24.8 C
Budapest
2026 június 22. hétfő 22:54
Kezdőlap Blog Oldal 55

EU hírfigyelő – 2018. március

Szerző:
BSZK
-
0

PESCO

Mérföldkő a CFSP-ben

Március 6-án az Európai Tanács elfogadta a PESCO első 17 közös projektjét, amivel az EU védelmi együttműködése új fázisába lépett. A projektek három kategóriába sorolhatók: kiképzés és közös gyakorlatok, műveleti területek, és összhaderőnemi képességfejlesztés. Szerepel közöttük közös eszközök fejlesztése, missziós kiképzőközpont felállítása, a tengeri jelenlét és megfigyelés erősítése, valamint közös kibervédelmi adatbázis és gyorsreagálású csapatok felállítása.

PESCO és EDF

A PESCO-t (Permanent Structured Cooperation) 2017. december 11-én hozta létre az Európai Tanács 25 tagja azzal a céllal, hogy egy integrált, szerződésalapú védelmi együttműködési felületet biztosítsanak a tagállamok számára. Alapvetéseit tekintve leginkább a NATO Smart Defence programjához hasonlít. A PESCO legfőbb döntéshozója és felügyelője a Tanács, azonban az egyes projekteket érintő kérdésekben a résztvevő tagállamok határozhatnak. Az eddig meghirdetett 17 projekt mellé még idén újabbak csatlakoznak, illetve júniusban döntenek konkrét irányítási-szabályozási kérdésekről az egész PESCO-t illetően.

Az EDF (European Defence Fund – Európai Védelmi Alap) 2017. nyarán jött létre a védelmi eszközök közös gyártásának és fejlesztésének támogatására. Az Alapba 2020-tól 5,5 milliárd eurót különítenek el, amely legalább három tagállam közös fejlesztési projektjeire használható fel. Az alap célja egy összehangolt védelmi iparág kialakítása, amivel – becslések szerint – akár 100 milliárd eurót takaríthatnának meg a tagállamok éves szinten. Ugyanakkor az EDF minden projektnek maximum 20%-át finanszírozza, a maradékot a résztvevő tagállamoknak kell fizetniük – a PESCO esetében azonban a költségek 30%-a finanszírozható az Alapból.

Frederica Mogherini sajtótájékoztatójában külön figyelmet szentelt annak, hogy az EU kollektív biztonságát garantáló lépések sosem a NATO – vagy egyéb – védelmi szervezetek rovására, hanem annak kiegészítéseként jönnek létre. Az Unió nem katonai szövetség, a védelempolitikai együttműködés kialakítása tehát nem a NATO konkurrenciájaként jön létre, hanem a tagállamok együttműködésének és hatékonyságjavításának eredményeképpen. A PESCO egyik kiemelt programja az európai katonai mobilitás javítása, ami a két szervezet közös vállalása: lényege, hogy Európában hatékonnyá tegyék a szövetséges csapatmozgásokat.

Márciusi közlemények és csúcstalálkozók

Március 22-én az Európai Tanács következtetéseket fogadott el a március 4-én Salisburyben elkövetett merénylettel kapcsolatban. A kiadott közleményben az Európai Tanács a leghatározottabban elítélte az eseményt, és felajánlotta segítségét az Egyesült Királyságnak a nyomozás lefolytatásához. Súlyos biztonsági problémának tartja, hogy Oroszország áll a merénylet hátterében, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Uniónak meg kell erősíteni a vegyi, radiológiai, biológiai és nukleáris támadásokkal szemben a védelmi képességeit, és mélyíteni kell ezen a területen a tagállamok közötti és a NATO-val való együttműködést. Ezenkívül a hibrid fenyegetések kezelése is kiemelten fontos, például a kiberkérdések, a stratégiai kommunikáció és az elhárítás területén.

Március 26-án a bulgáriai Várnában EU-Törökország vezetői szintű találkozót rendeztek Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, és a bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov fogadták a török elnököt, Recep Tayyip Erdogant. Megállapodás született a migrációs együttműködés folytatására; az EU vezetői jelezték, hogy az Unió hajlandó további támogatásokat tenni a menekültek helyzetének javítása érdekében. Törökország szíriai beavatkozásával kapcsolatban azonban az EU aggodalmát fejezte ki, különösen a török ellenőrzés alatt álló Afrín régiót illetően. Az EU felkérte Törökországot a polgári lakosság védelmére, valamint a humanitárius segélyek célbajuttatásának segítésére. Szintén aggályokat fejeztek ki jogellenes földközi-tengeri és égei-tengeri török tevékenység miatt, emlékeztették Törökországot arra, hogy köteles a kapcsolatok normalizálására és a jó kapcsolatok fenntartására, valamint kiálltak Ciprus mellett. Hangsúlyozták azt is, hogy tagjelöltként Törökországnak kötelezettsége a demokratikus alapjogok biztosítása. Az EU felkérte Törökországot, hogy működjön együtt az Európa Tanáccsal a jogállamiság védelme érdekébe.

Bojko Boriszov, Donald Tusk, Recep Tayyip Erdogan és Jean-Claude Juncker Várnában / Forrás: eeas.europa.eu

Szankciók

A Tanács 2018. március 12-én hat hónapra meghosszabbította az ukrajnai események miatt bevezetett Oroszország elleni szankciókat, így a korlátozó intézkedések 2018. szeptember 15-ig vannak hatályban. Az ?Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések? miatti szankciók a következőkre vonatkoznak: vagyoni eszközök befagyasztása, utazási tilalom, 150 személy és 30 szervezet.

Az orosz gazdaság bizonyos ágazatait érintő gazdasági szankciók 2018. július 31-ig vannak érvényben, míg a Krím és Szevasztopol területére vonatkozó ? azok jogellenes annektálása miatt bevezetett ­intézkedések 2018. június 23-ig.

Március 19-én a Tanács további négy, a szíriai rezsimhez köthető személyt vett fel a szankciós listájára: egy magasrangú katonai vezetőre és három tudósra terjesztették ki a korlátozásokat. Mindegyiküknek szerepe lehet a civilek ellen bevetett vegyi fegyverek fejlesztésében és alkalmazásában. Ezek a lépések összhangban vannak az EU-nak azon politikájával, amelynek értelmében fel kíván lépni a vegyi fegyverek terjesztése és felhasználása ellen.

EU a világban

Közel-Kelet

Március 6-án az Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini és az EU humanitárius segítségnyújtásáért és válságkezelésért felelős biztosa, Hrisztosz Sztilianidesz nyilatkozatott adtak ki a kelet-gútai eseményekkel kapcsolatban. A közleményben kiemelték, hogy a damaszkuszi kormány és szövetségeseik a 30 napos tűzszünet életbeléptetésére felszólító 2401-es ENSZ BT határozat ellenére tovább folytatták az offenzívájukat. Bár a beszámoló pozitív lépésként ismerte el a segélyszállítmányok beengedését a területre március 5-én, a dokumentum azt is kiemeli, hogy a kormányerők több szükséges orvosi felszerelést is eltávolítottak a szállító konvojról; ezzel a lépésével a szíriai kormány nyíltan megsértette a nemzetközi humanitárius jogot. Végezetül kiemelték, hogy az Európai Unió folytatni fogja a munkát a BT határozat teljeskörű végrehajtásának az érdekében.

Március 15-én Federica Mogherini nyilatkozatott adott ki a szíriai eseményekkel kapcsolatban. Kiemelte, hogy bár az ország egész területén humanitárius krízissel kell szembenézni, a helyzet különösen rossz Kelet-Gútában, Idlibben és Afrínban. A főképviselő nyilatkozatában újra felszólította a harcban álló feleket, hogy tegyenek eleget a 2401-es BT határozatban szereplő tűzszünet betartására. Továbbá szólt az asztanai folyamatot garantáló hatalmakhoz (Iránhoz, Oroszországhoz és Törökországhoz), hogy tegyenek eleget a megállapodásban foglalt feladataiknak. A dokumentumban az Unió leszögezte, hogy a konfliktust nem lehet katonai úton megoldani.

Az Európai Unió 50 millió eurónyi támogatást jelentett be a libanoni biztonsági szektor számára március 15-én Rómában, mely jól mutatja az Unió elkötelezettségét Libanon biztonsága mellett. A csomag keretében biztosított 50 milliós támogatásból 46,6 millió eurót fordítanak a jogállamiság előremozdítására, a fennmaradó összegből pedig a terrorizmus elleni közdelem erősítését és a reptéri védelmet kívánják biztosítani. Az új csomag része annak a hosszú távú elköteleződésnek, melynek keretében 2006 óta az EU 85 millió eurót biztosított a közel-keleti ország biztonsági helyzetének a javítására.

Közép-Ázsia

Március 9-én Brüsszelben hatodik alkalommal tartották meg az EU-Tadzsikisztán Együttműködési Bizottság találkozóját. A tárgyalásokon a két fél megerősítette, hogy tovább erősítik a kapcsolataikat az EU-Tadzsikisztán partnerségi és együttműködési megállapodás keretében. A találkozó lehetőséget biztosított a feleknek a véleménycserére az EU új közép-ázsiai stratégiájával kapcsolatban is: az Unió és Tadzsikisztán egyetértett abban, hogy közösen folytatják a munkát az afganisztáni békefolyamatok támogatásában. Az EU ugyanakkor kritikát is megfogalmazott Tadzsikisztánnal szemben; elsősorban a tádzsikisztáni civil társadalom egyre szűkülő lehetőségeit emelete ki.

Március 27-án az üzbegisztáni Taskentben tartott Afganisztán- konferencián részt vett Federica Mogherini, az Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője is. Az ülés során a főképviselő többek között megbeszélést folytatott Ashraf Ghani afgán elnökkel. Mogherini hangsúlyozta, hogy az EU támogatja az afgán elnöknek a tálibok felé intézett átfogó békeajánlatát, illetve kiemelte, hogy az Unió továbbra is jelentős pénzügyi és politikai támogatást fog nyújtani az afgán gazdasági és társadalmi fejlődés előremozdítása érdekében.

Posztszovjet térség

Március 16-án Federica Mogherini kiadta a Krím-félsziget négy éve tartó orosz megszállásával kapcsolatos EU nyilatkozatot. A főképviselő hangsúlyozta, hogy az Európai Unió továbbra is jogellenesnek tartja a Krím Oroszország általi annektálást. Azt is kiemelte, hogy Brüsszel kitart Ukrajna szuverenitása és területi integritásának sérthetetlensége mellett, illetve felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt négy évben jelentősen romlott a félszigeten élő kisebbségek (tatárok, ukránok) jogi helyzete. Március 19-én az Európai Külügyi Szolgálat által közétett nyilatkozat kiemeli, hogy az EU nem ismeri el jogszerűnek a Krím-félszigeten is megtartott március 18-ai orosz elnökválasztást, hiszen eleve a félsziget Oroszországhoz való csatolását is illegitimnek tartja.

Brexit

Március elején az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk találkozott Theresa May brit miniszterelnökkel Londonban. A megbeszélés célja a Brexit-tárgyalások előmozdítása volt. Több fontos téma mellett szóba került  Észak-Írország jövőbeli helyzete is. Ezt követően Tusk március 7-én jelentette be a tárgyalás eredményeit és egy 16 pontból álló iránymutatás-tervezetet bocsátott ki. A tervezetben az egyetlen lehetséges jövőbeli modellnek az Unió és az Egyesült Királyság közötti szabadkereskedelmi övezet létrehozását jelölte meg. Tusk a javaslatban megemlíti a terror elleni küzdelem és a légi közlekedés területein történő további együttműködés fontosságát, illetve felkérte az Egyesült Királyságot az uniós K+F programokban való részvételre a kilépést követően is.

A tervezetet az Európai Tanács elnöke megküldte a többi 27 tagállam állam- és kormányfőinek, melyet azok az Európai Tanács (50. cikk) március 23-i ülésén el is fogadtak. A jövőben ez a döntés határozza meg az uniós tárgyalódelegáció céljait a Brexit-tárgyalások során. Ezt megelőzően az Általános Ügyek Tanácsába (50. cikk) megtárgyalták a kilépés első szakaszát lezáró megállapodást, melyet március 20-án el is fogadtak a miniszterek. A megállapodás a polgárok jogaira, a pénzügyi elszámolásra, az átmeneti időszakra és a kilépés egyéb körülményeire vonatkozik. Ezzel megkezdődhet a tárgyalás második szakasza, melynek során az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeli kapcsolatot kell kialakítania a tárgyaló feleknek. Az EU hangsúlyozta, hogy a „lehető legszorosabb partnerségre törekszik” a kilépő britekkel, azonban ehhez az Egyesült Királyságnak is megfelelő partnerségi magatartást kell képviselnie. 

Kína terjeszkedése Afrikában: Kolonizáció vagy a fekete kontinens felemelkedése?

Szerző:
Krizsán Bence
-
0

Tagadhatatlan, hogy Kína jelenléte Afrikában bár nem újszerű, az ázsiai ország az utóbbi időben rohamosan növeli befolyását a fekete kontinensen. A hidegháború idején Kína elsősorban ideológiai úton és a közös gyarmati múlt által próbált kapcsolatokat kiépíteni Afrikával, azonban ezt mára felváltották az üzleti érdekek és egy pragmatikus magatartás. A nagyszabású folyamatot azonban számos kritika éri, és sokan beszélnek új kolonizációról. Jelenleg Kína a kontinens legnagyobb kereskedelmi partnere, illetve nagyban támaszkodik az afrikai piacokra, a természeti erőforrások folyamatos áramlása pedig elengedhetetlen a hazai termelés fenntartása érdekében. Az afrikai erőforrások Kína általi behozatala változatos; kiterjed például az olajra, a vasércre, a fára és a rézre. Kína ipari termékeket exportál, fejleszti az infrastruktúrát, közvetlen külföldi befektetéseket és milliárd dolláros hiteleket bonyolít le, mindezt természetesen az erőforrásokhoz való széleskörű hozzáférésért cserébe. Csak 2014-ben a kereskedelem értéke meghaladta a 200 milliárd dollárt. Ráadásul a kínai külföldi segélyek több mint felét Afrika kapja. Ez gyors és látható eredményekkel jár, valamint a nyugati befektetőkkel szemben Kína nem követeli meg az emberi jogok tiszteletben tartását, ami számos afrikai ország szemében vonzóbb alternatívává teszi.

Kétélű penge

A kínai gazdasági aktivitással foglalkozó írások általában két csoportba sorolhatók. Az egyik tábor szerint Kína kiszipolyozza Afrikát, és a látszólag előnyös kereskedelmi szerződések, gazdasági egyezmények valójában csupán Kína érdekeit tartják szem előtt, míg a fekete kontinens hosszú távú érdekei és lehetőségei sérülnek. Gyakori kritika például, hogy a helyi lakosok alkalmazása helyett Kína a saját állampolgárait foglalkoztatja a kormány által finanszírozott infrastrukturális beruházások esetén, holott Afrikában jelentős a munkanélküliség, így az embereknek nagy szükségük lenne tapasztalatra és jövedelemre. Fontos továbbá megemlíteni, hogy a kínai olcsó áruk elárasztják az afrikai piacokat, ezzel nehéz helyzetbe hozva a helyi termelőket. Gyakran lehet bírálatokat hallani olyan iparágakról is, amelyekben kínai vállalatok afrikai munkavállalókat foglalkoztatnak. A Human Rights Watch állításai alapján, a kínai tulajdonú rézbányák a zambiai munkásaikat túldolgoztatják, nem biztosítanak biztonságos munkakörülményeket, a panaszkodókat pedig megfenyegetik.

A másik megközelítés sokkal inkább üdvözli Kína növekvő gazdasági befolyását, és Afrika felemelkedésének a garanciáját látja a feltörekvő ázsiai országban. Ezzel párhuzamosan természetesen elutasítja az előbbi álláspontot, miszerint egy új gyarmatosításról és kizsákmányolásról lenne szó. Szerintük ugyanis ez a narratíva egyrészt nyugati szempontokon alapul, másrészt azon, hogy a nyugati országok egy riválist látnak Kínában. Valamint a déli kontinensnek elengedhetetlen egy hatékonyabb infrastruktúra a fejlődéshez, ásványkincsek tekintetében pedig sokkal többet termelnek, mint amennyit fel tudnának használni, így a cserével mindkettő fél jól járhat.

A gazdaságon túl

Kína mint a világ egyre nagyobb politikai befolyással bíró szereplője elismerésre és elfogadásra törekszik, különösen az olyan nemzetközi intézményekben, mint az ENSZ és a WTO. Kína vezetői igyekeztek erősíteni a különböző afrikai országokkal fennálló politikai kapcsolatokat, hogy elsősorban a világpolitika nyugati szereplőivel szemben hatékonyabban tudják képviselni érdekeiket. Afrika 54 országból áll, ez az ENSZ-en belüli szavazásokkor különösen értékessé teheti a kontinenst és az afrikai kapcsolatokat. Kína a hagyományos diplomáciára is nagy hangsúlyt fektet. Az afrikai vezetőkkel rendszeresen magas szintű csúcstalálkozókat szervez, és magas rangú kínai politikusok is számos látogatást tesznek a kontinensen; a kínai külügyminiszter első tengerentúli útja minden évben egy afrikai országba vezet. A nyugati országoknak figyelniük kell az afrikai kapcsolataikra, ugyanis a jövőben egy egyre jelentősebb versenytársra számíthatnak Kína személyében

Összefoglaló

Afrika korábbi kolonizációja számos szörnyűséggel járt, többek között elnyomó rendszerek fenntartásával, véres lázadásokkal, lappangó konfliktusokkal és a kontinens tartós lemaradásával. Sokak szerint ez nem csupán a múlt, és bár más keretek között, de a történelem újra megismételheti önmagát. Azonban most nem európai országok, hanem a dinamikusan növekedő Kína lesz a gyarmatosító. A helyzet azonban közel sem ilyen egyszerű, hiszen, bár Kína egy percig sem téveszti szem elől a saját érdekeit, nem avatkozik be az afrikai országok belügyeibe, illetve jelentős erőforrásokat fordít a fekete kontinens fejlesztésére. Európa érdeke egy stabil és gyarapodó Afrika, reméljük, hogy a kínai jelenlét ennek megvalósulását segíti és nem pedig hátráltatja majd a jövőben.

Dzsammu és Kasmír: egy véget nem érő konfliktus

Szerző:
Kiss Beatrix
-
0

Több mint 70 éve az Indiai szubkontinens egyik fő biztonsági kihívását a Pakisztán és India közt zajló, Kasmírt övező konfliktus jelenti. A két ország 1947-es függetlenedését követően többször került sor fegyveres konfliktusra a vízben gazdag, változatos földrajzi képet mutató, csodálatos régióban.

Az elmúlt napokban azonban ismét fellángoltak az események. Több tucat tiltakozás vette kezdetét Kasmír vitatott himalájai területein, Sophian központtal, miután indiai katonák megöltek 4 civilt és 2 feltételezett harcost. A civil áldozatok az indiai hadsereg szóvivője, Rajhes Kalia ezredes állítása alapján felkelőket támogató személyek voltak.

A vasárnap késő esti lövöldözést követően a hatóságok lezárták a sűrűn militarizált területek egy részét katonák és tömegoszlatásra kiképzett rendőrök segítségével. Kijárási tilalmat rendelt el a kormányzat, valamint az iskolák bezárását, az internet hozzáférés korlátozását is. Azonban a szeparatisták közt indult sztrájhullám csak fokozta a helyiek indulatait, több ezres tömegeket mozdítva meg az indiai hadsereg és Kasmír indiai fennhatósága ellen. Továbbá militánsok egy kormánypárti vezetőt is megtámadtak Szrinagar külvárosában.

A hasonló halálos katonai beavatkozások száma megnövekedett a közelmúltban, amit Kasmír kormányzata sem néz jó szemmel. Mehbooba Mufti ? az indiai ellenőrzés alá tartozó Kasmír első női miniszterelnöke 2016. óta, a jobboldali BJP-vel együttműködve ? a Pakisztánnal való párbeszéd felélénkítését sürgeti. Azonban a Pakisztánhoz közeledés vegyes érzelmeket váltott ki nem csak az államon, hanem a kormányzó párton belül is. Sokan nem tartják helyesnek a közeledést, a pakisztáni kormány felkelő milíciáknak nyújtott nyílt támogatása miatt. A párbeszédet ellenzők szerint a határokon belüli törvényes fellépést kellene szigorítani, habár a kritikusok szerint ez az út már korábban kudarcot vallott.

A múlt eseményei

A Pakisztán és India közti konfliktus 1947-ben az indai szubkontinens szétdarabolását és Pakisztán létrejöttét követően alakult ki, amelynek központjában a himalájai területek állnak. A függetlenedést követően Kasmír kikiálthatta volna függetlenségét és egy önálló állam jöhetett volna létre. Azonban ennek védelmére reguláris erők hiányában nem lettek volna képesek, így a pakisztáni támogatású muzulmán felkelés hatására az Indiához való közeledés mellett döntöttek. A térségben eszkalálódott feszültség már ebben az évben fegyveres összeütközésekké csúcsosodtak.

1948. januárjában az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendelete alapján egy bizottságot állítottak fel (UNCIP), melynek feladata egy tűzszüneti megállapodás elérése a két fél között, csapatok kivonásának elérése és a konzultáció a stabilizáció érdekében, valamint a kasmíri lakosság akaratának az érvényre juttatása. Viszont mire a nemzetközi közösség képviseletében az UNCIP megjelent a területen, Pakisztán már felvonultatta reguláris erőit. Majd 1949-ben az ENSZ közreműködésével a két ország katonai képviselői Karacsiban egyezségre jutottak; egy demarkációs vonal létrehozásával felosztották a himalájai régiót: Pakisztáné lett a területek egyharmada, a maradék pedig Indiáé, azonban a kínai háború során ennek egy része kínai fennhatóság alá került.

1954-ben Dzsammu és Kasmír ratifikálta Indiához való csatlakozását és az állam berendezkedését elkezdték átalakítani indiai mintára.

Ezt követően 1965-ig viszonylagos béke uralta a területet, amikor ugyanis a pakisztáni kormányzat rejtett offenzívát indított a demarkációs vonalat átlépve. Ennek hatására háborús helyzetté nőtték ki magukat az összeütközések. Ezt egy csupán 5 évig tartó béke követte, ugyanis az kelet-pakisztáni függetlenségi háborúban India a bengáliakat támogatva becsatlakozott a harcokba.

Az 1987-es dzsammu és kasmíri törvényhozói testületi választásokon elkövetett visszaélések miatt újabb lázadás hullám vette kezdetét, amely során a lakosság két csoportra bomlott: a Pakisztánhoz való közeledés és a függetlenedés híveire. A pakisztáni kormányzat ekkor már nem csak a milíciák támogatásával, hanem diplomáciai úton is támogatta az államot. Ezekben az években a konfliktus ideológiai eltolódása figyelhető meg. Az Afganisztánban Szovjetunió ellen háborút vívott pakisztáni harcosok beáramlásával a nacionalizmust felváltották az iszlamista nézetek.

Az ezredfordulót megelőzően Pakisztán és India is nukleáris teszteket hajtottak végre. Ezt a nemzetközi közösség nem nézte jó szemmel, és először Japán és az USA, majd a G8 országok is befagyasztottak minden, az indiai szubkontinensre áramló hitelt, segélyt és a kereskedelmet is.

Habár a két állam politikai vezetése nem egyszer tett hitet a konfliktus békés rendezése mellett, ezek a próbálkozások általában kudarcba fulladtak, ugyanis Pakisztán nem hagyott fel a militánsok támogatásával, amire India határmenti terrorizmusként hivatkozik. A kétezres évek elején azonban példátlan irányváltás következett be India és Pakisztán kapcsolatában és az Ellenőrzési Vonalon keresztül szabad kereskedelmet hirdettek.

Újabb visszaesés a biztonsági helyzetben

A 2010-es évek óta újabb visszaesés figyelhető meg a térségben, ennek kezdetét a több, mint 100 fiatal halálát okozó India-ellenes tüntetések voltak. Majd 2016. júniusában az indiai biztonsági erők rajtaütést követően tűzpárbajban megölték a Hizbul Mujahideen nevű milícia vezetőjét. Ezzel egy 50 napos demonstrációsorozat vette kezdetét Kasmírban, amely alatt 68 civil, 2 reguláris erőkhöz tartozó katona vesztette életét és megközelítőleg 9000 ember sérült meg.

Napjainkig sem csendesedtek el a kedélyek. Míg a felek tavaly összesen 860 alkalommal szegték meg a tűzszüneti egyezményt, az idei év első két hónapjában mintegy 633-szor és 12 civil és 6 katonai személyzet, valamint 4 BSF (Border Security Force ? határőrség) személyzet vesztette életét. A határsértések száma 2017-ben kiemelkedően magas volt, 123 végződött sikerrel és 59 esetében a határsértő terroristák megölésével. Januárban ez a szám 5 sikeres és 4 halálos kísérletre tehető.

Hansraj Gangaram Ahri, India belügyminisztere szerint ők nyitottak a békés, bilaterális rendezésre, azonban ezt terror és erőszak segítségével nem lehet elérni. A terrorcselekmények száma idén márciusig 60 volt, amelyben 17 terrorista és 15 biztonsági személyzet, valamint 2 civil vesztette életét. Az elmúlt év 39 hasonló esetéhez képest ez a szám már most kiemelkedően magas.

Ezek a számok az elmúlt napokban is tovább növekedtek. Nem véletlen, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, közel 50 év után, Zeid Ra?ad Al-Hussein főmegbízott több, mint 500 nemzetközi emberjogi szervezet képviselőjének jelenlétében a Kasmírban uralkodó helyzetet súlyossá nyilvánította. Így 2016-ban felkerült a humanitárius katasztrófák hivatalos listájára Szíriával és Mianmarral együtt. Al-Hussein Burhan Wani ifjúsági felkelő meggyilkolását követően hozta ezt a döntést. Az egyre kritikusabb körülményekre figyelemmel az ENSZ 2018 júniusában elkészíti Kasmírról szóló szakjelentését.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindkét fél nukleáris fegyverekkel rendelkezik és a mai napig sem léptek be az ezt szabályzó szerződésekbe a többi atomhatalommal együtt. A megnövekedett határsértések már nem egyszer vezettek fegyveres ütközetekhez, és 1999-ben az atomháború lehetőségéhez is közel sodródott a két ország. Ezt máig sem vetették el és nukleáris arzenáljukat folyamatosan fejlesztik, bővítik.

Vajon sikerül megfékezni az egyre szélesebb körben terjedő ? már az értelmiségieket is megszólító ? terrorizmust, az egyre szaporodó vérengzéseket, és a mindennapos emberi jogi sérelmeket, ezzel pedig enyhíteni a lakosság elégedetlenségét a szubkontinensi területen? Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, minden félnek fel kéne adnia területi igényeit és a béke fenntartására törekedni, mind politikai és társadalmi szinten is.

Jöhet egy Trump – Kim Dzsongun csúcstalálkozó?

Szerző:
Kiss Tamara
-
0

Sor kerülhet egy Trump ? Kim Dzsongun találkozóra a közeljövőben. Az események megváltozott irányvonala azonban rengeteg kérdést vet fel, kételkedésre ad okot. Mi lesz a tárgyalás kimenetele? Létrejöhet valamiféle bizalom az államok között? Mi lesz a térség jövője? A szakértők között is megoszlanak a vélemények.  Vannak, akik optimizmussal fogadják az eseményeket: Mintaro Oba, korábbi amerikai diplomata a hangzatos ?mosolyogjon, bólogasson, de ne egyezzen meg semmiben? tanácsot adja az elnöknek. „Ragadjon meg minden lehetőséget, ami a békét és a nukleáris leszerelést segíti. Az elhamarkodott ígéretek helyett, egy jól kidolgozott programra van szükség, ami lehet hónapokig, akár évekig is eltarthat.”

Az USA és Észak-Korea közötti feszültség a nukleáris fegyverkezési program felgyorsulásával nőtt, a kísérleti robbantások a nemzetközi közösség figyelmét a koreai-félszigetre irányították. Trump tweetjeiben Rakétaembernek nevezte az észak-koreai diktátort, akit válaszul a rakétakísérleteire tűzzel és haraggal fenyegette (?fire and fury?) és gazdasági szankciókkal próbált hatni a rezsimre.

A 2018-as év elején úgy tűnt, nem fog javulni a fagyos viszony. Az évre előrevetítették az újabb teszteket, amikkel bizonyítást nyerhet, hogy a ballisztikus rakéták elérhetik az Egyesült Államok összes nagyvárosát.

Újévi beszédében a diktátor úgy nyilatkozott, hogy a ?nukleáris programjuk már valóság, nem csak egy fenyegetés? és ebben az évben folytatni fogják a nukleáris program fejlesztését. Arra a kijelentésre, hogy a nukleáris rakéták indítógombja ?az asztalán van?, egy korábbi amerikai tisztviselő reakcióként kijelentette, hogy az Észak-Koreával való nukleáris háború közelebb van, mint eddig bármikor és nem tud elképzelni egy diplomáciai megoldást a krízisre. Trump szokásához híven egy twitter bejegyzésben válaszolt, miszerint az ő nukleáris gombja nagyobb.

Az indítógombok méregetése után az észak- és dél-koreai viszonyban azonban meglepetésszerű enyhülést hozott a téli olimpia. Kim Dzsongun bejelentette, kész delegációt küldeni a Szöulban megrendezésre került téli olimpiára. Az sportdiplomácia nem először oldana fel egy hosszú, fagyos viszonyt két állam között. Elég csak az 1971-es pingpong diplomáciára gondolnunk, ami áttörést hozott a kínai-amerikai kapcsolatokban.

Azóta életre hívták a 2016. óta nem használt forródrótot észak és dél között, március elején pedig a diktátor fogadott egy dél-koreai delegációt. A küldöttség legfontosabb pontjai a félsziget nukleáris leszerelése (ez természetesen a hosszú távú cél) és az Egyesült Államokkal való találkozás előkészítése volt. A feszültség csökkentése a két Korea között mindkét félnek érdeke, azonban Moon Jae-in, Dél-Korea elnöke szerint nem tekinthetnek el a nukleáris kísérletek tényétől.

A Trump adminisztráció vegyes érzésekkel fogadta a tárgyalásokat. A szkeptikusok szerint Kim Dzsongun éket akar verni Washington és Szöul közé. Trump nyitott a tárgyalásokra, szerinte a téli olimpián való részvétel az általa meghirdetett ?fire and fury?-nek, az erőteljes fellépésnek, és a szigorú szankcióknak köszönhető.

Csung Ej Jong a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatal vezetője jelentette be, Trump kész tárgyalni Kim Dzsongunnal. A csúcstalálkozót májusig szeretnék tető alá hozni. Az amerikai vezetés bizonytalan a tárgyalási stratégiát illetően, Rex Tillerson külügyminiszter távozása is nehezíti a helyzetet, illetve az a tény, hogy Dél-Koreában még mindig betöltetlen a nagykövetségi pozíció.  Észak-Korea nukleáris hatalomként egyenlő félnek tekinti magát az USA-val, de kérdéses, hogy ha sor kerülne egy megállapodásra, a tényleges leszerelés vagy korlátozás mennyiben rendítené meg a diktátor helyét a rezsimben. Az elnököt tanácsadói szkepticizmusra és óvatosságra intik, sokak szerint nem lesz eredményes a találkozó. Akármilyen kompromisszum születik ? vagy nem születik – a felek között, mindenképpen mérföldkőnek tekinthető az amerikai ? észak-koreai kapcsolatokban.

Kína egyedüli ura

Szerző:
Holló-Szabó Benedek
-
0

Az elmúlt évek folyamán már több jele is volt, hogy Hszi Csin-ping egyre több hatalmat összpontosít maga köré. Hszi magához ragadta a gazdaság irányítását és első elnöki ciklusában korrupcióellenes harcot hirdetett, melynek eredményeképpen több ellenlábasát (minisztereket, párttagokat, magas rangú tisztségviselőket) száműzött a foglalkozásából, vagy egyenesen börtönbe küldött. Fontos megemlíteni, hogy a párt központi vezetőjévé nevezték ki, míg elődei pártfőtitkári pozícióban gyakorolták a hatalmat. Ez is igazolja, hogy hatalomgyakorlás területén is eltér az előző rendszerektől.
A regnáló elnökök a második elnöki ciklusukban vették maguk mellé a hatalom várományosát, aki általában valamilyen magasan kiemelkedő politikai sikert ért el, ezzel bizonyítván rátermettségét. Ezen folyamat hamarosan aktuális lehetne, de nem látni Hszi közelében olyan ambiciózus politikust, akit kiemelne a tömegből.
Az elnök a 2013-as hivatalba lépése óta megreformálta a hadsereget, mely magában hordozta az ellenzéki katonai vezetők kizárását. Hszi megváltoztatta a hadsereg szervezeti struktúráját és rekord magas összegeket költ fegyverbeszerzésre. Január 1-től közvetlen irányítása alá vonta a Népi Fegyveres Rendőrséget, melynek létszáma közel másfél millió és lényegében tartalék haderőként funkcionál.

Megerősítette az állami berendezkedést a sajtó és közösségi oldalak ellenőrzésének szigorításával, a bűnözőkkel való határozott, erős elbánással, a korrupcióellenes küzdelmekkel.

Február végén a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmány azon szakaszát, amely kiköti, hogy a Kínai Népköztársaság elnöke és alelnöke nem maradhat hatalmon két egymást követő ciklusnál tovább. Értelemszerűen ez a kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy Hszi maradjon az elnök 2023 után is.
?Ennek a gyakorlatnak a bevezetése segít megvédeni a párt tekintélyét Hszi Csin-ping elnök irányításával, valamint megerősíti és tökéletesíti a nemzet irányításának rendszerét? ? mondta Csang Je-szuj, a kínai nemzeti népi kongresszus szóvivője.

A mandátumkorlát megszüntetésével a kínai elnök olyan hatalomhoz jutott, mely utoljára Mao Ce-tung idejében volt tapasztalható.

A kínai közvélemény nem emelt hangot az alkotmánymódosítás ellen. Elmondható, hogy amíg az állampolgárok érzik a gazdasági növekedést, a növekvő életszínvonalat és tapasztalják az ország előrenyomulását a nemzetközi platformon, addig nem emelnek szót a hatalom ellen.

Kína tagadhatatlanul szerzi meg az USA gyengülő politikai-gazdasági érdekszféráit Afrikában, Ázsiában. Soha nem látott mértékben fejlődik a haderő, mely szintén igen nagy kihívás elé állítja az Amerikai Egyesült Államokat.

Érdekes kérdés, hogy Hszi elnöknek miért fontos a hatalmat ilyen erősen összpontosítania saját maga körül, de Kína haderejének megreformálását, gazdasági fejlődését, nemzetközi kapcsolatait vizsgálva, aligha kellene attól tartanunk, hogy a közeljövőben átveszi a világ vezető szerepét. Kína regionális hatalomnak tekinthető, azaz a földrajzi körzetében erős katonai, gazdasági, politikai vonzereje van, de geopolitikai szempontból hatalmas méretei és lakosságszáma ellenére is kedvezőtlenebb helyzetben van, mint az Amerikai Egyesült Államok. Az elnöki ciklikusság eltörlése a kínai remények szerint további fejlődést fog eredményezni, hisz a fejlesztéseket, reformokat egy ember fogja kézben tartani.

A szenvedés földje: Kelet-Gúta

Szerző:
Gábor Halasi
-
0

Az elmúlt napokban tovább súlyosbodott a helyzet a szíriai kormányerők által lassan öt éve ostromgyűrűbe zárt Kelet-Gútában. A elmúlt hónapokban folyamatosan érkeztek az aggasztó hírek az ostrom alatt tartott enklávéban uralkodó válságos egészségügyi, élelmezési és humanitárius helyzetről. A Bassár al-Aszad elnökhöz hű erők teljesen ellehetetlenítették a segélyszállítmányok területre való bejutatását. A szinte már elviselhetetlen helyzetet tovább súlyosbította, hogy február elején a kormányerők az orosz légierő hathatós támogatásával támadást indítottak a területet uraló ?terroristák” ellen. Bár a nemzetközi közösség főtisztviselői mellett több tagállam (elsősorban a nyugati hatalmak) is a harcok azonnali beszüntetésére szólította fel a feleket, az összecsapások száma ennek ellenére sem csökkent.

Blokád, versengő ellenzéki erők, vegyi fegyverek és deeszkalációs zóna

Damaszkusz külső területének számító vidékét 2013. áprilisa óta tartják ostrom alatt az Aszad rezsimhez hű erők. A változó intenzitású harcok ellenére egészen 2018. februárjáig az ellenzéki erők sikeresen tartották ellenőrzésük alatt a térséget. A térség megközelítően négyszázezer lakójának az elmúlt években az ostrommal járó harcok mellett hozzá kellett szoknia az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek hiányához. A Damaszkusztól alig 15 kilométerre elterülő térség neve már 2013. késő nyarán a világsajtó érdeklődésének a középpontjába került. Feltehetőleg a szíriai kormányerők által végrehajtott gáztámadás (szarin) hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a szíriai polgárháború minden képzelet felülmúló embertelen voltára.

A kegyetlen vegyi támadást követően a kelet-gútai lakosság mindennapjait tovább nehezítette a kormányerők blokádja. A virágzó csempészet következményeként a lakosok az ostromzár ellenére is képesek voltak hozzájutni bizonyos élelmiszerekhez és árukhoz. Az ostromló erők 2017. áprilisában azonban szorosabbra fogták a térség körüli gyűrűt, ezáltal szinte teljesen ellehetetlenítették az enklávé ellátását részben biztosító csempésztevékenységet. A területen élők helyzetét tovább nehezítette, hogy a nemzetközi szervezetek egyre nehezebben tudják bejuttatni segélyszállítmányaikat az Aszadhoz hű erők által körbezárt térségbe. A Nemzetközi Vöröskereszt 2017. decemberében már arra figyelmeztetett, hogy a kelet-gútai lakosság életkörülményei kritikus szintre jutottak. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az enklávét ellenőrzése alatt tartó két nagy ellenzéki szervezet, a Jaish al-Islam és a Faylaq al-Rahman időnként egymással is fegyveres konfliktusba került, ezzel is tovább nehezítve a helyiek életét.

Az asztanai folyamat következtében 2017. májusában megállapodás született a deeszkalációs zónák létrehozásáról. Az egyezség értelmében Oroszország, Irán és Törökország védnöksége alatt négy ?safe place”-t hoztak létre Szíriában. A négy övezetben be kellett szüntetni a felek közötti harcokat, illetve meg kellett nyitni a területek kapuit a nemzetközi közösség segélyszállítmányai előtt. Kelet-Gúta egyike volt ezen négy deeszkalációs körzetnek. Ez a lépés reményt jelenthetett volna a terület sokat szenvedett lakossága számára. Sajnos az egyezménnyel szembeni bizakodást gyorsan felváltotta a csalódottság, mivel a harcok a konvenció ellenére is tovább folytatódtak Kelet-Gútában.

Februári offenzíva, nemzetközi közvélemény, tűzszüneti kísérletek

A 2018-as év beköszöntével felgyorsultak a kelet-gútai események. Február elejétől az oroszok támogatását élvező damaszkuszi rezsim heves légicsapásokat hajtott végre a négy éve ostromgyűrűben lévő területtel szemben. A bombázásokkal a kormányerők előkészítették a terepet a következő hetekben meginduló offenzívának. A helyzet február 18-án kezdett igazán súlyossá válni, amikor a szíriai kormányerők orosz szövetségesükkel karöltve fokozták az ellenzéki kézben lévő enklávé elleni légi támadásokat. A londoni székhelyű Syrian Observatory For Human Rights (SOHR) beszámolója szerint a légicsapások megindulását követő szűk négy napban a halottak száma négyszáz fő fölé emelkedett. Az egyre inkább eszkalálódó szíriai események lépéskényszerbe hozták a nemzetközi közösséget. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (ENSZ BT) tagjai egyhangúlag fogadták el azt a svéd-kuvaiti előterjesztést, amely értelmében harminc napos tűzszünetet rendeltek el Szíriában. A SHOR beszámolója szerint nem sokkal a BT határozat megszületése után a damaszkuszi rezsim újabb légitámadásokat hajtott végre az ostromlott területen, a halottak száma ekkora már elérte az ötszáz főt. Az ENSZ tűzszüneti indítványát az orosz elnök Vlagyimir Putyin napi öt órás tűzszüneti javaslata követte, amely a korábbi kezdeményezéshez hasonlóan szintén nem járt sikerrel. Mindeközben a Bassár al-Aszad vezette szíriai kormányzat február 25-én megindította szárazföldi offenzíváját a körbe zárt térséget uraló ellenzéki erőkkel szemben.

Az egyre véresebbé váló szíriai események következtében egy hangos kommunikációs háború indult el nyugati hatalmak és az Aszad rezsimet támogató Oroszország között. Németország és Franciaország közös nyilatkozatban szólította fel a feleket a tűzszünet betartására. Az Európai Unió részéről a külügyi főképviselő, Federica Mogherini az Asztanai Megállapodás betartását garantáló három regionális hatalmat (Oroszország, Törökország és Irán) szólította fel a tűzszünetet biztosító konkrét lépések megtételére. Az angolszász hatalmak az európaiaknál keményebb hangnemben bírálták az Aszad rezsimet és az azt támogató orosz-iráni tandemet. Az amerikaiak a vérfürdő elkerülésére irányuló erőfeszítések akadályozásával vádolták meg Moszkvát. A brit külügyminiszter, Boris Johnson kemény fellépést ígért arra az esetre, ha bebizonyosodik, hogy a damaszkuszi rezsim vegyi fegyvereket vetett be Kelet-Gúta területén. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) megkezdte a vizsgálatát az elmúlt hetekben végrehajtott állítólagos vegyifegyver támadás ügyében. Az Orosz Védelmi Minisztérium közleményében ugyanakkor a területet ellenőrzése alatt tartó ellenzéki csoportosulásokat vádolta meg a mérgező anyagok használatával.

Az elmúlt szűk egy hónap eseményei valószínűsíteni látszanak azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a Bassár al-Aszad vezette szíriai kormány elérkezettnek látta az időt, hogy felszámolja a főváros közvetlen szomszédságában elterülő ellenzéki kézen lévő enklávét. A február közepe óta tartó, egyre fokozódó támadások mindenféleképpen ezt a nézetet támasztják alá. A legutolsó hírek szerint a kormányerők egyre intenzívebb előrenyomulása három részre szakította szét az ostrom alatt lévő területet. A hadműveletekkel párhuzamosan az ENSZ-ben, majd a médiában zajló diplomáciai csörte azt is világossá tette, hogy a nyugati hatalmak nem tudják érdemben befolyásolni a szíriai eseményeket.

Koszovó: mérlegen az első tíz év – konferencia összefoglaló

Szerző:
BSZK
-
0
Az előadói helyeken balról jobbra: Németh Ferenc, moderátor, Dr. Lattman Tamás, Kovács Károly főhadnagy, Dr. Ördögh Tibor

2018. február 20-án megrendezésre került Koszovó: mérlegen az első tíz év elnevezésű konferencia a Biztonságpolitikai Szakkollégium szervezésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiumában. Három előadónk három aspektusból vizsgálta a kérdést: Dr. Lattman Tamás, nemzetközi jogász (IIR Prague/NKE), aki jogi szempontból elemezte a helyzetet; Kovács Károly főhadnagy, a Magyar Honvédség Civil-katonai és Lélektani Műveleti Központ beosztott tisztje, aki katonai aspektusból; és Dr. Ördögh Tibor, Balkán-kutató (NKE), aki pedig leginkább politikai szempontból ismertette és elemezte az elmúlt időszakot Koszovó vonatkozásában.

Lattmann Tamás előadásában főleg azokat a kérdéseket feszegette, miszerint az egyoldalú függetlenedés hatására be tud-e illeszkedni az ország a nemzetközi közösségbe? A KFOR egységei meddig maradnak az állam területén, illetve milyen úton halad tovább az EU integráció? Végül pedig a Szerbiával való viszony milyen úton rendeződhet, egyáltalán rendeződni fog-e? 2008. óta lényegi változás nem született a függetlenedési kérdésben és politikailag is eltérő álláspontok ütköznek az Unióban a saját kisebbségek okán ? például Spanyolország és Románia esetében. Az ország célja 1999. óta a magyar berendezkedéshez hasonlító parlamentáris köztársaság kiépítése, azzal az ambícióval, hogy a posztszovjet modell helyett egy nyugati típusú jogállamot hozzanak létre. Azonban a pozitív képet a realitások lerombolták, mivel óriási méreteket öltött a korrupció, és magas állami szinteken is megjelent. A belső bizonytalanság ellenére a bilaterális kapcsolatokban egy lassú enyhülés volt tapasztalható: ennek jele például, hogy a szerb delegációk már nem vonulnak ki, ha koszovói zászló található a tárgyalóteremben.

Mivel a Magyar Honvédség 1999-től folyamatosan jelen van kinetikus és 2006-tól nem-kinetikus erőkkel, Kovács Károly főhadnagy első kézből adhatott át tapasztalatokat. 2017-ben február és november között részt vett a Kosovo Force nem-kinetikus missziójában összekötő-megfigyelőként. Előadásában beszélt a NATO 2009-ben megalkotott ?elrettentő jelenlét? víziójáról, melyet három fázisra osztottak, és az erők redukálása a lényege. Az első fázis során 2009-ben tízezer főre csökkentették a kontingenst, jelenleg a második fázis fut 4500 fővel, a jövőbeni harmadik fázis során pedig 2500 főre tervezik redukálni az erőket ? ennek az időpontja azonban még nem lefektetett. Mára a KFOR csak a harmadik reagáló erőként van számon tartva a koszovói rendőrség és az EULEX után. A reagálás mellett a Kosovo Security Force felkészítése és mentorálása, támogatása a feladata, melynek eleme a civil kontroll kiépítése is. A KSF könnyűfegyverzetű, védelmi helyzetekre felkészített helyi erő, jelenleg 2500 fő plusz 800 fő tartalékossal, amely parlamenti jóváhagyással a jövőben a reguláris hadsereg szerepét veheti át. A KFOR-ral közös gyakorlatokon vesznek részt, egyre jobb eredményekkel ? a KFOR ezzel is promótálja őket. Az északi területeken a KSF vegyesnek lett tervezve, ennek ellenére állományának 90% koszovói albán, de igyekeznek a szerb lakosokat is bevonni, ez azonban több konfliktus forrása is egyben. Jelenleg a legfontosabb kérdések a harmadik fázis bevezetéséhez kapcsolódnak, illetve ahhoz, hogy mikor válhat a KSF reguláris haderővé. Ehhez azonban előbb arra lenne szükség, hogy az ENSZ BT 1244-es határozatát módosítsák, mely kimondja, hogy Koszovó területén fegyveres erőként csak a KFOR tartózkodhat.

Ördögh Tibor, az NKE Balkán-kutatója a problémát politikai szemléletmóddal vizsgálta meg. Első kérdésként az merült fel, hogy mi határozza meg Koszovó és Szerbia viszonyát. A választ az alapokban lehet megtalálni, mivel a hatályos szerb alkotmány preambuluma kimondja, hogy Koszovó Szerbia szerves része. Ezt az alkotmányt 2006-ban nagyon gyorsan fogadták el, de már a szerbek is hangoztatják, hogy alkotmánymódosításra van szükség: erre az EU integráció kérdésében is felszólították őket. Ameddig azonban az alkotmányban és a köztársasági elnök esküjében is benne van ez a kitétel, a vezetők keze meg van kötve. 2013-ban az első brüsszeli megállapodás megkötésével egy lassú folyamat indult el a megegyezés felé. A folyamat kezdetben szakpolitikai kérdéseket rendezett, azonban ezt fokozatosan bővítették olyan politikailag terhelt témakörökkel is, mint a koszovói szerbek autonómiája vagy az EU integráció. Az ezt követő években mindkét országban keményvonalas vezetés került a választásokkal hatalomra, így a tárgyalások is egyre nehezebben haladtak. A fagyos viszonyban 2017-ben történt újabb változás, amikor az EU nyomására a két ország államfői tárgyaltak személyesen egymással: a legmagasabb szintű találkozó bizakodásra adhat okot a két ország kapcsolatát illetően.

A panelbeszélgetés során az előadások során felmerülő kérdéseket válaszolták meg előadóink. Szó esett az orosz befolyás mértékéről és lehetőségéről, illetve a jövőbeni lehetséges forgatókönyvekről. Kovács Károly főhadnagy a végén hozzátette, hogy a NATO szempontjából Koszovó kiváló terep a saját katonáink kiképzésére, felkészítésére, így feltehetőleg ? ha egyre csökkenő létszámmal is ?, még évekig jelen lesz a szövetség a balkáni országban, segítve az újjáépítést és a konszolidációt.

Egy végjáték margójára? Szíriai polgárháború 2018.

Szerző:
HDRVNI
-
0

Az immáron nyolcadik évébe lépő véres konfliktus menetében talán az eddigi legjelentősebb változások történtek az utóbbi fél év időszakában. A szíriai polgárháború kimenetele végérvényesen átformálja nem csak az ország, de a térség arculatát is. Amennyiben a szíriai kormányzat hadseregének és szövetségeseinek sikerül győztesként kikerülnie a polgárháborúból, az egy a nemzetközi politika szintjén nem várt fordulat betetőzése lesz.

A 2015. őszi szíriai orosz intervenció óta eltelt két és fél év mérlegét levonva immáron kijelenthetjük, hogy a beavatkozás sikeres volt. Az Orosz Föderáció a Szovjetunió összeomlása előtti időkhöz hasonlítható befolyásra tett szert a térségben. Szövetségese kimentésével Bassár el-Aszad csapatai mára már jobb pozíciókat birtokolnak mint az Iszlám Állam 2014-es térhódítása óta bármikor. A három évvel ezelőtt a kormányerők még az egyre biztosabb vereség felé tartottak, erőik fogyatkoztak, Idlib kormányzóságon belüli bástyáikat pedig elvesztették. A nem is olyan régen még alaptézisként hangoztatott nemzetközi állásfoglalással, mely szerint a szíriai rendezéshez előfeltétel, hogy Aszad elnöknek távoznia kell, mára már alig-alig találkozhatunk. Ennek legjelentősebb oka, hogy a katonai erőviszonyok változásainak figyelembe vételével ezen követelések realizálhatóságának esélyei jelentősen csökkentek. A kormányerők olyan mértékben stabilizálták és terjesztették ki állásaikat, melyek tudatában a jelenlegi szereplők változatlansága esetén már nehezen képzelhető el a polgárháború menetében beálló újabb nagy fordulat. Az Iszlám Állam mint katonai tényező kiesésével a kormánycsapatok erőiket az ellenzék végső felőrlésére fordíthatják, ennek ékes példáját láthatjuk 2018. eddig eltelt időszakában. A 2017. októberében megindult és 2018. februárjában befejeződött északnyugat-szíriai hadjárat a kormányerők számára olyan grandiózus sikereket hozott az ellenzéki erőkkel szemben, melyek talán csupán Aleppó 2016-os bevételéhez hasonlíthatóak.

Az északnyugat-szíriai offenzíva

Az északnyugat-szíriai offenzívát, mely megközelítőleg négy hónapig tartott, két szakaszra oszthatjuk. A műveletek Idlib és Aleppó kormányzóságok területén zajlottak. Október elejétől december közepéig egy alacsonyabb intenzitású fegyveres küzdelem zajlott, melynek oka, hogy a rezsim erői egyidőben küzdöttek az Iszlám Állammal az ország keleti végein is, Dajr ez-Zaur térségében. A kormányerők az Iszlám Állam, Ithriyah-tól délre található, Hama és Homsz városoktól keletre található enklávéjának felszámolása után kezdték meg műveleteik sorozatát. Habár a pontos történéseket homály fedi, a kormányerőket megvádolták azzal, hogy szándékosan utat nyitottak az Iszlám Állam menekülő csapatainak észak irányába, hogy azok a felkelők területeire érkezzenek. A szír kormány nem ismerte el ezen cselekményeket, azonban mint taktikai lépés, egyértelműen érdekében állt ellenfelei erőinek egymás általi lekötése.

A második szakasz december végétől február elejéig tartott. A kormányerők ekkora már fölszámolták az Iszlám Állam eufráteszi állásait egészen az iraki határig, így kellő mennyiségű élőerő állt rendelkezésre egy jelentősebb méretű és intenzitású művelethez. Két hónapos küzdelem során megközelítőleg 2000 négyzetkilométernyi területre tettek szert. Felismerve az Iszlám Állam és a felkelők ellentéteit, a kormányerők a kalifátus egységeit is kvázi felhasználták céljaik könnyebb elérése érdekében. A kormányerők csak azután fordítottak jelentősebb erőket a kalifátus helyi erőinek felőrlésére, miután a terrorszervezet jelentős területeket foglalt el az ellenzéki koalíciótól. A műveletek a Hama?Ithriyah?Khanasszer?Dél-Aleppó városok által félkörívben körbekerített területek bekebelezésére indultak. A Szíriai Arab Hadsereg erői Hama városától észak-északnyugati irányból kiindulva indították támadásukat, délről észak felé tartva, néhány hét alatt elérve és bevéve Abu al-Duhur városát. Ezzel egy időben további egységeik Khanasszer, Szafira és Dél-Aleppó térségéből kiindulva kelet-északkelet felől szintén elérték Abu al-Duhurt, így bekerítve egy több mint ezer négyzetkilométeres eredetileg lázadó, de időközben már javarészt az Iszlám Állam által birtokolt területet. Végezetül az Abu Al-duhur várostól északra fekvő területek is elfoglalásra kerültek, az Iszlám Állam által ellenőrzött területekkel egyetemben. A műveletek fő célkitűzései ? az újabb területek felszabadítása, illetve a Hama-Aleppó vasútvonal megszerzése ?, maradéktalanul teljesültek. Olyan területek is a kormány ellenőrzése alá kerültek, melyek egészen a polgárháború kezdete óta az ellenzék irányítása alatt álltak. A továbbiakban a Szíriai Arab Hadsereg már nem kizárólag a Khanasszer-Ithriyah országútra kell hagyatkozzon, ha tömegesen  utánpótlást szeretne eljuttatni Aleppó tartomány északi részeibe. Mindezen történéseknek, a Törökország által indított kurdok elleni offenzíva fényében még nagy jelentősége lehet, amennyiben a kormányerők a jövőben közvetlenül is szembe kerülnének a török hadsereggel.

Kelet-gútai támadás

Minden bizonnyal az északnyugat-szíriai offenzíva sikerén is felbuzdulva, a kormányerők újabb támadást indítottak a lázadók ellen, ezúttal az ország déli részén, Kelet-Gúta térségében. Február 18. óta rendkívül heves légicsapások sújtják a területeket, nem kímélve a civil lakosokat sem. Február 25-én pedig a szárazföldi műveletek is megindultak a térségben, melyek már március elején jelentős területi nyereségeket könyvelhettek el. Az ütközetek a cikk írása közben is folyamatosan zajlanak.

Amennyiben a szír hadsereg Kelet-Gútában is hasonló sikereket ér el, úgy várható, hogy a későbbiekben a felkelők utolsó bástyái is meginognak északon, Idlib tartományban. Aszad elnök serege győzelem esetén a veszteségek mellett jelentős mennyiségű erők felszabadulásával is kalkulálhat. A jövőbe ugyan nem láthatunk, és a kurdok valamint a törökök szerepe is még rengeteg további kérdést felvet a polgárháború kapcsán, de talán mégsem túlzó állítás kijelenteni a történtek fényében, hogy a szíriai polgárháború a végjáték szakaszába lépett.

Dr. Kis-Benedek József: Arab változások – izraeli kihívások 2018

Szerző:
Lázin Áron
-
0
https://cdn.cnn.com/cnnnext/dam/assets/180220154736-10-benjamin-netanyahu-file-2017-super-169.jpg

2018. február 28-án Dr. Kis-Benedek József ny. ezredes, címzetes egyetemi tanár tartott előadást a közel-keleti arab átalakulásáról és annak kihívásairól Izraelre nézve. Az esemény a Kiss Károly Hadtudományi Klub (MHTT Biztonságpolitikai Szakosztály, a Biztonságpolitikai Szakkollégium és a Nemzetbiztonsági Szakosztály) rendezvénye volt.

Az előadás kezdetén az ezredes úr a közel-keleten kialakult helyzet sajátosságaira hívta fel a figyelmet, mint például arra, hogy a régió és Észak-Afrika átmeneti periódus alatt áll, a korábbi rendszerek összeomlottak, ennek ellenére még nem körvonalazódtak az új hatalmi struktúrák, valamint azok stabilizálódásáról sem lehet beszélni. A térségben a legfontosabb célmegvalósítási eszköz továbbra is katonai erő fenntartása maradt. A kialakult zavarnak és a saját érdekérvényesítő szereppel nem rendelkező nemzetközi szervezetek hiányának eredményeként a globális és regionális hatalmak törekednek befolyást szerezni. Érdekeiket a legkülönbözőbb módon próbálják érvényesíteni, ennek egyik alapja a fegyvereladás.

Szó esett továbbá azokról, a tanár úr által ?megatrendeknek? nevezett tényezőkről is, amik globális szinten befolyásolják a terület biztonságát. Példaként merült fel az átmenet az Egyesült Államok és annak nyugat-európai szövetségesei által vezetett egypólusú világból egy többpólusú világba, melynek során a Nyugat politikailag és gazdaságilag gyengül, így az erőpólusok áttevődhetnek keletre. A központi kormányok hatalmának háttérbe szorulásával, pedig felütheti fejét a lokalizáció. A katonai biztonsághoz szorosan kapcsolódik a természeti erőforrásokért, a vízért és az olajért való küzdelem. A kihívások sorában megemlíthető a tömegpusztító fegyverek beszerzésére irányuló szándék, emellett tartós tendenciaként aposztrofálható a globális terrorizmus térnyerése, amelynek szintén hatása van a kapcsolódó régiókra is (intenzív konfliktusok Irakban, Szíriában, Jemenben és Líbiában).  Az ezredes úr kitért arra, hogy 2018-ban az Iszlám Állam újjászerveződhet és új helyen jelenhet meg. Eddig a Magreb mutatkozott a legalkalmasabb területnek, de Afrika más pontjainis is gombamód szaporodnak a terrorszervezetek: al-Kaida, al-Murabitoun, Macina Liberation Front és az Ansar Dine.

A hatalomért való versenyfutásban kiemelendő Irán szerepe, aki komoly erőforrásokkal támogatja az iraki és szíriai síita milíciákat, melyek előretolt bástyái lehetnek az Izraellel szembeni törekvéseiben. Az AMAN (izraeli katonai hírszerzés) jelentése szerint azonban Izrael egyik ellensége sem akar jelenleg egy teljes háborút indítani (Izrael sem), de az incidensek gyorsan eszkalálódhatnak. Az izraeli védelmi erők vezetése, mégis egy ötfrontos háborúra készül, melynek résztvevői az iráni támogatású Hezbollah (Libanonban) és Hamasz, utóbbi Ciszjordániaban és a gázai övezetben aktív, illetve az orosz vezetésű koalíció, Irán és az Aszad rezsim erőivel közösen hajt végre akciókat.

Izrael számára az elsődleges cél, mivel nincsenek területi követelései, a vereség elkerülése. A lehetséges támadásokkal szemben az izraeli vezetés a védelemre rendezkedett be, a légierő pontos és gyors csapásainak végrehajtása miatt kiemelt szerepet kapott a hírszerzési fölény biztosítása. A határ mentén általánossá váltak a hadgyakorlatok, ezzel párhuzamosan megnőtt a száma a hagyományos és az aszimmetrikus műveletekre való felkészülésnek.

Fontos megemlíteni jelenleg is tartó török csapatmozgásokat Észak-Szíriában, mely új távlatokat nyithat az Izraellel való diplomáciában és a közel-keleti hatalmi rendszder alakulásában. Hasonló jelentőséggel bírhat az tény is, hogy Mahmúd Abbasz palesztin elnök kínai látogatása során felkérte a távol-keleti hatalmat, hogy vállalja a közvetítő szerepet az izraeli-palesztin tárgyalások alatt.

Az új szereplők Közel-Keleti megjelenésével és az eddigi rend megbomlásával fontos kérdések vetődnek fel és a maradnak válasz nélkül úgy izraeli, mint arab részről.

Belső reformok helyett globális hatalom: Hszi Csin-Ping elnök és Kína szerepe a nemzetközi térben

Szerző:
Fodor Márk Joszipovics
-
0

Tovább a maoi úton

Nem kapott túlságosan nagy médiafigyelmet, ahol pedig mégis, ott eléggé bulváros felhanggal jelent a hír, mely szerint eltörölték a Kínai Népköztársaság elnökére vonatkozó 2 mandátumciklusos korlátot. (És a túlbuzgó cenzoroknak sikerült az ?n? betűt is betiltaniuk.) Így egy újabb akadály hárult el Hszi Csin-Ping előtt, hogy hosszú időre biztosíthassa hatalmát a kommunista állam élén. A lépés nem előzmény nélküli: akik követték a Kínáról szóló híreket az elmúlt hetekben, pontosan láthatták a tendenciát ami Csin-Ping lépéseit jellemezte. A 2017. október 25-én véget ért pártkongresszuson a hagyományoktól eltérően (vagy a maoista hagyományokhoz visszatérve) nem jelölte meg utódját, a későbbiekben pedig közvetlen ellenőrzése alá vonta a Népi Fegyveres Rendőrséget. A mandátumkorlát eltörlésével pedig Hszi olyan hatalomhoz jutott, mellyel Mao Ce-Tung óta nem rendelkeztek az állam vezetői.

Bár az elmúlt évtizedekben konszolidálódó rendszer ismételten keményvonalas diktatúrába fordulása önmagában is aggasztó dolog, a fontosabb kérdés, hogy mik a lépések céljai és milyen hatással lesznek a nemzetközi rendszerre. A kínai gazdasági növekedésről szóló hírek és jóslatok már több, mint egy évtizede jelen vannak a sajtóban, az ennek katonai-politikai aspektusairól szóló elemzések azonban már sokkal kevésbé lépték át az emberek ingerküszöbét.

Kintről befelé – fél lábbal

A nemzetközi helyzet jelenleg Kínának kedvez. A Donald Trump vezette adminisztráció belpolitikai prioritásokkal rendelkezik, a külpolitikát is ezen kérdéseknek veti alá. Választási ígéreteinek eleget téve Trump elnök felmondta a kelet-ázsiai országokkal kötött szabadkereskedelmi egyezményeket, ami az amerikai politikai-gazdasági befolyás csökkenéséhez vezet. Ezentúl sajátos kommunikációja tovább rombolta Washington pozícióit a térségben, például az emlékezetes telefonbeszélgetése az ausztrál miniszterelnökkel.

A változások azonban nem érintik az Egyesült Államok térségre vonatkozó külpolitikájának katonai dimenzióját. Ezen területen közel sem látható akkor törés az előző adminisztráció politikájával kapcsolatban. Barack Obama 2012-ben hirdette meg új irányvonalait a külpolitikát illetően, mely a kelet-ázsiai térséget jelölte meg az USA új fókuszpontjaként. Ennek keretében fokozták a katonai együttműködést a Kínával konfliktusban álló országokkal és fizikailag is növelték jelenlétüket. Donald Trump Észak-Koreával kapcsolatos konfrontatív politikája kiváló okot szolgáltatott a Pentagon számára, hogy tovább növelhessék az amerikai erők számát és minőségét Kína határaitól nem messze. A szabad hajózás biztosítására pedig folyamatos erődemonstrációt tartanak a Dél-kínai-tengeren.  Az üzenetet minden bizonnyal értették Pekingben.

Bentről kifelé

Kína remek ütemérzékkel reagált az amerikai változásokra. Ahogy a Trump-adminisztráció folyamatosan csökkentette a globális szerepvállalását (kilépés a párizsi klímaegyezményből, protekcionista gazdaságpolitika), úgy Peking jelezte: kész és hajlandó átvenni az Egyesült Államok helyét a nemzetközi rendszerben, és hitet tett a globalizáció mellett. És valóban: a világ számos régiójában megfigyelhető a kínai befolyás növekedése. Afrikában a ?stadion-diplomáciával? vásárolják be magukat az adott politikai vezetés szívébe, Közép-Ázsiában az ?Egy út egy övezet? infrastruktúrális fejlesztései és kínai tőkeberuházások jelenthetnek vonzó alternatívát Washington befolyásával szemben, míg Európában a ?16+1? tárgyalások során a közép-kelet-európai államok szinte versengenek a pekingi vezetés kegyeiért. Kína a kelet-ázsiai térség számára is tud alternatívát támasztani: az Egyesült Államok TPP-ből való kivonulásával felértékelődhet a kínai szervezésű, Indiát is magába foglaló ?Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség?, amely a TPP vetélytársaként jött létre.

Összegzés

Hszi Csin-Ping lépéseinek célja, hogy stabil belpolitikai hátteret biztosítson az intenzív külpolitikához. Belső ellenzék nélkül az elnök maximálisan Kína nemzetközi erejének és jelenlétének növelésére koncentrálhat. Az elmúlt évtizedek gazdasági növekedése és a jelenlegi amerikai belpolitika bénító hatása a külpolitikára pedig minden alapot biztosít számára. Kérdés, hogy a jelenlegi kedvező feltételek mérséklődése után is folytatja-e globális hatalmi törekvéseit, vagy pedig átadva a vezetést a fiatalabb generációnak visszatérnek a belső társadalmi és gazdasági reformokhoz, melyekre igen nagy szüksége lenne az országnak.

1...545556...11355. oldal a 113-ból

Kiemelt témák

3,127KövetőTetszik

biztonsagpolitika.hu

BIZTONSÁGPOLITIKAI SZAKPORTÁL.
A honlap "Elemzések" rovatához tartozó időszaki kiadványok és egyéb folytatódó dokumentumok nemzetközi szabványos azonosítószáma: ISSN 2062-4379
Email: biztpolkapcsolat@biztonsagpolitika.hu
Facebook

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

internetster 2004 - 2026 © biztonsagpolitika.hu - Minden jog fenntartva!