25.7 C
Budapest
2026 június 22. hétfő 19:00
Kezdőlap Blog Oldal 65

Szakkollégiumi Esték: Izrael – Esélyek a kétállami megállapodásra

Szerző:
BSZK
-
0

2017. március 22-én került megrendezésre a Szakkollégiumi Esték rendezvénysorozat első előadása a tavaszi félévben, melynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépülete adott otthont. Az előadó, Vay Bernát Dániel, a Biztonságpolitikai Szakkollégium tagja, bemutatta az arab-izraeli és azon belül is a palesztin-izraeli kapcsolatok konfliktusforrásait; feltárta azokat a tényezőket, amelyek nehezítik politikai és össztársadalmi szinten a felek közti együttműködést és megbékélést.

Az előadás fő kérdése az volt, hogy mik a lehetőségei a – nemzetközi környezetben népszerű megoldási javaslatként szorgalmazott – kétállami megállapodásnak az izraeli és a palesztin felek közt.

A választ segítő előadás során elsősorban olyan alapfogalmak kerültek kifejtésre mint az állam és annak betöltendő feladatai, részei és kritériumai, továbbá milyen történelmi gyökerei vannak a cionizmusnak és az önálló zsidó állam létének.

Másodsorban azok a szimbolikus és politikai kérdésekre tért ki az előadó, amelyek a mai napig akadályai a felek közti megegyezésnek a konfliktus rendezését illetően. Ezek a területek a határok kérdése, amelyek az arab-izraeli háborúk és azt követő tárgyalásokon többször is változott a huszadik században; a menekültek és az önként távozók visszatérési joga, ami elsősorban az arabokat, illetve palesztinokat érinti, valamint a telepesek növekvő jelenléte a többségében palesztinok által is lakot területeken. Szó esett továbbá Jeruzsálem helyzetéről és hovatartozásának kérdéséről, amely egyben a legkényesebb kérdésként tartanak számon. Ennek oka, hogy mindkét fél kizárólagosan saját fővárosának akarja betudni a zsidó, keresztény és az iszlám világvallások szent helyeként is elismert várost.

Az előadás közbeni kérdések és a végén vita formájában lehetőség nyílt a különböző vélemények ütköztetésére is.

Bosznia-Hercegovina – Hosszú út vezet a NATO-tagsághoz

Szerző:
Rozgonyi Attila
-
0

A NATO és Bosznia kapcsolata már a délszláv háborúk során kezdetét vette: a srebenicai mészárlás (1995) és a hozzá hasonló emberiség elleni bűncselekmények az egész világ közvéleményét megérintették, így a konfliktus a nemzetközi téren sem maradhatott szó nélkül: intervenciós céllal, a háború befejezése érdekében az ENSZ felhatalmazta a NATO-t, hogy légicsapásokat mérjen a boszniai szerb állásokra, így 1995. augusztus 30-án megkezdődött a Deliberation Force elnevezésű NATO-hadművelet, melyet szárazföldön az ENSZ Védelmi Haderejének (UNPROFOR) békefenntartó művelete egészített ki. A légierő egészen szeptember 20-ig aktívan tevékenykedett; több mint 3500 bevetés során 1026 bombát dobtak le szerb hadiállásokra, lőszergyárakra és raktárakra, a boszniai szerb légvédelem ellen pedig Tomahawk-rakétákat is bevetettek.

Az intenzív beavatkozás hatására komoly veszteségeket (a 80.000 fős hadsereg 27.000 katonája és mintegy 30.000 civil is életét vesztette) elszenvedő boszniai szerbek szeptember 20-án megkezdték nehézfegyvereik kivonását Szarajevó környékéről, ezzel eleget téve az ENSZ követelményeinek. Nem sokkal ezután, 1995. november 12-én a felek Daytonban ültek tárgyalóasztalhoz, majd a háborút a december 14-én aláírt párizsi béke zárta le. Ez ratifikálta Bosznia-Hercegovina aszimmetrikus föderatív államiságát; létrejött a Bosznia-hercegovinai Föderáció, és a Szerb Köztársaság (Republika Srpska), illetve életre hívta a NATO-vezette békeműveletet, az Implementation Force-t (IFOR).

Az IFOR mandátuma 1 évre szólt, az utolsó kontingenst a szintén NATO-fennhatóság alatt álló Stabilizációs Erő (SFOR) elnevezésű béketámogató haderő váltotta. Mindkét misszió beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így a 2004-es isztambuli NATO-csúcsértekezleten bejelentették az SFOR befejezését is, átadva a stafétát az Európai Unió-vezette EUFOR Altheának; feladatai főleg a katonai jelenlét általi stabilitás és béke biztosításában merülnek ki. A boszniai békemissziók érdekessége, hogy kezdetektől magyar támogatást élveznek. Az IFOR során például Pécs központtal hadtáp és logisztikai feladatokat látott el hazánk, ám mindhárom műveletben jelentős számú magyar honvéd is részt vett.

Napjainkban egyre aktuálisabb a boszniai NATO-csatlakozás kérdése; az ország 2006-ban csatlakozott a Békepartnerségi Programhoz (Partnership for Peace), majd 2008-ban a két fél tárgyalásokat kezdett, és Bosznia bejelentette szándékát, miszerint belépne a Szövetségbe.

A NATO-csatlakozáshoz azonban még sok feladat vár az országra. Habár a Szövetség nyitott az új nyugat-balkáni tagok felvételére, ez bizonyos hozzájárulásokkal és kötelezettségekkel jár. Ezek bevezetésének elősegítésére jött létre a Tagsági Akcióterv (MAP), amely az államok kvalitásaihoz szabott tanácsokkal és támogatással igyekszik megteremteni az ideális körülményeket a leendő tagok számára. A Milorad Dodik-vezette Republika Srpska ellenzi, ám a Föderáció vezetése egyértelműen elkötelezett a csatlakozás irányába, de az állam egyelőre nem teljesítette az alapvető kritériumokat. A NATO és a tagállam-aspiráns a következő területeken kell eredményes kooperációt elérjen:

Biztonsági együttműködés

Az együttműködés fontos része, hogy a Szövetség és Bosznia katonai erői között eredményesen fejlődjön a közös munka, főleg a békefenntartás és a kríziskezelés területein, így a boszniai részvétel a közös műveletekben és NATO-hadgyakorlatokon elengedhetetlen fontosságú.

Bosznia-Hercegovina 2009 óta az afganisztáni ISAF művelet keretein belül tiszteket küld az ott állomásozó német és dán kontingensekbe, és jelenleg a szintén afganisztáni Eltökélt Támogatás Misszióban (RSM) is részt vesz. A két fél között továbbá a terrorizmus elleni harc tekintetében is folyamatos az információ áramlása. A Szövetség segítséget nyújt és tanácsokat ad az országnak egy terrorelhárítási szakapparátus kiépítésére.

Biztonság- és védelempolitikai reformok

A biztonság- és védelempolitika reformja kulcsszerepet tölt be az együttműködésben. Maga a NATO, illetve egyes szövetséges tagállamok figyelemre méltó, kiforrott szakvéleménnyel rendelkeznek a szektort illetően, melyből Bosznia-Hercegovina bőségesen meríthet. Az itt fellépő közös munka alapja olyan megfizethető és fenntartható védelmi struktúrák létrehozása, melyek tükrözik az ország biztonsági igényeit, és biztosítják azokat a katonai képességeket, amelyek szükségesek a Szövetséges haderővel való együttműködtetéshez. Kiemelendő továbbá, hogy a térségben mai napig mind a NATO, mind az Európai Unió erői missziót teljesítenek.

Polgári védelem megszervezése

A két fél egy civil védelem kialakításáról szóló együttműködés keretein belül is fellép. Az állam fejleszti a nemzeti polgári védelmét és katasztrófavédelmi képességeit. A Szövetséggel való konzultáció során az ország kiépítette a polgári védelemmel való együttműködéshez szükséges közjogi kereteket, és jelenleg folyamatban van egy polgári információs rendszer létrehozása a katasztrófák megelőzésének, és a katasztrófa elhárításának koordinációja érdekében.

2014 májusában Bosznia a NATO által irányított Euro-atlanti Katasztrófa-reagálási Koordinációs Központ segítségét kérte az országot elöntő pusztító árvíz elhárítása érdekében. A katasztrófaelhárítás során, a NATO-n keresztül több szövetséges- és partnerország küldött segítséget (például helikoptereket, ivóvizet, csónakokat, vagy élelmet); Magyarország is részt vett a humanitárius segítségnyújtásban.

Biztonsággal kapcsolatos tudományos kooperáció

A Tudomány a Békéért és Biztonságért Program (SPS) keretein belül Bosznia-Hercegovina jelenleg egy workshopot vezet, melynek célja, hogy megtalálják a legjobb módszert a kulturális tulajdon védelmére a NATO-vezette műveletekben.

A boszniai tudósok továbbá horvát és ír kollégáikkal egy több éves projekten dolgoznak, melynek célja a tengeri biztonság és a környezeti megfigyelés fejlesztése. Egy közös NATO-ENSZ nyugat-balkáni konfliktuskezelő workshop után a következő cél a tudományos összhang megteremtése, különösen a terület biztonsági kérdéseit illetően.

A csatlakozást nehezítő problémák

Radikális iszlám és terrorizmus

A radikális iszlám közösség toborzói számára a térség igazi aranybánya: a terrorista szervezetek könnyen ki tudják használni az elharapódzó (világszinten vezető helyen álló) fiatalkori munkanélküliséget, illetve a zivataros történelem folyományakénti krónikus politikai bénultságot. Az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet több felhívást is intézett a Balkán számára, elsősorban a bosnyákok megnyerése érdekében, amelyben felszólították a szimpatizánsokat, hogy a dzsihád nevében támadjanak meg minél több ?ellenséget? hazájukban, illetve hogy csatlakozzanak a szíriai harcokhoz az Iszlám Állam oldalán.

Kiemelendő még a jelen lévő, sária törvénykezést hirdető dzsihadisták, a vahabiták jelenléte, akik számos központot hoztak létre az állam hegyi területein, és 2011-ben egy merényletet is elkövettek az USA szarajevói nagykövetsége ellen.

A hadsereg etnikai sokszínűsége

A daytoni békeszerződés értelmében mind a Bosznia-hercegovinai Föderáció, mind a Republika Srpska saját hadsereggel rendelkezhetett, így 1995-ben létrejött a bosnyák-horvát hadsereg, és a boszniai szerb katonaság. Ezen probléma megoldása, illetve egy egységes védelmi minisztérium felállítása igen fontos állami feladatnak bizonyult, ami a Védelmi Reform Bizottság (DRF) megalakításával kezdődött 2003-ban. A szervezetnek sikerült felállítania Szarajevóban az egységes Védelmi Minisztériumot 2004-re, majd egységesítették a hadsereg vezetését, illetve összevonták a két haderőt, így 2006-ban létrejöhetett Bosznia-Hercegovina hadereje (Armed Forces of Bosnia-Herzegovina).

Kiemelendő, hogy a védelmi ügyek parancsnoka a háromfős Elnökség, ezáltal a központi állam felelős a védelmi ügyekért. Ennek ellenére Dodik erőteljesen bírálja a hadsereg teljesítményét, továbbá szorgalmazza az ország demilitarizálását a költségvetési teher csökkentése érdekében, így pedig igen nehéz lesz tartani a védelmi kiadásokra NATO-követelményként fordítandó GDP 2%-os sztenderdet.

A daytoni megállapodás elavultsága

Egy etnikailag megosztott állam egységes vezetés alatt is igen nehezen működik, Bosznia azonban asszimetrikus föderatív berendezkedésű, így maga a vezetés is igen széttagolt. A szociáldemokrata SDP volt pártelnöke, Zlatko Lagumdzija, aki a horvátok érdekképviseletét tűzte ki egyik fő céljának, így látja a helyzetet: ?Ez már nem a horvátokról szól, itt már egy egész paradigmaváltás szükséges. Ezelőtt a dolgok egyszerűek voltak: a különböző etnikai alapon szerveződő pártok mind a saját ?hátsó udvarukat? védték, és emiatt nem volt soha logikusan működő kormányunk.?

Martin Raguž, a Horvát Demokratikus Unió 1990 (HDZ 1990) párt volt elnöke is hasonlóan látja a helyzetet: ?Az ország nem funkcionál megfelelően, nem stabil, és nem integrálódik, sem önmagában, sem a NATO, vagy az EU közreműködésével. A daytoni egyezmény elavult, és reformokra van szüksége.?

Milorad Dodik az SRS boszniai szerb párt elnöke is hangot adott a véleményének, az országot uraló jelenlegi politikai irány kapcsán; nyíltan NATO-ellenes politikus 2017 januárjában ismét nekiment a szövetségnek, és a jelenlegi állapotoknak: „az, hogy a NATO a boszniai belügyekbe avatkozik, azt is jelenti, hogy el kell utasítanunk minden úton ezt a szövetséget, ugyanis láthatjuk a jelenlegi helyzetből, hogy irányítanák ők az országot, ha Bosznia-Hercegovina a parancsnokságuk alá tartozna” – hangsúlyozta Dodik.

A reakciókból láthatjuk, hogy szinte minden ellenzéki politikusnak problémája van a daytoni egyezménnyel, ám a politikai elit erős támogatója, ugyanis az ő hatalmukat konzerválja a status quo erőteljes fenntartását szorgalmazó egyezmény.

Összegzés

Ahogy fentebb láthattuk, Boszniára még számos feladat vár a Szövetségbe (illetve az Európai Unióba) való belépésig, ám ami igazán fontos, már sikerült megtennie az első lépéseket az integráció útján. A Föderáció jobbközép, néppárti kormánya láthatóan elkötelezett a csatlakozás iránt, és igyekszik véghezvinni az ehhez szükséges intézkedéseket és reformokat. A következő bosnyák választás 2018-ban lesz, így a NATO remélheti, hogy szintén az integrációpárti jelöltek kerülnek többségbe, így nem kell elveszítenie egy értékes reménybeli szövetségest.

Lektorálta: Németh Ferenc

Budapesten rendezték meg a NATO Transzformációs Szemináriumot

Szerző:
Petróczki Márk
-
0

Amikor a NATO egyik vezető tisztségviselője látogatást tesz a Szövetség egyik tag- vagy partnerállamában, akkor szinte mindig szó esik a jelenlegi és a jövőbeli kihívásokról, illetve az ezekhez való adaptációs lehetőségekről. A NATO Transzformációs Parancsnokságának (NATO ACT) egyik feladata, hogy az alkalmazkodás témakörében kutasson; ennek fontos eleme a NATO Transzformációs Szemináriuma (NTS), amit 2017-ben ? a Fiatal Szakemberek Napjával együtt ? Budapesten rendeztek meg.

A szeminárium

2017. március 21-én a Fiatal Szakemberek Napjával kezdődött, majd 22-én és 23-án a NATO Transzformációs Szemináriumával folytatódott az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen a résztvevők a NATO kihívásairól folytattak vitát. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a megjelentek között megtalálhatjuk Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt; Rose Gottemoeller NATO-főtitkárhelyettest; Denis Merciert, a NATO Transzformációs Parancsnokságának főparancsnokát és Petr Pavelt, a NATO Katonai Bizottságának elnökét. Magyar oldalról pedig Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök vett részt a rendezvénysorozaton.

A honvédelmi miniszter köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy országunk érdekelt az erős NATO-ban, amihez az alkalmazkodás elengedhetetlen ? éppen ezért Magyarország az adaptációról szóló vitában aktívan részt fog venni. A miniszter szerint az erős NATO-hoz a védelmi kiadások emelése is szükséges, ezért hazánk 2026-ra biztosan el fogja érni a Szövetség által elvárt, GDP-ben mért 2%-os költési arányt. Rose Gottemoeller ezzel egyetértett a nyitóbeszédében, ám hangsúlyozta, hogy ?nemcsak többet kell költenünk, hanem jobban is?. Emellett a főtitkár-helyettes kifejtette véleményét, miszerint a NATO sikere a folyamatos alkalmazkodásnak köszönhető.

A megnyitó után a szeminárium programja négy témakör köré épült fel. Az első rész a jövő biztonsági környezetéről szólt, amely során azt vizsgálták a szakértők, hogy a jövőre való felkészülés közben milyen döntéseket szükséges meghozni. Így olyan kérdésekre keresték a választ a résztvevők, mint hogy a helyzeti tudatosságot, a mozgékonyságot és a rugalmasságot hogyan tudja javítani a Szövetség, miközben az új környezethez alkalmazkodik.

A szeminárium második része a Szövetség határain kívülre történő stabilitás-kiterjesztésről szólt. Ennek során a szakértők többek között azt vizsgálták, hogy a NATO hogyan tudja a partnerséget úgy megközelíteni, hogy az növelje a nemzetközi stabilitást vagy hogy a terrorizmus elleni harc a stabilitás kiterjesztése alá tartozik-e, esetleg a NATO alapfeladatai között van-e a helye.

A következő rész arról szólt, hogy a NATO-nak milyen képességekre lehet majd szüksége ahhoz, hogy a biztonságát érő kihívásokat sikeresen elhárítsa és kivédje. A témát bonyolította, hogy a fenntarthatóság és a rugalmasság fenntartása is fontos a szakértők szerint és hogy az Oroszországgal folytatott párbeszéd hatékonysága kérdésessé válhat az elrettentő képességek megerősítésével.

A szeminárium utolsó részében azt vették górcső alá a szakértők, hogy a Szövetség egysége és a tagállamok közti együttműködés hogyan lehet még nagyobb fokú. Ebben kulcsfontosságú a transzatlanti kötelék fenntartása és megerősítése, amely folyamatos erőfeszítést igényel a tagállamoktól. Emellett arról is szó esett, hogy a tisztán érthető politikai célok is létfontosságúak a NATO átalakulása során.

Budapest a reflektorfényben

A fővárosban a szemináriumon kívüli további előadásokra is sor került. A NATO Transzformációs Parancsnokság parancsnokhelyettese, Manfred Nielson a ACT-ről és a a Szövetség kihívásairól beszélt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Rose Gottemoeller főtitkár-helyettes pedig a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartott előadást.

A Budapesten megtartott szeminárium és előadássorozat nemcsak presztízst hozott hazánknak, hanem lehetőséget is a NATO vezetőivel való párbeszéd fokozására. Március 21-én a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnokát Benkő Tibor vezérkari főnök fogadta, majd a Katonai Bizottság elnökének csatlakozása után megkoszorúzták a Hősök terén található ismeretlen katona sírját.

Március 22-én tárgyalóasztalhoz ült a Katonai Bizottság elnöke Simicskó István honvédelmi miniszterrel. A miniszter ismét hangsúlyozta a Szövetség fontosságát és emiatt a folyamatos adaptáció szükségességét. Petr Pavel pedig dicsérte Magyarországot, amiért jelentős haderőfejlesztésbe kezdett, hogy a NATO által elvárt minimum kötelezettségét teljesítse. A miniszter másnap a NATO főtitkárával beszélgetett, aki a bizottság elnökéhez hasonlóan méltatta hazánkat.

A szeminárium utolsó napján Jens Stoltenberg Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott. Ennek során a két vezető a NATO biztonsági helyzetéről beszélgetett, Orbán Viktor pedig sürgette a balkáni bővítést. Végül a főtitkár megköszönte a miniszterelnöknek hazánk hozzájárulását a Szövetség kollektív védelméhez. Ugyanis amellett, hogy növeljük védelmi kiadásainkat, részt veszünk a Baltikum biztonságának fenntartásában és a NATO koszovói és afganisztáni békefenntartó misszióiban is.

Innováció és együttműködés ? betekintés a NATO jövőjébe

Szerző:
Ilosvai Dániel
-
0

Március 22-én tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Manfred Nielson admirális, az Észak-Atlanti Szövetség Szövetséges Transzformációs Parancsnokságának (NATO ACT) parancsnokhelyettese. Az admirális elsősorban a hadviselés átalakuló formáiról és a NATO adaptációs képességeiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a Szövetség egyedülálló katonai együttműködési szervezet, azonban ahhoz, hogy megőrizze képességeit, innovációra van szükség mind az eszközök, mind a humán erőforrások felhasználásának és irányításának terén.

Az előadást Dr. Szenes Zoltán nyugalmazott vezérezredes, egyetemi tanár nyitotta meg, akinek üdvözletére az admirális magyarul köszönte meg az egyetem vezetésének a lehetőséget. Ezt követően a NATO-t érő kihívásokról beszélt és egyben arról, hogy ezekre válaszul hogyan jött létre a Transzformációs Parancsnokság. Kiemelte, hogy a gyorsan változó világban a kihívások sorával kell szembenéznie a szervezetnek, állami és nem állami szereplők felől egyaránt. Képesnek kell lennie gyorsan reagálni a hibrid hadviselésre, válsághelyzetekre, a klímaváltozásból fakadó kihívásokra, valamint olyan fenyegetésekre is fel kell készülnie, amelyek még ma nem léteznek.

Az admirális sok figyelmet fordított a kooperáció és koherencia, valamint a folyamatos innováció szükségességére. Kooperációra van szükség az egyes kormányok, kormányzati intézmények, fegyveres erők és a civil szféra résztvevői között. Az utóbbiak bevonása elmondása szerint azért is kritikus, mert az innováció sok esetben itt történik ? elsősorban nem ipari értelemben, hanem a szoftverfejlesztés, a menedzsment, vagy akár az adatelemzés területén. Ezek ma már mind szükségesek a hatékony és gyors műveletek végrehajtásához, ahogyan elengedhetetlen a hi-tech eszközök és a megfelelően képzett kezelőszemélyzet állandó együttműködése is a hagyományos fegyvernemekkel.

Előadásában Nielson admirális továbbá kitért a NATO kapcsolataira más szervezetekkel, elsősorban az EU-val. Az admirális véleménye szerint az EU és a NATO együttműködése különösen előnyös, mivel az utóbbi egy alapvetően katonai, az előbbi egy hagyományosan civil, gazdasági szervezet. Ezáltal rengeteg lehetőséget lát egymás kiegészítésére bizonyos műveletek során, amelyhez egy bizonyos „konzisztens föderatív megközelítésre” van szükség. A többi partneri kapcsolatban megemlítette, hogy azok rengeteg adminisztrációs terhet rónak a Szövetségre, ezért érdemes lenne ezeket egyesével felülvizsgálni.

„Egyetlen szereplő sem képes az összes kihívásra egyedül válaszolni”. A kommunikáció, a kíváncsiság és a bátorság az innováció kulcselemei, és így nélkülözhetetlenek a gyors és hatékony reakcióhoz, legyen szó akár hagyományos, akár újtípusú biztonsági kihívásról, emelte ki előadása végén az admirális.

Koszovói hadsereg: biztonsági kihívás vagy garancia?

Szerző:
Németh Ferenc
-
0

Újra fellángolt a koszovói hadsereg létrehozásáról szóló vita. Pristina szerint a lépés az ország és a Nyugat-Balkán biztonsági helyzetének növelését, míg Belgrád és a koszovói szerbek szerint a feszültségek további fokozódását jelentené.

?Nincs visszaút. A Koszovói Biztonsági Erők (Kosovo Security Force, KSF) hadsereggé fog átalakulni.? ? jelentette ki egy interjúban Hashim Thaçi koszovói elnök, aki március 7-én nyújtotta be a parlament elé az erről szóló törvényjavaslatot.

Koszovói Biztonsági Erők

A 2009-ben létrejött és a teljes műveleti készenlétet (Full Operational Capability) 2014-ben elérő többnemzetiségű biztonsági erő létszáma nagyjából 4500 fő. A könnyű fegyverzettel rendelkező egyenruhások feladata elsősorban a válsághelyzetek kezelése és a civil lakosság védelme. A KSF felállításában és professzionalizálásában a NATO jelentős szerepet vállalt.

A benyújtott törvényjavaslat célja azonban nem egy új katonai struktúra létrehozása, hanem a KSF mandátumának kiegészítése. A módosítással a biztonsági erő feladata lenne az ország szuverenitásának és területi integritásának védelme, valamint jogosulttá válna nehézfegyverek beszerzésére és létszámának növelésére is. Utóbbi által a hadsereg körülbelül ötezer katonából és további háromezer tartalék erőből állna.

A regionális biztonság forog kockán?

Thaçi és a koszovói albánok véleménye szerint a béke és biztonság fenntartása érdekében elengedhetetlen a koszovói hadsereg létrejötte. Továbbá az önálló hadsereg hozzájárulna a vitatott státuszú állam NATO-s integrációjához. Fontos hivatkozási pontot képez Oroszország is, amely Szerbiában fenntartott katonai bázisaival, közös hadgyakorlataival és a Belgrádnak nemrég eladott MiG-29-es vadászgépekkel veszélyezteti a Nyugat-Balkán biztonságát.

A szerb fél szerint azonban a hadsereg jelentősen veszélyeztetné a regionális biztonságot, ugyanis az további felfegyverkezésre ösztönözné a térség államait, elsősorban Szerbiát. A hadsereg létrejöttének éppen emiatt lehet a következménye az orosz katonai befolyás növekedése; Goran Jevtovic katonai szakértő szerint a Belgrád és Moszkva közötti esetleges katonai együttműködés ellensúlyozhatja a megalakuló koszovói hadsereg jelentette védelmi kockázatot, valamint ez Szerbia biztonsági helyzetét is lényegesen megerősítené. A szorosabb együttműködés azonban együtt járna Szerbia 2007-ben deklarált (de az alkotmányban nem rögzített) katonai semlegességének feladásával.

Nemzetközi közösség: támogatás, erős megkötésekkel

A hadsereg létrehozása két úton következhet be; a nemzetközi közösség és Belgrád is az alkotmány módosításával történő hadsereg-létrehozást támogatja. Alkotmánymódosításhoz azonban az ún. ?dupla többség? szükséges: a parlament száz albán képviselőjének kétharmada, valamint a húsz kisebbségi képviselő ? köztük szerbek ? szintén kétharmados támogatása. Ezt a megoldást a szerb képviselők már három évvel ezelőtt, az önálló hadsereg ötletének első felmerülésekor sem támogatták, blokkolva ezzel az alkotmány megváltoztatását és a hadsereg létrejöttét. A másik út, amit Thaçi választott, a KSF mandátumának olyan szintű módosítása és kiegészítése, hogy az a gyakorlatban egy hadsereg feladatainak ellátására legyen képes anélkül, hogy a védelmi erő nevét megváltoztatnák. Ehhez pedig a parlament egyszerű többsége ? hatvanegy szavazat ? elegendő.

A KSF mandátumának egyoldalú megváltoztatása megosztotta a nemzetközi közösséget is. Greg Delawie, az USA pristinai nagykövete megjegyezte, hogy ugyan támogatják az önálló hadsereg létrejöttét, de azt csak a megfelelő jogi úton ? alkotmánymódosítással ? és társadalmi konszenzus mellett lehet véghez vinni. A nagykövet véleménye megegyezik Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentésével, aki aggodalmát fejezte ki Pristina egyoldalú lépése miatt. Koszovó két legnagyobb szövetségese emellett támogatásuk csökkentését ígérték abban az esetben, ha az alkotmány megkerülésével alakítják át a KSF-et hadsereggé. A tervezett átalakítást az orosz külügyminisztérium sem tartja megfelelő lépésnek; meggyőződésük szerint az európai és a balkáni biztonságot veszélyeztetné, valamint a koszovói háborút lezáró, és azóta is hatályos ENSZ BT 1244-es határozatával is ellentétes.

 

KFOR: A NATO Koszovóban

A NATO égisze alatt létrejött békefenntartó erő a koszovói háború után, az ENSZ BT 1244-es határozatának értelében lát el szolgálatot Koszovó területén. Személyi állománya jelenleg 4600 fő.

A KSF egyoldalú átalakítása azonban nem változtat a tényen, hogy a KFOR-erők továbbra is Koszovóban maradnak és saját mandátumuk szerint ? az ország biztonságának fenntartása érdekében ? járnak el, a KSF-et pedig jelenlegi feladatköre alapján ismerik el.

A tényt, hogy a hadsereg létrehozása újra napirendre került erősítheti az Egyesült Államok külpolitikájában tapasztalható változás; megfigyelhető, hogy az USA a nagyobb, külföldi jelenléttől fokozatosan visszalép (boots on the ground).

A koszovói hadsereg létrehozásának terve csak tovább rontotta a Belgrád és Pristina közötti feszült viszonyt. Jelenleg ugyanis több területen vita folyik a felek között: Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfő kiadatásának ügye vagy az egykori jugoszláv, vagyoni rendezés nélküli ingatlanok állami tulajdonnak való minősítése is megnehezíti a két ország kapcsolatát.

Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti viszonyról Donald Trump elnökké választása óta

Szerző:
Tünde Kovács
-
0

Miért lett volna kedvező Oroszország számára, ha rendeződik a viszonya az Egyesült Államokkal? Milyen erre utaló jelek voltak az amerikai elnökválasztást megelőzően? Mi volt az oka annak, hogy a viszony mégsem rendeződött?

Oroszország számára az Egyesült Államokkal való viszony javulása azért lett volna különösen fontos, mert a szankciók (amiket az Egyesült Államok szabott ki Oroszországra 2014-ben, az ukrajnai eseményekre reagálva) jelentősen rontották az ország gazdasági helyzetét, ami az infláció miatt egyébként is stagnált, és az olajárak csökkenésének következtében 2015-ben még jobban meggyengült. A kapcsolat normalizálódása eredményezhette volna a szankciók feloldását, a Krím hivatalos orosz területként való elismerését, valamint az oroszok azt is elérhették volna, hogy az Egyesült Államok ne támogassa tovább Ukrajna nyugati irányú orientációját és egyúttal vonja meg a védelmi célú támogatásokat, ezzel Oroszország számára kedvező nyomást gyakorolva az országra.

Donald J. Trump az amerikai elnökválasztást megelőző kampányának keretein belül nyilatkozott először az Oroszország és USA közötti lehetséges jövőbeli viszonyokról. Többek között utalt arra is, hogy a szíriai konfliktusra az oroszokkal közösen fog megoldást találni. Emellett a mostanra már megválasztott elnök többször is pozitívan nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök vezetői képességeivel kapcsolatban. A kampány során Trump arra is utalást tett, hogy az Egyesült Államok csökkentené a NATO-ban betöltött (főleg pénzügyi) szerepét, ami az oroszok számára egyértelműen kedvező fordulat lett volna, hiszen ez a lépés növelte volna a két ország közötti viszony javulásának esélyét. Ezeknek tudatában logikus, hogy Oroszország ténylegesen elkezdett reménykedni a viszony hivatalos úton történő rendezésében, amit egyfajta kiegyezésnek (grand bargain) nevezhetünk. Ennek lényege a globális terrorizmus elleni, az eddigieknél szorosabb együttműködés volt, melynek részeként az oroszok azt várták volna, hogy az Egyesült Államok hivatalosan elismerje a Krím orosz fennhatóságát, feloldja a szankciókat, a szíriai konfliktus rendezésének kapcsán pedig elfogadja az Oroszország által szabott feltételeket.

Itt meg kell említenünk az ukrajnai események kapcsán a 2016 végén kezdődő kisebb mértékű, ukrán és szeparatista állások közötti offenzív előre nyomulást a front több szakaszán is. Ez a jelenség egy változás részeként volt értelmezhető, mivel korábban ukrán oldalról csak védekező lépések voltak megfigyelhetők, ez volt az első offenzív jellegű tevékenység, amivel egyébként az ukránok megszegték a 2015. februári Minszk-II tűzszüneti megállapodást. Ezt az időzítés miatt fontos kiemelni, hiszen ebben az időszakban a Trump adminisztráció még alig kezdte meg működését, az oroszokat pedig lefoglalták a szíriai események. Ami a legfontosabb viszont, hogy orosz oldalról azért sem érkezett semmiféle válaszreakció, mert Moszkva még aktívan reménykedett az Egyesült Államokkal való kiegyezésben, és nem akarta azt kockáztatni az ukrán offenzívára reagált esetleges megtorlással. Annak kapcsán is egyértelmű volt orosz részről az óvatosság, hogy 2016 decemberében Moszkva nem reagált arra, amikor az Egyesült Államok kiutasított 35 orosz diplomatát, és szankciókat szabott ki két orosz hírszerző irodára.

Hogy miért nem jött létre ez a megállapodás annak okát csak találgatják, de maga a tény már biztos. Az első erre utaló jel James Mattis védelmi minszterré válása volt, aki szerint Oroszország agresszív tevékenysége a nemzetközi jogot tekintve sértő és destabilizáló hatású is. Nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben ? a két országot kizárólagosan érintő –  katonai együttműködésre nem áll készen, a két ország közötti viszony rendezését viszont ? annak érdekében, hogy a mindkettőjüket érintő veszélyekre hatékonyabban tudjanak reagálni –  sürgetőnek ítélte meg. Donald Trump és Vlagyimir Putyin első elnöki telefonbeszélgetése sem úgy alakult, ahogy azt valószínűleg az oroszok várták: a szankciók feloldásáról egy szó sem esett. Ezek mellett az is a viszonnyal kapcsolatos status quo-ra utal, hogy Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a washingtoni orosz nagykövettel lezajló ellentmondásos telefonbeszélgetése miatt mondott le.

Ezek alapján valószínűtlen, hogy a közeli jövőben beszélhetnénk egy esetleges amerikai-orosz megállapodásról, vagy akár csak a viszony nagymértékű javulásáról. Ennek egyik következményeként az oroszok (a remélt megállapodást immár nem féltve) lépéseket tettek az ukrán előrenyomulás megtorlására, aminek eredménye volt a harcok ismételt kiéleződése 2017 januárjában. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy a mindkét országot érintő veszélyek megvitatása érdekében észlelhető hajlandóság az együttműködésre a két ország részéről. Ezt bizonyítja legalábbis az, hogy – a szíriai helyzet megvitatása végett – 2017 februárjában és márciusában is találkozott egymással Joseph Dunford amerikai főparancsnok és Valerij Geraszimov vezérkari főnök és helyettes védelmi miniszter. Ennek valószínűsíthető előzménye a március elején bekövetkezett amerikai szárazföldi haderők bevonulása Szíriába, ami eddig példátlan volt, és aggodalmat keltett nem csak az orosz, de a török vezetőség köreiben is.

Figyelmeztetés volt Phenjan rakétája, nem új típus tesztelése

Szerző:
Lendvai Tünde
-
0

Hivatalos jelentések szerint március 6-án este 11:34-kor (helyi idő szerint hétfőn 7:34-kor) a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) négy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki az ország nyugati partján fekvő Tungcsang-zsi (Tongchang ri) katonai kísérleti telepről. Ezek közül három is Japán légvédelmi azonosítási zónáján (Air Defense Identification Zone) belül csapódott bele a tengerbe.

A vasárnap fellőtt rakéták nagy hasonlóságot mutatnak a 2016. szeptember 5-i három ?Scud-ER? (for Extended Range) típusú 12,8 méter magas, közel 9 és fél tonnát nyomó rakétához. Ez a szovjet gyártmányú Scud-B továbbfejlesztett változata, amely gyártási technikájához a kilencvenes években juthatott hozzá Észak-Korea. A Scud-ER nagyjából 1000km-es  hatótávolságra képes eljuttatni a robbanófejet, megnövelt benzin és oxidáló kapacitásnak köszönhetően. Így Phenjan akár stratégiai fontosságú célpontokat is képes elérni, Japán és Dél-Korea területén belül.

Észak-Korea fegyverkezési programja kapcsán a nemzetközi közösség érthető módon aggódva figyeli, hogy az egyes provokatív incidensek miként jelzik a Remetekirályság technológiai fejlődésének előrelépését. Egy-egy új képesség ugyanis komoly kihívást jelenthet a régió stabilitására nézve (ilyen volt például az első, sikeres tengeralattjáró-indítású ballisztikus rakétakilövés 2016 augusztusában). A mostani eset azonban sokkal inkább egy meglevő képesség fejlettségének növekedését jelzi, sem mint új képességek kiépítését. Nathan Hunt (a washingtoni központú Strategic Sentinel vállalat elemzője) szerint a figyelemre méltó eredmény jelen esetben az, hogy sikerült négy rakétát olyan átütőerővel és pontossággal kilőni, hogy köztük három is egészen közel egymáshoz csapódott a tengerbe, holott a korábbi műveleti képességeket tekintve nagy volt rá az esély, hogy 1000km-es röppályájuk alatt sokkal jobban eltávolodjanak egymástól. Az elemző arra is rávilágított, hogy Észak-Korea bemutatta, immár képes az ilyen típusú rakétákat rövid időn belül üzemanyaggal ellátni, mobilizálni és kilőni. Hunt azt is előrevetítette, hogy Phenjan várhatóan további erőfeszítéseket tesz majd a szilárd tüzelésű rakéták kikísérletezésére. Ennek a típusnak a szilárd tüzelőanyag miatt nincs szüksége külső eszközről történő üzemanyaggal való ellátásra, ami megnehezíti az eszközök mozgatásának és elhelyezésének felderítését.

Figyelmeztetés vagy tesztelés?

A kilövést mozgó rakétaindító állványról hajtották végre a kínai határ közeléből, feltehetőleg a Sohae indítóhelyről (Sohae Satellite Launching Station) amely Tungcsang-zsi egyetlen műholdas rakétaindító állomása. Ez azonban kérdéseket vet fel, ugyanis az indítóhelyet általában nagyobb rakéták kilövésénél szokták használni. Egyes szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy ez egy korai, álcázott tesztelése az interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) prototípusoknak, csak egy Scud típussal helyettesítve a nagyobb hatótávolságú eszközöket. Ennek oka az lehet, hogy a Scud-ER Észak-Korea legolcsóbban előállítható közepes hatótávolságú ballisztikus rakétája. A rakétakísérletet egy videó felvétel is megörökítette, hiszen a KNDK ?szeretett vezére? Kim Dzsong-un is személyesen figyelemmel kísérte az eseményt. A videón látottak megerősítik az előbbi feltételezést, miszerint a kilövés Észak-Korea ICBM programját is segítheti, leginkább az infrastruktúra tesztelésével, tekintve, hogy a Sohae bázis radarjai alkalmasak a rakéták nyomon követésére.

Egy másik megközelítés szerint az a mostani erődemonstráció fő célja nem egy új hadászati képesség világgá kürtölése, hanem inkább egy figyelemfelhívás vagy figyelmeztetés a környező országoknak: Észak-Korea bármikor bevetheti fegyverarzenálját. Ezen álláspont szerint Phenjan Dél-Korea és szövetségese, az Egyesült Államok, közös éves hadgyakorlatára (Foal Eagle), reagált a rakéta kilövéssel. Emellett az Egyesült Államok megkezdte az Észak-Korea ellen kifejlesztett THAAD (Terminal High-Altitude Area Defense) rakéta védelmi rendszer kiépítését a 38. szélességi fok túloldalán, amelyet nem csak a KNDK, de Kína sem nézett jó szemmel. Szöul és Washington tehát egyértelműen kifejezte, hogy képesek és felkészültek a válaszcsapásokra egy háború esetén. Ez azonban nehezen kivitelezhető Japán stratégiai együttműködése nélkül. A felkelő nap országának kikötői, repterei és katonai bázisai kulcsfontosságúak a szövetség részére. Mindez magyarázatot ad arra, hogy miért első sorban Japánnak címezte Phenjan ?kísérleti célú rakéta kilövéseit?.

A Japánban található amerikai támaszpontok fontos elemei a térségben fenntartott amerikai jelenlétnek, így a rakétakilövések iránya egyben a szigetország felé is üzenetértékűnek tekinthető.

Kép: Jeffrey Lewis a Center for Nonproliferation Studies munkatársa kiemelte, hogy a március 6-i kilövési szimuláció előtérbe helyezi azt az eshetőséget, hogy Észak-Korea bármikor elérheti a Yamaguchi tartománybeli Iwakuni katonai bázist. A bázison található az Egyesült Államok tengerészgyalogságának reptere (U.S. Marine Corps Air Station)

Japán: A fenyegetettség új szintje

A Japán-tenger túlpartján Abe Shinzo, – japán miniszterelnök-, a fenyegetettség új szintjeként jellemezte a két ország kapcsolatában beállt újabb kedvezőtlen fordulatot. A politikus a japán országgyűlés felső házának ülésén határozottan elítélte Észak-Korea újabb kísérletét, mi több ?teljességgel tűrhetetlennek?  titulálta azt. Abe beszédében arra figyelmeztetett, hogy Phenjan egyre intenzívebb fejlesztési törekvése, komoly nemzetbiztonsági kockázattal jár. Japán ezért a jövőben nem csak folytatja az USA-val és Dél-Koreával való együttműködését, de még szorosabbra kívánja fonni közös koordinációjuk szálait amennyiben az béklyóival visszatartja Phenjant a további provokatív fellépéstől. A miniszterelnök azt is megerősítette, hogy ugyanezen célból bármely más országgal is hajlandó az együttműködésre.

A Scud-ER-ek kilövése után néhány órával a japán Védelmi Minisztérium megerősítette, hogy a rakéták kb. 1000 km-t tettek meg 260 kilométeres magasságban mielőtt ijesztő közelségben a tengerbe csapódtak, mindössze 300-350km-re Japán kizárólagos gazdasági övezetétől (képen: Exclusive Economic Zone- EEZ) az Akita tartománybeli Oga városától.

Habár nem ez volt az első eset, hogy Phenjan rakétakísérletei fontos stratégiai pont felé irányultak, nem lehet nemzetbiztonsági szempontból figyelmen kívül hagyni azt a tényt- mondta egy magas rangú tisztviselő-, hogy a március 6-i négy rakétát és a 2016 szeptemberében kilőtt rakétákat is szimulációs (nem kísérleti) célból indították útnak a Tungcsang-zsi (képen: Donchang-ri) katonai kísérleti telepről, írta a The Japan Times hírportál. Ugyanis a tavaly őszi kísérleti kilövés során három Scud-ER típusú ballisztikus rakéta csapódott a tengerbe – szintén EEZ területen belül- 200-250km-re Okushiri szigetétől.

Diplomáciai válasz:
Észak-Korea sorozatosan szembemegy a nemzetközi egyezményeknek

Japán már március 6-án konkrét diplomáciai lépéseket tett Észak-Korea féken tartására: Tokióban soron kívül összeült a japán Nemzetbiztonsági Tanács, (National Security Council), hogy tárgyaljanak a válaszlépésről. Diplomáciai válaszukban a ?legerősebb feltételeket? szabják meg Phenjannak, a pekingi nagykövetségen keresztül, mondta Yoshihide Suga a japán kabinet főtitkára. Suga elmondta, hogy a hasonló lépéseket természetesnek tartja a nemzetközi közösség részéről is, hiszen Kim Dzsong-un sorozatosan figyelmen kívül hagyja az ENSZ határozatokat. Japán az Egyesült Államokkal is párbeszédet kezdeményezett: Donald Trump az Egyesült Államok elnöke biztosította Abe Shinzo-t telefonbeszélgetésükben, hogy ?100%-ig kiállnak a szövetségesük mellett? utalva a phenjani sajtó  – a Koreai Központi Hírügynökség (Korean Central News Agency) –  azon kijelentésére, hogy a négy rakéta az ?agresszor Egyesült Államok imperialista erői? elleni fellépés.

Az Észak-Atlanti Szövetség (NATO) is elítélte a kommunista ország provokatív fellépését. ?Újból megtörtént, hogy teszteléseikkel közvetlenül szembementek a Biztonsági Tanács sorozatosan kiadott határozatainak, melyek Észak-Korea ballisztikus rakéta programjának megszüntetését követelik.? A határozatok arra is felszólítják a kommunista országot, hogy mondjon le az összes létező tömegpusztító fegyverének birtoklásáról, úgy hogy a folyamat mindent átfogó, ellenőrizhető és megmásíthatatlan legyen. ?A legutóbbi tesztelés, melynek során feltehetőleg három rakéta is Japán által ellenőrzött vizeken csapódott be rendkívül provokatív.? mondta Oana Lungescu a NATO szóvivője, március 6-i közleményében.

Lektorálta: Bartók András

Kína kontra USA: mit tartogat a jövő?

Szerző:
Vincze Patrik
-
0
forrás: https://foter.com/explore/search/?q=china+vs+usa

Az egyik legfontosabb bilaterális kapcsolat a XXI. században az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság között van, ennek alakulása a világgazdaságban szinte mindenre kihat, de leginkább Európa, és azon belül Németország jövőjét határozhatja meg.  Az elmúlt évtizedekben többnyire kiszámítható volt az amerikai és kínai viszony. Viszont Donald Trump elnökké választása miatt azonban igazán kiszámíthatatlanná vált.

Már Trump kampányában elhangzottak Kínát kritizáló vélemények, de a kapcsolat nagymértékű romlása december elején kezdődött azzal, hogy kiderült: Trump beszélt telefonon Caj Jing-vennel (Tsai Ing-wen), a tajvani elnökkel. Az amerikai elnök és a tajvani vezető között közel négy évtizede nem volt hivatalos érintkezés. Ugyanis a Kínai Népköztársasággal Nixon elnöksége alatt elindult a kapcsolat normalizálása, majd 1979-ben Jimmy Carter elnöksége során az Egyesült Államok diplomácia kapcsolatot létesített velük, és elismerte az egy Kína elvet, vagyis azt, hogy egy kínai állam van, és Pekingben található a legitim vezetése.

Tehát Trump lépése nem meglepő módon felingerelte a kínai vezetést. Ezt tovább tetézte azzal, hogy egy televíziós interjúban kijelentette, nem kellene ragaszkodni az egy Kína elvhez, annak elismeréséért cserébe pedig Kínától egy kedvező üzletet szeretne. Az alku tárgya között említette az amerikai termékek kisebb mértékű megadóztatását, a dél-kínai-tengeri kínai terjeszkedés visszaszorítását, az észak-koreai nukleáris program megfékezését Kína által. A kínai válasz ez esetben nem maradt el, az amerikai elnököt egy tájékozatlan gyerekhez hasonlították, és közölték, hogy van, ami nem alku tárgya, az egy Kína elv márpedig ilyen.

Kína Tajvan kapcsán nem várt ki, hanem egyből megszólalt, ez azért volt így, mert a kínai nép szemében Tajvan a kínai egység része. Tajvanban tavaly kormányváltás volt, a kormányzóvá vált Demokratikus Haladó Párt (DPP), azonban visszautasította az egy Kína elvet elfogadó 1992-es konszenzus elismerését. Ez aggodalommal töltötte el Pekinget, mert tartanak attól, hogy az új kormány titkolt szándéka a függetlenség elérése. Amennyiben Tajvan kimondaná függetlenségét Kína erővel visszafoglalná az által ez esetben szakadár tartománynak vélt szigetet. Trump valószínűleg rájött, hogy ez nem alku tárgya, ez egy vörös vonal, vagyis egy olyan kritikus vonal melynek átlépése kemény kínai reakciókat váltana ki.

Idén január elején a Liaoning kínai repülőgép-hordozó a Dél-kínai-tengeren fegyvereket és felszereléseket tesztelt. A tesztelés végeztével, visszatérte során behajózott a Tajvani-szorosba, és áthaladt Tajvan légvédelmi azonosítási zónáján, ezt Tajvan erődemonstrációként értelmezte. Kína lépésére válaszul egy potenciális kínai invázió megfelelő kezelését szimuláló hadgyakorlatot tartott a tajvani hadsereg. Persze az ilyen jellegű gyakorlatok szinte mindennaposak a sziget életében, hiszen a tajvani hadseregnek a kínai invázió elleni védekezés fő feladata, de a hadgyakorlat kezdetének az időzítése egyértelművé tette, hogy ez egy konkrét válaszlépés. A Liaoning már többször áthaladt a Tajvani-szoroson, ám az ilyen tajvani reakciók nem voltak jellemzőek, feltehetőleg Trump bátorítása állhatott a háttérben.

Trump beiktatásán Jü Sji-kun (Yu Shyi-kun) volt tajvani kormányfő vezetésével egy tajvani küldöttség is részt vett. Peking arra figyelmeztette Washingtont, hogy tartsák szem előtt a közös alapvető érdekeket, és törekedjenek a konfrontációmentes együttműködésre.

A beiktatás után közel két hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az amerikai elnök felvegye a kapcsolatot a kínai elnökkel. Donald Trump levelet küldött Hszi Csin-ping-nek (Xi Jinping), melyben megköszönte a kínai gratulációt az elnökké választásához, és sikerekben gazdag évet kívánt a kínai holdújév ünnepe alkalmából. A levélben kifejezte azon reményét, hogy az Egyesült Államok és Kína számára egyaránt hasznos konstruktív kapcsolatot fejlesztenek ki.

Február kilencedikén a két elnök végül hosszas beszélgetést folytatott telefonon. Trump kifejezte egyetértését az egy Kína politikával, és számos más kérdést is megvitattak. A telefonbeszélgetés egy pozitív lépésként volt értékelhető a kétoldalú viszony jobbá tételében. Véleményem szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy Kína más álláspontot vegyen fel Észak-Koreával szemben.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak legnagyobb kereskedelmi partnere Kína. Éppen emiatt egyedül csak Kína képes igazán hatni az észak-koreai vezetésre, hogy rakéta és nukleáris kísérleteivel hagyjon fel. Kína első nyomásgyakorlása tavaly tavasszal kezdődött, mikor ideiglenesen felfüggesztették a szomszédjukból érkező szénimportot. 2016 szeptemberében Észak-Koreában kísérleti robbantást hajtottak végre, erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa ősz végén Kína és az Egyesült Államok által közösen kidolgozott szankciókkal válaszolt. A szankciók célja az ország exportból származó bevételeinek jelentős csökkentése volt. Ennek ellenére Kína idén januárban ismét nagyobb mennyiségű szénszállítmányt engedélyezett Észak-Koreából. Trump érvelése tehát ez esetben teljesen helytálló volt, Kína nagyban hozzájárulhatott volna a helyzet megváltozásához a szomszédjára történő nyomásgyakorlással, de ezt nem tette meg. Idén februárban Észak-Korea egy újabb kísérletet hajtott végre ballisztikus rakétával, ez az esemény megváltoztatta az addigi kínai álláspontot. Kína reakciója kemény volt, felfüggesztette év végéig a teljes észak-koreai szénimportját. Az, hogy csak egy ballisztikus rakétakísérlet miatt hozták meg ezt a döntést nem esélyes, Trump szerepe is közrejátszhatott, hiszen így tehettek neki egy igen erőteljes gesztust.  A kínai reakció mögött található még egy fontos tény: Kína tart attól, hogy a rakétakísérletekre válaszul az Egyesült Államok a tervezettnél hamarabb telepíti a nagy hatótávolságú radarok miatt Kína számára fenyegető THAAD rakétavédelmi rendszerét Dél-Koreába. Ez pedig beindíthatna egy újabb fegyverkezési versenyt a térségben.

2016 decemberében Kína elfogott egy amerikai tengeralattjáró drónt (UUV), mely ellenőrzéseket végzett a Dél-kínai-tengeren. Donald Trump egyből aggodalmának adott hangot, és megvádolta Kínát a drón ellopásával. A kínai hatóságok végül visszaadták a tengeralattjáró drónt, és helytelenítették Trump megközelítését, ugyanis szerintük nem megfelelő módon kezelte az ügyet, és csak felfújta azt.

Az ehhez hasonló események jelzik azt, hogy bármi konfliktust okozhat Kína és az Egyesült Államok között. Tehát a két ország viszonya a februári pozitív hangvételű üzenetek ellenére még továbbra is rengeteg kockázatot és ellentétet rejt magában.

Trump személye, és stílusa, mint alapvető kockázat

Donald Trumpot kettősség határozza meg. Bár sokan számítottak arra, hogy mire Trump elnök lesz, addigra megváltozik a kommunikációja, ám elnöki beiktatása óta is folyamatosan posztol a Twitteren. Twitter diplomáciája az elnökválasztási kampány alatt már megszokott stílusban történik, mindenki számára érthető, és gyakran nyers módon megmondja, amit gondol, sok esetben nem kis megdöbbenést keltve. Ezzel szinte teljesen szemben áll a február végi kongresszusi beszéde, mely során főként a belpolitikai terveit vázolta fel. A beszédet nem csak a republikánusok, hanem a demokraták egy része is elismerte, sőt még a rendkívül megosztott amerikai közvélemény is pozitívan értékelte.

Trump nem racionális módon áll a konfliktusokhoz. Megpróbálja felmérni a tárgyalópartnerét, megtalálni azt a határt ameddig elmehet, ezt egyes üzenetekre adott reakciókból vonja le, ugyanazt a stratégiát alkalmazza, mint amit az üzleti világban megszokott. Meglátásom szerint kínai oldal ez esetben bölcsen jár el, mert a kivárást választotta, ugyanakkor ez nem tartható fenn csak addig, míg a hazai, kínai közvélemény türelme el nem fogy, ugyanis a kínai nép nem tűri, hogy bárki megalázza őket.

A kereskedelmi háború esélye

Trump már korábban, a kampánya során utalt arra, hogy a korábbi kereskedelmi szerződéseket nem tartja megfelelőnek, és magukat a multilaterális kereskedelmi megállapodásokat pedig nem fogja betartani.  Ezt a szóbeli ígéretét végül el is kezdte megvalósítani, első munkanapján egy elnöki rendelettel kivonultatta az Egyesült Államokat a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból (TPP). A TPP-ben 12 ország (az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr, és Vietnám) alkotott volna szabadkereskedelmi együttműködést. Mint a térképen is jól kivehető az egyezményből kihagyták a csendes-óceáni térség egyik nagy motorját Kínát, ez szándékos volt, ugyanis Barack Obama amerikai és Abe Sinzó japán elnök ezzel az együttműködéssel kívánta ellensúlyozni Kína térségbeli egyre jobban kibontakozó dominanciáját. Trump ha tényleg meg akarta volna Kínát gyengíteni, akkor ezzel megtehette volna, valószínűleg fontosabb volt számára az amerikai munkásoknak tett választási ígérete, vagy esetleg más, általa hatásosabbnak gondolt módbeli elképzelései vannak.

A TPP-ből való kihátrálás egy óriási hibának tűnik eddig. Az USA saját versenyképességét növelte volna, de ehelyett a kínai vízió kezd érvényesülni. A TPP és TTIP ellen a kínai vezetés megtervezte az új selyemút stratégiáját, mely főként nyugatra nyit, Ázsia és Európa országaira koncentrálódik. Kína viszont a tőle keletre található csendes-óceáni államokkal is sikeresen építhet ki kapcsolatokat, például az amerikai cserbenhagyást hangsúlyozva. Eddig úgy tűnik, hogy sikeresen tudja magához vonzani a térség országait. Már felvetődött az az ötlet is, hogy a TPP-t nem szabad annyiban hagyni, csak meg kellene hívni bele olyan nagy országokat, akik kimaradtak, ilyen Kína ás Indonézia.

Milyen elképzelései lehetnek az Egyesült Államok elnökének a multilateralizmus helyett? Minél jobb bilaterális megállapodások, és a multilaterális szerződések erős pozícióból való újratárgyalása az amerikaiak számára kedvezőbb feltételek elérése érdekében. Lesznek országok, melyek tárgyalóasztalhoz fognak ülni, ilyen lehet a feltételezések szerint majd Mexikó, Kína azonban nem Mexikó súlyú ország, kérdés, hogy mit fognak lépni. Ha elutasítják a tárgyalásokat, és az Egyesült Államok számára jobb feltételeket, akkor pedig jöhet a kereskedelmi háború. A kereskedelmi háborúnak egy vesztese lehet, az Egyesült Államok.

Kínát sokan a jüan árfolyamának manipulálásával vádolják. A manipulálás versenyelőnyhöz juttatná Kínát, valutája leértékelésével az exportot támogatná, és Trump elnök szerint további amerikai munkahelyeket venne el. Igaz, hogy tavaly gyengült a jüan a dollárral szemben, de ez a kínai gazdaság növekedésében történő lassulásnak, és a dollár nagyfokú erősödésének köszönhető, nem pedig annak, hogy a kínai kormányzat beavatkozott volna. Az utóbbi években épp ezzel ellentétes volt a tendencia, a jüan árfolyamát megtámasztani akarták.

Kínát megvádolhatják még azzal is, hogy magasabb importvámokat alkalmaz az amerikai termékekre, mint az Egyesült Államok a kínaiakra. Ebből következik, hogy válaszul az Egyesült Államoknak magasabb importvámot kell kivetni. Ez a lépés érzékenyen érinthetné Kínát, mert jelenleg a kínai gazdaságban egy reformfolyamatot próbálnak meg végrehajtani. Az importvám az Egyesült Államokat szintén megterhelné. Elméletileg védővámok hatására gazdasági ágazatok támadhatnak fel, ám valószínűbb forgatókönyv az, hogy ez nem fog megvalósulni. Amint Kína a védővámok hatására visszább szorul, más ázsiai potenciális beszállítók átvehetik helyét. Mindenkire pedig nem lehet védővámot kivetni. Arról nem is beszélve, hogy az importfüggő nagyobb amerikai kereskedelmi láncoknak ártana az importvám, és fogyasztói áremelkedéshez is vezetne.

A Dél-kínai-tenger térségének gócpontjai

A Dél-kínai-tenger komoly feszültségeknek ad otthont, melyek az elmúlt néhány évben a korábbiakhoz képest is felerősödtek. Ennek elsősorban a Dél-kínai-tengerért folytatott küzdelem az oka. Nem csak Kína vágyik erre a földgáz- és kőolajlelőhelyekben gazdag, halászat tekintetében kiváló és stratégiai fontosságú területre, ami egyben a világ egyik legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala is, hanem Tajvan, Brunei, Malajzia, Vietnám, és a Fülöp-szigetek is. A helyzetet csak fokozza az, hogy az Egyesült Államok számos térségbeli országot támogat, nem csak szavakban, hanem az elmúlt években növekedést mutató fegyverexporttal is, ez a térség az egyik ütközőzóna a két nagyhatalom között.

Kína fokozatosan erősíti haditengerészetét, és a Dél-kínai-tenger számos vitatott hovatartozású szigetén több katonai bázist létesített. Ezt a térség többi országa a védelmi kiadásaik növelésével próbálja meg egyensúlyozni. A konfliktus azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis a Dél-kínai-tenger térségének többi országa alapvetően nem csak Kínával áll szemben, hanem mint ahogy a térkép is mutatja, vannak múltbéli egymással szembeni sérelmeik is. Ezeket bár látszólag rendezték az ENSZ Tengerjogi Egyezményének (UNCLOS) segítségével, és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) által, de a térség együttműködése törékeny. Az ASEAN megosztottá válhat.

A második világháború óta az Egyesült Államok haditengerészete jelentős flottát állomásoztat a Csendes-óceánon. Ezt a flottát az utóbbi években bővítették, hogy az erőegyensúly ne tolódjon el Kína javára.

Az amerikai elnök főtanácsadója és vezető stratégája, Steve Bannon szerint Kína egy agresszív terjeszkedő hatalom, és az elkövetkező 10 éven belül háború lesz a Dél-kínai-tengeren, a vitatott hovatartozású szigetek és zátonyok miatt. A kínaiak által épített mesterséges szigetek blokádja valóban konfrontációt idézhetne elő.

Steve Bannon: elnöki főtanácsadó, a nemzetbiztonsági tanácsnak tagja. Korábban a Breitbart News amerikai jobboldali híroldal vezérigazgatója. Több évet töltött az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészeténél, innen származik személyes kötődése a Csendes-óceán térségéhez, ugyanis a USS Paul F. Foster nevű rombolón szolgált, a csendes-óceáni flottában.

Bármely konfliktus esetén a térségben nem lenne biztosított a szabad hajózás, ezen a rendkívül fontos a Csendes-óceánt az Indai-óceánnal összekötő tengeren, ahol évente ötezer milliárd dollár értékű árut szállítanak.

Egy kínai amerikai kereskedelmi háború lehetséges hatásai ránk nézve

Nem tudjuk, hogy az Európai Unió hogyan reagálna egy kínai-amerikai kereskedelmi háborúra. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti viszony továbbra is feszültségekkel terhelt, hiába utazott ide az Egyesült Államokból James Mattis védelmi miniszter, Rex Tillerson külügyminiszter, vagy például Mike Pence alelnök, a Trump által okozott negatív légkört nem sikerült még helyrehozni, továbbra is vannak nézeteltérések, például a védelmi kiadások tekintetében. Ha Jean-Claude Junckeren, az Európai Bizottság elnökén múlik, Európa nem fog engedni az amerikai követeléseknek, ez pedig további kiszámíthatatlan lépéseket válthat ki Trumpból.

Január végén Trump kereskedelmi főtanácsadója Peter Navarro Kínához hasonló árfolyam manipulálással vádolta meg Németországot. Véleménye szerint az euró azért ?durván alulértékelt?, mert ez által Németország versenyelőnyre tesz szert az Egyesült Államokkal, és az Európai Uniós kereskedelmi partnereivel szemben. Kifejtette azt is, hogy Németország a legfőbb akadálya az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrehozandó szabadkereskedelmi térség tervének, vagyis a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségnek (TTIP). Angela Merkel német kancellár azonnal elutasította a vádakat, és hangsúlyozta, hogy az Európai Központi Bank független monetáris politikát folytat. Merkel Trumppal ellentétben támogatja az új szabadkereskedelmi megállapodások megkötését, szerinte az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) mintául szolgálhat a későbbi egyezményekhez.

Peter Navarro a Fehér Ház Nemzeti Kereskedelmi Tanácsának vezetője, Trump kereskedelmi főtanácsadója, radikális nézeteket valló közgazdász. Számos Kínáról szóló könyv szerzője, és dokumentumfilm rendezője. Ő Trump Kína-ellenes vonalának egyik legfőbb képviselője, szerinte az amerikai gyárbezárások, és sokmilliós munkanélküliség Kínának köszönhető. Nem hisz a komparatív előnyök elméletében, véleménye szerint Kína és az Egyesült Államok nem erősíthetik egymást egyszerre, épp ezért bármilyen eszközzel meg kell védeni az Államokat Kínától.

Trump év elején kijelentette, hogy ?az Európai Unió csupán eszköz Németország számára?, a német bevándorlási politika pedig egy ?katasztrofális hiba? volt. A Bildnek adott nyilatkozatában pedig egy német autókra kivetett 35%-os importvámról beszélt. Az árfolyam manipulálás vádja, és az importvámok kivetésének emlegetése Kínát és Németországot közös csoportba helyezte. A német-amerikai a viszonyokban komoly problémák lehetősége merült fel, Barack Obama előző elnök Németország politikájához viszonyítva van egy jelentős romlás, mondhatnánk azt is, hogy Donald Trump szemében Németország Európa Kínája.

Németország továbbra is együttműködik az Egyesült Államokkal, hatalmas a két ország közötti kereskedelem, a német export legfőbb célállomása az Egyesült Államok. Azonban változó tendenciaként értelmezhető, hogy jelenleg gazdaságilag Kínával épít ki egyre szorosabb kapcsolatot, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Kína vált Németország legnagyobb külkereskedelmi partnerévé a két ország közötti 170 milliárd eurós külkereskedelmi forgalommal, e tekintetben tehát átvette az Egyesült Államoktól az első helyét. Éppen emiatt Németország érdekelté vált az ?egy övezet, egy út? megvalósításában.

Magyarország nyitott gazdaságú ország. Hazánk exporttevékenységét fokozatosan növelni akarja a kormány, és ennek kedvezne a kínai közvetlen kapcsolat erősítése. Közvetett módon mivel Németország a magyar gazdaság legfontosabb gazdasági partnere, a német-kínai viszony alakulása is meghatározza hazánk külkereskedelmét.

Összegzés

Kína regionális erő, mely kezd kibontakozni. Nem kíván egyelőre csendőr lenni, és valószínűleg nem is fog az emberi jogi alapú intervencionalizmus harcosává válni. Sokkal inkább gazdasági érdekeit fogja képviselni, és megvédeni, valamint a regionális stabilitás fenntartásában lesz érdekelt, a kereskedelmi útvonalai biztonsága miatt. Ilyen például a tengerek biztosítása a kereskedelem folytonosságáért és kőolajimport dependencia miatt, vagy a szárazföldi biztonság a földgázvezetékek és vasúthálózatok miatt. Az ?egy övezet, egy út? terv nem csak a kínai gazdaságot, hanem a régiók közötti együttműködést is fellendítené, a gazdasági kapcsolatok mélyülésével a felek a békében lesznek érdekeltek. Kína viszont, hogy képes legyen az új útvonalak biztosítására katonai eszközökkel, valószínűleg továbbra is növelnie kell a védelmi költségvetését, és a mostaninál jóval nagyobb mértékben.

Védelmi szövetségről konkrétan nem beszélhetünk, viszont ha Kína tovább erősödik később az USA térségbeli szövetségesei Kína felé fordulhatnak az Egyesült Államok ellenében, Japán kivételével.

Az Egyesült Államoknak fontosabb Kína, mint, hogy kereskedelmi háború legyen, nem tudja a feldolgozóiparát pillanatok alatt feltámasztani vagy helyrehozni, így tovább fog függni Kínától. Viszont a nyugati technológia addig kell csak Kínának, amíg ki nem fejleszti a sajátját, tehát van egy egyre inkább csökkenő interdependencia.

A kínai tőkebefektetések most kezdenek beérni. A globális hegemóniát gazdaságilag akarja elérni. Washingtoni vélemények szerint Kína egy alternatív világrendet akar létrehozni, ahogy a kínaiak maguk indokolnak, csak egy piaci rés betömése zajlik, szerintük az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) nem az IMF alternatívája. Azonban, az 57 tagállammal alapított Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz egyre többen akarnak csatlakozni, még olyan országok is, mint például Kanada. Ez a nemzetközi pénzintézet a hivatalos kínai állásponttal ellentétben egyre inkább versenytársává, vagy alternatívájává kezd válni az Egyesült Államokban található pénzintézeteknek.

USA és Kína konfliktus rendkívül káros lenne a világ számára. A kor nagy kihívásaira csak együttműködve tudnának megfelelően reagálni, és helytállni. Mindkét félnek alapvető érdeke kellene, hogy legyen a kapcsolatok tényleges helyreállítása.

Tízéves jubileumát ünnepli a gyermekkatonaság elleni intézményesített harc

Szerző:
Könczöl Zsófia
-
0
forrás: https://foter.com/explore/search/?q=children+soldier

2007-ben ötvennyolc ország fogadta el és írta alá a ?Párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről? elnevezésű jogi dokumentumot. Mára ezen országok száma 105-re nőtt és folyamatosan zajlanak a tárgyalások a további csatlakozásra várókkal.
A dokumentum megszületése óta eltelt 10 évben nagyjából 65 ezer gyermeket sikerült demilitarizálni és rehabilitálni. A jubileumi évforduló alkalmából megrendezett találkozón az együttműködés sikerességéről a következőket mondta Anthony Lake, az UNICEF elnöke: ?A világ 10 évvel ezelőtt irányelveket hozott a fegyveres konfliktusban érintett gyermekekkel kapcsolatban és ezekhez az irányelvekhez tetteket is kapcsolt. Tetteket, amelyek ezeknek a gyerekeknek reményt adtak egy jobb életre?.  Majd így folytatta: ?De a mai nap nem csak arról szól, hogy a múltba nézzünk és megállapítsuk, hogy mi mindent sikerült véghezvinni, hanem szól a tervekről, arról a munkáról, amit el kell még végezni a háború gyermekeiért.?

Azt pedig, hogy valóban milyen nagy szükség van a további munkálatokra, remekül bizonyítják az alábbi adatok:

  • 2013 óta nagyjából 17 ezer gyermeket soroztak be Dél- Szudánban, és több mint tízezret a Közép-afrikai Köztársaságban;
  • AZ ENSZ adatai szerint 2016. óta Nigériában és környékén 2000 főre tehető azon besorozott gyermekek száma, akik militarizálása csak a Boko Haram nevű terrorszervezethez köthető;
  • A yemeni konfliktus 2015. márciusi eszkalációja óta az ENSZ nyilvántartásba vett kiskorú besorozások száma megközelíti az 1500 főt.

A gyermekek katonai célra való alkalmazása teljességgel ellentmond minden erkölcsi és jogi normának. Ilyen esetekben az alapvető emberi jogok veszélyeztetése vagy figyelmen kívül hagyása történik. Míg a legtöbb ókori kultúrában a gyermek a családfő tulajdonát képezte – akár szabadon kereskedhetett vele -, addig mára egy-két kivételtől eltekintve az összes országban szinte a felnőttekkel azonos jogok illetik meg őket.

A gyermekek jogait az országok belső jogi szinten a 20. század második felében kezdték el szabályozni, addig csak a határokon átívelő problémákkal foglalkoztak, például a gyermekkereskedelem és gyermekprostitúció kérdéseivel. A gyermekkatonaság mint jogi probléma felmerülése, megfogalmazása és dokumentumokba foglalása csak a 20. század harmadik felében kezdődött meg.

A kérdést két szempontból lehet megközelíteni: egyrészt az emberi jogok védelmének szempontjából, másrészt a hadijog alapján.

Az emberi és gyermekjogok megsértése gyakran kapcsolódik fegyveres konfliktushoz. Ebben a tekintetben probléma, hogy habár az emberi jogok védelme nemzetközi és állami szintre is emelkedett, az mégsem érvényesül egyaránt mindenhol. Az, hogy milyen mértékben érvényesül, függ az adott ország társadalmi berendezkedésétől, a fejlettségi szintjétől és a gazdasági helyzetétől. Hadijogi szempontból az egységes megközelítés egyik fő gátját szintén a fogalom tartalmi vizsgálatából lehet levezetni. A kérdés ugyanis az, hogy a gyermekkatona szóban lévő „katona” kifejezést használva valóban tekinthetjük-e őket igazi fegyveres harcosoknak vagy csak fegyverrel felszerelt kiskorúaknak?

A jogi felelősségre vonáshoz szükségesek olyan releváns nemzetközi dokumentumok, amelyek alapján egységesen bárki felelősségre vonható, ezek érvényessége azonban az országok ratifikációjához van kötve. Ebből kifolyólag pont azokon a területeken nem tudják alkalmazni őket, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Még nagyobb probléma azonban az, hogy ezek a nemzetközi dokumentumok nem is azonosan értelmezik és határozzák meg a problémát, hiszen napjainkig nem sikerült egy egységes nemzetközi szabályozást kialakítani arra vonatkozóan, hogy életkorukat és az elvégzendő feladat típusát tekintve mit értünk a gyermekkatona fogalma alatt. Egyes dokumentumok, így a Nemzetközi Büntetőbíróság római statútuma (1998) vagy a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény (1989) a 15. életévet, amíg például a párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről (2007) vagy az ENSZ BT egyes határozatai a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetről [1261. (1999), 1296. (2000), 1314.(2000), 1379. (2001), 1460. (2003), 1539. (2004), 1612. (2005)], ennél magasabb kort ? a 18. életévet ? határozzák meg a fegyveres szolgálatban való alkalmazhatóság minimumaként.
Az egységes szabályozás másik gátját a fogalom kiterjesztése jelenti. A legszűkebben értelmezve, azokat a gyerekeket sorolhatjuk ide, akik fegyverüket nyíltan viselik és használják. A következő kategória a katonai táborokban különböző, nem hadászati feladatokat ellátó gyermekeket foglalja magába, míg a harmadik kategória ? mely a jogi szabályozás szempontjából a legnehezebben behatárolható ? a besorozásra nem kerülő, ám a fegyveres harcokban mégis érintett gyerekek csoportja

Jelenleg a Föld legalább 86 országát érinti a jelenség. A szakirodalom a gyermekkatonák számát évek óta 250-300 ezer főben állapítja meg ? ez azonban csak becsült érték, hiszen pontos adatokkal egyik nemzetközi szervezet sem rendelkezik. Ennek legfőbb oka a homályos jogi szabályozás arra vonatkozóan, hogy ki számít gyermekkatonának, valamint az a tény, hogy közülük több ezren szolgálnak illegálisan, ezért a rájuk vonatkozó adatok nincsenek nyilvántartva. Mindemellett ezen gyermekek felkutatása is nagyon nehéz, hiszen a társadalomtól elkülönítve, katonai táborokban élnek, amelyek megközelítése nehéz és életveszélyes. A már leszereltek pedig nem szeretnek a háborús időkre visszaemlékezni, valamint nem merik felvállalni, hiszen félnek a társadalom stigmatizációjától, így inkább letagadják a múltjukat.

Fontos leszögezni azonban, hogy a probléma nem csak a fiúkat érint, mivel a gyermekkatonák 10-30%-a lány – őket leggyakrabban szexuális szolgáltatások nyújtására kényszerítik. Ezeknek a gyerekeknek a jelentős része már 10 éves koruk előtt csatlakozik a hadsereghez. Tehetik ezt önkéntesen ? ez főleg akkor jellemző, ha az adott személy szegény, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, esetleg minden családtagja meghalt ? vagy cselekedhetnek kényszerítés hatására is. Vannak emellett olyan országok is, ahol kiképzésük az iskolarendszerbe van beépítve. Példaként említhető, hogy Kínában, az Oroszországi Föderációban, Kirgizisztánban, az Egyesült Arab Emirátusokban és Venezuelában a diákok számára kötelező katonai kiképzéseket indítanak. Argentínában, Bolíviában, Brazíliában, Egyiptomban, Kazahsztánban, Nicaraguában, Peruban, Türkmenisztánban, Ukrajnában és Vietnamban már az általános iskolai oktatás is egyenruhában folyik és a katonai diszciplínák megismerése, elsajátítása a tananyag szerves részét képzi.  Izraelben a katonáskodás a nők számára is kötelező, már gyerekkoruktól fogva fel vannak készülve egy esetleges katonai szerepvállalásra. Ezeknél az országoknál a militarizálódás a szocializálódás folyamatának a része, így megállapítható, hogy hatalmas különbség van a katonai szolgálatokra kényszerített vagy azt szükségszerűségből elvállaló és a katonaságot önként vállaló gyermekek között.

Amikor az elme szenved ? A mentális egészség helyzete Afganisztánban

Szerző:
Kovács Georgina
-
0

Van egy ország, amelyben már több évtizede dúl konfliktus. Egy ország, amit az emberek arra használnak, hogy harcoljanak egymás ellen. Ennek ellenére még ebben az időszakban is, az élet megy tovább. A mindennapi életet körülhatárolja a háború, az emberek mégis reménykedve várják az új napot.
Amikor azonban a csata valójában egy szenvedésekkel teli belső harc, akkor nincs békesség sem nappal, sem éjjel.

Dr. Ayesha Ahmad, aki a mentális egészség és a lelki traumák vizsgálatára szakosodott, kutatásai során tanulmányozta a mentális egészség helyzetét Afganisztánban. Cikkében kihangsúlyozta: „Remélhetőleg, ez a cikk elindíthatja a sokatmondó, szenvedésekkel teli történetek megosztását.”

A mentális betegség, egy csendes járványként tombol Afganisztánban. Egy olyan országban, ahol a hagyományok és a hit ily erős mértékű, az emberek számára nehéz az olyan pszichiátriai rendellenességeket megérteni, mint a pszichózis, skizofrénia, vagy akár a depresszió. Ezeket a betegségeket gyakran társítják különböző népi hiedelmekkel, például hogy a személy elátkozott, vagy gyenge hite miatt szenved.
Az elhúzódó konfliktus nyomott hagyott az ország egészségügyi rendszerén is. Súlyos erőforráshiányokkal (mind pénzbeli, mind humán erőforrás) küzdenek, így a különböző mentális betegségek diagnosztizálása és kezelése nem könnyű feladat. Az ország nem rég kezdte el a szükséges fejlesztéseket. Jelenleg egy állami pszichiátriai kórház működik Kabulban, és egy neuro-pszichiátriai kórház Mazar-e Sharif-ban.

2003 és 2005 között végzett országos felmérés eredménye kimutatta, hogy a felnőtt lakosság 16,5%-a szenved valamilyen mentális zavarral. A becslések szerint ez az arány napjainkban sem alacsonyabb, hiszen az erőszak mértéke sem mutat jelentősebb csökkenést az ország területén.

Mark de Rond, néprajzkutató cikkében a „Miért nincs PTSD Afganisztánban”? (PTSD: Poszttraumatikus stressz szindróma), próbált rámutatni arra, hogy az ország lakossága olyan magas mértékben van kitéve traumának, hogy a lakosság nagy részénél jelentkezhetnek a PTSD tünetei. Ez a helyzet még jobban megnehezíti a betegek diagnosztizálását, hiszen így a problémákat akár családon belül sem észlelik időben. De Rond azt is megfogalmazta, hogy az adott kultúrában fellelhető hagyományok, mint például a szóbeli történetmondás, összetartják a kollektív szenvedés narratíváját.

Azonban, a konfliktusok nyomán létrejött, traumatikus történetek elmesélésének eredménye, hogy az új generációs afgánok már ?zsigeri? módon tapasztalják a háború borzalmait, és ezzel kialakult egy ún. másodlagos vagy transzgenerációs trauma.

Felmerülhet a kérdés: hogyan lehet az elmúlt 40 év szenvedéseit feledtetni az emberekkel?

Jelenleg a megfelelő egészségügyi infrastruktúra nélkül, sajnos a lehetőségek nem túl kedvezőek. Amíg az ország egészségügyi és gazdasági helyreállítása nem teljes, addig a legtöbb, amit sok esetben tehetnek, hogy nyugtató tablettákkal kezelik a betegeket; ami nyilvánvalóan nem megoldás a pszichiátriai rendellenességek kezelésére.
Szükség van arra, hogy megfizethető kezeléseket és biztonságos helyet biztosítsanak az akut mentális betegségekben szenvedők számára.

Dr. Ahmad véleménye szerint: „Meg kell hallgatnunk ezeknek az embereknek a történeteit. Néhány történetet ki kell emelnünk, amik majd rávilágítanak azokra a borzasztó emberi jogi visszaélésekre, melyek az országon belül zajlanak. Talán, ez reményt és szolidaritást adhat az embereknek.”

1...646566...11365. oldal a 113-ból

Kiemelt témák

3,127KövetőTetszik

biztonsagpolitika.hu

BIZTONSÁGPOLITIKAI SZAKPORTÁL.
A honlap "Elemzések" rovatához tartozó időszaki kiadványok és egyéb folytatódó dokumentumok nemzetközi szabványos azonosítószáma: ISSN 2062-4379
Email: biztpolkapcsolat@biztonsagpolitika.hu
Facebook

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

internetster 2004 - 2026 © biztonsagpolitika.hu - Minden jog fenntartva!