A Szovjetunió fennállása alatt a központi vezetés pontosan megtervezett és kivitelezett politikával nyomta el a kisebbségi problémákat a tagköztársaságokban. Az állam hanyatlásával és felbomlásával azonban a feszültségek idővel mind felszínre kerültek. Az egyik ilyen befagyott konfliktus ? Ukrajna ? mindenki számára ismert, azonban a Kaukázusban található hegyi-karabahi viszály kevesebb figyelmet kap.

A Kaukázus déli részén, Azerbajdzsán területén fekszik a nemzetközileg el nem ismert Hegyi-Karabahi Köztársaság. A régióban az 1920-as években a Szovjetunió alapította meg az örmény többségű autonóm köztársaságot az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság részeként. A szovjet hatalom gyengülésével már 1988-ban háború tört ki Azerbajdzsán és Örményország között, és a felek orosz közvetítéssel csak 1994-ben tudtak tűzszüneti megállapodást kötni. Ekkorra Örményország nem csak az enkláve területét foglalta el, de egy sávban már azon kívül is bevonult azeri területekre, ütközőzónát létrehozva. A békeszerződés a mai napig nem született meg, a tűzszünetet ugyanis mindkét fél rendszeresen megszegi. Az elmúlt 20 évben számos elképzelés felmerült, mint lehetséges megoldás ? ilyen volt például a két állam közötti területcsere , vagy egy közös állam létrehozása ?, de a felek egyelőre nem jutottak kompromisszumra.

A konfliktusban 2006 körül bekövetkezett enyhülés már a múlté; bár korábban is gyakran előfordultak halálesetek, az elmúlt években ezek száma jelentősen megnőtt. A 2014-es év során hatvanan haltak meg az összecsapásokban, míg novemberben az atrocitások addig súlyosbodtak, hogy az azeri hadsereg lelőtt egy örmény Mi-24 harci helikoptert. A konfliktus miatt a két állam határozott háborús retorikával él, a 2010-es évektől pedig mindketten erőteljes fegyverkezésbe kezdtek. Örményország védelmi költségvetése 2012-ben 400 millió dollár volt, míg Azerbajdzsáné 3,74 milliárd dollárra nőtt. Örményország ? gyengébb gazdasági helyzetéből kifolyóan ? kisebb költségvetését elméletben ellensúlyozhatja az, hogy az ország tagja az Oroszországot is magában foglaló Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, amely egy esetleges támadás esetén a kollektív védelem elvének megfelelően köteles lenne a segítségére sietni. A biztonsági helyzet súlyosbodása már csak azért is riasztó, mert a vitatott területeken nincsenek nemzetközi békefenntartó erők. Az egyetlen hivatalos nemzetközi platform, az EBESZ Minszk csoportja Franciaország, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével a konfliktus féken tartását és megoldását tűzte ki célul, azonban a csoport eredményeit egyelőre nehéz megítélni. Igaz ugyan, hogy a két ország között nem tört ki nyílt háború, de Azerbajdzsán többször is azzal vádolta a szervezetet, hogy elfogultak Örményország és a jelenlegi status quo irányában. Az atrocitások és a halálesetek pedig még napjainkban is gyakoriak ? két örmény katona például a november 13-i összecsapásokban vesztette életét, tovább növelve a konfliktus által követelt áldozatok számát (eddig nagyjából 30 000 halott).

A két ország konfliktusa az eddigi viselkedésük alapján ? mind a retorika, mind a fegyverkezés terén az elrettentésre és a háborúra történő készülés ? nem valószínű, hogy külső szereplők nélkül megoldódik. Habár az Egyesült Államok és Oroszország is tagja az EBESZ Minszk csoportnak, a két állam haditechnikai eszközök terén mégis a térség országainak fő kereskedelmi partnerei közé tartozik. A regionális hatalmak közül az Örményországgal nyugatról határos Törökország várhatóan nem fog vezető szerepet játszani az örmény-azeri konfliktus megoldásában, a két ország egymással való kapcsolata ugyanis ehhez nem túl ideális. Ankara Bakuval áll közelebbi kapcsolatban gazdaságilag és katonailag is, nem beszélve a közelmúlt történelmi sérelméről, az örmény népirtás elismerésének vitájáról. Emiatt Törökország nem lenne megfelelő a közvetítő szerepre. Grúzia hasonló helyzetük miatt szintén Azerbajdzsánnal működik együtt [1], így a kooperáció miatt számára előnyös, ha utóbbi minimalizálja kapcsolatait Örményországgal. A déli szomszéd Irán számára a nemzetközi erők jelentős fellépésének hiánya a kívánatos. Az Európai Unió, bár a Keleti Partnerség részeként szomszédságpolitikájában foglalkozik Örményországgal és Azerbajdzsánnal is, nem kíván aktívan részt venni a békefolyamatban.

A 2014 óta tartó ukrán válság még tovább mélyítette a két állam közötti nézeteltérést. Míg Baku az ukrán vezetést támogatóan lép fel, addig Jereván a szeparatistákat és Oroszországot támogatja a kérdésben. A válsággal kapcsolatban azonban mindkét államnak jogosan vannak aggodalmai: míg Örményország attól tart, hogy Azerbajdzsán a hatalmas nemzetközi figyelmet kapott poszt-szovjet krízis miatt felrúghatja a kialakult helyzetet, utóbbiban az ébreszthet nyugtalanságot, hogy a Krím-félszigeten történt eseményekből kiindulva módosulhatnak a Szovjetunió felbomlása után létrejött határok. 2015 novemberében az örmény média hírt adott egy bizonyos Bako Sahakyan ? a Hegyi-Karabahi Köztársaság nemzetközileg el nem ismert kormánya képviselőjének ? moszkvai látogatásáról, ami további indulatok szült. Azerbajdzsán azonnal elítélte az eseményt, sérelmezve azt, hogy így propagálják a konfliktusos terület helyzetét. Az azerbajdzsáni külügyminisztérium szerint az ilyen esetek hátráltatják a békefolyamatot. A jelenlegi feszültségek és katonai atrocitások alapján a konfliktus megoldása nem a közeljövőben fog bekövetkezni, hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy még a mindennapos incidensek visszaszorítása is komoly feladat.

[1] Mindkét ország az orosz befolyás visszaszorításáért küzd, valamint az államuk területi integritásának megbontásával állnak szemben (Grúzia Dél-Oszétia és Abházia miatt).