A Biztonságpolitikai Szakkollégium tavaszi haditechnikai kurzusa keretében 2015. április 22-én 15:00 és 17:00 között Dr. Hegedűs Ernő mk. őrnagy tartott előadást a tagság számára a légideszant csapatok haditechnikai eszközeinek műszaki és alkalmazási kérdéseiről. Az előadó a bevezetőben kitért arra, hogy a 20. század során komoly fejtörést okozott a hadviselésben az a jelenség, amit a tűzerő-mozgékonyság olló kinyílásaként is nevezhetnénk, vagyis a katonai alakulatok tűzereje egy idő után sokkal gyorsabban növekedett, mint a mozgékonyságuk. A probléma áthidalásának egyik legfontosabb, és a mai napig hatékonyan alkalmazott módja, ha a szárazföldi erők mozgékonyságát hagyományos értelemben nem ehhez a haderőnemhez tartozó eszközökkel növelik meg, vagyis légideszant csapatokat hoznak létre.
A légideszant képességek kifejlődése az 1930-as években kezdődött el, viszont ebben az időszakban még számos kiforratlan eszköz és eljárás jelent meg. A légideszant robbanásszerű fejlődése az 1939 és 1945 közötti időszakra tehető, hiszen a szóban forgó alakulatok a II. világháború alatt nagyszámú hadműveleti és harcászati szintű műveletet hajtottak végre. Ezt követően viszont a fegyvernem bizonyos mértékű hanyatlása volt tapasztalható, ami elsősorban az egyre fejlettebb légvédelmi fegyverrendszereknek és radaroknak volt köszönhető, hiszen ezek megakadályozták, hogy a csapatokat merevszárnyú szállító repülőgépek révén az ellenség mögöttes területére juttassák. A II. világháborút követő pár évtizedes visszaesés ellenére azonban elmondható, hogy a légideszant ismét felfelé szálló ágban van. A fegyvernem fejlődése szempontjából gyakorlatilag már a vietnámi háború is nagy előrelépést jelentett, hiszen itt az amerikaiak már tömegesen alkalmazták a helikoptereket, amelyek lehetőséget biztosítanak a csapatok viszonylag kis magasságon a műveleti területre történő kijuttatására. Napjainkban pedig az amerikai V-22 Osprey billenőrotoros katonai konvertiplánt lehet a légideszant új fejlődési irányának hírnökeként emlegetni.
A fejlődésnek köszönhetően a légideszant műveletek az 1980-as évekre már ismét összemérhetőkké váltak a II. világháborúban tapasztaltakkal. A pályaív szemléltetése érdekében az előadó összehasonlította egymással többek között az 1944-es normandiai, az 1979-es afganisztáni, az 1991-es, 1992-es és a 2003-as iraki, valamint a 2001-es afganisztáni légideszant műveleteket.
A fejlődés ellenére megfigyelhető, hogy a közelmúltban már nem növekszik a különböző szállító repülőgépek és helikopterek által a műveleti területre kijuttatott haditechnikai eszközök mennyisége. A jelenség viszont elsősorban nem a technikai korlátoknak köszönhető, hanem annak, hogy a mai katonai műveletek abszolút értelemben kevesebb élőerőt és haditechnikai eszközt mozgatnak meg. Emellett az Egyesült Államok és a hozzá hasonlóan fejlett légideszanttal rendelkező államok esetében már olyan szintet ért el a gépesítettség és az egyéb eszközökkel való ellátottság, hogy a továbbiakban már nincs is értelme tovább növelni a kijuttatandó eszközök mennyiségét.
A beszámolót írta: Agócs Endre
