Kezdőlap Blog

Szári Norbert – A drónforradalom határai

0

A pilóta nélküli rendszerek alkalmazása önmagában nem új jelenség a hadviselésben. Szerepük azonban az elmúlt két évtizedben alapvetően átalakult. A terrorellenes műveletek időszakában még elsősorban nagy értékű, távolról irányított felderítő és csapásmérő platformokként jelentek meg. Az orosz–ukrán háború ezzel szemben az olcsó, kis méretű és tömegesen alkalmazható drónok jelentőségére irányította rá a figyelmet. A változás ugyanakkor túlmutat egy új fegyvertípus elterjedésén. A mesterséges intelligencia, az autonóm funkciók és a hálózatos hadviselés fejlődése olyan irányba mutat, amelyben az érzékelés, a döntéshozatal és a csapásmérés egyre szorosabban kapcsolódik össze. A drónok és autonóm rendszerek ezért nem önmagukban forradalmasítják a hadviselést: valódi jelentőségük abban rejlik, hogy egy gyorsabb, olcsóbb és hálózatba kapcsolt katonai rendszer részévé válnak.

A drónhadviselés egyik legfontosabb következménye bizonyos katonai képességek hozzáférhetőségének kiszélesedése. Michael J. Boyle szerint a dróntechnológia terjedése korábban jelentős technológiai fölényhez kötött képességeket tesz elérhetővé kisebb államok és nem állami szereplők számára is. A kereskedelmi drónok viszonylag alacsony költséggel biztosíthatnak felderítési és korlátozott csapásmérő képességet, ezáltal részben mérsékelve a katonai szereplők közötti technológiai különbségeket. Boyle a lázadó csoportok esetében kifejezetten a „játéktér” (playing field) részleges kiegyenlítődéséről beszél: a kis drónok lehetővé teszik, hogy olyan szereplők is megjelenjenek a levegőben, amelyek korábban erre nem voltak képesek.[1]

Az ukrajnai háború ezt a folyamatot új szintre emelte. Dominika Kunertova szerint a kis, olcsó és technológiailag viszonylag egyszerű drónok tömeges alkalmazása jelentős harctéri hatással jár. A kereskedelmi drónok felgyorsítják a tüzérségi célfelderítés és csapásmérés folyamatát, miközben akár a szakasz szintjén is korábban nem elérhető helyzetismeretet biztosítanak. A szerző ezért ezt nem a hagyományos légierő egyszerű kiterjesztéseként, hanem a drónok támogató funkciójának jelentős evolúciójaként értelmezi.[2] A fejlődés súlypontja ezzel részben a rendkívül fejlett és költséges platformokról a tömeges alkalmazhatóság, a gyors előállíthatóság és az adaptációs képesség irányába tolódik el.

A következő lépcsőt az autonóm funkciók és a mesterséges intelligencia egyre szorosabb integrációja jelentheti. Paul Scharre szerint az ember–gép együttműködés egyik korlátja maga az emberi reakcióidő. A „centaur” modellben[3] az emberi ítélőképesség és a gépi gyorsaság egymást kiegészítheti, de ez a modell olyan helyzetekben korlátokba ütközik, amikor a szükséges reakció gyorsabb annál, mint amire az ember képes, vagy megszakad az ember és a gép közötti kommunikáció.[4] Nagy sebességű támadások vagy drónrajok esetében ezért bizonyos műveletek automatizálása katonai szempontból elkerülhetetlenné válhat.

Az autonómia jelentősége ugyanakkor nem kizárólag abban mérhető, hogy egy fegyverrendszer képes-e emberi beavatkozás nélkül működni. Ravindra Singh Panwar szerint a mesterséges intelligencia a katonai OODA-ciklus (megfigyelés–orientáció–döntés–cselekvés) valamennyi szakaszába beépülhet. Az AI-alapú szenzorok részt vehetnek a célazonosításban, az algoritmusok a célok priorizálásában és a döntéshozatalban, majd maga a csapásmérés is automatizálható. Az AI így gyorsíthatja és javíthatja a megfigyelés, orientáció, döntés és cselekvés folyamatát.[5] A technológiai verseny tétje ezért egyre inkább az, hogy melyik fél képes a rendelkezésére álló szenzorokat, adatokat, döntéstámogató rendszereket és fegyverplatformokat gyorsabban egyetlen működési rendszerbe integrálni.

A technológiai fejlődésből azonban nem következik automatikusan a hagyományos hadviselés háttérbe szorulása. Anthony King az autonóm drónrajok „forradalmi” értelmezését vitatva három problémára hívja fel a figyelmet: túlbecsüljük az autonóm rajok képességeit, alábecsüljük más fegyverrendszerektől való függésüket, és túl könnyen feltételezzük, hogy az autonómia szükségszerűen a támadó félnek kedvez.[6] A dinamikus célazonosítás különösen komoly korlát. A változó és megtévesztéssel terhelt harctéren az algoritmusnak olyan helyzeteket is értelmeznie kellene, amelyek eltérnek a betanításához használt adatoktól. King ezért arra jut, hogy az autonóm drónrajok megbízható célkiválasztása lényegesen összetettebb annál, mint amit a technológiai fejlődés lineáris kivetítése sugall.

A drónok ráadásul nem helyettesítik a hagyományos fegyverrendszereket. Az ukrajnai tapasztalatok szerint jelentősen felgyorsíthatják például a tüzérség célfelderítését, de nem váltják ki magát a tüzérséget, ahogyan területet sem képesek elfoglalni és megtartani. King ezért az autonóm rajokat egy szélesebb fegyverrendszer részeként, hagyományos képességekkel és emberi harccsoportokkal együttműködve képzeli el.[7] A mesterséges intelligencia közeljövőbeli jelentősége pedig akár nagyobb lehet az információfeldolgozásban, mint a teljes autonómiában: Ukrajnában már megfigyelhető különböző szenzor-, műholdas, nyílt forrású és kommunikációs adatok AI-támogatott összekapcsolása a parancsnoki és logisztikai célpontok azonosítására. King szerint ezért elképzelhető, hogy az AI által előidézett változás először a katonai hírszerzésben, nem pedig az autonóm fegyverrendszerek harctéri alkalmazásában válik meghatározóvá.[8]

A drónok és autonóm rendszerek tehát nem váltják fel a hadviselés hagyományos elemeit, hanem azok alkalmazását és ezen keresztül a hadviselés módját alakítják át. A jövő meghatározó kérdése nem az lesz, hogy az ember helyét átveszi-e a gép, hanem hogy melyik fél képes hatékonyabban integrálni az emberi döntéshozatalt, a mesterséges intelligenciát, a tömegesen alkalmazható pilóta nélküli rendszereket és a hagyományos katonai képességeket. A technológiai fölényt így nem feltétlenül az biztosítja majd, aki a legfejlettebb drónnal rendelkezik, hanem az, aki gyorsabban képes tanulni, alkalmazkodni és az új technológiát koherens hadviselési rendszerbe szervezni.

 

Felhasznált irodalom

Boyle, Michael J.: The Drone Age: How Drone Technology Will Change War and Peace. Oxford University Press, New York, 2020.

Kunertova, Dominika: Europe’s Military Drone Problem. In James Patton Rogers (szerk.): De Gruyter Handbook of Drone Warfare. De Gruyter, Berlin–Boston, 2024.

Scharre, Paul: Army of None: Autonomous Weapons and the Future of War. W. W. Norton & Company, New York, 2018.

Panwar, Ravindra Singh: AI and the Rise of Autonomous Weapons. In Rajeswari Pillai Rajagopalan (szerk.): Future Warfare and Technology: Issues and Strategies. Observer Research Foundation – Global Policy Journal, New Delhi, 2022.

King, Anthony (2024): Robot Wars: Autonomous Drone Swarms and the Battlefield of the Future. Journal of Strategic Studies, 47(2), 185–213. DOI:10.1080/01402390.2024.2302585

[1] Boyle, 2020, 150-162.

[2] Kunertova 2024, 310.

[3] A „centaur” modell Scharre ember–gép együttműködésre használt fogalma: lényege a gépi gyorsaság és precizitás, valamint az emberi rugalmasság és kontextusérzékeny ítélőképesség egyesítése.

[4] Scharre, 2018, 317-321.

[5] Panwar, 2022, 71.

[6] King, 2024, 185-186, 195-199.

[7] Uo. 203-207.

[8] Uo. 211-212.

Elek Balázs – Modern kihívások a kritikus infrastruktúrák védelmében

0

Napjainkban a hibrid fenyegetések korát éljük. Már nem kell egy államnak nyílt háborút indítania az ellenlábasa ellen, hogy komoly zavarokat, károkat okozzon. Sokkal kifinomultabb eszközök is léteznek manapság, melyek egyszerűbben, kisebb kockázattal alkalmazhatók, sőt, akár az államtól független szereplők is képesek lehetnek ezek bevetésére. Az egyik ilyen eszköz nem más, mint a kritikus infrastruktúrák, létesítmények elleni támadások mind a fizikai, mind a kibertérben. A hibrid fenyegetések pedig hibrid védelmi megoldásokat igényelnek a biztonsági szereplők részéről.

Mi is az a kritikus infrastruktúra? Az Európai Tanács irányelve1 szerint azon eszközök vagy rendszerek, amelyek elengedhetetlenek a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához, az egészségügyhöz, a biztonsághoz, valamint az emberek gazdasági és szociális jólétéhez. Az irányelv meghatározza továbbá az úgynevezett európai kritikus infrastruktúra fogalmát is (European critical infrastructures, ECI), amely az uniós országokban található olyan kritikus infrastruktúra, amelynek megzavarása vagy megsemmisítése jelentős hatással lenne legalább két uniós országra (pl. villamosenergia-erőművek vagy olajszállító vezetékek). Ezen infrastruktúrák vonatkozásában is alkalmazandók azok az alapelvek és védelmi mechanizmusok, amelyek kifejtésére alább sor kerül, védelmüknek részletes tárgyalása viszont meghaladná ezen esszé kereteit.

A kritikus infrastruktúra fentebb leírt fogalmából következik, hogy miért is kiemelten fontos feladat a védelme; valamely elemének zavara az egész társadalomra jelentős negatív hatást gyakorol, így ennek megelőzése nemzetbiztonsági érdek, amely közös erőfeszítést igényel több állami illetve magánszereplő részéről. Ezen folyamat fő szempontjainak bemutatása az esszé célja.

A kritikus infrastruktúra védelmének első lépése a kockázatértékelés, amely során reális képet kaphatunk, milyen elhárítani kívánt veszélyekkel kell számolnunk, milyen sérülékenységek elhárítására kell felkészülnünk. Fontos leszögezni, hogy napjainkban már nem csupán a szó legszorosabb értelmében vett védelemről beszélhetünk a kritikus infrastruktúra kapcsán, hiszen az Európai Parlament és a Tanács újabb, 2022-es irányelve2 korszerűbb felfogásban átdolgozta, kiegészítette a fentebb hivatkozott, 2008-as irányelvet. Ebben immár a reziliencia, vagyis az ellenállóképesség követelményét határozták meg, szerteágazóbb vizsgálatra van tehát szükség.

A mérlegelni szükséges főbb veszélyek közé tartoznak a természeti katasztrófák illetve a szélsőséges időjárás, ami az idei extrém szárazság tükrében különösen aktuálissá vált. Figyelembe kell venni, hogy a hőmérsékleti értékek és a csapadék mennyisége és gyakorisága megváltozott ahhoz képest, amire egy létesítmény tervezve lett akár néhány évtizeddel ezelőtt, vizsgálni szükséges tehát, milyen zavarokat okozhat ez a rendeltetésszerű működés során. Számolni kell továbbá a műszaki meghibásodásokkal, amelyek kiküszöbölése inkább mérnöki, mintsem biztonságszakmai kérdéskörbe tartozik, de a kockázatértékelés során nem mehetünk el mellette szó nélkül, különösen a reziliencia követelményére figyelemmel. Tervvel kell rendelkezni a különböző elemek, alkatrészek hibáinak elhárítására, javítására és cseréjére. Vizsgálni szükséges továbbá az ellátási láncok, függőségek témakörét, mit csinálunk például, ha nem áll rendelkezésre a működéshez elég áram, víz vagy gáz? Hogyan tudjuk a létesítményünket vagy rendszerünket működtetni csökkentett üzemmódban, honnan tudjuk pótolni a kiesett energiát, alapanyagot? Kell-e, tudunk-e diverzifikálni a beszerzések során a függőségek csökkentésére?

Térjünk rá végül az emberi tevékenység által előidézett zavarokra. Itt szó lehet szabotázsról, fizikai vagy kibertámadásról, esetleg az ellátási láncok megzavarásáról. Úgy tartják, hogy a technológia háborúban fejlődik a leggyorsabban, aminek igazáról első kézből győződhetünk meg a szomszédunkban zajló konfliktus kapcsán. Négy évvel ezelőtt még tankok vonulásáról és vadászgépek által elért légi fölényről volt szó, ma pedig a háborús felek tömeggyártott, filléres drónokkal tudnak húsba vágó károkat okozni egymás energetikai rendszereiben akár a fronttól többszáz kilométeres távolságban. Komplex tervezés szükségeltetik tehát a megfelelő védelemhez.

A kockázatértékelés fázisát követi a tervezés szakasza, amely során meghatározzuk azokat az intézkedéseket, amik alkalmasak az értékelés során feltárt veszélyek, sérülékenységek elhárítására. Ennek része kell, hogy legyen a fizikai védelem, ami ideális esetben az élőerős őrzés és az intelligens rendszerek, mint a biztonsági kamerák, mozgásérzékelők, tűzjelző rendszerek kombinációja. A biztonsági rendszerek biztosítják számunkra a folyamatos, objektív megfigyelést, míg az élő erő a rugalmasságot és a döntéshozatalt. Ki kell dolgozni az illetéktelen személyek távoltartásának módját például kerítés vagy más fizikai akadály létesítésével. Szükséges a létesítmény területére való belépési pont(ok) kijelölése és a belépés módjának meghatározása. Talán a biztonsági őrnél elhelyezett listák és az arcmemóriára való hagyatkozás ideje már lejárt, így célszerű valamilyen beléptető rendszer telepítése, ami csökkenti a hibák lehetőségét. Meg kell határozni azt is, hogy a belépésre jogosult személyek, dolgozók milyen módon azonosítják magukat a könnyebb ellenőrizhetőség érdekében, célszerű például jól látható helyen hordott belépőkártya és/vagy egyenruha viselésének előírása területen belül.

Elengedhetetlen, hogy kidolgozásra kerüljenek különböző cselekvési tervek az egyes rendkívüli események bekövetkeztének esetére, így nem fokozott stresszhelyzetben, az idő szorításában kell majd döntést hozni. Ezeket célszerű gyorsan elérhető helyen, fizikai formában tárolni, például az őrség vezetőjénél vagy más, döntéshozatalra feljogosított személynél, így egy esetleges áramkimaradás vagy az elektronikus adatok elérhetetlenné válása esetén is hozzáférhetőek maradnak.

Ezzel pedig rá is kanyarodhatunk a legújabbkori fenyegetésekre, a kibertámadásokra. Mivel egyre több adatot tárolunk elektronikusan, és sok rendszer, erőmű, közlekedési vállalat egyre inkább automatizáltan működik, ezen adatok elérhetetlenné tétele, illetéktelen törlése vagy ellopása nagyban megzavarhatja vagy akár meg is béníthatja az adott infrastruktúra működését. Fontos tehát ezeket megfelelő védelemmel ellátni a külső behatolással szemben, magától értetődő tehát egy korszerű vírusírtó és tűzfal alkalmazása, valamint biztonsági másolat készítése. Minden védelem azonban annyira erős csak, mint a leggyengébb láncszeme, ami itt nem más, mint az ember. A könnyen felismerhető tömeges spamek után megjelent a célzott adathalászat, az úgynevezett „spear phishing”, ahol az elkövetők célzott adatgyűjtést végeznek az adathalászattal megcélzott személy, munkavállaló kapcsán, majd személyre szabott üzenettel próbálják rávenni, hogy egy fertőzött fájlt, linket megnyisson, valamilyen jelszót vagy adatot megadjon részükre, esetleg pénzt utaljon át. Egy hihető történetet kreálnak, gyakran a célszemély kollégájának, főnökének vagy egy vele kapcsolatban álló cég képviselőjének adják ki magukat, általában sürgető jelleggel azonnali intézkedést kérnek, ami alkalmas lehet arra, hogy az ítélőképességet befolyásolják.3 Szükséges tehát a munkavállalók edukálása a legújabb módszerek, trendek kapcsán, hogy felismerhessék az adathalászati kísérleteket. Metodikát kell továbbá kidolgozni az esetleges adatvesztés bejelentésének módjára, következményeinek csökkentésére, a további veszteségek elhárítására.

A tervezési szakaszt követi a védelem végrehajtása. Fontos leszögezni azonban, hogy a kockázatértékelés nem egyszeri tevékenység; folyamatosan monitorozni szükséges a fennálló helyzetet, körülményeket, elemezni a rendelkezésre álló információkat, szükség szerint felülvizsgálni a kialakított cselekvési terveket.

A védelem mindig szoros együttműködést igényel a tényleges fizikai védelmet általában ellátó biztonsági szolgálat vagy az erre a feladatra rendelt rendőrök, az általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szerv, a terrorelhárítási feladatokat ellátó szerv illetve a titkosszolgálatok között, mely főleg az információmegosztáson és a koordináción, a hatáskörök tisztázásán alapul.

A világ, és így a biztonsági helyzet is gyorsabban változik, mint az emberiség történetében valaha, ezért a kritikus infrastruktúra védelméért felelős szakembereknek is naprakésznek, dinamikusnak és rugalmasnak kell lenniük, hogy lépést tarthassanak a napról napra fejlődő fenyegetésekkel.

 

Felhasznált források:

1 Az Európai Tanács 2008/114/EK irányelve (2008. december 8.) az európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről, valamint védelmük javítása szükségességének értékeléséről

2 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2557 irányelve (2022. december 14.) a kritikus szervezetek rezilienciájáról és a 2008/114/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről

3 What is spear phishing? (https://www.cisco.com/site/us/en/learn/topics/security/what-is-spear-phishing.html)

Európa és Amerika hírfigyelő, 2026. szeptember

0

2026 szeptembere a transzatlanti és az amerikai térségben egyaránt a védelmi architektúrák átrendeződéséről és a belső politikai törésvonalak mélyüléséről szólt.

Összeállították: Deák Botond, Nagy-Bato Jonatán és Rohoska Réka (Euramerika Műhely)

 

ÉSZAK-AMERIKA

Új biztonsági megállapodás Grönlandról

2026 szeptemberében jelentős változás következett be az Egyesült Államok, Dánia és Grönland kapcsolatában. Szeptember 22-én Donald Trump amerikai elnök, Mette Frederiksen dán miniszterelnök és Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének margóján új, Grönland védelméről szóló biztonsági megállapodást írt alá. Az egyezmény az 1951-es amerikai–dán védelmi megállapodást egészíti ki, és az Északi-sarkvidék, az Észak-Atlanti térség, valamint Észak-Amerika biztonságának megerősítését célozza.

A megállapodás jelentősen bővíti az Egyesült Államok katonai lehetőségeit Grönlandon. Washington korszerűsítheti és bővítheti a Pituffik Space Base működését, emellett két új védelmi terület létrehozását teszi lehetővé Narsarsuaq és Mestersvig térségében. Az amerikai haderő számára szélesebb hozzáférést biztosítanak a sziget területéhez, légteréhez és felségvizeihez. Az egyezmény emellett támogatja a NATO fokozottabb szerepvállalását az északi-sarkvidéki biztonságban, és szorosabb együttműködést irányoz elő az Egyesült Államok, Dánia és Grönland között.

Ez a megállapodás azért fontos különösen, mert az év korábbi részében komoly diplomáciai feszültséget okozott Trump Grönland megszerzésére irányuló politikája. Washington korábban stratégiai és biztonsági okokra hivatkozva hangsúlyozta a sziget jelentőségét. A szeptemberi egyezmény azonban nem változtatja meg Grönland politikai státuszát: a terület továbbra is a Dán Királyság része, miközben a dokumentum elismeri a grönlandi nép önrendelkezési jogát. Az egyezménynek nincs meghatározott lejárati ideje, és Grönland esetleges jövőbeli függetlenné válása esetén is érvényben maradna.

A szeptember 25-i beszámolók szerint az amerikai jelenlét stratégiai jelentőségű lehet az északi tengeri útvonalak ellenőrzése, a műholdas megfigyelés, valamint az orosz katonai tevékenység nyomon követése szempontjából. Az Északi-sarkvidék jelentősége az olvadó jég miatt a hajózási útvonalak és a természeti erőforrások szempontjából is növekszik. Szeptember 28-án a dán védelmi miniszter már hosszú távú NATO-jelenlétet szorgalmazott Grönlandon és az Északi-sarkvidéken. A szeptemberi fejlemények így nemcsak a három érintett fél kapcsolatát rendezhetik, hanem az észak-atlanti és sarkvidéki biztonságpolitikai helyzetre is hosszabb távú hatással lehetnek.

Szerző: Deák Botond

 

EURÓPA

Brexit: inkább vissza az EU-ba?

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Andy Burnham felvetette annak lehetőségét, hogy a Munkáspárt (Labour) a következő választási programjában ígéretet tesz egy újabb népszavazásra az európai uniós tagságról. Bár a kormányfő a BBC-nek adott interjújában hangsúlyozta, hogy „jelenleg nem lenne helyes” azonnal kiírni egy újabb referendumot, szerinte az országnak mindenképpen mérlegelnie kell a lehetőségeit az EU-val való kapcsolatát illetően, mivel a jelenlegi felállás „nem elég jó”.

A miniszterelnök nyilatkozata nem előzmény nélküli: a párt szeptember 27-30. közötti kongresszusán tartott beszédében már elkötelezte magát amellett, hogy az év későbbi részében esedékes csúcstalálkozón szorosabb kötelékek kiépítésére fog törekedni az európai partnerekkel. A Konzervatív Párt máris hevesen reagált, azzal vádolva Burnhamet, hogy „régi sebeket tép fel”, és lényegében újra akarja indítani a Brexit-évek csatározásait.

 

A német tartományi választások margójára:

Szeptemberben tartományi választásokat tartottak három keletnémet tartományban (Szász-Anhalt, Berlin, Mecklenburg-Elő-Pomeránia). Időrendben az első voksolásra szeptember 6-án került sor a Magdeburg központú Szász-Anhaltban. Itt a papírformának megfelelően a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) nyert Ulrich Siegmund vezetésével: a szavazatok 43,8%-ának begyűjtésével 39 helyet szereztek a 83 fős törvényhozásban. A második helyen a jobbközép CDU futott be 17,2%-kal, míg a dobogó harmadik fokát a Szociáldemokrata Párt (SPD) szerezte meg 9,3%-kal. A szász-anhalti választás történelmi jelentőségét az adja, hogy a tartomány történetében először az AfD alakíthat kormányt (a BSW külső vagy koalíciós támogatásával), ami a hagyományos pártok úgynevezett tűzfalpolitikájának kudarcát jelzi.

Kiválóan szerepelt és győzött az AfD a Mecklenburg-Elő-Pomerániában szeptember 20-án tartott választáson is. Itt a párt 38,2%-ot ért el, megelőzve az eddig kormányzó SPD-t (35,5%). Ez a választás is történelminek bizonyult, ugyanis 1949 óta először fordult elő, hogy a CDU (4,9%) nem jutott be egy tartományi parlamentbe. Az eredményeket követően többen a CDU vezetőjének, Friedrich Merz kancellárnak a lemondását követelték, ő azonban egyértelművé tette: nem távozik pozíciójából.

A mecklenburgi választással egy napon tartottak voksolást a fővárosban, a tartományi rangú Berlinben is. Itt a Die Linke tudott győzelmet aratni a szavazatok 25,7%-ával, akiket a CDU (18,8%), az AfD (16,3%), a Zöldek (14,3%), valamint az SPD (12,1%) követett. Míg Mecklenburg-Elő-Pomerániában a legvalószínűbb forgatókönyv szerint ismét az eddig is kormányzó Manuela Schwesig (SPD) alakíthat kormányt, addig Berlinben várhatóan a Die Linke és az SPD lép koalícióra. A három választásból levonható fő következtetés, hogy a mainstream pártok nem képesek feltartóztatni a rendszerkritikus pártok (AfD, Die Linke, BSW) előretörését. Emellett a szövetségi szinten kormányzó CDU olyan történelmi válságban van, amelyből a következő időszakban nehezen körvonalazódik a kiút.

 

Szerbia: Vučić megy vagy marad?

Szeptember 27-én lemondott elnöki tisztségéről Aleksandar Vučić. A döntés hátterében az október 25-i parlamenti választások állnak: bár Vučić  kimerítette az alkotmányban rögzített újraválaszthatósági korlátot, a visszavonulás helyett ismét miniszterelnöki ambíciókat dédelget. Ez a pozíció nem lenne új számára, hiszen 2014 és 2017 között már betöltötte a kormányfői tisztséget, mielőtt 2017 és 2026 között kétszer is megválasztották Szerbia elnökének. Vučić elsődleges kihívója az októberi választáson egy nemrégiben a diáklázadásokból kinőtt, új politikai formáció lesz.

 

Német-orosz találkozó az ENSZ-en

Az ENSZ Közgyűlés margóján sor került az első kétoldalú találkozóra Németország és Oroszország között az ukrajnai háború kitörése óta. A Johann Wadephul német külügyminiszter által kezdeményezett egyeztetést azonban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter sikertelennek minősítette. Az orosz fél értékelése szerint: „Berlintől semmi újat nem tudtunk meg; minden, amit hallottunk, már elhangzott a hivatalos, nyilvános kommunikációban”. A találkozó rendkívül feszült geopolitikai légkörben zajlott le, mivel Németország Oroszországot tartja felelősnek a meghiúsult lipcsei terrortámadásért, míg Moszkva azzal vádolja Berlint, hogy az ukrán kormányzat és ezáltal az Oroszország elleni támadások elsődleges finanszírozója.

Szerző: Nagy-Bato Jonatán Imre

 

LATIN-AMERIKA

Narkoterrorizmus, andoki diplomácia és a UNITAS: mozgásban a déli félteke

Idén szeptemberben a térség legfontosabb fejleménye az Egyesült Államok által vezetett, kábítószer-ellenes kampány regionális intézményesülése volt. Szeptember 22-én Washington és 14 latin-amerikai és karibi állam közös nyilatkozatban foglalta össze a Shield of the Americas kezdeményezés három pillérét: gazdasági ellenállóképesség, biztonsági együttműködés és többoldalú koordináció. A koalíció 24 bűnszervezetet „narkoterrorista” szervezetként jelölt, továbbá szankciókat, vízumkorlátozásokat és büntetőügyi együttműködést ígért. Trump elnök beszédében kiemelte, hogy az Egyesült Államok szükség esetén „páratlan katonai erőt” fog bevetni a régió fenyegetései ellen. Az együttműködés katonai oldala is bővült. Az amerikai erők több gyanúsított kábítószer-szállító hajó ellen is felléptek a Karib-térségben, miközben a Pentagon számos további műveletet jelentett Latin-Amerikában. Washington emellett 52 millió dolláros katonai finanszírozást csoportosított át Kolumbia, Ecuador, Peru és Panama felé, és a régió felé irányította az MQ-9 Reaper drónok egy részét Afrikából.

Ebben hónapban az andoki térség kiemelt diplomáciai helyszín volt. Marco Rubio külügyminiszter szeptember 8–10. között látogatást tett Kolumbiában, Ecuadorban és Peruban, ráadásul Peru csatlakozott a Shield of the Americas-hoz, Kolumbiával pedig a Patriot Plan nevű kétoldalú katonai modernizációs programról tárgyalt.

Venezuela esetében részleges normalizálódás figyelhető meg. Szeptember 16-án az USA levette az országot a kábítószer-ellenes küzdelem „nyilvánvalóan elbukott” országainak listájáról, majd Trump szeptember 22-én Delcy Rodríguezzel tárgyalt az ENSZ közgyűlés margóján. Ez azonban természetesen nem szüntette meg a katonai nyomást vagy a venezuelai helyzet bizonytalanságát.

Haiti továbbra is a régió legsúlyosabb belbiztonsági válságával néz szembe.  Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szeptember 29-én hat hónappal, 2027. március 31-ig meghosszabbította a Gang Suppression Force mandátumát, bár az erő továbbra is jelentősen alul létszámozott.

Kolumbiában a hadsereg FARC-disszidens csoportoktól szabadított ki túszt, miközben a kormány elutasította az ELN feltételes túszcseréjét. A transznacionális bűnözés elleni együttműködés is erősödött: Argentína kiadott egy jelentős brazil fegyverkereskedőt, Bolívia pedig egy állítólagos PCC-tagot adott át Brazíliának.

Végül a hagyományos védelempolitikai együttműködés kiegészült kiber- és tengeri elemekkel. Peruban, Callaóban 24 ország vett részt a UNITAS 2026 hadgyakorlaton, amely több mint 5000 katonát vont be, és tengeri, kétéltű, folyami, kibervédelmi valamint magashegyi gyakorlatokat is tartalmazott.

Szerző és szerkesztő: Rohoska Réka

Közel-Kelet, 2026. szeptember hírfigyelő

0

Újabb lépés a katonai diktatúra felé vezető úton Pakisztánban?

Pakisztán 1947-es függetlenedése óta a fegyveres erők jelentős befolyással bírnak az állam politikai irányítására. Ezt bizonyítja az is, hogy nyolc évtized alatt négy különböző katonai puccsot tartunk számon, melyek eredményeképp több, mint harminc évnyi katonai diktatúrában volt része az országnak. Egy, az elmúlt hetekben elfogadott jogszabály-csomag pedig a fegyveres erők vezetőjének hatalmának további növekedését vetíti előre.

2026. augusztus 20-án került a pakisztáni törvényhozás elé egy törvényjavaslat-csomag (a Defense Forces of Pakistan Act és a National Command Authority Act módosítójavaslata), melyeket rendkívül gyorsan, még aznap el is fogadott a parlament. Ezeknek a jogszabályoknak az eredményeképp rendkívüli hatalom került egyetlen ember kezébe.

Ez az ember pedig a pakisztáni hadsereg vezérkari főnöke, Asim Munir tábornagy, akit 2022-ben egy hároméves ciklusra neveztek ki.  Ezt több törvény átírásával (ezek közül a legfontosabb az alkotmány tavaly novemberi, 27. módosítása) előbb ötévesre hosszabbították, majd lehetővé tették, hogy egy újabb ötéves ciklussal toldja meg, így jelenleg 2030-ig töltheti be a vezérkari főnöki tisztséget.

Munir 2025 novembere óta már nem csak a szárazföldi haderőnem vezérkari főnöke, hanem az ekkor létrehozott védelmi erők vezérkari főnöki (chief of defense forces – CDF) pozíciót is betölti párhuzamosan. A CDF az 1976-ban létrehozott vezérkari főnökök bizottságának elnöke (Chairman of the Joint Chiefs of Staff Committee – CJCSC) pozíciót váltotta fel, mint az ország legmagasabb katonai tisztsége.

A 27. alkotmánymódosítással létrejött pozíciónak az augusztus 20-ai törvények adták meg a pontos jogszabályi kereteit. A CDF gyakorlatilag mindhárom haderőnem (szárazföldi erők, haditengerészet, légierő) és a nukleáris képességekért felelős Nemzeti Stratégiai Parancsnokság fölött is jelentős operatív hatalmat kapott a kezébe azzal, hogy ő, valamint a szintén frissen létrehozott parancsnoksága (CDF HQ) felelős a vezetés-irányítási feladatok ellátásáért a fegyveres erők egészének tekintetében.

Az újonnan elfogadott törvények továbbá jelentős hatalmat biztosítanak Asim Munirnak a különböző személyi döntések (kinevezések, nyugdíjazások) terén is, valamint formálisan is kinevezték a miniszterelnök legfőbb katonai tanácsadójának. A fegyveres erők hierarchiájának mostani teljes újragondolása, illetve a már korábban is megfigyelhető diplomáciai és gazdasági befolyás, amit Munir megszerzett az elmúlt években jogosan vetik fel a kérdést, hogy nem koncentrálódik-e túl nagy hatalom egy olyan ember kezében, akinek semmilyen demokratikus felhatalmazása nincs, és nem egy katonai diktatúra alkotmányos úton való kiépítése zajlik-e éppen.

-Veres Máté

 

Izrael hírfigyelő

Szeptemberben továbbra is a gázai háború és az izraeli belpolitika állt az Izraelről szóló hírek középpontjában.

A Gázai-övezetben szeptemberben is folytatódtak az izraeli légicsapások a tavaly megkötött tűzszünet ellenére. Szeptember 17-én egy, korábbi támadásokban megrongálódott épület omlott össze Gázában, ahol legalább 21 ember, közöttük nyolc gyermek vesztette életét, illetve 45-en kórházba kerültek. A mentés nehézségéhez főleg a megfelelő felszerelés hiánya járult hozzá.

A diplomáciában is történtek fontos események. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szeptember 24.-én beszédet mondott az ENSZ Közgyűlésén, ahol beszéde előtt több tucat ország küldöttei hagyták el a termet, amire az izraeli delegáció tapssal reagált.

Szeptember végén Netanjahu Abu-Dzabiba is ellátogatott, ahol Mohamed bin Zájed elnökkel tárgyalt. Az Egyesült Arab Emírségek „nyitott és közvetlen kommunikációs vonalakat” tart fent Izraellel, és ez a jó kapcsolat közvetlen csatornát nyit neki Washingtonba.

-Tekula Dóra

Szerkesztette: Tekula Dóra, műhelyvezető

Vége a diplomáciai kapcsolatoknak Algéria és az Egyesült Arab Emírségek között

0

Szeptember 10-én Algéria megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Arab Emírségekkel (United Arab Emirates, a továbbiakban: UAE). A külügyminisztérium által csütörtökön kiadott közleményben bár konkrét indokot nem közöltek, az általuk „provokatív vagy ellenséges” cselekményekre hivatkozva döntött így az algériai kormány. A közleményben szerepel továbbá, hogy az UAE „olyan határokat lépett át, amelyek már nem tekinthetők elfogadhatónak vagy tűrhetőnek”.

Ezen döntésben szerepet játszhatott az UAE egyre növekvő befolyása az észak-afrikai térségben és a Száhel-övezetben, ami miatt a két állam között évek óta feszült a viszony. Algéria számos alkalommal azzal vádolta az Emírségeket, hogy olyan észak-afrikai országok destabilizálásán munkálkodnak, mint pl. Líbia, Mali vagy éppen Szudán. A vádakat, miszerint az UAE a szudáni polgárháborúban az RSF félkatonai szervezetet támogatja, Abu-Dzabi tagadja. Az algériai miniszterelnök, Abdelmajid Tebboune júliusban egy televíziós interjúban azt mondta, hogy „ahová beteszik a lábukat, ott vér folyik”, utalva az UAE más országokra tett negatív hatására.

Algéria továbbá a légterét is lezárta minden olyan polgári és katonai repülőgép előtt, melyek az Emírségekbe vannak bejegyezve, oda tartanak vagy onnan érkeznek.

Egy másik fajsúlyos nézeteltérés a két ország között az Izraelhez való viszonyulás. Míg Algéria erősen ellenzi a kapcsolatok rendezését Izraellel, addig az Emírségek elsők között volt aláírója és szerződő fele 2020-ban az USA által közvetített Ábrahám-megállapodásoknak. Az egyezményhez nem sokkal később csatlakozott Marokkó is, Algéria szomszédja és helyi riválisa. Az évtizedek óta tartó, Nyugat-Szahara feletti területi vitában az UAE Marokkó igényét támogatja (Nyugat-Szahara nagyrészt marokkói ellenőrzés alatt áll), míg Algéria ezzel szemben a független államot létrehozni kívánó fegyveres csoportot, a Polisario Frontot.

-Bánfi Zita

Heti Gyorsjelentés: Törésvonalak az ENSZ-ben, nicaraguai válság és francia védelmi jelenlét a Vörös-tengernél (2026.09.21–27.)

0

 

A 2026. szeptember 21–27. közötti héten több érdekellentétnek is a tanúi lehettünk. Míg New Yorkban a nemzetközi multilateralizmus intézményi reformja és a nagyhatalmi polarizáció állt a viták középpontjában, addig a latin-amerikai térségben az autoriter hatalomkoncentráció és a külső hatalmi befolyás mélyülése jelent újabb kihívást. Ezzel párhuzamosan az európai ellátási láncok és az energiabiztonság védelme közvetlen katonai szerepvállalást követelt meg a Közel-Keleten. Az alábbiakban a BSZK Euramerika Műhely heti stratégiai összefoglalója olvasható.

 

  1. Törésvonalak és reformkövetelések az ENSZ Közgyűlésének vitáján

Az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszaka 2026. szeptember 8-án nyílt meg New Yorkban, a magas szintű általános vita pedig szeptember 22-én, kedden kezdődött. Habár a fórum elsődleges célja az államok közötti konstruktív párbeszéd, a vezető államok felszólalásai ismét a nemzeti érdekek és a polarizáció mentén alakultak.. Jó példa erre az amerikai adminisztráció, Donald Trump elnök saját eredményeinek hangsúlyozására fókuszált. Irán Donald Trump korábbi fenyegetéseire válaszolva kijelentette, hogy nem hagyja magát és kész tárgyalni, azonban a Hormuzi-szoros kapcsán kijelentette, nem engedi, hogy elvitassák hajózási jogát. A szolidaritás jegyében több ország küldöttei is elhagyták a termet Netanjahu beszéde előtt, bár ez cseppet sem hatotta meg az izraeli kormányfőt. Az Európai Unió részéről António Costa hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek továbbra is központi szerepet kell betöltenie a multilaterális rendszerben, ehhez azonban egy hatékonyabb és eredményesebb ENSZ-re van szükség.

 

(Forrás: ENSZ, Európai Külügyi Szolgálat)

 

  1. GHREN-jelentés: Rendszerszintű jogsértések és orosz közeledés Nicaraguában

Szeptemberben megjelent jelentésében az ENSZ nicaraguai emberi jogi szakértői csoportja (GHREN) megállapította, hogy Daniel Ortega és a felesége, Rosario Murillo (társelnök), által vezetett kormány rendszerszintű emberiesség elleni bűncselekményeket követett el állampolgáraival szemben. A jelentés többek között kényszereltűnésekkel és a politikai indíttatású megtorlásokkal állapított meg. Nem segíti a helyzetet, hogy Ortega elnök az idén novemberre kitűzött választásokat először be akarta tiltatni, végül 2028-ra tolta ki a dátumot. További aggodalmakra ad okot, hogy az ENSZ közgyűlési felszólalásában a nicaraguai külügyminiszter megerősítette, hogy országa szövetségre lép Oroszországgal a „fasizmus elleni harcban” és méltatta a BRICS-országok növekvő erejét a nyugati befolyással szemben.

 

(Forrás: BBC News)

 

  1. Francia haderő Szaúd-Arábiában

Az elmúlt időszakban a jemeni húszi lázadók sorozatos rakéta- és dróntámadásokat intéztek a szaúdi olajterminálok ellen. Mivel a Vörös-tenger partján fekvő janbui létesítmény közvetlenül felelős Európa energiabiztonságát és a dízelolaj-ellátást Emmanuel Macron bejelentette, hogy Franciaország katonai erőket telepít Szaúd-Arábiába, hogy ezt az olajkikötőt és annak energetikai infrastruktúráját. Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter a France 2 csatornának adott nyilatkozatában nyomatékosította, hogy a katonai támogatás kizárólag védelmi feladatokat lát el. Franciaország nem válik hadviselő féllé a húszik elleni konfliktusban, a cél csupán a globálisan is kritikus fontosságú janbui finomítók és csővezetékek biztosítása, ezt Macron elnök is később megerősítette.

 

(Forrás: Le Monde)

 

Összeállította: Rohoska Réka (Euramerika Műhely)

Rovat: Hírfigyelő / Euramerika

 

Távol-Kelet hírfigyelő, 2026. szeptember

0

Kína

Szeptemberben számos esemény történt a Távol-Kelet térségében, ezek közül ebben a hírfigyelőben a Kínával kapcsolatos hírek fognak a középpontba kerülni. A Reuters nemzetközi hírügynökség 2026. szeptember 3.-ai beszámolója szerint a kínai Természeti Erőforrások Minisztériuma a múlt hónapban felmérést végzett Tajvantól keletre fekvő vizekről, amely állításuk szerint segít majd „egyetlen térkép” létrehozásában a területi tervezéshez és az erőforrás-gazdálkodáshoz. Tajvan folyamatos tengeri provokációnak tekinti a hajókkal elvégzett méréseket és figyelemmel kíséri a további, valamint az ehhez hasonló műveleteket.

Szeptember közepén került megrendezésre az éves védelmi fórum a pekingi Hsziangsanban. A kínai katonai vezetés várhatóan felvázolja globális biztonsági céljait, amelyen új felhívást fog intézni a többpólusú világon belüli szorosabb nemzetközi együttműködésre, de valószínűleg burkolt támadásokat is fog intézni az Egyesült Államok és szövetségesei ellen.

2026. szeptember 21-én, hétfőn Kína kizárta a Kommunista Pártból és a hadseregből két magas rangú katonai vezetőt, Zhang Youxia-t és Liu Zhenlit. Az esetről egy hivatalos közleményt is kiadtak, amelyben hűtlenségre, korrupcióra és más súlyos fegyelmi vétségekre hivatkoztak.

Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök 2026. szeptember 24-én találkozott Washingtonban, a kínai államfő szeptember 23–25. közötti hivatalos állami látogatásának keretében. Ez volt a két vezető második csúcstalálkozója 2026-ban, a májusi pekingi találkozójuk után. A felek többek között egyeztettek a korábbi kereskedelmi megállapodások végrehajtásáról és a kereskedelmi fegyverszünet fenntartásáról, Tajvanról, a mesterséges intelligenciáról és más további technológiai mechanizmusokról, ritkaföldfémek és egyéb meghatározó kritikus nyersanyagokról és nem utolsó sorban a nemzetközi helyzetről, középpontban Iránnal.

A CBS News beszámolója szerint a csúcstalálkozó nem hozott jelentős áttörést, de az elemzők szerint a szorosabb együttműködés felé tett lépések fontosak voltak. Kína és az Egyesült Államok megállapodott egy mesterséges intelligenciával kapcsolatos incidensek kezelésére szolgáló csatorna létrehozásában, valamint egyetértési megállapodást ír alá a válságkommunikáció megerősítéséről és a két hadsereg közötti válságok megelőzéséről.

– Fodor Balázs

Tajvan

A tajvani sajtót aggodalommal töltötte el Trump túlságosan üzleties diplomáciája és a fegyvereladási tárgyalások miatt. A tajvani kormány már hónapok óta vár egy 14 milliárd dolláros fegyvercsomagra, amelyet Trump nyíltan alkualapként használ a Pekinggel folytatott tárgyalások során. A feszültséget tovább fokozta, hogy az amerikai nagykövet szerint Trump a találkozón felvetette Hszi Csin-pingnek, nem akar-e Kína amerikai fegyvereket vásárolni. Bár az amerikai diplomaták gyorsan leszögezték, hogy a tajvani politika nem változott, és eszük ágában sincs Kínát fegyverezni, ezek a megnyilvánulások bizonytalanságot szülnek. Ezzel párhuzamosan Tajvan határozottan elutasította a Fehér Ház azon történelmi narratíváját, miszerint Kína az USA szövetségese volt a második világháborúban ezzel emlékeztetve az USA-t, hogy a Kínai Köztársaság harcolt az amerikaiak oldalán, nem pedig a kommunisták.

Amíg Washington és Peking a csúcstalálkozót követően megállapodott egy 60 milliárd dolláros kereskedelmi csomag kölcsönös vámcsökkentéséről (ami kínai háztartási cikkeket és amerikai mezőgazdasági termékeket, például szóját és baromfit érint), az elemzők megnyugtatták Tajpejt, hogy az USA nem fogja háttérbe szorítani Tajvant. Egy amerikai elemző szerint Tajvan a félvezető- és az MI-szervergyártásban betöltött globális szerepe miatt túlságosan értékes az amerikai gazdaság számára ahhoz, hogy az USA feláldozza néhány mezőgazdasági vagy kereskedelmi megállapodásért cserébe. A tajvani és amerikai szakértők szerint a fegyverszállítások jelenlegi késlekedése nem a tajvani támogatás gyengülését jelzi, hanem sokkal inkább az amerikai hadiipar gyártási nehézségeit, valamint a diplomáciai feszültségkezelést szolgálja a kínai-amerikai találkozók idején. Bár Washington hivatalos irányvonala stabil maradt, a tajvani tudósok arra figyelmeztetnek: a szigetországnak folyamatosan résen kell lennie, mivel Donald Trump kiszámíthatatlan, személyes döntéseken és üzleti logikán alapuló megközelítése bármikor váratlan kihívások elé állíthatja a tajvani-amerikai kapcsolatokat.

– Huszár Róbert

Történelmi választás Németországban

0

Szeptember 6-án tartanak tartományi választást a németországi Szász-Anhalt (Sachsen Anhalt) tartományban. Szász-Anhalt tele van történelmileg jelentős helyekkel, itt található például Wittenberg, a reformáció bölcsője, valamint Quedlinburg és Magdeburg csodálatos városai, melyek a középkori Németország, a Német-Római Császárság ékkövei voltak.

A sajtó figyelmének középpontjába azonban nem a régió szépsége vagy a választás puszta ténye repítette a tartományt. Történelmi jelentőségét az adja ennek a választásnak, hogy először fordulhat elő olyan, hogy a hagyományos pártoktól jobbra található csoportosulás egyedül kormányozzon egy tartományt. Az AfD most erre készül. A jelenlegi felmérések alapján reális esélye lehet a pártnak a szükséges mandátumok összegyűjtésére. Az INSA legfrissebb felmérése szerint az AfD 43%-on, a centrumban elhelyezkedő CDU 22%-on, a szélsőbaloldali Linke 12%-on, míg a szociáldemokrata párt 7%-on áll. Ők úgy tűnik, biztosan bekerülnek a tartományi döntéshozásba. Akiknél ez még kérdés, azok a Zöldek (5% körül), valamint a szélsőbaloldali BSW (4%).

Az Alternatíva Németországért párt népszerűségének hátterében a mainstream pártokkal szembeni elégedetlenség áll. A német választók szerint az elmúlt évtizedek CDU-SPD kormányzata nem adott megfelelő választ a migráció, a klímaváltozás, az orosz–ukrán háború, valamint az európai versenyképesség helyzetét érintő kérdésekre. A rendelkezésre álló információink alapján kétféle eredménye lehet ennek a választásnak. Vagy az AfD sikeresen megszerzi a mandátumok 50%-át (42 helyet a 83-ból), vagy az összes többi párt összefogva (CDU-Linke-SPD-Zöldek) próbál meg valamiféle tartományi kormányzást végezni. Az AfD sikere a központi források elvesztésével járhat, míg a négypárti koalíció a tartományi stabilitás teljes felszámolásával (ahogy látjuk azt Türingiában, ahol a legutóbbi választáson 30% feletti eredménnyel az AfD nyert, de kormányt nem tudott alakítani, azóta pedig már bőven 40% felé mérik a pártot helyben).

Sokaknak furcsa lehet, hogy miért kell az AfD-nek a mandátumok 50%-át megszerezni, miért nem fog össze inkább valamelyik kisebb párttal a szükséges mandátumok megszerzése érdekében. Erre a válasz igen egyszerű: a német politikából ismerős kifejezés, a tűzfal (Brandmauer). Ez a mainstream pártok által felállított fal arra szolgál, hogy az AfD-t távol tartsák a hatalomtól. A német média és a mainstream pártok által szélsőségesnek vélt AfD-vel ennek okán senki nem kíván együttműködni, vagy koalícióra lépni.

Biztonságpolitikai szempontból is érdemes megközelíteni a kérdést. Németország Európán belül az egyik leghatározottabban Oroszország-kritikus ország, ezzel szemben az AfD pragmatikusabb Oroszország-politikát követel, valamint a kapcsolatok újraértelmezését, az északi gázvezetékek újbóli megnyitását. Különösen érdekes helyzetet teremthetne tehát, ha a központi Ukrajna-politikától lényegesen eltérő nézetrendszerrel rendelkező párt kerülne hatalomra. Sajtóinformációk szerint a berlini kormányzat már kidolgozott egy potenciális cselekvési tervet egy AfD-győzelemre. Ebben a forgatókönyvben a központi kormányzat szövetségi kényszert (Bundeszwang) alkalmazhat a tartománnyal szemben, amennyiben az nem hajlandó eleget tenni az ország NATO-vállalásainak (például nem engedi át a fegyvereket, vagy nem támogatja külföldi katonák állomásoztatását). Érdemes azonban megjegyezni, hogy a honvédelem és a külpolitika Németországban kizárólagos szövetségi hatáskör (Bundessache), így egy tartományi kormánynak jogilag nagyon minimális mozgástere van a nemzetközi biztonságpolitikai és katonai kötelezettségek blokkolására.

A választás eredményétől függetlenül a kérdés marad: meddig tartható távol az AfD a hatalomtól, és vajon a vele szemben felállított tűzfal nem hajtja-e a vizet inkább a jobboldali párt malmára? Nem tudjuk, de a választás kapcsán ma este okosabbak leszünk.

 

– Nagy-Bato Jonatán Imre

The First Two Phases of the Yugoslav Dissolution: A Security-Political Analysis of the Slovenian and Croatian Conflicts (1991–1995)

0

Introduction

The disintegration of the Socialist Federal Republic of Yugoslavia in the early 1990s produced one of the most complex and violent conflict sequences in post–Cold War Europe.

Although the wars of the Yugoslav dissolution are often treated as a single regional crisis, they unfolded in distinct phases, each characterized by different actors, military strategies, and geopolitical implications. The first two phases—the Slovenian Ten-Day War and the Croatian War of Independence—set the structural, military, and political conditions for the subsequent escalation of violence in Bosnia and Herzegovina.

The origins of these conflicts lie in the gradual erosion of Yugoslavia’s federal cohesion after the death of Josip Broz Tito in 1980. Economic decline, hyperinflation, rising unemployment, and regional disparities undermined the legitimacy of federal institutions. Simultaneously, nationalist political elites gained influence in several republics, promoting competing visions of sovereignty and territorial control. By 1990, multi-party elections across Yugoslavia produced governments with sharply divergent political agendas, making the continuation of the federation increasingly untenable.

The Yugoslav People’s Army (JNA), once regarded as a stabilizing force, became increasingly aligned with Serbian political interests. This shift weakened its legitimacy in other republics and contributed to the perception that the federal military apparatus was no longer neutral. As Slovenia and Croatia moved toward independence, the JNA attempted to preserve Yugoslavia’s territorial integrity, but its operational limitations and internal fragmentation quickly became evident.

The following sections examine the first two phases of the Yugoslav dissolution—the Slovenian and Croatian conflicts—through a security-political and military-scientific lens, highlighting their strategic dynamics, operational characteristics, and broader implications for regional stability.

  1. Phase: The Slovenian and Croatian Conflicts (1991–1995)

2.1 The Ten-Day War in Slovenia (June–July 1991)

Slovenia’s declaration of independence on 25 June 1991 marked the beginning of armed confrontation between republican forces and the federal military. The JNA launched a limited operation aimed at securing border posts and reasserting federal authority. However, the Slovenian Territorial Defense Forces employed decentralized, flexible tactics, leveraging their familiarity with the terrain and strong local support.

The conflict lasted only ten days and resulted in relatively low casualties. The Brioni Agreement, brokered by the European Community, ended hostilities and paved the way for the JNA’s withdrawal. From a security-political perspective, the Slovenian conflict demonstrated the JNA’s inability to conduct rapid, decisive operations against motivated local forces. It also revealed the reluctance of the international community to intervene militarily at this early stage, relying instead on diplomatic pressure.

The Slovenian phase had two major strategic consequences. First, it exposed the JNA’s internal divisions, as many Slovenian and Croatian officers refused to participate in operations against their own republics. Second, it created a precedent for unilateral secession, encouraging Croatia and later Bosnia and Herzegovina to pursue independence despite the risk of armed conflict.

2.2 The Croatian War of Independence (1991–1995)

The conflict in Croatia was significantly more intense and prolonged. Croatia’s declaration of independence triggered armed resistance from the local Serb minority, supported by the JNA and Serbian paramilitary formations. The Serb-controlled regions, collectively known as the “Republic of Serbian Krajina,” sought to detach from Croatia and maintain ties with Belgrade.

Military Dynamics

The early phase of the war was marked by the JNA’s conventional superiority. Heavy artillery, armored units, and air support enabled Serbian forces to seize large territories. The siege of Vukovar in late 1991 became a symbol of the war’s brutality: the city was almost entirely destroyed after an 87-day siege, and mass atrocities were committed following its fall.

Croatia, initially lacking heavy weaponry and organizational cohesion, gradually built a more capable military structure. By 1993–1994, the Croatian Army had undergone significant modernization, improving command-and-control systems, logistics, and operational planning. International arms flows, covert training programs, and structural reforms contributed to Croatia’s growing military effectiveness.

Turning Points

The decisive moment came in 1995 with Operation Flash and Operation Storm, two large-scale Croatian offensives that recaptured most Serb-held territories. Operation Storm, conducted in August 1995, involved approximately 130,000 Croatian troops and resulted in the collapse of the Krajina entity. While militarily successful, the operation triggered the displacement of more than 200,000 Serbs, raising long-term humanitarian and political concerns.

Security-Political Assessment

The Croatian conflict highlighted several key features of the Yugoslav dissolution:

  • the central role of ethnic territorial claims,
  • the fragmentation of command structures within the JNA,
  • the increasing involvement of paramilitary groups,
  • and the limitations of UN peacekeeping missions (UNPROFOR), which lacked enforcement capabilities.

The war also demonstrated that the balance of power could shift rapidly when a previously disadvantaged actor successfully modernizes its military forces. Croatia’s transformation from a poorly equipped force in 1991 to a capable regional actor by 1995 reshaped the strategic landscape of Southeast Europe.

References (APA 7 Style)

Burg, S. L., & Shoup, P. S. (1999). The war in Bosnia-Herzegovina: Ethnic conflict and international intervention. M.E. Sharpe.

Cohen, L. J. (1993). Broken bonds: Yugoslavia’s disintegration and Balkan politics. Westview Press.

Gow, J. (2003). The Serbian project and its adversaries: A strategy of war and peace. Hurst & Company.

Holbrooke, R. (1998). To end a war. Random House.

Judah, T. (2000). The Serbs: History, myth and the destruction of Yugoslavia. Yale University Press.

Lampe, J. R. (2006). Balkans into Southeastern Europe: A century of war and transition. Palgrave Macmillan.

Mann, M. (2005). The dark side of democracy: Explaining ethnic cleansing. Cambridge University Press.

Ramet, S. P. (2006). The three Yugoslavias: State-building and legitimation, 1918–2005. Indiana University Press.

Silber, L., & Little, A. (1996). Yugoslavia: Death of a nation. Penguin Books.

Sudetic, C. (1998). Blood and vengeance: One family’s story of the war in Bosnia. Penguin Books.

United Nations. (1999). Report of the Secretary-General pursuant to General Assembly resolution 53/35: The fall of Srebrenica. United Nations.

Woodward, S. L. (1995). Balkan tragedy: Chaos and dissolution after the Cold War. Brookings Institution Press.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2026 Anniversaries That Still Shape Global Security Today

0

From the Battle of Mohács to the Hungarian Revolution and Chernobyl, the year 2026 marks several major military-historical and security-policy anniversaries. These events are not merely subjects of remembrance. Their strategic lessons continue to influence contemporary debates on national resilience, military modernization, alliance politics, and international security.

Why Historical Anniversaries Matter

Historical anniversaries offer more than an opportunity to celebrate victories or commemorate tragedies. They provide a framework for understanding how past conflicts, strategic decisions, and political crises continue to influence the contemporary security environment.

In 2026, several major anniversaries draw attention to critical moments in military and political history. The 500th anniversary of the Battle of Mohács, the 110th anniversaries of key First World War battles, the 70th anniversary of the Hungarian Revolution of 1956, and the 40th anniversary of the Chernobyl disaster all demonstrate how historical events can shape geopolitical developments for decades, and sometimes centuries.

For scholars, policymakers, and security professionals alike, these anniversaries provide valuable opportunities to reassess lessons that remain relevant in an increasingly uncertain international environment.

The 500th Anniversary of the Battle of Mohács (1526-2026)

The Battle of Mohács, fought on 29 August 1526, remains one of the most significant turning points in Hungarian history. During the battle, the forces of King Louis II suffered a decisive defeat against the Ottoman army led by Sultan Suleiman the Magnificent. The consequences extended far beyond the battlefield, ultimately contributing to the fragmentation of the Kingdom of Hungary and reshaping the political order of Central Europe for centuries.

The strategic significance of Mohács lies in its demonstration of how military preparedness, political cohesion, and economic capacity interact during major security crises. Modern historians increasingly emphasize that the defeat was not simply the result of a single military engagement but rather the culmination of long-term structural weaknesses, geopolitical pressures, and resource limitations.

Today, Mohács serves as a powerful reminder that national resilience depends not only on military strength but also on effective governance, sustainable economic resources, and realistic strategic planning.

Further information:

Mohács 500: https://mohacs500.hu
Mohács 1526-2026 Research Group: https://www.mohacs.btk.mta.hu

The 250th Anniversary of the U.S. Declaration of Independence (1776-2026)

The United States celebrates its semiquincentennial in 2026, marking 250 years since the Declaration of Independence. Beyond its national significance, the document helped shape modern ideas of sovereignty, self-determination, and constitutional governance that continue to influence international politics and security.

As strategic competition increasingly focuses on governance models, democratic resilience, and political legitimacy, the anniversary invites reflection on the relationship between democratic institutions and national security.

Security Legacy
Democratic governance
National sovereignty
Constitutional rule
Political legitimacy
Strategic competition between governance models

The 110th Anniversary of the Battle of Jutland (1916-2026)

The Battle of Jutland was the largest naval battle of the First World War and remains one of the most studied maritime engagements in modern military history.

Fought between the British Royal Navy and the German High Seas Fleet in May 1916, the battle produced mixed tactical results. However, from a strategic perspective, Britain maintained its naval dominance and its ability to enforce a blockade against Germany.

Jutland highlighted several themes that remain central to contemporary maritime security:

The importance of sea control.
The growing role of intelligence and communications.
The relationship between industrial capacity and military power.
The significance of strategic outcomes over tactical victories.

As maritime competition intensifies in regions such as the Indo-Pacific, the lessons of Jutland continue to influence naval planning and force development.

The 110th Anniversary of the Somme Offensive (1916-2026)

The Somme Offensive stands as one of the most devastating campaigns of the First World War. The battle produced enormous casualties, becoming a symbol of industrialized warfare and the human cost of strategic attrition.

The campaign also marked a technological milestone through the first significant combat deployment of tanks. Although their initial battlefield impact was limited, tanks would transform land warfare during the twentieth century.

The Somme illustrates several enduring realities of military conflict:

Technological innovation alone does not guarantee victory.
Strategic objectives must align with available resources.
Human factors remain critical despite technological advancement.
Military adaptation often emerges through costly battlefield experience.

In today’s era of autonomous systems, artificial intelligence, and advanced military technologies, the historical lessons of the Somme remain surprisingly relevant.

Romania’s Entry into the First World War

In August 1916, Romania entered the First World War on the side of the Entente powers. While often overshadowed by larger campaigns, this decision significantly altered the strategic balance in Eastern Europe.

The event demonstrates how medium-sized states can influence regional security environments through alliance choices and geopolitical positioning. Such lessons remain particularly relevant today, as many states seek to navigate increasing competition among larger powers.

Romania’s decision reminds us that international security is shaped not only by great powers but also by the strategic calculations of regional actors.

The 90th Anniversary of the Spanish Civil War (1936-2026)

The Spanish Civil War is frequently described as a rehearsal for the Second World War.

Beginning in 1936, the conflict became a testing ground for military technologies, operational concepts, and ideological confrontation. Foreign powers provided support to opposing sides, turning Spain into a laboratory of modern warfare.

Several developments observed during the conflict would later characterize global warfare:

Strategic aerial bombardment.
Large-scale propaganda campaigns.
Foreign military intervention.
Ideological polarization.
Information warfare.

The conflict demonstrates how civil wars can evolve into broader geopolitical confrontations, a phenomenon still visible in several contemporary security crises.

The 75th Anniversary of NATO’s Integrated Cold War Era Expansion (1951-2026)

Although NATO was founded in 1949, 2026 marks roughly three quarters of a century since the alliance began developing the military structures that transformed it into the cornerstone of Western collective defense during the Cold War. NATO remains the world’s most significant military alliance and continues to adapt to challenges ranging from conventional warfare to cyber threats and space security.

Russia’s invasion of Ukraine has renewed attention to deterrence, force posture, and alliance cohesion, making Cold War lessons particularly relevant.

Security Legacy
Collective defense under Article 5
Military interoperability
Nuclear deterrence
Forward defense and resilience
Security cooperation among democratic states

The 70th Anniversary of the Hungarian Revolution of 1956

The Hungarian Revolution of 1956 remains one of the defining political and security events of the Cold War. Beginning on 23 October 1956, the uprising challenged Soviet dominance and briefly raised hopes for greater Hungarian independence before Soviet military intervention restored control.

From a security-policy perspective, the revolution exposed the realities of Cold War geopolitics. Western governments expressed support for the Hungarian people; however, no direct military intervention occurred. The Soviet Union ultimately maintained its control over Hungary through overwhelming force.

The strategic lessons of 1956 remain relevant in contemporary discussions about:

National sovereignty.
External security guarantees.
Great-power competition.
Resistance movements.
Political legitimacy.

The revolution also became an enduring symbol of the struggle for freedom and self-determination throughout Central and Eastern Europe.

Further information:

National Committee of Remembrance: https://neb.hu
1956 Institute Archive: https://www.rev.hu

The 40th Anniversary of the Chernobyl Disaster (1986-2026)

Although not a military event, the Chernobyl nuclear disaster represents one of the most significant security-related anniversaries of 2026.

The explosion at Reactor No. 4 on 26 April 1986 demonstrated that technological failures can create security consequences extending far beyond national borders. The disaster affected public health, environmental protection, economic stability, and political legitimacy for decades.

Chernobyl significantly influenced the development of:

Nuclear safety standards.
Emergency response planning.
Critical infrastructure protection.
International crisis communication.
Environmental security policies.

Today, when discussions about energy security and nuclear power are once again prominent, Chernobyl remains an important reminder that security extends well beyond traditional military concerns.

Further information:

International Atomic Energy Agency (IAEA): https://www.iaea.org
World Nuclear Association: https://world-nuclear.org

The 40th Anniversary of Operation El Dorado Canyon

In April 1986, the United States launched Operation El Dorado Canyon, conducting air strikes against Libya in response to state-sponsored terrorist activities.

The operation became an important case study in the use of military force against non-traditional security threats. It anticipated many of the debates that would later emerge regarding counterterrorism operations, deterrence, and the use of force beyond conventional interstate conflict.

The anniversary highlights how concepts of security have evolved to address increasingly complex threats, including terrorism, organized violence, and hybrid forms of conflict.

Lessons for the Twenty-First Century

While separated by centuries and vastly different geopolitical contexts, the anniversaries of 2026 reveal several common themes:

Strategic Adaptation Matters

States that fail to adapt to changing security environments often face severe consequences.

National Resilience Is Essential

Military power alone is insufficient. Political cohesion, economic strength, social stability, and institutional effectiveness remain fundamental components of security.

Technology Changes Warfare, Not Its Nature

From Ottoman artillery to First World War tanks and modern nuclear technology, innovation consistently transforms military operations. However, strategic decision-making and human judgment remain decisive factors.

Alliances Continue to Shape Outcomes

The experiences of Mohács, Romania in 1916, and Hungary in 1956 all demonstrate the importance and limitations of alliance systems.

Conclusion

The military-historical and security-policy anniversaries of 2026 offer far more than opportunities for re

The 25th Anniversary of the September 11 Attacks (2001-2026)

The year 2026 marks the 25th anniversary of the terrorist attacks of September 11, 2001, one of the most significant security events of the twenty-first century. The coordinated attacks against the World Trade Center and the Pentagon transformed the global security environment, reshaping counterterrorism strategies, intelligence cooperation, military operations, and international security policy for decades.

From a strategic perspective, 9/11 demonstrated how non-state actors could inflict catastrophic damage on a global superpower using relatively limited resources. The attacks exposed vulnerabilities in intelligence sharing, border security, and critical infrastructure protection, prompting governments worldwide to implement far-reaching security reforms.

The legacy of September 11 continues to influence several key areas of contemporary security policy:

Counterterrorism and counterinsurgency operations.
Intelligence cooperation among allied nations.
Aviation and transportation security.
Homeland security and critical infrastructure protection.
The balance between national security and civil liberties.

The military campaigns in Afghanistan and the broader Global War on Terror that followed the attacks reshaped international relations and defense planning throughout the first decades of the century. Even today, policymakers and security professionals continue to assess the long-term lessons of 9/11 as they confront evolving threats ranging from transnational terrorism to hybrid and asymmetric warfare.

The anniversary serves as a reminder that security challenges can emerge unexpectedly and that resilience, preparedness, and international cooperation remain essential components of effective national and global security strategies

membrance. They provide valuable insights into the enduring dynamics of power, conflict, resilience, and adaptation.

Whether examining the strategic consequences of Mohács, the industrialized warfare of the Somme, the geopolitical realities revealed by the Hungarian Revolution, or the broader security implications of Chernobyl, one conclusion becomes clear: understanding history remains essential for understanding security.

As global competition intensifies and new challenges emerge, the lessons of these anniversaries remind us that while technologies and actors may change, the fundamental questions of strategy, power, and survival remain remarkably consistent.

Further Information:

National September 11 Memorial & Museum: https://www.911memorial.org [biztonsagpolitika.hu]

9/11 Commission Report Archive (National Archives): https://www.archives.gov/research/9-11 [biztonsagpolitika.hu]

Federal Bureau of Investigation (FBI) 9/11 Resources: https://www.fbi.gov/history/famous-cases/9-11-investigation [biztonsagpolitika.hu]

U.S. Department of Homeland Security: https://www.dhs.gov

The 5th Anniversary of the Taliban’s Return to Power in Afghanistan (2021-2026)

The year 2026 marks the fifth anniversary of the Taliban’s return to power in Afghanistan following the collapse of the Afghan government and the withdrawal of United States and NATO forces in August 2021. The rapid takeover represented one of the most significant geopolitical and security developments of the early twenty-first century, with implications extending far beyond South and Central Asia.

From a strategic perspective, the events of 2021 highlighted the limitations of external state-building efforts and the challenges associated with long-term military interventions. Despite two decades of international engagement, the Afghan state proved unable to maintain stability after the departure of foreign military support, leading to a swift shift in the country’s political and security landscape.

The Taliban’s return to power has continued to influence several key areas of international security:

  • Counterterrorism and regional security cooperation.
  • The future of international stabilization missions.
  • Migration and refugee flows.
  • Great-power competition in Central and South Asia.
  • The credibility of security partnerships and external support mechanisms.

The Afghan experience remains a critical case study for policymakers and military planners seeking to understand the relationship between military success, political legitimacy, institutional resilience, and long-term security outcomes. It also continues to shape debates regarding intervention strategies, nation-building efforts, and the management of fragile states.

Five years after the Taliban’s return to power, Afghanistan remains a significant reference point in discussions about strategic adaptation, conflict termination, regional stability, and the evolving nature of contemporary security challenges.

Further Information:

United Nations Assistance Mission in Afghanistan (UNAMA)
https://unama.unmissions.org/
The primary United Nations source for developments in Afghanistan, including political, humanitarian, and security reporting.

Security Council Report: Afghanistan
https://www.securitycouncilreport.org/afghanistan/
Independent analysis and policy tracking of Afghanistan-related issues before the UN Security Council.

NATO and Afghanistan
https://www.nato.int/en/what-we-do/operations-and-missions/nato-and-afghanistan
NATO’s official overview of its two decades of engagement in Afghanistan and the circumstances surrounding the 2021 withdrawal.

International Crisis Group: Afghanistan
https://www.crisisgroup.org/asia/south-asia/afghanistan
Research reports, risk assessments, and policy recommendations from one of the world’s leading conflict analysis organizations.

Council on Foreign Relations (CFR) Global Conflict Tracker: Afghanistan
https://www.cfr.org/global-conflict-tracker/conflict/war-afghanistan
Regularly updated assessments of Afghanistan’s security situation and its regional implications.

UN Secretary-General Reports on Afghanistan
https://unama.unmissions.org/reports-secretary-general
Official reports submitted to the UN Security Council detailing political, humanitarian, economic, and security developments in Afghanistan.

United States Institute of Peace (USIP): Afghanistan
https://www.usip.org/afghanistan
Expert analysis on governance, security, regional dynamics, and the long-term consequences of the Taliban’s return to power.

Special Inspector General for Afghanistan Reconstruction (SIGAR)
https://www.sigar.mil
Official audits, lessons learned reports, and assessments of the twenty-year international intervention in Afghanistan.

Brookings Institution: Afghanistan
https://www.brookings.edu/topic/afghanistan/
Scholarly analyses covering international security, regional politics, and post-withdrawal developments.

International Organization for Migration (IOM) Afghanistan
https://afghanistan.iom.int/

Kiemelt témák

3,127KövetőTetszik