Válaszul a 2017. augusztus 25-i terrortámadásra a mianmari hadsereg válogatás nélkül elkezdte felszámolni a rohingyák településeit, amelynek következtében humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki a világ egyik legelmaradottabb országában. A két évvel ezelőtt demokratikusan megválasztott polgári kormány, valamint külügyminisztere és kulcsfigurája, a Nobel-békedíjjal kitüntetett Aung Szán Szu Csí, pedig kénytelen szemet hunyni a katonai vezetés túlkapásai fölött.
A lassú átmenet katonai diktatúrából ?katonai demokráciába?
Mianmart 1988 és 2011 között kemény kézzel a hadsereg, vagyis a Tatmadaw irányította a SPDC-n (State Peace and Development Council) keresztül. Bár a gazdaság a 2000-es években két számjegyű növekedést produkált, a húszéves diktatúra alatt tovább éleződtek az etnikai és vallási ellentétek, nem beszélve a külpolitikai izolációról, amit elsősorban az ellenzéki mozgalmak erővel elfojtása eredményezett. 2008-ban a junta új alkotmányt fogadott el, aminek értelmében 2010-ben és 2015-ben általános választásokat rendeztek – az előbbit komoly korlátokkal, az utóbbit viszont lényeges korlátok és hatósági beavatkozás nélkül. Aung Szán Szu Csí pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) elsöprő győzelmet aratott országszerte, ennek ellenére a Tatmadaw komoly politikai pozíciókat tartott meg magának – a törvényhozásban például bármikor megvétózhatnak egy alkotmánymódosítást.
A polgári kormányzattal szemben komoly elvárás volt az ország belső feszültségeinek az enyhítése – ugyanis az etnikai és vallási szeparatizmus gyökerei az ország megalakulásáig nyúlnak vissza. Ebben az átalakulással ugyan sikereket könyvelhettek el 2015-ben és 2017-ben, amikor több, az ország területén működő fegyveres csoporttal sikerült fegyverszünetet kötni. Azonban az augusztus vége óta zajló tisztogatást elszenvedő népcsoport, a rohingyák fegyveres csoportja nem vehetett részt a béketárgyalásokon.
De kik azok a rohingyák?
A rohingya megnevezést többen vitatják és megkérdőjelezik, tartalma a mai napig nem egyértelmű. Legelterjedtebben a burmai partvidék északi részén, a bangladesi határ közelében élő muszlimokat értik alatta, ám ezzel együtt etnikai jelentése is van a szónak. Mianmar azonban nem ismeri el a rohingyákat államalkotó közösségként, és ezt a szó használatának mellőzésével hangsúlyozza. A csoportot általában pejoratívan ?bengáliként? emlegetik az állami vezetői körökben, ezzel is idegenségüket, bangladesi származásukat hangsúlyozva. A rohingyák eredete ugyan dél-ázsiai, ám bizonyos, hogy a gyarmati időszakban is éltek a térségben muszlimok, akik helyzete az 1962 után romlott le jelentősen.
Bár a dekolonizáció után erős volt a térségbeli szeparatizmus, valamint a ’70-es évekbeli pán-iszlám ébredéssel megjelentek itt is terrorista sejtek (Rohingya Hazafias Front, Arakán Rohingya Iszlamista Front), a hatóságok fellépése és a társadalmi bázis hiánya következtében hamar elhaltak, a 2000-es évek közepétől kezdve eltűntek. A 2010-es években felerősödő buddhista nacionalizmus, a belőle fakadó kommunális összecsapások, ötvözve a ténnyel, hogy a rohingyáknak nincs a saját országukban állampolgárságuk se, összességében elég volt a lakosság militarizálásához, a korábban többnyire békés helyiek jelentős részének az erőszakra indításához. Az elmúlt három évben az ARMA (Arakán Rohingya Megváltó Hadsereg) egyre több merényletet hajtott végre katonai (kemény) célpontok ellen, amire válaszul a hadsereg az ún. „négy vágás? stratégiát alkalmazza: elvágják a felkelőket az élelemtől, a forrásoktól, az információtól és az újoncoktól, nem válogatva a célpontok között. A kivitelezésben ez nagy hasonlóságot mutat a ?felperzselt föld? taktikával, ezzel is ellehetetlenítve az elmenekültek esetleges visszatérését.
Népfelkelés vagy globális dzsihád?
Az ARSA gyökerei ugyan a fentebb említett mozgalmakig nyúlnak vissza, azokkal azonban kevés kontinuitást mutatnak. Alapítói és vezetői rohingya emigránsok, akik elsősorban Szaúd-Arábiában és Pakisztánban telepedtek le és kaptak kiképzést, katonái pedig döntő többségben helyiek vagy szintén az emigrációból hazatért rohingyák. A korábbi mozgalmakkal ellentétben jelentős támogatást élveznek a helyi lakosság részéről, akiket főleg a bangladesi határ két oldalán képeznek ki. Ezáltal egyelőre az utánpótlást is a helyiektől szerzik be, vagy a mianmari biztonsági erőktől zsákmányolják, azonban az akcióik sikere és az alapítók közel-keleti kapcsolatai valószínűsítik, hogy amennyiben a mianmari kormány nem képes átfogó politikai megoldást kínálni a hányattatott sorsú rohingyáknak, évtizedekre állandósulhat a konfliktus. A kialakult helyzet kiváló táptalajt kínál az Iszlám Államhoz hasonló terrorista szervezeteknek, amelyek ? a Közel-Keletről elmenekülve vagy kiszorulva ?, hasonló konfliktusokat keresnek, ahol megszerzett harci tapasztalataikat ?kamatoztathatják?.
Az ARSA céljai azonban (jelenleg) nem egyeznek a ?klasszikus? terrorista csoportok céljaival. A csoport az elidegenített, kirekesztett és kilátástalan helyi muszlimok politikai jogainak elérését tűzte zászlajára, nem pedig a félelemkeltést és a közvéleménynek a legitim vezetés ellen hangolását. Ez meglátszik a célpontjaikon és felkészültségükön is: előbbiek kizárólag katonai célpontok: a határőrség és a hadsereg utánpótlási vonalai, állomáspontjai; míg utóbbi főleg egyszerű robbanószerkezetek, IED-k (improvised explosive devices), amelyek elkészítéséhez azonban már külföldi tapasztalatokat vettek igénybe az ICG jelentése szerint.
Erőszakspirál mozgásban
A felkelés tehát egyelőre helyi jellegű, mind résztvevőit, mind céljait és stratégiáit tekintve. Amennyiben ezek közül bármelyikben változás áll be, igazat adhatunk majd a mianmari belügyminiszternek, aki augusztus végén már az Iszlám Állam egy újabb szervezetét vélte felfedezni az ARMA-ban. A nyilatkozat tükrözi a Tatmadaw hozzáállását, ugyanis a jelenlegi alkotmány szerint a belügyminiszteri posztot csak egyenruhás töltheti be. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa ezzel szemben már ?az etnikai tisztogatás tankönyvi példájának? nevezte a kialakult helyzetet, ahol a falvakat felgyújtó hadsereg elől menekülő emberek elé aknákat helyeznek el a határon, valamint a szabad mozgásuk biztosításához állampolgári iratokat követelnek tőlük ? amivel természetesen a rohingyák nem rendelkezhetnek. Bár a források különböző számokról számolnak be, a lakhelyükről idén elüldözöttek száma több százezres lehet, az ENSZ adatai szerint 270 000 körül mozog: többségük Bangladesben vagy Thaiföldön talált menedéket.
A hajthatatlanság a hadsereg részéről minden bizonnyal egyre több embert fog elüldözni az otthonából, és egyre többeket fog radikalizálni, míg a kormányzat polgári része tehetetlen: kezét a hadsereg alkotmányban foglalt hatalma és a közvélemény is megköti. Alternatív és békés megoldás híján egyre többen fordulhatnak az ARMA-hoz, amely jelenleg a rohingyák egyetlen politikai érdekképviseleti szervezeteként is működik. Ameddig ez a helyzet fennáll, nem születhet békés megoldás a Bengáli-öböl keleti partvidékén.
A cikket Háda Béla lektorálta.
