Kezdőlap Blog Oldal 91

Előadás a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred múltjáról és jelenéről, valamint a NATO Integrált Lég- és Rakétavédelmi Rendszeréről

0

A Biztonságpolitikai Szakkollégium lehetőséget kapott, hogy látogatást tegyen a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájában, melyre június 5-én került sor. A program keretében szakmai előadásokon vettünk részt, majd megtekintettük a technikai parkot és a csapatmúzeumot is.

Az előadásokat Könczöl Ferenc alezredes, parancsnokhelyettes tartotta, aki megismertetett minket az alakulat történetével, mely ? a szervezeti integráció befejezésével ? 2007 óta viseli jelenlegi nevét. A rakétaezred különleges szerepét az adja, hogy jelenleg Magyarországon ez az egyetlen alakulat, amely légvédelmi oltalmazási feladatot lát el. Az ezred egy vezetési és egy logisztikai zászlóaljból, két légvédelmi rakétaosztályból, egy egészségügyi központból és a helyőrségi támogatóegységekből áll. Az alakulat 2010 óta részt vesz a Magyar Honvédség missziós tevékenységében is.

11400971_1007085409303317_5829218017257187160_n

A rakétaezred a NATO Integrált Lég- és Rakétavédelmi Rendszerének (NATINAMDS-NATO Integrated Air and Missile Defence System) keretén belül látja el tevékenységét, melyek védelmi jellegű légi szembenállási műveletek. Ehhez a két rakétaosztály számára közepes hatótávolságú SA-6 (KUB) és rövid hatótávolságú Mistral légvédelmi rakétarendszerek állnak rendelkezésre. A feladatuk többek között bizonyos ipari és közigazgatási létesítmények, szárazföldi csapatok, ill. egyéb meghatározott objektumok légi oltalmazása. Az alezredes előadásában felhívta a figyelmet arra is, hogy 2015 után több területen növekedhet a fenyegetettség. A ballisztikus rakéták és UAV-k fejlődése újabb kihívások elé állíthatja a szövetséget, hiszen ezek a pontossága, hatótávolsága valamint mennyisége is gyorsan nő, és a tömegpusztító fegyverek proliferációjával veszélyes elegyet alkot. Erre válaszul a NATO a 2010-es lisszaboni és a 2012-es chicagói csúcstalálkozóján kifejezte hajlandóságát arra vonatkozóan, hogy ? amennyiben szükséges ? a hadszíntéren kívül az egyes országok területére, ezáltal azok lakosságára és az ott telepített erőire is kiterjessze a rakétavédelmi műveleteket. Ez a többrétegű hadszíntéri ballisztikus rakétavédelmi rendszer (ALTBMD), melyhez az Egyesült Államok hozzájárulásaként az Európai Szakaszolt Adaptív Megközelítés (EPAA) is kapcsolódik. A 2009-ben indított program jelenleg a második szakaszban tart, melynek keretén belül többek között SM-3-as ellenrakéták indítására alkalmas Aegis Ashore állásokat telepítenek Romániába, az utolsónak számító, 2018-ban befejeződő harmadik szakaszban pedig szintén ilyen rendszerek kerülnek Lengyelországba.

A Szövetség a változó feladatok és a csökkenő források miatt az irányítási rendszerét is átalakította, jelentős mértékben egyszerűsítve azt. A Szövetséges Légi Parancsnokság Ramsteinben található, amely felelős valamennyi légi vonatkozású ügyért a NATO-n belül.

A beszámolót írta: Pocsai Erzsébet

A horvát légierő válsága

0

A horvát fegyveres erők fejlődési pályája az elmúlt két évtizedben jelentősen eltért a balkáni és a kelet-közép-európai országokban megfigyelhető tendenciáktól. Ezen országok ugyanis a hidegháborús fegyverkezési verseny következtében jellemzően nagy mennyiségű ? és sok esetben meglehetősen korszerű ? haditechnikai eszközt halmoztak fel. A bipoláris világ megszűnése utáni új globális biztonsági környezetben az államok közötti fegyveres konfliktusok esélye jelentősen lecsökkent, így a legtöbb európai ország megkezdte védelmi stratégiájának felülvizsgálatát. Ezek során meghatározták a fegyveres erők alkalmazásának legfőbb elveit, valamint kijelölték feladataikat reagálva az új típusú biztonsági kihívások és fenyegetések megjelenésére. Az ennek szellemében végrehajtott haderő-átalakítások során jelentős létszámcsökkentést hajtottak végre, továbbá alaposan visszavágták a nehézfegyverzet arányát.

Ezzel párhuzamosan a délszláv háború kitörése révén Jugoszlávia egyes tagköztársaságainak nagy mennyiségű fegyverre volt szükségük annak érdekében, hogy megvalósítsák függetlenségi törekvéseiket. Többek között a horvátok függetlenségük kikiáltása után gyors ütemben fogtak hozzá egy ütőképes és önálló haderő alapjainak megteremtéséhez, melynek köszönhetően sikerrel tudták felvenni a harcot a Szerb hadsereggel szemben. Mindez nehéz feladatnak bizonyult, mivel az egykori jugoszláv hadsereg haditechnikai eszközeinek és infrastruktúrájának döntő része a szerbekhez került. E folyamat bemutatása meghaladja ezen írás kereteit, de összességében elmondható, hogy a horvát fegyveres erőknek ? a függetlenségi háború során ? sikerült kialakítani egy területvédelmi feladatokra alkalmas ? aktív harci tapasztalatokkal rendelkező ? klasszikus három haderőnemmel rendelkező haderőt.

A horvát hadsereg kezdeti fejlődési szakaszát meghatározta annak felismerése, hogy önállóan csak egy korlátozott célokért folytatott háborút tudnak sikerrel megvívni. A horvát vezetés ezért már korán rájött arra, hogy céljaik eléréséhez szükség van egy külső nagyhatalom politikai és katonai támogatására. A horvátok kitartása és az Egyesült Államok, valamint más nyugati országok beavatkozása végül hozzájárult a délszláv háborút lezáró daytoni békeszerződés megkötéséhez és az új határok kialakításához. A háborút követően Horvátország ? levonva a tapasztalatokat ? törekedett a NATO-val való szoros együttműködésre, mely végül a 2009-es csatlakozásban öltött testet.

Ehhez azonban hosszú út vezetett, mely során Horvátország igyekezett védelmi költségvetését a NATO elvárások közelében tartani. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (Stockholm International Peace Research ? SIPRI) összesítése szerint Horvátország GDP-hez viszonyított védelmi kiadásai 1,6 és 1,9 százalék között változott az elmúlt évtizedben. A horvátok kapcsán is megfigyelhető volt a trend, miszerint a NATO csatlakozást követően a védelmi kiadások fenntartására irányuló hajlandóság alábbhagy, hiszen 2013-ban ez az arány Horvátország esetében is mérséklődött ? 1,6 százalék körüli értékre csökkent. Mindez kevésnek bizonyult a fegyveres erők évek óta esedékes modernizációjának végrehajtására.

A horvát légierő helyzete

A Military Balance számait tekintve a horvát légierőnek kezdetben csak az a 4 darab MIG 21-es vadászrepülőgép állt a rendelkezésére, amit még időben sikerült kimenekíteni a közös bázisokról. A másik oldal légiereje ezzel szemben 480 harci repülőgépet sorakoztatott fel ? mely különböző típusokból tevődött össze, beleértve a MIG-21-es és MIG-29-es típusokat is.

Napjainkban Horvátország a régió azon kevés országa közé tartozik, mely rendelkezik ugyan légierővel, de légterének védelmét csak korlátozottan képes ellátni.  Ennek önálló teljesítésére a Balkánon csak a vele szomszédos ? és sokáig ellenséges ? nem NATO tagállam, Szerbia képes. Ebből is következik, hogy a horvát légierő egy minél korábbi korszerűsítésre és új eszközök beszerzésére szorul, ha nem akar a balti államok sorsára jutni, melyek légtérvédelmét a szövetséges NATO tagállamok látják el. Nagyságát tekintve a Horvát Fegyveres erők aktív szolgálatot teljesítő 16 500 fős állományából 1850-en teljesítenek szolgálatot a légierőnél.

A forráshiányok és az évek óta halogatott modernizáció leginkább a légierőt érintette, amelynek folyamatos leépítése és sikertelen korszerűsítése figyelhető meg. Ennek egyik eklatáns példája a MiG-21 bisz/D típusú vadászrepülőgépek felújításának esete. Egy elhúzódó pályáztatás során végül egy ukrán vállalat nyerte el a gépek korszerűsítésének feladatát, azonban a munkálatok szintén hosszú időt vettek igénybe, ráadásul az egyik gép gyakorlat közben a levegőben meghibásodott.  Emiatt a már elméletileg működő gépek felszállását megtiltották, és hosszas vizsgálódás indult annak kiderítése érdekében, hogy egyáltalán üzembiztosnak számítanak-e. Ennek következtében a horvát légierő ezen időszak alatt csak részleges megbízhatósággal tudta ellátni a feladatait, ami sokat ártott a megítélésének. Ennek ellenére elmondható, hogy a horvát légierőt tapasztalt pilóták és oktatók alkotják, így többek között a haderőnemben szolgálnak a nemzetközi szinten elismert Wings of Storm formáció tagjai is.

Mindezen körülmények ismeretében különösen nagy sikernek mondható, hogy az Ománi Szultánság katonai megállapodást írt alá Horvátországgal, amelynek értelmében a horvát légierő oktató pilótái fogják képezni az ománi légierő tagjait. Az ománi vezérkar főnöke és a delegáció vezetője által Zágrábban aláírt együttműködési dokumentumban a képzések helyszínéül a Zadar közeli Zemunki 93-as légibázist jelölték ki. Az első 16 ománi pilóta 2014 márciusában kezdte meg a kilenc hónapos kiképzést, amely során Pilatus PC-9M kiképző repülőgépekkel sajátíthatták el a szükséges ismereteket. A kiképzést a Horvát Nemzeti Színházban, ünnepélyes keretek között zárták le, melynek során átnyújtották az ománi pilóták teljesítményét elismerő okleveleket. A horvát légierő parancsnoka ünnepi beszédében kiemelte, hogy a képzés eredményességét a két ország együttes sikereként kell elkönyvelni. Az Ománi Szultánság is elégedett volt a horvátok által nyújtott képzéssel, és a tervek szerint idén februárban érkezett volna egy újabb ománi csoport.

A horvát légierő hat legjobbként számon tartott oktató pilótája azonban időközben leszerelését kérte a vezérkarnál, ugyanis az Ománi Szultánságtól jobb ajánlatot kaptak. A bejelentés hirtelensége és következményei révén a horvát légierő komoly személyügyi és szervezeti válságba került. Ennek során egyrészt számolniuk kell a hat legképzettebb pilóta távozásával járó feladatok megfelelő minőségben történő ellátásával, másrészt olyan légkör alakulhat ki a szervezeten belül, melynek következtében fellazulhat a légierő iránti elköteleződés, tovább roncsolva a haderőnem tekintélyét.

Az Omán és Horvátország között létrejött megállapodás eleinte mindenképp pozitív visszajelzés volt egyrészt a horvát légierő, másrészt a védelmi tervezésben szerepet vállaló döntéshozók számára is. Az együttműködés ugyanis azt igazolta, hogy a térségben jellemző alacsony, és folyamatosan csökkenő védelmi kiadások, illetve elöregedő haditechnikai eszközállomány ellenére a pilóták továbbra is magas szakmai színvonalat képviselnek. A megállapodásban kitűzött célok elérését követően elképzelhető lett volna, hogy az ország vezetése újraértékeli a haderő, azon belül is a légierő külpolitikában játszott szerepét. A haderőnem sikerei hozzájárulhattak volna az eszközállomány fejlesztéséhez szükséges politikai döntés meghozatalához, azonban erre utaló meggyőző lépések nem történtek.

Másrészről a horvát politikai vezetés ? más térségbeli országokhoz hasonlóan ? nem mérte fel reálisan azt, hogy az általuk a légierő személyi állománya számára biztosított jövedelem és munkakörülmények korántsem számítanak versenyképesnek összehasonlítva a haderőn kívüli lehetőségekkel. Horvátország tehát felismerte, hogy rendelkezésére áll egy jól működő haderőhöz feltétlenül szükséges komponens, vagyis a szakértelem, de azokat a feltételeket már nem tudta megteremteni, amelyek ennek megtartásához szükségesek.

Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.

Szaúd-Arábia nukleáris fegyvert szerezne be?

0
Salman bin Abdulaziz, Szaúd-Arábia királya.(Forrás: http://www.reuters.com/article/2015/03/23/us-iraq-saudi-invitation-idUSKBN0MJ0H820150323)

Miközben Irán és a P5+1 világhatalmak folyamatosan egyeztetnek Teherán nukleáris programjáról, erre válaszul Szaúd-Arábia Pakisztántól vásárolna nukleáris fegyvert, a Perzsa-öböl menti országok pedig óva intenek egy labilis megállapodás megkötésétől Irán nukleáris programjával kapcsolatban. Turki bin Fejszál herceg, egykori szaúdi hírszerzési főnök valamint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) munkatársai szerint a megállapodás létrejötte ugyanis megnyithatja az utat a nukleáris fegyverek elterjedéséhez a régióban. A félelmeket több térségbeli ország is osztja, akik kétlik a szankciók hosszútávú hatásosságát, és a további nukleáris proliferáció lehetőségét hangoztatják.

Az iráni fenyegetésre válaszul Szaúd-Arábia és a régió ? hivatalosan ? egyetlen nukleáris arzenállal rendelkező állama, Pakisztán között újra napirendre kerültek az előre legyártott, könnyen elérhető nukleáris fegyverek beszerzéséről szóló tervezetek. A két ország között már korábban megkötött egyezség sokak szerint most ért el gyakorlati megvalósításához, azaz Szaúd-Arábia adott esetben nukleáris fegyvereket vásárolhat Pakisztántól, annak ellenére, hogy az ország 1988 óta az atomsorompó-szerződés részes állama. „Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, miközben Irán megtartja legtöbb urándúsítóját és fejleszti a nukleáris technológiáját? – jelentette ki május elején egy Barack Obama amerikai elnökkel találkozó szaúdi vezető. A nyilatkozatot megerősítette Turki bin Fejszál herceg Dél-Koreában elmondott beszéde, amelyben úgy fogalmazott, hogy „minden, ami van Iránnak, nekünk is lesz.? A fegyverek beszerzését az ország és az egész régió biztosításának valamint az iráni urándúsítás elleni válaszlépésnek tekintik, és úgy tartják, hogy ez a szankciókkal ellentétben hatékonyan és hosszútávon meg tudja védeni az államokat.

Nem valószínű, hogy a szállítások már megkezdődtek, azonban a szaúdi kijelentések mindenképpen stratégiai fontosságúak, a háttérben megkötött pakisztáni szerződés pedig biztossá teszi az iráni kormányzat számára: Szaúd-Arábia rövid időn belül képes lesz válaszolni a nukleáris fenyegetésre. A királyság jelenleg a 2010-ben elindított KACARE nevű, atomenergiára és megújuló energiaforrásokra összpontosító program alapján építi fel energiaszektorát. Ennek keretein belül 2032-re 17.6 gigawattos kapacitásra szeretné bővíteni reaktorait, azonban a beruházásokra eddig még nem került sor. Olli Heinonen, az IAEA egykori főigazgató-helyettese szerint minimum 10 évnyi fejlesztés kell még ahhoz, hogy Szaúd-Arábia képes legyen nukleáris fegyverek önálló gyártására. Heinonen hozzátette: a szomszédos Jordánia rendelkezik a régió legnagyobb urániumkészleteivel, azonban ezek kinyeréséhez nincs elegendő anyagi forrása, így kézenfekvő megoldás lenne egy Szaúd-Arábia és Jordánia között megkötött szerződés, amely mindkét fél számára előnyökhöz vezetne.

Bár pakisztáni illetékesek cáfolták, hogy Szaúd-Arábia hozzáférést kaphat országuk nukleáris technológiájához, köztudott, hogy a két államot szoros szálak fűzik egymáshoz, hiszen Szaúd-Arábia az utóbbi harminc évben a pakisztáni nukleáris program finanszírozásában is segített. Az amerikai hírszerző szolgálatok a jelenlegi bizonytalanság kiküszöbölése érdekében a fegyverek érkezésére és a két ország között lezajló áruszállítási folyamatokra kiemelt figyelmet fordítanak. A kialakuló konfliktusban Iránt elsősorban Oroszország, míg Szaúd-Arábiát leginkább a francia vezetés támogatja.

A közel-keleti államok közül Pakisztánon kívül Izrael rendelkezhet még nukleáris arzenállal, azonban ezt az izraeli vezetés eddig se nem erősítette meg, se nem cáfolta. Brit elemzők szerint a legnagyobb probléma az, hogy más térségbeli állam, például Törökország vagy Egyiptom is kényszerítve érezheti magát nukleáris robbanófejek gyártására vagy vásárlására, ezáltal pedig egy újabb, sokkal veszélyesebb fegyverkezési verseny alakulhat ki. A helyzetet pedig tovább súlyosbítja a Közel-Keleten zajló számos proxy háború ? például Szíria és Jemen területén ?, amelyek mögött szintén érezhető Irán és Szaúd-Arábia szembenállása. Mr. Burns, a Harvard egyetem professzora szerint a félelmekre és a lehetséges fegyverkezési versenyre egy erős, keménykezű amerikai vezetés lenne a megoldás, amely hosszú távon tudná garantálni az arab államok számára, hogy a megszületett, Iránt kötő nemzetközi szerződések biztosítják a térség stabilitását, valamint hatékonyan visszaszorítják a nukleáris fegyverek kifejlesztésére és gyártására vonatkozó esetleges törekvéseket. Ebben ugyanis a jelenlegi helyzetet tekintve kevés állam bízik.

Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.

Tovább gyűrűzik a lehallgatási botrány: veszélyben a Merkel-kormány?

0
Forrás: http://img.rt.com/files/news/27/f0/40/00/merrrrrrrrr-1.si.jpg

Hatalmas felháborodást okozott a nemzetközi politikában a hír, miszerint a német hírszerzés szerteágazó adatgyűjtést folytatott több európai szövetségese ? többek között Franciaország és Belgium ? ellen.  A német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (Bundesnachrichtendienst ? BND) állítólag az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatallal (National Security Agency ­? NSA) közösen végezte az információk begyűjtését. A célpontok közé tartozott többek között a francia kormányzat, az Európai Unió Bizottsága, illetve az Airbus csoport. Az ügy valószínűleg megrengeti az uniós országok egymásba ? és különösen Németországba ? fektetett bizalmát, valamint kérdéseket vet fel az állampolgárok adatainak biztonságáról is. A jelenlegi helyzetet több esemény is megelőzte, amelyek napjaink fontos biztonságpolitikai beszédtémáivá váltak.

Ezek közül a kémkedés és lehallgatás leginkább a hidegháború időszakában volt ?népszerű? téma, azonban újból a felszínre került, miután az NSA volt alkalmazottja, Edward Snowden fontos információkat szivárogtatott ki az Egyesült Államok adatgyűjtési módszereiről. Ebből kiderült, hogy az Egyesült Államok még az európai szövetségeseiről is gyűjtött tikos információkat, melynek keretében nagykövetségeket figyeltek meg, továbbá telefonhívások milliót hallgatták le és tárolták el. Ezen kívül több európai állam vezetőjének ? köztük a német kancellár, Angela Merkel ? telefonhívásait és elektronikus levelezéseit is ellenőrizték. Mindez súlyos diplomáciai válságot okozott a felek között, hiszen nem gondolták, hogy baráti országok hírszerzési egységeinek célpontjaivá válhatnak.

A 2001. szeptember 11-i események sarkallták arra az amerikai törvényhozást, hogy létrehozzák a ?Patriot Act? törvényt, amely mostanáig lehetővé tette a hírszerző ügynökségek számára az adatgyűjtési módszerek széles spektrumú alkalmazását. Mindez most megváltozhat, hiszen a törvény hatálya június 1-vel lejárt, helyette a szenátus által június 2-án megszavazott ?Freedom Act? törvény lépett életbe, miután az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama még aznap aláírta azt. A széleskörű hírszerzési jogosítványokat korlátozó új szabályozással leállították az Egyesült Államok területén végzett tömeges adatgyűjtést, így az NSA ezentúl csak indokolt esetekben ? és célzottan ? a külföldi hírszerzést felügyelő titkos szövetségi bíróság (Foreign Intelligence Surveillance Court, FISC) felhatalmazással folytathat megfigyeléseket. Ezt követően a szolgáltatók tárolják majd az adatokat, akik kötelesek azokat ? a gyakorlatuknak és a törvényeknek megfelelően ? másfél évig megőrizni. Fontos megjegyezni, hogy az átállás fokozatos lesz, az NSA csak fél év múlva fogja elveszíteni jogosultságát az úgynevezett metaadatok gyűjtésére és tárolására.

Az NSA által folytatott „kémkedést” maga a kancellárasszony is elítélte, azonban idén tavasszal kiderült, hogy a BND is részt vett titkos információk gyűjtésében. A megfigyelések célpontjai az európai kormányok és nagyvállalatok, valamint az Európai Unió szervei voltak ? a felháborodást tovább fokozta, hogy német vállalatok és magánszemélyek ellen is folytattak titkos adatgyűjtést. A német és az amerikai szolgálatok összehangolták tevékenységeiket, mellyel legfőbb céljuk a terrorgyanús elemek kiszűrése lett volna, ám a tények azt mutatják, hogy az általuk végzett megfigyelések messze meghaladták ennek kereteit. Tovább erősíti a gyanút az is, hogy ? az amerikai források szerint ? a BND segítve a CIA munkáját hozzájárult az Osama bin Laden elleni hajtóvadászat sikerességéhez.  Merkelnek további fejfájást okozhat a tény, miszerint Belgium és Hollandia saját nyomozást indított a kémkedési ügyek kivizsgálása érdekében. Franciaország ? aki szintén áldozatául esett a kémkedésnek ? arra az álláspontra helyezkedett, hogy Németország várhatóan magyarázattal fog szolgálni a történtekre, így bizonyítva azt a bizalmat, mely a két európai nagyhatalom között fennáll. Néhány forrás szerint külön optikai kábeleken keresztül futtatták az ellenőrzött adatokat a német BND számára, melyhez hozzájárult a Deutsche Telekom is, így a német telekommunikációs óriáscég ügyfeleinek adatai is veszélybe kerülhettek.

A lehallgatási botrány a német belpolitikában is hamar éreztette hatását, ennek eredményeképp az ellenzék folyamatosan támadja a kancellárt, mivel a kancellári hivatal alá van rendelve a német hírszerzés. Komoly viták folynak arról is, hogy a német parlament alsóházának (Bundestag) illetékes bizottsága betekintést nyerhessen a megfigyelési listákba és adatokba. A történtek ellenére a kancellár továbbra is kiáll a német és az amerikai hírszerzés együttműködése mellett, hiszen véleménye szerint a legfontosabb cél a nemzetközi terrorizmus elterjedésének megfékezése. Kijelentette továbbá, hogy az ő feladata megtalálni az egyensúlyt a hírszerzés feladatinak megszervezésében, illetve célpontjainak kiválasztásában. Az ügy a kormánykoalícióban is feszültségeket szült, Christine Lambrecth, a szociáldemokrata (SDP) frakció parlamenti ügyvezetője is arra szólította fel Angela Merkelt, hogy adja át az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) részére az NSA-tól kapott keresőkifejezések listáját, ami azonban eddig még nem történt meg.

Valószínűsíthető, hogy a lehallgatási és kémkedési botrány hosszútávon fogja befolyásolni az európai államok biztonsági környezetét és diplomáciai kapcsolatait. Világos, hogy az alapvető bizalom is megrendül az államok vezetői között, ha ilyen tevékenységekről szereznek tudomást. Az már más kérdés, hogy az európai polgárok adatai, hívásai, levelezései mennyire lehetnek biztonságban a különböző hírszerzési ügynökségek adatgyűjtési gyakorlataitól. Végül, de nem utolsó sorban feltehetjük magunknak a kérdést, hogy meddig terjedhet az információszerzés határa a terrorizmus, vagy szervezett bűnözés elleni harc égisze alatt.

Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.

Biztonság és légtérvédelem

0

Dr. Németh József okleveles biztonság- és védelempolitikai szakértő vezetésével a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Biztonságpolitikai Szakkollégiumának képviselői tettek látogatást a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél június 05-én.

A látogatásra a szakkollégium vezetésének azon elismerésre méltó kezdeményezése keretében DSCF1095került sor, mely szerint a biztonságpolitikával foglalkozó szakemberek látásmódjának alakításában mindenképp kiemelkedő szerepet kell kapjon a biztonság katonai dimenziójában meghatározó szerepet játszó katonai szervezetek megismerése,valamint a Magyar Honvédség képességeiről történő személyes tapasztalatgyűjtés.

A látogatókat Könczöl Ferenc alezredes, parancsnokhelyettes fogadta, aki prezentációjában ismertette a légvédelmi rakéta és tüzér fegyvernem NATO-ban betöltött helyét és szerepét, a fegyvernemmel szemben álló kihívásokat, közöttük olyanokat, mint a tüzérségi lövedékek (RAM ? Rocket, Artillery and Mortar), valamint ballisztikus rakéták jelentette fenyegetés és a Szövetség4 erre adott válaszai. Ezt követően a parancsnokhelyettes felvázolta az ezred szervezeti felépítését, feladatrendszerét, bemutatta az üzemeltetett vezetési és fegyverrendszereket, valamint a légvédelmi rakétaezred által a NATO Integrált Lég- és Rakétavédelmi Rendszerében (NATO Integrated Air and Missile Defence System ? NATINAMDS) elfoglalt pozícióját.

DSCF1095

Mivel a látogatásra az alakulat nagysikerű Nyitott Kapuk Hete rendezvénysorozatának utolsó napján került sor, így a látogatók ennek keretében az alakuló téren kiállított főbb haditechnikai eszközök mellett megismerkedhettek a katonák elhelyezési körülményeivel és kiképzési lehetőségeivel, valamint kipróbálhatták az IGLA légvédelmi rakéta szimulátor berendezést és sikeres kísérletet DSCF1145tettek a szituációs paintball pálya leküzdésére.

DSCF1145

A látogatás hangulatélményét csak fokozta az először passzív nézőként, majd aktív résztvevőként (!) teljesített alaki kiképzés, illetve a megtekintett, akciófilmekbe illő tűzharc-jelenetekkel tarkított taktikai bemutató, amelynek során egy rajtaütés elhárítását és egy sérült kimentésének professzionálisan kivitelezett módját mutatták be az ezred katonái.

4

A jó hangulatban elköltött ebédet követően a látogatók bejegyzést tettek az ezred látogatói könyvében, majd a Csapatmúzeum, illetve a Művelődési Otthon környezetében kialakított technikai park és emlékhely megtekintése után a vendégek egy tartalmasan eltöltött szakmai nappal a hátuk mögött, elégedettségüknek hangot adva köszöntek el a légvédelmi rakétaezredtől, illetve annak parancsnokhelyettesétől, aki sok sikert, erőt, egészséget és kitartást kívánt a szakkollégium tagjainak mind tanulmányaikhoz, mind a biztonságpolitika területén végzett munkájukhoz.

Írta: Cseszreginé Csekei Judit százados
A cikk először az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred hivatalos honlapján jelent meg.

Az Eurázsiai Gazdasági Unió

0

A 2010. január elsején létrejött Eurázsiai Vámunió 2014. május 29-én Eurázsiai Gazdasági Unióvá (EaEU; EAEU) fejlődött, köszönhetően azon eurázsiai országoknak, amelyek Asztanában egy mélyebb kapcsolat kialakítása mellett döntöttek. Az új rendszernek három alapító tagja volt (Fehérorszország, Kazahsztán, Oroszország), de a szerződés 2015. január elsejei hatályba lépését követően megkezdődött munkálatokból január 2-ától már Örményország is kivette a részét (ami viszont a későbbiek során valószínűleg ellehetetleníti Azerbajdzsán csatlakozását). Mindemellett Kirgizisztán egy kisebb várakozási időt követően 2015. májusában csatlakozott a korábban említett négy ország mellé, a szervezet területi hatálya így jelenleg körülbelül 175 millió fős lakosságot fed le.

(Forrás: http://www.worldreview.info/content/russias-eurasian-gamble-fails-pay)
(Forrás: http://www.worldreview.info/content/russias-eurasian-gamble-fails-pay)

Az egyezmény szerint az uniót azzal az indokkal hozták létre, hogy egy széleskörű piac alakuljon ki, és a tagállamok életszínvonala az integrációnak köszönhetően magasabbá váljon. Ennek érdekében biztosítják a munkaerő, termékek és szolgáltatások unión belüli szabad áramlását, illetve szorgalmazzák egy tagállamok közötti összehangolt, harmonizált piac létrehozását is.

A szervezet felépítése a következő elemekből áll:

  • Legfelsőbb Eurázsiai Gazdasági Tanács (Supreme Eurasian Economic Council)

A legfelsőbb tanács munkáját az országok államfői alkotják: Serzs Szargszjan, Alexander Lukasenko, Nurszultán Nazarbajev és Vlagyimir Putyin.

  • Eurázsiai Kormányközi Gazdasági Tanács (Eurasian Intergovernmental Economic Council)

A kormányközi tanács munkáját az államok kormányfői látják el: Hovik Abrahamian, Andrej Kobjakov, Karim Maszimov és Dmitrij Medvegyev.

  • Eurázsiai Gazdasági Bizottság ( Eurasian Economic Commission)

A bizottság az unió állandó szerve, amely kollektív döntések alapján hozza határozatait. Tagjait a tanácsi bizottság és a bizottsági testület (Board of the Eurasian Economic Commission) jelöli ki. A bizottság elsődleges funkciőja, hogy elősegítse az unió fejlődését, s a gazdasági integrációt szolgáló célokat határozzon meg.. A bizottság tagjait 12 személy alkotja (Kirgizisztán végleges csatlakozásával ez valószínűleg 15 főre fog emelkedni), amely azt jelenti, hogy minden egyes tagállam 3 taggal képviselheti magát. A 12 tag közül pedig egy személyt a Bizottsági Testület Elnökévé is választanak (Chairman of the Board of the Commission). A bizottság tagjait a Legfelsőbb Eurázsiai Gazdasági Tanács államfői választják meg 4 évre.

  • Eurázsiai Gazdasági Unió Bírósága (Court of the Eurasian Economic Union)

A Bíróság természetesen az Eurázsiai Unió rendeltetésszerinti jogi feladatait látja el.

Ha jól megnézzük, az unió már nevében és szervezeti felépítésében is nagymértékben hasonlít az Európai Unióra. Ebben a tekintetben talán a parlament hiánya tűnhet fel, amely másolata még névlegesen sem szerepel az Európai Gazdasági Unió intézményei között. Egyes szerzők szerint azonban a tagállamok közötti megfelelő mértékű gazdasági harmonizáció és a valódi közös piac csak hosszú távú folyamat eredményeként alakulhat ki. A pénzügyi szektor törvényi harmonizációja előreláthatólag 2025-re fog megvalósulni, míg egy közös energiatérség körülbelül 2019-re, a közös földgáz-és kőolaj kereskedelem azonban szintén 2025-re várható.

Mindennek ellenére a Bizottság feladata, hogy az együttműködést és az eredményességet fenntartsák. A nemzetközi kooperációért felelős intézmény, egy kiemelkedő része a szervezetnek és elsődleges prioritásának tekinti Európával, valamint a csendes-óceáni államokkal való kapcsolatok mélyítését.

Az Eurázsiai Gazdaság Unió és Vietnám között május 29-én aláírt szabadkereskedelmi egyezménynek köszönhetően már meg is mutatkoztak a csendes-óceáni térsgében való terjeszkedés első jelei. A szerződést Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és Nguyen Tan Dung vietnámi miniszterelnök látta el kézjegyével, akik elmondásuk szerint az egyezménytől a bilaterális kapcsolatok fejlődését várják el. A vietnámi miniszterelnök a szerződéskötés lehetőségét érdekes módon elsősorban Oroszországnak, az Eurázsiai Gazdasági Unió több tagjának pedig csak mellékesen köszönte meg, amely ismételten rávilágít a szervezeten belüli orosz befolyás erősségére. Az EaEU életében egyébként ez volt az első nemzetközi dokumentum, amelyet nem egy poszt-szovjet tagköztársasággalkötött. Dmitrij Medvegyev 2015. június elsején úgy nyilatkozott, hogy ? a Vietnámmal aláírt egyezményhez hasonlóan ? további kapcsolatok kialakítására törekszik az ázsiai régióban, hiszen véleménye szerint ez a bilaterális szerződés egy fontos kaput nyitott meg a többi térségbeli országgal való kapcsolatteremtés megvalósulásához. Mindemellett, pedig a térség legjelentősebb gazdasági hatalmával, Kínával is megkezdődtek a az egyeztetések egy gazdasági és kereskedelmi együttműködés létrehozásáról. Mindez nem véletlen, hiszen Kína szerepe egyre jelentősebb, és az unióval együtt szintén egy szabadkereskedelmi övezet létrehozására törekednek, az oda vezető út első lépését pedig az együttműködési doukmentum aláírása jelentheti.

A célok elérése érdekében azonban nemcsak Ázsiával, hanem az Európai Unióval is számolni kell. A szervezet megalakulását követően, január másodikán már az EU figyelmét is felhívták az EaEU megalakulására. Oroszország EU-s nagykövete, Vlagyimir Csizov – kissé elterelve a figyelmet az ukrán válságról – kiemelte, hogy az EaEu egy komoly lehetőségekkel rendelkező gazdasági térség, amely az Amerikai Egyesült Államoknál jelentősebb mezőgazdasági termékekkel rendelkezik.  Egyes elemzők azonban továbbra is úgy gondolják, hogy ez az eurázsiai tömörülés elsősorban Oroszország nagyhatalmi törekvésit reprezentálja.

A szervezet fejlődése azonban nem stagnál, mivel a következő célkitűzése az országoknak, hogy egy közös valutát vezessenek be az unión belül, amely a további integráció egyik fontos pontja lehet. Ez a terv először március 20-án Vlagyimir Putyin egyik nyilatkozatában jelent meg, majd pedig május 29-én Dmitrij Medvegyev, a Vietnámmal megkötött szerződés aláírásának a napján is kiemelte egy pénzügyi unió létrehozását.

A szervezet létrejötte jelentős kezdeményezésnek számít, azonban az Eurázsiai Gazdasági Unió jövőjével kapcsolatos latolgatásokra még várni kell néhány évet, és majd csak ezt követően lehet egyes államokkal kapcsolatos pozitívumokat illetve negatívumokat kifejteni.

Párizsban találkoztak az Iszlám Állam elleni koalíció tagjai

0
Haider al-Abadi iraki miniszterelnök, Laurent Fabius francia külügyminiszter és Antony Blinken amerikai külügyi helyettes államtitkár a párizsi konferencia sajtótájékoztatóján. (Forrás: http://in.reuters.com/article/2015/06/03/mideast-crisis-blinken-idINKBN0OJ0IC20150603)

Párizsban találkoztak az Iszlám Állam ellen alakult koalíció tagjai június másodikán, ahol a 24 ország képviselői vitatták meg a szervezet elleni fellépés jövőjét. Az Egyesült Államokat a balesetéből fakadóan nem John Kerry külügyminiszter, hanem Antony Blinken külügyi helyettes államtitkár és a koalíciós csapatokat vezető különmegbízott, John Allen tábornok képviselte.  A tavaly szeptemberi találkozó utókövetését célzó konferencia középpontjában az Iszlám Állam elleni harc mellett a szíriai polgárháború szerepelt, tekintettel arra, hogy az párhuzamosan zajló és egymással kölcsönhatásban álló konfliktusok rendezését egy fórumon célszerű kezelni.

A találkozó megtartásának fő indoka a kilenc hónappal ezelőtt megkezdett Iszlám Állam elleni légitámadások értékelése volt. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mennyire mondható eredményesnek a koalíciós közbelépés. Mindenképpen le kell szögezni, hogy a felek kommunikációja igen zavaros, a térségből érkező híradások pedig több esetben ellentmondásosak. Az így keletkezett zavarban az érintett országok mindegyike a saját érdekeinek megfelelően próbálja alakítani a konfliktus kezelését célzó lépéseket. Első sorban az iraki kormány vezetője, az egy éve megválasztott Haider al-Abádi lépései figyelemreméltóak ebben a tekintetben. Az új kormányfőtől az iraki politika átalakulását várják, ezen belül is a vallási és etnikai különbségek, valamint az ebből fakadó konfliktusok mélyülésének megakadályozását kérik. A várakozásokkal ellentétben al-Abádi szerepe a helyzet mérséklésében igen kettős, a partnerországok elvárásait jóval alulmúlja az általa folytatott kisebbségi politika. Mentségére ezzel párhuzamosan azonban fel lehet hozni, hogy a polgárháborúban minden politikai lépésnek igen komoly következményei lehetnek, így az iraki politikai vezetésnek nem áll érdekében a szunnita kisebbséggel való békülékeny kommunikáció, tekintettel arra, hogy az iraki kormányerők alkalmatlanok az Iszlám Állam elleni harcra, amellyel párhuzamosan megnő a síita milíciák szerepköre.

Az Iszlám Állam által uralt iraki és szíriai területek. (Forrás: https://www.stratfor.com/image/understanding-strategic-shift-syria)
Az Iszlám Állam által uralt iraki és szíriai területek.
(Forrás: https://www.stratfor.com/image/understanding-strategic-shift-syria)

A légicsapások eredményessége kettős képet mutat, ugyanis egyfelől sikeresen hozzájárultak a Kobani és Erbil elleni támadások visszaveréséhez, azonban arra nem voltak elegendőek, hogy az Iszlám Állam ne vegye be az Anbár tartományban található Ramadi és a szíriai területeken lévő Tadmur városokat, amelyek stratégiai jelentőséggel bírnak. Az Iszlám Állam térnyerése az északi és keleti frontokon visszaesőben van, köszönhetően a kurd Pesmerga erők ellenállásának, azonban az iraki és szíriai régiók középső, nyugati és déli régióban igen erőteljesnek mondható. A párizsi konferencián Blinken a légicsapások sikeressége kapcsán három tényezőre hívta fel a figyelmet. Egyfelől arra, hogy az Iszlám Állam az egy évvel ezelőtti képességeihez képest ? a nemzetközi fellépés ellenére ? erős maradt, másfelől a koalíciós légicsapások megkezdésekor mindenki tudatában volt annak, hogy az akció igen hosszú időt fog igénybe venni tekintettel a konfliktus természetére. Végül pedig összességében az Iszlám Állam egynegyedével kevesebb területet birtokol, mint korábban. Az utolsó ponthoz hozzá kell tenni, hogy ennek az eredménynek jelentős részét a kurd erőknek köszönhetik, amely intő jel lehet arra, hogy szárazföldi erővel elejét lehet venni a szervezet terjeszkedésének. Al-Abádi beszédében külön kitért az iráni és az orosz relációk elemzésére. Nehezményezte, hogy nincs komolyabb összhang a felek között, tekintettel arra, hogy közös célt szolgál a felek tevékenysége. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi közösség szankcióinak hatására Irak nem tud fegyvereket szerezni Oroszországból.

Egyre gyakrabban merül fel ? természetesen a lehető legnagyobb fenntartásokkal ? a nyugati politikai vezetők nyilatkozatai között, hogy a konfliktusra tekintettel az Aszad-rezsimmel valamilyen politikai megoldást kell találni a polgárháborúra. Amíg a szíriai vezetés 2011 után a nemzetközi közösség nagy része számára szinte vállalhatatlanná vált, úgy a megváltozott stratégiai környezetre való tekintettel egyre inkább felmerül a politikai kapcsolatok lassú, óvatos újraépítése. Amint azt az arab tavasz utáni régióbeli országok belpolitikai válságain keresztül is láthattuk, az ?erős ember? szituáció mindig is nagy szerepet játszott ? és játszik ma is ? a közel-keleti politikai folyamatokban. Ezen túl felmerül a kérdés, hogy ha az Aszad-rezsimet mégis bevonják ? vagy csak megengedik számára ? a konfliktus rendezését, azt végül milyen körülmények között teszik.

Nemzetközi közvetítés és kísérletek a béke megteremtésére Szíriában

0
A kép forrása: http://www.sana.sy/en/wp-content/uploads/2014/09/President-al-Assad-De-Mistura2.jpg, Letöltés ideje: 2015. 05. 15.

Május 4-én kezdődtek meg az újabb egyeztetések Szíriát illetően, a kormány, egyes ellenzéki csoportok és más helyi szervezetek valamint több külföldi állam képviselői részvételével Genfben. Az eseményről az ENSZ szíriai különmegbízottjának posztját jelenleg betöltő Staffan de Mistura úgy nyilatkozott, hogy az nem tekintendő sem konferenciának, sem pedig harmadik genfi találkozónak, csupán közte és az előbb említettek közötti konzultációnak. A különmegbízott szerint az egyeztetésnek nincs konkrétan meghatározott célja és vége, de a tervek szerint június 30-án felmérésre kerülnek az addigi tapasztalatok, és azok alapján fog döntés születni a lehetséges következő lépésekről. Azt, hogy mindeddig nem sikerült megoldást találni e rendkívül súlyos, humanitárius katasztrófával fenyegető válságra, többen ? köztük az ENSZ főtitkára is ? a nemzetközi közösség szégyenének tartják. Ezt támasztja alá többek között az, hogy az eddig elhunytak száma 220 ezerre tehető, továbbá több mint 11 millióan kényszerültek elhagyni lakhelyüket, s közülük majd 4 millióan idegen országban kerestek menedéket.

Tehát így, túl a válság kitörésének negyedik ?évfordulóján?, egy újabb, immár sokadik rendezésre tett kísérlet idején, érdemes végigtekinteni azon, hogy a kezdetektől egészen napjainkig kik és hogyan próbálkoztak a felek kibékítésével, miként lehet ezeket a kísérleteket értékelni, mik voltak ezek hibái. Emellett számba kell venni azon tényezőket, körülményeket, melyek hátráltatják vagy esetleg lehetetlenné is teszik az egyezségre jutást. Világosan látszik pedig, hogy a katonai győzelem egyik fél számára sem lehetséges, és sokan ? legyen szó akár szíriaiakról, akár külső szereplőkről ? számos alkalommal hangsúlyozták a békés, politikai megoldás szükségességét. Sőt, a felek közötti közvetítésre a konfliktusrendezések terén igen járatos diplomaták is kaptak felkérését.

Elsőként az Arab Liga ? 7 hónappal az első tüntetések után ? 2011 októberében kezdett a szíriai eseményekkel foglalkozni, melyek kezelésére a hónap végére kidolgozott egy tervet, amit Damaszkusz november 2-án el is fogadott. A terv szerint a kormányzatnak ki kellet vonnia a hadsereget az utcákról, szabadon bocsájtania a különböző megmozdulások során letartóztatottakat, lehetővé tennie megfigyelők és tudósítók belépését az országba, valamint tárgyalásokat kezdeni az ellenzékkel. Arról azonban, hogy ez mennyiben valósult meg, már egészen eltérő vélemények láttak napvilágot. Annak ellenére ugyanis, hogy míg Szíria moszkvai nagykövete november 11-én az elvárások szinte maradéktalan végrehajtásáról nyilatkozott, addig az Arab Liga rögtön másnap éppen ennek ellenkezőjére hivatkozva ? mellesleg a szervezet alapokmányával ellentétes módon ? felfüggesztette Szíria tagságát és szankciókat léptetett életbe vele szemben.

Mindezek következtében már a válság kezdeti szakaszában látszódott, hogy a békés rendezés ? legalábbis az Arab Liga segítségével ? nem érhető el egykönnyen, aminek alapvetően két oka volt. Egyrészt Szíriának az Öböl-országok felé táplált bizalmatlansága, amely különösképpen vonatkozott a Liga akkori soros elnöki tisztségét betöltő Katarra, hiszen ekkor már ismert volt róla, hogy Kadhafi elleni felkelés során katonákat küldött Líbiába. A másik ok az ellenzék magatartásában keresendő, ugyanis nem sokkal a tárgyalások megkezdését tartalmazó terv kormány általi elfogadása után kijelentették, hogy elutasítanak minden olyan tárgyalási feltételt, mely nem foglalja magába a rezsim távozását. Továbbá ? még ha nem is ért mindenki egyet azzal a Damaszkusz által már a kezdetektől hangoztatott érvvel, hogy szélsőséges fegyveres szervezetekkel harcol ? az is kétségtelen, hogy ekkorra már végbement az ellenzék militarizálódása, ráadásul bármilyen világos politikai program ezzel párhuzamos megjelenése nélkül. Sőt, az al-Káidának a válságban való érdekeltsége is hamar láthatóvá vált. Mindent összevetve a novemberben elfogadott tervnek azon része, mely a hadsereg kivonását rendelte el, már nem biztos, hogy időszerű volt.

Látva korábbi elgondolásának problémáit, a Liga egy megfigyelő misszió felállítása mellet döntött, melyhez december 19-én a szíriai kormány rövid húzódozás után hozzá is járult. Ezt követően azonban az ellenzék szinte rögtön külföldi katonai beavatkozást kezdett követelni, majd néhány héttel később a katari emír is e mellett foglalt állást, melyhez Szaúd-Arábia is csatlakozott. A megfigyelő misszió által készített jelentés viszont nem volt a beavatkozást pártolók kedvére, hiszen azt állította, hogy Szíriában jelenleg egy olyan kormányellenes fegyveres felkelés zajlik, melyben mindkét fél felelős az erőszak eszkalálódásáért, így elsőként Szaúd-Arábia, majd őt követve a többi Öböl-ország is visszahívta megfigyelőit. A visszahívással pedig nemcsak a misszió, hanem gyakorlatilag annak esélye is megszűnt, hogy a Liga egyedül tudja kezelni a válságot, így került kinevezésre 2012. február 23-án Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga közös különmegbízottjaként.

Annan március 16-án mutatta be úgynevezett 6 pontos tervét a Biztonsági Tanács előtt, mely röviden a következőket tartalmazta: tárgyalások kezdését politikai megoldás elérése érdekében, ENSZ felügyelet alatt létrejövő tűzszünetet, a humanitárius segélyek beérkezésének biztosítását, a politikai okokból letartóztatottak szabadon bocsájtását, valamint az újságírók szabad mozgását és a békés véleménynyilvánításhoz való jog garantálását. Végigolvasva ezeket a pontokat, rögtön látható az, amiért Annan azon nyomban több kritikát is kapott, nevezetesen, hogy a terve túl általános és nyitva hagy számos kérdést, így alkalmatlan a válság kezelésére. Mindenképpen meg kell viszont jegyezni, hogy közel sem egyértelmű helyzettel nézett szembe. Egyrészt egyre inkább világossá vált, hogy Aszad elnököt ? akiről már nem sokkal a tüntetések kezdete után többen kijelentették, hogy csak napjai vannak hátra, sőt mint később kiderült, több nyugati állam diplomatája azt feltételezte, hogy Annan célja Aszad viszonylag nyugodt távozásának levezénylése ? alábecsülték. Ugyanakkor a felkelőket illetően Hillary Clinton is elismerte, hogy alig tudható róluk biztos információ, különösképpen a köztük ekkor már egyre nyilvánvalóbban meglévő szélsőséges erők befolyásáról. Nemzetközi színtéren pedig azt láthattuk, hogy a Biztonsági Tanács nagyrészt a líbiai események miatt kialakult légkörnek köszönhetően nem volt képes semmilyen egyezségre jutni. Ezzel egy időben pedig egy külföldi, akár NATO tagok, vagy Törökország, esetleg egyes arab országok által végrehajtott katonai beavatkozás lehetősége is felmerült.

Mindezek ellenére kezdetben úgy tűnt, mégis van remény az erőszak megfékezésére, mivel Annannak sikerült rábírnia mind a kormányt, mind a Szabad Szíriai Hadsereg Főparancsnokságát egy tűzszünet elfogadására, és egy megfigyelő misszió fogadására. A tűzszünet április 12-én életbe is lépett, ám hamarosan összeomlott, és a misszió június 15-én felfüggesztette tevékenységét. A kudarc egyik oka, hogy a misszió felállítása megkésett, mivel csak április 21-én alakult meg, és teljes működésbe csak május 30-án lépett. Ennél viszont sokkal fontosabb, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg nemcsak a többi felkelő csoporttal történő koordináció terén, de még a saját csapatok feletti hatékony vezetés-irányítás kapcsán is komoly problémákkal küzdött. Ezt támasztják alá a Livá at-Tauhíd parancsnokának szavai, aki szerint a Szabad Szíriai Hadsereg nem egyéb, mint egy márkanév, mivel tulajdonképpen minden fegyvert viselő csoportot így hívnak. Harmadrészt nyilvánvalóvá vált, hogy egy tűzszünet sokaknak nem érdeke, legalábbis ezt a következtetést lehet levonni a Damaszkuszban ekkor elkövetett több robbantásos merényletből, melyek közül a május 10-ei volt a főváros ellen addig elkövetett legsúlyosabb támadás. Az itt jelenlévő szélsőséges erők számára ugyanis, saját befolyásuk növelése szempontjából a káosz és az elhúzódó erőszak mindenképpen előnyös lehetett.

Annan ezt követően stratégiát váltott, melynek oka nemcsak a tűzszünet bukása volt, hanem feltehetően az is ? amiről Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is beszélt ekkoriban ?, hogy a szíriai események már túllépték egy egyszerű belső konfliktus szintjét, ráadásul a külföldről beáramló fegyverek és egyéb segítség csak növelték a vérontást. Ezért került megrendezésre 2012 júniusában az első genfi konferencia, azzal a céllal, hogy létrejöhessen valamiféle egyezség a konfliktusban érdekelt külső szereplők, elsősorban Oroszország és az Egyesült Államok közt. A konferencia június 30-ra hozott eredményt, hiszen ekkor került kiadásra az úgynevezett genfi kommüniké, mely az erőszak beszüntetésére, tárgyalások megkezdésére és egy átmeneti kormány megalakítására hívott fel. A dokumentum azonban ? mint azt a szíriai különmegbízott posztját később átvevő Lakhdar Brahimi is megjegyezte ? túl felszínes volt ahhoz, hogy valós eredményeket lehessen tőle várni, különös tekintettel az átmeneti kormányra vonatkozó, Oroszország és az Egyesült Államok által teljesen eltérő módon értelmezett rész esetében. Nem meglepő tehát, hogy amikor az Egyesült Államok és néhány európai szövetségese a Biztonsági Tanács elé terjesztett egy a Líbia esetében elfogadotthoz hasonló határozattervezetet, melyben az ENSZ alapokmányának VII. fejezete alapján kívántak volna érvényt szerezni Annan elgondolásainak, azt Oroszország és Kína megvétózta. Maga Annan pedig, aki többször is kifejtette, hogy ellene van a líbiai példa megismétlésének, augusztus 2-án lemondott, és utódjaként a már említett Lakhdar Brahimit nevezték ki ugyanezen hónap 17-én.

Brahiminak október 24-én sikerült egyetértésre jutnia a kormánnyal és néhány felkelő csoporttal arról, hogy Íd al-Adha ünnep idejére tűzszünet léphessen életbe. Ez azonban a 2012. áprilisi tűzszünethez hasonló okoknál fogva ismét csak nem bizonyult tartósnak, még annyira sem, mint az előbbi, kiegészítve azzal, hogy ezúttal még misszió sem állt rendelkezésre az egyezség betartásának megfigyelésére. Brahimi erőfeszítéseit ezt követően arra koncentrálta, hogy sikerüljön elérnie egy olyan magas szintű tárgyalást, immár szíriai szereplők részvételével, amelyen közeledhetnek az álláspontok a válság megoldása érdekében. Ennek eredményeként került megrendezésre 2014 januárjában a második genfi konferencia, ahol humanitárius kérdésektől, így például a segélyeknek a harcok sújtotta Homszba való beengedésétől eltekintve nem igazán történt előrelépés, hacsak nem tekintjük annak azt az inkább szimbolikus jelentőségű tényt, hogy a kormány és az ellenzék egy része végre hajlandó volt egy asztalhoz ülni.

A konferenciával kapcsolatban rögtön problémaként merülhet fel, hogy a konfliktus néhány fontos résztvevője nem volt jelen, főleg úgy, hogy azon részt vehetett például Dél-Korea, Dánia vagy éppen a Szentszék. Ellenben a kormányt támogatók oldaláról sem a Hezbollah, sem a Szíriával kölcsönös védelmi szerződésben álló Irán nem volt a meghívottak között. A másik oldalt tekintve, a Szíriai Nemzeti Tanács és a Szabad Szíriai Hadsereg Főparancsnoksága a tárgyalások feltételeként továbbra is ahhoz az irreális és értelmetlen követeléshez ragaszkodott, hogy a rezsimnek távoznia kell. A Nemzeti Koordinációs Bizottság és a kurd Demokratikus Unió Pártja, nem kívánt részese lenni egy a Szíriai Nemzeti Koalíció által vezetett delegációnak. A szalafita szervezeteket tömörítő Iszlám Front szóvivője pedig kijelentette, hogy aki részt vesz a konferencián, árulás miatt forradalmi bíróság elé állítják. Ezen erők, különösképpen a felkelők fegyveres csoportjainak teljes hiánya pedig finoman szólva is kétségessé tették, hogy ha születik is megállapodás, azt végre lehet-e majd hajtani.

Magát a konferenciát tekintve már rögtön az első napon sejthetővé vált, hogy nem várható egyhamar egyezség, hiszen az ilyen események első napjain megszokott ceremoniális beszédek helyett tulajdonképpen már ekkor vádaskodás folyt. Később pedig azt láthattuk, hogy a felek még a konferencia tárgyában sem értenek egyet, hiszen míg a szíriai kormány a terrorizmus elleni fellépés szükségességét, addig az ellenzék egy új átmeneti kormány felállítását tartotta fontosnak. Az átmeneti kormány kérdésével kapcsolatban érdemes lehet két dolgot megemlíteni. Egyrészt arról, hogy egy szíriai politikai átmenet pontosan hogy nézne ki, mindeddig nem hallhattunk szinte semmi konkrétumot. Ez már csak azért is fontos lenne, mert például abban, hogy a mai iraki állapotokhoz igen jelentős mértékben hozzájárult Paul Bremer ?Baásztalanitási? programja, mára szinte mindenki egyetért. Másrészt a rendezésre tett eddigi kísérleteket az is jelentősen hátráltatta, hogy nem látszódott a rezsim számára más lehetőség, mint a harc folytatása. A felkelők ugyanis tárgyalások nélkül, fegyveres úton kívánták eltávolítani, míg a politikai ellenzék és az őket támogató külföldi államok ? ha esetleg hajlandók is voltak tárgyalni ? még egy átmeneti kormányba sem fogadták volna el őket. Ráadásul eközben a kormány több okból is sokkal előnyösebb helyzetben tudhatta magát. Először is azért, mert Aszad valóban rendelkezik erős társadalmi támogatottsággal, amit alátámaszt több, a konfliktus korai szakaszából származó adat: az új alkotmány a 2012 februárjában tartott népszavazáson 89%-os támogatást kapott 57%-os részvételi arány mellett, sőt ugyanez év januárjában egy katari ? tehát a felkelőket leginkább támogatók közt lévő államból való ? intézet által készített kutatás szerint a szíriaiak 55%-a szerette volna, ha az elnök hivatalában marad. Emellett a hadsereg is ? mely létszámát és felszereltségét tekintve is ellenségei előtt van ? hűséges hozzá, és bár valóban történtek dezertálások, olyan nem fordult elő, hogy komolyabb méretű alakulatok álltak volna át. Ezzel szemben a felkelők megosztottak, ami nem csak ideológiai különbségeket, a koordináció hiányát, vagy akár az egymás közötti harcokat jelenti, hanem földrajzi megosztottságot is, hiszen az ISIS-t leszámítva nem tudtak meghódítani nagy, egybefüggő területeket. Mindamellett ezeken a területeken sem igazán voltak képesek megfelelő körülményeket teremteni. Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának ez év márciusi jelentéséből például kiderül, hogy Gúta általuk uralt keleti részében az alapvető élelmiszerekhez átlagosan tíz-hússzoros áron lehet hozzájutni, mint a közeli, a kormányzat ellenőrzése alatt álló Damaszkuszban. Így nem meglepő, hogy Gútában korábban már éhségtüntetések is zajlottak a területet irányító Dzsajs al-Iszlám ellen. Szintén fontos tényező a ?dzsihadista? csoportok befolyásának folyamatos növekedése, mivel az a kérdés, hogy a rezsim esetleges bukásával keletkező hatalmi vákuum a számukra lenne a legelőnyösebb, már a 2013-as hírhedt vegyi fegyver támadást követő, külföldi beavatkozásról szóló vitákat is erőteljesen meghatározta. Azzal pedig, hogy e beavatkozás végül nem történt meg, a felkelők számára a siker érdekében feltétlenül szükséges jelentősebb, külső katonai segítség esélye is minimálissá vált. Továbbá, a ?dzsihadisták? jelentette fenyegetés mellett, a mérsékeltnek nevezett ellenzék is sokat tett azért, hogy diszkreditálja magát, gondoljunk csak a Szabad Szíriai Hadsereg brutális kivégzéseit bemutató, már a kezdetektől kiszivárgó felvételekre. Mindezeket tekintetbe véve, Aszad nem érezhette akadályát annak, hogy induljon a 2014-es elnökválasztásokon, amit az igen magasnak számító 73%-os részvétel mellett a szavazatok 89%-ával meg is nyert. Ezzel viszont egy átmeneti kormány felállításának a lehetősége gyakorlatilag megszűnt, így a Genfben megkezdett tárgyalási folyamat is zsákutcába jutott. Az időközben lemondott Brahimi helyét pedig 2014. július 10-én Staffan de Mistura vette át.

Mistura, aki teljesen új koncepcióval állt elő, október végén mutatta be a harcok helyi szintet történő ?befagyasztásáról? szóló tervét, melynek első állomása Szíria legnagyobb városa, a 2012 júliusától súlyos harcoktól szenvedő Aleppó lett volna. A befagyasztás szó használatát itt az indokolja, hogy jelen esetben nem egy hagyományos értelemben vett tűzszünetről beszélhetünk. A javaslat ugyanis nem tartalmazza csapatok vagy bizonyos fegyverkategóriák kivonását, csupán az összecsapások felfüggesztését írja elő, azzal a céllal, hogy a humanitárius segélyek elérhessék a rászorulókat, és akár az újjáépítés is megkezdődhessen. A terv emellett teljesen politikamentes, tehát nem esik szó benne például átmeneti kormány felállításáról, vagy új választások kiírásáról. Ráadásul nem is kíván választ adni a válság végső megoldásának kérdésére, hanem helyben kötött egyezségek elérése útján tervezi megváltoztatni a konfliktus dinamikáját és lökést adni a magasabb szinten megrekedt tárgyalási folyamatoknak.

A terv kritikusai szerint azonban egy tűzszünet megkötése mögött általában taktikai megfontolások állnak, ennél fogva az ritkán szolgálja a megbékélést, hiszen esélyt ad a feleknek arra, hogy erőiket máshová csoportosítsák át. Ugyanez az érv köszönt vissza az aleppói felkelők egyik vezetőjének szavaiból, aki szerint, ha ők feladnák a harcot, azzal a rezsim még több erőt összpontosíthatna Dara elfoglalására. Szintén nem biztos, hogy első állomásként Aleppó jó választás volt, mivel a városban lévő felkelők között az al-Káidához tartozó Dzsabhat an-Nuszra, az Anszár ad-Dín és az Ahrár as-Sám nevű szélsőséges terrorszervezetek szövetsége alkotja a legmeghatározóbb erőt. Márpedig igen nehéz elképzelni, hogy velük lehetséges lenne bármilyen egyezségre jutni, nem is beszélve az ugyancsak jelen lévő ISIS-ről. Hasonlóképpen kétséges volt, hogy a kormányzatnak, mely ugyan hajlandónak mutatkozott a terv elfogadására, valóban érdekében állt-e annak megvalósulása, tekintettel arra, hogy a hadsereg komoly erőket mozgósított Aleppó bekerítése érdekében.

Ezzel párhuzamosan Mistura azt sem adta fel, hogy nemzetközi szinten is pozitív irányba történhessen elmozdulás. Így már korábban látogatást tett többek közt Törökországba, Iránba, Szaúd-Arábiába valamint Oroszországba is. Ezek közül a legutóbbi emelendő ki, hiszen Oroszország megpróbálkozott egy újabb politikai megoldást célzó tárgyalás összehozásával, melynek eredményeképpen eddig két találkozóra került sor Moszkvában. Amint azonban az a korábbi tapasztalatokból ? a két eseményre irányuló csekély médiafigyelemből valamint abból, hogy az ENSZ különmegbízott a két esemény egyikén sem vett részt ? kikövetkeztethető volt, ezek bíztattak túl sok reménnyel. Ez be is igazolódott, hiszen azon túlmenően, hogy sikerült néhány, a válság rendezését célzó, általánosságban megfogalmazott alapelvet elfogadni, nem történt jelentős előrelépés, ráadásul az utóbbi alkalommal még e tekintetben sem mutatkozott teljes egyetértés. Természetesen a moszkvai tárgyalások kapcsán is problémaként említhető a valós befolyással bíró szervezetek hiánya, sőt ezúttal még többen, köztük a Szíriai Nemzeti Koalíció is bojkottálták a találkozót. A Koalíció azzal a már jól ismert érvvel indokolta távolmaradását, hogy a tárgyalások nem foglalják magukba Aszad távozását, ami azért érdekes, mert korábban Genf esetében már nem ragaszkodtak ehhez. Tekintettel erre, valamint a néha már tragikomikussá váló belső vitákra, felmerül a kérdés, hogy az a szervezet, melyet több állam, köztük Magyarország is a szíriai nép egyetlen legitim képviselőjének ismer el, alkalmas-e még bármilyen komolyabb tárgyaláson való részvételre. Ez egy újabb ok arra, hogy azt feltételezzük, a szíriai politikai ellenzékkel való egyeztetések a jövőben sem fognak eredményt elérni. Ezen felül az sem szól mellettük, hogy a szervezet az utóbbi időben számos gesztust tett a Dzsabhat an-Nuszra felé. Így például vezetőjük, Khálid Khúdzsa egy nemrég elhangzott beszédében dicsérte azokat a ?hősöket?, akik ? nem mellesleg az al-Káidához tartozó szervezet vezetésével ? ?felszabadították? Idlibet, Boszra as-Sámot, és Dzsiszr as-Sughúrt. Ennél még tovább ment védelmi miniszterük, Szálim Idrisz, aki úgy méltatta a Nuszrát, mint ?az egyetlenek, akik tettekben is képviselik a szíriai nép törekvéseit?, sőt a Koalíció részéről az is felmerült, hogy székhelyüket Isztambulból Idlibbe tennék át.

Mistura, aki szinte egy időben került kinevezésre azzal, hogy Abu Bakr al-Bagdádi kikiáltotta ?kalifátusát?, többször hangsúlyozta, hogy ha nem sikerül egyezséget elérni, abból valószínűleg csak az ISIS profitálhat. Jelenleg azonban nem sok esély látszik arra, hogy e terrorszervezet felemelkedése hozzájárulhatna valamiféle taktikai együttműködéshez a konfliktusban érintett akár külföldi akár szíriai szereplők közt. A Szabad Szíriai Hadseregnek az ISIS-el való viszonya ugyanis korántsem egyértelmű. Annak ellenére, hogy egyes területeken valóban történtek köztük összecsapások, korábbi aleppói parancsnokuk, Abdel Dzsabbár al-Okajídí elmondása szerint, az ő viszonya az ISIS-el jó, sőt testvéries. Az Egyesült Államokat tekintve szintén kétséges, hogy mennyire szándékozik eddigi politikáján változtatni, hiszen John Kerry azon kijelentését, hogy a válság megoldása érdekében feltétlenül szükséges közvetlen tárgyalásokat kezdeni Aszad elnökkel, a Külügyminisztérium szóvivője szinte rögtön cáfolta. Az Öböl-országok esetén pedig még kevesebb esély van erre, hiszen például Szaúd-Arábia ENSZ nagykövete nemrég beszélt arról a Biztonsági Tanács előtt, hogy országa miután Jemenben ?bizonyította erejét a stabilitás elérésére,? ezúttal a ?szíriai népet fogja segíteni a szabadság elérésében?. Az sem segíti elő sem ennek a taktikai együttműködésnek a létrejöttét, sem az éppen folyó tárgyalások sikerét, hogy a török külügyminiszter, Mevlüt Çavuşo?lu nyilatkozata szerint elvi egyetértésre jutottak az Egyesült Államokkal ? akik ezt hivatalosan nem erősítették meg ? arról, hogy légi támogatást nyújtanak majd a két ország által közösen kiképzendő és Szíriába küldendő 15 ezer fegyveresnek.

Összességében tehát nem csak azért érthető, hogy az eddigiekben nem jártak sikerrel, mert a felkelők oldalán nincs olyan szereplő, akiben a szándék és az erő is meglenne egy megállapodás végrehajtására, hanem azért sem, mert Szíria esetében egy igen furcsa konfliktussal állunk szembe. Nem is véletlen, hogy általában a meglehetősen tág kategóriát képviselő válság szóval szokás illetni, ugyanis amit itt láthatunk az nem polgárháború, mivel ha az lenne világosan meg lehetne mondani, hogy a társadalom mely rétegei mely oldalt támogatják. Noha többen a felekezeti különbségeket vélik megosztó tényezőnek, nem hiszem, hogy a szunniták képviselőinek mondhatnák magukat azok, akik egy mecsetben követtek el merényletet a világ egyik legtekintélyesebb szunnita hittudósa, Mohamed Szajid Ramadán al-Búti ellen, vagy éppen megölték az ország nagy muftijának, Ahmed Badreddín Hasszúnnak a fiát. Egy autoriter rezsim elleni szabadságharcról sem beszélhetünk, hiszen mára legalábbis teljesen világossá vált, hogy a felkelők túlnyomó többsége jóindulattal sem nevezhető a demokratikus értékek elkötelezettjének. Emellett az itteni ellenzék sosem volt képes akkora tömegeket vonzani, mint ahogy az az ?arab tavaszban? érintett más országokban történt. Sőt, például a 2011 februárjában a ?harag napja? néven meghirdetett tüntetés érdeklődés hiányában elmaradt, míg igazán nagy megmozdulásokat a kormányzat mellett valóban láthattunk. Ezzel együtt ugyancsak túlzás volna a kezdetektől mindössze terrorizmus elleni küzdelemként tekinteni az eseményekre. Szintén nem teljesen igaz, hogy helyettesek háborúja zajlana Szíriában, hiszen több olyan szervezet is felemelkedett a válság során, ami racionálisan senkinek sem lehetne érdeke. Csupán egy közelmúltbeli példát említve, a Nyugat által támogatott Harakat Hazm nevű csoport, miután súlyos veszteségeket szenvedett, bejelentette feloszlását, az Egyesült Államoktól kapott fegyverzetük pedig a Dzsabhat an-Nuszra kezébe került.

Mistura ? habár a körülmények saját bevallása szerint sem voltak megfelelők terve megvalósításához ? úgy vélem helyesen tette, hogy új megközelítést alkalmazott. Ugyanis e minden szinten rendkívül összetett válságban, ahol a külföldi hatalmak láthatóan képtelenek egyezségre jutni, a politikai ellenzék alig bír befolyással és támogatottsággal, a fegyveres felkelők teljesen megosztottak, ráadásul igen ellentmondásos kapcsolat fűzi őket az egyre csak erősödő szélsőséges szervezetekhez, egy átfogó politikai megoldás kivitelezése rövid időn belül szinte lehetetlen. Ez valószínűleg vonatkozik a mostani genfi egyeztetésekre is, hiszen a korábbi problémák jelenleg is adottak. A meghívott 37 fegyveres csoport ugyanis Mistura állítólagos elfogultsága miatt közös levélben utasította vissza a meghívást. A Szíriai Nemzeti Koalíció hozzáállását pedig jól jellemzi, hogy először bejelentették részvételi szándékukat, majd alig két hét múlva visszavonták azt. Jelenleg viszont ismét úgy tűnik, hogy Isztambulban mégis létrejöhet valamiféle egyeztetés köztük és az ENSZ különmegbízottja között. A legtöbb pedig, amit ezek alapján várhatunk, hogy június 30-án, vagy még esetleg az előtt, a tárgyalások nem szakadnak meg, és ha kevés is, de lesz ok azok folytatására. Ebből kifolyólag nem meglepő egyes elemzők azon sejtése, miszerint Mistura az eseményt inkább kötelességtudatból, semmint valós remények miatt szervezte volna meg, és esetleg már lemondását is tervezi.

Mindezekre való tekintettel, véleményem szerint Szíriában valamekkora enyhülést más lehetőség híján csak kisebb helyi kezdeményezések hozhatnak. Nyilván teljesen irreális ilyenek nagy számban való megjelenésében reménykedni, de fontos megjegyezni, hogy külső közvetítés nélkül is létrejöttek már tűzszüneti megállapodások. Erre volt példa Babilában vagy Barzében is, és a háborúban kimerült lakosság függetlenül attól, hogy kivel szimpatizál, alapvetően támogatja ezeket. Az azonban, hogy az emberek képesek lesznek-e nyomást gyakorolni a szemben álló felekre, igencsak kérdéses. Egyrészt ? ahogy az a Szálim Idrisztől idézett mondatból, de eseményeket figyelve is látható ? az utóbbi időben a felkelők közül katonai sikereket már szinte kizárólag csak a Nuszra és az ISIS tudtak elérni, így felmerül annak lehetősége, hogy a jövőben rajtuk kívül nem is nagyon marad más erő a kormányzattal szemben állók oldalán. Másrészt, amint azt már a Human Rights Watch legfrissebb Szíriáról szóló jelentése is elismeri, nemcsak a terroristaként nyilvántartott szerveztek, hanem a Szabad Szíriai Hadsereg is, a harcok során egyre kevésbé vannak tekintettel a civilekre, sőt nem egyszer követtek el támadást katonai szempontból jelentéktelen célpontok ellen. Mindezek pedig kétségessé teszik, hogy a békefolyamat sikerre viteléhez akadnak-e a felkelők között megfelelő számban olyanok, akik legalább a lakosság szempontjaira való tekintettel hajlandóak lennének a harcok felfüggesztésére.

Felhasznált források:

Action Group for Syrian Final Communnique, in: http://www.un.org/News/dh/infocus/Syria/FinalCommuniqueActionGroupforSyria.pdf (letöltve: 2015.04.25.)

Andrej Barth: The Geneva II peace talks about the end of the civil war in Syria. in: http://www.academia.edu/8518882/The_Syrian_CivilWar_An_International_Negotiation_Perspective (letöltve: 2015.04.25.)

Arab Center for Research and Policy Studies: De Mistura?s Plan for Syria: Small Steps Running up Against Big Obstacles. in: http://english.dohainstitute.org/release/12515805-ed65-48e1-bb57-121f354bada1 (letöltve: 2015.04.30.)

Aron Lund: Syrian Jihadism. in:http://www.ui.se/upl/files/77409.pdf (letöltve: 2015.04.25.)

Craig Charney: ?Maybe We Can Reach a Solution?. in: http://www.charneyresearch.com/wp-content/uploads/2015/02/Report-Syrian-Perceptions-of-the-Conflict-and-Local-Initiatives-20151.pdf (letöltve: 2015.04.30.)

David W. Lesch: Obstacles to a Resolution of the Syrian Conflict. in: http://english.nupi.no/content/download/475898/1585253/version/1/file/03c+103830+GRTID+Final+Report+1301+Hovedrapport+S.pdf (letöltve: 2015.04.30.)

Dr Rim Turkmani: Hungry for Peace. in: http://www.lse.ac.uk/newsAndMedia/PDF/Syriareport.pdf (letöltve: 2015.04.30.)

ETANA, PAX: Syria Alert Issue XIV: Can de Mistura’s ‘freeze’ plan save Aleppo, and under what conditions? in: http://www.paxforpeace.nl/stay-informed/news/syria-alert-issue-xiv-can-de-misturas-freeze-plan-save-aleppo-and-under-what-conditions (letöltve: 2015.04.30.)

Human Rights Watch: ?He Didn?t Have to Die? Indiscriminate Attacks by Opposition Groups in Syria. in: http://www.hrw.org/sites/default/files/reports/syria0315_ForUpload.pdf (letöltve: 2015.04.30.)

Müjge Kücükkeles: Arab League?s Syrian Policy. in: http://setadc.org/pdfs/SETA_Policy_Brief_No_56_Arab_Leagues_Syrian_Policy.pdf (letöltve: 2015.04.25.)

OCHA: Humanitarian Bulletin: Syria. in: http://reliefweb.int/sites/reliefweb.int/files/resources/Bulletin_no_53_17032015_final_01.pdf (letöltve: 2015.04.30.)

Richard Gowan: Kofi Annan, Syria and the Uses of Uncertanity in Mediation. in: http://cic.nyu.edu/sites/default/files/stability_gowan_syria_15mar2013.pdf (letöltve: 2015.04.25.)

UN.org: Six-Point Proposal of the Joint Special Envoy of the United Nations and the League of Arab States. in: http://www.un.org/en/peacekeeping/documents/six_point_proposal.pdf (letöltve: 2015.04.25.)

Egyéb interneten elérhető források:

ABC News: Syrian Oppn warns violence could engulf the region. in: http://www.abc.net.au/worldtoday/content/2011/s3396433.htm (letöltve: 2015.04.25.)

Al-Ahram: Awaiting implementation? in: http://weekly.ahram.org.eg/2012/1092/re7.htm (letöltve: 2015.04.25.)

Al-Akhbar: A Blow to Ankara: Syrian Army Makes Advances in Aleppo Offensive. in: http://english.al-akhbar.com/node/23846 (letöltve: 2015.04.30.)

Al Arabiya News: Syria accepts Arab League peace plan to end bloody crackdown on civilians. in:http://english.alarabiya.net/articles/2011/11/02/175105.html (letöltve: 2015.04.25.)

Al- Manar: ?FSA? Brutality: Insurgents Throw Syrian Workers from Roof, Slaughter Another. in:http://www.almanar.com.lb/english/adetails.php?eid=64791&cid=23&fromval=1&frid=23&seccatid=20&s1=1 (letöltve: 2015.04.25.)

Al-Monitor: Brahimi: Ending Syria crisis ‘in hands of international community’. in: http://www.al-monitor.com/pulse/ar/politics/2014/06/syria-brahimi-un-arab-envoy-interview-efforts-solution.html#ixzz3buNM8ROZ (letöltve: 2015.04.30.)

Al-Monitor: Brahimi: Geneva I Communique was ‘superficial. in:http://www.al-monitor.com/pulse/politics/2014/06/syria-brahimi-interview-envoy-reasons-failure.html# (letöltve: 2015.04.30.)

Al-Monitor: De Mistura: Aleppo freeze could be applied elsewhere. in: http://www.al-monitor.com/pulse/politics/2014/12/syria-aleppo-freeze-agreement-un-envoy-interview.html#ixzz3buNZWkxN (letöltve: 2015.04.25.)

BBC News: Syria Geneva II peace talks witness bitter exchanges, in:http://www.bbc.com/news/world-middle-east-25836827 (letöltve: 2015.04.25.)

BBC News: What is the Geneva II conference on Syria? in:http://www.bbc.com/news/world-middle-east-24628442 (letöltve: 2015.04.25.)

Business Insider: The State Department is walking back John Kerry’s apparent support for the US negotiating with Assad. in:http://www.businessinsider.com/r-no-place-for-assad-in-syria-talks-us-officials-say-2015-3 (letöltve: 2015.04.30.)

Carnegie Endovment for International Peace: ?Syrians have overthrown Staffan de Mistura:? An Interview with Subhi al-Refai. in:http://carnegieendowment.org/syriaincrisis/?fa=60103 (letöltve: 2015.05.30)

Carnegie Endovment for International Peace: The Politics of the Islamic Front, Part 3: Negotiations. in: http://carnegieendowment.org/syriaincrisis/?fa=54213(letöltve: 2015.04.25.)

CNN: New al Qaeda leader slams Syrian president, praises protesters. in:http://edition.cnn.com/2011/WORLD/meast/07/28/al.qaeda.leader.message/ (letöltve: 2015.04.25.)

Council on Foreign Relations: Low Expectations for UN Syria Talks. in: http://www.cfr.org/syria/low-expectations-un-syria-talks/p36513 (letöltve: 2015.05.30.)

Etilaf: President Khoja’s speech on latest rebel gains. in:http://en.etilaf.org/press/president-khoja-s-speech-on-latest-rebel-gains.html (letöltve: 2015.04.30.)

Examiner: Military intervention in Syria will make the situation much worse, Kofi says. in:http://www.examiner.com/article/military-intervention-syria-will-make-the-situation-much-worse-kofi-says (letöltve: 2015.04.25.)

Gen. Salim Idriss on Twitter, in: https://twitter.com/Gen_Idriss/status/581870226440097792 (letöltve: 2015.04.30.)

Huffingtonpost: Obama’s Move to Arm and Train ‘Moderates’ in Syria Is a Feint. in: http://www.huffingtonpost.com/marco-caceres/obamas-move-to-arm-and-tr_b_5804432.html (letöltve: 2015.04.25.)

Institute for the Study of War: Assad Regime Loses Idlib to Jabhat al-Nusra and Rebel Offensive. in: http://www.understandingwar.org/backgrounder/assad-regime-loses-idlib-jabhat-al-nusra-and-rebel-offensive (letöltve: 2015.04.30.)

International Business Times: Starving Syrians Protest Islamist Rebel Group Jaish al-Islam In Douma, in:http://www.ibtimes.com/starving-syrians-protest-islamist-rebel-group-jaish-al-islam-douma-1729191 (letöltve: 2015.04.25.)

International Business Times: Syria: al-Qaeda Nusra Front shows off huge cache of US weapons seized from moderate Harakat Hazm rebels. in: http://www.ibtimes.co.uk/syria-al-qaeda-nusra-front-shows-off-us-weapons-seized-moderate-harakat-hazm-rebels-1490378 (letöltve: 2015.04.25.)

Landis, Joshua: Analysis: Why Syria’s Assad enters Geneva talks in a position of strength, in: http://america.aljazeera.com/articles/2014/1/23/why-syria-s-assadapproachesgenevafromapositionofstrength.html (letöltve: 2015.04.25.)

LiveLeak: Syria ambassador to the UN replies to Saudi Arabia threats. in: http://www.liveleak.com/view?i=a7e_1429795249 (letöltve: 2015.04.30.)

Press TV: Flow of arms to Syria fueling violence: UN rights chief, in:http://www.presstv.ir/detail/2012/07/03/249090/arms-flow-fuelling-violence-in-syria/       (letöltve: 2015.04.25.)

Reuters: Syria activist doubts deal will end violence. in: http://www.reuters.com/article/2011/11/03/us-syria-interview-maleh-idUSTRE7A269S20111103 (letöltve: 2015.04.25.)

Reuters: Syria suicide bombers kill 55, ceasefire in tatters. in: http://www.reuters.com/article/2012/05/10/us-syria-idUSBRE8470O020120510 (letöltve: 2015.04.25.)

Reuters: Syrian opposition will lose out if boycotts Moscow talks, Russia says. in: http://uk.reuters.com/article/2015/01/14/uk-syria-crisis-russia-idUKKBN0KN1KB20150114 (letöltve: 2015.04.25.)

Russia Today: Arab League roadmap: Dead or doing fine? in: http://rt.com/news/arab-league-roadmap-syria-125/ (letöltve: 2015.04.25.)

Russia Today: Syrian opposition calls for foreign intervention. in: http://rt.com/news/syria-observers-opposition-arab-213/ (letöltve: 2015.04.25.)

The Guardian: Most Syrians back President Assad, but you’d never know from western media. in:http://www.theguardian.com/commentisfree/2012/jan/17/syrians-support-assad-western-propaganda (letöltve: 2015.04.25.)

The Guardian: Qatar admits sending hundreds of troops to support Libya rebels. in: http://www.theguardian.com/world/2011/oct/26/qatar-troops-libya-rebels-support (letöltve: 2015.04.25.)

The Guardian: Syria suspended from Arab League. in: http://www.theguardian.com/world/2011/nov/12/syria-suspended-arab-league (letöltve:2015.04.25.)

The Telegraph: Saudi Arabia calls for outside intervention in Syra. in: http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/middleeast/syria/9031316/Saudi-Arabia-callsfor-outside-intervention-in-Syra.htm (letöltve: 2015.04.25.)

The Wall Street Journal: Syrian Rebels Dismiss U.N. Cease-Fire Proposal for Aleppo. in: http://www.wsj.com/articles/syrian-rebels-dismiss-u-n-cease-fire-proposal-for-aleppo-1424284697 (letöltve: 2015.04.25.)

The Washington Post: Syrian opposition falls deeper into disarray, in: http://www.washingtonpost.com/blogs/post-partisan/wp/2014/10/15/syrian-opposition-falls-deeper-into-disarray (letöltve: 2015.04.25.)

Today?s Zaman: Çavuşo?lu backtracks, admits no US deal on Syrian rebel air support. in: http://www.todayszaman.com/national_cavusoglu-backtracks-admits-no-us-deal-on-syrian-rebel-air-support_381821.html (letöltve: 2015.05.30.)

UN News Centre: As Syria crisis enters fifth year, UN humanitarian leaders urge end to conflict. in:http://www.un.org/apps/news/story.asp?NewsID=50316#.VRvDyfmsXfd (letöltve: 2015.04.25.)

UN News Centre: In Egypt, Ban calls on Arab leaders to strengthen bonds for region’s people, global security. in: http://www.un.org/apps/news/story.asp?NewsID=50448#.VRvZg_msXfc (letöltve: 2015.04.25.)

Xinhuanet: Will Syria consultations lead to Geneva 3? in: http://news.xinhuanet.com/english/2015-05/05/c_134212789.htm (letöltve: 2015.05.30)

YAHOO News: Assad ‘part of the solution’ in Syria: UN envoy. in:http://news.yahoo.com/assad-part-solution-syria-un-envoy-112345541.html(letöltve: 2015.04.25.)

YAHOO News: Syrian peace talks in Moscow end in disarray. in: http://news.yahoo.com/both-sides-syria-conflict-wrap-4-days-moscow-090249031.html (letöltve: 2015.04.25.)

YouTube: Syria Peace Talks Due in May. in: https://www.youtube.com/watch?v=bwYV0a1Kubw (letöltve: 2015.05.30)

YouTube: US Key Man in Syria Worked Closely with ISIL and Jabhat al-Nusra. in: https://www.youtube.com/watch?v=piN_MNSis1E (letöltve: 2015.04.25.)

A Hezbollah jelenléte Szíriában

0

Hasszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője egy 2015. május 24-i beszédében kijelentette, hogy csapatait hajlandó egész Szíria területén bevetni, ha ezt az Iszlám Állam előretörése szükségessé teszi. A bejelentés vegyes fogadtatásra talált Libanonban, és felszínre hozta a különböző politikai csoportok közötti törésvonalakat.

A Hezbollah Libanon politikai életében meghatározó szereplőnek számít, hiszen a jelenlegi kormányba két minisztert is delegált. Paramilitáris szárnyának megítélése azonban nem egységes, melynek következtében több ország is a terrorista csoportok között tartja számon. A szervezet a szíriai polgárháborúban Bassár el-Aszad oldalán jelent meg, melynek részeként vélhetően 2012 óta küld csapatokat az országba, de hivatalosan csak 2013-ban ismerték el, hogy katonai erővel részt vesznek a felkelők elleni harcban. Ez nagy segítséget jelent a szír kormányoldalnak, hiszen egyébként nem bővelkedik a támogatókban: a Hezbollah mellett csak Irán fejezte ki nyíltan a szír kormány melletti elkötelezettségét, illetve ennél ugyan lényegesen burkoltabb formában, de Oroszország is az Aszad-rezsim támogatójának számít. Amennyiben viszont Irán úgy dönt, hogy külpolitikájában a nukleáris programjára vonatkozó tárgyalások eredményessége élvezzen prioritást, a nyugati országok jóindulatának elnyerése érdekében akár az Aszad-rezsim mögül való kihátrálás, vagy legalábbis a támogatás mértékének csökkentése is elképzelhető lehet. A korábban bevont kisebbségek hajlandósága is csökkent a harcokban való részvételre, tehát mindent összevetve a Hezbollah katonáira a jövőben több feladat hárulhat.

A Hezbollah harcoló csapatai kezdetben a határ menti térségben voltak jelen Daraa és Golán fennsík környékén. Jelenleg megközelítőleg húsz olyan falvat védenek, amelyekben ugyan libanoniak laknak, de a libanoni-szír határ túloldalán találhatók. A leghevesebb harcok a Qalamoun fennsíkon folynak, amely az ellátási útvonalak szempontjából stratégiai fontosságú, hiszen összeköttetést biztosít libanoni Beeka-völgy és Homsz, valamint Damaszkusz között. A másik fontos feladatuknak tekintik, hogy a Damaszkuszhoz közeli Sayyida Zeinab szentélyt védjék, amely a siíták egyik szent helye.

A Qalamoun fennsík nyugati részén húzódó frontvonalak 2015 májusában. (Forrás: http://www.almasdarnews.com/)
A Qalamoun-fennsík nyugati részén húzódó frontvonalak 2015 májusában.
(Forrás: http://www.almasdarnews.com/)

A jövőben a csapatok várhatóan kénytelenek lesznek eltávolodni a határoktól, hogy Szíria belső területein vegyenek részt a harcokban, ahol az ISIS és az Al-Nuszra Front szerez egyre nagyobb területeket. Hasszan Naszrallah már többször kijelentette, hogy ezek a csoportok közvetlenül fenyegetik Libanon biztonságát, és lehetőleg törekedni kell a határoktól távol történő feltartóztatásukra. A nemzetközi koalíció által indított légicsapások szerinte eredménytelenek, hiszen eddig nem sikerült megállítaniuk az iszlamistákat. Legutóbb úgy fogalmazott, hogy az általuk jelentett veszély „precedens nélküli a történelemben, amely magát az emberiséget fenyegeti”, ezért ha szükséges, hajlandó akár egész Szíria területén is harcba bocsátkozni. Ennek érdekében egyre több katonát toboroznak, a stratégiájuk pedig hatékony, mivel a szervezet jelenlegi mérete elérte az eddigi legnagyobbnak számító, 20 000 fős létszámot, és sikerült egy a Hezbollah kötelékén belül harcoló, tisztán keresztény alakulatot is felállítani. A létszám mellett a katonai kapacitásokat is növelték, melyeknek legfőbb támogatója Irán volt, ahonnan eszközöket és pénzügyi segítséget is kaptak.
Sokan azonban attól tartanak, hogy a kiterjedt harcok Libanont is belerántják a háborúba. A korábbi miniszterelnök, Saad al-Hariri szerint nem a Hezbollah felelőssége, hogy megvédje az országot és annak szuverenitását.

Egyes elemzők szerint azonban érdemes felkészülni arra az eshetőségre is, ha az Aszad rezsim elbukik. Ennek következtében ugyanis nagy valószínűséggel olyan kormány kerül hatalomra, amely ellen a Hezbollah is harcolt, tehát a két ország közötti viszony annak ellenére is megromolhat, hogy Libanon a szíriai polgárháború kapcsán hivatalosan semlegesnek mutatkozik, és ennek következtében hadereje egyelőre nem vett részt a harcokban.

A NATO-orosz párbeszéd várható alakulása a nemzetközi folyamatok tükrében

0

Bevezetés

Az ukrajnai eseményeket értelmezve a nemzetközi politikai élet számos szereplője és szakértője hangsúlyozza, hogy a Nyugat és Oroszország kapcsolatában egyfajta paradigmaváltásnak lehetünk szemtanúi, amely alapvetően formálja át a felek közötti viszonyt. Mások inkább úgy interpretálják a kialakult helyzetet, hogy a nyugati-orosz relációt mindig is egyfajta ciklikusság jellemezte a hidegháború utáni évtizedekben, jelenleg pedig éppen leszálló ágban vagyunk, ám alapvető változásról semmiképp sem beszélhetünk. Mindenesetre az Obama-adminisztráció beiktatásakor még valószínűtlennek tűnt, hogy pár év elteltével a NATO kénytelen lesz újra megerősíteni az oroszokkal szembeni elrettentésre vonatkozó képességeit Európában. Az ukrajnai eseményekben játszott szerepével Moszkva ? hasonlóan a 2008-as grúziai háborúhoz ? újra csak demonstrálta, hogy saját valós vagy vélt érdekeinek védelmében akár fegyverekkel is beavatkozik.  Azonban összességében látni kell, hogy a grúziai háború idején is tapasztalt harcias nyugati retorikát az európai országok gyorsan elhagyták, és visszatértek a normális ügymenetre, hiszen gazdasági érdekeik és energetikai kiszolgáltatottságuk kényszerpályára állította őket.

Ezen cikkben elsősorban arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon az ukrajnai események jelenthetnek-e alapvető fordulópontot a Nyugat és Oroszország viszonyában, vagy újra csak egy epizódját látjuk az elhidegülés-enyhülés folyamatának. Törekszünk rá, hogy a nyugati-orosz kapcsolatot holisztikusan, a gazdasági és világpolitikai kérdéseket is vizsgálva tárgyaljuk, mind a nyugati, mind az orosz szakértők véleményeinek figyelembe vételével, külön fejezetet szentelve mindkét fél érveinek.

A nyugati-orosz gazdasági és politikai együttműködés szintjei

Bár az ukrajnai események negatívan hatottak a két fél között folytatott együttműködésre, a kialakult helyzet semmiképpen sem hasonlít a hidegháborús szembenálláshoz, hiszen akkor az áruk, az emberek és az információ áralmása sokkal korlátozottabb volt, mint jelenleg. Ebből következik, hogy a meglévő kapcsolatok és közös érdekek szükségessé teszik a kooperációt. Fontos kiemelni, hogy az európai országok és Oroszország közötti gazdasági kapcsolatok, amelyek alapvetően határozzák meg az egyes államok hozzáállását az egész kérdéskörhöz, a Nyugat számára is eszközöket adnak a Kreml pacifikálásához, mivel bár az európai országok jelentős része függ az orosz földgáztól és kőolajtól, az orosz gazdaságnak is égető szüksége van befektetésekre az ország modernizációjához.

Annak ellenére, hogy a gazdasági szankciók többsége kifejezetten az oroszországi befektetési környezet lerontására irányult, 2014-ben továbbra is a második legjelentősebb befektetési célország volt Európán belül. Tavaly az FDI (Foreign Direct Investment, Közvetlen Külföldi Tőkeberuházások) összvolumene 12 milliárd dollár volt, amely 10%-a a teljes európai összbefektetéseknek, habár hangsúlyozni kell, hogy ennek zömét, 7 milliárd dollárt kínai szereplők fektették be. Viszont a kifelé irányuló orosz FDI 73%-al esett vissza, ezzel pedig az ország kiszorult a tíz legnagyobb európai befektető listájáról. Ahol a szankciók talán a legérzékenyebben érintették Moszkvát, az a külföldi tőke kimenekülése volt: 2014-ben 151 milliárd dollár összértékű tőke áramlott ki az országból, ami egyszerre hatott negatívan a munkanélküliségi adatokra, az állami bevételekre és a gazdasági modernizációs folyamatokra. Ennek súlyát azzal lehet talán a legjobban érzékeltetni, ha felidézzük, hogy ez az érték még az orosz piacokat súlyosan érintő 2008-as világgazdasági válság idején is csak 133,6 milliárd dollár volt. Bár 2013 decembere óta a szankciók hatásaira az Unió Oroszországba irányuló exportja 9%-al, míg importja 6,8%-al csökkent, az ország továbbra is az Európai Unió harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere. Látni kell azonban, hogy pusztán az importra és exportra gyakorolt hatás eleve szigorú keretek közé szorul, hiszen az energiahordozók tekintetében számos európai ország ki van szolgáltatva Oroszországnak. Ennek következményeként lehetetlen helyzetbe kerülnének a lakossági és ipari fogyasztás biztosításának szempontjából, ha ezen a téren további megszorításokkal kellene szembesülniük. Ha pedig megnézzük az Európai Unió államainak importszerkezetét Oroszország irányából, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az import zöme ? 2014-ben 74,9% ? az energiahordozók és egyéb nyersanyagok kategóriájából került ki. Ezzel a Kreml kezébe komoly ütőkártya kerül a politikai akaratának érvényesítéséhez.

EU-import-export

Az Európai Unió államai és Oroszország közötti export-import szerkezete. 
(Forrás: trade.ec.europa.eu)

gas-dependence

Az ábra szemlélteti, hogy az Európai Unió egyes államai milyen százalékban 
vannak kiszolgáltatva Oroszországnak földgázszükségletük kielégítése terén.
(Forrás: publications.parliament.uk)

Gazdasági téren kétségtelen tény, hogy Németország helyzete talán a legnehezebb, hiszen Oroszország legnagyobb európai kereskedelmi partnere, és több mint 6000 német vállalat tevékenykedik az országban, 2013-ban összesen 20 milliárd eurót fektetve be a gazdaságba. Összességében 350000 német munkahelye ? más becslések szerint 50000-60000 ? van veszélyben. Mindezek ellenére a hivatalos német közlemények szerint az ország vállalati szférája mégis támogatja a szankciókat, mert azoktól azt remélik, hogy Oroszország a nyomás hatására átláthatóbb üzleti környezetet teremt. Azonban látni kell, hogy a tőke kimenekülése elsősorban nem az európai, hanem az orosz gazdaság számára jelent nagyobb veszteséget. Ha megnézzük az ukrajnai válság előtti együttműködést az Európai Unió és Oroszország között, akkor láthatjuk, hogy 2011-ben 30 munkacsoport működött Brüsszel és Moszkva között, amelyek az orosz gazdaság modernizációs folyamatának felgyorsításán fáradoztak. Tették ezt már csak azért is, mert a célkitűzések zöme a befektetői környezet javítását célozza, amelyből az európai cégek profitálhatnak. Ezek közé sorolható az orosz kis- és középvállalkozások támogatása, a gazdasági jogi harmonizáció az Unió és Oroszország között, a korrupció csökkentése, a külföldi vállalatok jogi védelme és a szerzői jogok tiszteletben tartása. Az Európai Fejlesztési Bank például 1 milliárd eurót költött 2013-ban különböző oroszországi infrastruktúrák fejlesztésére, hogy ezzel is javítsák a befektetési környezetet. A kutatásra és fejlesztésre irányuló projektek elsősorban az űrkutatáshoz, űreszközökhöz és nukleáris technológiákhoz köthetőek. Annak ellenére, hogy a felszínen az Európai Unió államai többsége rendkívül harcias retorikát alkalmaz Moszkvával szemben, közben jelenleg is folynak a tárgyalások a gazdasági kapcsolatok további elmélyítéséről.

A terrorellenes együttműködés Oroszország és a nyugati államok között hagyományosan bilaterális alapokon áll, habár az utóbbi években az Európai Unió keretein belül kialakított kooperáció szerepe is felértékelődni látszik. 2010. szeptember 10-én Oroszország és az Európai Unió megállapodást írt alá a titkos információk cseréjének eljárásrendjéről, amely megteremti a titkosszolgálatok közötti hatékony együttműködés keretrendszerét. A folyamat következő állomásaként 2014. január 28-án a két fél közös nyilatkozatot fogadott el a terrorizmus elleni harc fokozásáról. Ennek keretében a felek megállapodtak a szükséges jogi harmonizációról, a tapasztalatok cseréjéről, közös képzési rendszer kialakításáról és az ENSZ-en belüli együttműködésről. Azonban az ukrajnai eseményeket követő elhidegülés erre a folyamatra is rányomta a bélyegét. Történhetett ez már csak azért is, mert a 2014. július 16-án bejelentett európai uniós szankciók 15 magas rangú orosz tisztviselőnek fagyasztották be a pénzügyi ingóságait az Európai Unió területén, illetve korlátozták beutazásukat. Ezek között voltak az orosz hírszerzés, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetői, illetve a Nemzetbiztonsági Tanács négy tagja. Válaszul az orosz külügyminisztérium keményen elítélte Brüsszel ezen intézkedését, felhívva rá a figyelmet, hogy ezt a lépést teljes elfordulásként értelmezik az eddig követett kooperációs iránytól, külön kiemelve a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni harcot. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az orosz, valamint az európai nemzetbiztonsági és rendőri szervek között az együttműködés ettől még nem szakadt meg, ám a politikai dialógus hiánya különösen nehéz helyzetbe hozta őket. Sok esetben ugyanis nem világos, hogy milyen információkat kell átadni, és melyeket nem, főképp, ha ennek politikai vetülete is van. A folyamat újraindítására az első biztató jelek a párizsi merénylet után tapasztalhattuk, amikor Alekszej Puskov, a Duma Külügyi Bizottságának elnöke felhívást intézett Franciaország felé, szorgalmazva a közös terrorellenes együttműködés elmélyítését. 2015 januárjában már egy európai uniós jelentés méltatta a felek közötti kooperációt ezen a területen, és a szerzők abbéli reményüket fejezték ki, hogy az együttműködés mihamarabb újraindul. 2015 februárjában Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorellenes koordinációjáért felelős tisztviselője hangsúlyozta, hogy ? az ukrajnai események ellenére ? a politikai szereplők között egyetértés van a már megkezdett folyamatok elmélyítésében. Látható tehát, hogy ezen a területen az enyhülési folyamat különösen hamar elkezdődött, mert a Kreml tart tőle, hogy a szélsőségesek európai térnyerése alááshatja az orosz belbiztonságot is.

Annak ellenére, hogy képességeit tekintve Oroszországot nem lehet összehasonlítani a Szovjetunióval, a világpolitika terén mégis vannak olyan speciális területek, ahol Moszkva jóindulata ? vagy legalább semlegessége ? sokat jelenthet a NATO államai számára, míg ellenséges fellépése megnehezítheti a problémák rendezését. A Közel-Kelettel és a Kaukázustól délre elterülő régióval kapcsolatban Moszkvának négy elemi érdeke van:

  • Különböző külpolitikai sikereivel presztízsének – ezzel pedig érdekérvényesítő képességének ? növelése a világban.
  • Az energiaárak magason tartása ? fontos felidézni, hogy például 2013-ban az ország teljes export bevételeinek 68%-a az olaj és földgáz eladásából származott ?, ezért a térség konfliktusmentessége nem egyértelmű érdeke.
  • Az iszlám fundamentalizmus visszaszorítása.
  • Az orosz védelmi ipari termékek exportjának elősegítése, ezen keresztül a még mindig versenyképes hadiipar megerősítése.

Ha a terrorizmus visszaszorításáért folytatott nemzetközi küzdelem aspektusából vizsgáljuk Moszkva külpolitikai lépéseit, akkor azt látjuk, hogy Oroszország ? a NATO, az európai szövetségesek, vagy az Egyesült Államok tevékenységétől függetlenül is ? segíti Afganisztán, Egyiptom, Irak és Szíria kormányait a szélsőséges iszlamisták elleni harcban. Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov többször is hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni harc nem eshet áldozatául az ideológiai küzdelemnek. Oroszország továbbá a Nyugat tiltakozása ellenére is  kompetens szereplőnek tartja az Asszad rezsimet, hiszen az arab tavaszról alkotott orosz vélemény gyökeresen eltér a nyugatitól. Irán esetében Moszkva évek óta ugyanazt az álláspontot képviseli: nem szeretnék, ha Teherán atomfegyverre tenne szert, de a rendezést csak diplomáciai úton tartják elképzelhetőnek. Teherán és Moszkva között számos kétoldalú egyezség köttetett az elmúlt évek során, amelyek egy része fegyverrendszerek szállítására és békés célú nukleáris együttműködésre vonatkozik. Ezen a téren Izraellel és az Egyesült Államokkal szemben a Kreml legfontosabb ? az elmúlt évek során folyamatosan lebegtetett ? ütőkártyája az S-300-as légvédelmi rakétarendszer Teheránnak történő leszállítása, ami megkönnyítené az iráni nukleáris kutatólétesítmények védelmét. Az afganisztáni helyzet Moszkva számára is különösen aggasztó, ahogy arra Pamir Zijármár, az ????? orosz think-tank elnöke egy 2015. március 29-én írt elemzésében figyelmeztetett, hiszen egy esetleges teljes destabilizáció Kirgizisztán és Tádzsikisztán biztonsági helyzetét is érintené, ez pedig utat engedhetne az iszlám szélsőségesek térnyerésének Oroszország közvetlen közelében Emellett azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ázsiai országból érkező kábítószer súlyos terheket ró az orosz közegészségügyre. A kérdés fontosságát mutatja, hogy Putyin 2014. november 6-án ígéretet tett arra, hogy a nemzetközi erők afganisztáni kivonulását követően Oroszország továbbra is támogatni fogja az afgán kormányt. Látható tehát, hogy az érdekek konvergenciája tette lehetővé az elmúlt évek során, hogy jelentős együttműködés jöjjön létre a NATO és Oroszország között Afganisztán és a terrorizmusellenes műveletek kapcsán.

Végül a nukleáris eszközök leszerelésére vonatkozó további tárgyalások is szünetelnek a politikai elhidegülés miatt: az új START megállapodás óta nem sikerült előrelépést tenni ezen a területen. Szerencsére azonban a közép-hatótávolságú rakétákra vonatkozó tilalmat mindkét fél ? a kölcsönös fenyegetőzés ellenére ? betartja. Ugyanakkor erodálja a bizalmat, hogy az Egyesült Államok és Oroszország is felvetette annak lehetőségét, hogy nukleáris eszközöket telepít a másik határinak közvetlen közelébe, illetve Moszkva továbbra is hevesen bírál bármilyen európai rakétavédelmi rendszerre vonatkozó felvetést. Összességében a kép mégis pozitív: Putyin egy 2014. október 24-ei beszédében hangsúlyozta, hogy országa készen áll a nukleáris leszerelésről folyó tárgyalás folytatására, mert véleménye szerint a világ minél kevésbé nuklearizált, annál biztonságosabb. Azonban ezen a téren sem folyhat tovább érdembeli tárgyalás, amíg az ukrán helyzet nem rendeződik.

A NATO és Oroszország közötti konfliktus nyugati értelmezése

A nyugati és orosz elemzők, politikai szereplők értékelése gyökeresen eltér egymástól, ami nagyban megnehezíti a konstruktív párbeszéd kialakítását a felek között. Az általános nyugati értékelés szerint a Krím-félsziget elfoglalásával és a kelet-ukrajnai felkelők támogatásával Moszkva merőben új alapokra helyezte a NATO és Oroszország viszonyát. Ukrajna államiságának megkérdőjelezésével, területi határainak átrajzolásával a Kreml veszélyes precedenst teremtett a poszt-szovjet térségben, hiszen a nagyszámú orosz kisebbség védelmére való hivatkozás ütőkártya lehet a Baltikumban, Moldova és Grúzia pedig gyakorlatilag a Nyugat és Oroszország politikai csataterévé változott. Moldova EU-párti koalíciós kormánya 2014-ben bejelentette, hogy szeretné szorosabbra fonni az ország kapcsolatát az Unióval. Erre válaszul komoly politikai harc alakult ki a Kommunista Párttal, amely az országot inkább az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz szeretné közelíteni. Moszkva eddig nem lépett fel az új grúziai kormányzat ellen, ám a kialakult helyzet Tbiliszi számára nem túl kedvező: Abházia egyelőre nem olvadt bele hivatalosan Oroszországba, azonban Dél-Oszétia esetében ez rövid időn belül megtörténhet. Ennek megvalósulása esetén pedig az orosz csapatok egy órára kerülhetnek a grúz fővárostól, amely alapvetően áshatja alá Grúzia geostratégiai helyzetét. Ilyen körülmények között a grúz politikai elitnek komolyan el kell gondolkodnia, hogy merjenek-e további lépéseket tenni a NATO-tagság irányába.

A kérdésben a német álláspont kifejtése több okból is különösen fontos: egyrészt Németország ? saját meghatározása szerint ? Európán belül a hidegháborút követően különleges kapcsolatot épített ki Oroszországgal, másrészt az ország legnagyobb európai kereskedelmi partnere, ráadásul ő lép fel a legaktívabban az európai szereplők közül az ukrajnai válság megoldása kapcsán. Berlin a grúziai háború időszakában elítélte ugyan Moszkva agresszióját, ezt követően azonban a gazdasági érdekek miatt a viszony gyors normalizálására törekedett. Az új német Oroszország-politika 1998 és 2005 között szilárdult meg Schröder kancellársága alatt. Ezen időszakban Németország arra törekedett, hogy speciális kapcsolatot alakítson ki Oroszországgal Európán belül. A német külpolitika egyik alapvetése az lett, hogy az orosz partnert gazdaságának modernizálásán keresztül lassan, de biztosan át lehet formálni: ez ugyanis maga után vonja az orosz középosztály megerősödését, amely pedig végső soron egy demokratikusabb rendszer kiépítéséhez vezet. Ezt a koncepciót látjuk visszaköszönni az Európai Unió Moszkvához való viszonyulásában is. Angela Merkel 2005-ös hatalomra kerülésekor ezen a stratégián nem akartak változtatni. Azonban Oroszország ukrajnai beavatkozását követően Németország magához ragadta a kezdeményezést, és az európai uniós szankciópolitika vezetőjeként lépett elő, látszólag eltérve ezzel a Schröder által kijelölt úttól Egyes elemzők azzal magyarázzák ezt a változást, hogy a nagy német pártok Oroszországhoz való viszonyukat az évek alatt átpozícionálták. A zöldek nem hisznek a nemzetközi kérdések konfliktusos rendezésében, azonban a demokratikus béke eszményét a magukévá tették. Ennek értelmében pedig Oroszország autoriter berendezkedését a nemzetközi rendre leselkedő veszélyként aposztrofálják. A kormánykoalíció többsége pedig Moszkva kiszámíthatatlansága miatt mára elvesztette a hitét a régi Oroszország-stratégiában.

A nyugati elemzők elsősorban abban látják a nyugati-orosz viszony megromlását, hogy az orosz belpolitikában aggasztó folyamatok mennek végbe 2008 óta: az orosz vezetés egyre inkább elnyomja az ellenzéket, a civil szférát, csökken a média és a bíróságok önállósága, valamint előtérbe kerül a harcos nacionalizmus. Oroszország autoriterebb állammá vált, a Medvegyev ideje alatt meghirdetett nagy gazdasági és társadalmi modernizációs programok pedig rendre megtorpantak. Ebben az új rendszerben Moszkva – a hidegháború óta nem látott mértékben ? szembehelyezkedik a nyugati értékekkel, megteremtve ezzel egy mesterséges, antagonisztikus szembenállást, amely mögött elsősorban Putyinnak a saját népszerűsége növelésére irányuló szándéka húzódik meg.  A nyugati elemzők szerint erre leginkább azért van szüksége, mert az olaj árának zuhanása, a gazdasági szankciók és a korrupció szintjének emelkedése a politikai stabilitásra nézve veszélyes elegyet alkot. E szerint az értelmezés szerint már nem csak az érdekek, hanem az értékek küzdelme is kibontakozik a Nyugat és Oroszország konfliktusában. Sir Andrew Wood volt brit diplomata úgy foglalta össze az Európai Unió és Oroszország stratégiai partnerségének nehézségét, hogy Brüsszel a demokrácia és a jog uralma alapján szeretne kooperációt kiépíteni, azonban ezek egyike sem jellemzi igazán Moszkvát, így a közös értékek hiányában nehéz valódi, kiszámítható partnerkapcsolatot kialakítani. Ezért egyes vélemények szerint az orosz tiltakozásokat nem kell komolyan venni, hiszen lényegében nem lehet olyan álláspontot képviselni, amely Moszkvának megfelelne.

A nyugati hatalmakat az is különösen aggasztja, hogy Moszkva az elmúlt évek során mind titkosszolgálatát, mind ?puha hatalmi? (soft-power) eszközeit tekintve rendkívül aktívvá vált Európában. Ezt utóbbi súlyát mutatja, hogy a NATO a legmagasabb szintjein foglalkozik a kérdéssel: a szervezet főtitkára, Jens Stoltenberg többször hangsúlyozta, hogy a Szövetségnek erősítenie kell a hibrid hadviselés és a puha hatalmi eszközök elleni védelmét. A puha hatalmi eszközök jelentőségét maga Putyin is fejtegette egy 2012-es írásában, kiemelve, hogy országa ezek révén fegyverek nélkül is képes elérni kitűzött céljait. Az évek alatt számos elemzés született arról, hogy Oroszország miképp használja fel ezen eszköztárát érdekei érvényesítésére. A Kreml a 2000-es évek közepétől komoly anyagi források felhasználásával kezdte kiépíteni puha hatalmi eszköztárát Nyugaton. Követve a hidegháborús hagyományokat, olyan oktatáshoz, politikához, a sporthoz, kultúrához és médiához kapcsolódó szerveket hoztak létre, amelyek elsőre látásra nem tűnnek a külpolitikai érdekérvényesítés eszközének. A hidegháború idején Moszkva elsősorban baloldali ideológiájú szervezeteket támogatott, azonban a Nyugat gyengítése érdekében ezek köre mára jelentősen kiszélesedett, magába foglalva akár szélsőjobboldali, szélsőbaloldali vagy globalizmus-ellenes szervezeteket és zöldmozgalmakat is. Michael Weiss és Peter Pomerantsev, az Institute of Modern Russia két elemzője arra figyelmeztet, hogy az orosz vezetés nagyon jól ismeri a liberális demokrácia gyengeségeit, ezeket pedig kíméletlen hatékonysággal használja ki. Eközben a nyugati államok ? a nyilvánosság szintjén ? csak most kezdik ezt kihívásként azonosítani.

A 2015. május 12. és 14. között megrendezett NATO külügyminiszteri értekezleten természetesen komoly súllyal esett latba a Szövetség és Moszkva viszonya: a külügyminiszterek újra felszólították Moszkvát, hogy hagyjon fel Ukrajna destabilizálásával, tartsa be a minszki tűzszünetben foglaltakat, illetve tartózkodjon a Krím-félsziget militarizálásától, különösen a nukleáris eszközök tekintetében. A rendezés kapcsán május közepén egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot: John Kerry amerikai külügyminiszter 2015. május 12-én látogatott Moszkvába, hogy a rendezés részleteiről tárgyaljon Putyinnal. Az előzetesen vártakkal ellentétben a megbeszélés Kerry szerint jó hangulatban telt: orosz oldalról ígéretet tettek a minszki tűzszünet betartására, a külügyminiszter szerint pedig áttörést értek el. Ennek ellentmond, hogy a német kancellár, Angela Merkel egy nappal később ugyancsak az orosz fővárosba utazott, hogy ugyanerről tárgyaljon az orosz elnökkel. Elmondása szerint azonban a megbeszélések nem hoztak eredményt.

Összességében elmondható, hogy az európai országok a harcos retorika ellenére is szeretnék  újra normalizálni kapcsolatukat Oroszországgal. E mögött egyes elemzők nem pusztán a gazdasági érdekeket és függőséget vagy a minden áron való békére törekvést vélik felfedezni, hanem az Európai Unió azon félelmét is, hogy ha túlságosan elfordítják Moszkvát maguktól, akkor könnyen kialakulhat egy szorosabb ? akár anti-hegemonikus ? viszony Kína és Oroszország között.

A NATO és Oroszország közötti konfliktus orosz értelmezése

Az orosz fél abból az alapvetésből indul ki, hogy a kijevi eseményeket direkt vagy indirekt módon a nyugati hatalmak idézték elő. Ez nem csak a hivatalos politikai megnyilatkozásokban érhető tetten, hanem a nemzetközi politikával és biztonsággal foglalkozó szakértők interpretációjában is. Az orosz külpolitikát és világlátást mélyen áthatja a vesztfáliai rendszerhez való ragaszkodás, a bizalmatlanság a külvilág felé és az a nagyhatalmak egyensúlyára épülő rendszer, amelyről Kissinger is írt Diplomácia című művében. A putyini rendszer ez utóbbi elemből deriválta az egyre nyíltabban felvállalt anti-hegemonikus politikát, amely arra a feltételezésre épül, hogy a Nyugat ? de ezen belül is legfőképp az Egyesült Államok ? érdekeit egyoldalúan érvényesíti, ideológiáját pedig erőszakosan terjeszti, miközben számos felelőtlen döntést hoz a nemzetközi rendszer kapcsán, ami végül csak nagyobb káoszt eredményez. Az arab tavasz értelmezése jól mutatja a különbséget: amíg a Nyugat ezt az eseményt egyfajta esélyként látta a Közel-Kelet demokratizálásának előmozdítására, addig Oroszország attól tartott, hogy ez semmi máshoz nem vezet, mint felforduláshoz, amely kedvez a szélsőséges eszmék terjedésének. Ezért történhetett az, hogy bár az orosz fél a líbiai beavatkozás idején tartózkodott a Biztonsági Tanácsban, így nem állt az intervenció útjába, Szíria esetében mégis keményen ellenállt a ?nyugati megoldásnak?. Putyin ügyes politikai manőverrel, a szíriai vegyi fegyverek leszerelésének ígéretével lényegében megvédte az Aszad-rezsimet és saját szíriai érdekeit. Mindennek van ideológiai vetülete is: egyes nyilatkozatai alapján feltételezhető, hogy Putyin egyféle analógiát lát a ? véleménye szerint ? Nyugat által elnyomott arab világ és Oroszország között. Moszkva tehát nem csak érdek, hanem értékkonfliktust is artikulál. Továbbá ? mint ahogy ez többször megjelenik a hivatalos kommunikáció szintjén is ? Oroszország úgy érzi, hogy bár a Nyugat hosszú évek alatt egy viszonylag gyümölcsöző partnerkapcsolatot épített ki vele, a kijevi folyamatokkal mégis hátba támadta őt. Ukrajna kiragadása az orosz érdekszférából különösen fájdalmas Oroszország számára, hiszen mélyen meggyökerezett vélemény az orosz politikai elit és a társadalom egyéb köreiben, hogy szomszédjuk nélkül hazájuk nagysága szertefoszlik. Emellett az Eurázsiai Gazdasági Unióban is komoly szerepet szántak az országnak, ráadásul a Kreml meglátása szerint Kijev egyfajta dominó, amely eldőlésével megnyílik az út az oroszországi politikai és gazdasági elit esetleges lecserélése előtt is. A Nyugattal szembeni bizalmatlanság és paranoia orosz szemmel érhetőnek tűnik, hiszen a politikai elit általános tapasztalata az, hogy az 1990-es évek Nyugat-barát politikája nem volt eredményes, mert az éppen legyengült Oroszországgal ? nem szabad elfelejteni, hogy az ország az 1990-es években egy államcsődöt is átélt ? szemben a nyugati hatalmak kíméletlenül érvényesítették akaratukat, például a jugoszláv polgárháború vagy a NATO keleti bővítésének ügyében, illetve azon alkalmakkor, mikor a NATO vagy az Egyesült Államok megkerülte az ENSZ Biztonsági Tanácsát. Dimitrij Trenin, az orosz ??????? vezető elemzője úgy véli, hogy a hazájában uralkodó bizalmatlanság mellé társul még a nyugati politikai körök oroszokkal szembeni ellenérzései és fóbiái is. Az orosz közvélemény és politikai elit úgy érzi, hogy ez az országukkal szembeni hozzáállás azt eredményezi, hogy a NATO és a Nyugat folyamatos körbezárásukra, az államhatalom aláásására törekszik. Ebben erősítette meg őket a grúziai háború, és ebből erednek a ? számos külföldi ország és nemzetközi szerv által bírált ? külföldi ügynökökre vonatkozó orosz törvények. Az orosz értelmezés szerint az a kiterjedt információs háború, amely az elmúlt időszakban megindult Európában és az Egyesült Államokban, csupán a Nyugat folyamatos, ?90-es évek óta tartó előrenyomulására adott reakció, amely többek között a 2000-es években kezdődő színes forradalmakban materializálódott Grúziában és Ukrajnában. Hasonlóan vélekedett Oroszország és Kína közeledésének okairól Alexeij Puskov, a Duma Külügyi Bizottságának elnöke, aki szerint ez mindössze válasz az Egyesült Államok és a NATO expanzív politikájára. Elena Alexendkova, az ????? elemzője a NATO és Oroszország közötti feszült viszony gyökereit keresve kifejtette, hogy az Egyesült Államok, az európai államok és Oroszország közötti érdekellentét csak azért nem volt ennyire világos a 1990-es években, mert Moszkva egyszerűen túl gyenge volt ahhoz, hogy érvényesítse érdekeit. A Nyugat által sikeresnek tartott tárgyalások eredményessége pusztán abból eredt, hogy az orosz politikai elit nem volt képes megvédeni magát. Ezt Putyin 2014. október 24-én úgy interpretálta, hogy a hidegháború ?nyertesei? a rendszerváltás után jogot formáltak arra, hogy saját képükre formálják az egész világot. Ugyancsak beleillik ebbe a gondolatmenetbe Putyin 2015. május 9-ei beszédének aktuálpolitikára reflektáló sorai: hangsúlyozta, hogy hetven évvel ezelőtt a náci ideológia az egész világot egyetlen egységbe akarta összefogni. Véleménye szerint jelenleg egy hasonló kísérletnek lehetünk szemtanúi, amely azért veszélyes, mert lényegében kétségbe vonja a nemzetközi politikai rend alapjait, miközben új blokkszemléletet hoz létre. Putyin véleménye szerint az egypólusú világ nem lehet békés, így egy új biztonsági szisztéma létrehozása lenne a feladat, amely képes garantálni egy új globális stabilitást. Úgy tűnik tehát, hogy Putyin annak igényével lép fel, hogy a világ visszatérjen a valódi soktényezős hatalmi politikához. Andreij Kolesznyikov, az Orosz Belpolitikai Intézet vezetője hazája problémáját úgy fogalmazta meg, hogy Oroszország a politikai elit narratívája szerint egyfajta ?ostromlott erőddé? vált. Ilyen körülmények között pedig folyamatosan fenn kell tartani a háborús hangulatot és biztos ellenségképet kell mutatni. A szakértő úgy látja, hogy Moszkva erre elsősorban a modernizáció kudarca miatt kényszerült. Komoly kérdés azonban, hogy meddig szeretné a Kreml fenntartani ezt a helyzetet. Putyin az orosz hírszerző szolgálat, az FSZB képviselői előtt 2015. március 26-án tartott beszédében a nemzetközi helyzetet jellemezve tovább erősítette az ostromlott erőd és Oroszország közti párhuzamot. Rámutatott, hogy országát a Nyugat gazdasági szankciókkal, információs háborúval és titkosszolgálati eszközök felhasználásával igyekszik megtörni. Hangsúlyozta, hogy kormánya nyitott az ellenzékkel folytatott párbeszédre, ha az valóbban konstruktív. Azonban, ha a cél pusztán az obstrukció, az államhatalom aláásása, idegen érdekek kiszolgálása, akkor ezek ellen Moszkva keményen fellép. Hangsúlyozta: a NATO megsérti a nukleáris paritás elvét a rakétavédelmi rendszer telepítésével és megpróbálja megfélemlíteni Moszkvát a határai közelében zajló csapatösszevonásokkal, az Egyesült Államok pedig egyoldalú, felelőtlen döntésével a nemzetközi biztonsági rendszer alapjait veszélyezteti, miközben olyan fegyverrendszereket fejleszt, amelyek militarizálják a világűrt. Kiemelte, hogy országa továbbra is keményen kiáll a nemzeti érdekei érvényesítéséért. Arról is biztosította a megjelenteket, hogy a jelenlegi negatív tendenciák, a romló nemzetközi környezet Oroszország számára nem tart örökké, hamarosan javulás várható. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a terrorizmus Oroszországban visszaszorulóban van, azonban nemzetközi összefogásra van szükség a szélsőségesek elleni harchoz.

Andreij Szusenkov orosz külpolitikai elemző ugyancsak úgy véli, hogy hazája és a NATO viszonyát egyáltalán nem a megbízható partnerkapcsolat, hanem a kiszámíthatatlanság jellemzi, habár új hidegháborús helyzetre még nem kell felkészülni. Az elemző meglátása szerint az Egyesült Államok túlságosan is konfrontatív politikát folytat, az orosz hagyományos külpolitikai gondolkodást pedig idejemúltnak minősítik. Sok orosz számára Washington és a nyugati világ számos ilyen kritikája alaptalannak tűnik, tekintve, hogy például az Egyesült Államok is kiáll saját nemzeti érdekeinek akár fegyverrel történő érvényesítése mellett.

Azon orosz politikusok és tisztségviselők, akik a NATO-val szemben nem ütnek meg az előzőekhez hasonló hangot, elsősorban a nyugati-orosz szembenállás feleslegességével érvelnek. Venjamin Popov, az ????? elemzője például hangsúlyozza, hogy a Szövetség tagállamai a Földközi-tenger övezetében jelenleg rendkívül komoly kihívással néznek szembe, értve ez alatt az illegális migrációt, így NATO csak vesztegeti az energiáit azzal, hogy maga is egyre inkább kiélezi a viszonyt Moszkvával. Rámutat, hogy ez a probléma Oroszországot is komolyan érinti, így célszerű lenne a feleknek inkább egymást segíteniük, mintsem gátolniuk.

Látni kell, hogy a nyugati-orosz konfliktus nem csak az érdekszférák és értékek mentén bontakozik ki, hanem például az energetika terén is. Oroszország semmiképp sem támogatja az európai energiapiac liberalizálását, amelyből az egyik legfontosabb vita ered Moszkva és az Európai Bizottság között. Ennek alapja, hogy Európa a liberalizációtól a források diverzifikálása eredményeként a földgáz árának csökkenését várja, míg az orosz politikai elit természetesen maximalizálni akarja profitját, Kreml pedig idegenkedik az állami tulajdon visszaszorulásának gondolatától egy ilyen fontos stratégiai szektorban. Az orosz állam különösen érzékeny ezen a területen, hiszen például Hodorkovszkijt ? aki Oroszország leggazdagabb oligarchája volt ? azt követően küldte Putyin börtönbe, hogy tudomására jutott: az üzletember tárgyalásokba kezdett az amerikai ExxonMobil és Shell olajvállalatokkal. Az Európai Bizottság tehát szeretné háttérbe szorítani a Gazpromot, hiszen számos amerikai és európai vállalat is szeretne új pozíciókat szerezni.

A palagáz kérdése pedig csak tovább élezi a viszonyt Oroszország és Nyugat között, mert annak nagyarányú kitermelése jelentősen csökkentheti a földgáz árát, illetve diverzifikálhatja a beszerzést, ami radikálisan kihat Moszkva bevételeire és politikai befolyására. Bulgária például 2012-ben földgáz szükségletének 98%-át Oroszországtól szerezte be, amelynek ára 382 euró volt 1000 köbmétereként. A régió azon országai, melyek rendelkeznek palagáz potenciállal, átlagosan mindössze 76 eurót fizetnek ugyanezért a mennyiségért. A bolgár parlament Energetikai, Gazdasági és Turisztikai Bizottságának egyik tagja, Ivan Ivanov pedig kifejtette, hogy ha Bulgária, Románia és Lengyelország elkezdi nagymértékben kiaknázni palagáz tartalékait, akkor Oroszország csak rendkívül nehezen tudja majd fenntartani Nyugat-Európába irányuló szállításait. Lengyelország hatalmas készletekkel rendelkezik: az Egyesült Államok Energetikai Információs Ügynöksége 2011 elején bejelentette, hogy méréseik alapján 5,2 trillió köbméter palagáz húzódik meg az ország alatt, ami elméletben elegendő a lengyel fogyasztás 300 évre való fedezésére. Az amerikai ExxonMobil már 2012 óta végez kísérleti fúrásokat a régióban komoly beruházási szándékkal. Látható tehát, hogy ez a kérdés alapvetően rendezheti át az európai energetikai erőviszonyokat, azonban attól sem lehet eltekinteni, hogy a kitermelés rendkívüli környezeti károkkal jár, ami egyes országokat egyelőre visszatart a beruházástól.

John Kerry látogatása az orosz médiában többnyire pozitív kicsengéssel bírt. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztynak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a valódi párbeszéd visszaállítása sokkal hatékonyabb a felek számára, mint egymás kölcsönös kritizálása és sértegetése. Kifejtette, hogy az egyeztetés folyamata rendkívül nehéz, sok az érdekellentét, ám úgy érzi, hogy most valóbban közelebb jutottak egy új konszenzus létrehozásához. Lavrov véleménye szerint mára Washington is belátta, hogy a szankciókkal nem lehet olyan könnyen megtörni az orosz gazdaságot. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna a gazdasági összeomlás szélére került, ezért Kijev nemsokára egy új belső lázadással nézhet farkasszemet, ami kapcsán a külügyminiszter megjegyezte: talán az amerikaiak megértették, hogy az ukrán vezetés túlságosan is kiszámíthatatlan, és hogy a beavatkozás Washingtonnak összességében túl drágává vált. Az is kiderült továbbá, hogy a szankciók visszavonásának kérdése egyelőre nem képezte komoly egyeztetés tárgyát. A Ria Novosztyi által megkérdezett orosz politikai elemző, Igor Nikolajicsuk úgy vélte, hogy több jel is arra utal: a két fél valóbban áttörést ért el az ukrajnai helyzet kezelésében. Maria Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője például elmondta, hogy a tárgyalás hangulata könnyed volt, a felek nem az elmúlt időszakban már megszokott kemény retorikát alkalmazták egymással szemben. A politológus úgy magyarázta az amerikai viselkedésben beállt változást, hogy az amerikai elnökválasztás előtt egy évvel Barack Obama szeretné könnyíteni a Demokrata Párt helyzetét, és ehhez minél hamarabb le kell zárni a már meglévő konfliktusokat. Ezt is figyelembe véve Nikolajicsuk fordulópontnak tartja John Kerry látogatását.

Moszkva további lépéseit nagyban befolyásolja, hogy milyen mértékben képes megteremteni az alapokat az anti-hegemonikus célkitűzéseinek megvalósításához. A következő fejezetben ezt vizsgáljuk meg.

Moszkva lépései az anti-hegemonikus politika megvalósításának irányába

Annak érdekében, hogy Moszkva valóbban meg tudja valósítani anti-hegemonikus aspirációját, először annak gazdasági-nemzetközi politikai alapjait kell megteremtenie. Ennek egyik eleme a BRIC országok együttműködésének szorosabbra fűzése. Itt kettős beszédet tapasztalhatunk: egyrészt orosz oldalról többen hangsúlyozták, köztük a BRIC tanácsának elnöke, Szergeij Katirin, hogy a szervezet mélyebb integrációja senki ellen sem irányul. Másrészt viszont a hivatalos politikai megnyilatkozások, főképp Putyiné, nem hagy kétséget a felől, hogy mik lehetnek a Kreml szándékai. A BRIC által létrehozott fejlesztési bankot például az IMF riválisának szánják, amely bank kapcsán egyes nyugati elemzők arra figyelmeztetnek, hogy ha sikeres lesz a BRIC államok kezdeményezése, akkor ez akár a dollár jelenlegi hegemón valuta szerepének is véget vethet. Több orosz szakértő is úgy véli, hogy a dollár-rendszer ezen megrengetése egy jelentős fegyvert vehet ki Washington kezéből. Mindenesetre 2015. május 13-án az orosz média már arról írt, hogy akár Görögország is kaphat hitelt ebből a forrásból, ami egyértelműen aláássa az Európai Unió tárgyalási pozícióját Athénnal szemben. Látható tehát, hogy egy alapvetően gazdasági természetű eszközt gyorsan politikai fegyverré lehet transzformálni.

Azonban a BRIC keretein belül megvalósítandó anti-hegemonikus politika mindenképp sikertelenségre van ítéltetve, ha Kína nem csatlakozik az elképzeléshez. Az orosz mainstream média minden szinten erőteljesen hangsúlyozza Peking és Moszkva politikai közeledését. 2015. május 8-án Hszi Csin-ping kínai elnök Moszkvába utazott tárgyalásra, miután részt vett a győzelem napi megemlékezésen. A hivatalos közlemények a két nép megbonthatatlan barátságáról szóltak, a Kínai Központi Katonai Tanács alelnöke pedig 2015. március 15-én moszkvai látogatása során bejelentette, hogy Oroszország és Kína katonai és katonai-technikai együttműködése új szintre lépett. Az orosz és a kínai központi bank között pedig megállapodás született arról, hogy csökkentik a dollárral szembeni függőségüket. A májusi látogatás során a két fél több olyan dokumentumot is aláírt, amelyek a gazdaság- és kereskedelempolitika összehangolását irányozzák elő nem csak Oroszország és Kína, hanem Kína és az Eurázsiai Gazdasági Unió között. Több orosz politikai szereplő is azon reményének adott hangoz, hogy az EGU a jövőben valamiféle kapocsként szolgálhat az Európai Unió és Kína között.

Ha gazdasági oldalról vizsgáljuk a két országot, akkor láthatjuk, hogy ? ahogy erről már az első fejezetben beszámoltunk ? Oroszország veszített azon képességéből, hogy külföldi tőkét vonzzon be az országba, azonban a kieső mennyiséget kínai szereplők kezdték el betölteni komoly anyagi erőforrásokat megmozgatva. Ezzel az ország lényegében politikai mozgástérhez jutott az Európai Unióval szemben, hiszen már kevésbé függ annak modernizáló kapacitásaitól. Oroszország emellett arra törekszik, hogy további kínai hitelekhez jusson hozzá vállalatai számára, mivel a Kreml elsősorban a nagy állami vállalatokat támogatja, így a magánszféra anyagi erőforrások híján nagyon megszenvedi a nemzetközi pénzpiacokhoz való hozzáférést korlátozó nyugati szankciók által okozott likviditási problémákat.

FDI

Az ábra megmutatja, hogy miképp növelte Kína Oroszországba irányuló 
befektetéseit. Látható, hogy 2014-ben ? a szankciókkal egy időben ? 
ennek volumene 7 milliárd dollárra nőtt. (Forrás: ft.com)

Érdemes azonban a kellő óvatossággal kezelni a kínai-orosz közeledésről szóló híreket, hiszen nem csak nyugati, de egyes orosz elemzők is rámutattak a lehetséges veszélyekre, a kooperáció korlátaira. Trenin 2014-es munkájában hangsúlyozta, hogy míg a 1990-es években a nyugati elemzők és politikai körök nem tekintették komoly veszélynek az orosz-kínai közeledést, addig a 2000-es években ennek megítélése sokat változott. Köszönhető ez annak, hogy Moszkva új alapokra helyezte világnézetét, és hajlandó konfrontálódni a Nyugattal. A Kreml célja ebben a helyzetben az, hogy hangsúlyozza minél közelebbi kapcsolatát Pekinggel, akkor is, ha ez nem teljesen fedi a valóságot, hiszen mind Moszkva, mind Peking számára hasznos, ha bizonytalanságban tartja a Nyugatot kooperációs hajlandóságukat illetően. Alexandr Gabujev, az Orosz Belpolitikai Intézetnek a csendes-óceáni régióval foglalkozó elemzője egy 2015. április 30-ai interjúban próbálta meg definiálni ennek az együttműködési hajlandóságnak a korlátait. A szakértő valószínűtlennek tartja, hogy Kína lemondjon saját speciális érdekeiről, ezért hazájának józanul kell megítélnie Peking lehetséges viselkedését. Igaz, hogy a kínai elit nem állt be a nyugati szankciók mögé, sőt politikailag és gazdaságilag többé-kevésbé támogatóan lépett fel Moszkva irányába, ám számos érdekellentét feszül a felek között. Például a nyugati szankciók hatására számos külföldi vállalat kénytelen elhagyni Oroszországot, amely helyzetet kihasználva Kína magához csábíthatja őket. Az orosz elit hozzáállása is sokat számít ebben a kérdésben. Ugyanis az orosz pénzvilág befolyásos szereplői és a fontosabb kormányzati tisztségviselők már csak azért is érdekeltek az Európával való mélyebb integrációban, mert pénzüket gyakran nyugati bankokban tartják, egyetemre is itt járatják gyermekeiket, ide járnak nyaralni, amely igen aktív kapcsot eredményez. Kína esetében ez egyelőre nincs így. Az oroszok számára Kína abszolút más kultúra, ráadásul Moszkva bizonyos mértékben fenyegetésként tekint szomszédjára, már csak azért is, mert egy romló demográfiai helyzetű Oroszország áll szemben egy hatalmas embertömegeket megmozgatni tudó Pekinggel.  Azt is látni kell, hogy míg az Egyesült Államok és Kína között 600 milliárdos kereskedelmi forgalom bonyolódik le egy év alatt, addig Oroszország és Kína között mindössze 100 milliárdos. Nyilvánvaló, hogy ennek fényében Kína nem kockáztatja a Washingtonnal való komoly konfliktust.

A kérdést katonai aspektusból vizsgálva újra csak kettős beszédet találhatunk: habár Oroszország nem tartja aktív fenyegetésnek szomszédját, ám megteszi a szükséges lépéseket a stratégiai egyensúly fenntartására. Több orosz elemző is rámutatott, hogy már a közepes hatótávolsággal rendelkező kínai nukleáris fegyverek is stratégiai fegyvernek számítanak Oroszországgal szemben. A jelenleg is folyó kínai nukleáris fegyverekre vonatkozó modernizáció tehát nem hagyta hidegen Moszkvát, ugyanis válaszul megerősítették az orosz nukleáris erők tengeri komponensét, amely legfőképp a nukleáris tengeralattjárók számának növelésében mutatkozott meg, illetve további kutatásokat indítottak meg ezen a területen. Oroszország számára Kína már csak azért is fontos, mert Európa szerepe folyamatosan leértékelődik Ázsiával szemben. Ebből következik, hogy Moszkva csak akkor képes megtartani nagyhatalmi státuszát és az ezzel járó gazdasági, katonai és politikai előnyöket, ha képes beavatkozni az ázsiai kontinens ügyeibe. Moszkva emellett azért is nehezen tud befolyást szerezni ebben a régióban, mert határinak közvetlen közelét leszámítva nem képes a katonai beavatkozásra, hiszen nem rendelkezik repülőgép-hordozó hajókkal és külföldi bázisokkal a térségben. Peking nem tartja Moszkvát egyenlő félnek ezen a területen, emellett nem szeretné, ha meg kellene osztania befolyását Oroszországgal, amelynek következményeképpen könnyen vetélytársra tehet szert.

Oroszország elméletileg ideális pozícióban van, hogy kihasználja a rohamosan fejlődő kontinenst: mind az európai, mind az ázsiai piachoz közel van, és rendelkezésére áll ? bizonyos mennyiségben és minőségben ? az ehhez szükséges infrastruktúra, ám az elmúlt évek statisztikáit áttekintve kiderül, hogy a Kreml nem volt képes kellő hatékonysággal élni ezzel a lehetőséggel. Az export-import szerkezetének elemzése megmutatja, hogy Oroszország az ázsiai országok számára továbbra is elsősorban alacsony hozzáadott értékű termékeket exportál, ide értve az energiahordozókat és a különféle nyersanyagokat. A keleti övezetek fejlesztésére Moszkva nem képes elég erőforrást fordítani, az orosz magánszektor pedig ehhez túlságosan is alulfinanszírozott. Ennek eredményeképpen a kínai vállalatok jelenleg többet fektetnek be Oroszország távol-keleti régióiban, mint maguk az orosz cégek. A megkötött energetikai és fegyverszállításra vonatkozó megállapodásokat pedig csak nehezen tudják politikai befolyásra váltani: Kína kapcsán például ki kell emelni, hogy 2005-ig Oroszország legnagyobb fegyverimportőre volt, azonban ezt követően a kínai hadiipari vállalatok elkezdtek a saját lábukra állni, másolni az orosz eszközöket, és kihívóként fellépni a világpiacon.

Konklúzió

Ahogy ezt a cikkben bemutattuk, a nyugati-orosz kapcsolatok alakulását számos különböző tényező befolyásolja. Összességében a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés felélénkülése és egy újabb enyhülési szakasz esélye igen kedvező mindkét fél számára, hiszen számos terület van, ahol a felek függnek egymástól, így kooperációs kényszer alakult ki. Azonban azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy számos problémás pont fedezhető fel a materiális érdekek és értékek terén, amelyek könnyen vezethetnek politikai konfliktusokhoz, ráadásul még a mélyebb gazdasági integráció sem feltétlenül jelent gyógyírt erre, hiszen az autoriter államvezetés könnyebben hoz meg olyan döntéseket, amelyekkel a gazdasági szféra szereplői nem feltétlenül értenek egyet. Talán elsőre meglepő lehet, ám a nyugati-orosz viszony jövőbeli alakulása sok szempontból Kínának a kérdéshez való viszonyulásán múlik. Ugyanis, ha Peking nem hajlandó aktívan részt venni egy ? orosz értelmezés szerinti ? anti-hegemonikus koalícióban, akkor Moszkva sem lesz képes sokáig ebben a szerepben tetszelegni. Ha a kínai politikai elit magáévá teszi az orosz elképzelést, akkor elméletileg egy új nagyhatalmak közötti tömbösödés aggasztó folyamata indulhat meg. Azonban a legvalószínűbb prognózis az, amely szerint Kína nem szeretne éles konfliktusba bonyolódni a Nyugattal, hiszen gazdasága számos pontot kapcsolódik különböző nyugati országokéhoz. Igen valószínű, hogy a Kreml ázsiai ambíciói elsősorban Európának és az Egyesült Államoknak ?szólnak?, vagyis az ország továbbra is nyugatra figyel, azonban próbál olyan pozíciókat szerezni, amelyeket mint ütőkártyát használhat fel Nyugattal szemben.

Kiemelt témák

3,127KövetőTetszik