Az egyik legfontosabb bilaterális kapcsolat a XXI. században az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság között van, ennek alakulása a világgazdaságban szinte mindenre kihat, de leginkább Európa, és azon belül Németország jövőjét határozhatja meg. Az elmúlt évtizedekben többnyire kiszámítható volt az amerikai és kínai viszony. Viszont Donald Trump elnökké választása miatt azonban igazán kiszámíthatatlanná vált.
Már Trump kampányában elhangzottak Kínát kritizáló vélemények, de a kapcsolat nagymértékű romlása december elején kezdődött azzal, hogy kiderült: Trump beszélt telefonon Caj Jing-vennel (Tsai Ing-wen), a tajvani elnökkel. Az amerikai elnök és a tajvani vezető között közel négy évtizede nem volt hivatalos érintkezés. Ugyanis a Kínai Népköztársasággal Nixon elnöksége alatt elindult a kapcsolat normalizálása, majd 1979-ben Jimmy Carter elnöksége során az Egyesült Államok diplomácia kapcsolatot létesített velük, és elismerte az egy Kína elvet, vagyis azt, hogy egy kínai állam van, és Pekingben található a legitim vezetése.
Tehát Trump lépése nem meglepő módon felingerelte a kínai vezetést. Ezt tovább tetézte azzal, hogy egy televíziós interjúban kijelentette, nem kellene ragaszkodni az egy Kína elvhez, annak elismeréséért cserébe pedig Kínától egy kedvező üzletet szeretne. Az alku tárgya között említette az amerikai termékek kisebb mértékű megadóztatását, a dél-kínai-tengeri kínai terjeszkedés visszaszorítását, az észak-koreai nukleáris program megfékezését Kína által. A kínai válasz ez esetben nem maradt el, az amerikai elnököt egy tájékozatlan gyerekhez hasonlították, és közölték, hogy van, ami nem alku tárgya, az egy Kína elv márpedig ilyen.
Kína Tajvan kapcsán nem várt ki, hanem egyből megszólalt, ez azért volt így, mert a kínai nép szemében Tajvan a kínai egység része. Tajvanban tavaly kormányváltás volt, a kormányzóvá vált Demokratikus Haladó Párt (DPP), azonban visszautasította az egy Kína elvet elfogadó 1992-es konszenzus elismerését. Ez aggodalommal töltötte el Pekinget, mert tartanak attól, hogy az új kormány titkolt szándéka a függetlenség elérése. Amennyiben Tajvan kimondaná függetlenségét Kína erővel visszafoglalná az által ez esetben szakadár tartománynak vélt szigetet. Trump valószínűleg rájött, hogy ez nem alku tárgya, ez egy vörös vonal, vagyis egy olyan kritikus vonal melynek átlépése kemény kínai reakciókat váltana ki.
Idén január elején a Liaoning kínai repülőgép-hordozó a Dél-kínai-tengeren fegyvereket és felszereléseket tesztelt. A tesztelés végeztével, visszatérte során behajózott a Tajvani-szorosba, és áthaladt Tajvan légvédelmi azonosítási zónáján, ezt Tajvan erődemonstrációként értelmezte. Kína lépésére válaszul egy potenciális kínai invázió megfelelő kezelését szimuláló hadgyakorlatot tartott a tajvani hadsereg. Persze az ilyen jellegű gyakorlatok szinte mindennaposak a sziget életében, hiszen a tajvani hadseregnek a kínai invázió elleni védekezés fő feladata, de a hadgyakorlat kezdetének az időzítése egyértelművé tette, hogy ez egy konkrét válaszlépés. A Liaoning már többször áthaladt a Tajvani-szoroson, ám az ilyen tajvani reakciók nem voltak jellemzőek, feltehetőleg Trump bátorítása állhatott a háttérben.
Trump beiktatásán Jü Sji-kun (Yu Shyi-kun) volt tajvani kormányfő vezetésével egy tajvani küldöttség is részt vett. Peking arra figyelmeztette Washingtont, hogy tartsák szem előtt a közös alapvető érdekeket, és törekedjenek a konfrontációmentes együttműködésre.
A beiktatás után közel két hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az amerikai elnök felvegye a kapcsolatot a kínai elnökkel. Donald Trump levelet küldött Hszi Csin-ping-nek (Xi Jinping), melyben megköszönte a kínai gratulációt az elnökké választásához, és sikerekben gazdag évet kívánt a kínai holdújév ünnepe alkalmából. A levélben kifejezte azon reményét, hogy az Egyesült Államok és Kína számára egyaránt hasznos konstruktív kapcsolatot fejlesztenek ki.
Február kilencedikén a két elnök végül hosszas beszélgetést folytatott telefonon. Trump kifejezte egyetértését az egy Kína politikával, és számos más kérdést is megvitattak. A telefonbeszélgetés egy pozitív lépésként volt értékelhető a kétoldalú viszony jobbá tételében. Véleményem szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy Kína más álláspontot vegyen fel Észak-Koreával szemben.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak legnagyobb kereskedelmi partnere Kína. Éppen emiatt egyedül csak Kína képes igazán hatni az észak-koreai vezetésre, hogy rakéta és nukleáris kísérleteivel hagyjon fel. Kína első nyomásgyakorlása tavaly tavasszal kezdődött, mikor ideiglenesen felfüggesztették a szomszédjukból érkező szénimportot. 2016 szeptemberében Észak-Koreában kísérleti robbantást hajtottak végre, erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa ősz végén Kína és az Egyesült Államok által közösen kidolgozott szankciókkal válaszolt. A szankciók célja az ország exportból származó bevételeinek jelentős csökkentése volt. Ennek ellenére Kína idén januárban ismét nagyobb mennyiségű szénszállítmányt engedélyezett Észak-Koreából. Trump érvelése tehát ez esetben teljesen helytálló volt, Kína nagyban hozzájárulhatott volna a helyzet megváltozásához a szomszédjára történő nyomásgyakorlással, de ezt nem tette meg. Idén februárban Észak-Korea egy újabb kísérletet hajtott végre ballisztikus rakétával, ez az esemény megváltoztatta az addigi kínai álláspontot. Kína reakciója kemény volt, felfüggesztette év végéig a teljes észak-koreai szénimportját. Az, hogy csak egy ballisztikus rakétakísérlet miatt hozták meg ezt a döntést nem esélyes, Trump szerepe is közrejátszhatott, hiszen így tehettek neki egy igen erőteljes gesztust. A kínai reakció mögött található még egy fontos tény: Kína tart attól, hogy a rakétakísérletekre válaszul az Egyesült Államok a tervezettnél hamarabb telepíti a nagy hatótávolságú radarok miatt Kína számára fenyegető THAAD rakétavédelmi rendszerét Dél-Koreába. Ez pedig beindíthatna egy újabb fegyverkezési versenyt a térségben.
2016 decemberében Kína elfogott egy amerikai tengeralattjáró drónt (UUV), mely ellenőrzéseket végzett a Dél-kínai-tengeren. Donald Trump egyből aggodalmának adott hangot, és megvádolta Kínát a drón ellopásával. A kínai hatóságok végül visszaadták a tengeralattjáró drónt, és helytelenítették Trump megközelítését, ugyanis szerintük nem megfelelő módon kezelte az ügyet, és csak felfújta azt.
Az ehhez hasonló események jelzik azt, hogy bármi konfliktust okozhat Kína és az Egyesült Államok között. Tehát a két ország viszonya a februári pozitív hangvételű üzenetek ellenére még továbbra is rengeteg kockázatot és ellentétet rejt magában.
Trump személye, és stílusa, mint alapvető kockázat
Donald Trumpot kettősség határozza meg. Bár sokan számítottak arra, hogy mire Trump elnök lesz, addigra megváltozik a kommunikációja, ám elnöki beiktatása óta is folyamatosan posztol a Twitteren. Twitter diplomáciája az elnökválasztási kampány alatt már megszokott stílusban történik, mindenki számára érthető, és gyakran nyers módon megmondja, amit gondol, sok esetben nem kis megdöbbenést keltve. Ezzel szinte teljesen szemben áll a február végi kongresszusi beszéde, mely során főként a belpolitikai terveit vázolta fel. A beszédet nem csak a republikánusok, hanem a demokraták egy része is elismerte, sőt még a rendkívül megosztott amerikai közvélemény is pozitívan értékelte.
Trump nem racionális módon áll a konfliktusokhoz. Megpróbálja felmérni a tárgyalópartnerét, megtalálni azt a határt ameddig elmehet, ezt egyes üzenetekre adott reakciókból vonja le, ugyanazt a stratégiát alkalmazza, mint amit az üzleti világban megszokott. Meglátásom szerint kínai oldal ez esetben bölcsen jár el, mert a kivárást választotta, ugyanakkor ez nem tartható fenn csak addig, míg a hazai, kínai közvélemény türelme el nem fogy, ugyanis a kínai nép nem tűri, hogy bárki megalázza őket.
A kereskedelmi háború esélye
Trump már korábban, a kampánya során utalt arra, hogy a korábbi kereskedelmi szerződéseket nem tartja megfelelőnek, és magukat a multilaterális kereskedelmi megállapodásokat pedig nem fogja betartani. Ezt a szóbeli ígéretét végül el is kezdte megvalósítani, első munkanapján egy elnöki rendelettel kivonultatta az Egyesült Államokat a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból (TPP). A TPP-ben 12 ország (az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr, és Vietnám) alkotott volna szabadkereskedelmi együttműködést. Mint a térképen is jól kivehető az egyezményből kihagyták a csendes-óceáni térség egyik nagy motorját Kínát, ez szándékos volt, ugyanis Barack Obama amerikai és Abe Sinzó japán elnök ezzel az együttműködéssel kívánta ellensúlyozni Kína térségbeli egyre jobban kibontakozó dominanciáját. Trump ha tényleg meg akarta volna Kínát gyengíteni, akkor ezzel megtehette volna, valószínűleg fontosabb volt számára az amerikai munkásoknak tett választási ígérete, vagy esetleg más, általa hatásosabbnak gondolt módbeli elképzelései vannak.
A TPP-ből való kihátrálás egy óriási hibának tűnik eddig. Az USA saját versenyképességét növelte volna, de ehelyett a kínai vízió kezd érvényesülni. A TPP és TTIP ellen a kínai vezetés megtervezte az új selyemút stratégiáját, mely főként nyugatra nyit, Ázsia és Európa országaira koncentrálódik. Kína viszont a tőle keletre található csendes-óceáni államokkal is sikeresen építhet ki kapcsolatokat, például az amerikai cserbenhagyást hangsúlyozva. Eddig úgy tűnik, hogy sikeresen tudja magához vonzani a térség országait. Már felvetődött az az ötlet is, hogy a TPP-t nem szabad annyiban hagyni, csak meg kellene hívni bele olyan nagy országokat, akik kimaradtak, ilyen Kína ás Indonézia.
Milyen elképzelései lehetnek az Egyesült Államok elnökének a multilateralizmus helyett? Minél jobb bilaterális megállapodások, és a multilaterális szerződések erős pozícióból való újratárgyalása az amerikaiak számára kedvezőbb feltételek elérése érdekében. Lesznek országok, melyek tárgyalóasztalhoz fognak ülni, ilyen lehet a feltételezések szerint majd Mexikó, Kína azonban nem Mexikó súlyú ország, kérdés, hogy mit fognak lépni. Ha elutasítják a tárgyalásokat, és az Egyesült Államok számára jobb feltételeket, akkor pedig jöhet a kereskedelmi háború. A kereskedelmi háborúnak egy vesztese lehet, az Egyesült Államok.
Kínát sokan a jüan árfolyamának manipulálásával vádolják. A manipulálás versenyelőnyhöz juttatná Kínát, valutája leértékelésével az exportot támogatná, és Trump elnök szerint további amerikai munkahelyeket venne el. Igaz, hogy tavaly gyengült a jüan a dollárral szemben, de ez a kínai gazdaság növekedésében történő lassulásnak, és a dollár nagyfokú erősödésének köszönhető, nem pedig annak, hogy a kínai kormányzat beavatkozott volna. Az utóbbi években épp ezzel ellentétes volt a tendencia, a jüan árfolyamát megtámasztani akarták.
Kínát megvádolhatják még azzal is, hogy magasabb importvámokat alkalmaz az amerikai termékekre, mint az Egyesült Államok a kínaiakra. Ebből következik, hogy válaszul az Egyesült Államoknak magasabb importvámot kell kivetni. Ez a lépés érzékenyen érinthetné Kínát, mert jelenleg a kínai gazdaságban egy reformfolyamatot próbálnak meg végrehajtani. Az importvám az Egyesült Államokat szintén megterhelné. Elméletileg védővámok hatására gazdasági ágazatok támadhatnak fel, ám valószínűbb forgatókönyv az, hogy ez nem fog megvalósulni. Amint Kína a védővámok hatására visszább szorul, más ázsiai potenciális beszállítók átvehetik helyét. Mindenkire pedig nem lehet védővámot kivetni. Arról nem is beszélve, hogy az importfüggő nagyobb amerikai kereskedelmi láncoknak ártana az importvám, és fogyasztói áremelkedéshez is vezetne.
A Dél-kínai-tenger térségének gócpontjai
A Dél-kínai-tenger komoly feszültségeknek ad otthont, melyek az elmúlt néhány évben a korábbiakhoz képest is felerősödtek. Ennek elsősorban a Dél-kínai-tengerért folytatott küzdelem az oka. Nem csak Kína vágyik erre a földgáz- és kőolajlelőhelyekben gazdag, halászat tekintetében kiváló és stratégiai fontosságú területre, ami egyben a világ egyik legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala is, hanem Tajvan, Brunei, Malajzia, Vietnám, és a Fülöp-szigetek is. A helyzetet csak fokozza az, hogy az Egyesült Államok számos térségbeli országot támogat, nem csak szavakban, hanem az elmúlt években növekedést mutató fegyverexporttal is, ez a térség az egyik ütközőzóna a két nagyhatalom között.
Kína fokozatosan erősíti haditengerészetét, és a Dél-kínai-tenger számos vitatott hovatartozású szigetén több katonai bázist létesített. Ezt a térség többi országa a védelmi kiadásaik növelésével próbálja meg egyensúlyozni. A konfliktus azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis a Dél-kínai-tenger térségének többi országa alapvetően nem csak Kínával áll szemben, hanem mint ahogy a térkép is mutatja, vannak múltbéli egymással szembeni sérelmeik is. Ezeket bár látszólag rendezték az ENSZ Tengerjogi Egyezményének (UNCLOS) segítségével, és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) által, de a térség együttműködése törékeny. Az ASEAN megosztottá válhat.
A második világháború óta az Egyesült Államok haditengerészete jelentős flottát állomásoztat a Csendes-óceánon. Ezt a flottát az utóbbi években bővítették, hogy az erőegyensúly ne tolódjon el Kína javára.
Az amerikai elnök főtanácsadója és vezető stratégája, Steve Bannon szerint Kína egy agresszív terjeszkedő hatalom, és az elkövetkező 10 éven belül háború lesz a Dél-kínai-tengeren, a vitatott hovatartozású szigetek és zátonyok miatt. A kínaiak által épített mesterséges szigetek blokádja valóban konfrontációt idézhetne elő.
Steve Bannon: elnöki főtanácsadó, a nemzetbiztonsági tanácsnak tagja. Korábban a Breitbart News amerikai jobboldali híroldal vezérigazgatója. Több évet töltött az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészeténél, innen származik személyes kötődése a Csendes-óceán térségéhez, ugyanis a USS Paul F. Foster nevű rombolón szolgált, a csendes-óceáni flottában.
Bármely konfliktus esetén a térségben nem lenne biztosított a szabad hajózás, ezen a rendkívül fontos a Csendes-óceánt az Indai-óceánnal összekötő tengeren, ahol évente ötezer milliárd dollár értékű árut szállítanak.
Egy kínai amerikai kereskedelmi háború lehetséges hatásai ránk nézve
Nem tudjuk, hogy az Európai Unió hogyan reagálna egy kínai-amerikai kereskedelmi háborúra. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti viszony továbbra is feszültségekkel terhelt, hiába utazott ide az Egyesült Államokból James Mattis védelmi miniszter, Rex Tillerson külügyminiszter, vagy például Mike Pence alelnök, a Trump által okozott negatív légkört nem sikerült még helyrehozni, továbbra is vannak nézeteltérések, például a védelmi kiadások tekintetében. Ha Jean-Claude Junckeren, az Európai Bizottság elnökén múlik, Európa nem fog engedni az amerikai követeléseknek, ez pedig további kiszámíthatatlan lépéseket válthat ki Trumpból.
Január végén Trump kereskedelmi főtanácsadója Peter Navarro Kínához hasonló árfolyam manipulálással vádolta meg Németországot. Véleménye szerint az euró azért ?durván alulértékelt?, mert ez által Németország versenyelőnyre tesz szert az Egyesült Államokkal, és az Európai Uniós kereskedelmi partnereivel szemben. Kifejtette azt is, hogy Németország a legfőbb akadálya az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrehozandó szabadkereskedelmi térség tervének, vagyis a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségnek (TTIP). Angela Merkel német kancellár azonnal elutasította a vádakat, és hangsúlyozta, hogy az Európai Központi Bank független monetáris politikát folytat. Merkel Trumppal ellentétben támogatja az új szabadkereskedelmi megállapodások megkötését, szerinte az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) mintául szolgálhat a későbbi egyezményekhez.
Peter Navarro a Fehér Ház Nemzeti Kereskedelmi Tanácsának vezetője, Trump kereskedelmi főtanácsadója, radikális nézeteket valló közgazdász. Számos Kínáról szóló könyv szerzője, és dokumentumfilm rendezője. Ő Trump Kína-ellenes vonalának egyik legfőbb képviselője, szerinte az amerikai gyárbezárások, és sokmilliós munkanélküliség Kínának köszönhető. Nem hisz a komparatív előnyök elméletében, véleménye szerint Kína és az Egyesült Államok nem erősíthetik egymást egyszerre, épp ezért bármilyen eszközzel meg kell védeni az Államokat Kínától.
Trump év elején kijelentette, hogy ?az Európai Unió csupán eszköz Németország számára?, a német bevándorlási politika pedig egy ?katasztrofális hiba? volt. A Bildnek adott nyilatkozatában pedig egy német autókra kivetett 35%-os importvámról beszélt. Az árfolyam manipulálás vádja, és az importvámok kivetésének emlegetése Kínát és Németországot közös csoportba helyezte. A német-amerikai a viszonyokban komoly problémák lehetősége merült fel, Barack Obama előző elnök Németország politikájához viszonyítva van egy jelentős romlás, mondhatnánk azt is, hogy Donald Trump szemében Németország Európa Kínája.
Németország továbbra is együttműködik az Egyesült Államokkal, hatalmas a két ország közötti kereskedelem, a német export legfőbb célállomása az Egyesült Államok. Azonban változó tendenciaként értelmezhető, hogy jelenleg gazdaságilag Kínával épít ki egyre szorosabb kapcsolatot, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Kína vált Németország legnagyobb külkereskedelmi partnerévé a két ország közötti 170 milliárd eurós külkereskedelmi forgalommal, e tekintetben tehát átvette az Egyesült Államoktól az első helyét. Éppen emiatt Németország érdekelté vált az ?egy övezet, egy út? megvalósításában.
Magyarország nyitott gazdaságú ország. Hazánk exporttevékenységét fokozatosan növelni akarja a kormány, és ennek kedvezne a kínai közvetlen kapcsolat erősítése. Közvetett módon mivel Németország a magyar gazdaság legfontosabb gazdasági partnere, a német-kínai viszony alakulása is meghatározza hazánk külkereskedelmét.
Összegzés
Kína regionális erő, mely kezd kibontakozni. Nem kíván egyelőre csendőr lenni, és valószínűleg nem is fog az emberi jogi alapú intervencionalizmus harcosává válni. Sokkal inkább gazdasági érdekeit fogja képviselni, és megvédeni, valamint a regionális stabilitás fenntartásában lesz érdekelt, a kereskedelmi útvonalai biztonsága miatt. Ilyen például a tengerek biztosítása a kereskedelem folytonosságáért és kőolajimport dependencia miatt, vagy a szárazföldi biztonság a földgázvezetékek és vasúthálózatok miatt. Az ?egy övezet, egy út? terv nem csak a kínai gazdaságot, hanem a régiók közötti együttműködést is fellendítené, a gazdasági kapcsolatok mélyülésével a felek a békében lesznek érdekeltek. Kína viszont, hogy képes legyen az új útvonalak biztosítására katonai eszközökkel, valószínűleg továbbra is növelnie kell a védelmi költségvetését, és a mostaninál jóval nagyobb mértékben.
Védelmi szövetségről konkrétan nem beszélhetünk, viszont ha Kína tovább erősödik később az USA térségbeli szövetségesei Kína felé fordulhatnak az Egyesült Államok ellenében, Japán kivételével.
Az Egyesült Államoknak fontosabb Kína, mint, hogy kereskedelmi háború legyen, nem tudja a feldolgozóiparát pillanatok alatt feltámasztani vagy helyrehozni, így tovább fog függni Kínától. Viszont a nyugati technológia addig kell csak Kínának, amíg ki nem fejleszti a sajátját, tehát van egy egyre inkább csökkenő interdependencia.
A kínai tőkebefektetések most kezdenek beérni. A globális hegemóniát gazdaságilag akarja elérni. Washingtoni vélemények szerint Kína egy alternatív világrendet akar létrehozni, ahogy a kínaiak maguk indokolnak, csak egy piaci rés betömése zajlik, szerintük az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) nem az IMF alternatívája. Azonban, az 57 tagállammal alapított Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz egyre többen akarnak csatlakozni, még olyan országok is, mint például Kanada. Ez a nemzetközi pénzintézet a hivatalos kínai állásponttal ellentétben egyre inkább versenytársává, vagy alternatívájává kezd válni az Egyesült Államokban található pénzintézeteknek.
USA és Kína konfliktus rendkívül káros lenne a világ számára. A kor nagy kihívásaira csak együttműködve tudnának megfelelően reagálni, és helytállni. Mindkét félnek alapvető érdeke kellene, hogy legyen a kapcsolatok tényleges helyreállítása.
A művelet első részeként a koalíciós erők 
Az ENSZ adatai szerint a városból kitelepítettek száma az offenzíva végére elérheti a 400 000 főt, ez nagyjából a Nyugat-Moszulban élők felét jelenti. Eddig 160 000-en menekültek el otthonukból a hadművelet kezdete óta. Az 
