Nem véletlen, hogy az elmúlt években talán kevesebbet lehetett hallani a szomáliai kalózkodásról, hiszen 2012 májusa óta nem történt sikeres hajóeltérítés, így a fenyegetés a térségben csaknem teljesen megszűnt. A csúcsidőszakot jelentő 2011-es év óta a cselekmények száma nagymértékben csökkent, amit jól mutat az is, hogy akkoriban 750 fő volt a foglyok száma, ma viszont a kalózok csupán 26 tengerészt tartanak fogva a váltságdíj reményében. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a hajózási vállalatok a legénység és a rakomány biztosítása érdekében biztonsági magáncégeket (Private Security Company) kezdtek foglalkoztatni. A helyzet javulásához az Európai Unió EUNAVFOR (Atalanta) és a NATO Operation Oceans Shield haditengerészeti missziója is hozzájárult. Mindemellett a probléma kezelése természetesen nemcsak a külső tényezőkön múlik, hiszen az országban némileg megerősödött a kormányzat, és a hétköznapi élet is normalizálódni látszik.
Egyes vélemények szerint azonban az illegális halászat növekedése a kalózkodás kiújulásához is vezethet, amit alátámaszthat az, hogy márciusban két iráni tulajdonban lévő halászhajót foglaltak el a megélhetésüket féltő szomáliai halászok. A hajókon tartózkodó 48 tengerészt ugyan már átadták a helyi hatóságoknak, arról azonban még nem született döntés, hogy mi történjen velük.
Emellett az elmúlt hónapok tiltakozásai is azt mutatják, hogy Szomáliában az illegális halászat immár politikai kérdéssé vált. Sokan éppen azért váltak kalózzá, mert a mérgező hulladékok és külföldi, vonóhálóval halászó hajók miatt egyre szűkösebbé vált a tengeri halállomány. Habár a Szomáliát sújtó illegális halászatról egyelőre nincsenek hivatalos adatok, Jászin Ali Júszuf, Puntföld autonóm tartomány halászati minisztériumának főigazgatója szerint számos dél-koreai, kínai és iráni hajó halászik engedély nélkül vagy hamisított papírokkal az ország kizárólagos gazdasági övezetén belül.
Jászin Ali Júszuf elmondása alapján a helyiek már keresik a külföldi vonóhálós hajók elűzésének legjobb módját, ezzel kapcsolatban viszont attól tart, hogy végül ismét visszatérhetnek a kalózkodáshoz. A tisztviselő szerint erre már volt is példa, hiszen az 1990-es évek elején hasonló helyzetből alakult ki ez a komoly biztonsági kihívást jelentő probléma. Abban az időszakban ugyanis a halászhajók elleni sikeres támadások vezettek oda, hogy az elkövetők az idő múlásával egyre több támadást intéztek a sokkal jövedelmezőbb olajszállító tartályhajók ellen.
Sok szomáliai igazságtalannak érzi, hogy a térségben lévő haditengerészeti erők ugyan fellépnek a kalózok, valamint a kábítószer- és fegyvercsempészek ellen, de az illegális halászhajók ellen nem tesznek semmit. ?Ha van felhatalmazásuk arra, hogy megvédjék a szállítási útvonalakat a kalózoktól, akkor meg kell védeniük a szegény emberek erőforrásait az illegális halászattal szemben is!? – mondta Abdiwahid Mohamed Herszi, a Global Sea Food International szomáliai cég vezérigazgatója.
Annak ellenére, hogy az utóbbi években valamelyest javultak az ország belső viszonyai, Szomália még mindig bukott államnak tekinthető. A kalózkodást sikerült megfékezni, valamilyen módon mégis veszélyt jelenthet a régió biztonságára nézve az, ha a helyi lakosokat túlzottan feldühíti az illegális halászat. Ez pedig tovább bonyolíthatja az amúgy is nehézkesen működő szomáliai kormányzat dolgát. Ha valóban az illegális halászat megfékezéséhez szükséges intézkedések bevezetése lenne az ára annak, hogy az ország tovább haladjon a stabilizálódás útján, úgy érdemes lenne a nemzetközi szervezetek által is megoldást keresni a problémára.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
Kábúsz szultán és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter április 8-án.(Forrás: Omanobserver.om. http://omanobserver.om/wp-content/uploads/2015/04/yemen-zarif1-850x636.jpg)
Amikor 2011 novemberében, a Jemenben zajló megmozdulások után Ali Abdullah Száleh elnök elfogadta az Öböl-menti Együttműködési Tanács (továbbiakban: GCC) rendezési tervét, és lemondott Abd Rabbuh Manszúr Hádí javára, Dzsamal Benomár, az ENSZ főtitkárának különleges tanácsadója úgy hivatkozott az országra, mint az „arab tavasz” véres eseményei közötti követendő példára. Az átmenet azonban mégsem bizonyult ilyen sikeresnek, hiszen az ennek megvalósításra létrejött Nemzeti Párbeszéd Konferencia tavaly januárban gyakorlatilag eredmény nélkül ért véget. Mindeközben a GCC tervei szerint csak két évre szóló megbízatást ? 2012 február 21-én egy ellenjelöltek nélküli, többek által bojkottált választáson ? elnyerő Hádival szembeni elégedetlenség egyre nőtt, köszönhetően elsősorban az egyre súlyosbodó gazdasági és szociális problémáknak, és a növekvő korrupciónak. Meg kell azonban jegyezni, hogy személye a jemeniek egy része számára sosem volt elfogadható, hiszen az új elnök hatalomra kerülésében sokan Szaúd-Arábia érdekeinek kiszolgálását látták.
A társadalom kiábrándultságát a hútik (hivatalos nevükön Anszárullah) tudták a leginkább kihasználni, hisz tavaly szeptemberben ellenőrzésük alá vonták a fővárost, Szana?at, majd januárban lemondásra bírták Hádít, aki azóta Rijádba menekült. Ezt követően Szaúd-Arábia és szövetségesei március 26-án légitámadásokat indítottak szövetségesük, Hádí hatalmának helyreállítása érdekében. A sikert illető meggyőződésüket jól mutatja a posztjáról már lemondott Dzsamal Benomár, aki egy későbbi nyilatkozatábanazt állította, hogy a szaúdi műveletek kezdetekor a jemeni felek már nagyon közel voltak egy kompromisszumos megállapodás eléréséhez. Ennek ellenére az események nem pont Rijád elképzelései szerint alakultak, ami abból is jól látszik, hogy a hútik térnyerése már a határ menti területeket veszélyezteti. Ugyanakkor minden bizonnyal a hútik számára sem lehet túl kedvező a helyzet, még azzal együtt sem, hogy a légicsapások ellenére képesek voltak az ellenőrzésük alá vonni újabb területeket. Ezt támasztja alá a FAO néhány nappal ezelőtti jelentése, miszerint a 26 milliós országban már mintegy 15 millióan szenvednek az élelmezési problémák miatt, de a helyzet ennél talán még rosszabb a központjuknak számító Sza?ada tartományban, melynek egészét katonai célponttá nyilvánította a koalíció.
Mindezekből fakadóan valószínűleg mindkét fél számára előnyös lenne tárgyalásokat kezdeményezni, azonban ez mégsem olyan egyzerű, mint amilyennek hangzik. Ennek egyik oka, hogy habár Katar és Marokkó is vállalták tárgyalások megrendezését, ezt a hútik ? tekintettel arra, hogy mindkét ország részt vesz az ellenük folytatott műveletekben ? érthető módon visszautasították. Mindent összevetve tehát ? amint azt korábban maguk a hútik is javasolták ? szükség lenne egy valóban semleges közvetítőre.
Erre a feladatra pedig Omán, mely egyetlen GCC tagként, valamint egyetlen arab monarchiaként nem csatlakozott a még olyan távoli országokat, mint Malajzia vagy Szenegál is magába foglaló koalícióhoz, mindenképpen alkalmasnak bizonyul. Az 1970 óta uralkodó Kábúsz szultán külpolitikájának alapját ugyanis már hosszú ideje a régió stabilitásának megőrzése, valamint az öböl-menti arab monarchiák, elsősorban Szaúd-Arábia, és az Irán közti viszonyban való semlegesség jelenti. Ebből kifolyólag nem meglepő, hogy 1991-ben Maszkatban zajlott az a találkozó, ahol az iráni-szaúdi diplomáciai kapcsolatokat is helyreállították. A stabilitás tekintetében pedig számos alkalommal láthattuk Ománt a térségbeli, sőt még azon kívüli konfliktusokban is közvetítőként fellépni. Példaként említhetjük az iraki-iráni háborút, a Kuvait elleni iraki inváziót, de szerepet játszott az India és Pakisztán közötti konfliktus enyhítésében is. Legutóbb pedig az iráni nukleáris programra vonatkozó, április elején Lausanneban lefektetett keretmegállapodást megelőzően zajlottak egyeztetések Maszkatban Irán és az úgynevezett P5+1 országcsoport képviselői közt.
Az előbbiekben az ománi külpolitika kapcsán azért is volt fontos megemlíteni Iránt, mert a perzsa állam összeköttetésben áll a hútikkal, és valószínűleg némi befolyással is bír rájuk. Ennek ellenére úgy vélem, hogy rendkívül túlzó az a manapság gyakran hangoztatott állítás, miszerint a szervezet mögött valójában Irán áll. A jemeni hadsereg nagy része ugyanis Szálehhez maradt lojális, aki nemrég nyilvánosan is bejelentette, hogy támogatja a hútikat. Márpedig a hadsereg ? többek között éppen az Egyesült Államok korábbi támogatásának köszönhetően ? elég jól felszerelt, így feltehetően egy ideig még nemigen lesz szükségük külső támogatóra. Jemennel ? de inkább az egész Közel-Kelettel ? kapcsolatban a másik hasonlóképp eltúlzott vélemény a konfliktusok síita-szunnita szembenállásként történő azonosítása. A Szaúd-Arábiával korábban egyébként nagyon is jó kapcsolatokat ápoló Száleh, vallását tekintve ugyanis éppúgy záidita, mint a hútik, akik ellen korábban harcolt is, mely során többek között akkori vezetőjük, Huszein Badreddín al-Húti is életét vesztette.
Omán számára azonban a jemeni állapotok még akár vallási szempontból is fontosak lehetnek. Az ország többsége ugyanis ibádita (mely napjaink legnagyobb magát se nem síitaként, se nem szunnitaként meghatározó közössége), beleértve a szultánt is. Az elmúlt évek térségbeli eseményeit tekintve pedig azt láthattuk, hogy a destabilizált államokban mind olyan szervezetek váltak jelentős tényezővé, akik saját magukon kívül mindenkit eretneknek vagy hitetlennek tartanak. Ez úgyszintén igaz Jemenre is, hiszen még ha nem is hisz mindenki Abdul Malik al-Hútinak, aki szerint a szaúdiak célja, hogy lehetővé tegyék az al-Káidának az ország megszerzését, annak azonban megvan az esélye, hogy a jelenlegi helyzetből az Arab-félsziget al-Káidája (továbbiakban: AQAP), vagy a tavaly óta már itt is tevékenykedő ISIS megerősödve kerüljön ki. Ez Omán számára azért különösen veszélyes, mert már a múltban is szóltak arról jelentések, hogy az AQAP-hoz kötődő terroristák ? köztük a hírhedt párizsi merénylet elkövetői is ? illegálisan lépik át a Jemennel közös határt. Annak lehetőségével pedig, hogy ez a válság hatására tovább fog erősödni, illetve hogy ezen szervezetek Ománra is kiterjesztenék tevékenységüket, az állam vezetése is számol. A terrorizmus mellett azonban anyagi megfontolások is szóba jöhetnek, hiszen olajalapú gazdasággal rendelkező országként fontos számára az olajexport szempontjából kiemelt jelentőségű jemeni Báb al-Mandib szoros biztonsága. Emellett tekintettel arra, hogy az elmúlt években a Közel-Keleten Ománban nőttek a leggyorsabban a turizmusból befolyó bevételek, minden bizonnyal komoly veszteséget jelent számukra az, hogy az odalátogatók által eddig leginkább kedvelt hely, Szalála közel van a jemeni határhoz.
Az már régóta látszik, hogy Omán kész konstruktív szerepet játszani a válság megoldásában. Ennek részeként 2014 novemberében új rendezési terv elfogadására szólított fel a GCC-t, majd amikor Szaúd-Arábia megindította a támadást, Juszuf bin Alavi ománi külügyminiszter úgy indokolta a koalíciótól való távolmaradásukat, hogy ?lehetetlen egyszerre a béke elérésén dolgozni, és közben részese lenni egy katonai akciónak?. Sőt, sajtóhírek szerint Omán egy hétpontos kezdeményezést is kidolgozott, mely a következőket tartalmazza: a húti és a Szálehhez hű fegyveres erők városokból való kivonását, Hádí hatalmának visszaállítását, majd új elnök- és parlamenti választások minél előbbi megtartását, egy egységkormány felállítását, a hútik politikai párttá alakulását, a gazdaság helyreállítása érdekben egy nemzetközi donor konferencia megtartását, valamint Jemen felvételét a GCC-be.
Egyelőre azonban nem látható, hogy Omán törekvései mennyire lesznek eredményesek, hiszen Szaúd-Arábia külpolitikája egyre agresszívabbnak látszik. ENSZ nagykövetük pár hete például arról beszélt a Biztonsági Tanács előtt, hogy miután országa Jemenben ?bizonyította erejét a stabilitás megteremtésében,? ezúttal a ?szíriai népet fogja segíteni a szabadság elérésében?. Ugyanakkor vannak bíztató jelek is, hiszen miután Omán bejelentette a koalíciótól való távolmaradását, egyáltalán nem kapott olyan kemény kritikákat, mint Pakisztán, akinek hasonló döntését az Egyesült Arab Emirátusok külügyminisztere úgy kommentálta, hogy ezért ?nagy árat fog fizetni?. A másik oldalt tekintve pedig a közelmúltban nemcsak Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter, hanem az ugyanezt a posztot Száleh idején betöltő Abu Bakr al-Kirbi és húti vezetők is látogatást tettek Maszkatba.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
A 2013 novemberében kezdődő ukrajnai válság a mai napig jelentős hatással van az energetikai kapcsolatokra Oroszország és Ukrajna között. Először is érdemes kiemelni, hogy Ukrajna 2014 márciusában jelentős adósságokkal küszködött (körülbelül 1,5 milliárd dollár), amely a tavaszi és nyári hónapok során folyamatosan emelkedett. A nyár folyamán ez az összeg 5 milliárd amerikai dollárra nőtt. Moszkva ekkor úgy döntött, hogy teljesen elzárja a gázcsapokat, és ezt követően egy előrefizetéses rendszert vezetett be nyugati szomszédjával szemben. Ez azt jelentette, hogy Ukrajna a kifizetett összegnek megfelelő mennyiségű nyersanyagot kapott. Az Európai Unió közvetítésének köszönhetően a felek 2014. november 1-jén tudtak közös megállapodásra jutni. A hosszas tárgyalások eredménye volt, hogy a tranzitállam Ukrajna 100 dolláros kedvezménnyel jutott az orosz földgáz ezer köbméteréhez, azonban az úgynevezett „téli paktum” feltétele az volt, hogy Kijevnek vissza kellett fizetnie 3,1 milliárd dollárt 2014 december végéig. Ezt az adósságot azonban saját valutatartalékaiból kellett az országnak fedeznie, mivel ekkor még sem az IMF, sem az Európai Unió nem nyújtott hitelt Ukrajna számára. 2015 márciusában azonban Ukrajna újabb hiteleket volt kénytelen felvenni annak érdekében, hogy gazdaságát stabilizálni tudja. Március végén pedig a téli gázegyezmény is lejárt, így Ukrajnának újabb tárgyalásokra lesz szüksége, hogy a 2015/2016-os téli szezonra feltöltse gáztározóit.
Ukrajna energiaügyi minisztere, Volodimir Demcsisin egy március 23-ai beszédében még azt állította, hogy Ukrajnának nincs szüksége az orosz földgázra, és hogy minden valószínűséggel le fogják állítani az importot. Az elraktározott földgáz jelenleg nagyobb mennyiséget mutat, mint egy éve, mivel Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról is érkezett szénhidrogén a kritikus időszakokban. Azonban ez a mennyiség sem elegendő, mivel az ország földgázfelhasználása jelentősebb, mint a kitermelése. A tározókban lévő 7,4 milliárd köbméter gáz mennyisége pedig folyamatosan csökken. Április 10-én az ukrán energiaügyi miniszter – korábbi nyilatkozatával ellentétben – már úgy fogalmazott, hogy szükségük van az orosz exportra, mivel a saját kitermelésük nem elegendő, és ennek érdekében további 9 milliárd köbméter nyersanyagra lesz szükségük.
A két ország között a szállítás nem állt le, mivel a felek egy, a ,,téli paktumhoz? tartozó kiegészítő egyezményt írtak alá, köszönhetően többek között az Európai Unió alelnökének, Maroš Šefčovičnak, aki a két entitás között közvetítő szerepet játszott. Ukrajna és az Európai Unió is azt szerették volna elérni, hogy a Gazprom egy évvel hosszabbítsa meg a korábbi szállítási szerződést, azonban ezt a felvetést az oroszok nem fogadták el, és csak három hónappal (áprilistól júniusig) bővítették ki azt. Az ukrán kézben lévő Naftogaz számára jelenleg 247,18 dolláros árat szabtak, ezer köbméter orosz földgázért. Ez az összeg azonban meglepő módon a korábbi összeg alatt van, mivel a téli megegyezés során Ukrajnának ezer köbméter földgázért 329 dollárt kellett fizetnie. A rövid távú megállapodás célja, hogy a 2015/2016-os téli időszakra az államok hosszú távra megfelelő koncepciót dolgozzanak ki.
Ukrajna megpróbálta fedezni földgázfogyasztásának egy bizonyos részét a kelet-közép-európai államokból, így többek között Lengyelország, Szlovákia és Magyarország is szállított földgázt a kritikus helyzetben lévő állam számára. Ennek ellenére ez a mennyiség valószínűleg nem elégítette ki az ukrán fogyasztást, mivel ezen országok is az Oroszországi Föderációból érkező nyersanyagot használják fel. Ebből kifolyólag 2015. április első felében Kijev 60 millió köbméter földgázt importált, amelynek jelentős része a földgáztározók feltöltéséhez kell. Ebben az időszakban (április 1-10) Ukrajna összesen 100 millió köbméter szénhidrogént tárolt el, és ezt a mennyiséget napi szinten növelni szeretnék. A kérdés a továbbiakban az, hogy Ukrajna miként és meddig tudja majd ezen célkitűzéseit megvalósítani, vagy végül ismételten külföldi segítséghez kell-e fordulnia az országnak.
Természetesen az orosz fél számára is fontos, hogy egyik hatalmas felvevőpiaca ne vesszen el, mivel a gazdasági szankciók, valamint az alacsony földgáz árak a Gazpromot és a többi orosz kőolaj- és földgázvállalatot is jelentősen érintik. Mindemellett Oroszország szeretné a jövőbeli tárgyalásokat kedvezőbb alkupozícióból szemlélni. Az ország továbbá vissza akarja nyerni a korábbiak során elhalványult európai hatalmi befolyását, és az Európával szembeni bizalmát.
Oroszország esetében megfigyelhető, hogy megpróbálja kihasználni nyersanyagkészleteinek erejét, és egyfajta láthatatlan kényszerítő erővel igyekszik befolyásolni a tranzitállamot, nemcsak az ukrán konfliktus idején, hanem már a 2006-os és 2009-es válságok során is. Az Oroszországi Föderáció hosszú távú terve (2019-ig), hogy Ukrajnától, mint tranzitállamtól elszakadjon. Ennek volt egy kiemelkedő zászlóshajója a mára már megszűnt Déli Áramlat vezeték tervezete is. Kérdés azonban, hogy ezen fejlesztéseket Moszkva miből szeretné finanszírozni, mivel a szankciók és az alacsony nyersanyagárak az orosz gazdaságnak jelentős kiesést okoznak.
Az Európai Unió legfontosabb prioritása, hogy az orosz szénhidrogén probléma nélkül jusson el az európai piacra, amely jelenleg Ukrajna nélkül nem valósulhat meg. A trilaterális tárgyalások során a felek remélhetőleg megtalálják a közös hangot, és az Oroszországból érkező ellátás a téli hónapokra akadálytalanul megoldódik.
Mi történik a Déli Áramlaton túl?
Annak ellenére, hogy Oroszország az ukrán felvevőpiacot nem akarja elveszíteni, Ukrajnát tranzitországként a korábbi gázvitákból fakadóan nem tartja megbízható partnernek, a helyzeten pedig tovább rontott az ukrán válság, melynek köszönhetően a két állam közötti viszony mélypontra süllyedt. Nem véletlen tehát, hogy már hosszú ideje napirenden van egy Ukrajnát megkerülő új vezeték megépítése. A gázvezeték kialakításáról szóló első tervezetek 2006-ban jelentek meg, amikor is a Gazprom illetve az olasz ENI egy stratégiai megállapodást hoztak létre a közös együttműködés keretein belül. A körülbelül 2500 km hosszú vezeték, a következő pontok miatt lett volna jelentős:
egy 930 kilométeres szakasz a Fekete-tenger vízszintje alatt húzódott volna
éves szinten 63 milliárd köbméter földgáz szállítására lett volna alkalmas
Ukrajna illetve Fehéroroszország megkerülése volt a cél
Kelet-Közép-Európai államok közvetlen ellátása
Habár Oroszország ? jelentősen megkönnyítve az Európai Unió dolgát ? felajánlotta az összköltség felének fedezését, ezzel párhuzamosan viszont túl nagy befolyást szerzett volna a vezetékhálózat és az európai piac felett. Az ukrajnai válság eszkalálódásának, illetve ? ami még valószínűbb ? az orosz gazdaság meggyengülésének köszönhetően Vlagyimir Putyin 2014. december elsején eltörölte a projektet.
A korábbi tervek egy jelentős része azonban nem veszett kárba, mivel a Gazprom a program teljes felszámolása helyett inkább az átalakítás mellett döntött, és egy másik, orosz szempontból ugyancsak kedvező útvonalat választottak (ezzel kapcsolatban önmagában az is érdekes, hogy a projekt decemberi leállítását követően már januárban egy új tervezet látott napvilágot). Az új gázvezeték Oroszország második legnagyobb piacának számító Törökország felé évente 63 milliárd köbméter földgáz szállítására lesz alkalmas. Ez egyébként nem az első vezeték, amely a két ország között létrejött, hiszen az évi 16 milliárd köbméter földgáz szállítására képes Kék Áramlat már 2003 óta működik. Az új vezeték a Déli Áramlatból egy 660 kilométeres szakaszt tartott meg, és csak további 250 kilométerrel szükséges kibővíteni ahhoz, hogy megfelelő ellátást biztosítson Törökország számára. A Gazprom információi szerint a szállítás kezdete 2016 decemberére várható, de a vezeték ekkor még csak 16 milliárd köbméter földgáz szállítására lesz alkalmas.
Európai szempontból ez azért kiemelendő kérdés, mert ebben az esetben Törökország tranzitállamként jelenhet meg, vagyis a görög-török határról szállíthatják Európa irányába a földgázt. Az Európai Uniót ez ismét érzékenyen érintheti, mivel egy újabb EU-n kívüli tranzitország felbukkanása miatt ismét nehézkessé válhat az európai gázellátás, csak úgy, mint azt korábban (2006, 2009 és 2014 folyamán) Fehéroroszország és Ukrajna vonatkozásában láthattuk. Nem véletlen az sem, hogy az oroszok által felvázolt, Görögországon, Macedónián, Szerbián és Magyarországon áthaladó gázvezeték tervével szemben az európai államok jelenleg szkeptikusnak mutatkoznak, és egyelőre Szergej Lavrov orosz külügyminiszter erőfeszítései ellenére sem hajlandók belevágni a projektbe.
Török Áramlat ( Forrás: RT.com; http://rt.com/business/258961-serbia-join-turkish-stream/ letöltve: 2015.05.16 )
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
Alig csengett le a skót függetlenségi népszavazás hatása, az Egyesült Királyság máris új, nemzeti integritását érintő kérdéssel néz szembe, miután a május 7-i választásokon a David Cameron vezette Konzervatív párt szerezte meg a mandátumok többségét. A második ciklusát megkezdő miniszterelnök így kénytelen lesz betartani ígéretét, miszerint az Európai Unióval való szerződéses viszony megreformálása ? legalábbis az arra tett kísérlet ? után 2017-ig népszavazást ír ki, melyen a britek dönthetnek az Unióból való kilépésükről, vagy bennmaradásukról. De milyen következményekkel járna Európa harmadik legnagyobb gazdaságának kilépése magára a Királyságra, Európára és a szélesebb világra nézve?
Az Unióval (és Európával) szemben mindig is távolságtartó Egyesült Királyságban nem új keletű az uniós ügyekben döntő népszavazás kérdése. Az 1975-ös, tagság fenntartásáról határozó referendumot követően David Cameron vette újra napirendre a kérdést, amikor 2013. januári beszédében felvázolta terveit az Európai Unió átalakításáról. Ennek során ígéretet tett arra is, hogy a folyamat végén maguk a választópolgárok dönthetnek országuk uniós tagságának további fenntartásáról. A toryk vezetője saját elmondása alapján viszont korántsem Unió-ellenes ? sőt, a konfrontatív Európa-politika hátterében elsősorban nem a valós konfliktusok, hanem nagyrészt a UKIP (U.K. Independence Party) növekvő népszerűségére és az euroszkeptikus elitek nyomására adott válaszkényszer áll. Ennek ellenére sem ez, sem az a tény, hogy az Unió valóban megérett a reformra, nem változtat azon, hogy ? a gazdasági és politikai előrejelzések szerint ? a népszavazási ígéret nagyon is elhamarkodott volt.
Gazdasági oldalról közelítve kétségtelen, hogy a kilépés járna bizonyos előnyökkel, hiszen megszűnne a szigetország befizetési kötelezettsége, visszanyerhetné a kontrollt a halászati politikája felett, szabadon dönthetne arról, kit enged be az országba, és nem vonatkoznának rá sem a megújuló energiaforrásokra, sem a pénzügyi szektorra vonatkozó direktívák. Ezek az ? euroszkeptikusok fő érveinek számító ? előnyök viszont nem érnek fel ahhoz a stratégiai veszteséghez, amit a kilépés hosszabb távon okozna. A London City pénzügyi és innovációs szektorának ugyanis kiemelten fontos, hogy jelenleg szinte korlátlanul jut hozzá a fiatal és nemzetközi munkaerőhöz, a kilépéssel tehát a brit főváros elveszíthetné elsőségét a kontinentális pénzügyi központok javára. Valószínűsíthető továbbá, hogy az Egyesült Királyság kilépése esetén az exportorientált gépgyártás nagy része inkább az akadálymentesített Európát részesítené előnyben, ahogy az FDI-t is nagyrészt a több mint 500 millió fős piac lehetőségei vonzzák a Monarchiába. Mindezek miatt a UKIP képviselőin kívül szinte az összes meghatározó politikai szereplő a tagság fenntartását támogatja. Az ellenzéki munkáspárti vezető, Ed Miliband egyenesen gyenge vezetőnek titulálja a miniszterelnököt, amiért ?az ország gazdasági prioritásai helyett a belpolitikai haszonszerzést tartja szem előtt.?
Az EU szempontjából egyértelmű, hogy mi volna a kilépés előnye: sokkal könnyebbé válna az Unió irányítása az integráció mélyítését és a politikai együttműködés fejlesztését folytonosan lassító, a közös politikákban csak szelektáltan részt vevő tagállam nélkül. Ahogy azonban az Egyesült Királyság sem hibáztathatja az Uniót minden problémájáért, úgy ez fordítva is igaz. Sem a demokratikus deficit leküzdésének, sem az európai polgárság megteremtésének nehézségén nem változtat az Egyesült Királyság tagsága vagy kilépése.
Sőt, az Egyesült Királyság nélküli Európa kisebb és szegényebb lenne, valamint jelentősen csökkenne a befolyása a nemzetközi porondon. Az unió lakosságának 12,5%-át és össztermelésének 14,8%-át kitevő ország biztosítja az EU-költségvetés 12%-át, és külkereskedelmének legnagyobb részét a többi 27 tagállammal bonyolítja. Politikai oldalról közelítve ennél jóval fontosabb, hogy a brit kivonulással felborulna a fennálló hatalmi egyensúly az EU vezetésében. A Királyság kilépése ugyanis valószínűleg a francia-német tengely megerősödését okozná, hiszen ezt követően az EU-n belül már nem tudná ellátni a két kontinentális állam közötti kiegyenlítő szerepet. Az sem elképzelhetetlen, hogy az EU hatalmi súlypontja így délkeleti irányba, a kisebb tagállamok felé tolódna, illetve (legfőbb támogatójának kiesésével) a többsebességes Európa ideája is nehezebben lesz fenntartható. A tágabb nemzetközi színtéren a kilépés az EU megosztottságáról és hanyatlásáról alkotott percepcióra erősít rá, ami egyrészt a gazdasági versenytársak (legfőképpen az USA és Kína) elfordulását jelentené, de a világ más részeinek regionális integrációját sem vinné előre. Összességében a kilépés ? de a periodikusan fel-felbukkanó brit opt-out már önmagában is ? bizonytalanná teszi az EU jövőjét, és kétségbe vonja a közös fellépés hatékonyságát olyan kérdésekben, mint a gazdasági válság, a görög összeomlás, az orosz külpolitikai válság vagy a bevándorlás szabályozása.
Nemcsak az Unió vesztene befolyásából az Egyesült Királyság nélkül, hiszen a szigetország ugyanúgy veszíthet súlyából, mind eddigi szövetségesei szemében, mind a nemzetközi szervezetekben (pl. a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodásról folytatott tárgyalásokon szignifikánsan javít az ország tárgyalási pozícióján az uniós tagság). Az Egyesült Államok egyértelműen jelezte, hogy ?az unió erős hangjának? szeretné látni az Egyesült Királyságot, az Obama-adminisztráció üzenetéhez pedig Ausztrália és Japán is csatlakoztak. Európai szövetségesei, elsősorban Franciaország és Németország egyértelműen a maradás mellett kardoskodnak, ugyanakkor nem támogatják a britek ?á la carte? attitűdjét az európai politikákkal szemben, a bevándorlás szabályozásának restriktív reformjáról pedig hallani sem akarnak. A kilépés talán Törökországot érintené a legérzékenyebben, mivel így elveszítené EU-tagságának legfőbb támogatóját.
Amennyiben az Egyesült Királyság valóban kilép az Unióból, minden bizonnyal a kapcsolatok valamilyen szintű fenntartására törekszik majd a kontinentális Európával. A svájci modell gyakorlatilag a szabadkereskedelmi övezetben való részvételt, viszont az Európai Gazdasági Térségtől (továbbiakban: EGT) való távolmaradást jelentené, így nem vonatkoznának rá az EU-jogszabályok, de rálátása sem lenne az uniós jogalkotásra. A norvég modell az EGT-tagságon keresztül nyújtana némi rálátást a döntéshozatalra, ugyanakkor a norvég Európa-politikáért felelős miniszter óvatosságra inti Cameront, ugyanis szerinte a döntésekből való kimaradás bizonyos esetekben Norvégiát is bizonytalanná tette, a decision taker pozíció az Egyesült Királyságnak pedig valószínűleg elfogadhatatlan lenne. Persze nem lehet kizárni azt a lehetőséget sem, hogy egy újfajta, sui generis jellegű kapcsolat kialakítására kerül sor, de nincs rá garancia, hogy a kelet-európai kisebb államok nem ellenkeznének az ilyen kivételezett helyzet láttán. Nem is beszélve arról az eshetőségről, hogy ez a lépés más tagállamokat is az EU-val való „különleges kapcsolat” kialakítására ösztönözhet.
Biztonságpolitikai szempontból talán a leglényegesebb kérdés, hogy vajon mire elég a Közös Biztonság és Védelempolitika (CSDP), ha az Egyesült Királyság nem vesz benne részt. Nem földtől elrugaszkodott feltételezés, hogy az Unió elhagyásával a NATO-t erősítené, lényegesen megnehezítve az EU védelmi együttműködési törekvéseit, miközben az Európára, mint egészre nehezedő kockázatok ugyanúgy megmaradnának. Az EU a NATO-val ellentétben elsősorban a nem katonai jellegű biztonsági fenyegetések kezeléséhez szükséges képességek terén számít figyelemreméltó szereplőnek. Ezen kockázatokkal szembeni fellépésben az Egyesült Királyság is aktívan részt vesz, távolmaradása viszont valószínűleg még nehezebbé tenné az így sem egyszerű NATO?EU együttműködést.
A brit vezetők sosem titkolták, hogy sokkalta inkább a NATO-ban képzelik el az európai biztonság szavatolását, a jelenlegi ukrán?orosz válság körülményei viszont megkövetelik, hogy a főleg EU szinten szerveződő találkozókon megfelelően érvényesítsék érdekeiket. A NATO valóban a legfőbb védelmi intézmény Európában is, de a miniszteri találkozók mind a katonai, mind a politikai szárnyban ritkábbak, így a válságra adott válaszok kalibrálásában az Európai Uniónak jutott a főszerep, és nehéz elképzelni, hogy ezen válaszok kialakításánál az Egyesült Királyság ne ülne a tárgyalóasztalnál. A jövőben tehát egy nem EU-tag Egyesült Királyság esetén is megmarad az együttműködés ? ez nemcsak a britek biztonságpolitikai törekvéseit segíti (főleg a védelmi költségvetésre nehezedő nyomás mellett), de az Unió is aligha kerülheti el valamifajta kapcsolat fenntartását.
El kell ismernünk, hogy a kilépés katasztrofális következményekkel járna mind az EU-ra, mind az Egyesült Királyságra nézve, úgy gazdaságilag, mint az Európai Unió politikai kihívásainak kezelésére nézve is. A mindkét területen jelentkező válságjelenségek leküzdéséhez egy egységes, koherens Unióra volna szükség, a kilépéssel fenyegetőző Egyesült Királyság pedig csak az EU további fragmentálódását és külpolitikai hitelességének csökkenését idézi elő. A britek mégis közelebb állnak a kilépéshez, mint 42 éves tagságuk során valaha, és csak rajtuk múlik, hogy fenntartják, és megpróbálják megreformálni ezt a nehézkes kapcsolatot, vagy egyszer és mindenkorra búcsút intenek az integrációnak.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
Az NSA (Nemzetbiztonsági ügynökség) és az FBI (Központi Nyomozó Iroda) munkatársai tárgyalásokba kezdtek az Egyesült Államok kongresszusával a június elsején hatályát vesztő Patriot Act 215-ös paragrafusának megtartásáért. A bekezdés jövőjével kapcsolatos tárgyalások annak kapcsán kerültek napvilágra, hogy a kongresszus ? az idén lefolytatott több zártkörű megbeszélést követően ? a Guardian című napilapnak bejelentette: a fent említett paragrafus megújítása helyett a 2014-es Freedom Act egyes részeit tervezik beiktatni. Mindez leginkább a szabadságjogokért küzdő politikai szervezetek körében örvend támogatásnak, mivel szóvivőik szerint a jelenleg érvényben lévő rendelet felhatalmazást nyújt az NSA és az FBI számára, hogy kutakodjanak az amerikaiak magánéletében, megsértve ezzel szabadságjogaikat. Az ügynökségek ezzel szemben úgy vélik, hogy a változtatás jelentős hátránnyal járna a jelenleg hatékonyan működő terrorelhárítási és nemzetbiztonsági feladatok végrehajtása szempontjából.
Az érvényben lévő szabályozás lehetővé teszi a rendfenntartó szervek számára, hogy bírói végzés nélkül lehallgassák a telefonvonalakat, megfigyeljék az e-maileket, valamint az orvosi, pénzügyi és egyéb iratokat, végül több, az országon belüli hírszerzést korlátozó rendszabályt is eltörölt. Ezen túlmenően nagyobb mozgásteret ad a rendfenntartó szerveknek és a bevándorlási hivatalnak a terrorizmussal gyanúsított személyek letartóztatására és kitoloncolására. A rendelet továbbá megváltoztatta a terrorizmus definícióját, így az magában foglalja a belföldi terrorizmust is, ezzel megnövelve azon tevékenységek körét, melyek felderítésére kihasználhatók az általa nyújtott plusz hatáskörök. Fontos megjegyezni, hogy a minderre lehetőséget biztosító úgynevezett „hazafias törvényt” (Patriot Act) alig másfél hónappal a 2001-es terrortámadások után szavazta meg a kongresszus. Az NSA számára a Patriot Act 215-ös cikke teremtette meg a jogi alapot arra, hogy 2006-tól fogva napi szintű ? a telefonhívások címzettjeire és azok időtartamára vonatkozó ? adatgyűjtést végezzen az Egyesült Államok területén, melyet Edward Snowden 2013-ban nyilvánosságra hozott.
Az Obama-adminisztráció ? a kiszivárogtatás következményeképp ? támogatta az NSA ezen tevékenységének felfüggesztését, de arra végül nem kapott felhatalmazást, mivel a szenátus 2014 novemberében elutasította az ennek kapcsán benyújtott Freedom Act tervezetet. A Freedom Act szigorította volna az ügynökségek és a kormány nyomozási hatáskörét, amit jelentősen támogattak a különféle civil és liberális szervezetek. A rendelet iránti lelkesedésük mértéke végül jelentősen alábbhagyott, miután a kiegészítő iratok valamelyest feloldották a korlátozásokat, így például nem tiltották azt sem, hogy az ügynökségek tárolhassák a lehallgatások anyagát.
Az ügynökségek szerint a 215-ös paragrafus elhagyása jelentősen leszűkítené a Patriot Act által biztosított jogköröket ? például a nyilvántartásokhoz való közvetlen hozzáférést is ?, valamint megnehezítené a további reformokat. Az új szabályozási tervezet ugyanis elvenné az NSA jogosítványait a lehallgatások és az adatgyűjtés terén, melyeket ezentúl a telefonszolgáltatók feladata lenne összegezni és továbbítani az ügynökség számára.
Az FBI munkatársai valamint a republikánus párt szóvivői arra hívták fel a figyelmet, hogy amennyiben a Patriot Act paragrafusát eltörlik, úgy a jelenleg zajló nyomozások munkáját is megnehezítik. Attól tartanak ugyanis, hogy a bekezdés lejárta után nemcsak az eddigi lehallgatások során gyűjtött adatok, hanem a belföldi és az országot fenyegető terrorizmus elleni harc során ? többek között a hitelkártyaadatok követése, valamint a szállodai adatok megismerése kapcsán ? alkalmazott eszközök is elvesznének. Mindez továbbá azzal a veszéllyel is járna, hogy a tárgyalások mellett a törvényhozók betekintést nyernének az elemzők és ügynökök mindennapi munkájába, akiket eddig védett a jelenleg érvényben lévő 215-ös paragrafus.
A reformra igencsak nagy figyelmet fordító Obama-adminisztráció már februárban megkezdte az FBI kelléktárának felülvizsgálatát. Az ügynökség korábban nemzetbiztonsági okokra hivatkozva képes volt rábírni a cégtulajdonosokat, hogy szolgáltassák ki ügyfeleik adatait. A kormány által megindított februári ? még ratifikálás előtt álló ? reformcsomagnak köszönhetően a szervezet megakadályoztatná az adatszolgáltatás harmadik félnek történő felfedését.
A változtatás az FBI kibervédelmi nyomozásai során is sok nehézséget okozna, tette hozzá Joseph Demarest, az FBI kibervédelmi osztályának igazgatóhelyettese. A rugalmasság ezen a területen ugyanis elsődleges fontosságú, az általános hivatali út betartása akár napokkal, hetekkel is megtoldhatja az ügymenetet, mely számos nehézséget okozva lelassítaná a munkavégzést nem várt kockázatokhoz vezetve.
A szolgálatok és a törvényhozók között kialakult vitának végül a képviselőház által ? május 13-án ? elfogadott törvénytervezet vethet véget. Erre reagálva Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője kijelentette, hogy nem kívánja napirendre tűzni a képviselőház által elfogadott törvénytervezetet. Látható tehát, hogy a 215-ös paragrafus sorsát illetően komoly viták alakultak ki, melynek kapcsán a republikánusok szerint további egyeztetések szükségesek.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
A Líbia partjainál történt hajókatasztrófában ? melyben egy menekülteket szállító hajó felborult ? több mint 800 ember vesztette életét 2015. április 19-én. A balesetet a következő héten egy újabb ? több ezer áldozatot követelő ? incidens követett, mely a helyzet átértékelésére és válaszlépések meghozatalára késztette az Európai Uniót. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, illetve Dimitrisz Avramopulosz a migrációs ügyekért, uniós belügyekért és az uniós polgárságért felelős biztos egy 10 pontból álló cselekvési tervet dolgozott ki a helyzet kezelésére. Ebben többek között szerepel a Triton és a Poseidon elnevezésű műveletek további anyagi és technikai eszközökkel történő megerősítése, valamint a tengeren bajba jutottak megmentése, és az embercsempészek hajóinak elfogása érdekében történő közös fellépés összehangolása. Annak ellenére, hogy Brüsszelben az EU rendkívüli ülésén döntést hoztak a Triton határrendészeti program megerősítéséről, a Líbia területén zajló konfliktusok továbbra is megoldatlanok maradtak. Ennek következtében 2015-ben az észak-afrikai és közel-keleti térségből sokkal több menekült indult útnak Európa irányába, mint a tavalyi évben. A határ menti országok ? közülük is elsősorban Olaszország, mely több ezer megmentett migránst telepített le ideiglenesen Szicíliában ? cselekvésre és komolyabb döntések meghozatalára sürgetik az Unió tagországait.
Forrás: Laurence Peter (2014): Why is EU struggling with migrants and asylum? in: http://www.bbc.com/news/world-europe-24583286 (megtekintés.2015.05.12.)
Az UNHCR (ENSZ Menekültügyi Főbiztossága) jelentései szerint 2015-ben eddig 36 390 migráns érkezett Olaszországba, Görögországba és Máltára a tengeren keresztül. A hatóságok értesülése szerint közülük 1750 menekült meghalt, míg további 1776 eltűnt. A legtöbben Szíria, Eritrea, Szomália és Afganisztán területéről indulnak útnak a fennálló polgárháború, a szegénység és az emberi jogi visszaélések miatt.
Forrás: Laurence Peter (2014): Why is EU struggling with migrants and asylum? in: http://www.bbc.com/news/world-europe-24583286 (megtekintés.2015.05.12.)
Az Európai Unió 28 tagállamának eltérő rendészeti és jogi rendszerei miatt rendkívüli kihívást okoz a menekültkérdés megoldását célzó közös fellépés kidolgozása, és annak gyakorlati megvalósítása. A dublini szabályok alapján a migránsokkal kapcsolatos ügyeket általában azon ország kezeli, amelybe megérkeznek. Ezek kapcsán összességében elmondható, hogy a menekülteket megilleti az alapvető ellátáshoz való jog, amit a fogadóközpontban biztosítanak számukra. Ezt követően fél év után lehetőségük van munkát vállalni a fogadó országban. A probléma nagyságát jelzi, hogy 2014-ben összesen 626 065 menekültstátusz kérelem érkezett az EU-hoz, ami komoly biztonságpolitikai kérdéseket is felvet. Először a társadalmi biztonság veszélye merülhet fel a kulturális, nyelvi és vallási különbségek miatt, melyek konfliktusokhoz vezethetnek a helyi lakossággal. A migránsok megérkezésük után először ezen ellentétekkel szembesülnek, mely megnehezíti beilleszkedésüket. Különösen a homogén nemzetiségű országokban jelenthet ez problémát, ahol a multikulturalizmus kevésbé támogatott, és negatív diszkrimináció éri a bevándorlókat. A migráció továbbá kihathat a gazdasági biztonságra is, hátrányosan érintve az adott ország munkaerőpiacát, ugyanis az érintett dél-európai országokban nagyon magas a munkanélküliség. Ezen országok költségvetése nem teszi lehetővé, hogy önállóan biztosítsák a probléma kezeléséhez szükséges tengeri flottát, továbbá gondot jelent a menekülttáborok fenntartása és a munkalehetőség biztosítása a migránsok számára.
Forrás: Laurence Peter (2014): Why is EU struggling with migrants and asylum? in: http://www.bbc.com/news/world-europe-24583286 (megtekintés.2015.05.12.)
A belbiztonság kérdése talán a legjelentősebb, mivel a határok ellenőrzése, és a növekvő számú bevándorló felügyelete komoly kihívást jelent a terrorizmus, és a szervezett bűnözés kockázata miatt. Ennek következtében a kormányok 2011-et követően összekötötték a terrorizmus terjedését a migráció kérdésével, és szigorítottak a politikájukon. A helyzet komolyságát mutatja, hogy Olaszország határait 2014-ben 98 000 legális bevándorló lépte át, melyek közül a nemzetbiztonságra veszélyes csoportok kiszűrése komoly kihívást jelent a hatóságok számára. Ezzel kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy a határvédelem és a menekültkérdés két különböző fogalom, és a liberális bevándorlási politika nem feltétlenül tehető felelőssé a menekültek által jelentett fenyegetésért. Végül a migráció kapcsán a közbiztonság kérdése is gyakran felmerül, hiszen sokan úgy vélik, hogy a bevándorlók miatt megnő a bűnözés, azonban a statisztikák szerint nem mutatható ki összefüggés a kriminalizáció és a legális migráció között. Összességében elmondható, hogy az Olaszországba érkező jelentős számú menekült nem rontott jelentősen a bűnözési rátákon. Ezt támasztja alá az is, hogy nem tartóztattak le nagyobb számú külföldi állampolgárt, mint hazait. A fent említett példák is mutatják, hogy a megnövekedett menekülthullám jelentős kihívás elé állítja az Európai Unió országait, mely veszélyezteti a régió biztonságát. Ennek ellenére az államoknak ügyelniük kell az emberi jogok és az élet védelme kapcsán felmerülő kötelezettségeik teljesítésére is.
Az alábbi, 2014-ben készült dokumentumfilm az olaszországi helyzetet mutatja be:
(A fenti kép forrása: https://www.syne.com/wp-content/uploads/2015/04/iran-nuclear.jpeg)
Április elején a P5+1 országcsoport ? Egyesült Államok, Franciaország, Egyesült Királyság, Kína, Oroszország és Németország ? keretmegállapodást írt alá Iránnal az atomprogramra vonatkozóan. A felek álláspontja szerint e történelmi jelentőséggel bíró egyezmény jelenti az első lépést annak érdekében, hogy a június 30-ra kitűzött határidőre végleges megállapodás születhessen. Kérdéses azonban, hogy valóban sikerül-e egyezségre jutni, és ha igen, a térség többi állama ezt milyen fogadtatásban részesíti majd.
A megállapodás főbb pontjai
Az évek óta húzódó tárgyalások célja, hogy szabályozza az atomprogramot, és a jelenleg feltételezett 2-3 hónapról legalább 1 évre növelje a kitörési pontot, vagyis a nukleáris robbanószerkezet előállításának lehetőségét. A legutóbbi forduló eredményeként a felek egy ún. ?közös átfogó cselekvési tervet? (Joint Comprehensive Plan of Action-JCPOA) fogadtak el. A végleges megállapodásig még történhetnek változások, mégis érdemes áttekinteni, hogy milyen témák merülnek fel a következő hónapok egyeztetései kapcsán.
A legalapvetőbb kérdéskör az urán felhasználásával kapcsolatos. A terv értelmében Irán vállalja, hogy a következő 15 évben nem dúsít uránt 3,67%-os értéknél magasabb szintre. Ezzel párhuzamosan a centrifugák számát is csökkentik: a jelenleg üzemben lévő 19 000-ből 6104 első generációs (IR-1) maradhat meg, melyekből 5060-at használhatnak fel dúsítási célra ? ezek a Natanzban lévő erőműben fognak működni. A megállapodás értelmében a titokban létesített fordowi erőművet a továbbiakban kizárólag kutatási célokra lehet használni. Ezen túlmenően a raktározható uránmennyiségét is korlátozzák: a mostani 10 000 kg helyett 300 kg maradhat az alacsony szinten dúsított urániumból (LEU). Az üzemen kívül helyezett centrifugákat és a raktározható mennyiségen felüli uránkészletet nem szállítják el az országból, hanem egy nemzetközi felügyelet alatt álló létesítményben tárolják majd. A mennyiségi korlátozásokon túl megerősítik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) által működtetett ellenőrző mechanizmusokat. A hatáskörének, és a hatékonyságának azonban gátat szab, hogy a szervezet kizárólag az előzetesen bejelentett létesítményekben folytathat ellenőrzést. Ennek kiküszöbölésére a felek a megállapodásban rögzítették, hogy Irán implementálja az IAEA kiegészítő protokollját, melynek eredményeként szélesebb hozzáférést kap az atomprogramra vonatkozó információkhoz.
A keretegyezmény szabályait több oldalról is bírálják, főként azért, mert sok helyen lényegesen megengedőbb szabályokat hozott, mint arra előzetesen számítani lehetett.
Az izraeli álláspont
Izrael részéről a kezdetektől fogva éles hangvételű kritikákat lehetett hallani. Benjámín Netanjáhú nyilatkozata szerint keretmegállapodás fenyegeti a térség biztonságát és Izrael fennmaradását, mert nem akadályozza meg, hogy Irán atomfegyvert állítson elő. A nemzetközi ellenőrzéssel szemben is szkeptikusak. Tartanak tőle, hogy Észak-Koreához hasonlóan később Irán is megszegi az egyezséget, ezért álláspontjuk szerint az egyetlen megoldást az jelenti, ha az atomenergia minden hasznosítási módját kivonják Iránból. Az USA szerint azonban ez nem reális alternatíva a tárgyalásokra. Az izraeli aggodalmak eloszlatása érdekében Barack Obama megerősítette, hogy továbbra is minden eszközzel támogatják a zsidó államot, valamint garantálják biztonságát. Végső megoldásképp izraeli politikusok kilátásba helyeztek egy esetleges légicsapást, ha felmerül annak gyanúja, hogy Irán nukleáris fegyver előállítására törekszik. Ez nem lenne példa nélküli: 1981-ben légicsapás érte a bagdadi reaktort, az utóbbi időben pedig kibertámadásokat indítottak iráni erőművek ellen. A közeljövőben azonban a fegyveres támadás valószínűsége igen csekély. Egyrészt a nagyhatalmaknak egyértelmű szándéka, hogy a tárgyalóasztal mellett találjanak megoldást a problémára, másrészt a katonai fellépés rontaná Izrael megítélését és így az érdekérvényesítő-képességét is a nemzetközi fórumokon.
Szaúdi vélemények
A térség másik fontos állama Szaúd-Arábia, mely hivatalos közleményében ugyan üdvözölte a megállapodást, mégsem állítható, hogy maradéktalanul elégedett lenne vele. Ebben a klasszikus siíta-szunnita szembenálláson túl gazdasági szempontok is közrejátszanak. A végleges megállapodás és a szankciók enyhítése után ugyanis Irán visszatérhet a kőolaj-piacra, mint jelentős exportőr. Az OPEC adatai szerint akár napi 3,5 millió hordót is előállíthat, mely a szaúdi kitermelésnek közel a harmada, csökkentve ezzel a kőolaj világpiaci árat.
A szunnita királyság komoly biztonsági kockázatként értékeli, hogy a leszerelt iráni eszközöket, kapacitásokat nem szállítják el vagy semmisítik meg, mert így nincs garancia arra, hogy Irán később sem lesz képes fegyvert előállítani. Talán ennek is köszönhető, hogy március elején bejelentették a saját, békés célú atomprogramjuk elindítását. Szaúd-Arábia okkal tarthat attól, hogy egy esetleges megállapodás hatására a térségben Irán lesz a harmadik vezető hatalom, Törökország és Izrael mellett. Az így kiszoruló Öböl-országok számára pedig racionális lépés lenne egy saját katonai együttműködés a megerősödött Irán ellensúlyozására.
Irán nyer, vagy veszít?
A végeleges megállapodás Irán számára számos előnyös hatással járna. Az ország nemzetközi elismertsége nőhet, így a térségben kialakult konfliktusok rendezésében is nagyobb részt vállalhatna. Egyes vélemények szerint, a jemeni események kapcsán tanúsított magatartásával már most visszaköveteli magának a régió csendőrének szerepét. A szankciók feloldásával vagy enyhítésével ráadásul beindulna a gazdasági növekedés, ennek kapcsán pedig elég csupán az olajbevételekre gondolni. Mindemellett már a keretmegállapodásnak is érzékelhetők a pozitív hatásai, hiszen, Oroszország bejelentette, hogy Sz-300-as légvédelmi rakétakomplexumot ad el Iránnak. Ugyan ez nem most került először szóba, de a megegyezés megerősítheti a lépés nemzetközi elismertségét.
Mi történik, ha nem állapodnak meg?
A legtöbb elemző és politikus optimistán figyeli a tárgyalásokat, ugyanakkor a felek közötti nézetkülönbségek könnyen holtpontra is juttathatják az egyeztetéseket. Látható, hogy a szankciók leépítése kapcsán a vélemények meglehetősen távol állnak egymástól, mely megnehezíti egy közös álláspont kialakítását. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a legrosszabb lehetőség, ha nem születik megállapodás; Irán ezután minden eddiginél közelebb kerülhetne a nukleáris fegyver előállításához.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
A Biztonságpolitikai Szakkollégium felkérésére ?Északkelet-Ázsia biztonsága orosz-kínai-japán-amerikai összefüggésben? címmel tartott előadást Dr. Böröcz László, nemzetközi kapcsolatok szakértő, 2015. május 4-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző karán.
Az előadó mélyrehatóan elemezte napjaink gazdasági és katonai szempontból egyik leghangsúlyosabb térségét. Mondanivalóját gyakran személyes tapasztalataival támasztotta alá, amelyeket Moszkvában, Bogotában, Szöulban, Szingapúrban teljesített diplomáciai szolgálata során szerzett.
A szakértő szerint a térség sajátosságát az adja, hogy négy nagyhatalom érdekszférájának metszéspontjában található, ráadásul a központjában a komoly biztonsági kihívást jelentő, politikailag megosztott Koreai-félsziget helyezkedik el.
A régió szereplői közti viszonyok bemutatása mellett szóba került többek között az észak-koreai nukleáris program, a diktatúra belső viszonyai, valamint Észak- és Dél-Korea egyesítésének lehetséges alternatívái. Az előadást követően a hallgatóságnak lehetősége volt kérdések megfogalmazására, ami magas színvonalú szakmai eszmecseréhez vezetett.
A Biztonságpolitikai Szakkollégium idén is megrendezi az immár hagyománnyá vált BIZTONSÁGPOLITIKAI SZAKESTÉLYT, amelynek időpontja 2015. május 20., szerda, 18:30 óra. Helyszíne a Honvéd Kulturális Központ Regiment Étterme (1143 Budapest, Stefánia út 34-36.)
2015. március 20-22. között rendezték meg a brüsszeli Steigenberger Grand Hotel falai között a Brussels Forum elnevezésű, jelentős biztonságpolitikai kérdésekkel is foglalkozó konferenciát. A rendezvényt 2006 óta szervezi a Német Marshall Alap azzal a céllal, hogy több száz szakember tudjon véleményt cserélni a 21. században felmerülő jelenlegi és jövőbeli kihívásokkal kapcsolatban. A konferencia sikeréhez és ismertségéhez nagyban hozzájárul a Marshall Alap kapcsolati hálója, illetve az a tény, hogy Brüsszel helyszínéül szolgál az Európai Unió és a NATO központjának is. Az elmúlt évek eseményein feldolgozott témák a transzatlanti kereskedelemtől a beruházásokon és fenntarthatóságon át a regionális geopolitikai és stratégiai kérdésekig bezárólag kifejezetten sokrétűek voltak. Az idei rendezvényen többek között napirendre került a poszt-hidegháborús korszak orosz erőpolitikája, ahol egy panelben beszélgetett Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, valamint az orosz Konstantin Kosachev, az alsóház (Duma) külpolitikai bizottságának elnöke. Biztonságpolitikai szempontból szintén érdekes volt a terrorizmus új hulláma (?Iszlám Állam?) elleni küzdelemmel foglalkozó, illetve az új típusú konfliktusokat vizsgáló panel, de a résztvevők több irányból körüljárták a gazdasági növekedés lehetőségeihez, a transzatlanti gazdaságok versenyképességéhez, valamint az energiabiztonság és a klímaváltozás költségeihez kapcsolódó kérdéseket is. Ahogyan az a jelentősebb nemzetközi konferenciákon megszokott, a beszélgetések egy része volt csak sajtónyilvános, ugyanis a késő esti szűkebb körű üléseket a Chatham House Szabály alapján szervezték.
Az első nap legérdekesebb beszélgetésének résztvevői:
Konstantin Kosachev (b), Federica Mogherini (bk),
Jens Stoltenberg (jk), Victoria Nuland (j).
(Forrás: flickr.com)
(Az Egyesült Államok Német Marshall Alapja fő feladatának tekinti a transzatlanti együttműködés erősítését a Marshall Terv szellemében a regionális, nemzeti és globális kihívások és lehetőségek terén. A Marshall Alap támogatói között találhatunk a transzatlanti övezetben tevékenykedő magánszemélyeket és intézményeket is. Az Alap olyan kutatókkal, elemzőkkel és vezetőkkel működik együtt, akik a politikai döntéshozók számára releváns transzatlanti kérdésekkel foglalkoznak. A szervezet transzatlanti csereprogramokkal támogatja a feltörekvő vezetőket a képességeik és kapcsolataik fejlesztésében, míg a Balkánon és a Fekete-tenger régióiban élő civil közösségeket a demokratikus kezdeményezések elősegítésével és a regionális együttműködés fokozásával támogatja. Az 1972-ben alapított pártatlan, non-profit szervezet a Marshall Terv keretében kapott segítségnek állít emléket. A szervezet központja Washingtonban van, azonban Berlinben, Párizsban, Brüsszelben, Belgrádban, Ankarában, Bukarestben és Varsóban is rendelkeznek irodával, illetve Pozsonyban, Turinban és Stockholmban is működtetnek képviseletet. A szervezet rendszeresen megjelenő éves jelentéseiből részletesen is kiderül feladatköre, amelyről legfrissebb információkat itt olvashat: 2014-es Éves Jelentés.)
A brüsszeli fórum első napjának legnagyobb érdeklődésre számot tartó panelében négy meghívott beszélgetett az orosz-európai és orosz-amerikai kapcsolatokban az elmúlt években jelen lévő konfrontáció következményeiről. A panelt moderáló David Ignatius, a Washington Post munkatársa elmondta, hogy Vlagyimir Putyin 1999-ben kezdődött első elnöksége óta Oroszország európai regionális biztonságot érintő külpolitikai lépéseinek konfrontatív stílusa jelentősen megerősödött. Ezzel kapcsolatban Ignatius felidézte a kétezres évek közepétől alkalmazott agresszív energiapolitikát, a 2008-as orosz beavatkozást Grúziában, a Krím-félsziget megszállását és elcsatolását, valamint a donyecki inváziót. Ukrajnával kapcsolatban megjegyezte, hogy az orosz magatartás nem csak példa nélküli merészségre utal, de a poszt-hidegháborús nemzetközi biztonsági architektúra teljes semmibe vételét is jelzi. A következmények ismertek: a transzatlanti partnerek gazdasági szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben, továbbá néhány ország katonai segítség nyújtását is fontolgatja Ukrajna számára. Mindeközben az oroszok részvétele Transznisztria, Abházia és Dél-Oszétia befagyott konfliktusaiban továbbra sem a megoldást szolgálja.
A növekvő feszültségek ellenére is lehet azonban pozitív példát felhozni a Moszkva, Brüsszel és Washington közötti együttműködésre. A nemzetközi közösség egyértelműen így tekint Afganisztánra, ahol a NATO és Oroszország között szoros együttműködés alakult ki az ópiumkereskedelem és a terrorizmus elleni harcban. Emellett Moszkva jelentős tranzit útvonalakat biztosított a 2014. december 31-én véget ért ISAF-misszió (International Security Assistance Force, Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) számára. További pozitívumként szokták említeni Oroszország meghatározó szerepét a szír vegyi fegyverek miatt kialakult krízis megoldásában.
A panel fő kérdései közé tartozott, hogy miként lehetséges a kialakult helyzet de-eszkalációja, milyen megoldás elfogadható Európa és az Egyesült Államok számára Ukrajnával kapcsolatban és ez mennyiben különbözik az orosz fél számára elfogadható megoldástól? Ugyanakkor szóba került az is, hogy a gazdasági recesszió tükrében Oroszország meddig lesz képes fenntartani a jelenlegi kül- és biztonságpolitikáját, továbbá, hogy miként fog alakulni az együttműködés a Nyugat és Oroszország között az olyan, közös érdeklődésre számot tartó területeken, mint Afganisztán, a terrorizmus elleni harc, az Északi-sark vitatott határai és az iráni atomprogram.
A beszélgetés során a NATO-főtitkár elmondta, hogy a jelenlegi helyzet eltér a hidegháborús időszaktól, ahol ideológiai alapon két katonai blokk állt szemben egymással, ugyanis napjainkban az együttműködésre alkalmas környezet hiányát tapasztaljuk, amit egyértelműen az orosz fél határokat el nem ismerő, katonai erővel támogatott külpolitikai lépései idéznek elő. Az orosz lépésekre a NATO-nak válaszolnia kell, ezért a szövetségesek a kollektív védelem keretében a hidegháború vége óta nem látott mértékben erősítik meg a katonai erők jelenlétét Európában. Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a jelenlegi intézkedések, beleértve a NATO Reagáló Erők (NATO Response Force, NRF) létszámának megduplázását, csak a kezdet, majd kiemelte, hogy a jelenlegi ukrán helyzetben hibrid háborúként hivatkozott jelenség egyáltalán nem olyan újszerű, mint ahogy azt a sajtó és egyes szakértők gyakran bemutatják. A hibrid hadviselés lényege, hogy katonai és nem katonai eszközök együttesen kerülnek alkalmazásra, amire jó példa Grúzia esete. Ugyanakkor a szövetségesek is nagyobb hangsúlyt fektetnek a kérdésre, mivel ez Ukrajnában jóval nagyobb mértékben és a NATO határaihoz is közelebb történik. Bár a hibrid hadviseléssel szemben megvannak azok az eszközök, amiket a NATO hatékonyan tud alkalmazni, ezeket tovább kell fejleszteni, csökkentve a katonai erők reagálási idejét, növelve a hírszerzés és felderítés hatékonyságát, valamint erősítve a különleges műveleti képességeket.
A poszt-hidegháborús időszakról és az orosz erőpolitikáról
szóló teljes beszélgetés. (Forrás: youtube.com)
Küzdelem a terrorizmus új hullámával szemben belföldön és külföldön
A szíriai konfliktus tragikus alakulása, valamint az Irak nyugati részén kialakult hatalmi vákuum jelentősen megnövelte a szélsőséges csoportok jelentette fenyegetést a Közel-Keleten. A hullám élén az ?Iszlám Állam? található, amelyet megfélemlítő propagandájának, katonai sikereinek és területszerzéseinek nyomán más szélsőséges csoportok is támogatnak annak ellenére, hogy véleményük szerint az ISIS által folytatott dzsihád interpretációja túl könyörtelen és erőszakos. Annak következményeként, hogy a nemzetközi közösség szélesebb értelemben vett regionális destabilizációval kénytelen szembesülni, a nemzetállamok egyre inkább aggódnak amiatt, hogy saját állampolgáraik radikalizálódhatnak és csatlakozhatnak az ISIS vagy más regionális csoportok által vezetett dzsihádhoz. További kézzelfogható veszélyt jelent a szíriai harcokban edződött és radikalizálódott veteránok visszatérése saját közösségükbe. Az Egyesült Királyságból, Franciaországból vagy éppen a Balkánról származó európai harcosok részvétele a szélesebben értelmezett szíriai konfliktusban aggasztó, amely komoly politikai dilemmát okoz a kontinens számára. Bár az Egyesült Államokra nézve a Belbiztonsági Minisztérium szerint az Iszlám Állam okozta fenyegetés nem jelentős, a térségben tartózkodó amerikai állampolgárok célba vétele, valamint a konfliktusban szerepet vállaló amerikaiak együtt már valós biztonságpolitikai problémát okoztak. Az erőszakos extrémizmus új hulláma belföldön és külföldön is kihívások elé állítja a transzatlanti partnereket, ezért önálló panel keretén belül négy szakember foglalkozott a kérdéssel. Itt olyan fontos kérdésekre keresték a válaszokat, hogy miként lehet a hazájukba visszatérő ISIS-harcosok jelentette veszélyeket hatékonyan csökkenteni és milyen eszközök alkalmasak az ?Iszlám Állam? propagandájával szemben? De felmerült a konfliktust megjárt állampolgárok által generált veszély és a demokratikus jogok viszonya, valamint annak lehetősége, hogy míg a transzatlanti közösség az ISIS-re koncentrál, a mögöttes csoportok, mint például a Nigériában működő Boko Haram, vagy a Szíriában tevékenykedő al-Nusra Front megerősödik.
Gilles de Kerchove, az Európai Tanács terrorizmus-elleni koordinátora a radikalizálódás jelentette veszély forrásáról és nagyságáról beszélve elmondta, hogy bár komplex kérdésről van szó, alapvetően három külön kategóriáról beszélhetünk. Az elsőbe tartoznak azok az európai fiatalok, akiknek nincsenek kapcsolataik terrorista szervezetekkel és nem utaznak külföldre, de az interneten keresztül – vagy éppen a börtönben – radikalizálódhatnak, amire az elmúlt időszakban végrehajtott támadások kivitelezői közül számos példa hozható. Az ő esetükben akár a közvetlen környezetben végrehajtott kisméretű támadás is reális lehetőség, hiszen az a megfélemlítés eszközeként ugyanúgy alkalmazható, mint a nagyobb méretű, több tervezést és erőforrást igénylő támadások. A második kategóriába tartoznak azok az európaiak, akikről tudható, hogy szerepet játszottak korábbi konfliktusokban, katonai kiképzésben részesültek és radikalizálódtak. Még ha nem is mindenki válik erőszakossá az otthoni közösségbe való visszatérést követően, potenciális fenyegetést jelent az általuk fenntartott nemzetközi kapcsolati háló, illetve annak lehetősége, hogy gyökeresen átalakul az erőszakhoz kapcsolódó toleranciájuk szintje. A radikalizálódás forrásainak harmadik kategóriájába egy jelenséget, a szervezetek közötti versengést sorolta a koordinátor, hozzátette azonban, hogy a globális dzsihád vezetéséért folytatott vetélkedést nem szabad túlbecsülni. Fontos, hogy a három alapvető forrás kapcsán további, a radikalizálódást erősítő tényezőket is figyelembe kell venni. Az első a bukott államok nagy és egyre növekedő száma, második helyen szerepel a síiták és szunniták közötti szembenállás, míg a harmadik tényező az ?arab tavasz?. Az ideológiákkal kombinálva mindezek komoly hatást fejtenek ki Európára, elég csak az iszlám eltorzult értelmezésének terjedésére gondolni, amelyért nem csak a rosszul integrált második generációs migránsok felelősek.
A közel-keleti terrorizmus új hullámáról szóló beszélgetésben részt vett Volkan Bozkir, Törökország Európa-ügyi minisztere és főtárgyalója, Derek Chollet, a Német Marshall Alap külügyi és biztonságpolitikai tanácsadója, Susan Herman, az Amerikai Civil Szabadságok Uniójának elnöke, valamint Gilles de Kerchove, az Európai Tanács terrorizmus-elleni koordinátora. (Forrás: youtube.com)
A konfliktus jövője
A cím sokat elárul a záró nap kiemelt paneljéről, ahol a lengyel államfő, Bronislaw Komorowski nyitó beszéde után a Szövetséges Fegyveres Erők Európai Főparancsnoka (Supreme Allied Commander Europe, SACEUR), Philip Breedlove tábornok is felszólalt. A tábornok mellett további három szakember részvételével megtartott beszélgetés során a kiindulási pontot az jelentette, hogy a katonai stratégiákról és a katonai erők struktúrájáról szóló gondolkodást 2001 óta az irreguláris hadviseléshez kapcsolódó aggodalmak határozzák meg. Bár a kelet-ázsiai kockázatok miatt a nagyméretű konfliktus és a konvencionális erők alkalmazásának lehetősége nem kerültek le a napirendről, a globális biztonságot pedig továbbra is a nukleáris erőviszonyok alakítják, rendszeresen felmerül annak lehetősége, hogy az alacsony intenzitású konfliktusok, a felkelés és terrorizmus elleni műveletek stratégiai szinten is jelentőssé válnak. A legutóbbi események nyomán számos kérdés fogalmazódik meg a stratégiai stabilitás, az eszkaláció, az elrettentés és a kiterjesztett elrettentés kapcsán. Napjaink konfliktusainak jellemzőit vizsgálva két aspektus különleges figyelmet érdemel. Egyfelől a stratégiai tervezők a világ minden pontján elnyúló civil konfliktusokkal és tartósan káoszba süllyedő övezetekkel szembesülnek, ahol már beavatkozni is nehéz, sikereket elérni pedig szinte lehetetlen, miközben a támogatottság bizonytalan. Másfelől a Krím-félsziget és Ukrajna kapcsán divatos lett hibrid hadviselésről beszélni, ami a hagyományos konfliktus velejáróin túl magába foglalja a kiberháborút és az egyre kifinomultabb információs műveleteket. A jövő konfliktusainak megértése kritikus fontosságú a védelmi kiadásokkal, beszerzési prioritásokkal és koalíciós stratégiákkal kapcsolatos döntések kapcsán, amikor a különböző régiókban eltérő biztonsági érdekek versengenek egymással. A NATO stratégiája reflektál a területvédelem, az expedíciós hadviselés és a belbiztonság között meglévő változó viszonyokra, de ezek más régiók számára is fontosak lesznek a jövőben. Ezért a panelban többek között szóba került, hogy a legfrissebb tapasztalatok mit mondanak számunkra a konfliktusok természetéről és a hadviselés változásáról, illetve milyen következtetések vonhatók le a nemzeti és koalíciós stratégiák számára? További fontos kérdésként merült fel a beszélgetés során, hogy milyen védelmi beruházások szükségesek ahhoz, hogy az elrettentés és védelem követelményei teljesüljenek Európában és a világ más részein?
Új Marshall-terv kidolgozására tett javaslatot Bronislaw Komorowski lengyel államfő a brüsszeli fórum utolsó napján elhangzott beszédében. Az államfő elmondta, hogy ?A Marshall-terv röviddel a háború után segített Nyugat-Európán, hogy feltámadjon hamvaiból. Úgy vélem, Ukrajnának most egy új Marshall-tervre lenne szüksége a nehéz reformok végrehajtásához.? A lengyel államfő szerint Ukrajna túlélése azon múlik, hogy azokat az átalakításokat, amik elengedhetetlenül szükségesek, képes lesz-e végrehajtani. Az oroszok által Ukrajnával szemben tett lépések kapcsán Komorowski kijelentette: ?Oroszország ezzel a példátlan tettel dacol az európai biztonsági rendszerrel, továbbá aláásta a bizalmat.?
Bronislaw Komorowski beszéde
a Német Marshall Alap brüsszeli fórumán.
(Forrás: youtube.com)
Philip Breedlove tábornok azon kevesek közé tartozik, akik egy hagyományos konfliktus esetén a legjelentősebb erőforrások felett rendelkeznek, azonban a jövő válságaival kapcsolatban igyekezett érthetővé tenni, hogy a jelenlegi ukrán helyzetben nincsenek olyan újszerű eszközök, amikkel a Szövetség korábban ne találkozott volna. A haderőkben nagyon egyszerű modelleket alkalmaznak, melyek közül az egyik az úgynevezett DIME, ami egy konfliktus során a diplomáciai (Diplomacy), információs (Information), katonai (Military) és gazdasági (Economics) aspektusokra utal. Ebben a tekintetben az egyetlen érzékelhető újdonság, az ezeknek az eszközöknek az alkalmazásában jelenik meg, amivel eddig nem tapasztalt nyomást lehet gyakorolni egy államra. Diplomáciai szinten ez egyet jelent azzal, hogy egy egy nemzet vezetésének szavahihetőségét támadják, illetve lebontják a nemzetet támogató mechanizmusokat, mint például a nemzetközi szerződéseket, így szeparálva el szövetségeseitől egy adott államot. Az információs aspektus váltja ki talán a legjelentősebb hatást, ahol a központi eszköz a hamis narratíva gyártása. Ebben a tekintetben meghatározó a hamis információk terjesztésének és fenntartásának módja, különös tekintettel a közösségi média által kiváltott hatásokra. A katonai eszközök relatíve változatlanok, de az alkalmazásuk módja, illetve az alkalmazás elrejtésére irányuló törekvések újszerűek. Gazdasági téren is nem hagyományos nyomásgyakorlásról van szó, amihez kiváló eszközt jelenthet az energia, vagy a nagy összegű nemzetközi kölcsönök. A tábornok kifejtette, hogy az olyan jellegű támadásra, ami egy teljes kormányzat tevékenységét érinti, csak hasonló megközelítéssel lehet reagálni, amelyben a haderőnek megvan a saját szerepe és feladatai, amelyeket teljesítenie kell, azonban a diplomáciai nyomásra azonos mértékű diplomáciai nyomással kell válaszolni. A szövetségeseknek egységesen kell fellépni az információs hadviselés terén is, mert csak így lehet felülkerekedni a hamis narratívákon. Mindez politikai döntés kérdése, ahogyan a rendelkezésre álló katonai képesség alkalmazása is.
A jövő konfliktusáról szóló panelben felszólalt Philip Breedlove tábornok, a Szövetséges Fegyveres Erők Európai Főparancsnoka Michele Flournoy, az Új Amerikai Biztonság Központ társalapítója és ügyvezetője, Yang Jiemian, a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Intézetének nyugalmazott elnöke, valamint Marwan Lahoud, az Airbus stratégiai és marketing vezetője. (Forrás: youtube.com)
Awww.biztonsagpolitika.hu? Biztonságpolitika Portál fejlesztését a NATO Public Diplomacy Division, működtetését a Magyar Atlanti Tanács és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem támogatja.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ
Cookie-k elfogadása
Cookie beállítások
Süti box beállítások
Süti box beállítások
Adatvédelmi beállítások
Döntse el, hogy mely cookie-kat kívánja engedélyezni. Bármikor megváltoztathatja ezeket a beállításokat. Ezek a változtatások korlátozhatják az oldal elérhetőségét, használatát. További információkért a cookie-k törléséről látogasson el böngészőjének a Segítség oldalára.
A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat
Ez a honlap használja:
Emlékezni arra, melyik süti csoportot fogadta el
Ez a weboldal nem használja:
Bejelentkezési adatok megjegyzése
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Ez a weboldal nem használja:
Bejelentkezési adatok megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Ez a weboldal nem használja:
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Ez a weboldal nem használja:
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
