A fenti kép forrása: http://en.wikipedia.org/wiki/Arab_League#/media/File:Emblem_of_the_Arab_League.svg
Az Arab Liga tagállamai – válaszul a régió fegyveres konfliktusaira és a jelentős politikai fordulatokra – március végén Egyiptomban döntöttek arról, hogy a szervezet több évtizedes katonai integrációját egy magasabb szintre helyezik. Abdel Fattah el-Sisi egyiptomi elnök ezt a közös elhatározást történelmi jelentőségűnek tulajdonította, ami segíthet az arab államoknak kitörni az elmúlt évek zűrzavaros időszakából, lehetőséget teremtve a régióban zajló polgárháborúk és fegyveres felkelések kezelésére, mint ahogy azt Jemen és Szíria példája mutatja.
A közös hadsereg iránti igény az Arab Ligában több évtizedes múltra tekint vissza, amit sokáig az Izrael elleni közös fellépés igénye táplált. A tényleges megvalósulását elősegítő politikai hangulatot és döntést az elmúlt évek eseményei gyorsították fel úgy, mint a 2011-es arab tavasz néven elhíresült eseménysorozat és a belőle fakadó következmények Egyiptomban, Líbiában és Szíriában. Ezen felül az összeomlás szélére sodródott országokban megjelentek a különböző fegyveres milíciák és szélsőséges iszlamista csoportok, melyek közül napjaink egyik legfőbb kihívást az Iszlám Állam jelenti, melynek hatékony térnyerése a régióban napról napra megfigyelhető.
Az Arab Liga a szíriai események kapcsán felismerte hiányosságait, amely tetten érhető abban, hogy a formális politikai nyomásgyakorlása kimerült a gazdasági szankciók és békemegfigyelők küldésében.
Előzetes tervek szerint az Arab Liga egy csaknem 40.000 fős gyorsreagálású katonai kontingens felállítását tervezi, amelynek nagy részét Egyiptom és Szaúd-Arábia fogja biztosítani. E képesség jövőbeni alkalmazása lefedi a klasszikus haderőnemek területeit így alkalmasak lesznek szárazföldi, légvédelmi és haditengerészeti feladatokra egyaránt. A Liga vezetője, Nabil Al Arabi bejelentése szerint a közös hadseregnek képesnek kell lennie katonai segítség nyújtására, támogatásra olyan arab államok számára, amelyek biztonságát katonai fenyegetés veszélyezteti. Elvárásként fogalmazták meg, hogy nem csak konvencionális kihívásokra kell felkészülni, hanem alacsony intenzitású műveletekre is.
A hadsereget a következő hónapokban gyors ütemben szervezik meg, hogy az minél előbb rendelkezésre állhasson az Arab Liga számára, különös tekintettel az Iszlám Állam erősödésére és a Jemeni konfliktusra.
A Liga vezetői szerint ez a haderő egy új eszköz lesz az arab államok kezében, amely hozzájárul azokhoz az erőfeszítésekhez, amelynek révén nagyobb stabilitás és biztonság garantálható majd a térségben.
Más vélemények szerint a Liga e lépésével kontra produktív hatást fog elérni a régióban, különösen, ha figyelembe vesszük a térség más meghatározó, de elkülönült katonai-politikai szereplőit és a köztük levő törésvonalakat. Az egyik ilyen a többségében perzsa identitású síita vallási irányzathoz tartozó Irán és a zsidó Izrael állam. Mindkettő ország percepciójában kiemelt fenyegetésként jelenhet meg az Arab Liga ilyen irányú törekvése.
Hosszú távon az Arab Ligát belső tagoltsága is hátráltathatja, ugyanis a tagállamok között is jelentős eltérések vannak. Ennek okai hidegháborús múltjukban, gazdasági súlyukban vagy politikai berendezkedésükben keresendők. Vannak olyan országok, amelyek jellemzően jó viszonyt ápolnak a nyugati országokkal, míg mások Oroszországgal tartanak fenn hagyományosan szorosabb kapcsolatot. A másik belső törésvonalat a monarchiák és az úgynevezett forradalmi kormányok közti különbségek, akár ellentétek jelenthetik.
Az Arab Liga egy regionális nemzetközi szervezet a Közel-keleten, amely 1945-ben alakult, Kairóban. A II. világháború utáni hatalmi átrendeződések és közvetve Népszövetségi mandátum rendszer felszámolása után az arab nyelvű és tágabb értelemben szunnita iszlám vallási irányzathoz tartozó országok, élve az újonnan megszerzett vagy kiszélesített szuverenitásukkal, egy regionális nemzetközi tervezetbe tömörültek a hatékonyabb érdekérvényesítés reményében. A szervezet célja, hogy a tagállamok, kölcsönösen segítsék egymást és együttműködésre törekedjenek kulturális, társadalmi, gazdasági, politikai és katonai területeken egyaránt.
Az alapító tagállamok: Egyiptom, Jordánia, Irak, Szaúd-Arábia, Szíria, Jemen, Libanon.
A később csatlakozott országok: Líbia, Szudán, Marokkó, Tunézia, Kuvait, Algéria, Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Katar, Omán, Mauritánia, Szomália, Dzsibuti, Comore-szigetek
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
