A jemeni konfliktus rendeződése? Enyhül a viszony Szaúd-Arábia és a húszi lázadók között

Szerző:

dec 16, 2019

Rijád, 2019. november 5.A szaúdi királyi palota felvételén Mohamed bin Zájed an-Nahján sejk, az Egyesült Arab Emírségek trónörököse, Mohamed bin Szalman trónörökös herceg, szaúd-arábiai miniszterelnök, valamint Abbó Manszúr Hádi jemeni elnök (b-j) aláírási ünnepségen vesz részt, amelyen a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a dél-jemeni szakadár lázadók fegyverszüneti és hatalommegosztási megállapodást kötöttek a szaúdi fővárosban, Rijádban 2019. november 5-én.(Forrás: MTI/EPA/Szaúdi királyi palota/Bandar Aldzsalud)

Omán közvetítésével szeptemberben kezdődtek tárgyalások a jemeni húszi lázadók és Szaúd-Arábia között, azt követően, hogy a rebellis erők támadást intéztek több szaúdi célpont ellen. A rijádi döntéshozók értékelése szerint, komolyan megrendülhet az országon belüli hatalomgyakorlásuk, amennyiben nem sikerül rendezni a jemeni konfliktust.

Azt egyelőre nehéz megítélni, hogy mennyire lesznek célra vezetőek a tárgyalások, hiszen korábban már sikerült egy asztalhoz ültetni a szembenálló feleket, előremutató rendezési tervről azonban nem született döntés. Szaúd-Arábia alapvető félelme egy újabb polgárháború kialakulása volt a polgárháborúban, ami elsősorban az Áden körül kialakult kaotikus helyzetre koncentrálódott. A dél-jemeni várost október végén hagyták el az emirátusi erők, így az irányítást az Aidarus al Zubaidi vezette Déli Ideiglenes Tanács vette át, ami azonban nem vonta maga után Abu-Dzabi érdekérvényesítő potenciáljának a csökkenését, mivel az Ideiglenes Tanács továbbra is az Egyesült Arab Emirátusok támogatását élvezte, így komoly tényezővé vált lokális szinten.

A dél-jemeni városban kialakult helyzet az 1990 előtti állapotokat idézte fel, amikor is az ország kétállami berendezkedéssel prosperált. Ez precedensként szolgált a jelenlegi szeparatista ádeni vezetés számára, így tulajdonképpen gyújtóponttá vált egy független állam megteremtéséhez, ami az ország további fragmentálódásával és a konfliktus elhúzódásával fenyegetett. A terület széttagolásának elkerülését a déli egyezménynek is nevezett szerződéssel sikerült elérni, amit november 5-én írtak alá Rijádban. Ennek értelmében az ádeni Déli Ideiglenes Tanács és az Abd-Rabbuh Manszúr Hádi vezette erők megosztva gyakorolják a hatalmat Dél-Jemenben.

Az egyezmény Rijád szempontjából stratégiai fontossággal bírt, hiszen sikerült megőriznie Jemen egységét, ezzel szemben komoly engedményeket biztosított az autonómiát követelő erőknek. Egy olyan status quót sikerült kialakítani, amely a polgárháború előtti szálehi berendezkedésű Jemenre emlékeztet, melyben a különböző politikai és törzsi tényezők között egyensúlyozva sikerült megtartani a törékeny egységet. A jelenlegi egyezmény azonban egy ponton igen komoly jelentőséggel bír. Szaúd-Arábia ugyanis egyfajta kondomíniumot szerzett az érintett területeken, ezzel gyakorlatilag felelősséget vállalt a jövőbeni eseményekért.

Bár az egyeztetések már korábban megkezdődtek, így például szeptember 20-án a húszik ígéretet tettek arra, hogy nem alkalmaznak drónokat szaúdi objektumok támadásához, Hádi hatalmának kezdetleges konszolidálásával és Jemen viszonylagos stabilizálásával nyílt lehetőség a tényleges tárgyalások megkezdésére, amik az aktuális helyzet rendezését célozzák meg.

A jelenlegi stratégiai irányvonal nem a hosszú távú célok megfogalmazását tekinti elsődleges feladatnak, hanem első sorban olyan konkrét projektekre koncentrálódik, mint Szanna repterének újranyitása, valamint egy nagyobb fogolycsere realizálása. A legmarkánsabb kérdéskört továbbra is Szaúd-Arábia határainak a védelme, illetve a húszik ballisztikus rakéta arzenáljának és a drón állományának a leszerelése adja. A tervek között szerepel az észak-jemeni határon ? szaúdi és húszik által ellenőrzött sávban ? ütköző zónák kialakítása.

Mindeközben, a konfliktusban érintett Teherán, úgy értékelte Szaúd-Arábia törekvéseit, valamint a november elején megkötött egyezményt, hogy ezzel Rijád és szövetségeseinek a pozícióit legitimizálták Dél-Jemenben. Az Iráni Iszlám Köztársaság külügyi szóvivője, Abbász Muszávi leszögezte, a békéhez első sorban fel kell hagynia Szaúd-Arábiának az értelmetlen vérontással, egyúttal fel kell oldania a kulcsfontosságú kikötők blokádját. A stockholmi egyezmény alapján az ENSZ életbe léptette a 2451-es határozatot, ami a legfontosabb jemeni kikötők biztonságát és átjárhatóságát szavatolja annak érdekében, hogy a civilek megfelelő egészségügyi és élelmiszer ellátáshoz jussanak. Hodeida kikötőjének a blokádja ugyanis komoly logisztikai fennakadást eredményezett, ezzel humanitárius katasztrófa szélére sodorta a lakosságot. A jemeni konfliktus során eddig 100.000 civil személy vesztette életét.

Megállapítható, hogy a tárgyalások kimenetele bizonytalan, tekintettel a térség kiemelt stratégiai helyzetére, valamint a fegyveres összecsapások intenzitására, amik elsősorban Jemen partszakaszára koncentrálódnak. Ugyanakkor az ENSZ legutóbbi közleménye szerint a Jement ért légicsapások száma nyolcvan százalékkal esett vissza. Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere, Anvár Gargash kijelentette: a jemeni társadalom szerves részét képezik a huszik és Jemen jövője velük együtt képzelhető el.

Továbbá árnyalja a képet az a tény is, hogy míg a húszik egyenlő partnerként artikulálhatják érdekeiket, Hádi kimaradt az egyeztetési folyamatokból, ezáltal helytartói szerepbe kényszerült Szaúd-Arábia jemeni játszmájában.

Címlapkép: Rijád, 2019. november 5.
A szaúdi királyi palota felvételén Mohamed bin Zájed an-Nahján sejk, az Egyesült Arab Emírségek trónörököse, Mohamed bin Szalman trónörökös herceg, szaúd-arábiai miniszterelnök, valamint Abbó Manszúr Hádi jemeni elnök (b-j) aláírási ünnepségen vesz részt, amelyen a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a dél-jemeni szakadár lázadók fegyverszüneti és hatalommegosztási megállapodást kötöttek a szaúdi fővárosban, Rijádban 2019. november 5-én.
(Forrás: MTI/EPA/Szaúdi királyi palota/Bandar Aldzsalud)

Szakkollégiumi látogatás Koszovóban

Szerző:

Gönczi Róbert

dec 9, 2019

A Biztonságpolitikai Szakkollégiumon belül működő Balkán Műhely tagjai és kísérőjük tanulmányúton vettek részt Koszovóban november 20-24. között. A látogatás során betekinthettünk Magyarország Pristinai Nagykövetségének, az EULEX misszió, a magyar KFOR-erők, illetve pristinai kutatóintézetek működésébe, valamint felfedeztük a legfiatalabb európai állam kultúráját és történelmét.

A repülőgép landolása után a szakkollégiumi küldöttségi szinte azonnal belevetette magát a főváros nevezetességeinek feltérképezésébe. Első napi programként meglátogattuk a volt amerikai elnök, Bill Clinton tiszteletére emelt szobrot, majd buszra szálltunk és az észak-koszovói ? albánok és szerbek által közösen lakott ? (Kosovska) Mitrovica irányába folytattuk utunkat. A közel fél napos kirándulás során átsétáltunk a várost kettévágó Ibar hídon, így megtapasztalhattuk a helyiek között egyes esetekben gyújtópontként felsejlő etnikai megosztottságot, melynek köszönhetően a koszovói békefenntartók és a helyi rendfenntartó erők is kiemelten figyelik az eseményeket. Az albán és szerb városrész különleges egyediséget mutatott, így kijelenthető, hogy maradandó emlékekkel távoztunk a kora esti órákban.

A második napot szakmai programok színesítették, ennek megfelelően meglátogattuk a pristinai magyar nagykövetséget, ahol dr. Márkusz László misszióvezető nagykövet úr bevezetett minket az albán-magyar kapcsolatok múltjába és jelenébe, valamint bemutatta Koszovó aktuális kihívásait és lehetőségeit. Ezt követően az EULEX koszovói civil missziójának szakértői ismertették a jogállamisággal kapcsolatban tevékenykedő szervezet szerteágazó feladatkörét.

A harmadik napon két pristinai székhelyű kutatóintézet ügyvezető igazgatójával és projekt menedzser munkatársával mélyülhettünk el egy kötetlen beszélgetés keretei között Koszovó politikai aktualitásaiba, így például a legutóbbi választás eredményeiben vagy a koszovói-szerb kapcsolatok lehetséges irányvonalaiba. Ezt követően a magyar KFOR kontingens parancsnokával, Farkas Gábor alezredes úrral és politikai tanácsadóként tevékenykedő, Tóth Krisztián úrral találkoztunk, ami kiváló alkalom volt, hogy megismerjük a KFOR magyar kontingens rendeltetését és ízelítőt kapjunk a kint szolgálatot teljesítő magyar katonák hétköznapjaiból.

Tanulmányutunk zárásaként a dél-koszovói Prizren városában barangoltunk, ahol többek között meglátogattunk egy mecsetet, illetve egy kisebb testmozgás igénybevételével megmásztuk a híres, város felett tornyosuló erődöt is. A gazdag történelemi múlttal rendelkező Prizren, mind vallásilag és etnikailag egy sokszínű város látványával szolgált, így foglalva keretbe a tapasztalatokban és élményekben bővelkedő utazásunkat Koszovóba.

Tiltakozások Irakban és lehetséges következményeik

Szerző:

BSZK

nov 21, 2019

Tüntetés Irakban. Bagdad, 2019. október 30.Az iraki biztonsági erők könnygázt vetnek be az iraki kormányellenes tüntetők ellen Bagdadban 2019. október 30-án. Irak több városában október eleje óta zajlanak tüntetések a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és a hiányos közszolgáltatások miatt. A tüntetések első hullámában 149-en haltak meg. A tömeges demonstrációk október 25-én kezd?dtek újra az iraki fővárosban és a dél-iraki városokban, amelyeknek eddig 84 halottja és több mint 3 ezer sebesültje van.(Forrás: MTI/AP/Hadi Mizban)

Bevezető

Irakban 2019. október elsején tüntetések robbantak ki egy népszerű, az Iszlám Állam elleni háborúban hírnevet szervezett tábornok leváltása kapcsán. Mind az iraki hatóságok, mind a nemzetközi közvélemény kezdetben alábecsülte a tiltakozások erejét és kiterjedtségét, amely a fővárosból napokon belül egész Dél-Irakra kiterjedt. A tiltakozások egy rövid szünet után, 2019. október 25-én újraindultak, a halálos áldozatok száma hamarosan megduplázódott, miközben a demonstrációk semmit sem vesztettek erejükből, sőt, egyre szélesebb társadalmi rétegek csatlakoztak a tüntetőkhöz.

A Mahdi kormány túlreagálta az eseményeket, a hatóságok és a különböző milícia csoportok éles lőszert is bevetettek a tüntetők ellen. Több száz halálos áldozat, és több ezer sebesült az eredménye a megmozdulásoknak, miközben a demonstrációk egyre inkább a jelenlegi politikai elit egésze ellen irányulnak.

A tüntetések általános okait keresve valójában a 2011-es ún. ?arab tavaszt? kiváltó társadalmi és gazdasági problémákat látjuk visszaköszönni, ám nagyon fontos különbség, hogy Irakban a politikai berendezkedés demokratikus alapokon áll, így elvileg a hatóságok fellépését, a gyilkosságokat és egyéb túlkapásokat a törvényeknek és a különböző szabályoknak kellene büntetnie.

A tiltakozásokból egyelőre látványosan távol maradt a Kurdisztáni Regionális Kormányzat és Észak-Irak szunnita lakossága. A tüntetők főleg a főváros és a déli városok síita arab fiataljai, akik egyébként a kormánykoalíciót adó síita iszlamista pártok potenciális szavazói is egyben.

Elemzésünk célja megvizsgálni, hogy a mostani tiltakozáshullám milyen hatással lehet az ország rövid távú politikai stabilitására. Ennek érdekében először bemutatjuk a tiltakozásokat kirobbantó eseményeket, illetve megvizsgáljuk, hogy miként kezelte ?félre? az iraki kormány a tüntetéseket. Ezt követően a különböző releváns iraki politikai szereplők reakcióját mutatjuk be, annak érdekében, hogy feltérképezhessük, hogy a politikai elit egyes szereplői mennyire tekintik külső erők manipulációjának vagy jogos társadalmi sérelmeknek a tiltakozók követeléseit.

A tiltakozások kirobbanásának okai

Az iraki közvélemény elégedetlensége a közállapotokkal és a politikai elittel nem új keletű, sőt még csak nem is iraki sajátosság, hiszen a közállapotok, a gazdasági vagy demográfiai jellegzetességek sok tekintetben hasonlóak a Közel-Kelet többi országához. Ami megkülönbözteti Irakot az arab országok többségétől, az a demokratikus politikai berendezkedése. Mivel egy demokráciában a jog uralma érvényesül, az alkotmányban biztosított jogok számon kérhetőek a választott politikai testületeken, a politikai felelősség elve pedig elvileg korlátként funkcionálna a végrehajtó hatalom fellépése során.

A tüntetések tömegbázisát azok a fiatalok adják, akiknek az 1979-2003 közötti Szaddám Husszein nevével fémjelzett diktatúrától már semmilyen élményük sincs. Ez a korosztály, a Közel-Kelet és Észak-Afrika más országaihoz hasonlóan, Irakban is reménytelen helyzetben van. A Világbank egyik 2018-as elemzése szerint a munkanélküliség aránya a lakosság körében 16 százalék, a fiatalok esetében 36 százalék. 2030-ig 12 millióan válnak nagykorúvá, azaz ennyi új munkahelyre lenne szükség, miközben a 15?29 év közötti korosztály 33 százaléka analfabéta, ugyanennyi pedig csak általános iskolát végzett. Bár Bagdadban és Dél-Irakban az arányok valamennyivel jobbak az átlaghoz képest, ám iraki állam vagy a stagnáló magánszektor képtelen elsősorban álláslehetőséget nyújtani a fiataloknak. A munkanélküliség nem egyszerűen egy frusztráló állapot számukra, hanem egy olyan perspektíva, ahol a társadalomban elvárt hagyományos férfi szerep, a családalapítás, a társadalmi normáknak való megfelelés is lehetetlenné válik.

Az ?arab tavasz? idején Irakban is voltak tüntetések, de azok akkor néhány nap után lelohadtak. Később a szolgálgatások színvonalának emeléséért, az áramszolgáltatás visszatérő kimaradásaiért, vagy a korrupt tisztviselők lemondásáért szerveztek tüntetéseket. 2015 nyarán hasonló tüntetéssorozat zajlott le Bagdadban és Irak déli városaiban, 2018 nyarán a déli nagyvárost, Bászrát rázták meg több napos tüntetések. Akkor ? a mostani eseményekhez hasonlóan – a hatóságok erőszakkal számolták fel az eseményeket, különböző a síita félkatonai szervezetet is beavatkoztak a tüntetők ellen, politikai aktivisták váltak azóta sem felderített célzott likvidálások áldozatává. Bászrában az erőszak mellett a megfélemlítés is fontos szerepet játszott.

2019. júliusi közvélemény kutatások szerint a közhangulat még némileg bizakodó volt. Bár a korrupciót továbbra is súlyos problémának tekintették, az Iszlám Állam legyőzése a társadalmi kohézió egyfajta erősítését hozta magával a síita-szunnita ellentétek tekintetében. Az iraki biztonsági erők megítélése sokat javult, hiszen jelentős áldozatok árán, de legyőzték a terrorszervezetet. A hangulatot az is javította, hogy az előző évi választások után ?technokrata kormány? alakult a szektariánus politizálástól távol álló Ádel Abdul Mahdi vezetésével.

Az új kormányfő egyik első intézkedése a főváros közlekedését megbénító, a 2006-os amerikai felkelés-ellenes műveletek eredményént kihelyezett betonfalak eltávolítása volt. A népszerű lépés hatására a város erőd-jellege csökkent, a közlekedés, a napi élet könnyebbé vált, a városrészek közötti átjárás normalizálódott. Egyes vélekedések szerint ez, valamint az új kormány felé mutatott türelem vezetett oda, hogy a nyár folyamán megszokott áramkimaradások miatti tüntetésekre végül nem is került sor idáig.

Ezt a viszonylagos nyugalmat zavarta meg Abdul Vahháb asz-Száidi tábornok elmozdítása. A nyugaton nagyrészt ismeretlen vezetőt a miniszterelnök szeptember végén mentette fel az Iraki Terrorellenes Szolgálat vezetése alól és ?felfelé buktatva? helyezte át a Védelmi Minisztériumba. Általános meglepetésre a tábornok nem volt hajlandó csendben tudomásul venni a döntést, hanem több interjút is adott az iraki médiának, amelyben kifejezte nem tetszését és felmentését egyértelműen politikai motivációjúnak minősítette.

A Terrorellenes Szolgálat egy, 10.000?12.000 fős, jelentős katonai erőt képviselő fegyveres alakulat, amely Irak legjobban kiképzett és legfegyelmezettebb egysége. Az alakulat jellegzetes fekete egyenruhás katonái és a feketére festett Humvee terepjárói a terrorszervezet elleni háború szimbólumaivá váltak, mivel szinte mindig ez az egység vette fel először a harcot.

A korábbi években Al Szaadi szervezete kapta a legtöbb és legjobb kiképzést az amerikai haderőtől és ők voltak azok, akikkel az amerikai különleges műveleti erők a legszorosabban együttműködtek. A síita arab származású Al Szaadit sokan Amerika-barátnak tekintették, aki gyakran járt az USA-ban előadásokat tartani, és aki a professzionalizmust előbbre tartotta az Irakban oly fontos politikai lojalitásnál. A tábornok és a Terrorellenes Szolgálat népszerű volt a társadalom síita és szunnita oldalán is, mivel őket tekintették az ország felszabadítóinak, szemben a rendőrséggel és a hadsereggel, amelyek 2014-ben elfutottak Moszulból, amikor az Iszlám Állam megtámadta a várost.

A tábornok nyilvános szembeszegülése, véleménynyilvánítása felmentésével kapcsolatban már önmagában is szokatlan volt. Ezt követően egy twitter kampány indult az országban ?Mindnyájan Abdul Vahab al Szaadi vagyunk? hashtaggel. Iraki celebek osztották meg a posztokat, amelyek így irakiak millióihoz értek el. A közösségi média kulcsszerepet játszott a mobilizációban, de a követelések szinte egy napon belül túlterjedtek az eredeti tiltakozáson és a régóta meglevő problémákra fókuszáltak.

A demonstrációknak két sajátossága volt. Egyrészt a tiltakozásnak nem volt szektariánus jellege, sőt, szinte teljes egészében síiták tiltakoztak saját kormányuk ellen. Iraki Kurdisztánban nem voltak hasonló megmozdulások és a szunnita területek is csendben maradtak. Vélekedések szerint ennek nem az azonosulás hiánya volt az oka, hanem sokkal inkább a félelem a megbélyegzéstől, hogy egy esetleges megmozdulás a terrorizmus, az Iszlám Állam melletti támogatásként lenne értelmezve, és a hatóságok (és a síita milíciák) határozott és erőszakos fellépésével találkozna.

A másik sajátosság a tiltakozások szerveződésének jellege volt. A korábbi civil szervezetek vagy pártok által kezdeményezett tüntetésekkel szemben, most teljesen spontán mentek az fiatalok az utcára és ez a szervezetlenség továbbra is egyfajta védjegye maradt a tiltakozásoknak. Számos kommentár felhívta arra a figyelmet, hogy a demonstrációk tömegbázisa a fiatal, 18-25 között korcsoportból került ki, és nem csak a szegény, alacsony társadalmi rétegek képviselői voltak jelen, hanem az középosztály fiataljai is. A spontán szerveződött tiltakozások vidéken gyakran kiegészültek a helyi problémákkal felemlegetésével vagy a tartományi szintű politikai konfliktusokkal.

A hatalom válasza a tüntetésekre

Bár a Közel-Kelet autoriter országai kapcsán talán hozzászoktunk ahhoz, hogy a hatalom erőszakkal lép fel bármilyen politikai követeléseket megfogalmazó tüntetéssel szemben, Irak esete más. Bár az iraki demokráciát annak egyes jegyei miatt gyakran fenntartásokkal emlegetjük, a síita lakosság tiltakozásaival szembeni fellépés tekintetében idáig többnyire az önmérséklet és a visszafogottság volt jellemző 2003 óta.

2019 októberében, a tüntetések első hullámában több mint százan haltak meg, és több mint hatezren sebesültek meg, az október 25-én újraindult tiltakozások során idáig további 70-80 áldozatról tudni és több mint 3000 sebesültről. A folyamatosan emelkedő számok a hatalom példátlanul durva, brutális fellépéséről tanúskodnak, amire nem volt példa 2003 óta, ráadásul mindez az ország többségi, eddig politikai támogatóbázisnak gondolt síita fiatalok körében történik.

A hatalom részéről alkalmazott túlzott erőszak kapcsán több magyarázat is született. Egyrészt a korábbi tüntetések kapcsán a síita milíciák vezetői világossá tették, hogy amíg a diszfunkcióival (korrupció, szolgáltatások hiányosságai) szembeni tiltakozásokat legitimnek tekintik, addig az ezen túlmenő, politikai követeléseket az állam elleni fellépésnek tekintik. Egy másik magyarázat szerint a hatalom és vele szövetséges síita milíciák azért mertek fellépni ilyen erőszakkal a tüntetések első heteiben, mert a demonstrálók egyetlen politikai párt támogatását sem élvezték, azaz nem kellett újabb politikai konfliktustól tartani, ahogy attól sem, hogy barikádok két oldalán különböző milíciák fognak összecsapni. Moktada al-Szadr is csak október 21-én, három héttel a demonstrációk kezdete után jelezte támogatását a tüntetők felé.

A kormány első reakciója a kijárási tilalom elrendelése és az internet hálózat lekapcsolása volt, abból a megfontolásból, hogy egyrészt a tüntetések kirobbantásában kulcsszerepet játszott a közösségi média, másrészt a megosztott hírek és különösen a fotók, videók tovább tüzelték a közhangulatot. Mint már említettük, a rendőrség és a különböző milíciák éles lőszert is alkalmaztak a tüntetők ellen. Sok esetben nem is volt egyértelmű, hogy ki alkalmazta az erőszakot, mesterlövészek háztetőkről tüzeltek, maszkos férfiak azonosító nélkül kergettek, tartóztattak le demonstrálókat.

A kormány érdeminek szánt válaszai két nappal az első tüntetések után érkeztek meg. Mahdi miniszterelnök feloldotta a kijárási tilalmat, amely a pénteki imára özönlő tömeg miatt amúgy is tarthatatlan lett volna. A lakossághoz intézett televíziós beszédében elismerte a tüntetések jogosságát, és megígérte, hogy kormánya mindent megtesz, hogy igényeiket teljesítse. Ugyanakkor hozzátette, ?nincs olyan varázsszer? mely az ország minden bajára megoldást találna. A kijárási tilalom feloldásával ismét lángra kaptak az erőszakos összecsapások tüntetők és rendőrök között, a halálos áldozatok száma pedig tovább nőtt.

Sokan várták a hatalmi elittel kritikus, egyfajta morális iránytűnek tekintett Ali Szisztáni nagyajatollah véleményét, aki péntek esti beszédében kiállt a tüntetők mellett. A kormányt, a parlamentet és az igazságszolgáltatást egyaránt elmarasztalta a valódi reformok hiánya miatt és arra intette a kormányt, hogy vegye figyelembe a tüntetők követeléseit, mielőtt túl késő lenne.

A Mahdi-kormány a helyzet csillapítására október első hétvégéjén egy 13 pontos reformcsomagot jelentett be. A homályosan megfogalmazott intézkedések lakhatási segélyt és egyfajta alaptámogatást ígértek a szegényeknek, képzési és munkahely teremtési akciókat és támogatásokat a munkanélküli fiataloknak. A kormány ígéretet tett a gyilkosságok kivizsgálására, amelynek egyébként a felelősségét a biztonsági erők elvétve ismerték be. Tekintettel a milliókat megmozgató a közelgő síita zarándokaltra, az Arbaínre, a kormányfő állítólag megegyezett a tüntetések felfüggesztésről az ünnep végéig. Nem tudni, hogy ez vagy a hatósági erőszak és megfélemlítés, esetleg a tüntetők kifáradása volt-e az ok, de a demonstrációk valóban szüneteltek a zarándoklat alatt. Sajtóhírek azonban már ekkor jelezték, hogy a tüntetők október 25-én újra akarják majd kezdeni a megmozdulásokat. Az ígéret dömping és a bejelentett intézkedések csak tűzoltásra voltak alkalmasak, a strukturális gazdasági és társadalmi problémák megoldására nem reflektáltak, bár irreális elvárás volt, hogy a kormány ilyen javaslatokkal tud előállni egy héttel az események után.

Újraindult tüntetések az Arbaín után

Október 25-én a tüntetők korábbi ígéretének megfelelően újra föllángolt az erőszak, amivel az egész őszi tüntetéssorozat új fázisba lépett. A demonstrálók ismét utcára vonultak Bagdadban, és számos dél-iraki városban, köztük Karbalában, Nedzsefben vagy a kormányfő szülővárosában, Naszírijjában. A dél-iraki városokban több helyen a síita iszlamista pártok székházait is megtámadták, összetűzésbe keveredve a síita milíciák tagjaival. A hétvégi tüntetések során máris majd? annyian meghaltak, mint október elején, aminek az a valószínű oka, hogy a fegyveres milíciákkal is rendelkező pártok azonnal erőszakhoz nyúltak központjaik megtámadása alkalmával. Különösen Karbalában (18 halálos áldozat) és Nasszirijjában (kilenc halott) történtek súlyos atrocitások. Bagdadban a tiltakozók a kijárási tilalom ellenére is kimentek az utcákra, ahol a hatóságok csak mérsékelten mertek fellépni ellenük. Szakértők szerint az utolsó napokra a fővárosban tartott megmozdulások jelentősen át is alakultak, a konfrontatív hangulat helyett egyfajta népünnepély hangulata lett a megmozdulásnak, ahova egyre többen mennek ki olyanok is, akik korábban nem támogatták a tiltakozásokat.

Abdul Mahdi miniszterelnök október 24-én, megelőző célzattal újabb félórás beszédet intézett az iraki lakossághoz, amelyben egyrészt további reformokat ígért; kabinetje újraszervezését, a magas rangú hivatalnokok fizetésének megvágását, valamint egy 66 millió dolláros munkanélküli segélyalap elkülönítését, képzési központok felállítását, 100.000 otthon építését a szegénynegyedekben. Az akadozó közszolgáltatások javítására egy újabb tanács felállítását is megígérte. Ezek azonban egyre inkább megkésett lépéseknek bizonyulnak, mivel az események hatására reagálva, a miniszterelnök mögül eddigi támogatói is elkezdtek kihátrálni. Jelenleg ellentmondásos hírek vannak a technokrata kormány sorsáról. Bár két héttel korábban Mahdi felajánlotta lemondását, akkor sajtóhírek szerint két fő politikai blokk a maradásra kérte. Ehhez képest október végén Moktada al-Szadr lemondásra szólította fel a kormányfőt, mondván Irak Szíria sorsára juthat. Miután Mahdi ez alkalommal elutasította a távozására vonatkozó felszólítást, a síita vallási vezető riválisához Hadi al-Amírihez fordult, hogy a két blokk alkotta parlementi többséggel döntsenek a kormányfő megbuktatásáról és az előrehozott választások kiírásáról.

A legutóbbi hírek szerint október 31-én (a kézirat lezárása napján) Amirí és Szadr valóban megegyezett abban, hogy előrehozott választásokat fognak tartani Irakban, miközben Mahdi is jelezte, hogy ebben az esetben lemond kormányfői megbízatásáról.

Konklúzió

Irakban egy hónapja tartanak tüntetések a kormány és a mögötte álló politikai elit ellen. A tiltakozások általános okai az állam diszfunkcionális működéséből adódó jelenségek, amelyet a lakosság az uralkodó politikai elit korrupciójával, nepotizmusával és hozzánem értésével azonosít. Miközben az ország a világ egyik legnagyobb olajtermelője, az életszínvonal alacsony, a szolgáltatások akadoznak (vagy nem működnek), az élet ? különösen a lakosság többségét alkotó fiatalok számára ? kilátástalan.

A tüntetések jelentőségét az iraki kormány kezdetben alulbecsülte, és túlzott erőszakkal reagált a megmozdulásokra. Mint elemzésünkben felvetettük, ennek az lehetett az oka, hogy a tiltakozások ? szemben a megelőző évek hasonló eseményeivel – most először fogalmaztak meg az általános elégedetlenség kinyilvánítása mellett politikai követeléseket is. Ezek a 2003 óta kialakult, 2014 óta domináns Irán barát politikai erők (és a mögöttük levő milíciák) eddig megszerzett politikai és gazdasági befolyását is veszélyeztetik

Ádel Abdul Mahdinak sajátos kényszerhelyzetben kell manőverezni a válságkezelés során, két okból kifolyólag. Egyrészt a 2018-as választások eredményeként kormánya ?szakértői kormányként? alakult meg, azaz egyik politikai blokk sem áll érdemben mögötte. A kormány döntései és teljesítménye a parlamenti pártok jóindulatától és érdekeitől függ, miközben azok csak a saját politikai és gazdasági érdekeik teljesülését tekintik irányadónak. Ennél fogva Mahdi hiába is törekedne reformokra, a korrupció visszaszorítására, a túlburjánzott bürokrácia megnyirbálására, ha ezek érdemben sértik a főbb síita iszlamista pártok politikai és gazdasági érdekeit. Másrészt a kormányfő nem ura teljesen a tüntetések felszámolására kirendelt biztonsági erőknek sem. A saját milíciákkal is rendelkező síita pártok az állami erőszakszervezetekben is jelentős befolyással, informális hatalommal rendelkeznek. Mahdi hiába ígért vizsgálatokat a tüntetések első fordulója során elkövetett atrocitások miatt, azok eredménytelenek maradtak, miközben október 25-én és utána is hasonló brutalitással léptek fel a hatóságok.

A jelenlegi politikai krízisből nehéz lesz megoldást találnia a kormánynak, mivel a tiltakozók a teljes politikai elit cseréjét követelik. A cselekvés egyik iránya az erőszak további eszkalációja az újabb ígéretek mellett. Ezek a típusú intézkedések eddig sem hoztak eredményt, és kérdéses, hogy a síita iszlamista pártok megengedhetik-e egykori támogató bázisuk teljes elidegenítését. Másik megoldás lehet a jelenlegi koalíció fenntartása, de Ádel Abdul Mahdi ?beáldozása? abban a reményben, hogy ez csökkentheti a tiltakozások erejét. Végül elképzelhető új választások megtartása is, amely teret engedne akár új politikai szerveződések parlamentbe kerülésének és a meglevő társadalmi elégedetlenség láthatóbb (ha nem is hatékonyabb) beépülésének iraki belpolitikába.

Amennyiben az elmúlt hónap eseményei miatt átalakulnak a pártpreferenciák a síita közösségen belül, és határozott felhatalmazást kap akár a Szajrún, akár a Fatah koalíció (vagy esetleg egy új, harmadik erő) az új kormány megalakítására, még akkor is kérdéses lesz, hogy a meglevő gazdasági és hatalmi érdekek hálójában miként lehet az új kormánynak olyan változásokat elindítania, amely kielégíti a tiltakozó lakosság követeléseit.

Szerzők: Wagner Péter és Zelei Péter

Címlapkép: Tüntetés Irakban. Bagdad, 2019. október 30.
Az iraki biztonsági erők könnygázt vetnek be az iraki kormányellenes tüntetők ellen Bagdadban 2019. október 30-án. Irak több városában október eleje óta zajlanak tüntetések a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és a hiányos közszolgáltatások miatt. A tüntetések első hullámában 149-en haltak meg. A tömeges demonstrációk október 25-én kezd?dtek újra az iraki fővárosban és a dél-iraki városokban, amelyeknek eddig 84 halottja és több mint 3 ezer sebesültje van.
(Forrás: MTI/AP/Hadi Mizban)

A BSZK bemutatja: Válságkörzetek a XXI. században

Szerző:

Petróczki Márk

nov 21, 2019

Újabb tanév, újabb nagy sikerű előadások. Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Biztonságpolitikai Szakkollégium a Válságkörzetek a XXI. században című konferenciáját, ahol ifjú, ám ambíciózus kutatók adják elő témájukat. A rendezvény december 12-én 10:00 és 15:00 közt kerül megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Központjában. A délelőtt és kora délután folyamán 30 perces előadásokat fogunk hallani, amelyek pontos összetétele az előadói jelentkezés lezárulta után, december elején derülnek ki.

A tradíciót követve az előadások során biztonságpolitikai szempontból hallhatunk az előadók témáiról. Kis ízelítőnek ajánljuk a tavalyi konferencia összefoglalóját, ahol többek közt a Közel-Kelet, az orosz geopolitika és a konfliktusok vallási elemei kerültek terítékre.

Az előadási helyek jelentős része még nyitott, úgyhogy szívesen várjuk leendő előadóink jelentkezését november 28-ig! A jelentkezéshez a biztpolszakkoll@gmail.com e-mail címre kell elküldeni a következőket:

Név
Intézmény neve
Szakmai önéletrajz
Előadás rezüméje (maximum 2, A/4-as lap)

Indus szerepe India és Pakisztán kapcsolatában

Szerző:

BSZK

nov 21, 2019

?Vízkonfliktusok? sorozat
A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Az Indus-folyó a kínai fennhatóság alatt álló Tibetből ered, átszeli az India és Pakisztán között vitatott hovatartozású Kasmírt mielőtt átlép Pakisztánba és az országon át el nem éri az Arab-tengert. Éves vízhozama 243 km³, ami a Nílusénak éppen a duplája. A folyó hossza összesen 3200 km, mely egy hatalmas delta torkolatban végződik, menedéket nyújtva gazdag növény és állatvilágnak.

A folyó vize legfőképpen hóolvadékból és gleccserek vízéből áll a kismértékű esőzések miatt, ami azt eredményezi, hogy a folyóra nagy hatással van a globális felmelegedés. A jövőben a hóhatár emelkedésével, szélsőségesebb áradásokra és szárazságokra számíthatunk.

Az Indus az India és Pakisztán által két részre osztott történelmi Pandzsáb régiót is átszeli. A Pandzsáb elnevezés 5 folyót jelent, mivel itt található az Indus 5 fő tápláló folyója. Ezek a Dzshelum, Csenab, Ravi, Szutledzs és Beasz. Ezektől a folyóktól lesz Pandzsáb régió Pakisztánon belül a legnagyobb gazdasági erő, a mezőgazdaságnak megfelelő talaj és az így kialakult ipara által. Ez a régió a legsűrűbben lakott Pakisztánon belül. A pandzsábi folyók forrásai azonban mind Indiában találhatóak, így eredményezve egy bizonyos fokú pakisztáni kitettséget Indiának.

A vízelosztásból keletkező kisebb-nagyobb konfliktusokat az 1960. szeptember 19-én aláírt Indus Vízegyezmény helyezte nyugvópontra. A szerződést a Világbank közvetítésével kötötte Pakisztán és India. A szerződés rendelkezik az Indus és az öt táplálófolyó vízhasználatáról. India korlátlan vízhasználati joggal rendelkezik a három keleti folyó vizei felett. Ezek a Beas, Ravi, Szutlej, amelyek az Indus vízhozamának 20%-át teszik ki. A három nyugati folyó, Indus Dzshelum, Csenab, Pakisztán vízbiztonságát hivatott biztosítani. Ezekkel a folyókkal India bizonyos korlátok között rendelkezhet, de biztosítania kell Pakisztán számára az őt megillető vizeket. Az egyezményt az Állandó Indus Bizottság felügyeli, és a két ország békétlen történelme során is jól működött. A folyókat érintő kérdések, mind az egyezmény jogi keretei között kerültek rendezésre.

Pakisztán fő vízforrása tehát az Indus. Az ország legnagyobb részét jellemző szerény csapadékhozam miatt a folyót kell felhasználnia lakosságának, és a brit uralom alatt épült csatornarendszerrel a gazdaságának 80%-t adó mezőgazdaságának fenntartására is.

A Kína által kihirdetett „Egy Övezet, Egy Út” infrastruktúrafejlesztési programban Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó néven kapott helyet az ország. A programon belül számos beruházás valósul meg, ami az ingatag pakisztáni gazdaság fejlődés feltétele. E cél érdekében az Induson, és azok tápláló folyóin új vízerőművek épülnek. A megvalósuló beruházások összes energiatermelésének 20%-át teszik ki a vízerőművek, míg 69%-t vállalnak a széntüzelésű hőerőművek. Ez közép-, illetve hosszútávon is növeli a vízerőműveken keresztül az Indus folyó jelentőségét. Nem beszélve a jövőbeni gazdasági- és népességnövekedés megugró igényeiről, amiket még ma se elégítettek ki teljes mértékben (Pakisztán lakosságának 29%-a áramszolgáltatás nélkül él).

Ezért a jövőben Pakisztán számára létfontosságú, hogy az Indus Vízegyezmény továbbra is hatályban maradjon, és működjenek azok a jogi mechanizmusok, amelyekkel érvényt tud szerezni érdekeinek Indiával szemben. Vízbiztonságát veszélyeztető gátak, tározók építésének megakadályozása határain túl, továbbá, hogy minimalizálja az Indusnak való kitettséget. Ezt saját területein a víztározók fejlesztésével, karbantartásával, újak építésével érheti el.

Indiai oldalon is fontos szerephez jutottak a vízierőművek. Habár Indiában a népesség csupán kevesebb, mint 8% él áramszolgáltatás nélkül, az energiaigényük pusztán 12%-át termelik ki az vízi erőművek. Azonban ezek jelentőségének növekedésére számíthatunk itt is. A változó klíma és a késő monszun kihasználtabb vízgazdálkodást igényel. Mivel az egyezményben Indiának szánt folyók 95%-ban jelenleg is felhasználás alatt vannak, az új projekteket (gátakat, csatornákat, erőműveket) a nyugati folyókon valósítanák meg.

Ez oda vezethet, hogy India kialakított képességeit felhasználhatja a pakisztáni gazdaság gyengítésére. Víztározóival akár 20-25 napra is visszatarthatja a Csenab vizét, majd kinyitva a tározóit áradást idézhet elő. Ezzel a lépéssel azonban saját területeit is veszélyeztetné. A felhalmozott majd továbbengedett vízmennyiség hatással lenne az általa adminisztrált kasmíri területekre, illetve a régióban tevékenykedő terrorszervezetek megnövekedett aktivitását lehetne megfigyelni. Egy kritikus infrastruktúrának számító gát alkalmas célpont a Kasmír függetlenségét, India kiűzését célul kitűző terrorszervezeteknek. Láttunk már arra példát, hogy gátépítési munkálatokat állítottak meg, pusztán egy kézigránáttal, ami elijesztette a munkásokat.

A kemény retorika ellenére, a vízegyezmény felrúgása India számára se lenne előnyös. Kételyek fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban is, hogy India ?hatékonyan? tudná-e felhasználni gátrendszerét Pakisztán megszorítására, hisz ez hatalmas infrastruktúrát igényel és egy hosszú, elnyújtott folyamat része lenne. Ráadásul egy ilyen politika a nemzetközi elmarasztaláson túl a helyi, más szomszédos országokkal köttetett vízegyezményeket is alapjaiban ingatná meg.

Az Indus-folyó ügye közvetlen összeköttetésben van a kasmíri helyzettel, és indikátorként működik a két ország kapcsolatában, így egyik vita sem tud rendeződni a másik nélkül. Bár a vízügyekben érzékelhető több évtizedes diplomatikus viszony bizakodásra adhat okot, ez ügyben is további tényezők borzolhatják a kedélyeket. A nyugati folyók India általi kihasználásának, vagy túlhasználásának mértéke, vagy esetlegesen Kína megjelenése az Indus Vízegyezményben.

Végeredményében hosszú távon a klímaváltozás, illetve a víz értékének növekedése szülhet még további konfliktust. Pakisztán esetében ez különösen érzékeny pont, hisz az Indus nélkül az ország teljes elsivatagosodását prognosztizálják.

Szerző: Kertai Zoltán Péter

Újra fellángolt a katalán ellenállás tüze: az októberi tüntetések, amik egész Barcelonát megrázták

Szerző:

Németh Csenge

nov 14, 2019

Katalán válság. Tüntetés a spanyol király ellen. Barcelona, 2019. november 4.Katalán tüntető egy égő úttorlasznál a VI. Fülöp spanyol király látogatását ellenző, a Köztársaság Védelmi Bizottságok (CDR) nevű függetlenségpárti radikális mozgalom felhívására szerveződött tiltakozáson Barcelonában 2019. november 4-én. Az uralkodó a Girona Hercegnője Díj átadóünnepségén vesz részt a katalán fővárosban. VI. Fülöp először látogatott Katalóniába azóta, hogy október 14-én a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés bűncselekményében bűnösnek találta és 9-13 év közötti szabadságvesztésre ítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt a két évvel korábban a spanyol hatóságok szerint alkotmányellenesen megrendezett függetlenségi népszavazás miatt.(Forrás: MTI/EPA/EFE/Enric Fontcuberta)

A barcelonai látványosságok listájára felkerülhetnének a senyera zászlók, amelyek az épületek homlokzatán, illetve a lakások erkélyén lobognak. Ezek a lobogók a katalán függetlenség jelképei, arany mezőben négy vörös pólya található. A lakosság egy részét ez cseppet sem zavarta, sok közintézmény homlokzatán szintén lobognak az ellenállás zászlajai. Azonban az ingatlantulajdonosok nem szimpatizálnak ezzel az ellenállással, a bérlőkkel levetetnék a lobogókat. Nem csoda, október végén újra megkezdődtek a tüntetések a katalán fővárosban.

A katalán függetlenségi botrány tovább folytatódott 2019-ben is. Miután a katalán elnök Brüsszelben maradt, és nem tért vissza Spanyolországba, a többi katalán vezető ellen pedig ítéletet hoztak. A legkomolyabb büntetést a katalán elnökhelyettes, Oriol Junqueras kapta, a többi vezető 9 évnyi szabadságvesztést kapott, 12 évre ítélték a volt katalán külügyminisztert, a munkaügyi minisztert, és 12 évig eltiltották a hivatali tisztség betöltését.

Az ítélet nem maradt visszhang nélkül. Többségben diákok, körülbelül 25 ezren vonultak az utcára tiltakozva a katalán vezetők ellen hozott ítélet miatt, a hatóságok pedig mindent megtettek, hogy a tüntetést elnyomják. A lázadók a madridi ítéletet bosszúnak tartják az előző évi katalán függetlenség ellen. Blokád alá került a barcelonai reptér is, az El Prat, ahol a tüntetők ülősztrájkot hirdettek. Az egész megmozdulás a közösségi oldalokon kezdődött, ?Demokrácia Cunami? jelszóval buzdítottak mindenkit, hogy tiltakozzanak az ítélet ellen és foglalják el a repülőtér T1-es terminálját. Csak érvényes jeggyel rendelkezőket engedték át az ellenőrzésen, és több járat is késve indult el a reptérről. A spanyol hatóságok más megmozdulásokról is jelentettek, szimpatizáló tüntetések alakultak ki; Gironiában, Lleidában, Tarranogában, illetve más kis lélekszámú katalán városban. A tiltakozás megbénította a közlekedést, egy órára szünetelt a metró és vasúti forgalom, és több mint 60 járatot törölni kellett. A demonstráció erőszakossá vált, a kivezényelt hatóságok különböző eszközök segítségével próbálták a tüntetőket megbénítani, tizenhárom embert a kellett tüntetők ellátni kisebb sérülések miatt.

Ennél is nagyobb ellentüntés alakult ki október 16-án, amikor is erőszakba torkollott a demonstrálók békés tiltakozása. A kiindulási helyszín a spanyol nemzeti rendőrség székhelye volt, a Via Laeitana-nál. és nagyobb megmozdulások történtek Placa Urquinaona-nál. Több épületet, köztük a spanyol központi kormány képviseletének épületét kövekkel és petárdákkal dobálták meg, áttörték a rendőri kordonokat, kontraként könnygázzal és gumilövedékekkel válaszoltak a rendőrök. Fekete füst lepte el a várost, a tüntetők szemeteskukákat, újságosbódékat gyújtottak fel, több ezren gyűltek össze az utcákon, skandálva a megmozdulás jelmondatát: ?The streets will always be ours? vagyis az utcák mindig a miénk lesznek. Igazi csatahelyszínné vált a Via Laeitana. A következő napon általános sztrájkot hirdettek, azonban a helyzet annyira elfajult péntekre, hogy a Sagrada Familia bejáratát a tüntetők lezárták és 57 járatot töröltek a repülőtérről. A spanyol labdarugó szövetség bejelentette, hogy az El Classico, Barcelona ? Real Madrid futballmeccset elhalasztották a zavargások és a nyughatatlan állapotok miatt. A tüntetők barikádokat építettek, a rendőrség könnygázat, gumilövedéket és vízágyút is bevetett, több mint 130 ember sérült meg és 35 embert kezeltek súlyosabb sérülésekkel, 107 rendőri jármű megsérült. A barcelonai tisztviselők a károkat körülbelül 2,7 millióra becsülik.

Eközben a Spanyolország legfelsőbb büntetőbírósága, az Audiencia Nacional bírója elrendelte a rendőrségnek, hogy állítsa le a függetlenség támogató szervezet, a Cunami Democr?tic webhelyét és közösségi médiahálózatát , amely olyan alkalmazásokat használt, amelyek a tüntetéseket összehangolták. A volt katalán elnök nem hagyta tett nélkül a történteket, Carles Puigdemont pénteken átadta magát a belga igazságügyi hatóságoknak. Kiadási meghallgatását október 29-ére tervezték. Több olyan álhír is érkezett, hogy a szomszédos Franciaországból, Baszkföldről és Németországból többen is akarnak csatlakozni a tüntetésekhez. A spanyol hatóságok felkészülten várják az érkezőket.

Az ítéletet meghozó spanyol bíróság elviekben független, de hatalmas a politikai és a társadalmi nyomás rajtuk. A katalánok Spanyolországon belül jelentős autonómiával rendelkeznek; saját parlamentjük; kormányuk; nyelvük is van. Ettől már csak Baszkföld kap nagyobb önállóságot, viszont ott sikerült mindkettő félnek egy kedvező kompromisszumot kötnie.

Az, hogy mi lesz Katalónia sorsa az egyelőre bizonytalan. Esetleg egy olyan kompromisszum születhetne, ahol mindkettő fél enged egy keveset a követeléseikből. Ha a katalánok lemondanának a függetlenségükről, a spanyol kormány tovább bővítené az autonómiát a feszültségek enyhítésére. Vagy egyszerűen húzzák az időt, megvárják, amíg lenyugszik a helyzet, és a katalán kormányzatban többségbe kerülnek azok a politikusok, akik ellenzik a függetlenséget, valamint a lakosság is „kifárad”.

Címlapkép: Katalán válság. Tüntetés a spanyol király ellen. Barcelona, 2019. november 4.
Katalán tüntető egy égő úttorlasznál a VI. Fülöp spanyol király látogatását ellenző, a Köztársaság Védelmi Bizottságok (CDR) nevű függetlenségpárti radikális mozgalom felhívására szerveződött tiltakozáson Barcelonában 2019. november 4-én. Az uralkodó a Girona Hercegnője Díj átadóünnepségén vesz részt a katalán fővárosban. VI. Fülöp először látogatott Katalóniába azóta, hogy október 14-én a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés bűncselekményében bűnösnek találta és 9-13 év közötti szabadságvesztésre ítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt a két évvel korábban a spanyol hatóságok szerint alkotmányellenesen megrendezett függetlenségi népszavazás miatt.
(Forrás: MTI/EPA/EFE/Enric Fontcuberta)

NATO-NETto Hírfigyelő – 2019. október

Szerző:

BSZK

nov 11, 2019

Natoflagge — forrás: https://foter.com/explore/search/?q=NATO

Technológia, kihívások

2019. 10. 01. ? NATO nagykövetek és katonai vezetők tartottak megbeszélést a ?felforgató technológiákról? (Szilágyi Laura)

André Lanata tábornok, a Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának vendéglátásával került megrendezésre a felforgató technológiák hatásairól szóló megbeszélés. Napjainkban ezen technológiák mélyen befolyásolják a Szövetségesek képességét alapvető feladataik ellátásában. Ha megértjük és beépítjük használatuk módjait eljárásainkba, az nagyban meghatározná jövőnk biztonságát.

A találkozóra a belgiumi Genvalban került sor a Szövetség döntéshozó képességei fejlesztésének érdekében, mely törekvés összhangban van a 2018-as brüsszeli csúcson meghatározottakkal, azaz a hírszerzési rendszer, a stratégiai tudatosság, valamint a tervezési és döntéshozatali eljárások erősítésével.

2019. 10. 04. ? A NATO a fejlett technológia jövőjére összpontosít

A NATO tag- és partnerországokból érkezett kutatók megvitatták hogyan tudnának a fejlett technológiák elvezetni a modernizációhoz és innovációhoz. A rendezvényt a NATO Tudomány a Békéért és Biztonságért Program szervezet meg Belgiumban. Több, mint 50 kutatót vontak be és 25 folyamatban lévő vagy lezárult projektet néztek át. A fejlett technológiák áthidalnak a Szövetség múltján, jelenén és jövőjén, főként a jövőbeli tendenciák meghatározásáról és a fenyegetések feltérképezéséről esett szó.

2019. 10. 14. ? Az űr, mint a NATO védelem és elrettentés alapvetően szükséges eszköze (Haiszky Edina Julianna)

A NATO Katonai Bizottságának 2019. október 14-ei ülésének fókuszában az űr kérdése állt, melynek jegyében John Raymond, az újra megalapított US Space Command parancsnoka tartott eligazítást.

Elsőként a NATO Katonai Bizottságának helyettes elnöke Scott Kindsvater altábornagy szólalt fel, aki kiemelte, hogy az űr kérdése a NATO politikájában előkelő helyet foglal el illetve ismertette az 2019 júniusában elfogadott első szövetségi űrpolitika jelentőségét. Hiszen az űrben lévő eszközök, az általuk biztosított összeköttetések behálózzák az emberek mindennapi életét, illetve ezeket az eszközöket már nem csak békés célokra lehet alkalmazni.

Ezt követően John Raymond vette át a szót, aki részletes tájékoztatást adott a NATO-ban jelenleg folyó tevékenységekről. A US Space Command parancsnoka hangsúlyozta, hogy a szervezetük célja a NATO űrbeli pozíciójának erősítése, ehhez első sorban szorosabb együttműködésre van szükség a szövetséges nemzetekkel és külső kereskedelmi cégekkel.

Scott Kindsvater altábornagy az ülést azzal a következtetéssel zárta le, miszerint a NATO nem kívánja militarizálni a világűrt, ami ettől függetlenül azonban fontos szerepet játszik az információk megosztásában, az interoperabilitás fokozásában, így védelme igenis kiemelt pozíciót kell hogy kapjon a NATO politikájában.

Partnerkapcsolatok

2019. 10. 09. ? A NATO és Japán fokozza a kibervédelemről folytatott párbeszédet (Györgyi Dominika)

A NATO és Japán október második hetében megbeszéléseket folytatott a jelenlegi kiberfenyegetésekről és a jövőben várható fejlesztési intézkedésekről.

?A kiberfenyegetések egyre összetettebbé, kártékonyabbá és kényszerítőbbé válnak. Tartós és fejlődő természetük megköveteli, hogy folyamatosan alkalmazkodjunk és megfelelően reagáljunk rájuk. Ebben a gyorsan változó környezetben a NATO-nak a szövetségesei, partnerországai és szervezetei alkotta egyedülálló hálózatára kell támaszkodnia?- nyilatkozta Christian Liflander, a NATO Főhadiszállás Kibervédelmi Intézetének vezetője. A tisztviselők megosztották egymással a NATO és Japán jelenlegi kibertámadások elleni erőfeszítéseivel kapcsolatos észrevételeiket. A figyelem középpontjába továbbá a normákon alapuló, kiszámítható és biztonságos kibertér került.

?Amint a japán új Nemzeti Védelmi Program-iránymutatásaiban szerepel, prioritást élvez a kibervédelmi képességünk megerősítése. Mivel a kibernetikus tér körüli kockázatok manapság egyre nagyobb kihívást jelentenek, hatékonyan együtt kell működnünk más, hasonló gondolkodású országokkal a kibertámadások elleni gyors és megfelelő intézkedések meghozatala érdekében és úgy hiszem, hogy a Japán-NATO együttműködés megerősítése a kibertérben hozzájárul ehhez.? – hangsúlyozta Kyosuke Matsumoto, a Japán Védelmi Minisztérium Stratégiai Tervezési Osztályának igazgatója.

A NATO számos partnerországgal együttműködik a nemzetközi biztonság előmozdítása érdekében, a kibervédelem tekintetében ez a közös értékeken és megközelítésen alapul.

A Tokióban tartott tárgyalásokat követően a NATO képviselői kapcsolatba léptek az egyetemekkel is. Liflander úr megnyitotta a CYDEF 2019 konferenciát, amelyet a NATO Tudomány a Békéért és Biztonságáért Program finanszíroz, és amelynek célja a kibervédelem érdekeltjei közötti hatékony együttműködés, valamint az új technológiák kibervédelemben való eredményes felhasználása áll.

Konferenciák

2019. 10. 16. ? Washington ad otthont a 2019. évi NATO Ipari Fórumnak (Németh Csenge)

Az Észak Atlanti Szerződés Szervezetének képességeinek tervezéséről és fejlesztéséről szóló eseményt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szponzorálta. A Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, André Lanata tábornok és a NATO Védelmi Beruházási Főtitkár helyettese, Camille Grand társszervezőkként segítették a főtitkár munkáját.

Ebben az évben a fórum további lehetőséget kínált a NATO 70. évfordulójának megünneplésére is, illetve megrendezésre került a decemberi londoni NATO-vezetők találkozójának döntéshozatal előtti ülése.

Az első napon négy szekció foglalkozott a döntéshozatalhoz hozzájáruló elemekkel: feladatszabás, információ gyűjtés és feldolgozás, siker kifejlesztése és kiterjesztése; adatfelhasználás; operatív tudatosság és előrejelzés; és az emberi döntéshozatal támogatása.

A második napon tartott plenáris ülésen a döntéshozatalt befolyásoló kialakuló tendenciákról és a változó információ elemzésről volt szó, amelyben a NATO jelenlegi geopolitikai biztonsági környezetében a NATO elrettentő képességének és védelmi helyzetének javítására irányuló ajánlásokkal foglalkoztak.

A NATO Ipari Fóruma a NATO nagyköveteinek és katonai képviselőinek, az Egyesült Államok fogadó nemzetének magas rangú képviselőinek, a NATO és az európai intézményeknek, a védelmi, biztonsági és kereskedelmi ipart képviselő vezérigazgatóknak és magas rangú vezetőknek, a kutatóközpontoknak és az egyetemeknek a hozzászólásaival került megrendezésre.

Az eseményre 2019. november 13?14-én, Washington DC-ben kerül sor. További információk a http://www.act.nato.int/industryforum oldalon találhatók.

2019. 10. 23. ? NATO Főtitkár beszédet mondott a fegyverzetellenőrzésről szóló konferencián (Szilágyi Laura)

Jens Stoltenberg kiemelte a NATO erős és tartós elkötelezettségét a fegyverzetellenőrzés, a leszerelés és a non-proliferációs folyamatok mellett. Napjainkban ezeken a területeken sok nehézség adódik, az eddigi globális fegyverzetellenőrző rendszer omladozik. Mindez adódik Oroszország nemzetközi kötelezettségeket felrúgó magatartásából és az új szereplők és technológiák megjelenéséből.

Ahhoz, hogy a fegyverzetellenőrzés továbbra is hatékonyan működhessen, szükség van ezen eljárásoknak a megváltozott környezethez alkalmazkodniuk. A Főtitkár négy területet emelt ki, melyeken megvalósulhatna az együttműködés a témában. Fontos egy non-proliferációs szerződés elfogadása, a nukleáris fegyverzetellenőrző rendszer fejlesztése, a Bécsi Dokumentum modernizálása, valamint új szabályok és szabványok felállítása.

A NATO-nak gondoskodnia kell róla, hogy a fegyverzetellenőrzés továbbra is a kollektív biztonság fenntartásának hatékony eszköze lesz.

2019. 10. 25. ? Védelmi miniszterek előkészítették a londoni NATO-csúcstalálkozót (Kertai Zoltán Péter)

A Szövetség védelmi miniszterei két napos ülésezés után megágyaztak a londoni NATO csúcstalálkozónak. A tárgyalások témái közt szerepelt Észak-Szíria kérdése, a tehermegosztás harmonizálása, a NATO missziók és Afganisztán.

A szíriai helyzet kezelésére a Szövetség hangsúlyozta a politikai megoldás szükségességét, és kiemelte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen tett győzelem megőrzésének kulcsfontosságát. Német javaslat érkezett egy biztonsági zóna kialakításáról és a jelenlét növeléséről a térségben, amit a Főtitkár szívesen fogadott.

Mindemellett új eredményről számolt be Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár. A Szövetséges küldetéseket ellátó repülőgépek elsőbbségi légi irányításban részesülnek Európa-szerte. ?Ezt nevezzük a Gyors Légi Mobilizálásnak? ? mondta a Főtitkár.

Közösen az Európai Unióval, Finnországgal és Svédországgal a Szövetség a hibrid veszélyekre adható válaszokat is feltárta a nagyobb tűrőképesség érdekében. Megegyeztek a polgári telekommunikáció új követelményeiben. Ilyen például az átfogó kockázatelemzés, kibertámadások beazonosítása és veszélyek minimalizálása.

A költségmegosztás harmonizálásáról elmondható, hogy már 5. éve folyamatosan növekednek a védelmi kiadások az európai szövetségesek és Kanada költségvetéseiben. ? A következő év végére a szövetséges államok összesen 100 milliárd dollárt adnak hozzá a költségekhez, de még ennél is többet kell tennünk.? ? jelezte a Főtitkár.

Afganisztán a fő témák között szerepelt a tárgyalásokon. Az afgán biztonsági erők továbbra is számíthatnak a támogatásra, és kiképzésre, hogy képesek legyenek fenntartani a békét és küzdeni a nemzetközi terrorizmus ellen. Továbbá a Szövetség elkötelezett a béketárgyalások folytatásában, azonban ehhez szükség lesz a tálibok kompromisszumkészségére.

Belső, szervezeti változások

2019. 10. 25. ? Négy szövetséges fog össze egy regionális különleges erők parancsnokságért (Kertai Zoltán Péter)

Október 25-én a horvát, a szlovák, a szlovén és a magyar honvédelmi miniszterek egy közös egyetértési megállapodást írtak alá, amelyben egy magyar vezetés alatt álló Regionális Különleges Műveleti Parancsnokság létrehozásáról tettek nyilatkozatot. A parancsnokság 2021 januárjára éri el kezdeti, és 2024 decemberére teljes működését. Az aláírás alkalmával a NATO főtitkárhelyettese, Mircea Geoana tábornok kiemelte ? ?Ahogyan a különleges műveleti erők egy sokoldalú eszközt képviselnek a modern konfliktusokban, ez az aláírási ünnepség egy fontos lépést tesz a régió különleges erőinek megerősítésében és növeli a Szövetségen belüli együttműködést és interoperabilitást.?

Szerzők: Györgyik Dominika, Haiszky Edina Júlianna, Kertai Zoltán Péter, Németh Csenge, Szilágyi Laura

Összeállította: Szilágyi Laura

EU hírfigyelő – 2019. október

Szerző:

Berkes Rudolf

nov 6, 2019

Brexit

Október 14-én a királynő beszédével kezdődött meg a brit parlament új ülésszaka. II. Erzsébet beszédében felolvasta a kormány programját, amelynek fő prioritása a szigetország október 31-ei kiléptetése az Európai Unióból. Boris Johnson kormányfő a parlament megnyitása után el is utazott az Európai Tanács október 17-18-ai ülésére, ahol a kilépési megállapodás módosításáról fognak dönteni az uniós kormány- és államfők.

2019. október 17-én, intenzív tárgyalásokat követően, megállapodás született a az Egyesült Királyság és Európai Bizottság között. Az Európai Bizottság felvetette az Európai Tanácsnak, hogy hagyja jóvá elsősorban a módosított politikai nyilatkozatot, amely az Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kapcsolatrendszerét foglalja össze, valamint a módosított megállapodást, mely a kilépésről és az Észak-Írország, Írország helyzetről szóló jegyzőkönyvről is rendelkezik. Az EB felkérte az Európai Parlamentet, hogy adja egyetértését a megállapodáshoz.

Ezt követően az EU27-ek elfogadták módosított politikai nyilatkozatot és a kilépésről rendelkező megállapodás módosított változatát. Az Európai Tanács rendelkezései újabb lépést jelenthetnek a rendezett kilépés felé.

?Megszületett a megállapodás, így elkerülhetjük a káoszt, valamint a feszült légkör kialakulását az EU27-ek és az Egyesült Királyság között.? – Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

A brit parlament október 19-én szombatra hívott össze rendkívüli ülést, melyen az Európai Unióval újonnan letárgyalt kilépési megállapodásról vitáztak és szavaztak az alsóházi képviselők. Az ülés közben tízezrek tüntettek a parlament épülete előtt egy második brexit-népszavazást követelve. A képviselők végül a megállapodásról nem szavaztak, ugyanis egy olyan módosító indítványt került elfogadásra, amely biztosítaná, hogy a kilépési megállapodás gyakorlati megvalósításához szükséges törvények menjenek át a törvényhozáson és utána fogadják el a megállapodás egészét. A képviselők ezzel kívánják elkerülni a rendezetlen kilépést. A döntés elhalasztása miatt azonban Boris Johnson kormányfőnek kérvényeznie kellett a halasztást az Európai Uniónál. A kormányfő ezt ígéretei ellenére megtette, ugyanis törvény kötelezte rá.

Október 21-én az Európai Unió Tanácsa elfogadta a kilépésről rendelkező megállapodás aláírásáról szóló határozatot, valamint az említett megállapodás megkötéséről szóló kiigazított tanácsi határozattervezetet, melyet, az elfogadást követően továbbítottak az Európai Parlamentnek, annak érdekében, hogy a Parlament is jóváhagyja. Erre írásbeli eljárás keretében kerül sor. Az EU27-ek felkérték az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát, hogy tegyék meg az szükséges lépéseket, annak érdekében hogy a megállapodás november 1-jén hatályba léphessen.

Október 22-én szavazott a brit parlament a kilépési megállapodás gyakorlati megvalósításához benyújtott törvényjavaslat mellett szavazott, ami a későbbi esetleges elfogadásának első lépését jelentette. A javaslat megszavazásával először jött létre többség a egy brexit-megállapodás mögött. Azonban a kormányfő által javasolt három napos jogalkotási menetrendet elutasították, így biztossá tették, hogy a szigetország nem léphet ki október 31-én.

Október 29-én az Európai Tanács határozatot fogadott el az 50. cikk szerinti határidő meghosszabbításáról. A meghosszabbítás 2020. január 31-ig tart, annak érdekében, hogy megfelelő körülmények között jöjjön létre a kilépés és a ratifikáció is le tudjon zajlani. A hosszabbítás során az Egyesült Királyság az EU teljes jogú tagjának tekintendő.

Boris Johnson előrehozott választásról szóló javaslatot nyújtott be a parlament alsóházának, miután nem sikerült elérnie az Unióból való kilépést október 31-ig. Az indítványt a vita után október 29-én fogadta el az alsóház, a következő két napban pedig a Lordok Háza és a királynő jóváhagyását is megkapta törvény. A parlamenti választások napját december 12-ére tűzték ki.

Szomszédságpolitika

Nyugat-Balkán

A vártakkal ellentétben az Európai Tanács októberi ülésén nem jelentették be a csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával és Albániával. Az Európai Tanács a 2020 májusában Zágrábban tartandó EU?Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt vissza fog térni a bővítés kérdésére. Ezzel a lépéssel az uniós intézmények vezetői és a szakértők szerint is ?történelmi hibát? követtek el a tagállamok vezetői. A csatlakozási folyamat megkezdéséhez egyhangú döntésre van szükség a tagállamok részéről és mivel Franciaország, Hollandia és Dánia megvétózták a döntést, így elhalasztásra kerül a téma.

Törökország

Az Európai Tanács október 17-18-ai ülése után kiadott közleményében ítéli el Törökország egyoldalú katonai fellépését Északkelet-Szíriában, ?amely elfogadhatatlan emberi szenvedéseket okoz, aláássa az Iszlám Állam elleni küzdelmet és súlyos fenyegetést jelent Európa biztonságára?. Az Európai Tanács a török offenzíva október eleji megindulása óta többször is felszólította Törökországot, hogy szüntesse be katonai fellépését, vonja ki haderőit és tartsa tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot.

Fehéroroszország

Miután a breszti kerületi bíróság halálos ítéletet szabott ki Viktar Serhil fehérorosz állampolgárra, az Európai Unió október 28-án nyilatkozatot adott ki melyben kiemeli, hogy a halálbüntetés embertelen és hatástalan büntetés, amelynek nincs visszatartó ereje. Az EU szóvivője a kivégzésekkel kapcsolatos moratórium bevezetését a halálbüntetés eltörléséhez vezető út első lépésének tartja.

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint az Európa Tanács főtitkára közös nyilatkozatot tett közzé a halálbüntetés elleni világnap alkalmából október 10-én A nyilatkozat kijelenti, hogy a halálbüntetés kegyetlen, embertelen és megalázó büntetés, amely ellentétes az élethez való joggal, és bosszút jelent, nem pedig az igazságosságot, és annak eltörlése hozzájárul az emberi méltóság fokozásához. Az EU és az Európa Tanács minden országot arra ösztönöz, hogy csatlakozzanak a Kínzásellenes Globális szövetséghez, amely elkötelezi magát a kínzás és kivégzés során használt felszerelések kereskedelmének korlátozása mellett.

Ukrajna

Az EU kiadta harmadik éves jelentését, melyben listázza 62 kereskedelmi partnerrel végrehajtott 35 fő kereskedelmi szerződését. A lista szerint az EU és Ukrajna közötti kereskedelem 2017-2018 között 9%-kal növekedett, valamint Ukrajna exportjának 42%-a az EU-s piacokon kerül értékesítésre. A jelentés kiemeli, hogy Ukrajna több kérdésben folyamatosan halad előre a jogszabályok és tervezetek EU joghoz való közelítésében. A jelentés kritikaként fogalmazza meg, hogy az országban a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos jogszabályi környezet túl gyenge, valamint nem felel meg a nemzetközi normáknak, ezenkívül további egyeztetésre van szükség az ukrán jogszabályok és az uniós jogszabályok között, az állami támogatásokat érintő kérdésekben.

Azerbajdzsán

Az EU azerbajdzsáni nagykövetsége nyilatkozatot adott ki az országban történt tüntetésekkel kapcsolatban. A nyilatkozatban elítélték a bakui tüntetések során békés tüntetőkkel szembeni erőszakos rendőri fellépést, valamint felszólították a hatóságokat, hogy engedjék szabadon a letartóztatott tüntetőket. Az EU megjegyezte, hogy a gyülekezés szabadsága alapvető emberi jog, és elvárják, hogy Azerbajdzsán biztosítsa annak teljes körű gyakorlását, összhangban az ország nemzetközi kötelezettségeivel.

A nagykövetség október 31-én ismét nyilatkozatot adott ki, amelyben megcáfolja azokat a médiában megjelent vádakat amik szerint, Baku utcáit csatatérré szeretnék változtatni. A nyilatkozat kiemeli, hogy Azerbajdzsán az EU fontos partnere, a keleti partnerség résztvevője, valamint energetikai kérdésekben az EU stratégiai partnere.

Grúzia

A harmadik magas szintű EU ? Grúzia stratégiai biztonsági párbeszédre október 25-én került sor az ország fővárosában, Tbilisziben. A felek ismét megvitatták az Abházia és a Tskhinvali / Dél-Oszétia grúz régióinak biztonsági és humanitárius helyzetét, ideértve az Oroszországgal kapcsolatos közelmúltbeli fejleményeket, és hangsúlyozta az EU által közvetített, 2008. augusztus 12-i tűzszüneti megállapodás végrehajtásának fontosságát. A párbeszédet Vakhtang Makharoblishvili, Grúzia első külügyminiszter-helyettese és Jean-Christophe Belliard, az Európai Külügyi Szolgálat helyettes főtitkára vezette. További megvitatott témák a hibrid fenyegetések, ideértve a stratégiai kommunikáció e tekintetben betöltött szerepét és az energiabiztonságot is. Mindkét fél elismerte Grúzia hozzájárulását az EU közös biztonság- és védelempolitikájához (KBVP), többek között az EU által vezetett válságkezelési műveletekben való részvétel révén, és feltárta az e területen folytatott együttműködés fokozásának lehetőségeit.

Örményország

Október 19-én az Örményországba delegált EU-küldöttség vezet?je, Andrea Wiktorin nagykövet részt vett az Állami Bevételek Bizottságának workshopján, amelyet az Örményország migráció és határellen?rzés támogatása (MIMBA) projekt. A workshop az Állami Bevétel Bizottság 2020-2024-es stratégiáját vitatta meg, illetve a stratégia kapcsolatát más ágazatokkal. Örményország miniszterelnöke, Nikol Pashinyan szintén részt vett az eseményen, és nyitóbeszédet tartott.

Október 30-án Andrea Wiktorin nagykövet találkozott a keleti partnerség civil társadalmi fórumának Örményország nemzeti platformjának tagjaival. Az ülésen a felek megvitatták a jövőbeni együttműködést, ideértve az EU és Örményország átfogó és megerősített partnerségi megállapodás (CEPA) végrehajtását.

Moldova

Federica Mogherini az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője október 3-án látogatott Chi?inău-ba, a moldáv fővárosba. Találkozott Igor Dodon elnökkel, Maia Sandu miniszterelnökkel, Nicu Popescu külügyi és európai integrációs miniszterrel, valamint Sandu kormányának más minisztereivel. Chi?inăuban és Brüsszelben egyaránt hangsúlyozta a főképviselő asszony az EU támogatását moldovai reform folyamatban, megerősítve, hogy kész további lépéseket tenni a kézzelfogható fejlődés és a kötelezettségvállalások folyamatos teljesítése tekintetében. Az EU eddig megkezdte a költségvetési támogatások kifizetését, számos finanszírozási megállapodást írt alá, magas szintű szakértelmet mozgósított a kormány számára, és a következő hetekben tervezi felszabadítani a makroszintű pénzügyi támogatás első részletét.

Az Európai Bizottság október 18-án jóváhagyta a költségvetési támogatás gyanánt 14,35 millió euró folyósítását, amelynek célja a Moldovai Köztársaság új kormánya által megkezdett reformok végrehajtása. Ez a támogatás segíteni fogja a rendőrségi reformot, a korrupció és a pénzmosás elleni küzdelmet, az energia ágazat korszerűsítését valamint a hatékonyabb és átláthatóbb államháztartási politikát. Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a bővítési tárgyalásokért felelős biztos hozzátette: „A mai támogatási csomag bemutatja az EU elkötelezettségét a moldovai polgárok iránt, akik már régóta követelik az ilyen reformok végrehajtását.”

Az EU és a Moldovai Köztársaság szeptember 30-án tartotta az EU ? Moldova társulási megállapodás alapján a Társulási Tanács ötödik ülését. A találkozót követően az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini köszönetet mondott Moldovai miniszterelnöknek, Maia Sandunak. A főképviselő asszony beszédében kiemelte az EU-Moldáv kapcsolatok mélységét, valamint a találkozó sikerességét. Mogherini szerint az EU-nak az országnak nyújtott támogatása ?továbbra is a reform előrehaladásától függ?.

Szankciós politika

Az Európai Unió Tanácsa meghosszabbította 2020. október 16-ig a vegyi fegyverek terjedését és használatát korlátozó uniós intézkedések hatályát. A szankciók kilenc személyre – akik közül 5 a szír konfliktusban vállalt szerepe miatt, míg 4 a salisburyi merénylet kapcsán – és egy szervezetre vonatkoznak. A jegyzékbe vett szervezet ellen vagyoni eszközök befagyasztása, míg a személyek esetében vagyoni eszközeik befagyasztása valamint az EU.-ba való beutazás tilalma maradt továbbra is érvényben. A szankciókkal az Európai Unió célja a vegyi fegyverek proliferációjának meggátolása, ezzel támogatva a vegyi fegyverek elleni globális fellépést és a nemzetközi biztonság javulását.

Nicaragua

A Tanács a nicaraguai belpolitikai helyzetre válaszul célzott korlátozó intézkedésekre vonatkozó keretrendszert fogadott el, amely biztosítja az olyan szervezetek és személyek szankcionálását, akik kapcsolatba hozhatók az emberi jogok megsértésével, a demokrácia és jogállam leépítésével, valamint a civil társadalom és demokratikus ellenzék elnyomásával. A korlátozással sújtott szervezetek ellen vagyoni eszközeik befagyasztása, míg a természetes személyek ellen vagyoni eszközeik befagyasztása, illetve az EU-ba történő beutazás tilalma lép életbe. Az Európai Unió felszólítja továbbá Nicaragua kormányát és valamennyi részes felet a mielőbbi konstruktív, érdemi nemzeti párbeszédre, különös tekintettel egy új, a nemzetközi standardnak megfelelő választási reform meghozatala céljából, amely elősegítené a közintézményekkel szemben támasztott bizalom visszanyerését az országban.

Összeállította: Berkes Rudolf

A víz szerepe az arab-izraeli konfliktusban

Szerző:

Fodor Márk Joszipovics

nov 4, 2019

?Vízkonfliktusok? sorozat
A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világban jelenlévő lehetséges vízkonfliktusokkal kapcsolatban.

Napjainkban a klímaváltozás térnyerése kapcsán a politikai kommunikációban, ismételten előtérbe került a vízkonfliktusok lehetősége és annak vizsgálata. A téma ellentmondásos, a teljes negligálás mellett, megjelennek azon vélemények is, amelyek minden napjainkban zajló fegyveres vagy társadalmi konfliktust a fogyasztható vízmennyiség lakosság számára való elérhetőségére vezetnek vissza. Az igazság nyilvánvalóan ennél árnyaltabb, ?színtiszta? vízkonfliktust nem lehet egyértelműen megállapítani a nemzetközi kapcsolatok történetében, azonban az való igaz, hogy számos esetben nagy hangsúllyal volt jelen vízhez való hozzáférés az államok és/vagy társadalmi csoportok közötti összeütközésekben és ez különösen igaz a Közel-Keletre, azon belül pedig az arab-izraeli konfliktusra.

A Közel-Kelet történelmében mindig is központi szerepet foglaltak el a különböző vízforrások, hiszen a közismert ókori civilizációk (Egyiptom, Babilon) mind-mind egy adott folyó mentén, vagy annak medencéjében alakultak ki és fejlődtek meghatározó birodalommá. Ugyancsak közismert, hogy bizonyos területeken kívül alapvetően vízhiányban szenved a térség, amely fokozottan növekvő kockázatot jelent a népességszám növekedését, valamint a technológiai fejlődés ezirányú igényeit tekintve. A víz ráadásul mindkét érintett nép kultúrájában nagy hangsúllyal van jelen, és rendkívül nagy hatással bírt életformájuk kialakulására, hiszen a XX. században mindkét nép életformáját alapvetően a mezőgazdaság határozta meg. Az erőforrásokért való vetélkedést mindig is valamilyen fokú vetélkedés, konfliktust kísérte az emberiség története során, nem véletlen hogy a világ vezető politikusai számos alkalommal kifejtették aggodalmukat a régió biztonsága kapcsán. Noha ezek a ?jövendölések? ritkán következnek be cáfolhatatlan pontossággal (lásd Butrosz-Butrosz Gáli ENSZ Főtitkár kilencvenes években elhangzott híres kijelentését, amely szerint a Közel-Kelet következő háborúja a víz kapcsán fog kitörni), felelőtlenség lenne elhanyagolni a kérdés vizsgálatát.

Az arab-izraeli konfliktus egy rendkívül összetett, hosszú múltra visszatekintő probléma, amely alapjaiban határozza meg a közel-keleti regionális biztonsági komplexum belső dinamikáját. A konfliktust alkotó számos komponens közül a modernkori történelem folyamán mindig, de napjainkban egyre nagyobb hangsúllyal van jelen a vízkészletekhez való hozzáférés, így ennek áttekintése kiváló esettanulmánya lehet a vízkonfliktusok vizsgálatának.

A vízforrások biztosításának kérdése már a XX. század elején bekerült a cionista mozgalom Palesztinát érintő terveibe. Az 1919-es párizsi békekonferencián tartózkodó cionista delegáció kiemelte, hogy Palesztina tartomány határait úgy kell kialakítani, hogy az tartalmazza a Golán-fennsíkot, a Jordán-völgyét (tehát gyakorlatilag a mai Ciszjordiániát), valamint a libanoni Litáni folyót, ahhoz hogy a terület lakosságának életkörülményei biztosítva legyenek. Jól látható, hogy már a XX. század elején meghatározásra kerültek azok a területek, amelyek stratégiai jelentéségűek Izrael Állam szempontjából, és hogy ezen kiválasztásban mekkora hangsúllyal jelent meg a vízkészletek kérdése.

A víz, mint konkrét konfliktusforrás először az 1950-es években került elő az arab-izraeli kapcsolatokban, amikor 1953-ban Izrael megkezdte a Nemzeti Vízvezető Hálózatának kiépítését, amelynek célja az volt, hogy a Genázáreti-tó vizéből az életfeltételek megteremtéséhez elegendő vizet juttasson a Negev-sivatag területére. A tervezet súlyosan sértette Szíria és Jordánia érdekeit, ezért a döntést számos kisebb katonai incidens követte kölcsönösen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa végül Izrael javára döntött és az építkezés folytatódhatott. A vita feloldására az Arab Liga és Izrael Állam, Eric Johnston amerikai közvetítő segítségével megalkották a ?Jordán-völgyének Egységes Vízügyi Tervét?, amely meghatározta, hogy mely ország mekkora mértékben részesül az érintett vízforrások készletéből. Bár a terv politikailag megbukott, mert az Arab Liga államai nem tudták azt ratifikálni, a tervben meghatározott keretszámokhoz a továbbiakban is minden fél tartotta magát.

A Nemzeti Vízvezető Hálózat megépítése körüli indulatok azonban közel sem csillapodtak el véglegesen. Amikor 1964-ben befejezték az építkezést, az Arab Liga kairói csúcstalálkozóján döntést hoztak arról, hogy az izraeli Vízvezető Hálózat veszélyt jelent a létezésükre nézve, valamint túlságosan nagymértékben hozzájárul Izrael Állam gazdasági megerősödéséhez. Az Arab Liga ezért azt a döntést hozta, hogy elterelik a Jordán-folyó ágait, amivel 35%-al csökkentették volna az izraeli vízhozamot. A munkálatok megkezdését Izrael fegyveres erővel igyekezett megállítani, számos katonai incidens zajlott le a határok mentén, amelyek bizonyos mértékben hozzájárultak az 1967-es hatnapos háborúhoz vezető körülmények kialakulásához.

A hetvenes évek végén ? nyolcvanas évek elején meginduló telepesmozgalom tekintetében fontos megjegyezni, hogy tovább mélyítette a vízforrásokkal kapcsolatos feszültséget a felek közt a telepek bekapcsolása a Vízvezető Hálózatba, amely a telepesmozgalommal kapcsolatos aktív kormányzati támogatás egyik jele volt. A helyzetet súlyosbította, hogy ezzel egy időben a régión végig söprő szárazság miatt a Begin-adminisztráció korlátozta a palesztinok vízhasználatát a megszállt területeken.

A vízkérdés a kilencvenes években meginduló békefolyamatban is központi szerephez jutott. Az 1995-ös oslói II-es békemegállapodásban Izrael Állam elismerte a palesztinok vízforrásokhoz való hozzáférésének jogát és megegyeztek egy bizonyos nagyságú vízmennyiség állandó biztosítását a palesztinok részére. Létrehozták továbbá a Palesztin Vízügyi Hatóságot, valamint egy közös Vízügyi Bizottságot is a vízellátással kapcsolatos kérdések rendezésére. Fontos megjegyezni azonban, hogy a békemegállapodásban foglaltak csupán ideiglenes megoldásként szolgáltak: a vízkérdés végleges rendezését a békefolyamat kardinális kérdéseként a jövőre hagyták.

A Palesztin Vízügyi Hatóság azonban közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek legfőbb oka, hogy nem rendelkezett tényleges befolyással a megszállt területeken, hiszen a megszállási zónák és a katonai igazgatás kiterjedésének következtében csupán a területek 21%-a felett rendelkezik illetékességgel, ráadásul ezeken a területeken is sokan privát kutakból látják el a háztartásukat, ezáltal pedig láthatatlanok a Hatóság számára.

A vízkérdés még napjainkban is rendezetlen: kötelező érvénnyel nem bíró nemzetközi szokásjogokon és ratifikálatlan egyezményeken túl nincs olyan döntés vagy rendezőelv, amely megoldást kínálhatna a problémára, így továbbra is az aktuális reálpolitikai erőviszonyok fogják meghatározni a palesztin lakosság vízellátását. A nemzetközi kapcsolatok jelenlegi tendenciáit vizsgálva ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a megoldás semmiképpen sem a mindkét fél számára megfelelő, konszenzusos irányba mutatna.

Szerző: Fodor Márk Joszipovics

Szerbia EU-integrációja ? álom marad a csatlakozás?

Szerző:

Kőbányai Dénes

nov 3, 2019

Poznan, 2019. július 5.Andrzej Duda lengyel államfő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár (asztalnál b-j) az uniós csatlakozásra váró hat nyugat-balkáni ország EU-integrációjával foglalkozó úgynevezett berlini folyamat csúcstalálkozóján Poznanban 2019. július 5-én. A tanácskozáson Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia vezetői, valamint tíz uniós tagállam kormány- és államfői vesznek részt.(Forrás: MTI/PAP/Jakub Kaczmarczyk)

Hosszú évek óta fontos és vitatott téma az európai politikai színtéren a nyugat-balkáni államok esetleges csatlakozása az Európai Unióhoz. A magyar külpolitika számára is fontos és érzékeny terület ez, a magyar kormányzat kiemelt prioritásként kezeli a nyugat-balkáni államok, köztük Szerbia csatlakozási folyamatának felgyorsítását. Jelen elemzésben a legnagyobb és legfontosabb nyugat-balkáni állam, Szerbia helyzetét és kilátásait vizsgáltam meg az európai integráció tekintetében.

A nyugat-balkáni országok közeledése az Európai Unióhoz

Az európai integráció és a Balkán államainak kapcsolata nem új keletű, hiszen az Európai Közösségek és Jugoszlávia az 1980-as években már kereskedelmi és együttműködési megállapodást kötött egymással, sőt, a ?80-as évek elején uniós körökben napirenden volt Jugoszlávia felvétele az EK-ba. Azonban az 1990-es években lezajlott délszláv háború és a súlyos etnikai konfliktusok, melyek Jugoszlávia felbomlásához vezetettek, természetesen nem tették lehetővé azt, az Európai Unió számításba vegye az újonnan épphogy megalakult országok felvételét. A szerb-koszovói konfliktus 1999-es ideiglenes megoldása után (Koszovó átmeneti ENSZ-igazgatás alá került) a 2000 júniusában megtartott feirai csúcson nyilatkoztatták ki először az uniós vezetők, hogy a Nyugat-Balkán országai potenciális tagjelöltek. Maga a ?Nyugat-Balkán? fogalma nem bír semmilyen földrajzi, kulturális tartalommal, ez csupán az EU által bevezetett fogalom ezen csatlakozni kívánó államok közös megnevezésére. 2000 novemberében Zágrábban találkoztak az EU és az érintett államok képviselői, ahol nyilvánvalóvá tették a felvétel követelményeit: a koppenhágai kritériumok teljesítése és az ún. stabilizációs és társulási folyamat végrehajtása. Az Unió elkötelezettségét a nyugat-balkáni országok befogadása iránt jelezte a 2003-as Thesszaloniki Agenda is, melynek keretében az EU-s vezetők kinyilvánították, hogy a következő államok potenciális tagjelölt országoknak tekintendők: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Szerbia és Montenegró (Koszovót is beleértve).

Az EU és a nyugat-balkáni országok kapcsolatának keretéül szolgáló stabilizációs és társulási folyamat (Stabilization and Association Process ? SAP) négy különböző részre tagolódik:

1. Az EU által biztosított egyoldalú kereskedelmi kedvezmények, ami azt jelenti, hogy ezen országok vám ? és korlátozásmentesen exportálhatják termékeik nagy részét az Unió területére.

2. Stabilizációs és társulási megállapodások (Stabilization and Association Agreement ? SAA), melyet minden országgal külön kötöttek meg. Ezen megállapodások hivatottak elősegíteni a magas szintű politikai kapcsolatok elmélyítését, a teljes szabad kereskedelem megteremtését, illetve az Unió joganyagának ((acquis) átvételét. Ez utóbbi cél eléréséhez a csatlakozni kívánó államok számíthatnak az EU szakmai és pénzügyi segítségére is. Ezek a megállapodások külön intézményrendszert is létrehoztak: Stabilizációs és Társulási Tanács, Stabilizációs és Társulási Bizottság, Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottság.

3. Az EU pénzügyileg is jelentősen segíti a modernizációt, fejlesztéseket, különösen az uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen feltételek megvalósítását. 2000 és 2006 között kifejezetten a Nyugat-Balkánra vonatkozólag működött az ún. CARDS-program (Community Assistance for Reconstruction, Development and Stabilisation), melynek teljes költségvetése 4,65 milliárd eurót tett ki. 2007-től összevonták a különböző fejlesztési alapokat, és létrehozták az előcsatlakozási támogatás rendszerét (Instrument for Pre-Accession Assistance ? IPA).

4. A térség államainak regionális együttműködése is elengedhetetlen feltétele a csatlakozásnak, különösen egy etnikailag és vallásilag olyan tarka helyen, mint a Balkán. Az EU elvárja, hogy intézményesítsék politikai kapcsolataikat, kössék össze infrastrukturális hálózataikat, teremtsék meg egymás között a szabadkereskedelmi viszonyokat (Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, CEFTA létrejötte), és lépjenek fel közösen olyan belbiztonsági kérdésekben, mint a szervezett bűnözés és az illegális migráció megfékezése. Ezen célok megvalósítása érdekében jött létre a Regionális Együttműködési Tanács (RCC), amely a délkelet-európai együttműködési folyamat (SEECP) égisze alatt működik. Az EU és számos tagállam támogatja és részt vesz ebben az együttműködési keretben. Fontos, hogy a növekvő kooperáció által csökkenjen az erőszakos konfliktusok újbóli kialakulásának veszélye, hiszen az EU-tagság alapelve és feltétele a béke és egymás országainak kölcsönös elismerése.

Természetesen a régió államai nem azonos fejlettségi szintet képviseltek/képviselnek, így minden ország eltérő ütemben haladt/halad előre az uniós taggá válás útján. Minden egyes állam számára az EU külön cselekvési stratégiákat nyújt, illetve az Európai Bizottság értékeli az előrehaladást éves jelentések formájában (progress report). A nyugat-balkáni országcsoport közül eddig egyedül Horvátország lett az EU tagja 2013-ban.

Az alábbi táblázat az egyes országok előrehaladását jelzi:

Ország	SAA aláírása	SAA hatályba lépése	Csatlakozási kérelem benyújtása	Tagjelölti státusz elnyerése	Csatlakozási tárgyalások megkezdése
*Szerbia*	2008. április	2013. szeptember	2009. december	2012. március	2014. január
*Montenegró*	2007. október	2010. május	2008. december	2010. december	2012. június
*Albánia*	2006. június	2009. április	2009. április	2014. június
*Észak-Macedónia*	2001. április	2004. április	2004. március	2005. december
*Bosznia-Hercegovina*	2008. június	2015. június	2016. február
*Koszovó*	2015. október	2016. április

Szerbia és az EU

Az Európai Unió és Szerbia közötti tárgyalások a stabilizációs és társulási megállapodásról 2005 októberében indultak el. Az EU feltételül szabta Szerbiának a volt Jugoszláviával foglalkozó hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködést, azaz a háborús bűnösök kiadatását. 2006 májusának elején az EU megszakította a tárgyalásokat, mert Szerbia hajlandósága az együttműködésre nem volt kielégítő. Egy hónappal később, 2006. június 4-én az addig Szerbia és Montenegró néven ismert államszövetség két önálló államra bomlik, Szerbiára és Montenegróra. 2007 júniusában végül folytatódtak a tárgyalások, miután Szerbia elkötelezte magát a törvényszékkel való együttműködésre. Végül, 2008. április 29-én írták alá Luxembourgban a stabilizációs és társulási megállapodást, azután, hogy ezen év február 17-én Koszovó kikiáltotta függetlenségét. A megállapodás aláírása még nem jelentette annak hatályba lépését. A 2008 júliusában hatalomra kerülő új, integrációpárti szerb kormányzat teljesítette a büntetőbírósággal szembeni kötelezettségeit: 2008-ban Radovan Karadzic, 2011-ben pedig Ratko Mladic és Goran Hadzic került a hágai bíróság elé a szerb hatóságok jóvoltából.

Az EU és Szerbia közötti vízumliberalizációs megállapodás 2009 decemberében lépett életbe, ugyanezen hónapban pedig az ország benyújtotta felvételi kérelmét az EU-ba. A nemzetközi bírósággal való együttműködést honorálva az Európai Tanács 2012 márciusában elfogadta a tagság iránti kérelmet, és támogatta a 2008-ban aláírt stabilizációs és társulási megállapodás ratifikálását, mely végül 2013. szeptember 1-je óta van hatályban. A Tanács döntött a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről az ekkor már hivatalosan is tagjelölt országgal, az első EU-Szerbia Kormányközi Konferenciát 2014. január 21-én tartották Brüsszelben. A tárgyalások elindítását valószínűleg elősegítette, hogy 2013 áprilisában Szerbia és Koszovó megkötötte az ún. brüsszeli megállapodást.

A 35 tárgyalási fejezetből eddig 16-ot nyitottak meg, ebből kettőt ideiglenesen le is zártak. Ez a kettő a két talán legkevésbé érzékeny terület: a ?Tudomány és kutatás?, illetve az ?Oktatás és kultúra? című fejezetek. Az Európai Bizottság 2019-es Szerbiáról szóló jelentése szerint az ország jó felkészültségi szintet ért el a következő fejezetekben: társasági jog, szellemi tulajdon, közlekedéspolitika, tudomány és kutatás, oktatás és kultúra, illetve vámügy. Ez azt jelenti, hogy Szerbia az előbb felsorolt témákban közelítette a jogszabályait a legnagyobb mértékben az uniós joghoz. A Bizottság szerint az ország ?mérsékelten felkészült? a közbeszerzés, statisztika, külkapcsolatok, szociálpolitika és foglalkoztatás, monetáris politika és a pénzügyi szolgáltatások terén. Az EU érdemi előrelépést érzékelt a mezőgazdaságban és az uniós közlekedési vívmányokhoz való igazodásban, míg korlátozott előrelépést az energiaügy területén. A klímaváltozás és a környezetvédelem terén való előrelépésre a jelentés szerint még várni kell.

A csatlakozást nehezítő körülmények

A legfontosabb és legnehezebben megoldható külső tényező, amely Szerbia uniós csatlakozását gátolja, az a Koszovóval való rendezetlen viszonya (amely természetesen Koszovó uniós törekvéseit is akadályozza). Az alig 11 ezer négyzetkilométernyi és 2 millió lakosú terület a szocialista időszakban, 1989-ig széleskörű autonómiát élvezett Szerbián (és természetesen Jugoszlávián) belül. Ekkor Slobodan Milosevic közvetlenül szerb kormányzás alá rendelte a területet, erre Koszovó kikiáltotta függetlenségét, viszont ez nem talált visszhangra az eldurvuló háború alatt. Ez erősítette a nagy többségben lévő albánok szeparatista törekvéseit, és az időközben megalakult Koszovói Felszabadítási Hadsereg erőszakos akciókat folytatott Koszovó függetlenségének eléréséhez. A szerb erők és az albán nacionalisták között gyakorlatilag háborús helyzet alakult ki. Szerb rendőrök sok esetben egyszerűen kivégezték az elfogott albán nemzetiségűeket. 1999 márciusában az USA és a NATO bombázni kezdte Szerbiát (ENSZ BT-felhatalmazás nélkül, Oroszország vétója miatt), melynek hatására még inkább elmérgesedett a viszony, jelentős etnikai tisztogatások zajlottak az albánok részéről a szerb csapatok kivonulása után. Az ENSZ BT 1244-es határozata alapján a terület átmenetileg ENSZ-igazgatás alá került, illetve a NATO biztosította békefenntartó erőket (KFOR). Ezzel az átmeneti rendezéssel a terület bizonyos fokú önállóságot kapott (2001-ben választásokat rendeztek). Ez a konfliktus több mint 13 ezer emberéletet követelt.

2006-tól kezdődően az ENSZ égisze alatt zajlottak a tárgyalások Koszovó státuszának rendezéséről, azonban a szerb fél határozottan visszautasította Koszovó függetlenné válását. Emiatt 2008. február 17-én a terület kikiáltotta függetlenségét, amelyet azóta több mint száz ország elismer. Az EU tagjai közül 5-en nem ismerik el hivatalosan Koszovót független államként, főleg saját határaikon belüli vélt vagy valós szeparatista törekvések miatt: Spanyolország (katalánok, baszkok), Szlovákia, Románia (magyarok), Görögország, Ciprus (törökök). Szerbián kívül például Oroszország és a Kínai Népköztársaság sem ismeri el Koszovót.

Az EU által menedzselt hosszadalmas tárgyalások után 2013. április 19-én a két fél megállapodást kötött a kapcsolatok rendezéséről, amelyet Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfő írt alá Brüsszelben Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közvetítésével. Az egyezmény fajsúlyos pontja volt az Észak-Koszovóban élő szerbek viszonylagos önállóságának megteremtése, illetve az európai integráció fontossága. A brüsszeli szerződés azonban nem hozta meg a várt áttörést a kapcsolatok normalizálásában. 2018 novemberében Koszovó 100 százalékos vámot vetett ki a Szerbiából (és Bosznia-Hercegovinából) érkezett termékekre, mert a szerb lobbi megakadályozta Koszovó felvételét az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. Szerbia válaszul felfüggesztette a tárgyalásokat, így megakadt a párbeszéd a két állam között. Az EU is felszólította Koszovót a vámok visszavonására, hiszen az sérti a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodást, illetve a stabilitási és társulási szerződést. A feszültség továbbra is fennáll a két állam között, amit az sem enyhít, hogy 2018 decemberében Koszovó hivatalosan is megalakította saját hadseregét.

Egy másik nehezítő körülmény lehet Szerbia számára az Oroszországgal való kapcsolata. A két ország között több száz évre visszanyúló történelmi barátság áll fenn, melynek természetesen része a szláv identitás, nyelv és kultúra. Szerbia gyakorlatilag Oroszország hídfőállása a Balkánon, miközben a szerb állam elméletileg elkötelezett az EU-s csatlakozás irányába is. Különösen Aleksandar Vucic 2014-es hatalomra kerülését követően erősödött az együttműködés, például katonai téren. Oroszország erősen támogatja a szerb haderő fejlesztését, amely aggodalmakat vált ki a nyugati szövetségi rendszerben. 2017-ben Szerbia áron alul vásárolt Sz-300-as orosz légvédelmi rendszert. Idén júliusban kisebb diplomáciai botrány is kialakult tíz orosz páncélozott harcjármű Magyarország légterén keresztül történő szállítása miatt. A megállapodások szerint harminc használt T-72-es harckocsi, illetve húsz darab BRDM-2 úszóképes páncélozott felderítő jármű érkezik Szerbiába (feltehetőleg ebből érkezett meg az előbb említett tíz darab). A szerb hivatalos álláspont szerint egyik katonai szövetségi rendszerhez sem kívánnak csatlakozni, megőrzik katonai függetlenségüket, az ország viszont részt vesz a NATO Békepartnerség programjában (az 1999-es bombázások emléke miatt a lakosság nagy többsége elutasítja a teljes jogú NATO-tagságot). Ugyanakkor tény, hogy az orosz fegyvereket vásárló Szerbia több szomszédja is NATO-tagállam (Horvátország, Montenegró, Bulgária, Románia), így a nyugati közvélemény attól tart, hogy ismét felerősödhetnek a balkáni konfliktusok a szerb-horvát, illetve akár szerb-koszovói fronton is. Emellett fennáll a veszélye annak, hogy egy esetleges nagyhatalmak közötti konfliktus során Szerbia területe valóban Oroszország hídfőállása legyen. Ezek a fegyvervásárlások önmagukban természetesen nem fogják megakadályozni az országot abban, hogy uniós taggá váljon. Ez esetben Szerbiának valószínűleg több lehetősége nyílik nyugati fegyverek vásárlására is.

Szerbia, mint fentebb láttuk, nagyon jó viszonyt ápol Oroszországgal, azonban ez kevésbé jelenik meg a külkereskedelmi adatokban. Az elsődleges kereskedelmi partner az Európai Unió, amely toronymagasan vezet a többi partner előtt (lásd lejjebb). 2019. január-augusztus között a szerb export 5 %-a ment Oroszországba, illetve a szerb import 8,8 %-a érkezett onnan. Természetesen ez utóbbi szám sem éppen alacsony, de összevetve az EU-val való kereskedelmi adatokkal, nagyon csekély. Oroszország célja természetesen a kereskedelem minél nagyobb arányú fellendítése, amelynek valószínűleg a szerb kormány sem fog ellentmondani csak azért, hogy kifejezze európai integrációs elkötelezettségét.

Egy másik érdekes kereskedelmi partner Kína, amely már a szerb import 9 %-át adta 2019 január-augusztus között (a teljes szerb export 1,4 %-a áramlott Kínába). Kína százalékos részesedése az importadatokban valószínűleg jelentősen emelkedni fog a következő években, Szerbia ugyanis az ?Egy övezet, egy út? (Új Selyemút) gigaprojekt részes államaként több kínai befektetővel kötött és köt szerződéseket, elsősorban infrastrukturális beruházások megvalósítására. Példának okáért kínai hitelből, illetve kínai munkások közreműködésével fog felépülni egy szénerőmű, amely súlyos környezetvédelmi aggályokat vet fel. Emellett több autópálya-szakaszt is kínai pénzből építenek meg, kínai kivitelező vállalatokkal. Emellett a Magyarországot is nagyban érintő Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése is kínai pénzből valósul meg (a szerbiai szakasz munkálatai 2017 novemberében megkezdődtek). Látva a tendenciákat, a növekvő kínai gazdasági befolyás nem lehet akadálya az uniós tagságnak, hiszen az EU tagállamai közül is sokan tagjai az Új Selyemút kezdeményezésnek, illetve hatalmas üzleteket bonyolítanak le Kínával.

Oroszországon és a Kínai Népköztársaságon kívül Törökország, illetve a Közel-Kelet egyes államai is jelentősen növelik jelenlétüket a Balkán-félszigeten, nemcsak gazdasági tekintetben. Szerbia kereskedelmi áruforgalma Törökországgal 2018-ban meghaladta az 1,2 milliárd eurót, idén az első nyolc hónapban pedig 13 százalékkal nőtt. Aleksandar Vucic októberben fogadta Erdogan török elnököt Belgrádban, ahol több megállapodás aláírására is sor került. Törökország egyre fajsúlyosabb szereplő, amit az is mutat, hogy a Belgrád-Szarajevó autópálya török támogatással épül meg. Ennek fényében egyszer eljöhet az a pont, amikor az EU vezetői úgy látják majd, hogy az Unió geostratégiai és geopolitikai érdekei egyértelműen azt kívánják, hogy a Nyugat-Balkán tagállamai, köztük Szerbia, tagországgá váljanak.

Az EU megjelenése Szerbiában

Az Európai Unió egyértelműen Szerbia legjelentősebb kereskedelmi partnere. 2017-ben a külföldi beruházások 72 %-a EU-s tagállamokból érkezett az országba. A 2018-as évben több mint 24 milliárd euró értékben zajlott a kereskedelem az EU-val. Szerbia exportjának 67 % – a áramlott az EU-ba, míg importjának 60 % – a érkezett uniós országokból. A tagjelölt ország emellett jelentős fejlesztési pénzeket is kap Brüsszelből. A 2007 és 2020 közötti időszakban Szerbia összesen 2,7 milliárd euró előcsatlakozási támogatásra jogosult. Ezeket a támogatásokat meghatározott célokra fordíthatja, többek között a demokrácia és kormányzás fejlesztésére, a környezet megóvására, klímavédelemre, az energiahatékonyság növelésére, illetve oktatásfejlesztésre, munkahelyteremtésre, szociális ügyekre. Emellett az Európai Beruházási Bank 1999 óta már több mint 5,5 milliárd eurónyi hitelt adott Szerbiának, ezzel is elősegítve az ország fejlődését. Ezen kívül az EU humanitárius ügyekben is partner, például a 2014-es heves áradások után 162 millió eurós segélyben részesítette a szerb államot. A migrációs krízis enyhítése érdekében az EU támogatja a szerb határvédelmi tevékenységet is. Összességében megállapítható, hogy az Unió és Szerbia már napjainkban is nagyon szorosan kötődik egymáshoz, ráadásul az ország részt vesz az Erasmus+ programban is, melyben 2015-2018 között több mint 11 ezren vettek részt. Emellett továbbra is aktív a politikai párbeszéd, rendszeresen ülésezik a Stabilizációs és Társulási Tanács és a Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottság is. Továbbá Szerbia gazdasági téren is közelít az Unióhoz, a EU Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának ajánlásai alapján hajtja végre gazdasági reformprogramját.

2019-es bizottsági jelentés Szerbiáról

Az Európai Bizottság Szerbia csatlakozási folyamatának előrehaladását részletező jelentésében megjelölik azokat a területeket is, ahol még szükség van előrelépésre. A jelentés szerint sürgősen meg kell teremteni a platformját a pártok közötti valódi vitáknak, amely elengedhetetlen az EU-csatlakozás szempontjából. Szót ejtenek a 2018 decemberében kezdődő kormányellenes tüntetésekről, illetve az ellenzéki pártok parlamenti bojkottjáról, amely pártok szabad és tiszta választásokat követeltek. A Bizottság szerint Szerbiának alkalmaznia kell az EU ajánlásait a választások megrendezését illetően, illetve prioritásként kell kezelnie a nemzetközi megfigyelők munkáját. Emellett a jelentés megemlíti, hogy a szerb kormánypártok politikája aláássa a parlamenti viták relevanciáját és színvonalát, illetve csökkenti a törvényhozás felügyeletét a kormány felett, a sürgősségi jogalkotás magas aránya pedig nem kedvez a demokratikus rendszer hatékony kiépítésében. Szinte nincs olyan terület, ahol ne lenne szükség további előrelépésre a bizottsági dokumentum szerint. A választások esetében a párt- és kampányfinanszírozás átláthatatlansága, az egyensúlytalan médiaviszonyok, illetve a párt- és állami tevékenységek szétválasztásának hiányos volta a legnagyobb megoldandó ügyek. Az EU-csatlakozásra vonatkozóan a jelentés megemlíti, hogy Szerbiának több anyagi és humán erőforrást kellene fordítania az EU-csatlakozásra, és a kormánynak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az EU-val kapcsolatos hazai kommunikációra. Egy másik fontos ügy, a civil társadalom helyzete is további előrelépést kíván: a Bizottság szerint nem volt semmilyen előrelépés a civil társadalom fejlődésére és finanszírozására alkalmas környezet megteremtésében. A legtöbb területen mérsékelt fejlődés volt tapasztalható, mint például a közigazgatási reform folyamatában, a bírósági rendszer fejlesztésében, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelemben, az alapvető jogok biztosításában (de a szólásszabadság terén nem történt előrelépés), illetve a működő piacgazdaság létrehozásában.

Jelenlegi kilátások

Az Európai Tanács 2017-ben ismételten megerősítette, hogy elkötelezett a Nyugat-Balkán államainak európai integrációja iránt, és támogatni fogja ezen országokat e cél elérésében. Az Európai Bizottság 2018 februárjában elfogadta az új Nyugat-Balkán – stratégiát, melyben részletezik a térség integrációs lehetőségeit, a szükséges reformokat, illetve a Bizottság kinyilatkoztatta, hogy az Európai Unió ezentúl nagyobb támogatást fog biztosítani az érintett államoknak. A Bel-és Igazságügyi Tanács 2018 márciusában megegyezett abban, hogy fokozottan együttműködnek a nyugat-balkáni államokkal a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcban. Ezután került sor 2018. május 17-én Szófiában az EU – Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra, amely a 2003-as thesszaloniki csúcstalálkozó óta az első ilyen jellegű találkozó volt. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ezúttal is kifejezte az EU elkötelezettségét és fokozott mértékű támogatását a csatlakozásra váró államok részére. A balkáni államok vezetői pedig elkötelezték magukat az európai értékek, illetve a reformok végrehajtása mellett. Elfogadták a szófiai nyilatkozatot, amely elvi megállapodásokban vázolja az együttműködés területeit, míg a nyilatkozat melléklete az ún. ?kiemelt célkitűzések szófiai menetrendje?. Ez már konkrétabban fogalmazza meg az elérendő célokat és az ahhoz szükséges eszközöket. Széleskörű területeket ölel fel az együttműködés, többek között a biztonság, migráció, konnektivitás (közlekedési- és energiahálózatok), jogállamiság, jó kormányzás, ifjúságügy, digitalizáció, megbékélés és jószomszédi viszony. Utóbbinak éppen Szerbia és Koszovó viszonylatában van nagy jelentősége.

A szófiai csúcstalálkozó célja volt, hogy új lökést adjon a nyugat-balkáni országoknak a reformfolyamatok felgyorsítására. Macedónia esetében lezárult a névvita, amely addig gátolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését, Montenegró csatlakozási tárgyalásai viszonylag jó ütemben haladnak, viszont Szerbia előrehaladása eléggé lassúnak mondható. Eredetileg az Európai Bizottság Montenegró és Szerbia számára 2025-öt határozta meg, mint lehetséges csatlakozási céldátum, azonban Szerbia nagy valószínűséggel csúszni fog, és szerb szakértők szerint is legkorábban 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz. Ennek legfőbb okai a tárgyalások lassú menete, a nehézkes előrelépés a legfontosabb területeken, illetve a rendezetlen viszony Koszovóval. Johannes Hahn, a Juncker-bizottság bővítésért felelős biztosa szerint is a jelentős előrehaladás ellenére Szerbiának még nagyon sok tennivalója van a sikeres csatlakozás érdekében. A biztos is a szerb-koszovói viszonyt emelte ki, mint az egyik legfontosabb tényezőt. Sok fejezet megnyitására azért is nem kerülhet sor, mert Szerbia a megnyitáshoz előfeltételként megszabott ?benchmark?-oknak sem tud megfelelni. Ana Brnabic miniszterelnök szerint nem Szerbiától függ, mikor válik uniós taggá, az viszont tőle függ, hogy mikor lesz az országból egy ?európai? Szerbia. A miniszterelnök szerint továbbra is kiemelt cél az uniós csatlakozás.

Szerbia gyorsabb felzárkózását az sem segíti igazán, hogy népessége drasztikusan csökken, főleg az elvándorlás miatt. 2019 januárjában a szerb statisztikai hivatal adatai szerint 7 millió alá csökkent az ország lélekszáma. Előreláthatólag a népesség csökkenésének az uniós tagság sem szabna gátat, sőt, fel is gyorsítaná azt a szabad munkavállalási jog által. A gazdasági növekedés üteme is lassul, 2019 második negyedévében 2,9 százalék volt az előző év azonos időszakához képest, ellenben 2018 hasonló időszakában 4,9 százalékos GDP-növekedést mértek. A gazdaság jó teljesítménye nélkül egyértelmű, hogy az ország sokkal lassabban tudja végrehajtani a szükséges intézkedéseket.

Összegzés

Szerbia uniós tagságát feltehetőleg azért is szorgalmazza több tagállam (így Magyarország is), hogy az uniós határvédelmet kiterjeszthessék Szerbia déli határaira, így hatékonyabban le tudnák zárni az illegális migrációs útvonalakat (kérdés, hogy ez esetben lebontják-e a magyar határkerítést ? lehet-e két uniós tagállam között drótkerítés?). Magyarország az előbb említett okon kívül a Vajdaságban élő magyarok érdekében is támogatja Szerbia csatlakozását, hiszen így még könnyebben megvalósíthatóak lennének a magyar kormány nemzetpolitikai célkitűzései. Ezzel szemben ha a délvidéki magyarság is uniós polgárságot szerez, az felgyorsíthatja lélekszámuk csökkenését ? valószínűleg a fiatalok közül sokan döntenének úgy, hogy Nyugat-Európában keresnek állást és megélhetést. Ezen kívül Magyarország gazdasági érdekekre is hivatkozik. A szerb uniós tagság valóban lehetőségeket rejt magában a magyar vállalatok számára is, főleg a nemzetközi téren is aktív cégek számára, mint például a MOL és az OTP. Emellett az áruk szabad mozgása révén bővülhetne a kereskedelmi forgalom is Szerbia és az EU között. Általában elmondható, hogy az EU bővítését azon tagállamok szorgalmazzák, melyek nem érdekeltek az integráció elmélyítésében. Nagy kérdés, hogy hány nyugati tagállam fogja úgy érezni, hogy a balkáni államokat, köztük Szerbiát minél előbb az EU-n belül szeretné tudni.

Az EU-tagságból természetesen maga Szerbia profitálná a legtöbbet, azonban még messze van az idő, amikor Szerbiáról, mint tagállamról beszélhetünk. Rengeteg intézményi, jogállami, bírósági és közigazgatási reform várat még magára, és persze a Koszovóval fennálló viszony mindkét fél számára kielégítő rendezése nélkül nem lehet Szerbia az Európai Unió teljes jogú tagállama.

Címlapkép: Poznan, 2019. július 5.
Andrzej Duda lengyel államfő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár (asztalnál b-j) az uniós csatlakozásra váró hat nyugat-balkáni ország EU-integrációjával foglalkozó úgynevezett berlini folyamat csúcstalálkozóján Poznanban 2019. július 5-én. A tanácskozáson Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia vezetői, valamint tíz uniós tagállam kormány- és államfői vesznek részt.
(Forrás: MTI/PAP/Jakub Kaczmarczyk)

1...383940...113 39. oldal a 113-ból

biztonsagpolitika.hu

A jemeni konfliktus rendeződése? Enyhül a viszony Szaúd-Arábia és a húszi lázadók között

Szakkollégiumi látogatás Koszovóban

Tiltakozások Irakban és lehetséges következményeik

A BSZK bemutatja: Válságkörzetek a XXI. században

Indus szerepe India és Pakisztán kapcsolatában

?Vízkonfliktusok? sorozat

Újra fellángolt a katalán ellenállás tüze: az októberi tüntetések, amik egész Barcelonát megrázták

NATO-NETto Hírfigyelő – 2019. október

EU hírfigyelő – 2019. október

A víz szerepe az arab-izraeli konfliktusban

?Vízkonfliktusok? sorozat

Szerbia EU-integrációja ? álom marad a csatlakozás?

Kiemelt témák

The Relationship Between Attack and Defense in Warfare Theoretical Foundations and Historical Lessons

Amerika, 2026 Március

“World War III” as a Discursive Risk Factor: Historical Lessons, Contemporary Escalation Drivers, and Implications for Nuclear Stability

Transatlantic Debate Intensity 2006–2026: Extended Analytical Study

Twenty Years of Security Discourse: Why Context Still Matters

A szíriai kisebbségek helyzete 2025-ben: vallási és etnikai csoportok jogi, politikai és társadalmi státusza, valamint migrációja

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

A Wagner csoport

A mexikói kábítószer-kereskedelem legjelentősebb szereplői

Kelet-Közép-Európa szerepe a NATO kollektív védelmi rendszerében

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

biztonsagpolitika.hu

?Vízkonfliktusok? sorozat

?Vízkonfliktusok? sorozat

Kiemelt témák

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

Cookie (süti) beállítások

Adatvédelmi beállítások

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja
a különböző típusú cookie-kat