2001. szeptember 11-én globális szinten megváltozott a terrorizmusról való gondolkodás, és a terrorizmus elleni harc jelentősége, ugyanis a világ más lett 9/11 után. Bebizonyosodott, hogy az Amerikai Egyesült Államok, és a hozzá hasonló demokráciák védtelennek bizonyulnak az aszimmetrikus hadviselés e formájával, hiszen a terroristák pusztán két utasszállító repülőgéppel értek el brutális mértékű pusztítást.[1]

16 év telt el az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadás óta. Láthatjuk, hogy napjainkban is legfontosabb napirendi kérdések közé tartozik a globális terrorizmus elleni harc, és vélhetően hosszú évekig fog még helyet foglalni a legfontosabb világpolitikai kérdések között.

A terrortámadást követően, 2001. október 7-én az Egyesült Államok elindította az ?Operation Enduring Freedom?[2] azaz a Tartós Szabadság Hadműveletet, amivel célja nem más volt, mint az al-Kaida terrorszervezet afganisztáni működésének felszámolása, valamint a tálib rezsim térdre kényszerítése.
Eltelt 16 év, azonban az országban továbbra sem sikerült békét teremteni. Az évforduló alkalmából, elemzésemben szeretném bemutatni, a hadműveletben résztvevő szövetséges erők tevékenységét, a tálib és az al-Kaida haderő összetételét, valamint a hadművelet négy szakaszát. Valamint szeretnék szót ejteni az International Security Assistance Force , azaz a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő erőkről, és a Resolute Support Mission, azaz az Eltökélt Támogatás Műveletről. Végezetül pedig néhány gondolatban szeretném bemutatni Afganisztán jelenlegi biztonsági helyzetét, illetve kihívásait.

Fontos említést tenni az afganisztáni fegyveres ellenzéki csoportokról is. Az Északi Szövetség azt követően alakult meg, hogy a tálibok 1996 szeptemberében elfoglalták Kabult. Ennek a soknemzetiségű, sokféle politikai irányultságú szövetségnek egyetlen célja az volt, hogy megdöntsék az afganisztáni tálib uralmat. Jelentős nagyságú fegyveres erővel bírt, amelyek önálló, rugalmas szervezésű harcászati alegységekben testesültek meg. Egy alegység nagyjából 300 lövészkatonából és további 100, nehézfegyvereket kezelő harcosból állt.

A szövetséges erők

A hadművelet megtervezése

9/11 után, szeptember 12-én a NATO történelmében elsőnek léptették érvénybe a kollektív védelmet, ami a washingtoni szerződés 5. cikkelye.

A hadművelet megtervezésekor fontos kérdés volt, hogy pontosan mikor indítsák a műveletet. Két lehetséges útvonal rajzolódott ki: kezdjék meg a tevékenységet néhány napon belül, vagy a tevékenységet több hét múlva kezdjék meg. Mindkét opciónak megvoltak az előnyei és a hátrányai is. A minél hamarabbi kezdés mellett szólt, hogy a szemben álló fél nem fejezte még be a védelemre való teljes felkészülést, ez lehetőséget adott volna, hogy az ellenséget meglepetésszerűen érje a támadás. Ellene szólt, hogy a hírszerzési-felderítési adatok pontosítása nem fejeződhetett be. Ebből kifolyólag voltak, akik inkább a másik alternatíva mellett tették le a szavazatukat, mivel a célobjektumok felderítésére és beazonosítására több idő lett volna. Viszont, a támadás készleltetésével a tálib erők felkészülhettek a csapások elhárítására. [1]

Az USA politikai vezetése több politikai célkitűzést támasztott a katonai vezetéssel szemben. Ilyen politikai célkitűzések voltak többek közt, a tálibok politikai-közigazgatási-katonai rendszerének rombolása, az ország általános védelmi képességének csökkentése; az al-Kaida szervezet bázisainak megsemmisítése; a tálib vezetés rákényszerítése a terrorizmus támogatásának megszüntetésére. [2]

A tálib és az al-Kaida haderő összetétele

A tálib haderő szervezeti felépítése

A tálibok fegyveres ereje nagyjából 25-30.000 fő körül mozgott, de nagyobb műveletek esetén ez elérte a 40.000 főt is. A tálib haderő könnyű fegyverzettel felszerelt csapatokból tevődött össze, amelyek gyors lefolyású katonai műveletek megvívására nem voltak alkalmasak. A csapatok szállítását legtöbbször polgári felhasználásra szánt kisteherautókkal oldották meg. Viszonylag kis létszámú és tűzerejű harckocsikkal és tüzéralakulatokkal rendelkeztek, melyek nem voltak képesek az összefogott alkalmazásra. A haditechnikai eszközök nagy részét szovjet, kínai és pakisztáni eredetű eszközök alkották. Rendelkeztek nagyjából 2-300 darab üzemképes harckocsival, tüzérségi eszközeik nagy része vontatott lövegekből állt. A harceljárások vonatkozásában a szovjet-afgán háború során a tálibok tökéletesen elsajátították a gerilla harcmodort. Azonban, a kiképzettség hiánya gyakran vezetett a fejlettebb katonai eszközök nem megfelelő alkalmazásához, így nem voltak képesek kihasználni a páncélozott szállító harcjárművek alkalmazásában rejlő lehetőségeket. A tálib erők képességei erősen korlátozottak voltak, nem lehetett összehasonlítani egy korszerű reguláris haderő képességeivel. [1]

1.2.Az al-Kaida ereje, képességei

Afganisztánban már a szovjet beavatkozás idején megjelentek különböző külföldi iszlám fegyveres csoportok. Ezek a csoportok leginkább pakisztáni, arab, csecsen, üzbég és tádzsik fundamentalista fegyveres csoportokból tevődött össze, amelyek jól szervezettek és felszereltek voltak. A legagresszívebb harcosoknak tekintett arab önkéntesek képezték a pakisztániak után a második legnagyobb külföldi fegyveres csoportot. Zömük az al-Kaidához tartozott. A szervezet 3000-6000 fős, páncélozott harcjárművekkel, sorozatvetőkkel, légvédelmi eszközökkel és éjjellátó berendezésekkel is rendelkezett. Bázisaikat többnyire Afganisztánban és Tádzsikisztánban építették ki.[2]

A hadműveletek megkezdése Afganisztánban

Az amerikai és brit különleges erők (Ranger alakulatok, valamint a Delta Force műveleti csoportjai, valamint a SAS) már a hadműveletek megkezdése előtt tevékenykedtek az országban. Ezeknek a különleges erőknek a tevékenysége elsősorban az al-Kaida terrorszervezet felszámolására és Oszama bin Laden elfogására és megsemmisítésére irányult.

A műveletek lefolyását négy szakaszra tudjuk felosztani.

Az első szakaszban 2001. október 7-én az USA csapásmérő erői megkezdték az afganisztáni célpontok ellen a légicsapásokat. A légicsapásokat B-1, B-2 és B-52-es bombázó repülőgépek vitték végbe.[1] Ez a légicsapás javította az Északi Szövetség hadműveleti lehetőségeit, valamint a tálib erők csoportosításai között az együttműködés megszűnt és védelemre rendezkedtek be. A légi támadó hadművelet feladatai voltak továbbá a teljes légtérellenőrzés biztosítása; a tálib vezetési rendszer megbontása; az afgán fegyveres erők képességeinek korlátozása; az al-Kaida afganisztáni infrastruktúrájának pusztítása. A légicsapások mellett részt vettek a humanitárius katasztrófahelyzet elhárításában is. Az első nap az amerikai repülőgépek 37.500 élelmiszercsomagot dobtak le Afganisztán felett.

A védelem főerőkifejtését négy gyaloghadtesttel és egy páncélos dandárral Mazari-Sarif, Kunduz és Kabul megtartására összpontosították. Az USA által telepített tanácsadók, kiképzők és különleges feladatra felkészített csoportoknak köszönhetően a vezetés hatékonysága fokozódott, javultak a csapatok teljesítménye, amelynek eredményeként a hadműveletek során fontos települések kerültek az Északi Szövetséghez.

A második szakaszban november 8-án sikerült áttörni Mazari-Sarfiban a tálibok védelmét. Elfoglalták a repülőteret, majd november 9-én ellenőrzésük alá vonták a várost is. A Mazari-Sarif elleni támadással egyidőben az Északi Szövetség csaptai Takhar és Kunduz tartományokban támadták a visszamaradt tálib erőket. Ezután az Északi Szövetség tovább folytatta az előrenyomulást egészen Puli-Humri városig, ami Kabul elfoglalásából kulcsfontosságú volt. Végül az amerikai légierő támogatásával az Északi Szövetség november 13-án elfoglalta a fővárost, Kabult.

A harmadik szakasz legfontosabb művelete Kanadhár elfoglalása volt. Ezzel a művelettel lényegében összeomlott a Tálib rendszer. Omar molla és Oszama bin Laden, a Talibán és az al-Kaida terrorszervezet legfontosabb vezetői kíséretükkel elmenekültek. A tálib rezsim az Északi Szövetség és a szövetségi légicsapások sikerei nyomán összeomlott. A tálib haderő súlyos veszteségeket szenvedett, a csapatok zöme demoralizálódott, soraikban tömegessé vált a dezertálás.

Végül, a negyedik szakaszban az amerikai és brit légicsapások, valamint az Északi Szövetség támadó hadműveleteinek sikerei megteremtették a politikai rendezés feltételeit és megállapodtak a nemzetközi békefenntartó erők behívásáról. [2]

Összegzés

Biztonságpolitikai következtetésként levonhatjuk, hogy a terrorizmus elleni küzdelem ekkor öltött először globális méreteket. Egyértelművé vált, hogy a terrorizmus elleni harc a komplexitása miatt nem pusztán katonai, fegyveres beavatkozást igényel, hanem más politikai, gazdasági, rendőri, pénzügyi intézkedéseket is.

A tálib rezsim rezsim megdöntése után felmerült az aggodalom, hogy az afgán biztonsági erők nem tudják egymaguk stabilizálni az országot. 2001. december 20.-án elfogadott 1386-os határozat elrendelte a Nemzetközi Biztonsági és Segítségnyújtó Erők (ISAF) létrehozását és bevetését Kabulban és környékén. Az ISAF és az Afgán Átmeneti Hatóság ? az afgán nemzeti kormány elődje ? 2002 januárjában fogadta el az ISAF feladatait részletező Katonai-Technikai Megállapodást.[1]

Ebben a műveletben a NATO adatai alapján 26 NATO tagállam vett részt és 14 másik ország. A művelet célja a biztonságos környezet megteremtése és fenntartása volt. Ennek a katonai műveletnek kell biztosítani a feltételeket a civil fejlesztési és újjáépítési tevékenységekhez. Ehhez azonban feltétlenül szükséges az új kormányzathoz hű hadsereg es rendőrség felállítása, kiképzése továbbá felszerelése is. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtására dolgozták ki végül a Tartomány Újjáépítési Csoport[2] koncepciót, amelyben Magyarország 2006 októberétől, egészen 2013 márciusáig vett részt. Baghlan-tartomány újjáépítésében. [3]

2014 végén véget ért az ISAF mandátuma. Mivel az ország stabilizálódása nem volt közel sem teljes, így 2015. január elsejével megkezdte a tevékenységét az Eltökélt Támogatás Misszió (Resolute Support Mission)[4] az ország terültén. Így a NATO jelenleg egy kiképző- misszió keretein belül van jelen nagyjából 13.000 fős létszámmal. [5] A kiképző-misszió célja, hogy az afgán biztonsági erők saját maguk őrködhessenek az országuk biztonsága felett.

Egyelőre még nem készült tervezet arról, hogy a NATO mikor fog véglegesen kivonulni Afganisztán területéről. A jelenlegi biztonsági környezet alakulása az ország területén nem túl bíztató. Míg, néhány tartományban a tálibok okoznak komoly bonyodalmakat a katonák számára, addig az Iszlám Állam is felütötte fejét a térségben. Így a jelen lévő katonáknak már két komoly problémára kell egyszerre összpontosítaniuk. Az USA komoly lépésekre szánta el magát az elmúlt időszakban, mikor is 2017. április 13-án bevette a ?Mother of all bombs? nevezetű GBU-43/B bombát, ami a maga 21.000lb súlyával, a legnagyobb nem nukleáris bombák közé sorolható. A csapás az Iszlám Állam egyik bázisa ellen irányult. [6]

Így, várhatóan a NATO nem fogja magára hagyni Afganisztánt, hogy egyedül küzdjön meg a térség egyre fenyegetőbb kihívásaival.

Források:

[1] U.o. 14. oldal

[2] Rövidítése: PRT (Provancial Reconstruction Team)

[3] SZABÓ LÁSZLÓ: A tartomány újjáépítési csoport, mint a terrorizmus elleni küzdelem közvetett formája, Hadművészet, (forrás: http://uni-nke.hu/downloads/kutatas/folyoiratok/hadtudomanyi_szemle/szamok/2009/2009_2/2009_2_hm_szabo_laszlo_30_35.pdf,) letöltés dátuma: 2017. 03. 10.

[4] Rövidítése: RSM

[5] Resolute Support Mission: NATO, forrás: (http://www.nato.int/cps/en/natohq/topics_113694.htm), letöltés dátuma: 2017. 04.02.

[6] Mother of All Bombs, Global Security, forrás: (http://www.globalsecurity.org/military/systems/munitions/moab.htm), letöltés dátuma: 2017. 04. 20.

[1] Operation Enduring Freedom: Global Security, forrás: (http://www.globalsecurity.org/military/ops/enduring-freedom-ops.htm) letöltés dátuma: 2017. 03.25.

[2] U.o. 35-45. oldal

[1] U.o. 12-13. oldal

[2] U.o., 15. oldal

[1] DR. JAKUS JÁNOS ALEZREDES, GERENCSÉRNÉ TÓTH KRISZTINA FŐTÖRZSŐRMESTER: A tálib rendszer és az al-kaida terrorszervezet elleni küzdelem Afganisztánban, Egyetemi tansegédlet, Budapest, 2002, 7-8. oldal

[2] U.o. 9-11. oldal

[1] Együtt a biztonságért ? A NATO bemutatása, forrás: (http://www.nato.int/nato_static/assets/pdf/pdf_publications/20120118_nato_security_hung.pdf), letöltés dátuma: 2017. 03. 03., 10. oldal