Tovább a maoi úton
Nem kapott túlságosan nagy médiafigyelmet, ahol pedig mégis, ott eléggé bulváros felhanggal jelent a hír, mely szerint eltörölték a Kínai Népköztársaság elnökére vonatkozó 2 mandátumciklusos korlátot. (És a túlbuzgó cenzoroknak sikerült az ?n? betűt is betiltaniuk.) Így egy újabb akadály hárult el Hszi Csin-Ping előtt, hogy hosszú időre biztosíthassa hatalmát a kommunista állam élén. A lépés nem előzmény nélküli: akik követték a Kínáról szóló híreket az elmúlt hetekben, pontosan láthatták a tendenciát ami Csin-Ping lépéseit jellemezte. A 2017. október 25-én véget ért pártkongresszuson a hagyományoktól eltérően (vagy a maoista hagyományokhoz visszatérve) nem jelölte meg utódját, a későbbiekben pedig közvetlen ellenőrzése alá vonta a Népi Fegyveres Rendőrséget. A mandátumkorlát eltörlésével pedig Hszi olyan hatalomhoz jutott, mellyel Mao Ce-Tung óta nem rendelkeztek az állam vezetői.
Bár az elmúlt évtizedekben konszolidálódó rendszer ismételten keményvonalas diktatúrába fordulása önmagában is aggasztó dolog, a fontosabb kérdés, hogy mik a lépések céljai és milyen hatással lesznek a nemzetközi rendszerre. A kínai gazdasági növekedésről szóló hírek és jóslatok már több, mint egy évtizede jelen vannak a sajtóban, az ennek katonai-politikai aspektusairól szóló elemzések azonban már sokkal kevésbé lépték át az emberek ingerküszöbét.
Kintről befelé – fél lábbal
A nemzetközi helyzet jelenleg Kínának kedvez. A Donald Trump vezette adminisztráció belpolitikai prioritásokkal rendelkezik, a külpolitikát is ezen kérdéseknek veti alá. Választási ígéreteinek eleget téve Trump elnök felmondta a kelet-ázsiai országokkal kötött szabadkereskedelmi egyezményeket, ami az amerikai politikai-gazdasági befolyás csökkenéséhez vezet. Ezentúl sajátos kommunikációja tovább rombolta Washington pozícióit a térségben, például az emlékezetes telefonbeszélgetése az ausztrál miniszterelnökkel.
A változások azonban nem érintik az Egyesült Államok térségre vonatkozó külpolitikájának katonai dimenzióját. Ezen területen közel sem látható akkor törés az előző adminisztráció politikájával kapcsolatban. Barack Obama 2012-ben hirdette meg új irányvonalait a külpolitikát illetően, mely a kelet-ázsiai térséget jelölte meg az USA új fókuszpontjaként. Ennek keretében fokozták a katonai együttműködést a Kínával konfliktusban álló országokkal és fizikailag is növelték jelenlétüket. Donald Trump Észak-Koreával kapcsolatos konfrontatív politikája kiváló okot szolgáltatott a Pentagon számára, hogy tovább növelhessék az amerikai erők számát és minőségét Kína határaitól nem messze. A szabad hajózás biztosítására pedig folyamatos erődemonstrációt tartanak a Dél-kínai-tengeren. Az üzenetet minden bizonnyal értették Pekingben.
Bentről kifelé
Kína remek ütemérzékkel reagált az amerikai változásokra. Ahogy a Trump-adminisztráció folyamatosan csökkentette a globális szerepvállalását (kilépés a párizsi klímaegyezményből, protekcionista gazdaságpolitika), úgy Peking jelezte: kész és hajlandó átvenni az Egyesült Államok helyét a nemzetközi rendszerben, és hitet tett a globalizáció mellett. És valóban: a világ számos régiójában megfigyelhető a kínai befolyás növekedése. Afrikában a ?stadion-diplomáciával? vásárolják be magukat az adott politikai vezetés szívébe, Közép-Ázsiában az ?Egy út egy övezet? infrastruktúrális fejlesztései és kínai tőkeberuházások jelenthetnek vonzó alternatívát Washington befolyásával szemben, míg Európában a ?16+1? tárgyalások során a közép-kelet-európai államok szinte versengenek a pekingi vezetés kegyeiért. Kína a kelet-ázsiai térség számára is tud alternatívát támasztani: az Egyesült Államok TPP-ből való kivonulásával felértékelődhet a kínai szervezésű, Indiát is magába foglaló ?Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség?, amely a TPP vetélytársaként jött létre.
Összegzés
Hszi Csin-Ping lépéseinek célja, hogy stabil belpolitikai hátteret biztosítson az intenzív külpolitikához. Belső ellenzék nélkül az elnök maximálisan Kína nemzetközi erejének és jelenlétének növelésére koncentrálhat. Az elmúlt évtizedek gazdasági növekedése és a jelenlegi amerikai belpolitika bénító hatása a külpolitikára pedig minden alapot biztosít számára. Kérdés, hogy a jelenlegi kedvező feltételek mérséklődése után is folytatja-e globális hatalmi törekvéseit, vagy pedig átadva a vezetést a fiatalabb generációnak visszatérnek a belső társadalmi és gazdasági reformokhoz, melyekre igen nagy szüksége lenne az országnak.
