Kezdőlap Blog Oldal 2

A Kaukázusi Emirátus története

0

A téma megnevezése

Jelen cikk az Észak-kaukázusi Szövetségi körzet részét képező Csecsenföld népének és történelmének bemutatására törekszik. Ezt követően az Észak-Kaukázus ISIS-eként is emlegetett Kaukázusi Emirátus nevet viselő terrorszervezet létrejöttének okai, történelmi gyökerei és tevékenysége kerül bemutatásra az első és második csecsen háború, illetve a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem kontextusában.

Bevezetés

Az Észak-kaukázusi Szövetségi Körzet (Северо-Кавказский федеральный округ) hét szubjektumot foglal magába:

  1. Csecsenföld
  2. Dagesztán
  3. Észak-Oszétia
  4. Ingusföld
  5. Kabard-és Balkárföld
  6. Karacsáj- és Cserkeszföld
  7. Sztavropoli határterület

A szövetségi körzet 170,4 ezer négyzetkilométernyi területet foglal magába, mely az Oroszországi Föderáció 1%-át teszi ki. A legfrissebb demográfiai adatok alapján a területen közel 10 millió ember él, tehát a föderáció népességének közel 7%-a. Az észak-kaukázusi térségben olyan népekkel találkozunk, mint az adigék, kabardok, balkárok, karacsájok, ingusok, avarok, kumikok, kalmükök, nogájok, oszétok.[i] Etnikai szempontból egy rendkívül színes és többségében muszlim lakosságú körzetről beszélhetünk.[ii]

Az Észak-Kaukázus legnagyobb őslakos népe a csecsen, akiknek önelnevezése a „nohcsij”. A csecsen nyelv a kaukázusi nyelvek közé sorolható. Vallásuk a szunnita muszlim, ami a 18. században vált meghatározóvá. Történelmük során több birodalom kereszttüzébe kerültek, így a 16-17. században az Oszmán Birodalom, majd Irán célvonalába.[iii] Az Orosz Birodalom a 19. század elején déli irányba kezdett terjeszkedni. Ezt követően 1829-ben jött létre az Észak-kaukázusi Imamátus, melynek pacifikálása hosszú évtizedekig tartott az orosz hatalom számára. A korszak emblematikus alakja Samil imám, aki 1834-1859 között vezette a csecsen felkelést az orosz cári csapatok ellen. Az előbb megnevezett imámot a mai napig nemzeti kultusz övezi. Végül 1864-ben az Orosz Birodalomhoz csatolták a csecsen területeket az Alekszej Petrovics Jermolov tábornok által vezetett erők. [iv]

1922-ben hozták létre a Csecsen Autonóm Körzetet a Hegyi Autonóm Szocialista Köztársaságon belül. Ezt követően 1934-ben a csecsen területet egyesítették az ingus autonóm területekkel és létrejött a Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság. A második világháború során, 1944-ben a csecsen népet kollektíve a németekkel való kollaborációval vádolták, aminek eredményeként az egész lakosságot (kb. fél millió főt) deportálták Kazahsztánba és Kirgíziába. A hruscsovi olvadás időszakában, 1957-ben térhettek vissza hazájukba. A szovjethatalom konszolidációja hosszú időt vett igénybe, hiszen a társadalomban fennmaradtak az általuk gyakorolt tradicionális-patriarchális elemek, mint a vérbosszú, a saría, az idősek feltétlen tisztelete és az erős vallásosság.[v]

A peresztrojka és glasznoszty időszakában nemzeti mozgalmak alakultak ki a függetlenség érdekében. Ezt követően 1991-ben Dzsohar Dudajev vezetésével kikiáltották függetlenségüket, és létrejött a Csecsen Köztársaság. A volt autonóm köztársaság másik része (Ingusföld) az Oroszországi Föderáció tagköztársasága lett, míg 1993-ban a csecsen vezetés ezzel ellentétesen a függetlenség mellett döntött. Ezután kezdődött meg az első csecsen háború (1994-1996), melynek lezártával Csecsenföld autonómiát kapott, de instabilitás jellemezte a köztársaságot. A források szerint a bűnözés és korrupció egyre többször jelent meg. A helyzet hozzájárult a társadalomban a radikális iszlám terjedéséhez és a terrorcselekmények számának növekedéséhez. Ennek következtében kezdetét vette a második csecsen háború (1999-2000). Ebben a háborúban már a szeparatista törekvések mellett a radikális iszlám is dominált és több terrorista akció vette kezdetét. Az első és második csecsen háború külön elemzés tárgyát képezhetné, így csak a legfontosabb, a cikk logikai szempontjából szükséges elemek kerülnek említésre. A második háború lezárását követően vette kezdetét a Vlagyimir Putyin által meghirdetett terrorizmus elleni harc a térségben, mely a 2010-es évekig tartott és sor került a csecsen hadurak likvidálására. A meghirdetett terrorizmus elleni harc a Nemzet és Biztonság egyik vonatkozó tanulmánya szerint hivatalosan 2009. április 16-án ért véget.[vi]

A Kaukázusi Emirátus

A Kaukázusi Emirátus nevű terrorszervezetet az Észak-Kaukázus ISIS-eként is szokták emlegetni a témában megjelent szakirodalomban. A terrorszervezet létrejötte és ideológiája összefüggésben áll a korábban bemutatott 19. századi orosz hódító tevékenységgel, mely során a függetlenségi harc állt a középpontban. Fontos kiemelni, hogy a 18. század során a térségben egy sajátos törzsi iszlám honosodott meg. Ennek értelmében az iszlám hitelemeket saját vallási tanaikhoz és hiedelmeikhez igazítva vették át, így az Észak-Kaukázusban gazvatnak nevezett dzsihád is más értelmezést nyert.[vii]

Az iszlám fundamentalizmus a 80-as évek második felében, majd a 90-es években rohamosan terjedni kezdett, központja Dagesztán és Csecsenföld lett. Ez az irányzat népszerűvé vált a fiatalok körében, akik a saría törvénykezésen nyugvó, Észak-Kaukázusra kiterjedő muszlim állam megvalósítására törekedtek. Mi lehetett ennek az oka? Hozzájárult a régióban lévő magas munkanélküliségi ráta, korrupció, a gazdasági hatalomért folyó harc a klánok között, a jövedelemelosztás és a szövetségi költségvetésből való részesedés közötti ellentét is, tehát kijelenthető, hogy a gazdasági és szociális nehézségek okán fordulnak a fiatalok a radikális eszmékhez.[viii] Fontos kiemelni, hogy elsősorban azokról a fiatalokról beszélhetünk, akik átélték az első és második csecsen háború borzalmait és akár egész családjukat elvesztették közben. A szociális és gazdasági problémák mellett hangsúlyozásra kerül az emberi jogok tiszteletben nem tartása és az orosz hatóságok és fegyveres erők kegyetlen fellépése.[ix]

A 90-es évek eseményeinek és a szervezet létrejöttének megértéséhez fontos kiemelni, hogy az iszlám vallás és az állami politika a korábban említett Dudajev elnöksége idején kezdett egybefonódni. Miután 1996-ban Dudajevet az orosz titkosszolgálat sikeresen likvidálta, Zeliman Janderbijev vette át a hatalmat. Őt követte 1997-ben Aszlan Maszhadov, akinek elnöksége idején a szociális és gazdasági problémák súlyosbodtak. A hatalmat a tejpek és szervezett bűnözői csoportok gyakorolták. Ekkor vette kezdetét a „harc” Samil Baszajev hadúr és Aszlan Maszhadov között. Baszajev a második háború során, – mely a dagesztáni betöréssel vette kezdetét Ibn Hattab vezetésével és 1999 nyarán kikiáltották a Dagesztáni Iszlám Államot – taktikai eszközként használta a radikális iszlámot, elnöksége idején alkotmányi szintre emelte az iszlám vallást és bevezetésre került a saría alapú törvénykezés. A Samil Baszajev tevékenysége idején végrehajtott terrorcselekmények között találhatjuk a 2002. október 23.-i Dubrovka Színház elleni támadást, a 2004-es moszkvai metró robbantást, illetve az orosz 9/11-ként emlegetett beszláni, általános iskolai túszdrámát is. [x]

Baszajev vezetésével a csecsen szeparatista mozgalom a regionális dzsihád eszméje felé kezdett fordulni, így jött létre 2005-ben a Kaukázusi Front Abdul Halim Szudajev vezetésével. Ennek egyik oka volt, hogy Baszajev likvidálása után és a 2004. szeptember 1-én zajló „beszláni túszdrámát” követően a kaukázusi terrorizmus változáson esett át. Ezt követően megfogalmazódott, hogy a kormányzati és katonai létesítmények ellen kell elkövetni a támadásokat.[xi]

Így jött létre 2007-ben a Kaukázusi Emirátus nevű szervezet, melyet Doku Hamatovics Umarov alapított. Ez egy ernyőszervezet, mely másik 5 szervezetet foglal magába, ezáltal vilajetekre tagozódik, melyeknek élén emírek állnak. Az általuk megfogalmazott dzsihád célja az iszlám állam kikiáltása az Észak-Kaukázusban, így egyfajta pánkaukázusi eszméről beszélhetünk. A terrorszervezet Doku Umarov alapítása óta a szunnita szalafita irányzat elveit követi és további célja az al-Kaida globális dzsihádjához való csatlakozás volt, melyet 2009-ben meg is tettek. Emellett hosszabb időre visszanyúlóan jelentős kapcsolatokat tartottak fent az al-Kaidával és a Talibánnal. [xii]

Mint korábban említésre került, a ’90-es évek és a 2000-es évek korai éveinek célpontjaival ellentétben a kormányzati és katonai létesítmények elleni támadásokat hangsúlyozta a szervezet vezetője. Ezt 2011-ben kiegészítették azzal, hogy a gazvat során az akciókat orosz belügyi és katonai szervezetek ellen hajtsák végre.  A Kaukázusi Emirátus ezen időszakában hajtották végre például a Nyevszkij Expressz elleni támadást (2009. november 27.), moszkvai metró támadását (2010. március 29.) és Domogyedovo repülőtér elleni támadást (2011. január 24.).[xiii]

Elmondható, hogy még Doku Umarov vezetősége idején (2007-2013) szakadás történt a szervezeten belül, ugyanis több emír esküt tett az ISIS-nek, és a szíriai polgárháború kirobbanásával több radikális eszmét valló személy hagyta el a térséget és távozott Irakba és Szíriába (kb. 5000 fő). 2015-ben felmerült a szervezet feloszlatásának gondolata, aminek hátterében a nemzetközi finanszírozása csökkenése állt, továbbá a régió csoportjai közül többen hűséget nyilvánítottak az Iszlám Államnak. A Kaukázusi Emirátust az ISIS egyik helyi ágazata „cserélte le” Wilayat al-Qawqaz” néven. Elmondható, hogy a 2016 után elkövetett támadásokért az ISIS vállalta a felelősséget. A szakirodalom kitér arra, hogy az Emirátus modellje az ISIS számára is inspiráció volt. Egy 2021-ben íródott tanulmány szerint jelenleg 400-1500 főre tehető a harcosok száma és működésük a csecsenföldi hegyvidékre korlátozódik.[xiv]

Orosz reakció

A terrorizmusra adott válaszreakció már az első csecsen háború során zajló túszdrámák után jelentkezett. Egy 1998-ban kiadott jogszabály fogalomtisztázó jellege mellett kilátásba helyezett olyan intézkedéseket, melyekben a kollektív büntetésről és különböző szűrőtáborok létesítéséről rendelkezett. A 2000-ben elfogadott kül-és biztonságpolitikai dokumentumok sora veszélyforrásként tekinti a terrorizmusra. A terrorizmus finanszírozása elleni harcról szóló törvényt 2002 nyarán hirdették ki. A stabilitás megteremtéséhez szükséges másik elem a Kremlhez lojális vezető kinevezését és a magas pénzbeli támogatást foglalja magába. A Kreml és Csecsenföld között egy kliens-patrónus viszony figyelhető meg, melyben a „stabil instabilitás” jelenik meg.[xv]A nemzetközi terrorizmus elleni harc során az észak-kaukázusi szervezet tevékenységére válaszreakcióként 2006. február 15-én létrehozták a Nemzeti Antiterrorista Bizottságot. A rendelkezésre álló forrás szerint a Bizottság célja, hogy „koordinálja a terrorizmus ellenes tevékenységgel foglalkozó szervezetek munkáját, kapcsolatot tartson fenn a külföldi társszervezetekkel”. A fő szerepet a Szövetségi Biztonsági Szolgálat kapta és helyi operatív törzseket hoztak létre. A Nemzeti Antiterrorista Bizottság külön Észak-Kaukázusi Szövetségi körzet elnöki követtel rendelkezik. Több nemzetközi emberi jogokkal foglalkozó szervezet elítélte bizonyos esetben munkájukat.[xvi] A 2014-es Szocsi Olimpa elhalasztása is felmerült a Kaukázusi Emirátus tevékenysége miatt. Az emír felszólította a modzsáhedekett, hogy „az őseik csontjai felett rendezendő olimpiát minden-Allah által adott-eszközzel akadályozzák meg…,és mindent tegyenek meg azért, hogy meghiúsítsák ezt az őseik csontjain való sátáni táncikálást..” A Kreml válaszreakcióként egy 2013-as augusztusi rendeletben a biztonság szavatolhatósága érdekében kijelentette, hogy blokád alá vonja Szocsi városát 2014. január 7-étől március 21-ig. Ennek értelmében szigorította a ki- és belépést, tiltott zónákat hozott létre, a külföldiek iratainak szigorú ellenőrzését helyezte kilátásba, szabályozza a fegyvertartást és a nemzetbiztonsági szervek hatáskörének erősítését hangsúlyozta.[xvii] A nyilvánosságra hozott terrorizmus elleni hadműveletek adataiban évről évre csökken a likvidált személyek és szervezek száma, akik kapcsolatba hozhatók a radikális megmozdulásokkal. Az orosz biztonsági erőknek fontos azon változásokra figyelniük, melyek az Irakból és Szíriából visszatérő dzsihadista harcosokkal járhatnak.[xviii]

Összegzés

A cikkben bemutatásra került az Észak-kaukázusi Szövetségi Köztársaság és az ott élő népek. Megismerhettük a Kaukázusi Emirátus történetét, melynek létrejötte és ideológiai iránya a 19. század nyúlik vissza, valamint szoros összefüggésben áll a 90-es években zajló első és második csecsen háborúval. A cikk során bemutatásra került a „gazvat”, azaz az észak-kaukázusi dzsihád, melynek jellege összefügg a kaukázusi népek által elszenvedett sérelmekkel és szenvedéssel. Az eltérő jelleget példázza, hogy alapvetően egy nemzetiségi indíttatású dzsihádról beszélhetünk, mely az oroszok és „kiszolgálóik” ellen irányul, továbbá megismerhettük az ISIS és a Kaukázusi Emirátus közötti kapcsolatot is.

Írta: Ignáth Dorina

Kiemelt kép forrása: flickr.com

Hivatkozások:

[i]Gyóni Gábor: A történelmi Oroszország népei. Adattár. Russica Pannonicana, 2011. 154-182.

[ii]Kiss Annamária: A radikális iszlám észak-kaukázusi terjedése, mint orosz biztonsági kihívás. Külügyi Szemle. 2013.(ősz). 77.

[iii]Uo. 164-165.

[iv]Lars Karl: Egy meg-és kitalált lázadó. Samil imám este az Orosz Birodalommal és a Szovjetunióval, 1859-1953. Világtörténet, 2014. 3. 483-484.

[v]Gyóni Gábor, 2011: 164-165.

[vi]Kiss Adrienn: Konfliktusok és önrendelkezés a Kaukázusban. Hadtudományos, 2016. 26. évfolyam.130-131.

Likvidálások menetéről bővebben lásd: Kiss Annamária, 2013: 82.

[vii]Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: Kaukázusi Emirátus (Imarat Kavkaz). Az Észak-Kaukázus ISIS-e. Hadtudomány. 31. évfolyam, 2. szám. 2021. 11-14.

[viii]Kiss Annamária, 2013: 79.

[ix] Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: 33.35.

[x]Kiss Annamária, 2013: 81-82.

[xi] Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: 19.

[xii]Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: 19-25.

[xiii]Uo.

[xiv]Uo. 26.32.

[xv]Kiss Annamária, 2013: 77-78.

[xvi]Uo. 35.

[xvii]Kiss Annamária, 2013: 86-89.

[xviii]Gerencsér Árpád-Siposné Kecskeméthy Klára: 27.

A virtuális tér mint hadszíntér a 2022-es orosz-ukrán konfliktusban

0
Az utóbbi két hétben a szomszédunkban zajló és az elmúlt időszak legnagyobb fegyveres konfliktusaként emlegetett orosz-ukrán háború képei és történetei árnyékolják be mindennapjainkat. Olyan kérdések osztják meg a világ lakosságát, mint a harcoló ukrán alakulatok fegyverekkel való támogatása, az európai energiabiztonság jövője, vagy éppen az, hogy mennyire jogos az Oroszország által megindított offenzíva. Azonban gyakran figyelmen kívül marad az a tény és annak veszélye, hogy a háború nem csak a „fizikai” síkon zajlik – a harcok a kibertérbe is átköltöztek, cikkemben ezeket szeretném röviden sorra venni.

A kibertérben zajló legjelentősebb lépések a különböző csoportok által végrehajtott támadások. Az Ukrajna és Oroszország közötti kibertámadások nem újkeletűek, hiszen nagyobb támadásokról már a krími konfliktus idején is értesülhettünk. A legjelentősebb akció 2015 decemberében zajlott, amikor az oroszbarát „Sandworm” hackercsoport a nyugat-ukrajnai infrastruktúra ellen hajtott végre kibertámadást, amelynek eredményeképpen mintegy 225 000 háztartás maradt áram nélkül.

Az Oroszország által „különleges katonai műveletként” fémjelzett háború február 24-i kirobbanásának hírére azonban a világ egyik legjelentősebb hackercsoportja, az Anonymous is megmozdult: a hackercsoport kiberháborút hirdetett Moszkva ellen. Az Anonymous DDOS támadásai (túlterheléses támadásai) miatt az orosz állami szervek mellett a nagyobb bankok weboldalai is több alkalommal elérhetetlenné váltak, illetve a hackercsoport a nevében nyilatkozók állítása szerint az Orosz Védelmi Minisztérium adatbázisából is információkat szivárogtatott ki. Mindemellett az Anonymous tevékenysége nem merült ki csak a weboldalak támadásában: a csoport azt a hackertámadást is magára vállalta, amelynek során egy időben több orosz állami csatorna műsora is a háborúban felvett videókat kezdte el sugározni. Az Anonymous támadásaira azonban az egyelőre szinte ismeretlen, feltehetőleg a háború miatt megalakuló Killnet nevű hackercsoport is „ellencsapásokat” indított, elősorban az rivális csoport ellen, illetve egyes Twitter posztok szerint az sem kizárható, hogy a szervezet az Ukrán Biztonsági Szolgálat adatbázisába is bejutott.

Ezek alapján látható, hogy a jelenlegi harcokban a kiberhadviselés is jelentős szerepet kapott. Félő azonban, hogy az orosz-ukrán konfliktusban szerzett ismeretek később Ukrajna határán kívül is bevethetők lesznek: egyes tanulmányok szerint az ukrán infrastruktúra ellen indított támadások során szerzett tapasztalatok – az egyébként kiberbiztonságára egyre nagyobb hangsúlyt fektető – Európának is fenyegetést jelenthetnek, illetve a virtuális világ határok nélkülisége miatt annak a lehetősége is fennállhat, hogy Ukrajna más országok hackercsoportjainak játszóterévé váljon.

Bennünket jelenleg azonban jobban érint a háború egy másik hatása, a maximális fordulatszámon pörgő információs hadviselés. A helyzetet bonyolítja az, hogy mind Oroszország, mind a „Nyugat” – jelen esetben az Európai Unió és az Egyesült Államok – szankciók tömkelegével kezdte el ostromolni egymást. Ennek eredményeképpen több nagyobb hírportál – például a CNN, a BBC, vagy az orosz érdekeltségű Russia Today (RT) – és csatorna is kénytelen volt felfüggeszteni tevékenységét az orosz, illetve nyugati piacon. Egyes közösségi oldalak, mint például a Facebook és az Instagram is kiszorult Oroszországból, amely ugyancsak azt eredményezheti, hogy a híráramlás – minőségétől függetlenül – akadályokba ütközik. Mindez magában hordozza azt a veszélyt, hogy az egyoldalú hírközlés és az ezáltali hangulatkeltés bármelyik fél számára fegyverré válhat, amely olyan társadalmi és nemzetek közötti súrlódásokat okozhat, amelyek a jelenleg zajló fegyveres konfliktusnál sokkal tovább húzódó problémákat eredményezhetnek.

Kiemelt kép forrása: flickr.com

Nyílt és zárt forráskódú operációs rendszerek vizsgálata kiberbiztonsági szempontok alapján

0
Cikkemben azt vizsgálom, milyen hatással van az egyes operációs rendszerek védelmére az, hogy milyen forráskóddal rendelkezik az adott program. Elsősorban Debian alapú Linux és Microsoft Windows operációs rendszerek vizsgálatát végzem el, leginkább az ellenük irányuló támadások típusa és minősége függvényében. Fentiek mentén szó lesz ezek civil, szervezeti és katonai szintű alkalmazásáról, a különböző támadások elleni hatékony védekezés módjáról, mindazon metodikákról, amelyek elősegítik a rosszindulatú támadások elleni védelmet. A fentiek mentén tehát nem elkerülendő a különböző definíciók bemutatása, és alapvetően a támadási felületekkel kapcsolatos kifejezések tisztázása sem, hiszen azok a későbbiek során más, hasonló tartalommal rendelkező cikkek esetében is támaszként szolgálhatnak.

A jelenlegi geopolitikai helyzetben Magyarországon, de alapvetően Európa- szerte mindenhol komoly figyelem összpontosul a kiberbiztonságra. Az ukrán-orosz konfliktus egyik legfontosabb műveleti tere a kibertér, amely az európai szankciók kapcsán is komoly szerephez jut. Cikkek százai, ezrei találhatók a témában az interneten, sőt, a közösségi média felületeinek hála már keresni sem igazán kell őket. Ami biztos azonban, hogy ahol felüti a fejét a digitalizáció, a technológiai fejlődés, ott előbb-utóbb óhatatlanul is összeakad a kiberbiztonság témakörével az olvasó. Ha már úgyis operációs rendszerekről lesz szó, érdemes ezzel kapcsolatban átnézni a Microsoft definícióját.

Amint az cikkem címéből már világossá vált, jelenlegi témám a nyílt és zárt forráskódú operációs rendszerek vizsgálata kiberbiztonsági szempontok alapján. Ehhez szükséges megvizsgálni néhány alapvető fogalmat, elsőként a forráskódét. Erre számos formát találni, az egyszerűség és könnyű hozzáférhetőség miatt a Wikipédia vonatkozó szócikkét tartom hasznosnak elolvasni erről.

„Forráskódon (angolul: source code) egy olyan szöveg értendő, ami egy leíró nyelv jelöléseinek vagy egy programozási nyelv definícióinak és/vagy utasításainak sorozatát tartalmazza. Az elnevezés arra utal, hogy az ilyen szövegek létrehozásának a célja az, hogy forrásai legyenek egy fordítóprogramnak vagy interpreternek, és végül megjelenjen valamilyen dokumentum, vagy létrejöjjön egy szoftver.”

Jon Smajda szerint a nyílt forráskód használata megegyezik az egyenlő felek közötti együttműködés elképzelésével. Informatikai szinten mára a társas élet számos egyéb területére kiterjedt a hadviseléstől a várostervezésen át a gyógyászatig. De mi is az a nyílt forráskód?

„Az Open Source Initiative meghatározása szerint az OSS nem egyszerűen ingyenes szoftvert, illetve a program forráskódjának szabad hozzáférhetőségét jelenti, hanem előírásokat is a kód jövőbeli felhasználására, módosítására és a származtatott szoftverekre – de személyekre, csoportokra vagy alkalmazási területekre vonatkozó megkülönböztetések nélkül.”

A fentiek mentén nem nehéz értelmezni a zárt forráskódú szoftver definícióját, amely szöges ellentéte az előző meghatározásnak, ennélfogva a forráskód magántulajdon részét képezi, vagyis nem módosítható, fejleszthető a tulajdonos engedélye nélkül, azt semmilyen formában más nem használhatja, kivéve, ha a tulajdonos erre kifejezetten engedélyt ad.

Adott zárt forrású program felhasználása és módosítása azonban két külön dolog, fontos tehát leszögeznem, hogy ebben az esetben, például operációs rendszer vásárlásakor, pusztán a használati jogot kapjuk meg, tulajdonjogot nem szerzünk a kód felett. Az egyes programok vásárlásakor a jogi kötelmeket általában licenc szerződésben közlik.

A szakirodalom az operációs rendszerek csoportosítását forráskód szerint is számontartja. Ennek oka, hogy mind a zárt, mind a nyílt forrású programok rendelkeznek bizonyos előnyökkel és hátrányokkal, melyeket élelmes hackerek könnyűszerrel kihasználhatnak. Ha már itt tartunk, alapvetően nem is gondolná az ember, mekkora szerepe is van a hackertársadalomnak a nyílt forráskódú szoftverek evolúciójában. Pedig ahogyan Mátyus Imre írásában is tájékozódhat róla az érdeklődő, a hackerek komoly ideológiai és etikai határok mentén végzik teendőiket. Persze vannak kivételek, de ahogyan ma is léteznek „etikus hackerek”, úgy a ’90-es években is voltak olyan informatikus szakértők, akik elsősorban a fejlesztés szabadságáért, az információ szabad áramlásáért harcoltak, sőt harcolnak ma is.

Hogy párhuzamot vonhassak fentiek és a jelen eseményei között, érdemes közelebbről megnézni az Anonymous nevű hackercsoport tevékenységét, amellyel az orosz agresszió ellen harcolnak az ukrán nemzet oldalán. Anélkül, hogy a részletekbe belemennék, kijelenthetem, hogy fentiek remek példával szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a hackereknek is rendelkeznek belső értékrenddel, etikával és erkölcsi nívóval, még ha ez nem is mindig egyezik a társadalom aktuális elvárásaival.

Visszatérve a nyílt és zárt forrású operációs rendszerekre, lássuk tehát a zárt forráskóddal kapcsolatos észrevételeket. A zárt forráskóddal rendelkező szoftverek nem rendelkeznek folyamatos védelemmel egy hackertámadással szemben, ennek oka, hogy csak a tulajdonos ismeri a teljes kódot, tehát csak ő tud javításokat, ú.n. patcheket fejleszteni, amelyekkel időtállóvá lehet tenni a programokat a külső támadásokkal szemben. Ez máris egy komoly hátrány, hiszen, ha egy zárt forrású szoftverhez félévente csak egy javítás érkezik, azalatt a fél év alatt az addig meglévő hibákat szünet nélkül ki lehet használni, ennek leglátványosabb példája a Microsoft Windows operációs rendszere, de nincs másként az Android és MacOS esetében sem. Utóbbi kettő esetében a kép jóval árnyaltabb a megszokottnál. Míg az Andriod alapvetően a nyílt forrású Linux rendszeren alapul, számos zárt forrású adalékkal rendelkezik, a MacOS rendszertöltője és kernel magja nyílt, azonban az arra épülő elképesztően vaskos API már zárt.

Voltaképpen a fentiek ismerete akkor szükségszerű, amikor arra keressük a választ, miért létezik Windows rendszerre olyan sok kártevő, míg a Linuxra alig találni párat? Persze a válasz itt sem egészen fehér vagy fekete, erről még a későbbiekben lesz szó.

Mivel én alapvetően a kiberbiztonsági részekre fogok kitérni, álljon itt egy ábra Répási Sándor remek cikkéből, amelyből még a későbbiek folyamán fogok idézni.

1. ábra A nyílt és zárt forrású szoftverek jellemzői. Forrás: Répási Sándor: Kritikus információs infrastruktúrák védelme nyílt forráskódú kiberbiztonsági szoftverek segítségével. In: Bolyai Szemle 2016/2. 40.

Nyílt forrású szoftvereknél, amint az látható a fenti ábrán is, igen sok előnyt és hátrányt különböztetünk meg, azonban véleményem szerint az előnyök messze túlmutatnak a hátrányokon. A legnépszerűbb nyílt operációs rendszer, a Linux például egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban, bár ahogyan már említettem, a gamer-kultusz és a játékok DirectX függősége miatt még sokáig nem kell attól tartani, hogy a Windows kimegy a divatból. A Linux nagyjából olyan, mint egy nyílt forrású szoftverekből álló kirakós, ahol minden darabot magunk szabhatunk formára egészen a kernel és a rendszerbetöltő kiválasztásától az utolsó asztali elemig (feltéve, hogy szeretnénk desktop felületet).

A nyílt forrású operációs rendszer egyik legnagyobb védelmi erőssége abban rejlik, hogy —ahogyan azt a fenti ábrán is láthatjuk— magas a közösségi támogatása, ebből adódóan tehát folyamatos ellenőrzés alatt van. Könnyen elképzelhető, mi történne, ha egy létező rendszerelem sebezhetőségére írnánk egy kártékony kódot; mire odajutnánk, hogy használatba helyezzük, addigra jóeséllyel egy szaktárs programozó már észlelte és javította is a hibát, és ezzel meg is válaszoltuk feltett kérdésünket. De ha nem is azonnal, a népszerűbb platformok (mint a debian-alapú linux disztribúciók) esetében órákon belül felfedezik és kijavítják a hibát. A másik komoly probléma a biztonsági célú kódelemzés. Mivel a zárt rendszer forráskódja nem nyilvános, nem lehet tudni, milyen sorokat tartalmaz, amelyek esetleg harmadik félnek továbbítják adatainkat tudtunk nélkül, vagy egyéb módon szolgáltatják ki adatainkat a külvilágnak. Éppen ezért manapság a felhasználói tudatba is kezd beszivárogni az a felfogás, hogy minél több nyílt forrású alkalmazást használjunk, hiszen azokon jóval kisebb a biztonsági kockázat.

A képen láthatjuk, milyen adatokat kötnek a felhasználókhoz az egyes chat és közösségi média alkalmazások. Látható továbbá az is, hogy míg a zárt forrású Messenger alkalmazás szinte minden létező adatot rögzít, addig a Signal például szinte semmit, ami a felhasználóhoz köthető. Ebből egyértelműsíthető, hogy azok az alkalmazások, amelyek forráskódja nyilvános, jóval kisebb eséllyel próbálják meg becsapni a felhasználót annak érdekében, hogy illetéktelen adatokhoz jussanak. Természetesen azoknak a programoknak sincsenek 100%-os védelmi paraméterei, amelyek nyíltak. A példaként használt Signal nevű alkalmazást is feltörték már, elvégre gyengesége, hogy két végpont között titkosítja a forgalmat, tehát ha a bármelyik fél eszköze eleve kompromittálódott, vajmi keveset ér az egész. Erről többek között itt lehet érdekességeket olvasni.

Az operációs rendszerek kiberbiztonsága kapcsán a Linux és a Windows között ég és föld a különbség. Mint ismeretes, a Linux rendszer betöltését az ú.n. kernelbetöltő végzi el. Ilyen a LILO, a Grub, és még számos egyéb változata ismert. A számítógépeken található egy BIOS modul, (vagy U(EFI)) amely megkeresi ezt a kernelbetöltőt és elindítja azt, mely megfelelő működés esetén elindítja az operációs rendszer további funkcióit (a kernel általában tömörített változatban van jelen a lemezeken, így az első lépés indítás előtt annak kitömörítése).

Ha a védelem/elterjedtség arányokat vizsgáljuk, jelenleg a világelső operációs rendszer a Linux. Ismételten annak nyílt forrású és változatos jellegéből adódóan semmilyen Windows rendszer nem képes megközelíteni egy jól konfigurált és karbantartott Linux biztonságát, és ami legalább ennyire fontos, stabilitását, bár persze a Linux kernel sem sérthetetlen.

A Linux biztonságát sok egyéb metódus is szavatolja. Mint ismeretes, a Windows rendszeren minden program akár alapértelmezett alkalmazásként is futhat, sőt, indítópultba kerülve minden indításkor betölt, ami már önmagában is egy veszélyforrás. Ennek oka, hogy ha egy vírus bejut a számítógépre, automatikusan fog futni, ameddig valamilyen módon eltávolításra nem kerül. Ezzel szemben a Linux alapú operációs rendszerek esetében erre nincsen lehetőség, hiszen csak akkor fut egy program, ha a felhasználó erre kifejezett engedélyt és utasítást ad, és a kernel is jóval biztonságosabb.

A felhasználói jogkör kérdése is komoly dilemmára ad okot. Míg a Windows operációs rendszerben alapvetően rendszergazdai jogosultsággal indul a gép a telepítést követően, addig a Linux esetében a felhasználói fiók jogköre alapból alacsonyra van állítva, s amíg át nem állítja a felhasználó, semmi nem futhat engedély nélkül (átállítás után sem mindig). A rendszergazdai Windows fiók adminisztratív hozzáférést biztosít a felhasználó számára, tehát ha megfertőződik, szabadon végezheti tevékenységét a céleszközön.

A fentiek után joggal merül fel a kérdés, hogy ha tényleg ennyivel biztonságosabb a Linux és különböző disztribúciói, mi lehet az oka annak, hogy bizonyos körökben mégis népszerűbb a Windows rendszer. Ennek számos oka van.  A tárgyalt operációs rendszer elterjedése megváltoztatta a világot, elterjedésével vált népszerűvé a grafikus felületet alkalmazó operációs rendszer, a már említett desktop alapú elrendezés, az egér használata és megszámolhatatlan egyéb funkció.

Az első ok talán arra vezethető vissza, hogy a kezdetekor a Linux alapú operációs rendszer komoly Unix (és alapvetően programozói) tudást igényelt a megfelelő használathoz, a Windows azonban a kezdetektől az átlagfelhasználót célozta meg. A már említett desktoppal és tálcával, amely minden Windows rendszer elengedhetetlen kelléke mind a mai napig, olyan mértékben egyszerűsítette le a digitális eszközök használatát, amely már önmagában garancia volt a sikerre (ma már számos Linux desktop verzió létezik).

A másik ok, hogy a Microsoft, mint fejlesztő cég komoly összegeket fordított PR kampányra, és a különböző eszközök gyártóival is igen magas összegű szerződéseket kötött a rendszer használatára.

Összességében szeretném leszögezni, hogy mind a Windows, mind a Linux megfelelő választás lehet akkor, ha megfelelően használjuk őket, azonban korántsem mindegy, hogy az átlag felhasználó milyen módon kerül kapcsolatba az egyes operációs rendszerekkel.

 

Írta: Gál Henrik Norbert

Kiemelt kép forrása: flickr.com

Vita a Nílus vizének felhasználásáról – A Nagy Etióp Újjászületés Gátjának története

0

Bevezetés

          A Nagy Etióp Újjászületés Gátjaként (a továbbiakban: GERD – Grand Ethiopian Renaissance Dam) ismert duzzasztógát 2022.02.20-án megkezdte az energiatermelést. A Nílus vízhozamának jelentős mértékben kitett, földrajzi szempontól Etiópiánál északabbra fekvő államok (Szudán, Egyiptom) azonban a projekt 2011-es megindulása óta hevesen tiltakoznak a gát megépítése ellen. Ezen államok vezetői szerint ugyanis Etiópia korábbi nemzetközi jogi megállapodásokat felrúgva önkényesen sajátítja ki a Kék-Níluson a folyó vízhozamának jelentős részét. Mivel a Nílus északi részén lévő víz mintegy 85%-a az etióp magasföld felől lefolyó Kék-Nílusból ered, így mind Egyiptomnak, mind pedig Szudánnak elemi érdeke megakadályozni vagy korlátozni a gát működését.

A GERD projekt háttere

            A gát építésére irányuló eredeti elképzelések már rendkívül régre, egészen az 1960-as évek elejére vezethetők vissza. Bár Hailé Szelasszié, az utolsó etióp császár regnálása idején még reális esélyek voltak egy a Kék-Níluson építendő energiatermelésre, valamint vízraktározásra használható duzzasztógát építésére, az 1974-es Derg (kommunista katonai junta) által elkövetett puccs következményeként kirobbanó véres etióp polgárháború következtében a projekt terve szertefoszlott. Ezt követően még a 15 évig tartó polgárháború 1991-es lezárása után is majdnem két évtized kellett ahhoz, hogy ismét reális esélyei legyenek a kelet-afrikai állam vezetésének a gát megépítésére. 2009-ben az akkori etióp miniszterelnök, Meles Zenawi határozott lépéseket tett a projekt megvalósításának érdekében. 2009 októbere és 2010 augusztusa között a kormány elvégeztette a gát megépítésére kiszemelt terület alapos felmérését. A felmérés eredményeként a projekt kivitelezésének helyszínéül az Etiópia észak-nyugati részén fekvő Benishangul-Gumuz régiót szemelték ki, ahol a tervek szerint a szudáni határtól mindössze 45 km-re kezdték volna meg a munkálatokat.

            Már a munkálatok megkezdésekor előrevetítette a folyó alsó folyásának ellenállását, hogy 1959-ben Szudán és Egyiptom egyezményt kötött a Nílus vizének használásáról és ellenőrzéséről. Ezen szerződés talán legfontosabb rendelkezése az volt, hogy a Nílus teljes éves átlagos vízhozamát 18,5 (Szudán), illetve 55,5 (Egyiptom) milliárd köbméterben osztották fel egymás között. A szerződéssel kapcsolatos alapvető problémákat az okozza, hogy a szerződő államok Etiópiát kihagyták a megállapodásból, annak ellenére, hogy az ország területéről ered a folyó vízhozamának 80%-a. Etiópia azonban a Nílus felső folyásánál lévő államokkal összefogva 2010 májusától kezdeményezte a Nílus-medencei együttműködési keretmegállapodást, melynek elsődleges célja, hogy a Nílus valamennyi part menti állama között méltányos felhasználást biztosítson.

A projekt kivitelezése

Annak ellenére, hogy a keretmegállapodás Egyiptom és Szudán heves tiltakozását váltotta ki már 2010-ben, Etiópia megkezdte a tervezett építkezés kivitelezését. Ugyan a kormány majdnem közvetlenül az építkezések megkezdéséig titokban tartotta a projekt tervezését, az első benyújtott tervezet már 2010. novemberében megérkezett. Ezt követően a kormány 2011. március 31-én, egy nappal a projekt nyilvánosságra hozatala után, versenytárgyalás nélkül 4,8 milliárd dolláros szerződést kötött az olasz Salini Impregilo céggel, és 2011. április 2-án Meles Zenawi miniszterelnök letette a gát alapkövét.

A gátat eredetileg “X projektnek“, majd az olasz céggel való építési szerződés megkötését követően Millenniumi gátnak nevezték át. Végül 2011. április 15-én a Minisztertanács átnevezte Nagy Etiópiai Reneszánsz Gátra. Ugyan az eredeti tervek szerint a gát által működtetetett erőmű mintegy 5250 MW-os teljesítményével összesen évi 15 128 GWh áramtermeléssel kecsegtetett, az építkezés során a projektet többször felülvizsgálták. A felülvizsgálatok során folyamatosan növelték a beépítendő erőműegységek számát, mely által az összteljesítményt, s így a megtermelt elektromos energia mennyiségét szerették volna növelni. Ezek az átépítések sokszor jelentős többletmunkákat jelentettek, ugyanis a tervezőknek számos ponton újra kellett tervezni a munkálatokat, valamint a szükséges források mennyiségét is. Ennek fényében nem meglepő, hogy az eredeti tervek szerint 2017 júliusában befejezendő gát átadására csak mintegy három évvel később, 2020. július 30-án került sor. Bár 2019 őszére a munkálatok mintegy 70%-a készen állt, az építmény üzembe helyezését egyre jobban ellenző szudáni és egyiptomi kormányok rábírták Abiy Ahmed etióp elnököt arra, hogy az elkészült víztározó első feltöltési megkezdését pár héttel halasszák el. A nyári aszályos időszakban Szudán és Egyiptom komoly félelmei a víztározó feltöltéséből eredő vízhiányból erőszakos válasszal fenyegettek, éppen ezért is törekedett az etióp elnök arra, hogy a lehető leginkább kompromisszumkész legyen a két északi állammal.

A gát Szudánra és Egyiptomra gyakorolt hatása

Ahhoz, hogy a folyó alsó folyásánál fekvő országok a projekt iránti, annak kezdetétől meglévő ellenérzéseit megértsük érdemes figyelmet szentelni a GERD ezen államokra gyakorolt hatásaira. A hatások tényleges mivoltát illetően eddig csupán találgatni tudunk, mivel csak a közelmúltban kezdődött meg a gát működése. Látható ugyanakkor az is, hogy a folyási irány szerint lejjebb fekvő országok előzetes jelentései a félelmeik miatt (csökkenő vízhozam, Egyiptom Asszuáni Nagygátjának jelentőségvesztése) jelentősen eltérnek az etióp- valamint egyéb nemzetközi kutatócsoportok által készített előzetes jelentésektől. Mint megannyi más érdekütközés esetében, itt is a kooperáció segíthet a lehető legalacsonyabb szintre csökkenteni Szudán és Egyiptom vízveszteségből akadó esetleges gazdasági- és társadalmi érdeksérelmét. Egyes tanulmányok szerint a GERD tározóinak feltöltési fázisában az egyes „feljebb” érzékelhető hatásokat elsősorban olyan tényezők befolyásolják, mint az Egyiptom déli részén található Asszuáni Magasgát tározójának aktuális magassága, a feltöltési fázis során az Etióp- magasföldön lehulló csapadék mennyisége, valamint a három ország közötti tárgyalások sikeressége.

Mivel a tározó mintegy 74 km3-es térfogata lényegesen több, mint a Kék-Nílus átlagos éves vízhozama (49 km3) az egyiptomi-szudáni határon, ezért a tározó több évig tartó, fázisokra osztott feltöltése során mindvégig szükségeltetik az érintett országok egymás iránti kölcsönös bizalma és folyamatos együttműködésük. Kérdéses, hogy a feltöltési folyamat során az egyeztetések és az együttműködés mennyire lesz elég a Szudánt, de főképpen Egyiptomot érintő vízhiány ellensúlyozására. Előzetes hatásvizsgálatok szerint Egyiptomban mintegy kétmillió gazdát fog érinteni a feltöltési folyamat miatti alacsony vízhozam. Az, hogy ez a réteg mennyire lesz kitéve a kellemetlen változásoknak, nagyban függ a GERD töltési fázisának ütemezésétől, csakúgy, mint az Asszuáni Magasgát tárolási mennyiségétől. A mezőgazdasági hatások mellett energetikai problémákat is okoz a feltöltés. Egyes egyiptomi kritikák szerint a vízerőművek csökkenő teljesítménye miatt már az eddigi feltöltési fázisok során mintegy 25-40%-kal befolyásolta negatívan a projekt Egyiptom vízenergiával termelt elektromos energiájának mennyiségét. Ugyanakkor 2010-ben a vízenergia az egyiptomi teljes villamosenergia-termelés kevesebb, mint 12%-át adta, így a víz mozgásienergiáját kihasználó energiatermelés 25%-os átmeneti csökkenése az egyiptomi villamosenergia-termelés csupán kevesebb, mint 3%-os csökkenését jelenti.

Ami Szudánt illeti, az alacsonyabb vízhozammal járó problémákon túl pozitív hatásai is lehetnek a gát működésének. Mivel a GERD jelentős mennyiségű iszapot tart vissza, közvetve hozzájárulhat az északabbra fekvő szudáni gátak (Roseires-gát, a Sennar-gát és a Merowe-gát) anyagromlásának megakadályozásához, ezáltal potenciális élettartamuk növeléséhez. Mindemellett az etióp gát nagy segítség lehet Khartúm számára az árvízvédelem területén, ugyanis csökkentheti a Roseires-gát ad-Damazi-i tározóját körülvevő síkságok szezonális áradásait.

Összességében azonban a szudáni fél részéről is nagyfokú ellenérzések figyelhetőek meg az éppen megvalósult etióp projekttel kapcsolatosan. Nem meglepő, hogy Khartúm Kairóval összefogva már a GERD projekt kezdetétől fogva megtesz mindent a bilaterális-, multilaterális-, vagy akár nemzetközi fórumokon a Kék-Níluson való vízhozam lehető legmagasabb szinten tartásáért.

A GERD projekttel kapcsolatos diplomáciai viták és egyeztetések

Nem sokkal az építkezés megindítása után a három résztvevő ország egyetértett abban, hogy a már említett aggályok eloszlatása és orvoslása érdekében szükség van egy Nemzetközi Szakértői Testület alakítására. A felálló 10 tagú testület a következőképpen állt össze: 2-2-2 fő a három érintett országból, valamint 4 egyéb nemzetiségű, független szakember a vízgazdálkodás és hidrológiai modellezés-, a gátépítés-, a gazdasági és társadalmi hatások-, valamint a környezetvédelmi szempontok területéről. [1]Ugyan számos alkalommal ült össze a testület az egyes szakmai kérdésekkel kapcsolatos viták rendezése, valamint a kompromisszum keresése végett, az egyes szakterületeken (környezetvédelem) végzett hatásvizsgálatokon túlmutató teljes jelentés csak 2013-ban készült el. A szakértők azonban hamarabb megegyezésre jutottak, mint az állami döntéshozók, akik számos alkalommal a saját álláspontjukat kihangsúlyozva a jelentés felülvizsgálatát követelték.

2013 júniusában diplomáciai krízis bontakozott ki Egyiptom és Etiópia között, amikor kiszivárogtak az akkori egyiptomi elnök, Mohamed Morszi tanácskozási ülésén elhangzott javaslatok. A Nemzetközi Szakértői Testület jelentését túlságosan részrehajlónak ítélve (Etiópia részére) egyes egyiptomi kormányzati döntéshozók az épülő gát lerombolásának lehetőségeit latolgatták. A botrányos tanácskozás témája ismertté vált Etiópiában, az etióp kormány rögtön magyarázatot követelt Egyiptom Addisz Abeba-i nagykövetétől. Ezt követően az egyiptomi diplomácia a hibát orvoslandó egy hivatalos nyilatkozatban békülékenyebb hangot ütött meg. Ezen nyilatkozatban az észak-afrikai állam a „jószomszédi viszonyt, a kölcsönös tiszteletet és a közös érdekek követését szorgalmazta anélkül, hogy bármelyik fél ártana a másiknak”.

A gát körül kialakult államközi nézeteltérések azonban ezzel még nem oldódtak meg, ugyanis Egyiptom érdekeinek érvényesítését nem érzékelte, így 2014 januárjában kilépett a tárgyalási folyamatból. Kairó ezen is túltéve diplomáciai „hadjáratot” indított, mellyel célja volt, hogy az Afrikai Unió egyes tagállamainak politikai vezetését meggyőzze arról, hogy ítéljék el Etiópia gátépítési tervét. 2014 áprilisában Etiópia miniszterelnöke, Haile Mariam Desalegne újabb, a gátról szóló tárgyalásokra hívta meg Egyiptomot és Szudánt, mire Nabil Fahmi, egyiptomi miniszterelnök májusában közölte, hogy Egyiptom ismételten tárgyalni kész. Az Abdel Fattah al-Sisi vezette egyiptomi kormány azonban csak úgy egyezett a tárgyalások újrakezdésébe, amennyiben azok külföldi szakértők nélkül zajlanak. A meginduló tárgyalási folyamat eredményeképp 2015. március 23-án Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi elnök, Hailemariam Desalegn etióp miniszterelnök, valamint Omar al-Bashir szudáni elnök Khartúmban aláírta az úgy nevezett „Elvek nyilatkozatát”. A dokumentum döntő jelentőséggel bírt Etiópiának gátépítési projektje szempontjából. A lefektetett 10 alapelv értelmében ugyanis Egyiptom és Szudán is lemondtak a korábbi szerződések által meghatározott részarányukról a folyó vízének felhasználását illetően. Bár később Egyiptom, valamint Szudán is jogalkotási szempontból hibásnak titulálta a jogi dokumentumot, az „Elvek nyilatkozata” nemzetközi szempontból legitimálta az etióp projektet. Az utólagos egyiptomi és szudáni „reklamációt” követően 2015 decemberében az említett három állam külügyminiszterei szignójukkal látták el a khartúmi okmányt, melynek értelmében megerősítették az „Elvek nyilatkozatának” keretében tető alá hozott megállapodásokat, valamint megbíztak egy francia szakértői csoportot, hogy független tanácsadó csoportként készítsenek technikai- és szakmai véleményezőtanulmányokat a már folyamatban lévő projekthez. Feltételezhetnénk, hogy a gáttal kapcsolatos nézeteltérések a Khartúmban tető alá hozott megállapodásokkal végleg rendeződtek. 2017 májusában azonban a szakértői csoport által kiadott tanulmány következtében vita robbant ki a két legvehemensebbnek tekinthető fél, a szudáni és az egyiptomi között. A felek ütköző álláspontja miatt ismételten kudarcba fulladtak a tárgyalások, melyeket csak a 2019. novemberétől közvetítőként beavatkozó Amerikai Egyesült Államok tudott ismételten „mederbe terelni”. Érthető tehát, hogy az amerikai fél egyik fő motivációja a kompromisszumos megoldás minél elébb való megtalálása, valamint egy ezt tartalmazó egyezmény felekkel történő aláírattatása. Mindazonáltal az USA által a három vitás fél számára előkészített, Washingtonban aláírandó háromoldalú megállapodásból 2020. februárjában váratlanul kilépett arra hivatkozva, hogy nem állt rendelkezésére elegendő idő a helyi politikai erőkkel és érdekelt felekkel a megállapodás megvitatásához.[2] Több mint valószínű, hogy ez csupán egy ürügy volt és a visszalépés valódi okai a parlamentben való egyet nem értés (az USA javaslatát túlságosan Egyiptom-pártinak ítélték meg), valamint a közelgő 2020-as választások miatti belpolitikai elővigyázatosság voltak. A GERD projekt ügyében zajló tárgyalási folyamat ismételten kudarcba fulladt és 2020 második felében nyilatkozatok formájában többször is heves kirohanást intéztek egymás ellen a vitás felek.

2020 szeptemberében az Egyesült Államok felfüggesztette az Etiópiának nyújtott gazdasági támogatásának egy részét, mivel megítélése szerint nem történt megfelelő előrelépés a Szudánnal és Egyiptommal történő tárgyalásokban. Bár ez nem rendítette meg Etiópiát, a 2020 novemberében kirobbanó etióp polgárháború már komolyan veszélybe sodorta a nagyszabású projekt kivitelezését. Egyiptom és Szudán érdeke a kialakult helyzetben egyértelműen a fegyveres konfliktus minél hosszabbra való nyújtása volt. Ennek érdekében (a kezdetben legalábbis mindenképpen) gyengébb tigré felkelőket támogatták. A háború azonban nem tudta teljesen leállítani az feltöltési folyamatot és nem tett kárt a gátban sem, így 2022. február végére a GERD megkezdte az energiatermelést.

Konklúzió – Bizonytalanságok

A Nagy Etióp Újjászületés Gátjának jövőbeni működése és hosszútávon való megtérülése számos tényező miatt bizonytalan. Amellett, hogy Etiópiának az északi szomszédokkal még mindig nem sikerült rendezni a Nílus vízhasználatából fakadó jogi vitákat, komoly kockázatot jelenthet a gát jelentette energia exportálásból várhatóan befolyó bevételekre a Kelet-afrikai országban meglévő, és egyre inkább érvényesülő kínai gazdasági jelenlét. Csak magában a GERD projektben az erőmű turbináinak és egyéb elektromos felszereléseinek finanszírozására mintegy 1 milliárd dollárnyi hitelt nyújtott a kínai Export-Import (Exim) Bank. A Kínai Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok között kirobbanó globális kereskedelmi-gazdasági vetélkedésben mindkét fél számára rendkívül fontos jelentőséggel bírhat a térségben való befolyásszerzés, mivel a nemzetközi vízikereskedelmi útvonalak szempontjából rendkívüli fontossággal bír a térség (például a Vörös-tengerhez és az Ádeni-öbölhöz is kapcsolódik). Mindazonáltal nem várhatjuk a két „óriástól”, hogy megoldja a vitában álló afrikai országok problémáját. Ebben a vitás feleket véleményem szerint az őket ezer szállal egymáshoz fűző interdependencián alapuló viszonyok felismerése, valamint a kompromisszumkészség és józan belátás segítheti a jövőben.

Írta: Kovács Tibor Benedek

Egyéb felhasznált források:

  1. Hijazi, Ali: The GERD Conflict: Challenges to Egypt’s Water Security, Social Sciences University of Ankara, Ankara, 2020.
  2. Tadese, Jiregna: The Grand Ethiopian Renaissance Dam (GERD): Diplomatic War Between Ethiopia and Egypt, Berlin, University of Applied Sciences, 2020.
  3. Kamara, Ahmed; Ahmed, Mohamed; Benavides, Arturo: Environmental and Economic Impacts of the Grand Ethiopian Renaissance Dam in Africa, 2022. 01.20.
  4. East Africa seeks more Nile water from Egypt, 14. 05. 2010. http://news.bbc.co.uk/2/hi/africa/8682387.stm (Letöltés dátuma: 2022.02.27.)
  5. Joint Statement of Egypt, Ethiopia, Sudan, the United States And the World Bank, 31. 01. 2020. https://home.treasury.gov/news/press-releases/sm891 (Letöltés dátuma: 2022. 02. 28.)
  6. El Tawil, Noha: Declaration of Principles on Renaissance Dam is ‘exclusive agreement’ binding Egypt, Ethiopia, Sudan together: intl. law expert, 23. 06. 2020. https://www.egypttoday.com/Article/1/88909/Declaration-of-Principles-on-Renaissance-Dam-is-exclusive-agreement-binding (Letöltés dátuma: 2022. 02. 28.)
  7. Wheeler, Kevin G.; Jeuland, Marc; Hall, Jim W.; Zagona, Edith; Whittington, Dale: Understanding and managing new risks on the Nile with the Grand Ethiopian Renaissance Dam, Nature Communications. Nature Communications Volume 11 Article (1), 2020. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7567800/ (Letöltés dátuma: 2022. 02. 28.)

Képi források: Pinterest

  1. https://hu.pinterest.com/pin/35114072085584396/ (Letöltés dátuma: 2022. 02. 28.)
  2. https://hu.pinterest.com/pin/736901557772963325/ (Letöltés dátuma: 2022. 02. 28.)
  3. https://hu.pinterest.com/pin/479211216608226616/ (Letöltés dátuma: 2022. 02. 28.)
  4. https://hu.pinterest.com/pin/625648573217145446/ (Letöltés dátuma: 2022. 02. 28.)

[1] International Panel of Experts on Renaissance Dam – The International Panel of Experts which commenced its activity officially on Tuesday, 15 May 2012, consists of 10-members. Six of the experts are from Ethiopia, Egypt and Sudan while the rest four are international experts.

[2] Hijazi, Ali: The GERD Conflict: Challenges to Egypt’s Water Security, „In February 2020 when Ethiopia announced its withdrawal from the tripartite agreement, which it was scheduled to sign in Washington”

Kiemelt kép forrása: flickr.com

EU Hírfigyelő 2021. december – 2022. január

0

Általános intézményi hírek

Az Európai Unió intézményét érintő történések tekintetében három fontosabb hír emelhető ki a vizsgált időszakban. 2021 decemberében Horvátország esetében a Tanács megállapította, hogy az állam teljesítette a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazásához szükséges feltételeket. Számottevő előrelépés, hiszen ez az előfeltétele azon tanácsi határozat meghozatalának, amely lehetővé teszi a belső határellenőrzések megszüntetését is a későbbiekben. Emellett 2021. december 7-én sor került az EU–Koszovó Stabilizációs és Társulási Tanács negyedik ülésére is Brüsszelben. Koszovó tájékoztatást nyújtott a csatlakozás kérelmezésére irányuló szándékáról, illetve a résztvevők megvitatták a reformprioritásokat is és a további cselekvési területeket a balkáni ország minél gyorsabb felzárkózásának elérésére. 2022 elején munkához látott az újonnan felállított ügynökség is, az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége, amely az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalt váltja fel. A hivatalos közlemény alapján az Ügynökség „a közös európai menekültügyi rendszer működését hivatott javítani azáltal, hogy fokozott operatív és technikai segítséget nyújt a tagállamoknak és következetesebbé teszi a nemzetközi védelem iránti kérelmek értékelését”.

2022 január 18-án megválasztásra került az Európai Parlament elnöke. A máltai származású néppárti képviselő, Roberta Metsola az EP legfiatalabb elnöke lett. Elnöki mandátuma 2024-ig szól, s a feladat nem érte felkészületlenül, hiszen 2020 novemberétől az első alelnöki posztot töltötte be, majd David Sassoli január 11-i halálát követően a Parlament megbízott elnökeként tevékenykedett.

Közös biztonság- és védelempolitika

A közös biztonság- és védelempolitika egyik legnagyobb újítása volt az előző esztendőben az Európai Békekeret létrehozása, amellyel az Unió immár „a világ bármely részén hozzá tud majd járulni a katonai béketámogató műveleteknek és támogatási intézkedéseknek a partnereink számára történő finanszírozásához.” 2021. december 2-án a Tanács határozott arról, hogy négy támogatási mechanizmust léptet életbe az Európai Békekeret (EFF) keretében Grúzia, a Moldovai Köztársaság, Ukrajna és a Mali Köztársaság támogatására. Az intézkedés célja lényegében a négy ország katonai és védelmi kapacitásainak megerősítése a belső reziliencia és a béke előmozdítása érdekében. Grúzia, a Moldovai Köztársaság és Ukrajna esetében az EU célja továbbá, hogy fokozza a helyi fegyveres erők kapacitását és interoperabilitását, így hozzájárulva a közös biztonság- és védelempolitika katonai misszióihoz és műveleteihez. A támogatások a keleti szomszédság országai esetében 36 hónapra szólnak, s Grúzia esetében 12.75 millió eurót, Ukrajna esetében 31 millió eurót, Moldova esetében 7 millió eurót jelent, míg a 30 hónapos mali intézkedés 24 millió eurós költségvetésű.

Decemberben megrendezésre került az Európai Védelmi Ügynökség éves konferenciája is, amelyen Charles Michel megtartotta beszédét az európai védelem helyzetéről és a biztonsági környezetéről. A térséget és világunkat érő biztonsági kihívások tekintetében az alábbiakat sorolta fel: a növekvő geostratégiai verseny, a terrorizmus, a hibrid fenyegetések, a kibertámadások, a dezinformáció, a migráció politikai használata, valamint a konfliktusok és a fokozódó instabilitás a szomszédságunkban és azon túl. Kiemelte az ezen kockázatokat sokszorozó klímaváltozást és pandémiát is. Mindezek kapcsán elmondta az Európai Tanács által kitűzött stratégiai prioritást: „Az önálló cselekvésre való képességünk növelése érdekeink védelme, értékeink és életvitelünk megőrzése, valamint a globális jövő alakítása érdekében”. A stratégiai autonómia kapcsán elmondta azt is, hogy a szlovéniai Brdóban tartott ET találkozón is megállapodtak a résztvevő felek abban, hogy felgyorsítják a Stratégiai Iránytűvel kapcsolatos munkát, mi több 2022 az európai védelem éve lesz. A stratégiai autonómia elérésében két területet, az innovációt és a kibervédelmet hangsúlyozta. Kiemelte továbbá az EU és a NATO között fennálló unikális kapcsolat mélyítését is.

2021 decemberében a Tanács következtetéseket fogadott el a polgári KBVP területére vonatkozó paktumról, amelyekben biztosított arról, hogy elkötelezett a közös biztonság- és védelempolitika polgári ágának megerősítése iránt, illetve kiemelte a szerepét az új típusú kihívások átfogó megközelítésében és kezelésében, csakúgy, mint a partnerországok rezilienciájának megerősítésében. 2022 januárjában emellett a Tanács elfogadta következtetéseit az ENSZ-EU stratégiai partnerség békeműveletekkel és válságkezeléssel kapcsolatos magasabb szintre emelésének vonatkozásában, illetve 2022 és 2024 közötti időszakra szóló prioritásait.

Kiberpolitika

Az EU egyik céljai közé tartozik a kiberbiztonság garantálása és a kiberfenyegetésekkel szemben való hatékony fellépés. A koronavírus- világjárvány következményképpen megnőtt a polgári lakosság ellen elkövetett kibertámadások száma, amelyek Boštjan Koritnik, szlovén közigazgatási miniszter szerint „jelentős hatással vannak társadalmunkra, nem utolsósorban azért, mert egyre inkább digitalizált világban élünk”. Ennek eredményképpen 2021. december 3-án a Tanács megállapodott az EU kiberbiztonságáról szóló közös álláspontról, hogy tovább javítsa mind a köz- és magánszektor, mind az Európai Unió ellenálló- és reagálási képességét ezekre az incidensekre. Az új irányelv a „hálózati és információs rendszerek biztonságáról szóló irányelv” helyébe lép “NIS2” néven. Emellett, a NIS2 létrehozza az European Cyber Crises Liaison Organisation (magyar nyelven: Európai Kiberválságok Összekötő Szervezete) elnevezésű hálózatot (EU-CyCLONe), amely a nagyszabású kiberbiztonsági incidensek összehangolt kezelését fogja támogatni.

2021 december 20.-án fogadta el a Tanács az általános megközelítést a kritikus szervezetek ellenálló képességéről szóló irányelvtervezetről, amelynek célja a kritikus fontosságú szervezetek sebezhetőségének csökkentése és ellenálló képességének megerősítése. Aleš Hojs, szlovén belügyminiszter szerint „az eszköztervezet létrehozását az elmúlt évek számos válsághelyzete, terrortámadások, a COVID-19 és a szélsőséges időjárási események által a kritikus infrastruktúrákban keltett feszültség eredménye”. Továbbá a belügyminiszter arról is beszámolt, hogy „a Tanács tárgyalási mandátuma kilenc ágazat kritikus fontosságú szervezeteire terjed ki: energia, közlekedés, banki és pénzügyi piaci infrastruktúrák, egészségügy, ivóvíz, szennyvíz, digitális infrastruktúra és űrkutatás”. A tagállamoknak stratégiával kell rendelkezniük a létfontosságú egységek ellenálló képességének fokozására, legalább 4 évente kockázatértékelést kell végezniük, és azonosítaniuk kell az alapvető szolgáltatásokat nyújtó létfontosságú egységeket. Az NIS2 tulajdonképpen az említett irányelvtervezet kiberdimenzióban megjelenő anomáliáira reagál, ezért az elfogadott általános megközelítés összehangolja hatályukat, biztosítva, hogy a kritikus egységek ellenálló képességéről szóló irányelvtervezetben szereplő valamennyi ágazat legalább a NIS2-ben is jelen legyen, amely további ágazatokat is magában foglal.

A 2022. január 14.-én Ukrajna kormányzati oldalai ellen elkövetett kibertámadást elítéli az Európai Unió főképviselője, aki szerint „az ilyen akciók célja Ukrajna destabilizálása és dezinformáció terjesztése, és hozzájárulhatnak a már amúgy is feszült helyzet további eszkalálódásához”. Továbbá azt is kiemelte, hogy „az Európai Unió és tagállamai kapcsolatban állnak Ukrajnával, és készen állnak arra, hogy további közvetlen technikai segítséget nyújtsanak Ukrajnának a támadás elhárításához, valamint Ukrajna további támogatására a destabilizáló akciókkal szemben, többek között a hibrid és kiberfenyegetésekkel szembeni ellenálló képességének további erősítése révén”.

Szankciós politika

Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának egyik eszköze a szankciók vagy korlátozó intézkedések, amelynek eszköztára több tevékenységből is áll. Az Európai Unió korlátozó intézkedései a politikai párbeszédtől a kiegészítő intézkedéseken át a más rendelkezésre álló eszközökig is terjedhetnek. A szankciók elfogadásával több célt is szolgálhat az EU, így az EU értékrendjének, alapvető érdekeinek és biztonságának védelmét, vagy a nemzetközi béke és biztonság fenntartását, a konfliktusok megelőzését és a nemzetközi biztonság erősítését. Mindennek címzettjei lehetnek különböző országok kormányai, egyéb szervezetei, csoportok és szerveződések, illetve egyének is.

December 2-án az Európai Unió elfogadta az ötödik szankciócsomagot a folytatódó emberi jogi visszaélések és a migránsok eszközként való használata miatt Belarusz vonatkozásában. Az intézkedések elsősorban a sajtóorgánumok vezetőire, az igazságszolgáltatás magas szintű tisztviselőire, illetve a Lukasenka-rezsim magas szintű politikai tisztségviselőire terjed ki. Az intézkedések elsősorban a vagyoni eszközök befagyasztását és utazási tilalom kiszabását jelentik. A december 2-i határozat további 17 személyt és 11 szervezetet érint, így a Belarusz vonatkozásában meghozott korlátozó intézkedések immáron összesen 183 személyre és 26 szervezetre vonatkoznak.

A Kongói Demokratikus Köztársaság kapcsán az EU először 2016-ban vezetett be korlátozó intézkedéseket. Jelenleg az egyre inkább aggasztó helyzet kapcsán az Unió 2021 decemberében úgy döntött, hogy további egy évvel meghosszabbítja intézkedéseit 10 személy tekintetében, amelyek a vagyoni eszközök befagyasztására és az Európai Unió területére történő belépés tilalmára terjednek ki.

December 14-én a Wagner-csoportot érintő korlátozó intézkedéseket vezetett be az EU. Az intézkedések magát a Wagner-csoportot, valamint a hozzá kapcsolódó nyolc személyt és három entitást célozzák. Az EU által felsorolt személyek súlyos emberi jogi visszaélésekben vesznek részt, beleértve a kínzást és a kivégzéseket, valamint gyilkosságokat. Emellett destabilizáló tevékenységekben vesznek részt egyes országokban, beleértve Líbiát, Szíriát, Ukrajnát és a Közép-Afrikai Köztársaságot, emellett a Száhel-övezetben is megindult befolyásuk kiterjesztése. Az intézkedések célja a Wagner-csoport felforgató tevékenységének visszaszorítása.

Január 10-én az Európai Unió Tanács Nicaragua vonatkozásában döntött korlátozó intézkedések bevezetéséről. A korlátozó intézkedések alapjául az szolgál, hogy a Nicaraguában 2021. november 7-én tartott választások demokratikus garanciák nélkül zajlottak, emellett állandóak az emberi jogi visszaélések, a civil társadalom elnyomása, illetve a demokrácia aláásása. Az újonnan hozott korlátozó intézkedések hét személyt és három szervezetet érintenek: többek között Daniel Ortega elnök és Rosario Murillo alelnök egyes családtagjait, a Nicaraguai Nemzeti Rendőrséget, a Legfelsőbb Választási Tanácsot, továbbá a távközlési és postai szolgáltatásokat felügyelő társaságot. A korlátozó intézkedések a pénzeszközök befagyasztására és beutazási korlátozásokra vonatkoznak.

A koronavírus okozta járvánnyal kapcsolatos hírek

Az EU-LAC Alapítvány fennállásának 10. évfordulóján, 2021. december 2.-án az Európai Unió, valamint a Latin-Amerika és a Karib-térség (LAC) vezetői találkoztak, hogy megvitassák a Covid-19 világjárvány okozta problémák és kihívások fenntartható helyreállítását. A 2020. december 14-én Berlinben megtartott EU–LAC informális miniszteri találkozóra építve a vezetők megbeszéléseket folytattak „Erők egyesítése a COVID utáni fenntartható fellendülésért” kérdéskörben.

A találkozó eredményei:

  • Együttműködés fokozása a világjárvány kezelése érdekében: az EU 3 milliárd eurós egészségügyi támogatást nyújtott a LAC-nak és több, mint 130 millió adag oltóanyagot küldött a LAC-országokba.
  • Az egészségügyi feszültség javítása: ENSZ ECLAC-terv, amely az egészségügyi önellátásra fókuszál.
  • NDICI-Global Europe: 3,4 milliárd eurós támogatás a LAC számára a világjárványból való fenntartható kilábalás érdekében.
  • EU Team Europe tervei között szerepel az amazóniai erdőírtás megakadályozására vonatkozó kezdeményezés előkészítése. Emellett az EUROCLIMA+ program további 140 millió euróval támogatja a LAC-partnereket a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségeik teljesítésében.
  • Az EU-LAC digitális szövetség elindítása 2022-ben, amelynek célja az emberközpontú digitalizáció előmozdítása. A partnerség magában foglalja az EU és LAC között egy transzatlanti optikai kábel (EllaLink) kiépítését is.
  • Elengedhetetlen az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása a fellendüléshez, különösen a nők és lányok szerepvállalásának előmozdítása és a növekvő egyenlőtlenségek leküzdése érdekében.
  • Mindkét fél érdeke a két régió közötti kereskedelmi és társulási megállapodások hálózatának kihasználása, hiszen ezáltal gazdasági fellendülés, munkahelyteremtés és gyarapodó befektetési lehetőség érhető el kétoldalúan.
  • Lehetőség a régiók közötti kutatási együttműködésre a 2021-2023 EU-CELAC stratégiai ütemterv a tudományról, technológiáról és innovációról keretein belül.

Pascal Donhoe, az eurocsoport elnökének jelentése, amelyet Charles Michelnek, a euro-csúcstalálkozó elnökének küldött, megállapítja azt, hogy az euroövezet gazdasága a vártnál sokkal gyorsabban kilábalt a világjárványból, mint a pénzügyi válságból. A világjárvány gazdasági következményeinek érdekében alkalmazott összehangolt politikáknak köszönhetően a vállalatok sokkal könnyebben túljutottak a pandémián és az euroövezet GDP-je 2022 végére elérheti a válság előtti értéket. A növekvő tendencia érdekében az eurócsoport igyekszik a gazdasági és monetáris unió további erősítésére, ennek érdekében a pénzügyminiszterek  a gazdasági helyzet és a költségvetési kilátások nyomon követése, a gazdaságirányítási keret, a bankunió, a digitális euró, és az euró nemzetközi szerepe kérdéskörökben folytatták a munkát.

A Tanács 2022. január 25.-én ajánlást fogadott el a biztonságos szabad mozgás elősegítését célzó összehangolt megközelítésről a COVID-19 világjárvány idején, amely február 1-jén lép hatályba, csakúgy, mint a digitális COVID-19 tanúsítványokról szóló rendeletet módosító felhatalmazáson alapuló jogi aktus, amely 270 napos elfogadási időszakot ír elő az oltási tanúsítványokra. Az új ajánlás a személy alapú megközelítést helyezi fókuszba, amely azt jelenti, hogy, ha az egyén nem olyan területről származik, ahol magas szinten terjed a vírus, akkor a COVID-19-re vonatkozó intézkedések esetén az érintett személy státuszát kell figyelembe venni, nem pedig a regionális helyzetet. Tehát az utazó érvényes EU-s digitális COVID-tanúsítvánnyal igazolt COVID-19 elleni oltásának, tesztjének vagy felépülési állapotának kell a kulcsfontosságú tényezőnek lennie.

Az érvényes EU digitális COVID-tanúsítvány a következőket tartalmazza:

  • „Oltási bizonyítvány európai szinten jóváhagyott oltásra, ha az alapoltási sorozat utolsó adagja óta legalább 14 nap és legfeljebb 270 nap telt el, vagy ha az érintett emlékeztető oltást kapott. A tagállamok a nemzeti hatóságok vagy a WHO által jóváhagyott vakcinák oltási bizonyítványait is elfogadhatnák.
  • Az utazás előtt legfeljebb 72 órával kapott negatív PCR-teszt, vagy az utazás előtt legfeljebb 24 órával negatív antigén gyorsteszt.
  • Gyógyulási igazolás, amely jelzi, hogy az első pozitív teszteredmény dátuma óta nem telt el több mint 180 nap.”

A személy alapú megközelítéstől függetlenül is közzéteszi az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) a tagállamok régióinak térképét és a térkép alapján a tagállamoknak intézkedéseket kell alkalmazniuk a sötétvörös területekre és onnan történő utazásra vonatkozóan. Ezenfelül pedig megerősítésre kerül az úgynevezett „vészfék”, amely az új kihívásokra és változások megjelenésére reagál a Tanács, Bizottság és az ECDC általi felülvizsgálat után.

Környezet- energia- és klímapolitika

Az Európai Unió és tagállamai számára kiemelten fontos a fenntarthatóságra való törekvés. A fenntarthatóság előmozdításához az integráció nem csupán uniós szinten, hanem nemzetközileg is hozzájárul. Az Európai Unió egyik kiemelt célja, hogy 2050-re elérje a karbonsemlegességet, amely hozzájárul például mind az egészségesebb élettérhez, mind az energiahordozók rendelkezésre állásának szűkösségéből adódó konfliktusok redukálásához.

Az uniós környezetpolitika tekintetében az időszakban a nyolcadik környezetvédelmi cselekvési program elfogadása tekintetében tett lépések emelendőek ki. A nyolcadik környezetvédelmi cselekvési program az uniós környezet- és éghajlatpolitika 2030-ig terjedő keretének fő irányvonalait határozza meg. A cselekvési program az alábbi hat területet helyezi középpontba: az üvegházhatású gázkibocsátások csökkentése, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, előrelépés egy fenntartható növekedési modell felé, szennyezőanyag-mentesség, a biológiai sokféleség védelme és helyreállítása, a termeléssel és a fogyasztással kapcsolatos fő környezeti és éghajlati terhelések csökkentése. Emellett az uniós intézményekkel kapcsolatban is szigorúbb értékelési, végrehajtási és felülvizsgálati követelményeket kíván meghatározni.

Az energetikai hálózatok összekapcsolásának célkitűzés elérésének vonatkozásában újabb eredményt ért el az integráció: jóváhagyásra került a transzeurópai energiahálózatokról (TEN-E) szóló rendelet felülvizsgálatára vonatkozó ideiglenes politikai megállapodás. A rendelet a határokon átnyúló energetikai projekteket kívánja szabályozni úgy, hogy a jövőben új fosszilistüzelőanyag-projekt ne kaphasson finanszírozást az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből, igazodva az európai karbonsemlegességi és fenntarthatósági célokhoz.  Emellett célul tűzte ki olyan projektek beindítását, amelyek lehetővé teszik Ciprusnak és Máltának a transzeurópai gázhálózattal való állandó összeköttetését.

Szomszédságpolitika

Az Európai Unió 2004-ben elindított szomszédságpolitikája keretében tíz déli szomszédját, illetve 2007-től öt keleti szomszédját támogatja szakpolitikai eszközrendszerein keresztül olyan kulcsterületeken, mint az ifjúságpolitika vagy a klímapolitika. Mindennek célja, hogy az Európai Unió mint felelős szomszéd és normatív hatalom segítse a határa mentén elhelyezkedő országokat a stabilitás, a biztonság és a prosperitás fokozásában. Mindezek elérésére az Európai Unió számos projektet indít a régiókban, illetve diplomáciai és egyéb jellegű cselekménnyel is segíti ezen országokat.

Déli szomszédságpolitika

A déli szomszédságpolitika tekintetében az időszakban a környezet-, a víz-, illetve energiabiztonság került fókuszba. Palesztina, a KfW Német Fejlesztési Bank, illetve az EU között megállapodás aláírására került sor, amely elsősorban pénzügyi segítséggel járul hozzá a vízbiztonsághoz kapcsolódó infrastruktúrák létesítéséhez. A fejlesztések az ivóvíz rendelkezésre állását és ezáltal egymillió észak-gázai lakos életkörülményeinek javítását szolgálják. Szíria megsegítésére elsősorban az aszálynak való kitettség okán, az Unió szintén hasonló célokból utalt további 10 millió eurónyi támogatást, hogy előmozdítsa a vízhez való hozzáférést és a kritikus vízinfrastruktúra rehabilitációját, hozzájárulva a közegészségügyi és higiéniai feltételek javításához a kormányzati és nem kormányzati ellenőrzés alatt álló területeken egyaránt. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, a Zöld Klímaalap és az Európai Unió (EU) támogatásával 25 millió eurós pénzügyi csomagot nyújt a marokkói bank számára az ország zöld átállásának támogatására. A pénzintézet hitelként adja tovább a helyi polgárok, a kis- és középvállalkozások és a vállalatok számára az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló technológiákba történő beruházásokra. Az ehhez hasonló ösztönzők kritikusak, hiszen ezen országokban jellemzőek a KKV-k nagy száma, s nemzeti fellépéshez elengedhetetlenek a lokális lépések. Egyiptomban ismét megrendezésre került a „Tisztítsd meg a Nílust!” kezdeményezés, amelynek keretében az EU delegációja is részt vesz a hulladék összeszedésében a folyó mentén, hogy így is felhívja a figyelmet a környezeti problémákra. A zöld beruházások területén, az Európai Unió az Európai Beruházási Bankon keresztül 600 millió eurót folyósított Egyiptom számára a kairói metró építésére.

Jordánia és az Európai Unió között fennálló partnerség megerősítésre került, amely fényében Várhelyi Olivér a közel-keleti országba látogatott. Az integráció jelentős támogatást nyújt az országnak a jelenlegi költségvetési keretéből: a következő hét évben a Jordániának nyújtott uniós támogatás legalább 2,5 milliárd euró magán- és állami beruházás lehetővé tételét célozza. Emellett jelentős további támogatás áll rendelkezésre, hogy segítse Jordániát a szíriai menekültek befogadására, amely célra eddig 2,1 milliárd euró támogatást nyújtott Jordániának az EU a szíriai válság kezdete óta. Várhelyi Olivér elmondta: “Jordánia kulcsfontosságú partnere az EU-nak, és a következő években jelentős támogatást nyújtunk az országnak. A látogatás konkrét célja az volt, hogy megvitassuk, hogyan lehet ebben előrelépni az földközi-tengeri térségre vonatkozó új programmal és annak a déli szomszédságra vonatkozó gazdasági és beruházási tervével.”

Az EUPOL COPPS vezetője és a palesztin rendőrség vezetője közös, decemberi találkozójukon megállapodtak az együttműködés megerősítésében, amely hozzájárulhat a politikai és biztonsági párbeszéd fokozásához, valamint a demokratikus elvek érvényesüléséhez is.

Az Európai Unió déli szomszédságában az egészségügy szektorához is hozzájárult. Jordánia számára az Európai Unió a WHO-val együttműködésben 61 570 adag kanyaró elleni vakcinát, 54 900 adag DTP vakcinát, 308 000 adag OPV-t és 144 710 adag Hexavalens vakcinát adományozott. A szír COVID-19 helyzet kapcsán pedig további 1 millió eurót utal ki az Egészségügyi Világszervezetnek a járvány legyőzéséhez szükséges további intézkedésekre, amelyek elsősorban a tesztelési és oltási kapacitás növelésére terjednek majd ki.

Keleti szomszédságpolitika

A keleti szomszédságpolitika országaiban számos esemény ment végbe az időszakban. Elsősorban kiemelendőek a különböző magasszintű politikai találkozók. 2021. december 15-én sor került Brüsszelben a keleti szomszédság országaival való hatodik csúcstalálkozóra. Az eseményen az Európai Uniót Ursula von der Leyen és Charles Michel képviselték. A csúcstalálkozó öt kulcsfontosságú területre fókuszált: gazdaság, kormányzás, környezet, digitalitás és társadalom. Ezeken a területeken a résztvevők megerősítették a közös fellépést és elkötelezettséget a stabilitás és kooperatív megoldások fokozása érdekében. Hitet tettek a szükséges reformok végrehajtása és a közös prioritások meghatározása mellett. A csúcstalálkozó zárásául közös nyilatkozatot tettek a résztvevő felek, amelyben olyan fontos megállapítások kaptak helyet, mint például a társult partnerek – Grúzia, a Moldovai Köztársaság és Ukrajna – EU-val való együttműködésének fokozására irányuló kezdeményezések EU általi elismerése, vagy a keleti országok gyakori, nemzetközi jogi elveket sértő lépései iránti aggodalmak megfogalmazása az Unió részéről. A csúcstalálkozón emellett számos nagyszabású projekt beindításáról is döntés született, amelyek elsősorban a grúz vidéki internetkapcsolat fejlesztését, a Moldovai Köztársaság közúti közlekedési hálózatának fejlesztését, valamint a moldovai és ukrajnai energiahatékonyság fokozását célozzák.

Az Európai Unió, illetve különösképpen Lengyelország nagy mértékben támogatta a keleti szomszédság országainak a COVID-19 járvány elleni fellépését. Az EU a WHO-val együtt mintegy 2.5 milliárd eurónyi értékben járult hozzá ezen országokban a világjárvány visszaszorításához szükséges lépések megtételéhez. Az intézkedések elsősorban az egészségügyi dolgozók személyi biztonságát növelő eszközökre és képzésekre, és a vakcinaszállításra terjedtek ki. Illetve segíti a KKV-szektort is a vállalkozásaik életben tartásában és azok válság utáni újjáépítésében. Emellett az EU polgári védelmi mechanizmusa keretében 35 millió eurót jutatott Lengyelország számára egy innovatív program felállítására, hogy segítse az EU országokat a keleti partnerség számára történő vakcinaszállítmányozásban és vakcinaadományozásban.

A Moldovai Köztársaság és Grúzia esetében az energiabiztonsági kihívások kerültek igazán fókuszba az időszakban: az EU, a német befektetési és fejlesztési bank, illetve Grúzia 8,5 millió euró értékű támogatási projektet indítottak a grúz energiaszektor megreformálására, mi több az Európai Unió 60 millió euróval segíti a kelet-európai államot az emelkedő gázárak negatív hatásainak csökkentésére, míg további 15 millió eurónyi támogatással járul hozzá a kormányzat energetikai reformjának végrehajtásához. Emellett 2021. december 15-én az Unió és Moldova megállapodást írt alá a jobb energiahatékonyság megvalósítására. A 30 millió eurós hitelről szóló megállapodás elsősorban a Moldovai Köztársaság fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségének csökkentéséhez, az energiaárak redukálásához és a klímapolitikai célkitűzéseihez járul hozzá. Ukrajnával munkamegállapodás aláírására került sor: az ukrán emberi jogi biztos és az Európai Unió ukrajnai tanácsadó missziója megegyezett arról, hogy megszilárdítják az emberi jogok védelmére és előmozdítására irányuló erőfeszítéseiket az országban. Ukrajna esetében annak közlekedési hálózatának fejlesztéséhez is nagyban hozzájárult az EU: decemberben az Európai Beruházási Bank és Vitalij Klicsko kijevi polgármester 100 millió eurós hitelmegállapodást írt alá a város trolibusz- és metróflottájának megújítására a fenntarthatóbb és felhasználóbarát városi közlekedés fejlesztése céljából, míg Lviv város számára szintén az EBB által folyósított kölcsön tette lehetővé modern, alacsonypadlós villamosok vásárlását. Az Európai Beruházási Bank Moldova esetében is hozzájárult a közlekedés fejlesztéséhez mintegy 150 millió euró értékű kölcsönnel. Örményország esetében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 5 millió eurós pénzügyi támogatási csomagot biztosított az örményországi Armeconombanknak, hogy megkönnyítse a KKV-k átállását a fenntarthatóbb, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens mechanizmusokra.

Az időszakban mindezek mellett két fontosabb platform is létrehozásra került a keleti szomszédság kapcsán: december 15-én felállították az importőrök és exportőrök számára az új piaci lehetőségek felkutatásában segítő kereskedelmi helpdesket, míg január 27-én az EU4Digital keretében létrehozásra került a startup ökoszisztéma platform.

A fejlődést és prosperitást célzó programokon túl a politikai jellegű lépések elsősorban Ukrajnára, illetve Azerbajdzsánra és Örményországa fókuszáltak az egyre eszkalálódó helyzetek okán. Ukrajna kapcsán még decemberben tett nyilatkozatot Ursula von der Leyen, amelyben biztosította a feleket arról, hogy bármilyen, Ukrajna ellen irányuló agresszióval szemben további fellépéseket fog foganatosítani az Unió. Január 4. és január 6. között Josep Borrell, az EU főképviselője tett látogatást Ukrajnába, amely során megerősítette, hogy az Európai Unió továbbra is Ukrajna legmegbízhatóbb partnere marad a kritikus időszakban, és, hogy az EU továbbra is támogatja az ország szuverenitását és területi integritását, különös tekintettel a határ menti eszkalációra. Ezt követően, január 8-án, Borrell Antony J. Blinkennel, az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterével folytatott beszélgetést az ukrán helyzetről, amely során mindkét fél megerősítette támogatását a kelet- európai ország és annak  szuverenitása, függetlensége és területi integritása iránt és hangsúlyozták, hogy Oroszországnak tiszteletben kell tartania a minszki megállapodásokat. Január 14-én Borrell közleményben ítélte el az Ukrajnát érő kibertámadásokat, majd január 20-én közös beszélgetésen vett részt az EU képviseletében az EBESZ-szel, a NATO-val, illetve az USA-val az ukrán helyzet és az orosz magatartás kapcsán. Január 24-én Ursula von der Leyen bejelentette, hogy Ukrajna számára az EU 1,2 milliárd eurónyi veszélyhelyzeti makroszintű pénzügyi támogatást nyújt. Ezt követően, január 26. és 28. között Várhelyi Olivér, majd január 30-án az EP képviselők delegációja is a kelet- európai országba látogattak, hogy első kézből tájékozódjanak a kialakult helyzetről, s biztosítsák az országot az EU szüntelen támogatásáról.

Decemberben Charles Michel közös találkozón vett részt az azeri és örmény elnökökkel, hogy elősegítse a két ország közötti politikai párbeszédet, s egy úgynevezett forródrót létrehozását javasolta a két ország védelmi minisztériumai között. A két elnök egyetértett abban, hogy az Örményország és Azerbajdzsán közötti államhatár kijelöléséről és demarkációjáról szóló tárgyalások tervezett megkezdésével összefüggésben további kézzelfogható lépéseket kell tenni a feszültség csökkentése érdekében. Michel elmondta, hogy az EU egy szakértői csoportot bocsát rendelkezésükre, amely technikai segítségnyújtás révén támogatja a határok kijelölésével kapcsolatos kérdéseket. Grúzia kapcsán továbbá az Unió állást foglalt azzal kapcsolatban, hogy nem tartja helyesnek a Legfelsőbb Bíróság bíráinak korlátlan időre történő kinevezését, hiszen mindez aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét és a grúz igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat. Felhívta továbbá az ország figyelmét arra, hogy az EU–Grúzia társulási megállapodással összhangban, a Grúziának nyújtott segítség továbbra is a kulcsfontosságú reformok terén elért eredményektől függ, így többek között az igazságszolgáltatás állapotától is.

Szerkesztők: Kovács Rebeka Regina és Mészáros Kinga

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A vízbiztonság kérdése Afrikában, a Nílus kincse

0

„A bolygó még sosem volt ennyire szomjas”

World Water Development Report 2015, ENSZ jelentés

Bevezetés

Manapság a megfelelő mennyiségű és minőségű víz birtoklása a világ egyik, ha nem legmeghatározóbb kérdése, amely a legnagyobb kihívás elé állítja az államokat. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 21. század a vízért folytatott háborúk időszaka lesz, az államok pedig a fegyveres erők alkalmazásától sem riadnak vissza, hiszen a vízdiplomácia és vízbiztonság kérdése egy erősen biztonságiasított problémává nőtte ki magát. Feltehetően a klímaváltozás hatására a jövőben is meghatározó konfliktusforrás lesz. A Földön fellelhető édesvíz mennyisége véges, a bolygó felszínének 76%-át víz borítja, viszont ennek csak 4%-a a fogyasztásra alkalmas édesvíz, valamint egyre kevésbé tud megújulni olyan mértékben, mint arra a civilizációknak szüksége volna. Hozzáférhetősége egyre problémásabb – 70%-át a sarkvidéki jégtakaró rejti – illetve eloszlása is nagyon egyenlőtlen a térségek és a társadalmak között. A jövőbeli fegyveres konfliktusnak azok a leginkább kitett területek, ahol egy folyó vagy tó vizétől több állam is erősen függ. Napjainkra eljutottunk arra a pontra, hogy nemzetbiztonsági kérdésként tekintenek az államok a vízre.

Afrika vizei

Afrikát nevezik a kutatók a legforróbb földrésznek, mivel területének 95%-a a forró éghajlati övben fekszik. A csapadék eloszlása térben és időben egyaránt egyenlőtlen, azonban folyókban, tavakban gazdag a földrész. A térség négy legnagyobb folyója a Nílus, a Kongó (Zaire), Niger és a Zambézi. Két fő folyója a Fehér- és a Kék- Nílus. A Fehér-Nílus Afrika északkeleti részén csörgedezik, a Viktória-tótól egészen Kartúmig. Hossza megközelítően 3700 kilométer, Szudán, Dél-Szudán és Uganda területét érinti. A Kék-Nílus Etiópia, Szudán és Egyiptom területét látja el vízzel. Hossza 1600 kilométer. Együttesen alkotják a bolygó második leghosszabb folyóját, a Nílust, amely a régió északkelti térségét táplálja évezredek óta. Afrika Nagy-tavai a Nagyhasadék-völgy mentén helyezkednek el. Megemlíthetjük emellett a Viktória-, Albert-, Edward- tavat. A Viktória-tó a kontinens északkelet részén helyezkedik, Uganda, Tanzánia és Kenya területét érinti. Vízgyűjtő területe 238. 900 km2 (akkora, mint Magyarország területének közel háromszorosa), elsődleges lefolyása pedig a Fehér-Nílus.

A legfőbb folyók és tavak mellett érdemes megemlítenünk, hogy a csapadékmennyiség eloszlása is időszakos a térségben. A folyók medre csak az év bizonyos szakaszában telik meg vízzel, de előfordulhat, hogy éveken keresztül száraz marad. Ez hatalmas, kiszámíthatatlan biztonsági kockázat elé állítja a közel másfél milliárd lakost számláló kontinenst. Legfőképp a felvizi országoknak jelent komoly kihívást a kiszámíthatatlan vízhozam, mivel Afrika népességének legfőbb jövedelemforrása a mezőgazdasági termelés. A vízhiány nem csak az élelmezést fenyegeti, de a legfőbb bevételforrást, a mezőgazdasági termények exportját is veszélybe sodorja.

A Nílus nyáron árad, az áradás pedig ősszel éri el Egyiptom térségét, majd jó minőségű iszappal tölti fel a mezőgazdasági termelésre alkalmas területeket, így elősegítve már az ókori civilizáció virágzását is. Az utóbbi években az aszályos, száraz hónapok száma megszaporodott, ezért komoly – esetenként fegyveres- konfliktusok alakultak ki a régióban. A szíriai polgárháború egyik legfőbb kiváltó oka volt az a rég nem látott aszály, amely 2006 és 2011 előtt pusztított az országban. A gazdák új kutak ásásával igyekezték csökkenti káraikat, viszont a talajvíz sem tudta fedezni az élethez szükséges csapadékmennyiséget. A mezőgazdasági termelés, az állattenyésztés tönkrement a térségben, sokan pedig a városokba költöztek a biztos jövedelem reményében.

Az államok igyekeznek hatékonyan kihasználni a vízenergiát, azonban jelenleg csak töredékét képesek eredményesen hasznosítani, pedig a folyók vízesésben gazdagok, amely sok energiatakarékot rejt magában. Hosszú ideig a legnagyobb vízerőműnek az asszuáni Nagy-gát számított, amely Egyiptomban található és az ország teljes elektromosenergia-termelésének felét adja 1967 óta. A gát negatív és pozitív hozadékokat is rejt magában. Egyiptom felvizi ország, ezért számára nagyon fontos, hogy nincsen kiszolgáltatva teljes mértékben a Nílus vízhozamának, egyenletesen tudja szabályozni a vízmennyiséget, folyamatosan tudja biztosítani az öntözést és az energiatermelést. Viszont a gáttal megszűnt a Nílus áradása, ezzel együtt megszűnt az iszap is, amely táplálta a talajt, illetve a folyamatos öntözés révén jelentős szikesedés indult meg a térségben.

Az ugrásszerű népesség robbanás, az éghajlatváltozás káros hatásai, az ipar és mezőgazdaság szennyező tevékenysége együttesen sújtják Afrikát, így a régióban felelhető problémák egy többszörösen összetett, komplex képet mutatnak. A víz fontossága megkérdőjelezhetetlen, a kontinensre teljes mértékben jellemző, hogy a víz birtoklása egyenlő a hatalom birtoklásával.

A klímaváltozás nyomán a térség hatalmas tavai, mint a Csád-tó kiszáradásnak indultak, a Nílus vízhozama egyre csökken. Az államok készek újratárgyalni a jelenleg hatályban lévő szerződéseket, hatalmas gátakat és vízgyűjtőket építenek és katonai erővel is hajlandók megvédeni folyóikat, tavaikat. Ezek jelentős népességmozgást eredményeznek mind a kontinensen belül, mind külföldre irányulóan, amely mindinkább kiélezik a konfliktusokat. A cikk további részében a Nílust egyik leginkább meghatározó nézeteltérésbe szeretnék bepillantást nyújtani.

Etiópia vs. Egyiptom és Szudán

A víz stratégiai fontosságú. Minden olyan tevékenység, amely a víz szabályozására, mennyiségének csökkentésére irányul nemzetbiztonsági kérdésnek számít a térségben, hiszen a létfenntartást veszélyezteti. Etiópia, Szudán és Egyiptom a rendelkezésére álló édesvizet a Nílusnak köszönheti, azonban az elmúlt évtizedekben a folyó vize már nem tudta fedezni a hatalmas lakosságot számláló államok vízigényét. A konfliktus akkor éleződött ki, amikor Etiópia megkezdte – Egyiptom és Szudán tiltakozása ellenére- a térség legnagyobb duzzasztógátjának és vízerőművének, a Nagy Etióp Újjászületés Gátjának a tervezését, majd az építését. A hatalmas vízerőmű segítségével Afrika a kontinens legbefolyásosabb energiaexportőrévé kíván válni és elegendő, biztos vízkészletet szeretne felhalmozni, amellyel képes lakosságát ellátni. A duzzasztógát 2010 óta épül amerikai pénzügyi támogatással. Azonban míg az egyik nemzetnek az újjászületést szimbolizálja, addig Egyiptom és Szudán fél, hogy a gát halálra ítéli az saját mezőgazdaságukat, ipari termelésüket, édesvízkészletüket és a társadalmukat, mivel sokkal kevesebb vizet tudnak majd felhasználni.

A kérdéskört tovább bonyolítja, hogy a térségben jelenleg érvényben lévő szerződések, amelyek szabályozzák a Nílus vizének használati jogát, egyáltalán nem időszerűek. Nem tartalmazzák egyenlően a felek jogait és kötelezettségeit, illetve nem tudnak megfelelően reagálni az új biztonsági kihívásokra, mint a gyors és szabályozatlan népességszám-robbanás vagy az éghajlatváltozás negatív hatásai.

Az első jelentős szerződés, amely a mai napig érvényben van, 1929-ben köttetett Egyiptom és Nagy-Britannia között. A Nílusi Vízi Egyezmény néven elhíresült szerződés leszögezte, hogy egyetlen ország sem valósíthat meg olyan projektet a Nílus mentén és annak mellékfolyóin, amely akadályozná vagy lecsökkentené az Egyiptomba és Szudánba áramló víz mennyiségét. Továbbá megtiltja a folyó vízgyűjtő rendszeréhez tartozó államok számára, hogy a kvótákba foglalt értékek felett használják a Nílus vizét. A szerződés ellen – Egyiptom és Szudán kivételével- minden állam tiltakozik és eltörlését követelik.

A második szerződés, amelyet érdemes megemlítenünk az 1959-ben aláírt „Megállapodás a Nílus Teljes Használatáért”. Ez a megállapodás teljes jogot biztosít Szudánnak és Egyiptomnak a Nílus vize felett és feljogosítja őket az esetleges katonai támadásra is, ha valamely állam gátakkal vagy vízerőművel csökkentené a folyó vízhozamát, amely az országukba érkezik. Ezzel egyértelműen korlátozzák a térség többi államának vízrendezési jogát. Az államok aggodalmukat fejezték ki, ugyanis a gyarmatosítás időszakából származó szerződések többletjogokkal ruházták fel Egyiptomot és Szudánt, ez pedig inkorrekt a folyó felső szakaszánál fekvő államokra nézve. A folyó felső részén szövetségek alakultak ki.  Egyiptom és Szudán nem kíván engedni kedvezményezett helyzetéből, viszont Etiópia mindent megtesz a gyarmati örökség felszámolása érdekében. A hatalmas duzzasztógát építését Kairó Egyiptom ellen irányuló háborús bűncselekményként tartja számon. A felek felkérték az Európai Uniót az elmérgesedett helyzet megoldására, ugyanis az érintettek egyetértenek abban, hogy ideje kölcsönösen előnyös megoldást kötni. Egyiptom külügyminisztere, Nabil Fahmy leszögezte: „Egyiptom fenntartja magának a jogot, hogy különböző technikai, diplomáciai, jogi lépéseket vegyen fontolóra a gát építés ellen”, hiszen nemzetbiztonsági kérdésként tekinti a Nílus vizét.  Az Unió közvetítő szerepet vállalt a felek között.

Az utóbbi években számos kísérlet született annak érdekében, hogy újratárgyalják a szerződések szabta lehetőségeket. 2015-ban a felek aláírták az Alapelvekről szóló nyilatkozatot. A megállapodás az Etióp Gát felépülése nyomán köttetett és kísérletet tett a konfliktusok rendezésére és a kártérítésre, valamint kimondta, hogy elsőbbséget kell biztosítani az alvizi országoknak a gát által termelt villamos energia hasznosítására. Ennek kapcsán láthatjuk, hogy Szudán és Egyiptom megpróbálta minimalizálni az Etiópiában épülő gát és vízerőmű kapcsán elszenvedett veszteségeiket. Ám a felek között nem csitult a feszült helyzet, mely már a diplomáciai kapcsolatokra is komoly nyomást gyakorol. Kairó úgy fogalmazott, hogy az óriási vízduzzasztó tömegpusztító fegyverként is bevethető az alvizi országok ellen.

Az Etiópiában épülő hatalmas duzzasztógát elkészült, feltöltését öt-hét év alatt szeretné megvalósítani az etióp kormány. Ahmed Abij, Etiópia miniszterelnöke 2020-ban bejelentette, hogy feltöltötték az első évre tervezett szintig- 4,9 milliárd köbméter– és megkezdődik a 13 turbina közül az első kettő üzembe helyezése. A második szakaszban 13,5 milliárd köbméter víz felhalmozását tűzték ki célul. A teljes feltöltést öt-hét év alatt szeretnék kivitelezni, amelyhez 74 milliárd köbméter víz szükséges. A vízerőmű a maga 5000 megawatt teljesítményével Afrika leggigantikusabb vízerőműveként tartható számon. A vita fő kérdései a felek között jelenleg, hogy milyen ütemben fogja feltölteni Etiópia a duzzasztót, illetve mennyi víz fog az alvizi országokhoz jutni. Egyiptom vízszükségletének 90%-át a Nílusból nyeri, ezért szeretné, ha Etiópia legalább évi 40 köbméter édesvizet biztosítana számára, ám stratégiai ellenfele ennél kevesebbet ígér. A feltöltés következtében a folyó vízhozamának drasztikus csökkenésével számolnak. Egyiptom diplomáciai nyomás gyakorlásával igyekszik érdekeit érvényesíteni, egyelőre siker nélkül. Etiópia a gát segítségével nemcsak villamosenergia- szükségletét tudja kielégíteni, de javíthatja exportképességét is, illetve mezőgazdasága és ipara is fejlődésnek indulhat.

Egyiptom a diplomáciai eszközök mellett a katonai erő alkalmazását sem veti el, annak érdekében, hogy elegendő vízhez juthasson a civilizáció. A duzzasztógát megközelítése nem egyszerű az egyiptomi katonai erő számára, hiszen távol helyezkedik el a határaitól. Az egyetlen megoldás az lenne, ha Szudán reptereinek bevonásával hajthatna végre támadást a létesítmény ellen, ezzel azonban még több szereplő kapcsolódna be a katonai konfliktusba. Egyiptom részéről többször is elhangzott, hogy Etiópia felrúgta a térségben érvényben levő szerződéseket és ezzel komoly nemzetbiztonsági fenyegetést okozott a térségnek, azonban a felek eltökéltek a kölcsönösen előnyös megoldás keresésében.

Végszó

A csökkenő édesvízkészlet komoly kihívás elé állítja az országokat. A permanens vízhiány mára már egyre több fegyveres konfliktushoz vezetett és minden valószínűség szerint a jövőben is jelentős szerepet fog kapni. Az államokat komoly nemzetbiztonsági kihívás elé állítja a kérdés, és szükségét érzik, hogy más fontos területekről – mint az oktatás vagy az egészügy – forrásokat csoportosítsanak át a veszteségek minimalizálása érdekében.

„Az élet bölcsője”, Afrika esetében sincs ez másként. A kontinens államai kénytelenek megosztozni a folyók, tavak egyre csökkenő vízmennyiségén. A konfliktusok mindinkább kiéleződni látszanak, az alvizi országok elsőként kerülnek nehéz helyzetbe.

Az Etiópiában felépült hatalmas duzzasztógát most kezdi majd csak igazán éreztetni hatását, és megállapodás hiányában a konfliktusok tovább eszkalálódhatnak Szudánnal és Egyiptommal.

A Nílus már nem tudja fedezni ezeknek a hatalmas népességgel rendelkező államoknak a szükségleteit, esetleges kimerülése pedig újabb embertömegeket indíthat el Európa felé.

 

Írta: Benczik Veronika

Kiemelt kép: A Nagy Etióp Újjászületés Gátja

Forrás: Embassy of the Federal Democratic of Etiopia  

A Wagner csoport

0

Kis zöld emberek 2014-ben a Donbasz régióban

A katonai erő felbérlése anyagi ellenszolgáltatás fejében az ókortól része a politikai nézeteltérések rendezésének. Az 1989 és 1999 közötti évtizedben előforduló száztíz lényegesebb fegyveres konfliktus közül összesen hét volt államok közötti konfliktus, az összes többiben államon belüli, nem nemzeti hadseregek csaptak össze egymással.  A katonai magánvállalatok (private military company – PMC) általánosan biztonsági és katonai szolgáltatásokat nyújtanak a reguláris erők feladatainak egy részét átvállalva vagy felvállalva, általában az adott kormányzattal vagy magánvállalattal létrejött szerződés alapján. Leegyszerűsítve egy magánvállalat, amely profitorientált alapon olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyeket korábban a nemzeti hadseregek végeztek. Ellátnak katonai kiképzést, hírszerzést, logisztikát, támadóharcot, illetve a konfliktuszónán belüli biztonsági feladatokat. A PMC-k elterjedéséhez az is hozzájárult, hogy a bipoláris világrend felbomlásával tekintélyes mennyiségű fegyver és emberi erőforrás állt rendelkezésre. Egy határain túl is dominanciára törekvő államnak rendkívül előnyös, hogy érdekei érvényesítéséhez nem vagy nem csak nemzeti haderejét kell használnia.

A Wagner csoport névadója az orosz katonai hírszerző szolgálat (Glavnoje Razvedivatyelnoje Upravlenyije: GRU) egyik szpecnaz alakulatának volt parancsonka, Dmitrij Utkin tábornoknak harctéri neve. A név használata állítólagos antiszemitizmusához és a nácizmus iránti furcsa romantikájához köthető. Utkin 2013-ban „szerelt le”, tartalékos tiszt lett, majd Szíriába utazott, ahol részese volt az egyik legelső orosz PMC kísérletének, a Slavonic Corpsnak. A Wagner csoport és GRU között nem csak Utkin a kapcsolat. A vállalat központja fizikailag konkrétan egy GRU-laktanya közvetlen szomszédságában, azzal azonos telken helyezkedik el Molkino városa mellett, a krasznodari körzetben. [1] A névadó azonban nem tulajdonosa a csoportnak, a háttérben a szálak Jevgenyij Prigozsin kezében futnak össze, akinek 1997-ben megnyitotta a „New Island” névre keresztelt állóhajó étterme Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin törzshelye lett, akit mindig személyesen szolgálta ki, innen kapta becenevét: Putyin séfje. Az étteremhajó közel állt az orosz elnökhöz, több nemzetközi találkozójának volt helyszíne. A sikeres és lojális szolgálat meghozta gyümölcsét. 2010-ben Prigozsin megnyitotta Szentpétervártól nem messze „Concord” nevű élelmiszerüzemét, melynek 53 millió USD költségéből az orosz állami külkereskedelmi bank, a Vnyesekonombank 81%-ot finanszírozott. Hamarosan az állami és önkormányzati megrendelések is sorra érkeztek: iskolák, közintézmények és a hadsereg szerződött le a céggel.

Genezis: Ukrajna

A Wagner PMC 2014-ben a Krím-félsziget orosz annexiója kapcsán jött létre. A félsziget orosz fél számára való stratégiai fontossága évtizedek óta köztudott, geopolitikai értekezések foglalkoztak a kérdéssel. Az Ukrajnától való elszakadás már 1992-ben felmerült, a krími parlament arra szavazott, hogy váljanak függetlenné Ukrajnától, de Kijev nyomására ezt visszavonták. Huntington 1998-as könyvében idézi egy orosz tábornokot, aki előrevetíti az eseményeket, „Ukrajna, vagy inkább Kelet-Ukrajna majd visszajön öt, tíz, tizenöt év múlva. Nyugat-Ukrajna meg menjen a fenébe! [2] A 2014. márciusában kirobbant ukrán-orosz konfliktus során a híradások kis zöld emberkéknek írták le azokat a fegyvereseket, akik felségjelzés nélkül az ukrán féllel szemben felléptek. A csoport katonáinak többsége az orosz hadsereg veteránja. Nagy részüknek ez egy egyszerű pénzszerző foglalkozás. Egy zsoldos három hónap alatt nagyjából 16 000 USD-t keres, ami majd tízszerese az orosz hadseregben fizetett illetménynek. Egy parancsnok háromszor annyit illetményre jogosult, ha pedig egy katona elesik akció közben, a családja nagyjából 56 000 USD-t kap. 2017. november 2-án az Ukrán Biztonsági Szolgálat közleményt bocsátott ki, amelynek keretében több, mint 150 Wagner-alkalmazott megnevezése mellett titkos lehallgatások jegyzőkönyveit is nyilvánosságra hozták, amelyek bizonyítják a vállalat kapcsolatát az orosz haderővel. A Wagner csoport katonai alkalmazottainak száma a becslések szerint két- és ötezer fő között lehet.

Referenciamunka: Szíria

Oroszország geopolitikájának egyik évszázados vezérelve a jégmentes tengeri kikötők biztosítása. A szír válság kapcsán Oroszország sikerrel használta ki lehetőségét és biztosította a már 1971-óta rendelkezésükre bocsájtott, de 2008-ig nagyrészt kihasználatlan Tartusz város kikötőjét. A 2017-ben kötött szerződés 49 évre biztosítja a használatot az Orosz Federációnak. A sikernek előzménye és ára is van. A beavatkozás során az oroszok mindenképpen el akarták kerülni egy nagy áldozatokkal járó szárazföldi akció esetleges kockázatát, az évtizedes afganisztáni háború keserű emlékei miatt. A Wagner PMC létjogosultságát és részvételét Szíriában sem ismerték el hivatalosan, így biztos adat nem áll rendelkezésre arról, hogy a vállalatnak vajon hány alkalmazottja teljesített szolgálatot a térségben. Egyes becslések szerint az országban tartózkodó kontraktorok száma már a kezdeti időszakban is meghaladta a négyszázat, 2016-ban azonban ezt a számot már ezerötszáz körülire becsülték. Vélelmezhetően sokkal nagyobb számban vettek részt frontvonalbeli harcokban. A csoport szerepvállalására egyértelmű bizonyítékot szolgáltat az Iszlám Állam dzsihadistái által még 2017-ben a világhálóra feltöltött videó. A Deir ez-Zór közeli csatában elfogott két orosz férfit kivégezték. Az orosz Védelmi Minisztérium tagadta, hogy a hadsereg bármelyik tagja is eltűnt volna. A felvételen szereplő katonák hozzátartozói beazonosították őket és nyilatkoztak arról, hogy nem a hadsereg tagjaként, hanem egy vállalat alkalmazottjaként érkeztek Szíriába. A Wagner PMC szíriai szerepvállalását és a munkamegosztást a 2016-os palmürai akció tükrözi plasztikusan: először a Wagner zsoldosai mennek és „rendezik a terepet”, aztán az orosz hadsereg egységei következnek, végül a szír kormányerők és a kamerák jönnek.

 

A Wagner csoport harcosai a szíriai Palmüra romjainál közösségi médiában megosztva.

A Wagner csoport nem kiegészítője, hanem szerves része az orosz érdekek érvényesítésének, eklatáns példa erre a szíriai háború. A Prigozsinhez köthető, szinte átláthatatlan cégháló vállalkozásai a fizikai védelemért cserében nem pusztán anyagi ellenszolgáltatást kapnak, az Evro Polis Ltd. a Szíriában a biztosított olaj és földgáz kitermeléséből részesedik 25%-os arányban. 2016-ig törvényileg tiltott volt orosz állampolgárok számára az egy évnél rövidebb szerződéses katonai szolgálatteljesítés. A módosításokat a Wagner PMC „eredményei” is motiválták. A Wagner gyakorlatilag a GRU proxy hadseregeként működik, olyan feladatok elvégzésére alkalmas, ahol az elsődleges prioritás a veszteségekkel kapcsolatos beszámolók, illetve a művelet egészének titokban tartása. Ukrajna és Szíria után a Wagner PMC szolgálataira a következő országokban tartottak igényt: Líbia, Közép-Afrikai Köztársaság, Szudán, Madagaszkár, Mozambik, Venezuela. 2022. februárjában a híradások szerint ismét Ukrajnában kaptak feladatot…

 

Felhasznált irodalom:

[1] RÁCZ ANDRÁS – JÓJÁRT KRISZTIÁN: A Deir ez-Zór incidens: amerikai légicsapás orosz zsoldosok ellen Szíriában, Nemzet és Biztonság 2018/2. szám, 58. p,  http://www.nemzetesbiztonsag.hu/letoltes.php?letolt=834., letöltés ideje: 2022.02.28.

[2] HUNTINGTON, S.P.: A civilizációk összecsapása és a világrend alakulása, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998, 274. p

Írta: Boér Zoltán

Kiemelt kép forrása: pexels.com

 

A japán-orosz területi vita múltja és jelene

0

Bevezetés és történeti háttér

A Kuril-szigetek jogállását először az 1875-ös Szent Pétervári Szerződés rendezte, melyben Japán lemondott a Szakhalin szigetről, cserébe a Kuril-szigetekért. A második világháború végén a területet a Szovjetunió elfoglalta, amit Japán azóta sem ismer el. (Roosevelt elnök ajánlotta ezt fel a szovjeteknek, cserébe a háborúba való belépésért). A szigeteket a San Francisco-i békében is a szovjet félnek ítélte, ám ezt a szovjetek nem írták alá, így a joghatóságuk is kérdéses. A rendezetlen helyzet nem jelenti azt, hogy erről ne folytak volna már egyeztetések. 1956-ban a diplomáciai kapcsolatot felvevő szerződés alapján a szovjet fél beleegyezett, hogy két szigetet visszaszolgáltat, ez azonban azóta sem történt meg. Később Moszkva már tagadta a szigetek vitatott jellegét és ezt az álláspontot 1991-től az Orosz Föderáció is fenntartotta.

A területet jelenleg oroszok lakják, hiszen a háború után a japánokat kiűzték a területről (20 ezer főt). Így bár a nemzetiségi érv már nem áll Japán oldalán, mégis igyekszik a terület rendezését a békeszerződéshez kötni. Történt olyan megállapodás, miszerint az 1956-os szerződés talaján felgyorsítják a tárgyalásokat, de ez nem hozott gyakorlati előrelépést. Az orosz fél permanens nyomás alatt tartja a japán felet és a status quo neki kedvez, hisz Japán nincs abban a helyzetben, hogy erővel változtathasson a fennálló helyzeten.

Általánosan a szigetek jelentőségéről:

A térségben jelenlevő területi viták nem etnikai alapúak, sokkal inkább stratégiai és geopolitikai indíttatásúak. A vitatott területek nagy része emberi életvitelre jószerint alkalmatlan, azonban kizárólagos gazdasági övezetek (Exclusive economic zone, EEZ[1]) és légvédelmi azonosítási zónák (Air defense identification zone, ADIZ) létesíthetők rajtuk, melyek gazdasági és repülés-ellenőrzési szempontból hasznosak.

Az 1994-ben elfogadott ENSZ Tengerjogi Egyezmény (United Nations Convention on the Law of the Sea, UNCLOS) szabályai alapján a szigetek felértékelődtek a nemzetközi jogilag hozzájuk tartozó tengeri területek miatt. Így a szigetek háromdimenziós karaktert kaptak, nemcsak horizontálisan jelentenek joghatóságot, hanem vertikálisan a víz mélyén is. Az UNCLOS szabályai nem döntenek a szuverenitásról, azt a nemzetközi jog egyéb szervei nyilvánítják ki, azonban utalást tesz a történelmi igényekre, mint a követelések jogalapjára.

Japán 6800 szigettel rendelkezik, melyek felett a szuverenitás megerősítése egyáltalán nem tér el a nemzetközi gyakorlattól. A tengeri területeket az országok elkezdték nemzeti területekként kezelni, aminek okát jól illusztrálja a tény, hogy Japán a szigetekkel és hozzájuk tartozó EEZ-vel együtt a világ hetedik legnagyobb országának számít, azaz kétszer nagyobb Kínánál. Japánnak a térségbeli országokkal meglévő feszültségei alapvetően nem a szigetek miatt vannak, viszont ezek azok a pontok, ahol a feszültség kulminálódhat.

Japán-orosz kapcsolatok

A hidegháború vége nem hozott radikális változást Japán és északi szomszédja viszonyában, mivel a japánok napirendjét addig is és azután is a területi vita határozta meg. Kezdetben Tokió nem foglalkozott érdemben a politikai változásokkal, de az 1991-es moszkvai puccs után a Szovjetunióba küldendő gazdasági segélyekről döntött. Az északi szomszéd ugyan átalakult, a problémák azonban maradtak. Rontotta a megítélést a tovább előterületi vita, valamint a nukleáris hulladék Japán-tengerbe való szórása.

A kétoldalú kapcsolatok a Jelcin-éra alatt kezdtek javulni, ami többek közt az olyan gesztusoknak is köszönhető, mint az oroszok bocsánatkérése 1993-ban a japán hadifoglyokkal való bánásmód miatt. A japán közbeszédben újfajta Oroszország-kép volt kialakulóban, amit a shinsei roshia (newly born Russia- 新生ロシア) fogalma fémjelez a leginkább. Az 1990-es években a japán külpolitika igyekezett elválasztani a területi kérdéseket a bilaterális kapcsolatoktól. Japán emellett normatív nagyhatalomként igyekezett Oroszországnak jó példát mutatni és átvezetni a „normális” országok sorába, amelyek közé ő is került 1945 után. Bár a közvélemény és a politika pozitívabban kezdte látni Oroszországot, a katonaság továbbra szkeptikus maradt. A Kelet-Ázsiában állomásozó orosz csapatok még a lecsökkentett állománnyal együtt is jelentősebbek voltak, mint ha csak védelemre rendezkedtek volna be. Az attitűdváltozást csak az észak-koreai nukleáris krízis hozta el, ami következtében az elsőszámú fenyegetést már nem Oroszország jelentette.

1997-ben Oroszország Japán aktív közreműködésével belépett az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködésbe (Asia-Pacific Economic Cooperation, APEC), ám a segítség ellenére Japán a G7 szervezetben igyekezte gazdasági hierarchiáját megőrizni északi szomszédjával szemben. Japán az aktív segítségnyújtással igyekezett kifejezésére juttatni a felsőbbség-érzését a politikai mellett a gazdasági színtéren is. Továbbá sor került 1998-ban az első – nem-amerikaiakkal tartott – külföldi közös haditengerészeti gyakorlatra az oroszokkal.

A 2000-es évek Oroszországa irányt váltott, így politikai értelemben az ország letért a Japán-típusú útról. Azonban a gazdasági együttműködés továbbra is virágzott a két ország közt: japán befektetések áramlottak Oroszországba, technológiatranszfer is történt, a befektetők pozitívan nyilatkoztak Oroszországról. Az iraki háború és a növekvő versengés Kínával arra késztette Japánt, hogy alternatív energiahordozó-ellátóhoz forduljon, így lett Oroszország energiabiztonság szempontjából egy lehetséges alternatíva (Szakhalin II gázvezeték) a közel-keleti ellátási útvonalhoz képest.

A szigetvita

Egyesek szerint vitatható, hogy a szigeteknek stratégiai jelentőségük lenne. Egy esetleges terület átadás után valószínűtlen, hogy amerikai vagy japán csapatok állomásozhatnának a területen az orosz ellenkezés miatt.  Mivel Kína felemelkedése minden figyelmet megkövetel Japántól, ezért a szigetek „elengedése” reálpolitikai szempontból stratégiai sikert is jelenthetne. Gazdasági szempontból pedig még egyértelműbb a helyzet, hiszen olcsóbb megvenni az ott előállított és kinyert nyersanyagot és élelmiszert, mint helyben kitermelni.

Japánban a két belpolitikai kurzus abban egyetért a világháború megítélése kapcsán, hogy Japán áldozatként került ki a konfliktusból. A konzervatívok szerint a Nyugat áldozata, a progresszív oldal szerint pedig saját hadseregének áldozata. A szovjet megnemtámadási egyezmény felrúgását pedig kétpárti egyetértés ítéli árulásnak, mely során inherensen japán területeket zsákmányoltak a szerződésszegők.  A „no visa” program keretében elűzött japánok vitatott területre utazhatnak és ott élő oroszok érkezhetnek Japán földre, aminek a célja a kapcsolat erősítése és megoldás találása a vitára. Japánnak a közvetett célja az is, hogy az oroszoknak megmutassa, mennyivel jobban élhetnek japán fennhatóság alatt, így kifejezésre kerülhet a japán egyediség és felsőbbrendűség-érzés.

A megoldás nehézségei

A 2000-es években hiányzott a két fél közti kapcsolatokból a vízió. 2012-től pozitív dinamika jellemezte, de 2014-es ukrajnai események ismét beárnyékolták a kapcsolatokat. Az orosz kapcsolat rendezése fontos lenne, mert Oroszország 2014 óta egyre közelebb kerül Kínához. Ha ez így marad, az Egyesült Államokkal szemben erősödő feszültség az oroszokat is Japán ellen hangolhatja, ezért Tokiónak érdeke lenne rendeznie a kétoldalú kapcsolatait Oroszországgal, hogy stratégiai teret hagyjon északi szomszédjának a kínai kapcsolatokkal szembeni alternatívakeresésben.

2016-ban Putyin ajánlatott tett arról, hogy a két déli terület visszatérhet Japánhoz, míg a két északi szigeten pedig a japánok kaphatnak gazdasági előjogokat. Abe Shinzo miniszterelnök gazdaságilag igyekezett hatni az orosz félre, befektetéseket és gazdasági együttműködéseket kezdeményezett. A megállapodások lényege a vitatott területen éledező gazdasági tevékenység erősítése volt, anélkül, hogy a felek feladnák a követeléseiket.

Japán identitásának része az, hogy a négy kérdéses szigetet illegálisan bitorolták el tőlük. Az orosz álláspont szerint a Jaltai rendezés alapján jár nekik a terület. A megnemtámadási szerződést pedig jogosan rúgták fel, hiszen az ENSZ Alapokmánya szerint bárki jogosan háborút indíthatott a tengelyhatalmak ellen. Ezt később Japán is aláírta, így elismerve az ellene indított hadüzenet jogosságát. Emellett az orosz nép a területtel való „kereskedést” a felmenők elárulásának tekintené. Az orosz fél szkeptikus azokkal a japán ajánlatokkal kapcsolatban, amiket a terület átadása utánra ígértek. Ezen ígéretek a masszív japán tőkebeáramlás képében jelennek meg, ám eddig az északi szomszéd nem volt elsődleges célpontja a japán tőkének. A megegyezést hátráltatja még az is, hogy a két félnek olyan szövetségesei vannak, melyek egymással szemben egyre ellenségesebb hangot ütnek meg.

Biztonságpolitikai faktor

Oroszország az elmúlt években igyekszik felfegyverezni a kelet-ázsiai országrészeit, beleértve az Okhotsk-tengert. Védelmi céllal telepítenek területmegtagadó fegyverrendszereket, melyek érintik a szigeteket is, ez része a tágabb orosz hadsereg-modernizációnak is. A 2018-ban folytatott tárgyalások egyik fő ütközőpontja a Japán által üzembehelyezett amerikai Aegis ballisztikus védelmi rendszer, melyet Moszkva fenyegetőnek érzékel.

Az orosz fél csalódásának adott hangot, hogy Japán nem saját maga fejleszti haderejét és részt vesz az Egyesült Államok globális ballisztikus rakétavédelmében. Tokió hangsúlyozta, hogy a fegyverrendszer Észak-Korea miatt szükséges, azonban Szergej Lavrov külügyminiszter kiemelte, hogy lényegtelen, ki ellen irányul a védelem, a globális paritás jegyében az oroszoknak is reagálniuk kell erre, hasonló képességek telepítésével.

Abe Shinzo kijelentette, hogy nem engednek majd amerikai csapatokat a szigetekre és 2019-ben hozzátette, a területátadás nem járhat az ott élő lakosság áthelyezésével. Még ebben az évben mind orosz, mind japán lakosság részéről hatalmas kritika érte a tárgyaló feleket. Bár Abe kijelentette, hogy nem engedne amerikai csapatokat a szigetre, azonban ezt az orosz fél nem tekinti betartható ígéretnek, tekintettel arra, hogy Japánt nem tartja biztonsági kérdésekben teljesen szuverénnek. Illetve kétséges, hogy Japán ezt megtenné-e, hiszen ezzel megbontaná az amerikai védernyőt és ez a Kínával fennálló szigetvitájára is hatással lehetne. Az orosz elvárás, miszerint Japánnak vele szemben fel kéne hagynia a szankciókkal, szintén valószínűtlen elvárás. Még ha fel is hagyna velük, az amerikai szankciók extraterritoriális jellege miatt a japán vállalkozások elkerülnék a szankcionált gazdasági szereplőket.

Jelenlegi helyzet

Mivel 2020-ban az orosz alkotmány reformja lehetetlenné tette az orosz területekről való lemondást, ezért a területcsere- és átadás az alkotmány által tiltott dologgá vált. Az új japán miniszterelnök, Suga Yoshihide igyekezett kinyilvánítani a tárgyalási szándékát az orosz fél felé és ez elől ők sem zárkóztak el. A megegyezés lehetőségét azonban korlátozza a tény, hogy 2021 év végén az oroszok 300P Bastion-P mozgatható parti védelmi rakétarendszert telepítettek a szigetekre, amely rakétarendszer fontos elemét kepézi az orosz területmegtagadó képességnek.

 

[1] Kizárólagos gazdasági övezet: a kizárólagos gazdasági övezet nem haladhatja meg az alapvonaltól mért 200 tengeri mérföldet (370,4 km). Kizárólagos gazdasági övezetén belül a parti ország ellenőrzi az összes gazdasági forrást (pl. halászat, bányászat és olajkutatás), valamint az ilyen források esetleges környezetszennyezését.

EUR-Lex: Az Egyesült Nemzetek tengerjogi egyezménye

Írta: Bán Zoltán

Kiemelt kép forrása: pexels.com

EU Hírfigyelő 2021 október-november

0

Szomszédságpolitika

Az Európai Unió 2004-ben elindított szomszédságpolitikája keretében tíz déli szomszédját, illetve 2007-től öt keleti szomszédját támogatja szakpolitikai eszközrendszerein keresztül olyan kulcsterületeken, mint az ifjúságpolitika vagy a klímapolitika. Mindennek célja, hogy az Európai Unió mint felelős szomszéd és normatív hatalom segítse a határa mentén elhelyezkedő országokat a stabilitás, a biztonság és a prosperitás fokozásában. Mindezek elérésére az Európai Unió számos projektet indít a régiókban, illetve diplomáciai és egyéb jellegű cselekménnyel is segíti ezen országokat.

Algéria

Algéria tekintetében a legjelentősebb történés az, hogy az észak-afrikai ország októberben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 73. részvényese lett, így az EBRD már az országban is szélesebb körben támogathatja a befektetéseket és politikai reformokat.

Egyiptom

Az észak-afrikai ország tekintetében októberben és novemberben számos kiemelt esemény történt. Az Unió vezető tisztségviselőivel jónéhány egyeztetésre került sor. Sameh Shoukry, egyiptomi külügyminiszter és Ylva Johansson, a migrációért, a belügyekért és az állampolgárságért felelős uniós biztos 2021. november 15-én elindította a harmadik EU-Egyiptom migrációs párbeszédet, amely a migrációval kapcsolatos átfogó együttműködést célozza az érdekelt felek között. A migráció főbb kérdésköre mellett a társadalmi-gazdasági szempontokról és a munkahelyteremtésről is szó esett többek között. A migrációval kapcsolatos bűncselekmények is a tárgyalás napirendjét képezték, mint az emberkereskedelem és az embercsempészet elleni küzdelem, a legális migráció előmozdítására irányuló erőfeszítések támogatása. Ugyanezen napon Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Kairóban találkozott Abdel Fattah al-Sisivel, Egyiptom elnökével. A találkozó napirendjének témáját elsősorban az EU és Egyiptom közötti gazdasági és politikai kapcsolatok alkották, így például a két elnök érintette az alapvető szabadságjogok és emberi jogok helyzetét, valamint a regionális stabilitást és biztonságot, illetve a terrortámadások nyomán kialakult jelenlegi nemzetközi feszültségeket. Korábban, október 17. és 20. között az EBRD alelnöke, Alain Pilloux Egyiptomba látogatott, ahol az egyiptomi kormány tisztviselőivel találkozott, az ország stratégiájának megvitatására, illetve különböző projektek elindítása és az üzleti szférával való találkozók lebonyolítása céljából. Pilloux biztosította az országot a szervezet elkötelezett támogatási szándékáról is. Az EBRD Egyiptomban számos tevékenységet végez, például nagyvonalú kölcsönökkel járul hozzá a nők helyzetének javításához a KKV-szektorban.

Izrael

Az Európai Unió és Izrael Állam közötti politikai nézeteltérések a vizsgált időszakban is folytatódtak. Az Unió novemberben ismételten felszólította az állam vezetését, hogy szüntesse be a telepesmozgalmat érintő tevékenységét. Az üzenet apropója az volt, hogy az időszakban közel 4200 újabb lakóegység megépítésére írt ki Izrael pályázatot, amelyek többsége Ciszjordánia területét is érintette. Mindezen tevékenysége a zsidó államnak megnehezíti a Palesztinával való kiegyensúlyozottabb viszony előmozdítását.

Jordánia

A Jordán Hásimita Királyság tekintetében az időszakban elsősorban a környezeti és energiabiztonságot célzó projektek kerültek fókuszba. A fenntartható hulladékkezelést célzó DECOST projekt keretében például közoktatási intézményekben tartottak figyelemfelhívó órákat és több komposztáló vagy szelektív hulladékgyűjtő eszközt is kihelyeztek. Októberben Jordánia vízügyi és öntözési minisztere és különböző vállalatok 24 millió euró értékű szerződést írtak alá az EU és több európai partner társfinanszírozó (pl. AFD – Agence Française de Développement) jelenlétében az Irbidi Kormányzóság vízhálózatainak megerősítésére és szerkezetátalakítására. Mindez kiemelten fontos a térség vízbiztonságának előmozdításában. Októberben Jordánia csatlakozott a Globális Metán Kezdeményezéshez is, amelynek célja a részes felek metánkibocsátásának redukálása. Mindez elengedhetetlen a globális felmelegedés lassítása okán, hiszen a metán kibocsátásának redukálása az egyik leghatékonyabb eszköz rövidtávon a globális felmelegedés csökkentését célzó célkitűzések kapcsán. Emellett az ENI CBC MED által is társfinanszírozott ESMES projekt tekintetében az érintett részes felek is megvitathatták novemberben az ország előtt álló energiahatékonysági fő akadályokat, illetve jógyakorlatokat és tapasztalatokat cserélhettek. A társadalmi és egészségügyi biztonság területén is történtek előrelépések: az Unióval szoros együttműködésben az Al-Balad rádió kampányt indított a vakcinákkal kapcsolatos dezinformáció következményeinek visszaszorítására a lakosság körében. Emellett az EDU-JORDAN és EDU-SYRIA program keretében kilenc projektet indítottak novemberben a kiszolgáltatott jordán és szíriai menekültek és fiatalok megélhetési lehetőségeinek javítására. A Királyságot novemberben Várhelyi Olivér, szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos is meglátogatta, hogy több vezető tisztségviselőjével találkozzon az országnak, s így megerősítse az Unió és Jordánia közötti partnerséget, illetve előmozdítsa a déli szomszédokra vonatkozó gazdasági és beruházási terv és a földközi-tengeri térségre vonatkozó új menetrend célkitűzéseinek végrehajtását.

Libanon

A közel-keleti ország tekintetében elsősorban az energia- és klímapolitikához kapcsolódó projektek kapták a hangsúlyt a vizsgált időszakban: Kfarzabad községben új napelemes rendszer települt, amely elsősorban a vízellátást segíti elő. A telep kiemelt fontosságú, hiszen hozzájárult ahhoz, hogy a közelmúlt energiaválságai során 16 000 személy vízellátása legyen folyamatos.  Emellett a 8 ország részvételével futó MAIA-TAQA projekt keretében javaslatokat gyűjtöttek be kisüzemi kísérleti szennyvíztisztító telep és annak áramellátására szolgáló napelemes rendszer és az öntözőrendszer megvalósítására.

Az Európai Unió az országban zajló történésekre is reagált: az októberi tüntetéseken eldördülő lövések kapcsán felhívta az érdekelt felek figyelmét arra, hogy nyugodtan és felelősségteljesen járjanak el annak érdekében, hogy megakadályozzák az erőszak további fokozódását ebben a kritikus időszakban.

Marokkó

A vizsgált időszakban az észak-afrikai ország tekintetében elsősorban a klímapolitika területére esett a hangsúly. Októberben Marokkó csatlakozott a Globális Metán Kezdeményezéshez is, amelynek célja a részes felek metánkibocsátásának redukálása. Mindez elengedhetetlen a globális felmelegedés lassítása okán, hiszen a metán kibocsátásának redukálása az egyik leghatékonyabb eszköz rövidtávon a globális felmelegedés csökkentését célzó célkitűzések kapcsán. Emellett az Európai Unió és tagállamai szeptember 30. és október 17. között marokkói régióiban “Cselekvés és ambíció” címmel klímadiplomáciai heteket indítottak, a Glasgow-ban megrendezésre kerülő klímakonferenciára való felkészülés érdekében.

Tunézia

Tunézia esetében is elsősorban a fenntarthatóság és környezetvédelem került az EU homlokterébe. A COMMON projekt tekintetében helyi halászokkal beszéltek a tengeri szemét halászatra kifejtett hatásáról. Emellett az EBRD 6.2 millió euró kedvezményes kölcsönt biztosít az ország számára, az olívaolaj-szektor fejlesztése érdekében.

Azerbajdzsán

Azerbajdzsán számára az EU elsősorban a COVID-19 járvány leküzdésében nyújtott segítséget. Az EU a WHO-val további egészségügyi felszereléseket és eszközöket adományozott Azerbajdzsánnak, hogy segítse a betegek felépülését a COVID-19-ből, illetve a mentális egészséggel foglalkozó intézményekben segíti a fertőzés mielőbbi kimutatását célzó tudás fejlesztését. Emellett az EU segíti az ország fenntartható és zöld fejlődését: ezúttal egy olyan platform létrehozásával, amely segíti a KKV-szektor résztvevőit a zöld mechanizmusok elsajátításában.

Fehéroroszország

Fehéroroszország kapcsán az Európai Unió felhívta a kelet-európai ország figyelmét arra, hogy egyedüliként alkalmazza a halálbüntetés mechanizmusát a kontinensen, s ennek kapcsán aggodalmát fejezte ki az igazságszolgáltatás és jogállamiság nem megfelelő funkcionálása kapcsán, amely gyakran eredményezi az önkényesség gyakorlatának alkalmazását, illetve az ítéletek helytelenségét is. Mindennek kapcsán kiemelten aggasztó a halálbüntetés érvénye az országban, s az Unió sürgeti Fehérországot annak eltörlésére. A következő történés is az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódik: az EU megbízottjai és nagykövetei a politikai foglyok családtagjaival találkoztak, amelyet követően az EU a következőket fogalmazta meg: „a transzatlanti nemzetek közössége továbbra is követeli a Fehéroroszországban önkényesen fogva tartott összes személy azonnali szabadon bocsátását, beleértve a politikai foglyokat is”.

Grúzia

Grúzia esetében az EU meglehetősen átfogó területeket célzott. Az országnak elsősorban az irreguláris migráció elleni küzdelemben és a határbiztonság fokozásában segédkezett modern okmányellenőrző eszközök adományozásával. Emellett a gazdasági biztonság elmozdítása tekintetében 6 millió eurónyi kedvezményes kölcsönt folyósított az ország vezető bankjának, hogy az továbbhitelezze a COVID-19 járvány által súlyosan érintett KKV-szektor számára.

Moldova

Moldova esetében az unió figyelme elsősorban az energiabiztonságra, illetve a társadalmi biztonságra esett. Az Unió támogatta két moldáv régió vízellátási kapacitásának növelését, amelynek következtében 37000 moldáv állampolgár vízellátása válik biztosítottá, emellett egy másik régió szennyvíztisztító és csatornarendszerzéséhez is hozzájárul. Moldova gázellátási problémáival kapcsolatban Ursula von den Leyen biztosította az országot az EU szünetlen támogatásáról, illetve a további támogatási intézkedések megvizsgálásáról. A közlekedés területén az EBRD 23.5 millió euró értékű kedvezményes kölcsönt biztosít az ország vasúti szolgáltatójának a vasutak infrastrukturális fejlesztésére.

A társadalmi és politikai biztonság tekintetében az egyik legfontosabb esemény az EU és a Moldovai Köztársaság éves emberi jogi párbeszéd megtartása volt. A felek számos kérdésről folytattak megbeszéléseket: az EU emberi jogi politikájának alakulásáról, a demokráciáról és a választási jogokról, az igazságszolgáltatási rendszerről, a munkaügyi normák végrehajtásáról, a médiaszabadságról, a gyermekek jogairól és a nemek közötti egyenlőségről is. Moldova az időszakban ratifikálta a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló, jogilag kötelező erejű Isztambuli Egyezményt is, amely mindenképpen előremutató az ország társadalmi és politikai biztonságának fokozása tekintetében.

Ukrajna

Ukrajna esetében a legkiemelendőbb esemény az EU releváns szakpolitikájának kontextusában az, hogy az ország, mint nem uniós állam elsőként vehette át a Duna-stratégia elnökségét. Emellett a környezeti biztonság területén a Fekete-tenger védelméhez is hozzájárult az EU az EU4EMBLAS projekt keretében a főbb szennyeződések felkutatásával.

Örményország

Az országba látogatott október 4 és 8. között az EB területért felelős igazgatója, az EIB elnöke, illetve az EBRD elnöke. A látogatás célja az EU-s projektek megtekintése volt, illetve a kormány tagjaival, valamint a kulcsfontosságú üzleti és civil társadalmi szereplőkkel való találkozás az Örményország fejlődését célzó főbb cselekvési területek megvitatására. Emellett figyelmet kapott a vízbiztonság is, így például az EU4SEVAN projekt tekintetében a Sevan-tó megőrzésének elősegítése.

Környezet- energia- és klímapolitika

Az Európai Unió és tagállamai számára kiemelten fontos a fenntarthatóságra való törekvés. A fenntarthatóság előmozdításához az integráció nem csupán uniós szinten, hanem nemzetközileg is hozzájárul. Az Európai Unió egyik kiemelt célja, hogy 2050-re elérje a karbonsemlegességet, amely hozzájárul például mind az egészségesebb élettérhez, mind az energiahordozók rendelkezésre állásának szűkösségéből adódó konfliktusok redukálásához.

A vizsgált szakpolitika területén az időszakban kiemelt figyelmet kaptak a harmadik országokkal vagy régiókkal való partnerségek. Sor került a klímaváltozás elleni fellépés területén a partnerségi kapcsolatok és együttműködések megerősítésére az indiai–csendes-óceáni térség országainak vezetőivel, az Unió a Mediterráneumért és az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezete (AKCSÁSZ) szervezet tagországainak vezetőivel, illetve a Kínai Népköztársasággal is.

Az Európai Unión belüli szakpolitikai történések tekintetében kiemelendők az új beruházások létesítése, illetve az éves jelentések elfogadása. A Bizottság meghirdette 1,5 milliárd eurós költségvetésű, nagyszabású projektjét, amely a megújuló energia, az energiaigényes iparágak, az energiatárolás, valamint a szén-dioxid-leválasztás, -felhasználás és -tárolás terén áttörést jelentő technológiákat fog finanszírozni. A projekt az Innovációs Alap pénzügyi keretéből valósul meg, amely a világ egyik legnagyobb, az innovatív, alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák előmozdítására irányuló programja. Egyedülálló, hogy az Alapot az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének kibocsátási egységeinek árveréséből származó bevételekből finanszírozzák. Az éves jelentésekből megtudható, hogy az uniós intézkedések nagyban hozzájárulnak a 2030-ig vagy 2050-ig kitűzött célok megvalósításához, azonban további, sürgető intézkedések szükségesek. Többek között a közúti közlekedési üzemanyagok üvegházhatásúgáz-intenzitásának 4,3%-os csökkenéséről, a  2019-es adatokhoz képest az üvegházhatású-gázok kibocsátásának közel további 10%-kal való csökkenéséről, illetve a villamosenergia- és gázárak általános csökkenéséről is beszámoltak.

Szankciós politika

Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának egyik eszköze a szankciók vagy korlátozó intézkedések, amelynek eszköztára több tevékenységből is áll. Az Európai Unió korlátozó intézkedései a politikai párbeszédtől, a kiegészítő intézkedéseken át a más rendelkezésre álló eszközökig is terjedhetnek. A szankciók elfogadásával több célt is szolgálhat az EU, így az EU értékrendjének, alapvető érdekeinek és biztonságának védelmét, a nemzetközi béke és biztonság fenntartását, a konfliktusok megelőzését és a nemzetközi biztonság erősítését. Mindennek címzettje lehetnek különböző országok kormányai, egyéb szervezetei, csoportok és szerveződések, illetve egyének is.

Az EU idén számos szankcióval sújtotta Nicaraguát és annak állampolgárait. A nicaraguai aggasztó helyzet 2018 óta áll fent, s az Unió 2019-ben léptetett életbe először szankciókat a közép-amerikai országgal szemben. Októberben az Unió meghosszabbította további egy évvel a 14 nicaraguai állampolgárt érintő korlátozásokat, amelyek a vagyonaik befagyasztására, a pénzeszközök rendelkezésükre bocsátásának tilalmára, illetve beutazási tilalomra vonatkoznak. Nicaragua mellett az Ukrajna területi integritását és szuverenitását aláásni célzó törekvéseket is aggodalommal követi az Unió. Októberben további 8 személyt sújtott szankcióval az integráció, így jelenleg összesen 185 személyt és 48 egyéb entitást szankcionál az EU az ukrán helyzet kapcsán.  Az EU szankciós listájára felvett személyek között vannak olyan igazságszolgáltatási tisztviselők is, akik a Krím-félszigeten és Szevasztopolban az orosz törvények betartatásáért felelősek. A megjelölt személyek vagyonának befagyasztását – ideértve a pénzeszközök rendelkezésre bocsátásának tilalmát – és utazási tilalmat foglal magában a szankciórendszer. Az EU novemberben további szankciókkal reagált a fehérorosz migrációs helyzetre, amely az EU külső határait érintik: egy módosítással az Unió már megcélozhatja azokat a magánszemélyeket és szervezeteket, akik a Lukasenko-rezsim olyan tevékenységeit szervezik, amelyek az EU külső határainak illegális átlépésére irányulnak. Az Unió novemberben további 4 újonnan kinevezett szír minisztert vett fel szankciós listájára. A közel-keleti ország vonatkozásában először 2011-ben vezetett be az EU szankciókat, s azóta mintegy 287 személyt és további 70 egyéb szervezetet tartalmaz a lista. A szankciók célja az ország döntéshozóinak presszionálása a tárgyalások megkezdésére és a helyzet politikai rendezésére. A szankciók elsősorban a vagyoneszközök befagyasztását, illetve beutazási korlátozásokat tartalmaznak, de idetartozik még az olajimport tilalma, bizonyos befektetések korlátozása, a Szír Központi Bank EU-ban lévő eszközeinek befagyasztása, valamint a politikai céllal felhasználható eszközök és technológiák exportkorlátozása.  Törökország engedély nélküli fúrási tevékenységét a Földközi-tenger medencéjének keleti részén is aggodalommal követi az Unió az elmúlt években, elsősorban a térségben kiéleződő energiadiplomáciai konfliktus kapcsán. Az EU épp ezért egy évvel meghosszabbította a szankciórendszert, amely elsősorban utazási korlátozásokat és a pénzeszközök hozzáférésnek korlátozását jelenti. Októberben a Tanács további egy évvel, 2022. október 16-ig meghosszabbította a vegyi fegyverek elterjedése és használata elleni korlátozó intézkedéseit is. A jelenlegi szankciórendszert először 2018-ban vezették be a vegyi anyagok kifejlesztéséért és használatáért közvetlenül felelős személyek és szervezetek ellen. A korlátozó intézkedések, amelyek jelenleg 15 egyént és 2 jogi személyt érintenek, az EU-ba történő utazási tilalmat, valamint a magánszemélyek vagy jogi személyek vagyonának befagyasztását tartalmazzák. Ezenkívül az EU-beli személyeknek és szervezeteknek tilos pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani a szankcionáltak számára. Az Unió az időszakban hasonlóképpen meghosszabbította a szankciókat az Al-Káidához és a Dáeshez köthető egyének és szervezetek vonatkozásában is.

Írta: Mészáros Kinga

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

Kiemelt kép forrása: pexels.com

Vallás és Biztonság – új BSZK-s esemény!

0
Az NTP program keretében megvalósuló Vallás és Biztonság kurzus, valamint a Szakkollégium bemutatása. 2022. március 1, 18:00, NKE, Oktatási Központ O111.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium hosszú ideje nem rendezett előadást, konferenciát, vagy bármilyen eseményt, amely nem az online térben zajlott volna. 2022. március 1-jén, kedden azonban elkezdődik tavaszi konferenciasorozatunk: első eseményünk a Vallás és Biztonság témáját járja körbe, ismertetve a Szakkollégium kreditesített kurzusát! 

A színvonalas, 14 héten át tartó kurzus témáinak részletes ismertetése az érdeklődők és egyetemi hallgatók számára is elérhető regisztrációt követően.  A Szakkollégium a Nemzeti Tehetség Program keretében valósítja meg a szakmai kurzusról szóló prezentációt, mely által a résztvevők bepillantást nyerhetnek a vallás és biztonság szinte kimeríthetetlen témájának történeti vonatkozásaiba és aktualitásaiba egyaránt.

A részvétel regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi linken, érdeklődők és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára eltérő fülön lehet megtenni:

https://ludevent.uni-nke.hu/event/1722/ 

Hallgatók, figyelem! Az esemény kollégiumi pontszerző!

Az alkalomról további információkat az alábbi linken érhetnek el: https://fb.me/e/3nXHPeOtC 

Szeretettel várjuk eseményünkön!

 

Biztonságpolitikai Szakkollégium

Kiemelt témák

3,127 FACEBOOK