A víz szerepe az arab-izraeli konfliktusban

Szerző:

nov 4, 2019

?Vízkonfliktusok? sorozat
A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Napjainkban a klímaváltozás térnyerése kapcsán a politikai kommunikációban, ismételten előtérbe került a vízkonfliktusok lehetősége és annak vizsgálata. A téma ellentmondásos, a teljes negligálás mellett, megjelennek azon vélemények is, amelyek minden napjainkban zajló fegyveres vagy társadalmi konfliktust a fogyasztható vízmennyiség lakosság számára való elérhetőségére vezetnek vissza. Az igazság nyilvánvalóan ennél árnyaltabb, ?színtiszta? vízkonfliktust nem lehet egyértelműen megállapítani a nemzetközi kapcsolatok történetében, azonban az való igaz, hogy számos esetben nagy hangsúllyal volt jelen vízhez való hozzáférés az államok és/vagy társadalmi csoportok közötti összeütközésekben és ez különösen igaz a Közel-Keletre, azon belül pedig az arab-izraeli konfliktusra.

A Közel-Kelet történelmében mindig is központi szerepet foglaltak el a különböző vízforrások, hiszen a közismert ókori civilizációk (Egyiptom, Babilon) mind-mind egy adott folyó mentén, vagy annak medencéjében alakultak ki és fejlődtek meghatározó birodalommá. Ugyancsak közismert, hogy bizonyos területeken kívül alapvetően vízhiányban szenved a térség, amely fokozottan növekvő kockázatot jelent a népességszám növekedését, valamint a technológiai fejlődés ezirányú igényeit tekintve. A víz ráadásul mindkét érintett nép kultúrájában nagy hangsúllyal van jelen, és rendkívül nagy hatással bírt életformájuk kialakulására, hiszen a XX. században mindkét nép életformáját alapvetően a mezőgazdaság határozta meg. Az erőforrásokért való vetélkedést mindig is valamilyen fokú vetélkedés, konfliktust kísérte az emberiség története során, nem véletlen hogy a világ vezető politikusai számos alkalommal kifejtették aggodalmukat a régió biztonsága kapcsán. Noha ezek a ?jövendölések? ritkán következnek be cáfolhatatlan pontossággal (lásd Butrosz-Butrosz Gáli ENSZ Főtitkár kilencvenes években elhangzott híres kijelentését, amely szerint a Közel-Kelet következő háborúja a víz kapcsán fog kitörni), felelőtlenség lenne elhanyagolni a kérdés vizsgálatát.

Az arab-izraeli konfliktus egy rendkívül összetett, hosszú múltra visszatekintő probléma, amely alapjaiban határozza meg a közel-keleti regionális biztonsági komplexum belső dinamikáját. A konfliktust alkotó számos komponens közül a modernkori történelem folyamán mindig, de napjainkban egyre nagyobb hangsúllyal van jelen a vízkészletekhez való hozzáférés, így ennek áttekintése kiváló esettanulmánya lehet a vízkonfliktusok vizsgálatának.

A vízforrások biztosításának kérdése már a XX. század elején bekerült a cionista mozgalom Palesztinát érintő terveibe. Az 1919-es párizsi békekonferencián tartózkodó cionista delegáció kiemelte, hogy Palesztina tartomány határait úgy kell kialakítani, hogy az tartalmazza a Golán-fennsíkot, a Jordán-völgyét (tehát gyakorlatilag a mai Ciszjordiániát), valamint a libanoni Litáni folyót, ahhoz hogy a terület lakosságának életkörülményei biztosítva legyenek. Jól látható, hogy már a XX. század elején meghatározásra kerültek azok a területek, amelyek stratégiai jelentéségűek Izrael Állam szempontjából, és hogy ezen kiválasztásban mekkora hangsúllyal jelent meg a vízkészletek kérdése.

A víz, mint konkrét konfliktusforrás először az 1950-es években került elő az arab-izraeli kapcsolatokban, amikor 1953-ban Izrael megkezdte a Nemzeti Vízvezető Hálózatának kiépítését, amelynek célja az volt, hogy a Genázáreti-tó vizéből az életfeltételek megteremtéséhez elegendő vizet juttasson a Negev-sivatag területére. A tervezet súlyosan sértette Szíria és Jordánia érdekeit, ezért a döntést számos kisebb katonai incidens követte kölcsönösen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa végül Izrael javára döntött és az építkezés folytatódhatott. A vita feloldására az Arab Liga és Izrael Állam, Eric Johnston amerikai közvetítő segítségével megalkották a ?Jordán-völgyének Egységes Vízügyi Tervét?, amely meghatározta, hogy mely ország mekkora mértékben részesül az érintett vízforrások készletéből. Bár a terv politikailag megbukott, mert az Arab Liga államai nem tudták azt ratifikálni, a tervben meghatározott keretszámokhoz a továbbiakban is minden fél tartotta magát.

A Nemzeti Vízvezető Hálózat megépítése körüli indulatok azonban közel sem csillapodtak el véglegesen. Amikor 1964-ben befejezték az építkezést, az Arab Liga kairói csúcstalálkozóján döntést hoztak arról, hogy az izraeli Vízvezető Hálózat veszélyt jelent a létezésükre nézve, valamint túlságosan nagymértékben hozzájárul Izrael Állam gazdasági megerősödéséhez. Az Arab Liga ezért azt a döntést hozta, hogy elterelik a Jordán-folyó ágait, amivel 35%-al csökkentették volna az izraeli vízhozamot. A munkálatok megkezdését Izrael fegyveres erővel igyekezett megállítani, számos katonai incidens zajlott le a határok mentén, amelyek bizonyos mértékben hozzájárultak az 1967-es hatnapos háborúhoz vezető körülmények kialakulásához.

A hetvenes évek végén ? nyolcvanas évek elején meginduló telepesmozgalom tekintetében fontos megjegyezni, hogy tovább mélyítette a vízforrásokkal kapcsolatos feszültséget a felek közt a telepek bekapcsolása a Vízvezető Hálózatba, amely a telepesmozgalommal kapcsolatos aktív kormányzati támogatás egyik jele volt. A helyzetet súlyosbította, hogy ezzel egy időben a régión végig söprő szárazság miatt a Begin-adminisztráció korlátozta a palesztinok vízhasználatát a megszállt területeken.

A vízkérdés a kilencvenes években meginduló békefolyamatban is központi szerephez jutott. Az 1995-ös oslói II-es békemegállapodásban Izrael Állam elismerte a palesztinok vízforrásokhoz való hozzáférésének jogát és megegyeztek egy bizonyos nagyságú vízmennyiség állandó biztosítását a palesztinok részére. Létrehozták továbbá a Palesztin Vízügyi Hatóságot, valamint egy közös Vízügyi Bizottságot is a vízellátással kapcsolatos kérdések rendezésére. Fontos megjegyezni azonban, hogy a békemegállapodásban foglaltak csupán ideiglenes megoldásként szolgáltak: a vízkérdés végleges rendezését a békefolyamat kardinális kérdéseként a jövőre hagyták.

A Palesztin Vízügyi Hatóság azonban közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek legfőbb oka, hogy nem rendelkezett tényleges befolyással a megszállt területeken, hiszen a megszállási zónák és a katonai igazgatás kiterjedésének következtében csupán a területek 21%-a felett rendelkezik illetékességgel, ráadásul ezeken a területeken is sokan privát kutakból látják el a háztartásukat, ezáltal pedig láthatatlanok a Hatóság számára.

A vízkérdés még napjainkban is rendezetlen: kötelező érvénnyel nem bíró nemzetközi szokásjogokon és ratifikálatlan egyezményeken túl nincs olyan döntés vagy rendezőelv, amely megoldást kínálhatna a problémára, így továbbra is az aktuális reálpolitikai erőviszonyok fogják meghatározni a palesztin lakosság vízellátását. A nemzetközi kapcsolatok jelenlegi tendenciáit vizsgálva ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a megoldás semmiképpen sem a mindkét fél számára megfelelő, konszenzusos irányba mutatna.

Szerző: Fodor Márk Joszipovics

Szerbia EU-integrációja ? álom marad a csatlakozás?

Szerző:

Kőbányai Dénes

nov 3, 2019

Poznan, 2019. július 5.Andrzej Duda lengyel államfő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár (asztalnál b-j) az uniós csatlakozásra váró hat nyugat-balkáni ország EU-integrációjával foglalkozó úgynevezett berlini folyamat csúcstalálkozóján Poznanban 2019. július 5-én. A tanácskozáson Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia vezetői, valamint tíz uniós tagállam kormány- és államfői vesznek részt.(Forrás: MTI/PAP/Jakub Kaczmarczyk)

Hosszú évek óta fontos és vitatott téma az európai politikai színtéren a nyugat-balkáni államok esetleges csatlakozása az Európai Unióhoz. A magyar külpolitika számára is fontos és érzékeny terület ez, a magyar kormányzat kiemelt prioritásként kezeli a nyugat-balkáni államok, köztük Szerbia csatlakozási folyamatának felgyorsítását. Jelen elemzésben a legnagyobb és legfontosabb nyugat-balkáni állam, Szerbia helyzetét és kilátásait vizsgáltam meg az európai integráció tekintetében.

A nyugat-balkáni országok közeledése az Európai Unióhoz

Az európai integráció és a Balkán államainak kapcsolata nem új keletű, hiszen az Európai Közösségek és Jugoszlávia az 1980-as években már kereskedelmi és együttműködési megállapodást kötött egymással, sőt, a ?80-as évek elején uniós körökben napirenden volt Jugoszlávia felvétele az EK-ba. Azonban az 1990-es években lezajlott délszláv háború és a súlyos etnikai konfliktusok, melyek Jugoszlávia felbomlásához vezetettek, természetesen nem tették lehetővé azt, az Európai Unió számításba vegye az újonnan épphogy megalakult országok felvételét. A szerb-koszovói konfliktus 1999-es ideiglenes megoldása után (Koszovó átmeneti ENSZ-igazgatás alá került) a 2000 júniusában megtartott feirai csúcson nyilatkoztatták ki először az uniós vezetők, hogy a Nyugat-Balkán országai potenciális tagjelöltek. Maga a ?Nyugat-Balkán? fogalma nem bír semmilyen földrajzi, kulturális tartalommal, ez csupán az EU által bevezetett fogalom ezen csatlakozni kívánó államok közös megnevezésére. 2000 novemberében Zágrábban találkoztak az EU és az érintett államok képviselői, ahol nyilvánvalóvá tették a felvétel követelményeit: a koppenhágai kritériumok teljesítése és az ún. stabilizációs és társulási folyamat végrehajtása. Az Unió elkötelezettségét a nyugat-balkáni országok befogadása iránt jelezte a 2003-as Thesszaloniki Agenda is, melynek keretében az EU-s vezetők kinyilvánították, hogy a következő államok potenciális tagjelölt országoknak tekintendők: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Szerbia és Montenegró (Koszovót is beleértve).

Az EU és a nyugat-balkáni országok kapcsolatának keretéül szolgáló stabilizációs és társulási folyamat (Stabilization and Association Process ? SAP) négy különböző részre tagolódik:

1. Az EU által biztosított egyoldalú kereskedelmi kedvezmények, ami azt jelenti, hogy ezen országok vám ? és korlátozásmentesen exportálhatják termékeik nagy részét az Unió területére.

2. Stabilizációs és társulási megállapodások (Stabilization and Association Agreement ? SAA), melyet minden országgal külön kötöttek meg. Ezen megállapodások hivatottak elősegíteni a magas szintű politikai kapcsolatok elmélyítését, a teljes szabad kereskedelem megteremtését, illetve az Unió joganyagának ((acquis) átvételét. Ez utóbbi cél eléréséhez a csatlakozni kívánó államok számíthatnak az EU szakmai és pénzügyi segítségére is. Ezek a megállapodások külön intézményrendszert is létrehoztak: Stabilizációs és Társulási Tanács, Stabilizációs és Társulási Bizottság, Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottság.

3. Az EU pénzügyileg is jelentősen segíti a modernizációt, fejlesztéseket, különösen az uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen feltételek megvalósítását. 2000 és 2006 között kifejezetten a Nyugat-Balkánra vonatkozólag működött az ún. CARDS-program (Community Assistance for Reconstruction, Development and Stabilisation), melynek teljes költségvetése 4,65 milliárd eurót tett ki. 2007-től összevonták a különböző fejlesztési alapokat, és létrehozták az előcsatlakozási támogatás rendszerét (Instrument for Pre-Accession Assistance ? IPA).

4. A térség államainak regionális együttműködése is elengedhetetlen feltétele a csatlakozásnak, különösen egy etnikailag és vallásilag olyan tarka helyen, mint a Balkán. Az EU elvárja, hogy intézményesítsék politikai kapcsolataikat, kössék össze infrastrukturális hálózataikat, teremtsék meg egymás között a szabadkereskedelmi viszonyokat (Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, CEFTA létrejötte), és lépjenek fel közösen olyan belbiztonsági kérdésekben, mint a szervezett bűnözés és az illegális migráció megfékezése. Ezen célok megvalósítása érdekében jött létre a Regionális Együttműködési Tanács (RCC), amely a délkelet-európai együttműködési folyamat (SEECP) égisze alatt működik. Az EU és számos tagállam támogatja és részt vesz ebben az együttműködési keretben. Fontos, hogy a növekvő kooperáció által csökkenjen az erőszakos konfliktusok újbóli kialakulásának veszélye, hiszen az EU-tagság alapelve és feltétele a béke és egymás országainak kölcsönös elismerése.

Természetesen a régió államai nem azonos fejlettségi szintet képviseltek/képviselnek, így minden ország eltérő ütemben haladt/halad előre az uniós taggá válás útján. Minden egyes állam számára az EU külön cselekvési stratégiákat nyújt, illetve az Európai Bizottság értékeli az előrehaladást éves jelentések formájában (progress report). A nyugat-balkáni országcsoport közül eddig egyedül Horvátország lett az EU tagja 2013-ban.

Az alábbi táblázat az egyes országok előrehaladását jelzi:

Ország	SAA aláírása	SAA hatályba lépése	Csatlakozási kérelem benyújtása	Tagjelölti státusz elnyerése	Csatlakozási tárgyalások megkezdése
*Szerbia*	2008. április	2013. szeptember	2009. december	2012. március	2014. január
*Montenegró*	2007. október	2010. május	2008. december	2010. december	2012. június
*Albánia*	2006. június	2009. április	2009. április	2014. június
*Észak-Macedónia*	2001. április	2004. április	2004. március	2005. december
*Bosznia-Hercegovina*	2008. június	2015. június	2016. február
*Koszovó*	2015. október	2016. április

Szerbia és az EU

Az Európai Unió és Szerbia közötti tárgyalások a stabilizációs és társulási megállapodásról 2005 októberében indultak el. Az EU feltételül szabta Szerbiának a volt Jugoszláviával foglalkozó hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködést, azaz a háborús bűnösök kiadatását. 2006 májusának elején az EU megszakította a tárgyalásokat, mert Szerbia hajlandósága az együttműködésre nem volt kielégítő. Egy hónappal később, 2006. június 4-én az addig Szerbia és Montenegró néven ismert államszövetség két önálló államra bomlik, Szerbiára és Montenegróra. 2007 júniusában végül folytatódtak a tárgyalások, miután Szerbia elkötelezte magát a törvényszékkel való együttműködésre. Végül, 2008. április 29-én írták alá Luxembourgban a stabilizációs és társulási megállapodást, azután, hogy ezen év február 17-én Koszovó kikiáltotta függetlenségét. A megállapodás aláírása még nem jelentette annak hatályba lépését. A 2008 júliusában hatalomra kerülő új, integrációpárti szerb kormányzat teljesítette a büntetőbírósággal szembeni kötelezettségeit: 2008-ban Radovan Karadzic, 2011-ben pedig Ratko Mladic és Goran Hadzic került a hágai bíróság elé a szerb hatóságok jóvoltából.

Az EU és Szerbia közötti vízumliberalizációs megállapodás 2009 decemberében lépett életbe, ugyanezen hónapban pedig az ország benyújtotta felvételi kérelmét az EU-ba. A nemzetközi bírósággal való együttműködést honorálva az Európai Tanács 2012 márciusában elfogadta a tagság iránti kérelmet, és támogatta a 2008-ban aláírt stabilizációs és társulási megállapodás ratifikálását, mely végül 2013. szeptember 1-je óta van hatályban. A Tanács döntött a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről az ekkor már hivatalosan is tagjelölt országgal, az első EU-Szerbia Kormányközi Konferenciát 2014. január 21-én tartották Brüsszelben. A tárgyalások elindítását valószínűleg elősegítette, hogy 2013 áprilisában Szerbia és Koszovó megkötötte az ún. brüsszeli megállapodást.

A 35 tárgyalási fejezetből eddig 16-ot nyitottak meg, ebből kettőt ideiglenesen le is zártak. Ez a kettő a két talán legkevésbé érzékeny terület: a ?Tudomány és kutatás?, illetve az ?Oktatás és kultúra? című fejezetek. Az Európai Bizottság 2019-es Szerbiáról szóló jelentése szerint az ország jó felkészültségi szintet ért el a következő fejezetekben: társasági jog, szellemi tulajdon, közlekedéspolitika, tudomány és kutatás, oktatás és kultúra, illetve vámügy. Ez azt jelenti, hogy Szerbia az előbb felsorolt témákban közelítette a jogszabályait a legnagyobb mértékben az uniós joghoz. A Bizottság szerint az ország ?mérsékelten felkészült? a közbeszerzés, statisztika, külkapcsolatok, szociálpolitika és foglalkoztatás, monetáris politika és a pénzügyi szolgáltatások terén. Az EU érdemi előrelépést érzékelt a mezőgazdaságban és az uniós közlekedési vívmányokhoz való igazodásban, míg korlátozott előrelépést az energiaügy területén. A klímaváltozás és a környezetvédelem terén való előrelépésre a jelentés szerint még várni kell.

A csatlakozást nehezítő körülmények

A legfontosabb és legnehezebben megoldható külső tényező, amely Szerbia uniós csatlakozását gátolja, az a Koszovóval való rendezetlen viszonya (amely természetesen Koszovó uniós törekvéseit is akadályozza). Az alig 11 ezer négyzetkilométernyi és 2 millió lakosú terület a szocialista időszakban, 1989-ig széleskörű autonómiát élvezett Szerbián (és természetesen Jugoszlávián) belül. Ekkor Slobodan Milosevic közvetlenül szerb kormányzás alá rendelte a területet, erre Koszovó kikiáltotta függetlenségét, viszont ez nem talált visszhangra az eldurvuló háború alatt. Ez erősítette a nagy többségben lévő albánok szeparatista törekvéseit, és az időközben megalakult Koszovói Felszabadítási Hadsereg erőszakos akciókat folytatott Koszovó függetlenségének eléréséhez. A szerb erők és az albán nacionalisták között gyakorlatilag háborús helyzet alakult ki. Szerb rendőrök sok esetben egyszerűen kivégezték az elfogott albán nemzetiségűeket. 1999 márciusában az USA és a NATO bombázni kezdte Szerbiát (ENSZ BT-felhatalmazás nélkül, Oroszország vétója miatt), melynek hatására még inkább elmérgesedett a viszony, jelentős etnikai tisztogatások zajlottak az albánok részéről a szerb csapatok kivonulása után. Az ENSZ BT 1244-es határozata alapján a terület átmenetileg ENSZ-igazgatás alá került, illetve a NATO biztosította békefenntartó erőket (KFOR). Ezzel az átmeneti rendezéssel a terület bizonyos fokú önállóságot kapott (2001-ben választásokat rendeztek). Ez a konfliktus több mint 13 ezer emberéletet követelt.

2006-tól kezdődően az ENSZ égisze alatt zajlottak a tárgyalások Koszovó státuszának rendezéséről, azonban a szerb fél határozottan visszautasította Koszovó függetlenné válását. Emiatt 2008. február 17-én a terület kikiáltotta függetlenségét, amelyet azóta több mint száz ország elismer. Az EU tagjai közül 5-en nem ismerik el hivatalosan Koszovót független államként, főleg saját határaikon belüli vélt vagy valós szeparatista törekvések miatt: Spanyolország (katalánok, baszkok), Szlovákia, Románia (magyarok), Görögország, Ciprus (törökök). Szerbián kívül például Oroszország és a Kínai Népköztársaság sem ismeri el Koszovót.

Az EU által menedzselt hosszadalmas tárgyalások után 2013. április 19-én a két fél megállapodást kötött a kapcsolatok rendezéséről, amelyet Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfő írt alá Brüsszelben Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közvetítésével. Az egyezmény fajsúlyos pontja volt az Észak-Koszovóban élő szerbek viszonylagos önállóságának megteremtése, illetve az európai integráció fontossága. A brüsszeli szerződés azonban nem hozta meg a várt áttörést a kapcsolatok normalizálásában. 2018 novemberében Koszovó 100 százalékos vámot vetett ki a Szerbiából (és Bosznia-Hercegovinából) érkezett termékekre, mert a szerb lobbi megakadályozta Koszovó felvételét az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. Szerbia válaszul felfüggesztette a tárgyalásokat, így megakadt a párbeszéd a két állam között. Az EU is felszólította Koszovót a vámok visszavonására, hiszen az sérti a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodást, illetve a stabilitási és társulási szerződést. A feszültség továbbra is fennáll a két állam között, amit az sem enyhít, hogy 2018 decemberében Koszovó hivatalosan is megalakította saját hadseregét.

Egy másik nehezítő körülmény lehet Szerbia számára az Oroszországgal való kapcsolata. A két ország között több száz évre visszanyúló történelmi barátság áll fenn, melynek természetesen része a szláv identitás, nyelv és kultúra. Szerbia gyakorlatilag Oroszország hídfőállása a Balkánon, miközben a szerb állam elméletileg elkötelezett az EU-s csatlakozás irányába is. Különösen Aleksandar Vucic 2014-es hatalomra kerülését követően erősödött az együttműködés, például katonai téren. Oroszország erősen támogatja a szerb haderő fejlesztését, amely aggodalmakat vált ki a nyugati szövetségi rendszerben. 2017-ben Szerbia áron alul vásárolt Sz-300-as orosz légvédelmi rendszert. Idén júliusban kisebb diplomáciai botrány is kialakult tíz orosz páncélozott harcjármű Magyarország légterén keresztül történő szállítása miatt. A megállapodások szerint harminc használt T-72-es harckocsi, illetve húsz darab BRDM-2 úszóképes páncélozott felderítő jármű érkezik Szerbiába (feltehetőleg ebből érkezett meg az előbb említett tíz darab). A szerb hivatalos álláspont szerint egyik katonai szövetségi rendszerhez sem kívánnak csatlakozni, megőrzik katonai függetlenségüket, az ország viszont részt vesz a NATO Békepartnerség programjában (az 1999-es bombázások emléke miatt a lakosság nagy többsége elutasítja a teljes jogú NATO-tagságot). Ugyanakkor tény, hogy az orosz fegyvereket vásárló Szerbia több szomszédja is NATO-tagállam (Horvátország, Montenegró, Bulgária, Románia), így a nyugati közvélemény attól tart, hogy ismét felerősödhetnek a balkáni konfliktusok a szerb-horvát, illetve akár szerb-koszovói fronton is. Emellett fennáll a veszélye annak, hogy egy esetleges nagyhatalmak közötti konfliktus során Szerbia területe valóban Oroszország hídfőállása legyen. Ezek a fegyvervásárlások önmagukban természetesen nem fogják megakadályozni az országot abban, hogy uniós taggá váljon. Ez esetben Szerbiának valószínűleg több lehetősége nyílik nyugati fegyverek vásárlására is.

Szerbia, mint fentebb láttuk, nagyon jó viszonyt ápol Oroszországgal, azonban ez kevésbé jelenik meg a külkereskedelmi adatokban. Az elsődleges kereskedelmi partner az Európai Unió, amely toronymagasan vezet a többi partner előtt (lásd lejjebb). 2019. január-augusztus között a szerb export 5 %-a ment Oroszországba, illetve a szerb import 8,8 %-a érkezett onnan. Természetesen ez utóbbi szám sem éppen alacsony, de összevetve az EU-val való kereskedelmi adatokkal, nagyon csekély. Oroszország célja természetesen a kereskedelem minél nagyobb arányú fellendítése, amelynek valószínűleg a szerb kormány sem fog ellentmondani csak azért, hogy kifejezze európai integrációs elkötelezettségét.

Egy másik érdekes kereskedelmi partner Kína, amely már a szerb import 9 %-át adta 2019 január-augusztus között (a teljes szerb export 1,4 %-a áramlott Kínába). Kína százalékos részesedése az importadatokban valószínűleg jelentősen emelkedni fog a következő években, Szerbia ugyanis az ?Egy övezet, egy út? (Új Selyemút) gigaprojekt részes államaként több kínai befektetővel kötött és köt szerződéseket, elsősorban infrastrukturális beruházások megvalósítására. Példának okáért kínai hitelből, illetve kínai munkások közreműködésével fog felépülni egy szénerőmű, amely súlyos környezetvédelmi aggályokat vet fel. Emellett több autópálya-szakaszt is kínai pénzből építenek meg, kínai kivitelező vállalatokkal. Emellett a Magyarországot is nagyban érintő Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése is kínai pénzből valósul meg (a szerbiai szakasz munkálatai 2017 novemberében megkezdődtek). Látva a tendenciákat, a növekvő kínai gazdasági befolyás nem lehet akadálya az uniós tagságnak, hiszen az EU tagállamai közül is sokan tagjai az Új Selyemút kezdeményezésnek, illetve hatalmas üzleteket bonyolítanak le Kínával.

Oroszországon és a Kínai Népköztársaságon kívül Törökország, illetve a Közel-Kelet egyes államai is jelentősen növelik jelenlétüket a Balkán-félszigeten, nemcsak gazdasági tekintetben. Szerbia kereskedelmi áruforgalma Törökországgal 2018-ban meghaladta az 1,2 milliárd eurót, idén az első nyolc hónapban pedig 13 százalékkal nőtt. Aleksandar Vucic októberben fogadta Erdogan török elnököt Belgrádban, ahol több megállapodás aláírására is sor került. Törökország egyre fajsúlyosabb szereplő, amit az is mutat, hogy a Belgrád-Szarajevó autópálya török támogatással épül meg. Ennek fényében egyszer eljöhet az a pont, amikor az EU vezetői úgy látják majd, hogy az Unió geostratégiai és geopolitikai érdekei egyértelműen azt kívánják, hogy a Nyugat-Balkán tagállamai, köztük Szerbia, tagországgá váljanak.

Az EU megjelenése Szerbiában

Az Európai Unió egyértelműen Szerbia legjelentősebb kereskedelmi partnere. 2017-ben a külföldi beruházások 72 %-a EU-s tagállamokból érkezett az országba. A 2018-as évben több mint 24 milliárd euró értékben zajlott a kereskedelem az EU-val. Szerbia exportjának 67 % – a áramlott az EU-ba, míg importjának 60 % – a érkezett uniós országokból. A tagjelölt ország emellett jelentős fejlesztési pénzeket is kap Brüsszelből. A 2007 és 2020 közötti időszakban Szerbia összesen 2,7 milliárd euró előcsatlakozási támogatásra jogosult. Ezeket a támogatásokat meghatározott célokra fordíthatja, többek között a demokrácia és kormányzás fejlesztésére, a környezet megóvására, klímavédelemre, az energiahatékonyság növelésére, illetve oktatásfejlesztésre, munkahelyteremtésre, szociális ügyekre. Emellett az Európai Beruházási Bank 1999 óta már több mint 5,5 milliárd eurónyi hitelt adott Szerbiának, ezzel is elősegítve az ország fejlődését. Ezen kívül az EU humanitárius ügyekben is partner, például a 2014-es heves áradások után 162 millió eurós segélyben részesítette a szerb államot. A migrációs krízis enyhítése érdekében az EU támogatja a szerb határvédelmi tevékenységet is. Összességében megállapítható, hogy az Unió és Szerbia már napjainkban is nagyon szorosan kötődik egymáshoz, ráadásul az ország részt vesz az Erasmus+ programban is, melyben 2015-2018 között több mint 11 ezren vettek részt. Emellett továbbra is aktív a politikai párbeszéd, rendszeresen ülésezik a Stabilizációs és Társulási Tanács és a Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottság is. Továbbá Szerbia gazdasági téren is közelít az Unióhoz, a EU Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának ajánlásai alapján hajtja végre gazdasági reformprogramját.

2019-es bizottsági jelentés Szerbiáról

Az Európai Bizottság Szerbia csatlakozási folyamatának előrehaladását részletező jelentésében megjelölik azokat a területeket is, ahol még szükség van előrelépésre. A jelentés szerint sürgősen meg kell teremteni a platformját a pártok közötti valódi vitáknak, amely elengedhetetlen az EU-csatlakozás szempontjából. Szót ejtenek a 2018 decemberében kezdődő kormányellenes tüntetésekről, illetve az ellenzéki pártok parlamenti bojkottjáról, amely pártok szabad és tiszta választásokat követeltek. A Bizottság szerint Szerbiának alkalmaznia kell az EU ajánlásait a választások megrendezését illetően, illetve prioritásként kell kezelnie a nemzetközi megfigyelők munkáját. Emellett a jelentés megemlíti, hogy a szerb kormánypártok politikája aláássa a parlamenti viták relevanciáját és színvonalát, illetve csökkenti a törvényhozás felügyeletét a kormány felett, a sürgősségi jogalkotás magas aránya pedig nem kedvez a demokratikus rendszer hatékony kiépítésében. Szinte nincs olyan terület, ahol ne lenne szükség további előrelépésre a bizottsági dokumentum szerint. A választások esetében a párt- és kampányfinanszírozás átláthatatlansága, az egyensúlytalan médiaviszonyok, illetve a párt- és állami tevékenységek szétválasztásának hiányos volta a legnagyobb megoldandó ügyek. Az EU-csatlakozásra vonatkozóan a jelentés megemlíti, hogy Szerbiának több anyagi és humán erőforrást kellene fordítania az EU-csatlakozásra, és a kormánynak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az EU-val kapcsolatos hazai kommunikációra. Egy másik fontos ügy, a civil társadalom helyzete is további előrelépést kíván: a Bizottság szerint nem volt semmilyen előrelépés a civil társadalom fejlődésére és finanszírozására alkalmas környezet megteremtésében. A legtöbb területen mérsékelt fejlődés volt tapasztalható, mint például a közigazgatási reform folyamatában, a bírósági rendszer fejlesztésében, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelemben, az alapvető jogok biztosításában (de a szólásszabadság terén nem történt előrelépés), illetve a működő piacgazdaság létrehozásában.

Jelenlegi kilátások

Az Európai Tanács 2017-ben ismételten megerősítette, hogy elkötelezett a Nyugat-Balkán államainak európai integrációja iránt, és támogatni fogja ezen országokat e cél elérésében. Az Európai Bizottság 2018 februárjában elfogadta az új Nyugat-Balkán – stratégiát, melyben részletezik a térség integrációs lehetőségeit, a szükséges reformokat, illetve a Bizottság kinyilatkoztatta, hogy az Európai Unió ezentúl nagyobb támogatást fog biztosítani az érintett államoknak. A Bel-és Igazságügyi Tanács 2018 márciusában megegyezett abban, hogy fokozottan együttműködnek a nyugat-balkáni államokkal a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcban. Ezután került sor 2018. május 17-én Szófiában az EU – Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra, amely a 2003-as thesszaloniki csúcstalálkozó óta az első ilyen jellegű találkozó volt. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ezúttal is kifejezte az EU elkötelezettségét és fokozott mértékű támogatását a csatlakozásra váró államok részére. A balkáni államok vezetői pedig elkötelezték magukat az európai értékek, illetve a reformok végrehajtása mellett. Elfogadták a szófiai nyilatkozatot, amely elvi megállapodásokban vázolja az együttműködés területeit, míg a nyilatkozat melléklete az ún. ?kiemelt célkitűzések szófiai menetrendje?. Ez már konkrétabban fogalmazza meg az elérendő célokat és az ahhoz szükséges eszközöket. Széleskörű területeket ölel fel az együttműködés, többek között a biztonság, migráció, konnektivitás (közlekedési- és energiahálózatok), jogállamiság, jó kormányzás, ifjúságügy, digitalizáció, megbékélés és jószomszédi viszony. Utóbbinak éppen Szerbia és Koszovó viszonylatában van nagy jelentősége.

A szófiai csúcstalálkozó célja volt, hogy új lökést adjon a nyugat-balkáni országoknak a reformfolyamatok felgyorsítására. Macedónia esetében lezárult a névvita, amely addig gátolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését, Montenegró csatlakozási tárgyalásai viszonylag jó ütemben haladnak, viszont Szerbia előrehaladása eléggé lassúnak mondható. Eredetileg az Európai Bizottság Montenegró és Szerbia számára 2025-öt határozta meg, mint lehetséges csatlakozási céldátum, azonban Szerbia nagy valószínűséggel csúszni fog, és szerb szakértők szerint is legkorábban 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz. Ennek legfőbb okai a tárgyalások lassú menete, a nehézkes előrelépés a legfontosabb területeken, illetve a rendezetlen viszony Koszovóval. Johannes Hahn, a Juncker-bizottság bővítésért felelős biztosa szerint is a jelentős előrehaladás ellenére Szerbiának még nagyon sok tennivalója van a sikeres csatlakozás érdekében. A biztos is a szerb-koszovói viszonyt emelte ki, mint az egyik legfontosabb tényezőt. Sok fejezet megnyitására azért is nem kerülhet sor, mert Szerbia a megnyitáshoz előfeltételként megszabott ?benchmark?-oknak sem tud megfelelni. Ana Brnabic miniszterelnök szerint nem Szerbiától függ, mikor válik uniós taggá, az viszont tőle függ, hogy mikor lesz az országból egy ?európai? Szerbia. A miniszterelnök szerint továbbra is kiemelt cél az uniós csatlakozás.

Szerbia gyorsabb felzárkózását az sem segíti igazán, hogy népessége drasztikusan csökken, főleg az elvándorlás miatt. 2019 januárjában a szerb statisztikai hivatal adatai szerint 7 millió alá csökkent az ország lélekszáma. Előreláthatólag a népesség csökkenésének az uniós tagság sem szabna gátat, sőt, fel is gyorsítaná azt a szabad munkavállalási jog által. A gazdasági növekedés üteme is lassul, 2019 második negyedévében 2,9 százalék volt az előző év azonos időszakához képest, ellenben 2018 hasonló időszakában 4,9 százalékos GDP-növekedést mértek. A gazdaság jó teljesítménye nélkül egyértelmű, hogy az ország sokkal lassabban tudja végrehajtani a szükséges intézkedéseket.

Összegzés

Szerbia uniós tagságát feltehetőleg azért is szorgalmazza több tagállam (így Magyarország is), hogy az uniós határvédelmet kiterjeszthessék Szerbia déli határaira, így hatékonyabban le tudnák zárni az illegális migrációs útvonalakat (kérdés, hogy ez esetben lebontják-e a magyar határkerítést ? lehet-e két uniós tagállam között drótkerítés?). Magyarország az előbb említett okon kívül a Vajdaságban élő magyarok érdekében is támogatja Szerbia csatlakozását, hiszen így még könnyebben megvalósíthatóak lennének a magyar kormány nemzetpolitikai célkitűzései. Ezzel szemben ha a délvidéki magyarság is uniós polgárságot szerez, az felgyorsíthatja lélekszámuk csökkenését ? valószínűleg a fiatalok közül sokan döntenének úgy, hogy Nyugat-Európában keresnek állást és megélhetést. Ezen kívül Magyarország gazdasági érdekekre is hivatkozik. A szerb uniós tagság valóban lehetőségeket rejt magában a magyar vállalatok számára is, főleg a nemzetközi téren is aktív cégek számára, mint például a MOL és az OTP. Emellett az áruk szabad mozgása révén bővülhetne a kereskedelmi forgalom is Szerbia és az EU között. Általában elmondható, hogy az EU bővítését azon tagállamok szorgalmazzák, melyek nem érdekeltek az integráció elmélyítésében. Nagy kérdés, hogy hány nyugati tagállam fogja úgy érezni, hogy a balkáni államokat, köztük Szerbiát minél előbb az EU-n belül szeretné tudni.

Az EU-tagságból természetesen maga Szerbia profitálná a legtöbbet, azonban még messze van az idő, amikor Szerbiáról, mint tagállamról beszélhetünk. Rengeteg intézményi, jogállami, bírósági és közigazgatási reform várat még magára, és persze a Koszovóval fennálló viszony mindkét fél számára kielégítő rendezése nélkül nem lehet Szerbia az Európai Unió teljes jogú tagállama.

Címlapkép: Poznan, 2019. július 5.
Andrzej Duda lengyel államfő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár (asztalnál b-j) az uniós csatlakozásra váró hat nyugat-balkáni ország EU-integrációjával foglalkozó úgynevezett berlini folyamat csúcstalálkozóján Poznanban 2019. július 5-én. A tanácskozáson Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia vezetői, valamint tíz uniós tagállam kormány- és államfői vesznek részt.
(Forrás: MTI/PAP/Jakub Kaczmarczyk)

Szíria: az amerikai kivonulás, a török beavatkozás és a kurd kérdés

Szerző:

BSZK

nov 2, 2019

Szíria. Sanliurfa, 2019. szeptember 8.Amerikai páncélozott harci járművek járőröznek a török-szíriai határon a törökországi Sanliurfa közelében 2019. szeptember 8-án. Az Egyesült Államok és Törökország augusztus 7-én állapodott meg arról, hogy közös járőrözést kezdenek Szíria északkeleti térségében, ahol biztonsági övezetet terveznek kialakítani.(Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna)

Az amerikai kivonulás nem érte váratlanul a nemzetközi társadalmat, a török érdekérvényesítés módszere annál inkább. Bassár El-Aszad szíriai elnök különösebb áldozat nélkül kapta meg Törökországtól azt, amit ő maga Oroszország segítségével sem tudott megszerezni: azoknak a területeknek egy részét, amelyeket az Iszlám Állam (IÁ) foglalt el 2014-ben. Ezekből a keleti tartományokból a terrorista szervezetet a szíriai Kurd Fegyveres Erők (SDF) zavarta el hosszas hónapok szaggatott küzdelmei során, megalapítva ezzel a szíriai kurd autonómiát a török határ majdnem teljes hossza mentén, az Eufrátesz folyó partjaitól egészen az iraki határig. A félig-meddig sikeresnek mondható adminisztráció magába foglalta a közigazgatást, a kereskedelmet, a rendfenntartást, és a nyugat számára kiemelt fontosságú terror elleni harcot. Az így megrajzolt ?Rojavára keresztelt? de facto terület legitimitását első sorban ebből nyerte, és nemzetközileg is szélesebb elismerésre tett szert, mint az északnyugati tartományok kezdetben frakcionált igazgatása a Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) révén, majd később az iszlám szélsőségesek által kialakított Üdvözítő Kormány egyesített adminisztrációja. Az SDF a 81 ország katonai szövetségét magába foglaló Globális Koalíció segítségével megsemmisítette az Iszlám Államot, felszámolta azok erődítményeit, kiképzőtáborait, robbanószer műhelyeit és elfoglalta a kalifátus legfőbb pénzforrását képző olajmezőket.

Ez az állapot állt fenn mindaddig, amíg október 6-án Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, végleg kivonul Szíriából. Az 1000 fős kontingensből csupán 150 amerikai katona tartózkodott a török határ közelében, jelenlétük azonban egy régóta kilátásban lévő konfrontáció kirobbanását hivatott visszatartani. A bázisok elhagyását követően a török hadsereg gyorsabban lépett, mint mielőtt bármelyik ország bármit is reagálhatott volna: még 72 óra sem telt el, de Recep Tayyip Erdo?an török elnök már elindította az offenzívát. A beavatkozás kényszertárgyalásokhoz ültette a kurdokat Aszaddal, melynek keretében megegyeztek, hogy ha a szíriai kormány reguláris hadserege részt vesz az ellenállásban, akkor előbbi beengedi azt területeire és az ő oldalukon folytatja a harcot. Minek után a kormány az utóbbi öt évben minimális befolyással sem rendelkezett az Eufrátesz keleti területein, az ajánlatot nehezen utasította volna vissza: a kurdok szíriai fővárosának számító Qamishli városháza, valamint Haszaka és Kobani városok polgármesteri hivatalai felhúzták a szír kormány lobogóját. Ettől fogva ők diktálták a további feltételeket.

Noha a kurd kérdését nem lehet elkülöníteni Szíriai egészétől ?különösen egy ilyen többszereplős, elhúzódott háborúban?, az aktorok érdekei egy ponton mégis kereszteződnek: a rojavai övezetet illetően Törökország számára inkább Aszad kormánya, mintsem a kurdok jelenléte, a kurdok számára inkább Aszad visszatérése, mintsem a törökök bevonulása; a kettőt keresztezve magának Aszadnak pedig mi sem kedvezőbb, minthogy valaki szívességet téve feloszlassa a kurd de facto-t, felvállalva helyette az egyébként zérus következménnyel párosított nemzetközi reakciókat. Ennek tetejében a kurdok meggyengülésével az orosz és iráni érdekek semmiben sem ütköznek, mi több, csapataik vérszemet kapva kémlelik Rojava olajmezőit, várva a megfelelő pillanatra.

De mi is lehet Ankara indítéka az offenzíva mögött? Hulusi Akar török hadügyminiszter sajtóközleménye a következőkről adott felvilágosítást: Cselekvésük mögött az önvédelem áll. Ez egy terrorelhárító művelet, mely biztonságot garantál a törököknek és a szíriaiaknak egyaránt, beleértve a kurdokat. ?Az SDF, mely valójában PKK, semmiben sem különbözik az Iszlám Államtól?. Pont. Semmilyen nyomás nem tántorította el Ankarát attól, hogy ezen a retorikán kicsit is változtasson. Meglehet, ha ezt a törökök realista elméletével szemléljük, részben jogossá válhat: az SDF, mint szíriai kurd fegyveres erő az 1978-as megalakulású Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) köthető, melyet a török törvényszék már 1984-ben terrorszervezetnek minősített. A PKK szűnni nem akaró erőszakos fellépései miatt az USA 1997-től, az EU 2002-től alkalmazta a minősítést. A 81 milliós Törökországban közel 20 millió kurd él, többségük szolidaritást gyakorolva a Munkáspárt iránt. Demográfiai elosztásukban az ország népességének 1/4-ét, területének 1/3-át képzik, kiváltképp a délkeleti tartományokban. Az etnikai határokkal megrajzolt Kurdisztán törökországi része kétszer nagyobb, mint Iránban, Irakban és Szíriában együttvéve. Utóbbi kettőben a pusztán 5 milliós és 2 milliós kurd kisebbségek ennek ellenére grandiózus ambíciókkal íveltek felfelé attól fogva, hogy anyaországaik válságba süllyedtek:

A 2005 óta autonóm Iraki Kurdisztán kormánya 2017-ben egy függetlenségi népszavazást írt ki, amin a 72%-os részvétel 93%-a igennel támogatta a leszakadást, ám ezt ?a katalóniai referendumhoz hasonlóan? az iraki alkotmány illegálisnak tartotta, és nemzetközi szinten sem kapott számottevő támogatást. Ettől függetlenül a tartomány továbbra is de facto államként működik. A szíriai szomszédságban ha önálló kormányt nem is, de autonóm közigazgatást hasonló módon már 2013-ban felállítottak a kurdok. Nem csoda tehát, ha Ankara aggodalommal figyelte az SDF amerikai felfegyverzését, amelyre alapjában árulásként tekintett.

A török a motivációnak megvannak a sajátos belpolitikai vonatkozásai is: a szíriai válsággócok elszigetelése a határtérségtől enyhíti Törökország menekültproblémáját, így egyrészt a menekültek átköltöztetésével sikerül mérsékelni a belső feszültségeket, másrészt a kurd polgárok elmenekülésével és az arab lakosság betelepítésével irányított demográfiai változás vihető végig, ami tartósan megakadályozná a PKK újraszerveződését. Az idő előrehaladtával Ankara nem az emberi jogokat és vegyifegyver-tilalmi egyezményeket semmibe vevő Aszad rezsimet, vagy a véres kezű, globális biztonságot fenyegető Iszlám Államot, hanem az SDF-et tartotta a legnagyobb kihívásnak. Az elmúlt 3 évben ez több politikai és katonai cselekvésében is megnyilvánult: az Isztambulban székhelyes Szíriai Ellenzék Nemzeti Koalíciója (SNC) ?kvázi emigráns kormány? 87 tagjából 8 a kurdokat képviseli ugyan, azok érdembeli együttműködését arab képviselőtársaikkal az erős befolyást gyakorló és egyben megkerülhetetlen Ankara folyamatosan ellehetetlenítette. A megosztottságot fokozta, amikor utóbbi katonailag is elkezdett beavatkozni az ellenzék belügyeibe: egyik ilyen eset a 2016 nyarán indított Eufrátesz Pajzs hadművelet, amely az IÁ ellen irányult eredetileg, de stratégiájában az északnyugati és északkeleti kurdok egyesülését hivatott megakadályozni a köztes területre eső al-Babnál. Miután ez megtörtént, a török hadsereg az északnyugati kurd közigazgatás fővárosát, Afrint célozta meg ezúttal az Olivafaág hadműveletben 2018 telén. 2019 tavaszán a vegyes lakosságú, aleppó-vidéki kurd fellegvárat képviselő Tell Rifat befogása is ezt az eltökéltséget jelezte. Az előzményekből kiindulva mégsem volt meglepő tehát, hogy az USA kilépése automatikus török beavatkozást von maga után. A kérdés az, ismét Trump rögtönzött belpolitikai Twitter-intézkedése ez, vagy háttértárgyalások előre megbeszélt eredménye? Az akciót követő válaszhatásokat elemezve aligha elképzelhető, hogy ne lett volna koordináció az érintett felek között.

Miután október 7-én az amerikai hadsereg személyi állománya kiürítette a Manbidzs katonai bázist, ott azonnal megjelent két Kremlin-közeli orosz újságíró, akik kamerákkal várták a török hadsereg érkezését és élőben közvetítették mindazt, amit várakozásuk alatt a helyszínen találtak: kimert ételt, bontott pezsgőt, behűtött sört, Coca-Colát, hátrahagyott személyes tárgyakat, sportszereket. Az orosz ügynökök előbb tudhatták meg hogy a szóban forgó bázis evakuálva lesz, mint a bázison élők maguk. Manbidzset kezdetben a török haderő célozta meg, ma mégis orosz páncélkocsik járőröznek a ott békefenntartás gyanánt, miközben az ezzel párhuzamos, Béke Forrása névre keresztelt török hadművelet korántsem volt kíméletes az ellenállókkal:

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Szervezete (SOHR) szerint az első héten 177 SDF harcos mellett 79 civil vesztette életét és 637 esett fogságba, miközben több mint 200 ezer menekült hagyta el otthonát. A kaotikus helyzetben 785 iszlám állam fogoly szökött meg a kurd börtönökből, akik ma szabadon cirkálnak a régióban. A nemzetközi társadalom reakcióit ?ha Ankaráról le is pattantak?, Washington mélyen viselte, ezért az önmaguknak is ellentmondó Trump nyilatkozatok sorozata után a Fehér Ház delegációt küldött Ankarába. Az offenzíva tizedik napján Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke tűzszüneti megállapodással sétált ki Erdogán palotájából, melyet mindkét oldal saját győzelmének tekintett. A szembetűnőbb mégis Mevlüt Çavuşo?lu török külügyminiszter sajtótájékoztatója volt: ?Megkaptuk, amit akartunk. Az USA elismerte a műveleteink legitimitását?.

A megegyezés szerint a török hadsereg és szíriai partnerei 120 óráig szüneteltetik az offenzívát, cserébe Trump felfüggeszti a gazdasági szankciókat melyeket három nappal azelőtt léptetett életbe, valamint garantálja, hogy a kurdok visszavonulnak a határtól 30 km-es mélység mögé. Ezzel Törökország kialakítja a biztonsági zónát az Eufrátesztől Irakig. Habár Washington megakadályozott egy humanitárius katasztrófát, Ankara terveinek nem szabott gátat: nem született valódi garancia arra, hogy a későbbiekben a törökök ne lépnék át a 30 km-es vonalat a kurdok kárára, vagy hogy ne lépjenek onnan vissza az oroszok javára; de arra sem, hogy tartsák magukat a vállalásaikhoz. Sikerülhet-e ez Törökországnak?

Nem volt kétség afelől, hogy az irreguláris kurd erőket az egyébként második legnagyobb NATO hadsereg különösebb akadály nélkül visszavonulásra tudja kényszeríteni, csakhogy egy 450 km hosszú és 30 km széles biztosági zóna felállítása már nem csak katonai erőforrásokat igényel. Ez a 13?500 km² legalább négy magyar megyének megfelelő terület, melyen a biztonság megteremtése és stabilizálása mellett a közigazgatás sem lesz egyszerű feladat. Erdogán a nála tartózkodó 3.6 millió szíriaiból 2 milliót tervez visszatelepíteni ebbe a zónába, legalábbis saját elmondása szerint ez a terve. Ennyi ember átmozdítása nem csak logisztikai kihívást fog jelenteni, de az sem biztos, hogy a zömükben középső és északnyugati tartományokból származó, évek óta Törökországban élő menekültek hajlandóak lesznek-e átköltözni a számukra idegen északkeleti tartományokba, ahova se rokonság se ingatlan nem köti őket, és ahol a térség fennhatóságának jövője is kérdéses.

Vállalások ide vagy oda, a tűzszünet utolsó óráiban Erdogán Szocsiba utazott, hogy Putyinnal folytassa ott, ahol az amerikai alelnökkel abbahagyta. Az itt született török-orosz megállapodás hosszabb távra tervezett, mint az 5 napra szóló török-amerikai: feltételként szerepel a szíriai területek integritása, célkitűzésként a terrorizmus és szeparatizmus elleni küzdelem (mint újfent használatos fogalom a szíriai konfliktusban), illetve eszközként a közös járőrözés és felügyelet, mellettük a pufferzóna hosszán felsorakozott Aszad hadsereg határvédelmi erői. A tárgyalásokba se a szír kormány, se a szíri ellenzék nem lett beavatva, az amerikai szerepvállalás csökkenésével pedig az orosz-török duó minden eddiginél nagyobb hatáskört kapott.

Ugyanezen a napon ?talán nem is véletlenül?, a szír elnök látogatást tett az északi frontvonalon harcoló csapataihoz. Az eseményt közvetítő állami csatornán így szólt a katonákhoz: ?Erdogán egy tolvaj. Az Iszlám Állammal lopta az olajunkat, és most a földünkkel is azt teszi. Megadjuk az amnesztiát a szeparatista kurdoknak, így mindenki készen állva léphet fel az agresszió ellen.? Ez a médiafogás azon a területen történt, ahol 2018 óta török megfigyelő pontok álltak az úgynevezett Eszkalációcsökkentést Felügyelő Erők missziójának részeként, s ez eleve az Aszad hadsereg előrenyomulását hivatott megfékezni. Egy év farkasszemezés után az orosz és az iráni megfigyelő pontokkal, a szír hadsereg az orosz légierő segítségével átlépte a törökök által meghúzott vonalat és befoglalta az ellenzéki Khán Sejkhún várost, 10-10 méteres sávban megkerülve a török katonai bázis négy oldalát. Egy szcenárió, melynek eshetősége nem áll messze az ismétlődéstől.

A szíriai konfliktus legújabb fejezete az Iszlám Állam vezetőjének likvidálása. Abu Bakr al Baghdadi, eredeti nevén Ibrahim Awwad rejtekhelyét október 26-a éjjelén rohamozta le az amerikai Delta Force alakulat Barishán. A település 5 km távolságra esik a török határtól és az al Kaida szíriai nyúlványának felügyelete alatt áll. A Hamza bin Láden ?Oszama bin Láden fia? által megalapított Hurrasz al Din terrorcsoport anyaszervezete a Levante Felszabadító Testület (HTSh, korábban Nuszra Front) kiváló kapcsolatot ápol Törökországgal, és ma már a teljes Idlib tartomány a szomszédos Aleppó tartomány nyugati felével az ő befolyásuk alatt áll. A leszámolás tökéletesen egybeesett az IÁ elleni harc beharangozott végével. Ezzel a kurdok már nem hivatkozhatnak arra, hogy feltámad az Iszlám Állam, ahogyan Törökországnak sem marad Damaszkusz felé igazolható indoklása arra, hogy bent maradjon. Jóllehet, a globális terrorfenyegetés csökken, a helyi feszültségek nem. Ellenzék, szeparatista, terrorista: egybemosva kerül elmosásra az összes. A megmaradt övezetek további ütközések helyszínéül szolgálnak majd, a hegemóniájára hagyott Oroszország akaratával pedig senki sem fog dacoskodni: előbb vagy utóbb minden visszakerül Aszadhoz. Eladva vagy elpusztítva, kényszerítve vagy elárulva, az áldozat mindig egy: a szíriai nép polgárai.

Szerző: Ibrahim Imre

Címlapkép: Szíria. Sanliurfa, 2019. szeptember 8.
Amerikai páncélozott harci járművek járőröznek a török-szíriai határon a törökországi Sanliurfa közelében 2019. szeptember 8-án. Az Egyesült Államok és Törökország augusztus 7-én állapodott meg arról, hogy közös járőrözést kezdenek Szíria északkeleti térségében, ahol biztonsági övezetet terveznek kialakítani.
(Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna)

Csernobil újratöltve – az augusztusi orosz nukleáris baleset

Szerző:

BSZK

nov 1, 2019

Orosz tengeralattjáró balesete. Szentpétervár, 2019. július 6.Katonai rendész a Barents-tengeren történt tengeralattjáró-baleset áldozatait szállító konvoj előterében a szentpétervári Szerafimovszkoje temetőben 2019. július 6-án. Július 1-jén tűz ütött ki az orosz hadsereg tudományos kutatási célokat szolgáló mélytengeri merülőhajóinak egyikén, tizennégy tengerész életét vesztette, a többieknek sikerült megmenekülniük. Orosz hatósági vizsgálatok szerint az akkumulátorházban kiütött tűz okozta a szerencsétlenséget a nukleáris meghajtású tengeralattjárón.(Forrás: MTI/EPA/Anatolij Malcev)

2019. augusztus 8.-án, csupán pár hónappal a csernobili atomerőmű-baleset 33. évfordulója után, a történelem megismételte önmagát és Oroszországban, a Fehér-tenger partján újabb nukleáris baleset történt. A közelmúlt eseményei és a 33 évvel ezelőtt történtek számos hasonlóságot mutatnak. Úgy tűnik, mintha megállt volna az idő, az orosz hatóságok kísértetiesen hasonlóan kezelik a mostani helyzetet: nem adnak egyértelmű információkat, elhallgatják a Föderációt negatív színben feltűntető részleteket, míg a nemzetközi közvélemény érdeklődve figyeli a további eseményeket. Ennek köszönhetően sok kérdés kering a robbanás kapcsán, például ?Mi okozta a detonációt?? vagy ?Miért állítottak le két orosz nukleáris mérőállomást is a robbanás környékén?? illetve ?Mi tehát a valóság a történtekkel kapcsolatban??

Számos dolog volt ami hosszú távon foglalkoztatta a nemzetközi sajtót, így pedig rengeteg megalapozott vagy éppen megalapozatlan elmélet született a történtekkel kapcsolatban. Az, ami az összes közül a leginkább foglalkoztatta a nemzetközi közvélemény, hogy mi váltotta ki a robbanást. Vajon egy titkos atomkísérlet, egy egyszerű üzemi baleset vagy esetleg egy új fegyver félresikerült tesztelése váltotta ki a tragédiát. Jelen cikkemben azt az elméletet kívánom igazolni, miszerint a baleset egy új orosz szuperfegyver tesztelése során következett be.

A hivatalos orosz álláspontot a Védelmi Minisztérium közölte a balesetet követő napon, miszerint semmilyen radioaktív anyag nem került a környezetbe. Ezt azonban hamar módosították és az újabb nyilatkozatban már azt írták, hogy szakembereik ?egy rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak? egy tengeri platformon, amikor a robbanás bekövetkezett. Mint később kiderült katonai objektumban történt a baleset és egészen biztosan valamilyen új orosz fegyver tesztelése során halt meg, a Roszatom (Oroszországi Föderáció Atomenergetikai Konszern) öt, míg a Védelmi Minisztérium két munkatársa. Emellett sok további tényező bizonyította, hogy a kezdeti tagadás ellenére igenis nukleáris veszélyeztetettség áll fenn és valóban nagyléptékű a probléma.

Az első ilyen ?igazolás?, hogy a kérdéses területen a központi tudósítások szerint a nukleáris sugárzás általános mértékű volt, azonban sok helyi lakos saját mérőeszközével megközelítőleg hússzor akkora értékeket mért, mint ami a normális. Ennek köszönhetően akkora pánik lett úrrá az ott élőkön, hogy a környék összes jódkészlete elfogyott. Az emberek magyarázatot vártak a kormánytól a történtekre. A válasz az Interfax hírügynökség publikációjának formájában érkezett, ami az Orosz Hidrometeorológiai Szolgálatra (Roszgidromet) hivatkozva arról számolt be, hogy egy valóban radioaktív gázfelhő szabadult fel, amely átvonulása miatt nőtt meg átmenetileg a radioaktív háttérsugárzás. A Roszgidromet augusztus 13-ai nyilatkozata szerint a gammasugárzás 4-16-szoros felerősödését okozó felhő stroncium-, bárium- és lantánizotópok bomlásának eredményeként jött létre. Az augusztus 8-án mért maximális érték óránként 1,78 mikrosievert volt, az óránként 0,11 mikrosievertes átlagos normál háttérsugárzás helyett. Ezt észlelhették a lakosok, azonban az értékek mára már normalizálódtak és stabilizálódtak Szeverodvinszkben.

A második fontos megállapítás az orosz kormány által tanúsított hozzáállás. Az Oroszországi Föderáció vezetése saját állampolgárjait is veszélybe sodorta annak érdekében, hogy elfedje a történtek komolyságát. Vélhetően a nyilatkozatot a lakosság megnyugtatásának céljából tették közzé, azonban annak a célnak is megfelelt, hogy igazolják, nem kell kitelepíteni a környező településeken élőket. Az evakuáció tehát nem történt meg, ezzel ellentétben mégis jelentek meg cikkek arról, hogy vonatokon szállítják el az embereket otthonaikból. Sőt azért, hogy a nemzetközi és hazai közhangulatot lecsillapítsák, lekapcsolták az esethez legközelebbi két sugárzásmérő állomást a Dubnat és a Kirovot arra hivatkozva, hogy kommunikációs és hálózati problémáik voltak. Így nem kellett az esetlegesen problémát jelentő információkat takargatni, formálni vagy a közvélemény számára ?megszépíteni?.

Mi több, a robbanást követően a hat sérültet ellátó kórházat sem értesítették arról, hogy nukleáris baleset áldozatait kezelik. Így a kezelőszemélyzet nem vette fel a rendelkezésükre álló sugárzásvédő felszerelésüket sem. Utólag százas nagyságrendben kellett megvizsgálni az egészségügyi dolgozókat, hogy milyen károsodás érte őket az eltitkolt sugárzás miatt. A vizsgálatok miatt állítólag titoktartási szerződést is aláírattak velük.
Ennek kapcsán kiemelt figyelmet kapott egy, a robbanásban megsérülteket ellátó orvos esete, akinek a szervezetében sugárzó cézium 137-es izotópot találtak. Tragikomikus jelleget kölcsönöz az esetnek, hogy a vizsgáltot végző szakértők azt állították nem az esemény, hanem az étkezési szokásai miatt lett sugárzó a férfi teste. Ezt azzal igazolták, hogy tudományosan bizonyított, a cézium 137-es nagy mennyiségben halmozódik fel gombákban, tengeri herkenytűkben és algákban. Így amikor Thaiföldön járt a doktor, feltehetőleg sugárzó fukushimai rákot ehetett ami magyarázza a sugárzás eredetét. Ennek az állításnak a valótlanságát azonban az az adat bizonyítja, hogy Fukushima és Thaiföld megközelítőleg 5000 km-re fekszik egymástól, így relatív csekély esély van arra, hogy a rák valóban fertőzött lett volna.

A harmadik megállapítás ami hitelt adott az elképzelésnek az, hogy valamilyen nukleáris tevékenység során történt a baleset az maga a sugárzás volt, annak tulajdonságai és mértéke. Nils Bohmer norvég nukleáris szakértő azt nyilatkozta a The Barents Observer portálnak ,hogy a megtalálható izotópok összetétele egyértelműen arra utal, nem egy izotópokat tartalmazó hajtómű, hanem egy (kisméretű) atomreaktor robbant fel.

?A bárium és a stroncium jelenléte mutatja, hogy a bomlástermékek nukleáris láncreakcióból származnak. Ez bizonyíték arra, hogy egy atomreaktor robbant fel? ? mondta Bohmer.

Ez azért különösen érdekes mivel két állítást is alátámaszt a történtekkel kapcsoltban, egyrészt mint említettem letagadhatatlanná teszi a robbanás nukleáris jellegét, másrészt pedig további következtetéseknek biztosít alapot. Az ilyen izotópos összetétel ugyanis teljesen más, mint a radioaktív hasadóanyagokat használó, kisméretű energiaforrások összetétele (északi-sarki világítótornyok, műholdak), sokkal inkább hasonlít egy kisméretű atomreaktorban fellelhető anyagösszetételre, mintha csak egy kisméretű atomreaktorról beszélnénk.

Ez megalapozottá teszi azt az állítást, miszerint Oroszországban a Vlagyimir Putyin elnök által először 2018-ban bemutatott Burevesztnyik (Skyfall) interkontinentális robotrepülőgép tesztelése történt.

A felismerés rendkívül aggasztó, hiszen ha az oroszok atomreaktoros cirkálórakétát építenek, az radikálisan lejjebb viszi az atomküszöböt, a balesetveszélyt is sokszorosára növelve. Mindemellett pedig a fegyverkezési verseny is új erőre kaphat a Nyugat és Oroszország között.

Összefoglalva, véleményem szerint ez az esemény is példázza, hogy miként próbálja meg Oroszország egyrészt leplezni, másrészt pedig elterelni a figyelmet saját felelősségéről az egyes események kapcsán. Illetve azt is bemutatja, hogy mennyi és milyen állami szintű eszközt állítanak annak szolgálatába, hogy elfedjék a valóságot nem csak a nemzetközi közvélemény, de még az orosz nép szeme elől is. A kormány számára a legfontosabb cél az volt, hogy a nyilvánosság számára ne derüljünk ki miért végezték a kísérleteket és ennek érdekében még több ember életét és egészségét is hajlandók voltak kockára tenni. Az idő és a technikák változnak, de a cél állandó maradt. Megtévesztés, ezt tartja szem előtt a kormány csak úgy, mint a jogelőd, a Szovjetunió idején.

Szerző: Haiszky Edina

Címlapkép: Orosz tengeralattjáró balesete. Szentpétervár, 2019. július 6.
Katonai rendész a Barents-tengeren történt tengeralattjáró-baleset áldozatait szállító konvoj előterében a szentpétervári Szerafimovszkoje temetőben 2019. július 6-án. Július 1-jén tűz ütött ki az orosz hadsereg tudományos kutatási célokat szolgáló mélytengeri merülőhajóinak egyikén, tizennégy tengerész életét vesztette, a többieknek sikerült megmenekülniük. Orosz hatósági vizsgálatok szerint az akkumulátorházban kiütött tűz okozta a szerencsétlenséget a nukleáris meghajtású tengeralattjárón.
(Forrás: MTI/EPA/Anatolij Malcev)

Kasmír önállóságának kérdése és aktualitásai

Szerző:

BSZK

okt 29, 2019

Kasmíri konfliktus. Pesavar, 2019. szeptember 3.A Dzsamat-i-Iszlami pakisztáni iszlám párt aktivistái az indiai kormány ellen tüntetnek Pesavarban 2019. szeptember 3-án. Az indiai vezetés augusztus elején úgy döntött: megvonja Kasmír indiai fennhatóság alatt álló részének, a muszlim többségű Dzsammu és Kasmír államnak a különleges alkotmányos státusát, és két, szövetségi közigazgatás alatt álló területre bontja az államot. Kasmíron három ország, India, Pakisztán és Kína osztozik. India és Pakisztán 1947-es függetlenné válása után több háború robbant ki a terület birtoklásáért.(Forrás: MTI/EPA/Bilaual Arbab)

Ahogyan már korábban olvashattuk Kasmír kétségtelenül ?Egy forrongó tartomány?. Kellemes éghajlatú, vízben gazdag, élhető terület, ám múltjában és jelenében is nagyhatalmak érdekszféráinak csomópontja. Ezen belül rá is jellemző a társadalmi sokszínűség, ami önmagában hasítja a törésvonalat a társadalomba, így eredményezve a régiót érintő nyugtalanságot.

Míg a februári Pulawa városában történt támadást követő eseményeket (pakisztáni székhelyű terrorszervezetek bombázása és egy lezuhant indiai pilóta elfogása majd gyors visszaszolgáltatása Pakisztán által) úgy gondoltuk, csak a közelgő indiai választások kampányhangulata tüzelte fel, és számoltunk az indiai-pakisztáni kapcsolatok normalizálódásával. Mindezzel ellentétesen a kasmíri kedélyeket újabb lépés borzolta fel. Hatályon kívül helyezték az indiai alkotmány 370 és 35A cikkelyét.

Háttér

India és Pakisztán függetlenedésekor Kasmír hovatartozási kérdését népszavazásra kívánták bocsátani, amit azonban a vezetők érdektelensége és egy Pakisztán által szervezett támadás megakadályozott. Kasmír uralkodója Delhi segítségét kérve elfogadta az Indiához való csatlakozást, és a külügyhöz, védelemhez, valamint a kommunikációhoz kapcsolatos államügyek kezelését is a központi kormányra ruházta át.

Az indiai alkotmány 370. cikkelye részletezi Kasmír fent említett viszonyát Indiával. A 35A cikkely pedig gátolja a nem kasmíri személyek ingatlan vásárlását, letelepedését és közszférában való elhelyezkedését. Már július vége felé pletykák kaptak szárnyra, miszerint a központi kormány Kasmír autonómiájának megcsorbítására készül.

Események

Augusztus elején egy sor előkészítő lépésnek lehettünk tanúi. Az éppen zajló vallási zarándoklatot lefújták. Több ezer turistát és zarándokot utasítottak a régió mielőbbi elhagyására. A terrorveszélyeztetettségi szint, és a fegyveres erők létszámának növelése kiváltó oka, hogy a Pakisztán és India fennhatósága alatt álló Kasmír között húzódó de facto határvonalat (ellenőrzési vonal) több terrorszervezet is megtámadta. Ilyen a Harakat ul-Mujahidin, Jaish-e-Mohammed (akiknek a Pakisztáni táborát a későbbiekben lebombázta az indiai légierő) vagy a Lashkar-e Tayyiba. Ezek a terrorszervezetek azzal a céllal jöttek létre, hogy Pakisztán alatt egyesítsék Kasmírt.

Az indiai hatóságok továbbá korlátozták az internet elérést, a politikai vezetőket házi őrizet alá helyezték, iskolákat bezárták és mindenfajta gyülekezésnek gátat szabtak.
Végül augusztus 5-én a belügyminiszter Amit Shah bejelentette az indiai alkotmány 370 és 35A cikkelyének hatályon kívül helyezését.

A kialakult helyzetben mind a gazdaság, egészségügy, családi kapcsolatok válságba kerültek. Hisz a közintézmények zárva vannak, kijárási tilalom van életben, a turistákat, zarándokokat hazaküldték és a telekommunikáció korlátozása miatt az emberek csak külső segítséggel érik el a világ más pontjain élő szeretteiket.

Mindennek tetejébe megjelentek a hírek, miszerint az indiai katonák éjszakai razziák alkalmával zaklatják a lakosságot és a közbiztonsági törvény hatálya alatt tartóztatnak le embereket, ami lehetővé teszi, hogy akár 2 éven át őrizetben tartsák vádemelés nélkül.

Reakciók

A hír azonnal heves érzelmeket váltott ki. A hindu nacionalista BJP kormánypárt rögtön tűz alá került, hogy a lépés a régió társadalmi reformálását tűzi ki célul, így a muszlim lakosság hinduizálását, nagyobb léptékben pedig India homogenizálását.

Rahul Gandhi a legnagyobb ellenzéki párt, az Indiai Nemzeti Kongresszus vezető politikusa bár bírálta a kormány döntését, és azzal vádolta meg, hogy a helyi India-párti politikusok letartóztatásával helyet csinál a ?terroristáknak?, azzal egyetértett, hogy a kasmíri kérdés India belügye.

A BJP támogatói viszont örömmel vették, hogy a kormány elszánta magát a lépésre. Az RSS vezetője Mohan Bhagwa-t dícsérte Modi-t, hogy végre elszánta magát erre a ?bátor és szükséges? lépésre, és elindítják Kasmírt a fejlődés útján. Bhagwat kijelentette, hogy ezek a cikkelyek alapjaiban gátolják meg Kasmír integrációját, gazdasági fejlődését.

Amit Shah belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy ezzel a lépéssel csak karnyújtásnyira van a régió békessége, hisz a megbúvó szakadár terrorszervezetek veszélyt jelentenek India nemzetbiztonságára.

Nemzetközi viszonylatban világszerte tüntetéseket váltott ki a lépés, amelyek szabad Kasmírt és a ?zsarnok fasiszta? Modi lemondását követelték. Ezekben is megvolt a kettősség, hisz a pont USA-ban tartózkodó Narendra Modi indiai kormányfő Donald Trump-al együtt részt vett a Howdy Modi! nevű rendezvényen, ahol több ezer támogatója várta, viszont a stadionon kívül ellentüntetők sorakoztak fel.

Az Egyesült Államok Kongresszusában meghallgatás is volt magáról a Dél-Ázsiában zajló helyzetről. Pakisztánt felszólították az országterületén működő, de szomszédos országokat támadó terrorszervezetek felszámolására. Indiát pedig a biztonsági és állampolgárai emberi jogait érintő intézkedései harmonizálására, arányosítására.

Az ENSZ Közgyűléshez intézett beszédében Modi nem tett említést Kasmírról, mivel, az India belügye, és mint ilyen, nem fogad el semmilye külső bírálatot. Ennek fényében Modi a terrorizmus elleni szövetkezést hirdette, és azzal érvet, hogy India nem a háborút, hanem Buddha békességét adta a világnak. Imran Khan pakisztáni miniszterelnök a Közgyűlés előtti felszólalásában vérfürdőt és népírtást emlegetve fogalmazta meg aggodalmait, és figyelmeztetett egy esetleges eszkaláció veszélyeiről a következőképpen: ?Ha egy konvencionális háború törne ki a két ország (India és Pakisztán) között bármi megtörténhet? Ez nem fenyegetés, hanem valós aggodalom.

Ezekkel a kemény szavakkal Imran Khan többek számára is hitelét vesztette, mivel Pakisztán se támogatója Kasmír függetlenségének, és szemet huny a kínai ujgurok elnyomása felett. Pakisztán egyedül maradt erős retorikájával, hisz a többi arab állam fontos kereskedelmi partnere Indiának.

Normalizálódás

Ugyanis október 15-től újraindul a turizmus és a mobilszolgáltatáshoz tartozó korlátozásokat is folyamatosan oldják fel. A helyiek ezek ellenére csendesen tiltakoznak a döntés ellen. A boltosok egyáltalán nem, vagy csak pár órára nyitnak ki, és a tömegközlekedés leállt. A fegyveres felkelőkkel való összetűzések még mindig gyakoriak (amiért újra korlátozták az SMS küldést), azonban Modi kijelentette: ?Biztosíthatlak benneteket, hogy nem kell egészen 4 hónap, hogy normalizálódjon az az abnormális helyzet, ami 40 éven át kitartott.?

Szeptember végén a kormány választásokat hirdetett október 24-re a Körzet Fejlesztési Tanács (Block Development Council) posztjaira. Az alapvetően kis politikai súllyal rendelkező választások most mégis nagy jelentőségre tettek szert. A nagy ellenzéki pártok bojkottálás céljából lemondtak a versengésről, arra hivatkozva, hogy a helyi politikusokkal háziőrizetben nem lehet valós eredményt elérni, így a döntés a független illetve a BJP jelöltek közt dőlt el. A választásokra vitt 280 körzetből, mindössze 81-ben nyert a kormánypárt jelöltje. Modi miniszterelnök Twitteren gratulált a győzteseknek és a kasmíri emberek demokrácia melletti elkötelezettségét látta a magas részvételiarányban. Ez a választás kétségtelenül egy kezdetet jelöl. Kasmír egy új fejezete kezdődött el, melyben szorosabban van fűzve Indiához, de ez nincs kifejezetten az ínyére.

A kiváltságos státusz megvonása további erőt adhat a helyi terrorszervezeteknek, ami okot ad a fegyveres erők nagyobb létszámának a térségben. Ezek után felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet India integráns részévé tenni ezt a régiót, ha még nagyobb lángokban áll, vagy legalábbis mi az ára a szorosabb viszonynak?

Szöveg: Kertai Zoltán Péter

Címlapkép: Kasmíri konfliktus. Pesavar, 2019. szeptember 3.
A Dzsamat-i-Iszlami pakisztáni iszlám párt aktivistái az indiai kormány ellen tüntetnek Pesavarban 2019. szeptember 3-án. Az indiai vezetés augusztus elején úgy döntött: megvonja Kasmír indiai fennhatóság alatt álló részének, a muszlim többségű Dzsammu és Kasmír államnak a különleges alkotmányos státusát, és két, szövetségi közigazgatás alatt álló területre bontja az államot. Kasmíron három ország, India, Pakisztán és Kína osztozik. India és Pakisztán 1947-es függetlenné válása után több háború robbant ki a terület birtoklásáért.
(Forrás: MTI/EPA/Bilaual Arbab)

EU hírfigyelő – 2019. szeptember

Szerző:

BSZK

okt 13, 2019

Brexit

Szeptember 3-án újra összeült a brit parlament és megszavazták a következő nap napirendjét, ezzel átvéve a parlamenti ügymenet irányítását a kormánytól. A napirend megszavazása során több konzervatív párti képviselő szembeszállt Boris Johnson miniszterelnökkel. Ennek köszönhetően szerdán az alsóház elé került az a törvényjavaslat, amellyel megkötnék a kormányfő kezét, hogy elkerüljék a rendezetlen kilépést október 31-én. A tervezet szerint, ha október 19-ig nem fogad el a parlament egy új megállapodást, akkor a kormányfőnek újabb halasztást kellene kérnie az Európai Uniótól. A halasztás 2020. január 31-ig szólna a tervezet szerint, de ha az Európai Tanács más dátumot javasol, akkor azt a miniszterelnöknek két napon belül automatikusan el kell fogadnia, kivéve, ha az alsóház elutasítja azt. A tervezetet másnap el is fogadta az parlament alsóháza.

A miniszterelnök által indítványozott előrehozott választás ötletét a hét folyamán kétszer is elutasította a parlament. A Konzervatív Párt pedig kizárta a 21 lázadó kormánypárti képviselőt a frakcióból ezzel a kormánypárt elveszítette a többségét az alsóházban. John Bercow házelnök szeptember 9-én, a parlament felfüggesztése előtti utolsó nap bejelentette, hogy október 31-én távozik tisztségéből. A parlament a felfüggesztés vége után fog dönteni az utódjáról.

Szeptember 11-én egy skót bíróság kimondta, hogy a parlament öthetes felfüggesztése törvénytelen. Megállapításuk szerint a miniszterelnök motivációja elsősorban a parlament munkájának akadályozása, és kormánypolitika zavartalan véghezvitele volt, ezért jogtalanul javasolta a királynőnek a parlament felfüggesztését. A skót bíróság döntése azonban nem jelentette a felfüggesztés végét.

Az Európai Parlament szeptember 18-ai plenáris ülésén hatalmas többséggel, 544 támogató, 126 ellenző és 38 tartózkodó szavazat mellett fogadtak el a képviselők egy jogilag nem kényszerítő erejű állásfoglalást. Eszerint a már megkötött brit kilépési megállapodás tisztességes és kiegyensúlyozott. Emellett az EP-határozat lehetőséget adott arra is, hogy az EU27 beleegyezhessen a Brexit harmadik halasztásába is. Az EP állásfoglalása azért lényeges, mert az esetleg módosított brit kilépési megállapodást neki is jóvá kell hagynia, mielőtt az hatályba lépne, valamint az uniós állam- és kormányfők októberi csúcstalálkozója előtt megerősíti, hogy a Parlament továbbra is támogatja a jelenlegi uniós álláspontot.

Ezt követően, szeptember 19-én a brit kormány hivatalos írásbeli javaslatokat nyújtott be az EU-nak a már megkötött kilépési szerződés módosítására. További javaslatok benyújtására szeptember 30-ig volt lehetősége a briteknek.

,,Dokumentumok érkeztek az Egyesült Királyságtól, és ezek alapján ma és holnap technikai megbeszéléséket fogunk folytatni a vámokra, a késztermékekre, illetve az egészségügyre és növényegészségügyre vonatkozó szabályok bizonyos aspektusairól.??- tájékoztatott Mina Andreeva, az Európai Bizottság szóvivője.

A brit legfelsőbb bíróság szeptember 24-én megerősítette a korábbi megállapítást és törvénytelennek minősítette a felfüggesztést. Másnap már össze is ült a parlament alsóháza, hogy folytassák a munkát. Boris Johnson miniszterelnöknek az ENSZ Közgyűléséről kellett hazautaznia, hogy a parlamentben feleljen a képviselők kérdéseire. Az alsóházban komoly vita alakult ki a képviselők között. A kormányfő felszólította az ellenzéki Munkáspártot, hogy nyújtsanak be bizalmatlansági indítványt ellene és tartsanak előrehozott választásokat. A Munkáspárt vezetője szerint ez csak akkor valósulhat meg, ha a miniszterelnök halasztást kér a kilépésre. Ez utóbbi szcenárió egyre valószínűbb, ugyanis a parlament többség elveszítése után a parlament valószínűleg nem fogja elfogadni a brexit-megállapodást október 19-ig.

Szomszédságpolitika

Moldova

Szeptember 5-én az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini találkozott Igor Dodonnal, a Moldovai Köztársaság elnökével, hogy megvitassák az ország legújabb fejleményeit és a kritikus reformok végrehajtásának szükségességét. A találkozó során a főképviselő asszony kihangsúlyozta az EU elvárásait a moldovai hatóságok irányába. Különös fontossággal bír igazságszolgáltatás reformja és korrupció elleni küzdelem. A nyár eleji békés hatalomátadást követően az Európai Unió engedélyezte néhány támogatás folyósítását, de továbbra is fokozottan ügyel a moldovai helyzet alakulására.

Ukrajna

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság előző elnöke szeptember 3-án levelet küldött az ukrán újonnan megválasztott miniszterelnöknek, Oleksiy Honcharuknak, amelyben gratulált a politikus miniszterelnöki kinevezéséhez, valamint biztosította, hogy az Európai Unió továbbra is támogatja Ukrajnát. Emellett a Bizottság elnöke kiemelte, az EU sosem fogja elismerni a Krím-félsziget illegális annexióját.

Az Európai Bizottság szeptember 5-én Elmar Brokot, az Európai Parlament volt tagját kinevezte Jean-Claude Juncker volt bizottsági elnök Ukrajnával kapcsolatos különleges tanácsadójává. Elmar Brok az Ukrajnával fenntartott kapcsolat stratégiájával és prioritásaival kapcsolatban segíti tanácskozásaival a bizottsági elnököt, az ez év eleji elnöki és parlamenti választások tükrében. Emar Bork 15 éves tapasztalattal rendelkezik az Európai Parlament Külügyi Bizottságának (AFET) elnökeként. Brok fontos szerepet játszik az új kormányhoz fűződő kapcsolatok kialakításában, valamint az új közigazgatás prioritásainak és preferenciáinak meghatározásában az EU-val fenntartott kapcsolatok terén. Munkája során Elmar Bork szoros kapcsolatban marad az EP Ukrajnáért felelős tagjaival.

Az EU szóvivője szeptember 9-én nyilatkozatban reagált az Oroszország által Ukrajna Krím-félszigeten szervezett helyi választásokra. Helyi és regionális választásokat tartottak az Orosz Föderációban és a Krím-félszigeten szeptember 8.-án. A nyilatkozat kifejti, hogy az EU továbbra is ellenzi a Krím annektálását és a nemzetközi jog megsértését, ezért nem ismerik el a választásokat a Krím-félszigeten. Végezetül a szóvivő kijelentette, hogy az Európai Unió továbbra is változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szeptember 7-én reagált az Oroszország és Ukrajna közötti fogolycserére. „Végre! Oleg Sentsov és ukrán tengerészek szabadon bocsátása enyhülés érzetével tölt be engem. Továbbra is sürgetem Oroszországot, hogy engedje szabadon minden politikai foglyot, és tartsa tiszteletben Ukrajna területi integritását” – írta a politikus Twitteren. Federica Mogherini az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén kommentálta a fogolycsere hírét. Közleményében kifejtette, a fogolycsere létrejötte szakemberek,aktivisták és a civil társadalom elszánt munkájának eredménye.

Grúzia

Az EU szóvivője szeptember 26-án nyilatkozatot adott ki Grúzia és Oroszország külügyminisztereinek találkozója után: ?A ma reggeli a grúziai külügyminiszter, David Zalkaliani és az Orosz Föderáció külügyminisztere, Szergej Lavrov közötti találkozó fontos alkalmat jelentett a regionális biztonsági kérdések megvitatására, és a grúz-orosz feszültségek csökkentésére? – mondta az EU szóvivője. Az Európai Unió teljes mértékben támogatja a békés vitarendezésre való törekvéseket és az EU megfigyelő misszió keretében továbbra is nemzetközi jelenlétet biztosít a térségben.

Örményország

Katarína Mathernová, az Európai Bizottság szomszédsági és bővítési tárgyalásokkal foglalkozó főigazgató-helyettese a múlt héten Örményországba látogatott, ahol találkozott Nikol Pashinyan miniszterelnökkel. A találkozó során a felek megvitatták az EU és Örményország közötti kapcsolatokat és az EU továbbra is elkötelezett az örményországi reformprogram végrehajtásának elősegítése mellett.

Koszovó

Vincenzo Coppola a Civil Műveletek Parancsnoka tett látogatást Koszovóban, ahol az Unió Jogállamiság Misszió, az EULEX vezetői csapatával és nemzetközi képviselőkkel találkozott. 2018 szeptembere óta ez Coppola harmadik látogatása, melynek a jelenlegi politika, biztonsági és jogállamisági kérdések mellett a 2018-2020-as mandátum végrehajtásának támogatásáról is szó esett.

Regionális politika

Az EU állásfoglalásában kifejtette, hogy az izraeli hatóságok ciszjordániai cselekedetei nemzetközi jogba ütköznek, és Izraelnek, mint megszálló hatalomnak teljesítenie kell a nemzetközi humanitárius jogi kötelezettségeit. Mindezek ellenére, az izraeli kormány szeptember 15-én elfogadott egy új telepet létrehozó javaslatot. Az EU továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Izrael mindezen tevékenysége az elfoglalt Jordán területen és Kelet-Jeruzsálemben jogellenes. Továbbá, az Unió felszólítja Izraelt ezen cselekedeteinek beszüntetésére és a 2001 márciusa óta létrehozott előretolt állások felszámolására. Az Unió továbbra sem ismeri el az 1967-es határok megváltoztatását, és a kialakult helyzetet kiemelt figyelemmel kíséri.

Szeptemberben az INTERPOL és a MENA-térség országainak együttműködése tovább folytatódott. Fathi Bashagha, Líbia belügyminisztere Lyonban találkozott Jürgen Stockkal, az INTERPOL igazgatójával, hogy megvitassák a bűnügyi és biztonsági problémákat. A találkozón többek között szó esett az emberkereskedelemről, az embercsempészetről és a bűnüldözési hatóságok kapacitásépítéséről is. A találkozó legfontosabb témája, az INTERPOL Tripoli Nemzeti Központi Hivatala volt, amelyen keresztül folyik a folyamatos információcsere az mediterrán térségben zajló embercsempészet mögött álló szervezetekről.

Ralph Tarrafot nevezték ki az EU libanoni nagykövetének. Tarraf egy igen kihívásokkal teli időszakban érkezett, így biztosította a libanoni felet az EU és az ország közötti hosszú és bizalommal teli közös történelmen alapuló, erős partnerségi kapcsolatról. Elmondta, hogy az Unió továbbra is elkötelezett Libanon és a libanoniak legsürgetőbb szükségleteinek megoldásában. Emellett, szeptember 27-én, Saad Hariri, libanoni miniszterelnökkel is találkozott, ahol mindketten kifejezték elkötelezettségüket a közös munka iránt.

Az EU NAVFOR Szomália missziója nyújtott segítséget az ENSZ ?World Food Program? hajóinak a területen való biztonságos átkelésére. A program partnereként a misszió kíséretére a térségben előforduló kalózkodás, rablás veszélye miatt volt szükség.

Szeptember 14-én dróntámadás érte az Aramco szaúd-arábiai olajvállalat legnagyobb kőolaj-finomító létesítményét. A jemeni húszi lázadó csapatok ugyan magukra vállalták a támadás elkövetését, azonban az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia az iráni kormányt gyanúsítják. Az Európai Unió tagállamai szintén elítélték a támadást, ugyanakkor felhívta a felek figyelmét a visszafogottságra és a feszültség enyhítésére, ugyanis elkövetők kiléte egyelőre bizonytalan. Az Európai Külügyi Szolgálat rövid közleménye szerint tisztázni kell a tényeket és meg kell határozni, hogy ki a felelős a támadásért. Angela Merkel német kancellár és Boris Johnson brit miniszterelnök telefonos megbeszélésük során megállapodtak abban, hogy erre a támadásra közösen kell reagálniuk, valamint Emmanuel Macron francia elnök szakértőket küldene az ügy kivizsgálására.

Szankciós politika

Ukrajna

Az Európai Unió Tanácsa hat hónappal meghosszabbította az Ukrajna területi integritását, szuverenitását fenyegető intézkedések ellenében kivetett szankciókat 2020. március 15-ig. A korlátozások hatálya alá jelenleg 170 személy és 44 szervezet esik. Az ukrán válságra reagálva az EU az orosz gazdaság bizonyos ágazatait érintő további korlátozásokat vezetett be, amelyek 2020. januárjáig maradnak érvényben, illetve a Krím-félsziget és Szevasztopol annektálása miatt, csak e két területre vonatkozó, további szankciókat rendelt el 2020. június 23-ig.

Venezuela

A Tanács a venezuelai biztonsági erők és hírszerzési szervek további 7 tagját vette jegyzékébe, így összesen 25 személyre emelkedett a szankciók hatálya alá vont személyek száma. A jegyzékben szereplő személyek kínzásokkal, valamint emberi jogok megsértésének súlyos formáival hozhatók kapcsolatba. Az országban eluralkodó jogsértések a demokratikus intézmények leépüléséhez és a demokrácia gyengüléséhez vezetnek. Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, jelentésében kiemelte, hogy a biztonsági erők fogságában júniusban elhunyt a venezuelai korvettkapitány, Acoste Arévalo halála egyértelműen visszavezethető az elszenvedett vallatásokra és kínzásokra.

Összeállította: Berkes Rudolf

Növekvő fenyegetések a kibertérben, fókuszban Észak-Korea

Szerző:

BSZK

okt 9, 2019

Phenjan, 2019. december 30.A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszédet mond a párt központi bizottságának plenáris ülésén, Phenjanban 2019. december 29-én. Kim Dzsong Un kijelentette, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.(Forrás: MTI/EPA/KCNA)

A nemzetközi közbeszédben egyre nagyobb érdeklődésre tesznek szert a kiberteret érő támadások, a kiberbiztonság, információbiztonság. A viszonylag új kihívások sokszínűségük miatt is nagyobb figyelmet kapnak. A támadó lehet úgynevezett magányos hacker, hacker csoport, de gondolhatunk akár a Szentpétervári ?troll farmra? (Internet Research Agency) is, mint veszélyforrás. A támadások lehetnek magánjellegűek (ezek talán nem kapnak akkora figyelmet a médiában) illetve állami megbízásúak, de ezek között is nehéz különbséget tenni. A támadások következményei nehezen mérhetők, szankcionálásuk kérdéses.

A kiberbiztonság egy több sebből vérző területe a nemzetközi kapcsolatoknak, azonban arról konszenzus van, hogy az egyik legnagyobb probléma, hogy az információtechnológia sokkal gyorsabban fejlődik, mint annak védelmi képességei, ez pedig a rendszerek interdependenciája miatt még nagyobb sebezhetőséget jelent, felerősítve a károkat.

Az alábbi, észak-koreai példa a bankszektor sebezhetőségét mutatja be.

Egy nyáron kiadott ENSZ jelentés szerint Észak-Korea széleskörű és szofisztikált kibertámadást hajtott végre 17 ország ellen az utóbbi években. Többek között India, Banglades, Chile, Vietnám, Costa Rica, Guatemala, Kuwait, Tunézia és a Dél-Afrikai Köztársaság voltak a támadás elszenvedői. De Szlovénia és Lengyelország is Phenjan célpontjai között voltak. Némely államokat többször is ?megtámadtak?. A legsúlyosabb károkat a hackerek Dél-Koreának okozták, ahol a támadók leginkább a kriptovalutaváltási folyamatokra koncentráltak, a legtöbb ilyen jellegű folyamatot Dél-Koreában a Bithumb bonyolítja, melyet 2017 óta érnek folyamatos támadások, több millió dolláros károkat okozva.

A kár nagyjából két milliárd dollár nagyságú, melyet Phenjan a ballisztikus rakétaprogramjának fejlesztésére használ. Kim Dzsongun szerint a kiberhadviselés csupán eszköz amely Észak-Korea fontosabb területét, nukleáris arzenáljának fejlesztését hivatott segíteni.

Az ENSZ jelentése harmincöt bejelentett esetet vizsgál, amelyeket az adott bizottság úgy kezel, mint a szankciók megsértésére tett kísérletek. A jelentés három fő akcióra bontja a hackerek tevékenységét:

Különböző pénzügyi intézmények, pontosabban a Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaság (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication), ismertebben SWIFT rendszer elleni támadás, amely a különböző bankok közötti utalásokért felel.
Kriptovaluta lopások valutaváltás és a felhasználás során.
Kriptovaluta bányászat. A jelentés kriptolopási kísérletekről is beszámol, mely során olyan vírust telepítenek az adott számítógépre, mely saját forrásait felhasználva kriptovalutát generál, az úgynevezett ?Monero?-t, amelyet az Independent egy alternatív bitcoinnak nevez. Az egyik vírust megvizsgálva a jelentés szerint az így megszerzett fizetőeszközt a phenjani Kim Ir Szen Egyetem területén található szerverekre küldi.

A kriptovalutaváltás elleni támadásokat nehezebb nyomon követni, hiszen a terület kevesebb kormányzati szabályozásnak van alávetve, mint a hagyományos bankszektori tevékenységek. A támadásokhoz elegendő egy számítógép és internetkapcsolat, viszont ?alacsony kockázat mellett magas hozamot?? ígérnek. Az észak-koreai hackerek az egyik országban bejutottak az ATM rendszer infrastruktúrájába, majd arra kártékony vírust telepítettek, amely megbénította a tranzakciók feldolgozását. Ezzel öt óra alatt húsz különböző országot elérve, nagyjából tízezer pénzfeldolgozási folyamat vált elérhetővé a hackerek számára. A népszerű üzleti közösségi hálózatot, a LinkedIn-t is felhasználva munkákat ajánlottak különböző banki dolgozóknak, további adatszerzés céljából.

Észak-Korea már több szankciót is életbe léptettek, többek közt a kőolaj-és finomított kőolajtermékek, szén, vas, ólom importra kiterjedően. Többek között ezért is használnak olyan alternatív pénzszerzési lehetőségeket, mint a bemutatott, átfogó kibertámadások.

Phenjan természetesen tagadja a vádakat, nyilatkozatuk szerint az Egyesült Államok terjeszti a hamis állításokat, mely az Észak-Korea elleni kampány része, hogy igazolni tudja az ország elleni szankciókat.

Írta: Kiss Tamara

Címlapkép: Phenjan, 2019. december 30.
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszédet mond a párt központi bizottságának plenáris ülésén, Phenjanban 2019. december 29-én. Kim Dzsong Un kijelentette, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.
(Forrás: MTI/EPA/KCNA)

NATO-NETto Hírfigyelő – 2019. szeptember

Szerző:

BSZK

okt 7, 2019

Natoflagge — forrás: https://foter.com/explore/search/?q=NATO

Partnerkapcsolatok:

09. 05. ? NATO tisztviselők látogattak Izraelbe megvitatni a jelenlegi és jövőbeli együttműködésüket (Szilágyi Laura)

Camille Garnd, a NATO védelmi beruházásokért felelős helyettes főtitkára, Tel Avivba és Jeruzsálembe látogatott, hogy az izraeli tisztviselőkkel megvitassa a Szövetségesek és Izrael közti, folyamatban lévő gyakorlati együttműködés állását és a mediterrán régió jelenlegi helyzetét.

A találkozók keretein belül többek közt szó esett a regionális biztonsági kihívásokról, fegyverzet ellenőrzésről, kibervédelemről és kutatás-fejlesztésről.

Izrael több, mint 20 éve kiemelt partnere a NATO-nak, s aktív tagja a NATO Mediterrán Párbeszéd fórumának. Napjainkban az ország és a Szövetségesek közti együttműködés szorosabb, mint valaha: egészen a kibervédelemtől, a non-proliferáción át, a terrorizmus elleni harcig terjed.

2019. 09. 05. ? Főtitkár: A Moldovai Köztársaság szoros partnere a NATO-nak (Gönczi Róbert)

Jens Stoltenberg, a NATO Főtitkára a NATO brüsszeli központjában üdvözölte kedden (2019. szeptember 5.) Igor Dodont, a Moldovai Köztársaság elnökét. Stoltenberg kiemelte, hogy az elmúlt 25 évben megerősödött a partnerkapcsolat a szervezet és a kelet-európai ország között, mely megnyilvánult a NATO segítségnyújtásában is, melynek köszönhetően stabil intézményeket és jó kormányzást sikerült létrehozni az országban. A Főtitkár kiemelte, hogy a NATO tiszteletben tartja Moldova alkotmányos semlegességét, de mindemellett támogatják függetlenségét és szuverenitását.

09. 06. ? A NATO Főtitkár és a szövetséges erők európai parancsnoka Irakban (Kertai Zoltán Péter)

Az új kiképzési küldetéssel kapcsolatos részletek megtárgyalására érkezett meg szeptember 16-án Bagdadba a Főtitkár. Útja során Jens Stoltenberg meglátogatott egy sor, a NATO által támogatott katonai kiképzőintézetet, és találkozott a kihelyezett NATO parancsnokokkal. Mindezen erőfeszítések hozzájárulnak, hogy az iraki fegyveres erők és intézmények hatékonyan működjenek, így elkerülhető a Szövetségre veszélyt jelentő nemzetközi terrorista szervek visszatérése.

Műveletek:

09. 03. ? Több, mint 40 hajó gyakorlatozott a Balti-tenger északi partvidékénél (Szilágyi Laura)

Tizennyolc nemzet, 3000 katona, és több, mint 40 hadihajó vett részt a szeptember 3-a és 19-e között megrendezésre került balti-tengeri gyakorlatban. A műveleteket a dán szorosokban, Kiel és Bornholm térégében tartották meg.

A hat NATO tagállammal határolt Balti-tenger létfontosságú a NATO számára. Sajnos a régió biztonsági környezete leromlott a 2014-es krími annexió óta. Válaszul az orosz agresszióra a Szövetségesek megnövelték a légi és haditengerészeti járőrök létszámát a térségben, 4500 katonát bevetve Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország területén.

A ?Northern Coasts? gyakorlatot először 2007-ben rendezték meg, s azóta éves rendszerességgel tartják meg. Az idei forgatókönyvben egy, a régióban elhelyezkedő, kitalált ország fogalmazott meg területi követeléseket balti-tengeri szigetekkel szemben, valamint haditengerészetét használva korlátozta a szabad hajózást. Vele szemben a NATO erők légvédelmi, tengeralattjáró-elhárító, aknamentesítő műveleteket hajtottak végre.

09. 08. ? A NATO szövetségesek és az Engineer Thunder 2019 (Haiszky Edina Julianna)

2019 szeptember 4. és 13-a között rendezték meg, az Engineer Thunder 2019 névre keresztelt gyakorlatot Litvániában, Padradéban. A gyakorlaton részt vettek a NATO Megerősített Előretolt Jelenlétének (Enhanced Forward Presence, EFP) alkalmazottai, továbbá számos hadmérnök az Amerikai Egyesült Államokból, Lettországból és Lengyelországból. Az esemény lehetőséget biztosított a hadseregek számára, hogy teszteljék mérnöki képességeiket és felmérjék lehetőségeiket, szükségleteiket. A hadmérnökök számos feladatot láttak el, többek között megerősítették csapataik védelmi állásait és megsemmisítették az ellenségét, továbbá segítették katonáik tájékozódását, hogy jussanak át sűrű erdőkön vagy akár folyókon.

Konferenciák:

09. 03. ? Kiberbiztonsági szimpózium (Haiszky Edina Julianna)

Idén kerül megrendezésre 15. alkalommal a NATO legnagyobb kiberbiztonsági konferenciája, a NATO Információbiztosítási Szimpózium (NIAS). A rendezvény főszervezője a NATO Kommunikációs és Információs Ügynöksége (NCI) szervezésében, 2019. október 15-17-e között tartják a belgiumi Mons-ban. A három napos konferencia különösen fontos lehetőségeket kínál, ugyanis itt alkalom nyílik a leghatékonyabb gyakorlatok megvitatására, a véleménycserére és innovatív megoldások kifejlesztésére.

A szimpózium fő témája a ?Digitális átalakulás: okos eszközök az okos döntésekért.?, melynek keretében megvitatják, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása hogyan támogatja vagy éppen nehezíti a NATO missziók feladatvégrehajtását. Továbbá napirendre kerülnek majd olyan témák, mint a hagyományos és modern információ- és misszióbiztosítási technikák, az adat, mint stratégiai erőforrás védelme és ezen a területen a NATO tagállamok közötti együttműködés megerősítése.

A résztvevők között lesznek döntéshozók, tudósok és az iparágak szakemberei is, így a NATO főtitkár-helyettese Antonio Missiroli, illetve a NATO a Nőkért, Békéért és Biztonságért képviselője Clare Hutchinson megerősítést és megoldásokat vár a fent említett témákban.

09. 06. ? A NATO diplomatái és szakértői Rigában vitatják meg a Szövetség nukleáris elrettentését érintő kérdéseket (Györgyi Dominika)

Magasrangú diplomaták, szakértők, tudósok és NATO-tisztviselők találkoztak Rigában 2019. szeptember 5-én, hogy megvitassák a Szövetség európai nukleáris elrettentési és védelmi képességét Oroszország destabilizáló tevékenysége és hadseregfejlesztése tükrében.

A NATO évente rendezett Nukleáris Politikai Szimpóziuma számos védelemhez kapcsolódó témát érint, ideértve az elrettentési és védelmi képességek megerősítését, a fegyverzetellenőrzési célokat és a Szövetség nukleáris politikájának prioritásait.

?Ez a szimpózium kihívásoktól terhes időben zajlik. (?) Alkalmazkodnunk kell az új biztonsági környezethez.? – nyilatkozta Jessica Cox, a kétnapos esemény elnöke. Kiemelte az INF Szerződés felmondását, s ezzel kapcsolatban külön hangsúlyt fektetett Oroszország nukleáris fejlesztéseire és retorikájára.

A konferenciát 1992 óta évente tartják, azonban most került először Lettországban megrendezésre. A napirend fő pontjai között Oroszország nukleáris stratégiája, az új technológiák térhódítása, a fegyverzetellenőrzés és az Atomsorompó-szerződés jövője szerepelt. A NATO elkötelezett a nukleáris fegyverek nélküli világhoz szükséges körülmények megteremtése mellett: a hidegháború vége óta a rendelkezésre álló nukleáris fegyverei száma mintegy 90%-kal csökkent Európában, ugyanakkor világossá tette, hogy nukleáris szövetség marad, amíg nukleáris fegyverek léteznek. A biztonsági környezet változásával lépéseket tett annak érdekében, hogy nukleáris elrettentőképessége továbbra is hatékony maradjon.

Belső változások:

09. 29. ? Belgium, Csehország, Dánia vállalja a NATO légvédelmi rendészeti feladatait (Németh Csenge)

Szeptembertől, a NATO légtér ellenőrző missziójának keretein belül, belga, cseh és dán vadászrepülőgépek kezdtek járőrözni a Balti országok légterében.

A belga és a dán légierőt a litvániai Šiauliai repülőtérről irányítják. Őket négy cseh Grippen repülőgép támogatja az észtországi Amari légibázis jóvoltából. A feladat általános vezetője a belga légierő.

„Ez egyértelmű példája a Szövetség összetartásának ” – nyilatkozta Oana Lungescu, a NATO szóvivője. ?Az elmúlt években jelentősen megnövekedett az orosz katonai légi tevékenység a régióban. A NATO repülőgépek rendszeresen fognak el a határokhoz közel repülő orosz katonai repülőgépeket, amelyek nem követik a nemzetközi légiközlekedés-biztonsági előírásokat – például repülési tervek benyújtását és a légiforgalmi irányítás kommunikációját.?

A NATO szóvivője hozzátette, a térségben lévő NATO erők mindig bevetésre készek.

A három egység május óta a térségben járőröző magyar, brit és spanyol légierő egységeket váltotta fel. A NATO balti légi rendészeti misszióját 2004-ben indították, miután Lettország, Litvánia és Észtország csatlakozott a szövetséghez. Azóta a Szövetségesek felváltva védik a baltikum légterét, mivel a három balti ország nem rendelkezik saját vadászrepülőkkel. A NATO balti légiközlekedési küldetésének központi célja a NATO légtér integritásának megőrzése és védelme.

2019. 09. 17. ? Új NATO parancsnokság (Kertai Zoltán Péter)

A németországi Ulm városa ad otthont az új NATO parancsnokságnak. Ez is növeli az elrettentést és a védelmet, ami a megváltozott műveleti környezetre adott válasz része. Az új parancsnokság segíti, összehangolja és felgyorsítja a NATO csapatok mozgását. A parancsnokság felállításának egy 2018-as döntés az alapja, melyben a NATO védelmi miniszterei rendelkezett egy Virgina állam beli, norfolki északatlanti parancsnokság és egy németországi, ulmi támogató és logisztikai parancsnokság felállításáról. Az ulmi bázis teljes személyzettel 160 főt fog foglalkoztatni, ami egy válsághelyzetben 600 főre is duzzadhat.

Összeállította: Szilágyi Laura, Gönczi Róbert, Kertai Zoltán Péter, Haiszky Edina Julianna, Györgyi Dominika, Németh Csenge

Belpolitikai instabilitás Mianmarban: a tűzszüneti tárgyalások kérdése

Szerző:

BSZK

okt 4, 2019

Drogmegsemmisítés Mianmarban. Rangun, 2020. június 26.Védőfelszerelést viselő rendőr, miel?tt nagy mennyiség? kábítószert semmisítenek meg Rangunban 2020. június 26-án, a kábítószer elleni küzdelem világnapján. A mianmari hatóságok mintegy 839 millió amerikai dollár (264 milliárd forint) összértékű különböz? drogot semmisítettek meg a kábítószer-ellenes világnap alkalmából. Ez a szám közel a háromszorosa a tavalyinak.(Forrás: MTI/EPA/Lynn Bo Bo)

2019. augusztus 15-én a Testvériség Szövetségének (Brotherhood Allience) nevezett, etnikai fegyveres csoportokból álló trió összehangolt támadásokat hajtott végre Mianmar Mandalay régiójában és San Állam területén, tizenöt rendőr és katona életét követelve. Azóta a szakadár terület északi részén naponta ismétlődnek az összecsapások, mindkét fél számára jelentős veszteségeket okozva, mind a harcoló felek, mind a polgári áldozatok tekintetében. A Szövetség – amely magában foglalja az Arakán Hadsereget (AA), a Ta’ang Nemzeti Felszabadítási Hadsereget (TNLA) és a Mianmari Nemzeti Demokrata Szövetség Hadseregét (MNDAA) ? állítása szerint a támadásokat a Rakhine, és San Államban északi részén tapasztalt katonai agresszióra válaszul indították. A három csoport korábban már megkezdte a kétoldalú tűzszünetek kialakítását célzó tárgyalásokat a kormánnyal, amelyek lépésként szolgálhattak volna az átfogóbb békefolyamathoz. Irreális igényeik azonban aláássák a párbeszédet, a támadások pedig a kormány által javasolt feltételek ? a csoportok elmúlt öt év alatt szerzett területeinek feladása – elutasítását jelentik.

A konfliktus nem napjainkban kezdődött, azonban még mindig áldozatokat követel. A san népcsoport i.sz. X. század idején érkezett a területre, ahol széles körű autonómiával rendelkeztek, a bamarok (Mianmar lakosságának többsége, ?államalkotó nemzetiség?) vazallusaiként saját identitásukat, nyelvüket és hagyományaikat is megőrizték. Ez ad számukra alapot az elszakadásra, illetve a saját, San Államok kialakítására, valamint az 1948-ban kapott autonómiára vonatkozó garancia. Ebben az évben a népcsoport azzal a feltétellel csatlakozott az alakuló Burmai Unióhoz, hogy tíz éven belül felülvizsgálatra kerül az uniós szerződés, ezt követően pedig szabadon dönthetnek az önállóság kérdésében. Felülvizsgálatra nem került sor, azonban a törekvések nem csillapodtak: az ország keleti részén, az Arany Háromszög (drogtermesztésről és kereskedelemről híres-hírhedt terület Laosz, Mianmar és Thaiföld határán) dobjain pedig kialakították a San Államot, mely egyben Mianmar legnagyobb államalkotó régiója. A térségben jelentős a transznacionális szervezett bűnözői hálózatok befolyása, főként a virágzó kábítószertermesztés- és kereskedelem szempontjából.

Az augusztus 15-i támadások a mianmari katonai kiképző akadémiát, a rendőrség autópályán haladó előőrsét, egy katonai zászlóaljat és egy kábítószer-ellenőrző pontot értek, a mianmari katonaság álláspontja szerint egy korábbi drograzzia megtorlásaként. A támadások inkább a Mianmar nemzeti békefolyamata során régóta fennálló feszültségeket tükrözik a Testvériség Szövetsége tagjainak státuszát illetően. Csak a 2015-ben bevezetett országos tűzszüneti megállapodás aláírói vehetnek részt a kormánnyal folytatott politikai tárgyalásokon, melyek célja az államszövetség belső konfliktusainak megszüntetése. Az elmúlt öt év során a mianmari katonaság (és a polgári kormány is) azonban kizárta a fent említett három csoportot ebből a folyamatból, szigorú előfeltételeket teremtve az országos tűzszünet aláírásáról szóló tárgyalásokhoz.

A támadások provokatív jellege miatt a katonaság a várakozásokkal ellentétben nem a komoly megtorlásra fektette a hangsúlyt, hanem a kritikus infrastruktúra biztosítására és a kínai határhoz vezető autópálya újbóli megnyitására fókuszált, valamint meghosszabbította egyoldalúan a tűzszünetet 2019. augusztus 31-től szeptember 21-ig. A kormány delegációja folytatta a korábban kezdett tárgyalásokat a csoportokkal, üléseiket augusztus 31-én és szeptember 17-én tartották. A Testvériség Szövetsége szeptember 9-én bejelentette egy hónapos tűzszünetét, de kilátásba helyezte a megtorlást, amennyiben támadás éri. Kína, amely erős befolyással bír a határmenti területek és néhány népcsoport felett, szintén ösztönzi a párbeszédet és a feszültségek csökkentését.

A mianmari hadsereg dönthet csapásmérés mellett, noha az súlyos következményekkel járna a térség polgári lakosságát illetően, különös tekintettel Ta’ang (más néven Palaung) etnikai népességre, mely a kormányzati erők gyanúja szerint a TNLA társadalmi bázisa. Mind a mianmari hadseregnek, mind a támadásokért felelős triónak számlájára írható az emberi jogok megsértése, érkezett jelentés válogatás nélküli lövésekről, a helyi segélycsoportok és lakosság járműveit érő rajtaütésekről. Lakók ezrei menekültek otthonaikból, néhányan előzetesen tartva az áldozattá válástól, az eleve korlátozott humanitárius segítségnyújtás pedig valószínűleg nehezebbé válik.

A jövőbeli összecsapások kiküszöbölhetők lehetnek, ennek első lépése az egyoldalú tűzszünet meghosszabbítása és a Testvériség Szövetségének bejelentése saját egyoldalú tűzszünetéről, azonban a feleknek továbbra is tárgyalniuk kell a kétoldalú tűzszünet elérése érdekében. Ezen túlmenően a humanitárius segélyek biztosítása, területi kérdések rendezése, a tűzszünet térben és időben történő kiterjesztése, illetve Kína határozott fellépése csökkentheti a polgári áldozatok számát, a további erőszak valószínűségét és javíthatják a békefolyamat előrehaladását.

Az augusztus 15-én, San Állam északi részén indított támadások merészségükben szokatlannak tekinthetők, céljuk a kétoldalú tűzszüneti tárgyalások visszaállítása volt. A mianmari fegyveres erők válasza visszafogottnak tekinthető, de nem garantált, hogy nem várható megtorlás. Mindkét fél érdeke a kétoldalú tűzszünetek megvalósításához szükséges tárgyalások alapvető átgondolása, párbeszéd általi realizálása, de amíg a három fegyveres etnikai csoport nem vehet részt a békefolyamatban, a konfliktus befejezésének kicsi az esélye. Ez az elismerés elkerülhetetlennek tűnik mind a felek számára a kétoldalú tűzszünetek elérése érdekében, mind pedig annak érdekében, hogy a békefolyamat hitelesen és legitim módon haladjon előre. Mindkét félnek be kell tartania az egyoldalú tűzszünetet, és tartózkodnia kell a további támadásoktól, különösen azoktól, amelyek veszélyeztethetik a civileket. Lehetővé kell tenniük a segélyek eljuttatását a rászorulók számára, és biztosítaniuk kell, hogy a segélyezési munkavállalókat ne célozzák meg, ne veszélyeztessék őket. A kétoldalú tűzszüneti tárgyalások fellendítése érdekében a katonaságnak ki kell terjesztenie egyoldalú tűzszünetét a San Állammal szomszédos Rakhine Államra, és meg kell hosszabbítania az időtartamot.

Szerző: Györgyi Dominika

Címlapkép: Drogmegsemmisítés Mianmarban. Rangun, 2020. június 26.
Védőfelszerelést viselő rendőr, miel?tt nagy mennyiség? kábítószert semmisítenek meg Rangunban 2020. június 26-án, a kábítószer elleni küzdelem világnapján. A mianmari hatóságok mintegy 839 millió amerikai dollár (264 milliárd forint) összértékű különböz? drogot semmisítettek meg a kábítószer-ellenes világnap alkalmából. Ez a szám közel a háromszorosa a tavalyinak.
(Forrás: MTI/EPA/Lynn Bo Bo)

A hongkongi tüntetések háttere és hatásai

Szerző:

Berkes Rudolf

okt 1, 2019

Hongkongi tüntetések. Hongkong, 2019. október 31.Világító maszkot viselő kormányellenes tüntetők a halloween alkalmából rendezett utcai ünneplésen Hongkongban 2019. október 31-én. A Kína különleges közigazgatási övezeteként működő városban ötödik hónapja tartanak a tiltakozó megmozdulások, amelyek eredetileg a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen irányultak, annak visszavonása óta pedig a tüntetők szélesebb körű demokráciát, a Kínától való függetlenedést, valamint Lam lemondását követelik.(Forrás: MTI/EPA/Jerome Favre)

Már több mint 5 hónapja folynak tömeges tüntetések Hongkong városában, egy a helyi kormányzat által beterjesztett kiadatási törvénytervezet miatt. A törvény lehetővé tette volna, hogy Hongkong gyanúsítottakat adjon ki a kínai hatóságoknak, ezzel tüntetők szerint gyengítve a jogbiztonságot az autonóm városban. A tervezet miatt március végén kezdődtek a demonstrációk és azóta tömeges tüntetésekké és általános sztrájkká szélesedtek a nyár folyamán. A hongkongi demokrácia helyzetével elégedetlen helyi lakosok több alkalommal fontos közlekedési csomópontokat zártak le, megbénítva a várost.

A tüntetéseket ugyan a kiadatási törvény váltotta ki, de ahhoz, hogy megértsük a kínai-hongkongi konfliktust, végig kell tekintenünk Hongkong elmúlt 150 évének történelmét.

Hongkong szigete 1842-ben, az ópium-háborúk eredményeképpen került brit gyarmati fennhatóság alá. A nankingi egyezmény alapján a Brit Birodalomhoz csatolták az akkor kicsi, alig lakott, kizárólag halászfalvaknak otthont adó szigetet. A gyarmat területét több körben terjesztették ki, mai méretét 1898-ban érte el, amikor Kína 99 évre bérbe adta a várost övező területeket az Egyesült Királyságnak. A kikötőváros ezután gyors fejlődésnek indult és az 1990-es évekre a világ meghatározó pénzügyi és kereskedelmi csomópontjává vált.

Az 1980-as években, ahogy a szerződéses idő a végéhez közeledett, tárgyalások kezdődtek a terület jövőjével kapcsolatban. A Kínai Népköztársaság nem kívánta meghosszabbítani a várost övező területek bérleti szerződését és kínai kormányzat kiemelt szándéka volt visszaintegrálni Hongkongot az országba. Számos tárgyalási kör után végül a brit kormányzat beleegyezett a teljes terület Kínához való visszacsatolásába, azzal a feltétellel, hogy Hongkong megőrizheti az addig politikai, gazdasági rendszerét, valamint az állampolgárok demokratikus jogai sem sérülnek. Az 1984. december 19-i közös kínai-brit nyilatkozat alapján Hongkong 1997. július 7-én tért vissza a Kínai Népköztársaság szuverenitása alá. A megállapodás 50 évig garantálja a korábbi politikai és gazdasági rendszer fenntartását Hongkongban, az ún. ?egy ország, két rendszer? elve alapján. Hong Kong egy különleges közigazgatási övezetté vált Kínában, saját alkotmánnyal és széleskörű autonómiával.

A politikai rendszer

Hongkong Kína többi részétől egészen eltérő kormányzati rendszerrel rendelkezik. A három hatalmi ág egymástól elválasztva és a kínai kormánytól elméletben függetlenül működik. A szigetország katonai védelméért és diplomáciai kapcsolataiért a kínai központi kormányzat felelős, de ezen kívül Hongkongnak mindenben önállóságot biztosít az 1997-es kínai-brit megállapodás. A három hatalmi ág a demokratikus rendszerekhez hasonlóan oszlik el:

Végrehajtói Tanács: a hongkongi kormány élén a kormányzó áll, aki felelős a jogszabályok végrehajtásáért, törvényjavaslatot nyújthat be és joga van feloszlatni a törvényhozást. A kormányzót az 1200 fős Választási Bizottság javaslatára, a tagjaiból választja ki a kínai központi kormányzat 5 évre.
Törvényhozó Tanács: a hongkongi parlamentként funkcionál, törvényeket hoz, jóváhagyja a költségvetést és megbuktathatja a kormányzót. A 70 fős testületből 35 főt választhat meg a hongkongi lakosság, és 35 fő pedig a gazdaság különböző szektorait képviseli 4 évig. A képviselők kétharmada Kína-barátnak tekinthető a választási rendszer egyenlőtlenségének köszönhetően.
A Legfelsőbb Bíróságnak és az alacsonyabb bíróságoknak jogértelmező szerepük van és az angolszász jogrendszer alapján működik. A bírókat a kormányzó választja egy bizottság javaslata alapján. A kínai törvények nem hatályosak Hongkongban.

A hongkongi kormányzat végrehajtói ága túlsúlyos és részlegesen kínai befolyás alatt áll, hiszen a választási rendszer a gyakorlatban garantálja, hogy mindig Kína-barát legyen a város vezetése. Annak ellenére, hogy elméletben többpárti demokrácia, általános választójoggal, a hongkongi lakosságnak relatíve kis beleszólása van a politikai döntéshozatalba. A döntések során többnyire a vállalatok és a kínai kormányzat érdeke érvényesül. A városban jól működő kapitalista piacgazdaság van és sok esetben a Kína kapujaként tekintenek rá a vállalatok, és ide telepítik ázsiai központjaikat. A városállam önálló pénzzel (hongkongi dollár) is rendelkezik, amely jelenleg a világ egyik legkeresettebb valutája.

A visszacsatolás első tíz évében a kínai központi kormányzat tiszteletben tartotta a megállapodást és a város tovább fejlődött, eközben azonban a város gazdasági súlya fokozatosan csökkent Kínán belül. Míg 1993-ban a teljes kínai GDP negyedét Hongkong adta, Kína robbanásszerű gazdasági fejlődésének köszönhetően mára ez az arány 3% körülire csökkent.

A város lakossága megosztott a Kínához való viszony tekintetében. A társadalom egyik fele támogatja a Kínával való integrációt és abban látja a stabilitáshoz és prosperitás kulcsát. A társadalom másik fele gyanakvóan tekint a kínai központi kormányzatra és az autonómia, a demokratikus berendezkedés és jogok pártján áll. Utóbbi csoport attól tart, hogy Kínához való közeledés erodálja a demokratikus jogaikat és vádak szerint az elmúlt években a Kínai Kommunista Párt egyre több alkalommal próbál beavatkozni a hongkongi politikába. Kínával szemben kritikus aktivisták, könyvárusok tűntek el rejtélyesen. 2014 őszén pedig az ?esernyős forradalom? keretében tüntetők szállták meg a városközpontot tüntetve a választási törvény reformja ellen. A döntés jelentős korlátozásokat vezetett be és előírta a kormányzójelölt jóváhagyását a Kínai Kommunista Párt által. A tüntetések 77 napig folyamatosan tartották lezárva a belváros számos kerületét. A kormányt számos kritika érte a rendőrség az igazságszolgáltatás ?politikai eszközként? való alkalmazása miatt, aláásva ezzel a jogállamiságot a vádak szerint. Az elmúlt években egyre szaporodtak a demokrácia helyzete miatt aggódó tüntetések.

Ezután érünk el 2019. március végéhez, amikor a hongkongi kormány bejelentette a kiadatási törvény javaslatát, mely lehetőséget biztosítana, hogy hongkongi állampolgárokat adjanak át a kínai igazságszolgáltatásnak.

Az első demonstrációkra már tavasszal sor kerültek és június 9-én tömegessé váltak, mikor több mint százezer ember vonult az utcákra tiltakozva a törvény ellen.
Június 12: A törvénymásodik tanácsi meghallgatásán ismét százezrek tüntettek a Törvényhozó Tanács épülete előtt. A tüntetők elfoglalták a környező utcákat, amire válaszul a rendőrség könnygázt vetett be és gumilövedékekkel kezdte lőni a demonstrálókat. A rendőrség ?zavargásnak? minősítette az eseményt. Számos újságírói és jogvédő szervezet jelentése szerint a rendőrség válogatás nélkül lőtt békés tüntetőkre. Számos szervezet öt követelést tettek közzé a tüntetés után:
- A törvénytervezet teljes visszavonása
- A békés tüntetések ?zavargásokká? való minősítésének visszavonása
- A letartóztatott tüntetők szabadon engedése
- A rendőri túlkapások kivizsgálása és felelősségre vonás egy független vizsgálóbíróság által
- Az univerzális választójog teljes érvényesülése
Június 16: Carrie Lam kormányzó a tüntetésekre reagálva határozatlan időre felfüggesztette a törvény meghallgatását. Erre válaszul június 16-án – a szervezők szerint – közel kétmillió ember vett részt egy hatalmas menetben városszerte a törvénytervezet teljes visszavonását követelve. A tüntetést követően a kormányzó hivatalosan is elnézést kért a kiadatási törvény miatt kialakult helyzet nem megfelelő kezeléséért. A tüntetések szervezői ekkor már a kormányzó lemondását követelik.
Július 1: a visszacsatolás évfordulóján ismét közel 500 ezer ember tüntetett és számos tüntető betört a törvényhozás épületébe és megrongáltak számos kínai jelképet.
Július 21: A tüntetők és a rendőrség közötti feszültség tovább nőtt, amikor a maszkos támadók vertek össze tüntetőket a vasútállomáson. Felmerült a vád, miszerint a rendőrség burkoltan együttműködik ezekkel a csoportokkal a tüntetések megfékezésében.
Augusztus 5: A tüntetések helytelen kezelése miatt általános sztrájkot hirdetnek a városban. A teljes városban megállt az élet, több mint 200 repülőjáratot kellett törölni a repülőtéri dolgozók munkabeszüntetése miatt. A sztrájk több alkalommal megismétlődött augusztus során. Az általános sztrájkot támogató tüntetések is kísérték.
Augusztus közepén a Hongkonggal szomszédos Sencsen városában kezdett gyakorlatozásba a Kínai Fegyveres Rendőrség, a kínai hadsereg belső biztonságért és terrorellenes műveletekért felelős alakulata. A nyomásgyakorlás a hongkongi tüntetőknek szól, ugyanis a hongkongi kormány kérésére a kínai hadsereg segítséget nyújthat lázongások megfékezésére.
Augusztus 18: A rendőrségi túlkapásokat elítélve – a szervezők szerint ? 1,7 millió ember vonult az utcákra. Augusztus 23-én demonstrálók egy 50 kilométeres élőláncot alkotva tiltakoztak. Ekkora már a tüntetők is védőfelszereléssel érkeztek, felkészülve a rendőrség reakciójára és a tüntetések kezdenek egyre erőszakosabbá válni.
Szeptember 4: A kormányzó végül a nyomásnak engedve visszavonta a kiadatási törvény tervezetét, azonban a többi követelés teljesítésétől továbbra is elzárkózott. Szeptemberre azonban a tüntetéseket már ezzel nem tudta megfékezni. A tüntetések továbbra is folytatódtak.
Október 1.: Egy férfit éles lőszerrel lőttek le a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulóján kitört erőszakossá fordult tüntetések során. A rendőrség már használt korábban éles lőszert figyelmeztető lövések leadására, azonban közvetlenül tüntetők ellen még nem. A tüntetés erőszakba fordult és a rendőrség könnygázzal próbálta oszlatni a tömeget.

A tüntetések hatása és a kapcsolatrendszer jövője

A tüntetések kapcsán felmerült a kínai katonai beavatkozás lehetősége, azonban a félelmekkel ellentétben egyelőre nem valószínű, hogy Kína erőszakkal leverné a tüntetéseket. A dilemma azonban ott van, hiszen a kommunista párt nem engedheti, hogy következmények nélkül hosszú ideig folytatódjanak a tüntetések. Azonban erőszak alkalmazása esetén a város gazdasága teljesen összeomlana, amibe az ázsiai piac is beleremeghet. Emellett egy kínai beavatkozás a város későbbi integrációját is megnehezítené Kína számára. A tüntetések tovább folytatódnak egy demokratikusabb Hongkongért és egyelőre nem látszik mi fog véget vetni a kialakult helyzetnek.

Címlapkép: Hongkongi tüntetések. Hongkong, 2019. október 31.
Világító maszkot viselő kormányellenes tüntetők a halloween alkalmából rendezett utcai ünneplésen Hongkongban 2019. október 31-én. A Kína különleges közigazgatási övezeteként működő városban ötödik hónapja tartanak a tiltakozó megmozdulások, amelyek eredetileg a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen irányultak, annak visszavonása óta pedig a tüntetők szélesebb körű demokráciát, a Kínától való függetlenedést, valamint Lam lemondását követelik.
(Forrás: MTI/EPA/Jerome Favre)

1...404142...114 41. oldal a 114-ból

biztonsagpolitika.hu

A víz szerepe az arab-izraeli konfliktusban

?Vízkonfliktusok? sorozat

Szerbia EU-integrációja ? álom marad a csatlakozás?

Szíria: az amerikai kivonulás, a török beavatkozás és a kurd kérdés

Csernobil újratöltve – az augusztusi orosz nukleáris baleset

Kasmír önállóságának kérdése és aktualitásai

EU hírfigyelő – 2019. szeptember

Növekvő fenyegetések a kibertérben, fókuszban Észak-Korea

NATO-NETto Hírfigyelő – 2019. szeptember

Belpolitikai instabilitás Mianmarban: a tűzszüneti tárgyalások kérdése

A hongkongi tüntetések háttere és hatásai

Kiemelt témák

Repatriation without Rehabilitation? The Case of North Macedonian Foreign Fighters

The Environmental Footprint of Modern Warfare: A Comprehensive Analysis

From Kinetic Warfare to Complex Resilience: The Evolution of Security Policy Education (1984–2024)

The Relationship Between Attack and Defense in Warfare Theoretical Foundations and Historical Lessons

Amerika, 2026 Március

“World War III” as a Discursive Risk Factor: Historical Lessons, Contemporary Escalation Drivers, and Implications for Nuclear Stability

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

A Wagner csoport

Kelet-Közép-Európa szerepe a NATO kollektív védelmi rendszerében

A mexikói kábítószer-kereskedelem legjelentősebb szereplői

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

biztonsagpolitika.hu

?Vízkonfliktusok? sorozat

Kiemelt témák

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

Cookie (süti) beállítások

Adatvédelmi beállítások

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja
a különböző típusú cookie-kat