Bismarck kora, avagy a boldog békeidők alkonya

Szerző:

jún 15, 2019

Értekezésemben röviden bemutatom a német egység kialakulásához vezető út közvetlen diplomáciai?politikatörténeti eseményeit, valamint Otto Eduard Leopold von Bismarck kancellárságának fő momentumait. Ismertetem a német egység előtti világrend hatásait a szétaprózódott németség szemszögéből, a felemelkedés és a Birodalom korszakát, majd a diplomáciai kitekintés után összegzés következik. Tanulmányom gerincét cirka fél évszázad alkotja, tehát a legjelentősebb fázisok prezentálására van lehetőségem a teljesség igénye nélkül. Visszatekintve bemutatom, hogy milyen impressziója volt a bécsi kongresszus évében született Vaskancellárnak és mennyire övezi mitikus megítélés az uralmát.

Előzmények: ösvény a Poroszország vezette Németország felemelkedéséhez

A harmincéves háborúig a Német-római Császárság volt Európa legerősebb hatalma, de a vesztfáliai békeszerződés¹ lényegében a Német Birodalmat teljesen szétszabdalta, ezzel a tönk szélére került, így kisebb-nagyobb halmazokból álló föderatív császárságot hagyott a helyén. A szétmorzsolódott Birodalom látképe azt mutatta, hogy a német hatalomnak egyszer s mindenkorra befellegzett. A nem teljes körűen rendelkező béke magában foglalta a francia?német ellenségeskedés kiújulását, ami három évszázada mételyezte az európai légkört (Ormos, 2008). A német részegységekből két hatalom emelkedett ki: a Habsburg Birodalom és Poroszország. A Habsburg Birodalom megszervezte a magyar területeket és felszabadította azokat a török uralom alól, és az egész német területet próbálta egységesíteni, de nagy konkurensére talált Poroszország képviseletében. A két német birodalom között balansz alakult ki az 1800-as évek közepére,² Poroszország viszont sikeres reformjainak köszönhetően gazdaságilag és katonailag is jóval dinamikusabban fejlődött.³

A Hohenzollern?Habsburg egyensúlyt Napóleon kibillentette, erre azért adódott lehetősége, mert a francia forradalom ellen szervezett koalícióból Poroszország kilépett, és így a Habsburg Birodalom egyedül tehetetlennek bizonyult a francia császár térhódításával szemben német földön. Napóleon nyomására a német tartományok létrehozták a Rajnai Szövetséget, aminek alapító oklevelét 1806. július 12-én Párizsban írták alá⁴ (Vadász, 2011). Poroszország megtorpanása nem volt hosszú életű, mert hamarosan kárpótolta veszteségeit, miután Napóleon vereséget szenvedett, és a bécsi kongresszus tisztább képet festett a német területek jogállásáról.⁵ Egy kis kitérőt teszek a ?Szent Szövetséggel” kapcsolatban és felhívom a figyelmet Sándor cár Chateaubriand-nak tett mondataira:

?Immár nem létezik angol politika, francia, orosz, porosz vagy osztrák; ma már csak egyetlen közös politika létezik, amelyet mindenki boldogulása érdekében el kell fogadnia minden államnak és minden népnek.?⁶ (Kissinger, 2014, 58-59 pp.) Láthatjuk azonban, hogy Poroszország nem osztotta a cár messianisztikus világképét, ugyanakkor állítom, hogy a bécsi tanácskozás megerősítette a poroszok társadalmi és politikai struktúráját. Okvetlenül megemlíteném még, hogy a modern Európa 1815 és a századforduló között élte meg legharmonikusabb periódusát, valamint a kongresszus utáni évtizedeket jellemzően a legitimáció és a hatalom közötti speciális egyensúly alkotta.⁷

Az 1848. februári francia forradalom márciusban Németországra is átterjedt, a király hatalma megrendülni látszott. Berlinben március 18-án népfelkelés tört ki, amire IV. Frigyes Vilmos (1840-1861) azonnal reagált: összehívta április 2-ára az egyesült Landtagot, és kiállt a poroszországi és németországi alkotmányozás mellett. Március végén a frankfurti úgynevezett előparlament kezdődött, később május 18-án az alkotmányozó gyűlés képviselői konzultációt folytattak a Paulskirchében⁸. A Paulskirche-i folyamatokat a nemzeti egység szétbomlása fenyegette, mert Schleswig felvétele a Német Szövetségben nemzetközi felháborodást váltott ki.⁹ A zűrzavaros események gyorsan erodálni kezdték a kezdetben forradalmi hangulatot és a nemzetgyűlés tevékenységét is. Végül 1849. március 27-én a nemzetgyűlés elfogadta a birodalmi alkotmányt,¹⁰ másnap IV. Frigyes Vilmos porosz királyt német császárrá választották, ezzel a király stabilizálta hatalmát. Az alkotmány mégsem léphetett érvénybe, hiszen a porosz király április 3-án visszautasította a császári koronát, ezzel a frankfurti kezdeményezés ? miszerint Németországot parlamenti monarchikus alkotmányos állammá alakítsák ? lezárult. A forradalom utáni évtized inkább hátrameneteléssel telt el, mint előre lépéssel. 1858-ban a király betegsége miatt kénytelen volt a régensséget testvérének, Vilmosnak átadni¹¹ (Vadász, 2011).

Bismarck felemelkedése, az államférfi beírta magát a történelembe

A hadsereg megreformálásáról szóló törvényjavaslatot a tömérdek egyeztetések és azok módosításainak ellenére is visszadobta a parlament, a liberális csoportok és a király között megnövekedett ellenszenvre válaszul az uralkodó feloszlatta a kamarát és új választásokat írt ki.¹²

I. Vilmos elszámította magát, a választási küzdelemben a liberálisok még inkább megerősödtek és befolyásukat kiterjesztették az államigazgatás valamennyi területére. A porosz monarchia a tönk szélére sodródott; a néhány éve uralkodó Vilmos nem látott alternatívát, így a lemondás gondolatával foglalkozott. Hadügyminisztere, Albrecht von Roon gróf azonban a kitartásra bátorította és javaslatot tett arra, hogy nevezze ki Otto von Bismarckot miniszterelnöknek. Bismarck élt az opcióval és elfogadta a kinevezést.¹³ A frissen kinevezett kormányfő folytatta a ?vilmosi? módszereket, sőt, még erélyesebben lépett fel a liberálisok ellen. Költségvetés nélkül kormányzott, rendszabályokkal fenyegette a liberális tisztviselőket, lépéseit ?alkotmányos hézaggal” indokolta ? a ?joghézagelmélet? alkotmányjogilag aligha volt magyarázható ?, kormánya mégis e keretek között működött.¹⁴ Politikai berendezkedésben működtek a fékek és ellensúlyok rendszere, és az alkotmány passzusai, így az alkotmányos kérdésekben nem tudta döntően a belpolitikai harcokat a maga javára fordítani, ezért kénytelen volt külpolitikai eredményeket felmutatni.

A fentebb említett Schleswig kapcsán Poroszországot és Ausztriát előre megfontoltan, következetesen belekormányozta a Dániával szembeni konfliktusba.¹⁵ Az újonnan megkaparintott tartományok osztogatásával Ausztria nem értett egyet maradéktalanul, olyannyira nem, hogy 1866-ra megkérdőjelezte a gasteini szerződést, és mindkét fél diplomáciájában előkészítették a leendő háborút. Az összecsapás néhány hétig tartott csak, a porosz?osztrák háború¹⁶ tovább erősítette a Porosz Birodalom nemzetközi helyzetét, de az osztrákok nem szenvedtek megalázó vereséget, ugyanis Bismarck továbbra is szövetségesként tekintett Ausztriára. Az esemény után nem sokkal Jacob Burchard, svájci történész így elmélkedett: ?Németország politikai viszonyainak megváltoztatása Poroszország katonai hatalmának segítségével, mely épp e siker által biztosította hegemóniáját Németországban és csinált Ausztriából nem német hatalmat. 1866 volt az 1848 forradalmára ? egy, céljaihoz mérten bukott forradalomra ? adott válasz. A ?veszett év? sem egységet, sem szabadságot nem hozott; a német háború legalább jelentősen közelebb vitte Németországot az egységhez, amikor kizárta a német kérdés nagynémet megoldásának lehetőségét, és ezzel a kisnémet megoldás egyik jelentős akadályát elhárította?. (Winkler, 2005, 172. o.) A gyors győzelmet rögtön ki is használva az úgynevezett felhatalmazási törvény (indemnitás) elfogadásával oldódott meg az éveken át nyomasztó alkotmányos konfliktus az uralkodó, a kormány és a parlament között.

Birodalom születése, majd két évtizednyi kancellárság

Poroszország folyamatos erősödése és sikeres külpolitikai eredményei egyre inkább kiélezték a konfliktust Franciaországgal szemben. Az 1870-71-es francia?porosz háborúban III. Napóleon birodalma teljesen összeomlott,¹⁷ 1871. január 18-án a Versailles-i palota tükörtermében a porosz királyt császárrá koronázták.¹⁸ Porosz-Németország előtt komoly feladatok álltak; el kellett kezdeni megalkotni a politikai és gazdasági egységet, ténylegesen egyesíteni kellett a 25 szövetségi államot, tehát az alkotmányozási kötelezettség folyamatát elengedhetetlen volt megkezdeni. Az új birodalom létrejöttének évében meg is született a birodalmi alkotmány¹⁹, ami gyakorlatilag az Északi-Szövetség alkotmányának tartópillérjeire épült. Míg az újonnan megszavazott dokumentum a közös külpolitikában és a hadsereget érintő kérdésekben széleskörű autonómiát biztosított a központi kormányzatnak, addig ugyanez az átfogó önállóság pénzügyileg nem volt biztosítva.²⁰

A nagyhatalmi porond nemcsak szimplán bővült egy szereplővel, hanem rögtön az élre is tört az európai birodalmak között, az egységet azonban meg is kellett őrizni (Kennedy, 1992). A külpolitikai opciók elernyedése után ? nem számítva azt a tényt, hogy a megszerzett előnyt fent kellett tartania ? a belpolitikai harcok ismételten kiújultak. Államberendezkedés szempontjából a nemzeti monarchista tekintélyállam, ami az autoriter személyiségjegyekkel bíró kancellár személyére épült, a pártokat, mint intézményeket nem tartotta túl fontosnak. Bismarck mindvégig szisztematikusan kardoskodott a szociáldemokrata és kommunista/kommunisztikus szervezetek ellen, jogilag próbálta őket ellehetetleníteni,²¹ azonban az egyes politikai pártcsaládok bizonyos ügyek melletti megnyeréséért folyamatosan kijátszotta egymás ellen a frakciókat. Az a kitétel, miszerint a kancellár döntéseit csak a császárnak kell szentesítenie, addig volt működőképes koncepció, amíg I. Vilmos élt.²² II. Vilmos uralma előrevetítette a konfrontációt a kancellárral szemben ? ennek okai nem csupán a generációs különbségek voltak ?, Vilmos ugyanis hajlamos volt a romantikus túlzásokra és a voluntarizmusra, túlzottan elragadta a világhatalmi hevület.²³

A polémia²⁴ hamarosan meg is jelent, az 1888. évi szociális biztosítás rendszere sokaknak elnyerte a tetszését, azonban a munkás réteg inkább büntetésként²⁵ élte meg. Áprilisra a bochumi bányászok beszüntették a munkavégzést. A sztrájkhullám gyorsan átterjedt az egész Ruhr-vidékre, Sziléziára és a Saar-vidékre; a munkásréteg annyira jól megszerveződött, hogy 90%-uk sztrájkolt. Míg Bismarck ezt az alkalmat a szociáldemokraták újbóli megtámadására akarta felhasználni, addig II. Vilmos fogadta a sztrájkoló delegációt. Bismarck beleállt a konfliktusba és hajthatatlannak bizonyult, a szocialista-ellenes törvény szigorúbb tervezetével rukkolt elő. A kancellár számításai nem váltak be, a császár tanácsadó testülete²⁶ ellene fordult. Az ügy végkifejlete 1890. március 15-én fejeződött be, amikor II. Vilmos magához kérette a kancellárt: éles, dühös és udvariatlan szóváltások következtében három nappal később Bismarck benyújtotta a lemondó nyilatkozatát, március 20-án ezt a ? várakozásoknak megfelelően ? császár elfogadta²⁷ (Vadász, 2011).

A diplomácia új vezérelve: Realpolitik

A belpolitikában újdonsült szereplő a Realpolitik, amire most hívom fel a figyelmet. A külpolitikában, diplomáciában megjelenő Realpolitik bővebb elemzésre szorul, mert ez kutatásom egyik alappillére. A krími háborút követően a metternichi²⁸ rendszer megsemmisült, ezáltal közel két évtizedes konfliktus támadt. Piemont és Franciaország Ausztria elleni háborúját 1859-ben; a Schleswig-Holsteinért vívott háborút 1864-ben; az osztrák-porosz háborút 1866-ban és a francia?porosz háborút 1870-71-ben vívták (Diószegi, 1977, 1984). Ezen érdekütköztetésekből új erőegyensúly született a vén kontinensen, a metternichi rendszer erkölcsi gátjai végképp átszakadtak. Bismarck a Realpolitikra építette politikáját, vagyis arra az elvre, mely szerint az államok közti kapcsolatokat a nyers erő határozza meg, és így győzedelmeskedik az erősebb.

Többek között Bismarcknak ? aki élen járt ezekben a folyamatokban ? sikerült a Metternich által kiépített bécsi rendszert megsemmisítenie. Amikor Poroszország meg akar felelni történelmi küldetésének és egységesíteni akarta a német területeket, akkor a bécsi rendszert le kellett lerombolnia. A Realpolitik taktikai rugalmasságot követelt, és a porosz nemzeti érdek is azt kívánta, hogy végezetül szövetséget lehessen kötni Ausztriával, Oroszországgal, vagy akár Franciaországgal is, attól függően, hogy a pillanatnyi érdekek mit követeltek (Kissinger, 2008, 94-95. o.). Bismarck a pentagonális hatalmi rendszerről úgy nyilatkozott, hogy öt játékos esetén jobb háromnak az oldalán állni. Az öt nagyhatalomból ? Nagy-Britannia, Ausztria, Franciaország, Németország és Oroszország ? Franciaország ellenségesnek bizonyult, Nagy-Britannia a ?fényes elszigeteltség? (splendid isolation) politikája révén elrejtette szövetségkötési szándékát, Oroszország pedig az Ausztriával fennálló konfliktusa miatt kétes értékű társa lehetett volna. A nemzetközi politikának ilyen szintű elemzésére csakis egy Bismarck kvalitású államférfi volt képes; ő az, aki egy rendkívül keskeny pallón lavírozó egyensúly gondolatát tárja elénk.

Összegezve, a Németország és Oroszország közötti kapcsolat az európai béke kulcsa lett. A standardizált Németország nem támasztott további területszerzési igényeket, emellett a kancellár célja is az volt, hogy a kibékíthetetlen Franciaország kivételével, egyik nagyhatalomnak se adjon lehetőséget konfliktusok kialakítására. Üres szólamok helyett tettekre volt szükség. Sikerült megalkotnia egy rendkívül meredek szövetséget, ami a ?Három császár szövetsége?²⁸ nevet viselte. Nevezetes, hogy a reálpolitika önmaga ellen fordult (Kissinger, 2008).

Rezümé

Bismarck Poroszország miniszterelnöke, majd ezt követően az egységesített Németország kancellárja címet is megszerezte. A diplomácia nagymesterei közé tartozott, a diplomácia világában úgy mozgott, mint a legjobb mester a sakktáblán; a belpolitikában autoritatív módszereket alkalmazott és a pártokat egymás ellen is ki tudta játszani. Az egyesített Németország élén közel két évtizedig tevékenykedett, a nemzetközi rendben azon munkálkodott, hogy a béke tartós és állandó maradjon (azonban az egyre erősebb porosz?német birodalom képe forradalmasította Európát).

Ez addig sikerrel is működött, amíg a szembenálló tömbök közötti összetűzések megoldhatatlan konfrontációkká nem alakultak ? utólag látszik, hogy nem is oly sokára ez be is következett ?, a világégés terheit Európa még ma is nyögi. Ausztria zűrzavaros lépéseivel számolnia kellett a Balkánon, valamint a régióban egyre erőteljesebben megjelenő Oroszországgal. Ezzel a ténnyel tisztában volt a bismarcki vezetés, tudta, hogy hiába ápol jó kapcsolatokat az előbb említett birodalmakkal, ha hamarosan választania kell Bécs és Szentpétervár között, akkor a választás csakis Bécs lehet, mert mindenáron meg kellett akadályozni, hogy Franciaország és Oroszország szövetségre lépjen.

Ezek a diplomáciai konfliktusok előrevetítették a jövőbeni tömbösödést. Közben a négy nagyhatalom készült a háborúra, és előirányozta saját szövetségének győzelmét is; egyik fél sem tudta eldönteni ? amikor sejtette, akkor sem talált célba ? Nagy-Britannia elhelyezkedési szándékát egy kiszélesedő összetűzésben. Az ilyen jellegű félrepozícionálások miatt ? a tanulmányom címében szereplő ? boldog békeidők alkonya következett.³⁰ ?Casca il mondo?, azaz ?összeomlik a világ?, kiáltott fel állítólag Antonelli bíboros államtitkár, amikor tudomására jutott, hogy a poroszok Königgrätznél vereséget mértek az osztrákokra (Winkler, 2005, 184. o.). Meglátásom szerint „világ összeomlására” ? ha önzően Európát, és mint a glóbusz akkori legmodernebb részét értjük ezalatt ? még várni kellett kicsivel több mint fél évszázadot (Hobsbawm, 2004).

Szívesen idézték Bismarcktól azt a beszédét, melyet 1888. február 6-án tartott a birodalmi gyűlésben: ?Mi németek féljük Istent, de rajta kívül a világon senkit sem (?)?. De a mondat folytatása nem vált szállóigévé: ?(?) és az istenfélelem az, ami miatt szeretjük és ápoljuk a békét? (Winkler, 2005, 239. o.). A ?vér és vas? embere kitűnő realitásérzékkel elemezte a Poroszország előtt álló lehetőségeket. Erőfeszítései annyira szilárdnak bizonyultak, hogy országa túlélt két világháborús vereséget, két idegen megszállást, és két nemzedéknyi megosztottságot. Ott azonban hibát vétett, hogy olyan politikára alapozta mindezt, amelyet csak akkor lehetett volna tovavinni, ha generációnként egy kiemelkedő államférfi születik.³¹ Ebből kifolyólag Bismarck nemcsak országa sikereinek, hanem a huszadik század tragédiáinak és borzalmainak magvait is elvetette. ?Senki sem csemegézhet büntetlenül a halhatatlanság fájáról? (Ludwig, 1926, 494. o.) ? írta a kancelláról barátja, Albrecht von Roon. Bismarck igazi tragédiája az volt, hogy képességei meghaladták kora társadalmának képességeit.

1 A vallásháborút lezáró szerződést 1648-ban kötötték meg. Ezzel lezárult a német államok önállósodási folyamata: a Német Aranybullában (1356) megszerzett belpolitikai önállóság, illetve az augsburgi vallásbékében (1555) elért vallási autonómia mellé a vesztfáliai békében kivívták a teljes külpolitikai szuverenitást, amit csak szerény birodalmi kötelékek korlátoztak.

2 A Hohenzollerek uralma alatt álló Poroszország I. Frigyes Vilmos idején (1713-1740) létrehozta Európa legütőképesebb haderejét, amellyel utódja, Nagy Frigyes (1740-1786) megszerezte Sziléziát, és a hétéves háborúban (1756-1763) egy széleskörű koalícióval szemben (francia, osztrák, szász) meg is védte azt.

3 Ezek a reformok főleg a 18. század második felében indultak el, a 19. század elején pedig a napóleoni háborúk hatására az úgynevezett ?nagy porosz? reformmal folytatódtak, amik modernizálták Poroszország kormányzatát, közigazgatását, gazdasági és társadalmi viszonyait, pénzügyeit, hadszervezetét és hadseregét, valamint a teljes oktatási rendszerét. Ráadásul nem jelentkeztek belső széthúzó erők sem, amik kikezdték volna a birodalom stabilitását, mint ahogy a Habsburgoknál ez megtörtént. Ennek a nagy horderejű föllendülésnek és a francia élénkítő hatásnak tudható be, hogy a német kultúra, a német művészetek és a német nyelv a nemzeti ébredés útjára lépett.

4 Az új német konföderáció Ausztria, Poroszország, a Dániával perszonálunióban álló Holstein, és a svéd fennhatóság alatt álló Pomeránia kivételével, 1808-ig minden német területet magában foglalt. A regensburgi gyűlésen (1806. augusztus 1.) ezek az államok kinyilvánították kilépésüket a Német-római Birodalomból, ezzel annak létjogosultsága megszűnt.

5 A sok kis halmazból 37 fejedelemség és 4 városállam maradt fenn, ezek a Német-római Császárság helyett létrehozott Német Szövetségben (Deuscher Bund) egyesültek. A Német Szövetség deklarált célja a következő volt: ?Németország? külső és belső biztonságának, továbbá a német részállamok függetlenségének és sérthetetlenségének megőrzése. Az idézőjel használata azért szükséges, mert a dokumentum nem használja a Németország kifejezést, hanem laza államszövetségként tekintett rá.

6 Ezek a gondolatok a wilsoni „világrend koncepció” előfutárai, azonban a wilsoni alapelvekkel ez teljesen antagonisztikus.

7 A bécsi kongresszus által körvonalazott „világrend koncepció” bukása a következő okok miatt történt: előretörő nacionalizmus, az 1848-as forradalmak végigsöprése és a krími háború utóhatásai. A krími háború idején Ausztria beláthatatlan következményekkel bíró manőverezésbe kezdett, úgy gondolta, hogy Oroszország elszigeteléséből profitálhat, azonban ez a mesterkedése Ausztria izolációját vonta maga után. Napóleon alig két esztendővel később elfoglalta Ausztria itáliai tartományait ? amivel megtámogatta az olasz egység kialakulását ?, ezt Oroszország tétlenül nézte, és Otto von Bismarck elindította az egységesítés műveletét, valamint kizárta Ausztriát abból a történelmi szerepből, hogy ő lehessen a német államiság zászlóshajója.

8 A frankfurti Szent Pál-templom.

9 1848 januárjában Dánia megpróbálta Schleswiget bekebelezni államszövetségébe, melyre válaszul a Német Szövetség ? azonbelül elsősorban Poroszország ? Dániával szemben katonai fellépést sürgetett. Ugyanez év augusztus 26-án megköttetett malmöi fegyverszünet sem bizonyult kielégítőnek, hiszen Schleswig és a Szövetségben lévő Holstein tartományok annyira forradalmi hangulatban voltak, hogy Poroszország is inkább hátrébb lépett egyet a nyomásgyakorlástól. A helyzetet bonyolította még, hogy a német egységtörekvésekkel szemben Dánia mellett foglalt állast Franciaország és Svédország is.

10 A külpolitika, a hadügyek, a törvényhozás és a gazdaság területén erős, egységes hatalommal rendelkező császárságot irányzott elő.

11 I. Vilmos (1861-1888) uralkodása idején ?új korszak? kezdődött, a konzervatív?monarchista katonai mentalitással bíró uralkodó első intézkedései közé tartozott a sajtó- és közvélemény-szabadság fokozatos korlátozása. Tisztában volt azzal, hogy az ország nemzeti egységét nem lehet fegyveres harc nélkül megvalósítani, illetve, ha nem növeli Poroszország katonai potenciálját, akkor a már meglévő pozíciókat is veszélyezteti. A hadseregreform ügyében megmutatkozott, hogy mennyit hajlandó engedni a liberálisoknak; a liberálisok nem ellenezték a hadseregfejlesztést, azonban volt egy olyan aggodalmuk, hogy a katonai rendszer az 1815-ös bécsi kongresszuson bevezetett hatalmi egyensúly liberális vonásainak a felszámolásával fog együtt járni.

12 Az előrehozott választásokra 1862 májusában került sor.

13 Ha I. Vilmos régenssé válásakor nem is érződött, hogy ?új korszak? kezdődött, akkor Bismarck első parlamenti felszólalásában ez pontosan látszik. A következőket jelentette ki: ?Poroszországnak egyesíteni és tartalékolni kell erejét a kedvező pillanatra, amelyet már néhányszor elmulasztott; Poroszországnak a bécsi szerződés szerinti határai alkalmatlanok az egységes állami létre; a kor nagy kérdéseit nem beszédekkel és többségi határozatokkal döntik el ? ez volt 1848 és 1849 nagy hibája ?, hanem vassal és vérrel.? (Vadász, 2011, 192. o.)

14 Lehetősége megvolt rá, vele szemben egy népfelkelés, vagy az uralkodó léphetett volna fel, de ilyen veszély nem fenyegette hatalmát.

15 Dánia 1863-ban annektálta Schleswiget, amivel megsértette az 1852-ben született londoni jegyzőkönyvet. Az 1864. évi porosz?osztrák?dán háborúban vereséget szenvedett Dánia, ezzel el is veszítette Schleswiget és kénytelen volt lemondani Holsteinről és Launburgról. Az 1865. évi gasteini szerződésben Ausztria és Poroszország felosztotta a területek igazgatását. Ausztriáé lett Holstein közigazgatása, míg Poroszország bekebelezte Lauenburg hercegségét és Schleswig igazgatását, valamint megszerezte a kiemelt stratégiai helyzetű kieli kikötő, az Északi- és a Keleti-tengert összekötő csatornának az építési jogát is.

16 A háborút a prágai béke zárta le. III. Napóleon, francia császár mindkét féllel egyezkedett ugyan, de ennek ellenére az események külső megfigyelője maradt.

17 1870. szeptember 2-án Sedannál a francia hadsereg letette a fegyvert, szeptember 4-én pedig kikiáltották az országban a köztársaságot.

18 Maga a helyszín kiválasztásában ? mindennemű rosszindulat nélkül ? kijelenthető, hogy a német félt a sértés és a megalázottság további demonstrálása vezette. Ez a fajta magatartás és az ellenoldal végtelenségig történő ?zrikálása? egyik féltől sem áll távol, pl. az első (1918) és a második (1940) compi?gne-i fegyverszüneti egyezmény megkötésének a körülményei láttán mintha a történelem megismételné önmagát.

19 Ez a dokumentum kis változtatásokkal az első világháború végéig érvényben maradt. Magát a birodalmat monarchista szövetségként határozta meg, így a népszuverenitás modern elvét nem találhatjuk meg benne. A szuverenitást alkotmányjogilag a kormányzó hercegek és a szabad államok szenátusai reprezentálták.

20 Ez furcsának hat, ugyanis Bismarck részt vett az alkotmányozó folyamatban, és fentebb leírtam, hogy pontosan a költségvetés elfogadtatásával adódtak problémái a miniszterelnöksége első esztendőiben. Emellett ez a ?béna kacsa? szerep a pénzügyek területén vezetett oda, hogy nem volt kellő egyensúly a befolyt bevételekben a birodalmi kormány és a szövetségi államok között, így a birodalom egyre inkább eladósodott. A viták abból adódtak, hogy a birodalom szinte mindig pénzszűkében volt, miközben a gazdaság egészét tekintve szárnyalt. Egységes átfogó pénzügyi reformot nem sikerült hozni, így Bismarck kancellárságát válságok árnyékolták be, és az igazi fellendülés majd csak a század utolsó évtizedében következett be.

21 Kiemelném a Törvény a szociáldemokrácia közveszélyes törekvései ellen c. törvényjavaslatot, melyet a konzervatívok, a nemzeti liberálisok és a Centrum Párt szavazataival 1873. október 19-én emeltek törvényi erőre a Birodalmi Gyűlés által, és azt 1890-ig rendszeresen meghosszabbították.

22 1888. március 9-én I. Vilmos elhalálozott. Utána 99 nap erejéig III. Frigyes követte, akinek utódja fia, a 29 éves II. Vilmos lett.

23 Míg a német közvélemény üdvözölte, hogy a császári címet ambiciózus fiatal viseli, addig a kancellár volt a tapasztalt, bölcs öreg, aki a fiatalsággal túlfűtött császárt terelgetné a helyes úton. A társadalom ezt tévesen ítélte meg, II. Vilmos nem volt olyan alkat, aki bárkitől is elfogadott volna utasításokat, így a levegőben volt a kenyértörés eshetősége a két vezető között.

24 Az új irányváltással Bismarck nem volt többé a tévedhetetlen politikai vezető a nagy nyilvánosság előtt, mert felszínre kerültek téves elképzelései, mint a Kulturkampf (mely túlzottan felerősítette a nacionalizmust, amit aztán nehezen sikerült visszahűteni) és a szocialista-ellenes törvények kérdéskörei.

25 A beteg-, a nyugdíj- és rokkantsági pénztár kötelező tagságát ? amivel Bismarck a munkásréteget az államhoz akarta mindinkább kötni ? bércsökkentésnek érezte.

26 Külön megemlíteném, hogy Alfred von Waldersee, vezérkari főnök bírálta legélesebben a kancellárt. A túl éles támadás azért volt, mert míg a vezérkari főnök preventív háborút sürgetett Franciaország ellen, addig a kancellár a létrehozott világrend fenntartását tartotta elsődlegesnek.

27 ?A révkalauz elhagyja a fedélzetet? ? írta egy angol szatirikus lap.

28 Klemens von Metternich (1773-1859), herceg, kancellár. A napóleoni háborúk utáni Európa megalkotója, korszaka egyik legsikeresebb diplomatája. Kvalitását mi sem jelzi jobban, minthogy az általa kialakított rendszer több évtizedig fennállt és működött, valamint akarata nemcsak a Habsburg Birodalomra, hanem egész Európára kiterjedt. A nevével fémjelzett európai rendet a krími háború, Franciaország kilépése a Szent Szövetségből, majd az 1848-as forradalmi hullám semmisítette meg (Tarján, 2019).

29 Németország, Oroszország, Ausztria szövetségét körvonalazta. Bismarck jól érzékelte, hogy olyan erőket szabadított fel, amelyet nehéz lesz kordában tartani ? belpolitikai vezérfonalakra építve pláne nem ?, ettől kezdve a hatalmat és az önérdeket sulykolva próbálta őket manipulálni.

30 A francia?német permanens szembenállás Elzász és Lotaringia kapcsán még nem hordozta magában a konfliktusok kiszélesedését, ez nem érdekelte Ausztriát, és a Balkánon alakuló orosz?osztrák konfliktus cseppet sem foglalkoztatta Németországot. Bismarck fejtette ezt ki nagyon világosan: ?a Balkán nem éri meg egyetlen pomerániai gránátos életét?. Franciaországnak nem volt tényleges elszámolni valója Ausztriával, ahogyan a cári birodalomnak sem Németországgal. Az első világháború kitörésének okaira nincs lehetőségem nagyobb lélegzetvétellel kitérni.

31 Rendkívül furcsa természetű ember volt, lásd bővebben: Taylor, 1999. művében, ahol emberi tulajdonsága is fontos megvilágításba helyeződött a kancellárnak.

Irodalomjegyzék

Diószegi István: A magyar külpolitika útjai, Gondolat Kiadó, Budapest, 1984. In: Bismarck, a német egység és Magyarország, 214-218. o.

Diószegi István: Nemzetközi kapcsolatok története 1789-1918, Tankkönyvkiadó, Budapest, 1977, 119-152. o.

Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992, 176-186. o.

Henry Kissinger: Diplomácia, Panem Kiadó, 2008, 94-129.o.

Henry Kissinger: World Order, Penguin Press, New York, 2014, 49-82 pp.

Emil Ludwig: Bismarck: Geschicte eines Kaempfer, Berlin, 1926. 494.o. Eric Hobsbawm: A birodalmak kora, Pannonica Kiadó, 2004. 316-323.o.

Ormos Mária: Németország története a 20. században, Rubicon Kiadó, Budapest, 2008. 9- 56.o.

Alan John Percivale Taylor: Bismarck ? A férfi és az államférfi, Scolar Kiadó, Budapest, 1999.

Tarján M. Tamás: Metternich herceg születése, Rubicon Online, 2019, http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1773_majus_15_metternich_herceg_szuletese (Letöltés dátuma: 2019. június 2.)

Vadász Sándor: 19. századi egyetemes történelem 1789-1914, Osiris Kiadó, Budapest, 2011, 17-73, 167-219. o.

Heinrich August Winkler: Németország története a modern korban I. kötet, Osiris Kiadó, Budapest, 2005, 79-242. o.

[1]

NATO-NETto Hírfigyelő – 2019. május

Szerző:

BSZK

jún 12, 2019

Natoflagge — forrás: https://foter.com/explore/search/?q=NATO

05. 02. ? Az Atlanti Tanács kitüntette a NATO-t (Haiszky Edina Julianna)

Április 30-án, kedden, az Atlanti Tanács kitüntette a NATO-t a kiemelkedő vezetési tevékenységéért, ezzel elismerve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének szerepét a ?béke, stabilitás és biztonság biztosításában Európában és Észak-Amerikában az elmúlt hetven évben?. A díjat Rose Gottemoeller, a NATO Főtitkárhelyettese vette át Washingtonban.

05. 03. ? Főtitkári dicséretben részesült a szövetséges erők európai parancsnoka az euro-atlanti védelem és biztonság terén nyújtott munkájáért (Kertai Zoltán Péter)

?Mintegy hét évtizeden át a NATO védte mindennapjainkat és értékeinket. Szabadság, demokrácia, jogállamiság: ez tette a szövetséges erők európai parancsnokának posztját az egyik legnehezebb és legfontosabb katonai tisztséggé.? ? nyomatékosította a Főtitkár a május 3-i tisztújító ünnepségen a szövetséges erők európai főhadiszállásán, Monsban. A Főtitkár felelevenítette, hogy e cím viselői ?vezették a Szövetséget a hidegháborúban, véget vetettek a balkáni háborúknak, segítették az al-Káida elleni küzdelmet Afganisztánban, és terjesztették a szabadságot és a demokráciát Európa népei közt.? Curtis Scaparrotti tábornok 2016-ban kezdődött vezetése alatt a Szövetség széleskörű reformokat vitt véghez. Négy többnemzetiségű harccsoportot állítottak fel, fejlesztették reagálóképességüket, valamint a tábornok úr szakértelmét adta a közel-keleti és észak-afrikai régió folyamatainak megértése érdekében.

Az szövetséges erők új európai parancsnoka Tod Daniel Wolters, az amerikai légierő tábornoka. ?Tudom, hogy ugyanazt a szintű kiválóságot fogja tanúsítani az elkövetkezendő időkben is, mint amiről ismertté vált pályafutása során.? ? adta útravalónak szavait a Főtitkár.

05. 06. ? A Mediterrán Dialógus 25. évfordulója (Györgyi Dominika)

Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár 2019. május 6-án Ankarában az Észak-atlanti Tanács 29 állandó képviselőjével találkozott a Mediterrán Dialógus 25. évfordulója alkalmából. A partnerségi fórumon a hét érintett ország (Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Mauritánia, Marokkó és Tunézia) vezető diplomatái, valamint Észak-Macedónia nagykövete is részt vettek.

?A mediterrán párbeszéd által a NATO egy egyedülálló partnerhálózatot fejlesztett ki a régióban, segítve a tagok közötti bizalom és együttműködés erősítését.? ? nyitotta meg az eseményt a Főtitkár. Hangsúlyozta, hogy a NATO a terrorizmus elleni folyamatos küzdelem miatt elkötelezett a közel-keleti és észak-afrikai biztonság előmozdításában, beleértve a NATO szerepvállalását az Iszlám Államot legyőző globális koalícióban és a Szövetség részvételét az iraki helyi erők képzésében.

Hétfőn a Főtitkár külön tárgyalást folytatott Recep Tayyip Erdo?an, török elnökkel és Mevlüt Çavuşo?lu, török külügyminiszterrel a térség biztonsági helyzetéről, valamint a jelentős hozzájárulásról, melyet Törökország nyújt a NATO-nak.

05. 06. ? A NATO Főtitkára, Jens Stoltenberg megköszönte Törökországnak hatékony hozzájárulását a Szövetséghez (Németh Csenge)

?Törökországra fontos és nagyra értékelt szövetségesként tekintünk, s ö römmel tölt el, hogy az iraki képzési missziónkban kulcsszerepet játszik.? ? nyilatkozta Stoltenberg Mevlüt Çavuşo?lu külügyminiszter oldalán a május 6-ai sajtótájékoztatón, mikor Törökországnak az afganisztáni és koszovói NATO-missziókhoz való támogatását említette. Példaként tekint az országra, hogy aktívan hozzájárul a Szövetség kollektív védelméhez.

A Szíriával és Irakkal szomszédos Törökország az a szövetséges, amely leginkább ki van téve a közel-keleti turbulens folyamatok hatásának. Stoltenberg kifejezte őszinte részvételét a déli határon elvesztett török katonák felé. A NATO-szövetségesek Törökországgal közösen komoly biztonsági kihívásokkal néznek szembe. A NATO segít megvédeni Törökországot légi és rakétavédelmi rendszerekkel, és az AWACS felderítő repülő gépeivel folyamatos őrjáratot tart. Az évek során a NATO több mint 5 milliárd dollárral járult hozzá Törökország katonai létesítményeinek javításához. Mindez olyan fontos infrastrukturális fejlesztéseket foglal magában, mint a repülőterek, a haditengerészeti bázisok és a radarállomások.

A Mediterrán Párbeszéd konferenciája után a Főtitkár egy partnerségi fórumot hívott össze, melyen jelen volt 29 szövetséges ország és a Földközi-tenger térségének hét országa.

05. 07. ? A NATO és az ENSZ folytatja a terrorizmus elleni együttműködést (Haiszky Edina Julianna)

Május 6-án az ENSZ Biztonsági Tanács Terrorizmus Elleni Bizottságának és Ügyvezető Igazgatóságának küldöttsége látogatást tett a brüsszeli NATO Főparancsnokságon, hogy a nemzetközi szervezetek megvitassák a terrorizmus kapcsán felmerülő legújabb problémákat, fenyegetéseket, valamint tárgyaljanak az együttműködésük szintjének növeléséről.

Az üléseken kiemeltek számos tanulságot a korábbi, összesen több mint 150 helyszíni művelet tapasztalatából, valamint az ENSZ eszközeit és irányelveit, amelyek célja a tagállamok és a nemzetközi partnerek erőfeszítéseinek támogatása a terrorizmus elleni küzdelemben.

Erre reflektálva nyilatkozta Gustavo Meza-Cuadra nagykövet, hogy ?[a] vonatkozó biztonsági tanácsi határozatok tagállamok általi teljeskörű és hatékony végrehajtása, és a nemzetközi szintű hatékony együttműködés döntő jelentőségű a terrorizmus, a külföldi terrorista harcosok és a hazatérők által előidézett változások kezelésére.? A nagykövet emellett megemlítette az államok szerepét a terrorizmus globális problémája elleni küzdelemben, és hangsúlyozta, hogy az egyes országoknak folyamatosan figyelemmel kell kísérniük saját bűntetőjogi, rehabilitációs és emberi jogok védelmét szolgáló programjaik hatékonyságát.

A látogatás legfőbb eredménye, hogy megerősítésre került a NATO és az ENSZ közötti kötelezettségvállalási megállapodás, miszerint a komplementaritás szellemében folytatják továbbra is a politikai párbeszédet és gyakorlati együttműködést különböző területeken – például a regionális terrorizmus kihívásai ellen; a bevált gyakorlatok és programok megosztásával; illetve közös technológiák kifejlesztésével a drónok elleni küzdelem segítésére.

05. 08. ? NATO hajók gyakorlatoztak Skóciában (Szilágyi Laura)

Május 7. és 19. között rendezték meg Skóciában a „Formidable Shield” elnevezésű gyakorlatot, melyben a szövetséges hadihajók rakéta- és légvédelmi műveleteket hajtottak végre.

Klienc NATO-tagország (Dánia, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Kanada, Norvégia, Spanyolország) részvételével, valamint belga és német támogatással összesen 13 hajó, 10 repülőgép és 3300 személy közreműködésével hajtották végre a gyakorlatot.

A Formidable Shild megmutatta, hogy a szövetségesek közösen dolgoznak a tagországok lakosságának védelmén és a ballisztikus rakéták okozta fenyegetések ellen. A NATO továbbra is fejleszti erőit annak érdekében, hogy válaszképes legyen a jelen és jövő kihívásaival szemben.

05. 09. ? Kolumbiában járt a NATO „Nők, Béke és Biztonság” programjáért felelős küldött (Vas Beatrix)

Clare Hutchinson, a NATO Főtitkár „Nők, Béke és Biztonság” programjáért felelős küldötte április végén Kolumbiába látogatott, hogy részt vegyen egy nemzetközi képzésen a társadalmi nemek és a területi biztonság kapcsolatáról. Bogotai tartózkodása alatt Ms Hutchinson bemutatta a NATO ?Nők, béke és biztonság? programját, hangsúlyozva az összefüggést a nemek közti egyenlőség és az országok stabilitása között.

Kolumbia 2017 májusában kötött partnerségi megállapodást a NATO-val, így a Szövetség első latin-amerikai partnere lett. Mostani látogatása során a Küldött találkozott Kolumbia helyettes védelmi miniszterével, Ms. Diana Abaunza-val és a Kolumbiai Hadsereg nemek közti egyenlőségért felelős vezetőjével, Claudia Martinezzel is; megerősítve, hogy a NATO támogatja Kolumbiát a ?Nők, béke és biztonság? program védelmi- és biztonsági szektorokra vonatkozó pontjainak megvalósításában.

05. 13. ? A Főtitkár a líbiai harcok beszüntetésére szólított fel (Vas Beatrix)

Jens Stoltenberg Főtitkár a líbiai harcok felfüggesztésére és a tárgyalások folytatására szólította fel az érintett feleket május 13-án Ghassan Salame-val, az Egyesült Nemzetek Szervezetének líbiai különmegbízottjával folytatott megbeszélése után. A Főtitkár kifejezte a NATO-tagállamok mély aggodalmát a líbiai biztonsági helyzettel kapcsolatban, és megerősítette a Szövetség álláspontját, miszerint Líbia problémaira nem a fegyveres harcok, hanem az ENSZ által támogatott tárgyalások és békekötési kísérletek jelentik a megoldást. Stoltenberg emellett kiemelte, hogy amint a helyzet stabilizálódik, a NATO kész támogatni Líbiát hatékony biztonsági intézmények, mint például modern védelmi minisztérium és civil ellenőrzés alatt működő biztonsági szolgálatok kialakításában.

05. 14. ? A NATO Főtitkár Londonban készíti elő a Szövetség vezetőinek a találkozóját (Györgyi Dominika)

Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár és Theresa May, brit miniszterelnök 2019. május 14-én megbeszélést tartott a decemberben esedékes londoni találkozóról, mely során a Szövetség állam- és kormányfőinek lehetősége nyílik majd a NATO előtt álló biztonsági kihívásokkal foglalkozni. Mindketten kiemelték a Szövetségen belüli tehermegosztás fontosságát, illetve a jelenlegi biztonsági helyzet kérdéseit. Londoni látogatása során a főtitkár Jeremy Hunt külügyminiszterrel is találkozott.

?Az Egyesült Királyság jelentősen hozzájárul a közös biztonságunkhoz.? ? nyilatkozta a Főtitkár, majd köszönetet nyilvánított a NATO-missziókban való részvételért és támogatásért (erre kiváló példa az állam Irakban, Afganisztánban, Koszovóban és a balti régióban végzett munkája), illetve azért, hogy a GDP 2%-át a védelemre fordítva befektet új katonai képességek kialakításába. A Főtitkár és a miniszterelnök továbbá tanácskozott az afganisztáni béke kilátásairól, kiemelve a helyi erők képzésének jelentőségét a terrorizmus elleni küzdelem érdekében.

A Főtitkár mindemellett részt vett a Wall Street Journal vezérigazgató-tanácsának éves ülésén, ahol hangsúlyozta a transzatlanti kötelék fontosságát és megerősítette, hogy a NATO még mindig a stabilitás pillére az egyre kiszámíthatatlanabb világban.

05. 16. ? A Főtitkár és Tunézia külügyminisztere értékelték a partnerkapcsolatokat (Vas Beatrix)

Május 16-án Tunézia külügyminisztere, Khemaies Jhinaoui a NATO brüsszeli székházában találkozott Jens Stoltenberg Főtitkárral, hogy értékeljék a NATO és Tunézia partnerkapcsolatait. Sajtótájékoztatójukon mindketten kiemelték a felek közötti kapcsolat megerősítésének fontosságát, illetve kifejeztek egyetértésüket, hogy a líbiai válsághelyzet miatti regionális biztonsági kockázatok közös problémát jelentenek, így együttműködésre van szükség a megoldási kísérletek során.

EU hírfigyelő ? 2019. május

Szerző:

BSZK

jún 12, 2019

Regionális politika

Az EU-nak meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával ? Federica Mogherini szerint világos üzenetet kell küldeni ezeknek az országoknak, és meg kell kezdeni a csatlakozást előmozdító tárgyalásokat. Az európai integrációs folyamattal kapcsolatban mindig két eltérő útvonal körvonalazódott: bővítés és/vagy mélyítés. Az uniós tagállamok kormányfőinek egyhangú támogatása szükséges a folyamatok elindításához, azonban Franciaország és Hollandia eddig ellenezte ezeknek a tárgyalásoknak a megnyitását. A másik két nyugat-balkáni országgal (Szerbiával és Montenegróval) már folynak a csatlakozással kapcsolatos konzultációk.

Az Európai Unió elutasítja az iráni ultimátumot

Hassan Rohani, iráni elnök bejelentette, hogy az ország nem fogja teljesíteni a Közös Átfogó Cselekvési Terv (Joint Comprehensive Plan of Action ? JCPOA) egyes részeit. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini, valamint Franciaország és Németország külügyminiszterei közös nyilatkozatban aggodalmukat fejezték ki Rohani bejelentése miatt. Ebben Mogherini és a külügyminiszterek azt állították, hogy továbbra is erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az Iránnal folytatott jogszerű kereskedelem folytatását, beleértve az INSTEX megvalósítását, mely egy Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság által létrehozott fizetési mechanizmus, ami lehetővé teszi a vállalatok számára üzleti tevékenység folytatását Iránnal, megkerülve az amerikai szankciókat.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke május 29-től háromnapos körutat tett Közép-Ázsiában, meglátogatva Tádzsikisztánt, Kazahsztánt és Üzbegisztánt. Az EU célja megerősíteni a partnerséget ezekkel az államokkal, illetve szeretnék a gyakorlatban megvalósítani az új EU?Közép-Ázsia Stratégiát. Az országok elnökeivel való megbeszélések során főként a klímaváltozás, környezetvédelem, határvédelem, illetve regionális biztonsági kérdések szerepeltek a napirenden.

Tádzsikisztáni sajtótájékoztatóján Tusk elmondta, hogy az EU a régió államainak szuverenitását teljes mértékben tiszteletben tartva javasol együttműködést főként a beruházások, a kereskedelem és az oktatás területén. Tusk ellátogatott a tádzsik?afgán határra, illetve a Pamír gleccsereihez is, ahol szemmel láthatóak a klímaváltozás hatásai. Az EU erősíteni kívánja együttműködését a régió államaival a terrorizmus, a drogkereskedelem és az erőszakos szélsőségek elleni harcban is. Tusk megemlítette, hogy a legfontosabb a biztonság megteremtése, viszont nem szabad megfeledkezni az emberi jogokról és szabadságról sem.

A kazah fővárosban, Nur-Szultanban Donald Tusk kitért az új EU? Közép-Ázsia Stratégiára is, melynek fontos eleme az energiaügyi és szállítmányozási együttműködés erősítése, illetve a digitális kapcsolatok fejlesztése. Ennek fő oka, hogy az EU Kazahsztán első számú kereskedelmi partnere és külföldi befektetője. Emellett a tárgyalásokon szóba kerültek a kazahsztáni politikai átmenet kérdései is, Tusk Tokajevvel, jelenlegi kazah elnökkel, Nurszultan Nazarbajevvel, nemrég lemondott, első kazah elnökkel is találkozott.

Szankciós politika

Az Európai Unió Tanácsa 2019. május 17-én elfogadta a kiberbiztonságra vonatkozó új jogszabálykeretét. Ez lehetővé teszi az EU számára a kibertérben a támadások és behatolások szankcionálását. A korlátozások a külső fenyegetés, a nemzetközi szervezetek vagy harmadik állam ellen elkövetett offenzív tevékenységek esetén lépnek életbe a közös kül- és biztonságpolitika keretein belül. Az új jogszabályi rendszer lehetővé teszi olyan szervezetek vagy személyek szankcionálását, akik a kibertámadásokért felelősek, vagy bármilyen pénzügyi, technikai vagy egyéb eszközökkel támogatják a kezdeményező felet.
Az intézkedések tartalmazzák a vagyoni eszközök befagyasztását, valamint személyek esetében az EU-ba való beutazás tilalmát. Az EU célja a nyílt és stabil, illetve biztonságos kibertér garantálása. Kulcsfontosságú továbbá, hogy a kibertérben felmerülő vitás kérdéseket, konfliktusokat békés módon kell rendezni, amihez az összes nemzetközi partner kölcsönös kooperációja szükséges.

A Tanács 2019. május 17-én meghosszabbította egy évvel a szíriai rezsim és támogatói elleni szankciókat. A tiltólistán jelenleg 269 személy és 69 szervezet szerepel, akikre érvényes az EU-ba való beutazás tilalma, valamint pénzügyi és vagyoni eszközeik befagyasztása. További korlátozások Szíriával szemben: olajembargó, bizonyos befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank Unióban található vagyoni eszközeinek befagyasztása, exportkorlátozás azon berendezések és technológiák esetében, amelyek belső elnyomás céljára is használhatók, illetve amelyek az interneten vagy a telefonhálózaton keresztüli kommunikáció nyomon követésére, lehallgatására is szolgálhatnak. Az Európai Unió célja a szíriai konfliktus tartós és politikailag megfelelő rendezése.

Brexit

Május 2-án részleges helyhatósági választásokat tartottak az Egyesült Királyságban. Összesen 8804 tanácsnoki mandátumról döntöttek a brit választópolgárok. A választás abszolút vesztesei a nagy pártok, különösen a kormányzó Konzervatív Párt, ugyanis a korábbi, közel 5000 mandátumból 1330-t vesztettek, míg az ellenzéki Munkáspárt a korábbi kétezer mandátumból ?mindössze? 84 tanácsnoki pozíciót vesztett. A választáson legtöbbet az EU-ban maradással kampányoló Liberális Demokrata Párt nyert, 706 mandátummal növelték a korábbi eredményüket, ezzel megduplázva képviselőik számát. A Zöldek is előretörtek, közel 200 fővel növelték tanácsnokaik számát. Az összesített eredmények az érintett körzetekben a következő:

Konzervatív Párt?3654 tanácsos (-1330)
Munkáspárt?2021 tanácsos (-84)
Liberális Demokraták?1352 tanácsos (+706)
Zöldek?265 tanácsos (+194)
Függetlenek?1044 tanácsos (+604)

A választás a Konzervatív Párt súlyos vereségével zárult, emiatt Theresa May kormányfő a tárgyalások lezárására és a Brexit-megállapodás megkötésére sürgette a Munkáspártot. A tárgyalások a két nagy párt között április eleje óta zajlanak annak érdekében, hogy feloldják a patthelyzetet a parlament alsóházában, így megnyitva az utat a rendezett Brexit előtt. A tárgyalások kapcsán felmerült pletykákat, melyek szerint a kormány napirendre vette a Vámunióban maradást, később cáfolta Theresa May. A kormányfő kijelentette, hogy továbbra is szoros és különleges viszonyt kívánnak fenntartani az EU-val, de a kereskedelemért nem hajlandók fizetni, és kizárólag a szabadkereskedelmi megállapodást tudják elfogadni. Nem sokkal ezt követően a Munkáspárt május 17-én befagyasztotta a tárgyalásokat a kormánypárttal.

Az ellenzékkel való kiegyezési kísérletével azonban May a saját párttagjait is maga ellen haragította. A kormányfő pozíciója a belső nyomásnak és sikertelen megoldási kísérleteinek köszönhetően olyannyira meggyengült, hogy az EP-választások másnapján, május 24-én bejelentette, hogy június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről. A kormány élén addig marad, ameddig a toryk megválasztják az utódját.

May bukásának híre után egyből elkezdődtek a spekulációk a következő kormányfő kilétéről. A verseny a kormányfői pozícióért nagyon zsúfolt a Konzervatív Párton belül, ugyanis közel egy tucat jelentkező van, közöttük több korábbi kormánytag és parlamenti képviselő. A 313 tory képviselő június 14-én egy szavazással 2-re fogja csökkenteni az indulók számát, a június 22-i héten pedig a párt 160 ezer tagja fogja megválasztani a két jelölt közül a következő miniszterelnököt. A legesélyesebbnek a korábbi külügyminisztert és a Brexit-kampány emblematikus alakját, Boris Johnsont tartják. Őt követi a korábbi környezetvédelemért felelős miniszter, Michael Gove. Esélyesnek tartják még Jeremy Huntot, a jelenlegi külügyminisztert is.

Szomszédságpolitika

Johannes Hahn, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa május 6-án Pozsonyba utazott, hogy részt vegyen az informális V4?Keleti Partnerség találkozón. Ez a Keleti Partnerség jövőjére, a regionális biztonságra, a gazdasági együttműködésre, a kapcsolatokra, az infrastruktúrára és az energiára összpontosított. A találkozó során a biztos találkozott a V4-országok külügyminisztereivel, valamint a hat keleti partnerország képviselőivel is.

Május 13-án az EU keleti partnerországainak állam- és kormányfői, valamint az EU-tagországok külügyminiszterei, és a civil társadalom képviselői gyűltek össze Brüsszelben, hogy megünnepeljék a Keleti Partnerség tizedik évfordulóját. Az eseményen felszólalt Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Donald Tusk, az ET elnöke is. A főképviselő asszony beszédében kifejtette a Keleti Partnerség saját hivatali ideje alatt történt fejlődését, valamint reményét fejezte ki a Partnerség további sikeressége iránt is. Donald Tusk beszédében ismertette a Keleti Partnerség történetét és kiemelte, a kezdeményezésben részt vevő hat ország közül már három rendelkezik társulási megállapodással, mely magában foglal több gazdasági könnyítést, valamint a vízummentességet is.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője május 13-án találkozott Fayez Mustafa al-Sarraj-dzsal, aki az Elnöki Tanács elnöke és Líbia miniszterelnöke, hogy megvitassák az országban kialakult helyzetet. Mogherini elmondta, hogy az Unió továbbra is elvárja az összes résztvevő féltől, hogy szüntesse be katonai tevékenységét, és folytassa a politikai párbeszédet a líbiaiak érdekében. Mindemellett az országban kialakult humanitárius helyzetről is szó esett, hiszen a Tripolit érő támadások miatt ezreknek kellett elhagyniuk otthonukat. Federica Mogherini hangsúlyozta a humanitárius segítség hozzáférhetőségének biztosítását, illetve a civilek védelmének fontosságát. Továbbá kifejezte az ENSZ Főtitkár líbiai különleges képviselőjének, Ghassan Salamének támogatását az EU részéről.

Május 21-én a hét fekete-tengeri ország ? Bulgária, Grúzia, Moldova, Románia, Oroszország, Törökország és Ukrajna ? miniszterei találkoznak a román fővárosban, hogy a fekete-tengeri közös tengerészeti terv elfogadásáról döntsenek. Ezzel a régió csatlakozik az EU-val szomszédos tengeri medencékhez abból a szempontból, hogy létrejön egy kezdeményezés a nagyobb és fenntarthatóbb gazdasági növekedés érdekében. Az országok három célt terveznek elérni: az egészséges tengeri és partmenti ökoszisztémát; a versenyképes, innovatív és fenntartható kék gazdaságot; valamint a kék gazdaságba való befektetést. A tervezet során létrejött projektek magukban foglalhatják a halászati és környezetvédelmi kérdésköröket is.

Május 21-én az EU jelentést adott ki Örményország fejlődéséről és az EU?örmény kapcsolatok alakulásáról. A jelentés megállapítja az Unió jelentős szerepét az országban zajló reformfolyamatokban. A kormány ütemterve az EU?Örményország átfogó és megerősített partnerségi megállapodás (CEPA) végrehajtására fontos eszköz lesz a reformtervek előmozdításában.

A májusban kialakult északnyugat-szíriai helyzet kapcsán Federica Mogherini, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is kifejezte aggodalmát. A légicsapások és a tüzérség célpontjai ugyanis gyakran iskolák és kórházak, és ez sérti a nemzetközi jogot. Továbbá 150 000 civil ? főként gyermekek és nők ? hagyta el a területet vagy veszítette életét a kialakult helyzet miatt. Mogherini figyelmeztette Oroszországot és Törökországot, mint a szocsi megállapodás garanciavállalóit, hogy az ő kötelességük biztosítani az egyezmény végrehajtását. A résztvevő feleknek továbbá nemzetközi jogi kötelezettségük a humanitárius segítség eljuttatásának biztosítása a lakosság számára. Mogherini kifejezte az Unió részvétét az áldozatok felé, és gyors gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Megjegyezte, hogy Szíriában csak a politikai megoldás hozhat tartós békét. Május 17-én a Tanács meghosszabbította 2020. június 1-ig az országot sújtó szankciókat, amely 270 személyt és 70 szervezetet érint. Mindemellett, az EU egy 18 millió eurós programot indított a felszabadított szír területek stabilizálására.

XII. Biztonságpolitikai Szakestély ? beszámoló

Szerző:

Gönczi Róbert

jún 11, 2019

2019. június 7-én immáron 12. alkalommal rendezte meg a Biztonságpolitikai Szakkollégium éves gálaeseményét, a Biztonságpolitikai Szakestélyt. Az ünnepséget a Szakkollégium tagsága és meghívott vendégeik a Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központ Regiment Éttermében tartották egy vacsora keretei közt.

Az estét Dr. Kaló József, a Szakkollégium elnöke nyitotta meg. Kaló Tanár Úr köszöntötte a megjelenteket, illetve külön említést tett Dr. Németh József Lajos Tanár Úrról, a Szakkollégium alapítójáról, aki nem tudott részt venni az eseményen. Kaló József ezután felkérte Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredest, hogy a szakkollégiumi ünnepélyeken megszokott módon ezúttal is tartsa meg ünnepi beszédét.

Szenes Tanár Úr, aki a kezdetektől fogva szakkollégiumunk mentora, elismerésre méltónak nevezte, hogy 2003-ban, az akkor még Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem diákjai önszerveződő módon megalapították a Szakkollégiumot, mely azóta is működik és szüntelenül őrzi az alapítók örökségét. Kiemelte a Biztonságpolitikai Szakkollégium azon egyediségét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem többi szakkollégiuma közül, hogy ez egy belülről, nem pedig egy felülről irányított szervezet, mely lehetőséget ad az egyedi arculatnak és a mindig friss alkotómunkának. Beszéde végén utalt a kapcsolatok fontosságára ? például a Magyar Hadtudományi Társasággal, melynek tavasz óta Szenes Tanár Úr az elnöke ?, melyek mind egy újabb és jobb útra terelik a közös munkát.

Kaló és Szenes Tanár Urak szavait Szarka Luca, Diákbizottságunk elnökének köszöntője követte. Luca köszönetet mondott a tagság felé az újabb tanév kitartó munkájáért, illetve köszönetet mondott az alapítóknak és a vendégeknek mind a szakmai, mind a financiális támogatásokért. Luca után ismét ? igaz csak egy rövid időre ? ismét Kaló tanár úré lett a szó, aki megnyitotta az ünnepi vacsorát.

Köszönjük minden kedves vendégünk részvételét a Szakestélyen!

Képek: Kaló József, Ármás Julianna

Izrael a történelemben először fizikai offenzívával válaszolt egy kibertámadásra

Szerző:

Rácz-Nagy Judit

jún 10, 2019

Izraeli-palesztin konfliktus. an-Nuszairat, 2019. május 4.Alaa al-Bubalit, az Ezzedin al-Kasszám Brigádoknak, a Hamasz palesztin radikális szervezet fegyveres szárnyának tagját temetik bajtársai a Gázai övezetben fekvő an-Nuszairat menekülttáborban 2019. május 4-én. Az előző nap négy palesztin életét vesztette, két izraeli katona pedig megsebesült a Gázai övezet és Izrael határán kirobbant összecsapásban.(Forrás: MTI/EPA/Mohamed Szaber)

2019. május 4-én a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet (PIJ) 690 rakétát lőtt ki a Gázai övezetből dél-izraeli civil területekre. Négy izraeli ember életét vesztette a támadásban, további 130 megsebesült és több százan sokkos állapotba kerültek. Az eset azért is megdöbbentő, mert iskolákat, óvodákat, otthonokat és további civil célpontokat ért a támadás. Az izraeli elhárítórendszer 240 rakétát semlegesített a 690-ből, ezzel megakadályozva további izraeli városok eltalálását.

Válaszul az Izraeli Védelmi Erők (IDF) 350 Hamász és PIJ terrorista célpontot bombázott a Gázai övezetben. A találatok közt rakétakilövő állomások, terrorista csoportok, operatív és parancsnoki központok, fegyverraktárak, megfigyelőpontok és katonai bázisok szerepeltek.

Válaszcsapás egy kibertámadásra

Május 5-én az IDF egy Twitter üzenetben megerősítette, hogy egy bekövetkező kibertámadást akadályoztak meg légicsapással. Az IDF közleménye szerint, mikor a digitális fenyegetést azonosították és hatástalanították, a vadászrepülőgépek megsemmisítő csapást mértek a terrorszervezet kiberegységének központjára. ?A HamasCyberHQ.exe-t eltávolították, hála a sikeres kibervédelmi műveletnek?, olvasható a közleményben. Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, akit csak rangja és héber nevének első betűjéből lehet azonosítani, Brig.Gen. ?Dalet? szerint a kibertámadás izraeli állampolgárok életét veszélyeztette volna. További információk a meghiúsult kibertámadásról nem hozhatók nyilvánosságra az izraeli kiberképességek védelme miatt, egy bizonyos, hogy végig egy lépéssel a Hamász hackercsoportja előtt járt az IDF.

Az IDF szerint ez a kiberművelet egy kollaboratív erőfeszítés révén valósult meg a Harcászati Intelligencia Egység 8200 (Unit 8200 of Military Intelligence), az Izraeli Védelmi Erők Távadatközlő Igazgatósága és a Shin Bet biztonsági szolgálat részéről. ?Izrael kibervédelmi képességei olyannyira hatásosak, hogy a Hamász nem tudott és nem is fog tudni véghezvinni sikeres támadásokat a kibertérben.? ? nyilatkozta egy Shin Bet tisztviselő. Ez volt az első olyan eset, ahol izraeli katonák megakadályoztak egy kibertámadást, fizikai térben történő válaszcsapással.

A kibertér megítélése nemzetközi jogi szempontból

2011-ben, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián esett szó először az új technológiákat alkalmazó információs hadviselésről nagy nyilvánosság előtt. Ban Ki Mun, akkori ENSZ Főtitkár nyilatkozata szerint a nemzetközi közösségnek együtt kell fellépnie a kibertámadások ellen. Megállapították, hogy a kiberbűnözés, a terrorizmus és a kémkedés közti határt nem lehet élesen elválasztani egymástól az interneten.

A kibertér definiálása során számos nehézségbe ütköznek a kutatók, mivel a probléma oka a megfogható tér hiánya. Mi a kibertér? Honnan kezdődik, és meddig húzódik a határa? Hogyan lehet szabályozási területként értelmezni? Ezek mind olyan kérdések, amelyek a mai napig megosztják a kutatókat és szakértőket a fogalom meghatározása során. Mivel az egész nemzetközi jogrend a szuverén államokon és azok egymás közti nemzetközi szerződésein alapszik, a nemzetközi humanitárius jog alkalmazása során a nemzetközi jog elválaszthatatlan az államterülettől. A kiberhadviselés folyamán nehezen, vagy alig lehet területiségre alapozni, mivel nincsenek olyan határok, amelyek a fizikai hadszíntéren jelen vannak.

A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja 2008-ban ajánlásokat tett a nemzetközi jog alkalmazására a kibertérben. 2013-ban elkészült a Tallinn Manual, azaz Tallinni Kézikönyv, melynek a frissített kiadása 2017-ben jelent meg. A 2014-es NATO walesi csúcsán a Szövetség elismerte, hogy a nemzetközi jog, így a nemzetközi humanitárius jog és az ENSZ Alapokmánya érvényes a kibertérben is. A kézikönyv azonban nem fontos iránymutatásokat tartalmaz a kibertér és a nemzetközi jog viszonyában, hanem a tartalma nemzetközileg közösen elfogadott normákból áll, tehát vannak olyan normák a kibertérben, amelyek kötelező érvényűek nemzetközi egyezmények által, de vannak olyanok, amelyek nem kötelező érvényű jogi aktusok. Az utóbbiak az elvárt magatartásra vonatkoznak és inkább referenciák, amelyeket a diplomáciában lehet alkalmazni.

A Tallinni Kézikönyv a háborúinditás jogát (jus ad bellum) és a nemzetközi humanitárius jogot (jus in bello) tárgyalja részletesen. Az ENSZ Alapokmányának 2. (4) bekezdése mondja ki az államok közötti erőszak tilalmát. A Tallini Kézikönyv javaslatot tesz a kibertámadás meghatározására, amely szerint:

?Egy kibertámadás olyan akár támadó, akár védelmi jellegű művelet, amely alapján személyek sérülése vagy halála, objektumok megrongálódása vagy megsemmisülése megalapozottan várható.?

2016-ban a varsói csúcson a NATO elismerte a kiberteret a negyedik hadszíntérként, így tovább mélyülhetett a fogalmak és a további normák meghatározása.

Mikor lehet alkalmazni a hagyományos erőnemeket kibertámadás esetén?

Ez egy igen érdekes vitakör a kiberbiztonsági és kiberstratégiai szakterületen belül is. Ahogy a kiberhadviselés alapvető elemét képezi a hatalomnak, a kérdés, hogy milyen módon lehet a tradicionális harcászati eszközöket a kibertérhez ?kapcsolni?, egyre inkább fontosabbá válik. Vajon mikor egy ország kibertámadást szenved el, csak a kibertérben reagálhat a támadásokra, vagy szabadon használhat fizikai csapásokat? A fizikai válaszcsapással csökkenthetők-e az újabb kibertámadások? Amennyiben egy ország az utóbbit választja, az eset tekinthető-e a veszély fokozásának?

Ezekre a kérdésekre nincs még válasz egészen addig, amíg precedenssé nem válnak ezek a jogok a kibertérből származó fenyegetések és támadások során. A Tallini Kézikönyv szerint egy kibertámadást fegyveres támadásnak lehet tekinteni. Pontosabban olyan támadásnak, amely nagyszámú ember életét veszélyezteti vagy kioltja, illetve az infrastruktúrában jelentős kárt okoz. A fegyveres támadásra pedig az ENSZ BT felhatalmazásával és az önvédelem jogával lehet válaszcsapást mérni.

Mit mondanak a szakértők?

Mivel gyakorlatban erre nem volt még példa, hogy kibertámadásra fegyveres támadással válaszoljanak, így az amerikai kiberbiztonsági szakértők is figyelemmel kísérték az esetet. Érdeklődésük középpontjában az áll, hogy az izraeli fizikai válasz precedensjoggal bír-e majd a közeljövőben, különösen az Amerikai Egyesült Államok számára. Közülük sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy a kibertámadások olyan erősödő eseményspirálokat eredményeznének, amelyekben az államok további csapásokat mérnének egymásra. A gyakorlatban idáig a kibertámadásokra diplomáciai válaszok, gazdasági szankciók érkeztek.

Példák a megtorlásra

Például a Stuxnet vírus (amelynek az iráni Bushehr erőmű urániumdúsító berendezései voltak a célpontjai) felfedezése után egy évvel, feltételezhetően Irán által DDoS támadás érte az Egyesült Államok pénzügyi rendszereit. Ugyanígy, az USA kormánya az észak-koreai kibertámadásokra (WannaCry és Sony-t érő támadások) vádakkal és szankciókkal reagált.

A ?legelső?, közvélemény által is ismert példa fizikai válaszcsapásra 2015-ben történt, mikor az Amerikai Egyesült Államok dróntámadást intézett az Iszlám Állam közösségi médiáját üzemeltető alkalmazottak ellen. Az USA-nak hosszú időt vett igénybe a folyamat előkészítése és az ISIS elleni támadás kivitelezése.

Összegezve

Amennyiben a fent említett példákat megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy valóban Izrael volt az első olyan állam, amely azonnali fizikai beavatkozással élt egy kibertámadás során. Mivel az esemény a Gázai övezetből érkező rakéták és a kibertérből érkező fenyegetések során történtek egy folyamatos misszió keretén belül, így ebben a kontextusban egy egyszeri légicsapás nem nevezhető ?követendő példának?. Mindkét fél erőszakos fegyveres támadást intézett egymás irányába. A légicsapást követő napon a felek Egyiptom és Katar közvetítő szerepének segítségével hat hónapos fegyverszünetet kötöttek. Mindenesetre megkérdőjelezhető, hogy vajon valóban ki fog-e tartani ez a féléves fegyverszünet, illetve, hogy ez a fegyverszünet érvényes-e a kibertérre is.

Címlapkép: Izraeli-palesztin konfliktus. an-Nuszairat, 2019. május 4.
Alaa al-Bubalit, az Ezzedin al-Kasszám Brigádoknak, a Hamasz palesztin radikális szervezet fegyveres szárnyának tagját temetik bajtársai a Gázai övezetben fekvő an-Nuszairat menekülttáborban 2019. május 4-én. Az előző nap négy palesztin életét vesztette, két izraeli katona pedig megsebesült a Gázai övezet és Izrael határán kirobbant összecsapásban.
(Forrás: MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Kazahsztán Nazarbajev után

Szerző:

Gönczi Róbert

máj 30, 2019

Nur-Szultan, 2019. június 9.Kaszim-Zsomart Tokajev ideiglenes államfő voksol a kazahsztáni előrehozott elnökválasztáson a fővárosban, Nur-Szultanban (korábban Asztana) 2019. június 9-én. A választás esélyesének tartott Tokajevet a március 19-én lemondott Nurszultan Nazarbajev nevezte ki utódául.(Forrás: MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Március 19-én, közel három évtizednyi egyeduralom után televízióban jelentette be lemondását Kazahsztán első és eddigi egyetlen elnöke (1990-2019), a ? sokak által ? világ ?utolsó szovjet típusú vezetőjeként? ismert Nurszultan Nazarbajev. Váratlan és meglepő lemondása azonban nem végső visszavonulását jelenti a nagypolitikától, pusztán az elnöki szék elhagyását takarja, hiszen korábban megszavazottan alkotmányos joga van élethosszig betekinteni a bel- és külpolitikába, illetve a biztonsági szolgálatok munkájába. Milyen sors vár a Nur Otan párt legendás vezetőjére, aki 2015-ben még a szavazatok 97%-ával nyert ? illetve akinek nevét már a főváros, Nur-Szultan, avagy az egykori Asztana is őrzi ? és családjára? Az üzbég vagy a szingapúri modell érvényesül? Cikkemben erre próbálok választ találni.

Akár Első Elnök, akár a Nép Vezetője, vagy Elbasy (a Nép Első Embere) néven referálunk rá, mind tudjuk, hogy az 1940-ben született Nurszultan Nazarbajevre gondolunk. A modern Kazahsztán erőskezű létrehozójának hosszú politikai pályafutása volt (van), melynek alapjait a zastoi (a ?stagnálás-korszaka?, 1970-1990) alatt szerezte. Ezalatt volt tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a Gorbacsovot megpuccsolni kívánó Politburo-csoportnak, illetve nemcsak elnöki tisztséget töltött be az időszak alatt, de rendelkezett az országgyűlés elnöke, a Biztonsági Tanács elnöke és az Alkotmányos Tanács elnöke címekkel is, mindamellett, hogy a (valójában egyetlen és) legnagyobb pártnak, a Nur Otannak is vezetője megalakulása óta. Nemcsak hatalomra, hanem óriási vagyonra is szert tett, melyet részben az országra, részben saját családjára költött. Sokak szerint ezáltal egy egyszerű posztszovjet diktátor, azonban mások szerint Közép-Ázsia Li Kuang-jaója (Szingapúr megalapítója és első miniszerelnöke, 1959-1990).

Nyilvánvaló tény, hogy Nazarbajev sokra tartotta Lee hagyatékát, sokak szerint kettejük lemondása között is rengeteg hasonlóság van. Az idős államférfi, aki a háttérben kézben tartja a hatalmat, de ugyanakkor megalapozza a halála utáni jövőt, akár szimpatikus szerep is lehet Nazarbajev számára, ráadásul ahogy szokták mondani, Lee az autokrata vezetést úgymond ?vonzóvá? tette azáltal, hogy vezetése alatt a demokrácia csorbításával pénzügyi és gazdasági központot hozott létre országából, mely szintén igazolja ezen elméletet. Nazarbajev túlélte a Szovjetunió bukását, hatalomon maradt, láthatta, kortársai hol buktak el, miben hibáztak. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a két vezető között, az időszakuk alatt mérhető korrupció Nazarbajevnél sokkal magasabb volt, mint Linél. Pont ebből ítélve, az ex-kazah vezető talán legfontosabb célja, hogy biztosítsa saját és családja helyét, illetve rögzítse emlékét, mint ?honalapító atyácska?. Egy ilyesfajta terv érdekében a szigorú centralizációs politika, melyben a politika és a gazdaság összefonódik esszenciális. Továbbá előrelátó reformok is szükségesek lesznek, egyfajta hosszútávú stratégiaként, a háttérből irányítva, mellyel bebiztosítja az ország prosperitását, és melyek egyértelműen így az ő nevéhez lesznek kötve.

Az új, 2020 áprilisáig kinevezett elnök Kaszim-Zsomart Tokajev lett, aki a legutóbbi időkben a Szenátus elnöke volt, korábban pedig kétszer is betöltötte a külügyminiszteri posztot (1994-1999, 2003-2007) és még az ENSZ genfi irodájának főtitkára is volt(2011-2013). A 65 éves Tokajev egy vérbeli lojalista, akire Nazarbajev nyugodt szívvel rábízhatta az elnökséget, garantált, hogy az elvbeli kontinuitás biztosított, hiszen ő inkább a konformista vonalat képviseli, mint a reformert. Sokak szerint azonban Nazarbajevnek nincsenek hosszú távú tervei Tokajevvel, helyette a Szenátus új elnöke, Nazarbajev legidősebb lánya, Dariga Nazabajeva lehet jövőre ilyenkor Kazahsztán elnöke, aki ráadásul korábban már töltött be miniszterelnök-helyettes pozíciót is.

Látni kell azonban, hogy a dinasztikus öröklődés eddig mindössze egy posztszovjet országban sikerült, Azerbajdzsánban, ahol Hejdar Alijevet fia, Ilham Alijev váltotta; melyből érezhető, hogy egy ilyesfajta lépés nagyon sok előkészületet és tervezést igényel. Egészen a választásokig három fontos feladata van a kazah vezetésnek: a politikai erő központosításának megtartása, az egyre szélesebb körű társadalmi elégedetlenség felszámolása és a személyes kultusz felépítése, mely már el is kezdődött. Bejelentették, hogy minden kazah városban lesz egy utca, amely az Első Elnök nevét fogja őrizni, szintúgy, mint egy sugárút Almatiban vagy az asztanai (nur-szultani) reptér, illetve számos emlékm is tervező asztalra került, mely mind Nurszultan Nazarbajevet fogja éltetni. Chris Weafer, a moszkvai központú Macro-Advisory Ltd szenior partnere szerint ?A valódi verseny a hatalomért a falak mögött fog zajlani, nem publikusan. Azonban bizonyos, hogy az fogja megnyerni a következő választást, akit egyértelműen Nazarbajev támogat. Szinte kizárt egy meglepő politikai eredmény Kazahsztánban.?

Lee hagyatékának nazarbajevi tiszteletéből állapíthatjuk meg, hogy a kazah ex-vezető rendszere a szingapúri típusú egyeduralmiság és a feudális lojalitás keveréke volt. Ez közép-ázsiai szemmel nézve egyfajta sikerrecept: Kazahsztán vezetése sokkal többet tett egy működő állam kidolgozása érdekében, mint bármelyik szomszédja. Ennek egyik oka, hogy a kazah diktatúra sokkal enyhébb, mint például a szomszédos ? azóta már elhunyt ? Iszlam Karimové (Üzbegisztán) vagy Saparmurat Nizajové (Türkmenisztán). A lemondás egyik oka is lehet Iszlam Karimov 2016-os halála, melynek eredménye az lett, hogy az új elnök (Shavkat Mirzijojev) alatt a Karimov-család szinte teljesen meg lett fosztva vagyonától és az ország is destabilizálódott.

Azonban globálisan vizsgálva Kazahsztán messze elmarad a szingapúri sikersztoritól. Nazarbajev nem épített fel működő politikai rendszert és független médiát, mely bonyolulttá fogja tenni az ország szerves fejlődését. Továbbá megjelenik egy csapda is: Nazarbajev erős elnök volt, aki lemondása után is kvázi irányítja az ország folyamatait, egyfajta titkos duopóliumként, azonban, ha várhatóan egy vagy két évtizeden belül meghal a volt elnök, és a hatalom egy nála lényegesen gyengébb kaliberű személy kezébe kerül, akkor a rendszert a lefektetett alkotmányos alapok se fogják megmenteni széthullástól és ennek komoly következményei lehetnek a régió stabilitása tekintetében. Ráadásul, a lakosság terén is megjelent egy erős elégedetlenség, köszönhetően az olyan eseményeknek, mint a 2012-es zhanaozeni mészárlás, melyekre ráadásul az állam nem is reagált.

Más szempontból nézve azonban Kazahsztánnak talán sosem volt jobb lehetősége, hogy elinduljon a biztonságos demokratizálódás útján. Kazahsztán a világ 9. legnagyobb országa, ráadásul egy olajban gazdag állam, ami 16. helyet jelenti a világranglistán az olajkitermelés tekintetében, mellyel jobban teljesít, mint Katar, Azerbajdzsán vagy Omán. A központi állami terv szerint az olaj segítségével lehetne tovább növelni az ország gazdagságát, melyből finanszírozni lehetne egy teljeskörű államreformot. A gazdasági környezet is biztosított lenne ehhez, hiszen az utóbbi tíz évben (a Világbank adatai szerint) jelentően javult a banki környezet, mely elősegíti a nemzetközi (tehát nem csak orosz) tőkebeáramlást az országba (az ország bevétele közép-alacsonyból közép-magasba került). A banki összeköttetés is megnőtt Oroszország és a többi közép-ázsiai ország mellett Kínával és Nyugat-Európával. Mindemellett Marc Behrendt, a Freedom House Európai és Eurázsiai Programjának igazgatója szerint Nazarbajevnek bevett célja volt visszalépésével az ország demokratizálása. Ajtolkin Kurmanova, a Közép-Ázsiai Analitikai Hálózat (CAAN) vezetője azonban óvatosságra intett, hiszen míg a közvetlen tervek látszólag egyértelműek, Nazarbajeva fellépésével és a Lee-i politika hiányos alkalmazásával láthatóan kérdőjeles az ország hosszú távú jövője.

Az Európai Uniónak egyértelmű érdeke Kazahsztán stabilitásának fenntartása, melynek jele lehet, hogy 2015. december 21-én egy Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodást kötöttek a közép-ázsiai állammal, mely által voltaképp papíron jobb lett a kapcsolat a kazahokkal, mint az oroszokkal. A szigorúan szekuláris állam is tudatosan készült az integrációra: szemben a szomszédos országokkal, Kazahsztán egészen nyitott a nyugati eszmerendszer irányába és az ország egyre jobban kapcsolódik Európa véráramához. Ennek oka az lehet, hogy Nazarbajev megértette, az elégedetlenség radikalizációt szül, mely neki és főként családjának csak rossz lehet. 2015-ben úgy fogalmazott: „Gazdagodjatok, hozzatok létre munkahelyeket, fizessetek adót(?)Az állam megszámlalhatatlan lépést tesz a privatizációért és a gazdasági liberalizációért. Egy olyan államot akarunk létrehozni, amelyben tehetős állampolgárok cselekednek és jól cselekednek, magukért és az országért.”, melyből sugárzik ez a logika.

Talán Közép-Ázsia legfontosabb feladata, hogy a radikalizmust kordában tartsa. A muszlim többségű országokban, melyek közel 70 évig egy ateista elnyomó uralom alatt voltak, a szélsőséges vallási eszmék még veszélyesebbek lehetnek, mint bárhol. Zbigniew Brzezinski A nagy sakktábla c. könyvében kifejtette, hogy a régióban egyfajta dominóeffektus léphet fel (ahogy a linkelt tanulmány írója is tőle veszi át a gondolatot). Egy instabil Afganisztán instabillá teheti Tádzsikisztánt. Ha Tádzsikisztán instabilizálódik, az magával rántja Kirgizisztánt, mely Üzbegisztánt, s mely Kazahsztánt fogja ugyanezen útra téríteni. Ennek lehet oka, hogy 2001 óta Tádzsikisztánban állomásoznak a franciák és az amerikaiak is. Jelentősége ennek hatalmas, hiszen Kirgizisztánban és Üzbegisztánban is érezhető volt a jelentős tálib hatás, melynek egyik képviselője az IMU (Üzbegisztán Iszlám Mozgalma) volt, akiknek bevett céljuk között szerepelt a rendszer instabilizálása és a hatalom megszerzése a tálibok segítségével.

Nazarbajev sokat tett azért, hogy ezek a szélsőséges nézetek ne szivárogjanak be a kazah közéletbe. 2016. október 14-én betiltatta a szalafizmust, illetve visszarendelt 300 külföldön tanuló diákot, akik iszlám vallási tanulmányokat folytattak, továbbá ugyanezen évben október 19-én megtiltotta a fejkendők viselését állami intézményekben. Ez mind annak eredményeképp valósulhatott meg, hogy június 5-én négy ember is életét vesztette Aktobe-ban egy szalafista terrorakciónak minősített buszeltérítésben és lövöldözésben, melyet Dimtrij Tanatarov és 25 iszlamista követett el. Július 18-án pedig egy Ruszlan Kulekbajev nevű terrorista helyezte tűz alá Almati rendőrörsét. Természetesen, mindkét támadást az ISIS magára vállalta. Kazahsztán stratégiája ezekre az volt, hogy mindenre erőteljes, akár erőteljesebb választ kell adni. Szintén veszélyfaktor, hogy több ezer közép-ázsiai csatlakozott a szíriai harcokban egy-egy félhez, akik a háború végével folyamatosan szivárognak vissza az országokba. Számos afgán is menekült az országba, akiknél szintén fennáll a veszély, hogy lehet, titokban tálib-szimpatizánsok.

Kazahsztánban 70 év állami ateizmust immáron majdnem 30 év részleges vallási szabadság követett, mely elég ahhoz, hogy a lakosság körében jobban elterjedjenek a radikális iszlám nézetei. A kazah öntudat állami felépítésével ? például a cirill ABC-használatának leépítése ? pedig ez önkéntelen erősödik párhuzamosan. Nazarbajev erőskezű hozzáállása ismert volt a témához, azonban az rejtély, hogy Tokajev, illetve a 2020-ban megválasztandó elnök hozzáállása mi lesz. Egy orosz exodus már megindult az országból, ugyanis sokan úgy érzik, Nazarbajev távozása csak rossz hatással lehet az ország legnagyobb kisebbségére. Nazarbajev erős ? vagy legalábbis látszólag erős ? alapokra helyezte állama alapköveit. A kérdés áll: Kazahsztán képes-e a beállított úton maradni távozása után is? A választ pedig csak a jövő tudja megadni.

Címlapkép:Nur-Szultan, 2019. június 9.
Kaszim-Zsomart Tokajev ideiglenes államfő voksol a kazahsztáni előrehozott elnökválasztáson a fővárosban, Nur-Szultanban (korábban Asztana) 2019. június 9-én. A választás esélyesének tartott Tokajevet a március 19-én lemondott Nurszultan Nazarbajev nevezte ki utódául.
(Forrás: MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Hormuzi-szoros, az iráni ütőkártya? ? A Hormuzi-szoros stratégiai, gazdasági jelentősége és szerepe a regionális vetélkedésben

Szerző:

Ármás Julianna

máj 24, 2019

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat
A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A Hormuzi-szoros Irán és Omán partjai között helyezkedik el ? ezzel elválasztva Iránt az Arab-félszigettől ?, és a Perzsa-öblöt köti össze szűken nézve az Ománi-öböllel és az Arab-tengerrel, tágabb értelemben az Indiai-óceánnal. A szoros nagyjából 275 km hosszú, átlagos szélessége 80 km; ám az ománi Musandam-félsziget és az iráni Jazireh-ye Larak-sziget közötti legszűkebb pontján csupán 34 km széles. A kőolajszállítás szempontjából a Hormuzi-szoros a világ legfontosabb fojtópontja.

Kőolajexport a Perzsa-öbölből

A világ kőolaj-kereskedelmének kétharmadát tengeren szállítják, a szállítási útvonalakon számos stratégiai jelentőségű fojtópont helyezkedik el. Ilyen a Malaka-szoros, a Szuezi-csatorna, a Bab el-Mandeb szoros, a Dardanellák, a Panama-csatorna vagy a Hormuzi-szoros. A Hormuzi-szoros mind közül kiemelt jelentőségű, hiszen a Perzsa-öbölnek ez az egyetlen kijárata, ahonnan napi 17 millió hordó olajat exportálnak, mely a világ kőolaj-kereskedelmének 30%-a.

A Hormuzi-szoros az Öböl-menti, kőolajban gazdag államok; Bahrein, Irán, Irak, Kuvait, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek számára az egyetlen tengeri kijárat, melyen keresztül hozzáférhetnek és bekapcsolódhatnak a világkereskedelembe; csupán Irán és Szaúd-Arábia rendelkezik alternatív tengeri szállítási útvonallal.

Megemlítendő azonban, hogy a szoros gazdasági jelentősége kettős. Az Öböl-államok gazdasága az olajexporttól és az olaj világpiaci árától függ; a Perzsa-öböl országainak GDP-je, főként az olajeladások miatt, 200 milliárd dollárra tehető. Ám nemcsak az export szempontjából fontos a szoros, hanem a nyersanyagok, késztermékek és élelmiszerek nagy részét ezen keresztül kapják az Öböl-államok. A tengeri kereskedelem két hajózható sávon zajlik: az egyik sáv a Perzsa-öbölbe vezet, míg a másikon az Öbölből kifelé tartó hajók közlekednek, a két sáv között pedig egy 2 tengeri mérföld széles ütközőzóna húzódik.

A kritikus fojtópont kikerülésére és a kőolaj tengeren való szállításának helyettesítésére több alternatív megoldással is próbálkoztak. Már az 1900-as évek elejétől megjelent a csővezetékes szállítás kérdése; melynek értelmében a Perzsa-öbölből az Arab-félszigeten át a Vörös-tenger vagy a Földközi-tenger partjára érkezne a kőolaj, vezetékeken keresztül. Ez ugyan gazdaságosabb, mint a tankerhajós fuvarozás, azonban a térség különböző konfliktusinak köszönhetően a vezetékek megsérültek; a szállítás akadozott vagy ellehetetlenült. Például az 1930-as évektől működő Mediterrán vezeték, mely Szíriából szállított olajat a haifai kikötőbe, azonban az első arab?izraeli háború alatt támadás érte. A másik példa az 1950-es években épült az Irak?Szíria vezeték, melyen keresztül a kőolaj-szállítás a harmadik Öbölháború alatt szűnt meg, miután légitámadás érte. De a közelmúlt eseményeihez kapcsolódóan említendő példa az Irakot Törökországgal összekötő Kirkuk?Ceyhan ikervezeték, melynek működését sokszor az ISIS tevékenysége akadályozta.

Látható tehát, hogy bár költséghatékonyabb és gyorsabb a kőolaj csővezetéses szállítási módja, a konfliktusokkal terhelt közel-keleti térségben mégis a tankerhajók bizonyultak és bizonyulnak ma is a szállítás biztonságosabb útjának. Ugyanakkor a tengeri fuvarozásra való átállás egyben azt is eredményezte, hogy a kőolajszállítás útvonalán fekvő Hormuzi-szoros mint fojtópont stratégiai jelentősége felértékelődött, és a szorost lényegében felügyelő Irán befolyása megnőtt.

Irán, a Közel-Kelet regionális nagyhatalma(?)

Ugyan a Hormuzi-szoros hivatalosan Omán és Irán partjai között fekszik, a szoros szabad hajózhatósága mégis Irántól függ. Ennek egyrészt oka, hogy Omán csupán egy exklávéval, az Egyesült Arab Emírségek területén fekvő Muszadam kormányzósággal van jelen a Hormuzi-szoros partján, így a katonai és gazdasági képességek tekintetében amúgy is gyengébb szultánság nem tudja Iránnal felvenni a versenyt, inkább a jó kapcsolat fenntartására törekszik a perzsa állammal. Jó példa erre 2019 áprilisában az ománi Muscat partjainál tartott 6 napos közös tengeri hadgyakorlat, mely az Iran?Oman Joint Military Cooperation Committee keretei között valósult meg.

Másrészt a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése összefügg Irán közel-keleti regionális nagyhatalmi ambícióival, valamint a nemzetközi közösség és Irán kapcsolatával. Így a szorosra is hatással van az új, közel-keleti hidegháborúként emlegetett Irán?Szaúd-Arábia ellentét, ahol a vallási szembenálláson túl sokkal inkább a közel-keleti befolyásért és a regionális középhatalmi pozícióért zajlik a rivalizálás a két ország között. A szektariánus és geopolitikai törésvonal egybeesésével így egy szunnita geopolitikai régió és egy síita geopolitikai régió vetélkedik egymással, ahol az iráni befolyás alatt álló Hormuzi-szoros fontos ütőkártya lehet. A szoros feletti ellenőrzés Iránnak nemcsak azt jelenti, hogy lehetőséget kap a Perzsa- és Ománi-öbölre is kiterjeszteni érdekszféráját, hanem még az Indiai-óceánra is. A tengerszoros azonban nemcsak a közel-keleti hatalmi viszonyok és befolyási övezet kiépítésében játszik szerepet, hanem a nemzetközi közösségre nézve fontos külpolitikai eszköz. A Hormuzi-szoros esetleg lezárása vagy az áthaladó kereskedelem korlátozása ugyanis jelentős zsarolási potenciál a szankciók sújtotta Irán számára különböző engedmények kikényszerítésére ? kifejezetten az Egyesült Államok irányába.

USA?Irán szembenállás és a Hormuzi-szoros

A feszült amerikai?iráni kapcsolatoknak és az Irán elleni szankciók tavaly novemberi megújításának köszönhetően újra a világ figyelmének a középpontjába került a Hormuzi-szoros, miután Irán annak lezárásával fenyegetett a szankciókra válaszul. Azonban sem a két ország közötti szembenállás, sem a szoros lezárásának a kérdése nem újkeletű, Irán számos alkalommal élt ezzel az eszközzel az elmúlt évtizedekben. Először az 1980-1988-as iraki?iráni, első Öbölháború alatt korlátozta Irán a szoros kereskedelmét az áthaladó tankerhajók megtámadásával ? ezt nevezzük az 1983 és 1988 között zajló ?tankerháborúnak??, mellyel elérte, hogy a Hormuzi-szoros forgalma akár 25%-kal is csökkent. 2008-ban újra megjelent az iráni retorikában a szoros lezárásával való fenyegetőzés egy esetleges amerikai vagy izraeli támadás esetén. Majd 2010-ben és 2011-ben már az iráni atomprogram miatt bevezetett ENSZ-szankciókra adták ezt a választ, mely szigorítások során már Irán olajiparát is korlátozták.

Az iráni ?atomalkut? (Joint Comprehensive Plan of Action ? JCPOA) 2015. július 14-én kötötték meg az USA, Egyesült Királyság, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország, illetve Irán részvételével zajló P5+1 tárgyalások keretében. A JCPOA értelmében Irán lemond katonai célú atomprogramjáról, cserébe az ellene bevezetett szankciók fokozatos feloldása következik a nemzetközi közösség részéről. Ezt a megoldás mondta fel egyoldalúan 2018 májusában Donald Trump arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja be a JCPOA-t, illetve támogatja a terrorizmust, majd a szankciók újbóli bevezetését ígérte. A 2016-ban felfüggesztett, majd megújított szankciók 2018 novemberében léptek életbe; érintve Irán energia-, hajózási-, hajóépítési- és pénzügyi szektorát. Erre volt újfent az az iráni válasz, hogy adott esetben lezárják a Hormuzi-szorost; ezáltal pedig nemcsak Irán lesz korlátozva a kőolajexportban, hanem a Perzsa-öböl államai is.

Összegzés

A szoros stratégiai jelentősége a jövőben az olajexport várható növekedésével még jobban felértékelődik. Ugyanakkor az amerikai?iráni kapcsolatokra, illetve Irán nemzetközi közösségben elfoglalt pozíciójára nézve a szoros lezárásával való fenyegetőzés mint ütőkártya inkább retorikai fogás. A U.S Energy Information Administration jelentése szerint a szoroson áthaladó kőolaj több mint 80%-át ázsiai piacokon értékesítik; Kína, Japán, India, Dél-Korea és Szingapúr a legnagyobb felvásárlói a Perzsa-öbölből származó olajnak, akikkel Teherán a jó viszony fenntartására törekszik ? a szoros feletti blokád pedig ennek pont az ellenkezőjét eredményezné.

Összességében megállapítható, hogy az Irán elleni szankciók köré épülő iráni stratégiának része a szoros lezárásával való fenyegetés, azonban hosszú távon politikailag vagy gazdaságilag nem kifizetődő megoldás a kereskedelem akadályozása, ezáltal kevésbé tekinthető valós iráni ütőkártyának.

Geostratégiai ABC: érdekütközések a Karib-szigeteken

Szerző:

BSZK

máj 17, 2019

Május 10-én Venezuela gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős alelnöke bejelentette, hogy országa újra megnyitja tengeri és légi határait Arubával. A sziget egyike az ABC-szigeteknek, melyek alig pár mérföldnyire fekszenek Venezuela partjaitól, ám a holland korona alá tartozva az Európai Unió tengerentúli területei. A határt még februárban zárták le, hogy megakadályozzák az ellenzék kísérleteit a nemzetközi humanitárius segély bejuttatására Venezuelába a szigeteken keresztül. Az ehhez hasonló akciók mögött ugyanis Maduro, venezuelai államfő és kormánya ? valamint az őket támogató orosz kormányzat ? az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei által vezetett katonai beavatkozást és puccskísérletet sejt. A mostani döntést azzal indokolta a caracasi kormányzat, hogy megerősítést kaptak arról, hogy Aruba tisztelni fogja Venezuela szuverenitását, és semmilyen módon nem avatkozik be belügyeikbe. A határzárat azonban továbbra is fenntartják Bonaire-rel és Curacaóval, így még korántsem ért véget a karib-tengeri geopolitikai játszma, ami a kis szigetek biztonságát több szempontból veszélyezteti. Kérdéses, maguk az ABC-k mennyi befolyást tudnak gyakorolni saját helyzetükre a nagyhatalmi érdekütközések metszéspontjában.

Az ABC-szigetek és venezuelai válság

Az úgynevezett ABC-szigetek ? Aruba, Bonaire és Curacao ? a karib-tengeri Kis-Antillák szigetcsoport részei, alig 50 mérföldnyire, nyugatra fekszenek Venezuela partjaitól. Volt gyarmatokként ma is a Holland Királyság részét alkotják; közigazgatásilag Aruba és Curacao független államok a holland korona alatt, míg Bonaire Hollandia különleges státuszú tartománya. A szigetek lakói holland állampolgársággal rendelkeznek, ami európai uniós állampolgárokká teszi őket. Az ABC-k azonban nem az Európai Unió rendes tagjai, nem részei a schengeni övezetnek és a közös piacnak sem. Aruba és Curacao úgynevezett tengerentúli területeknek számítanak (OCTs), és az EU közös költségvetéséből, illetve az Európai Fejlesztési Alapból (EDF) is részesülnek fejlesztési támogatások formájában.

A szigetek gazdasága szerencsés természeti adottságaiknak köszönhetően nagyrészt a turizmusra épül, azonban az olajiparuk is jelentős. Politikai helyzetükből adódóan főbb kereskedelmi partnereik Hollandia és az Egyesült Államok, míg földrajzi elhelyezkedésük miatt Venezuelával is szoros a gazdasági kapcsolatuk ? különösen az olajszektorban. Aruba és Curacao olajfinomítóit (Lago és Isla) szerződéses alapon a venezuelai állami tulajdonú olajcég, a PDVSA működteti; míg a Bonaire-i BOPEC teljes egészében a PDVSA tulajdonában van, és elsősorban Venezuelából származó finomított és nem finomított olaj tárolóhelyeként működik.

A hatalmas mértéket öltött venezuelai gazdasági válság emiatt a szigetek gazdaságát is megterhelte ? a hiperinfláció, a bolívar elértéktelenedése és az amerikai szankciók lényegében fizetésképtelenné tették a PDVSA-t, amely már többször nem tudta kifizetni a nemzetközi vizeken való hajózáshoz szükséges biztonsági ellenőrzések és engedélyek díját olajszállítóira, így például az ABC-k finomítói is elestek a működésükhöz szükséges nyersanyag nagy részétől. Curacao kereskedelme az elmúlt három évben határozottan visszaesett, a termelés csökkenése miatti elbocsátások pedig 30% körüli szintre emelték a munkanélküliség arányát a fiatalok körében.

A szigetek számára a legmegterhelőbbnek azonban a venezuelai gazdasági, politikai és humanitárius válság által kiváltott regionális migrációs hullám kezelése bizonyult. 2015 óta becslések szerint 2,7 millió venezuelai hagyta el országát, és indult el egy jobb élet reményében, nagyrészt szomszédos országokba. Közelségük miatt Aruba, Bonaire és Curacao hajóval viszonylag könnyen és gyorsan elérhetőek Venezuelából, így sokan választották ezt az útvonalat. Az ABC-szigetekre összesen körülbelül 50 000 ember érkezett ? bár ez a szám eltörpül a Kolumbia által befogadott több mint 1 millió venezuelaihoz képest, a szigetek méretét tekintve mégis igen jelentős szám. Curacao százötvenezres lakosságának például a 10%-át alkotják a Venezuelából az elmúlt években érkezettek.

A szigetek infrastrukturálisan képtelenek ennyi ember befogadására, mivel ők maguk is épp egy gazdasági visszaesést élnek meg. Curacao kormányszóvivője például úgy nyilatkozott, hogy a menedékkérők befogadása jelenleg lehetetlen, mivel ez azt jelentené, hogy ezeket az embereket élelemmel, lakhatással és egyéb szolgáltatásokkal kellene ellátni pont akkor, amikor a saját lakosságuk nagy része is segítségre szorul. Curacao ezért például egy aktív eltávolítási stratégiát alkalmaz a migránsok ellen; a hatóságok gyakori házkutatásokkal próbáljak elkapni a hivatalos iratok nélkül az országban tartózkodó venezuelaiakat, majd deportáljak őket, sokan pedig a szigetről való eltávolításuk előtt hosszú időt töltenek letartóztatás alatt, rendkívül rossz körülmények között.

Több emberi jogi szervezet bírálta az ezekben a börtönökhöz hasonlóan működtetett intézményekben uralkodó túltelítettséget, rossz higiéniai körülményeket, az egészségügyi ellátás hiányát, és a hatóságok nem megfelelő magatartását. A helyzetet nehezíti, hogy a nemzetközi jogi konvenciók, mint például az 1951-es genfi menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény szerint a Venezuelát elhagyó emberek jelenleg nem jogosultak menekültstátuszra, illetve Curacao például nem aláírója egyik fontos migrációhoz kapcsolódó nemzetközi egyezménynek sem, mint az 1951. évi genfi egyezmény, illetve az ezt módosító 1967. évi jegyzőkönyv, vagy a gyermek jogairól szóló 1989. évi egyezmény. Így nem teljesen világos, milyen alapon lehetséges a sziget eljárását bírálni ? a kritikák eddig felváltva érték a Holland Királyságot és a curacaói kormányt.

Aruba és Curacao ugyanis a holland korona alatti független államként szinte teljes autonómiát élvez mindennapi ügyei irányításában, azonban az olyan területek, mint a kül- és biztonság-, valamint a bevándorláspolitika „királysági ügyeknek” számítanak. Ezekben Aruba és Curacao sem dönthet önállóan, a központi irányvonalat egy Miniszteri Tanács határozza meg, amelyben Hollandia döntő befolyással rendelkezik. A migrációs válság kezelését azonban Hollandia egészen a közelmúltig a szigetek belügyének tekintette. 2018 októbere óta Aruba és Curacao többször kért anyagi, logisztikai, és technikai segítséget Hollandiától, amire az első érdemi válasz 2019 februárjában érkezett. A nagyon limitált intervenció elsősorban bevándorlásügyi hivatalnokok és tengeri határőrök képzésével igyekezett segíteni, amelynek rövidtávú hatása elenyésző, és a hosszú távú hatása is megkérdőjelezhető. Az Európai Unió sem nyújtott segítséget a szigeteknek a válság kezeléséhez.

Amerikai?orosz ellentétek a Karib-tengeren

Mindeközben Hollandia aktívan hozzájárul ahhoz, hogy a szigetek, különösen Curacao, „geopolitikai játszótérré” váljanak. Földrajzi közelségük miatt az Amerikai Egyesült Államok fontos szerepet szán a szigeteknek a venezuelai válság kezelésében. Amerikai?holland megállapodás alapján ? bár a sziget vezetésének beleegyezésével ? több, Venezuelának szánt humanitárius segélyszállítmány érkezett már Curacaóra. Itt úgynevezett segélybázisokat alakítottak ki, ahol a szállítmányokat tárolhatják, ameddig a körülmények nem lesznek alkalmasak a segély Venezuelába juttatásához.

Bár az április 3-án érkezett USAID szállítmánnyal, a válság kitörése óta először, a Curacaón tartózkodó venezuelaiaknak szánt segély is érkezett, ami nagyban segíti a helyzetet, nem egyértelmű, hogy az ABC-k jól járnak-e az Egyesült Államokkal való együttműködéssel. Maduro államfő és kormánya álláspontja az, hogy az amerikai kötődésű segélyszállítmányok valós célja, hogy trójai falónak álcázva segítsenek egy katonai beavatkozást és államcsínyt Venezuelába. Az, hogy a Juan Guaidó, ügyvezető elnököt támogató amerikai kormányzat, különösen Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter többször kijelentette, hogy szükség esetén az Egyesült Államok kész a katonai beavatkozásra, nem segít eloszlatni Maduro kételyeit. Ehhez azt is fontos hozzátenni, hogy az amerikai hadsereg Curacaón és Arubán is üzemeltet egy-egy katonai légibázist.

Ezen körülmények között minden segélyezési kísérlet akarva-akaratlanul politikai állásfoglalássá és stratégiai kérdéssé válik. A bejelentésre, hogy Curacao hajlandó állomásoztatni az amerikai segélyszállítmányt, ameddig azt nem tudják bejuttatni Venezuelába, a caracasi kormányzat felfüggesztette a kapcsolatokat Arubával, Bonaire-rel és Curacaóval, ezzel egyidejűleg pedig lezárta a tengeri és légi határait is a szigetek felé. Hiába zárkózott el nyilvánosan mind az Európai Unió, mind a Holland Királyság, mind az ABC-szigetek helyi kormányzata a katonai beavatkozástól a krízis megoldására, az amerikaiakkal történő bármilyen együttműködés a segítségnyújtásban eddig rontotta a szigetek és Venezuela bilaterális kapcsolatait. Ez további negatív hatással lehet a szigetek gazdasági és szociális állapotára ? a határzár például veszélyezteti az élelmiszerbiztonságot, mivel az ABC-k gyümölcs- és zöldségellátása teljes mértékben a Venezuelától függ.

A curacaói humanitárius segélybázis ? a Venezuelában szintén érdekelt, Maduro államfőt támogató ? Oroszországnak is szemet szúrt. Többször is aggodalmukat fejezték ki, hogy az amerikai kormánynak szándékában állhat a curacaói bázist katonai intervencióra használni. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter azt is kijelentette, hogy bármilyen, Venezuela területén való amerikai katonai jelenlétet a szuverén állam elleni agressziónak tekintenek a nemzetközi jog szerint, aminek beláthatatlan következményei lesznek. Feltételezhetően arra utalt ezzel, hogy az oroszok készek akár katonailag is beavatkozni szövetséges országuk védelmében.

Az április 30-i események ? a Guaidó vezette venezuelai ellenzék sikertelen hatalomátvételi kísérlete ? újra kiélezte a vitát Washington és Moszkva között, bár még nem tisztázott, mekkora szerepe volt (ha volt) az oroszoknak abban, hogy Maduro végül ne kényszerüljön menekülésre. A két nagyhatalom közötti érdekellentét nem kizárólag arról szól, hogy milyen jövőt képzelnek el Venezuelának, sokkal inkább a latin-amerikai térség feletti politikai, katonai és gazdasági befolyás megszilárdítása a fő célja mindkét félnek.

Kilátások

A karib-tengeri helyzet könnyen válhat tehát a nagyhatalmak közötti geostratégiai játék gyújtópontjává. Mindeközben a valódi problémákra (mint a humanitárius helyzet Venezuelán belül) nem sikerül kielégítő megoldásokat találni, mivel hatalmas a megosztottság belföldön és nemzetközi szinten is. Az ABC-szigetek, mivel többszörösen érdekeltek a venezuelai helyzet stabilizálásában, igyekeznek részt venni a segélyezési akciókban, ám ez lehet, hogy végeredményben rossz üzenetet közvetít.

A holland külügyminiszter például korábban úgy nyilatkozott, hogy a jövőben a szigeteket nemcsak amerikai, hanem nemzetközi szervezetek segélyezési kísérleteinek logisztikai központjaként is lehetne használni. A hatalmas érdekellentétekből adódó patthelyzetben a Vöröskeresztnek sikerült először humanitárius segélyt bejuttatni Venezuelába április közepén, miután sikeresen mediáltak Maduro államfő és Guaidó ügyvezető elnök között. Ez a szállítmány végül Panamán keresztül ment Venezuelába, ami szintén megkérdőjelezhető döntés, mivel a panamai kormány nyíltan nem tartja legitim elnöknek Madurót, emiatt pedig többször vádolta már azzal őket a venezuelai külügyminisztérium, hogy az amerikaiak parancsait teljesítik.

Az ABC-szigeteknek tehát az állna érdekében, hogy meg tudják tartani semlegességüket gyakorlati szinten is. Kérdés, hogy ez mennyire lehetséges a szélsőséges és ellentmondásos álláspontok metszetében. Aruba és Curacao eddig az Európai Unió irányvonalát követték, és új választások kiírását támogatják a venezuelai politikai válság megoldására, ezzel szemben azonban Hollandia elismerte Guaidót legitim elnökként. Bár mindannyian elutasítják a katonai beavatkozás lehetőségét, ennek hitelességét megkérdőjelezi az amerikaiakkal való együttműködés.

A május 10-i bejelentést, hogy Venezuela újra megnyitná tengeri és légi határait Arubával, szkeptikusan fogadta a sziget vezetése. Bár a caracasi kormányzat azzal indokolta a döntést, hogy megerősítést kapott Arubától, hogy tisztelni fogja az ország szuverenitását és elutasít bármilyen beavatkozást, valójában nem történt változás Aruba pozíciójában ? hivatalosan soha nem támogatták az intervenciót, hasonlóan Bonaire-hez es Curacaóhoz, akikkel ennek ellenére Venezuela továbbra is fenntartja a határzárat.

A bejelentés azonban közvetlenül egy újabb fordulatos hlt követett, ami a venezuelai belpolitikát illeti; Maduro ugyanis az április 30-i sikertelen puccskísérlet utáni kormányzati visszavágás részeként több ellenzéki vezetőt is elfogatott. Ennek fényében a határ megnyitása Arubával (és Brazíliával) inkább annak lehet a jelzése, hogy az államfő biztosabbnak érzi hatalmát, de igyekszik megerősíteni kapcsolatait a potenciális szövetségeseivel a régióban.

Annyi biztos, hogy a venezuelai válság jelenlegi szintje, és lehetségesnek tűnő eszkalálódása hatalmas gondokat okoz és okozhat az ABC-knek, az Európai Uniónak pedig felelőssége lenne ennek megfelelő kezelésében, ideértve a szigetek támogatását és a nekik kedvező politikai álláspont melletti határozott kiállást, hiszen európai uniós állampolgárok jólétét és Hollandia térségbeli érdekeit is veszélyezteti a helyzet.

Írta: Vas Beatrix

A májusi nagy kérdés: az EP-választások

Szerző:

Németh Csenge

máj 16, 2019

Az Európai Parlament alakuló ülése. Strasbourg, 2019. július 2.A brit Brexit Párt képviselői (j, felül) hátat fordítanak az európai himnusz ideje alatt az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án.(Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Május 23-a és 26-a között nagyjából négyszázmillió európai választópolgár dönthet arról, hogy ki fogja képviselni őket a következő öt évben az Európai Parlamentben. Hollandiában és az Egyesült Királyságban kezdődik meg a leghamarabb a választás, hazánk a hagyományokhoz híven, vasárnapi napon, május 26-án bonyolítja le a szavazást. A tét jelentős, hiszen a leadott voksok befolyásolják, hogy merre haladjon Európa a következő 5 évben, milyen lépéseket tegyen az Unió annak érdekében, hogy garantálni tudja az emberek biztonságát, megfékezze az éghajlatváltozást, intézkedéseket hozzon a munkahelyek világában és döntsön a migrációról. Ezenkívül a nyertes képviselők jogszabályalkotásban, és a többi uniós intézmény munkájának felügyeletében is részt fognak venni. A választási folyamat menetéről a nemzeti jogszabályok rendelkeznek, ezek szerint minden 18 év feletti jogosult a szavazásra, kivéve Görögországban, ahol 17 év, míg Ausztriában és Máltán már 16 év felett is szavazhatnak az uniós állampolgárok. Magyarország 21 képviselőt delegálhat, a legtöbbet Németország (96 főt) a második legtöbb képviselőt Franciaország (74 főt) és végül az Egyesült Királyság (73 főt), akik a brexit káoszában mégis rákényszerültek, hogy részt vegyenek az európai választásokon.

A választások és a brexit kérdése

Az idei választások politikai hátterét tekintve, az Egyesült Királyság történelmében a legvitatottabb és kiszámíthatatlanabb európai választások lehetnek. Előzményként meg kell említenünk, hogy mikor 2017. március 29-én bejelentették a lisszaboni szerződés 50. cikkelye alapján a kilépési szándékot, Theresa May brit miniszterelnök 12 pontos tervezetet készítettet (a dokumentum főleg jövőbeni gazdasági, kereskedelmi megállapodásokat tartalmazott, az EU-s jogszabályok ratifikálását az Egyesült Királyság jogrendszerébe, illetve a kilépési dátumként 2019. március 29-ét jelölték meg), amelyet a brit parlament alsóháza végül harmadszorra is leszavazott. Mivel megtörtént az elutasítás, és nem történt meg a kilépés, az Egyesült Királyságot továbbra is az Európai Unió tagállamának tekinthetjük, és tagállamként köteles lebonyolítani az európai parlamenti választásokat. Érdekességként megemlítendő, hogy az európai parlamenti választásokon való részvétel becsült költsége a britek esetében 109 millió fontot is elérheti. Ez az adat a 2014-es választás költségén alapul, amikor a választás 108,7 millió font volt. 2019. április 10-én megtartott EU-csúcstalálkozón döntöttek arról, hogy egy új időpontot biztosítanak a kilépésre, a haladékot október 31-re tolták ki. Theresa May miniszterelnök remélte, hogy elkerülheti a szavazáson való részvételt.

A brit pártokról általánosságban

A legutóbbi választáson az UKIP, azaz az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja a szavazatok 27 százalékát (azaz a mandátumok egyharmadát) és 24 ülőhelyet szerezett meg. Az elmúlt húsz évben a brit politika „lázadó pártjaként” tartották számon. Az UKIP volt az a brit politikai erő, amelynek egyetlenegy programpontja volt: Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. Nigel Farage 2016-ban lépett vissza a párt vezetői helyéről. Azóta egy újabb pártot hozott létre Brexit Párt néven, amire most a legtöbben szavaznának a britek, így az UKIP tábora a felére zuhanna. A második helyen a Munkáspárt állna 22 százalékkal, őket követné a Konzervatív Párt 15 százalékkal, majd a Liberális Demokraták, Zöld Párt és a sort a Change UK zárná.

Az Európai Parlament britek utáni korszaka azonban érvényesen csak akkor fog megkezdődni, ha a brit képviselők visszavonulnak, a Brexit pedig tényleg bekövetkezik. 2018. júniusában megállapodtak abban, hogy ha az Egyesült Királyság végleg kilép az Unióból, akkor az Európai Parlament létszámát 751-ről 705-re csökkentik. A megüresedő többi helyet pedig az eddig alulreprezentált országok között osztják el, akik újonnan szeretnének csatlakozni. Még ezt a határozatot az Európai Tanácsnak is kell elfogadnia, amelyre június 28-29-én fog sor kerülni Brüsszelben.

A várható választási eredmények

Azzal, hogy az Egyesült Királyság mégis részt vesz a választásokon, jelentős változások elé nézhetünk. A brit Munkáspárt képviselői a szociáldemokrata képviselőcsoporthoz (S&D) csatlakoznának, így az 161 képviselővel rendelkezne (az ábrán piros színnel vannak jelölve). A kék színű Európai Néppárt sorait azonban egyetlen brit képviselő sem fogja erősíteni, ennek ellenére a legerősebb frakció maradna, 180 taggal. E kettő párt között lesz igazán szoros verseny. A Europe Elects által készített mandátumbecslés szerint a liberálisok (sárga szín ? ALDE) frakciója a dobogó harmadik fokán végezhetnek, 104 EP-képviselőjük lehet. A negyedik helyen a Zöldek végezhetnek, megelőzve az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal képviselőcsoportot (GUE/NGL).

Címlapkép: Az Európai Parlament alakuló ülése. Strasbourg, 2019. július 2.
A brit Brexit Párt képviselői (j, felül) hátat fordítanak az európai himnusz ideje alatt az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án.
(Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger)

1...414243...113 42. oldal a 113-ból

biztonsagpolitika.hu

Bismarck kora, avagy a boldog békeidők alkonya

NATO-NETto Hírfigyelő – 2019. május

EU hírfigyelő ? 2019. május

XII. Biztonságpolitikai Szakestély ? beszámoló

Izrael a történelemben először fizikai offenzívával válaszolt egy kibertámadásra

Kazahsztán Nazarbajev után

Hormuzi-szoros, az iráni ütőkártya? ? A Hormuzi-szoros stratégiai, gazdasági jelentősége és szerepe a regionális vetélkedésben

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat

Geostratégiai ABC: érdekütközések a Karib-szigeteken

Meghívó az MHTT INF Treaty Workshopjára

A májusi nagy kérdés: az EP-választások

Kiemelt témák

From Kinetic Warfare to Complex Resilience: The Evolution of Security Policy Education (1984–2024)

The Relationship Between Attack and Defense in Warfare Theoretical Foundations and Historical Lessons

Amerika, 2026 Március

“World War III” as a Discursive Risk Factor: Historical Lessons, Contemporary Escalation Drivers, and Implications for Nuclear Stability

Transatlantic Debate Intensity 2006–2026: Extended Analytical Study

Twenty Years of Security Discourse: Why Context Still Matters

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

A Wagner csoport

Kelet-Közép-Európa szerepe a NATO kollektív védelmi rendszerében

A mexikói kábítószer-kereskedelem legjelentősebb szereplői

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

biztonsagpolitika.hu

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat

Kiemelt témák

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

Cookie (süti) beállítások

Adatvédelmi beállítások

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja
a különböző típusú cookie-kat