C-IED, avagy gyakorlatom Szentendrén

Szerző:

-

júl 31, 2009

Amint azt a biztonság- és védelempolitika szak képzési terve is előírja, a három éves alapképzésünk alatt nyolc- tíz hét szakmai gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlati helyek kiválasztása minden hallgató esetében egyéni döntés alapján történik, leggyakrabban mégis a védelmi szervezetekre esik a választás.

Az egyetem civil hallgatójaként az első évemet lezáró gyakorlatomat olyan helyen szerettem volna eltölteni, ahol testközelből ismerhetem meg egy katonai szervezet munkáját, és kizárólag egyenruhát viselők között kell bizonyítanom. Mindenképpen érdekelt, mennyire tudom megállni a helyemet polgári hallgatóként egy katonai közegben, ezért döntöttem a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisa (KKB) mellett.

A Szentendrén 2007. július 1. óta működő szervezet az egyetlen, amely a Magyar Honvédség minden állománykategóriája részére az egységes alapkiképzést biztosítja. Így ide tartozik a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre felvételt nyert ösztöndíjas hallgatók felkészítése, a szerződéses legénységi állományt érintő át- és továbbképzések, valamint a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolába felvételt nyert hallgatók részére végrehajtott alapkiképzés is. A Központ élén a parancsnok áll ? aki jelenleg Isaszegi János vezérőrnagy – , majd a bázis szervezeti felépítése négy részre bomlik: ezek a kiképzéssel, a hadművelettel, a logisztikával és a nemzetközi ügyek lebonyolításával foglalkoznak.

Az itt töltött két hetemet a felsoroltak közül a nemzetközi ügyek részlegén töltöttem Mikusi Zsolt ezredes úr keze alatt, akinek egy akkor esedékes NATO-s kurzus szervezésében segédkeztem. A Train The Trainer tanfolyamra olyan külföldi katonák jelentkezését várták, akik számára hamarosan esedékessé válik egy afganisztáni misszió, és az itt szerzett tudásukat saját országukban is tovább tudják adni csapataiknak. A továbbképzés a C-IED (Counter- Improvised Explosive Devices), azaz a rögtönzött robbanóeszközök elhárításának technikáit igyekezett bemutatni. A külföldi katonák mellett négy idegen nyelvű oktató vett rész a kurzuson, valamint az Összhaderőnemi Parancsnokság által küldött résztvevők és a nemzetközi ügyek osztályának szakmai csapata.

Gyakorlatom első hetében még javában folytak a tanfolyam előkészületei, annak megszervezéséhez és hatékonyabbá tételéhez igyekeztem hozzátenni tudásomat. Ez nagyrészt irodai munkát jelentett a nap nagyobbik részében, úgy, mint mappák összeállítása a résztvevők számára vagy névtáblák készítése. Továbbá fény derült számomra arra is, hogy mennyire fontos egy ilyen rendezvény esetén az összehangoltság, hiszen a ?diákok? különböző nemzetisége miatt eltérő érkezési időkkel és szokásokkal kellett számolni.

A két hetes tanfolyam két helyszínen zajlott: egyrészt a bázison, egy külön a kurzusnak fenntartott tanteremben, amihez az oktatóknak irodát biztosítottunk a felkészülésre, másrészt a Magyar Honvédség egyik külső bázisán: Csobánkán. A tanfolyam első napján a szükséges formalitásokra került sor, mint a részvételi díj befizetése, a regisztráció, valamint a taneszközök kiosztása. A tanórák reggel nyolctól egészen délután ötig tartottak, az első napon még csak az elméleti alapokat érintve.

A továbbképzés elméleti része a MH. Központi Kiképző Bázisán zajlott. 
(A képek forrása: hm.gov.hu)

A hét többi napján a harcászati gyakorlatok kerültek előtérbe, így ehhez Csobánkán kellett biztosítani a körülményeket: a klimatizált tanterem helyett itt berendezett sátrakban folyt az oktatás, ami némileg nehezítette a koncentrációt mind az oktatók, mint a résztvevők számára. A terepgyakorlatok nagy részét az olyan jellegű feladatok tették ki, amelyek az ellenőrzőponton való áthaladást és átvizsgálást érintették. Ebben civil alájátszókra is szükség volt, akiknek egyike én lehettem. A feladatok változatosak voltak, általában személygépjárművel hajtottuk őket végre, majd a személyenkénti átvizsgálás következett. A tanulók nagyrészt két csoportban dolgoztak két-két oktatóval, és a gyakorlatok előtt és után is szóban értékelték az eseményeket. Mivel a biztonság- és védelempolitika szak nem tartalmazza terepen történő ismeretek elsajátítását, így számomra mindenképpen eddig még ismeretlen és érdekes élményekkel gazdagodtam, főleg hogy én is a gyakorlatok részese lehettem. Először láthattam, hogyan kutatnak robbanóeszköz után egy gépjárműben, vagy hogyan történik a személyi átvizsgálás.

A terepen történő oktatás másik részét a csoportosan végrehajtandó feladatok tették ki. Ezeknek bemutatásában nagy szerep jutott a magyar katonáknak, akik egy konvojtámadást is imitáltak a külföldiek számára. A gyakorlatok minél életszerűbb előadásához és betanulásához fegyvert kaptak a résztvevők, amelyek kiadásában és nyilvántartásában szintén segíthettem.

Mivel a tanfolyam július 24-én ér véget, az utolsó héten már nem vehettem részt rajta, hiszen letelt a két gyakorlati hetem. Tudomásom szerint a kurzus második hetének egy része újra a bázison kerül megrendezésre, de a csobánkai gyakorlatok is folytatódnak.

Mindaz, amire eredetileg kíváncsi voltam, mindenképpen pozitívan valósult meg, mellette pedig sok, a későbbiekben hasznosítható tapasztalattal is gazdagabb lettem. Nemcsak egy nemzetközi rendezvény szervezésébe és lebonyolításába nyertem bepillantást, hanem az angol nyelvtudásomat is használhattam és javíthattam a külföldi résztvevők révén.

Mindez mégis sokkal kevésbé történt feszélyezve, mint egy hagyományos szakmai gyakorlat esetében, köszönhetően a bázison tapasztalt kiváló légkörnek és az összeszokott csapatnak, akikkel együtt dolgozhattam. A továbbiakban is nyitott vagyok pár hét eltöltésére Szentendrén, nem is feltétlenül gyakorlat elkönyvelése, inkább az ilyen jellegű tudásom további hasznosítása céljából.

Látogatás a MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison (Kecskemét)

Szerző:

BSZK

-

júl 27, 2009

0

2009. június 9-én a Biztonság- és védelempolitikai mester képzés első nappali tagozatos csoportjának néhány tagja, valamint a Biztonságpolitikai Szakkollégium képviselői ellátogattak Kecskemétre, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra Varga Ferenc nyugállományú ezredes (ZMNE-KLHTK Légierő Tanszék) kíséretében, akinek ezúton is köszönetünket fejezzük ki a látogatás megszervezéséhez nyújtott támogatásért. A repülőbázison eltöltött idő viszonylagos rövidsége ellenére is a látogatás nagyon tartalmas és érdekes volt, rengeteg olyan ismeret birtokába jutottak a résztvevők, melyeket az egyetemi padokban ülve nem lehet elsajátítani.

A reggeli érkezéskor a csoportot Gercsó alezredes úr fogadta, majd rövid programegyeztetés után egy kiselőadás keretében ismertette a repülőbázis történetét. Így tudhattuk meg például azt, hogy az 1930-as évek második felében építették fel a repteret néhány hangárral, valamint, hogy a II. világháború során fontos szerepet töltött be a légi szállítások egyik bázisaként, főleg a németek részére. Súlyos károkat is elszenvedett a háború alatt, helyreállítása 1948-ig tartott. A Magyar Honvédségben végrehajtott haderő-átalakítások ? mint a legtöbb csapatnál ? a repülőbázison is leépítéssel jártak, így mostanra jóval alacsonyabb létszámú az állomány, mint egykoron. Jelenlegi nevét ? az akkor még osztály ? 1990-ben kapta, ekkor vette fel Szentgyörgyi Dezső repülőzászlós nevét, aki a II. világháború alatt 33 légi győzelmet ért el, majd polgári légitársaságoknál dolgozott, s végül a sors fintoraként egy légi baleset áldozata lett.

MH. Tűzoltó Alegység önjáró fecskendője a hangárok előtt.

A repülőbázison rendszeresített repülőeszközökkel kapcsolatban a csoportot elsősorban a rendszerváltás utáni változások és újítások érdekelték, így megtudhattuk, hogy 1993 végén kezdődött meg az L-39 Albatros kiképző repülőszázad szervezése, majd az ezred hadrendjéből kivonták a MiG?21-eseket, és helyükre MiG?29-esek kerültek. Jelentős év volt 1998, mivel ebben az évben augusztus 22-23. között a bázis szervezhette meg a Jubileumi Repülőnapot, ami azért kiemelten fontos esemény, mert ebben az évben ünnepelte a Magyar Honvédség a 150. a Magyar Katonai Repülés pedig a 60. évfordulóját.

A szervezeti átalakítások következtében, ami jelentős mértékben bővítette a bázis tevékenységi körét, 2000. október 1-jén megalakult a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisa. Az eredetileg 2002-ben kötött, majd 2003-ban módosított szerződés alapján Magyarország NATO-kompatibilis JAS 39 EBS HU repülőgépeket lízingel, melyek közül az elsők 2006-ban érkeztek a repülőbázisra. A tervek szerint a repülőbázist 2013-ig kiemelt NATO-bázissá fejlesztik, ahol a Gripen század fog szolgálatot teljesíteni.

A BSZK szakmai-tudományos alelnöke a MIG-29-ben.

Ezt követően Gercsó alezredes úr körvonalakban bemutatta a csoportnak a bázis felépítését, valamint a parancsnoki rendszert, melyet egészen a Honvéd Vezérkar Főnökétől az alegységekig vezetett le. Megismerkedhettünk az alakulat fő feladataival is, melyek a folyamatos készenlét a repülési szabálysértő, légtérsértő légi járművek elleni tevékenységre, valamint a bajba jutott gépszemélyzetek megsegítésére, Magyarország, valamint a NATO tagállamok és azok csapatainak oltalmazása az ellenség légitámadásaival szemben, vizuális légi felderítés és légi támogatás.

Az előadás során Varga Ferenc nyá. ezredes úr számtalan hozzáadott információt osztott meg a csoporttal, melyet a nap hátralevő részében is folytatott, s ez által az egész látogatás kicsit tanóraszerűvé vált, ám annál lényegesen gyakorlatiasabb volt, s így jóval hasznosabb is. Hiszen amikről eddig csak hallottunk, vagy illusztrációkon, diasorokon láttunk, azt néhány perccel később testközelből láthattuk, tapasztalhattuk is. Erről az egyik BSZK tag az alábbiakat mondta közvetlenül a látogatás végeztével: ?Rendkívül hasznosak az ilyen tanulmányi kirándulások, mert sokkal jobban lekötik a hallgatók figyelmét, mint egy óra a tanteremben, amelyből nem sok marad meg, ha az előadó nem elég lendületes és figyelemfelkeltő.? A BSZK vezetőinek egy-egy ilyen vélemény pedig kitűnő visszaigazolás arról, hogy a BSZK alapításakor megfogalmazott célok között található gyakorlatorientált képzésre igen is nagy szükség van.

Az előadás után a csoport meglátogatta a bázis múzeumát, ahol korabeli fedélzeti fegyvereket, pilótaüléseket, műszerfalakat és még számos relikviát őriznek, valamint megtekinthetők az alakulat halottainak fotói, a névadó Szentgyörgyi Dezsőről egy rövid ismertető és egy rövid ám rendkívül impresszív zenés film a légierő mindennapi életéről, tevékenységéről.

Az előadást és a múzeumot követően a látogatás következő állomása a hangárok voltak, ahol a csoport tagjai megtekinthettek egy JAS-39 Gripen, egy L-39 Albatros és egy MiG-29B vadászrepülőgépet, melyek közül utóbbi kettőbe be is lehetett ülni. A repülőgépekbe beülő hallgatók szerteágazó kérdéseire képzett katonák válaszoltak, melyek ismét rengeteg plusz információt jelentettek egy iskolapadban eltöltött előadáshoz képest. Közben a felszállópályán folyamatos volt a forgalom (igyekeztünk látogatásunkat direkt egy ?forgalmas napra? időzíteni). Egymás után szálltak fel és le a Gripen vadászrepülőgépek, az An-26-os szállító repülőgépek, sőt még a Csehországtól bérelt L-139-est is láthattuk repülés közben. Ezen az állomáson töltötte a csoport a legtöbb időt, hiszen leendő biztonság- és védelempolitikai szakértőként mindenkit nagyon érdekeltek a rendszeresített technikai eszközök paraméterei, képességei, valamint az azokkal közvetlenül dolgozó katonák tapasztalatai, benyomásai.

Egyszer mindenki szeretne pilóta lenni…

A látogatás utolsó állomásaként a csoport átment a repülőbázison található MH. Légijármű Javítóüzem területére, ahol a csoport a Magyar Honvédség korábban már kivont és jelenleg is hadrendben lévő forgószárnyas repülőeszközeivel ismerkedhetett meg (Mi-1, Mi-8, Mi-24). Az üzem területén megnézhettünk további, a hadrendből már korábban kivont, ám legendás vadászrepülőgépeket (MiG-21, MiG-22, MiG-23, MiG-25), melyekről számtalan érdekességet tudhattunk meg és élőben is láthatott a csoport kazettás bombát (2008. május 30-án 109 állam aláírta a kazettás bombák bevetésének tiltását kimondó nemzetközi egyezményt Dublinban).

A kecskeméti tanulmányi kirándulás ezzel sajnos véget ért, s bár a rendelkezésünkre álló időt így is jóval túlléptük, még számos megválaszolatlan kérdés maradt tarsolyunkban. Összegzésként elmondható, hogy fölöttébb érdekfeszítő és izgalmas napot tölthetett el a néhány szerencsés résztvevő a kecskeméti repülőbázison, melynek emlékét a látogatáson készített kiváló minőségű fotóink is őrzik.

Konferencia sorozatunk utolsó állomása: „Változó Nyugat-Balkán” címmel rendeztük meg

Szerző:

BSZK

-

jún 13, 2009

0

2009. május 4-én került megrendezésre a ?Változó Nyugat-Balkán? című konferencia és kerekasztal-beszélgetés a Biztonságpolitikai Szakkollégium és a Gyakorlati Diplomácia Társasága közös rendezésében a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A konferencián előadóként vett részt Varga Imre, Magyarország Bosznia-Hercegovinába akkreditált nagykövete, aki közvetlenül Szarajevóba való visszatérése előtt tisztelte meg a hallgatóságot jelenlétével; Lattmann Tamás nemzetközi jogász, egyetemi adjunktus, akit már egy előző előadásról is ismerhettek a megjelentek; végül, de nem utolsó sorban Szilágyi Imre, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa. A közös rendezésű esemény moderálását a délután első felében Ujj András ezredes, a ZMNE tudományos rektor-helyettese végezte, majd Bllaca Shpend, a Gyakorlati Diplomácia Társaságának tagja vette át a moderátori szerepet.

Varga Imre ? Pillanatkép Bosznia-Hercegovina helyzetéről:

Az első előadást Varga Imre nagykövet úr tartotta Bosznia-Hercegovina rendkívül komplex helyzetét felfedve, különös figyelmet szentelve a daytoni békeszerződés hatásainak, a lehetséges jövőképeknek ? köztük az EU szerepvállalásának, valamint a három fő entitás együttélésének.

A nagykövet úr előadását a téma alapkövével, a daytoni szerződés ismertetésével kezdte. Az 1995-ben nemzetközi felügyelettel kialakított és a tárgyaló felekre nehezedő nyomásgyakorlás eredményeképpen elfogadott szerződés hivatott rendezni többek között az államiság, a közös alkotmány (amely egyben a békeszerződés V. melléklete), a háború utáni vagyonrendezés, kárpótlás, veszteségek és a menekültkérdés problematikáját. Ez a szerződés többé-kevésbé rendezte azokat a kereteket, amelyeknek az állam működőképességét kell biztosítani, és mára sikerült megszüntetni a háborús állapotot, bár stabilnak és hosszabb távon kiszámíthatónak sem éppen nevezhető a helyzet.

1996 óta több nemzetközi szervezet és több különböző békemisszió dolgozott és dolgozik az ország helyreállításáért, amelyekben több-kevesebb katonai erővel a Magyar Köztársaság is képviselteti magát. Ilyenek voltak az IFOR és az SFOR 2004-ig, majd az EUFOR Althea és az EUPM, melyek napjainkban is folyó műveletek. Az IFOR és SFOR keretében a Magyar Műszaki Kontingens fontos tevékenységet végzett utak, hidak újjáépítésével ? elég csak a mostari ?Öreg híd? romjainak kiemelésére és a híd újjáépítésére gondolni. Jelenleg a Magyar Honvédség mintegy 150 fő erővel van jelen Boszniában.

Az új államberendezkedés felügyeletére kialakított, a föderációs intézmények felett megvalósuló nemzetközi ellenőrzés és irányítás elsődleges intézménye a Nemzetközi Főmegbízotti Hivatal (Office of the High Representative ? OHR). A nagykövet értékelése szerint ez az eleinte rendkívül hasznos és erős stabilizáló hatással bíró szervezet, mely a legfelső végrehajtó és törvényhozó hatalmat tartja kezében, mára már inkább az alkotmányos fejlődés és az egyesítési folyamatok gátja. Helyére fokozatosan olyan szervezetnek kellene lépnie, amely nem rendelkezik teljhatalommal, több lehetőséget és önrendelkezést enged a kialakuló állami apparátusnak. Példának okáért: a jelen helyzetben az OHR jogi szempontból az Alkotmány felett álló jogosítványokkal is bír, hiszen törvényeket ?kényszeríthet? az országra, illetve legitim úton megválasztott vezetőket válthat le. Éppen ezért helyét a már körvonalazódó, megerősített hatáskörű EU Különmegbízott (EU Special Representative ? EUSR) veheti át. Viszont az EU elkövetkezendő boszniai stratégiáját illetően nincs egységes álláspont a tagállamok között sem.

A kérdésnek több bizonytalan tényezője van:

– a bosnyák politikai elit sok tekintetben megnyilvánuló alkalmatlansága (pl. korrupciós ügyek) az államvezetés átvétele terén;

– a politikai elitcsoportok eltérő szándékai (a szerbek nem támogatják az ORH fennmaradását, a bosnyákok igen, míg a horvátok többségében elutasítják, összességében pedig a ?közvélemény? passzivitást mutat.)

– Bosznia EU-tagjelöltségének alaptalansága egészen addig, amíg az ország nemzetközi felügyelet alatt áll, tehát nem tekinthető szuverénnek;

– az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Törökország és Németország változatlan támogató álláspontja az OHR fenntartását illetően (bár Szerbia és Oroszország például elutasítja azt).

A nemzetközi közösség iránymutatása alapján az OHR felszámolásához 4 feladat és 2 feltétel teljesítését határozta meg Varga Imre.

A feladatok:

1. Nemzeti Igazságügyi Stratégia létrehozása. (Teljesült)

2. A honvédelmi vagyon sorsának rendezése (Az entitások korábbi három hadereje után hátra maradt ingó-ingatlan vagyon kérdésének rendezése, elosztása. (Teljesült)

3. Fiskális Tanács létrehozása, amely biztosítani tudja, hogy a föderációs költségvetés ne legyen deficites. (A Tanács létrehozása teljesült.)

4. Állami vagyonleltár készítése és az állami vagyonelemek szétosztása az állam és az entitások között. (Még nem teljesült.)

A feltételek:

I. Társulási és Stabilizációs Szerződés (Teljesült)

II. A Peace Implementation Council Steering Boardnak meg kell állapítania, hogy az ország stabil. (Nem teljesült)

Maga Bosznia-Hercegovina sui generis országként egyedülálló, hiszen az egész föderatív entitást a daytoni szerződés hozta létre és szabályozza. A teljes megbékélés-megegyezés csak távoli cél, habár már több fórumon is egyeztetnek az entitások vezetői és a nemzetközi szereplők. Egyértelmű a külső nyomás az ország egyben tartására, és ? ahogy a nagykövet úr véleményét is összegezte ? a külső nyomást belső integrációs folyamatok is erősítik. Bár belpolitikai tekintetben léteznek a régi nacionalista sémák, ?az embereknek elegük van? a szenvedésből, a bizonytalanságból, az erőszakból, így jelenleg nem lehetne belevinni őket egy újabb fegyveres konfliktusba. Bármely szeparatista vagy az állam felbomlásához vezető törekvés általános nemzetközi ellenvetéssel találkozna, még akkor is, ha az népszavazás útján menne végbe (mint Koszovó esetében). Emellett a külső integrációs folyamat végpontja a teljes jogú euro-atlanti integráció, az EU- és a NATO-tagság lehet, lesz ? ugyanis jelen körülmények között ez az egy út jelentheti a fejlődés és továbblépés lehetőségét Bosznia-Hercegovina lakosainak.

Lattmann Tamás ? Koszovó államiságának nemzetközi jogi alapjai:

A második előadó, Lattmann Tamás Koszóvó létrejöttének nemzetközi jogi hátterét értelmezte a hallgatóságnak, hiszen jogászként rendkívül különleges és egyedi esetnek tartja a korábbi tartomány függetlenedését. Mindehhez az államiság mibenlétének általános tisztázásával kezdte: eszerint a mai értelemben vett államok olyan entitások, amelyek elismerését bizonyos kritériumokhoz kötjük:

? Legyen területe;

? Legyen lakosság ezen az adott területen;

? Működjön kormányzat, amely felügyeli a területet és irányítja a lakosság életét;

? Képes legyen kapcsolatot fenntartani a többi hasonló entitással;

? A nemzetközi jog többi szereplője, tehát a többi állam elismerése szintén ?javasolt?, bár nem ?kötelező kritérium?, viszont egymagában a többi kritérium teljesülése nélkül elégtelen!

Itt érkezünk az egyik legsúlyosabb problémához. A nemzetközi jog alanya csak önálló, létező állam lehet, és bármely nemzetközi jogi aktust csak ezen a szilárd alapon lehet folytatni. Az olyan ?kétes államisággal? rendelkező entitásokkal, mint Koszovó, érdemi tárgyalások nem folyhatnak (hiszen még az Európai Unió tagállamai közül sem ismerik el többen Koszovót szuverén államnak). Koszovó államiságát illetően egyelőre a morális érvek túlsúlya jellemző a racionális érvekkel szemben.

Több állam tiltakozásának alapját képezi az esetnek tulajdonított precedens-érték. Mit is takar ez a kijelentés? Bizonyos államok tartanak tőle, hogy ha most Koszovót függetlenségét legitim módon elnyert szuverén államnak ismerik el, úgy a saját területükön élő kisebbségek, nemzetiségek, etnikumok esetleg felléphetnek hasonló követelésekkel erre az esetre hivatkozva. Ezzel kapcsolatban Lattmann Tamás hangsúlyozta, hogy az államok nem nyilváníthatnak valamit precedens értékűnek, ugyanis ez csak a bíróságok privilégiuma, illetve a jogszokás, joggyakorlat útján válhat valami precedenssé, tehát az államok reakciója, viselkedése helytelen.

A következő fontos tényező, melyet szem előtt kell tartanunk, az Európai Unió viszonya az eseményekhez. Előadónk szerint az EU egyfajta erőpolitikát folytat azzal, ahogy Szerbiát az EU-csatlakozási lehetőséggel ?zsarolja?, és így próbálja rávenni arra, hogy ismerje el Koszovót. Ez igen fontos pontja Koszovó államiságának, hiszen alapvetően ? a szokásjog szerint ? csak úgy jöhet létre egy kisebb állam egy nagyobb állam területén, ha az ?anyaállam? hozzájárul saját területi integritásának megbontásához. Amíg ez nem történik meg, addig nem lehet állam az új entitás, hiszen terület nélkül állam sincs. Itt felmerül egy újabb múltbéli probléma, miszerint, az egykori Jugoszlávia sem járult hozzá területének felbomlásához, tehát pusztán a nemzetközi joggyakorlat szempontjából nem volt jogszerű Jugoszlávia felbomlása sem.

Az uti possedetis jogi elve (?ahogy éppen birtokoljátok? ? latin) szerint, egy ilyen esetben az államot úgy kell felbontani, hogy közben megőrizzék a belső tartományi határokat, de közben a külső határ is változatlan marad. Ezzel a legnagyobb probléma az, hogy Európán belül ezt nem alkalmazták, ez klasszikusan az egykori gyarmatok felbontásának elve volt, például Afrikában és Dél-Amerikában.

Egy fontos érv lehet Koszovó államisága mellett a népek önrendelkezésének joga, amely ebben az esetben teljesen jogszerű követelés, hiszen a koszovói albánok minden tekintetben ?népnek minősülnek?. Viszont azt sokszor elfeledik az emberek, hogy a népek önrendelkezésének joga csak abban az esetben alkalmazható, ha nem sérti az államok szuverenitását, amely a nemzetközi jog egyik alaptétele. Kivételt képez ez alól a kegyetlen és erőszakos elnyomás; az azonban nagyon szubjektív kérdés, hogy a szerb vezetés múltban tanúsított viselkedése mennyire minősül döntő tényezőnek e kérdésben.

Megint csak egy problémás terület az önellátás és a gazdasági önállóság kérdése, hiszen Koszóvót egyelőre nem tekinthetjük a saját lábán megálló államnak, ellenben társadalmilag még így is egységesebbnek tűnik, mint Bosznia-Hercegovina. Végül: még ha ezen állításokat el is fogadjuk, felmerülhet az a jogos kérdés, hogy mi lesz a koszovói szerbekkel? Hiszen ezek után ők is joggal követelhetnek majd maguknak autonómiát, amely elvben egy öngerjesztő és soha véget nem érő konfliktussorozathoz vezethetne.

Szilágyi Imre ? A horvát-szlovén határvitáról:

A határvita kezdetét hivatalosan 1991. június 25-re tehetjük, a két ország függetlenedésének idejére, bár Szilágyi Imre a vita gyökerét és a határvonalak meghúzásának kérdésében a feszültség kiéleződését 1989-1990 környékére vezette vissza.

A vitáknak két fő forrása van. Az egyik egy kacskaringós határ menti út, amely hol az egyik, hol a másik ország területén halad; a másik a tengeri határok és az Adriai-tenger nemzetközi vizeire való szabad kijutás kérdése. Egyúttal itt érdemes szólnunk másik két, Jugoszlávia felbomlása által generált gazdasági problémáról, amely szintén nem használ a két állam kapcsolatának: egy közösen épített atomerőmű és egy megszűnt bank kérdéséről. Fontos azt is megemlítenünk, hogy nagyon sokszor ez a vita is inkább átcsap az érzelmi felhangok mezejére, szemben a racionális érveléssel.

Komoly problémaforrást jelent még Szlovénia taktikázása az Európai Unióban, hiszen lehetőségeihez mérten igyekszik ellehetetleníteni-késleltetni Horvátország uniós tagságát, hogy ezzel ?zsarolja ki? a számára kedvező döntést a vitában. Például 2008 decemberében megvétózta a horvát EU-integrációs folyamatot aktuális lépését. Mindezt azzal igyekszik legitim színben feltüntetni, hogy a múltban Olaszország ugyanígy tett vele szemben egy hasonló vitatott kérdésben, és akkor nem történt semmilyen ellenlépés a diszkriminációt illetően. Nos, elmondható, hogy ez a stratégia hosszabb távon nem fog sehová vezetni, hiszen az EU eddig Horvátországot egyfajta mintaállamként igyekszik bemutatni a többi csatlakozni vágyó délszláv állam számára, és a nemzetközi közvélemény szembehelyezkedik a szlovénekkel.

Az egykor közösen épített horvát-szlovén atomerőmű szintén konfliktusokat szül, hiszen közös pénzekből, közös felhasználásra építették, de Jugoszlávia felbomlása után Szlovén területen maradt a létesítmény. Ugyanígy Jugoszlávia felbomlása után egy szlovén bank is hamarosan megszűnt, ahová Jugoszlávia-szerte befektettek, többek között a horvátok is, de a bank megszűnte után a befektetések sorsa nem egyértelmű, és egyes horvát befektetőket súlyos veszteség ért.

A legkomolyabb vitákat mégis a tengeri határok meghúzása kelti, hiszen itt még csak az egykori jugoszláv időkbeli köztársasági határokra sem hagyatkozhatnak. Szlovénia az egész Piráni-öblöt követeli, míg a horvátok mérsékelnék a szlovén területi követeléseket, és csak az öböl felét adnák. Horvátország mellett kiáll Róma, mivel szerintük szükség van a horvát-olasz közös tengeri határra; valamint a horvátok az EU-s tengeri halászati övezet kialakítására is hivatkoznak az öbölben, amit ők szeretnének megvalósítani. Ezzel szemben Szlovénia méltányosságot kér, azzal indokolja területi igényeit, hogy Horvátországnak már így is számtalan kijárata van a nemzetközi vizekre, míg Szlovéniának ez az egyetlen lehetősége.

(A felhasznált fotó forrása: http://m.cdn.blog.hu/ba/balkanimozaik/image/ex%20jugoszl%C3%A1via.png)

A BSZK tavaszi konferencia sorozatának 4. állomása: „Pakisztán – a hiányzó láncszem?”

Szerző:

BSZK

-

máj 19, 2009

0

Nem sokkal azt követően, hogy az Egyesült Államok és a NATO is új Afganisztán-Pakisztán regionális stratégiát fogadott el a közép-keleti tűzfészek számos égető problémája megoldásának reményével, a Biztonságpolitikai Szakkollégium ?Pakisztán ? A hiányzó láncszem?? címmel megrendezett előadói délutánján foglalkozott a kérdéssel 2009. április 27-én.

A meghívott előadók között köszönthettük a Pakisztáni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövetét, Mushtaq Ali Shah őexcellenciáját, valamint a térség biztonságpolitikai kérdéseinek két elismert szakértőjét, Csicsmann Lászlót a Budapesti Corvinus Egyetemről, valamint Háda Bélát az Eötvös Loránd Tudományegyetemről.

Dr Ujj András, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tudományos rektor-helyettese, a délután moderátora már bevezetőjében elismerően szólt arról, milyen megtisztelő ismét egy nagykövetet vendégül látni a Szakkollégium programján, ezáltal is testközelbe hozva a tárgyalt probléma hiteles részleteit.

A nagykövet úr angol nyelvű előadásában részletesen kitért arra a szerepre, amelyet Pakisztán tulajdonképpen létrejötte pillanatától, azaz 1947. 08. 15-től betöltött a térségben. Rámutatott arra, hogy a jelenlegi problémákat csak történelmi, társadalmi, gazdasági kontextusukban vizsgálva lehet feltárni és megérteni, hiszen a 164 millió lakosú iszlám ország mindig is az észak-déli, kelet-nyugati stratégiai irányok kereszteződésében feküdt ? annak minden előnyével és hátrányával.

Pakisztán múltját, jelenét, és feltehetően jövőjét is terheli emellett az Indiával fennálló konfliktus, amely csak napjainkban, az afganisztáni NATO-műveletek fényében tűnik kevésbé intenzív ellentétnek. Korábban 3 nagy (1947, 1965, 1971) és egy kisebb (1999) háború, nagy volumenű fegyverkezés, a nukleáris kapacitás kölcsönös kifejlesztése és kísérleti atomrobbantások, valamint ballisztikus hordozóeszközök tesztjei kísérték ezt a feloldhatatlannak látszó konfliktust. Ahogy a nagykövet úr is elmondta, Pakisztán e tekintetben a ?minimálisan hiteles nukleáris elrettentő képesség? fenntartására törekszik.

Az ország stratégiai szerepét a regionális kapcsolatokban már a hidegháború során kialakította: az Egyesült Államok két védelmi célú katonai szövetség, a CENTO (Central Treaty Organisation ? Központi Szerződés Szervezete) és a SEATO (Southeast Asia Treaty Organisation ? Délkelet-Ázsiai Szerződés Szervezete) tagjainak sorába vonta Pakisztánt, így szigetelve el a Szovjetuniót dél felől, majd az 1980-as években Afganisztán szovjet inváziója során Pakisztánból támogatta az afgán milíciát a szovjetek ellen. Ebben az időszakban, amikor 3-5 millió menekült érkezett Afganisztánból, részben az amerikai támogatás hatására erősödhetett meg a két szomszédos ország elnyomott, kiszolgáltatott lakosai körében a vallási extrémizmus egyes csoportokban, indirekt módon megteremtve a melegágyat a tálib mozgalomnak, majd az al-Kaidának.

A 2001. 09. 11-i terrortámadásokat követően Pakisztán háttértámogatást biztosított az Operation Enduring Freedom hadműveletei számára, azonban a szövetséges erők kezdeti sikereit követően a tálib ellenállás újbóli megerősödése és szövetséges részről a katonai erő válogatás nélkül történő alkalmazása katonai és civil célpontok ellen a társadalom széles rétegeit idegenítette el mind Afganisztánban, mind Pakisztánban a 2003 óta ISAF hatáskörben zajló műveletektől. A két ország határ menti térségének etnikai-társadalmi szerkezete és az egyértelmű geostratégiai adottságok elválaszthatatlanul összekötik a béke és stabilitás kérdését a két államban, így az afganisztáni ?stabilizációs? háború megoldása ma már talán Pakisztánban rejlik.

7 év nemzetközi erőfeszítései mindenkiben megérlelték a felismerést, hogy pusztán katonai erővel lehetetlen rendezni egy ilyen konfliktust. Miközben a helyi lakosság körében a háború szenvedéseinek hatására a határ mindkét oldalán erős kiábrándultság és fásultság, a harcok elutasítása tapasztalható, csak nemzetközileg koordinált politikai fellépéssel és a gazdasági fejlesztés eszközeivel lehetne valóban megnyerni az emberek ?szívét és tudatát?.

A nemzetközi legitimációt nélkülöző, határon átnyúló katonai műveletek egyértelműen Pakisztán ellenérzéseit váltják ki, ugyanis szuverén országként saját katonai erejével kíván úrrá lenni a belső konfliktuson. Ugyanakkor a pakisztáni vezetés is elismeri, hogy a közös regionális problémákra a szomszédos államok csak együtt képesek érdemben reagálni, és a párbeszéd, fejlesztés és fegyveres elrettentés eszközeivel talán megállítható lesz a harc továbbgyűrűzése.

Ennek megfelelően a további előadások Pakisztán belpolitikáját és regionális szerepvállalását külön-külön, de azok összefüggéseiben vizsgálták behatóan. Csicsmann László a pakisztáni belpolitika alapköveinek bemutatásával kezdte előadását: az egyesítő (iszlám vallás, urdu nyelv és India ellenes ideológia) és megosztó (etnikai és nyelvi sokszínűség) erők mellett a politikai elit (pandzsábi etnikum és az 1947 óta Indiából áttelepült ún. mohadzsirok) szerepére és a katonai vezetés állandó aktív és meghatározó szerepvállalására tért ki.

Figyelemre méltó tény, hogy a közel 170 millió lakosú Pakisztáni Iszlám Köztársaság szomszédságában a döntően hindu India lakosságának 13%-a, mintegy 150 millió fő (!) szintén muszlim ? így a föderális berendezkedésű állam közel sem egyesíti magában az indiai szubkontinens valamennyi iszlám vallású lakosát. Egyúttal elhangzott, hogy már 1947-et megelőzően is az iszlám állam létrehozását ellenzők egyik legfőbb érve az volt, hogy a területi alapon szerveződő, világi jellegű vezetéssel bíró állam ellentétes az iszlám tanaival. Végül az 1956-os Alkotmány hozta létre a ma is létező Iszlám Köztársaságot, még Irán előtt.

Ezt követően azonban az Indiával fennálló állandó katonai szembenállás következtében a katonai vezetés szerepe csak tovább nőtt, amit négy katonai puccs is jól illusztrált (Ajub Khán, Jahja Khán, Zia ul-Hakk, Pervez Musarraf). A belső megosztó tényezők természetesen etnikai-társadalmi alapokon nyugszanak, amely sokszínűség évtizedek óta meghatározza a ?szereposztást? a belpolitika és gazdaság terén (a pandzsábi politikai elit tradicionális irányítása mellett Beludzsisztán kiemelkedő gazdasági jelentősége a természeti kincsek révén, ugyanakkor politikai téren alulreprezentálva).

A számos ellentét és megosztó tényező hatására a belpolitika az 1990-es években további viharos fordulatokat produkált, így mára Pakisztán a Foreign Policy és a Fund for Peace ?problémás? és bukott államokat rangsoroló listáján, a 2008-as Failed States Indexen már a 9. helyen szerepelt (2007-ben a 12.).

Az előadás során a hallgatóság megismerhette annak a folyamatnak az elemeit, amely az 1990-es évek belpolitikai harcát jellemezte a Pakisztáni Néppárt (Benazir Bhutto) és a Pakisztáni Muszlim Liga ? Naváz Sarif Szárnya (Naváz Sarif) között, és amely 1999-ben Pervez Musarraf katonai puccsával zárult. Ugyancsak fény derült arra, hogyan zajlott Musarraf elnök politikai hatalmának, támogatottságának és népszerűségének eróziója az 1999. októberi vértelen puccs és 2008. augusztusi lemondása között.

Ez alatt az időszak alatt jelentős változások zajlottak a térségben, amely a belpolitikára is nagy hatást gyakorolt. Egyrészt Musarraf nem tudta megvalósítani 2001-es választási ígéreteit (a korrupció felszámolása, átfogó gazdasági reformok), másrészt az amerikai majd koalíciós műveletek ?kényszerű? támogatása amerikai nyomásra a radikális erők további erősödéséhez vezettek, elsősorban az afgán határ menti térségben (vazirisztáni háború, majd beludzsisztáni felkelés). A törzsi kérdés rendezetlensége és az erőszak terjedése előrevetítette az instabilitás általánossá válását, amely a határ afganisztáni oldalán már korábban általánossá vált. Mindennek belpolitikai következményei Musarraf elnököt mind radikálisabb lépésekre késztették (erőszakos fellépés az ellenzék ellen, alkotmányellenes és jogellenes lépések, rendkívüli állapot bevezetése), majd Benazir Bhutto titokban előkészített hazatérését eredményezték. A Bhutto elleni sikeres merénylet már egyértelműen jelezte az események szélsőségessé válását, amely problémát a sok tekintetben a széles, öt párti koalícióra alapozó Juszuf Raza Gillani kormányának és Aszif Ali Zardari elnöknek sem sikerült megoldani.

A belső instabilitás legfrissebb elemeként a határ menti térségben a törzsi lázadás átterjedt az Észak-Nyugati Tartományra is, és a Szvát-völgyre vonatkozó béke megállapodás 2009 februárjában Szúfi Muhammad és a kormány között hivatalossá tette Malakand régió iszlamizálását.

Egy dolgot azonban Csicsmann László is le kívánt szögezni: ez esetben nem használhatjuk azt a megközelítést, hogy ?vallási szélsőségesek, fundamentalisták? felkelése zajlik a világi központi hatalom ellen. Mindezt a PEW Kutatóközpont felmérése támasztja alá, mely szerint Zardari elnök támogatottsága 10% körüli, míg az ellenzéké a 30%-ot is meghaladja. Ezzel egyidejűleg a lakosság 88%-a gondolja úgy, hogy Pakisztán rossz irányba halad, és több mint 70% az iszlámot veszélynek tartja, így nem támogat sem mérsékelt, sem radikális iszlám erőket. Végül pedig: a lakosság 2/3-a nem működne együtt az Egyesült Államokkal, mert nem tartja megbízhatónak. Ezzel pedig eljutottunk a probléma magvához: esetünkben nem nemzetközileg szervezett ?radikális iszlám terrorizmusról? kell beszélni, hanem szélsőségesen elszegényedett, kiszolgáltatott, a folytonos háborúba belefáradt és eközben félkatonai jellemzőket kialakító törzsekről, akiknek az elmaradottság és kilátástalanság ad ?ideológiai? támaszt ahhoz, hogy fegyverrel igyekezzenek érvényt szerezni alapvető érdekeiknek és szükségleteiknek. Az Egyesült Államok rendszeres és nyílt robotrepülőgép- és rakétatámadásai, melyeknek sokszor civilek is áldozataivá válnak, tovább mérgesítik a helyzetet.

Ennek megfelelően Háda Béla azt a nemzetközi regionális kontextust mutatta be előadásában, amely számos összetevőjével és szereplőjével nagymértékben megnehezít bármilyen előrelépést. Mint ahogy arra már nagykövet úr is rámutatott, a problémakör kiindulási pontja egyértelműen az, hogy Pakisztán ?a nagyhatalmak stratégiai érdekszférájának metszéspontjában helyezkedik el, amely az ország külpolitikája tekintetében meghatároz egy bizonyos mozgásteret és egyes kényszereket.? Háda Béla előadásában ezért elsősorban az Egyesült Államok ? Kína ? India viszonyrendszert, mint Pakisztán biztonsági környezetének elsődleges meghatározóit vizsgálta és szemléltette.

Leszögezte: bár Pakisztán az iszlám világ részeként, demográfiailag (170 millió lakos) és katonailag (atomhatalom) nagyhatalmi súllyal bír, ugyanakkor gazdaságilag és kulturális súlyát tekintve kevésbé jelentős szereplő. Ezekhez az adottságokhoz járul az a mély és több dimenzió mentén húzódó társadalmi megosztottság, amely az állandó külső fenyegetettség és területi konfliktusok (India, Kasmír) mellett folyamatosan az államkudarc és a radikális eszkaláció veszélyét hordozza magában.

Az India-Pakisztán kapcsolat ?Kasmír-központú? megítélése a történelmi tapasztalat alapján megkerülhetetlen, és az ország mindennapjainak kulcsfontosságú tényezője a mai napig mind tudati (fenyegetettség percepció, társadalmi integráló hatás), mind gyakorlati (fegyverkezés) téren. Azzal, hogy 1998 májusában néhány napon belül mindkét ország nukleáris kísérleti robbantásokat hajtott végre, és ezzel deklaráltan is az atomklub tagjává vált, korábban nem látott eszkalációs kockázatot alakított ki a térségben. Ugyanakkor létrejött egyfajta stratégiai paritás, amit már az 1999-es kargili háború is alátámaszt, amikor a hadműveleteket hagyományos fegyverekkel vívták Kasmír területén. A ?hideg béke? állapota Musarraf pakisztáni elnök és Vádzspáji indiai miniszterelnök 2004-es találkozója óta datálható, amikortól a közeledési szándék gyakorlati lépésekben is testet öltött (például a közlekedési kapcsolatok helyreállítása a tartományban). Ezzel együtt számos olyan tényező meghatározható a két ország viszonyában, amelyek akadályozzák a további előrelépést (ideológia, vallás, politikai és katonai elitek egzisztenciális érdekei, stb.), míg a feszültség feloldását a közös érdekek és kényszerek mozdíthatják előre (regionális gazdasági együttműködés, környezeti és vízgazdálkodási megfontolások, nukleáris paritás, közös szövetségesek, stb.).

Pakisztán és Kína kapcsolata már sokkal harmonikusabbnak tekinthető. Mivel a szomszédos India mindkét ország számára ellenségként és vetélytársként jelent meg már a hidegháború időszakában is, az együttműködésnek számos formája alakult ki azóta, hogy 1951-ben Pakisztán és Kína hivatalosan is felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot. Kétségtelen, hogy a technológiatranszfer legkiemelkedőbb eredménye a jelentős kínai segítséggel kifejlesztett pakisztáni nukleáris fegyver. A 2005-ben megkötött Barátsági és Együttműködési Szerződés még szorosabbra fonta a szomszédok kapcsolatát, amelyet Aszif Ali Zardari elnök 2008-as pekingi látogatása tetőzött be. Végül, de nem utolsó sorban regionális szinten jelenthet stratégiai változást a gwadari haditengerészeti bázis kiépítése kapcsán létrejött kínai-pakisztáni megállapodás. Gwadar egyrészt a Perzsa-öböl felől érkező kőolaj szállítását könnyítené meg jelentősen Kína számára (nem kellene az egész Indokínai-félszigetet megkerülve a szűk tengerszorosokat igénybe venni, hanem Gwadarból csővezeték-hálózaton szállítanák tovább a szénhidrogéneket), másrészt a dinamikus fejlesztési tervekkel rendelkező leendő kínai óceáni flotta számára jelentene biztos kijutási pontot az Indiai-óceánra.

Pakisztán és az Egyesült Államok kapcsolata a múltban még ennél is szorosabb és gyümölcsözőbb volt. A hidegháború időszakának stratégiai jelentőségű szövetségi rendszereit (CENTO, SEATO) követően a ?globális terrorizmus elleni háború? 2001-es kezdete jelentette e viszony újjáéledését és kiteljesedését. Az Egyesült Államoknak az afganisztáni hadműveletek során szüksége volt Pakisztánra, mint hátországra, illetve a pakisztáni titkosszolgálatok hírszerzési adataira. Ahogy Háda Béla is rámutatott: a harmonikus együttműködés csúcsának egyértelműen azt tekinthetjük, amikor George W. Bush 2004-ben Pakisztánt ?az Egyesült Államok legfontosabb NATO-n kívüli szövetségesének? nevezte. Ez a helyzet egészen addig állt fenn, amíg az afganisztáni műveletek válságosra nem fordultak, ami az erőszak terjedésével járt előbb az afgán-pakisztáni határ afgán oldalán, majd a pastu törzsterület egészén, immár Pakisztánon belül is. Ezáltal az afganisztáni konfliktus már egyértelműen több országra szélesedett ki, jelentősen destabilizálva Pakisztánt is.

Nem véletlen, hogy 2009-ben mind a NATO, mind az Egyesült Államok számára egyértelművé vált, hogy új Afganisztán-Pakisztán stratégiára van szükség, amelyet Richard Holbrook különmegbízotti kinevezése és a pakisztáni államterületre is kiterjedő amerikai katonai műveletek is alátámasztottak. Ezzel a változások szele elérte az amerikai-pakisztáni kapcsolatot is, az erőszak terjedésével párhuzamosan egyre feszültebbé, instabilabbá téve azt.

Beszámoló a „Palesztin béke – a stabilitás esélyei” című konferenciánkról

Szerző:

BSZK

-

máj 19, 2009

0

2009. április 6-án, hétfőn 14 órai kezdettel került megrendezésre a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete által szervezett előadói délután sorozat harmadik eseménye a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ?K? épületének ?Új lejtős termében?. A február 25-i ?Izrael ? konfliktusok és/vagy megoldások? című előadói délutánt mintegy teljessé téve, a mostani eseményen résztvevők mélyebben megismerhették az izraeli-palesztin konfliktust ? immáron palesztin szemszögből is.

A konferencia moderátora dr. Ujj András ezredes, egyetemi docens, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem mb. tudományos rektorhelyettese volt. Az előadók közt szerepelt Őexcellenciája Ahmad Abdelrazek, budapesti palesztin nagykövet, őt követte dr. Paragi Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének képviseletében, végül, de nem utolsósorban dr. Lattmann Tamás, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem adjunktusa. Az előadások után kérdéseket lehetett feltenni, melyekre részletes választ kaphatott a hallgatóság.

Az első előadó, Őexcellenciája Ahmad Abdelrazek, angol nyelven tartotta meg előadását, melynek külön érdekessége volt, hogy izraeli politikai és katonai vezetőktől, értelmiségiektől vett idézeteken keresztül igyekezett az izraeliek és a palesztinok közötti viszonyt bemutatni. Az idézetek erősen érzékeltették a két nép között fennálló mély ellentétet, amely az áldatlan állapotnak az alapja.

Mivel a konfliktus alapvetően területi vitából táplálkozik (a zsidók betelepülése Palesztina területére, és ott saját államuk létrehozása), nagykövet úr előadásában szemléltette a palesztin terület határainak átalakulását, melynek során az 1948 előtti határokat tekintette mérvadónak. Elmondta, hogy 1922-es adatok szerint a lakosság 89%-a volt arab és 11%-a zsidó, ez az adat 1946-ra jelentősen megváltozott, amikor az 1.845.000 főt számláló lakosság 66% arab és 34% zsidó lakosra oszlott szét. 1947-re a palesztin területek eredeti méretük 44%-ára csökkentek le. Ekkor az ENSZ közgyűlése ?corpus separatum?-ot javasolt, vagyis nemzetközi igazgatás alá kívánta helyezni Jeruzsálemet és környékét, azzal a tervvel, hogy Palesztinában két önálló államot hozzanak létre. 1947 és 1949 között a palesztin populáció 78%-a vált menekültté, mivel az izraeliek közel 400 palesztin települést pusztítottak el. 1967-re a területek csupán 22%-a maradt palesztin kézben: ekkor okkupálta Izrael a Nyugati Partot és a Gázai övezetet.

A II. intifáda heves támadásainak hatására a fizikai elkülönítés mellett döntött az izraeli vezetés, és 2002-ben az izraeliek elkezdtek falakat emelni, amelyek körülbelül 80%-a palesztin területen épült. Ekkorra mintegy 12% maradt meg a palesztinoknak régi területeikből ? jelenleg a Nyugati Part 40%-a van izraeli felügyelet alatt. Az izraeliek körülbelül 650 katonai ellenőrzőpontot létesítettek, melyek elrendezése nem követ semmilyen logikát, utcákat, kerületeket, városrészeket különítenek el falakkal, ellenőrzőpontokkal. Abdelrazek nagykövet úr megfogalmazása szerint: ?arab gettókat hoztak létre?. Jeruzsálemet az izraeliek el akarják különíteni a Nyugati Parttól, mivel fővárosuknak tekintik. Egyfajta ?judaizálás? játszódik le, azaz a helyi zsidó közösségek életterét igyekeznek biztosítani és növelni, míg a palesztin lakosságot kitelepülésre bírják, vagy szigorú korlátok közé szorítják.

Kitért a lakosság egyik legnagyobb problémájára, a víz hiányára is. A Nyugati Parton a közös vízből mintegy 89%-ot az izraeliek használnak fel, miközben 11% jut a palesztinoknak, így ők kénytelenek izraeli cégektől vásárolni az ivóvizet. Gázában a kutak 85%-a nem elérhető a palesztin lakosság számára, és míg a palesztin népnek körülbelül 10 liter víz jut 1 főre naponta, míg az izraelieknek 240-280 liter. Annak fényében, hogy e téren a WHO előírása szerint a minimumnak 100 liter/fő/napnak kellene lennie, ez a szám döbbenetes.

A nagykövet véleménye szerint a mostani gázai támadás nem konkrétan a Hamasz ellen szólt. Ezt arra alapozta, hogy ?a Hamasz nem egy formális, hivatásos fegyveres szervezet, így teljesen soha nem is lehet elpusztítani?, ráadásul a civil áldozatok száma is igazolni látszik állítását. A jelek szerint az orvoslásra váró kritikus kérdések a Hamaszon jóval túlmutatnak, amelyeket az alábbiak szerint foglalt össze:

víz: a palesztinoknak is többet, elegendő mennyiséget kell jutatni;
Jeruzsálem: a judaizációt meg kell állítani;
palesztin menekültek: világszerte 7 millió palesztin sorsát kell kezelni, rendezni
települések: azok, amelyek vegyes populációjúak maradtak, folyamatos konfliktusforrást jelentenek.

A jövőre nézve két lehetséges megoldási javaslat körvonalazódott:

1. Két elkülönülő, önálló állam létrehozása Palesztina területén azonnal, ugyanis ez tíz év múlva már lehetetlen lesz, ugyanis addigra a többség-kisebbség arány túlzottan eltorzul (gondoljunk például Dél-Afrika helyzetére az apartheid idején, amikor a szűk kisebbség irányította a többségi lakosság államát);

2. A 3,5 millió palesztin lakos kitelepítése a Nyugati Partról, amely etnikailag egységessé (izraelivé) tenné ugyan a térséget, de a problémát nem oldaná meg inkább egy továbbival (újabb 3.5 millió menekült) súlyosbítani.

Egyúttal felmerült, hogy a jelenlegi mindennapos támadásokat nemzetközi békefenntartó erők bevonásával lehetne csökkenteni, amelyek elválasztanák a lakosság két részét egymástól.

A következő előadó Paragi Beáta volt, aki a palesztin önállósági törekvések hátterét ?az oslói megállapodást, a béketárgyalások folyamatát és néhány fontos társadalmi-gazdasági jellemzőt ? mutatta be.

Az éves GDP-növekedés az elmúlt 40 évben a világátlaghoz képest igen kedvező (1968-72-ben például 21,3%, 1989-93-ban 7,3%) volt, míg a talán még meghatározóbb szerepet játszó népszaporulat átlagosan 2,1-5,2% között mozgott. Érdekes adat, hogy a palesztin lakosság 17-34%-a dolgozik izraeli területeken, izraelieknek, míg az egyéb megélhetési lehetőségek szűkösek. Az így megkeresett pénzt a munkások családjuk és a palesztin mozgalom támogatására hazaküldik, és lényegében ?ez finanszírozta az 1. és 2. Intifádát is.? A területen érdemes megvizsgálni a szociális ellátás, a közigazgatás és a közoktatás fenntartási költségeinek eloszlását is, amelyben jelentős szerepet vállal értelemszerűen az izraeli civil adminisztráció, az UNRWA, valamint egyéb non-profit és for-profit szervezetek.

Előadásában részletesen kifejtette az oslói folyamat főbb elemeit. A tárgyalások első szakasza még 1991-ben volt, a madridi konferencia után Washingtonban, ahol izraeliek és palesztinok tárgyaltak, bár a palesztinok még nem a PFSZ képviseletében vettek részt. 1993-ban állapodott meg a két fél, palesztin oldalról most már PFSZ képviseletben: bár Izrael még nem volt kész a megszállt területeket kiüríteni, a palesztinok belátták, hogy együttműködés nélkül nem jöhet létre a palesztin állam. Lényegében átmeneti autonómiát kaptak, habár ez nem egy végső státusz. Végül azt követően, hogy 1988-ban a PFSZ egyoldalúan kikiáltotta egy palesztin állam létrejöttét, és az ENSZ-ben a palesztin nép nemzetközileg elismert képviselőjévé vált (Palesztina néven, tanácskozási joggal) 1994. szeptember 9-10-én a PFSZ és Izrael kölcsönösen elismerték egymást. A meghatározó politikai lépésen túlmenően azonban a tartós béke alapja egy egészséges regionális gazdasági együttműködés lehetne a Közel-Keleten.

1994 májusában megkötötték a Gáza-Jerikó Egyezményt, ami gazdasági kapcsolatok kiépítését támogatta. Ez a folyamat nem a gyors, hirtelen változások alapja. 1995. szeptember 28-án létrejött az ún. II. Oslói Egyezmény, amelyben a Nyugati Partot három körzetre osztották, mégpedig ?A?, ?B? és ?C? jelzésű területekre. Ezek egyfajta biztonsági és közigazgatási körzetek. Az ?A? körzetek szinte teljesen a Palesztin Nemzeti Hatóság fennhatósága alatt állnak, a ?B? körzetek részlegesen, a ?C? körzetek pedig nagyrészt izraeliek lakta település. Az 5 évre szóló ideiglenes megállapodásban szó volt arról is, hogy elvben 1997-ig 3 fázisban kivonnák az Izraeli Védelmi Erőket, ami végül csak a Nyugati Part 17%-án valósult meg.

1995-96 között az oslói folyamat megkérdőjeleződött, amit olyan események jeleztek, mint a politikai merényletek számának növekedése, az izraeli társadalom jobbratolódása, Jichak Rabin izraeli miniszterelnök halála. A 2000-ben Camp Davidben folytatott tárgyalások nem hozták meg a várt eredményt, ezzel ellentétben viszont kitört a II. Intifáda, vagyis az izraeli megszállás elleni újabb palesztin felkelés.

Az oslói folyamat értékelésénél néhány kritikai észrevétel is elhangzott. Ilyen volt például a politikai rendszer jellemzése. Izraelben erős vallási háttérrel bírtak a pártok, Palesztin oldalon pedig a PFSZ-en belül számos többé-kevésbé önálló, vagy önállóságra törekvő iszlamista mozgalom, frakció alakult ki. Nem volt szó az oslói egyezményekben néhány státuszkérdésről, például Jeruzsálem helyzetéről, a víz problémájáról és a lakosság helyzetéről sem.

Harmadik előadóként Lattmann Tamást hallhattuk, aki Palesztina helyzetét a nemzetközi jog szemszögéből és nemzetközi kapcsolatai alapján vizsgálta meg.

Kifejtette, hogy ez a konfliktus nem csupán helyi vagy regionális szintű, hanem már elemévé vált a nemzetközi politikának is. Hivatkozott az 1977-es Genfi Egyezményekre, melyek az államok közötti fegyveres konfliktusokat szabályozzák, viszont mivel a Palesztin Nemzeti Hatóság nem állam (miként a PFSZ sem), a Nyugati Part és a Gázai övezet pedig nem államterület, ez esetben nem lehet a szabályozásokat értelmezni és alkalmazni. Megemlítette, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság is tárgyalt a Nyugati Parton emelt falról, de a probléma összetettsége és az alapvető fogalmak tisztázatlanság miatt nem jutottak dűlőre. Fontos kérdés lenne e tekintetben például azt tisztázni, hogy megszállásról vagy agresszióról lehet-e beszélni, annak függvényében, hogy kinek a fennhatóságát értelmezzük legitimnek a területen, hiszen a nemzetközi és hadijogi normákat is így lehetne alkalmazni Izraellel szemben.

A palesztin államiság létét és legitimitását értékelve Lattmann Tamás kifejtette, hogy az önálló államiság kritériumait megfogalmazó Montevideoi Egyezmény pontjainak Palesztina véleménye szerint egyébként megfelel, ezért el lehetne fogadni államként. Azaz rendelkezik területtel (bármilyen határokkal jelölik is ki), lakossággal, kormányzattal, és adott a többi állammal való kapcsolattartás képessége is. Véleménye szerint Palesztina attól még lehet állam, ha nem mindenki ismeri el, hiszen az elismerés csak ?ráadás? bizonyítéknak számítana. Az államiság elismerésének legfőbb akadálya palesztin részről az egység hiánya, ugyanis nem rendelkeznek olyan tárgyalóképes vezetővel vagy politikai csoportosulással, amely egyrészt a palesztin nép többségének támogatásával, másrészt a nemzetközi közösség elismerésével és elfogadásával is bír.

Véleménye szerint békére csak úgy van esély, hogy létrehozzák az ENSZ által meghatározott két független államot, mivel e nélkül nemzetközi jogi szempontból nem értelmezhetőek az események.

Az előadásokat záró kérdések során a nagykövet úr felhívta figyelmünket, hogy 2010. 01.10-én lesz a következő választás Gázában, amely új fordulatot hozhat az eseményekben, remélhetőleg új, legitim alapot teremtve egy tartós rendezéshez.

„Afganisztán – egy lépés előre…” – előadói délután a Zrínyin

Szerző:

BSZK

-

márc 29, 2009

0

Március 24-én 14 órai kezdettel tartotta idei második előadói délutánját a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete, mely az ?Afganisztán ? egy lépés előre?? címet viselte. A meghívott előadók között szerepelt Wagner Péter elemző a Magyar Külügyi Intézettől, Lippai Péter alezredes, a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport 2. váltásának törzsfőnöke, Kotricz János rendőr alezredes, az ?EUPOL Afghanistan? Rendőri Tanácsadó és Szakértői Kontingensének korábbi parancsnoka, valamint Bálint Gábor nemzetközi fejlesztési tanácsadó a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet részéről. A moderátor ez alkalommal is dr. Szenes Zoltán nyá. vezérezredes, egyetemi docens volt.

Az előadásokat ? az Egyetem új előadójában ? közel kétszáz ösztöndíjas és civil hallgató kísérte töretlen figyelemmel.

Az előadók rávilágítottak azon fő problémákra, melyek kezelése és megszűntetése egyre sürgetőbb feladatként jelentkezik a nemzetközi erők számára.

Wagner Péter átfogó felvezetőjében bemutatta Afganisztán etnikailag igen összetett társadalmának jellemzőit, a kábítószer kereskedelem, és a rendezetlen közigazgatás jelentette problémákat.

Wagner Péter

Rámutatott a helyzet megoldásának lehetőségeire, valamint kiemelte a nemzetközi közösség összefogásának szükségességét. A bonn-petersbergi folyamattal kapcsolatosan felhívta a figyelmet arra, hogy mára mindenki belátja, hogy nem lett volna szabad a tálibokat teljes mértékben kihagyni a rendezésből, s ennek egyik legfőbb jele, hogy már az új amerikai adminisztráció stratégiájában is a tálibokkal folytatott párbeszéd szükségessége szerepel.

Lippai Péter alezredes úr a magyar PRT feladatairól, tevékenységéről, valamint Afganisztán, és Baghlan tartomány biztonsági helyzetéről is részletes tájékoztatást adott.

Lippai Péter

A magyar PRT-vel kapcsolatosan elmondta, hogy politikai, fejlesztési, és katonai feladatai egyaránt vannak, habár ezzel se a magyar sajtó, se a közvélemény nincs igazán tisztában. Kiemelte a feladatok hármasával kapcsolatos alapelveket, valamint személyes tapasztalatain keresztül megértette több Afganisztánnal kapcsolatos probléma eredetét.

A rendőrök képzéselve kapcsolatban Kotricz János rendőr alezredes tartott részletes előadást.

Kotricz János

Elhangzott, hogy több mint egy tucat szervezet igyekszik a PRT-ken kívül segédkezni a rendőrök képzésében, azonban a tálibok, valamint a hadurak befolyása gyakorta haszontalanná teszi erőfeszítéseiket. További gondot jelent a korrupció, mely a rendőrfőnökök, minisztériumok és tartományi vezetők szintjén, csakúgy, mint a mindennapokban, egyaránt jelen van. Előadása során szemléletes példákkal igazolta a térség problémáit, valamint az azok megoldására tett kísérleteket.

Az NGO-kkal kapcsolatosan Bálint Gábor nyújtott élményteli beszámolót.

Bálint Gábor

Az alapelvek, az alapfeladatok, és az együttműködések szükségessége mellett elmondta, hogy a térség biztonságához nagyban hozzájárulnak a fejlesztések, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem elég csupán a beruházásokra koncentrálni. Az afgánoknak magukénak kell érezniük azokat, fel kell tudni mérniük annak értékét, be kell látniuk annak fontosságát és hasznát, hiszen csak így válnak érdekelté abban, hogy gondját viseljék a megvalósulás ideje alatt és azt követően is.

Dr. Vadai Ágnes államtitkár előadása a „Magyar Honvédség fejlesztési irányai” címmel

Szerző:

BSZK

-

márc 14, 2009

0

2009. március 18-án a Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen tartotta. Vendégük volt Dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, aki a ?Magyar Honvédség fejlesztési irányai” címmel tartott előadást, ahol rámutatott arra, hogy a Magyar Honvédség fejlesztés finanszírozásának mikéntjéről való beszélgetés, a parlamenti pártok számára a későbbiekben elkerülhetetlen lesz.

Hangsúlyozta, hogy a fejlesztések hatékony megvalósításához a Nemzeti Katonai Stratégián kívül, az országgyűlési dokumentumokra lehet támaszkodni, kiemelten a 2007-ben elfogadott országgyűlési határozatra, mely a Magyar Honvédség fejlesztési irányait határozza meg az elkövetkező évekre. Ezzel párhuzamosan hozzátette, hogy nagyban nehezíti munkájukat a gazdasági válság, ugyan is ? mint sok országban, nálunk is ? első ízben a védelmi költségvetéstől vonnak el forrásokat, sokszor a ?Hiszen béke van? mondattal lezárva. Másod sorban, ha sikeresen elindulnak az új eszközök megvételei, akkor a katonák új technológiára való átállása jelenthet problémát. Harmadsorban a Honvédség kis mértékű elismertsége állít akadályt. Ám az elismerés területén már változás érezhető. Kifejezetten az olyan ország részeken, ahol egy esetleges árvíznél katonák nyújtottak segítséget, így az ott lakók érezték azt, milyen fontos is a katonák munkája, s már nem kérdőjelezik meg a haderő szükség szerűségét. Számos más probléma mellet megemlítette, hogy az esetben, ha már döntés születik egy eszköz beszerzését illetően ? ami magába foglalja az ideális darabszámot is ? akkor a beszerzési folyamat végén, ne azzal kelljen szembesülni, hogy a költségvetés mégis csak a felét tudta finanszírozni. Végül de nem utolsó sorban emelte ki, hogy egy gazdasági válság sem mehet a katonák biztonságának rovására. Ez alatt leginkább a gépek üzemidejének lejártát értette, amely időponthoz egyre több gép közeledik Magyarországon, és amiknek a cseréje ? a katonák biztonságának további biztosítása érdekében ? elkerülhetetlen lesz.

Mindent egybevetve elmondta, hogy nemsokára az Országgyűlésnek tárgyalnia kell ezekről a kérdésekről, kiváltképp hogy az ország miként kívánja finanszírozni a Magyar Honvédség egyre sürgető technológiai átalakulását, valamint hogy e tekintetben a parlamenti pártok közös gondolkodása elengedhetetlen lesz, hiszen ha nem jutnak közös megállapodásra, akkor feltehetően egy politikai kérdéssé fog válni. Mindezeken felül azért is kell felelősségteljes döntéseket hozni, mert véleménye szerint, valamennyi külföldi békemisszió részese, és ezáltal nagyban meghatározó eleme Magyarország külpolitikájának, és külgazdaságának.

Ezt követően a Magyar Honvédség misszióiról említett néhány fontos dolgot, amihez hozzátette, hogy sajnálatára, számos honvédségi feladat közül, leginkább csak erről esik szó az újságokban. Magát a Nyugat-Balkán barátjának tekintő államtitkár asszony elmondta, hogy ha a ?Balkánon nincsen béke, akkor Európában sincsen?. Valamint abból kifolyólag, hogy Magyarország szomszédságában terül el ez a térség, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ott folyó eseményeket, és nem szabad elfeledni azt sem, hogy a balkáni helyzet folyamatos változása, mind a mai napig erőteljesen befolyásolja Magyarország helyzetét. Az Althea misszióval kapcsolatban elmondta, hogy mindenképp folytatódnia kell, és nehezen tudja elképzelni, hogy az egyik napról a másikra kivonják a katonákat, tekintettel arra is, hogy az ottani jelenlét mára már sokkal bonyolultabb biztonságpolitikai kérdéseket is felvet.

Az Althea missziót követően a koszovói (KFOR) misszióról szólt néhány szót. Feltehetően az ott állomásozó zászlóalj is, még sokáig a területen fog szolgálni, ami következik a valószínűsíthető hosszú távú nemzetközi jelenlétből.

A legveszélyesebbnek tartott afganisztáni békemisszióval kapcsolatban pedig kifejtette, hogy a jelentős létszám mellett, várhatóan küldeni fognak még egy lövész szakaszt, ezzel segítve az afganisztáni választások idején annak lebonyolítását, s ezáltal a biztonság fokozását. Ám ezt az Országgyűlés még nem hagyta jóvá.

Az afganisztáni misszió kapcsán kihívásként, és egyben megoldandó problémaként említette, hogy soha nem definiálta a Magyar Honvédség a siker fogalmát, pedig annak megfogalmazása, akár a későbbi missziók célkitűzéseinek meghatározásában, vagy akár magában az értékelésben is nagy szerepet játszhat. Az afganisztáni helyzet rendezésében lehetséges megoldásként említette a régiós szereplők bevonását is. Valamint felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a nemzetközi közvélemény megnyerésére, ami olykor nagyban megkönnyítheti a külföldi békemissziók tevékenységét.

(A megjelenített kép forrása: http://www.honvedelem.hu/files/9/48633/tata2.jpg)

„Boszporusz 2009” – a BSZK válságkezelési gyakorlata

Szerző:

BSZK

-

márc 14, 2009

0

2009. március 4-én tartotta ez évi első szituációs gyakorlatát az egyetem hallgatói által létrehozott, és működtetett Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete.

A gyakorlat célkitűzései között szerepelt, hogy a résztvevő tagok, és tagjelöltek megismerkedjenek a NATO Észak-atlanti Tanácsának működésével, politikai döntéshozatali mechanizmusával, gyakorlatot szerezzenek az érdekütköztetésben, vitázásban, és a konszenzusos döntéshozatalban, valamint megismerjék ezek esetleges buktatóit. A gyakorlat második szegmensében ? mely átfogó gondolkodást kívánt ? elsajátíthatták, hogy hogyan kell átlátni bizonyos szituációkat, átfogó nézőpontból vizsgálni adott területet, és milyen módon lehet több terület munkáját összehangolni.

A gyakorlat két fő részből állt. Az első részben a NATO Észak-atlanti Tanácsát a csökkentett létszámban szimuláltuk ? főként a nagyhatalmak, az érintett Mediterrán és nem Mediterrán országok részvételével ?, és a feladatként kiszabott konszenzusos döntéshozatalt megelőzően, komoly érdekütközéseket, és vitákat sikerült megvalósítani a résztvevők aktív közreműködésével.

A gyakorlat alapszituációja szerint nemzetközi vizeken kurd származású kalózok hatalmukba kerítettek egy panamai zászló alatt hajózó, török tulajdonban levő tankhajót, mellyel behajóztak a Boszporusz legkeskenyebb részére, horgonyt vetettek, és politikai követeléseket fogalmaztak meg a török kormány felé. A török kormány, a kalózoktól kapott fenyegetéseket tartalmazó videó birtokában a NATO-tól kért segítséget, és az Észak-atlanti Tanácshoz fordult, hogy az vegye napirendre a kérdést, és tegyen lépéseket a helyzet rendezése érdekében.

bszk-boszporusz-gyakorlat-2009-marcius-04

A NATO Észak-Atlanti Tanácsának szimulációja.

A résztvevőknek első lépésként ? az előre megkapott rövid szerepleírásokra alapozva ? arról kellett dönteniük, hogy napirendre tűzzék-e a kérdést. Már ezt a döntést is heves érvek és ellenérvek felsorakoztatásával sikerült meghozni, majd ezt követően a konszenzusos döntéshez hosszú, és valóban életszerű viták vezettek el.

A döntéshez vezető utat nehezítette az újabb, még komolyabb fenyegetést tartalmazó videó, mely szerint a szorosba való behajózás előtt mérgező anyagokat vittek a hajó fedélzetére, s ezek kiszabadulásuk esetén Isztambul lakosságának százezreit fenyegetnék közvetlenül életveszélyesen.

A konszenzusos döntést követően, mely során katonai lépések megtétele mellett döntöttek ? néhány perc szünet után ? újabb helyzet állt elő.

A hajón ismeretlen körülmények között robbanás történt, a mérgező anyagok kiszabadultak, a hajótestből folyó kőolaj meggyulladt, és valóságos tűzfalként elzárta a Boszporuszt. A résztvevőkből új csoportok alakultak, EADRCC, török kormány, katasztrófavédelmi, hajózás biztonságáért felelős, egészségügyi, nemzetközi sajtó, valamint környezetvédelmi. A török kormány a NATO-hoz fordult segítségért, és az EADRCC-n keresztül fogadta a tag- és partnerországoktól felajánlásiból származó erőket és eszközöket.

A csapatok elsődleges feladata az volt, hogy a megadott körülmények között, a szervezők által megadott eszközöket felhasználva, meghatározzák a prioritási sorrendet, a konkrét cselekvési tervet, valamint szükség esetén az EADRCC-hez forduljanak plusz erőkért és eszközökért. Mintegy további feladatként egyeztetniük kellett egymással az átfedésekről, plusz feladatokról, továbbá erőket és eszközöket adhattak át egymásnak.

Külön kiemelendő, hogy a nemzetközi sajtó csapatnak 3×2 percben interjút kellett készíteni a török kormányfővel, melynek eredményeként néhány fogást elsajátíthattak az interjúkészítés/adás fortélyaiból.

A csapatok beszámolóját, valamint némi összegzést követően Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes asszony számolt be észrevételeiről, javaslatairól, és gratulált mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek.

bszk-boszporusz-gyakorlat-szekcio-2009-marcius-04

Balról jobbra: Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes és az ‘Egészségügyi csoport’.

Külön köszönetet mondunk Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes asszonynak (Oktatási Rektorhelyettes), dr. Resperger István mk. ezredes úrnak (Vezérkari Tanfolyam Parancsnoka), valamint Kiss Dezső alezredes úrnak (egyetem sajtósa) segítőkészségükét és támogatásikért, melyet a Szakkollégium felé ismételten kifejezni szíveskedtek!

Köszönet illeti továbbá segítségükért Harján Stefániát, Csiki Tamást, Rédecsi Gábort és Hajzer Tamást!

Izrael biztonsága; konfliktusok és/vagy megoldások? – Konferencia beszámoló

Szerző:

BSZK

-

márc 14, 2009

0

2009.02.25-én, szerdán vette kezdetét a Biztonságpolitikai Szakkollégium és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának közös szervezésében megrendezésre kerülő konferenciasorozat.

Az első előadói délután az ?Izrael biztonsága; konfliktusok és/vagy megoldások?? címet viselte. Szenes Zoltán nyá. vezérezredes, egyetemi docens moderálásával Őexellenciája Aliza Bin-Noun, Izrael állam budapesti nagykövete mellett dr. Gazdik Gyula egyetemi docens az ELTE képviseletében, valamint Papp János ezredes, a KFH szakértője tartottak előadásokat.

Nagykövet asszonyt Prof. Dr. Szabó János, az egyetem rektora köszöntötte hivatalosan, majd ezt követően érkezett meg az előadás helyszínére.

A megjelent hallgatóság tiszteletteljesen figyelte amint a vendégek helyet foglaltak, majd a moderátor köszöntésével, a vendégek bemutatásával kezdetét vette a konferencia. Szenes tábornok ? a felvezetést követően ? mindenkinek figyelmébe ajánlotta az ?Epicentrum ? a világ jövője a Közel-Keleten dől el? című ? hasznosnak ígérkező ? olvasmányt.

Elsőként Őexcellenciája Aliza Bin-Noun tartott előadást. Közvetlenségét jól mutatta, hogy előadása megkezdése előtt megkérdezte a megjelenteket, hogy gondot okozna-e, ha angolul tartaná előadását, illetve szükség van-e a rendelkezésre álló tolmácsra. A többség igenlően bólogatott az angol nyelvtudásra irányuló további kérdéseire, így a segítséget és a lehetőséget megköszönve angolul folytatta.

Előadása kezdetén egy rövidfilmet mutatott be, ami alatt felhívta a figyelmet a gyermekkatonák toborzására és kiképzésére, valamint a civilek sérelmére elkövetett merényletekre a Hamasz részéről. Televízióban nem látott képsorokkal mutatta be az érem egyik oldalát. A videón több bejátszás elkövetett háborús bűnöket, és az ezeket alátámasztó rövid képsorokat tartalmazott.

Igyekezett világossá és mindenki számára megérthetővé tenni az izraeli válaszcsapások megalapozottságát, valamint rámutatott arra, hogy ez mindig is inkább önvédelem, mintsem támadás volt. Olyan a hallgatóságra vonatkozó példákat hozott fel, melyekkel megértetni szándékozott Izrael lépéseit.

Bemutatta országának geopolitikai helyzetét, melynek során kiemelte, hogy Izrael népessége és területe aránytalanul kicsi szomszédaihoz képest, melyek egy része ellenséges érzelmeket táplál a zsidó állammal és annak lakosságával szemben.

Feltárta a gázai-konfliktust megelőző eseményeket, és beszélt az időben nem is oly távoli konfliktusról. Elmondta, hogy a különböző palesztin szervezetek annak ellenére sem mérsékelték támadásaik hevességét, hogy Izrael, telepesei jelentős részét kitelepítette a gázai-övezetből és Ciszjordániából. Miután a támadások folytatódtak, az izraeli kormányzat minden közvetlen diplomáciai kapcsolatát megszakította a Hamasszal. A hivatalos érintkezés egyetlen csatornája Kairón keresztül vezetett, Egyiptom ugyanis egyedüli közvetítőként lépett fel a két fél között.

Őexellenciája Aliza Bin-Noun

Tisztázta a hallgatóság előtt, hogy korántsem ápolnak olyan rossz viszonyt a muzulmán államokkal, mint ahogy azt a külvilág hiszi. Ennek megértése végett különbséget tett ún. szélsőséges és moderált muzulmán államok között. Kiemelte, hogy a szélsőséges államokkal ? mint pl. Iránnal vagy Szíriával ? szembeni védekezés érdekében mindent megtesznek, míg a kiegyezésre jóval hajlandóbbakkal ? úgy, mint Egyiptommal vagy Jordániával ? békeszerződésük van. Hangsúlyozta, hogy ezen utóbbi államok már rájöttek, hogy a tartós háborúskodás minden fél számára csak szenvedést hoz. Ezzel szemben a Hamasz mind a mai napig folytatja harcát, nem törődve a polgári lakosság anyagi és testi épségével, s Izrael egyik legfőbb ellenségének, Iránnak aktív támogatását is élvezik.

A Palesztin Hatóság és több ún. moderált muzulmán állam is elítéli a Hamaszhoz és Hezbollahhoz hasonló szélsőséges szervezeteket, sőt, mi több, hírszerzőik megbízható, hasznos információkkal segítik Izraelt a harcok során.

Nagykövet asszony többször is felhívta a figyelmet, hogy olyanoknak, akik nem tapasztaltak ilyet, szinte elképzelhetetlen, hogy milyen lehet a közel-keleti puskaporos hordón élni. Előadása során utalást tett arra, hogy az iráni rakéták hatósugara, a mostani fejlesztések eredményeként közel egész Európát lefedheti majd, így új kihívásként jelenhet meg az európai államok számára.

Nagykövet asszony jelezte, hogy tudatában van a sok vádnak, amik a civil áldozatok nagy száma miatt érik Izraelt. Ezzel kapcsolatban kitért egyrészt arra, hogy az izraeli állampolgárok nem teherként gondolnak a kötelező katonai szolgálatra, hanem sokkal inkább a hazával szembeni erkölcsi kötelességként; másrészt arra, hogy az Izraeli Védelmi Erők mindent elkövetnek az ártatlanok védelme érdekében. Megemlítette a polgári áldozatok számát is, s ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a Hamasz évekig tartó rakéta- és aknavető-támadásai közel sem öltek és sebesítettek meg annyi civilt, mint az izraeliek válaszcsapásai. Nagykövet asszony szerint az ok nem a támadások hatékonyágában volt keresendő, Izrael ugyanis számos óvóhelyet épít ki polgárai számára, ahová behúzódhatnak a támadások idején, míg a Hamas kifejezetten olyan tüzelőállásokat és raktárakat választ, amelyek közvetlen környezetében tömegek élnek és dolgoznak nap, mint nap. Így a két oldalon elhunyt áldozatok összehasonlítása értelmetlen.

Elhangzott az is, hogy az izraeli kormány bizonyítékokat talált, hogy a Hamasz a saját népének szánt nemzetközi segélyszállítmányokat rendszeresen lopja, majd a feketepiacon értékesíti azokat.

Az Öntött ólom hadművelettel (Operation Cast Lead) kapcsolatban kiemelte, hogy ugyan a Hamasz teljes katonai potenciálját nem semmisítették meg, de ez nem is képezte célját a hadművelet tervezőinek. Az ellenséges élőerő pusztítása csak másodlagos feladat volt. Tanulva a libanoni hibáikból, gyors, erőteljes csapások sorozatával semmisítették meg a legfőbb veszélyt jelentő Grad (Katyusa), Qassam 1-2-3 és Fajr rakétákat, valamint a csempészútvonalakat, ahonnan ezeket beszerezték, továbbá azon üzemeket, ahol összeállításra kerültek. Ezen túlmenően pedig jószerivel lefejezték a Hamaszt tisztikarának módszeres pusztításával.

Felhívta a figyelmet a műveletek presztízsértékére, ugyanis megítélése szerint sikerült helyreállítani az izraeli becsületen esett foltot, a vereséget, amelyet a Hezbollahtól korábban elszenvedtek. A mostani műveletek sikere mintegy üzenetként funkcionált a többi radikális iszlám csoport számára, miszerint Izrael már kiválóan el tudja hárítani az aszimmetrikus hadviselést folytató hadviselő felek tevékenységét is.

A konferencia meghívottjai (balról jobbra): Papp János, Gazdik Gyula, Szenes Zoltán (moderátor), Őexellenciája Aliza Bin-Noun

Ezt követően dr. Gazdik Gyula következett, aki áttekintést adott a konfliktus hátteréről. Előadását Izrael állam létrejöttének körülményeivel kezdte. Több olyan számadatot megosztott a hallgatósággal, melyek segítségével pontos képet festett a korabeli viszonyokról. Elhangzott, hogy a térség két etnikumának ellentétei egészen mélyen gyökereznek. Kiemelte az 1947. november 29-i Palesztina jövőbeni kormányzata címmel hozott 181. számú ENSZ határozatot, melyben két állam ? Izrael és Palesztina ? létrejöttéről hoztak döntést. A határozatot az arab államok nem fogadták el, és 1948. május 15-én ? a zsidó állam megalakulásának másnapján ? fegyveres támadást intéztek Izrael ellen. Kiemelte, hogy ennek a háborúnak az eredményeként a még meg sem született palesztin állam lényegében felosztásra került. A térség arab társadalma demoralizálódott, s lényegében ide vezethető vissza az a folyamat, melynek eredményeként több mint 250.000 zsidó menekült el az arab államokból.

A zsidó állam lakossága folyamatosan növekedett, 2004-re elérte a 3 millió főt, napjainkra pedig a 7 millió főt. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az állam lakosságából 5,5 millió fő zsidó származású, mely a világ zsidóságának 44%-át teszi ki. Az állam fejlődésével kapcsolatosan fontos tudni azt, hogy a nemzeti integrációt elősegítette a veszélyeztető környezet, ugyanakkor a belső megosztottság nehezítette a folyamatot.

Gazdik tanár úr kiemelt figyelmet fordított Izrael gazdaságára. Az elmúlt 60 évben ugyanis ez a kis állam vezető gazdasági szerepre tett szert a régióban, továbbá több gazdasági ágazatot tekintve világviszonylatban is a legfejlettebbek közé került. Ez az előkelő státusz az ún. izraeli gazdasági csodának köszönhető. Mint Gazdik tanár úr is kifejtette, négy tényező segítette hozzá az államot a gazdasági élénküléshez. Ezek pedig a tömeges bevándorlás ? mellyel fizetőképes, valamint nagy mennyiségű munkaerő jelent meg a piacon ?, a nagymértékű tőkebeáramlás, a magánszféra kodifikált fejlődése, valamint a szorgalom voltak.

dr. Gazdik Gyula

Az ország GNP-je 7%-kal növekedett, a pénzügyi szektor felélénkült, az infláció alacsony volt, valamint megkezdődött a privatizáció. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az 1967-es hadiipari fejlesztés is jelentősen hozzájárult ehhez, valamint az, hogy az 1970-es években hozzáigazították a gazdaságot a realitásokhoz.

Elhangzott, hogy az 1990-es években a biztonsági helyzet romlása miatt a liberalizálódási folyamat felgyorsult. A GDP először fordult át mínuszba, majd két évvel később 2003-tól kezdett el újra növekedésnek indulni.

A gazdasági helyzet ismertetése után a politikai berendezkedéssel folytatta. Ennek során kiemelte, hogy az Izraelben működő nyugati típusú parlamenti rendszer az egyetlen a régióban. A pártstruktúrát baloldali, jobboldali liberális, vallásos, és etnikai csoportokra lehet osztani. A bekerülési küszöb mindösszesen 2 %, és jelenleg tíz párt ül a Parlamentben. Az elmúlt évek eseményeit figyelembe véve a balközép pártok meggyengültek, és míg korábban a jobbközép és a balközép csoportok alkották a pillért, egy újfajta ? jobbközép ? pilléren nyugvó politikai rendszer van kialakulóban.

Izrael biztonságával kapcsolatban megerősítette, hogy az ellenséges környezet jelentős haderő fenntartását kívánja meg az államtól. Elmondta, hogy Izrael létérdeke a háborús helyzetekben az, hogy a stratégiai kezdeményezés a kezében legyen, a hadműveleti terület pedig az ellenség területén. Ezt eddig mindösszesen egyszer, 1973-ben nem sikerült maradéktalanul teljesíteniük. Megemlítette az atomfegyver kérdéskörét, melyet Izrael se nem cáfol, se nem erősít meg. Gazdik tanár úr elmondása szerint Izrael igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a térség bármely más hatalma ne tehessen szert nukleáris fegyverre. Erre nagyon jó példának tartotta a Bagdad melletti atomerőmű lebombázását. Kiemelte, hogy Izrael ugyan tagja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, de nem tagja az Atomsorompó Egyezménynek. Simon Perez egykori külügyminiszter ezt azzal indokolta, hogy Izrael az egyetlen állam, melyet ellenségei fizikai létében fenyegetnek, valamint annak ellenére, hogy a létét fenyegető államok aláírták az Egyezményt, tovább folytatták fegyverkezési programjaikat. A biztonsági kihívásokat két csoportba sorolta: az ország létét fenyegető, és az aktuális kihívásokra. Hangsúlyozta, hogy a zsidó állam elleni, arab államok vezette konvencionális háborúk lehetősége Egyiptom kiválásával jelentősen lecsökkent, azonban a tömegpusztító fegyverekkel végrehajtott támadások veszélyével továbbra is számolni kell, annak ellenére, hogy korszerű rakétaelhárító rendszerrel rendelkezik az ország. Aktuális kihívásként a fegyverszüneti vonalak menti összecsapások veszélyét, illetve a határon átszivárgó gerillákkal való összecsapásokat és támadásokat emelte ki. Az oslói, valamint madridi folyamatra, amelyek célja egy életképes palesztin állam kialakítása lett volna ? ezek azonban sikertelenül értek véget. A Közel-Keleti kérdéssel kapcsolatban kifejtette, hogy az izraeliek szerint tartós béke nem lehetséges addig, amíg a térség államai nem demokratikusak. Ennek magyarázatára a 2000-es évet hozta fel, amikor új perspektíva rajzolódott ki. 2001 februárjában Ariel Sharon már elhibázottnak tartotta az oslói folyamatot, ugyanis kitartott amellett, hogy semmiképpen nem térhetnek vissza az 1967-es határokhoz, illetve nem hajlandóak lemondani a Golán-fennsíkról sem. A kemény akaratot képviselő telepesek átköltöztetésével járó nehézségeket senki sem vállalja szívesen, így bármilyen terv gyakorlati végrehajtása nehézségekbe ütközik.

Harmadik előadóként Papp János ezredes tartott részletes összefoglalót a 22 napos háború katonai hátteréről. Beszámolóját a szembenálló felek erőinek és képességeinek összevetésével kezdte. Ebből az érdeklődők megtudhatták, hogy a háborúban körülbelül mintegy 12-16.000 főnyi Hamasz fegyveres állt szemben a 20.000 fős izraeli erővel.

Papp János

Kiemelt egy fontos különbséget a Hamasz, és az izraeli haderő között, mégpedig, hogy utóbbi mind a három haderőnemben képviseltette magát a műveletek során, amely jelentős előnynek bizonyult.

Ezt követően kitért a két haderő által követett harcmodorra és az általuk alkalmazott alapelvekre. A Hamasz, az iszlám radikálisok körében már-már klasszikusnak számító aszimmetrikus hadviselést alkalmazta, így amikor csak lehetőség adódott, lesből, többnyire könnyűfegyverrel intézett gyors rajtaütésekkel zaklatta az izraeli erőket. A Hamasz ellenállása azonban hamar megtört, hiszen vezetőit a precíziós izraeli bombázások gyakorlatilag elpusztították, kivéve a földalatti óvóhelyekre és külföldre menekült vezetőket. Megsemmisítették a felszín feletti vezetési pontok egy részét is, ennek ellenére a Hamasz mégsem hajlandó tárgyalni mind a mai napig egy tartós béke-megállapodásról.

Az Izraeli Védelmi Erőkkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy különösen ügyeltek a saját erők védelmére, így nem vállaltak felesleges kockázatokat. Fő céljuk az volt, hogy a déli országrészt biztosítsák a Hamasz rakétáival szemben, így alapvetően a háború vívására választott egyik eszközüktől akarták megfosztani a Hamasz-t.

Papp ezredes kiemelte még a meglepetésszerű támadás fontosságát is, hiszen még a Hamasz sem számított arra, hogy Izrael ilyen rövid idő alatt és ráadásul Hanuka idején fogja elindítani offenzíváját. Elmondta, hogy az IDF-IAF erődemonstrációja talán elrettenti mind a Hamaszt, mint a többi iszlám radikálist a jövőben.

Az előadói délután a Biztonságpolitikai Szakkollégium által szervezett előadássorozat első eleme volt. A megjelent hallgatókat, érdeklődőket szívesen látjuk a következő rendezvényeken is, amelyek az alábbi témákkal foglalkoznak majd:

– Afganisztán

– Az arab-izraeli kérdés palesztin szemszögből

– Pakisztán

– Nyugat-Balkán

A BSZK látogatása a Magyar Országgyűlésben

Szerző:

BSZK

-

márc 3, 2009

0

2009. március 9-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesületének tagjai és tagjelöltjei közül 21 fő látogatást tett az Országházban.

A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság által biztosított idegenvezető segítségével a csoport megismerte a Parlament épületét, annak történetét, és több érdekes információval is gazdagabb lett.

A látogatás ? egy gyors Parlament előtti csoportkép után ? a 17. számú kapunál vette kezdetét. A zökkenőmentes beléptetést követően Homola Csaba dandártábornok fogadta a társaságot, majd bocsátotta rendelkezésre a köztársasági őrezred egyik tiszthelyettesét idegenvezetőnek.

Néhány perccel később ? a kabátok jelentette plusz teher nélkül ? a képviselőházi ülésterem közelében, a kupolacsarnokon túl valósággal nyüzsgött az élet. Képviselők, tanácsadók, és meghívott vendégek valóságos hada lepte el a folyosókat. Parnó Lászlónak ? a terembiztosi szolgálat vezetőjének ? köszönhetően a karzatról a csoport megfigyelhette, hogy hogyan zajlik a parlament plenáris ülése, és milyen egy napirend előtti felszólalás.

Körbenézve a képviselőházi ülésteremben a hangos tömegnek tűnő, egymással értekező politikusok között láthatóak voltak a kormány képviselői, miniszterek és a kormányfő egyaránt. Az ülést Dr. Szili Katalin az Országgyűlés elnöke vezette, jobbján Dr. Soltész Istvánnal az Országgyűlés Főtitkárával.

Akik jól figyeltek láthatták, és hallatták, ahogy házelnök asszony megkocogtatta a parlamenti csengőt ? mely a felszólalásra rendelékezésre álló idő leteltét jelzi a felszólaló képviselő számára ?, és a terem sarkában ülő teremőrt is, aki a plenáris ülés zavartalan lefolytatásáért ? a terembiztosi szolgálat többi tagjával együtt ? felelős.

Az ülésen való benntartózkodásra ugyan szűkös időkeret állt rendelkezésre, de kárpótolta a csoportot, ami ez után következett.

BSZK-tagjai-parlamenti-latogatas.kupolaterem-2009-marcius

Szakkollégisták a Szent Korona körül

A program folytatásaként először a Parlament főbejáratához vezető díszlépcsőt tekintette, majd mászta meg a társaság. A lépcső lábánál látható volt a Parlament makettje ? melyet egy család készített és ajánlott a Magyar Országgyűlésnek ?, valamint az aradi vértanúknak Aradon emléket állító szobor kicsinyített mása.

A vörös szőnyeggel borított lépcsőn néhány csoportkép még elkészült, majd ezután a kupolacsarnok következett, ahol mindenki közelről megszemlélhette a magyar koronázási jelvényeket, és a Szent Koronát. A 16 uralkodó szobrával és azok címereivel díszített csarnok, a maga 27 méteres belmagasságával monumentális, és tagadhatatlanul lélegzetelállító látványt nyújtott.

Rövid kitérőt követően az Európai Ügyek Bizottságának titkárságát vezető Dr. Juhász László úr már várta a csoportot, a Nemzetbiztonsági Bizottság egykori üléstermében. ?Ha azok a falak beszélni tudnának.?

Előadása a laikusok számára olykor nem volt végig teljességgel követhető, ugyanakkor számos olyan kérdésre, és problémára világított rá, melyek kiemelt jelentősséggel bírnak az Európai Unió és a Magyar Országgyűlés között zajló munkát illetően, illetve bármely tagállam és az Európai Unió között. Az előzetes egyeztetéssel, valamint a soros elnökséggel kapcsolatban őszintén és érthetően beszélt.

Előadása végén, és már közben is szép számmal merültek fel kérdések, melyekre nyíltan és egyértelműen válaszolt. Számos olyan hasznos információt osztott meg a csoporttal, melyek a későbbiek folyamán még sokaknak hasznára lehet.

Ezt követően a delegációs terem megtekintése következett. Nevét onnan kapta, hogy a dualizmus korában a két birodalomrészből küldött 60-60 képviselő pesti tanácskozásaik idején itt gyakorolta a közös felügyeletet az illetékességükbe tartozó hadügy, külügy, valamint közös pénzügyi kérdések felett.

A csoport útja kisebb kupolacsarnoki ismételt látogatást követően a Honvédelmi és Rendészti Bizottság Dunára néző üléstermében folytatódott.

BSZK-tagjai-parlamenti-latogatas-bizottsag-01-2009-marcius

BSZK-tagjai-parlamenti-latogatas-bizottsag-04-2009-marcius

A csoport szerencséjére a bizottság épp akkor kezdte ülését, így egy rövidebbnek mondható ? 3 napirendi pontot magába foglaló ? bizottsági ülésre is beülhettek. Dr. Lázár Jánost ? a Bizottság elnökét ? távollétében Dr. Keleti György ? volt honvédelmi miniszter ? helyettesítette, jobbján Laban János ? a bizottsági titkárság vezetőjének ? segédletével.

Első lépésben az ülés napirendi pontjait fogadták el zökkenőmentesen. Ennek eredményeként, első napirendi pontban egy alkotmánymódosító javaslat parlament elé bocsátásáról szavaztak, majd ezt követőn egy egyéni képviselői indítvány került megvitatásra. A napirendi pontokban érintett egyes meghívott vendégek mindkét estben megfelelően tájékoztatták a bizottság tagjait, majd azok kérdésire egyenes válaszokat adtak.

Az ún. ?Egyebek? napirendi pontot követően ? egyéb aktuális ügy nem lévén ? a levezető elnök az ülést lezárta, így a képviselők távozását követően a csoport tagjai ülhettek helyükre.

BSZK-tagjai-parlamenti-latogatas-bizottsag-02-2009-marcius

BSZK-tagjai-parlamenti-latogatas-bizottsag-03-2009-marcius

Laban úr tájékoztatta a jelenlevőket a bizottság működéséről, feladatairól, valamint az országgyűlés működésébe is bepillantást engedett. Az érdeklődés egyértelmű jeleként ismét több kérdés is felmerült, melyet titkár úr készségesen meg is válaszolt, s eközben könnyedebb, barátságos légkört teremtett meg.

A látogatás zárásaként búcsúzóul néhány kedves, baráti szóval tárbonok úr is elköszönt a csapattól.

Nagy örömre ad okot, hogy máskor is szívesen látják vendégül a szakkollégium tagjait!

biztonsagpolitika.hu

C-IED, avagy gyakorlatom Szentendrén

Látogatás a MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison (Kecskemét)

Konferencia sorozatunk utolsó állomása: „Változó Nyugat-Balkán” címmel rendeztük meg

A BSZK tavaszi konferencia sorozatának 4. állomása: „Pakisztán – a hiányzó láncszem?”

Beszámoló a „Palesztin béke – a stabilitás esélyei” című konferenciánkról

„Afganisztán – egy lépés előre…” – előadói délután a Zrínyin

Dr. Vadai Ágnes államtitkár előadása a „Magyar Honvédség fejlesztési irányai” címmel

„Boszporusz 2009” – a BSZK válságkezelési gyakorlata

Izrael biztonsága; konfliktusok és/vagy megoldások? – Konferencia beszámoló

A BSZK látogatása a Magyar Országgyűlésben

Kiemelt témák

A támogatások változása az orosz-ukrán konfliktusban

Az ellátási láncok II. – a vámháború hatásai

Oroszország árnyéka a Száhel-övezeten

Afrika-hírfigyelő 2025. február – 2. rész

Távol-Kelet, 2025. február

Afrika-hírfigyelő 2025. február

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

A Wagner csoport

A mexikói kábítószer-kereskedelem legjelentősebb szereplői

Tagfelvételt hirdet a Biztonságpolitikai Szakkollégium!

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

biztonsagpolitika.hu

Kiemelt témák

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

Cookie (süti) beállítások

Adatvédelmi beállítások

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja
a különböző típusú cookie-kat