15 Év – 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
15 Év ? 15 Hang
Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről
Apáti Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka
1. Mit tekint Magyarország 15 éves NATO-tagsága legfontosabb eredményének?
15 éves NATO-tagságunk legfontosabb eredményei között két területet emelnék ki. Az egyik és talán kétségtelenül a leglátványosabb, legsikeresebb terület a szövetség által vezetett nemzetközi műveletekben való részvétel és az ott nyújtott kiemelkedő teljesítmény, valamint az azok során ? a Magyar Honvédség minden szintjén ? szerzett felbecsülhetetlen tapasztalat. Ez a tapasztalat különböző típusú műveletek során született, egyrészt más és más térségekben (a Nyugat-Balkánon, Irakban, vagy Afganisztánban), másrészt egy-egy műveleten belül is széles spektrumon (például Afganisztánban a szárazföldi-, a légierő- haderőnemek és a logisztikai erők tekintetében is). Katonáink olyan tapasztalatokra tettek szert, melyeket csak ezekben a feladatokban lehet megszerezni, de az iskolapadban tanultakat is így lehet élesben, a valóságban kipróbálni. Ehhez kapcsolódik a másik terület, amely a szövetséges tagságunkból adódó tanulási folyamat. Ma már a Magyar Honvédség valamennyi állománykategóriája a nemzetközi tanintézeti képzéseken, a nemzetközi gyakorlatokon, két- és többnemzeti kiképzési feladatokon olyan ismeretekre, tudásra és tapasztalatokra tesz szert, ami nagyban hozzájárult és hozzájárul a Magyar Honvédség folyamatos fejlődéséhez, megújulásához.
2. Véleménye szerint mi volt a legjelentősebb probléma, mellyel Magyarország szembesült NATO-tagsága kapcsán?
Itt sem lehet csak egyetlen területről szólni. Az egyik probléma, amit példaként említenék, hogy a társadalom egy része még ma is hajlamos Magyarország NATO-tagságára úgy tekinteni, mintha nem az ország, hanem kizárólag a Magyar Honvédség lenne a nemzetközi szervezet tagja. Ez a vélekedés természetesen az elmúlt évek során a társadalom felé való nyitással, a megfelelő tájékoztatatással, a Magyar Honvédség, mint ?nemzeti intézmény? mind szélesebb területen történő bemutatásával jelentősen javult, de úgy gondolom, még van teendő ezen a téren.
A másik jelentős problémaként a már NATO taggá válásunkat megelőző és az azt követő 10 éves időszakban is folyamatosan jellemző haderőcsökkentést említeném, amit ugyan a szövetség tagjává való válásunk részint lehetővé tett, de a folyamatos strukturális szűkítések, létszámcsökkentések és átszervezések nehezen voltak egy időben kezelhetőek a szövetség általi elvárásokkal és az állandóan változó nemzetközi biztonsági kihívásokkal. Azonban az elmúlt években tapasztalható állandóság a végrehajtói szinten már biztosítja az építkezési lehetőséget.
3. Véleménye szerint milyen területeken tudta Magyarország a legnagyobb hatást gyakorolni a szövetségben?
Úgy gondolom, Magyarország a NATO műveleteiben való aktív és széleskörű szerepvállalásával gyakorolta a legnagyobb hatást a szövetségben. A magyar katonák már a tagság elnyerése előtt jelentős szerepet vállaltak a Nyugat-Balkánon folyó szövetséges műveletekben, ami a taggá válást követően jelentős mértékben kiszélesedett. Katonáink e béketámogató műveletek során kiemelkedő teljesítményükkel, felkészültségükkel, rátermettségükkel komoly elismertségre, megbecsülésre tettek szert akár Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Irakban vagy Afganisztánban. Ez a teljesítmény hozzájárult ahhoz, hogy mind komolyabb feladatokat bíztak a Magyar Honvédségre szövetségeseink. Itt említhetjük az afganisztáni Baghlan tartományban hat és fél éven keresztül irányított tartományi újjáépítési csoportot, vagy azt, hogy magyar parancsnok vezetett egy több nemzetből álló különleges műveleti erőt. Ugyancsak nagyban hozzájárultunk a szövetség műveleteihez olyan képességekkel, melyek más NATO-tagállamokban hiányképességek. Ilyenek voltak a közelmúltban sikeresen befejezett helikoptervezetőket és a technikusokat kiképző Légi Kiképzés Támogató és Légi Tanácsadó csoportok, melyek az afganisztáni műveletekben olyan tudással és ismeretekkel járultak hozzá az Afgán haderő megteremtéséhez, ami csak kevés szövetséges országban áll rendelkezésre. De említhetjük a műveletek támogatásában ugyancsak kiemelkedő szerepet játszó C-17 stratégiai légi szállító képességet, amelynek állandó bázisa Magyarországon, Pápán található.
4. Véleménye szerint melyik volt / melyek voltak az(ok) a terület(ek), ahol Magyarország változást remélt NATO-tagsága révén, de az nem, vagy nem teljes mértékben vált valóra?
Olyan területet, ahol változást reméltünk, de az nem vált valóra, nem tudok mondani. Olyanok, ahol még nem teljes mértékben valósultak meg a remélt változások, természetesen még vannak. Ilyen területnek nevezném a közvélemény formálását ? ahogy fent említettem ? a társadalom felé történő nyitással. Ez nagyban elősegítheti azt, hogy érthető és elfogadható legyen a társadalom számára a Magyar Honvédség szükségessége és annak a szövetségesi feladatokban való részvétele, vagy, hogy az ország biztonságának szavatolása a NATO keretein belül, de nem közvetlenül a határainknál valósítható meg. Egy másik terület, ahol még nem vált valóra a remélt változás, a haditechnikai fejlesztések. Ezen a területen voltak, vannak kezdeti lépések, de az elkövetkező években úgy gondolom, elengedhetetlen volna a jelentősebb előrelépés.
5. Mit tekint a következő évek legnagyobb kihívásának Magyarország NATO-tagsága szempontjából?
Magyarország NATO-tagsága szempontjából a legnagyobb kihívás az, ami a NATO teljes egésze szempontjából: alkalmazkodni az elmúlt időszakban, és a jelenleg is folyamatosan változó nemzetközi körülményekhez és a biztonsági környezet kihívásaihoz. A közelmúltban olyan változások történtek, melyek nyomán a NATO fokozatosan csökkenti azokat a nagyméretű válságkezelő műveleteit, amelyek az utóbbi időben az aszimmetrikus hadviselés elleni küzdelemre voltak ?kihegyezve?. A jelenlegi kihívások azt eredményezik, hogy az aszimmetrikus hadviselés mellett ? és lényeges, hogy nem helyette, mivel ezt a tevékenységet sem lehet félretenni ? újra elő kell venni a hagyományos műveletek, a területvédelem témáit. Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek is ezekhez a megváltozott körülményekhez kell alkalmazkodni, ezeknek a kihívásoknak kell majd megfelelni, vállalni a részünket a szövetségesi kötelezettségeknek megfelelően, akár az országhatárokon kívül is. Az elért eredményeket, a megszerzett tapasztalatokat nem szabad elfelejteni, azokból amit lehet és szükséges, alkalmazni kell az új, megváltozott körülményeknek, kihívásoknak megfelelően. A hagyományos műveletekre és területvédelmi feladatokra való felkészüléshez kitűnő alapot nyújtanak a közelmúlt nemzetközi gyakorlatai és a többnemzeti együttműködés keretei.
6. Személyesen Önnek mi a legmeghatározóbb élménye, emléke Magyarország NATO-tagságával kapcsolatosan?
Legmeghatározóbb személyes élményeimet ugyanarról a két területről említeném, melyeket az első kérdés során már szóba hoztam, így foglalva keretbe az interjút. Az egyik a műveletekben való részvétel, a másik a szövetségen belüli közös képzés, oktatás. A műveleti példa az elmúlt évből származik, amikor 2013. márciusában a Kabuli Nemzetközi Repülőtérre történő kitelepülésünk során Budapestről, a magyar kontingenst a köztes repülőtérre szállító amerikai repülőgép vezető légi utaskísérője a leszállásra készülődve ?megköszönte Magyarország, a Magyar Honvédség és a fedélzeten utazó, kizárólag magyar katonáknak azt a kiemelkedő áldozatvállalását melyet az Ő nemzetének fiaival együtt tanúsítanak az afganisztáni műveletek során. Nagyra értékelve mindazt, melyet nehéz körülmények között tanúsítunk a szolgálat során, sok sikert és biztonságos hazatérést kívánt nekünk.? Akkor ez igen váratlanul ért és meglepetésszerű volt számomra, mivel vélhetően akkor találkoztunk az idősödő hölggyel először és utoljára életünk során. De mégis nagyszerű érzés volt, és nagy pluszt adott a misszió kezdetén.
A másik számomra igen emlékezetes esemény a NATO Védelmi Akadémián folytatott tanulmányaim befejezésekor volt, amikor a diplomámat a feleségem és a két lányunk jelenlétében a NATO Katonai Bizottságának akkori elnökétől, Giampaolo Di Paola admirálistól vehettem át Rómában, ahol harminckét ország nyolcvannégy hallgatója között egyedül képviselhettem Magyarországot és a Magyar Honvédséget.
A Baltikum válasza az ukrán válságra – A Varsói Biztonsági Fórum üzenetei
Novemberben a Szövetség figyelme továbbra is a kelet-európai események felé fordult. Jens Stoltenberg a Baltikumba látogatott azzal a céllal, a NATO-tagállamok szolidaritását és a kollektív védelem szilárdságát demonstrálja. Összefoglalónkban rávilágítunk a látogatás hátterére, a Baltikumban érezhetően növekvő feszültség okaira. Az ukrajnai válság elkerülhetetlenül rányomta bélyegét a térség e havi meghatározó eseményére, a Varsói Biztonsági Fórumra is, ahol a meghívott elemzők, politikusok és szakemberek által számos értékelés született a kialakult helyzetről, valamint arról, hogy a NATO-nak és az Európai Uniónak miképp kellene reagálnia az orosz agresszióra, melyekről ugyancsak beszámolunk.
A NATO főtitkárának látogatása a Baltikumban
November 20-21-én Észtország, Lettország és Litvánia érintésével a NATO főtitkára gyors körutat tett a Baltikumban, ezáltal is demonstrálva az észak-atlanti szövetség elkötelezettségét kis tagállamainak védelme, valamint területi épségük és szuverenitásuk sérthetetlensége mellett.
A körút első állomásán, az Ämari Légibázison november 20-án Jens Stoltenberg és az észt miniszterelnök, Taavi R?ivas közös sajtótájékoztatót tartottak, amelynek legfontosabb témája természetesen a balti szövetségesek biztonságának kérdése volt. A főtitkár először méltatta Észtország hozzájárulását a NATO különböző műveleteihez, kiemelten az afganisztáni és koszovói békefenntartáshoz. Ugyancsak dicséretesnek nevezte, hogy Észtországnak sikerült elérnie a GDP-arányos 2%-os küszöböt a védelemre fordított kiadások terén. Stoltenberg ezt követően ? némi politikai éllel ? rámutatott arra, hogy ha az észtek erre képesek, akkor a többi NATO-tagállam sem hivatkozhat ennek teljesíthetetlenségére. Felhívta rá a figyelmet, hogy a Kelet-Ukrajnában tapasztalt orosz agresszió árnyékában különösen fontos, hogy a Szövetség egységes és erős maradjon. Ennek érdekében a tagállamok egységesen lépnek fel, melynek bizonyítéka a balti régióba telepített szövetséges katonai erők létszámának emelkedése. Ilyen méretű csapaterősítésre pedig a hidegháború óta nem volt példa.
Újságírói kérdésekre válaszolva a főtitkár megerősítette, hogy az orosz légierő aktivitása egyre növekszik a balti térségben, ami már csak azért is veszélyes, mert a katonai repülőgépek előre be nem jelentett útvonalon közlekednek, általában nem reagálnak a civil gépek vagy a légiirányítók üzeneteire, ez utóbbi pedig önmagában hordozza annak a veszélyét, hogy baleset történik. Véleménye szerint Moszkva lépései nem teremtenek új hidegháborús biztonsági környezetet, azonban mindenképpen olyan jelenségekkel kell szembesülnie a NATO-nak, amelyekre a Szovjetunió széthullása óta nem volt példa.
A körút második állomásán, Rigában november 20-án Jens Stoltenberg és a lett elnök, Andris B?rzi?š tartottak sajtótájékoztatót. B?rzi?š kiemelte, hogy ez egy különösen nehéz időszak a Szövetség számára, amikor a tagállamoknak nemcsak arra kell készen állniuk, hogy a walesi csúcstalálkozón született döntéseket végrehajtsák, hanem hogy a béke és biztonság garantálása érdekében ismét világosan elkötelezzék magukat a kollektív védelem feladatai mellett. Az elnök méltatta a főtitkárt, kiemelve, hogy Stoltenberg komoly szerepet játszott a balti államok védelmi képességeinek fokozásához is hozzájáruló Készenléti Akcióterv kialakításában. Rámutatott: évekkel korábban még elképzelhetetlen lett volna annak reális feltételezése, hogy a Szövetség egyik tagállama ellen agressziót kövessenek el ? idén azonban azt láttuk, hogy Moszkva folyamatosan aláássa a keleti-európai térség biztonságát. A lett elnök örömmel nyugtázta, hogy a NATO az utóbbi időben olyan lépéseket tett, amelyek erősítik népe biztonságérzetét: kiemelte a járőröző harci repülők számának megemelését és a számos katonai gyakorlatot. Hangsúlyozta, hogy a lettek a Szövetség hasznos tagjai, megbízható szövetségesek: az elmúlt időszakban számos olyan döntést hozott az ország kormánya, amely erősíti Lettország védelmi képességeit, például a költségvetés 2%-át fordítják a következő években a hadsereg megerősítésére.
A NATO-főtitkár méltatta ezeket az erőfeszítéseket, különösen az afganisztáni műveletek kapcsán, illetve a tekintetben, hogy Lettország otthont ad a NATO Stratégiai Kommunikációs Központjának és képviselteti magát a Szövetség expedíciós erőiben. Kiemelte, hogy a Szövetség mindent megtesz azért, hogy a balti államok biztonsági helyzetét javítsa: csak ebben az évben több mint száz esetben hajtottak végre elfogó akciókat olyan repülőgépek miatt, melyek megközelítették vagy megsértették a NATO légterét. Ez háromszorosa a 2013-as adatnak. A szövetséges repülőgépeket ezét több mint négyszáz alkalommal kellett riasztani, ami 50%-os emelkedés az előző évhez képest. Stoltenberg véleménye szerint ez a tendencia rendkívül kockázatos, ezért a NATO-nak ébernek kell maradnia. Hangsúlyozta, hogy a légierő mellett a haditengerészet is őrjáratozik a Balti-tengeren, Európában pedig minden második nap indul valamiféle közös hadgyakorlat.
A főtitkár újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a Készenléti Akcióterv keretében egy olyan gyorsan ? akár napok alatt ? bevethető, pár ezer fős erő létrehozását tervezik, amely kulcsszerepet játszhat majd a balti térség biztonságának szavatolásában. A tervek szerint ez 2016-tól állna készenlétben.
Jens Stoltenberg körútjának harmadik állomásán, Litvániában Dalia Grybauskaite elnök asszonnyal találkozott, akivel a NATO balti légtérrendészeti műveletének irányítását biztosítóKarmelava Légi Bázisra látogattak november 21-én. ?A kollektív védelem a fő feladatunk ? nyilatkozta a főtitkár ? és ebben a NATO Litvánia mellett áll, mint ahogy minden egyes szövetségesünk mellett is.? A látogatás alkalmával a bázis műveletirányítói termében tájékoztatták a vezetőket a műveletről, és a látogatás idején a bázison közös gyakorlaton részt vevő litván, dán, magyar, illetve amerikai katonákkal is találkoztak.
Grybauskaite elnök mellett Linas Linkevičius külügy- és Juozas Olekas védelmi miniszterrel is egyeztetett a főtitkár, elsősorban az ukrán válsággal, a kelet-európai térségben egyre élénkülő orosz katonai aktivitással és annak hatásaival kapcsolatban. Egyúttal köszönetet mondott az ország fegyveres erőinek afganisztáni lés koszovói szerepvállalásáért, valamint az energiabiztonsági kérdésekben vállalt vezető szerepéért.
Orosz fenyegetés a Baltikumban és a NATO reakciói
A balti országok nem alaptalanul érzik magukat fenyegetve, hiszen a grúziai és ukrajnai orosz beavatkozás legfontosabb eleme, vagyis a nagyszámú orosz kisebbség, itt is megtalálható. (A CIA World Factbook adatai szerint Lettországban a lakosság 27%-a (mintegy 550.000 fő), Észtországban a lakosok 24%-a (324.000 fő), míg Litvániában 5%-a (117.000 fő) orosz kötődésű, míg Ukrajnában a fegyveres konfliktus kirobbanása előtt 17,3% (2.500.000 lakos) volt.) Jelentős részük nem is rendelkezik állampolgársággal, Lettországban például legalább 300.000 ember.
Az együttélés pedig nem zavartalan, különböző méretű konfliktusok hosszú sora jellemzi: kezdve az Észtország elleni kibertámadástól (2007) a nagy port kavart állampolgársági vitáig, amikor 2012-ben az észt parlament elutasította, hogy megadja azon oroszok számára az állampolgárságot, akik már az országban születtek. A sor szinte a végtelenségig folytatható: Lettországban 2012-ben népszavazást tartottak arról, hogy az orosz nyelvet az ország második hivatalos nyelvévé tegyék-e, ám a népesség döntő többsége ezt elutasította. Ugyanitt az oroszokat tömörítő Harmónia Párt a 2011-es választásokon minden más pártnál több szavazatot szerzett, amire válaszul az összes fennmaradó ? többségében letteket képviselő ? párt összefogott ellenük, hogy ne szerezhessék meg a kormányzó hatalmat. Észtországban az ugyancsak orosz etnikai alapokkal rendelkező Központi Párt a parlament 101 helyéből 21-et birtokol. Mindkét pártot azzal vádolják, hogy szorosan együttműködnek az Oroszországot irányító Egységes Oroszország párttal.
Litvániában a 2003-as elnökválasztás során a hatóságoknak arra vonatkozó bizonyíték került a kezébe, hogy az orosz titkosszolgálat és különböző bűnözői körök beszivárogtak Rolandas Paksas elnökjelölt stábjába és kampányába. Két hónapig tartó politikai káosz után Paksast erőszakkal lemondatta a parlament. Tallinn jelenlegi orosz polgármesterét pedig 2011-ben világították át, mert attól tartottak, hogy orosz ügynök. A három országban szinte nem telik el olyan év, hogy egyetlen orosz diplomatát se utasítsanak ki kémkedés vádjával. Ugyancsak a térségben került sor a NATO hidegháború óta egyik legnagyobb hírszerzési botrányára, amikor Herman Simm, az észt elhárítás egyik magas rangú tisztje titkos NATO kibervédelmi információkat adott át az orosz titkosszolgálatnak. Emellett talán nem túlzás azt állítani, hogy folyamatos propaganda-küzdelem folyik a régióban: számos, az orosz állam által létrehozott intézmény, alapítvány és egyéb szervezet működik a Baltikumban (Észtországban 61, Lettországban 81, Litvániában pedig 97). A többségi társadalom és a kisebbség együttélése tehát közel sem konfliktusmentes. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a három balti állam energetikai szempontból teljesen ki van szolgáltatva Oroszországnak: olajimportjuk 90%-át, míg gázimportjuk 100%-át szomszédjuktól kapják, míg a legtöbb ? ezen a területen tevékenykedő ? vállalat közvetlenül vagy közvetve a Gazprom irányítása alatt áll.
Mindezen feszültségek mellett az orosz erők aktivitásának növekedését tapasztalhattuk az elmúlt két hónapban a Baltikum térségében (illetve a Fekete-tenger, Kelet-Európa, Észak-Európa és az Arktisz térségében is). 2014 márciusában egy civil utasszállító majdnem összeütközött egy orosz felderítő repülőgéppel, mivel ez utóbbi nem jelezte, hogy az övezetben tartózkodik. 2014. szeptember 5-én pedig az észt titkosszolgálat egy tagját az orosz különleges erők katonái rabolták el, majd szállították Oroszországba. Történt ez azzal egy időben, hogy az amerikai elnök az országba látogatott. 2014 októberében a svéd hatóságok tíz napon át próbáltak egy orosz tengeralattjáró nyomára bukkanni, amely ? hírszerzési források szerint ? valamiféle nem definiált műveletet hajtott végre országuk felségvizein. Svédország haditengerészetének legmagasabb rangú vezetője, Sverker Göranson ekkor bejelentette, hogy a tengeralattjáró megtalálása esetén akár felszínre is kényszerítik, ha nem reagál a felszólításokra. A svéd katonai szakértők véleménye szerint az orosz tengeralattjáró egyértelműen hírszerző/megfigyelő műveletet folytatott ? azonban elfogniuk nem sikerült.
A felsoroltak csak a legsúlyosabb esetek, mivel további tizenegy alkalommal történtek olyan incidensek, amelyek komoly fenyegetést jelentettek a nemzetközi békére és biztonságra. Négy esetben a nemzetközi vizek felett repülő amerikai és svéd gépeket zaklatták orosz vadászgépek, kétszer kanadai és amerikai hajókat; egy alkalommal Oroszország súlyosan megsértette Svédország légterét egy bombázótámadást imitáló géppel, egy esetben pedig orosz erők cirkálórakéta támadást imitáltak egy amerikai célpont ellen. Ugyancsak nagy port kavart a Baltikumban, mikor egy litván halászhajó legénységét oroszok vették őrizetbe. De ezek mellett se szeri, se száma a különböző határsértéseknek és incidenseknek, az orosz vadászgépek például rendkívül aktívak a különböző NATO gyakorlatok ideje alatt. 2014 áprilisában két orosz hadihajó hadgyakorlatozás közben engedély nélkül lépett be Litvánia felségvizeire, és egy fontos kereskedelmi övezetben lényegében megbénították a hajózást. Oroszország e mellett folyamatosan nagy hadgyakorlatokat tart a Baltikum közvetlen közelében, amelyeken általában nem csak hagyományos katonai erők, hanem nukleáris csapásmérő egységek is részt vesznek.
Az elemzők a fejlemények kapcsán két fontos megállapítást tettek: egyrészt a jelek szerint az orosz katonai és hírszerző szervek parancsot kaptak ? az elmúlt évtizedhez mérten ? komolyabb eszközök bevetésére a Szövetség tagállamai irányában. Másrészt Moszkva folyamatosan teszteli a nyugati erők éberségét, keresi gyenge pontjaikat. Svédország sokáig rendkívül enyhén reagált az orosz próbálkozásokra, ami a jelek szerint csak bátorította Moszkvát. Az októberi ?tengeralattjáró-hajsza? megindításáról szóló döntés azonban már alapvetően más politikai hozzáállást tükröz, amit egyes svéd politikusok úgy kommentáltak, hogy ?nem hagyják magukat megfélemlíteni.? Ugyancsak nem a bizalom erősítésének irányába hat, hogy Oroszország új bázisokat épít ki a balti államokkal határos területein: a Lettországgal és Észtországgal határos Pskov körzetben például egy új katonai repteret adtak át, amelyekre harci helikopterek telepítettek.
A három balti állam védelmi képességei rendkívül korlátozottak: mivel nem rendelkeznek légierővel, 2004-től a NATO tagállamainak gépei látják el a légtér biztosítását. A három ország haderejének mérete miatt önállóságuk megőrzése csak a Szövetség segítségével képzelhető el. A Baltikum térségében a nemzeti erőkön kívül csupán néhány ezer NATO-katona állomásozik, ami a katonai elemzők véleménye szerint azért különösen aggasztó, mert a NATO egy esetleges fegyveres konfliktus kialakulása esetén jelenleg nem lenne képes kellő időben elegendő katonai erőt a helyszínre juttatni, míg a krími és kelet-ukrajnai tapasztalatok azt mutatják, hogy az orosz fél egy esetleges támadás esetén kiszakíthatna bizonyos darabokat az országokból, majd politikai úton kizsarolhatná e területek megtartását. Ha nem települ a régióban elegendő védelmi erő, akkor a konfliktus további szakaszában a NATO-tagállamok beavatkozási hajlandósága is meredeken esik, lehetőségeik beszűkülnek. Egy ilyen hipotetikus szituációban az Észak-atlanti Tanácsnak bele kellene egyeznie a Szövetség haderejének mozgósításába Oroszország ellen, ám az általános háborútól való félelem könnyen vétóhoz vezet. Ha pedig ez valamiképp bekövetkezik, akkor a Szovjetunió szétesését követő határok újra kérdésessé válnak, amelyet általános káosz és háborús eszkaláció követhetne.
| A haderő létszáma | Harckocsi | Tüzérségi eszköz | Harci repülőgép | Támadó helikopter | Védelmi költségvetés 2013-ban (USD) | Védelmi költségvetés a GDP arányában | |
| Észtország | 5.300 | – | 334 | – | – | 480 millió | 2,0 % |
| Lettország | 1.250 | 3 | 76 | – | – | 300 millió | 1,0% |
| Litvánia | 7.350 | – | 48 | – | – | 355 millió | 0,8% |
A balti államok védelmi képességei a The Military Balance 2014 adatai alapján
Az ukrajnai eseményekre válaszul a NATO a Newportban elfogadott Készenléti Akcióterv keretében nyolc repülőgéppel bővítette azt az erőt, amely a légtér biztosításáért felelős és bilaterális alapon több ország is kontingenseket küldött a Baltikumba és Lengyelországba. (Például 2014 szeptemberétől Kanada további CF-18-asokat küldött.) Barack Obama amerikai elnök 2014 júniusában lengyelországi útján bejelentette, hogy az eseményekre válaszul az Egyesült Államok egy milliárd dollárt szán arra (az ún. Viszontbiztosítási Kezdeményezés keretében), hogy erősítse az európai államok készenlétét. A Szövetség összesen 600 további fővel növeli Baltikumba települő erőinek számát, továbbá tíz ország 4700 katonájának és 800 különböző katonai eszközének bevonásával hadgyakorlatot tartottak. Lengyelország 2014 tavaszán életbe léptette a Washingtoni Szerződés 4. cikkelye szerinti konzultációs eljárást a NATO-tagállamok között arra az estre, ha valamelyikük olyan komoly biztonsági fenyegetést érzékelne, amely a Szövetség válaszlépését teheti szükségessé.
A NATO Készenléti AkcióterveA Készenléti Akcióterv két fő elemből áll: a Biztosítási Intézkedésekből és az Adaptációs Intézkedésekből. Az előbbi célja elsősorban a katonai jelenlét és a védelmi képességek rövid távú fejlesztése, míg utóbbi a Szövetség hosszú távú transzformációját foglalja magában.
A Biztosítási Intézkedések a következő elemekből állnak:
- Négyről tizenhatra növelik azon vadászgépek számát, amelyek a Baltikumban őrjáratoznak.
- AWACS támogatást biztosítanak a kelet-európai szövetségesek számára.
- Több hadihajót irányítanak át a Balti-tengerre, a Fekete-tengerre és a Földközi-tengerre.
- Szárazföldi csapatokat vezényelnek kiképzési és gyakorlatozási céllal a keleti szövetségesekhez.
- Kétszáz NATO és önálló nemzeti hadgyakorlatot tartanak, zömét a keleti szövetségesek területén.
- Kétoldalú szerződések keretében is sor kerül bizonyos erőknek a fenyegetett térségekbe történő tepeítésére. Az Egyesült Államok például jelentős csapaterősítést hajtott végre a Baltikumba pusztán bilaterális megállapodások alapján.
Az Adaptációs Intézkedések a következő elemekből állnak:
- A NATO Reagáló Erő védelmi képességeinek fejlesztése, a bevethetőséghez szükséges reakcióidő csökkentése, a létszám hadosztály méretűre bővítése.
- A NATO Reagáló Erő kötelékén belül egy azonnali reagálású elem, az ún. Nagyon Magas Készenlétű Összhaderőnemi Erő (Very High Readiness Joint Task Force ? VJTF) létrehozása.
- A Szövetség tengeri erőinek bővítése további hadihajókkal.
- Többnemzeti parancsnoki és irányítási struktúra létrehozása a kelet- és közép-európai szövetségesek területén.
- A Lengyelországban található Északkeleti Többnemzeti Hadtestparancsnokság (Headquarters Multinational Corps Northeast) szerepének erősítése a regionális képességek fejlesztésében.
- A Szövetség azon képességének fejlesztése, hogy szükség esetén gyorsan erősítést tudjanak eljuttatni a keleti szövetségeseknek. Ehhez elsősorban a reptereket és a kikötőket, az ezekhez szükséges infrastruktúrát, illetve a mozgósítási, logisztikai gyakorlatot, a stratégiai és taktikai szállítási képességeket kell fejleszteni.
- A keleti tagállamok területének védelmére irányuló műveleti tervek felülvizsgálata (ún. contingency planning ? veszélyhelyzeti tervezés).
- A kollektív védelmet és a válságkezelést központba állító további hadgyakorlatok tervezése és végrehajtása.
Oroszország ezekre a lépésekre válaszul bombázókat telepített a határtérségbe és 24 hadihajóból álló flottát összpontosított itt. Az orosz fél a berepülések kapcsán többször is tagadta a nyugati vádakat, az orosz védelmi minisztérium november 20-án kiadott közleményében azzal védekezett, hogy repülőgépeik a nemzetközi szabályokkal összhangban repülnek a nemzetközi vizek felett, és nem sértik meg semelyik állam légterét. Alexander Grusko, orosz külügyminiszter-helyettes november 24-én arról beszélt, hogy a Nyugat a felnagyított orosz fenyegetés rémképét csak propagandaként használja, hogy ezzel igazolja konfrontatív politikáját. A külügyminiszter-helyettes szerint mindez ahhoz vezet, hogy Európa olyan időszakban kénytelen költekezni és magas árat fizetni, mikor amúgy is nehéz gazdasági helyzetben van. Azonban az orosz kommunikáció egyes esetekben nagyon is kétarcú volt, hiszen még a svéd tengeralattjáró incidens időszakában az ország védelmi minisztériuma számos gúnyos közleményeket tett közzé.
Reagálva az orosz kritikára, december 1-jén Jens Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a NATO semmi olyat nem tesz, amely elmélyítené a válságot, nem ad át fegyvereket és eszközöket sem az ukránoknak, sem másoknak. Mindössze olyan pénzügyi alapokat állítottak fel, amelyek segítik az ukrán hadsereg reformját és a kiképzést. Még a Baltikumban tett utazása alatt hívta fel rá Moszkva figyelmét, hogy a helyzet tárgyalásos rendezése egyszerre szolgálná Oroszország és a NATO érdekét. Eközben német értesülések szerint Norvégia szeretné elérni, hogy Oroszország újra térjen vissza a NATO-Oroszország Tanács üléseire, ahol Moszkva akkor függesztette fel részvételét, amikor az ukrajnai válság elkezdődött.
A Varsói Biztonsági Fórum: A NATO jövője az ukrán válság árnyékában
A kialakult helyzet miatt a közép- és kelet-európai államok biztonságának ügye elsődleges prioritást élezett a Varsói Biztonsági Fórumon. A résztvevő szakértők egyöntetűen hangsúlyozták, hogy az orosz külpolitikai mentalitás alapvetően különbözik az európaitól. Marijus Velicka, litván védelempolitikai államtitkár előadásában a következőképp magyarázta ezt: az eltérő orosz mentalitás ott érhető tetten elsősorban, hogy ?a nyugati politikusok általában sok dologról beszélnek, ám ebből csak keveset valósítanak meg, ám ha Putyin mond valamit, akkor azt előbb-utóbb megvalósítja valamilyen formában.? Figyelmeztetett, hogy jelenleg Kelet-Európában mindenki attól fél, hogy melyik ország lesz a következő, amelyet Moszkva destabilizál. Álláspontja szerint az orosz emberek véleményét kívülről nem lehet hatékonyan megváltoztatni a saját kormányzatukról, mivel a média a Kreml kezében van, ráadásul a népesség zöme nem ért angolul. Azokat a tehetősebb ? gyakran magas pozíciót betöltő ? oroszokat kell nyomás alá helyezni, akik Nyugaton fektetnek be, tárolják pénzüket vagy taníttatják gyermekeiket.
A Fórumon Human Rights Foundation elnöke, az orosz Garry Kasparov arról beszélt, hogy szerinte téves azt feltételezni, hogy az Európai Uniónak és Vlagyimir Putyinnak lenne bármilyen közös stratégiai érdeke. Véleménye szerint az egységesülő Európa léte ellentétes a Kreml akaratával, mert számára a bizonytalanság, a megosztottság teremt előnyöket. Az orosz állam túlságosan is egyetlen emberre épít, ezért több szempontból is kiszámíthatatlanabb, mint a szovjet központi politikai bizottság volt, vagy a jelenlegi kínai pártelit, hiszen még ez utóbbi esetében is számos különböző szereplőnek kell egyeztetnie a felmerülő kérdésekről. Ő is megerősítette, hogy Putyin nyilatkozatai különösen jó alapot szolgáltatnak motivációinak és céljainak megértéséhez, megítélése szerint pedig az orosz elnök nem kívánja kiengedni kezéből a hatalmat.
Kaszparov figyelmeztette a hallgatóságot: ne gondolják, hogy az európai béke és stabilitás garantált. Ő is azon a véleményen volt, hogy azon emberek körét kell meggyőzni, akik Putyint körbeveszik. Kétségbeejtőnek tartja, hogy a Nyugat még mindig nem érti: azzal, hogy azt hangsúlyozzák, mit nem hajlandóak megtenni, akaratlanul is az orosz expanziós törekvéseket bátorítják. Kasparov rámutatott arra is, hogy itt egy nagyobb ? globális léptékű ? értékek közötti harc bontakozik ki, amelynek egyik oldalán a pro-globalista, míg másik oldalon azon államok vagy szervezetek állnak, amelyek elutasítják azt. Oroszország elutasítja az Európai Uniót, nem veszi komolyan, mert a szervezet mélyén meghúzódó elveket vet el. Részben ezért próbálja minden eszközzel aláásni azáltal, hogy szövetségeseket szerez az Unión belül és osztja meg azt. A NATO-nak pedig készen kell állnia, hogy ellenlépéseket tegyen ezzel a fenyegetéssel szemben.
Az EBESZ Válságmegelőző Központjának képviseletében Adam Kobieracki szólalt fel, aki Putyin néhány nappal korábbi beszédét tanulmányozva három dolgot emelt ki: az orosz vezetés azon az állásponton van, hogy azért kényszerültek erőszakos eszközök bevetésére, mert már minden mást megpróbáltak a nyugati terjeszkedés ellen. Másodszor Moszkva továbbra is a katonai képességekkel definiálja szuperhatalmi létet. Harmadrészt Putyin hitet tett a mellett, hogy soha nem fogja országa a nyugati értékeket átvenni. Kobieracki figyelmeztetett rá, hogy a válságot csak a politikai, gazdasági és katonai eszközök összehangolt alkalmazásával lehet rendezni. Hangsúlyozta, hogy az értékek és normák szintjén kell világos szabályokat teremteni a felek között, mert e nélkül a konfliktus csak tovább éleződik, semmi értelme további papírokat gyártani, vagy új intézményeket felállítani. Csak azt követően lehet létrehozni valamiféle új európai biztonsági keretrendszert, ha az ukrajnai helyzet megoldódott, mert jelenleg Ukrajnában kétségtelenül háború dúl, amelyben már nem csak az ukránok és oroszok által irányított erők harcolnak, hanem olyan fegyveres csoportok is, amelyeknek senki sem parancsol. A káosz annyira kétségbeejtő, hogy még az EBESZ megfigyelőit is támadás érte, a pilóta nélküli járműveiket pedig gyakran megzavarják vagy lelövik. Kobieracki azon az állásponton volt, hogy szervezete képes egyféle keretrendszert nyújtani ahhoz, hogy a felek közötti tárgyalást újra lehessen indítani.
Steel Hommel, Dánia Lengyelországba akkreditált nagykövete a Fórumon az energetikai biztonság és az ukrajnai helyzet összefüggéseiről beszélt. Elemzése szerint az európai import-függőség az elmúlt években folyamatosan emelkedett, ezzel együtt pedig a kiszolgáltatottság is. Ezt az államok úgy próbálták meg mérsékelni, hogy különböző szolidaritási egyezményeket kötöttek egymással, gáztározókat építettek, vagy megpróbálták csökkenteni a tranzitországok számát. Azonban a 2009-es ukrán-orosz gázvita elemi erővel mutatott rá, hogy a közép- és hosszú távú sebezhetőség ugyanúgy megmaradt. Az Oroszországtól való függőség pedig a jelenlegi helyzetben is nagyban korlátozza az igénybe vehető külpolitikai eszközök körét.
A közelmúlt eseményeinek tükrében a NATO jövőjének megvitatására a találkozó második napján külön panelt szenteltek. Az Európai Unió Európai Külügyi Szolgálatának főtitkár-helyettese, Maciej Popowski rámutatott, hogy az európai képességek fejlesztése az Unió keretein belül ? vagy legalább is a hanyatlás megállítása ? a NATO szempontjából is kulcsfontosságú. Azon az állásponton volt, hogy a jövőben az Európai Unió és a NATO egyféle speciális munkamegosztást dolgozhat ki, hiszen ez utóbbi a jelenlegi tendenciák szerint egyre inkább visszatér a gyökereihez, értve ez alatt a kollektív védelem feladatainak előnyben részesítését a területen kívüli műveletekkel szemben, az Európai Unió ezzel szemben fejleszthetné az expedíciós képességeit. Véleménye szerint már jelenleg is kiolvasható egy ilyen tendencia: részben bizonyíték lehet erre, hogy az Unió olyan térségekben is aktív, amelyekben a Szövetség vagy nem tud, vagy nem akar beavatkozni.
Frances G. Burwell, az Egyesült Államok Atlanti Tanácsának transzatlanti ügyekért felelős igazgatója megerősítette, hogy az Egyesült Államok számára a NATO töretlenül az egyik legfontosabb szervezet, Európa biztonsága pedig kulcsfontosságú ? ezt lehet látni abból is, hogy Washington még mindig nagy erőket állomásoztat a kontinensen. Azonban az amerikai politikai elit nem tervezi, hogy újra hidegháborús szintre ? megközelítőleg a jelenlegi háromszorosára ? emeli az Európában állomásozó erőinek létszámát. Rámutatott, hogy Moszkva egészen új féle hibrid hadviselést folytat, amelyre a Szövegség egyelőre nincs felkészülve. Mit tesz például a Szövetség, ha valamelyik balti államban zavargás tör ki, Oroszország pedig erre válaszul valamilyen formában beavatkozik? A NATO nyilvánvalóan nem képes pusztán a tradicionális eszköztárával válaszolni, hiszen például az energetikai biztonság, vagy a dezinformáció elleni fellépés eléggé idegen a szervezet természetétől. Hangsúlyozta azonban, hogy nem szabad korlátozni a vizsgálat körét, hiszen délről ugyanannyi fenyegetés éri a NATO tagállamait, mint keletről. Kiemelte Törökországot, amely Szíria miatt folyamatos biztonsági kihívásokkal szembesül, de a Szövetség egyelőre nincs felkészülve ezek kezelésére.
Bronislaw Komorowski lengyel elnök beszédében kiemelte, hogy a hidegháború utáni viszonylag békés időszak lezárult, az európai politikai elitnek pedig arra kell számítania, hogy a kontinens keleti felén kirobbant válság még hosszú ideig elhúzódhat. Véleménye szerint Oroszország azért folytat neoimperialista politikát, mert az orosz politikai elit képtelen volt az ország modernizálására, emellett a Nyugattal való együttműködési hajlandóság egyre alacsonyabb. Értelmezésében az orosz külpolitika még mindig egy olyan tradicionális keretrendszerben gondolkodik, amelynek a befolyási övezetek és szatellit államok alapvető kategóriáit képezik. Komorowski szerint Moszkva ezen gyakorlata nem egyeztethető össze a civilizált, modern világ szabályaival. Kifejtette, hogy nem csak Ukrajnáról van szó, hiszen más államokat is fenyeget Oroszország, például Moldovát. Lengyelország jelenleg nem érzi egészen biztonságban magát, mert az ukrajnai válságra a Nyugat válasza túlságosan is enyhe volt. Az is rontja a biztonságpercepciót, hogy Oroszország már nyolc éve folyamatosan emeli a védelmi kiadásait, miközben a Szövetség államaiban az általános tendencia ezzel ellentétes. Mindenesetre fenn kell tartani a párbeszédet Moszkvával, azonban ? az elnök véleménye szerint ? nem szabad azt remélni, hogy a válság gyorsan megoldódik.
Ez történt a héten – 47. hét
Európa
November 15-én találkozott egymással Petro Porosenko ukrán elnök és Miroslav Lajčák szlovák miniszterelnök-helyettes, illetve kül- és európai ügyekért felelős miniszter Szlovákiában. Az energiabiztonság terén az ukrán elnök nagyra értékelte Szlovákia Ukrajna érdekében végrehajtott visszafelé irányuló gázszállítását, és a két politikus egyetértett abban, hogy a Déli Áramlat gázvezeték kiépülése egyikőjük államának sem érdeke.
November 18-án vette kezdetét a Cyber Coalition 2014, amely a NATO eddigi legnagyobb, három napos többnemzeti kibervédelmi gyakorlata. A gyakorlat során megvizsgálták az információmegosztás egy esetleges kibertámadás során várható gyorsaságát és pontosságát, valamint egy több célpontot érő kibertámadás esetén a résztvevő államok közötti védelem összehangolásának képességét.
November 17-én az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini és Pavlo Klimkin, ukrán külügyminiszter megállapodást írt alá az EU ukrajnai tanácsadó missziójáról. A két évesre tervezett misszió december elsején indul Mizsei Kálmán vezetésével. A program első évének költségvetését 13,1 millió euróban határozták meg.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a német állampolgárok jelentős többsége elutasítja az Oroszországgal szembeni szankciók újabb körét. A felmérés során megkérdezettek csupán 19%-a gondolja úgy, hogy szigorítani kellene a szankciókat, míg 43% elegendőnek tartja az Egyesült Államok és az Európai Unió által eddig hozott intézkedéseket, ráadásul 27% szerint a jelenleg érvényben lévő szankciókat is érdemes lenne eltörölni.
November 20-án lengyel-amerikai innovációs hetet tartottak az amerikai Standford egyetemen. Az esemény keretében a két állam üzleti és tudományos szférájának képviselői többek között az energetikai innováció aktualitásait vitatták meg.
Baloldali pártok történelmi koalíciójával Németországban először lesz tartományi kormányzatnak szélsőbaloldali elnöke a kommunizmus bukása óta. A példátlan türingiai megállapodásban a Die Linke (baloldali párt), a szociáldemokraták (PSD) és a zöldek vesznek részt.
Közel-Kelet és Afrika
November 19-én Bécsben folytatódtak az iráni atomprogramról szóló egyeztetések az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország részvételével. Irán külügyminisztere Mohamed Dzsavad Zarif kifejezte reményét aziránt, hogy a tárgyalások eredményeként országa békés célú nukleáris tevékenységhez fűződő joga biztosítva lesz. A megegyezés határidejéül 24-ét szabták, de esély van ennek kitolására.
Kedden a spanyol törvényhozás alsóháza indítványt nyújtott be a palesztin állam elismerésére. A döntést Izrael elítélte és a békefolyamatot veszélyeztető tényezőként értékelte. Palesztina államként való elismeréséről Európában megoszlanak a vélemények. A britek és az írek már tartottak hasonló szavazást, míg a francia törvényhozás a jövő héten tervezi. Ezzel szemben Angela Merkel kijelentette, hogy az elismerés nem jelent megoldást a térség problémáira.
Izrael bejelentette, hogy kész együttműködni az ENSZ-szel a nyári gázai háború alatt ENSZ-létesítményeket ért támadások kivizsgálásában. A háború idején legalább hat ilyen létesítményt sújtott izraeli tűz, legkevesebb két tucat ember halálát okozva.
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi szervezet által kedden kiadott jelentés szerint a Kongói Demokratikus Köztársaság rendőrsége 51 ember jogellenes kivégzéséért felelős. A helyi kormányzat visszautasítja vádakat.
November 20-án, csütörtökön jelentették, hogy újabb mészárlást hajtott végre a Boko Haram terrorista szervezet észak-kelet Nigériában, amelynek következtében legalább 43-an vesztették életüket.
Hazaengedték a kórházból az Abdelaziz Bouteflika algériai elnököt, arról azonban a kezelő klinika nem adott tájékoztatást, hogy pontosan mivel kezelték a politikust. Bouteflika 1999 óta vezeti az észak-afrikai országot.
November 19-én látott napvilágot, az ENSZ Biztonsági Tanácsának számára készített, többek közt az Iszlám Állammal is foglalkozó jelentés. A dokumentum szerint a szervezet mintegy két évre elegendő fegyverrel rendelkezik, valamint az olajeladásnak köszönhetően napi 850 ezer és másfél millió dollár közötti bevételre tud szert tenni.
Ázsia
Észak-Korea nukleáris tesztek végrehajtásával fenyegetett az ország elleni vizsgálatot kezdeményező ENSZ BT határozatra válaszul.
A védelmi miniszterek bejelentése alapján Németország 850, Olaszország 500 katonát tervez Afganisztánban állomásoztatni 2015-től. Az új NATO kiképző- és tanácsadó misszió a tervek szerint 12 000 katonát számlál majd.
Abe Shinzo japán miniszterelnök pénteken feloszlatta a törvényhozás alsóházát és választásokat írt ki a következő hónapra. A lépésre a miniszterelnök az eddig folytatott gazdaságpolitikáról tartott referendumként tekint.
A mianmari hadsereg szerdán számos halálos áldozattal járó tüzérségi támadást hajtott végreaz ország északi részén lévő, az országban zajló felkelés központjának számító Kachin tartományban. A támadás után a hadsereg közleményt adott ki, mi szerint az akciót figyelmeztetésnek szánták, és nem volt céljuk emberéletek kioltása, továbbá reményeik szerint az esemény nem befolyásolja a béketárgyalásokat.
Amerika
Az Egyesült Államok Szenátusa blokkolta az országot észak-dél irányban átszelő, Kanadát a Mexikói-öböllel összekötő Keystone XL gázvezeték megépítésére vonatkozó terveket. A Szenátus az NSA adatgyűjtését korlátozó javaslatot is elutasította.
Obama elnök bejelentette, hogy elnöki határozattal akadályozza meg 4,3 millió illegális bevándorló deportálását az Egyesült Államokból. A lépésre a kormányzat kétszeri elhalasztást követően, a félidős választások után szánta el magát.
Mintegy 300 maszkos, Molotov-koktéllal felfegyverkezett tüntető csapott össze a mexikói hatóságokkal a 43 diák életét követelő szeptemberi incidenst követően.
Szilárd transzatlanti kapcsolatok ? A Transatlantic Trends 2014 eredményei
A Transatlantic Trends a German Marshall Fund gondozásában 2002 óta évente megjelenő közvéleménykutatás-sorozat, melynek célja, hogy képet alkosson az amerikai és európai társadalmak véleményéről a transzatlanti közösség napirendjét uraló kérdésekben. A cikk a legfrissebb adatfelvétel eredményeit és a belőlük levonható következtetéseket mutatja be.
A Transatlantic Trends felmérés a transzatlanti régió 12 államára ? az Egyesült Államokra, Németországra, Franciaországra, az Egyesült Királyságra, Olaszországra, Lengyelországra, Spanyolországra, Hollandiára, Portugáliára, Görögországra, Svédországra és Törökországra ? valamint Oroszországra terjedt ki. A következtetések levonása során mindenképp érdemes szem előtt tartani, hogy a telefonos és részben személyes adatfelvétel 2014. június 2. és június 26. között történt, tehát még az MH?17-esmaláj utasszállító repülőgép katasztrófája, az Iszlám Állam látványos előretörése és gázai konfliktus kirobbanása előtt. A kutatás eredményeit az eredeti dokumentum szerkezetét követve az alábbi témák köré rendezve ismertetjük: transzatlanti kapcsolatrendszer; transzatlanti biztonsági együttműködés; Oroszország; gazdaság, EU, bevándorlás.
A transzatlanti kapcsolatrendszer
2008 óta a transzatlanti kapcsolatokat nem lehet a gazdasági válság kontextusán kívül szemlélni. Hasonlóan fontos értelmezési keretet jelent a globális geopolitikai átalakulás, a feltörekvő hatalmakhoz való viszonyulás. A felmérés során megkérdezettek az Atlanti-óceán mindkét partján ? nem meglepő módon ? elsődleges kihívásnak a gazdasági problémákat és a munkanélküliséget tekintették, bár az európai oldalon megjelent az oktatás (Németország), a bevándorlás (Egyesült Királyság), az egészségügy (Hollandia), a terrorizmus (Törökország) és a nemzetközi instabilitás (Oroszország) is.
Alapvetően továbbra is pozitív attitűd érzékelhető az európai és az amerikai lakosság körében egymás iránt, míg Oroszország és Kína elfogadottsága jóval alacsonyabb. Ebben a tekintetben Görögország az aggasztó kivétel, ahol a Kína és Oroszország iránti rokonszenv magasabb az EU és az Egyesült Államok felé mutatottnál. A görög adatok a gazdasági válsággal és annak kezelésével, illetve Oroszországra vonatkozóan a vallási és kulturális kapcsolatokkal, míg a török társadalom visszafogottsága az ország változó geopolitikai helyzetével és bonyolult közel-keleti kapcsolatrendszerével magyarázható.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok viszonylatában az amerikai vezető szerep elfogadása Barack Obama elnökké választásával jelentősen megugrott, és azóta stabilan 55% körüli. Azoknak az amerikaiaknak az aránya, akik szerint az Európai Uniónak vezető szerepet kellene vállalnia a világpolitikában, évtizedes csökkenő tendencia után az elmúlt évben 57%-ról 70%-ra ugrott, egyértelműen az ukrán válság hatására. Az amerikai és az európai vezető szerepre vonatkozó adatok változása országbontásban azt mutatja, hogy az amerikai vezetés elfogadottsága Lengyelországban egy év alatt jelentősen (11%-kal) erősödött, míg az EU globális ambícióinak támogatottsága nagyjából stabil volt mindenhol, a legalacsonyabb értékkel Görögországban (59%) és az Egyesült Királyságban (62%), a legmagasabbal Németországban (87%). Az orosz vezető szerepet a nemzetközi politikában Európában 68%, az Egyesült Államokban 53% tartja nemkívánatosnak. Hasonló a lehetséges kínai vezető szerep megítélése: az európaiak 65, az amerikaiak 55, míg a törökök 70%-a tartaná nemkívánatos fejleménynek. Összességében Kínáról az amerikai válaszadók 35, az európaiak 34%-aalkotott pozitív véleményt.
Obama elnök külpolitikájának elfogadottsága a megválasztása óta csökkenő tendenciát mutat. Tekintve a vele szemben 2009-ben támasztott nem teljesen reáliselvárásokat, ez nem is meglepő. A megkérdezettek válaszaiban a figyelemre méltó az, hogy az elmúlt évben a változás Németországban drasztikusan negatív, Lengyelországban pedig pozitív volt. Előbbi a két állam kapcsolatát terhelő megfigyelési botrányok számlájára írható, utóbbi az orosz fenyegetéssel magyarázható. A saját kormány külpolitikájának elfogadottsága egyébként Oroszországban a legmagasabb (83%), a megkérdezett EU-s tagállamok átlagában 52%, viszont meglehetősen alacsony az Egyesült Államokban (35%), Spanyolországban (33%) és Görögországban (29%).
A transzatlanti kapcsolatok szempontjából kedvezőtlen hír, hogy az EU és az Egyesült Államok kapcsolatát firtató kérdésre[1]adott válaszokban a tavalyihoz képest nőtt azok száma, akik nagyobb önállóságot szeretnének. A változás Németországban volt a legnagyobb, a tavalyi 40% után 57% lazítana a transzatlanti köteléken. A németek ellenpólusát ismét a lengyelek képezik, ahol 5%-kal csökkent a nagyobb önállóságot kívánók aránya. (Törökország volt a másik olyan állam, ahol a tavalyi adatokhoz képest kevesebben választották a ?nagyobb önállóság?opciót, itt ugyanakkor kiugróan magas (16%, szemben a többi országban mért 0-6%-kal) volt a nem válaszolók aránya. Görögországból nincs adat 2013-ra vonatkozóan.)
Transzatlanti biztonsági együttműködés
A NATO továbbra is a biztonság elsődleges garantálója az észak-atlanti térségben, és ezzel a megkérdezettek is tisztában vannak: Európában 61%, az Egyesült Államokban 58% tartja ?alapvetőnek? a szövetség szerepét. A felmérésben résztvevő legelkötelezettebb tagállam Hollandia volt (81%), míg ezzel ellentétben a görögök többsége (52%) úgy vélekedik, hogy ?a NATO már nem nélkülözhetetlen?. Az ukrajnai és a közel-keleti válságok hatását tükrözi, hogy a NATO fontosságának elismerése egy év alatt megugrott Lengyelországban (47%-ról 62%-ra) és Törökországban is (39%-ról 49%-ra), utóbbiban ez az iraki háború által megtépázott kapcsolatok helyreállását is jelezheti, legalábbis a közvélemény szintjén.
A felmérés készítői megpróbálták azt is felmérni, hogy milyen feladatokat szán a NATO-nak a transzatlanti közvélemény. A válaszok alapján Európában kiemelkedik azok aránya, akik szerint a NATO fő funkciója a területvédelem kell, hogy legyen. A ?vissza a gyökerekhez? mentalitás mellett azonban némileg meglepő módon, az afganisztáni tapasztalatok ellenére megmaradt a stabilizációs műveletek iránti igény is, a területen kívüli expedíciós, illetve a támogató missziókat háttérbe szorítva. Európával ellentétben az amerikaiak kiegyensúlyozottabb feladatrendszert szánnának a NATO-nak.
A kutatás egyik legérdekesebb (és legaggasztóbb) eredményét az Ukrajna támogatására vonatkozó kérdés hozta. A feltett kérdés az egyes államok lakosságának kockázatvállalási hajlandóságát mérte, arra kérdezve rá, hogy támogatnák-e a további politikai és gazdasági segítségnyújtást Ukrajna számára abban az esetben is, ha ez konfliktushoz vezet Oroszországgal? Az eredmények meglehetősen magas kockázatvállalási kedvet mutatnak, még a gazdaságilag igencsak érintett Franciaország és Németország esetében is. A segítség mikéntjére vonatkozó adatok szerint a Kijevnek nyújtott gazdasági segítség és az Oroszország elleni szankciók[2] a legnépszerűbb opciók, míg a közvetett katonai segítségnyújtást a többség Lengyelországon kívül mindenhol egyértelműen elutasítja.
A NATO és az EU-tagság felajánlása tekintetében már jóval megosztottabb képet találunk az egyértelműen elutasítóktól (Németország, Franciaország) az egyértelmű támogatókig (Lengyelország, Portugália). Utóbbi kategóriába esik az Egyesült Államok is, ahol a lakosság 68%-a felajánlaná Ukrajnának a NATO-tagságot. Ezzel szemben az oroszországi válaszadók többsége (53%) szintén igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy Moszkvának abban az esetben is fenn kellene-e tartania befolyását Ukrajna felett, ha ez konfliktushoz vezet az EU-val?
Oroszország
A NATO?Oroszország-kapcsolatok vonatkozásában pozitívumként kell kezelni, hogy orosz oldalon 2012-höz képest azok aránya, akik lazítanának az együttműködésen 36%-ról csupán 47%-ra nőtt (a 2014. júniusi adatfelvétel idején). A 11%-os növekedés Putyin elnök népszerűségének fényében nem is tűnik olyan nagynak, főleg, ha hozzátesszük, hogy a kooperációt elmélyíteni kívánók (15%) és a status quo pártiak (31%) együttes aránya 46%. Arra a kérdésre, hogy ?Kivel kellene Oroszországnak együttműködnie a nemzetközi politikában??, a válaszadók nagy többsége a feltörekvő hatalmakat és a FÁK-államokat jelölte meg. Szignifikáns, 12%-nyi különbség mutatkozik az EU-val, illetve az Egyesült Államokkal való együttműködés között. Annak ellenére, hogy jelenleg úgy tűnik, a közel-külföld és Kelet-Európa jelenti a prioritást Moszkva számára, ezek az adatok azt is alátámasztják, hogy Oroszországot sem kerülte el az Ázsia felé fordulás igénye.
A fentiekhez kapcsolódóan a közvélemény-kutatás készítői azt is mérték, hogy az orosz választópolgárok szerint három területen ? szíriai polgárháború, iráni atomprogram, EU keleti szomszédsága ? Oroszországnak az EU-val, az Egyesült Államokkal vagy mindkettővel együtt kellene-e működnie, esetleg önállóan kellene cselekednie? Az eredmények Szíria és Irán esetében azt mutatják, hogy az orosz közvélemény támogatja a Nyugattal való együttműködést, míg Kelet-Európa tekintetében a preferenciák sokkal kevésbé biztatóak.
Az orosz?amerikai kapcsolatokról sokat elárul, hogy azok aránya Oroszországban, akik szerint Obama elnök megfelelően kezeli a nemzetközi eseményeket, 2012-höz képest 19%-kal csökkent és 7%-ra esett, míg azok aránya, akik kifejezetten rossz szemmel nézik az amerikai külpolitikát, 36%-kal nőtt és 86%-ra ugrott. Az oroszok saját külpolitikájukat 83%-os arányban fogadják el, ez 12%-kal magasabb érték, mint 2012-ben, és a legmagasabb a vizsgált országok között.
A kutatás Oroszország nyugati megítélését is vizsgálta. Az európaiak 68%-a nemkívánatosnak tartja Oroszország vezető szerepét globális ügyekben, amivel az amerikaiak 53%-a egyetért. A legelutasítóbbak Spanyolország (84%), Lengyelország (81%), és Svédország (77%) voltak, míg egyedül Görögországban tartotta a többség (53%) kívánatosnak az orosz vezető szerepet. Folytatódott Oroszország nyugati megítélésének romlása az általános attitűdök terén is: míg 2011-ben a nyugati lakosság nagyjából fele pozitívan viszonyult Oroszországhoz, addig 2014-re az EU esetében ez 25%-ra, az Egyesült Államok esetében 20%-ra esett vissza.
Az attitűdvizsgálat mellett kifejezetten mérték az Oroszországgal kapcsolatos politikákkal való elégedettséget is. Amellett, hogy a saját kormányra vonatkozó adatokat az adott állam belpolitikáját és a kormánypártok általános népszerűségét figyelembe véve kell értelmezni, érdemes felhívni a figyelmet a lengyel és spanyol elégedetlenségre, valamint arra, hogy az Egyesült Államok lépései a legtöbb vizsgált európai országban népszerűbbek, mint odahaza.
Gazdaság, EU, bevándorlás
Ahogy arra korábban utaltunk, a megkérdezettek elsöprő többsége a gazdasági kihívásokat tartja a legfontosabb leküzdendő problémának. Amellett, hogy Görögországban és Portugáliában a 90% feletti érintettség rendkívül komoly problémát jelez, érdemes azt is megemlíteni, amit a diagram nem árul el. Noha a legtöbb országban még mindig magasabb a személyes érintettség, mint 2009-ben, az idei számok már több helyen az előző években megforduló trend folytatódását, azaz csökkenést,a gazdasági válság hatásainak múlását jelzik. A pozitív trend elsősorban Németországra és Svédországra jellemző, míg Törökország, az Egyesült Államok és Egyesült Királyság ebben az évben érhettek fordulóponthoz. Látható, hogy Görögország, Portugália és Spanyolország továbbra is tartós problémákkal küzd, és jelentősen nőtt a válság által sújtottak aránya Olaszországban, Franciaországban és Hollandiában is. Ami különösen kényessé teszi a helyzetet, az az európai államok közt tapasztalható jelentős eltérés, ami az észak?dél ellentét esetleges kiéleződését okozhatja.
A gazdasági helyzettel kapcsolatban érdemes egy pillantást vetnünk az Európai Unióval kapcsolatos elégedettségre. A megkérdezett országokban[3] kivétel nélkül nőtt azok száma, akik előnyösnek ítélik meg az uniós tagságot. Igazán figyelemre méltó ebben a tekintetben az Egyesült Királyság, ahol az euro-szkeptikus hangulat ellenére az előző évhez képest 11%-kal többen ítélik meg úgy, hogy az EU-tagság hasznos az ország számára. A britekhez hasonlóan némileg a francia adat is meglepő annak fényében, hogy az elmúlt időszakban mennyi kritika érte az EU-t Franciaországból.
Arra a kérdésre, hogy miért előnyös az EU-tagság, a válaszadók többsége (31%) a demokratikus értékeket jelölte meg. Nagyjából hasonló arányban (27%) választották a szabad mozgást, míg 19% a béke fenntartását, 16% pedig a gazdaság erősítését vélte az EU legfőbb értékének. Az uniót negatívan megítélők körében a legfőbb indok az ország gazdaságára gyakorolt negatív hatás volt (45%), 23% szerint az EU túl sok hatalommal rendelkezik, 13% szerint károsan hat a nemzeti kultúrára, 11% szerint pedig a demokratikus működés hiánya a probléma.
Az euró megítélése a vizsgált 10 országban[4] egyértelműen negatív. Egyedül Németországban (60%) mondta a többség, hogy az euró jó a gazdaságuknak, a többiek egyértelműen elutasító álláspontra helyezkedtek. A negatív álláspont mértéke viszont láthatóan csökkent Franciaországban és Lengyelországban az előző évhez képest (13%-kal és 6%-kal), bár a megkérdezettek többsége továbbra is károsnak tartja a közös valutát a saját gazdaságára nézve.
A kutatás készítői több válasz összegzésével arra vonatkozóan is megpróbáltak következtetéseket levonni, hogy kit tartanak felelősnek az emberek a gazdasági válság negatív hatásai miatt? Az eredmény kirajzolja az Európán belüli észak?dél megosztottságot. Míg a németek, svédek és hollandok úgy gondolják, hogy a bajba jutott országoknak kéne nagyobb erőfeszítéseket tenniük, addig a déli államok az EU-tól várnák a segítséget. Különösen kiugró ebben a tekintetben a franciaországi adat, ahol 35% szerint az EU-nak többet kellene tennie a válság kezelése érdekében. A látványos német?francia ellentét a válságkezelés módszereit tekintve számos vitát vetít előre nemcsak a két állam között, de az Európai Bizottságon belül is, hiszen a Bizottságot vezető Jean-Claude JunckerAngelaMerkel német kancellár támogatását élvezi, míg a gazdasági biztos pozícióját a volt francia pénzügyminiszter, Pierre Moscovici foglalta el.
A válságkezelés módjával kapcsolatban a felmérés arra is kitért, hogy vajon elfogadják-e a tagállami költségvetések feletti erősebb uniós kontroll gondolatát a válaszadók. Az eredmény egyértelmű elutasítás volt minden országban, a legnagyobb aránnyal Görögországban (79%), a legkisebbel Portugáliában (59%).Ezek a számok azonban csökkenő tendenciát mutatnak, az előző évhez képest Spanyolországban 14, Svédországban 10, Franciaországban 8%-kal többen adtak volna újabb jogköröket az EU-nak a nemzeti költségvetés felügyeletére.
Összegzés
A transzatlanti kapcsolatokban erősödni látszik az a tendencia, hogy az európaiak nagyobb önállóságot szeretnének. Ez Észak-Amerikában az egyenlőbb tehermegosztás iránti vággyal találkozik. Ehhez hozzátéve az Egyesült Államok és Obama elnök megítélésének romlását (különösen Németországban), pesszimista forgatókönyvként a transzatlanti kötelék gyengülésére, optimista forgatókönyvként Európa stratégiai autonómiájának növekedésére számíthatunk. Mindemellett a NATO-t továbbra is a biztonság fő letéteményesének tekintik Európában, feladatát pedig elsősorban a területvédelemben látják, noha némileg meglepő módon az elmúlt évek műveletei nem ábrándították ki az európai lakosságot a stabilizációs műveletekből sem.
Európán belül törésvonalak rajzolódnak ki. Németország és Lengyelország között az ukrán válság és az Egyesült Államok megítélése, az északi és déli államok ? és különösen Németország és Franciaország ? között pedig a gazdasági válság kezelésének megítélésében nincs egyetértés. Az előbbi kapcsán az európaiak többsége az Ukrajnának nyújtott gazdasági támogatásban és az Oroszország elleni szankciókban látja a megoldást, míg a válság által jobban érintettek (elsősorban Lengyelország) ennél határozottabb lépéseket, és ami még fontosabb, amerikai vezető szerepet szeretnének látni. Különösen aggasztó, hogy mind Oroszországban, mind Európában viszonylag magasnak mutatkozott a kockázatvállalási hajlam.
[1] Egyetért-e azzal, hogy: az EU és az Egyesült Államok közötti biztonsági és külügyi együttműködésnek szorosabbnak kéne lennie/ a jelenlegi szinten kellene fenntartani azt /a másik féltől függetlenebb politikát kellene folytatni?
[2] Németországban 49% elutasítja, 50% támogatja a gazdasági szankciók fokozását, Franciaországban ez 39% és 60%. A szankciók fokozását kifejezetten csak Görögország és Törökország utasítja el, míg Lengyelország kiugróan támogatja
[3] Törökországban a kérdést hipotetikus formában tették fel. Görögországból nincs 2013-as adat.
[4] Azokban az országokban, amelyeknek a fizetőeszköze nem az euró, a kérdést hipotetikus formában tették fel.
Ez történt a héten – 44. hét
Megtartották a választásokat Kelet-Ukrajnában
Október másodikán választásokat tartottak a szeparatista területeken, Ukrajnában . Zakharchenkot 70%-kal újraválasztották a Donyecki régióban, ahogy Igor Plotnitskyt a hivatalban lévő vezetőjét is, a Luhanski Népköztársaságnak. A DNR Központi Választási Bizottság azt állítja, hogy több mint 1 millió szavazatot számlált, de a pontos számok nem ismertek. A választásokat elítélte az USA, az EU és Ukrajna is. . A lázadók azt állítják, hogy a választások legálisak voltak a Minszki megállapodás rendelkezései alapján. Egy ország ismerte el legitimnek a választást: Oroszország. ?A Donyeck és Luhansk régió megválasztott képviselői megbízást kaptak, hogy tárgyalásokat folytassanak a központi ukrán hatóságokkal, hogy megoldják a problémákat? ? mondta az orosz külügyminiszter helyettes. Ezt követően a német szövetségi kormányzat, az EU új kül- és biztonságpolitikai főképviselője Federica Mogherini, valamint az Egyesült Államok is újabb szankciók bevezetésével fenyegették megOroszországot, amennyiben továbbra sem tartja be a Minszki béketervben lefektetett pontokat.November 7-én, az ukrán hadsereg azzal vádolta Oroszországot, hogy további harckocsikat és csapatokat küld az ország keleti részébe, hogy támogassa az oroszbarát szeparatistákat.
Európa
Miután Belgium új kormánya megszorító intézkedések bevezetését jelentette be, nagyjából 100.000 fő részvételével tüntetés kezdődött Brüsszel központjában. A kezdetben békés esemény alatt végül elszabadultak az indulatok, a tüntetők több autót felgyújtottak és a rendőrségnek a tömegoszlatás érdekében könnygázt és vízágyút is be kellett vetnie.
A német szövetségi kormányzatot és az EU új kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit követően az Egyesült Államok is illegitimnek nevezte a Kelet-Ukrajnában a szeparatisták által tartott választásokat, és Oroszországot ? miután nyilatkozataiban legitimként értékelte a választásokat ? újabb szankciók bevezetésével fenyegették meg, amennyiben továbbra sem tartja be a Minszki béketervben lefektetett pontokat.
Maria Bamieh, az Eulex volt vizsgálóbírója által nyilvánosság elé tárt korrupciósbotrány tovább gyűrűzik Koszovóban. Bamieh nyilatkozatára, amelyben az Eulex vizsgálóbíróját azzal vádolja, hogy kenőpénz ellenében több gyanúsítottat is felmentett, Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette: ?független jogi szakértőt fog küldeni Koszovóba?. A gyors reakciót Bamieh üdvözölte, azonban az EP képviselői szerint felháborító, hogy a Parlament tagjai csak a megjelent médiacikkek után hallanak az EULEX-ben történő eseményekről. Levelükben több, az ügyet érintő kérdéssel fordultak Mogherinihez.
Federica Mogherini első hivatalos útján az ukrán válság és az EU külügyi politikájának megvitatása érdekében Varsóba látogatott. Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter úgy vélekedett, jelentős döntés, hogy a Főképviselő Lengyelországot választotta elsőként, ezzel is bizonyítva a térség fontosságát a közös biztonságpolitika terén. Schentyna megerősítette együttműködési szándékát a Keleti Partnerség programban valamint az EU Külügyi Szolgálatának általános munkájában. A tárgyaláson egy Oroszországra fókuszáló, új EU stratégia kidolgozása is előtérbe került.
Amerika
A republikánusok megszerezték az irányítást az amerikai Szenátusban az időközi választáson. A Republikánus Párt hét olyan helyen is győzelmet aratott, ahol mindeddig demokrata szimpatizánsok voltak többségben. A szakértők szerint a szavazás hűen tükrözi, azt, hogy Obama népszerűsége történelmi mélyponton van jelenleg.
Németország és Brazília keményebb fellépést vár az ENSZ-től a digitális kémkedéssel kapcsolatban. Az ENSZ emberjogi bizottsága egyetért azzal, hogy a tömeges megfigyelés, lehallgatás és adatgyűjtés sérti az emberi jogokat, ezért támogatja a két ország előterjesztését.
Az amerikai haditengerészet különleges műveleti alakulatának volt kommandósa, Robert O? Neill azt állítja, hogy 2011. május 2-án Abbottábádban ő adott le halálos lövéseket Oszama bin Ladenre, az al-Kaida terrorszervezet vezérére.
Kanadai vadászgépek hajtották végre első támadásukat az Iszlám Állam, szélsőséges iszlamista szervezet ellen. A CF-18 típusú harci repülőgépek többek között buldózereket és tehergépkocsikat pusztítottak el, amelyeket útblokádok és védelmi vonalak építéséhez szándékozott az Iszlám Állam felhasználni.
Közel-Kelet és Afrika
November 6-án, csütörtökön közölt interjújában Válid al-Muállem szíriai külügyminiszter arra kérte Oroszországot, hogy a korábban megígért légvédelmi rakétákat mihamarabb szállítsa le. Kérését azzal indokolta, hogy félő az amerikai légicsapások később a kormányerők ellen is irányulhatnak.
Barack Obama októberben levelet írt Ali Khamenei Ajatollah iráni legfelsőbb vezetőnek, amelyben kifejtette, hogy az Egyesült Államoknak és Iránnak közös érdeke felvenni a harcot az Iszlám Állam ellen. Az amerikai elnök emellett hangsúlyozta, hogy az iráni atomprogram körüli viták lezárásáról, 2014. november 24-ig szükséges megállapodniuk.
Szerdai bagdadi látogatásán a brit védelmi miniszter ígéretet tett, hogy további kiképző tiszteket küldenek az iraki kurd harcosok felkészítésére. A csapatoknak emellett fegyvereket és lőszereket is szállítanak. A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy ez csupán kiegészítő jellegű, a műveletek tényleges végrehajtása továbbra is az iraki katonák feladata marad.
Több száz fős demonstráló tömeg követelte a Jordán királytól, hogy vonja vissza a több mint 20 éves békeszerződést Izraellel, válaszul a zsidó állam múlt heti al-Aksza mecset lezárátására. A mecset mind az iszlám és a zsidó vallásban szentként számon tartott Templom-hegyen van, aminek megközelítését Izrael biztonsági okokra hivatkozva megnehezítette. Külön aggodalomra ad okot, hogy a tüntetés szervezője – az egyébként Egyiptomban is nagy befolyással bíró – Iszlám Testvériség felszólalója háborús retorikával hergelte a tömeget az Izraeli nagykövetség előtt.
Jordánia szerdán – az 1994-es béke óta először – visszahívta Izraelbe akkreditált nagykövetét, ezzel újabb dimenzióval bővítve a jelenlegi jeruzsálemi összecsapások keretében kiújult palesztin-izraeli konfliktust. A jordán nagykövet az al-Aksza mecsetnél történtekkel indokolta a visszahívást.
Két héttel azután, hogy a nigériai kormány bejelentette, hogy megállapodást kötöttek a Boko Haram terrorcsoporttal,a szervezet a hét elején egy nyilatkozatában kijelentette, hogy ezt a megállapodást semmisnek tekintik, a fogvatartott iskolás lányokat pedig férjhez adták.
Ezt követően pénteken legalább 10 ember vesztette életét az észak nigériai Azare faluban lévő bank melletti robbantásban. A rendőrség egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt a történtekről, ám nem megerősített hírek szerint az esemény hátterében a Boko Haram áll.
Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerdai közleményébenbírálta az izraeli telepbővítési terveket. Indoklása szerint a lépés súlyosan veszélyezteti a közel-keleti békefolyamatot, ezért felszólította Izraelt, hogy hagyjon fel a bővítésekkel Ciszjordánában és Jeruzsálemben. A főképviselő a tervek szerint november 7-én Izraelbe utazik, hogy tárgyaljon a felekkel.
Törökország szerint az Iszlám Állam elleni harcot össze kell kapcsolni Bassár el- Aszad pozíciójának gyengítésével, ezért a török vezetés – Franciaországgal egyetemben- vállalta a Szabad Szíriai Hadsereg katonai támogatását és kiképzését.
Ázsia
Ausztrália visszautasította Julian Burnside, kormánykritikus emberi jogi ügyvéd vádjait, amelyek szerint Canberra letelepedési jogot ajánlott menedékkérők számára, amennyiben azok visszavonják egy fogolytáborban történhalálesetről tett tanúvallomásukat. Az iráni Reza Berati egy lázadásnak esett áldozatul az ausztrál Manus Island központban.
Több száz ausztrál egészségügyi dolgozó jelentkezett a sierra leonei Aspen Medical ebola-kezelő központba. Tony Abbott minisztrerelnök szerdán bejelentette, hogy pénzügyi támogatásban részesíti az intézményt, miután kormánya éles kritikákat kapott a járvány sújtotta országokkal szemben tanúsított elzárkozó magatartása miatt.
A jövő héten esedékes pekingi megbeszéléseken Barack Obama elnök fellép majd Xi Jinping kínai elnökkel szemben a kínai kiberkémkedés teljes megszüntetése érdekében ? jelentették bevezető amerikai hivatalnokok kedden. Bár a korábbi felhívások a kémkedés időleges csökkenését eredményezték, radikális változás eddig nem történt Kína magatartásában.
A fukushimai atomerőmű üzemeltetője 400 tonna kimerült fűtőelemet távolított el a reaktorból, az elsőt abból a négy berendezésből, amelyek eltávolítása várhatóan évtizedekbe telik majd. A művelet a Tokyo Electric Power vállalat ritka sikerei közé tartozik az erőmű 3 évvel ezelőtti katasztrófája óta. A 4. számú reaktor megtisztításával az egyik legnagyobb utólagos veszélyforrást iktatták ki.
A stratégiailag fontos Senkaku/Diaoyu szigetcsoport körül kialakult területi vita körüli feszültség mérséklését célzó egyeztetésben állapodott meg Kína és Japán. A találkozóra várhatóan az APEC találkozóján kerül sor Pekingben, Shinzo Abe japán miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök között.
EU Figyelő – 2014. november
Ismételten jelentkezik rovatunk, ezúttal az októberi hónap legfontosabb eseményeivel. E havi cikkünkben bemutatjuk az ukrajnai és iraki válságövezetekkel kapcsolatos Uniós intézkedéseket, valamint beszámolunk az új bővítési stratégiáról, az Európai Parlament delegációjának ukrajnai látogatásáról, Patrick de Rousiers magyarországi látogatásáról és még sok egyéb külpolitikai vonatkozású eseményről is.
Válságövezetek
Az Európai Unió 2014. október 24-en meghosszabbította az Ukrajna számára nyújtott egyoldalú autonóm kereskedelmi kedvezményeket 2015 végéig. A kedvezmény lényege, hogy a szabadkereskedelmi egyezmény céljaival összhangban az Európai Unió megnyitja piacait az ukrán exportőrök számára. A kereskedelmi kedvezményeket eredetileg 2014 áprilisától novemberig tervezték, de az Európai Parlament elsöprő többségének támogatásával a kedvezmények 2015. december 31-ig érvénybe maradnak. A megállapodás célja pénzügyi és gazdasági segítségnyújtás Ukrajna számára. A kedvezmények arra is lehetőséget biztosítanak az országnak, hogy felkészülhessenek a szabadkereskedelmi egyezmény alkalmazására.
Eközben az Ukrajnával határos Fehéroroszországgal szemben az Európai Uniómeghosszabbította szankcióit 2015. október 31-ig. A döntést a változások hiányával indokolják. Az Európai Unió továbbra is a politikai foglyok szabadon bocsátását, az emberi jogok és a demokratikus elvek tiszteletben tartását, valamint a jogállamiság erősítését várja el Fehéroroszországtól.
Az Európai Unió külügyminiszterei 2014. október 20-án közös nyilatkozatot fogadtak el az iraki és a szíriai helyzet kapcsán. Az Unió határozottan elítélte az Iszlám Állam tetteit, a külügyminiszterek elszántságukat fejezték ki arra, hogy hozzájáruljanak a nemzetközi erőfeszítésekhez a terrorszervezek legyőzése érdekében. Az EU sürgeti, hogy mindenkit vonjanak felelősségre, aki megsértette az emberi jogokat vagy a nemzetközi humanitárius jogot. A tagállamok nevében a külügyminiszterek felszólítják az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy terjessze a szíriai helyzetet a Nemzetközi Büntetőbíróság elé. Kulcsfontosságúnak tartják, hogy Szíriában egy helyiek által irányított átalakulás menjen végbe, Irakban pedig egy, a társadalom egészét képviselő politikai vezetés jöjjön létre. A zárónyilatkozatban a miniszterek egyértelműen kijelentették, hogy az Aszad-rezsim nem lehet partnere az Európai Uniónak az Iszlám Állam elleni küzdelemben.
Szomszédságpolitika, bővítéspolitika
Az Európai Bizottság és az Európai Műsorszolgáltató Unió (EBU) október 2-án írta alá megállapodását a közös munkáról. A megállapodás szerint a felek együttes erővel segítik a média szabadságának teljes megvalósulását az európai szomszédsági területeken. Štefan Füle, az Európai Unió bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa nagy örömmel fogadta a megállapodást, kiemelve, hogy olyan országok, mint Ukrajna vagy Tunézia nagy hasznát tudják venni az EBU támogatásának. Az EBU többek között tanácsadással, technikai támogatással, valamint gyakorlati megoldásokkal segíti a szomszédsági országok médiumait a fejlődésben.
Október 3-án Brüsszelben találkozott Štefan Füle Bekir Bozda? török igazságügy-miniszterrel egy megbeszélés erejéig, miután Törökország új EU-csatlakozási stratégiát adott ki. A dokumentum nagy hangsúlyt helyez a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetének javítására. Füle felhívta partnere figyelmét arra, hogy a bírói rendszer további kiigazításra szorul, valamint erősíteni kell a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot.
Október 8-án mutatta be a bővítési biztos az új bővítési stratégiát, illetve a csatlakozni kívánó országok Progress Report-jait. A stratégia az elmúlt öt év bővítési tevékenységét mutatja be, ezen kívül pedig kiemeli a következő időszak legfontosabb teendőit. Füle beszédében bemutatta a Bizottság tevékenységét, amely 2012-ben a jogállamiság erősítését, 2013-ban a gazdasági kormányzást, 2014-ben pedig a közigazgatási reformot segítette a csatlakozni kívánó államokban. A stratégiát és az egyes országokról szóló Progress Report-okat az alábbi linken lehet tanulmányozni.
(Stefan Füle tájékoztatója az EB új bővítési stratégiájáról Forrás: youtube.com)
Štefan Füle október 13-án Jordániába látogatott, ahol a további együttműködésre írt alá megállapodást a helyi kormánnyal. Az együttműködési megállapodás mellett két, financiális támogatásról szóló szerződést is aláírtak a felek. Az egyik a közpénzek kezelésének és a közigazgatás reformjának a támogatásáról szólt 47.5 millió euró értékben, míg a másik az intézményi kapacitás-bővítést segíti 12 millió euró értékben. Ezzel a megállapodással a következő négy évre rögzítették az együttműködés területeit, amiben fontos részt kap a Szíriával kapcsolatos támogatás is.
Október 12-én eredményes választásokat tartottak Bosznia-Hercegovinában, amelyről 20-án az Európai Unió Tanácsa is jelentést készített. Ebben a dokumentumban a Tanács azt várja el az újonnan megválasztott kormánytól, hogy mihamarabb lásson munkához és sürgősen dolgozza ki a megoldásokat a kulcsfontosságú területeken meglévő problémákra. A Tanács továbbra is fontosnak tartja az ország biztonságának szempontjából az EUFOR ALTHEA fenntartását és mandátumának meghosszabbítását, ezzel is segítve a helyi hatóságok munkáját. Ezen kívül a dokumentumban továbbra is bátorítja a Tanács Boszniát, hogy a nemzetközi közösség támogatásával folytassa lőszer- és fegyvertöbbletének leszerelését.
Október 20-án adta ki a Bizottság az első jelentését Törökországról a vízum liberalizációt érintő intézkedéseivel kapcsolatban. A jelentésben több olyan elemet kiemeltek, amelyeknek erősítésére továbbra is szükség lenne. A dokumentum megemlíti a biometrikus útlevelekre való áttérést, ami a közösségi jogszabályoknak is része, egy a migráció kezelésére szakosodott intézmény, valamint jogszabályok létrehozását, a jóval hatékonyabb és modernebb határőrizeti rendszer megvalósítását, a visszafogadási egyezmények egységesítését az EU országokkal kapcsolatban, az antiterrorista jogszabályok felülvizsgálatát, valamint egy, a roma lakosság helyzetével kapcsolatos stratégia kidolgozását, mint fontos feladatokat.
Október 23-án Belgrádban tartottak miniszteri szintű találkozót a nyugat-balkáni államok, az ülésen Štefan Füle is részt vett. A gazdaság- és külügyminiszterek találkozóján a gazdasági kormányzás, a versenyképesség növelés és a munkahelyteremtés voltak a fő témák. A találkozón Albánia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Koszovó, Montenegró és Szerbia vett részt.
Október 29-én adta ki második jelentését a Bizottság Grúzia vízummentességért tett erőfeszítéseiről. A jelentést Cecilia Malmström EU belügyi biztos mutatta be, aki elégedetten nyilatkozott a grúz tevékenységről. A jelentés kiemeli az új törvényeket a korrupció és a pénzmosás ellen, illetve nagyon fontos volt a személyi adatok védelméről és az antidiszkriminációról szóló törvények életbe léptetése 2014 tavaszán-nyarán. A munka tovább folytatódik Grúziában a vízummentesség eléréséért, amelyben a Bizottság technikai, jogi tanácsadást nyújt.
Műveletek
Az EUNAVFOR Atalanta keretében szolgálatot teljesítő spanyol ESPS Navarra legénysége október 18-án néhány órára átkelt a NATO Ocean Shield műveletében tevékenykedő, dán HDMS Esbern fedélzetére. A látogatás célja a koordináció és az együttműködés erősítése volt a kalózkodás elleni minél hatékonyabb küzdelem érdekében. A találkozó után az ESPS Navarra riasztást kapott egy esetleges kalóztámadás miatt, azonban a spanyol legénység röviddel az esetet követően megerősítette, hogy nem észleltek a térségben kalóztevékenységet.
Október 24 és 27 között az Európai Parlament egy delegációja látogatott Ukrajnába. A 14 képviselőből álló küldöttség célja az ukrán parlamenti választások megfigyelése volt, és annak ellenőrzése, hogy azok megfelelnek-e a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak és az ország törvényes rendjének. Az Andrej Plenkovic horvát képviselő által vezetett delegációt az EBESZ nemzetközi választási megfigyelő missziójába integrálták, és ennek keretében a résztvevők ellátogattak Kijev, Odessza, Harkov, Cserkaszi és Dnyitropetrovszk városába is. Az országban tartózkodásuk alatt több ízben is találkoztak a helyi választási hatóságokkal, a legfőbb politikai szereplőkkel, a média, valamint a civil társadalom főbb képviselőivel. Mizsei Kálmánt ? az EUAM műveletének vezetőjét ? szintén meghívták egy egyeztetésre, ahol bemutatta a misszió három legfontosabb irányvonalát, melyek a következőek:
- Tanácsadói és mentorálási támogatás nyújtása a civil biztonsági szektor reformjához, amely magában foglalja a stratégiai és a műveleti szintet is a gyors fejlődés érdekében;
- Az ukrán hatóságok támogatása annak érdekében, hogy megkönnyítsék és koordinálják a hozzáférést a reformmal kapcsolatos Uniós tervekhez és projektekhez;
- A hatóságok támogatása annak érdekében, hogy elősegítsék a közvélemény tájékoztatását a reform részleteivel és végrehajtásával kapcsolatban.
Az EUFOR RCA műveletének parancsnokai ? Philippe Pontiés tábornok és Thierry Lion tábornok ? 140 európai katonának adományozta a közös biztonság- és védelempolitika szolgálati kitüntetését. Az UCATEX bázison tartott ceremónián Pontiés tábornok megköszönte a Banguiban állomásozó katonáknak, hogy hozzájárulnak a biztonságos környezet kiépítéséhez, valamint a humanitárius segélyszervezetek munkájához. A tábornok kiemelte, hogy az utóbbi hónapokban a fegyveres csoportok által elkövetett támadások nem akadályozták meg az EUFOR RCA-t a feladatainak elvégzésében.
Az olasz hatóságok kérése alapján megegyezés született Olaszország, a tagállamok és a FRONTEX (Európai határőrizeti ügynökség) szervezete között a ?Triton? nevű művelet megindításáról. A mediterrán térségben, novemberben induló misszió célja az olasz erőfeszítések támogatása lesz, az Európai Unió irányába érkező menekültáradat kezelése érdekében. Bár a várható költségvetés havi 2,9 millió euró körül alakul majd, a FRONTEX emellett további támogatást kér a tagállamoktól (így például 2 darab merevszárnyú felderítő repülőgépet és 3 darab járőrhajót is).
Konferencia beszámoló
Október 31-én, magyarországi látogatása keretében tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke, Patrick de Rousiers. Dr. Szenes Zoltán vezérezredes úr köszöntője után Rousiers prezentációjában kiemelte, hogy a globalizációs folyamatokat kísérő, társadalmunkban felmerülő problémák és válsághelyzetek az Unió fokozott szerepvállalását és a közösségek összefogását igénylik. Álláspontja szerint napjainkban a legnagyobb kockázatot jelentő és a leggyorsabb megoldásra váró biztonsági kihívások közé tartozik az ebolajárvány megállítása, az Iszlám Állam növekvő befolyásának visszaszorítása, illetve az ukrán válság kezelése. Mindezek tükrében hangsúlyozta, hogy az Európai Unió költségvetéséből a védelmi politikára szánt hozzájárulásokat a lehető legésszerűbben és hatékonyan kell felhasználni. A vezérezredes elismerően nyilatkozott Magyarország nemzetközi színtéren való részvételéről. Országunkat megbízható és minden tekintetben aktív szövetségesként jellemezte.
NATO-NETto Hírfigyelő – 2014. október
Október igen mozgalmas volt a Szövetség számára. A NATO vezető tisztségviselői ? köztük az október 1-jén hivatalba lépett, Anders Fogh Rasmussent váltó új főtitkár, Jens Stoltenberg ? számos tag- és partnerországba ellátogattak, amelynek során többek között megvitatták az ukrán válság aktuális fejleményeit és a walesi csúcstalálkozón hozott döntések végrehajtásának részleteit. E hónapban a Szövetség két nagy hadgyakorlatot is végrehajtott, amelyeken a szárazföldi haderőnem, a légierő és a haditengerészet is képviseltette magát. Október második felében az orosz katonai aktivitás fokozódását tapasztalhattuk Európa határai mentén: 21-én, valamint 28-29-én a NATO-tagállamok légierői orosz gépek szokatlan intenzitású légi tevékenységéről kaptak riasztást, amit a szakértők erődemonstrációnak értékeltek.
Partnerkapcsolatok
Október elsején kezdte meg munkáját az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének új főtitkára, a norvég Jens Stoltenberg, aki az öt évig hivatalban lévő Anders Fogh Rasmussent váltotta a poszton. Stoltenberg az Oslói Egyetemen szerzett közgazdász végzettséget 1987-ben, nem sokkal később pedig politikai pályára lépve előbb a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára lett, később pedig az Ipari és Energiaügyi Minisztériumot vezette, illetve pénzügyminiszteri posztot is betöltött. Három cikluson keresztül, kilenc évig volt Norvégia miniszterelnöke (2000-2001, 2005-2013), amelynek során az ország védelmi kiadásai stabilan növekedtek. Ennek eredményeképpen Norvégia a Szövetség egyik olyan országa lett, ahol a legmagasabb az egy főre jutó védelmi kiadások dollárban mért értéke. Szintén jelentős szerepe volt abban, hogy a norvég fegyveres erőket egy gyorsan telepíthető harcoló képességekkel (precíziós fegyverek, földfelszín felderítő (AGS) rendszerek, különleges műveletek végrehajtása stb.) rendelkező haderővé transzformálták, valamint hogy ezek az erők számos NATO-műveletben vettek részt.
Október 1-2-án húsz NATO-tagállam és az Egyesült Nemzetek Szervezetének tisztviselői találkoztak Brüsszelben, hogy azonosítsák azokat a lehetőségeket, amelyekkel hatékonyan erősíthetik a konfliktusok megelőzésére irányuló gyakorlati együttműködést a Nyugat-Balkán államaiban a ?Tudomány a Békéért és Biztonságért? (Science for Peace and Security, SPS) program keretein belül. Jamie Shea, az új típusú biztonsági kihívásokért felelős főtitkár-helyettes hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Balkán stabilitása az egész euro-atlanti térség biztonság szempontjából fontos tényező, és a régió integrálása nélkül egy szabad Európa létrehozása nem lehetséges. A NATO SPS programja egy azon eszközök közül, amelynek révén a Szövetség igyekszik integrálni a régió államait. A programon belül eddig sor került kibervédelmi képzések megszervezésére a nemzeti hálózatok kibertámadásokkal szembeni megerősítése céljából, valamint olyan, a környezeti biztonsággal kapcsolatos tevékenységekre is, mint a szeizmikus térképek harmonizálása és fejlesztése, valamint a földrengésekkel kapcsolatos információk regionális megosztása.
Knud Bartels tábornok, a NATO Katonai Bizottságának (Military Committee, MC) elnöke október 4-én a Pentagonba utazott, hogy Martin E. Dempsey tábornokkal, az amerikai Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának (Joint Chiefs of Staff) elnökével és a haderőnemek vezérkari főnökeivel megvitassa az euro-atlanti biztonsági architektúrával kapcsolatos kérdéseket és a szilárd transzatlanti kötelék fontosságát. A találkozón a szeptemberi walesi csúcstalálkozón született döntések végrehajtásának lépései mellett szóba kerültek az Egyesült Államok Lengyelországba és a három balti államba telepített erői, amelynek kapcsán Bartels tábornok köszönetét fejezte ki. A tábornok emellett ismertette azt a három prioritást, amelyeket a Katonai Bizottság elnökeként fogalmazott meg a NATO számára: a Lengyelországba és a három balti országba telepített erők jelenlétének folyamatos, rotációs alapon történő fenntartása, a Szövetségnek alkalmazkodásának előmozdítása az Ukrajna elleni orosz agresszió utáni új biztonsági környezethez, valamint az az elhatározás, hogy a NATO sem most, sem pedig a jövőben nem fogja elismerni a Krím illegális és illegitim annexióját. Ezután látogatást tett az Army War College katonai felsőoktatási intézményben is, ahol az oktatásnak a Szövetség jövőjében és transzformációjában betöltött kiemelkedően fontos szerepéről beszélt, kiemelve az ISAF-művelet során szerzett tapasztalatok összegyűjtésének, feldolgozásának, megőrzésének és hasznosításának jelentőségét.
Október 6-án a Szövetség frissen kinevezett főtitkára, a norvég Jens Stoltenberg Lengyelországba látogatott, ahol hangsúlyozta, hogy a NATO minden szövetségesét meg fogja védeni. A Bronislaw Komorowski elnökkel és Ewa Kopacz miniszterelnökkel folytatott megbeszélés középpontjában az Ukrajna elleni orosz agresszió, a 2016-os lengyel csúcs előkészületei, valamint a walesi csúcson meghozott döntések végrehajtása voltak. Stoltenberg elismerését fejezte ki Lengyelországnak a Szövetség műveleteihez való jelentős hozzájárulása kapcsán, valamint méltatta az erős nemzeti és szövetséges védelem iránti elkötelezettségét is.
A találkozó után meglátogatta azt a légi bázist, ahol lengyel és más szövetséges erők katonái teljesítenek szolgálatot a NATO keleti szárnyának védelme érdekében. A főtitkár megköszönte a katonák eddigi erőfeszítéseit, majd kiemelte, hogy bár sok országból jöttek, egyetlen egyértelmű üzenetet közvetítenek a világ számára: a NATO kész arra, hogy megvédje tagállamait és szövetségeseit. Az ukrán válság kezdete óta a Szövetség jelentősen megerősítette kollektív védelmét a keleti határai mentén. A walesi csúcson arról határoztak, hogy rotációs alapon fokozott légi, szárazföldi és tengeri jelenlétet tartanak fenn a térségben, amely magában foglalja a balti államok légtérellenőrzésének megerősítését, légi felderítő AWACS gépek alkalmazását Románia és Lengyelország felett, valamint számos többnemzeti hadgyakorlat lefolytatását.
A főtitkár október 9-én Törökországba látogatott, amelynek során találkozott Recep Tayyip Erdogan elnökkel, Ahmet Davutoglu miniszterelnökkel és Mevlüt Cavusoglu külügyminiszterrel. Stoltenberg biztosította az országot a Szövetség szolidaritásáról, és hogy a NATO közelről figyeli a régió eseményeit, valamint meghallgatja Törökország álláspontját és aggodalmait. Megköszönte Törökország elkötelezett hozzájárulását a régió stabilitásához, a Szövetség kollektív védelméhez, valamint afganisztáni és koszovói műveleteihez is. Emellett a főtitkár kiemelte az ország déli határaihoz telepített Patriot légvédelmi rakétaütegek fontosságát, amely a rakétatámadások ellen védi a török lakosságot. Másnap Stoltenberg látogatást tett az országba telepített hat légvédelmi ütegnél is (két holland üteg Adanában, két német Kahramanmaraszban és két amerikai Gaziantepben).
Október 24-én hivatalba lépett Marriet Schuurman holland nagykövet, aki a Szövetség egyenjogúsági kérdésekért felelős különleges képviselője lett. Az új tisztségviselő feladata, hogy növelje a témával kapcsolatos NATO-politikákra és tevékenységekre irányuló figyelmet, biztosítsa megfelelő koordinációjukat, valamint együttműködjön az Egyesült Nemzetek Szervezetével és más releváns szervezetekkel. A nagykövet kiemelt feladatai közé fog tartozni a nők, a béke és a biztonság kérdésével kapcsolatos akcióterv (Action Plan on Women, Peace and Security) végrehajtásának elősegítése. A terv ambiciózus célokat tűz ki a NATO, a szövetségesek és a partnerországok elé: a nőknek a béke és biztonság kérdéseiben való aktív és jelentős részvételét akadályozó korlátok csökkentését, valamint a nemek közötti egyenlőség hangsúlyozását a NATO vezette műveletekben, kiképzéseken és gyakorlatokon.
Október 27-28-án a Katonai Bizottság Knud Bartels tábornok vezetésével Montenegróba látogatott, ahol a biztonsági szektor reformjának aktuális állásáról kaptak tájékoztatást. A vezérkarral folytatott megbeszélésen tájékoztatták őket a montenegrói fegyveres erők tevékenységéről és a legújabb védelmi felülvizsgálatban foglal célok megvalósításának állapotáról. A Milo Djukanovic miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen Bartels tábornok kiemelte az ország pozitív szerepét a nyugat-balkáni biztonság erősítése kapcsán. Hozzátette, hogy a NATO értékeli Montenegró hozzájárulását a Szövetség afganisztáni műveletéhez, valamint a 2014 után induló Operation Resolute Support művelethez ígért hozzájárulását is, mind finanszírozás, mind élőerő tekintetében.
Október 29-én a Szövetség főtitkára a German Marshall Fund meghívására tartott előadást Brüsszelben, ahol kifejtette, hogy a NATO tagállamainak mely három prioritást kell szem előtt tartaniuk. Először, meg kell őrizniük a Szövetség erejét. Ezzel kapcsolatban kiemelte a walesi csúcson a kollektív védelem megerősítése érdekében hozott döntéseket, beleértve a megerősített tengeri, légi és szárazföldi jelenlétet a Szövetség keleti határainál, a gyakorlatok számának növelését, valamint egy azonnali reagálású erő létrehozását a NATO Reagáló Erőkön (NRF) belül. Másodszor, a NATO-nak együtt kell működnie a partnerekkel, hogy növeljék a szomszédos térségek stabilitását. Kiemelte, hogy bár Oroszország számos partnerországot helyezett komoly nyomás alá, hogy letérjen az euro-atlanti integráció felé vezető útról, a Szövetség továbbra is fenntartja azt az elvet, hogy minden országnak joga van megválasztani saját útját. Harmadik prioritásaként a főtitkár az Európa és Észak-Amerika közötti tehermegoszlás egyenlőbbé tételét nevezte meg, amelynek kapcsán utalt az európai országok védelmi költségvetéseinek negatív trendjeire: míg az Egyesült Államok már 2007-ben is a NATO védelmi kiadásainak 68%-át adta, 2012-re ez az arány még tovább, 72%-ra bővült, ami fenntarthatatlan. A NATO szeptember 4-5-én megrendezett walesi csúcstalálkozóján az európai államok kollektív védelemhez való hozzájárulása sarkalatos pontja volt a megbeszéléseknek. 2013-ban a NATO által elvárt GDP-hez mért 2%-os védelmi kiadási küszöböt csak az Egyesült Királyság (2,4%), Görögország (2,3%) és Észtország (2%) teljesítette az európai szövetségesek közül. Ugyanakkor a NATO vezetői Walesben vállalták, hogy megállítják, majd pozitív irányba fordítják az eddigi trendeket. Ennek kapcsán pontosan meghatározták, hogy egy évtizeden belül a védelmi kiadások 20%-át nagy fegyverrendszerek beszerzésére és kutatás-fejlesztésre, azaz technológiai modernizációra szükséges fordítani.
Műveletek, hadgyakorlatok
Október 12-én elindult az ISAF (International Security Assistance Force, Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) közösségi médián folytatott kampánya, amelynek célja, hogy bemutassa a NATO tag- és partnerországainak az afganisztáni művelethez nyújtott kiemelkedő hozzájárulását. A program egészen december 31-ig fog tartani, amelynek során minden nap más-más ország erőfeszítéseit és eredményeit mutatja majd be. A kampány vége egybeesik majd az ISAF-művelet végével és az új, kiképző-tanácsadó Operation Resolute Support művelet kezdetével. A kampány nyomon követhető az ISAF honlapján és kapcsolódó közösségi média online felületein Facebookon és Twitteren.
Október közepén kezdődött a Szövetség nagyszabású ?Noble Justification? haditengerészeti gyakorlata a Földközi-tengeren és az Atlanti-óceánon, amelyen több mint 20 hadihajó, számos tengeralattjáró és repülő vett részt. Mint azt Peter Hudson ellentengernagy, a NATO haditengerészeti parancsnoka kifejtette, az esemény remek lehetőséget ad arra, hogy a Szövetség erői fejlesszék integráltságukat, interoperabilitásukat, valamint erősítsék felkészültségüket. A gyakorlat célja, hogy teszteljék a Szövetség kollektív védelmét és a NATO Reagáló Erők válságreagáló képességeit. A két hét során 14 ország (Belgium, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Kanada, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Törökország) mintegy 5000 katonája vesz részt a hadgyakorlaton.
A Szövetségnek az Ukrajna elleni orosz agresszióra adott egyik válaszaként került sor a szeptember végén kezdődött három hetes lengyelországi ?Anaconda 14? gyakorlatra,amelyen Csehország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Észtország, Hollandia, Lengyelország, Litvánia és Magyarország összesen 12.500 katonája vett részt. Az eseményen szerepet kapott továbbá 120 páncélozott személyszállító jármű, 50 rakétavető, 17 hajó és tengeralattjáró, valamint helikopterek, harci repülők és többcélú repülők is. Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter szerint az országban valaha volt legnagyobb NATO-gyakorlaton egy kombinált, védelmi jellegű műveletet szimuláltak, amely egy 5. cikkely (kollektív védelem) hatálya alá eső fegyveres konfliktus során került végrehajtásra.
Az ?Anaconda 2014? gyakorlat. (Forrás: NATO Community)
Az ukrán válság
Október 24-én Philip Breedlove tábornok, a Szövetséges Fegyveres Erők Európai Főparancsnoka (Supreme Allied Commander Europe, SACEUR) nyilatkozatában kijelentette, hogy az orosz erők Kelet-Ukrajnából történő részleges kivonása ellenére továbbra is ütőképes egységek maradtak a térségben. Ez megnehezíti a minszki egyezmény végrehajtását, amelyben Ukrajna és az oroszbarát szeparatisták tűzszünet kötöttek egymással. A tábornok ugyanakkor arra nem tett utalást, hogy mekkora lehet a továbbra is Ukrajna keleti részében állomásoztatott orosz egységek létszáma.
Október 27-én Jens Stoltenberg NATO-főtitkár gratulált a békésen lezajlott ukrán választásokhoz, amelyek a nemzetközi megfigyelők szerint ? ha nehéz körülmények között is, de ? a nemzetközi követelményekkel összhangban, szabad, demokratikus szellemben valósultak meg. A főtitkár kiemelte, hogy az ukrán nép nagy többsége demokratikus úton és világosan fejezte ki, hogy az ?európai utat? választotta. Üdvözölte elkötelezettségüket a demokratikus értékeken, valamint az emberi jogok és a jog uralmának tiszteletén alapuló politikai folyamat támogatása iránt, amely az ukrán konfliktus jövőbeli békés megoldását segítheti elő. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a Krímben és Kelet-Ukrajna egyes részein ? Donyeck és Luganszk körzetében ? sokan nem gyakorolhatták demokratikus jogaikat. Sőt, a szavazni akarókkal szemben erőszakos atrocitásokra is sor került az Oroszország által támogatott szeparatisták részéről, ami a felek által Minszkben megkötött szeptemberi egyezmény nyílt megsértése. Hozzátette: a NATO továbbra is támogatja Ukrajna szuverenitását, függetlenségét és területi integritását, amely kulcsfontosságú az euro-atlanti térség biztonsága szempontjából.
Október második felében a Szövetség fokozott oroszt légi tevékenységet tapasztalt, amely miatt riasztani kellett a tagállamok harci repülőgépeit. A riasztásokat az váltotta ki, hogy az európai államok légtere közelében ? de nemzetközi légtérben ? repülő orosz katonai gépek nem közölték repülési tervüket a légi irányítási hatóságokkal, nem tartottak fenn rádiókapcsolatot a civil légi irányítással, valamint nem használtak válasz-jeladó berendezést a fedélzeten. Mindez a NATO tájékoztatása szerint komoly kockázatot jelent a civil légi forgalom számára, hiszen a légi irányítás nem képes nyomon követni ezeket a repülőgépeket, így azt sem képes megállapítani, hogy az adott repülő veszélyezteti-e a civil repülőgépek biztonságát.
Október 21-én a balti államok légvédelmét ellátó dán és portugál harci repülőgépeket kellett riasztani egy orosz IL-20-as hírszerző gép miatt. Az orosz repülő Kalinyingrádról szállt fel és a Balti-tenger térségében repült, majd északi irányból megközelítette Észtország légterét, sőt, egy perc erejéig 600 méterre be is hatolt a Szövetség légterébe.
Október 28-29-én jelentős mértékű orosz katonai légi tevékenységet derített fel a NATO légvédelmi rendszere a Balti- és Északi-tenger, az Atlanti-óceán és a Fekete-tenger felett. A két MiG-31 Foxhound, egy Su-27 Flanker és két Su-24 Fencer vadászrepülőgépből, valamint két Su-34 Fullback vadászbombázóból álló kötelékeket a Szövetséges radarok a Balti-tenger felett sikeresen felderítették és azonosították, míg a NATO tagállamok repülőgépei közelről kísérték őket figyelemmel. Másnap nyolc, a nemzetközi légtérben repülő orosz gépet azonosítottak az Északi-tenger felett: négy Tu-95 Bear H stratégiai bombázót és négy Il-78 légi utántöltő gépet. Közülük hat a norvég partoknál visszafordult, két stratégiai bombázó azonban egészen Portugáliáig repült, majd utána visszatért Oroszországba.
A 2014-es évben a NATO eddig több mint 100 orosz gépet azonosított légterének szomszédságában, amely közel háromszorosa a 2013-as év ugyanezen időszakában tapasztaltnak. Amerikai tisztségviselők az orosz lépést erődemonstrációnak minősítették,kiemelve, hogy ez nem segít az ukrajnai konfliktus megoldásában és a NATO-orosz kapcsolatok helyreállításában.
Analógiák és eltérések – Az Iraki Szabadság Hadművelet és a Mali Szervál Hadművelet összevetése
A hidegháború megszűnésével a 20. század utolsó és a 21. század első éveiben politikai és katonai területen olyan újfajta kihívások és fenyegetések jelentek meg, amelyekre még a legfejlettebb államok sem voltak felkészülve. 2001. szeptember 11-én valami új, rendkívül veszélyes és arctalan ellenség megjelenésére döbbent rá a nyugati világ. Ezt a fenyegető és nehezen definiálható ellenséget a terminológia terrorizmusnak nevezi, és olyan kihívásokkal szembesítette többek között az Amerikai Egyesült Államok vezetőit, amilyenekre eddig nem volt példa a történelemben.
Az Amerikai Egyesült Államokat ért támadás után világossá vált, hogy a világ egyetlen nemzete sincs biztonságban a terrortámadást elkövető iszlám szélsőséges szalafisták térnyerése következtében. A szalafizmus az az iszlám doktrína, amely magába gyűjti az összes olyan muszlimot, aki tagadja az állam létjogosultságát és kizárólag a hívők uralta világ eszméjét fogadja el. A szalafisták nem ismerik el az emberek jogát törvények alkotására és a politikai folyamatok irányítására, és csak azt fogadják el követendő törvényként, ami a szent könyvben, a Koránban le van írva.[1]
A szeptember 11-ei terrortámadást követően világossá vált, hogy a biztonságpolitikai törekvéseket eddig alakító körülmények megváltoztak. A hagyományos értelemben vett ?katonai elrettentés? politikája nem hozott eredményt az újfajta fenyegetéssel, a terrorizmussal szemben.
Az Egyesült Államok új védelmi koncepciója és a terrorizmus elleni harc, valamint az iraki háború előzményei és a hadszíntér jellemzése
Az országot ért támadás ténye ráébresztette a kormányzatot arra, hogy az újfajta nemzetbiztonsági kihívásokra új stratégiával kell válaszolni, és ki kell dolgozni egy olyan koncepciót, amely megfelelő választ tud adni a terrortámadásokra, valamint képes garantálni a honi területek biztonságát. Szeptember 30-án meg is született egy dokumentum, amely előrevetíti azokat az elsődleges tennivalókat és cselekvési mechanizmusokat, amelyek segítségével az Amerikai Egyesült Államok képes elhárítani az újfajta nemzetbiztonsági fenyegetéseket. A dokumentumot Donald Rumsfeld védelmi miniszter és Henry Hugh Shelton vezérezredes, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának akkori elnöke írta alá.
A 2002-ben megszületett új nemzetbiztonsági stratégia nagymértékben épít a jelentésre, valamint a kormányzat elveinek és gondolkodásának megfelelően kilátásba helyezi a beavatkozást és a katonai erő alkalmazását olyan államokkal szemben, amelyek együttműködnek a szélsőséges terrorista szervezetekkel és akár tömegpusztító fegyverek előállításával és beszerzésével is fenyegetik a nemzetközi közösség biztonságát. A dokumentum az amerikai kormányzatnak azt a világosan látható álláspontját helyezi a középpontba, amely szerint fel kell lépni a nemzetközi biztonságot és a stabilitást veszélyeztető fenyegetésekkel szemben, és ezt még a veszélyek teljes mértékben történő kialakulása előtt meg kell tenni. Az új stratégiai koncepció kijelenti, hogy a fenyegetés súlyát figyelembe véve a nemzetközi közösség még akkor sem tétlenkedhet a válaszadással, ha az ellenség várható támadásának idejét és helyszínét bizonytalanságok övezik.[2]
A Shelton tábornok által felvázolt jelentés elveit figyelembe véve már a következő hónap folyamán jelentős lépések történtek a megváltozott biztonsági környezetre való válaszadás jegyében. Bush elnök 2001. október 7-én bejelentette az Afganisztánban működő al-Káida kiképzőtáborok és a tálib rezsim elleni támadás tényét.
Az afganisztáni offenzíva
Az ENSZ BT 2001. szeptember 12-ei 1368-as számú határozatában a nemzetközi biztonságot fenyegető cselekménynek minősítette a terrortámadást és felhatalmazta az Amerikai Egyesült Államokat a válaszcsapás megtételére. A határozat megszületését követően az is nyilvánvalóvá vált, hogy a világ vezető nagyhatalma egy olyan újfajta és totális háborúba kezd bele, amely különbözik az eddig megvívott konfliktusoktól. A háborút nem olyan értelemben tekintjük mindent átfogónak, hogy a területi kiterjedése nehezen körülhatárolható. Azért illik a háborúra a totális jelző, mert módszereit tekintve mutat komplex jelleget. Ez az újfajta ellenség megkövetelte az Amerikai Egyesült Államok részéről a katonai erő alkalmazásának felülvizsgálatát, így a hagyományos értelemben vett hadviseléssel szakítva a kormányzat egyszerre vetett be rendészeti-adminisztratív, titkosszolgálati, társadalompolitikai, gazdasági és kommunikációs eszközöket. A háború ?új? jellege azonban nem abban rejlik, hogy adaptálja az előbb leírt területeket, hanem talán a katonai területnél is fontosabb részként kezeli azokat a nem katonai dimenziókat, amelyek a korábbi fegyveres konfliktusokban nem játszottak ilyen döntő szerepet. Ilyen tekintetben megállapítható, hogy a terrorizmus elleni háború egy ?új típusú háború?, és nem illeszkedik az eddigi háborúk sorába, hiszen ?kilép a hagyományos konfliktusok logikájából?.[3]
Az afganisztáni hadműveletek bizonyították azoknak a nagy fontosságot kapott hadviselési dimenzióknak a jelentőségét, amelyeknek a szerepére számos nemzetbiztonsági szakértő felhívta a figyelmet. Az ellenség nem volt meghatározható, valamint a civil lakossággal való együttműködés megkövetelte a katonai, a rendőri és a civil szervezetek szoros együttműködését. A hagyományos katonai műveletek mellett nagy hangsúlyt kaptak a lakosságot támogató és segítő humanitárius jellegű műveletek is. Ezen a téren az ISAF-erők nagy eredményeket értek el, amelyeknek köszönhetően az afgán emberek élete is könnyebbé vált. A több mint egy évtizede tartó katonai jelenlét pozitív hatásai szemmel láthatóak.
Látható tehát, hogy a nem katonai területeknek a felértékelődésével és a civil lakosság kultúrájának a tiszteletben tartásával, valamint a mindennapi élet megkönnyítésével jelentős eredményeket lehet elérni a katonai jellegű műveletek terén is. A katonai felső vezetés rádöbbent arra, hogy ezekben az újfajta konfliktusokban nagyon fontos a helyi lakosság tisztelete és megnyerése, szemben egy inváziós jellegű katonai jelenléttel. Ennek a szemléletnek a jeles képviselője David H. Petraeus vezérezredes, aki előbb az iraki, majd az afganisztáni hadszíntéren is betöltötte a főparancsnoki beosztást. A nevéhez fűződő szemlélet hozta meg a részleges sikert Irakban is, amely elindította az Amerikai Egyesült Államokat azon az úton, amely végül az amerikai csapatok 2011-es kivonását is lehetővé tette.
Az iraki megszálláshoz vezető út
Világos, hogy az 1991-es katonai győzelmet nem kísérte politikai győzelem az ázsiai ország felett. Amerika Irakkal szembeni gyanakvását az a feltételezés táplálta, hogy Szaddám együttműködik szélsőséges terrorista szervezetekkel. Ennek érdekében Bush elnök utasította a titkosszolgálatokat, hogy kezdjék meg a vizsgálatot annak ügyében, hogy Iraknak szerepe volt-e a terrortámadásokban. A részletes vizsgálódások ellenére azonban arra semmilyen jel nem utalt, hogy Szaddám Huszein és kormánya bármilyen kapcsolatban is állna a terrorista szervezettel, vagy köze lenne a támadásokhoz. Ennek ellenére Rumsfeld miniszter azt tanácsolta a nemzetbiztonsági tanácsnak, hogy döntsön Irak megtámadása mellett. A kérdés megosztotta az elnök tanácsadói körét. Az offenzívát túl korainak tartotta Colin Powell külügyminiszter, aki úgy vélte, hogy a tálibokkal való leszámolás az elsődleges és az iraki offenzíva még várhat. Powell miniszteren kívül a katonai felső vezetés két meghatározó tagja, Shelton vezérezredes, az Egyesített Vezérkari Főnökök Bizottságának Elnöke és Eric Shinseki vezérezredes, a szárazföldi erők első számú vezetője is a háború megindítása ellen érvelt. Shelton tábornok szerint a támadás Amerika-ellenes légkört válthat ki a térségben, ami megingathatja azoknak a törékeny kapcsolatoknak az alapjait, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államok sikeresen megvívhassa az afganisztáni háborút.[4]Shinseki tábornok a kezdetektől ellenezte az iraki támadást, mivel azt az álláspontot képviselte, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak több százezer fős haderőre lesz szüksége ahhoz, hogy stabilizálni tudja a helyzetet az országban a kormány megdöntése után. Az idő a tábornokot igazolta.
Az Irak ellen irányuló offenzíva kérdésében az elnök ekkor még hallgatott a mérsékeltebb és megfontoltabb szakértők véleményére. Az azonban egyértelművé vált, hogy a támadás időpontja egyre közelebb van. Bush elnök neokonzervatív tanácsadói köre ugyanis azt a tézist vázolta fel az elnöknek, hogy a terrorizmus elleni háború nem nyerhető meg Szaddám Huszein eltávolítása nélkül.[5]
A felvonuló erők, a hadműveleti célok és a hadműveletek lefolyása
A hadművelet tervei
Az Irak ellen indítandó offenzíva tervezésének kezdeti időpontja 2001 decemberére tehető. Ekkor kérte meg Bush elnök Franks tábornokot arra, hogy vázolja fel Irak megtámadásának lehetséges terveit. A tábornok ekkor a CENTCOM már meglévő tervének a módosítását javasolta. A tervezet ugyanis 500 000 fős haderővel számolt, ami Franks tábornok szerint túl nagy erő. Véleménye szerint ekkora létszámú expedíciós haderő bevetése akadályozná a meglepetés erejére építő hadműveleti terveket, továbbá nagyon kevés teret hagyna a váratlan eseményekre történő reagálásnak.
A felvonuló erők és a szemben álló iraki haderő
A hadműveletek megindulásakor végül a következő erőket vonták össze és vonultatták fel Irak határainál.
Amerikai:
- V. hadtest: a 3. gyaloghadosztály, a 101. légi szállítású hadosztály, a 82. légideszant-hadosztály egy dandárja, a 173. légideszant-dandár, a 4. hadosztály kikülönített egységei;
- 1. tengerészgyalogos expedíciós haderő: az 1. tengerészgyalogos-hadosztály, a Tarawa különítmény (egy tengerészgyalogos-dandár), a 3. tengerészgyalogos-repülőkötelék.
Brit:
- 1. páncéloshadosztály: a 7. páncélosdandár, a 16. légi szállítású rohamdandár, a 3. kommandódandár.
A felvonuló expedíciós haderővel szemben álló iraki haderő állománya három részből állt össze. A haderő első és legnagyobb erőt képviselő része a Köztársasági Gárda volt. A felszerelésük és a haditechnikai eszközeik azonban ? hasonlóan a többi iraki alakulatéhoz ? nem voltak kellő módon karbantartva és fejlesztve. A Köztársasági Gárdát még az 1960-as évek elején alapította Árif elnök, és a tagjait a Baasz párthoz hű emberekből toborozták.[6]
A haderő második részét alkotó reguláris csapatokat három katonai körzetbe vonták össze. Az északi, a központi és a déli katonai körzetek egységeit hét hadtestbe szervezték. A hadtestek alárendeltségében összesen 25 hadosztály volt. Utánpótlásként tartalékosokból további 19 hadosztály megszervezését tervezték.
A szárazföldi erők harmadik részét az irreguláris erők alkották. A háború tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a haderő legelszántabb harcosainak ezeknek az erőknek a tagjai bizonyultak. A fedájin gyűjtőnévvel illetett harcosok soraiban megtalálhatók voltak a Baasz párt hívei, valamint több iszlám országból érkezett Nyugat-ellenes szélsőségesek.[7]
A hadműveleti tervek és a főbb hadműveleti irányok
A hadműveleti tervek elemzésekor szembeötlik, hogy a koalíció főparancsnoka, Franks tábornok külön feladatot szánt az amerikai és a brit csapatoknak. Kiindulva abból a tényből, hogy az amerikai gépesített hadosztályok a nagymértékű mozgékonyságukkal és azzal a páratlan képességgel, hogy menet közben is képesek utánpótlást felvételezni, alkalmasak nagy távolságok megtételére. Ezzel szemben felismerte, hogy a brit erők erőssége nem a mozgékonyságukban rejlik. A tábornok a brit erők számára Irak második legnagyobb és hadműveleti szempontból kiemelt fontosságú városának, Bászrának a bevételét és megtartását határozta meg hadműveleti célként.[8] Irak északi részének az elfoglalása azonban már a tervezéskor súlyos akadályokba ütközött. A török kormány nem adott engedélyt arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok Törökország területén felvonultassa a 4. gyaloghadosztályt, ezért azt át kellett telepíteni, és emiatt csak a hadműveletek későbbi időszakában tudott bekapcsolódni a harcokba. Emiatt az ország északi, kurdok által lakott területeit a Kurd Demokrata Párt és a Kurdisztáni Hazafias Unió hadserege, a Kurd Felszabadító Hadsereg, más néven a pesmergáksegítségével kívánták felszabadítani.[9]
A hadműveletek tervezését nagymértékben meghatározták a rendelkezésre álló titkosszolgálati és felderítési adatok. Kijelenthető, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek létezésére utaló jelentések nagymértékben hatottak a választott és alkalmazott stratégiára. Továbbá az idő kérdése is kulcsfontosságú szerepet játszott a tervek elkészítésében. Franks tábornok nem kívánt időt hagyni Szaddám Huszeinnek arra, hogy bevethesse azokat a fegyvereket, amelyeknek a létezését a hadműveletek megindulásakor homály fedte.
A hadműveletek lefolyása és a négy szakasz
Az iraki haderő, tekintve a kialakult hadműveleti helyzetet, az egyetlen eredményesnek ítélhető taktikát alkalmazta. Az előrenyomuló koalíciós csapatok elől kitérve, kisebb alegységekkel végrehajtott rajtaütésekkel, lesállásokkal fejtett ki ellenállást, amit a védelmi támpontok időben korlátozott védelme egészített ki. Ennek nyomán a hadműveletek első időszakában a védelmi rendszer korlátozottan ugyan, de betöltötte szerepét. Késleltette a főváros, Bagdad irányába történő előrenyomulást, mivel rákényszerítette a támadó koalíciós erőket az ország déli térségeiben kiépített védelmi állásokra történő összpontosított erőkifejtésre.[10]
Az Iraki Szabadság hadművelet eseményeit négy szakaszra lehet osztani. Az első szakasz március 22-től, a szárazföldi hadműveletek kezdetétől négy napig, március 26-ig tartott. A légierő rövid előkészítése után a szárazföldi erők benyomultak Irak területére. A 3. gyaloghadosztály és az 1. tengerészgyalogos-hadosztály, valamint az 1. brit páncéloshadosztály megindult a kijelölt hadműveleti célok irányába és 120?150 km-es sávban kezdték meg a benyomulást. Ezzel párhuzamosan a különleges erők is megkezdték tevékenységüket az északi kurd területen és Irak nyugati részében. Március 21-én már heves rakétatámadások érték Bagdadot és a fontosabb létesítményeit. A vezetési pontokat, a védelmi minisztériumot és az utolsó épségben lévő elnöki palotát. A következő napon a 3. gyaloghadosztály és az 1. tengerészgyalogos expedíciós haderő, valamint a Tarawa különítmény Nászirijja városa felé nyomult. Az első szakasz utolsó részét heves homokviharok jellemezték, amelyek megnehezítették a Bagdad felé nyomuló főerők dolgát.
A második szakasz március 27-től április 2-ig tartott. A 3. gyaloghadosztály által vezetett, a főváros felé irányuló főcsapás Kerbela irányából nyomult előre, míg az 1. tengerészgyalogos-hadosztály Kút városa felől haladt Bagdad felé. Március 27-én a főerők már csak 60 km-re voltak Bagdadtól. Ezen a napon a 4. gyaloghadosztály erői behajóztak Kuvaitba és megkezdték a kirakodást. Ezzel párhuzamosan a 101. légi szállítású hadosztály erői megkezdik a vallási központként funkcionáló Nedzsef, illetve Hilla városok ostromát. Nedzsef városában található a síita muszlimok számára szent helyként tisztelt Ali imám mecsetje. Ennek ellenére a két város elfoglalása stratégia fontossággal bírt, ugyanis biztosítani kellett a főcsapást mérő 3. gyaloghadosztály mögött lévő területeket. Nedzsef elfoglalása után Hilla városát kellet ellenőrzés alá vonni. Petraeus tábornok csapatainak itt nehezebb dolga volt. A hadosztály egységeinek ugyanis a Köztársasági Gárda egy páncélos hadosztályával kellett harcérintkezésbe kerülnie. Az április 2-án indult műveletek nyolc napig tartottak, és a háború addigi legintenzívebb harcait hozták. Petraeus vezérőrnagy április 10-én jelentette, hogy csapatai szilárdan tartják a várost. Ezzel megnyílt az út Bagdad elfoglalása felé.
A harmadik szakasz harccselekményeit a főváros, Bagdad elfoglalásának az előkészületei határozták meg. Ez az időszak az április 4. és 9. közötti öt napot ölelte fel. Bagdad bevétele előtt még a következő fontos hadműveleti célok álltak az expedíciós haderő előtt: a kerbelai átjáró, a bagdadi nemzetközi repülőtér és a fővárosba vezető főbb utak végpontjai. A főváros elfoglalásáért indított támadás első lépése a Szaddám Huszein repülőtér elfoglalása volt. Az iraki hadsereg a város védelmére a Köztársasági Gárda három elit hadosztályát rendelte. A hadosztályok a város külső kerületeit védték, a középső körben a speciális erők, a legbelső körben pedig Szaddám Huszein elit testőrsége, a Saddam?s Fedayeen került bevetésre. A szövetséges hadsereg a város elérésekor több dandárharccsoportot hozott létre a helységharcok megvívásához. Az első harccsoport április 4-én nyomult be a repülőtérre és elkezdte felszámolni az iraki ellenállást. A haderő többi része folytatta az előrenyomulást a város központja felé. A tengerészgyalogság erői folyamatosan támadták a város külső védelmi kerületeiben elhelyezkedő gárdahadosztályokat. Április 5-én megsemmisítették a főváros déli részén elhelyezkedő hadosztályt. Ennek következtében a főcsapást végrehajtó 3. gyaloghadosztály 2. dandárjának egy harccsoportja benyomult Bagdadba. Április 6-ra a 3. dandár egységei befejezték a város bekerítését. Ekkor már a szövetségesek kezén lévő repülőtér képes volt C?130 típusú szállító repülőgépek fogadására. Április 8-án heves harcok folytak Bagdad városának a birtokba vételéért. A város keleti felében az 1. tengerészgyalogos-hadosztály erői, míg nyugaton a 3. gyaloghadosztály csapatai harcoltak. Ezzel párhuzamosan apesmerga erők a különleges egységek támogatásával északon Kirkuk és Moszul városok térségében folyatták az iraki erők felszámolását. Végül április 9-én a 3. gyaloghadosztály parancsnoka, Blount vezérőrnagy bejelenti, hogy a főváros teljes egészében az amerikai hadosztályok ellenőrzése alatt áll.
A háború április 9-től április 16-ig tartó negyedik szakaszát már nem jellemezték heves harcok, az iraki haderő már nem tanúsított számottevő ellenállást. A tengerészgyalogság támadásainak következtében elesett a két északi nagyváros, Moszul és Tikrit is. Április 16-ra pedig véget értek a nagyobb harccselekmények az ország egész területén.[11] Bush elnök május 1-jén bejelentette, hogy Irakban véget értek a jelentősebb hadműveletek. Ezek után a felső vezetés a háború utolsó, 4. szakaszában döntést hozott az iraki helyreállítást és stabilizációt előmozdító nemzetközi katonai erő bevetéséről. Ennek nyomán az ENSZ BT 2003 májusában határozatot fogadott el, amelynek értelmében (jogi akadályok nélkül) vehettek részt az államok az iraki béke megteremtésében.
Irak a Szaddám-rezsim megdöntése után
A nagymértékben központi irányításra szervezett közigazgatás összeomlása az ország számos területén anarchiát eredményezett. A központi hatalom eltűnése komoly biztonsági problémákat okozott. Elkezdődtek a fosztogatások és a leszámolások. A biztonsági helyzet normalizálásának felelőssége az amerikai?brit csapatokat terhelte. Az Amerikai Egyesült Államokat az a cél vezérelte, hogy Szaddám Huszein kormányának megdöntése után az ország új vezetése ne jelentsen fenyegetést a nyugati világra. Ezért a fő célja Irak demokratizálása és a gazdaság szabadkereskedelmi elvek szerinti újjászervezése, valamint egy olyan egységes kormány felállítása volt, amely képes felügyelni az iraki konszolidáció folyamatát. Ennek első lépéseként George Bush elnök Jay M. Garnert bízta meg egy átmeneti kormányzat felállításával. A csekély cselekvési hatáskörrel rendelkező Garner nyugalmazott tábornokot azonban hamar leváltják, helyére 2003 májusában Paul Bremer került. Vezetésével alakult meg a Koalíciós Átmeneti Hatóság. A szervezet ideiglenes kormányként működött. Hatásköre minden területre kiterjedt, így a belügyre és a hadügyre is. Bremer ekkor elkövette azt a hibát, hogy feloszlatott minden olyan szervezetet, amely a rezsim megdöntése előtt Szaddám Huszein és a Baasz párt irányítása alatt állt. Ez idővel nagy hibának bizonyult, ugyanis az ideiglenes kormány vezetője ezekkel a lépésekkel több százezer embert irányított a munkanélküliek világába, ami Irak nehéz gazdasági és politikai helyzetében csak tetézte a bajokat. Másrészről a rendvédelmi szervek feloszlatásával teljesen az alapoktól kellet újjászervezni és kiképezni az új iraki hadsereget és a rendőrséget.
A biztonsági helyzet stabilizálása a háború után felállításra került Összhaderőnemi Többnemzeti Harci Kötelék feladata lett. A Ricardo Sanchez altábornagy vezette parancsnokság alárendeltségébe 37 ország 157 ezer katonája tartozott. A helyzetről el kell mondani, hogy a szövetséges erők hadműveleteinek következtében, valamint a központi hatalom megszűnésével Irak több régiójában hatalmi űr keletkezett. Ezeket használták ki a befolyásos síita helyi vezetők hatalmuk megszilárdítására. A szövetséges csapatok a hadműveletek során ? a vallási ellentétek elkerülése érdekében ? kerülték a településharcokat így a legtöbb települést csak megkerülték. Továbbá a hadműveletek negyedik fázisában a koalíciós csapatok megengedték a síita fegyveres csoportoknak, hogy az ország déli térségeibe települjenek át. A síita csoportoknak tett engedményekkel szemben viszont elmulasztották bevonni a meghatározó szunnita csoportokat a regionális biztonsági helyzet stabilizálását előmozdító folyamatokba. Ezeknek a tényezőknek az együttes hatása idézte elő azt a kaotikus helyzetet Irakban, amelynek a kezelése nagy erőfeszítéseket igényelt. Mindennapossá váltak a pokolgépes merényletek és a rajtaütéses támadások. Hétről-hétre emelkedett a harci cselekményekben elesett, legnagyobb számban amerikai katonák száma. Az első időszakban csak a megszálló erők katonái voltak a támadások célpontjai, de később már az új iraki kormány és a biztonsági erők tagjait is érték hasonló támadások.[12]
Összegzés: Látható, hogy az új kormány megalakulása után sem csitultak az etnikai és a vallási ellentétek Irakban. A kibékíthetetlen síita?szunnita ellentét, valamint az északi, kurdok lakta régió autonómiatörekvései a mai napig megakadályozzák azt, hogy Irak egy egységes nemzetállammá válhasson. Köztudott tény, hogy a szíriai polgárháború eszkalálódásának következtében Irak ismét a polgárháború szélére sodródott. Szíriában a Bassár el-Aszad elnök vezette síita kormányt az iraki síita közösség támogatja, míg a felkelők oldalán nagyszámú iraki szunnita harcol. Ezeknek a tényezőknek a következtében újra felerősödtek a vallási ellentétek Irakban is. A következmények tragikusak. A legfrissebb adatok szerint a 2013-as évben a civil áldozatok száma elérte az 5100 főt. Mindennaposak az összehangolt bombatámadások, amelyeknek a célpontjai mecsetek, piacok és üzletek.
Az afrikai kontinens a meghatározó problémáival. Az arab tavasz eseményei és annak hatásai, továbbá a Mali konfliktus bemutatása
Az afrikai kontinens már évtizedek óta véres polgárháborúk és konfliktusok helyszíne. A háborúk következményei a mérhetetlen szegénység, az éhezés és a több millió menekült. A fekete kontinens konfliktusai több tényező együttes fennállásában gyökereznek. Ezek a tényezők a következők: etnikai és vallási konfliktusok, vallási fundamentalizmus, a központi hatalom gyengeségei, továbbá a politikai hatalom és a gazdasági erőforrások egyenlőtlen elosztása. Látható, hogy Afrika és a Közel-Kelet országainak problémái sok esetben közös gyökerekből erednek.[13] Ki kell azonban emelni, hogy ezeken a tényezőkön kívül a konfliktusok kirobbanásának legfőbb forrásai az egész kontinenst sújtó megélhetési problémák. Ezeket a politikai és gazdasági problémákat tovább súlyosbítják a szélsőséges, radikális csoportok tevékenységei a kontinens számos országában. Ezeknek a csoportoknak köszönhetően Maliban háborús helyzet alakult ki, Algériában és Nigériában pedig szintén tartani lehet az erőszak elszabadulásától és a háborús helyzet kialakulásától. A kontinens országain végigsöprő erőszakhullám, ami nagymértékben kedvez a szélsőséges csoportok megerősödésének, számos tényezőjében kapcsolódik ahhoz a folyamathoz, amelyet a nemzetközi közösség az ?arab tavasz? névvel illetett.
Az arab tavasznak nevezett forradalmi hullám első állomása 2011 tavaszára tehető. Ekkor űzték el a hatalomból Zín el-Ábidín ben Ali tunéziai vezetőt. Az országban történt változások dominóeffektust indítottak el, aminek következtében Egyiptomban megbukott a több mint három évtizede fennálló Mubárak-rezsim. Ezt követően hathatós francia és nemzetközi közreműködéssel megbukott a líbiai Kadhafi-rezsim is, aminek a következményei nagymértékben kihatottak a mali konfliktus kialakulására. Mali esetében azonban az arab tavasz hatásain kívül még több fontos összetevőt ki kell emelni és elemezni kell ahhoz, hogy megértsük az országban uralkodó anarchikus helyzetet.
Első tényezőként vizsgáljuk meg az arab tavasz során történt események következményeit a Maliban uralkodó helyzet kialakulására. Már a líbiai katonai műveletek megindítása előtt számos nemzetközi szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a Kadhafi-rezsim bukásának számos nem várt és rendkívül veszélyes következménye lehet. Az egyik ilyen tényező azoknak a fegyvereknek a problémája, amelyek a kormány bukása után a szélsőséges, milicista csoportok kezére kerültek. A mali konfliktus szempontjából viszont a legfontosabb következmény a Kadhafi által pénzelt zsoldosoknak a hazatérése, akiknek a jelentős része tuareg származású és Mali északi részéről elvándorolva állt a Kadhafi-rezsim szolgálatába. Ezzel el is jutottunk a konfliktus kirobbanásának harmadik legjelentősebb tényezőjéhez, a tuareg népcsoport problémájához. Tudott tény, hogy a tuaregek autonómiai törekvései már évszázadok óta meghatározó problémája az afrikai országnak. Az is világosan látszik, hogy a tuareg népcsoport a központi hatalom meggyengülését kihasználva elérkezettnek látta az időt arra, hogy nyomatékosítsa követeléseit. Köztudott tény, hogy 2012 márciusában Sanogo százados vezetésével megbuktatják Amadou Toumani Touré elnököt, ami mély anarchiába taszítja Malit. A központi hatalom megszűnésével a szélsőséges iszlamista, valamint a Malitól való elszakadást követelő őslakos tuareg csoportok megpróbálták kitölteni a keletkezett hatalmi űröket.[14]
A tuaregek és a szélsőséges iszlamista csoportok
Tekintsük tehát át a tuareg népcsoport helyzetét Maliban, majd vizsgáljuk meg azokat a gócpontokat Afrika területén, amelyekre jellemző a különböző szélsőséges iszlamista csoportok tevékenysége.
Elsőként bemutatom a mali konfliktus kirobbantásáért felelős tuareg népcsoportot. A berber származású tuaregek főként Mali, Burkina Faso, Algéria és Líbia területén élnek, ahol pásztorkodó, nomád életmódot folytatnak. Maliban a lakosság körülbelül 10%-át alkotják, ami hozzávetőlegesen 600 000 főt jelent.[15] Az afganisztáni tálibokhoz hasonlóan a tuaregek is törzsi szervezetben élnek. Hét nagyobb törzsi szövetséges rendszert alapítottak, amelyeket a földrajzi elhelyezkedésük alapján neveztek el. A törzsi szövetségi rendszeren belül törzsekre, frakciókra és családokra oszthatóak fel. A kultúrájukban meghatározó szerepet játszik a harc, a tuareg férfiak pedig híresek a harcbéli jártasságukról. Többségükben iszlám vallásúak, de sok elemet megőriztek az ősi totemista szellemi kultúrából is. Többségük állattartással és pásztorkodással foglalkozik, de már évszázadok óta résztvevői a szaharai kereskedelemnek is. A kereskedők nagy része érintett a drogcsempészetben és az Európa országai felé tartó illegális migráció koordinálásában is.
A kontinensen működő meghatározó szélsőséges terrorista csoportok
A fekete kontinensen jelenleg öt szélsőséges iszlamista erőközpont létezik. A Magreb államokban az AQIM (al-Káida az iszlám Magrebben), Északkelet-Afrika területén az al-Shabaab, Ugandában és a környező régióban az Úr Ellenállási Hadserege (Lord?s Resistance Army ? LRA), Nigériában és a környező régióban a Boko Haram, míg a Kongói Demokratikus Köztársaságban az M23, vagy ismertebb nevén a Kongói Forradalmi Hadsereg.[16] Kijelenthető, hogy ezeknek a szervezeteknek a visszaszorítására és felszámolására a nemzetközi közösség a mai napig sem talált megfelelő megoldást. Az al-Káidához köthető csoportok mára olyannyira megerősödtek, hogy akár a saját működési erőcentrumaikon kívül is képesek meghatározó terrorcselekmények végrehajtására, valamint emberrablások és gyilkosságok kivitelezésére. Ezeknek a szélsőséges csoportoknak a megerősödése az al-Káida közel-keleti szárnyának a meggyengülésével is magyarázható.
Franciaország Afrikához kötődő érdekei, valamint a francia Afrika-politika
Franciaország számára a fekete kontinens a gyarmatbirodalom kora óta rendkívül fontos szerepet játszik. Franciaországnak komoly gazdasági és politikai érdekei kötődnek Afrikához. Számos szakértő véleménye alapján azonban kijelenthető, hogy a francia Afrika-politika az utóbbi évtizedekben komoly változásokon ment keresztül. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a kétpólusú világrendszer megszűnésével nem Franciaország az egyetlen nagyhatalom, amely érvényesíteni kívánja az érdekeit a kontinensen. Az energia iránti megnövekedett szükséglet az Amerikai Egyesült Államokat, Kínát és Japánt is egyre jobban arra sarkallja, hogy nagyobb figyelmet szenteljen a kontinensnek. Franciaország számára azonban elsődleges fontosságú, hogy minden ország számára világos legyen: a vezető hatalom a kontinensen Franciaország. Ennek nyomatékot adva, ha kell, katonai eszközökkel is fenntartja hegemóniáját a térségben. Ezt a képességet az a tény garantálja, hogy Franciaország több mint 30 000 külföldön állomásozó katonájából 14 000 az afrikai kontinensen teljesít szolgálatot. A politikai érdekeken túl Franciaország számára Afrika gazdasági szempontból is kiemelt fontosságú. Kőolajszükségletének 30%-át, míg az atomerőműveik működéséhez szükséges urán döntő hányadát Afrikából szerzi be. Az energiaforrásokon túl a kontinens piacai is meghatározó fontosságúak az ország számára.
Összefoglalva elmondható, hogy Franciaország számára mindig is a volt afrikai gyarmatok felett birtokolt befolyás biztosította az ország helyét a nagyhatalmak sorában, továbbá az afrikai kontinens országai feletti hegemónia nagymértékben elősegítette Franciaország gazdasági folyamatainak stabilitását. Ez a tény napjainkban sem változott. Amennyiben érdekei megkívánták, a mindenkori francia kormány nem habozott meghozni a kellő döntéseket érdekei érvényesítése érdekében. Jó példa erre a Líbia ellen indított légicsapások sorozata, valamint értekezésem egyik fő témája, a jelenleg is zajló mali konfliktus.
A mali konfliktus
A 2012 elején Maliban kialakult háborús helyzet megdöbbentette a nemzetközi közösséget. Az addig stabilnak tűnő országban minden komolyabb előjel nélkül kialakult és eszkalálódott erőszak viszonylag felkészületlenül érte a nemzetközi közösséget és az Afrikai Uniót.
Mali szempontjából a líbiai helyzet és a nemzetközi beavatkozás komoly következményekkel járt. A mali tuaregek ugyanis nagyszámban harcoltak Moammer Kadhafi oldalán, de a diktátor bukása után hazatértek Mali északi részére. A problémákat tovább erősítette azoknak a fegyvereknek a kérdése, amelyek Algérián keresztül eljutottak Észak-Maliba, a tuareg lázadók kezébe. Ennek következtében 2012. január 16-án a felfegyverzett lázadó tuareg csoportok azMNLA[17] vezetésével felkelést robbantanak ki Észak-Maliban. A kialakult helyzetet tovább súlyosbította a választások előtt egy hónappal végrehajtott katonai puccs, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban is katonai kiképzést kapott Amadou Haya Sanogo százados vezetett. A fennálló problémák megoldhatatlan helyzet elé állították a kormányt. Az MNLA és más milicista csoportok fegyveres harcot indítottak a kormányerők ellen. A szétzilált és motiválatlan mali haderő nem tudott ellenállni a támadó fegyvereseknek, és a milicista csoportok elfoglaltak három északi várost: Kidalt, Gaót és Timbuktut. A következő lépésként pedig kikiáltották az Azawad Köztársaságot. Ki kell emelni, hogy a tuareg lázadók együttműködtek az al-Káida helyi szárnyával, az AQIM-mel is. Így alakult ki az a három tényezőből álló problémakör, amelynek hatására a mali konfliktus kirobbant és eszkalálódott.
A francia intervenció
Az intervenciót megelőzően a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége embargót vezetett be Malival szemben. Az intervenciót legitimmé tevő első, 2071. számú ENSZ-határozat 2012. október 12-én született meg.[18] A határozat azonban még nem engedélyezte a beavatkozást, csak a csapatok felajánlását, összegyűjtését és felszerelését. Látva a mali helyzet rosszabbodását, a BT 2012. december 20-án meghozta a 2085-ös határozatát, amelyben jóváhagyta az afrikai országok által vezetett katonai beavatkozást egy év időtartamra szóló mandátummal.[19] Nagy kérdés volt azonban, hogy az országba küldött afrikai csapatok képesek lesznek-e végrehajtani a mandátumban megfogalmazott célokat. Az Amerikai Egyesült Államok számára a konfliktus kitöréséig Mali a kontinensen működő demokrácia egyik mintájának számított, így eleinte kellő megfontoltsággal foglalt állást a konfliktussal kapcsolatban. Azt azonban Washington is elismeri, hogy a térségben megerősödő iszlamista csoportok fenyegetést jelentenek a nemzetközi közösségre, így határozottan fel kell lépni a megerősödésük ellen. Az amerikai kormányzat ezért kiképzési és logisztikai támogatással járul hozzá a környező államok katonai akcióihoz, de tényleges katonai támogatást nem nyújt a térség országainak.[20] Az Európai Unió vezető államai osztják az Amerikai Egyesült Államok véleményét. Franciaország, amelynek a térség jelenleg is az érdekszférájába tartozik, más álláspontot képviselt. Több hónapos vitát követően a szerepvállalás kérdéséről Hollande elnököt meggyőzték a tanácsadói, hogy a kontinensen állomásozó csapataik részvételével indítsanak korlátozott támadást a szalafista csoportok ellen. A 2012. december 20-án megszületett ENSZ-határozat értelmében minden eszköz Franciaország rendelkezésére állt ahhoz, hogy katonailag beavatkozzon és részt vegyen a konfliktus rendezésében.
2013. január 11-én Franciaország megindította a ?Serval? műveletet, amelynek célja, hogy megfékezze a radikális csoportok további térnyerését és megvédje a fővárost, Bamakót a szélsőséges fegyveres csoportoktól. A hadműveletben részt vevő francia egységek: a 92. gépesített lövészezred, a 3. ejtőernyősezred, a 2. és a 21. tengerészgyalogos-ezred, valamint a különleges erők 4. helikopterezrede. A bevetett erők nagysága megközelítőleg 3200 fő. A szövetséges haderővel szemben álló iszlamista fegyveresek száma 3000 főre tehető.[21]
A hadműveletek lefolyása
A francia katonai műveletek célja a szélsőséges fegyveres csoportok által birtokolt városok visszafoglalása, valamint az egyik legfontosabb hadműveleti célként a főparancsnok a főváros, Bamako védelmét jelölte meg. Ennek fényében a katonai műveletek első lépései is Bamako védelmére irányultak. A támadás megindulásának másnapján már bevetésre kerültek a szárazföldi erők és a szélsőségesek kezén lévő Kona városának ostromakor a mali haderő egységei mellett már több száz francia katona vett részt harccselekményekben. A város január 18-án került újra a kormányerők ellenőrzése alá. Még ugyanezen a napon a francia haderő harci repülőgépei az iszlamista erők ellenőrzése alatt álló városokat bombázzák. Léré, Gao és Kidal városokban logisztikai központokat, valamint fő harcálláspontokat semmisítenek meg. A heves légicsapások visszavonulásra késztették a fegyveres csoportokat, amelyek Gao és Kidal térségéből is kivonulnak. A gyors sikerek ellenére azonban a francia egységek is csökkentették az előrenyomulás sebességét.[22]
Ennek a döntésnek két oka volt. Először is a francia vezetést meglepte az iszlamista csoportok szervezettsége és elszántsága. Másodszor, a szélsőségesek ? látva a szövetséges erők erőfölényét ? más eszközökhöz folyamodtak a műveletek második szakaszában. Hasonlóan az iraki vagy az afganisztáni hadszínterekhez, a lázadók itt is a civil lakosság között megbújva próbálták felvenni a harcot a technikai fölényben lévő ellenséggel. Így nagyon nehezen lehetett megkülönböztetni a harcolókat a civil lakosságtól, ami a civil áldozatok számának a növekedését vonta maga után. Ennek következtében a támadás üteme lelassult, bár nem állt meg.[23] Január 25-én a szövetséges erők már Gao városát ostromolták, amelynek stratégiai fontosságú pontjait már január 26-án elfoglalták a francia különleges erők alegységei. A lázadók utolsó bázisa Kidal városa volt, azt a franciák 29-én foglalták el.
Kidal városának eleste után megkezdődött a hadműveletek második, illetve harmadik szakasza, amelyben a bázisukat vesztett lázadók a sivatagban kerestek menedéket. Kis csoportokra szétválva átszivárognak a szomszédos országokba. Jelenleg innen építkezve folytatnak gerillatevékenységet az expedíciós erők ellen. Jól látható tehát, hogy a francia intervenciós erőknek fel kell készülniük egy Irakhoz vagy Afganisztánhoz hasonló helyzetre, amelyben kevésbé érvényesül a haditechnikai fölény. Franciaországnak egy elhúzódó konfliktusra kell berendezkednie, amiben a fő hangsúly a helyi erők kiképzésén és támogatásán van. Franciaország célja azonban továbbra is a mielőbbi kivonulás, valamint a visszafoglalt területek ellenőrzésének átadása az afrikai erőknek.[24]
Az ENSZ és az EU katonai missziója
Az ENSZ által felhatalmazott afrikai csapatok mandátuma egy évre szól. A csapatok gerincét a nigériai hadsereg egységei alkotják, akik felszerelésben és kiképzettségben is kiemelkednek a koalícióból. Megnehezíti azonban a szerepvállalásukat a saját országukban fennálló belbiztonsági helyzet, ami a Boko Haram megerősödése miatt az elmúlt időszakban rosszabbodott. Mindezek mellett Nigéria felajánlott 1200, Csád 2000, Niger, Szenegál és Burkina Faso 500-500, Guinea 150, míg Ghána 120 katonát az AFISMA állományába.[25]
Nagy kérdés azonban, hogy az AFISMA mennyire lesz képes garantálni a béke fenntartását a francia csapatok kivonulása után. Köztudott tény, hogy az afrikai katonák gyengén felszereltek, valamint a csapatok kiképzettségi foka sem éri el a megfelelő szintet. Ennek fényében a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség vezetői már 2013. január 28-án, a főbb francia katonai műveletek befejeződése után jóváhagyták a kontingens létszámának 5700 főre történő emelését. A nemzetközi közösség pedig megszavazta, hogy 455 millió dollárral támogatja a kontingens működését, valamint a mali hadsereg újjászervezését és felfegyverzését.[26]
Az ENSZ mellett az Európai Unió is döntést hozott arról, hogy hozzájárul Mali demokratikus rendjének a helyreállításához. Az EUTM Mali misszió tanácsadással és kiképzési feladatokkal járul hozzá a mali hadsereg kiképzéséhez. Nagyon fontos kiemelni, hogy a kontingens katonai műveletekben nem vesz részt. A misszió célja, hogy hozzájáruljon a mali hadsereg fejlődéséhez, amely így képes lesz garantálni saját országa belső rendjét. Az első egységek 2013. február 8-án érkeztek meg Bamakóba ahol a misszió főhadiszállása is található. A kontingens mandátuma 15 hónapra szól.[27]
Összegzés: Elmondható, hogy az afrikai kontinens már évtizedek óta véres polgárháborúk színhelye, aminek az okai közös gyökerekre vezethetők vissza. Az újabb válsággóc megjelenése azonban felkészületlenül érte a nemzetközi közösséget. Továbbá a mali konfliktus több tényező általi eszkalálódása megoldhatatlan helyzet elé állította az ország gyenge központi kormányzatát. Ennek következtében a mali kormány az ENSZ-hez fordult. A további erőszak megfékezése érdekében Franciaország háborút indított a Maliban tevékenykedő szélsőséges iszlamista csoportok ellen. A konfliktus a mai napig is tart és nagyon nehéz megjósolni a végkimenetelét. Az azonban bizonyos, hogy a sokat szenvedett földrész számára meghatározó fontosságú, hogy az országai közül minél többnek sikerüljön elkerülnie, hogy a bukott államok közé kerüljön. A helyzetet tovább súlyosbítja az a tény, hogy a kontinensen működő terrorszervezetek rendkívül megerősödtek az utóbbi időben. A nemzetközi közösség biztonsága érdekében is kiemelt fontosságú ezeknek a szervezeteknek a visszaszorítása. A Franciaország által vezetett intervenció legfőbb célja is ebben jelölhető meg. A kérdés csak az, hogy rendezhető-e a mali konfliktus, vagy beválik a jóslat, miszerint Mali Franciaország Afganisztánja lesz.
Az Iraki és a Mali hadműveletek összehasonlítása
Értekezésem utolsó fejezetében összehasonlító elemzést végzek az ?Operation Iraqi Freedom?(Iraki Szabadság hadművelet) és az ?Opération Serval? ( Serval hadművelet) hadműveletek tekintetében.
Megvizsgálva a két hadműveletet kijelenthető, hogy a főbb elgondolások mindkét hadművelet tekintetében megegyeztek. Ki kell emelni, hogy Irak és Mali esetében is a felvonuló intervenciós erők nagymértékű haditechnikai fölényben voltak az ellenálló erőkkel szemben. Ennek fényében a hadműveleti terveket alapvetően erre a tényre építették. Továbbá a gyors előrenyomulás, valamint a meglepetés erejére építő hadműveleti tervek tekintetében is találunk hasonlóságokat. A hadműveletek kezdeti szakaszát megvizsgálva látható, hogy a légierő előkészítő tevékenysége mindkét esetben megelőzte a szárazföldi erők bevetését. A légierő eszközeinek célpontjai mindkét esetben hasonlóak voltak. Ellenséges vezetési, kommunikációs pontok, raktárak, katonai bázisok. A légierő bevetését mindkét esetben szárazföldi hadműveletek követték, de a bevetett erők nagysága és alkalmazása eltérő képet mutat. Irak esetében komplex dandár-, illetve hadosztályszintű hadműveletek kerültek végrehajtásra, míg a mali konfliktus tekintetében a bevetett erők alkalmazása csak harcászati szintű műveletnek tekinthető.
A hadműveleti környezet
A hadműveleti környezetet vizsgálva megállapítható, hogy az országok fekvése és a környezeti tényezők tekintetében is találunk hasonlóságokat. Röviden jellemezném Irak, majd Mali katonaföldrajzi helyzetét. Kijelenthető, hogy mindkét ország területe meghaladja a 200 000 km2-t, ezért katonaföldrajzi szempontból a nagyméretű országok kategóriájába sorolhatóak.
Irak az Arab-félsziget északkeleti részén fekszik. Délről Szaúd-Arábia és Kuvait, nyugatról Jordánia, északnyugatról Szíria, északról Törökország, keletről pedig Irán határolja. Az országnak kijárata van a Perzsa (Arab)-öbölre. Határa északon Törökország és északkeleten Irán felé hegyvidékes területen húzódik. A délkeleti iráni határrész, a Tigris és az Eufrátesz folyók összefolyása a mocsaras Satt el-Arab. A Perzsa (Arab)-öböl keskeny parti sávja miatt Irak megközelíthetősége a nyílt tenger felől kedvezőtlen. Látható tehát, hogy az intervenciós erők felvonulásának lehetőségei korlátozottak voltak a hadműveletek megindítása előtt. A szárazföldi erők felvonulása ezért csak Kuvaiton és Törökországon keresztül volt megoldható. Törökország azonban megtagadta az engedélyt a csapatok felvonulásához, így a 4. hadosztály egységeinek is Kuvaiton keresztül kellett felvonulniuk, ami a hadműveleti tervek átdolgozását vonta maga után.
Az etnikai viszonyokat vizsgálva kijelenthető, hogy a népesség rendkívül heterogén összetételű. A különbségek egyrészről etnikai, míg másrészről vallási természetűek. Az etnikai megoszlás: a népesség 77%-a arab, 19%-a kurd, 2%-a török és 2%-a egyéb etnikum. Vallási hovatartozás szerint a lakosság 96%-a mohamedán, ennek 65%-a síita és 35%-a szunnita. Kijelenthető tehát, hogy az amerikai?brit csapatoknak a szélsőséges domborzati és éghajlati viszonyok mellett a társadalmi megosztottsággal is meg kellett küzdeniük.
A geopolitikai helyzetet vizsgálva kijelenthető, hogy Irak szomszédos államai nem érdekeltek a konfliktus mielőbbi rendezésében. Az ország északi szomszédja, Törökország a történelmi kurd?török szembenállás okán indít rendszeres akciókat az északon élő kurdok ellen, akik erre szintén erőszakkal válaszolnak. A gazdag Szaúd-Arábia és Kuvait pedig csak az ország kizsákmányolásában érdekelt. Szíria a jelenlegi polgárháborús helyzet által gyakorol befolyást Irak életére, ami az etnikai és a vallási különbségek megerősödésében ölt testet. Az iraki síita közösség a síita szíriai kormány oldalán harcol, míg Irak szunnita közössége a lázadók oldalán. Ennek köszönhetően Irak újból a polgárháború szélére sodródott. Újabb problémaként jelenik meg az országban egyre inkább megerősödő Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű csoport, amely egyre nagyobb területeken bír befolyással. A helyzetet tovább súlyosbítja a szervezet fő célja, vagyis az iraki al-Káida fellegvárának számító, szunniták által lakott Anbár tartomány összekapcsolása az észak-szíriai területekkel.[28]
Mali nyugat-afrikai állam. Hasonlóan Irakhoz, területének 65%-a sivatag. Északon az Ahaggar-hegység határolja. A középső területek a Niger folyó vidékén terülnek el. Délkeleten a Guineai-küszöb peremhegységei húzódnak. Tengerparttal nem rendelkezik. A felvonulás tekintetében ez nem fontos tényező, hiszen a bevetett francia intervenciós erők a szomszédos országokon keresztül vonultak fel.
A népesség ? Irakhoz hasonlóan ? rendkívül heterogén összetételű. A lakosság főbb nemzetiségi csoportjai: 50% mande, 17% fulani, 12% volta, 10% tuareg, 6% songhai és az itt élők 5%-a francia. A népesség jelentős része Maliban is muzulmán vallású. A muzulmán hívők arány 90%, míg 10% keresztény vagy egyéb vallású. Ki kell hangsúlyozni, hogy az elmúlt időszakban sok muzulmán hívő radikalizálódott, ami nagymértékben köszönhető az al-Káida térnyerésének a térségben. Ez a tényező nagymértékben hozzájárult a konfliktus kialakulásához, valamint az erőszak eszkalálódásához.[29]
A szemben álló erők
A szemben álló erők vizsgálatánál látni kell, hogy a két hadművelet tekintetében ezen a téren is jelentős különbségek mutatkoznak. Elmondható, hogy az iraki és a mali intervenció esetében is a felvonuló erőkkel csaknem megegyező számú ellenséges erő állt szemben. A legnagyobb különbség a szemben álló erők összetételében mutatkozik. Irak esetében az amerikai?brit csapatokkal szemben három fő részből felépülő iraki haderő sorakozott fel. Ez a három rész a reguláris erők, a Köztársasági Gárda ás a Baasz párthoz hű félkatonai erők, beleértve Szaddám Huszein személyes testőrségét is. Mali esetében a szemben álló erők csak a szélsőséges iszlamista csoportokra redukálódnak. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy Irak esetében a szemben álló erők legelszántabb, legradikálisabb része a gerillaharcot folytató irreguláris erők voltak. A mali konfliktus tekintetében is elmondható, hogy a francia csapatokkal szemben álló erők szintén az al-Káidához köthető szélsőséges iszlamista csoportok, amelyek az aszimmetrikus hadviselésre jellemző eljárásokkal veszik fel a harcot a technikai fölényben lévő intervenciós csapatokkal.
Az Iraki szabadság hadművelet kapcsán hangsúlyozni kell, hogy a hadműveletek a kormány megdöntésére irányultak, szemben a Mali hadműveletekkel, amelyek államstabilizáló műveletek. A hadműveletek viszonylag gyorsan és kevés áldozat árán érték el a kitűzött hadműveleti célokat. Az igazi háború azonban csak ezután kezdődött el. A megsemmisült reguláris erők helyét a gerilla harcmodort folytató irreguláris erők vették át. Sorozatosan hajtottak végre rajtaütéses és pokolgépes támadásokat a járőröző intervenciós csapatok ellen. A támadások célpontjai a katonák mellett az új iraki kormány, valamint az újonnan felállításra kerülő biztonsági erők tagjai voltak.
Mali esetében a szemben álló erők vizsgálatakor ki kell térni a líbiai konfliktus következményeire. Köztudott tény, hogy Líbiából nemzetközi zsoldos terroristák menekültek Algériába. Algériából a hegyvidéki utakat kihasználva átszivárogtak Észak-Maliba, ahol a szintén Algériából hozott fegyvereikkel harcba kezdtek a gyenge mali kormány ellen. Ki kell emelni, hogy a francia intervenciós erők megérkezése előtt a gyengén felszerelt és kiképzett mali haderő nem volt képes ellenállni a szélsőséges terrorista csoportoknak, valamint a szintén felfegyverkezett őslakos tuareg fegyveres csoportoknak. A helyzetet tovább súlyosbította a puccsot kirobbantó Sanogo százados és fegyveres katonáinak a tevékenysége. A francia erők bevetését megelőző gazdasági és politikai szankciók következtében a puccsista katonák, valamint a megosztott tuareg lakosság is hajlandó volt a tárgyalások megkezdésére a kormánnyal. Ennek köszönhetően a bevetett francia egységekkel megegyező számú, al-Káida által is támogatott szélsőséges fegyveres állt szemben.
Összegzés, záró gondolatok
A 21. század első éveiben olyan újfajta fenyegetésekkel, biztonsági kihívásokkal, valamint válsághelyzetekkel szembesült a nyugati világ, amilyenekre addig nem volt példa. Az újfajta kihívásokra a világ vezető államainak nem volt kész reagálási mechanizmusa. 2001. szeptember 11-e után új korszak kezdődött a biztonságpolitikában és a hadviselésben egyaránt. A terrorizmus veszélye rákényszerítette az Amerikai Egyesült Államokat, és a többi NATO-tagországot arra, hogy felülbírálják stratégiai koncepciójukat. Az új ellenség pedig egy újfajta háború megjelenését hozta magával. A terrorizmus elleni harc különbözik a történelem eddigi háborúitól, ugyanis az ellenség által használt harceljárások kívül esnek a hagyományos katonai doktrínák elvein.
Az afganisztáni és az iraki háború tanulságai jó példával szolgáltak arra, hogy a haditechnikai fölényt ellensúlyozni hivatott aszimmetrikus hadviselés még a világ legfejlettebb hadseregének harci gépezetét is képes rendkívüli nehézségek elé állítani. Az iraki háború eseményeit megvizsgálva láthatjuk, hogy a reguláris erők legyőzése önmagában nem jelenti az ellenség megsemmisülését. A mali konfliktus kitörésekor számos biztonságpolitikai szakértő vont párhuzamot Irak és Afganisztán, illetve Mali között. A szemben álló erők köthetők az al-Káida helyi szárnyához, és az alkalmazott hadviselési eljárások nagymértékben hasonlítanak az iraki hadszíntéren tapasztaltakra. Reméljük, hogy Franciaország ? tanulva az iraki, illetve az afganisztáni háború tapasztalataiból ? nem süllyed bele Mali mocsarába, és nem kell újabb elhúzódó háborúra készülni az afrikai kontinensen.
A tanulmány szerzője az NKE HHK honvéd tisztjelölt hallgatója. A tanulmány elsőként a Honvédségi Szemle 2014/5. számában jelent meg.
Felhasznált irodalom
Az iraki háború. John Keegan, Európa Kiadó, Budapest, 2004.
Irak ? Háborúra ítélve. Andor László?Tálas Péter?Valki László, Zrínyi kiadó, Budapest, 2004.
Al-Kaida a terror árnyéka. Jason Burke, HVG Kiadó Rt., 2004.
A terrorizmus anatómiája. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2006.
Válaszok a terrorizmusra, avagy van-e út az afganisztáni vadászattól a fenntartható globalizációig. SVKH-Chartapress, Budapest, 2002.
A támadás terve. Bob Woodward, Geopen Kiadó, Budapest, 2004.
Besenyő János őrnagy. Az al-Kaida térnyerése a Maghreb régióban, In: Sereg Szemle 8. évfolyam, 3. szám, 2010. július?szeptember.
Kis-Benedek József ezredes. Az iraki háború hírszerzési tapasztalatai, In: Felderítő Szemle 2. évfolyam 2. szám, 2003.
Dr. Jakus János alezredes?Ombódy Károly. Az Irak elleni koalíciós háború lefolyása és a hadművelet elsődleges tapasztalatai, In: Felderítő Szemle 2. évfolyam 2. szám, 2003. július.
Németh József. Irak Szaddám bukása után, In: Szakmai szemle 2007. 1. szám.
Dr. Resperger István alezredes. Az Iraki Szabadság Hadművelet, 2003.
Besenyő János őrnagy. Az afrikai konfliktusok és kezelésük sajátosságai, a békefenntartó műveletekben szerzett tapasztalatok, In: Felderítő Szemle 7. évfolyam 3. szám.
Dr. Besenyő János alezredes. Háború Európa előterében: A mali krízis.
Besenyő János?Hetényi Soma. A francia Afrika-politika változása, In: Sereg Szemle 9. évfolyam, 3?4. szám, 2011. július?december.
Dr. Besenyő János alezredes. Újabb válsággóc Afrikában: Mali, In: Honvédségi Szemle, 140. évfolyam, 2012/5. szám
William Kristol and Others: Toward a Comprehensive Startegy. A letter to the President.
Olivier Roy. The intervention trap, In: New statesman, 1-7 February 2013.
International Debates. Is the Obama Administration Pursuing a Sound Policy in Dealing with the turmoil in Mali? Mar2013, Vol. 11 Issue 3, p35-54. 20p.
International Debates. U.S. Policy Toward Mali, vol. 11 Issue 3, p12-22. 11p.
Stephen Smith. France in Afrika: A new chapter? In: Current history, May 2013, Vol. 112 Issue 754, p163-168. 6p.
The Alliance?s New Strategic Concept. NATO Summit 1991. november 7?8.
Defense Strategy for the 1990s, SecDef Histories – Richard Cheney- United States Department of Defense.
Department of Defense, Quadrennial Defense Review Report 2001.09.30.
The National Security Strategy of the United States of Amerika 2002. szeptember.
[1] John Keegan: Az iraki háború, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004, 150.
[2] The National Security Strategy of the United States of Amerika 2002. szeptember
[3] Válaszok a terrorizmusra, avagy van-e út az afganisztáni vadászattól a fenntartható globalizációig, SVKH-Chartapress, Budapest, 2002, 59.
[4] Bob Woodword: A támadás terve, Geopen Kiadó, Budapest, 2004, 70.
[5] William Kristol and Others: Toward a Comprehensive Startegy. A letter to the President
[6] John Keegan: Az iraki háború, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004, 200.
[7] Ibid., p.203.
[8] Ibid., p.262.
[9] Szakmai szemle 2007. 1. szám, Németh József: Irak Szaddam bukása után.
[10] Felderítő Szemle 2. évfolyam 2. szám, 2003. július, Dr. Jakus János alezredes ? Ombódy Károly alezredes: Az Irak elleni koalíciós háború lefolyása és a hadművelet elsődleges tapasztalatai.
[11] Dr. Resperger István alezredes: Az Iraki Szabadság Hadművelet, Budapest?Hamburg, 2003.
[12] Szakmai szemle 2007. 1. szám, Németh József: Irak Szaddam bukása után.
[13] Felderítő szemle 7. évfolyam 3. szám, Besenyő János őrnagy: Az afrikai konfliktusok és kezelésük sajátosságai, a békefenntartó műveletekben szerzett tapasztalatok.
[14] New Statesman: 1-7 February 2013, Olivier Roy: The intervention trap.
[15] Dr. Besenyő János alezredes: Háború Európa előterében: A mali krízis.
[16] http://www.nctc.gov/site/index.html; letöltés: 2013.10.02.
[17] MNLA (National Movement for the Liberation of Azawad)
[18] http://www.un.org/News/Press/docs/2012/sc10789.doc.htm; letöltve: 2013.10.05.
[19] http://www.un.org/News/Press/docs/2012/sc10870.doc.htm; letöltve: 2013.10.05.
[20] International Debates: Mar 2013, Vol. 11 Issue 3, p35-54. 20p. Is the Obama Administration Pursuing a Sound Policy in Dealing with the turmoil in Mali?
[21] 2/4 2013, vol. 181 Issue4, p20-23. 4 In and out of Afrika.
[22] http://www.expatica.com/fr/news/french-news/two-weeks-of-french-intervention-in-mali_256661.html; letöltés: 2013.10.20.
[23] http://www.theguardian.com/world/2013/jan/16/french-ground-operations-mali-underway; letöltés: 2013.10.20.
[24] Dr. Besenyő János alezredes: Háború Európa előterében: A mali krízis
[25] http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-21121262; letöltés: 2013.10.21.
[26] http://summits.au.int/en/20thsummit/events/donors-conference-mali; letöltés: 2013.10.21.
[27] European Union External Action Service http://eeas.europa.eu/csdp/missions-and-operations/eutm-mali/; letöltés: 2013.10.23.
[28] http://edition.cnn.com/AFRICA/; letöltés: 2013.11.06.
[29] Dr. Besenyő János alezredes: Háború Európa előterében: A mali krízis.
Kiemelt témák
