Izrael a történelemben először fizikai offenzívával válaszolt egy kibertámadásra

Szerző:

jún 10, 2019

Izraeli-palesztin konfliktus. an-Nuszairat, 2019. május 4.Alaa al-Bubalit, az Ezzedin al-Kasszám Brigádoknak, a Hamasz palesztin radikális szervezet fegyveres szárnyának tagját temetik bajtársai a Gázai övezetben fekvő an-Nuszairat menekülttáborban 2019. május 4-én. Az előző nap négy palesztin életét vesztette, két izraeli katona pedig megsebesült a Gázai övezet és Izrael határán kirobbant összecsapásban.(Forrás: MTI/EPA/Mohamed Szaber)

2019. május 4-én a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet (PIJ) 690 rakétát lőtt ki a Gázai övezetből dél-izraeli civil területekre. Négy izraeli ember életét vesztette a támadásban, további 130 megsebesült és több százan sokkos állapotba kerültek. Az eset azért is megdöbbentő, mert iskolákat, óvodákat, otthonokat és további civil célpontokat ért a támadás. Az izraeli elhárítórendszer 240 rakétát semlegesített a 690-ből, ezzel megakadályozva további izraeli városok eltalálását.

Válaszul az Izraeli Védelmi Erők (IDF) 350 Hamász és PIJ terrorista célpontot bombázott a Gázai övezetben. A találatok közt rakétakilövő állomások, terrorista csoportok, operatív és parancsnoki központok, fegyverraktárak, megfigyelőpontok és katonai bázisok szerepeltek.

Válaszcsapás egy kibertámadásra

Május 5-én az IDF egy Twitter üzenetben megerősítette, hogy egy bekövetkező kibertámadást akadályoztak meg légicsapással. Az IDF közleménye szerint, mikor a digitális fenyegetést azonosították és hatástalanították, a vadászrepülőgépek megsemmisítő csapást mértek a terrorszervezet kiberegységének központjára. ?A HamasCyberHQ.exe-t eltávolították, hála a sikeres kibervédelmi műveletnek?, olvasható a közleményben. Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, akit csak rangja és héber nevének első betűjéből lehet azonosítani, Brig.Gen. ?Dalet? szerint a kibertámadás izraeli állampolgárok életét veszélyeztette volna. További információk a meghiúsult kibertámadásról nem hozhatók nyilvánosságra az izraeli kiberképességek védelme miatt, egy bizonyos, hogy végig egy lépéssel a Hamász hackercsoportja előtt járt az IDF.

Az IDF szerint ez a kiberművelet egy kollaboratív erőfeszítés révén valósult meg a Harcászati Intelligencia Egység 8200 (Unit 8200 of Military Intelligence), az Izraeli Védelmi Erők Távadatközlő Igazgatósága és a Shin Bet biztonsági szolgálat részéről. ?Izrael kibervédelmi képességei olyannyira hatásosak, hogy a Hamász nem tudott és nem is fog tudni véghezvinni sikeres támadásokat a kibertérben.? ? nyilatkozta egy Shin Bet tisztviselő. Ez volt az első olyan eset, ahol izraeli katonák megakadályoztak egy kibertámadást, fizikai térben történő válaszcsapással.

A kibertér megítélése nemzetközi jogi szempontból

2011-ben, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián esett szó először az új technológiákat alkalmazó információs hadviselésről nagy nyilvánosság előtt. Ban Ki Mun, akkori ENSZ Főtitkár nyilatkozata szerint a nemzetközi közösségnek együtt kell fellépnie a kibertámadások ellen. Megállapították, hogy a kiberbűnözés, a terrorizmus és a kémkedés közti határt nem lehet élesen elválasztani egymástól az interneten.

A kibertér definiálása során számos nehézségbe ütköznek a kutatók, mivel a probléma oka a megfogható tér hiánya. Mi a kibertér? Honnan kezdődik, és meddig húzódik a határa? Hogyan lehet szabályozási területként értelmezni? Ezek mind olyan kérdések, amelyek a mai napig megosztják a kutatókat és szakértőket a fogalom meghatározása során. Mivel az egész nemzetközi jogrend a szuverén államokon és azok egymás közti nemzetközi szerződésein alapszik, a nemzetközi humanitárius jog alkalmazása során a nemzetközi jog elválaszthatatlan az államterülettől. A kiberhadviselés folyamán nehezen, vagy alig lehet területiségre alapozni, mivel nincsenek olyan határok, amelyek a fizikai hadszíntéren jelen vannak.

A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja 2008-ban ajánlásokat tett a nemzetközi jog alkalmazására a kibertérben. 2013-ban elkészült a Tallinn Manual, azaz Tallinni Kézikönyv, melynek a frissített kiadása 2017-ben jelent meg. A 2014-es NATO walesi csúcsán a Szövetség elismerte, hogy a nemzetközi jog, így a nemzetközi humanitárius jog és az ENSZ Alapokmánya érvényes a kibertérben is. A kézikönyv azonban nem fontos iránymutatásokat tartalmaz a kibertér és a nemzetközi jog viszonyában, hanem a tartalma nemzetközileg közösen elfogadott normákból áll, tehát vannak olyan normák a kibertérben, amelyek kötelező érvényűek nemzetközi egyezmények által, de vannak olyanok, amelyek nem kötelező érvényű jogi aktusok. Az utóbbiak az elvárt magatartásra vonatkoznak és inkább referenciák, amelyeket a diplomáciában lehet alkalmazni.

A Tallinni Kézikönyv a háborúinditás jogát (jus ad bellum) és a nemzetközi humanitárius jogot (jus in bello) tárgyalja részletesen. Az ENSZ Alapokmányának 2. (4) bekezdése mondja ki az államok közötti erőszak tilalmát. A Tallini Kézikönyv javaslatot tesz a kibertámadás meghatározására, amely szerint:

?Egy kibertámadás olyan akár támadó, akár védelmi jellegű művelet, amely alapján személyek sérülése vagy halála, objektumok megrongálódása vagy megsemmisülése megalapozottan várható.?

2016-ban a varsói csúcson a NATO elismerte a kiberteret a negyedik hadszíntérként, így tovább mélyülhetett a fogalmak és a további normák meghatározása.

Mikor lehet alkalmazni a hagyományos erőnemeket kibertámadás esetén?

Ez egy igen érdekes vitakör a kiberbiztonsági és kiberstratégiai szakterületen belül is. Ahogy a kiberhadviselés alapvető elemét képezi a hatalomnak, a kérdés, hogy milyen módon lehet a tradicionális harcászati eszközöket a kibertérhez ?kapcsolni?, egyre inkább fontosabbá válik. Vajon mikor egy ország kibertámadást szenved el, csak a kibertérben reagálhat a támadásokra, vagy szabadon használhat fizikai csapásokat? A fizikai válaszcsapással csökkenthetők-e az újabb kibertámadások? Amennyiben egy ország az utóbbit választja, az eset tekinthető-e a veszély fokozásának?

Ezekre a kérdésekre nincs még válasz egészen addig, amíg precedenssé nem válnak ezek a jogok a kibertérből származó fenyegetések és támadások során. A Tallini Kézikönyv szerint egy kibertámadást fegyveres támadásnak lehet tekinteni. Pontosabban olyan támadásnak, amely nagyszámú ember életét veszélyezteti vagy kioltja, illetve az infrastruktúrában jelentős kárt okoz. A fegyveres támadásra pedig az ENSZ BT felhatalmazásával és az önvédelem jogával lehet válaszcsapást mérni.

Mit mondanak a szakértők?

Mivel gyakorlatban erre nem volt még példa, hogy kibertámadásra fegyveres támadással válaszoljanak, így az amerikai kiberbiztonsági szakértők is figyelemmel kísérték az esetet. Érdeklődésük középpontjában az áll, hogy az izraeli fizikai válasz precedensjoggal bír-e majd a közeljövőben, különösen az Amerikai Egyesült Államok számára. Közülük sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy a kibertámadások olyan erősödő eseményspirálokat eredményeznének, amelyekben az államok további csapásokat mérnének egymásra. A gyakorlatban idáig a kibertámadásokra diplomáciai válaszok, gazdasági szankciók érkeztek.

Példák a megtorlásra

Például a Stuxnet vírus (amelynek az iráni Bushehr erőmű urániumdúsító berendezései voltak a célpontjai) felfedezése után egy évvel, feltételezhetően Irán által DDoS támadás érte az Egyesült Államok pénzügyi rendszereit. Ugyanígy, az USA kormánya az észak-koreai kibertámadásokra (WannaCry és Sony-t érő támadások) vádakkal és szankciókkal reagált.

A ?legelső?, közvélemény által is ismert példa fizikai válaszcsapásra 2015-ben történt, mikor az Amerikai Egyesült Államok dróntámadást intézett az Iszlám Állam közösségi médiáját üzemeltető alkalmazottak ellen. Az USA-nak hosszú időt vett igénybe a folyamat előkészítése és az ISIS elleni támadás kivitelezése.

Összegezve

Amennyiben a fent említett példákat megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy valóban Izrael volt az első olyan állam, amely azonnali fizikai beavatkozással élt egy kibertámadás során. Mivel az esemény a Gázai övezetből érkező rakéták és a kibertérből érkező fenyegetések során történtek egy folyamatos misszió keretén belül, így ebben a kontextusban egy egyszeri légicsapás nem nevezhető ?követendő példának?. Mindkét fél erőszakos fegyveres támadást intézett egymás irányába. A légicsapást követő napon a felek Egyiptom és Katar közvetítő szerepének segítségével hat hónapos fegyverszünetet kötöttek. Mindenesetre megkérdőjelezhető, hogy vajon valóban ki fog-e tartani ez a féléves fegyverszünet, illetve, hogy ez a fegyverszünet érvényes-e a kibertérre is.

Címlapkép: Izraeli-palesztin konfliktus. an-Nuszairat, 2019. május 4.
Alaa al-Bubalit, az Ezzedin al-Kasszám Brigádoknak, a Hamasz palesztin radikális szervezet fegyveres szárnyának tagját temetik bajtársai a Gázai övezetben fekvő an-Nuszairat menekülttáborban 2019. május 4-én. Az előző nap négy palesztin életét vesztette, két izraeli katona pedig megsebesült a Gázai övezet és Izrael határán kirobbant összecsapásban.
(Forrás: MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Kazahsztán Nazarbajev után

Szerző:

Gönczi Róbert

máj 30, 2019

Nur-Szultan, 2019. június 9.Kaszim-Zsomart Tokajev ideiglenes államfő voksol a kazahsztáni előrehozott elnökválasztáson a fővárosban, Nur-Szultanban (korábban Asztana) 2019. június 9-én. A választás esélyesének tartott Tokajevet a március 19-én lemondott Nurszultan Nazarbajev nevezte ki utódául.(Forrás: MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Március 19-én, közel három évtizednyi egyeduralom után televízióban jelentette be lemondását Kazahsztán első és eddigi egyetlen elnöke (1990-2019), a ? sokak által ? világ ?utolsó szovjet típusú vezetőjeként? ismert Nurszultan Nazarbajev. Váratlan és meglepő lemondása azonban nem végső visszavonulását jelenti a nagypolitikától, pusztán az elnöki szék elhagyását takarja, hiszen korábban megszavazottan alkotmányos joga van élethosszig betekinteni a bel- és külpolitikába, illetve a biztonsági szolgálatok munkájába. Milyen sors vár a Nur Otan párt legendás vezetőjére, aki 2015-ben még a szavazatok 97%-ával nyert ? illetve akinek nevét már a főváros, Nur-Szultan, avagy az egykori Asztana is őrzi ? és családjára? Az üzbég vagy a szingapúri modell érvényesül? Cikkemben erre próbálok választ találni.

Akár Első Elnök, akár a Nép Vezetője, vagy Elbasy (a Nép Első Embere) néven referálunk rá, mind tudjuk, hogy az 1940-ben született Nurszultan Nazarbajevre gondolunk. A modern Kazahsztán erőskezű létrehozójának hosszú politikai pályafutása volt (van), melynek alapjait a zastoi (a ?stagnálás-korszaka?, 1970-1990) alatt szerezte. Ezalatt volt tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a Gorbacsovot megpuccsolni kívánó Politburo-csoportnak, illetve nemcsak elnöki tisztséget töltött be az időszak alatt, de rendelkezett az országgyűlés elnöke, a Biztonsági Tanács elnöke és az Alkotmányos Tanács elnöke címekkel is, mindamellett, hogy a (valójában egyetlen és) legnagyobb pártnak, a Nur Otannak is vezetője megalakulása óta. Nemcsak hatalomra, hanem óriási vagyonra is szert tett, melyet részben az országra, részben saját családjára költött. Sokak szerint ezáltal egy egyszerű posztszovjet diktátor, azonban mások szerint Közép-Ázsia Li Kuang-jaója (Szingapúr megalapítója és első miniszerelnöke, 1959-1990).

Nyilvánvaló tény, hogy Nazarbajev sokra tartotta Lee hagyatékát, sokak szerint kettejük lemondása között is rengeteg hasonlóság van. Az idős államférfi, aki a háttérben kézben tartja a hatalmat, de ugyanakkor megalapozza a halála utáni jövőt, akár szimpatikus szerep is lehet Nazarbajev számára, ráadásul ahogy szokták mondani, Lee az autokrata vezetést úgymond ?vonzóvá? tette azáltal, hogy vezetése alatt a demokrácia csorbításával pénzügyi és gazdasági központot hozott létre országából, mely szintén igazolja ezen elméletet. Nazarbajev túlélte a Szovjetunió bukását, hatalomon maradt, láthatta, kortársai hol buktak el, miben hibáztak. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a két vezető között, az időszakuk alatt mérhető korrupció Nazarbajevnél sokkal magasabb volt, mint Linél. Pont ebből ítélve, az ex-kazah vezető talán legfontosabb célja, hogy biztosítsa saját és családja helyét, illetve rögzítse emlékét, mint ?honalapító atyácska?. Egy ilyesfajta terv érdekében a szigorú centralizációs politika, melyben a politika és a gazdaság összefonódik esszenciális. Továbbá előrelátó reformok is szükségesek lesznek, egyfajta hosszútávú stratégiaként, a háttérből irányítva, mellyel bebiztosítja az ország prosperitását, és melyek egyértelműen így az ő nevéhez lesznek kötve.

Az új, 2020 áprilisáig kinevezett elnök Kaszim-Zsomart Tokajev lett, aki a legutóbbi időkben a Szenátus elnöke volt, korábban pedig kétszer is betöltötte a külügyminiszteri posztot (1994-1999, 2003-2007) és még az ENSZ genfi irodájának főtitkára is volt(2011-2013). A 65 éves Tokajev egy vérbeli lojalista, akire Nazarbajev nyugodt szívvel rábízhatta az elnökséget, garantált, hogy az elvbeli kontinuitás biztosított, hiszen ő inkább a konformista vonalat képviseli, mint a reformert. Sokak szerint azonban Nazarbajevnek nincsenek hosszú távú tervei Tokajevvel, helyette a Szenátus új elnöke, Nazarbajev legidősebb lánya, Dariga Nazabajeva lehet jövőre ilyenkor Kazahsztán elnöke, aki ráadásul korábban már töltött be miniszterelnök-helyettes pozíciót is.

Látni kell azonban, hogy a dinasztikus öröklődés eddig mindössze egy posztszovjet országban sikerült, Azerbajdzsánban, ahol Hejdar Alijevet fia, Ilham Alijev váltotta; melyből érezhető, hogy egy ilyesfajta lépés nagyon sok előkészületet és tervezést igényel. Egészen a választásokig három fontos feladata van a kazah vezetésnek: a politikai erő központosításának megtartása, az egyre szélesebb körű társadalmi elégedetlenség felszámolása és a személyes kultusz felépítése, mely már el is kezdődött. Bejelentették, hogy minden kazah városban lesz egy utca, amely az Első Elnök nevét fogja őrizni, szintúgy, mint egy sugárút Almatiban vagy az asztanai (nur-szultani) reptér, illetve számos emlékm is tervező asztalra került, mely mind Nurszultan Nazarbajevet fogja éltetni. Chris Weafer, a moszkvai központú Macro-Advisory Ltd szenior partnere szerint ?A valódi verseny a hatalomért a falak mögött fog zajlani, nem publikusan. Azonban bizonyos, hogy az fogja megnyerni a következő választást, akit egyértelműen Nazarbajev támogat. Szinte kizárt egy meglepő politikai eredmény Kazahsztánban.?

Lee hagyatékának nazarbajevi tiszteletéből állapíthatjuk meg, hogy a kazah ex-vezető rendszere a szingapúri típusú egyeduralmiság és a feudális lojalitás keveréke volt. Ez közép-ázsiai szemmel nézve egyfajta sikerrecept: Kazahsztán vezetése sokkal többet tett egy működő állam kidolgozása érdekében, mint bármelyik szomszédja. Ennek egyik oka, hogy a kazah diktatúra sokkal enyhébb, mint például a szomszédos ? azóta már elhunyt ? Iszlam Karimové (Üzbegisztán) vagy Saparmurat Nizajové (Türkmenisztán). A lemondás egyik oka is lehet Iszlam Karimov 2016-os halála, melynek eredménye az lett, hogy az új elnök (Shavkat Mirzijojev) alatt a Karimov-család szinte teljesen meg lett fosztva vagyonától és az ország is destabilizálódott.

Azonban globálisan vizsgálva Kazahsztán messze elmarad a szingapúri sikersztoritól. Nazarbajev nem épített fel működő politikai rendszert és független médiát, mely bonyolulttá fogja tenni az ország szerves fejlődését. Továbbá megjelenik egy csapda is: Nazarbajev erős elnök volt, aki lemondása után is kvázi irányítja az ország folyamatait, egyfajta titkos duopóliumként, azonban, ha várhatóan egy vagy két évtizeden belül meghal a volt elnök, és a hatalom egy nála lényegesen gyengébb kaliberű személy kezébe kerül, akkor a rendszert a lefektetett alkotmányos alapok se fogják megmenteni széthullástól és ennek komoly következményei lehetnek a régió stabilitása tekintetében. Ráadásul, a lakosság terén is megjelent egy erős elégedetlenség, köszönhetően az olyan eseményeknek, mint a 2012-es zhanaozeni mészárlás, melyekre ráadásul az állam nem is reagált.

Más szempontból nézve azonban Kazahsztánnak talán sosem volt jobb lehetősége, hogy elinduljon a biztonságos demokratizálódás útján. Kazahsztán a világ 9. legnagyobb országa, ráadásul egy olajban gazdag állam, ami 16. helyet jelenti a világranglistán az olajkitermelés tekintetében, mellyel jobban teljesít, mint Katar, Azerbajdzsán vagy Omán. A központi állami terv szerint az olaj segítségével lehetne tovább növelni az ország gazdagságát, melyből finanszírozni lehetne egy teljeskörű államreformot. A gazdasági környezet is biztosított lenne ehhez, hiszen az utóbbi tíz évben (a Világbank adatai szerint) jelentően javult a banki környezet, mely elősegíti a nemzetközi (tehát nem csak orosz) tőkebeáramlást az országba (az ország bevétele közép-alacsonyból közép-magasba került). A banki összeköttetés is megnőtt Oroszország és a többi közép-ázsiai ország mellett Kínával és Nyugat-Európával. Mindemellett Marc Behrendt, a Freedom House Európai és Eurázsiai Programjának igazgatója szerint Nazarbajevnek bevett célja volt visszalépésével az ország demokratizálása. Ajtolkin Kurmanova, a Közép-Ázsiai Analitikai Hálózat (CAAN) vezetője azonban óvatosságra intett, hiszen míg a közvetlen tervek látszólag egyértelműek, Nazarbajeva fellépésével és a Lee-i politika hiányos alkalmazásával láthatóan kérdőjeles az ország hosszú távú jövője.

Az Európai Uniónak egyértelmű érdeke Kazahsztán stabilitásának fenntartása, melynek jele lehet, hogy 2015. december 21-én egy Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodást kötöttek a közép-ázsiai állammal, mely által voltaképp papíron jobb lett a kapcsolat a kazahokkal, mint az oroszokkal. A szigorúan szekuláris állam is tudatosan készült az integrációra: szemben a szomszédos országokkal, Kazahsztán egészen nyitott a nyugati eszmerendszer irányába és az ország egyre jobban kapcsolódik Európa véráramához. Ennek oka az lehet, hogy Nazarbajev megértette, az elégedetlenség radikalizációt szül, mely neki és főként családjának csak rossz lehet. 2015-ben úgy fogalmazott: „Gazdagodjatok, hozzatok létre munkahelyeket, fizessetek adót(?)Az állam megszámlalhatatlan lépést tesz a privatizációért és a gazdasági liberalizációért. Egy olyan államot akarunk létrehozni, amelyben tehetős állampolgárok cselekednek és jól cselekednek, magukért és az országért.”, melyből sugárzik ez a logika.

Talán Közép-Ázsia legfontosabb feladata, hogy a radikalizmust kordában tartsa. A muszlim többségű országokban, melyek közel 70 évig egy ateista elnyomó uralom alatt voltak, a szélsőséges vallási eszmék még veszélyesebbek lehetnek, mint bárhol. Zbigniew Brzezinski A nagy sakktábla c. könyvében kifejtette, hogy a régióban egyfajta dominóeffektus léphet fel (ahogy a linkelt tanulmány írója is tőle veszi át a gondolatot). Egy instabil Afganisztán instabillá teheti Tádzsikisztánt. Ha Tádzsikisztán instabilizálódik, az magával rántja Kirgizisztánt, mely Üzbegisztánt, s mely Kazahsztánt fogja ugyanezen útra téríteni. Ennek lehet oka, hogy 2001 óta Tádzsikisztánban állomásoznak a franciák és az amerikaiak is. Jelentősége ennek hatalmas, hiszen Kirgizisztánban és Üzbegisztánban is érezhető volt a jelentős tálib hatás, melynek egyik képviselője az IMU (Üzbegisztán Iszlám Mozgalma) volt, akiknek bevett céljuk között szerepelt a rendszer instabilizálása és a hatalom megszerzése a tálibok segítségével.

Nazarbajev sokat tett azért, hogy ezek a szélsőséges nézetek ne szivárogjanak be a kazah közéletbe. 2016. október 14-én betiltatta a szalafizmust, illetve visszarendelt 300 külföldön tanuló diákot, akik iszlám vallási tanulmányokat folytattak, továbbá ugyanezen évben október 19-én megtiltotta a fejkendők viselését állami intézményekben. Ez mind annak eredményeképp valósulhatott meg, hogy június 5-én négy ember is életét vesztette Aktobe-ban egy szalafista terrorakciónak minősített buszeltérítésben és lövöldözésben, melyet Dimtrij Tanatarov és 25 iszlamista követett el. Július 18-án pedig egy Ruszlan Kulekbajev nevű terrorista helyezte tűz alá Almati rendőrörsét. Természetesen, mindkét támadást az ISIS magára vállalta. Kazahsztán stratégiája ezekre az volt, hogy mindenre erőteljes, akár erőteljesebb választ kell adni. Szintén veszélyfaktor, hogy több ezer közép-ázsiai csatlakozott a szíriai harcokban egy-egy félhez, akik a háború végével folyamatosan szivárognak vissza az országokba. Számos afgán is menekült az országba, akiknél szintén fennáll a veszély, hogy lehet, titokban tálib-szimpatizánsok.

Kazahsztánban 70 év állami ateizmust immáron majdnem 30 év részleges vallási szabadság követett, mely elég ahhoz, hogy a lakosság körében jobban elterjedjenek a radikális iszlám nézetei. A kazah öntudat állami felépítésével ? például a cirill ABC-használatának leépítése ? pedig ez önkéntelen erősödik párhuzamosan. Nazarbajev erőskezű hozzáállása ismert volt a témához, azonban az rejtély, hogy Tokajev, illetve a 2020-ban megválasztandó elnök hozzáállása mi lesz. Egy orosz exodus már megindult az országból, ugyanis sokan úgy érzik, Nazarbajev távozása csak rossz hatással lehet az ország legnagyobb kisebbségére. Nazarbajev erős ? vagy legalábbis látszólag erős ? alapokra helyezte állama alapköveit. A kérdés áll: Kazahsztán képes-e a beállított úton maradni távozása után is? A választ pedig csak a jövő tudja megadni.

Címlapkép:Nur-Szultan, 2019. június 9.
Kaszim-Zsomart Tokajev ideiglenes államfő voksol a kazahsztáni előrehozott elnökválasztáson a fővárosban, Nur-Szultanban (korábban Asztana) 2019. június 9-én. A választás esélyesének tartott Tokajevet a március 19-én lemondott Nurszultan Nazarbajev nevezte ki utódául.
(Forrás: MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Hormuzi-szoros, az iráni ütőkártya? ? A Hormuzi-szoros stratégiai, gazdasági jelentősége és szerepe a regionális vetélkedésben

Szerző:

Ármás Julianna

máj 24, 2019

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat
A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A Hormuzi-szoros Irán és Omán partjai között helyezkedik el ? ezzel elválasztva Iránt az Arab-félszigettől ?, és a Perzsa-öblöt köti össze szűken nézve az Ománi-öböllel és az Arab-tengerrel, tágabb értelemben az Indiai-óceánnal. A szoros nagyjából 275 km hosszú, átlagos szélessége 80 km; ám az ománi Musandam-félsziget és az iráni Jazireh-ye Larak-sziget közötti legszűkebb pontján csupán 34 km széles. A kőolajszállítás szempontjából a Hormuzi-szoros a világ legfontosabb fojtópontja.

Kőolajexport a Perzsa-öbölből

A világ kőolaj-kereskedelmének kétharmadát tengeren szállítják, a szállítási útvonalakon számos stratégiai jelentőségű fojtópont helyezkedik el. Ilyen a Malaka-szoros, a Szuezi-csatorna, a Bab el-Mandeb szoros, a Dardanellák, a Panama-csatorna vagy a Hormuzi-szoros. A Hormuzi-szoros mind közül kiemelt jelentőségű, hiszen a Perzsa-öbölnek ez az egyetlen kijárata, ahonnan napi 17 millió hordó olajat exportálnak, mely a világ kőolaj-kereskedelmének 30%-a.

A Hormuzi-szoros az Öböl-menti, kőolajban gazdag államok; Bahrein, Irán, Irak, Kuvait, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek számára az egyetlen tengeri kijárat, melyen keresztül hozzáférhetnek és bekapcsolódhatnak a világkereskedelembe; csupán Irán és Szaúd-Arábia rendelkezik alternatív tengeri szállítási útvonallal.

Megemlítendő azonban, hogy a szoros gazdasági jelentősége kettős. Az Öböl-államok gazdasága az olajexporttól és az olaj világpiaci árától függ; a Perzsa-öböl országainak GDP-je, főként az olajeladások miatt, 200 milliárd dollárra tehető. Ám nemcsak az export szempontjából fontos a szoros, hanem a nyersanyagok, késztermékek és élelmiszerek nagy részét ezen keresztül kapják az Öböl-államok. A tengeri kereskedelem két hajózható sávon zajlik: az egyik sáv a Perzsa-öbölbe vezet, míg a másikon az Öbölből kifelé tartó hajók közlekednek, a két sáv között pedig egy 2 tengeri mérföld széles ütközőzóna húzódik.

A kritikus fojtópont kikerülésére és a kőolaj tengeren való szállításának helyettesítésére több alternatív megoldással is próbálkoztak. Már az 1900-as évek elejétől megjelent a csővezetékes szállítás kérdése; melynek értelmében a Perzsa-öbölből az Arab-félszigeten át a Vörös-tenger vagy a Földközi-tenger partjára érkezne a kőolaj, vezetékeken keresztül. Ez ugyan gazdaságosabb, mint a tankerhajós fuvarozás, azonban a térség különböző konfliktusinak köszönhetően a vezetékek megsérültek; a szállítás akadozott vagy ellehetetlenült. Például az 1930-as évektől működő Mediterrán vezeték, mely Szíriából szállított olajat a haifai kikötőbe, azonban az első arab?izraeli háború alatt támadás érte. A másik példa az 1950-es években épült az Irak?Szíria vezeték, melyen keresztül a kőolaj-szállítás a harmadik Öbölháború alatt szűnt meg, miután légitámadás érte. De a közelmúlt eseményeihez kapcsolódóan említendő példa az Irakot Törökországgal összekötő Kirkuk?Ceyhan ikervezeték, melynek működését sokszor az ISIS tevékenysége akadályozta.

Látható tehát, hogy bár költséghatékonyabb és gyorsabb a kőolaj csővezetéses szállítási módja, a konfliktusokkal terhelt közel-keleti térségben mégis a tankerhajók bizonyultak és bizonyulnak ma is a szállítás biztonságosabb útjának. Ugyanakkor a tengeri fuvarozásra való átállás egyben azt is eredményezte, hogy a kőolajszállítás útvonalán fekvő Hormuzi-szoros mint fojtópont stratégiai jelentősége felértékelődött, és a szorost lényegében felügyelő Irán befolyása megnőtt.

Irán, a Közel-Kelet regionális nagyhatalma(?)

Ugyan a Hormuzi-szoros hivatalosan Omán és Irán partjai között fekszik, a szoros szabad hajózhatósága mégis Irántól függ. Ennek egyrészt oka, hogy Omán csupán egy exklávéval, az Egyesült Arab Emírségek területén fekvő Muszadam kormányzósággal van jelen a Hormuzi-szoros partján, így a katonai és gazdasági képességek tekintetében amúgy is gyengébb szultánság nem tudja Iránnal felvenni a versenyt, inkább a jó kapcsolat fenntartására törekszik a perzsa állammal. Jó példa erre 2019 áprilisában az ománi Muscat partjainál tartott 6 napos közös tengeri hadgyakorlat, mely az Iran?Oman Joint Military Cooperation Committee keretei között valósult meg.

Másrészt a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése összefügg Irán közel-keleti regionális nagyhatalmi ambícióival, valamint a nemzetközi közösség és Irán kapcsolatával. Így a szorosra is hatással van az új, közel-keleti hidegháborúként emlegetett Irán?Szaúd-Arábia ellentét, ahol a vallási szembenálláson túl sokkal inkább a közel-keleti befolyásért és a regionális középhatalmi pozícióért zajlik a rivalizálás a két ország között. A szektariánus és geopolitikai törésvonal egybeesésével így egy szunnita geopolitikai régió és egy síita geopolitikai régió vetélkedik egymással, ahol az iráni befolyás alatt álló Hormuzi-szoros fontos ütőkártya lehet. A szoros feletti ellenőrzés Iránnak nemcsak azt jelenti, hogy lehetőséget kap a Perzsa- és Ománi-öbölre is kiterjeszteni érdekszféráját, hanem még az Indiai-óceánra is. A tengerszoros azonban nemcsak a közel-keleti hatalmi viszonyok és befolyási övezet kiépítésében játszik szerepet, hanem a nemzetközi közösségre nézve fontos külpolitikai eszköz. A Hormuzi-szoros esetleg lezárása vagy az áthaladó kereskedelem korlátozása ugyanis jelentős zsarolási potenciál a szankciók sújtotta Irán számára különböző engedmények kikényszerítésére ? kifejezetten az Egyesült Államok irányába.

USA?Irán szembenállás és a Hormuzi-szoros

A feszült amerikai?iráni kapcsolatoknak és az Irán elleni szankciók tavaly novemberi megújításának köszönhetően újra a világ figyelmének a középpontjába került a Hormuzi-szoros, miután Irán annak lezárásával fenyegetett a szankciókra válaszul. Azonban sem a két ország közötti szembenállás, sem a szoros lezárásának a kérdése nem újkeletű, Irán számos alkalommal élt ezzel az eszközzel az elmúlt évtizedekben. Először az 1980-1988-as iraki?iráni, első Öbölháború alatt korlátozta Irán a szoros kereskedelmét az áthaladó tankerhajók megtámadásával ? ezt nevezzük az 1983 és 1988 között zajló ?tankerháborúnak??, mellyel elérte, hogy a Hormuzi-szoros forgalma akár 25%-kal is csökkent. 2008-ban újra megjelent az iráni retorikában a szoros lezárásával való fenyegetőzés egy esetleges amerikai vagy izraeli támadás esetén. Majd 2010-ben és 2011-ben már az iráni atomprogram miatt bevezetett ENSZ-szankciókra adták ezt a választ, mely szigorítások során már Irán olajiparát is korlátozták.

Az iráni ?atomalkut? (Joint Comprehensive Plan of Action ? JCPOA) 2015. július 14-én kötötték meg az USA, Egyesült Királyság, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország, illetve Irán részvételével zajló P5+1 tárgyalások keretében. A JCPOA értelmében Irán lemond katonai célú atomprogramjáról, cserébe az ellene bevezetett szankciók fokozatos feloldása következik a nemzetközi közösség részéről. Ezt a megoldás mondta fel egyoldalúan 2018 májusában Donald Trump arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja be a JCPOA-t, illetve támogatja a terrorizmust, majd a szankciók újbóli bevezetését ígérte. A 2016-ban felfüggesztett, majd megújított szankciók 2018 novemberében léptek életbe; érintve Irán energia-, hajózási-, hajóépítési- és pénzügyi szektorát. Erre volt újfent az az iráni válasz, hogy adott esetben lezárják a Hormuzi-szorost; ezáltal pedig nemcsak Irán lesz korlátozva a kőolajexportban, hanem a Perzsa-öböl államai is.

Összegzés

A szoros stratégiai jelentősége a jövőben az olajexport várható növekedésével még jobban felértékelődik. Ugyanakkor az amerikai?iráni kapcsolatokra, illetve Irán nemzetközi közösségben elfoglalt pozíciójára nézve a szoros lezárásával való fenyegetőzés mint ütőkártya inkább retorikai fogás. A U.S Energy Information Administration jelentése szerint a szoroson áthaladó kőolaj több mint 80%-át ázsiai piacokon értékesítik; Kína, Japán, India, Dél-Korea és Szingapúr a legnagyobb felvásárlói a Perzsa-öbölből származó olajnak, akikkel Teherán a jó viszony fenntartására törekszik ? a szoros feletti blokád pedig ennek pont az ellenkezőjét eredményezné.

Összességében megállapítható, hogy az Irán elleni szankciók köré épülő iráni stratégiának része a szoros lezárásával való fenyegetés, azonban hosszú távon politikailag vagy gazdaságilag nem kifizetődő megoldás a kereskedelem akadályozása, ezáltal kevésbé tekinthető valós iráni ütőkártyának.

Geostratégiai ABC: érdekütközések a Karib-szigeteken

Szerző:

BSZK

máj 17, 2019

Május 10-én Venezuela gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős alelnöke bejelentette, hogy országa újra megnyitja tengeri és légi határait Arubával. A sziget egyike az ABC-szigeteknek, melyek alig pár mérföldnyire fekszenek Venezuela partjaitól, ám a holland korona alá tartozva az Európai Unió tengerentúli területei. A határt még februárban zárták le, hogy megakadályozzák az ellenzék kísérleteit a nemzetközi humanitárius segély bejuttatására Venezuelába a szigeteken keresztül. Az ehhez hasonló akciók mögött ugyanis Maduro, venezuelai államfő és kormánya ? valamint az őket támogató orosz kormányzat ? az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei által vezetett katonai beavatkozást és puccskísérletet sejt. A mostani döntést azzal indokolta a caracasi kormányzat, hogy megerősítést kaptak arról, hogy Aruba tisztelni fogja Venezuela szuverenitását, és semmilyen módon nem avatkozik be belügyeikbe. A határzárat azonban továbbra is fenntartják Bonaire-rel és Curacaóval, így még korántsem ért véget a karib-tengeri geopolitikai játszma, ami a kis szigetek biztonságát több szempontból veszélyezteti. Kérdéses, maguk az ABC-k mennyi befolyást tudnak gyakorolni saját helyzetükre a nagyhatalmi érdekütközések metszéspontjában.

Az ABC-szigetek és venezuelai válság

Az úgynevezett ABC-szigetek ? Aruba, Bonaire és Curacao ? a karib-tengeri Kis-Antillák szigetcsoport részei, alig 50 mérföldnyire, nyugatra fekszenek Venezuela partjaitól. Volt gyarmatokként ma is a Holland Királyság részét alkotják; közigazgatásilag Aruba és Curacao független államok a holland korona alatt, míg Bonaire Hollandia különleges státuszú tartománya. A szigetek lakói holland állampolgársággal rendelkeznek, ami európai uniós állampolgárokká teszi őket. Az ABC-k azonban nem az Európai Unió rendes tagjai, nem részei a schengeni övezetnek és a közös piacnak sem. Aruba és Curacao úgynevezett tengerentúli területeknek számítanak (OCTs), és az EU közös költségvetéséből, illetve az Európai Fejlesztési Alapból (EDF) is részesülnek fejlesztési támogatások formájában.

A szigetek gazdasága szerencsés természeti adottságaiknak köszönhetően nagyrészt a turizmusra épül, azonban az olajiparuk is jelentős. Politikai helyzetükből adódóan főbb kereskedelmi partnereik Hollandia és az Egyesült Államok, míg földrajzi elhelyezkedésük miatt Venezuelával is szoros a gazdasági kapcsolatuk ? különösen az olajszektorban. Aruba és Curacao olajfinomítóit (Lago és Isla) szerződéses alapon a venezuelai állami tulajdonú olajcég, a PDVSA működteti; míg a Bonaire-i BOPEC teljes egészében a PDVSA tulajdonában van, és elsősorban Venezuelából származó finomított és nem finomított olaj tárolóhelyeként működik.

A hatalmas mértéket öltött venezuelai gazdasági válság emiatt a szigetek gazdaságát is megterhelte ? a hiperinfláció, a bolívar elértéktelenedése és az amerikai szankciók lényegében fizetésképtelenné tették a PDVSA-t, amely már többször nem tudta kifizetni a nemzetközi vizeken való hajózáshoz szükséges biztonsági ellenőrzések és engedélyek díját olajszállítóira, így például az ABC-k finomítói is elestek a működésükhöz szükséges nyersanyag nagy részétől. Curacao kereskedelme az elmúlt három évben határozottan visszaesett, a termelés csökkenése miatti elbocsátások pedig 30% körüli szintre emelték a munkanélküliség arányát a fiatalok körében.

A szigetek számára a legmegterhelőbbnek azonban a venezuelai gazdasági, politikai és humanitárius válság által kiváltott regionális migrációs hullám kezelése bizonyult. 2015 óta becslések szerint 2,7 millió venezuelai hagyta el országát, és indult el egy jobb élet reményében, nagyrészt szomszédos országokba. Közelségük miatt Aruba, Bonaire és Curacao hajóval viszonylag könnyen és gyorsan elérhetőek Venezuelából, így sokan választották ezt az útvonalat. Az ABC-szigetekre összesen körülbelül 50 000 ember érkezett ? bár ez a szám eltörpül a Kolumbia által befogadott több mint 1 millió venezuelaihoz képest, a szigetek méretét tekintve mégis igen jelentős szám. Curacao százötvenezres lakosságának például a 10%-át alkotják a Venezuelából az elmúlt években érkezettek.

A szigetek infrastrukturálisan képtelenek ennyi ember befogadására, mivel ők maguk is épp egy gazdasági visszaesést élnek meg. Curacao kormányszóvivője például úgy nyilatkozott, hogy a menedékkérők befogadása jelenleg lehetetlen, mivel ez azt jelentené, hogy ezeket az embereket élelemmel, lakhatással és egyéb szolgáltatásokkal kellene ellátni pont akkor, amikor a saját lakosságuk nagy része is segítségre szorul. Curacao ezért például egy aktív eltávolítási stratégiát alkalmaz a migránsok ellen; a hatóságok gyakori házkutatásokkal próbáljak elkapni a hivatalos iratok nélkül az országban tartózkodó venezuelaiakat, majd deportáljak őket, sokan pedig a szigetről való eltávolításuk előtt hosszú időt töltenek letartóztatás alatt, rendkívül rossz körülmények között.

Több emberi jogi szervezet bírálta az ezekben a börtönökhöz hasonlóan működtetett intézményekben uralkodó túltelítettséget, rossz higiéniai körülményeket, az egészségügyi ellátás hiányát, és a hatóságok nem megfelelő magatartását. A helyzetet nehezíti, hogy a nemzetközi jogi konvenciók, mint például az 1951-es genfi menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény szerint a Venezuelát elhagyó emberek jelenleg nem jogosultak menekültstátuszra, illetve Curacao például nem aláírója egyik fontos migrációhoz kapcsolódó nemzetközi egyezménynek sem, mint az 1951. évi genfi egyezmény, illetve az ezt módosító 1967. évi jegyzőkönyv, vagy a gyermek jogairól szóló 1989. évi egyezmény. Így nem teljesen világos, milyen alapon lehetséges a sziget eljárását bírálni ? a kritikák eddig felváltva érték a Holland Királyságot és a curacaói kormányt.

Aruba és Curacao ugyanis a holland korona alatti független államként szinte teljes autonómiát élvez mindennapi ügyei irányításában, azonban az olyan területek, mint a kül- és biztonság-, valamint a bevándorláspolitika „királysági ügyeknek” számítanak. Ezekben Aruba és Curacao sem dönthet önállóan, a központi irányvonalat egy Miniszteri Tanács határozza meg, amelyben Hollandia döntő befolyással rendelkezik. A migrációs válság kezelését azonban Hollandia egészen a közelmúltig a szigetek belügyének tekintette. 2018 októbere óta Aruba és Curacao többször kért anyagi, logisztikai, és technikai segítséget Hollandiától, amire az első érdemi válasz 2019 februárjában érkezett. A nagyon limitált intervenció elsősorban bevándorlásügyi hivatalnokok és tengeri határőrök képzésével igyekezett segíteni, amelynek rövidtávú hatása elenyésző, és a hosszú távú hatása is megkérdőjelezhető. Az Európai Unió sem nyújtott segítséget a szigeteknek a válság kezeléséhez.

Amerikai?orosz ellentétek a Karib-tengeren

Mindeközben Hollandia aktívan hozzájárul ahhoz, hogy a szigetek, különösen Curacao, „geopolitikai játszótérré” váljanak. Földrajzi közelségük miatt az Amerikai Egyesült Államok fontos szerepet szán a szigeteknek a venezuelai válság kezelésében. Amerikai?holland megállapodás alapján ? bár a sziget vezetésének beleegyezésével ? több, Venezuelának szánt humanitárius segélyszállítmány érkezett már Curacaóra. Itt úgynevezett segélybázisokat alakítottak ki, ahol a szállítmányokat tárolhatják, ameddig a körülmények nem lesznek alkalmasak a segély Venezuelába juttatásához.

Bár az április 3-án érkezett USAID szállítmánnyal, a válság kitörése óta először, a Curacaón tartózkodó venezuelaiaknak szánt segély is érkezett, ami nagyban segíti a helyzetet, nem egyértelmű, hogy az ABC-k jól járnak-e az Egyesült Államokkal való együttműködéssel. Maduro államfő és kormánya álláspontja az, hogy az amerikai kötődésű segélyszállítmányok valós célja, hogy trójai falónak álcázva segítsenek egy katonai beavatkozást és államcsínyt Venezuelába. Az, hogy a Juan Guaidó, ügyvezető elnököt támogató amerikai kormányzat, különösen Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter többször kijelentette, hogy szükség esetén az Egyesült Államok kész a katonai beavatkozásra, nem segít eloszlatni Maduro kételyeit. Ehhez azt is fontos hozzátenni, hogy az amerikai hadsereg Curacaón és Arubán is üzemeltet egy-egy katonai légibázist.

Ezen körülmények között minden segélyezési kísérlet akarva-akaratlanul politikai állásfoglalássá és stratégiai kérdéssé válik. A bejelentésre, hogy Curacao hajlandó állomásoztatni az amerikai segélyszállítmányt, ameddig azt nem tudják bejuttatni Venezuelába, a caracasi kormányzat felfüggesztette a kapcsolatokat Arubával, Bonaire-rel és Curacaóval, ezzel egyidejűleg pedig lezárta a tengeri és légi határait is a szigetek felé. Hiába zárkózott el nyilvánosan mind az Európai Unió, mind a Holland Királyság, mind az ABC-szigetek helyi kormányzata a katonai beavatkozástól a krízis megoldására, az amerikaiakkal történő bármilyen együttműködés a segítségnyújtásban eddig rontotta a szigetek és Venezuela bilaterális kapcsolatait. Ez további negatív hatással lehet a szigetek gazdasági és szociális állapotára ? a határzár például veszélyezteti az élelmiszerbiztonságot, mivel az ABC-k gyümölcs- és zöldségellátása teljes mértékben a Venezuelától függ.

A curacaói humanitárius segélybázis ? a Venezuelában szintén érdekelt, Maduro államfőt támogató ? Oroszországnak is szemet szúrt. Többször is aggodalmukat fejezték ki, hogy az amerikai kormánynak szándékában állhat a curacaói bázist katonai intervencióra használni. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter azt is kijelentette, hogy bármilyen, Venezuela területén való amerikai katonai jelenlétet a szuverén állam elleni agressziónak tekintenek a nemzetközi jog szerint, aminek beláthatatlan következményei lesznek. Feltételezhetően arra utalt ezzel, hogy az oroszok készek akár katonailag is beavatkozni szövetséges országuk védelmében.

Az április 30-i események ? a Guaidó vezette venezuelai ellenzék sikertelen hatalomátvételi kísérlete ? újra kiélezte a vitát Washington és Moszkva között, bár még nem tisztázott, mekkora szerepe volt (ha volt) az oroszoknak abban, hogy Maduro végül ne kényszerüljön menekülésre. A két nagyhatalom közötti érdekellentét nem kizárólag arról szól, hogy milyen jövőt képzelnek el Venezuelának, sokkal inkább a latin-amerikai térség feletti politikai, katonai és gazdasági befolyás megszilárdítása a fő célja mindkét félnek.

Kilátások

A karib-tengeri helyzet könnyen válhat tehát a nagyhatalmak közötti geostratégiai játék gyújtópontjává. Mindeközben a valódi problémákra (mint a humanitárius helyzet Venezuelán belül) nem sikerül kielégítő megoldásokat találni, mivel hatalmas a megosztottság belföldön és nemzetközi szinten is. Az ABC-szigetek, mivel többszörösen érdekeltek a venezuelai helyzet stabilizálásában, igyekeznek részt venni a segélyezési akciókban, ám ez lehet, hogy végeredményben rossz üzenetet közvetít.

A holland külügyminiszter például korábban úgy nyilatkozott, hogy a jövőben a szigeteket nemcsak amerikai, hanem nemzetközi szervezetek segélyezési kísérleteinek logisztikai központjaként is lehetne használni. A hatalmas érdekellentétekből adódó patthelyzetben a Vöröskeresztnek sikerült először humanitárius segélyt bejuttatni Venezuelába április közepén, miután sikeresen mediáltak Maduro államfő és Guaidó ügyvezető elnök között. Ez a szállítmány végül Panamán keresztül ment Venezuelába, ami szintén megkérdőjelezhető döntés, mivel a panamai kormány nyíltan nem tartja legitim elnöknek Madurót, emiatt pedig többször vádolta már azzal őket a venezuelai külügyminisztérium, hogy az amerikaiak parancsait teljesítik.

Az ABC-szigeteknek tehát az állna érdekében, hogy meg tudják tartani semlegességüket gyakorlati szinten is. Kérdés, hogy ez mennyire lehetséges a szélsőséges és ellentmondásos álláspontok metszetében. Aruba és Curacao eddig az Európai Unió irányvonalát követték, és új választások kiírását támogatják a venezuelai politikai válság megoldására, ezzel szemben azonban Hollandia elismerte Guaidót legitim elnökként. Bár mindannyian elutasítják a katonai beavatkozás lehetőségét, ennek hitelességét megkérdőjelezi az amerikaiakkal való együttműködés.

A május 10-i bejelentést, hogy Venezuela újra megnyitná tengeri és légi határait Arubával, szkeptikusan fogadta a sziget vezetése. Bár a caracasi kormányzat azzal indokolta a döntést, hogy megerősítést kapott Arubától, hogy tisztelni fogja az ország szuverenitását és elutasít bármilyen beavatkozást, valójában nem történt változás Aruba pozíciójában ? hivatalosan soha nem támogatták az intervenciót, hasonlóan Bonaire-hez es Curacaóhoz, akikkel ennek ellenére Venezuela továbbra is fenntartja a határzárat.

A bejelentés azonban közvetlenül egy újabb fordulatos hlt követett, ami a venezuelai belpolitikát illeti; Maduro ugyanis az április 30-i sikertelen puccskísérlet utáni kormányzati visszavágás részeként több ellenzéki vezetőt is elfogatott. Ennek fényében a határ megnyitása Arubával (és Brazíliával) inkább annak lehet a jelzése, hogy az államfő biztosabbnak érzi hatalmát, de igyekszik megerősíteni kapcsolatait a potenciális szövetségeseivel a régióban.

Annyi biztos, hogy a venezuelai válság jelenlegi szintje, és lehetségesnek tűnő eszkalálódása hatalmas gondokat okoz és okozhat az ABC-knek, az Európai Uniónak pedig felelőssége lenne ennek megfelelő kezelésében, ideértve a szigetek támogatását és a nekik kedvező politikai álláspont melletti határozott kiállást, hiszen európai uniós állampolgárok jólétét és Hollandia térségbeli érdekeit is veszélyezteti a helyzet.

Írta: Vas Beatrix

A májusi nagy kérdés: az EP-választások

Szerző:

Németh Csenge

máj 16, 2019

Az Európai Parlament alakuló ülése. Strasbourg, 2019. július 2.A brit Brexit Párt képviselői (j, felül) hátat fordítanak az európai himnusz ideje alatt az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án.(Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Május 23-a és 26-a között nagyjából négyszázmillió európai választópolgár dönthet arról, hogy ki fogja képviselni őket a következő öt évben az Európai Parlamentben. Hollandiában és az Egyesült Királyságban kezdődik meg a leghamarabb a választás, hazánk a hagyományokhoz híven, vasárnapi napon, május 26-án bonyolítja le a szavazást. A tét jelentős, hiszen a leadott voksok befolyásolják, hogy merre haladjon Európa a következő 5 évben, milyen lépéseket tegyen az Unió annak érdekében, hogy garantálni tudja az emberek biztonságát, megfékezze az éghajlatváltozást, intézkedéseket hozzon a munkahelyek világában és döntsön a migrációról. Ezenkívül a nyertes képviselők jogszabályalkotásban, és a többi uniós intézmény munkájának felügyeletében is részt fognak venni. A választási folyamat menetéről a nemzeti jogszabályok rendelkeznek, ezek szerint minden 18 év feletti jogosult a szavazásra, kivéve Görögországban, ahol 17 év, míg Ausztriában és Máltán már 16 év felett is szavazhatnak az uniós állampolgárok. Magyarország 21 képviselőt delegálhat, a legtöbbet Németország (96 főt) a második legtöbb képviselőt Franciaország (74 főt) és végül az Egyesült Királyság (73 főt), akik a brexit káoszában mégis rákényszerültek, hogy részt vegyenek az európai választásokon.

A választások és a brexit kérdése

Az idei választások politikai hátterét tekintve, az Egyesült Királyság történelmében a legvitatottabb és kiszámíthatatlanabb európai választások lehetnek. Előzményként meg kell említenünk, hogy mikor 2017. március 29-én bejelentették a lisszaboni szerződés 50. cikkelye alapján a kilépési szándékot, Theresa May brit miniszterelnök 12 pontos tervezetet készítettet (a dokumentum főleg jövőbeni gazdasági, kereskedelmi megállapodásokat tartalmazott, az EU-s jogszabályok ratifikálását az Egyesült Királyság jogrendszerébe, illetve a kilépési dátumként 2019. március 29-ét jelölték meg), amelyet a brit parlament alsóháza végül harmadszorra is leszavazott. Mivel megtörtént az elutasítás, és nem történt meg a kilépés, az Egyesült Királyságot továbbra is az Európai Unió tagállamának tekinthetjük, és tagállamként köteles lebonyolítani az európai parlamenti választásokat. Érdekességként megemlítendő, hogy az európai parlamenti választásokon való részvétel becsült költsége a britek esetében 109 millió fontot is elérheti. Ez az adat a 2014-es választás költségén alapul, amikor a választás 108,7 millió font volt. 2019. április 10-én megtartott EU-csúcstalálkozón döntöttek arról, hogy egy új időpontot biztosítanak a kilépésre, a haladékot október 31-re tolták ki. Theresa May miniszterelnök remélte, hogy elkerülheti a szavazáson való részvételt.

A brit pártokról általánosságban

A legutóbbi választáson az UKIP, azaz az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja a szavazatok 27 százalékát (azaz a mandátumok egyharmadát) és 24 ülőhelyet szerezett meg. Az elmúlt húsz évben a brit politika „lázadó pártjaként” tartották számon. Az UKIP volt az a brit politikai erő, amelynek egyetlenegy programpontja volt: Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. Nigel Farage 2016-ban lépett vissza a párt vezetői helyéről. Azóta egy újabb pártot hozott létre Brexit Párt néven, amire most a legtöbben szavaznának a britek, így az UKIP tábora a felére zuhanna. A második helyen a Munkáspárt állna 22 százalékkal, őket követné a Konzervatív Párt 15 százalékkal, majd a Liberális Demokraták, Zöld Párt és a sort a Change UK zárná.

Az Európai Parlament britek utáni korszaka azonban érvényesen csak akkor fog megkezdődni, ha a brit képviselők visszavonulnak, a Brexit pedig tényleg bekövetkezik. 2018. júniusában megállapodtak abban, hogy ha az Egyesült Királyság végleg kilép az Unióból, akkor az Európai Parlament létszámát 751-ről 705-re csökkentik. A megüresedő többi helyet pedig az eddig alulreprezentált országok között osztják el, akik újonnan szeretnének csatlakozni. Még ezt a határozatot az Európai Tanácsnak is kell elfogadnia, amelyre június 28-29-én fog sor kerülni Brüsszelben.

A várható választási eredmények

Azzal, hogy az Egyesült Királyság mégis részt vesz a választásokon, jelentős változások elé nézhetünk. A brit Munkáspárt képviselői a szociáldemokrata képviselőcsoporthoz (S&D) csatlakoznának, így az 161 képviselővel rendelkezne (az ábrán piros színnel vannak jelölve). A kék színű Európai Néppárt sorait azonban egyetlen brit képviselő sem fogja erősíteni, ennek ellenére a legerősebb frakció maradna, 180 taggal. E kettő párt között lesz igazán szoros verseny. A Europe Elects által készített mandátumbecslés szerint a liberálisok (sárga szín ? ALDE) frakciója a dobogó harmadik fokán végezhetnek, 104 EP-képviselőjük lehet. A negyedik helyen a Zöldek végezhetnek, megelőzve az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal képviselőcsoportot (GUE/NGL).

Címlapkép: Az Európai Parlament alakuló ülése. Strasbourg, 2019. július 2.
A brit Brexit Párt képviselői (j, felül) hátat fordítanak az európai himnusz ideje alatt az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án.
(Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Az orosz haderőfejlesztési programok

Szerző:

Haiszky Edina Julianna

máj 16, 2019

A győzelem napja Oroszországban. Moszkva, 2019. május 9.Armata típusú harckocsik a moszkvai Vörös téren a győzelem napja alkalmából rendezett katonai díszszemlén 2019. május 9-én, a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem 74. évfordulóján.(Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)

Az elmúlt években a hibrid- és kiberhadviselés megjelenésével a klasszikus értelemben vett hadviselés gyökeres változásokon esett át, fajtái, eljárásmódjai és az alkalmazott eszközök köre is jelentős mértékben átalakult, bővült. Mind a nagyhatalmaknak, mind a kisebb államoknak alkalmazkodniuk kell nemcsak az újonnan kialakult biztonsági környezethez és kihívásokhoz, hanem egymás fegyveres erőihez, képességeihez is.

Ennek jegyében a közelmúltban Oroszország nagy méreteket öltő, az összes haderőnemre kiterjedő haderőfejlesztésbe kezdett. A folyamat hivatalosan 2018 januárjában kezdődött, amikor Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy elfogadták a 2018 és 2027 közötti időszakra szóló állami fegyverkezési programot, melyre Moszkva megközelítőleg kezdő keretnek 20 ezer milliárd rubelt (355 milliárd dollárt) szán.

A program hangsúlyos elemei

A tervek szerint egy átfogó fejlesztés megy végbe; ennek során a katonai képességek növelése céljából különösen nagy hangsúlyt fektetnek a humán erőforrás munkáját segítő és a haditechnikai eszközök fejlesztésére és innovációjára. Ez magában foglalja nemcsak új eszközök létrehozását, és az új harctéri kihívásoknak megfelelő anyagok, azokból fegyverek és harci ruházat kifejlesztését, hanem egyúttal a régóta működő vagy éppen szünetelő, el nem indított fejlesztési tervek rehabilitációját és megvalósítását.

A tervek között szerepel a pilóta nélküli csapásmérő rendszerek létrehozása, az új felderítési, kommunikációs és elektronikus hadviselési eszközök fejlesztése, a katonák korszerű, egyéni felszerelésének kialakítása, a nukleáris fegyverek fejlesztése és a rakétarendszerek fejlesztése (Szarmat hadászati rakétarendszer, Sz?500-as légvédelmi rakétarendszer, Cirkon szuperszonikus rakéta hadrendbe állítása előtérbe kerül).

1. A Ratnyik program

A Ratnyik (harcos) programot Oroszország állítólag 2011-ben indította. Célja az orosz fegyveres erők harci gyalogos csapatai felszerelésének modernizálása (kézifegyverek, testpáncél, taktikai mellény, sisak, kommunikációs képesség), javítása, mely során közel hatvan felszerelési elem lecserélését, illetve újak bevezetését tervezik, előreláthatólag 2020-ra.

A Ratnik testpáncél például egy olyan innováció, mely a katona testének közel 90%-át fedi, speciális szövetből készül, így megakadályozza, hogy viselőjét infravörös eszközökkel észlelhessék.

Mindemellett számos kommunikációjavító eszközt is kap a hadsereg (hang- és videokommunikáció, GPS, Glonass és személyazonosító rendszerek), amik biztosítják a katonák és feletteseik között a gyors, jelen idejű információcserét. A parancsnok egy tabletszerű rendszer segítségével láthatja katonájának helyzetét a térképen, adhat ki parancsokat vagy kommunikálhat velük valós időben, fotókat és videókat küldhet/kaphat.

2. Rosztek exoszkeleton

Az orosz Rosztek dolgozik egy csúcstechnológiákat ötvöző, komplex harcruhán, az exoszkeletonon, ami képes lesz a ruhát viselő katonák erejét és állóképességét is növelni, valamint nemcsak kinetikus lövedékek, hanem radioaktív sugárzás és elektromos impulzusok ellen is védelmet nyújtani.

A szénszálas ruha megkönnyíti a katona mozgását, továbbá segíti az izom- és csontrendszer tehermentesítését 50 kg-os terhelésig. Mindemellett felszerelik majd egy beépített, digitális „szemüveggel” is, amely többek közt segíteni fog a katonának az ellenség célzásában és a helyzetelemzésben is.

A ruha tulajdonképpen egy „karos-csuklós” mechanikus eszköz, amely úgy működik, mint az emberi izületek, tulajdonképpen „lemásolja” azokat. Azonban nem rendelkezik tápegységekkel, szervókkal vagy elektronikával. Az ehhez kapcsolódó egyéb felszerelések működéséhez szükség van az elektromos energiára.

A jelentések szerint már most folyamatban van a kapacitás növelése, a méret és az energiafogyasztás csökkentése. Az első működő prototípus állítólag 2020 körül készül majd el, bár egy látványos kiállítási darab már készült belőle.

3. Az AK-12-es

Az oroszok második fontos döntése az AK-74-es gépkarabély (és származékainak) felváltása AK-12-es fegyverekkel, továbbá várhatóna ez a modell lesz a Ratnyik program fejlesztései mellett az orosz katonák alapfegyvere.

A döntés alapja a jó ár-érték arány volt, továbbá az orosz hadügyi közbeszerzési gyakorlat tradicionális konzervativizmusa. Példa erre, hogy az AK-47 majdnem 70 évvel ezelőtti rendszeresítése óta hiába merült fel sokszor másik fegyverre való váltás, mindig az aktuális AK-verzió mellett döntöttek.

Az új AK-12-es állítólag pontosabb, megbízhatóbb, olcsóbb és az orosz hadsereg igényeinek jobban megfelel, mint a jelenleg használtban lévő verzió. Emellett az AK-15-össel felváltják, 2020-ra várhatóan, az AK-103-ast, és a típusnak egy támogató géppuska változata, az RPK-16 is készül majd a 2020-as évek közepe táján.

4. Jaszen-osztály

Az orosz haditengerészet 2017-ben mutatta be legújabb fejlesztését, mellyel az amerikai haditengerészet fölé kívánják sorolni magukat a Jaszen-osztállyal, azaz a nukleáris tengeralattjáróikkal.

Az úszó fegyverrendszer 8 torpedósilóval és cirkálórakétákkal van felszerelve. Elsődleges célja más tengeralattjárók, hajók és földi célpontok megsemmisítése. A tengeralattjáró állítólag egy nagyon modern számítógéprendszert is tartalmaz, pontos paraméterei viszont ismeretlenek. Ennek bizonyítéka, hogy mindössze 90 ember szükséges a Jaszen-osztály üzemeltetéséhez, miközben a legújabb amerikai támadó tengeralattjáró legénysége 134 fő.

Egy Jaszen-osztály előállítási költségét 1-2 milliárd dollár közé becslik, Oroszország összesen hét darabot tervez építeni belőlük 2022-ig.

5. Szu-57

Az Szu-57-es a haderőfejlesztési program egyik olyan eleme, mely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a vadászgép nem került sorozatgyártásra.

Az orosz légierő ettől a géptől remélte, hogy csatlakozhat az ötödik generációs, már lopakodó képességű vadászgépekkel felszerelt légierők táborához, de most, a sorozatgyártás elmaradásával már garantáltan lemaradnak két legnagyobb riválisuktól, az amerikai és a kínai légierőtől. Hiszen az amerikaiaknál már rendszeresítették az F-35-ösöket, amikből egyre több áll szolgálatba az európai NATO-tagállamok légierőiben is. A kínaiak pedig megkezdték saját lopakodó vadászuk, a J-20 rendszerbe állítását.

A problémát valószínűleg az orosz gazdaság túlterheltsége okozta, így a vadászgép ár-érték arányban nem hordozott elegendő potenciált a továbbfejlesztéshez és gyártáshoz.

6. Mi-28NM „Éji vadász” ? „egy majdnem tökéletes harcjármű”

A Mil Mi-28-as harci helikopter fejlesztése a ’80-as évek óta zajlik, az orosz hadseregben azonban csak 2006-ban rendszeresítették. Legújabb változata, a Mi-28NM „Éji vadász” 2018. végén teljesítette első repülését.

A Mi-28NM-et 360 fokos radarral, a piacon elérhető legmodernebb fegyvervezérlő rendszerrel és precíziós rakétákkal szerelték fel, elődjeivel ellentétben a lövész is tudja irányítani a gépet, ha erre szükség lenne. A gépek össze lesznek kapcsolva egy belső információs rendszerrel is, amellyel a pilóták egymással, illetve az őket kísérő drónokkal is kommunikálni tudnak majd.

Alexander Mikhejev, a Russian Helicopters vezérigazgatója „egy majdnem tökéletes harcjárműnek” nevezte az Éji vadászt. Az új típus kiválóságát alátámasztandó egyes nyugati hírportálok úgy írnak a helikopterről, hogy az messze felülmúlja a NATO legújabb, 2013 óta hadrendben álló AH-64E Apache helikoptereit is.

7. Kraszuha elektronikus harcrendszer

A Kraszuha lényegében egy teherautón hordozható mobil elektronikus harcrendszer (EW), 2015 óta használja az orosz hadsereg, ennek továbbfejlesztése az eddigieknél is modernebb elektronikai, rádiónavigációs- és lokációs rendszerrel, valamint informatikai eszközökkel lett felszerelve. A legutóbbi módosítások egy újabb elektronikus hadviselésrendszer felépítését és katonai osztályba történő átadását feltételezik orosz oldalról.

A zavarórendszer elképesztően sok dologra használható: képes potenciális fegyveres erők felderítésére, légtérellenőrző repülőgépeket (AWACS), illetve radarvezérelt rakétákat is megbénítani, sőt, még hamis adatokat is képesek „feltölteni” az ellenséges elektronikus rendszerekbe. Ez lényegében azt jelenti, hogy akár egy új célpontot is be tudnak táplálni egy ellenséges ballisztikus rakétába. Illetve, állítólag Kraszuhák rejtegetik az orosz interkontinentális rakéták egy részét is a radarjelek elrejtésével, meghamisításával.

8. RS-28 Szarmat ballisztikus rakéta

Az RS-28 Szarmat a legújabb fejlesztés alatt álló orosz föld alatti silóba telepített, folyékony hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakéta. Fejlesztését 2009-ben kezdte a Makejev Állami Rakétaközpont, célja pedig az 1970-es években rendszeresített R?36-os ballisztikus rakéták felváltása.

A kb. 200 tonna starttömegű rakéta jelentős, kb. 10 tonnás harci részt szállíthat. A rendszer a célra irányítható termonukleáris robbanófejekkel, és rakétavédelmi rendszereket elhárító védelmi rendszerrel van felszerelve. Különlegessége, hogy a levegőben hiperszonikus sebességet is el tud majd érni a fegyverrendszer, és még akkor is működőképes tud maradni, ha több, közvetlen atombomba-találat éri a földön.

Első sikeres indítása 2017 decemberében történt föld alatti silóból a Pleszeck űrrepülőtérről. A rakétáról a közvélemény előtt hivatalosan először Vlagyimir Putyin beszélt 2018. március 1-jén a Szövetségi Gyűlésben tartott beszéde során. Rendszeresítése 2020 előtt nem várható, de utána valószínűleg 2021-re felváltja az orosz földről indított nukleáris rakéták jelentős részét.

9. Robottankok

Oroszország jelenleg több párhuzamos szálon is futtat robotprogramokat és azok fejlesztését. Úgy tudni, két ilyen kísérlet van folyamatban, egyet az Impus-2 Tech Center és egyet a Kalasnyikov Konszern is folytat.

Ezek a harcrobotok többnyire önállóan működő, de kézileg is irányítható, kisebb-nagyobb harckocsik lesznek. Az Impuls-2 egy BMP-3-as alvázra épített felderítőtankon (Vihr) és egy gyalogsági harcjárművön (Uran-9) dolgozik, miközben a Kalasnyikov egy kisebb, hét tonnás harcjárművet épít, elsősorban felderítő és támogató célokra (Szoratnyik). A robotok várhatóan gyalogos és páncélos célpontokkal is fel tudják majd venni a harcot, a kilövési parancsot viszont egyelőre még embernek kell kiadnia.

Azt nem tudni, hogy mikor (ha egyáltalán) tervezik rendszeresíteni a hadseregben is a robottankokat, működő prototípusok viszont már mindhárom esetben készültek. Továbbá, az oroszok a szíriai háborúban való részvételének köszönhetően a ?tesztekre? is sor került, amely azonban nem hozott bíztató eredményeket.

Például az Uran-9 papíron ügyes konstrukciónak tűnik. Van lánctalpa, amivel nehéz terepen is gördülékenyen haladhat; vannak fedélzeti gépágyúi és rakétái; van többféle szenzora, amik a célzásban és a tájékozódásban segítik. De a harctéren nem sikerült kiaknázni a képességeit.

Kicsi a hatótávolsága ? bár nincs utasa, se vezetője, így nem kockáztat emberéletet ?, a tank legfeljebb 300-500 méterre távolodhat el a vezérlőállomástól. Továbbá lefagyások, kapcsolódási hibák és célzási, tüzelési nehézségek is hátráltatták a hatékony alkalmazását.

10. PAK TA program

Az orosz mérnökök legújabb terve 2024-re a jövő szállítógépének létrehozása. A PAK TA programban a tervezők elképzelése szerint, a programnévre hallgató monstrum képes lesz 200 tonna teher szállítására, mindezt 2 000 km/h-t meghaladó sebességgel (ez mintegy 400 darab Armata harckocsi), így a 80 darab teherszállító repülőgép rendszerbe állításával az orosz fegyveres erők képesek lesznek egy komplett páncélos hadsereg eljuttatására a világ bármely pontjára.

A programban szerepel továbbá egy széles törzsű szállítógép fejlesztése is 80-200 tonna közötti szállítókapacitással, amikkel a meglévő Iljusin és Antonov flottát tervezik leváltani.

Ezzel az orosz légierő megközelítőleg bárhol a világon képes lesz nyomást gyakorolni a riválisaira, illetve a katonáit gyorsan és biztonságosan eljuttatni bármilyen műveleti területre.

Nagyhatalmi aggodalmak az orosz fegyverkezés kapcsán

Donald Trump, amerikai elnök Emmanuel Macron, francia államfővel és Angela Merkel, német kancellárral folytatott telefonbeszélgetéseiben a politikai vezetők egyhangúlag komoly aggodalmukat fejezték ki Vlagyimir Putyin. orosz elnök atomfegyverekre vonatkozó tervei miatt.

A három politikus egyetértett abban, hogy Putyin 2018-ban Moszkvában elmondott évértékelő beszédében említett fegyverfejlesztési tervek elterelik a figyelmet a produktív párbeszédtől Oroszország és a Nyugat között, sokkal inkább burkolt erőkinyilvánítás.

Trump a francia kollégájával és a német kancellárral szót ejtett a szíriai konfliktusról is. A Fehér Ház szerint a vezetők egyetértettek abban, hogy a damaszkuszi vezetésnek, és a vele szövetséges Iránnak és Oroszországnak teljes körűen és azonnali hatállyal végre kell hajtaniuk az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2401-es számú határozatát, amelyben a világszervezet azonnali tűzszünetre szólít fel.

A fő problémának azonban továbbra is az oroszok folyamatos haderőfejlesztését tekintik. Ez több fogatókönyvet vet fel a jövőre nézve.

Katonai szakértők szerint 2024-re az orosz haderő képes lesz megfelelő szinten kezelni bármilyen konfliktust, amihez nagymértékben hozzájárul az is, hogy addigra kiépül egy, az egész világot lefedő katonai rendszer, amelynek lesznek elemei nem csak a Közel-Keleten, de Latin-Amerikában és a dél-ázsiai térségben is.

Előreláthatólag Putyin továbbra is felkészül egy esetleges Nyugat?Oroszország globális konfliktusra, ahol a klasszikus értelemben véve vett hadviselés ki fog egészülni például a kiber- vagy az információs hadviseléssel. Ebből következik a második konklúzió, miszerint Oroszország igyekszik nemcsak lépést tartani az új haditechnikai fejlesztésekkel és hadviselési irányzatokkal, hanem maga kívánja alakítani a megváltozott biztonsági környezetben alkalmazott eszközök, eljárások és elméletek palettáját.

Címlapkép: A győzelem napja Oroszországban. Moszkva, 2019. május 9.
Armata típusú harckocsik a moszkvai Vörös téren a győzelem napja alkalmából rendezett katonai díszszemlén 2019. május 9-én, a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem 74. évfordulóján.
(Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)

A Szuezi-csatorna és a Bab el-Mandeb-szoros gazdasági és katonai jelentősége

Szerző:

BSZK

máj 10, 2019

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat
A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A Szuezi-csatorna a vízi kereskedelem legfontosabb központjának számít a Közel-Kelet számára, hiszen összeköti a Földközi-tengert az Indiai-óceánnal. Ezzel rendkívül hosszú utat és hatalmas pénzösszegeket spórol meg a csatornát használó országoknak. A szállítás a csatornát követően a Bab el-Mandeb-szoroson keresztül folytatódik, azonban a csatorna és a szoros nemcsak gazdasági és kereskedelmi, hanem geopolitikai, katonai, stratégiai szempontból is lényeges.

A Szuezi-csatorna és a Bab el-Mandeb-szoros földrajzi elhelyezkedése

A Szuezi-csatorna a Sínai-félsziget nyugati részén található, összeköti a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel. Építése 1859-ben kezdődött és tíz éven át tartott, legutóbb 2015-ben bővítették és tették kétirányúvá. Hossza 193 km, maximális mélysége 24 m, átlagos szélessége pedig 205 m. A csatorna a legrövidebb vízi útvonal az Atlanti-óceán és az Indiai-óceán között.

A Bab el-Mandeb egy tengerszoros, mely összeköti az Indiai-óceánt és a Vörös-tengert, elválasztja Afrikát és az Arab-félszigetet. Arab nevének jelentése a „siralom kapuja”, amely veszélyes hajózhatóságára utal, ennek ellenére azonban ma is rendkívül forgalmas nemzetközi olajszállítási útvonal. Az itt áthaladó hajók szállítmánya Európába és az Egyesült Államokba jut el, így az egyik legfontosabb tengeri útvonalnak számít. Szélessége átlagosan körülbelül 30 kilométer, ezért könnyű célpontot jelenthetnek a rajta áthaladó hajók.

Az 1950-es évektől kezdődően a csatorna forgalma nagyban megváltozott, amely a Perzsa-öbölből nyert nyersanyagokból készült olaj- és petróleumtermékek növekvő szállításának volt köszönhető. Ennek hatására a következő évtizedekben olajszállító tankerek jelentek meg. Az olajkereskedelem növekedésével a tankerek mérete is nőtt, olyannyira, hogy azok a Szuezi-csatornán már nem tudtak közlekedni, emiatt többször is bővítették a csatorna szélességét.

A gazdasági vonatkozások

A Szuezi-csatorna jelentősége többek közt abban rejlik, hogy a világ vízi kereskedelmének 8%-a itt zajlik, az ebből származó adók pedig nagy bevételt jelentenek Egyiptom számára. Nemcsak az arab országok részesülnek a gazdasági lehetőségekből, hanem például India és az USA is.

A Bab el-Mandeb-szoroson keresztül naponta megközelítőleg 4,7 millió hordónyi olaj halad át. Mindemellett Egyiptom számára a folyékony gázimport miatt, Szaúd-Arábiának, az Egyesült Arab Emírségeknek és Katarnak pedig a kulcsfontosságú útvonal miatt fontos, amely elvezet a SUMED (Suez-Mediterranean) olajvezetékhez. Ez a szárazföldi olajvezeték átszeli Egyiptomot, a csatornától Alexandriáig tart.

A geopolitikai vonatkozások

A Szuezi-csatorna gazdasági szerepe mellett, földrajzi elhelyezkedése miatt, olyan stratégiai eszközt is jelent Egyiptomnak, mellyel befolyásolhatja a környező országok politikai lehetőségeit és döntéseit. A csatorna lezárásával az ország például Izraelre is nagy hatást tud kifejteni. Emiatt az útvonal alternatívájaként jelent meg 2014-ben a ,,Red-Med? projekt, Izrael és Kína összefogásával. A tervezett vasútvonal Izraelen haladna keresztül Eilattól Haifáig, ahová az Akabai-öblön keresztül lehet eljutni. Ezáltal az Afrikával való kereskedelem könnyebbé válhat, azonban a Szuezi-csatorna nagymértékben veszítene geopolitikai jelentőségéből.

Ugyanakkor Kína folyamatosan befektet Egyiptomban is, ezzel erősítve a két ország közötti kapcsolatot. Kína a térségben a legtöbb arab országgal jó viszonyt ápol.

Egyiptom a csatornának, és ezáltal a geopolitikai hatalmának köszönhetően az USA-tól is folyamatosan pénzbeli és katonai támogatásban részesül. Az Egyesült Államok számára rendkívüli jelentőséggel bír a terület, katonai jelenléte a Szuezi-csatornán állandó és meghatározó.

A Bab el-Mandeb-szorost geopolitikában és világkereskedelemben elfoglalt pozíciója miatt több ország is próbálja befolyása alá vonni. Többek közt az USA, Kína, Japán, Németország és Szaúd-Arábia is megjelent katonailag, ráadásul Dzsibutiban található az USA egyik afrikai katonai bázisa. Emellett Dzsibutinak Kína is hatalmas összegű támogatásokat nyújt. Kína jelenléte a Bab el-Mandeb-tengerszorosnál igen aggasztó az amerikaiak számára. A jelenlegi jemeni elnök, Abd Rabbuh Mansur szerint, „aki a kezében tartja a Bab el-Mandeb- és Hormuzi-szorost, annak nincs szüksége atombombára.”

Veszélyek

A régió hatalmi egyensúlyának megbomlása és a szoros esetleges blokádja nemcsak világgazdasági hatással (olajár-növekedés), hanem komplex politikai következményekkel is járhat, akár az USA és Kína is beavatkozhat annak érdekében, hogy stabilizálják és biztosítsák a világ olajellátását és az olaj stabil árát.

Jemen és Dzsibuti között elhelyezkedve, a szorost olyan veszélyek fenyegetik, melyek akadályozhatják a kereskedelmet. Egyrészt a véget nem érő konfliktus Jemenben a húti felkelők és a Hadi vezette erők között, másrészt a közeli Szomáliában is gyakorivá vált terrorizmus és kalózkodás. Ebben a feszült politikai helyzetben támadtak meg az Iránnal szövetséges húti felkelők 2018 júliusában két tankhajót, mely azt eredményezte, hogy Szaúd-Arábia átmenetileg felfüggesztette az olajszállítást. Még ugyanazon év augusztusában visszavonták a felfüggesztést a szorosban, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vízi járműveket nem veszélyezteti tovább a kialakult politikai helyzet és a terrorizmus. Sőt, a régió egyre inkább destabilizáltnak tűnik: a felkelők a szoros közelében 2018-ban számos alkalommal rakétatámadásokat intéztek szaúdi és amerikai vízi járművek ellen. Irán szerepe sem elhanyagolható a konfliktusban, hiszen a húti sikerek esetén hatalmukat kiterjeszthetik a szorosra. A siíta lázadók és a kormányerők között 2014-ben kezdődtek a vallási ellentéten alapuló összecsapások, mely később polgárháborúvá alakult.

Megoldás(?)

Tényként kezelhető, hogy a Bab el-Mandeb-szorosnál zajló kereskedelmet folyamatosan veszélyeztetik olyan jelenségek, amelyek megoldása még egy jó ideig nem látható. A lehetséges alternatívák közé tartozik a kalózoktól és támadásoktól tartó kereskedőknek más útvonal keresése is. Az egyetlen lehetőség Afrika megkerülése lenne, ez azonban egy hatalmas kerülőt jelentene, ami gazdaságilag nem éri meg.

Reális megoldásként jöhet szóba tehát a Bab el-Mandeb-szoros közelében kialakult fegyveres konfliktusok és a szomáliai kalózkodás megállítása. A jemeni béke elérése és a kalózok megfékezése csak nemzetközi felügyelet alatt történhet meg. Figyelembe véve azonban, hogy sem Szaúd-Arábia, sem Irán nem fogják feladni geopolitikai ambícióikat, a nemzetközi közösség fellépése nélkül a megoldás, azaz a polgárháború befejezése Jemenben, nem lesz könnyű feladat.

Írta: Ustea Dóra

A Wikileaks és Julian Assange: ?támadás mindannyiunk ellen? vagy ?a törvények felett senki sem állhat??

Szerző:

Zernig Csombor

máj 9, 2019

London, 2019. április 11.Julian Assange ausztrál oknyomozó újságíró támogatói tüntetnek az őrizetbe vétele ellen a londoni Westminster bíróság előtt 2019. április 11-én. Lenín Moreno ecuadori elnök ezen a napon visszavonta Assange ecuadori menedékjogát. A diplomáciai lépés nyomán ezután a Scotland Yard őrizetbe vette a WikiLeaks kiszivárogtató portál 47 éves alapítóját Ecuador londoni nagykövetségén, ahol Assange hét évig tartózkodott.(Forrás_ MTI/EPA/Andy Rain)

Április 11-én a londoni Metropolitan rendőrség őrizetbe vette Julian Assange-ot, a Wikileaks alapítóját, miután Lenin Moreno, ecuadori elnök bejelentette, hogy országa nem hajlandó tovább biztosítani az exhacker menedékjogát. Moreno a döntést a nemzetközi egyezmények sorozatos megszegésével és a londoni ecuadori követség házirendjének megsértésével indokolta twitterén.

Áruló vagy az igazság őre? A Wikileaks?alapító ausztrál hacker megítélése sokak által rendkívül eltérő és vitatott kérdés. A szervezet 2006-os megalakulását követően, olyan titkosított, a nemzeti kormányok számára kellemetlen adatok, dokumentumok és akták láttak napvilágot, amelyek létezése önmagában megváltoztatta az emberek által elképzelt képet saját országaik kormányairól és azok valódi céljairól.

A Wikileaks számára a nemzetközi hírnevet 2010-ben az amerikai Chelsea Manning (született Bradley Manning) által kiszivárogtatott (391 832 db) iraki, valamint afganisztáni (91 000 db) háborúról szóló titkosított dokumentum hozta meg. A Pentagon hálózatának, a SPIRNet (Secret Internet ProtocolRouter Network) jelszavainak feltörésében Julian Assange segítette Manninget, aki az adatok sikeres dekódolása után közzétett minden iratot a Wikileaks-en keresztül. A jelentésekben az amerikai hadsereg eltitkolt, vagy rosszul elsült akció találhatóak meg, amelyek közül a leghíresebb és legnagyobb visszhangot keltő ?ColleteralMurder? nevű felvétel volt. Egy Bagdadban szolgáló, amerikai Apache típusú katonai helikopter tüzet nyitott egy 18 fős, mint később kiderült, magukat megadni akaró embercsoporta, köztük a Reuters hírügynökség két újságírójára is. A videó kiszivárgása rendkívüli tiltakozást váltott ki az iraki és afganisztáni intervenció szükségszerűségével és legitimitásával szemben. A katonai dokumentumokon túl Manning titkosított diplomáciai iratokat is továbbított Assange számára, amellyel az Egyesült Államok és szövetségesei kellemetlen és kiszolgáltatott állapotba kerültek.

Az eset után az ausztrál származású Julian Assange hatalmas népszerűségre tett szert. Világszerte előadásokon, konferenciákon és különböző workshopokon vett részt, ahol a Wikileaks által kiszivárogtatott információk valódiságáról és ezek közvéleményformáló szerepéről beszélt. 2010-ben Svédországba utazott, ahol szervezete központját akarta létrehozni. Augusztusban azonban a helyi hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene szexuális bántalmazás és molesztálás vádjával, amit tételesen cáfolt. Állítása szerint az őrizetbe vétele politikai ürügyként szolgált arra, hogy kiadhassák az Egyesült Államoknak, ahol akár 5 évnyi szabadságvesztést is kiszabhattak volna rá az adatlopásban való részvételéért. Decemberben azonban önként feladta magát és óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezték. 2012-ben a brit Legfelsőbb Bíróság döntött Assange kiadatásáról a svéd hatóságoknak, azonban idézése ellenére nem jelent meg a Scotland Yardnál. A hacker félve a kiadatástól Ecuador londoni követségén kért menedékjogot, amit a nézeteivel rokonszenvező ecuadori elnök, Rafael Correa végül biztosított számára. A Wikileaks irányítását és közéleti tevékenységét ettől kezdve egészen 2019. április 11-ig a nagykövetség épületéből, a világhálón folytatta.

A 2016-os amerikai elnökválasztás alkalmával újra fellángoltak Julian Assange mielőbbi elfogatását sürgető vélemények az USA-ban. A választás előtt a Wikileaks beharangozta a Demokrata Párt számára kellemetlen levelezések és információk megosztását, melyet végül meg is tettek. A napvilágra hozott e-mailek nagy része Hillary Clintonhoz és kampányfelelőséhez, John Podestához voltak köthetőek. Assange-ot az eset után többek között az oroszokkal való összejátszással, Donald Trump, a republikánus jelölt szándékos segítésével és a választások befolyásolásával gyanúsították meg. Az adatok nagy részét a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) rendszereinek feltörése után hozták nyilvánosságra, amelyek egyfajta válaszként is szolgálhattak Trump szexuális botrányányának hírére nézve. Az adatlopásért és kibertámadásért Oroszországot tette felelőssé az USA, emiatt felvetődött a Wikileaks orosz befolyásolása is. Julian Assange cáfolta a vádakat, állítása szerint, ha az oldal birtokába jut bármilyen terhelő információ a republikánus jelöltről, akkor ezeket is haladéktalanul közzé fogják tenni.

A fordulópont az új ecuadori elnök, Lenin Moreno 2017-es megválasztásával következett be. Az új elnök kapcsolata nem volt felhőtlen Assange-dzsal, akit ?örökölt problémának? nevezett. A szivárogtató oldal továbbra is titkosított és kényes adatokat hozott napvilágra, amellyel Ecuadort nagy nemzetközi (elsősorban amerikai) nyomás alá helyezte. Az oldal nyíltan kiállt a 2017-ben Spanyolországtól függetlenedni akaró Katalónia oldalán, amely negatívan hatott Ecuador és Spanyolország kapcsolatára. Moreno többször is sérelmezte, hogy a menekültstátuszt élvező Assange gyakran kritikával él a nagykövetségi állapotokkal szemben, miközben folyamatosan megszegi annak házirendjét és engedély nélkül kamerákat szerel fel az épületben. Az ecuadori elnök 2018 tavaszán korlátoztatta Assange internethozzáférését és megtiltotta számára bármilyen fajta további politikai aktivitást.

2019 tavaszára az ecuadori elnök és Assange szembenállása személyessé vált, amikor az elnök magánéletéről szivárgott ki több kép a világhálóra. Moreno a háttérben a Wikileaks-et sejtette és kijelentette, országa nem hajlandó tovább garantálni Julian Assange menedékjogát. A londoni Metropolitan Police végül április 11-én őrizetbe vette a követségen hét évig bujkáló exhackert. Theresa May, brit miniszterelnök parlamenti megszólalásában üdvözölte Assange elfogását és megköszönte a rendőrség gyors és szakszerű munkáját.

A bíróság bűnösnek találta a szabadlábra helyezés feltételeinek megsértésében és 50 hetes börtönbüntetést szabott ki rá. Nagy-Britannia a férfi elfogása után azonban garanciát adott számára, hogy nem adják ki olyan országnak, ahol vallatás, vagy esetlegesen halálbüntetés várna rá.

A Wikileaks atyjának letartóztatása óta több mint 40 millió kibertámadás érte Ecuadort a világ minden pontjáról, ami egyfajta tiltakozásként fogható fel a hacker-társadalom részéről. Sokan örömmel fogadták a hírt, míg mások a szólás- és véleményszabadság semmibe vételét emlegetik. Egy azonban biztos: A nemzetközi közösség nagy érdeklődéssel kíséri az ausztrál férfi további sorsát, aki képes volt megváltoztatni a modern társadalmak szemléletét és gondolkodásmódját a világ történéseiről.

Címlapkép: London, 2019. április 11.
Julian Assange ausztrál oknyomozó újságíró támogatói tüntetnek az őrizetbe vétele ellen a londoni Westminster bíróság előtt 2019. április 11-én. Lenín Moreno ecuadori elnök ezen a napon visszavonta Assange ecuadori menedékjogát. A diplomáciai lépés nyomán ezután a Scotland Yard őrizetbe vette a WikiLeaks kiszivárogtató portál 47 éves alapítóját Ecuador londoni nagykövetségén, ahol Assange hét évig tartózkodott.
(Forrás_ MTI/EPA/Andy Rain)

Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő ? 2019. április

Szerző:

BSZK

máj 9, 2019

Palesztin?izraeli konfliktus

Eszkalálódó gázai konfliktus

A május 3-ai incidenst követően, melyben két izraeli katona sérült meg és négy palesztin vesztette életét, május 4-én (szombaton) a Gázát irányító Hamász rakétacsapásokat mért Dél-Izrael területére. Beszámolók szerint több száz rakétát lőttek ki a Gázai övezet területéről, melyeket többségében sikeresen semlegesített a Vaskupola rakétaelhárító-rendszer. Izrael Állam a Hamász támadására válaszul légicsapásokat, valamint szárazföldi csapásokat hajtott végre a Hamász katonai szárnyának állásai ellen.

Jared Kushner türelmet kér az izraeli kormánytól

A Fehér Ház tanácsadója, Jared Kushner május 2-án (csütörtökön) egy Közel-Kelettel foglalkozó think-tank fogadásán arról beszélt, hogy türelmet kér az izraeli és palesztin vezetéstől, valamint hogy tartózkodjanak az egyoldalú lépésektől. Ennek oka, hogy folyamatban van Donald Trump, amerikai elnök közel-keleti béketervezetének kidolgozása, melyet előreláthatólag a muszlim ramadán ünnep után, júniusban fognak nyilvánosságra hozni. A tervezet várható sikeressége kétséges, hiszen a palesztin fél már előre jelezte, hogy elutasítják azt Jeruzsálem és a Golán-fennsík izraeli annektálásának amerikai elismerése miatt. A jelenleg kiváló amerikai?izraeli kapcsolatok ellenére sem várható teljes elfogadás az izraeli oldalon sem, hiszen Benjamin Netanjahu miniszterelnök bejelentette szándékait a ciszjordániai telepek annektálására, hogy biztosítsa a szélsőjobboldali pártok támogatását a kormány számára.

Európai uniós kritika Izraellel szemben

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának április 29-ei, közel-keleti ügyeket tárgyaló ülésén Finnország ENSZ képviselője beszédében kritizálta az izraeli vezetést az egyoldalú lépések miatt, amelyek veszélyeztetik a kétállami megoldás lehetőségét. A beszédet illetően számos kritika merült fel: a finn képviselő a beszéd elején felsorolta, hogy az EU mely tagállamai állnak a nézőpont mögött. Ez a lista gyakorlatilag az Unió 27 tagállamát tartalmazta, kivéve Magyarországot, amely az utolsó pillanatban vétóval élt a közös álláspontot illetően. A kritikákat az okozza, hogy ezt követően azonban a beszédben a teljes Európai Unióra hivatkozott a képviselő, figyelmen kívül hagyva ezzel a magyar vétót.

Az ENSZ Főtitkár helyettese kritikát fogalmazott meg a kétállami megoldás mellőzése miatt

Rosemary DiCarlo, az ENSZ békeműveletekért felelős főtitkárhelyettese, április 29-én beterjesztette a jelentését a Biztonsági Tanács közel-keleti ügyeket tárgyaló ülése elé, melyben kifejezte aggodalmát a palesztin?izraeli békefolyamatot illetően. Véleménye szerint az izraeli kormány egyoldalú lépései a telepeseket illetően, valamint az eszkalálódó gázai konfliktus miatt veszélybe kerül a békefolyamat jövője. Kifejtette, hogy az ENSZ 2018-ban 110 millió dollárt gyűjtött össze a gázai körülmények enyhítésére, ezek azonban nem pótolhatják a tartós politikai rendezést.

Települést fognak elnevezni Donald Trumpról

A Golán-fennsíkon április 23-án tett látogatása alkalmából Benjamin Netanjahu, izraeli kormányfő bejelentette, hogy egy új települést fognak elnevezni az amerikai elnökről a Szíriától elfoglalt területen. A döntés háttere, hogy március 25-én Donald Trump hivatalosan is elismerte az izraeli annexiót a terület felett.

Szíria

Orosz?török átrendeződés

A 2017-es asztanai megállapodás szerint létrehozott orosz?török eszkalációcsökkentő zóna hamai tartományából a török hadsereg május kezdetével kiürítette a hozzá tartozó megfigyelő pontokat. Ezt a lépést részben a török erők átcsoportosítása miatt, részben a kormányerők és a HTSh terrorszervezet (korábban Nuszra Front) között kiéleződött összecsapások következtében tette. Ezzel egy időben a Szíriai Szabad Hadsereg „Nemzeti Felszabadító Front” elnevezésű ? Ankara által támogatott ? brigádja a török hadsereg segítségével offenzívába kezdett az Aleppótól északra fekvő Tell Rifat kurd település ellen. Bár ez a zóna is közös orosz?török megfigyelés alatt állt, innét az orosz fél vonult ki, helyt adva Törökország katonai akciójának. Ezzel a térfélcserével újabb meglepetésszerű fordulatot vett az észak-szíriai térség helyzete, mely továbbra is mélyen érinti a régió menekültüggyel és terrorizmussal kapcsolatos biztonsági kihívásait.

Tűzszüneti megállapodás

A szíriai és orosz légierő immár ötödik napja mér intenzív csapásokat a felkelők utolsó fellegvárának számító Idlíb-tartományra, ami így a nyolc hónapja tartó tűzszüneti megállapodás végét jelenti. A londoni központű SOHR (Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Szervezete) adatai szerint a támadásokban eddig 67 ember vesztette életét, több százan megsebesültek és több ezren hagyták el otthonukat. A kormányerők műveletei mellett a HTSh terrorszervezet sincs tekintettel a lakosság épségére, így a közeljövőben a két fél között még véresebb összecsapások várhatóak. Az ENSZ Humanitárius Koordinációs Hivatal közzétette, hogy csak február óta az idlíbi és hamai tartományokból közel 140 ezer menekült kényszerült elvándorlásra. Bár Ankara igyekszik nyomást gyakorolni Moszkvára a légicsapások visszaszorítása érdekében, az eddigi tárgyalások kevés sikerrel jártak.

1...414243...113 42. oldal a 113-ból

biztonsagpolitika.hu

Izrael a történelemben először fizikai offenzívával válaszolt egy kibertámadásra

Kazahsztán Nazarbajev után

Hormuzi-szoros, az iráni ütőkártya? ? A Hormuzi-szoros stratégiai, gazdasági jelentősége és szerepe a regionális vetélkedésben

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat

Geostratégiai ABC: érdekütközések a Karib-szigeteken

Meghívó az MHTT INF Treaty Workshopjára

A májusi nagy kérdés: az EP-választások

Az orosz haderőfejlesztési programok

A program hangsúlyos elemei

A Szuezi-csatorna és a Bab el-Mandeb-szoros gazdasági és katonai jelentősége

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat

A Wikileaks és Julian Assange: ?támadás mindannyiunk ellen? vagy ?a törvények felett senki sem állhat??

Közel-Kelet és Észak-Afrika hírfigyelő ? 2019. április

Palesztin?izraeli konfliktus

Szíria

Kiemelt témák

The Relationship Between Attack and Defense in Warfare Theoretical Foundations and Historical Lessons

Amerika, 2026 Március

“World War III” as a Discursive Risk Factor: Historical Lessons, Contemporary Escalation Drivers, and Implications for Nuclear Stability

Transatlantic Debate Intensity 2006–2026: Extended Analytical Study

Twenty Years of Security Discourse: Why Context Still Matters

A szíriai kisebbségek helyzete 2025-ben: vallási és etnikai csoportok jogi, politikai és társadalmi státusza, valamint migrációja

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

A Wagner csoport

A mexikói kábítószer-kereskedelem legjelentősebb szereplői

Kelet-Közép-Európa szerepe a NATO kollektív védelmi rendszerében

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

biztonsagpolitika.hu

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat

A program hangsúlyos elemei

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat

Palesztin?izraeli konfliktus

Szíria

Kiemelt témák

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

Cookie (süti) beállítások

Adatvédelmi beállítások

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja
a különböző típusú cookie-kat