Május 10-én Venezuela gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős alelnöke bejelentette, hogy országa újra megnyitja tengeri és légi határait Arubával. A sziget egyike az ABC-szigeteknek, melyek alig pár mérföldnyire fekszenek Venezuela partjaitól, ám a holland korona alá tartozva az Európai Unió tengerentúli területei. A határt még februárban zárták le, hogy megakadályozzák az ellenzék kísérleteit a nemzetközi humanitárius segély bejuttatására Venezuelába a szigeteken keresztül. Az ehhez hasonló akciók mögött ugyanis Maduro, venezuelai államfő és kormánya ? valamint az őket támogató orosz kormányzat ? az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei által vezetett katonai beavatkozást és puccskísérletet sejt. A mostani döntést azzal indokolta a caracasi kormányzat, hogy megerősítést kaptak arról, hogy Aruba tisztelni fogja Venezuela szuverenitását, és semmilyen módon nem avatkozik be belügyeikbe. A határzárat azonban továbbra is fenntartják Bonaire-rel és Curacaóval, így még korántsem ért véget a karib-tengeri geopolitikai játszma, ami a kis szigetek biztonságát több szempontból veszélyezteti. Kérdéses, maguk az ABC-k mennyi befolyást tudnak gyakorolni saját helyzetükre a nagyhatalmi érdekütközések metszéspontjában.
Az ABC-szigetek és venezuelai válság
Az úgynevezett ABC-szigetek ? Aruba, Bonaire és Curacao ? a karib-tengeri Kis-Antillák szigetcsoport részei, alig 50 mérföldnyire, nyugatra fekszenek Venezuela partjaitól. Volt gyarmatokként ma is a Holland Királyság részét alkotják; közigazgatásilag Aruba és Curacao független államok a holland korona alatt, míg Bonaire Hollandia különleges státuszú tartománya. A szigetek lakói holland állampolgársággal rendelkeznek, ami európai uniós állampolgárokká teszi őket. Az ABC-k azonban nem az Európai Unió rendes tagjai, nem részei a schengeni övezetnek és a közös piacnak sem. Aruba és Curacao úgynevezett tengerentúli területeknek számítanak (OCTs), és az EU közös költségvetéséből, illetve az Európai Fejlesztési Alapból (EDF) is részesülnek fejlesztési támogatások formájában.
A szigetek gazdasága szerencsés természeti adottságaiknak köszönhetően nagyrészt a turizmusra épül, azonban az olajiparuk is jelentős. Politikai helyzetükből adódóan főbb kereskedelmi partnereik Hollandia és az Egyesült Államok, míg földrajzi elhelyezkedésük miatt Venezuelával is szoros a gazdasági kapcsolatuk ? különösen az olajszektorban. Aruba és Curacao olajfinomítóit (Lago és Isla) szerződéses alapon a venezuelai állami tulajdonú olajcég, a PDVSA működteti; míg a Bonaire-i BOPEC teljes egészében a PDVSA tulajdonában van, és elsősorban Venezuelából származó finomított és nem finomított olaj tárolóhelyeként működik.
A hatalmas mértéket öltött venezuelai gazdasági válság emiatt a szigetek gazdaságát is megterhelte ? a hiperinfláció, a bolívar elértéktelenedése és az amerikai szankciók lényegében fizetésképtelenné tették a PDVSA-t, amely már többször nem tudta kifizetni a nemzetközi vizeken való hajózáshoz szükséges biztonsági ellenőrzések és engedélyek díját olajszállítóira, így például az ABC-k finomítói is elestek a működésükhöz szükséges nyersanyag nagy részétől. Curacao kereskedelme az elmúlt három évben határozottan visszaesett, a termelés csökkenése miatti elbocsátások pedig 30% körüli szintre emelték a munkanélküliség arányát a fiatalok körében.
A szigetek számára a legmegterhelőbbnek azonban a venezuelai gazdasági, politikai és humanitárius válság által kiváltott regionális migrációs hullám kezelése bizonyult. 2015 óta becslések szerint 2,7 millió venezuelai hagyta el országát, és indult el egy jobb élet reményében, nagyrészt szomszédos országokba. Közelségük miatt Aruba, Bonaire és Curacao hajóval viszonylag könnyen és gyorsan elérhetőek Venezuelából, így sokan választották ezt az útvonalat. Az ABC-szigetekre összesen körülbelül 50 000 ember érkezett ? bár ez a szám eltörpül a Kolumbia által befogadott több mint 1 millió venezuelaihoz képest, a szigetek méretét tekintve mégis igen jelentős szám. Curacao százötvenezres lakosságának például a 10%-át alkotják a Venezuelából az elmúlt években érkezettek.
A szigetek infrastrukturálisan képtelenek ennyi ember befogadására, mivel ők maguk is épp egy gazdasági visszaesést élnek meg. Curacao kormányszóvivője például úgy nyilatkozott, hogy a menedékkérők befogadása jelenleg lehetetlen, mivel ez azt jelentené, hogy ezeket az embereket élelemmel, lakhatással és egyéb szolgáltatásokkal kellene ellátni pont akkor, amikor a saját lakosságuk nagy része is segítségre szorul. Curacao ezért például egy aktív eltávolítási stratégiát alkalmaz a migránsok ellen; a hatóságok gyakori házkutatásokkal próbáljak elkapni a hivatalos iratok nélkül az országban tartózkodó venezuelaiakat, majd deportáljak őket, sokan pedig a szigetről való eltávolításuk előtt hosszú időt töltenek letartóztatás alatt, rendkívül rossz körülmények között.
Több emberi jogi szervezet bírálta az ezekben a börtönökhöz hasonlóan működtetett intézményekben uralkodó túltelítettséget, rossz higiéniai körülményeket, az egészségügyi ellátás hiányát, és a hatóságok nem megfelelő magatartását. A helyzetet nehezíti, hogy a nemzetközi jogi konvenciók, mint például az 1951-es genfi menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény szerint a Venezuelát elhagyó emberek jelenleg nem jogosultak menekültstátuszra, illetve Curacao például nem aláírója egyik fontos migrációhoz kapcsolódó nemzetközi egyezménynek sem, mint az 1951. évi genfi egyezmény, illetve az ezt módosító 1967. évi jegyzőkönyv, vagy a gyermek jogairól szóló 1989. évi egyezmény. Így nem teljesen világos, milyen alapon lehetséges a sziget eljárását bírálni ? a kritikák eddig felváltva érték a Holland Királyságot és a curacaói kormányt.
Aruba és Curacao ugyanis a holland korona alatti független államként szinte teljes autonómiát élvez mindennapi ügyei irányításában, azonban az olyan területek, mint a kül- és biztonság-, valamint a bevándorláspolitika „királysági ügyeknek” számítanak. Ezekben Aruba és Curacao sem dönthet önállóan, a központi irányvonalat egy Miniszteri Tanács határozza meg, amelyben Hollandia döntő befolyással rendelkezik. A migrációs válság kezelését azonban Hollandia egészen a közelmúltig a szigetek belügyének tekintette. 2018 októbere óta Aruba és Curacao többször kért anyagi, logisztikai, és technikai segítséget Hollandiától, amire az első érdemi válasz 2019 februárjában érkezett. A nagyon limitált intervenció elsősorban bevándorlásügyi hivatalnokok és tengeri határőrök képzésével igyekezett segíteni, amelynek rövidtávú hatása elenyésző, és a hosszú távú hatása is megkérdőjelezhető. Az Európai Unió sem nyújtott segítséget a szigeteknek a válság kezeléséhez.
Amerikai?orosz ellentétek a Karib-tengeren
Mindeközben Hollandia aktívan hozzájárul ahhoz, hogy a szigetek, különösen Curacao, „geopolitikai játszótérré” váljanak. Földrajzi közelségük miatt az Amerikai Egyesült Államok fontos szerepet szán a szigeteknek a venezuelai válság kezelésében. Amerikai?holland megállapodás alapján ? bár a sziget vezetésének beleegyezésével ? több, Venezuelának szánt humanitárius segélyszállítmány érkezett már Curacaóra. Itt úgynevezett segélybázisokat alakítottak ki, ahol a szállítmányokat tárolhatják, ameddig a körülmények nem lesznek alkalmasak a segély Venezuelába juttatásához.
Bár az április 3-án érkezett USAID szállítmánnyal, a válság kitörése óta először, a Curacaón tartózkodó venezuelaiaknak szánt segély is érkezett, ami nagyban segíti a helyzetet, nem egyértelmű, hogy az ABC-k jól járnak-e az Egyesült Államokkal való együttműködéssel. Maduro államfő és kormánya álláspontja az, hogy az amerikai kötődésű segélyszállítmányok valós célja, hogy trójai falónak álcázva segítsenek egy katonai beavatkozást és államcsínyt Venezuelába. Az, hogy a Juan Guaidó, ügyvezető elnököt támogató amerikai kormányzat, különösen Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter többször kijelentette, hogy szükség esetén az Egyesült Államok kész a katonai beavatkozásra, nem segít eloszlatni Maduro kételyeit. Ehhez azt is fontos hozzátenni, hogy az amerikai hadsereg Curacaón és Arubán is üzemeltet egy-egy katonai légibázist.
Ezen körülmények között minden segélyezési kísérlet akarva-akaratlanul politikai állásfoglalássá és stratégiai kérdéssé válik. A bejelentésre, hogy Curacao hajlandó állomásoztatni az amerikai segélyszállítmányt, ameddig azt nem tudják bejuttatni Venezuelába, a caracasi kormányzat felfüggesztette a kapcsolatokat Arubával, Bonaire-rel és Curacaóval, ezzel egyidejűleg pedig lezárta a tengeri és légi határait is a szigetek felé. Hiába zárkózott el nyilvánosan mind az Európai Unió, mind a Holland Királyság, mind az ABC-szigetek helyi kormányzata a katonai beavatkozástól a krízis megoldására, az amerikaiakkal történő bármilyen együttműködés a segítségnyújtásban eddig rontotta a szigetek és Venezuela bilaterális kapcsolatait. Ez további negatív hatással lehet a szigetek gazdasági és szociális állapotára ? a határzár például veszélyezteti az élelmiszerbiztonságot, mivel az ABC-k gyümölcs- és zöldségellátása teljes mértékben a Venezuelától függ.
A curacaói humanitárius segélybázis ? a Venezuelában szintén érdekelt, Maduro államfőt támogató ? Oroszországnak is szemet szúrt. Többször is aggodalmukat fejezték ki, hogy az amerikai kormánynak szándékában állhat a curacaói bázist katonai intervencióra használni. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter azt is kijelentette, hogy bármilyen, Venezuela területén való amerikai katonai jelenlétet a szuverén állam elleni agressziónak tekintenek a nemzetközi jog szerint, aminek beláthatatlan következményei lesznek. Feltételezhetően arra utalt ezzel, hogy az oroszok készek akár katonailag is beavatkozni szövetséges országuk védelmében.
Az április 30-i események ? a Guaidó vezette venezuelai ellenzék sikertelen hatalomátvételi kísérlete ? újra kiélezte a vitát Washington és Moszkva között, bár még nem tisztázott, mekkora szerepe volt (ha volt) az oroszoknak abban, hogy Maduro végül ne kényszerüljön menekülésre. A két nagyhatalom közötti érdekellentét nem kizárólag arról szól, hogy milyen jövőt képzelnek el Venezuelának, sokkal inkább a latin-amerikai térség feletti politikai, katonai és gazdasági befolyás megszilárdítása a fő célja mindkét félnek.
Kilátások
A karib-tengeri helyzet könnyen válhat tehát a nagyhatalmak közötti geostratégiai játék gyújtópontjává. Mindeközben a valódi problémákra (mint a humanitárius helyzet Venezuelán belül) nem sikerül kielégítő megoldásokat találni, mivel hatalmas a megosztottság belföldön és nemzetközi szinten is. Az ABC-szigetek, mivel többszörösen érdekeltek a venezuelai helyzet stabilizálásában, igyekeznek részt venni a segélyezési akciókban, ám ez lehet, hogy végeredményben rossz üzenetet közvetít.
A holland külügyminiszter például korábban úgy nyilatkozott, hogy a jövőben a szigeteket nemcsak amerikai, hanem nemzetközi szervezetek segélyezési kísérleteinek logisztikai központjaként is lehetne használni. A hatalmas érdekellentétekből adódó patthelyzetben a Vöröskeresztnek sikerült először humanitárius segélyt bejuttatni Venezuelába április közepén, miután sikeresen mediáltak Maduro államfő és Guaidó ügyvezető elnök között. Ez a szállítmány végül Panamán keresztül ment Venezuelába, ami szintén megkérdőjelezhető döntés, mivel a panamai kormány nyíltan nem tartja legitim elnöknek Madurót, emiatt pedig többször vádolta már azzal őket a venezuelai külügyminisztérium, hogy az amerikaiak parancsait teljesítik.
Az ABC-szigeteknek tehát az állna érdekében, hogy meg tudják tartani semlegességüket gyakorlati szinten is. Kérdés, hogy ez mennyire lehetséges a szélsőséges és ellentmondásos álláspontok metszetében. Aruba és Curacao eddig az Európai Unió irányvonalát követték, és új választások kiírását támogatják a venezuelai politikai válság megoldására, ezzel szemben azonban Hollandia elismerte Guaidót legitim elnökként. Bár mindannyian elutasítják a katonai beavatkozás lehetőségét, ennek hitelességét megkérdőjelezi az amerikaiakkal való együttműködés.
A május 10-i bejelentést, hogy Venezuela újra megnyitná tengeri és légi határait Arubával, szkeptikusan fogadta a sziget vezetése. Bár a caracasi kormányzat azzal indokolta a döntést, hogy megerősítést kapott Arubától, hogy tisztelni fogja az ország szuverenitását és elutasít bármilyen beavatkozást, valójában nem történt változás Aruba pozíciójában ? hivatalosan soha nem támogatták az intervenciót, hasonlóan Bonaire-hez es Curacaóhoz, akikkel ennek ellenére Venezuela továbbra is fenntartja a határzárat.
A bejelentés azonban közvetlenül egy újabb fordulatos hlt követett, ami a venezuelai belpolitikát illeti; Maduro ugyanis az április 30-i sikertelen puccskísérlet utáni kormányzati visszavágás részeként több ellenzéki vezetőt is elfogatott. Ennek fényében a határ megnyitása Arubával (és Brazíliával) inkább annak lehet a jelzése, hogy az államfő biztosabbnak érzi hatalmát, de igyekszik megerősíteni kapcsolatait a potenciális szövetségeseivel a régióban.
Annyi biztos, hogy a venezuelai válság jelenlegi szintje, és lehetségesnek tűnő eszkalálódása hatalmas gondokat okoz és okozhat az ABC-knek, az Európai Uniónak pedig felelőssége lenne ennek megfelelő kezelésében, ideértve a szigetek támogatását és a nekik kedvező politikai álláspont melletti határozott kiállást, hiszen európai uniós állampolgárok jólétét és Hollandia térségbeli érdekeit is veszélyezteti a helyzet.
Írta: Vas Beatrix
