EURÓPAI ÉS AMERIKAI HÍRFIGYELŐ, 2026. október

Szerző:

nov 5, 2026

2026 októberében a globális erőviszonyok szétfeszülésének és a szövetségi kohézió éles próbatételeinek hónapja volt az Atlanti-óceán mindkét partján. Az alábbiakban a BSZK Euramerika Műhely havi összefoglalója olvasható.

Összeállították: Faragó Bulcsú, Fodor Balázs és Rohoska Réka (Euramerika Műhely)

ÉSZAK-AMERIKA

Iráni eszkaláció, kereskedelmi ellentétek, az albertai szeparatizmus veresége, EU-Kanada partnerség

Október elején az Egyesült Államok vezetése döntött az iráni térségben tartózkodó két repülőgép-hordozó harccsoport mellé egy újabb átcsoportosításáról. A USS Theodore Roosevelt kísérőhajóival és egy partraszálló hajórajjal együtt érkezett a Közel-Keletre, sajtóhírek szerint a USS George Washington leváltására. A két hajó szolgálatának átfedésével azonban a jelenlegi amerikai katonai jelenlét a térségben az áprilisi szintet is elérte, amely 2003 óta a legnagyobb ott állomásozó erőt jelenti. Az átcsoportosítással F-35C és F/A-18 Super Hornet típusú vadászgépekkel, és mintegy 9000 fővel növelik erőiket.

A félidős választások előtt Donald Trump és adminisztrációja egy kereskedelmi megállapodásra törekszik Kanadával, azonban egyre kétségesebb, hogy sikerülhet-e november 3-a előtt elérni a kívánt célt. Mark Carney álláspontja szerint nyitottak a megállapodásokra, abban az esetben, ha azok mindkét állam érdekeit képviselik, azonban kihangsúlyozta, hogy jelenleg nem megfelelőek a feltételek Kanada számára. Az amerikai adminisztráció egyre kétségbeesettebb, jól mutatja Donald Trump egy michigan-i gyűlésen elhangzott szavai: „[…] bármit hajlandóak megadni nekünk ezen a ponton.”.

Október 19-én tartották Kanada Alberta tartományában a függetlenségi népszavazást. Az albertai szeparatista mozgalom jelentős történelmi gyökerekkel rendelkezik, elsősorban gazdasági és politikai érveket sorakoztat fel maga mellett. (Megj.: a québeci szeparatizmus ezzel szemben nyelvi és etnikai alapokon nyugszik.) Már az 1905-ös szövetséghez való csatlakozásuknál kezdődtek a súrlódásuk a kormánnyal, azonban a mozgalom jelentős felerősödéséhez az 1980-as évek eseményei járultak hozzá. Az ekkor elfogadott NEP (National Energy Program) jelentős kulturális ellentétet is generált, a nyugati, fejlett Alberta és a keleti tartományok között. A 2022 óta kormányon lévő szuverenista, azonban nem szeparatista, Danielle Smith kormánya 2026 februárjában jelentette be a népszavazás időpontját, amelynek eredménye kérdés nélkül elutasította a külön utat. A szavazók 76%-a választotta a bennmaradást, míg a fennmaradó 24% az elválást. Mark Carney, aki nagyrészt Albertában nőtt fel, és ismeri az Ottawa által okozott sérelmeket, pozitívan értékelte az eseményt, és kihangsúlyozta az egység megőrzésének fontosságát a növekvő amerikai nyomás tekintetében.

Október 29-30-án Kanada egy kétnapos csúcson fogadja az Európai Unió vezetőit. A csúcson gazdasági-kereskedelmi kérdéseken kívül igyekeznek elmélyíteni a korábban megkezdett partnerséget, amely során egymás erősségeire építkezne a két fél.

Szerző: Faragó Bulcsú

EURÓPA

Nyugat-balkáni bővítés, hibrid támadás, védelmi kiadások

Az Európai Tanács október 9-én megjelent sajtóközleménye szerint az Európai Unió Tanácsa elfogadta az úgynevezett „ötödik omnibusz” jogalkotási csomagot, amelynek célja az európai védelmi ipar fellendítése és a biztonsági beszerzések egyszerűsítése. A három új jogszabályból álló keretrendszer felgyorsítja a védelmi projektek engedélyezését, csökkenti az adminisztratív terheket és megkönnyíti a védelmi termékek EU-n belüli transzferét. A bürokratikus akadályok lebontása jelentősen hozzájárul Európa biztonságához, valamint védelmi felkészültségéhez, hiszen gyorsabb és hatékonyabb együttműködést tesz lehetővé a tagállamok és az ipari szereplők között.

Az Európai Unió egyre több országa készül egy esetleges nagyszabású hibrid támadásra a közeljövőben. 2026 októberében egyre többen foglalkoznak a témával, hiszen az elmúlt hónapok szabotázsakciói és dróntámadásai miatt egyre nagyobb az aggodalom Brüsszelben. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke új vészhelyzeti biztonsági protokollt és Európai Biztonsági Tanácsot szorgalmaz, amelyek a november elejére tervezett európai biztonsági stratégiában is megjelenhetnek. Több ország a már működő uniós válságkezelési mechanizmusok fejlesztését és használatát szorgalmazza, mint például az IPCR (Integrated Political Crisis Response) alkalmazását. Viszont ez egy kérdést és megoldandó feladatot is állít az EU és a NATO számára, hiszen Oana Lungescu (a NATO korábbi szóvivője) szerint világos munkamegosztásra lenne szükség: a katonai elrettentés és a hírszerzési együttműködés maradjon a NATO feladata, míg az EU a polgári válságkezelésre összpontosítson a jövőben is.

Az Európai Tanács októberi ülésén a miniszterek az Unió bővítésének jövőbeli biztonsági hatásairól egyeztettek. A bővítés egyszerre jár számtalan lehetőséggel, de több kihívást is magával hordoz. Kaja Kallas, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a Külügyek Tanácsának elnöke szerint a bővítés az Unió egyik legsikeresebb külpolitikai eszköze, hiszen számos tagjelölt ország (mint például Ukrajna, Moldova és a nyugat-balkáni partnerek) már most is jelentősen hozzájárul biztonságunkhoz. A cél egyértelmű: a bővítési folyamatok mellett a biztonsági és védelmi együttműködéseket is mélyíteni kell.

Az Európai Tanács október 23-i bejelentése szerint november 25-én kerül sor egy találkozóra az uniós és a nyugat-balkáni vezetők között Brüsszelben. Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke, szerint „a Nyugat-Balkán jövője az Európai Unióban van. A nyugat-balkáni partnerek csatlakozása prioritást, közös törekvést és kulcsfontosságú geopolitikai befektetést jelent számunkra ezekben a viharos időkben. Az EU a régió legmegbízhatóbb partnere, és ez a jövőben is így marad.” A csúcstalálkozó kiváló lehetőség a partnerek számára, hogy felgyorsítsák és könnyebben együttműködve teljesítsék az uniós csatlakozáshoz szükséges kötelezettségvállalásokat a jövőben.

A nyugat-balkáni térséghez szorosan kapcsolódik az a történelmi fordulat, amely Szerbiában a vasárnapi, október 26-i előrehozott parlamenti választásokon történt. Az újvidéki tragédia utáni diáktüntetésekből kinőtt Egyetemista Lista megszerezte a parlamenti többséget, míg Aleksandar Vučić elnök pártja több mint egy évtized után elvesztette a hatalmat. Az eredmény alapjaiban rajzolhatja át Szerbia EU-hoz és Oroszországhoz fűződő stratégiai viszonyát.

Szerző: Fodor Balázs

LATIN-AMERIKA

Választási polarizáció Brazíliában, műveleti fázisban a Shield of the Americas, tartós válság Haitin

A hónap legjelentősebb politikai eseménye a Brazíliában lezajlott általános választás volt. A szoros második forduló során a hivatalban lévő, baloldali Luiz Inácio Lula da Silva aratott győzelmet a szavazatok 51.8%-ával, ezzel történelmi módon negyedik elnöki mandátumát szerezte meg. Ellenfele, a szélsőjobboldali Flavio Bolsonaro – a korábbi államfő fia – az első fordulós előnye után alulmaradt, ám az eredményeket vitatva nem ismerte el vereségét, és politikai szövetségeseihez az Egyesült Államokba távozott. A feszült légkörben lezajlott választást követően a szövetségi hatóságok fokozott készültséget rendeltek el az intézményi stabilitás védelmére, miközben a Legfelsőbb Bíróság határozatai mentén indultak vizsgálatok a szavazást követő destabilizációs kísérletek feltárására.

Párhuzamosan folytatódott a Shield of the Americas biztonsági koalíció gyakorlati intézményesítése. Az Egyesült Államok folytatta a „narkoterroristáknak” minősített hajók elleni csapásait. Október 5-én a Karib-tengeren négy, október 27-én a kelet-csendes-óceáni térségben öt halálos áldozatról számolt be a SOUTHCOM, és az utóbbi csapással a halálos áldozatok száma elérte a legalább 240 főt több mint 70 bevetés után. Az USA kartelek elleni kampányának súlya a tengeri interdikcióból a szárazföldi felkészülésre tolódott: Washington több száz katonát küldött Panamába képzésre, majd Hondurasban és Kolumbiában tervezte a közös gyakorlatokat. A 10. hegyivadász hadosztály közel 600 katonája vett részt a panamai telepítésben. Emellett MQ-9 Reaper drónokat helyeztek át Kolumbiába és Ecuadorba. Santo Domingóban október 27-én 19 ország védelmi és belbiztonsági vezetője ülésezett az Americas Counter Cartel Coalition (röviden A3C) keretében. A találkozó célja a közös hírszerzés, az interoperábilis kommunikáció és a határokon átnyúló műveletek koordinálása volt.

Haitin október 18-án fegyveresek robbantottak fel egy ENSZ által támogatott Gang Suppression Force (GSF) páncélozott járművet Port-au-Prince mellett, mely során négy salvadori repülőműszaki tűnt el. Nayib Bukele elnök válaszul először mintegy 100 különleges erőt, majd október 29-re több mint 2000 salvadori katonát telepített Haitire a túszok felkutatására és a bandák elleni műveletek támogatására. A bevetés jelentősége túlmutat a mentőakción: a salvadori erők a GSF jelenlegi nemzetközi kontingensének közel megfelelő méretűek, és Bukele szerint a költségek mintegy 90 százalékát El Salvador viseli. Ez a haiti misszió eddigi legnagyobb egyoldalú katonai megerősítése, ugyanakkor parancsnoki integrációs és mandátum-jogi kérdéseket is felvet. A helyzetet súlyosbította, hogy a GSF továbbra is messze elmaradt a tervezett létszámtól, miközben az orvosi segélyszervezetek az urbanizált területeken újra fokozódó lövöldözésről, útzárakról és drónhasználatról számoltak be.

Szerző: Rohoska Réka

Heti Gyorsjelentés: Diplomáciai normalizáció, késleltetett fegyverbeszerzés és orosz hibrid fenyegetés a keleti szárnyon (2026.10.26–11.01.)

Szerző:

BSZK

nov 5, 2026

2026 októberének utolsó hetében sem csökkent a diplomáciai és biztonsági nyomás a transz-atlanti térségben. Miközben az Európai Unió diplomáciája határozottan tiltakozik Oroszország nemzetközi visszaintegrálása és esetleges részvétele ellen a floridai G20-csúcson, Washington újabb, több milliárd dolláros Patriot-rakétabeszerzéssel igyekszik jelezni, hogy továbbra is elkötelezett Kijev mellett – jóllehet a gyártási és szállítási kapacitások korlátai továbbra is feszültséget okoznak. Eközben a NATO keleti szárnyán a hibrid hadviselés közvetlen fenyegetéssé vált: a Romániában leleplezett szabotázshálózat rávilágít, hogy a szövetséges infrastruktúra elleni akciók egyre nagyobb felkészültséget követelnek meg a tagállamoktól.

A nagy orosz G20-as visszatérés, avagy mégsem?

Kaja Kallas, az Európai Unió Külügyi- és Biztonságpolitikai Főképviselője, Vlagyimir Putyin orosz elnök lehetséges G20-as visszatéréséről beszélt. Kallas az alábbi újságírói kérdésre, melyben arról kérdezték, hogy lát-e esélyt Putyin elnök ilyen jellegű visszatérésére az informális klubba a decemberben esedékes floridai G20 ülésen, a következőket válaszolta: az észt főképviselő szerint egy ilyen lépés nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy Oroszország háborús atrocitásait a jövőben normalizáljuk, és ennek elkerülésére mindent meg kell tenni. Hozzátette, hogy ezeket az ENSZ Alapokmányában minden G20-tag korábban elfogadta.

(Forrás: Politico, Bloomberg)

Újabb amerikai-ukrán fegyvereladási szerződés köttetett

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya egy 500 darab Patriot elfogórakétáról szóló fegyvereladási üzletet jelentett be Ukrajnával. A mintegy 2,1 milliárd USD értékű megállapodásról az USA Külügyminisztériuma számolt be október 30-án. Korábban a rakéták leszállításában keletkezett késések fokozták az USA és Ukrajna közötti feszültséget, de ez most talán feloldásra kerül, legalábbis részben. Azonban ez az ukrán katonai, illetve civil vezetés számára nem lesz egy gyors üzlet, mivel ezeknek az eszközöknek a legyártása és leszállítása elképzelhető, hogy éveket vehet igénybe, a gyártói előrejelzések szerint 2030-ban érkezhetnek meg az első darabok. Az ukrán védelmi minisztérium már javaslatot tett egy olyan konstrukcióra, melyben a meglévő amerikai készletekből kapnák meg ezt az 500 darab rakétát, és az USA majd azokat pótolja a jövőben legyártottakkal, de erre egyelőre nem érkezett érdemi válasz Washington részéről.

(Forrás: US Department of State, Reuters)

Lebuktattak egy orosz szabotázshálózatot Romániában

A román hírszerzés egy orosz szabotázshálózatot buktatott le, október 26-án erről számolt be több hírportál is. Többek között ezt a csoportot még egy szeptemberi tűzesetért is felelőssé teszik, amely Románia egyik ipari központjában ütött ki, közel egy román állami tulajdonú fegyvergyárhoz. A román kormányfő már többször jelezte, hogy mióta támogatják Ukrajna harcát Oroszországgal szemben, az ország ellen megszaporodtak a hibrid támadások. A szabotázscsoport akciói a kibertámadásoktól a drónos felderítésig és a védett légterek megzavarásáig terjedtek. Lengyelország is hasonló problémákkal küzd, és úgy tűnik, ezek nem független akciók, hanem Oroszország által koordinált hibrid műveletek.

(Forrás: Reuters, AP News)

Összeállította: Huszár Róbert

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető

Elek Balázs: Fenyegetések Európa szívében

Szerző:

BSZK

nov 3, 2026

Az utóbbi hónapokban érdekes trend látszik kirajzolódni a kelet-közép-európai térségben; több gyújtogatás is történt a Starlink műholdas kommunikációs infrastruktúra ellen, amelyekkel az ukrán hadsereg internet-hozzáférését próbálták megzavarni.

A Starlink-hálózat kritikus szerepet játszik az ukrán hadsereg kommunikációjának támogatásában, elérhetetlenné válása esetén drasztikusan visszaesik a drónokkal való csapásmérő képességük, illetve a légvédelmük pontossága. A hatóságok az orosz hírszerzés tevékenységét sejtik a szabotázsok hátterében, amely jól illeszkedne az ország hibrid hadviselési hagyományaiba. Szeptember 23-án egy Varsótól délre eső Starlink-állomáson ütött ki tűz, a helyszínen Molotov-koktél nyomaira bukkantak, a lengyel hatóságok két török állampolgárt hoztak az incidenssel kapcsolatba. Október 9-én egy Szófia közelében található állomás tizenhét Starlink-antennájából tizenegyet gyújtottak fel, amellyel kapcsolatban két 19 éves német férfi ellen adtak ki európai elfogatóparancsot a bolgár hatóságok. Október 18-án pedig egy litván adatközpont-vállalat Starlink-alkatrészeket is raktározó telephelye ellen történt támadási kísérletet sikerült meghiúsítani hírszerzési adatok alapján a telephely védelmének megerősítésével. Érdekes mellékszálként a román hatóságok nyilvánosságra hozták jelentésüket, melyben orosz szabotázskísérletnek minősítették a szeptember 14-én a brassói Carfil lőszergyárnál történt gyújtogatást, és azzal összefüggésben két személyt Németországban letartóztattak, harmadik társukkal szemben pedig európai elfogatóparancs kibocsátásra került sor. A történteket az elmúlt időszak hasonló incidenseivel összefüggésben vizsgálva jól megfigyelhető mintázat rajzolódik ki, amely ismét felhívja a figyelmet a kritikus infrastruktúra fokozott védelmének fontosságára.

Nemcsak ez a kérdés merül fel azonban az incidensek kapcsán, hanem a fiatalok radikalizálódása is. A gyermekkori internet-használat növekedésével az értelmi-érzelmi fejlődés intenzív szakaszában válnak sérülékennyé a gyermekek a rosszhiszemű befolyással szemben. Az identitáskeresés fázisában szélsőséges csoportok, terrorista sejtek vagy akár titkosszolgálatok képviselői az összetartozás illúziójára építve hálózhatják be a fiatalokat, majd erre a befolyásra építve feladatként határozhatják meg nekik különböző erőszakos cselekmények elkövetését. A svéd példa mutatja, milyen súlyos társadalmi válsággá nőheti ki magát az, hogy szervezett bűnelkövetői csoportok szisztematikusan használnak fel akár tizenöt év alatti gyermekeket is olcsó végrehajtóként robbantások, gyilkosságok végrehajtására. A toborzások célpontjai a szegénységben élő, beilleszkedési nehézségekkel küzdő, gyakran migrációs hátterű fiatalok akár online, akár személyesen való megkereséssel. Ezzel a komplex megoldást igénylő problémával néznek szembe a modern társadalmak nem csak Svédországban, de a világ más országaiban is.

A cikk eleji gyújtogatással kapcsolatban már említett Lengyelországban például október első felében három, fiatalok által elkövetett támadás is történt oktatási intézményekben, melyekben több sérült mellett egy áldozat el is hunyt. Mindezek után október 21-én érkezett a hír, miszerint egy tizenhat éves varsói fiút fogott el a lengyel rendőrség, aki a gyanú szerint több ember megölésére készülhetett. A nála tartott házkutatás során lőfegyvernek tűnő tárgyak, szúró-vágó eszközök és más, az élet kioltására alkalmas eszközök kerültek elő. A fiú feltehetőleg titkosszolgálati információk alapján kerülhetett a hatóságok látókörébe. Az elkövetők indítékai jelenleg nem ismertek a nyilvánosság előtt, azonban opcióként mérlegelni kell a fiatalok radikalizálódását, az utánzó bűnelkövetést, de a külföldi szolgálatok esetleges felforgató tevékenységét is.

Magyar szála is akad a történteknek, ami számunkra is kifejezetten aktuálissá teszi a témát, több esetben bombariadó volt ugyanis magyarországi iskolákban az elmúlt hetekben. Október 14-én egy, másnap tíznél több budapesti intézményhez érkezett fenyegetés, október 19-én pedig immár hetvennél több iskola volt érintett országszerte és a Vajdaságban, robbanószerkezetet azonban sehol nem találtak a kiérkező tűzszerészek. Ez utóbbi e-mailben érkezett több sajtótermékhez, akik továbbították azt a rendőrségnek. A nyomozó hatóságok közveszéllyel fenyegetés, terrorcselekmény előkészülete, illetve terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt indítottak büntetőeljárásokat, melyben azt is vizsgálják, van-e összefüggés a három eset között. Egyes szakértők orosz tevékenységet sejtenek a háttérben az e-mailes elkövetés szervezettnek tűnő jellege miatt, azonban én óva intenék mindenkit az elhamarkodott következtetések levonásától. Könnyen lehet, hogy ez a verzió bizonyul helytállónak, azonban jelenleg igen korlátozott információmennyiség áll rendelkezésre – főleg a nyilvánosságban – ennek minden kétséget kizáró eldöntésére. Egyelőre az sem zárható ki, hogy egy unatkozó diák heccből küldte a fenyegetéseket – ennek a megállapítása a nyomozó hatóságok feladata lesz. Mindenesetre kétségtelen, hogy a történtek alapos vizsgálatára van szükség, hiszen a fals bejelentések is elvonják a rendőri állományt a közterületről és egyéb feladataiktól, de a hatóságok munkájának tesztelésére is alkalmasak egy esetlegesen később végrehajtott, tényleges támadás megtervezéséhez. Ezek beleillenek a hibrid hadviselés taktikájába, így nem ördögtől való a külföldi szolgálatok tevékenységére gondolni az incidensek fényében.

Források: BBC, 24.hu, The New York Times, 444.hu, 24.hu, HVG

Three October Turning Points in Modern Security Policy (1945, 1962, 2001)

Szerző:

Németh József Lajos

okt 30, 2026

Key Takeaways (Executive Summary)

UN Charter (October 24, 1945): Codified the prohibition of force (Article 2(4)) and institutionalized collective security alongside Great Power realpolitik via the Security Council (Chapter VII).
Cuban Missile Crisis (October 16–29, 1962): Highlighted the operational risks of nuclear brinkmanship, leading to the creation of the Washington–Moscow Hotline and modern decision-making models.
Operation Enduring Freedom (October 7, 2001): Triggered NATO’s Article 5 for the first time, introducing the „Afghan Model” of light-footprint precision warfare and long-term COIN challenges.
1. Entry into Force of the United Nations Charter (October 24, 1945)
1.1 Structural Foundations and Legal Architecture

The formal entry into force of the United Nations Charter on October 24, 1945, represented a decisive structural transformation in global security governance. Following the failure of the League of Nations to prevent systemic conflict in the 1930s, the Allied powers constructed a legally binding international architecture to enforce peace and regulate state behavior. Drafted at the United Nations Conference on International Organization in San Francisco, the Charter established a centralized institutional framework centered on maintaining international peace and security.
The Charter’s core legal innovation lies in Article 2(4), which codified a comprehensive prohibition on the threat or use of force against the territorial integrity or political independence of any state. This norm replaced the classical jus ad bellum framework of Westphalian sovereignty with a restricted regime where armed force is legitimate under only two specific exceptions:
1. Individual or collective self-defense in response to an armed attack (Article 51).
2. Explicit authorization by the United Nations Security Council (UNSC) under Chapter VII.

Chapter VII provides the UNSC with sweeping coercive powers. Under Article 39, the Security Council holds the sole authority to determine threats to peace, breaches of peace, or acts of aggression. Once identified, the Council can mandate non-military sanctions (Article 41) or authorize military force (Article 42) to restore international security.

1.2 Realpolitik and Security Council Veto Dynamics

While the Charter established normative principles of sovereign equality (Article 2(1)), its structural implementation acknowledged power politics. By granting permanent membership and veto power (the P5) in the Security Council to the primary victors of World War II—the United States, Soviet Union, United Kingdom, France, and China—the Charter embedded a compromise between universal normative aspirations and Great Power realpolitik.

This design reflected the consensus that collective security could function only if Great Powers were legally shielded from enforcement actions against one another, thereby preventing direct military conflict between nuclear-capable states. However, this architectural constraint generated systemic vulnerabilities:

Strategic Paralysis: During the Cold War, opposing superpowers frequently utilized the veto to block UN intervention in conflicts within their spheres of influence.
Informal Adaptation: To bypass Security Council gridlock, the UN General Assembly adopted the Uniting for Peace resolution (Resolution 377A) in 1950, allowing recommendations for collective action when the Security Council stalled.
Emergence of Peacekeeping: Because Chapter VII enforcement actions were frequently stymied, the UN developed traditional „Chapter VI and a Half” peacekeeping operations—deploying neutral military observers with host-state consent to maintain ceasefires.

1.3 Strategic Communication and Contemporary Relevance

From a strategic communication perspective, the UN Charter created a permanent platform for diplomatic signaling and crisis management. The Security Council serves as a critical forum for narrative warfare, normative framing, and public diplomacy. States routinely utilize UN debates to build international legitimacy, justify military interventions, or expose the legal vulnerabilities of strategic rivals.

In contemporary security policy, the UN Charter framework faces severe stress tests, including grey-zone aggression, cyber operations, proxy warfare, and direct breaches of territorial sovereignty by P5 members. Despite these strains, the legal principles established on October 24, 1945, remain the baseline benchmark for evaluating the legitimacy of military operations worldwide.

References & Key Literature

Bowett, D. W. (2009). Self-defence in international law. Manchester University Press.
Chesterman, S. (2001). Just war or just peace? Humanitarian intervention and international law. Oxford University Press.
Garey, A. (2020). The United Nations and security sector reform: Policy and practice. Routledge.
Kelsen, H. (2000). The law of the United Nations: A critical analysis of its fundamental problems. The Lawbook Exchange.
Weiss, T. G., & Daws, S. (Eds.). (2018). The Oxford handbook on the United Nations (2nd ed.). Oxford University Press.

2. The Cuban Missile Crisis (October 16–29, 1962)

2.1 Escalation Dynamics and Nuclear Brinkmanship

The Cuban Missile Crisis of October 16–29, 1962, stands as the most acute nuclear confrontation in history, bringing the United States and the Soviet Union to the verge of thermonuclear exchange. The crisis began when U.S. U-2 reconnaissance aircraft confirmed the covert deployment of Soviet R-12 (SS-4) and R-14 (SS-5) medium- and intermediate-range ballistic missiles in Cuba.

From Moscow’s perspective, Operation Anadyr served dual strategic objectives: rectifying the nuclear imbalance created by U.S. missile deployments in Turkey and Italy, and deterring an American invasion of Cuba following the 1961 Bay of Pigs expedition. For Washington, nuclear missiles 90 miles off Florida fundamentally reduced strategic warning time and represented an unacceptable shift in the regional balance of power.

U.S. President John F. Kennedy established the Executive Committee of the National Security Council (ExComm) to evaluate response options. Kennedy selected a naval „quarantine”—a blockade intended to halt offensive military shipments while leaving diplomatic space for de-escalation without provoking an immediate Soviet retaliation against West Berlin.

2.2 Crisis Communication and Decision-Making Models

The thirteen days demonstrated the friction inherent in nuclear brinkmanship. Operational escalation regularly threatened to outpace diplomatic command and control:

Tactical Miscalculations: On October 27 („Black Saturday”), an American U-2 aircraft was shot down over Cuba without direct authorization from Moscow. Simultaneously, the isolated Soviet submarine B-59, subjected to non-lethal U.S. depth charges, nearly launched a nuclear-tipped torpedo due to lost communications.
Back-Channel Diplomacy: Public posturing at the UN Security Council was matched by secret negotiations. Key channels included informal contacts between KGB agent Aleksandr Feklisov and journalist John Scali, alongside direct high-level meetings between Attorney General Robert Kennedy and Soviet Ambassador Anatoly Dobrynin.

The resolution required a complex diplomatic compromise. Premier Nikita Khrushchev agreed to publicly dismantle and withdraw Soviet offensive missiles under UN verification. In return, President Kennedy pledged publicly that the U.S. would not invade Cuba, while privately agreeing to remove U.S. Jupiter missiles from Turkey.

Strategic Dimension	American Positioning	Soviet Positioning
Public Stance	Naval Quarantine; Demand for immediate missile removal	Declaration of defensive aid; Resistance to U.S. piracy
Operational Action	DEFCON 2; Blockade; Preparation for air strikes	Covert deployment; Air defense readiness in Cuba
Secret Concession	Removal of Jupiter missiles from Turkey	Agreement to UN inspection/verification frameworks

2.3 Theoretical and Strategic Aftermath

The crisis became the primary empirical foundation for modern strategic studies. Graham Allison demonstrated that state behavior during acute crises cannot be fully explained through a singular „Rational Actor” model (Model I), as decisions are heavily shaped by „Organizational Process” mechanics (Model II) and „Bureaucratic Politics” bargaining (Model III).

The realization that intelligence gaps and operational friction could trigger unintended nuclear war led directly to strategic adjustments:

Direct Communication Channels: In 1963, Washington and Moscow established the Washington–Moscow Direct Communications Link („Hotline”) to ensure rapid crisis communication.
Arms Control Regimes: The crisis catalyzed bilateral arms control, leading to the Limited Test Ban Treaty (LTBT) in 1963, the Non-Proliferation Treaty (NPT) in 1968, and the Strategic Arms Limitation Talks (SALT) in the 1970s.

References & Key Literature

Allison, G., & Zelikow, P. (1999). Essence of decision: Explaining the Cuban Missile Crisis (2nd ed.). Longman.
Blight, J. G., & Welch, D. A. (1989). On the brink: Americans and Soviets reexamine the Cuban Missile Crisis. Hill and Wang.
Dobbs, M. (2008). One minute to midnight: Kennedy, Khrushchev, and Castro on the brink of nuclear war. Alfred A. Knopf.
Gaddis, J. L. (2005). The Cold War: A new history. Penguin Press.
Trachtenberg, M. (1991). History and strategy. Princeton University Press.

3. Launch of Operation Enduring Freedom in Afghanistan (October 7, 2001)

3.1 Post-9/11 Security Paradigm and Alliance Mechanics

The initiation of Operation Enduring Freedom (OEF) on October 7, 2001, launched the Global War on Terror (GWOT) and redefined Western alliance structures. Following the September 11 terrorist attacks by al-Qaeda, the Bush administration defined the conflict as an armed attack triggering the right of national self-defense under Article 51 of the UN Charter.

On September 12, 2001, NATO allies invoked Article 5 of the Washington Treaty for the first time, declaring the attacks against the U.S. to be an attack against all member states. However, the initial military campaign did not deploy under a formal NATO command structure. Seeking maximum operational autonomy, U.S. leadership adopted an „ad hoc coalition of the willing” approach, aligned with Defense Secretary Donald Rumsfeld’s operational doctrine that „the mission determines the coalition.”

Heti Gyorsjelentés: Versenyfutás az Arktiszért és orosz-amerikai energiapaktum a félidős választások előtt (2026.10.19–25.)

Szerző:

BSZK

okt 25, 2026

A 2026. október 19-25. közötti események egyértelműen rávilágítanak az Északi-sarkvidék növekvő stratégiai jelentőségére, valamint a nagyhatalmak közötti verseny kiszélesedésére. Az Unió egyértelműen saját stratégiai érdekeként tekint erre a térségre, miközben az Amerikai Egyesült Államok, Kína, Oroszország folyamatosan fokozzák a figyelmüket a térség iránt, eközben tovább éleződnek az Egyesült Államok és Európa közötti érdekellentétek az orosz-ukrán konfliktus miatt.

Uniós stratégia az Arktiszért: verseny a nyersanyagokért és az északi stabilitásért

Az Európai Unió október 20-án, kedden egy előzetes tervet terjesztett elő az Északi Sarkvidékre vonatkozóan, tekintettel a fokozódó konfliktusokra és az energiaforrásokért, kritikus ásványi anyagokért folytatott versenyre. Nemcsak a nemzetközi nyomás fokozódik folyamatosan, hanem a globális felmelegedés is egyre meghatározóbb szerepet tölt be a térségben, amely növeli Kína és Oroszország befolyását. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint, amikor a „szuverenitás, területi integritás, régió stabilitását védő intézkedések sérülnek, akkor cselekednünk kell és a stratégiai álláspontunkon is változtatni kell”. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, szerint az Arktisz fontos szerepet játszik a kereskedelemben, a kommunikációban, de még a védelemben is. Mivel Európa északi szomszédja, kritikus fontosságú az Unió, valamint Európa jövője szempontjából, ezért is tekinti az európai biztonság szerves részének a Sarkvidéket.

(Forrás: AP News, Európai Bizottság)

Különutas orosz-amerikai alkuk: dízelszállítmányok a félidős választások árnyékában

Október 21-én szerdán Szentpéterváron találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff, az Egyesült Államok különmegbízottja. The Moscow Times beszámolója szerint Oroszország folyamatosan fokozza az európai vállalatokkal szembeni fellépését válaszul Európa Ukrajna iránti támogatására, miközben az amerikai vállalatokat megkíméli, hiszen a háttérben folyamatosan folynak üzleti tárgyalások Washingtonnal. Több orosz hírügynökség is arról számolt be, hogy Oroszország minél hamarabb helyre szeretné állítani gazdasági kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Ennek egyik látható eredménye, hogy október 23-án Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője bejelentette, hogy elindult az első orosz dízelszállító tartályhajó az Egyesült Államok felé – az amerikai elnök és az orosz elnök között korábban létrejött megállapodás eredményeként. Ezzel a megállapodással szeretné Donald Trump a magas dízelárakat befolyásolni, amely egy meghatározó pontja lehet a november 3-ai amerikai félidős választásoknak.

(Forrás: The Moscow Times, AP News)

Összeállította: Fodor Balázs (Euramerika Műhely)

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető

Dr. Gólya Richárd: A béke és a háború határán – A hibrid fenyegetések kihívásai

Szerző:

BSZK

okt 23, 2026

A háború szó hallatán elsőre olyan fogalmak juthatnak eszünkbe, mint a hadüzenet, a reguláris csapatok és a jól azonosítható hadszíntér. Ezek a hagyományos képzettársítások azonban már nem elegendőek a hibrid hadviselés jelentette fenyegetések megragadásához. Egy támadás kezdődhet dezinformációval, kiberműveletekkel, gazdasági nyomásgyakorlással vagy fedett akciókkal, miközben sem a támadó kiléte, sem az alkalmazott eszközök célja nem egyértelmű. A hibrid fenyegetések nem a háború fogalmát szüntetik meg, hanem inkább annak a politikai és stratégiai határát teszik bizonytalanná. Az elszenvedő fél súlyos károkat kénytelen elviselni, miközben nehéz megjelölnie azt a pillanatot, amikor a versengés már támadássá változott.

Clausewitz szerint a háború a politika folytatása más eszközökkel. A hibrid hadviselés nem cáfolja Clausewitz háború és politika kapcsolatáról megfogalmazott tételét, ugyanakkor új kérdéseket vet fel a politikai versengés és a fegyveres konfliktus közötti határ meghatározásával kapcsolatban (Clausewitz 2013). Frank G. Hoffman a hibrid hadviselést olyan konfliktusformaként határozza meg, amelyben az ellenfél a hagyományos katonai képességeket, az irreguláris harceljárásokat, a terrorizmust és a bűnözői tevékenységeket egyidejűleg, összehangoltan alkalmazza (Hoffman 2007). Resperger István meghatározása szerint a hibrid hadviselés a reguláris és irreguláris hadviselés „puha, közepes és kemény” módszereinek rugalmas alkalmazása. Célja az ellenséges állam és fegyveres erő működésképtelenné tétele, valamint az ellenfél saját akaratunknak való alárendelése, lehetőleg anélkül, hogy az erőszak szintje a konfliktus során elérné vagy meghaladná a nyílt háború szintjét (Resperger 2018). Mindkét meghatározás középpontjában tehát az eltérő hadviselési módok tudatos kombinációja áll.

A gyakorlatban ez több, egymásra épülő tevékenységet jelenthet. A dezinformáció nem feltétlenül egyetlen hamis állítás elfogadtatására törekszik, nem meggyőzni kíván, hanem sokszor elég, ha megrendíti a hiteles tájékoztatásba és az állami intézményekbe vetett bizalmat. A kiberműveletek akadályozhatják a közigazgatás, a pénzügyi rendszer vagy az alapvető szolgáltatások működését. Ehhez társulhat az energiafüggőség kihasználása, a kritikus infrastruktúra elleni szabotázs, illetve proxy- vagy fedett szereplők alkalmazása. Az elkövető sokszor épít a tagadhatóságra, hiszen, ha a felelősség nem bizonyítható gyorsan, a célország vagy a szövetségi rendszere nehezebben alakít ki egységes politikai választ.

Az orosz fellépés Ukrajnában 2014-ben jól mutatta a hibrid hadviselés működését. A Krímben február 27-én jelentek meg az azonosító nélküli, később oroszként azonosított fegyveresek, akik elfoglalták a regionális parlament és a kormányzat épületét. Az akciókat politikai előkészítés, dezinformáció, a helyi szereplők mozgósítása, valamint az ukrán közigazgatás és fegyveres erők megbénítása egészítette ki (Rácz 2014, 8–12). Az oroszok hibrid műveleteinek célja nem csupán az ellenfél fegyveres erőinek legyőzése, hanem a megtámadott állam egész működésének megbénítása, politikai mozgásterének korlátozása és – adott esetben – területének elszakítása. A módszer hatékonyságát növeli, hogy a támadó állam formális részvétele sokáig tagadható, reguláris hadereje pedig nyílt támadás nélkül is politikai nyomást gyakorolhat az ellenfélre (Rácz 2014, 16–17).

A legsúlyosabb dilemma a NATO számára abból adódik, hogy a hibrid műveletek összhatása stratégiai jelentőségű lehet, viszont az egyes cselekmények külön-külön nem feltétlenül minősülnek fegyveres támadásnak. Az Észak-atlanti Szerződés 5. cikke ráadásul nem automatikus mechanizmus: alkalmazása politikai döntést és egyetértést igényel. A NATO 2022-es Stratégiai Koncepciója már kimondja, hogy a szövetségesek elleni hibrid műveletek elérhetik a fegyveres támadás szintjét, és az Észak-atlanti Tanács az 5. cikk alkalmazásáról dönthet (NATO 2022, 27. pont). A feltételes megfogalmazás azonban megőrzi a rugalmasságot, nem határoz meg minden helyzetre alkalmazható küszöbértéket.

A védekezés további nehézsége, hogy a hibrid műveletek gyakran éppen a demokratikus államok nyitottságát használják ki. A szabad média, a politikai verseny és a társadalmi vita lehetőséget teremthet a befolyásolásra, ezeknek a korlátozása viszont pont a demokratikus értékeket veszélyeztetné. Az államnak ezért úgy kell fellépnie a beavatkozással szemben, hogy közben ne számolja fel a véleményszabadságot és ne minősítsen automatikusan minden kritikát ellenséges tevékenységnek. A hibrid fenyegetésekkel szembeni védekezés tehát nemcsak biztonsági, hanem jogállami és politikai probléma is.

Arra a kérdésre, hogy hol kezdődik a háború, ezért nem adható egyetlen, minden helyzetben alkalmazható válasz. A fogalom túl tág használata veszélyes, mert háborús cselekménynek minősíthet olyan nyomásgyakorlást is, amely az államközi versengés része lehet. A hibrid műveletek jelentőségét nem egy-egy elszigetelt incidens, hanem azok szándéka, összehangoltsága és politikai hatása alapján lehet megítélni. A sikeres védekezés célja így nem valamennyi ellenséges lépés megakadályozása, hanem annak biztosítása, hogy ezek ne tudják megbénítani az állami döntéshozatalt, megosztani a társadalmat vagy kikényszeríteni a támadó politikai akaratát.

Felhasznált irodalom

Clausewitz, Carl von: A háborúról. Budapest: Zrínyi Kiadó, 2013.

Hoffman, Frank G.: Conflict in the 21st Century: The Rise of Hybrid Wars. Potomac Institute for Policy Studies, 2007.

NATO 2022 Strategic Concept. NATO, 2022.

Rácz András: „Oroszország hibrid háborúja Ukrajnában.” KKI-tanulmányok, T-2014/1, 2014.

Resperger István: A válságkezelés és a hibrid hadviselés. Dialóg Campus, 2018.

Novák Eszter: Putyin terjeszkedésének geopolitikai okai

Szerző:

BSZK

okt 23, 2026

Putyin külpolitikájának egyik fő célja Oroszország befolyásának megőrzése és kiterjesztése a posztszovjet térségben. Ukrajna és Georgia azért különösen fontos Oroszország számára, mert stratégiai helyzetük hatással van az orosz biztonságra, a Fekete-tenger ellenőrzésére, az energiaútvonalakra és Oroszország nagyhatalmi szerepére. Ezt Mahan tengeri hatalomelmélete és Mackinder Heartland-elmélete alapján is lehet vizsgálni. Alfred Thayer Mahan szerint egy állam nagyhatalmi helyzetét jelentősen meghatározza tengeri hatalma. Ez nemcsak erős haditengerészetet jelent, hanem kikötők, tengeri útvonalak és katonai támaszpontok ellenőrzését is. A tengeri kijáratok biztosítják a kereskedelmet, a csapatok mozgatását és a katonai erők távoli alkalmazását. Oroszország számára a Fekete-tenger különösen fontos, mivel innen lehet eljutni a Földközi-tenger felé. A hozzáférést azonban a Boszporusz és a Dardanellák korlátozza, amelyek Törökország ellenőrzése alatt állnak. Ezért Oroszország igyekszik minél erősebb pozíciót kialakítani a Fekete-tengeren.

A Krím félsziget stratégiai jelentősége rendkívüli. A félszigeten található Szevasztopol, az orosz fekete-tengeri flotta egyik legfontosabb kikötője. A Krím ellenőrzése lehetővé teszi Oroszország számára a Fekete-tenger jelentős részének megfigyelését, valamint rakéták, légvédelmi rendszerek és haditengerészeti erők telepítését.

Ukrajna fekete-tengeri partvidéke, különösen Odesa és Mikolajiv, szintén fontos. Ha Oroszország teljesen ellenőrizné ezt a térséget, Ukrajna elveszítené tengeri kijáratát, Oroszország pedig megerősítené fekete-tengeri pozícióját.

Georgia a Fekete-tenger keleti partján helyezkedik el. Kikötői, például Batumi és Poti, összekötik a tengert a Kaukázussal és a Kaszpi-tenger térségével. Georgia nyugati orientációja és NATO-kapcsolatai ezért aggasztják Oroszországot, mivel a nyugati államok nagyobb befolyást szerezhetnének a Kaukázusban. Georgia emellett fontos energia- és közlekedési útvonalak része, amelyek Oroszország megkerülésével kapcsolják össze a Kaszpi-térséget Európával.

Halford Mackinder szerint Eurázsia belső területe, a Heartland, a világ geopolitikai központja. A Heartlandhez elsősorban Oroszország, Kelet-Európa és Közép-Ázsia egy része tartozik. Mackinder úgy vélte, hogy aki ellenőrzése alatt tartja Kelet-Európát, az jelentős befolyást szerezhet a Heartland felett.

Ukrajna ebben a rendszerben kulcsfontosságú. Nagy területe, sík földrajza, mezőgazdasági és ipari kapacitásai, valamint fekete-tengeri kijárata miatt stratégiai értéket képvisel. Ukrajna nyugati orientációja azt jelenti, hogy az Európai Unió és a NATO politikai, gazdasági és katonai befolyása közelebb kerülhet Oroszországhoz. Oroszország számára Ukrajna elvesztése ezért nem csupán egy szomszédos állam elvesztését jelentené, hanem korábbi biztonsági övezetének gyengülését is. A Krím 2014-es annektálása, valamint a Donbaszban folytatott orosz beavatkozás ennek a befolyásért folytatott küzdelemnek a része volt. A 2022-es invázió célja többek között Ukrajna nyugati integrációjának megakadályozása volt.

Georgia a Heartland déli peremén található. A Kaukázus Oroszország, Törökország, Irán, a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger találkozási területe. Ezért, aki befolyást gyakorol Georgiára, az jelentős szerepet szerezhet a kelet-európai, közép-ázsiai és közel-keleti kapcsolatokban.[1]

A 2008-as orosz–georgiai háború után Oroszország megerősítette jelenlétét Abháziában és Dél-Oszétiában. Ez gyengítette Georgia területi egységét és csökkentette NATO-csatlakozásának esélyét. A befagyasztott konfliktusok egyben lehetővé teszik Oroszország számára, hogy tartós nyomást gyakoroljon Georgiára. Putyin terjeszkedési politikájának fő céljai a stratégiai mélység fenntartása, a NATO keleti terjeszkedésének akadályozása, a Fekete-tenger ellenőrzése és Oroszország nagyhatalmi státuszának megőrzése. A konfliktusok belpolitikai szerepet is betöltenek, mivel a Kreml a Nyugattal szembeni fellépést az orosz nemzeti érdekek védelmeként mutatja be. A történelmi és civilizációs érvek szintén fontosak. Az orosz vezetés gyakran hangsúlyozza Oroszország és Ukrajna történelmi összetartozását, valamint az orosz nyelvű lakosság védelmét. Ezek az érvek azonban nem változtatják meg azt, hogy Ukrajna és Georgia szuverén államok, amelyek jogosultak saját külpolitikai irányuk meghatározására.

A terjeszkedés ugyanakkor Oroszország számára jelentős kockázatokkal is jár. A háborúk megerősítették a NATO együttműködését, gazdasági szankciókat eredményeztek, és Ukrajnában tovább erősítették a nyugati orientációt. Így ami rövid távon növelheti Oroszország ellenőrzését egyes területek felett, hosszú távon akár ronthatja is az ország biztonsági helyzetét. Mahan elmélete alapján Ukrajna és Georgia a Fekete-tenger, a kikötők és az energiaútvonalak miatt fontos Oroszország számára. A Krím és Szevasztopol biztosítja az orosz fekete-tengeri flotta stratégiai helyzetét, Georgia pedig a Fekete-tenger keleti partjának és a Kaukázusnak fontos csomópontja.

Mackinder Heartland-elmélete szerint Ukrajna Kelet-Európa és a Heartland nyugati kapuja, Georgia pedig a Heartland déli peremének része. Oroszország ezért igyekszik megakadályozni, hogy ezek az államok teljesen a Nyugat felé orientálódjanak.[2] Putyin terjeszkedése tehát nem pusztán területszerzésről szól. Célja a stratégiai mélység fenntartása, a NATO korlátozása, a Fekete-tenger ellenőrzése és Oroszország eurázsiai nagyhatalmi szerepének megőrzése. Mahan és Mackinder elméletei segítenek megérteni a térség jelentőségét, de az orosz politikát a történelmi, gazdasági és belpolitikai tényezők is alakítják.

Irodalomjegyzék

Clover, C. (2016) ‘The Unlikely Origins of Russia’s Manifest Destiny’, Foreign Policy, 27 July. Available at: https://foreignpolicy.com/2016/07/27/geopolitics-russia-mackinder-eurasia-heartland-dugin-ukraine-eurasianism-manifest-destiny-putin/ (Accessed: 25 September 2026).
Oskanian, V. (2014) ‘Conquering Russia and the “heartland”’, Al Jazeera, 14 July. Available at: https://www.aljazeera.com/opinions/2014/7/14/conquering-russia-and-the-heartland/ (Accessed: 25 September 2026).
Mackinder Heartland Theory: Complete Geopolitical Analysis for UPSC: https://geographyebooks.com/mackinder-heartland-theory/

Konkoly Hanna: Kína, a nagyhatalmi versengés új szereplője

Szerző:

BSZK

okt 19, 2026

Kína, mint globális tényező és hatalom rapid, erőteljes módon vált a globális hatalmi játszma részesévé. A gyorsan és eredményesen feltörő ország azonban számos kihívás elé állítja mai világrendünket kialakító nagyhatalmi riválisát. Kína szerepét az új nagyhatalmi versengésben, ezen belül is az USA-hoz való viszonyát vizsgáljuk meg tüzetesebben a következőkben.

Kína mai helyzetének mélyebb megértéséhez vissza kell térnünk az elmúlt évszázad közepéig. A hidegháború kezdeti szakaszában, 1949 és 1971 között Kína és az akkori világ ellentétes pólusának vezetője, az USA közötti viszonyt a bizalmatlanság, és az elszigetelődés jellemezte. Nixon elnök 1972-es látogatása Pekingben azonban változást hozott a két ország viszonyában, mivel az USA számára Kína ellensúlyt jelentett a Szovjetunióval szemben, így támogatta Kína integrációját a nemzetközi piacon. A reform és nyitás politikája, melyet Teng Hsziao-Ping dolgozott ki, meghozta Kína számára a gazdasági felemelkedés kezdetét, így a két nemzet között gazdasági függés alakult ki. A 21. századra az óvatos együttműködést a két fél között a sokrétű versengés váltotta fel. A kirajzolódó tendencia szerint a kényszer szülte együttműködést újra felváltja a rivalizálás.

A helyzetet sokan hasonlítják a kétpólusú világrend idején (1949-89) kialakult nagyhatalmi helyzethez. A jelenlegi globális erők állása azonban nem feleltethető meg teljes mértékben az akkori állapotoknak. Igaz ugyan, hogy a globális dominanciáért küzdő, alapvetően két hatalom harcára fókuszált, szinte minden területet érintő versengés, de mindez multipoláris keretek közt bontakozik ki, és korántsem beszélhetünk egyértelmű, globális blokkstruktúráról sem. Jelen állapotok sokkal inkább emlékeztetnek a 19. századvégi európai hatalmi egyensúly logikájára, mikor is két kiemelkedő kapacitású nagyhatalom versengésére figyelt a világ: a vezető hatalmat birtokló Nagy Britanniára, és a felemelkedő, gazdaságilag erősödő Németországra. A korszakot a maihoz hasonlóan a reálpolitika elve jellemezte, univerzális szabályok helyett pedig az eseti alkuk diktáltak. A stabilitás pillanatnyi alkuk fenntarthatóságától függött, és nem kötelezett hosszútávú nemzetközi elköteleződésre, nem alakultak ki tehát szigorú blokkrendszerek sem. A nemzetközi rend ennek megfelelően rugalmas, ugyanakkor instabil volt. Így tehát ezen időszak (1871-1914) sokkalta inkább ideillő történelmi analógia, mint a hidegháborús világrend. Jelen helyzetre is alkalmazható Paul Kennedy 19. századi tézise, mely szerint az akkori hegemón hatalom, a Brit Birodalom ipari súlya csökkent akkori riválisához, Németországhoz képest. Ebben a helyzetben a hanyatlásban lévő hegemón részére előnyösebb volt a merev szövetségek kialakítása helyett az eseti érdekkoalíciók rendszere. A második Trump-adminisztráció idejének Kína-politikája szerint az USA első számú vetélytársa és hegemóniájának kihívója Kína. Érdekes megnézni azt is, hogyan lett az egykor kétoldalú versengésből ma rendszerszintű kihívás. Teng Hsziao Ping „reform és nyitás” politikájának hála külföldi befektetések érkeztek az országba, megkezdődött az exportorientált iparosítás, ami gyors gazdasági növekedést idézett elő, Kína így történelmi szempontból kiemelkedő módon, fejlődő országként vált globális vezetővé.

Napjaink globális hatalmi dilemmája továbbra is az Amerikai Egyesült Államok és Kína között zajlik. A Thuküdidész-csapda (Allison, 2017) elve szerint egy feltörekvő hatalom az aktuális vezető hatalomban félelmet kelt, és ez konfrontációhoz vezethet. Ezt erősíti meg a hatalomátmenet-elmélet, mely szerint a nemzetközi rendszer akkor a leginkább hajlamos az instabilitásra, ha egy kihívó hatalom megközelíti a domináns hegemónnal való egyensúlyi állapotot. Korunk feltörekvő Athénja, Kína fejlődése következtében a jelenlegi vezető hatalom, a Spártaként azonostható USA a 2018-20 közötti időszakban exportkorlátozásokkal, vámokkal igyekezett gátat vetni Kína terjeszkedésének, nyílt gazdasági konfrontációt idézve elő. Ez azért is igen lényeges ellenlépés, mivel napjainkban a határok elmosódnak a gazdasági versengés és a nemzetbiztonság között. Aki a feltörekvő, új technológiákat kezeli, az diktálja az innováció ütemét. Mai világunkban az 5G hálózat, a félvezetőgyártás, és az MI, hogy csak pár kardinális területet emeljek ki, mind katonai és kiberbiztonsági kulcsszerepet tölt be, hiszen mindezek stratégiai és gazdasági mérföldkövet is jelentenek, valamint meghatározóak a globális hierarchia tekintetében. Kína technológiai függetlenségre törekszik, az USA pedig mindenáron gátolni kívánja Kína ez irányú törekvéseit. Jogosan tekinthetjük tehát napjainkban a technológiai fölényt a geopolitikai helyzet kritikus meghatározójának (Segal, 2020). Így érthető meg, hogy lesz a technológiai fölény a geopolitikai befolyás csúcsa.

A két vezető hatalom közötti konfrontáció fő színtere ma az Indo-Csendes-Óceáni térség. Kína harca a technikai függetlenség kivívásában megjelenik többek között ezen területen belüli előretolt helyőrségek felállításában, rakétatelepítési manőverekben, hajózási műveletekben, és biztonsági partnerségekben. Ezt az USA kiterjedt haditengerészeti és légi jelenléttel kívánja ellensúlyozni. A túlzott militarizáció és a biztonsági dilemma a térségben azonban könnyen vezethet a helyzet eszkalálódásához. Rontja a helyzetet továbbá, hogy amit az egyik állam védelmi intézkedésként hajt végre, azt a másik támadó fenyegetésként értelmezi. Az USA 2025-ös biztonságpolitikai stratégiájából egyértelműen kitűnik, hogy Kínát közel egyenrangú riválisként kezeli. A regionális hatalmak kockázatmegosztó (hedging) stratégiák révén kerülik az elköteleződést, céljuk pedig az egyensúly megőrzése (Acharya 2014). Így tehát fenntartják a gazdasági kapcsolatot Kínával, de együttműködnek az USA-val is. Kína regionális és szélesebb körű gazdasági befolyásának megerősítésére létrehozta az Övezet és út, azaz BRI kezdeményezést, mely lényegében egy „új selyemút” koncepciója. Kína Kelet-Közép-Európával 2011 óta törekszik kapcsolatépítésre, melynek végső célja a terület BRI-be való integrálása. Ezt az Európai Unió bizalmatlansággal kezeli, többek közt ez is elősegítette, hogy az EU és Kína partnersége 2018 decemberében válaszúthoz érkezzen, mikor is Kína módosította EU-politikáját, ám az EU nem tette ugyanezt Kína-politikája kapcsán. Magyarország része a BRI-kezdeményezésnek, így számunkra hosszútávon sem közömbös, hogy megszilárdul e az újabb globális hatalmi tényező, Kína helyzete.

Összegzésként kiemelném, hogy a mai geopolitikai versengés inkább gazdasági eszközökben érvényesül, az új viszonyok meghatározójává pedig a feltörekvő technológiák versenye vált.

A források olvasásakor számomra elgondolkodtató megoldásokat is olvastam a helyzethez kapcsolódva. A probléma kezelésének célja nem a verseny megszüntetése, hanem annak olyan szabályokba, normákba, intézményi keretekbe korlátozása, melyek mérséklik a feszültség eszkalációját és fenntartják a nemzetközi stabilitást. Véleményem szerint ez a fajta verseny gazdasági szempontból pozitív hatásokkal is bírhat, például ösztönzőleg hathat bizonyos kutatásokra, és akár nagyobb arányú együttműködést is előidézhet mint bármilyen korábbi, de ehhez megfelelő keretek között, ellenőrzés alatt kell tartani, és mindkét hatalom részéről kompromisszumokat kell kötni, erre azonban sajnos alig látunk példát világunk eddigi történelmében.

FORRÁSOK:

https://hiia.hu/wp-content/uploads/2026/08/5-Eszterhai-Viktor.pdf
https://www.researchgate.net/publication/400510373_US-China_Rivalry_and_the_Future_of_Global_Security
https://mersz.hu/object/matud_f20347_i1

Heti Gyorsjelentés: Versenyképességi dilemmák Brüsszelben és energetikai kompromisszumok Washingtonban (2026.10.11–18.)

Szerző:

BSZK

okt 19, 2026

Az október 11-18. közötti időszakban a gazdasági biztonság és a belpolitikai kényszerek közvetlenül felülírták a hosszú távú stratégiai célkitűzéseket az Atlanti-óceán mindkét partján. Míg az uniós vezetők a brüsszeli csúcstalálkozón a belső piac egységesítésével, a klímaszabályok finomhangolásával igyekeznek megvédeni Európa ipari versenyképességét, addig Washingtonban a közelgő félidős választások nyomást helyeznek Donald Trump adminisztrációjára, amely az orosz olajimport átmeneti felmentésével újabb feszültségeket hozott a transzatlanti szövetségbe és Kijev támogatásába. Az alábbiakban a BSZK Euramerika Műhely heti stratégiai összefoglalója olvasható.

Versenyképességi fordulat és közös védelmi beszerzések az Európai Tanács asztalán

Október 15-16-án ültek össze az uniós vezetők az António Costa által vezetett Európai Tanács ülésére, amelyen költségvetési vitákon túl szó esett Ukrajna helyzetéről, illetve a korábban felállított kibocsátáscsökkentési célok realitásáról a versenyképesség védelmére figyelemmel.

Nagy figyelmet fordítottak az egységes piac tényleges megteremtésére törekvő „One Europe, One Market” kezdeményezés által eddig elért eredményekre, és egyetértettek a folyamat szükségességében az unió gazdasági és technológiai-innovációs lemaradásának orvoslása érdekében. A javaslatok között állt a 27 tagállam szabályozásainak egységesítése, hogy az európai nagyvállalatok hatékonyabban tudják felvenni a versenyt kínai és amerikai riválisaikkal. Szó esett a rendkívül ambiciózus és szigorú klímavédelmi szabályokról is, amelyek fokozatosan az európai – elsősorban a német – autóipar lépéshátrányához vezetnek az olcsó, államilag támogatott kínai elektromos autóiparral szemben.

A védelmi felkészültség fejlesztésére is tettek lépéseket, többek között a katonai mobilitási tervek év végi határidejének meghatározásával. Ezen felül a közelmúltban elfogadott hadiipari bürokráciát leépítő jogszabályokra építve szeretnének új lendületet adni a közös védelmi beszerzéseknek, például a hozzáadottérték-adó feltételekhez kötött elengedésével, vagy bizonyos tagállami költségek átvállalásával (EDIRPA).

(Forrás: Európai Tanács)

Orosz szankciók, olcsó üzemanyag és a félidős választások:

Az amerikai félidős választások közeledésével (november 3.), nő a nyomás Donald Trump adminisztrációján. Kifejezetten veszélyezteti kampányukat az infláció mértéke, illetve a gázolajárak jelentős emelkedése, amelyet többek között az iráni háború, pontosabban a Hormuzi-szoros lezárása eredményezett. Ennek kiküszöbölésére, és ezáltal esélyeik növelése céljából, először október 9-én az USA megállapodott Oroszországgal, amely így ideiglenes mentességet kapott a gázolaj importjára, hogy ezzel csökkentsék a magasba szökő árakat. Ezt a lépést éles kritika fogadta mind más államok vezetői, mind szakértők részéről, akik szerint a megállapodás teljesen aláássa a nyugati gazdasági nyomást és Ukrajna támogatását, miközben korlátozott eredményekre lehet csak számítani. Ezt követően október 16-án nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva Trump az utolsó pillanatban függesztette fel a kongresszus által elfogadott orosz olajat sújtó szigorú szankciós csomagot, amely 18-án lépett volna hatályba.

Trump „energetikai tűzszünetet” is követel, amellyel további nyomás alá helyezi Zelenszkijt. Habár Ukrajna elveszítheti az Egyesült Államokat, mint legfontosabb szövetségesét, az amerikai elnök lépései kétségkívül elősegítik Ukrajna és az EU közeledését.

(Forrás:Council on Foreign Relations, Reuters, DW)

Összeállította: Faragó Bulcsú (Euramerika Műhely)

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető

Rovat: Hírfigyelő / Euramerika

Címkék: Európai Tanács, európai védelmi ipar, versenyképesség, Egyesült Államok, energiabiztonság, Hormuzi-szoros, Ukrajna

Nagy Norbert: Kína a második hidegháború idején

Szerző:

BSZK

okt 19, 2026

Ha a második hidegháborút akarjuk elemezni akkor a küszködő unipoláris nagyhatalom, Egyesült Államok szemszögéből kell kiindulni és megnézni a kapcsolatait az őt kihívó multipoláris nagy- vagy regionális hatalmakkal. A legtöbb esetben azt látjuk, hogy a hidegháború forró háborús formákat öltőt, katonai beavatkozások, fegyveres konfliktusok, terrorizmus és polgár háborúk formájában. Kína esetében ez azonban nem igaz. Kína pusztán gazdasági és diplomáciai eszközökhöz nyúlt, amelyek lépés kényszerbe hozták az Egyesült Államokat. Az ebből eredő konfliktust és azokat a lépéseket, amelyeket mind a két nagyhatalom megtett, a média, az akadémikusok és később már maguk a politikusok is „kereskedelmi háborúnak” nevezték.

2012-ben Xi Jinping lett a Kínai Népköztársaság elnöke, és egy teljesen új vezetési filozófiát vezetett be. Ezt hívták a „kínai álomnak”¹. Ezen az új ideológián keresztül Xi elnök azt a víziót kezdeményezte, hogy Kínának törekednie kell arra, hogy sokkal több legyen, mint a „világösszeszelő üzeme”, és ehelyett a kereskedelem és a gyártás világközpontjává kell válnia. Ez az új irányvonal olyan projekteket inspirált, mint az Új Selyemút kezdeményezés² vagy a Made in China 2025³. Ezekkel az új ambíciókkal Kína geopolitikai érdeke is prioritássá vált, amint azt a Tajvannal kapcsolatos konfliktusok kiújulásával⁴ és a Dél-kínai-tenger feletti uralom megteremtésére irányuló szándékánál láttuk⁵.

2013 márciusában, Kim Jong Un nukleáris kísérletei nyomán Kína és az Egyesült Államok közös megállapodásra jutott a szankciókról. Obama és Xi Jingping, közötti közeledés olyan gesztusokon keresztül nyilvánult meg, mint amilyen a Sunnyslands-i villánál rendezett találkozok voltak vagy az, hogy Obama támogatta az „Egy Kína” politikát, amelynek keretében Tibetet a Kínai Népköztársaság részeként ismeri el.⁶

2014 októberében Kína megelőzte az Egyesült Államokat és a vásárlóerőt, valamint az előállított nemzeti összterméket tekintve a világ legnagyobb gazdaságává vált. Persze a fenti képet árnyalja, hogy az egy főre jutó GDP, illetve az átlagjövedelem vonatkozásában Kína még jelentős mértékben le volt maradva a nyugati államoktól, ide értve Japánt és Dél-Koreát is.

Történtek azonban más esetek, amelyek rontották a kapcsolatot a két nagyhatalom között. 2014-ben öt kínai hackert tartóztattak le, mert szenzitív információkat loptak amerikai cégektől, valamint feltörték Személyzeti Menedzsment Hivatal adatbázisát, ahonnan 22 millió jelenlegi és volt szövetségi alkalmazott adatait lopták el. Az incidens után Kína azonnal felfüggesztette együttműködését az Egyesült Államokkal a kiber együttműködés terén.

2015-ben Kína határozott hangot adott azon igényének, hogy dominanciát alakítson ki a Dél- kínai-tengeren lévő területek felett. Az ázsiai szomszédok, Brunei, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Tajvan és Vietnam nemtetszésüket fejezték ki ezen törekvések kapcsán, míg washingtoni tisztviselők azzal vádolták Kínát, hogy katonai eszközöket telepített a mesterséges szigetekre, és katonai akciókat tervez.⁷

Ezektől a konfliktusoktól fügétlenül az Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Csúcson az Egyesült Államok és Kína közös megállapodásra jutott az éghajlatváltozás elleni küzdelemről és szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről.⁸

2016-ban Kína lett a legnagyobb gazdasági hatalom, megelőzve az Egyesült Államokat.⁹ Obama mandátuma azzal ért véget, hogy Amerika globális gazdasági ereje csökkent, míg Kína számos gazdasági szektorban globálisan vezető hatalommá nőtte ki magát. Az USA ekkorra már 1180 milliárd dolláros adósságot halmozott fel Kínával szemben a 2008 után kibontakozott gazdasági válság enyhítése érdekében.¹⁰

A Piers Morgan Tonight talkshow vendégeként, 2011 februárjában, Donáld Trumpot megkérdezték, mit tenne elnökként Amerika jólétének felélesztéséért. Válaszolva a műsorvezető kérdésére, hogy hogyan kellene bánni a kínaiakkal, és hogy barátok-e Amerikának, Donald. Trump azt mondta: „Nem hiszem, hogy ők a barátaink. Szerintem ellenségek… Értem a kínaiakat, és folyamatosan foglalkozom velük. Rendkívül buta embereknek tartják vezetőinket. Soha nem fognak tisztelettel bánni velünk, hacsak nem teszünk valami jót. Nagyon-nagyon tisztességtelen kereskedelmet folytatnak. Én ezt tisztességtelen kereskedelemnek tartom. 25 százalékkal adóznám őket, így azonnal a tárgyalóasztalhoz ülnének.”¹¹

2015 novemberében, már az első elnöki kampánya idején, Trump megígérte, hogy a Kínai Népköztársaságot valuta-manipulátorként fogja kezelni majd hivatalba lépése első napjától. „Gyors, határozott és egyértelmű” fellépést ígért a kínai kalózkodás, a hamisított amerikai áruk, valamint az amerikai üzleti titkok és szellemi tulajdon ellopása ellen; és elítélte „Kína illegális exporttámogatását és munkaügyi és környezetvédelmi normáit”. Kampány ígéretei között 45%-os vámot javasolt az Egyesült Államokba irányuló kínai exportra, hogy egyenlő feltételeket teremtsen az amerikai munkavállalók számára. Az egyik kampány beszédében Trump így reagált a Kínával folytatott potenciális kereskedelmi háborúra: „500 milliárd dollárt veszítünk Kínával folytatott kereskedelemben. Ki a fenét érdekel, ha kereskedelmi háború van?” Megígérte, hogy új munkahelyeket teremt a republikánus déli államokban a munkanélküli amerikaiaknak, akik állás nélkül maradtak, miután az amerikai iparvállalatok Kínába költöztették termelésüket, ahol alacsonyabbak a kínai munkások fizetésének költségei és alacsonyabbak az adók, mint az USA-ban.

2016-os elnökké választása után, bár nem azonnal, de kezdetét vette az a Kínával szembeni eleséges magatartás amit már évekkel előre beígért. Ezt a konfliktusos folyamatot ismerjük „kereskedelmi háborúnak”:

Trump 2017 augusztusában hivatalos vizsgálatot indított az Egyesült Államok és szövetségesei szellemi tulajdonát ért kibertámadások ügyében, amely lopások becslések szerint évi 225–600 milliárd dollárjába kerültek az Egyesült Államoknak.
Trump elnök 2018. január 23-án 30%-os vámot vetett ki a külföldi napelemekre, amelyet négy év után 15%-ra csökkentettek. Ugyanezen a napon 20%-os vámot vetettek ki a mosógépekre az év során behozott első 1,2 millió darabra¹²
Március 22-én előterjesztett 50 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett vámot. Az 1974-es kereskedelmi törvény 301. szakaszára alapozva, amelynek értelmében az elnök pénzbírságot vagy egyéb szankciót szabhat ki kereskedelmi partnereire, ha úgy ítélik meg, hogy az méltánytalanul sérti az Egyesült Államok kereskedelmi érdekeit, azt mondta, hogy a javasolt vámok „válaszolnak Kína évek óta tartó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára”, beleértve az Egyesült Államok szellemi tulajdonának ellopását. A kínai import több mint 1300 kategóriáját sorolták fel vámtarifaszám alá, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, akkumulátorokat, síkképernyős televíziókat, orvosi eszközöket, műholdakat és különféle fegyvereket.¹³
2018 áprilisában Trump vámot vetett ki a Kínából, Kanadából, Mexikóból és az Európai Unió tagállamaiból származó acél- és alumíniumimportra¹⁴
Kína április 2-án válaszul vámot vetett ki 128 amerikai importra cikkre, köztük alumíniumra, repülőgépekre, autókra, sertéshúsra és szójababra (amelyeken már 25%-os vám volt), valamint gyümölcsre, diófélékre és acélra (15%)¹⁵
Május 20-án arról számoltak be, hogy a kínai tisztviselők megállapodtak abban, hogy „jelentősen csökkentik” Amerika Kínával fennálló kereskedelmi hiányát, és ígéretet tettek az amerikai áruk vásárlásának „jelentős növelésére”. Ennek eredményeként Steven Mnuchin pénzügyminiszter bejelentette, hogy felfüggesztik a kereskedelmi háborút. Peter Navarro, az Országos Kereskedelmi Tanács igazgatója azt nyilatkozta, hogy nem volt semmi féle „kereskedelmi háború”, hanem egy egyszerű „kereskedelmi vita” volt. Azt azért megjegyezte, hogy Amerika a Kínával szembeni kereskedelmi háborút már rég elvesztette.¹⁶
A Fehér Ház május 29-én jelentette be, hogy 25%-os vámot vet ki 50 milliárd értékű kínai árura; az érintett termékek teljes listáját június 15-én tették közzé. Azt is tervezték, hogy befektetési korlátozásokat és fokozott exportellenőrzést vezetnek be bizonyos kínai magánszemélyekre és szervezetekre, hogy megakadályozzák őket abban, hogy amerikai technológiát szerezhessenek be.
Kína kijelentette, hogy megszakítja a kereskedelmi tárgyalásokat Washingtonnal, ha kereskedelmi szankciókat vezet be.¹⁷
Június 15-én Trump rövid Fehér Házi nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok 25%-os vámot vet ki 50 milliárd dollár kínai exportra amelyből az első körben 34 milliárd dollárt fognak bevezetni egészen július 6-ig és további 16 milliárd dollárt pedig egy későbbi, meg nem határozott időpontban.
Három nappal később a Fehér Ház közölte, hogy az Egyesült Államok további 10%-os vámot vet ki további 200 milliárd dollár értékű kínai importra, ha Kína megtorolja az Egyesült Államok vámtételeit. A vámtarifák e körében szereplő termékek listáját július 11-én hozták nyilvánosságra, és a következő 60 napon belül be is vezették.¹⁸
Kína szinte azonnal válaszolt, 50 milliárd dollár értékű amerikai árura vetett ki vámot
július 6-án Donald Trump újabb vámpolitikai intézkedéseinek részeként 34 milliárd dollár értékű kínai árura vetett ki vámot. A Trump-kormányzat szerint a vámokra a nemzetbiztonság és az amerikai vállalkozások szellemi tulajdonának védelme, valamint az Egyesült Államok Kínával szembeni kereskedelmi hiányának csökkentése érdekében volt szükség.¹⁹

Donald Trump amerikai elnök és Liu El kínai alelnök 2020. január 15-én Washington DC-ben aláírta az USA-Kína 1. fázisú kereskedelmi megállapodást. Az „Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság gazdasági és kereskedelmi megállapodása” 2020. február 14-én lépet hatályba. A dokumentum elsősorban a szellemi tulajdonjogokra (1. fejezet), a technológiatranszferre (2. fejezet), az élelmiszerekre és a mezőgazdaságra (3. fejezet) összpontosít., pénzügyi szolgáltatások (4. fejezet), árfolyam- és átláthatósági kérdések (5. fejezet) és a kereskedelem bővülése (6. fejezet), hivatkozva a 7. fejezetben szereplő kétoldalú vitaértékelési és -rendezési eljárásokra is. Más kereskedelmi megállapodásoktól eltérően az Egyesült Államok és Kína közötti megállapodás nem egy kormányközi szervezeten, például a Kereskedelmi Világszervezeten keresztül történő választott-bírósági eljáráson alapult, hanem egy kétoldalú mechanizmuson keresztül működött.

Trump mandátumának a vége felé az Associated Press összefoglalást készített, amelyben elemezték minden pozitív és negatív intézkedését, eredményét és betartott ígéretét az adminisztrációnak. A Kínával folytatott kereskedelmi háború a negatív csoportba került és sikertelennek könyvelték el, mert az abból származó évi gazdasági növekedés (2020 kivételével) minden évben csak 3% volt, holott még Trump is minimum 3,5%-ot ígért. Bár a 2020-as elnökválasztási kampány során Biden sokat kritizálta Trump Kínával szembe folytatott politikáját, elnőké választása után mégis fenntartotta a gazdasági háború állapotát, bár újságírói kérdésekre azt válaszolta, hogy az eddigi megállapodásokat át kell dolgozni.²⁰

Bár az Egyesült Álamok és Kína közötti hidegháború eddig csak gazdasági és diplomáciai és hírszerzési (leplezett érdekérvényesítési) területeken nyilvánult meg, a jövőben viszont még katonai irányba is elfajulhat. Fontos megemlíteni, hogy egy fegyverkezési háború is kezdetét vette a két nagyhatalom között. Kína 2020-ban állította hadrendbe a legújabb interkontinentális ballisztikus rakéta technológiáját²¹ amely képes elérni akár a 15000 kilométer hatótávolságot is, tehát képes akár szárazföldi Kína területéről is elérni az Egyesült Államokat és képes akár 10 MIRV típusú nukleáris töltet célba juttatására is.²² Persze itt meg kell jegyezni, hogy az amerikai haderő, illetve az USA szövetségesei által Kína közelébe telepített elhárító rendszerek kapcsán Washington továbbra is őrzi a nukleáris csapásmérés területén korábban birtokolt előnyét.

Ha pedig a két nagyhatalom közötti hidegháború jövőjéről akarunk beszélni akkor, a délkelet-ázsiai régióra kell, hogy tekintsünk. Ennek az előszeleit már láthattuk a Trump adminisztráció ideje alatt amikor Kína elég világossá tette, hogy domináns szerepet akar kialakítani a Dél-kínai-tengeren és onnan Amerikát teljesen kiszorítani. Ez az ambíciója kiterjed az Indiai- és a Csendes-óceáni régokra is. Ebben a régióban pedig az ASEAN országok azok, amelyek hidegháborús versengés középpontjába fognak kerülni. Az ASEAN a Délkelet-Ázsiában lévő országok gazdasági szövetsége, amelyet még 1967-ben hoztak létre és ma tagjaik közé tartoznak a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságai. Ez a régió híres volt arról már az első hidegháború idején is, hogy sikeresen tudott, lavírozni a Kínai és az amerikai érdekek között és többnyire független maradni, miközben alapi szinten, de azért, ki tudta elégíteni mind két nagyhatalom érdekét a térségre nézve, ma már körvonalazottabb, hogy melyik tagország melyik nagyhatalom érdekszférájába tartozik. A Fülöp-Szigetek, Szingapúr és Vietnám nyíltan és bevallottan Amerika szövetségesének tekintik magukat, míg Laosz és Kambodzsa nagyon közel állnak Kínához, Indonézia és Thaiföld pedig megpróbálnak egy semlegesebb képet fenntartani azonban vitathatatlan, hogy az utóbbi években nagyobb tendenciát mutattak a Kínához való közeledésben. Jelenleg egyik nagyhatalomnak sincs döntő fölénye a régióban, ahogy egyébként a térségbeli államok szemében sem rendelkezik egyik sem makulátlan hírnévvel. Míg Kína esetében többen erőszakos terjeszkedéstől tartanak, amit az Egyesült Államok ki is használ a katonai és politikai koordináció területén. Ugyanakkor Washington távol-keleti védelmi partnerei sokszor nem látnak elég komolyságot és elszántságot az USA részéről a térség iránt, ami esetenként megmutatkozik a politikai kapcsolatokon is. Az, hogy a térség melyik oldalra fog billenni, esetleg független marad és képes lesz annyira megerősödni, hogy regionális nagyhatalommá válik egy olyan folyamat lesz, amit érdemes lesz majd figyelemmel követni a jövőben.²³

A térséget érintő konfliktusok itt még nem érnek véget. Tajvan helyzete továbbra is vita tárgyát képezi a nemzetközi politikában. Xi hatalomra kerülésekor hitet tett a nagy egyesült Kína mellett, amibe az is bele tartozik, hogy az egykori Kuomintang szakadár államot is be akarja olvasztani az ország területébe. A víziójának megvalósítási határidejét 2049-ig nevezte meg, hiszen ekkor lesz a Kínai Népköztársaság századik évfordulója. Amerika azonban nem engedheti, hogy ez megtörténjen. Bár régóta tart fent diplomáciai kapcsolatokat a szigettel, ennek ellenére nem fogadja el semmilyen nemzetközi fórumon a függetlenségét viszont még ennek ellenére is rengeteg fegyvert szállít azért, hogy meg tudja védeni saját magát. Amerika számára nagyon fontos az ország az itt gyártott chipek, félvezetők és mikroprocesszorok miatt. Mivel Tajvan gazdasága teljesen függetlenül és szabadon működik Kínához képest, nem engedheti meg, hogy Kína megszerezhesse magának mert akkor teljesen kiszolgáltatottá válik a kínai központi vezetésnek és a legnagyobb elektronikai korporátusok mint az IBM vagy a Raytheon függő helyzetbe kerülhetnek lesznek a kínai államnak. Az elmúlt években a két nagyhatalom elkötelezettsége a sziget iránt leginkább provokációkban nyilvánult meg, mint például 2022-ben Nancy Pelosi házelnök hivatalos látogatása vagy Kína most már szinte éves tengeri és légi hadgyakorlata a sziget körül.²⁴

2023 elején arról olvashattunk cikkeket, hogy a NATO Japánban tervez irodát nyitni. Ez egy válaszlépés volt az Oroszország által indítót Ukrán háborúra és az egyre növekvő feszültségekre Kínával szembe. Ez a fejlemény jól mutatja az USA szándékát, hogy kiterjessze hatalmát és azt a tendenciát, amelynek folyamán Japán az utóbbi években egyre inkább eltávolodót a második világháború óta kialakult pacifista álláspontjától és felismerve a kínai fenyegetést és fegyverkezésbe kezdett. Egy esetleges „keleti NATO” az Egyesült Államokkal táplált jó kapcsolatok alapján Japánt, Dél-Koreát, Ausztráliát, Új-Zélandot és talán még a Fülöp-Szigeteket és persze Tajvant foglalhatná magában. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen, alig leplezetten Kína ellen szervezett védelmi szövetség elrettentené-e Pekinget a további terjeszkedési terveitől, vagy tovább fokozná a térségben a fegyverkezési versenyt, destabilizálva a régiót.²⁵

2024-től kezdve minden megváltozott, ahogy a második hidegháború is új fejezetbe lépett. Donald Trump második elnöké választási győzelme után mindenki arra számítót, hogy folytatódni fog az első adminisztráció külpolitikai magatartása, ez azonban igen hamar bebizonyosodott, hogy nem így lesz. Az első adminisztrációt jellemző, a második hidegháború kezdete óta tartó „neo-kon intervencióknak” a helyrehozása és Amerika külkapcsolatainak a normalizálódása amely alkalmazkodni tud egy „poszt-unipoláris” állapothoz és helyet tud csinálni magának a multipoláris világrendben – ezt felváltotta egy a médiában és különösen az elnök közösségi média felületein hangzatos kijelentéseket tevő, de tényleges eredményeket felmutatni nem tudó külpolitika amely inkább hasonlítható egy „béna kacsához”, semmint az aprólékosan kidolgozott, jól átgondolt és összpontosítottan irányított külpolitikai vízióhoz amit az első adminisztráció idején láthattunk. Miután az Orosz–ukrán háborúnak a befejezését és a felek megbékéléséhez, vagy legalábbis egy tartós tűzszünet kikényszerítéséhez nem tudott érdemben hozzájárulni (ennek a megvalósítása volt Trump egyik fő ígérete a választási kampánya során) és a Gázai háborút is inkább csak ideiglenesen tudta orvosolni a Trump adminisztráció elkezdett látszat intézkedéseket világra szóló sikerként beállítani, mint az Azeri-örmény békemegállapodást vagy a Béketanács létrehozását. 2026-tól kezdődően, amely év mindjárt Nicolás Maduró, venezuelai elnök elrablásával kezdődött, néhány hónappal később pedig megtörtént Irán bombázása és ezzel az Iráni háború és a Hormuzi-szoros lezárása, pont azok a „neo-kon intervenciónista” jegyek kezdet ismét megjelenni amelyeket már jól ismerhettünk.

Mind eközben a fókusz teljesen eltolódott Kínáról. Míg az első adminisztráció idején ő számítót az első számú ellenségnek, addig a második adminisztráció egyenlő nagyhatalmi erővel rendelkező versenyfélként tekint rá, ahogy azt a Hadügyminisztérium által kiadott 2026-os Nemzeti Védelmi Stratégia is bizonyítja.²⁶ A dokumentumban kiemelik, hogy a jövőben az indo-csendes-oceáni régió jelentősége megfog növekedni, ugyanis számításaik szerint a világ gazdaságának több mint a fele itt fog mozogni, így Amerika számára stratégiai fontossággal bír, hogy pozíciót szerezhessen magának a térségben és ezzel erőegyensúlyt hozzon létre Kínával szemben, miközben megakadályozzák a túlhatalmát a régióban. Ki hangsúlyozzák, hogy az korábbi gyakorlatokkal ellentétben Amerikának többen nem áll érdekében rezsim váltást előidézni Kínában, hanem egy tartós béke elérése olyan feltételek mellett amelyet mind a két fél el tud fogadni. Egy másik fontos és kiemelendő rész, a dokumentumból, hogy Amerikának nem áll érdekében a katonai konfliktust sem Kínával szemben, ugyan is már bizonyította, hogy képes hatalmas mennyiségű erőforrásokat és pénzösszeget a hadiparának a fejlesztésére fordítani és már most olyan figyelemre méltó fejlődést ért el, ami akár jelenthet valós fenyegetést az USA-ra nézve.

Ezt a fajta megváltozott magatartást már nem csak a papira nyomtatott politikai irányelvek szintjén láthatjuk, hanem a gyakorlatban is, különösen a nem rég Washingtonban megrendezésre kerülő Trump-Xi találkozó alkalmával, ahol számos sajtótermék szalagcímként hozta le, hogy Trump „kiterítette a piros szőnyeget” Xi számára és kiemelték azt a szokatlan magatartást, hogy Trump személyesen fogadta a kínai elnököt a szőnyegen a repülőgépének az ajtaja előtt, holott a szokás norma azt követelte volna meg, hogy a Fehér Házban várja meg és fogadja az elnököt.²⁷Több elemző is úgy értelmezte ezeket a gesztusokat Trump részéről, hogy meg kívánta teremteni egy barátságos és konszenzusra törekvő tárgyalás környezetét és azt a látszatot, hogy egyenlő félként tárgyalnak amivel jelezni kívánta, hogy Amerika elismeri Kínát, mint egy másik nagyhatalom.²⁸

Tekintve, hogy Trump hasonló gesztust mutatott Putinnal szemben is, az anchorage-i találkozón, szinte biztosra kijelenthetjük, hogy a Trump adminisztráció és vele együtt Amerika percepciója a kialakulóban lévő multipoláris világrendről, meglehetősen megváltozott az első adminisztráció idejéhez képest és egy kifejezetten sajátos nézőpontot alakított ki. Talán ezt bizonyítja Trump egyéb vitás, nagy média visszhangozott kiváltó és sokaknál politikai pánikot kiváltó külpolitikai kezdeményezési, mint például Kanada vagy Grönland az Egyesült Államokhoz való csatolásának az igénye. A Journal of Contemporary China nevű akadémiai szakfolyóiratban az amerikai–kínai politológus Suishen Zhao kutatásában úgy fogalmazza meg, hogy Trump új globális víziója egy „tripoláris világrendre” utal. Ebben a felállásban, többé-kevésbé az első hidegháborúhoz hasonlóan, a világ nagyhatalmak és azok érdekszférái között lenne felosztva. A teljes amerikai kontinenst az Amerikai Egyesült Államok, az eurázsiai térséget Oroszország, míg az ázsiai és csendes-óceáni térséget Kína uralná. Az ő meglátása szerint ez a XIX. századi érdekszféra rendszert idézi fel. Ebből a szemszögből nézve talán érthetőbbé válik mért kezdte el Trump ugyancsak a második ciklusa elején a „Monroe-doktrínát” emlegetni és mért lépet fel annyira erőszakosan a Panama csatorna, Venezuela vagy akár Kuba ellen is. Zhao emelet még megjegyzi, hogy Trump nyomás gyakorlása Amerika szövetségeseire, különösen a NATO-ra, ami a tagok védelmi kiadásainak 5%-ra emelésére kényszerítésében öltött formát, azt bizonyítja, hogy Amerika a biztonsági garanciáit már többet nem stratégiai érdekek, hanem fizetési hajlandóság mentén kívánja biztosítani.²⁹

Kína a második hidegháború ideje alatt 2026 második felében rendkívül kedvező pozícióban van, minden jelenlévő hátulütő ellenére. Mert bár lehetnek igazak azok az elemzések amelyek azt emelik ki, hogy a Kínai termelés teljesen az export piacokra lett függő mert a belföldi piaci területen elérte a felső plafonhatárt,³⁰ hogy a kínai társadalom is a világ szinte összes fejlett társadalmához hasonlóan fogyásnak és elöregedésnek indult³¹ vagy, hogy az Európai Unió le akarja zárni a piacát a kínai importok előtt ami érzékenyen érintheti a kínai gazdaságot³², de mindezektől függetlenül Kína még mindig egy feltörekvő nagyhatalom amely éves szinten 4-5%-os GDP növekedést tud felmutatni³³, amely sorra építi világ szerte az áru szállítását elősegítő vízi és szárazföldi infrastruktúráját, például Afrikában³⁴ vagy amely képes évente akár 7-10 milliárd dollár állami befektetéssel támogatni a robotika és a mesterséges intelligencia fejlesztési szektorokat.³⁵

Természetesen most még nem láthatjuk a végét, de akár az is előfordulhat, hogy a második hidegháborút majd pont az a nagyhatalom fogja megnyerni amelyek az utóbb említett szektorokban globális dominanciát tud majd kialakítani. Ez lehet a második hidegháború „fegyverkezési versenye”, amely felválthatja az első hidegháború idején tapasztalt fegyverkezési versenyt, egy olyan területet amelyen Amerika legújabban hátrányos veszteségeket szenvedett el, ugyan is az Iráni háború és az évek óta szponzorált Ukrán proxy háború kimerítette a hazai lőszer készleteket és az ipari katonai komplexuma a megnövekedett gyártási költségek és az új modern technológiák kifinomultsága miatt már nem tudja ugyan azzal a sebességgel biztosítani az utánpótlást. Ezen a területen is Kínának sokkal nagyobb termelési képessége van mint anno a Szovjet Uniónak volt és az Amerikai technológiákhoz képest kevésbé komplex viszont annál egyszerűbben kezelhető és olcsóbban gyártható löszereket tudd előállítani. Arról már nem is beszélve, hogy Kína a termelést képes az otthoni ipari bázisával megoldani míg Amerika az évek során hagyta, hogy ipari bázisa leépüljön, miközben az ellátási láncok széttöredeztek és a tengerentúlra kerültek.³⁶

Források:

“Chasing the Chinese dream”, The Economist, 2013. May 4., https://www.economist.com/briefing/2013/05/04/chasing-the-chinese-dream, Archive: https://ghostarchive.org/archive/1Ue07
“The Belt and Road Initiative : Economic, Poverty and Environmental Impacts”, The World Bank, 2019. Apr. 10. https://documents.worldbank.org/en/publication/documents-reports/documentdetail/126471554923176405
“Made in China 2025”, CSIS, 2015. June 1. https://www.csis.org/analysis/made-china-2025
„Why China-Taiwan Relations Are So Tense”, Council on Foreign Relations, 2024. Feb. 8.,

https://web.archive.org/web/20240210124801/https://www.cfr.org/backgrounder/china-taiwan-relations-tension-us-policy-biden

“Territorial Disputes in the South China Sea, CFR, 2022. May 4. https://www.cfr.org/global-conflict-tracker/conflict/territorial-disputes-south-china-sea
„Obama and Xi Try to Avoid a Cold War Mentality”, The New York Times, 2013. Jun. 9.,

https://ghostarchive.org/archive/3Qiyc

„New Weapons on China’s Artificial Islands Don’t Violate ‘Non-Militarization’ of South China Sea”, The Diplomat, 2016. Dec. 30., https://thediplomat.com/2016/12/new-weapons-on-chinas-artificial-islands-dont-violate-non-militarization-of-south-china-sea/
„The APEC Summit Closes With a ‘Historic’ Climate Deal Between the U.S. and China”, Time Magazine, 2014. Nov. 12., https://time.com/3577820/apec-climate-change-barack-obama-xi-jinping-greenhouse-gas/
„In the China versus US size stakes, it’s what you measure that counts”, Capital Economics, 2024. Jan. 15., https://www.capitaleconomics.com/blog/china-versus-us-size-stakes-its-what-you-measure-counts
„Obama says U.S. can’t keep borrowing from China”, Reuters, 2009. May. 14., https://www.reuters.com/article/idUSTRE54D58Q/
„Piers Morgan Live – Interview with Donald Trump – Transcript, 2011. Oct, 27., https://transcripts.cnn.com/show/pmt/date/2011-10-27/segment/01
„President Trump Approves Relief for U.S. Washing Machine and Solar Cell Manufacturers”, Office of the Unite States Trade Representative, 2018. Jan. 22., https://ustr.gov/about-us/policy-offices/press-office/press-releases/2018/january/president-trump-approves-relief-us
„Under Section 301 Action, USTR Releases Proposed Tariff List on Chinese Products”, Office of the United States Trade Representative, 2018. Apr. 03., https://ustr.gov/about-us/policy-offices/press-office/press-releases/2018/april/under-section-301-action-ustr
„Trump’s metal tariffs trigger retaliation from Mexico, EU in escalating trade war”, Chicago Tribune, 2018. May. 31., https://www.chicagotribune.com/2018/05/31/trumps-metal-tariffs-trigger-retaliation-from-mexico-eu-in-escalating-trade-war/
„These Are the 128 U.S. Products China Is Enacting Tariffs On”, Fortune, 2018. Apr. 02.,

https://fortune.com/2018/04/02/china-tariffs-128-us-products/

„As China Fires Back in Trade War, Here Are the Winners And Losers”, Bloomberg, 2018. Apr. 04.,

https://ghostarchive.org/archive/8vIFt

„China warns US sanctions will void trade talks”, BBC, 2018. Jun. 3., https://www.bbc.com/news/business-44346461
„Trump threatens China with new tariffs on another $200 billion of goods”, CNN, 2018. Jun. 19.,

https://money.cnn.com/2018/06/18/news/economy/trump-china-tariffs-retaliation/

„Statement from President Donald J. Trump on Additional Proposed Section 301 Remedies”, 2018. Apr. 05., https://web.archive.org/web/20180406123005/https://www.whitehouse.gov/briefings-statements/statement-president-donald-j-trump-additional-proposed-section-301-remedies/
“Trump delivered on some big 2016 promises, but others unmet”, AP News, 2020 Aug. 23., https://apnews.com/article/virus-outbreak-election-2020-global-trade-ap-top-news-iran-nuclear-c9dc524c21c14957abb8d0ac4963a42b
„DF–41: máris hadrendben?”, Honvédelem, 2021 Apr. 29, https://honvedelem.hu/hirek/df-41-maris-hadrendben.html
DF–41 (Dong Feng–41 / CSS-X–20), Missle Threat, https://missilethreat.csis.org/missile/df-41/
David Shambaugh – Ahol nagyhatalmak találkoznak, Pallas Athéné Books, Budapest, 2021
„Why China-Taiwan Relations Are So Tense”, Council on Foreign Relations, 2024. Feb. 8.,

https://web.archive.org/web/20240210124801/https://www.cfr.org/backgrounder/china-taiwan-relations-tension-us-policy-biden

“Exclusive: Japan is in talks to open a NATO office as Ukraine war makes world less stable, foreign minister says”, CNN, 2023 May 10., https://edition.cnn.com/2023/05/10/asia/japan-foreign-minister-hayashi-nato-intl-hnk/index.html
„2026 National Defense Strategy”, Department of War, 2026 Jan. 23., https://media.defense.gov/2026/Jan/23/2003864773/-1/-1/0/2026-national-defense-strategy.pdf
„Why Trump is rolling out the red carpet for Xi after years of slamming China”, PBS, 2026 Szep. 21., https://www.pbs.org/newshour/nation/why-trump-is-rolling-out-the-red-carpet-for-xi-after-years-of-slamming-china
„Xi Jinping Visits the White House”, Council on Foreign Relations, 2026 Szep. 23., https://www.cfr.org/articles/xi-jinping-visits-the-white-house
Zhao, S. (2026). The Rise and Fall of a New Cold War: The US–China Great Power Rivalry from President Trump I to II. Journal of Contemporary China, 1–18. https://doi.org/10.1080/10670564.2025.2601433
„‘Structural divergence’ in China’s economy exposes a growing problem”, Chatham House, 2026 Jul. 22. https://www.chathamhouse.org/2026/07/structural-divergence-chinas-economy-exposes-growing-problem
„China’s Population Is Shrinking—and Graying. Here’s What It Means for the Future”, Time, 2023 Jan. 20., https://time.com/6248728/china-population-decline-aging/
„EU to propose import curbs on other Chinese sectors, says EU chief”, Reuters, 2026 Oct. 16., https://www.reuters.com/world/china/eu-propose-import-curbs-other-chinese-sectors-says-eu-chief-2026-10-16/
„China GDP Growth Rate”, Trading Economics, 2026. Oct. 18., https://tradingeconomics.com/china/gdp-growth
„Mapping China’s Strategic Port Development in Africa”, 2025 Marc. 10., Africa Center for Strategic Studies, https://africacenter.org/spotlight/china-port-development-africa/
„China to invest 1 trillion yuan in robotics and high tech industries”, 2025 Marc. 25., International Federation of Robotics (IFR), https://ifr.org/news/china-to-invest-1-trillion-yuan-in-robotics-and-high-tech-industries/
„The US has enough missiles for this war, but not the next one”, 2026. Marc. 4., Bloomberg, https://www.bloomberg.com/opinion/articles/2026-03-04/us-iran-war-america-has-enough-missiles-for-this-conflict-but-not-the-next-one

12 3...116 1. oldal a 116-ból

biztonsagpolitika.hu

EURÓPAI ÉS AMERIKAI HÍRFIGYELŐ, 2026. október

Heti Gyorsjelentés: Diplomáciai normalizáció, késleltetett fegyverbeszerzés és orosz hibrid fenyegetés a keleti szárnyon (2026.10.26–11.01.)

Elek Balázs: Fenyegetések Európa szívében

Three October Turning Points in Modern Security Policy (1945, 1962, 2001)

Key Takeaways (Executive Summary)

1. Entry into Force of the United Nations Charter (October 24, 1945)

1.1 Structural Foundations and Legal Architecture

1.2 Realpolitik and Security Council Veto Dynamics

1.3 Strategic Communication and Contemporary Relevance

References & Key Literature

2. The Cuban Missile Crisis (October 16–29, 1962)

2.1 Escalation Dynamics and Nuclear Brinkmanship

2.2 Crisis Communication and Decision-Making Models

2.3 Theoretical and Strategic Aftermath

References & Key Literature

3. Launch of Operation Enduring Freedom in Afghanistan (October 7, 2001)

3.1 Post-9/11 Security Paradigm and Alliance Mechanics

Heti Gyorsjelentés: Versenyfutás az Arktiszért és orosz-amerikai energiapaktum a félidős választások előtt (2026.10.19–25.)

Dr. Gólya Richárd: A béke és a háború határán – A hibrid fenyegetések kihívásai

Novák Eszter: Putyin terjeszkedésének geopolitikai okai

Konkoly Hanna: Kína, a nagyhatalmi versengés új szereplője

Heti Gyorsjelentés: Versenyképességi dilemmák Brüsszelben és energetikai kompromisszumok Washingtonban (2026.10.11–18.)

Nagy Norbert: Kína a második hidegháború idején

Kiemelt témák

Three October Turning Points in Modern Security Policy (1945, 1962, 2001)

The First Two Phases of the Yugoslav Dissolution: A Security-Political Analysis of the Slovenian and Croatian Conflicts (1991–1995)

2026 Anniversaries That Still Shape Global Security Today

Repatriation without Rehabilitation? The Case of North Macedonian Foreign Fighters

Strategic Communication as the New Diplomatic Arsenal: Evidence from Ukraine, Gaza, and the Strait of Hormuz

The Environmental Footprint of Modern Warfare: A Comprehensive Analysis

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

A Wagner csoport

Kelet-Közép-Európa szerepe a NATO kollektív védelmi rendszerében

A mexikói kábítószer-kereskedelem legjelentősebb szereplői

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

biztonsagpolitika.hu

Key Takeaways (Executive Summary)

1. Entry into Force of the United Nations Charter (October 24, 1945)

1.1 Structural Foundations and Legal Architecture

1.2 Realpolitik and Security Council Veto Dynamics

1.3 Strategic Communication and Contemporary Relevance

References & Key Literature

2. The Cuban Missile Crisis (October 16–29, 1962)

2.1 Escalation Dynamics and Nuclear Brinkmanship

2.2 Crisis Communication and Decision-Making Models

2.3 Theoretical and Strategic Aftermath

References & Key Literature

3. Launch of Operation Enduring Freedom in Afghanistan (October 7, 2001)

3.1 Post-9/11 Security Paradigm and Alliance Mechanics

Kiemelt témák

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

Cookie (süti) beállítások

Adatvédelmi beállítások

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja
a különböző típusú cookie-kat