Kezdőlap Blog Oldal 32

Minneapolistól Washingtonig ? a BLM-tüntetések eredményei

0
A Black lives matter (Fekete életek számítanak) mozgalom támogatói a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen tiltakoznak New Yorkban 2020. június 15-én. Az Egyesült Államokban ekkor már három hete tartó tüntetéshullámot egy afroamerikai férfi, George Floyd halála váltotta ki, aki egy brutális rendőri intézkedésben vesztette életét május 25-én Minneapolisban.(Forrás: MTI/EPA/Justin Lane)

2020-ban szinte minden hétre jutott egy olyan esemény, amiről valamiért fontos volt megemlékezni, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A pandémiás helyzet alakulása, az Iszlám Állam feléledése vagy a bejrúti robbanás mind olyan folyamatok, amelyek legalább említés szintjén helyet érdemeltek a történelmet alakító tényezők között.

Május 25-e is minden bizonnyal meg fog jelenni a kronológiákban, ugyanis ezen a napon olyan történések zajlottak Minneapolisban, amelyek az USA-t, illetve közvetve vagy közvetlenül az egész világot érintő láncreakciót indítottak el. Cikkemben igyekszem bemutatni a folyamatot, ami egy afroamerikai férfi halálától indult, azonban a végét még most sem látjuk, de már rengeteg változás írható a számlájára.

A kezdet kezdete

2020. május 25-én az esti órákban négy Minneapolis-i rendőr eltúlzott intézkedése következtében életét vesztette a 46 éves afroamerikai férfi, George Floyd. Az eljárás jogszerűsége megkérdőjelezhető.

A rendőrséghez este nyolc óra környékén érkezett hívás szerint egy férfi hamis 20 dolláros bankjeggyel fizetett egy doboz cigarettáért, és amikor az eladó ezt jelezte irányába nem volt hajlandó visszaadni az árut. A férfit később George Floyd-ként azonosították, aki az eladó szerint az incidens pillanatában ittas és öntudatlan állapotban volt.

A helyszín egy olyan terület volt, ahol Minneapolis három főként feketék által lakott kerülete találkozik. Ezek Bryant, Powderhorn és Central közigazgatási egységek.

A bejelentést követő 10 percen belül már két rendőr próbálta megbilincselni a pár sarokra parkoló autójából kirángatva a feltételezett elkövetőt, aki ellenállt. Az egyik rendfenntartó, Thomas Lane már az említett jármű megközelítése során elővette és a férfira szegezte fegyverét.

Floyd reakciója a fegyverre és az erőszakos fellépésre a PTSD-vel magyarázható, ugyanis George Floyd korábban kisebb ügyek (kábítószer-birtoklás és lopás) miatt már kapcsolatba került a rendőrséggel és egy intézkedés alkalmával lövés is érte.

Miután Floydot megbilincselték, a férfi nem mutatott hajlandóságot beszállni a rendőrautóba, amelyet klausztrofóbiájával magyarázott. Eddigre már négy rendőr tartózkodott a helyszínen, köztük az a Derek Chauvin is, aki közvetlenül felelős a túlkapásért. Miután a gyanúsított ellenkezett Chauvin földre vitte, ahol nagyjából nyolc percig térdelt a nyakán, amely elég volt ahhoz, hogy a megbilincselt férfinél fulladásos halál álljon be.

A környéken tartózkodó járókelők közül többen is felvételt készítettek az esetről mobiltelefonjaikkal, amelyeken jól kivehető, hogy a földön fekvő férfi könyörög az életéért és többször is jelzi a rendőrnek, hogy nem kap levegőt. Ezeken a felvételeken hallható először az azóta ikonikussá vált mondat, amely az esetet követő események egyik jelmondata lett: ?I can?t breath!? (Magyarul: ?Nem kapok levegőt!?)

Érdekesség a jelmondattal kapcsolatban, hogy nem ez volt az első feltűnése. A Black Lives Matter mozgalom már 2014-ben is használta és használja az óta is. Az a 2014-es eseménysorozat, amely során elhangzott az ominózus mondat kísértetiesen hasonlít George Floyd esetéhez. New Yorkban egy fiatal fekete férfi vesztette életét egy rendőr fojtófogásában.

Az esetről készült rendőrségi jelentés nem tesz említést a rendőrtisztek magatartásáról. Csupán annyi szerepel benne, hogy a gyanúsított ellenállt és ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Azonban mire a jelentés napvilágot látott, a közösségi médiát ellepték a járókelők által készített felvételek, amelyeken jól kivehető minden mozzanat. Ez hatalmas lökést adott a városban régóta fennálló ellentétnek a rendőrség és az afroamerikai lakosság között, amely az incidenssel tetőpontjához ért.

Közvetlen következmények

Az említett tetőpont eleinte csak békés tüntetésben nyilvánult meg. Május 26-án ezres nagyságrendekben mérhető tömeg gyűlt össze az előző esti események helyszínén, ahonnan délután öt óra környékén a megközelítőleg 4 kilométerre (2,5 mérföld) található minneapolisi rendőrkapitányság harmadik körzetének kirendeltségéhez vonultak.

A békés jelleg hét óra környékén kezdett megváltozni, amikor a tüntetők betörtek egy ablakot. Erre válaszul rohamrendőrök érkeztek és könnygázzal, illetve gumilövedékkel próbálták visszaszorítani az embertömeget. Éjfél környékére kaotikus helyzet alakult ki, amely során többen megsérültek és rendőrség-ellenes szlogenek is előkerültek.

A másnapi események már egyáltalán nem nevezhetőek békésnek. A tüntetők ezen a napon már az egész 3. körzetben tevékenykedtek, több üzletet is kifosztottak zavargáshoz hasonló hangulatot keltve. Ezek az események hasonlóan az előző napokhoz az esti órákban történtek. Ezen a napon indult meg a rendőrkapitányság épületének ostroma is, ami az első éles lövések eldördülését is jelentette. Ezen az estén már tüzeket is gyújtottak a rendőrállomás előtt.

Május 28-ára a rendőrség feladni kényszerült az épületet, amely még aznap éjszaka porig égett. Az Egyesült Államok történetében eddig nem volt példa arra, hogy tüntetők elfoglaljanak egy rendőrőrsöt.

Az elkövetkező napokban már országszerte tüntetések zajlottak a rendőri brutalitás és a rasszizmus ellen, június 7-ére pedig Ausztráliában is megmozdultak az emberek. Ott a bennszülött lakosságot érő diszkrimináció ellenében vonultak utcára, ami egyeztethető az amerikai célokkal. Európa számos országában is demonstrációk zajlottak ezen a napon, ahogyan ezt követően a fejlett világ nagy részén. Eddigre a korábban már említett Black Lives Matter (a továbbiakban: BLM) már beállt a tüntetések mögé.

Rendőri brutalitás és túlkapások az USA-ban

A következmények további szemléltetése előtt rövid betekintést szeretnék nyújtani az előzményekbe. A tüntetések célja részben a rendőri brutalitás elleni fellépés szorgalmazása, illetve a túlkapások számának csökkentése.

A rendőri brutalitás igen széles skálán mozog az egyszerű, kis sérülést okozó tettlegességtől egészen a súlyos testi sértésig, illetve nem egyszer a gyilkosságig, de néhány szakértő már a felemelt hangot is ebbe a kategóriába sorolja.

Kétségtelen, hogy ugyan bármelyik lakos szembesülhet a jelenséggel, rassztól, vallástól, kortól és egyéb tényezőktől függetlenül, de az afroamerikaiak és az egyéb nem europid rasszhoz tartozó személyek nagyobb veszélyben vannak a tapasztalatok alapján. Szakértők szerint ennek magyarázata lehet az a rasszista attitűd, amely generációról generációra száll a többnyire fehér rendőrök között, mivel az újoncok igyekeznek elsajátítani azt a hozzáállást, amelyet idősebb társaiktól látnak.

Az USA-ban napi szinten három ember hal meg egy rendőr pisztolyából leadott lövés miatt, ez a szám megközelíti a teljes fejlett világban évente összesen regisztrált ilyen eset számát. Meglepő módon a jelenséget azonban csupán néhány éve kutatják és ellenére annak, hogy nincs konszenzus a tudósok között minden téren, az vitathatatlan, hogy az amerikai rendőrök jelentősen többször használják fegyverüket, mint a világ más részein szolgáló kollégáik.

Ennek vezető oka az ún. ráutaló magatartás gyakorlata. Mivel az Egyesült Államok alkotmánya, néhány állam lakóinak kivételével minden polgárnak engedélyezi a fegyvertartást  a rendőrök kiképzésében az szerepel, hogy lőjenek, amint a gyanúsított bármilyen fegyverhez hasonló tárgyat vesz elő, vagy olyan mozdulatot tesz, amellyel ruházata alól vagy annak zsebeiből lőfegyvert tud rántani. 2019 óta az FBI részletes nyilvántartást vezet a rendfenntartó szervekhez köthető beavatkozásról az USA területén. A kezdeményezs támogatottsága azonban egyelőre viszonylag csekély az amerikai rendőrök körében, a kapitányságok nagyjából fele szolgáltat adatot.

A BLM célkeresztjét a rendőrség költségvetése sem kerülhette el. Petíciót indítottak a támogatás csökkentése és az így felszabaduló források más területeken történő befektetése érdekében, ami hamar megosztó erővé vált a politikában is. Nyáron az egyik legfontosabb kérdés ez volt a republikánusok és a demokraták harcában is. A költségvetés csökkentését többnyire a demokrata oldal támogatja, sőt New York demokrata vezetője, Bill de Blasio egymilliárd dollárt (a teljes éves büdzsé hatod részét) vont el a rendőrségtől június végén. Ez a lépés ugyanakkor azt jelenti, hogy azt az egymilliárd dollárt a város működésének egyéb területeinek fejlesztésére fordítják. Ilyen terület például az ifjúsági központok fejlesztése, amely lépéstől a bűnözés visszaszorulását várják.

Joe Biden, az USA 46. elnöke is gyanúba keveredett nyári kampánya során, miszerint támogatja a leépítést, azonban magyarázata szerint ez hamis információ. Terveiben nem a költségvetés csökkentése, hanem az elosztás optimalizálása szerepel. Véleménye szerint a rendőrök szociális érzékenységének fokozása különböző tréningek formájában megoldaná a visszaélések problémáját.

Az ötödik hatalmi ág tetten érve

A három hagyományos hatalmi ág (törvényhozás, végrehajtás, bírói) mellett a 2000-es évektől kezdődően megfigyelhető a média felemelkedése, mint a negyedik fontos terület, amely képes egyfajta hatalmat jelenteni. Ennek magyarázata, hogy rengeteg emberhez, nagyon gyorsan juttat el hatalmas mennyiségű információt, így alkalmas a közvélemény formálására, annak átalakítására.

Napjainkra már egy ötödik ág is egyre aktívabb, ez a pénzhatalom. Kétségtelen, hogy a monetáris eszközök a világ mozgatórugójává váltak az elmúlt évtizedekben, így akinek megvannak az anyagi forrásai, annak megvan a lehetősége is, hogy befolyásolja az eseményeket. Széles skálán mozog az ágazatok listája, az egyházaktól a bankokig minden ide tartozik, amely jelentős vagyont kezel, vagy folyamatos profitot termel, ezáltal tőkét teremtve. A világmárkák vagy ún. brand-ek is egyre inkább ebbe az irányba haladnak, reklámkampányaikkal képesek befolyásolni a társadalom véleményét és szponzorációik révén bizonyos alrendszerekben (pl.: sport, tudomány) is egyre nagyobb befolyást szereznek.

A brand-ek térnyerése nagyon jól tetten érhető az idei eseményekben. A nyári hónapokban több olyan eset is történt, amelyek folyamán egy-egy nagy márka kiállt a BLM ügye mellett, ezzel igyekezve visszaszorítani a rasszizmust. A következő néhány bekezdésben két szignifikáns esetet mutatok be ezek közül részletesebben.

Az első esetek egyike volt a CrossFit nagyvállalat, amelyhez világszerte több ezer edzőterem tartozik. A vezetés nem fejezte ki szolidaritását, illetve támogatását az afroamerikai sportolók felé a május 25-i eseményeket követően, ahogyan a társaságok nagy része. A helyzetet rontotta Greg Glassman vezérigazgató június 7-i Twitter-bejegyzése, amelyben George Floyd halálával viccelődött. Ezt követően a partnerségben álló edzőtermek százai döntöttek a szerződésbontás mellett, illetve a főtámogató, a szintén világmárka Reebok is elhatárolódott a CrossFit-től. Glassman másnap ugyanazon a platformon elnézést kért bejegyzéséért és kijelentette, hogy sem ő, sem a vezetőség más tagja, sem maga a szervezet nem támogatja a rasszizmust, azt negatív jelenségként értékeli.

Az utóbbi időben branddé fejlődött National Football Leauge (NFL) is átment néhány változáson, bár az előző esethez hasonló botrány itt elmaradt. A folyamat legnagyobb mértékben a ligában játszó egyik csapatot, a volt Washington Redskinst érintette. A sportcsapat nevet kényszerült váltani, ugyanis a Redskins (rézbőrűek) sértette az amerikai őslakosok önérzetét.

Az elnevezés kérdése régebbre nyúlik vissza. A megnevezés 1933 óta létezett, a csapat 1937 óta játszik Washingtonban.  Az elmúlt 87 évben többen is kifogásolták a nevet. 1992-ben és 2006-ban is petíciót nyújtottak be a Szabadalmi és Védjegy Irodához, amelyben a névváltást szorgalmazták. Végül idén júliusban, a Minneapolis-i események hatására olyan nyomás nehezedett a csapat vezetőségére, amelyet már nem tudtak másként kezelni, csak a több évtizedes hagyományra visszatekintő név megváltoztatásával. Ez a nyomás a szponzorokon keresztül, azok befektetőitől érkezett, akik kérték, hogy a FedEx, a Pepsi és a Nike a továbbiakban állítsa le a csapat támogatását. Bár ez ebben a formában nem történt meg, a FedEx, a washingtoni stadion névadója kérte a csapatot a név újragondolására, hogy folytathassák a közös munkát, a Nike pedig eltávolította kínálatából a csapat logóival ellátott termékeit. Július 13-ától kezdve a csapat hivatalos neve a Washington Football Team, bár ezt csupán ideiglenes elnevezésként jelentette be a csapat.

Az NFL ligaszinten is tett lépéseket. A pályák szélén a 2020-as szezonban az ?End racism? és az ?It takes all of us? feliratok olvashatóak, amelyek magyarul így hangzanak: ?Állítsuk meg a rasszizmust? és ?Mindenkit érint?. Ezen túl a játékosok sisakjának hátulján, a tarkópárna tartóelemén saját csapatuk neve helyett olyan afroamerikaiak neveit tüntetik fel, akik a rendőri túlkapások áldozatai, ezzel egyszerre emléket állítva ezeknek az embereknek és tiltakozva az ilyen jellegű események ellen. A felírt nevet minden játékos egyénileg választja.

Az NFL egyébként viszonylag régóta kampányt folytat elnökválasztást megelőző hetekben, 2020-ban szintén így tettek. Ezzel céljuk, hogy a lehető legtöbb állampolgárt az urnákhoz tudjanak csábítani, igyekeznek meggyőzni a sportrajongókat szavazatuk értékéről. Mivel a liga népszerűsége folyamatosan növekszik egyre inkább a közvéleményt formáló tényezővé válik.

A két kiemelt eseten kívül rengeteg hasonló példát lehetne hozni. Sok olyan márka, amelyek logójában vagy nevében eddig szerepelt bármilyen rasszra utaló passzus bejelentette, hogy változtatni fog. Ezek a lépések egyértelműen hatással vannak a fogyasztókra, akik között jó eséllyel sokan egyet is értenek a változásokkal.

Konklúzió

Az USA nagyhatalmi helyzetéből adódik, hogy ami ott történik, az nem fog ottmaradni. A globalizáció hatásaként a rasszizmus elleni harc mára világméretűvé nőtt, szépen lassan a mindennapok részévé válik. Kétségtelen, hogy 2020-ban olyan változások mentek végbe, amelyek eredményei permanens hatást gyakorolhatnak a jövőre és a jövő emberére.

Összefoglalva a leírtakat, a 2020-as események rávilágítottak számos problémára. Az események hátterébe tekintve tetten érhető az ötödik hatalmi ág, a pénzhatalom fejlődése, amely az általa generált figyelmet kihasználva képes tömegeket elérni és befolyásolni. A tavalyi nyár történései jó eséllyel hatással voltak az Egyesült Államok elnökválasztásának alakulására is.

 

Címlapkép: A Black lives matter (Fekete életek számítanak) mozgalom támogatói a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen tiltakoznak New Yorkban 2020. június 15-én. Az Egyesült Államokban ekkor már három hete tartó tüntetéshullámot egy afroamerikai férfi, George Floyd halála váltotta ki, aki egy brutális rendőri intézkedésben vesztette életét május 25-én Minneapolisban. (Forrás: MTI/EPA/Justin Lane)

A Golán-fennsík geopolitikai jelentősége Izrael szemszögéből

0
Izraeli katonák az Izraelt és Szíriát elválasztó határsávon, a Golán-fennsík izraeli részén tartott éjszakai gyakorlatozáson 2016. július 17-Én. (Forrás: MTI/EPA/Atef Szafadi)

Ugyan a világban nem ritkák az előző amerikai elnök, Donald Trump nevével ellátott épületek, a Golán-fennsíkon megtalálható Trump-magaslatnak elnevezett izraeli település mindenképpen különleges helyet foglal el az üzleti szférából érkezett elnök brand-portfóliójában. Az izraeli kormányzat így kifejezett hálájának oka, hogy a Trump-adminisztráció 2019. március 25-én elismerte Izrael Állam integráns részeként a Golán-fennsíkot, amelyet az 1967-es hatnapos háborúban, a Szíria felett aratott győzelem óta tart megszállás alatt a zsidó állam és amelyet egy 1981-es törvénnyel egyoldalúan annektált. Ezt a jogi aktust nemzetközi közösség (az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag fogadta el az álláspontját azzal kapcsolatban, hogy az izraeli döntést nem ismerik el) és természetesen Szíria is illegálisnak, a nemzetközi joggal ellentétesnek tekinti. Ettől függetlenül ? noha voltak törekvések a terület visszaadására a ?területet a békéért? elv szerint ? Izrael mereven ragaszkodik a terület megtartásához a jövőt illetően.

A terület iránti elkötelezettség mögött fontos geopolitikai okok és megfontolások állnak. A terület relatív alacsony kiterjedésének (1.800 km2, amelynek kétharmadát Izrael ellenőrzi) és lakosságának (hozzávetőlegesen 50.000 fő, fele-fele arányban zsidók és arabok) ellenére jelentős gazdasági potenciállal bír. A vulkanikus eredetű föld rendkívül termékeny, különösen erős a helyi gyümölcstermesztés, valamint a borkészítés. Nagyon jelentős továbbá a turizmus, hiszen itt található a Galileai-tenger vagy a napjainkra közkedvelt síparadicsomként működő Hermont-hegy. Az elmúlt években a Golán-fennsík alatt található jelentős olajtartalékok felfedezéséről is megjelentek hírek a sajtóban.

A Jordán-folyó völgyének északi vízgyűjtő területe. (Forrás: Slideshare/ zeitounm/ Upper Jordan River Hyropolitical Baseline (ZeitounEidSabbaghDajaniTalhami)

Az olajtartalékok megléte mindenképpen előnyös a területet ellenőrző ország számára, a Golán-fennsík azonban egy olyan másik erőforrásban is gazdag, amelynek előfordulása kevésbé gyakori a Közel-Keleten, ez pedig a víz. A Galileai-tenger, valamint a térség további édesvíz-forrásai elengedhetetlenek a történelmi Palesztina tartomány, így Izrael Állam és lakosságának vízellátásának szempontjából. A vízforrások feletti ellenőrzés a hatvanas évek elején már egy alacsony intenzitású fegyveres konfliktushoz vezetett Izrael és Szíria között, amikor Damaszkusz a Golán-fennsíkon található folyókat megpróbálta eltéríteni, hogy ezáltal térdre kényszerítse a zsidó államot. (Ugyan a vízkonfliktusok elmélete egy vitatott kérdéskör a nemzetközi kapcsolatok elméletében, de a kutatók ezt az összetűzést tekintik az egyik legközelebb állónak ahhoz.)

A Golán-fennsík izraeli megszállás alá eső területei. (Forrás: Le Monde diplomatique/ U.S. State Department/ Tufts University/ Council on Foreign Realtions)

A terület erőforrásai mellett azonban leginkább a katonai szempontok a meghatározóak. A Golán-fennsík mind hadászati, mind pedig harcászati tekintetben rendkívül fontos az izraeli biztonságpolitika szempontjából. A hadászati jelentőség megértéséhez Izrael geopolitikáján keresztül vezet az út. A történelmi Palesztina tartományt alapvetően három, egymástól jellegében erősen elkülönülő térségre lehet osztani: délen a Negev-sivatagra, nyugaton a partvidékre, északon és keleten pedig a hegyvidékre. Nyugaton a Földközi-tenger, délen pedig a Negev-sivatag természetes védelmet biztosít az ország magterületei számára. Keleten Ciszjordánia hegységei, valamint a Jordán-folyó völgye látják el ezt a feladatot ? az izraeli döntéshozók számára többek között ez a stratégiai megfontolás indokolja a katonai megszállás fenntartását.

Északon azonban a sík partvidék sűrűn lakott és gazdaságilag kiemelt jelentőségű (például Haifa kikötője) területei az 1967-es határok szempontjából kitettek az északról érkező konvencionális fenyegetéseknek. A térség természetes határai (Litáni-folyó, Golán-fennsík) a történelmi Palesztina tartomány határain túl, a politikai határok pedig közel esnek a lakott területekhez. (A természetes és védhető határokra való törekvés egy általános geopolitikai jelenség, amely tetten érhető a Golán-fennsík elfoglalásában vagy a hajdani dél-libanoni izraeli megszállási zóna kialakításában.) Ezen síkvidék fölé magasodik a Golán-fennsík, amely magaslatról gyakorlatilag a teljes térség belátható ? és belőhető. A hatnapos háborút megelőzően általános kihívást jelentett Izrael számára, hogy a szíriai tüzérség állandó nyomás alatt tartotta az északi területek lakosságát a támadásaival.

A Golán-fennsík jelenlegi status quo-ja. (Forrás: english.alaraby.co.uk)

A terület birtoklásával azonban Izrael Állam került stratégiai előnybe Szíriával szemben, mégpedig azért, mert Damaszkusz légvonalban mindösszesen 60 kilométerre található a Golán-fennsíktól. Ez egyrészt kiemelkedő hírszerzési lehetőséget biztosít a zsidó állam számára, hiszen a terület magaslati pontjairól modern felderítő eszközökkel pontos képet kaphatnak a térségben zajló esetleges csapatmozgásokról és más katonai tevékenységekről, mint például az Irán által finanszírozott milíciák jelentette fenyegetésről vagy fegyverszállítmányokról.

A felek szétválasztására az 1973-as jom kippuri háborút követően ENSZ békefenntartó misszió települt, ezáltal pedig egy 80 km hosszú, 05-10 km széles ütközőzóna jött létre az izraeliek és a szírek között. A művelet felfüggesztése több alkalommal is felmerült, tekintettel a magas biztonsági kockázatokra, különösen a szíriai polgárháború kezdete óta, ugyanis a szír kormányellenes felkelők több alkalommal hajtottak végre rajtaütéseket a békefenntartók ellen, túszokat is ejtve.

A Golán-fennsíkról való kivonulás és a terület visszaszolgáltatása Szíriának már több alkalommal is felmerült a ?területet a békéért? elv alapján. Ezt a törekvést azzal szokták alátámasztani, hogy a rakéta- és műholdtechnológia fejlődésével a konvencionális hadászati elvek a háttérbe szorulnak, napjainkban már nem kellene számolni azzal, hogy szír harckocsioszlopok hatolnak be meglepetésszerűen Izrael Állam területére, ahogyan történt az a Jóm Kippuri háborúban. Ezzel szemben azt az ellenérvet állítják, hogy a terület feladását követően sokkalta nagyobb véráldozattal járna a fennsík visszafoglalása, mint a hatnapos háborúban. (Közkedvelt részlete a hatnapos háborúnak, hogy a hatvanas években a szír államigazgatásban mélyfedésben lévő legendás izraeli hírszerző, Elijah Cohen eukaliptusz fákat vásárolt a szír beásott bunkerek katonái számára az erős napsütés ellen, ezek a fák pedig nagy szolgálatot tettek a háborúban az izraeli erőknek a célpontok azonosítása során. ?Eli? után egy telepet is elneveztek a Golán-fennsíkon, Eliad néven.)

Mindaddig azonban, ameddig az Iráni Iszlám Köztársaság közvetlen katonai és politikai befolyással rendelkezik a szír központi kormányzat felett, a békének, ezáltal pedig a Golán-fennsík visszaszolgáltatásának sincsen realitása. A perzsa állam ugyanis ezzel egy jelentős hídfőálláshoz jutna Izrael Állammal szemben. A terület megtartásával kapcsolatos izraeli álláspont is stabilnak mondható, mert belső jogrendszerük alapján az ország integráns részeként tekintenek rá, csakúgy, mint Jeruzsálemre egységes és oszthatatlan fővárosra. Ezen előreláthatólag az sem fog változtatni, ha a Joe Biden vezette adminisztráció szakít elődjének egyoldalú Izraelt támogató külpolitikai álláspontjával. Noha a Trump-magaslat jövője még kérdéses lehet, a Golán-fennsík minden bizonnyal izraeli ellenőrzés alatt fog maradni a továbbiakban is.

Az írás a Geopolitika Műhely cikksorozatának keretei közt valósult meg.

Címlapkép: Izraeli katonák az Izraelt és Szíriát elválasztó határsávon, a Golán-fennsík izraeli részén tartott éjszakai gyakorlatozáson 2016. július 17-Én. (Forrás: MTI/EPA/Atef Szafadi)

Észak-Macedónia ? veszélyben az uniós csatlakozás?

0
Várhelyi Olivért, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagját (jobbra) fogadja Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök Szkopjéban 2020. október 7-én.(Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Észak-Macedónia pozitívan nézhetett 2020 őszének elébe: október 6-án az Európai Bizottság közzétette az integrációs előrehaladást értékelő éves jelentéseit, emellett közzétették egy, a Nyugat-Balkán államaira specializált Gazdasági és Beruházási Terv tartalmát is. Továbbá Észak-Macedónia bizton számíthatott arra, hogy az év végéig sikerül megtartani az első kormányközi konferenciát az Európai Unióval, azaz sikerül elkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat ? Bulgária elutasító álláspontja miatt azonban mindez máig nem valósulhatott meg. Ezen írás célja röviden, de átfogóan felvázolni a macedón-bolgár konfliktus fő mozgatórugóit.

A macedón-bolgár ellentétek történelmi gyökerei

A mai Észak-Macedónia területe a történelem folyamán számos alkalommal kapcsolódott Bulgáriához, illetve a bolgár identitáshoz. A Balkán-félszigetre betelepülő bolgár szláv törzsek Macedónia területén is megjelentek, letelepedtek, habár a terület csak a IX. század első felében vált a bolgár állam részévé ? ezzel, főként a kereszténység felvétele után, a macedón területek lakói is a bolgár fejlődési pályára léptek. A bolgár állam uralma a területen azonban nem volt tartós: a XI-XIII. század között több ízben is bizánci, majd szerb fennhatóság alá tartozott a terület, az 1390-es évekre pedig ? Bulgáriával egyetemben ? oszmán fennhatóság alá került. A bolgár függetlenségi mozgalom 1870-re ért el egy jelentős eredményt: megalakult a gyakorlatilag független vallási központ, a Bolgár Exarchátus, amely jelentős szerepet játszott a bolgár nemzettudat terjesztésében ? Macedóniában is. Az 1877-78-as orosz-török háborút követően, az orosz érdekeket szolgáló san stefanói békeszerződéssel hozták létre Nagy-Bulgáriát, amely magába foglalta a mai Macedónia teljes területét. Néhány hónappal később azonban, a nagyhatalmak berlini konferenciáján Nagy-Bulgáriát szétdarabolták: létrehoztak két bolgár kisállamot (melyek 1885-ben egyesültek), Macedónia területe pedig az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt maradt. Ezzel a bolgárok és a macedóniai lakosok (akkoriban őket is bolgároknak nevezték) más-más fejlődési pályán kezdtek el haladni. A XX. század háborúi során Bulgária számára végig elsődleges fontosságú volt Macedónia visszaszerzése ? ennek elveszítése számukra igen fájó pont. Párhuzamot szokás vonni a bolgár és a magyar történelemben bekövetkezett nagy területveszteségek között ? tudományos igényesség nélkül mondhatjuk, hogy Nagy-Bulgária szétdarabolása a bolgárok ?Trianonja?. Mindenesetre sem a Balkán-háborúk során, sem a két világháborúban nem sikerült visszaszerezni a területet ? köszönhetően annak, hogy Bulgária mindkét világégés során a vesztesek oldalán harcolt.

A macedón identitás kialakulása és az ezt vitató bolgár álláspont

A mai Észak-Macedónia területén élő szláv népcsoport nemzeti fejlődése a többi balkáni néphez képest jelentős késéssel indult meg. Az évszázadokon át tartó oszmán uralom természetesen nem segítette elő a nemzetté válás folyamatát, ráadásul a környező, jóval előrehaladottabb nemzeti fejlődést átélt népek ? bolgárok, görögök, szerbek ? a XIX. századtól gyakorlatilag versenyt futottak egymással azért, hogy a macedóniai szlávokat a saját etnikumukhoz tartozónak ismertessék el. Természetesen az itt élőknek a bolgárokkal volt/van a legszorosabb kapcsolatuk, történelmi, kulturális és nyelvi téren is ? a XIX. században a lakosság többsége valóban bolgár identitással rendelkezett. 1878 után ezért is támogatta Bulgária jelentősen az oszmán uralom alatt maradt Macedóniában a függetlenségi mozgalmakat (például a Belső Macedón Forradalmi Szervezetet, rövidítve: VMRO), remélve a terület mielőbbi visszaszerzését ? ebben az időszakban azonban már kialakulóban volt egy különálló, macedón identitás, illetve a bolgár öntudaton belül egy erős regionalista felfogás is. Az önálló macedón nemzet elismertetését külső szereplők is szorgalmazták, elsősorban a cári Oroszország és Szerbia ? feltehetően Oroszország a szerbek a bolgárok gyengítésére irányuló tevékenységét akarta ezzel támogatni. A Macedón Irodalmi Társaság Szentpéterváron működött ? egyik jeles képviselője, Krste Misirkov fektette le a különálló, sztenderdizált macedón nyelv alapjait 1903-ban. A két világháború között, mikor Macedónia a délszláv állam keretei között semmifajta autonómiával nem rendelkezett, fokozódtak a bolgár identitás kigyomlálására irányuló törekvések ? erőszakos szerbesítés által. Az 1930-as évektől azonban a nemzetközi kommunista mozgalomban egyre inkább teret nyert az önálló macedón nemzet gondolata ? ezt a nézetet osztották a jugoszláv kommunisták is. Így, miután a második világháború végén Tito kommunista partizánjai megszerezték a hatalmat, 1944-45-ben sor került a nyelv kodifikálására és hivatalossá tételére Misirkov munkája alapján (a sztenderd bolgár nyelvtől legtávolabbi, nyugati-bolgár nyelvjárást vették alapul), továbbá létrehozták az autonóm Macedón Népköztársaságot Jugoszlávián belül. Ennek megfelelően továbbra is üldözték a bulgarofil érzelműeket, akik közül nagy számban menekültek Bulgáriába. Az új hatalom megszilárdulásával megkezdődött Macedóniában a felülről vezérelt identitásépítés folyamata: létrehozták a macedón nyelv tudományos hátterét (szótárak, nyelvtani szabálykönyvek), illetve jelentős lépések történtek az önálló macedón történelem megalkotására is.

A Bulgáriával folytatott viták középpontjában éppen a nyelv és a történelem körüli problémák állnak ? a bolgárok főleg a történelmi személyek és helyszínek, illetve a kulturális örökség ?kisajátítását? sérelmezik, emellett nem ismerik el az 1945 előtti önálló macedón nyelv létét ? egyesek szerint a macedónok által beszélt nyelv ma sem tekinthető különálló nyelvnek. Ennek megfelelően a macedón nemzet voltát is kétségbe vonják ? nem is ismerik el nemzeti kisebbségként a területükön élő macedónokat (akik főként a macedón-bolgár határ mentén, a pirini körzetben élnek). Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy a második világháborút követő években igen szívélyes volt a viszony Bulgária és Jugoszlávia között: terítéken volt egy jugoszláv-bolgár államszövetség megalakítása és a pirini körzet a jugoszláviai macedón tagköztársasághoz való csatolása is, emellett a Georgi Dimitrov vezette kommunista bolgár vezetés elismerte a macedón nyelv és identitás létét. A szovjet-jugoszláv viszony rohamos elmérgesedése azonban véget vetett a baráti viszonynak: a szovjet irányvonalat követve a bolgár állam ? és pártvezetés az 1950-es évektől kezdve radikálisan szembefordult a korábbi politikával, és határozottan elutasította a macedón nyelv és nemzet elismerését. A bolgár-jugoszláv viták végigkísérték az egész hidegháború időszakát ? azonban a rendszerváltozást követően sem szűnt meg a probléma, annak ellenére, hogy Bulgária volt az első állam, amely elismerte az önálló Macedón Köztársaságot 1992-ben, emellett a még kezdeti fázisban lévő euroatlanti integráció terén is szorosan együttműködött a két ország. 1999-ben egy közös deklaráció keretében igyekeztek rendezni a bilaterális kapcsolatokat ? azonban, amennyiben ennek tartalma maradéktalanul meg is valósult volna, akkor sem oldotta volna meg végleg az identitás és nyelv körül kialakult évtizedes vitákat. A 2000-es évek végétől Bulgária, a NATO és az EU teljes jogú tagjaként, határozottabban kezdte el képviselni érdekeit ? 2012-től több ízben vétózta meg Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak elkezdését, Görögországgal együtt. Bulgária különös hangsúlyt fektetett egy kétoldalú, jószomszédsági szerződés aláírásra, amely által közös bizottságot állítottak volna fel a történelmi és kulturális különbözőségek megtárgyalására. Erre végül több évig tartó huzavona után, 2017-ben került sor. Emellett Bulgária sérelmezte a macedón közéletben tapasztalható bolgárellenes hangulatot, továbbá a két állam közötti közlekedési infrastruktúra fejlesztésére való macedón hajlandóság hiányát.

A jószomszédsági szerződés és az azt követő fejlemények

Mint az előző bekezdésben említésre került, Macedónia és Bulgária 2017. augusztus 1-jén írta alá a barátsági, jószomszédi és együttműködési szerződést. Az egyezményben a felek elismerik a két ország közös történelmének valódiságát, ugyanakkor fenntartják a jogot az egymástól eltérő vélemények, nézőpontok formálására. A szerződés aláírásakor a felek a lépést történelminek nevezték, és igen sokat vártak tőle. Ezt az is jelzi, hogy augusztus 1-jét választották az aláírás időpontjának, ugyanis egy nappal később ünnepli mindkét ország az 1903-as, törökellenes ún. Ilinden-felkelés évfordulóját ? többek között e felkelés vezéralakja, Goce Delcsev személye is a történelmi viták kereszttüzében áll. A közös történelmet vizsgáló kétoldalú bizottság ugyan megkezdte munkáját, azonban az igen eltérő álláspontok miatt máig nem fejezte be működését. Az utóbbi időben bolgár részről több keményebb hangvételű nyilatkozat is napvilágot látott, például Krasimir Karakachanov védelmi miniszter egy rádióinterjúban elmondta, hogy a hadsereg bevetésével eltávolítana minden szobrot és műemléket Szkopjéből, hiszen azok egy hamis történelmet szimbolizálnak. Mindkét oldalon problémát jelent a túlzott nacionalista hozzáállás, amely nem segíti elő a megegyezést, inkább újabb frontokat nyit a vitában.

Az egyezmény fontos hozadéka volt ugyanakkor, hogy Bulgária elméletileg támogatja nyugati szomszédját az euroatlanti integrációban, és nem gördít további akadályokat Macedónia NATO- és EU-tagsága elé. Észak-Macedónia NATO-tagsága így sem bolgár, sem görög részről nem ütközött már ellenállásba. 2020 márciusának végén, mikor az Európai Tanács végül megadta a ?zöld utat? az Észak-Macedóniával való csatlakozási tárgyalások megkezdésére, a jelenlegi patthelyzet közeli állapot nem volt előrelátható, tekintve, hogy a bolgár kormány is támogatta a döntést. Azonban miután az Európai Bizottság júliusra kidolgozta az előzetes tárgyalási kereteket, Bulgária belengette a vétót, ugyanis értelmezése szerint az észak-macedóniai nemzetépítési folyamatban továbbra is semmibe veszik a közös történelmet, illetve a közös etnikai és nyelvi gyökereket. 2020 novemberében, az EU Általános Ügyek Tanácsában Bulgária be is váltotta fenyegetését, így Észak-Macedóniával máig nem indultak meg a csatlakozási tárgyalások. 2020 második felében az EU Tanácsának elnökségét betöltő Németország erőteljesen próbálta a megegyezés felé terelni a feleket ? nem mellesleg azért is, hogy az Angela Merkel kezdeményezésére 2014-ben elindított Berlini Folyamat – amely a nyugat-balkáni államok integrációjának elsőszámú koordinációs mechanizmusa lett – ne rekedjen meg. Az intenzív és folyamatos macedón-bolgár egyeztetések ellenére sem közeledtek azonban érdemben az álláspontok.

2021 első felében, a portugál elnökség alatt vélhetően nem várható áttörés a csatlakozási tárgyalások elkezdésének ügyében ? egyrészt, Portugáliának sokkal kevesebb érdeke fűződik a nyugat-balkáni régióhoz, illetve kevesebb nyomásgyakorlási eszközt tud felvonultatni, másrészt pedig a jelenlegi prioritások egyértelműen a koronavírus elleni védekezésen és a vakcina beszerzésén vannak.

 

Címlapfotó: Várhelyi Olivért, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagját (jobbra) fogadja Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök Szkopjéban 2020. október 7-én. (Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

 

Felhasznált források:

ADAMCZYK, Artur ? KARADZOSKI, Mladen (2014): Macedonia and Her Difficult Neighbours on the Path to the EU. Yearbook of Polish European Studies, 17/2014. 223. Forrás: https://www.ce.uw.edu.pl/pliki/pw/17-2014_karadzoski.pdf (2021.01.12.)

ARDAY Lajos (2002): Reformok és kudarcok. Jugoszlávia utolsó évtizedei és ami utána következett. Budapest, Books in Print Bt. 185-186.

DEMETER Gábor (2007): Kisállami törekvések és nagyhatalmi érdekek a Balkán-háborúk idején (1912-1913). Budapest, Hungarovox Kiadó. 178., 219-220., 303., 307.,317-321., 383

KLEIN András (2014): Bolgár szempontok az aktuális bolgár-macedón vitában. Külügyi Szemle, 2014. ősz.   44-46.  Forrás: https://kki.hu/assets/upload/Klein.pdf (2021.01.09.)

NIEDERHAUSER Emil (1999): A két Balkán-háború és előzményei. In: KRAUSZ Tamás szerk.: A Balkán-háborúk és a nagyhatalmak ? Rigómezőtől Koszovóig. Budapest, Napvilág Kiadó. 18-19.

MAZOWER, Mark (2004): A Balkán. Budapest, Európa Könyvkiadó.140-143.

PAVLOV, Plamen ? JANEV, Jordan (2005): A bolgárok rövid története (A kezdetektől napjainkig). Budapest, Cédrus Alapítvány ? Napkút Kiadó. 17-39., 55-58.

PRÉVÉLAKIS, George (2007): A Balkán. Kultúra és geopolitika. Kozármisleny, Imedias Kiadó. 168-169.

A francia laicizmus modern válsága

0
A Charlie Hebdo szatirikus magazin egyik karikatúráját vetítik egy ház falára az öt nappal korábban megölt Samuel Paty történelemtanár emlékére Montpellierben 2020. október 21-én. Október 16-án egy 17 éves csecsen fiú késsel megölt, majd lefejezte a történelemtanárt Párizs északnyugati elővárosa, Conflans-Saint-Honorine egyik utcáján. A tettest a rendőrök agyonlőtték. Korábban a tanár az óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak, amikor a szólásszabadság felelősségéről beszélt.(Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

Október 16-án Párizs külkerületén, Conflans-Sainte-Honorine városában fényes nappal Abdullah Anzorov 18 éves csecsen származású menekült brutálisan megölt, majd lefejezett egy középiskolai tanárt. Tettét vallási megfontolásból tette, mivel az áldozat, Alexander Paty tanóráján Mohamed-karikatúrákat mutatott be a véleményszabadság szemléltetése céljából. A próféta ábrázolása az iszlám tanítások szerint tilos a bálványimádat elkerülése végett. Öt évvel ezelőtt, 2015. január 7-én két fegyveres férfi vérfürdőt rendezett a közismerten vallásellenes és az iszlámot gyakran kifigurázó Charlie Hebdo hetilap szerkesztőségében, mely egyben egy párizsi támadássorozat első állomása volt. A fegyveresek magukat Mohamed próféta védelmezőjeként nevezték meg, és az ő személyét ért sértések miatt, bosszúvágyból öltek. Emmanuel Macron megemlékezési beszédében kiállt a karikatúrák védelmében,          mivel azok szerinte elválaszthatatlanok a véleménynyilvánítás szabadságától, amit azonban a muszlim világban tiltakozásokkal fogadtak. Ennek az írásnak célja az események fényében röviden bemutatni Franciaország sajátos szekularizmus-koncepciójának létrejöttét, illetve a muszlim kisebbség helyzetét és vallási harcát a francia törvényhozással, így jobban megérthetjük a mostani események mögött húzódó társadalmi törésvonalakat is.

La?cité: a francia szekularizmus sajátos formája

A Harmadik Köztársaság idején, a katolikus egyházzal való több évszázados ellentétet követően a republikanizmus eszmerendszere szellemében döntöttek az egyházi- és államügyek rendezéséről. Az 1905-ben elfogadott törvény az állam és egyház elválasztásáról lett a francia szekularizmus sarokköve, melynek legfőbb céljai a véleményszabadság és szabad vallásgyakorlás megerősítése volt az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata szellemében, illetve a vallási közösségek szabályozása, különös tekintettel az oktatás terén. Kimondta többek közt az egyházak és felekezetek közti egyenlőséget, szabályozta a vallási közösségek létrehozását, működésüket és finanszírozási lehetőségeiket. Ezen rendelkezések alapján is kaphatott teret a francia jogalkotásban a vallások kritikus véleményezése, amíg az nem sérti azok híveinek alapvető emberi jogait. A francia laicizmus azonban többet jelent annál, mint az állam semlegessége az egyházi ügyek iránt: a társadalom integráló eszmerendszere is, mely összefogja a Köztársaság polgárait. A ?la?cité? később bekerült a francia alkotmányba is, mint a Köztársaság egyik alkotmányos alapelve: ?Franciaország oszthatatlan, laicista, demokratikus és szociális köztársaság?.

Bevándorlás a huszadik századi Franciaországban

A második világháború után Franciaországnak munkaerőre volt szüksége gazdasága felfuttatásához. Eleinte nagy számban érkeztek a környező országokból, mint Spanyolország, Portugália és Olaszország, az általános európai életszínvonal növekedésével azonban a gyarmatbirodalom akkori és egykori országaiból, különösen az észak-afrikai Maghreb régióból érkezők tették ki a bevándorlók többségét, akik gyakran az egész családjukkal települtek be. Az immigránsokat a nagyvárosok rossz lakhatási körülményekkel rendelkező peremterületein (banlieues) helyezték el, ahol vallási és nemzetiségi közösségek jöttek létre.

1975-re az összlakosság 7,4%-a bevándorló volt (megközelítőleg 3,89 millió fő). Az első olajválság okozta gazdasági recesszió és munkanélküliség következtében elsőként a betelepült munkavállalókat bocsátották el, ami tovább mélyítette a társadalmi ellentéteket, és fokozta az iszlamofób nézetek terjedését. Világossá vált, hogy az az asszimilációs politika, ami egy egységes, köztársasági eszméken alapuló nemzeti identitás kialakítását szorgalmazta, most kudarcra volt ítélve, ettől fogva a francia kormány szigorított a bevándorlási szabályokon. A legsúlyosabb korlátozásokat az 1993-ban Charles Pasqua belügyminiszter által előterjesztett ún. Pasqua-törvények tartalmazták, bár ezekből valamennyit a következő, szocialista kormány visszavont, vagy kedvezően módosított. Egy 2016-os felmérés szerint a francia lakosság 8.8%-a (megközelítőleg 5,720,000 ember) vallotta magát muszlimnak, és ez a szám azóta csak nőtt. Ez az is jelenti, hogy jelenleg Nyugat-Európában Franciaország területén él a muszlimok legnagyobb része.

A laicizmus és az iszlám konfliktusai

A francia állam egyik leghosszabb és legemlékezetesebb ügye az iszlámmal az ún. fátyol-vita (l’affaire du voile) volt. 1989-ben három muszlim diáklányt kitiltottak középiskolájukból, amiért nem voltak hajlandóak levenni a hidzsábjukat. Lionel Jospin akkori oktatásügyi miniszter határozata alapján több mint tíz évig az iskolák egyéni döntése volt a hidzsáb és egyéb vallási jelképek viselésének szabályozása. Jaques Chirac elnök előterjesztésére 2004-ben törvénybe iktatták a muszlim fejkendők és más feltűnő vallási jelképek viselésének megtiltását az általános- és középiskolákban, majd 2010-ben a burka, nikáb és más arcot elfedő ruházat hordását is közterületen. Az indokok mindkét esetben a közbiztonság védelme és a vallási szélsőség elleni fellépések voltak a szekularizmus jegyében. Az intézkedésekre válaszul a muszlimok , hasonlóan, mint az elmúlt fél évben. Fellángoltak a laicizmus eszméjének iszlámellenes és politikai haszonszerzésre való felhasználása körüli viták, a francia lakosság nagy része azonban kedvezően fogadta őket: sokan a vallási elnyomás alóli felszabadulást látták bennük.

A tanárgyilkosságra adott reakciók és ellenreakciók

Samuel Paty halálát országszerte megemlékezések kísérték, Emmanuel Macron francia elnök beszédében Paty-t a köztársasági értékrend megtestesítőjének nevezte, és elítélte az iszlám radikalizmust. Kijelentette egyúttal, hogy továbbra sem lesznek korlátok közé szorítva a vallási karikatúrák, mivel azok a véleményszabadság részei. Néhány nappal a gyilkosság után a francia hatóságok bezárattak egy mecsetet, és több iszlám vallási szervezetet feloszlattak, mivel azok iszlamista retorikát terjesztettek. Macron már a terrorcselekményt megelőzően is felszólalt a Charlie Hebdo-ügy vádlottjai tárgyalásának apropóján az iszlám szeparatizmus ellen, és egy olyan törvényjavaslat benyújtását helyezte kilátásba, ami többek közt nagyobb állami befolyást tenne lehetővé az imámok alkalmazásának feltételei és a vallási szervezetek bevételei fölött.

Macron iszlámkritikus kijelentéseire válaszul több arab országban tüntetést szerveztek, és a francia áruk bojkottjára szólították fel az embereket, Recep Tayyip Erdogan török államfő pedig beszédében mentális kezelésre szorulónak nevezte őt. A franciaországi muszlim közösségből többen aggodalmukról számoltak be a terrortámadások utáni előítéletek fellángolása miatt, köztük Otman Aissaoui nicei imám és Abdallah Zekri, a Muszlim Hit Francia Tanácsa testület tisztviselője is felszólaltak a stigmatizálás ellen.

Köztársasági értékrendre szabott vallás?

A Harmadik Köztársaság alatt létrehozott szekuláris eszmerendszer óta az ország vallási és kulturális összetétele megváltozott: egy évszázad során egy szinte kizárólag keresztény és európai társadalomból multikulturális, vallásukban változatos közösségek születtek. A francia törvényhozás eddig szigorúan ragaszkodott az 1905-ös törvény értékeinek megtartásához, azonban azt még nem tudhatjuk, az októberi terrortámadás milyen társadalmi változásokat fog elindítani. Emmanuel Macron mindenesetre világossá tette álláspontját, miszerint az iszlám jelenleg globálisan válságos időkön megy keresztül, és személyes célja a szeparatizmus elleni harc, valamint egy ?felvilágosult iszlám? felépítése Franciaországon belül, amely kompatibilis a köztársaság eszmerendszerével. Két évvel ezelőtt Christophe Castaner akkori belügyminiszter is hasonlóan nyilatkozott a Le Pointe hetilapnak: a francia állam és társadalom közös összefogásával egy külső befolyásoktól mentes, radikális eszméket nélkülöző iszlám kialakítását jelölte meg célként.

 

Címlapfotó: A Charlie Hebdo szatirikus magazin egyik karikatúráját vetítik egy ház falára az öt nappal korábban megölt Samuel Paty történelemtanár emlékére Montpellierben 2020. október 21-én. Október 16-án egy 17 éves csecsen fiú késsel megölt, majd lefejezte a történelemtanárt Párizs északnyugati elővárosa, Conflans-Saint-Honorine egyik utcáján. A tettest a rendőrök agyonlőtték. Korábban a tanár az óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak, amikor a szólásszabadság felelősségéről beszélt. (Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

MENA 02 ? MENA térség hírfigyelő, 2020. november-december

0
A marokkói amerikai nagykövetség által közreadott képen megérkezik az El Al izraeli légitársaság Tel-Avivból indult, első közvetlen járata fedélzetén Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével és közel-keleti főtanácsadójával, valamint a zsidó állam nemzetbiztonsági tanácsának vezetőjével, Meir Ben-Sabbattal és az amerikai-izraeli békedelegációval a marokkói főváros repülőterére 2020. december 22-én.(Forrás: MTI/EPA/Marokkói amerikai nagykövetség)

Észak-Afrika

Algéria

Egy új vezér

Abdelmalek Droukdel júniusi megölését követően, az Észak-Afrikai al-Kaida (AQIM) új vezetőt választott az algériai származású, Abu Obaida Yusuf al-Annabi személyében, aki eddig a szervezet egyik tanácsában és a médiájuk irányításában töltöttbe vezető szerepet. 2015-ben került fel, az Amerika által számontartott nemzetközi terroristák listájára.

Az algériai csoport, amelynek tagja volt 2011-ben esküdött hűséget az al-Kaidának és azóta részt vettek több, a Száhelben végrehajtott terrortámadásban. Többek között a 2016-os Burkina Fasoban elkövetett hotel elleni támadásban, ahol 30, főleg nyugati származású személy halt meg. Korábban, mint azt pozíciói is jól mutatják al-Annabi inkább egy háttérszereplőként teljesített jól, nem pedig gyakorlatias, műveleti helyzetekben.

Abu Obaida Yusuf al-Annabi egy propagandaképen. (Forrás: Wikipedia)

Egyiptom

Emberjogi aktivistákat vádolnak terrorizmussal

Emberjogi aktivisták és az egykori elnökjelölt is a 28 ember között van, akiket egy egyiptomi bíróság felvett az állam által terroristának tekintett személyek listájára. Abdelmoneim Aboul Fotouh, aki 2012-ben pályázott az elnöki posztra, és Alaa Abdel Fattah, baloldali aktivista, aki évek óta tartózkodik háziőrizetbe, a Kairói Büntetőbíróság által megnevezett a legkiemelkedőbb két személy a listára kerültek közül. Aboul Fotouh-t 2018-ban a legutóbbi elnökválasztás előtt tartóztatták le, és korábban szerepelt már a terrorista listán. A 69 éves férfi majdnem két éve előzetes letartóztatásban van, terrorista csoport vezetésének és finanszírozásának vádjával.

A Szíszi kormány 2015-ben kezdte el használni a terrorista listát, és azóta előszeretettel alkalmazza a politikai ellenfeleivel szemben (Muszlim Testvériséggel elsősorban). Noha a megnevezettek között vannak terroristák és fegyveresek, a listára került emberek túlnyomó többsége békés aktivista, politikus és emberi jogi ügyvéd, vagy egyszerűen csak velük kapcsolatban álló ember.

Abdelmoneim Aboul Fotouh egy 2011-es választási plakáton. (Forrás: Facebook/ ??? ?????? ??? ??????)

Helikopter-szerencsétlenség a Sínai-félszigeten

Az Egyesült Államok hadserege azonosította azt az öt amerikai katonát, akiket Egyiptomban helikopter-balesetben meghaltak. Az incidens egy békefenntartó misszió során következett be az érintettek a Multinational Force and Observers (MFO) kötelékében szolgáltak, amely nemzetközi misszió feladata  megfigyelni és felügyelni az izraeli-egyiptomi békeszerződésben foglaltak betartását.

Mike Pompeo külügyminiszter nyilatkozatában elmondta, hogy a helikopter szerencsétlenségben egy francia és egy cseh katona is életét vesztette. A cseh védelmi minisztérium megerősítette az információt, továbbá a balesetet okaként technikai hibát említettek.

Hárman a Sínia-félszigeten elhunyt öt amerikai katonai közül. (Forrás: Facebook/ WFLA News Channel 8)

Szudánba látogatott az egyiptomi elnök

Első egyiptomi elnökként Dél-Szudánba látogatott Abd el-Fattáh esz-Szíszi. Nyilatkozatában kifejtette, hogy Salva Kiir elnökkel megvitatták a regionális biztonságot érintő problémákat és a Nílus vizének felhasználását, ami szerinte a reményt és nemzeti fejlődést kell jelentenie mindkét ország számára. Érdekes módon Szíszi nem említette a kérdés középpontjában álló országot, Etiópiát.

Kairó korábban Etiópia gátprojektjét egzisztenciális fenyegetésként jellemezte Egyiptom számára, amely vízellátásának döntő részében a Nílusra támaszkodik.

Esz-Szíszi (jobbra) és al-Burhan egy korábbi találkozó alkalmával. (Forrás: Facebook/ Farhan Jimale)

Líbia
Tömegsírok Líbiában

A 2014 óta zajló második líbiai polgárháborút lezáró tárgyalások kezdődtek meg augusztusban, amit egy szerződésbe foglalt fegyverszünet, és a közös kormányzat kialakításáról szóló tárgyalássorozat követett. A fegyverszüneti megállapodás egyik fontos eleme volt a helyi milíciák beazonosítása és felszámolása, vagy esetleges beolvasztása a majdani közös haderőbe. A konfliktus során mindkét felet támogatták ilyen formában működő csoportok. A milíciákat kiemelten kezeli a szerződés, mivel sok esetben ezek opportunista jelleggel jönnek létre. Sokszor a velük szövetséges hatalom se tudja kontrol alatt tartani őket.

Január közepén a Fáiz asz-Szarrádzs vezette, nemzetközileg elismert kormány (Government of National Accord ? GNA) elfoglalta Tarhúna városát, ahol tömegsírokat fedeztek fel, amelyek 15 testet tartalmaztak, olykor teljes családokat. A GNA azonnal nyomozást indított az ügyben és az elkövetkező hónapokban további, 230 testet exhumáltak a városban és annak környékén. A nyomozás során a gyanú végül a helyi Mohamed al-Káni-ra, és az általa vezetett al-Kánijat milíciára terelődött, akik a megszállás alatt felügyelték a területet. A Káni család Halifa Haftár tábornok csapatait (Libyan National Army ? LNA) támogatta a harcok során. Az ENSZ líbiai missziójának (UNSMIL) és emberi jogi szervezetek jelentései alapján is ez a csoport tehető felelőssé az elkövetett atrocitásokért.

Az Egyesült Államok és Németország a teljes családra és a milícia tagjaira vonatkozó beutazási tilalmat, és a külföldi vagyonuk befagyasztását javasolta az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsának. Ezt azonban, a szintén Haftárt támogató Oroszország megvétózta arra hivatkozva, hogy még nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a bűnösség megállapítására, de Moszkva nem zárkózott el a kezdeményezés későbbi támogatásától. Az USA azonban sikeresen kijátszotta a vétót, a 2012-ben elfogadott Magnitsky határozattal, amelynek 2016-ban-a Kongresszus döntése nyomán-globálissá vált hatálya lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy az emberi jogokat megsértő egyéneket és országokat kereskedelmi szankciókkal súlytsa, valamint zárolja az elérhető számláikat.

A török félhold árnyéka Líbia felett

Hulusi Akar török védelmi miniszter látogatást tett Tripoliban, ahol reagált Haftár tábornok azon kijelentésére miszerint addig nem lehet béke Líbiában, amíg a gyarmatosítókat el nem űzik. Utalva ezzel arra, hogy Törökország Miszráta kikötőjében és az al-Watiya légi bázison kíván állomásoztatni csapatokat. A miniszter bármilyen agresszív lépésre elsöprő megtorlást ígért. A nyáron a török katonai támogatásnak köszönhetően, az ENSZ által is elismert GNA-nek sikerült feloldani a 14 hónapja tartó ostromgyűrűt Tripoli körül és visszakényszerítenie Haftár által vezetett Líbiai Nemzeti Hadsereget Szirt városáig.

Szarrádzs (balra) és Erdogan egy korábbi találkozó alkalmával. (Forrás: Facebook/ Anadolu Agency)

Marokkó

Egy hanyagolt konfliktus

November 13-án egy újabb befagyott konfliktus olvadt fel. 1000 Marokkói katona lépett be az ENSZ által ellenőrzött Guerguerat ütköző zónába. Az ezen keresztül vezető fontos kereskedelmi utat, október 21 óta tartott blokád alatt a Nyugat-Szaharai térség autonómiája céljából szerveződő Polisario Front, amely a szomszédos Algéria támogatását élvezi. A bevonuló marokkói erők sikeresen biztosították a területet, azonban erre válaszként a Polisario felmondta az 1991-ben megkötött tűzszünetet. A lázadó erők Szaharai Demokratikus Arab Köztársaság területéről indítottak támadásokat, a 2700 km hosszú homokfal mentén, ami elválasztja egymástól a Marokkó és a Polisario által uralt területeket. A Polisario önkéntesek toborzásába kezdett, és bár marokkói közlések szerint az ellenük indított támadások sikertelenek voltak a harcok továbbra is folynak alacsony intenzitással. A konfliktus fellángolását kiváltó okként a Polisario azt az utat nevezte meg, amely összeköti Marokkót és Mauritániát mivel megépítése szerintük sértette a 91?-es egyezményt. A kép ennél kissé árnyaltabb. A ENSZ missziója (MINURSO), ami 1997-ben népszavazást igyekezett lebonyolítani megbukott, ugyanis Marokkó nem volt megelégedve a szavazásra jogosultak körével. Az ezt követő nemzetközileg indított kezdeményezések is, sorra az egyes felek elutasításával találkoztak. Marokkó a Nyugat-Szahara legértékesebb területei tartja felügyelete alatt, ahol jelentős foszfát lelőhely található és amely régió hozzáférést biztosít az Atlanti óceán halászható vizeihez. Horst Kohler a régióba delegált ENSZ követ lassan egy éves lemondása óta, a nemzetközi szervezet nem nevezett ki utódot. Így a Polisario és a függetlenedést támogató szaharai őshonos nép jogosan érezheti azt, hogy nemzetközileg az ügye elvesztette a támogatást, így az erőszakhoz nyúlva próbálják ügyüket sikerre vinni. Ezzel párhuzamosan az ENSZ szerepe és befolyása az eseményekre erodálódik, így az eszkalálódás veszélye megnő a külső kontrol hiányában.

Nyugat-szaharai zászló és ENSZ-helikopter valahol a sivatagban, melyet magának követel Marokkó. (Forrás: Facebook/ World Politics Review)

Megújuló izraeli-marokkói kapcsolatok

2020 december 13-én Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Marokkó, idén harmadik országként rendezni kívánja kapcsolatait Izrael álammal és a diplomáciai valamint kereskedelmi kapcsolatok kiépítése felé kíván elmozdulni, a 2000-ben kezdődött második intifáda mozgalom kapcsán befagyott nyilvános dialógus terén. Bár a két ország kapcsolata koránt sem volt ellenségesnek nevezhető annyira, mint a korábban Izrael felé nyitó Emírségeké. Tekintve a hírszerzés terén folytatott, egymást segítő közös tevékenységüket és Algéria mindegyikükkel szembeni ellenséges magatartását, a két nemzetben több közös van, mint bármelyik más arab ország és Izrael viszonylatában. Közel milliós azon zsidók száma Izraelben, akik marokkói gyökerekkel rendelkeznek és jelentős az izraeliták száma az észak-afrikai országban is. A zsidó közösséget a marokkói alkotmány is megemlíti, mint az ország kultúráját gazdagabbá tevő kincset. December 22-én földet érett az első kereskedelmi repülőjárat a rabati reptéren, amelynek fedélzetén utazott Meir Ben-Shabbat nemzetbiztonsági tanácsadó, az izraeli delegáció vezetője és Jared Kushner Trump elnök veje, aki a korábbi Ábrahám-egyezmény megkötésében játszott közvetítő és kezdeményező szerepet. Ugyanezen a napon született meg az együttműködési szándékról szóló egyezmény, amely a kereskedelmi és politikai kapcsolatok mellett a turisztikára is nagy hangsúlyt fektet, figyelembevéve, hogy a közös vallású lakosság között aktív kulturális viszony jöhet létre.

A közös társadalmi alapot képző zsidő közösség mellett azonban létezik egy réteg, amelynek tagjai ellenzik a két ország közeledését. A Adl Wal Ihssane csoport, akik a társadalom iszlamizációját tűzték ki célul tüntetést szerveztek, amit a helyi hatóságok sikeresen megfékeztek.

Az egyezség másik fontos eleme a Nyugat-Szahara feletti marokkói autoritás elismerése amerikai részről, ami egy hatalmas lépés a királyság régió béli tevékenységének, és a régió függetlenségéért küzdő Polisario front megítélése szempontjából.

Közel-Kelet

Irak

Választójogi reform Irakban

Irak elnöke ratifikálta az új választási törvényt, amelynek célja, hogy a függetlenek jelöltek számára nagyobb esélyt biztosítson a parlamenti helyek megszerzésére, ezzel utat nyitva a jövő évi előrehozott választásoknak. Barham Saleh elnök hangsúlyozta a szabad, tisztességes és átlátható szavazás szükségességét, amely helyreállítja az iraki nép bizalmát a választási rendszer és az állam iránt.

Az új törvény az ország 18 tartományának mindegyikét több választási körzetre szabja, és megakadályozza, hogy a pártok egységes listákon induljanak, ami a múltban segített nekik abban, hogy könnyedén elnyerjék egy adott tartomány összes mandátumát. Helyette az kapná a mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapja az adott választási körzetben.

Választási biztosok ellenőrzik a szavazatokat Irakban 2018-ban. (Forrás: Facebook/ Metin Feyzio?lu)

Amerikai csapatkivonások Irakban és Afganisztánban

A Fehér Ház 2500 katonát hoz haza az év végéig Afganisztánból és Irakból a Pentagon legrangosabb tisztségviselőinek tanácsa ellenére. A parancs értelmében az Afganisztánban állomásozó katonák létszáma 4500-ról 2500-ra az irakiaké 3000-ről 2500-ra csökken, tehát a jelenlegi mintegy kétharmadára apad az amerikai katonai jelenlét a két országban.

Nem sokkal a bejelentése után a szenátus legbefolyásosabb republikánusa, Mitch McConnell kifejezte, hogy ellenez minden változtatást az elkövetkező néhány hónapban az USA védelmi és külpolitikájában – ideértve az afganisztáni és iraki jelentős csapatkivonásokat is. McConnell az újságíróknak elmondta, hogy ?Afganisztánban és Irakban a katonai erők számának csökkentése, hiba?.

Amerikai katona Afganisztán Kandahár régiója felett. (Forrás: Facebook/ U.S. Department of Defense (DoD))

Trump kegyelmet adott négy elítélt Blackwater tagnak

Karácsony előtt kegyelmet adott Trump elnök két olyan embernek, akik korábban bűnösnek vallották magukat Robert Mueller különleges ügyész vezette orosz beavatkozás körüli nyomozás során, továbbá a Kongresszus három korrupció miatt elítélt republikánus képviselőjének. Trump kegyelmi listáján négy amerikai veterán is szerepelt, akiket iraki civilek meggyilkolása miatt ítéltek el, miközben 2007-ben a Blackwaternek dolgoztak.

Bagdadban, a Nisour téren történt mészárlás, a háború egyik legismertebb eseményévé vált az Egyesült Államokban, és mély nyomokat hagyott mindkét oldalon.

A Blackwater katonai magánvállalat zsoldosai. (Forrás: Faceboook/ Thawka Aung)

Török-iraki megállapodás a radikálisok ellen

Törökország és Irak megállapodtak abban, hogy folytatják együttműködésüket a szélsőséges szervezetek, köztük az Iszlám Állam terrorcsoport és a kurd lázadók elleni harcban – közölte Recep Tayyip Erdogan török ??elnök.

Musztafa al-Kadhimi az Ankarába látogató iraki miniszterelnökkel folytatott találkozó után, újságíróknak nyilatkozva Erdogan azt is elmondta, reméli, hogy az iraki-török ??kőolajvezetéket, amely megsérült az Iszlám Állam elleni konfliktus során, hamarosan megjavítják, és folytatódhat rajta keresztül az olajszállítás a világpiacokra.

Törökország számos határain túlnyúló földi és légi támadást hajtott végre a szomszédos Észak-Irakban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen, akik bázisokat tartanak fenn a régióban. A legutóbbi júniusi offenzíva, a Claw Tiger művelet során, hogy a török kommandósok repültek be, hogy végrehajtsák a műveleteket a PKK ellen, amely 1984 óta harcol a török ??állammal (Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekinti).

Török és iraki katonák valahol a két ország határszakaszán. (Forrás: Facebook/ Star Gazete)

Izrael

Izraeli miniszterelnök Szaúd-Arábiában (?)

Benjamin Netanyjahu izraeli miniszterelnök titokban Szaúd-Arábiába utazott Moszad kémfőnökével, Yossi Cohennel, hogy találkozzon Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceggel és Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, több izraeli sajtóorgánum szerint is. Ha igaz, akkor ez volt az első ilyen találkozó az izraeli és a szaúdi vezetők között, amelyről széles körben beszámoltak az izraeli médiában. Úgy tűnik Izrael, Szaúd-Arábia és a Trump-adminisztráció igyekszik összehangolni álláspontját Iránnal kapcsolatban, mielőtt Joe Biden megválasztott elnök hivatalba lépne. Szaúd-Arábia külügyminisztere cáfolta, hogy a találkozóra Netanyahuval sor került volna, mondván, hogy ?a jelenlévő tisztviselők egy amerikai és egy szaúdi volt?.

Szaúd-Arábia lehet a következő ország, mely békét köt Izraellel és elismeri függetlenségét? (Forrás: Facebook/ StandWithUs)

Elnapolt tárgyalások Izrael és Libanon között

Libanon és Izrael között a tengeri határ ügyében tervezett tárgyalásokat elhalasztották, és az amerikai közvetítők most külön-külön veszik fel a kapcsolatot a két féllel – közölték izraeli és libanoni tisztviselők A tárgyalásokat októberben kezdték, a delegációk az Egyesült Államok katonai bázisán gyűltek össze, hogy megpróbálják megoldani a tengeri határokkal kapcsolatos vitát, amely eddig visszatartotta az olaj- és földgázkutatást a vitatott vonal közelében. Yuval Steinitz izraeli energiaügyi miniszter szerint az amerikaiakkal megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat néhány hétre elhalasztják.

Az előkészítés Washington diplomáciájának három évbe telt, és a tárgyalások megkezdése Jeruzsálem és Bejrút közt jelentené a csúcspontot.

Szabadlábon az izraeli kém

Benjamin Netanyjahu izraeli miniszterelnök üdvözölte az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által kiadott feltételes szabadlábra helyezés korlátozásainak feloldását Jonathan Pollard, az amerikai haditengerészet volt elemzője ügyében, akit az 1980-as években ítéltek el, amiért Izraelnek kémkedett. Pollard azt nyilatkozta, hogy hamarosan Izraelbe költözik. Netanyahu közleményében elmondta, hogy évek óta dolgozott Pollard szabadon bocsátásáért. ?A miniszterelnök arra számít, hogy hamarosan találkozni fog Jonathan Pollarddal Izraelben, továbbá minden izraelivel együtt kifejezi jókívánságait neki és feleségének, Eszternek? – közölte Netanyjahu irodája.

Márciusban Izrael két év alatt a negyedik választását tartja

Izrael parlamentje feloszlatta magát, miután a Benjamin Netanyahu miniszterelnök vezette kormánykoalíció nem tudta elfogadtatni a jövő évi költségvetést. Az ország két év alatt a negyedik választását fogja tartani előreláthatólag március végén.

Netanyahunak új kihívóval kell szembenéznie a befolyásos jobboldali, Gideon Saar személyében, aki a Likud elhagyását követően megalapította saját Új Remény névre hallgató pártját. Több közvélemény-kutatás is azt sugallja, hogy Saar jelentős támogatást vonhat el Netanyahutól és a Likudtól. Mindeközben Gantz politikailag ellehetetlenült. Az általa vezetett Kék-Fehér megrendülése akkor kezdődött, amikor megkötötte a koalíciót Netanyahuval, a közös kormányzás pedig csak ráerősített erre, a közvélemény kutatók szerint ez előreláthatólag csak néhány parlamenti hely elnyerésére lesz elegendő.

A 2015-ös izraeli választás plakátjai. (Forrás: Facebook/ Reading The Pictures)

Letartóztatták Ester Horgan gyilkosát

Elfogták az a férfit, akit Esther Horgen múlt vasárnapi meggyilkolásával gyanúsítanak, a gyanúsított személy állítólag már beismerte tettét és vallomást is tett a bűncselekmény részleteiről. Az 52 éves, hatgyermekes anya, Horgen egy vasárnap délután indult futni a Reihan erdőbe a háza közelében, Tal Menashe településén, és nem tért vissza, mire férje, Benjamin értesítette a rendőrséget. Az erőszak jeleit hordozó holttestét másnap hajnalban találták meg az erdőben.

A palesztin média a gyanúsítottat egy 36 éves férfiként azonosította Turából, aki mintegy 2,5 kilométeres autóútra lakott Tal Menashe-tól. A híradások azt is tudni vélték, hogy különböző bűncselekmények miatt ült már korábban is egy izraeli börtönben.

Az Izraeli Védelmi Erők feltérképezték a gyanúsított ciszjordániai otthonát, felkészülve annak esetleges jövőbeni lebontására.

Ester Horgan. (Forrás: Facebook/ Yishai Fleisher ??? ??????)

Szíria

Bashar Asszad szíriai elnök új külügyminisztert nevezett ki, Faisal Mekdad külügyminiszter-helyettes személyében. A döntés azután született, hogy miután több mint egy évtizedig töltötte be a posztot Walid al-Moallem november 16-án, 79 éves korában elhunyt. Az elmúlt évtized Aszad ellenes felkelés és polgárháború során az ország egyik legismertebb arca volt a külvilág felé.

Elődjéhez hasonlóan Mekdad is karrierdiplomata, közeli bizalmasa Asszadnak és kemény kritikusa az ellenzéknek az elmúlt tíz év alatt. A polgárháború közel félmillió ember halálát okozta, és az ország lakosságának felét lakhelye elhagyására kényszerítette.

Írta: Hende Olivér és Kovács Ádám

Szerkesztette: Halasi Gábor

Címlapfotó: A marokkói amerikai nagykövetség által közreadott képen megérkezik az El Al izraeli légitársaság Tel-Avivból indult, első közvetlen járata fedélzetén Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével és közel-keleti főtanácsadójával, valamint a zsidó állam nemzetbiztonsági tanácsának vezetőjével, Meir Ben-Sabbattal és az amerikai-izraeli békedelegációval a marokkói főváros repülőterére 2020. december 22-én. (Forrás: MTI/EPA/Marokkói amerikai nagykövetség)

 

A líbiai energiaválság elkerülése

0
Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök a választási bizottság központi irodájához érkezik Tripoliban 2018. május 2-án. (Forrás: MTI/EPA)

A líbiai polgárháború több fordulaton is keresztülment az elmúlt időszakban. Ezen változások epicentrumában a katonai és politikai megfontolások mellett, a gazdaság és annak alapköve az olajipar áll. A kérdés nem csak belügy, hiszen a legtöbb európai energetikai vállalatnak befektetései vannak az országban. A cégek anyaországainak pedig prioritást képez Líbia stabilizálódása, így igyekeznek a lehető legnagyobb támogatást biztosítani Észak-Afrika háború szaggatta országának. Ennek egyik lehetséges útja az olajipar és a benne rejlő potenciál kiaknázása.

Az olajcsap blokádja

A líbiai konfliktus egy kevésbé ismert, de Európára is nagy hatást gyakorló összetevője a gáz-és olajkitermelés és annak exportjának kérdése. Az ország kiemelkedő mennyiségű olajkészlettel bír. Az OPEC 2019-es adatai alapján 48,363 millió hordónyi bizonyított olajtartalékkal és 1,505 milliárd köbméternyi gázzal rendelkezik, amelyek az ország gazdaságának alapját biztosítják.

Ez év január 17-én, amíg a berlini béketárgyalások zajlottak az ország jövőjéről, a Halifa Haftárt támogató törzsek és a Petroleum Facilities Guard nevű olajcég és milícia elfoglalták a főbb kikötőket és termelői létesítményeket, melyek az energiaexport motorjai voltak. A Haftár párti erők azzal indokolták a műveletet, hogy az ENSZ által elismert Nemzeti Egységkormány (GNA) arra használja a nyugati központú, ez által a Fájez esz-Szarrádzs kormány területén működő Nemzeti Olajtársaságot ( National Oil Corpotation), hogy az abból származó bevételekből török és szíriai zsoldosokat fizessen, akiket Ankara biztosít. Ezt az érvet alátámasztotta a tény, hogy Törökország egy Pentagon jelentés alapján 3700 szíriai zsoldost küldött a térségbe. A megszállók emellett pedig követelték az olajból származó haszon egyenlő elosztását is. A létesítmények őrzését hosszabb távon az oroszországi Wagner Csoport, katonai magánvállalat biztosította, akik a második líbiai polgárháború kihagyhatatlan szereplőivé váltak, mint az orosz proxy tevékenység eszközei.

A kikötők blokádjának célja a nyomásgyakorlás volt a nyugati kormányra a párhuzamos adminisztráció által. Az eredmény azonban kontraproduktívnak nevezhető, annak ellenére, hogy augusztusban több tüntetés is zajlott Tripoliban a korrupció, a romló életkörülmények és az áramkimaradások miatt. Ezek a megmozdulások azonban lezajlottak a Haftári erők központjaként számon tartott Bengáziban és Al-Marjban is szeptember elején. Az események megmutatták, hogy bár az állami intézmények megosztottan, egymással párhuzamosan működnek, a gazdasági hatások nem ismerik az ilyen megosztottságot.

Nyitás és tárgyalások

Az események súlyát felismerve szeptember 18-án Haftár bejelentette, hogy hajlandó feloldani a blokádokat az energiaipari bevételek méltányos elosztásának feltétele mellett. A bejelentést az Ahmed Matiq, a GNA miniszterelnök helyettese által vezetett tárgyalások előzték meg, ahol közös bizottságokban egyeztek meg a költségvetésről és egyéb részletekről. Bár Fájez esz-Szarrádzs nem hagyta jóvá a végső egyezséget, a Wagner csoport tagjai és más zsoldosok elkezdték elhagyni posztjaikat, és a helyzet a rendezettség felé mozdult el.

Az ország olajtermeléséért a már említett National Oil Corporation felelős, amely több leányvállalattal rendelkezik, ezek nagy része a Haftár által uralt régióban üzemel. A termelő kutak és a kikötők megszállásakor az NOC kivonta munkatársait azok biztonsága érdekében, és leállította a termelést. A cég a feloldásokat követően is leszögezte, hogy csak azon telepein hajlandó újrakezdeni a termelést és a kivitelt, amelyeket mindenfajta militáns csoport elhagyott és ezután is politikától függetlenül kívánja folytatni működését. A társaság már több kikötőt és lelőhelyet is biztonságosnak minősített és feloldotta azok vis maior helyzetét. Elindította Szeptember 22-én Zuwaytinah városában működő leányvállalatát a javuló biztonsági helyzet eredményeként. Ez hatalmas előrelépésnek tekinthető a líbiai emberek helyzetének szempontjából, ugyanis ez a telephely biztosítja az ország északi partszakaszán történő gázszállítást Bengázi felé és ez látja el a helyi erőművet, amely a környező régiónak állítja elő az elektromosságot. Emellett Hariga és Brega tengerparti városaiban is újrakezdődött a szállítás a külföldi partnereknek. A megnyíló líbiai olaj és gázpiac kapcsán találkozott Mustafa Sanalla, az NOC elnöke Oliver Owcza Németország líbiai nagykövetével, akit tájékoztatott a konszolidálódott helyzetről, és egyeztettek a jövőbeli német cégekkel történő együttműködésről. Németországon kívül Olaszországnak is fontos befektetései vannak. Földrajzi helyzetét kihasználva az olasz Eni olaj- és gázvállalat kiépítettet a Zöld Áramlat elnevezésű gázvezetékét, ennek kapacitása 8 milliárd köbméter évente. Ebből 2018-ban 4,55 milliárdot, 2019-ben pedig 5,86 milliárdot használt ki a cég.   Ezek a tények és adatok jól mutatják, hogy az európai országok nagy érdeklődést mutatnak Líbia energiahordozói iránt és a kitermelés éves szinten növekszik. Szeptember 23-án Giuseppe Bocino Olaszország líbiai nagykövete az olasz érdekek fenntartása miatt találkozott Mustafa Sanalla igazgatóval, az NOC vezetőjével. Sanalla tájékoztatta a nagykövetet az egyes leányvállalatok által vezetett kitermelő létesítmények biztonsági helyzetéről és az ott érvénybe lépetetett COVID-19-el kapcsolatos megelőző intézkedésekről. Ezek alapján látható, hogy a jelenlévő vállalatok, illetve azok székhelyéül szolgáló országok felismerték a termelés felfutásában rejlő lehetőségeket. Jövőbeli energia stratégiájukban pedig a javuló biztonsági helyzet miatt fontos szerepet szánnak majd Líbiának.

A National Oil Corporation júliusi és augusztusi jelentése alapján a blokád 10 milliárd dollárnyi veszteséget okozott az államnak a 9 hónapos periódusban. Az előző év júliusához képest 2,1 milliárd dollárról 38,2 millióra esett vissza az olaj- és gázexport bevétel. Az adatokat vizsgálva azonban optimizmusra adhat okot, hogy az augusztusi hónapban 38-ról 90 millióra emelkedett a jövedelem.

Megdermedő frontok, majd támadás

Augusztusban váratlan fordulat következett be, ugyanis a kezdeményezést megszerző, és így támadó pozícióban lévő Nemzeti Egységkormány erők megálltak az olajmezők egyik mediterrán térség felé nyíló kapujánál, Szurtnál. A megállás egyik oka a város ostromára való felkészülés volt, amelynek földrajzi elhelyezkedése mellett a másik stratégiai jelentősége az El-Dzsufra katonai légi bázis közelsége. A főbb okok azonban a nemzetközi nyomás, amely az ENSZ részéről is a békés politikai megoldást hangsúlyozta, valamint az a rizikó, amit az akkor formálódó esetleges egyiptomi intervenció hordozott magában. Abdel Fatah asz-Sziszi elnök egyeztetett a Líbia keleti felén élő törzsekkel, valamint a támogatásukat élvező keleti Képviselőházzal (House of Representatives) a beavatkozásról.

Az egységkormány háborús üzenetnek tekintette asz-Sziszi bejelentését, aki vörös vonalkánt jelölte meg Szurtot és kijelentette, hogy a város megszállása és a további előrenyomulás Egyiptom határait is fenyegetheti, így teljes körű, összhaderőnemi támogatásról biztosította a haftári erőket. A kialakult patthelyzet és gazdasági instabilitás más pályára kényszerítette a feleket, amely az augusztusban mindkét fél részéről deklarált tűzszünethez vezetett. Líbiában már több fegyverszünet született, többek között a berlini konferencia előtt is, azonban ezeket sorra megszegték. Jelenleg valami egészen másnak lehetett szemtanúja a háború sújtotta ország, ugyanis a meghirdetett tűzszünet óta, egy átfogó tárgyalási folyamat vette kezdetét a regionális országok és az ENSZ segítségével.

Tárgyalások zajlottak Egyiptomban és Marokkóban, melyek főként az alkotmányos átmenetről és a jövőbeli választások lebonyolításának részleteiről szóltak. Ezt követte az október 23-i genfi találkozó, ahol az ENSZ kezdeményezte tárgyalási folyamatok részeként létrejött 5+5 Katonai Bizottság (JMC) írta alá a tűzszüneti egyezményt, amely így már megkötő erővel is bírt a szerződéses forma által.

A felek közti egyeztetéssel párhuzamosan folytatódott a további olajlétesítmények beindítása a szeptember 29-i hurghadai egyeztetésekre alapozva, ahol a Petroleum Facilities Guards (PFC) és a JMC vállalták, hogy együttes erővel biztosítják az állandó olajkivitel fenntartását. Ezen elköteleződés egyik eredménye volt az október 11-i El-Sharara mező megnyitása, amely az országban a legnagyobbnak számít, és ahonnan elsődlegesen a Závij-i finomítót fogják ellátni olajjal, jelentette be az NOC. Ugyan ez pozitív előrelépés és kiutat jelenthet az ország jelenlegi gazdaságai helyzetéből, azonban fontos kiemelni, hogy a Sharara a blokádot megelőzően csak magában napi 300 hordónyi olajat termelt, addig mostanra ez a szám napi 40 hordóra csökkent. A helyzet akkori pillanatnyi megítélését segíti a tény, hogy az október 12-i országos termelés 335 hordó volt. Egy lendületvétele után a termelés napi 150 hordóra emelkedett, a mielőbbi profit elérés kapcsán az NOC havi 600 hordónyi kivitelt irányzott előre.

Október 23-án további lezárt kikötők Ras Lanuf és Es Sider nyíltak meg, – részben a megkötött fegyverszünet hatására, amelynek központi eleme a külföldi harcosok kivonása – melyeken keresztül az olajexport folytatódhatott. Waha és Harouge termelőegységei is újraindultak, ennek eredményeképpen országosan napi 800 000 hordónyi termeléssel számolnak a szakemberek az NOC-nél, amit négy héten belül egy millióra kívánnak növelni. Haftár ígéretéhez hűen az őt támogató törzsek és az idegen zsoldosok elhagyták az utolsó lelőhelyet is, El-Feel-t, így október 26-ra már minden egyes blokád alá vont objektum biztonságossá vált a munkálatok megkezdésére.

A megjelent jelentés alapján a szeptemberi termelésből befolyt összeg 116.9 millió dollár volt, ezzel szemben 2019-ben az ezen hóra eső jövedelmek elérték 1.7 milliárdot. A következő október havi 230.2 milliós összeg felszálló ágat mutat, persze ez is elenyésző az elmúlt év októberi 2 milliárd dolláros teljesítményének tükrében. Az enyhe növekedés annak volt köszönhető, hogy a szeptember végén megnyitott Al-Hrega és Brega kikötőkbe el tudták szállítani a termelésbe már korábban visszacsatlakozott telepekről kinyert és addig ott felhalmozott olajmennyiséget. A kijelölt napi egymillió hordó november 7-re sikeresen el is érte Líbiát, ami valóban rendkívüli teljesítmény a több hónapnyi zárlat és a helyenként még mindig instabil biztonsági helyzet miatt, a kilátások azonban nem felhőtlenek.

A költségvetés jelentős részének kiesése kölcsönök felvételére kényszerítette a cégeket, hogy a gépek és felszerelések fenntartását el tudják végezni. Mivel a legtöbb helyen hónapokig sem munkások, sem pedig karbantartó személyzet nem tartózkodott, ezért az amortizáció komollyá vált. Az így keletkezett károk kijavítására fordított pénzt sajnos a munkások béréből kellett elvenni, így az ő kifizetésük is csúszott. Az NOC attól tart, hogy a frissen elért termelést nem tudják sokáig fenntartani, és szinte lehetetlennek tűnik a blokád előtti szintre emelni azt.

A líbiai olajszektor visszatérése a nemzetközi piacra negatívan hatott annak szereplőire és a piacra magára. A koronavírus járvány miatti csökkenő kereslet okozta veszteségeket a líbiai kínálat berobbanása tovább növelte és e két hatás 3 %-kal vetette vissza az árakat.

Olajipar szerepe a stabilizációban

Az épülő líbiai államban, amelynek következő választását 2021 decemberére írták ki, nagy szükség lesz olyan intézményekre, melyek nem átpolitizáltak, és hozzájárulnak a népesség jólétének kiépítéséhez, jelen esetben munkahelyek teremtésével. Az ország adottságait vizsgálva a turizmus-, a halászat- és az energiaipar fejlesztése lehet rövidtávon a megoldás. Ebben a folyamatban nem elhanyagolható a National Oil Corporation szerepe, amely igyekszik a lehető leginkább kivonni magát a politikai folyamatokból és a szektorán belül professzionálisan ellátni feladatát, emellett pedig A Tripoli központú cég megbélyegezhető azzal, hogy inkább a GNA felé húz, ennek főként gyakorlati okai vannak.

A GNA irányába mutatott simulékonyság annak tudható be, hogy ez az ENSZ által elismert a két frakció közül és a legtöbb nyugati kapcsolattal is az egységkormány rendelkezik, valamint Törökország szövetségese, amely nagy igényt mutatnak az energiahordozókra és a gazdasági együttműködésre Líbiával. Ennek egyértelmű jele volt a 2019 végén megkötött exkluzív gazdasági zóna létrehozása a Földközi-tengeren, amely összeköti a két országot. Bár ezt a fajta elfogultságot cáfolni látszik a cég állításai mellett az a találkozó is, ahol Mustafa Sannala és az egyes Európai Uniós államok- többek között Magyarország-nagykövetei tárgyaltak.

A résztvevők kölcsönösen köszönetet mondtak egymásnak. Sannala a biztosított támogatásokért, a nagykövetek pedig a társaság kitartó munkájáért. A találkozó lényeges eleme volt, hogy az EU-s követek hangsúlyozták az NOC úttörő munkáját, melyet az átláthatóság és a jó kormányzás érdekében végzett. A cég rendszeresen publikálja adatait a bevételek és a termelés kapcsán, tájékoztatva ezzel a líbiai népet. Sanalla maga is hitet tett amellett, hogy az NOC igyekszik kimaradni a politikai csatározásokból, és megmarad egy állami szervnek, aminek működését a líbiai törvények szabályozzák.

A blokád kialakulásának egyik oka a társadalom haragja volt az egyenlőtlen elosztások kapcsán. Erre reagálva az NOC egyik közleményében kifejtette, hogy a bevételek mind a Libyan Foreign Bank-be futnak be, és azok felhasználására a társaságnak nincs ráhatása. Ezzel a lépéssel igyekeztek kivédeni minden jövőbeli támadást, és felhívni a kormány figyelmét az elkövetkező átalakítások során a jobb transzparencia kiépítésére. A társaságnak nincsen félni valója és nyugodtan kihasználhatja lehetőségeit hiszen bármilyen összetételű is lesz az új kormány, az nem ignorálhatja a gazdaság motorját képző entitást.

Vitán felül áll, hogy az olajvállalatok munkáltatói szerepe megkerülhetetlen lesz Líbia jövőjében. A globálisan is válságot megélő olajágazat azonban itt tovább mutat és a társadalom szemléletének átformálására is hatással lehet a semlegessége és a stabilitás iránti elköteleződése okán akkor is, ha ezt önös érdekekből teszi a mellékes hatása előremutató. A gazdaság ugyan a politikától soha nem lehet teljesen független, azonban ne felejtsük el, hogy a kettészakadt Líbiában ez az állítás nem a teljes kivonódást jelenti a politika determináltsága alól, hanem a két frakció közötti szembenállásból való kimaradást. Ez egyfelől jó stratégia lehet arra, hogy a majdani kormány miként ítéli meg a szervezetet. Nem utolsó sorban pedig fent kell tartania az ország vonzerejét a külföldi befektetők előtt és ehhez egy semleges viszonyulás a belpolitikai ügyekhez legjobb választás.

Kilátások

A jövő kérdései közé tartozik, hogy milyen összetételű lesz majd a Petroleum Faciliteis Guard, amely mint fegyveres szervezet a genfi tárgyalások értelmében szintén át lesz alakítva.

Az is vitákhoz vezethet, hogy a két fél területén lévő létesítményeket hogyan osztják fel, valamint vegytisztán az LNA vagy a GNA kötelékeiből áll-e majd az olajkutakat védő biztonsági erő.

 

Címlapfotó: Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök a választási bizottság központi irodájához érkezik Tripoliban 2018. május 2-án. (Forrás: MTI/EPA)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Abu Dhabi, fegyverek, buli ? az IDEX fegyverkiállításról

0
Orosz harckocsi a 2015-ös IDEX kiállításon. (Forrás: Facebook/ Military: The Art of Warfare on the Battlefield)

1993. február 14-án rendezték meg a legelső IDEX ? Nemzetközi Védelmi Kiállítást és Konferenciát. A Közel-Kelet legnagyobb állambiztonsági és fegyverkezési kiállítása, amely kétévente kerül megrendezésre Abu-Dhabiban. A rendezvény célja, hogy nemzetközi vállalatok bemutassák a fegyveripar legújabb termékeit és azoknak újításait. Kezdetben csak 34 ország vett részt 350 céggel, de az évek során egyre nagyobb és nagyobb lett az érdeklődés az esemény iránt. 2005-ben már 2 milliárd dollár értékben kötöttek itt üzleteket. 2009-ben volt a legnagyobb érdeklődés, amikor is 70 ország 900 hadiipari vállalata vett részt az expón. A kiállításon a látogatók és hadiipari vállalkozók a legmodernebb rakétavédelmi elhárító rendszerekkel, fegyverekkel és technikákkal találkozhatnak. A résztvevők között vannak honvédelmi miniszterek, vezérkari főnökök, vezető kormányzati döntéshozók, akik konferenciatermekben, társasági eseményeken és háttérbeszélgetéseken találkoznak. Nemcsak a fegyvereket lehet megcsodálni, hanem mesterséges környezetben rendeznek háborút, bábuk és vetítések helyettesítik az embereket, szabadtéri bemutatók és naponta rendezett vízi csaták zajlanak.

12 belső kiállítási csarnokon és több mint 35 000 négyzetméternyi területen mutatják be a helyi és nemzetközi vállalkozók fegyvereiket. Olyan nevesebb hadiipari cégek vesznek rendszeresen részt az eseményen, mint a BAE Systems, a Thales, a német Heckler & Koch, a Northtrop Grumman, a Raytheon, a Tyssen Krupp. (A rendezvény egyik legkiemelkedőbb formáját rendre az orosz hadiipar hozza, ami az utóbbi időben visszaszerezte az őt megillető helyét a világpiaci élvonalban és rangsorban.)

Petro Porosenko volt ukrán államfő selfie-t lő a 2015-ös IDEX kiállítás alkalmával. (Forrás: Facebook/ Sputnik)

Az Öböl menti fegyverkereskedelem jövedelmező a hadiipar számára. Csak a vásár ideje alatt az Egyesült Arab Emírségek hadserege több milliárd euró értékű befektetéseket kötött meg. Ez 30% több, mint 2013-ban. A katonai kiadások az Arab-öbölben az ?arab tavasz? kezdete óta az egekbe szöktek. Az Egyesült Arab Emírségek az Egyesült Államok egyik stratégiai partnere az Iszlám Állam szíriai és iraki terrorizmus ellen folytatott harcában ? jelenleg kétszer annyit költenek fegyverekre, mint 5 évvel ezelőtt. A megnövekedett fegyverkezési kiadások együtt járnak az Arab-félsziget biztonsági politikájának változásával. Noha az Egyesült Arab Emírségek már részt vett az Egyesült Államok afganisztáni és iraki műveleteiben, a legtöbb ilyen beavatkozás a nyilvánosság előtt sosem volt titok. A líbiai ISIS és a milíciák elleni légicsapásokkal az Egyesült Arab Emírségek immáron regionális nagyhatalomként jelenhetett meg. Az új biztonsági helyzet pedig megnövelte a fegyverek iránti igényt. Az Egyesült Arab Emírségek hadseregének képviselői nagy érdeklődést mutatnak a német fegyvergyártók legújabb technológiái iránt.

Az IDEX mellett másik legjelentősebb esemény a NAVDEX, a haditengerészeti expó, ahol lehetőség nyílik a kiállítók számára, hogy népszerűsítsék a legújabb haditengerészeti és parti biztonsági technológiákat és felszereléseket. Szintén helyi és nemzetközi kiállítók vesznek részt az eseményen, az expót még élő vízi bemutatók is színesítik. Az IDEX kiállításon számos nemzetközi konferenciát is megrendeznek, ahol a világ kormányainak és katonai döntéshozóknak lehetőségük nyílik, hogy megvitassák a hadiiparral kapcsolatos kihívásokat és akár ezekre közösen megoldást tudjanak találni. Az IDEX (illetve az ehhez kapcsolódó NAVDEX) az egyetlenegy nemzetközi védelmi kiállítás és konferencia a közel-keleti térségben, amely bemutatja a legújabb technológiát a tengeri- és légvédelmi ágazatokban. Ez egy egyedülálló platform a kormányzati szervekkel, vállalkozásokkal és kapcsolatok kiépítésére, megerősítésére az egész régióban.

 

Címlapfotó: Orosz harckocsi a 2015-ös IDEX kiállításon. (Forrás: Facebook/ Military: The Art of Warfare on the Battlefield)

A 2015-ös NAVDEX egyik részlegének kiállítása. (Forrás: Facebook/ ??????? ???????? ?????????)

Felhasznált források:

 

 

 

 

 

 

 

 

Balkán 02 ? Balkán Hírfigyelő, 2020. november

0
Boszniai katonák menetelnek a boszniai szerbek "nemzeti ünnepén", a köztársaság napján Banja Lukában 2017. január 9-én. A boszniai alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek nyilvánított ünneppel a boszniai Szerb Köztársaság 1992. január 9-i kikiáltásának évfordulójáról emlékeznek meg a boszniai szerbek. (Forrás: MTI/EPA/Vladimir Stojkovic)

Balkán mini-Schengen

Az úgynevezett Balkán mini-Schengen megállapodás első életbe lépő szakaszának köszönhetően az albán, szerb, és észak-macedón állampolgároknak kizárólag személyigazolvány szükséges a határátlépéshez, jelentették be az országok államfői november 9-én. Alekszandr Vucic szerb elnök közleményben erősítette meg, hogy az intézkedések eredményétől a turizmus növekedésére számítanak Albániában és Szerbiában. Emellett a három ország államfői aláírtak egy kooperációról szóló memorandumot is, amelynek értelmében együtt küzdenek a koronavírus járvány és annak következményei ellen. Első közös döntésként pedig lehetővé tették az országok közötti közlekedést PCR teszt nélkül.

A koszovói Önrendelkezés (Vetëvendosje) és elnöke Albin Kurti élesen elutasítják a mini-Schengenhez való csatlakozást.  A párt álláspontja szerint a megállapodás tovább veszélyezteti Koszovó határainak biztonságát, mivel annak államiságát Szerbia még mindig nem ismerte el. Emellett az Önrendelkezés szerint a megállapodás nem szolgálja az albán nép érdekeit. Albin Kurti volt koszovói miniszterelnök szerint egy Albánia és Koszovó között létrejövő Schengen övezetet lenne érdemes kidolgozni.

Albin Kurti volt miniszterelnök, a Vetëvendosje nevű koszovói párt vezetője. (Forrás: Facebook/ Lëvizja VETËVENDOSJE!)

Koronavírus és gazdaság

Az albán kormányzat újabb szigorításokat léptetett életbe a koronavírus járvány visszaszorítása érdekében. Az újonnan bevezettet rendelkezések betiltanak minden 10 főnél nagyobb gyűlést és összejövetelt. Emellett az este tíz és hajnali hat közötti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad.

Az albán statisztikai hivatal közlése szerint az általuk vizsgált időszakban az ország külkereskedelmi mérlege 7,6%-kal csökkent. A szakértők számításai szerint az exportmutatók 12,2%-kal, míg az importmutatók 9,7%-kal csökkentek. Az elemzés szerint Albánia legfőbb kereskedelmi partnere továbbra is Olaszország.

Az Európai Tanács 103,3 millió eurós támogatást küldött Albánia számára, ezzel segítve az országot a további reformok bevezetésében, valamint a COVID-19 járvány okozta problémák megoldásában. A járványhoz kapcsolódó problémák kezelése mellett az új források lehetőséget biztosítanak az ország számára a jogállamisági reformok bevezetéséhez és a szervezett bűnözés elleni harchoz.

A német kormányzat 58,2 millió euróval tervezi támogatni Albániát, az ország gazdaságának fejlesztésében. Peter Zingraf, Németország albán nagykövete szerint a támogatás magában foglal több közös gazdasági és vízügyi infrastruktúra fejlesztő projektet.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentés szerint Albánia a Nyugat-Balkán legfukarabb országa. A jelentés szerint az albániai bankbetétek összege az ország GDP-jének csaknem 70%-át teszi ki.  A bankbetétek magas összege összefüggésbe hozható a külföldön dolgozó albán vendégmunkásokkal, akik így juttatnak haza pénzt a családjaiknak. Az IMF prognózisa szerint a koronavírus miatti GDP csökkenésnek köszönhetően az arány még inkább eltolódhat.

Írta: Párducz Árpád

Albán orvosok egy tiranai kórház Covid-osztályán. (Forrás: Facebook/ U.S. Embassy – Tirana)

Bosznia-Hercegovina

Bosznia-Hercegovina egyik nemzeti ünnepe november 25-e, az ún. államiság napja. 1943. november 25-26-án ülésezett a Nemzeti Antifasiszta Tanács, amely határozatot hozott az ország náci uralom alóli felszabadításáról. Ennek az eseménynek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak az ország fennállása, létezése kapcsán. Az idei évben az ünneplést természetesen beárnyékolta és némileg ellehetetlenítette a koronavírus-járvány, emellett azonban az ünnep megítélése körül is felfedezhetőek az országon belüli ellentétek és törésvonalak. Az államiság napját ugyanis csak a bosnyák-horvát Föderációban ünneplik meg ? november 25-e itt munkaszüneti nap, az intézmények és boltok többsége zárva tart, a tömegközlekedés ünnepi menetrend szerint működik, emellett pedig Szarajevó nemzeti színekben pompázik, és számos megemlékezést tartanak. A Boszniai Szerb Köztársaságban (Republika Srpska, RS) ugyanakkor nyoma sincs az ünneplésnek, ez egy ugyanolyan munkanap, mint a többi. Sokatmondó, hogy idén Bosznia-Hercegovina hármas államelnökségének szerb tagja (a RS képviselője) nem vett részt az ünnep alkalmával tartott fogadáson.

2020. november 29-én Bosznia-Hercegovina szaúd-arábiai nagykövete, Mohamed Jusic, Szaúd-Arábia külügyminiszterével, Adil-al Dzsubeir-rel tárgyalt Rijádban. A találkozón természetesen szóba került a koronavírus-járvány és a gazdasági krízis kezelése, a Szaúd-Arábia által megrendezett G20-as csúcstalálkozó várható eredményei, illetve a két állam közötti hagyományosan jó és baráti kapcsolat továbbfejlesztése. A külügyminiszter megerősítette a nagykövetet abban, hogy Szaúd-Arábia kiáll Bosznia-Hercegovina területi integritása és függetlensége mellett. Fontos megjegyezni, hogy Szaúd-Arábia jelentős segítséget nyújtott a boszniai háborúban a függetlenségért küzdő bosnyákok számára, emellett napjainkban is számos fejlesztést és infrastrukturális projektet támogat, illetve egyre több beruházást hajt végre az országban.

Írta: Kőbányai Dénes

Egy boszniai szerb patrióta Banja Luka utcáin. (Forrás: Facebook/ Iva Zimova)

Montenegró

A szerb ortodox egyház vezetése kórházi ellátásra szorul a COVID-19-ben elhunyt montenegrói püspök temetése után.

A 90 éves Irinej pátriáka, a szerb ortodox egyház vezetője pozitív koronavírus tesztet produkált, majd egy vírusfertőzöttek ellátásra specializálódott belgrádi korházba szállították miután részt vett egy ? koronavírusban elhunyt ? montenegrói püspök temetésén. A Szerb Védelmi Minisztérium nyilatkozata szerint a vallási vezető jó egészségügyi állapotnak örvend és semmilyen tünetet nem mutat. Egyes hírforrások szerint azonban közepesen súlyos tüdőgyulladással küzd.

A pátriáka megfertőződésében feltehetően nagy szerepet játszik az ortodox egyházi szokásrend, hiszen a gyászolók védőmaszkok nélkül gyűltek össze az eseményen, és sokan megcsókolták a püspök testét, miközben egy nyitott koporsóban feküdt. Mindezt annak ellenére tették, hogy Szerbiában és Montenegróban is megugrott a koronavírus esetek száma, és a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az esemény komoly közegészségügyi kockázatot jelent. A pátriáka megfertőződésének esete jól mutatja, hogy az ortodox egyháznak milyen erőteljes pozíciója van Szerbiában, és Montenegróban. A két nemzetet nem csak történelmi és kulturális szál köti össze, de az ortodox egyházhoz való tartozásuk is, a történelemi hagyományokból fakadóan pedig a vallási vezetők fontos szövetségesei vagy éppen kritikusai lehetnek a politikusoknak, döntéshozóknak.

Ezt támasztja alá Alekszandr Vucic szerb elnök és Irinej pátriáka között kialakult nézeteltérés is, ugyanis az erősen nacionalista beállítottságú egyházi vezetők továbbra is határozottan ellenzik azt, hogy a szerb vezetés engedményeket tegyen Koszovónak, ami nem csak a szerb alkotmány, de az ő elvi meggyőződésük szerint is tartomány jogállású terület. Ezzel kapcsolatban, 2019 májusában néhány püspök felszólította a kormány tagjait, hogy ne hátráljanak meg az albán követelésekkel szemben, illetve ne egyezzenek bele a felvetődött területcserébe.

Írta: Haiszky Edina

Irinej pátriárka a koronavírus-járvány előtt. (Forrás: Facebook/ International Orthodox Christian Charities)

Észak-Macedónia

Bulgária elutasította az Európai Unió által Észak-Macedónia számára kidolgozott tagsági tárgyalási keretrendszert, ezzel gyakorlatilag megbénította a csatlakozási tárgyalások elindítását. Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter a közös történelmi és nyelvi kérdések rendezésének elmaradásával indokolta a döntést, hozzátéve, hogy további párbeszédre lenne szükség a két állam közt. Az észak-macedón kormány hivatalos nyilatkozata szerint Bulgária magatartása szembemegy a 2017-es barátsági megállapodásban foglaltakkal, és aláássa a két ország jószomszédi viszonyát.  Zoran Zaev macedón miniszterelnök állítása szerint a vétót részben a közelgő bolgár parlamenti választások is indokolhatták, mely sokkal inkább egy politikai kommunikációs manőver volt, semmint a bolgár nép akaratának kifejezése. Mindenesetre bízik a bilaterális tárgyalások sikerében, és az év végére komoly eredményekre számít a vitás kérdések megoldását illetően.

November 23-án tartották meg a 2020-as Macedóniai Energetikai Fórumot. A fórum egyik témája az energiafüggőség csökkentése volt, melynek kapcsán felszólalt Kate Byrnes, az Egyesült Államok észak-macedóniai nagykövete is. Byrnes felhívta a figyelmet arra, hogy a földgáz beszerzése miatt a balkáni államok erősen kiszolgáltatottak Oroszországnak, ami politikai befolyásolhatóságot is eredményez. Ebből kifolyólag üdvözlendőnek tartja Görögország és Észak-Macedónia tervét egy 55 kilométer hosszú rendszerösszekötő vezeték megépítéséről, ami növelheti majd például Koszovó, Szerbia vagy Albánia ellátásának biztonságát is.

Írta: Kocsis Máté

Címlapfotó: Boszniai katonák menetelnek a boszniai szerbek „nemzeti ünnepén”, a köztársaság napján Banja Lukában 2017. január 9-én. A boszniai alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek nyilvánított ünneppel a boszniai Szerb Köztársaság 1992. január 9-i kikiáltásának évfordulójáról emlékeznek meg a boszniai szerbek. (Forrás: MTI/EPA/Vladimir Stojkovic)

Bulgária és Észak-Macedónia határa. (Forrás: Facebook/ Harsha Telang)

EU CSDP missions in Palestine – Stakeholders and visibility as key aspects of effective strategic communication

0
A kép forrása: https://www.euneighbours.eu/sites/default/files/styles/node_image_wide/public/2020-05/EU-PAL_1.jpg?itok=OSTm0Mpz, a letöltés dátuma: 2021 januáar 04

EU CSDP missions in Palestine – Stakeholders and visibility as key aspects of effective strategic communication

 

Abstract

This article analysis the stakeholder base of the European Union?s civilian crisis management missions in Palestine (EUBAM Rafah and EUPOL COPPS) and whether and to what extent stakeholders afford visibility to the missions through their strategic communications activities. It is argued that influence over the missions is concentrated among intra-EU stakeholders, which means that the missions are more exposed to intra-EU dynamics and resultant influences than to dynamics and influences arising on the ground. It is also argued that over the past years, the missions have largely been omitted from strategic communications activities by all kinds of stakeholders who otherwise routinely engage in such activities, especially stakeholders in a public service function. In this context, stakeholders in Palestine and Israel have tended to afford relatively higher levels of visibility to the missions than those in the EU.

Keywords: European Union, Common Security and Defence Policy, Palestine, stakeholder analysis, visibility, strategic communications

Kivonat

Jelen tanulmány elemzi az Európai Unió Palesztinában működő civil válságkezelési misszióiban (EUBAM Rafah és EUPOL COPPS) érdekeltek körét, valamint azt, hogy az érdekeltek láthatóvá teszik-e a missziókat ? és ha igen, milyen mértében ? stratégiai kommunikációs tevekénységükben. A tanulmány rámutat, hogy a missziók feletti befolyás az EU-n belüli érdekeltek körében összpontosul, ami azt jelenti, hogy a missziók jobban ki vannak téve az EU-n belül jelentkező dinamikáknak és ebből fakadó befolyásoknak, mint a műveleti területen keletkező dinamikáknak és befolyásoknak. A tanulmány rámutat arra is, hogy az elmúlt években a missziók javarészt kimaradtak az érdekeltek azon köre által folytatott stratégiai kommunikációs tevékenységből, akik egyébként rutinszerűen folytatnak ilyen tevékenységet, különös tekintettel a köztisztséget betöltő érdekeltekre. Ebben a kontextusban, a Palesztinán és Izraelen belüli érdekeltek általában relatíve nagyobb láthatóságot biztosítottak a misszióknak, mint az EU-n belüliek.

Kulcszavak: Európai Unió, Közös Biztonság- és Védelempolitika, Palesztina, érdekeltek elemzése, láthatóság, stratégiai kommunikáció

Introduction

Most people with an interest in the external action of the European Union (EU) would probably know that the EU and its Member States are the world?s leading provider of development assistance[1] or that the EU collectively is the leading donor of humanitarian aid in the world[2]. However, it appears to be less well-known that, after the United Nations (UN), the EU deploys the second highest number of field missions in conflict-affected situations, currently including 11 civilian crisis management missions and six military crisis management missions / operations under the EU?s Common Security and Defence Policy (CSDP).

Source: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/430/military-and-civilian-missions-and-operations_en. Accessed: 15.03.2021.

Civilian CSDP missions are typically mandated to promote the reform of the security and justice sectors in their host countries, working with local authorities on individual and institutional capacity building, supporting legislative reform, policy development and raising the standards of service delivery by the security and justice sector institutions[3].

The EU has two civilian CSDP missions deployed to (or destined for) the occupied Palestinian territory[4], namely the European Union Border Assistance Mission for the Rafah Crossing Point (EUBAM Rafah) and the European Union Police Mission for the Palestinian Territories (EUPOL COPPS).

EUBAM Rafah is mandated to provide a Third Party presence at the Rafah Crossing Point in the Gaza strip, in order to contribute to the opening of the crossing point and to build up confidence between the Government of Israel and the Palestinian Authority (EU 2005a). The mandate of EUPOL COPPS is to contribute to the establishment of sustainable and effective policing arrangements under Palestinian ownership, in accordance with best international standards in the wider context of the security sector including criminal justice reform (EU 2005b).

Drawing on the author?s personal observations in the CSDP structures of the EU Council and the European External Action Service, as well as on the review of scholarly articles, official documents and European, Israeli and Palestinian media, this article analyses the stakeholder base of the EU civilian missions in Palestine as well as the missions? visibility among its stakeholders.

Civilian CSDP missions are characteristically embedded in and depend on a complex web of EU and non-EU stakeholders who determine the entire lifecycle of the missions. In terms of stakeholder analysis, the aim of this article is to define and categorise stakeholders with an influence over planning, policy- and decision-making and mission implementation processes related to the CSDP missions in Palestine.

As regards visibility, this article aims to explore whether and to what extent stakeholders give an outward expression to their awareness of, interest in and engagement with the missions, including in their strategic communications activities. Visibility has been a constant issue in the realm of CSDP. CSDP field presences, including the EU missions in Palestine, have the attributes to qualify as the most visible dimension of EU external action: women and men in uniform with their ?boots on the ground?, working in ?hot-spot? situations on three continents. However, since the launch of the first CSDP mission in 2003[5], and despite the ?proliferation? of CSDP deployments in the intervening period[6], CSDP missions have struggled to gain high levels of visibility. Analysing visibility aspects related to CSDP missions prepares the ground for further studies on the effectiveness of strategic communications efforts deployed by the missions, EU structures and other actors in the realm of CSDP. Examining manifestations of the missions? visibility, including in the context of strategic communications, also paves the way for further research on perceptions, impact and influence in the CSDP domain.

Among the extant civilian CSDP missions, EUBAM Rafah and EUPOL COPPS are particularly well-placed for studying stakeholders and visibility for the following reasons: (1) these missions are the two longest-standing field presences in civilian CSDP; (2) while EUBAM Rafah has not been able to carry out its core mandate in the Gaza Strip since June 2007, EUPOL COPPS has progressively intensified its activities since its deployment in 2006; (3) the missions are deployed to a conflict situation which prompts involvement, from afar and on the ground, by the EU as well as a range of bilateral and multilateral players, non-state actors, civil society organisations and other stakeholders.

The article proceeds in the following way: first, it defines stakeholders and analysis the missions? stakeholder base through a non-exhaustive stakeholder matrix. Secondly, it provides an analysis of the missions? visibility across their stakeholder groups. Thirdly, in the conclusion, it summarises main findings and implications for future research.

Stakeholder base

The stakeholder base of the Palestine missions is visualized, in a non-exhaustive manner, in the matrix below. For the purposes of this analysis[7], the following definitions have been used. ?Stakeholders? are defined as any institution, group of individuals or individual who can affect or be affected by the activities carried out by the missions. ?EU (internal) stakeholders? are defined as EU institutional actors and public and private entities established in EU Member States, some of which operate in Israel and/or Palestine, as well as the general public residing in EU Member States. ?Non-EU (external) stakeholders? are defined as public and private entities, multilateral organisations and non-state actors established or operating in Israel and/or Palestine as well as the general public residing therein. ?Direct influence? is defined as possessing a consultative, contributory, decision-making, enabling or prohibitive capacity in regard of the planning, establishment and implementation of the missions. ?Indirect influence? is defined as possessing an observational-commentatory, facilitatory or obstructive capacity in any of those regards.

 

EUBAM Rafah and EUPOL COPPS ? Stakeholder matrix

(non-exhaustive[8])

EU (internal) stakeholdersCapacity Non-EU (external) stakeholderCapacity
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Direct influence

EU Council (EU Member States? governments)Decision-makingPalestinian Authority government;

Government of Israel;

Decision-making
EU High Representative for Foreign Affairs and Security PolicyContributory / EnablingPalestinian Authority police, judicial and border authorities (beneficiaries);

 

Enabling / Prohibitive / Contributory
European External Action ServiceContributory / EnablingNon-state actors involved in the conflict (Hamas de facto authorities in the Gaza Strip, armed groups etc).Prohibitive
European CommissionContributory / Enabling
EU Member States? police, judicial and border authorities (personnel contributors)Contributory / Enabling / Prohibitive
EU presences in host country (EU Delegation to Israel, EU Representative Office to West Bank and Gaza Strip, UNRWA, EU Special Representative for the Middle-East Peace Process)Consultative / Contributory
European Parliament

 

Consultative
 EU (internal) stakeholdersCapacity Non-EU (external) stakeholderCapacity
 

 

 

 

 

 

 

 

Indirect influence

EU Member States? diplomatic missions to Israel and the Palestinian AuthorityFacilitatory / ObstructiveParties involved in conflict resolution (UN, Middle East Quartet, Egypt and other Arab states etc);Facilitatory / Obstructive
EU Member States? operational presences in Palestine (development offices, technical assistance programmes etc)Facilitatory / Obstructive

 

Third states? and multilateral organisations? political and operational presences in host country (diplomatic missions, UN special political mission and peacekeeping operations, US Security Coordinator, humanitarian aid operations etc.)Facilitatory / Obstructive
Political actors in EU Member States (parliamentary bodies, political parties etc)Facilitatory / Obstructive

 

Political actors in Israel and the occupied Palestinian territory (parliamentary bodies, political parties, movements etc)Facilitatory / Obstructive
Civil society organisations (EU)Observational-commentatoryCivil society organisations (Israel, occupied Palestinian territory)Observational-commentatory
Media (EU)

 

Observational-commentatoryMedia (Israel, occupied Palestinian territory)Observational-commentatory
Scientific and academic community (EU)Observational-commentatoryScientific and academic community (Israel, occupied Palestinian territory)Observational-commentatory
General public (EU)Observational-commentatoryGeneral public (Israel, occupied Palestinian territory)Observational-commentatory

 

It is important to note that the Palestine missions? stakeholder base has not been static, it has rather evolved in line with broader dynamics in EU external action and in pace with developments in the conflict situation. For instance, important changes have occurred in the situation of the two stakeholders with the strongest influence[9] over the missions: the EU Council and the host country government.

When the EU Council decided on the establishment of the missions in 2005, the external relations configuration of the Council was still presided by the Member State holding the rotating EU presidency. This meant that the rotating Presidency?s political priorities were liable strongly to determine policy- and decision-making in EU external action. Aside from the political opportunity presenting itself in the Israeli-Palestinian context in 2005[10], the interest of the then-UK Presidency of the EU Council, under the leadership of Tony Blair[11], was instrumental in prompting the Council to launch two civilian CSDP missions in Palestine in the space of six months. The Lisbon Treaty, which entered into force on 1 December 2009, permanently reattributed the presidency function in the area of EU external action to the (newly-instituted) EU High Representative for Foreign Affairs and Security Policy. This means that the rotating EU Presidency has lost most of its influence over the missions, while the EU High Representative has gained very strong influence in this regard.

Concerning the situation of the host country executive, the Palestine missions have been operating under special circumstances form the outset. The missions? area of operations is not a proper state, rather the occupied Palestinian territory, which under international humanitarian law is considered territory under military occupation, with Israel as the occupying power[12]. It follows that the mission?s existence is not only contingent on the request of the government of the Palestinian Authority (PA), but also on the agreement of the government of Israel. The intra-Palestinian rift between the dominant Fatah and Hamas factions and the EU?s listing of Hamas as a terrorist organisation add further layers of complexity to the situation of the host state. Following Hamas? victory in the Palestinian legislative elections in 2006 and the subsequent formation of the Hamas-led PA government, the then newly-launched EUPOL COPPS mission had to refrain from any contact with Hamas political appointees in the Palestinian security and justice sectors[13], and limit itself to working with local authorities at the technical level. In June 2007, a violent split took place between the Fatah and Hamas factions, which culminated in the Hamas takeover of the Gaza Strip, while an internationally recognized PA government was established in the West Bank. Hamas de facto authorities took control over the Gaza Strip and the legitimate PA security and justice authorities got constrained to operating in the West Bank. This reconfiguration of the local stakeholder landscape proved debilitating to EUBAM Rafah in particular[14], which was withdrawn from the Gaza Strip, and has remained unable to carry out its mandate at the Rafah Crossing Point ever since.

Visibility

For the purposes of this analysis, we define ?visibility? as stakeholders giving public expression to their awareness of, interest in or engagement with the missions, for instance through integrating the missions in their strategic communication activities. On this basis, we take under review the visibility of the EU CSDP missions in Palestine across their main stakeholder groups.

EU stakeholders with a direct influence are arguably best-placed to grant visibility to EUBAM Rafah and EUPOL COPPS by integrating the missions in their strategic communication efforts. This behaviour was typical of the EU Council in the period 2006-2015, when the Palestine missions were afforded visibility in several high-level political declarations (Council conclusions). These were rather formalistic and short references, mainly pertaining to the possible reactivation of EUBAM Rafah, but also to the support provided by EUPOL COPPS to PA institutions. Further, the EU Council?s General Secretariat has maintained the practice of issuing succinct and factual press releases on the occasion of the yearly extensions of the missions? duration. In recent years, the European External Actions Service has occasionally published news features[15] on the missions? support to PA authorities as well as notices of vacancies in the missions. When it comes to other EU stakeholders with a direct influence, it is only on very rare occasions that they grant visibility to the missions[16].

With regard to non-EU stakeholders with a direct influence, they do not typically use their position to raise the missions? visibility. It is very infrequent that these stakeholders publicly engage with the missions. Despite its overwhelmingly positive perceptions about EUPOL COPPS in particular (Tartir and Ejdus, 2018), the PA leadership does not seem to address the missions in its strategic communications. On the side of the Israeli leadership, there are sporadic and rather disapproving references to the missions in a strategic communication context: Bouris quotes then Israeli foreign minister Avigdor Lieberman declaring his opposition to the reactivation of EUBAM Rafah in an op-ed in the Wall Street Journal in 2011 (Bouris 2012, p. 263). The Hamas de facto authorities exhibit a similar behavior towards EUBAM Rafah: Bouris and Reigeluth quote a Hamas official arguing in 2011 that that „there is no need for them [EUBAM Rafah’s Officials] at this time? (Bouris and Reigeluth 2012, p. 6).

As regards EU stakeholders with an indirect influence, those based in the missions? areas of operations routinely conduct strategic communication activities, yet the missions do not appear to be covered. Among EU stakeholders with an indirect influence who are based in EU Member States, there are indications of the missions? visibility within the scientific and academic communities, the media and civil society organisations. In absolute terms, this means rather low levels of visibility, while in relative terms it coincides with typical levels of visibility accorded to civilian CSDP missions. Regarding political actors outside the executive branch and private citizens in the EU, there are no outward signs of them being aware of, interested in or engaged with the missions[17].

Even though the missions maintain working relationships with a number of non-EU stakeholders with an indirect influence (third states and multilateral actors based in Israel and Palestine), these stakeholders do not give expression to their engagement with the missions in their own strategic communication activities. There is evidence of the missions? visibility within the scientific and academic communities and civil society organisations in Palestine, not least through the missions? collaboration with these actors (Bouris and Reigeluth 2011; Müller and Zahda 2017; Bouris and Isleyen 2018). Similarly to the situation in the EU, the levels of the missions? visibility among these communities in Palestine is rather limited. As Shapovalova points it out, only a few out of nearly 300 non-governmental organisations which try to influence EU policy towards the Israeli?Palestinian conflict have ever focused on the CSDP missions in Palestine (Shapovalova 2016, p. 340). It is more difficult to make a judgement on the missions? visibility with the general public in Palestine. On the one hand, as Tartir and Ejdus argue, the majority of private citizens do not tend to distinguish among international actors involved in security sector reform in Palestine (Tartir and Ejdus, 2018, p. 148.). On the other hand, EUPOL COPPS has almost 42,000 followers of Facebook and more than 1,000 on Twitter, and it is safe to assume that many of these followers are Palestinians (EUBAM Rafah has no social media accounts). Both Palestinian and Israeli media provide higher visibility to the missions than EU-based media, mostly covering EUPOL COPPS on the Palestinian side[18] and EUBAM Rafah on the Israeli side. Other than the media, Israel-based stakeholders with an indirect influence do not appear visibly to engage with the missions.

Conclusions

This article has examined the stakeholder base of the EU civilian CSDP missions in Palestine as well as the missions? visibility across their stakeholder base.

As regards the missions? stakeholder base, the main observation is that the number of EU actors with direct influence over the missions is considerably higher than the number of non-EU actors with such influence, indicating that influence is concentrated on the EU side. This means that even though the missions? primary orientation is to help reform the Palestinian security and justice sectors[19], where local ownership is a precondition to success, EUBAM Rafah and EUPOL COPPS are more exposed to intra-EU dynamics and resultant influences than to dynamics and influences arising on the ground. Paradoxically, the case of EUBAM Rafah reinforces this observation. The mission has been unable to carry out its core mandate for close to 14 years due to dynamics arising on the ground (the absence of acceptable local counterparts in Gaza), however, intra-EU dynamics have prevailed and kept the mission alive and running all this time.

Regarding visibility, the main observation is that the missions have largely been omitted, especially in recent years, from strategic communications activities by all kinds of stakeholders who otherwise routinely engage in such activities. This is typifying of almost all stakeholders in a public service function: EU, Palestinian, Israeli and international actors alike. In this sense, EUPOL COPPS does not appear to enjoy privileged attention over EUBAM Rafah despite the fact that EUPOL COPPS has maintained and even increased its operations, while EUBAM Rafah has largely been inactive. It can be observed as well that over the past years, stakeholders in Palestine and Israel have tended to afford relatively higher levels of visibility to the missions than stakeholders in the EU.

To date, little scholarly attention has been devoted to stakeholder analysis and visibility aspects in CSDP. By refocusing on these basic issues in the case of EUBAM Rafah and EUPOL COPPS, this article can produce relevant knowledge and complement and inspire broader scholarship on civilian CSDP in general and on the Palestine mission in particular, including around the themes of strategic communications, perceptions, impact and influence.

References

Bouris, D. 2012. The European Union’s role in the Palestinian Territories: state-building through Security Sector Reform? European Security, 21:2, 257-271, DOI: 10.1080/09662839.2012.665804

Bouris, D. 2019. Unintended Consequences of State-building Projects in Contested States: The EU in Palestine, The International Spectator, 54:1, 89-104, DOI: 10.1080/03932729.2019.1555910

Bouris, D. and ?şleyen, B. (2020) The European Union and Practices of Governing Space and Population in Contested States: Insights from EUPOL COPPS in Palestine, Geopolitics, 25:2, 428-448, DOI: 10.1080/14650045.2018.1552946

Bouris, D. and Reigeluth, S. 2012. Introducing the Rule of Law in Security Sector Reform: European Union Policies in the Palestinian Territories, Hague journal on the rule of law. 4:1, 176-193

Doyle, K. and Desta, T. 2020. An Analysis of Common Security and Defence Policy?s (CSDP) Strategic Communication (StratCom). Journal of Politics and Law, 14:2, 56-73, doi:10.5539/jpl.v14n2p56

EU Council. 2005a. Council Joint Action 2005/889/CFSP of 12 December 2005 on establishing a European Union Border Assistance Mission for the Rafah Crossing Point (EU BAM Rafah).

EU Council. 2005b. Council joint action 2005/797/CFSP of 14 November 2005 on the European Union police mission for the Palestinian Territories.

EU Council. 2006. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 13-14 November 2006

EU Council. 2007. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 23 July 2007

EU Council. 2008. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 26-27 May 2008

EU Council. 2009a. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 26-27 January 2009

EU Council. 2009b. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Luxembourg, 15 June 2009

EU Council. 2009c. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 8 December 2009

EU Council. 2010. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 13 December 2010

EU Council. 2011. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 23-24 May 2011

EU Council. 2012a. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 14 May 2012

EU Council. 2012b. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 10 December 2012

EU Council. 2014a. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 22 July 2014

EU Council. 2014b. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 17 November 2014

EU Council. 2015. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 20 July 2015

EU Council. 2016a. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 16 January 2016

EU Council. 2016b. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 20 June 2016

Müller, P. and Zahda, Y. 2018. Local perceptions of the EU?s role in peacebuilding: The case of security sector reform in Palestine, Contemporary Security Policy, 39:1, 119-141, DOI: 10.1080/13523260.2017.1399624

Shapovalova, N. 2016. The power of informality: European Union?s engagement with non-state actors in Common Security and Defence Policy, European Security, 25:3, 326-345, DOI: 10.1080/09662839.2016.1193487

Tartir, A. and Ejdus, F. 2018. Effective? Locally owned? Beyond the technocratic perspective on the European Union Police Mission for the Palestinian Territories, Contemporary Security Policy, 39:1, 142-165, DOI: 10.1080/13523260.2017.1407486

 

 

[1] The EU and its Member States collectively provided 55% (or EUR 75.2 billion) of global Official Development Assistance in 2019.

[2] In 2020, combined EU and Member States? funding for humanitarian aid amounted to EUR 7.577 billion.

[3] The only civilian CSDP mission ever to have held executive functions, beyond those related to security and justice sector reform, is the European Union Rule of Law Mission in Kosovo (EULEX Kosovo), which still retains a limited residual executive capability. And the only ongoing civilian CSDP mission which is not focused on security or justice sector reform is the EU Monitoring Mission in Georgia (EUMM Georgia), mandated to monitor the implementation of the EU-mediated Six Point Agreement which ended the August 2008 hostilities in Georgia.

[4] Following the evolution of EU official language, the terms ?occupied Palestinian territory? and ?Palestine? are used interchangeably in this article.

[5] The term European Security and Defence Policy, or ESDP, was in use until the entry into force of the Lisbon Treaty on 1 December 2009.

[6] To date, 36 EU CSDP missions and operations have been launched, and partly completed.

[7] There is scope for different categorisations when analysing stakeholder groups, for instance along the axes of ?levels of power? and ?levels of interest? respectively. It should also be noted that overlaps may occur between stakeholders in the below matrix, for instance EU Member States may also be involved in conflict resolution on their own right.

[8] Certain stakeholders not included in the matrix may have either direct or indirect influence over the Palestine missions. For instance, the European Court of Auditors may address the situation of the missions in its audits and thereby exert indirect influence over the missions, and the Court of Justice of the EU may rule on cases brought before it in relation to the missions and thereby exert direct influence. However, these actors rarely take the initiative or are called upon to apply their influence over the mission.

[9] As for any other civilian CSDP mission, the establishment of EUBAM Rafah and of EUPOL COPPS in 2005, as well as each extension of their initial duration to this day, was contingent on the request of the host country as well as on the unanimous decision of the EU Council. This internal and external conditionality means that the EU Council and the host country government hold the strongest influence over the mission.

[10] The year 2005 opened up political space for renewed international efforts on state-building in Palestine, and the international community attached high priority to security sector reform.

[11] Tony Blair later held the function of Representative of the Middle East Quartet in the period 2007-2015.

[12] In mid-2005, Israeli dismantled its settlements and military bases in the Gaza Strip, and pulled out is military forces from the territory. After this disengagement, Israel made a declaration to the UN that it no longer considered itself as the occupying power in the Gaza Strip. Nevertheless, the UN and the majority of the international community continues to consider the Gaza Strip occupied territory, given that Israel still controls the land and maritime borders of the Gaza Strip (save the border with Egypt where the Rafah Crossing Point is situated), its airspace and retains certain civil registry functions.

[13] In accordance with standing EU policy on Hamas, the EU does not maintain relations with Hamas, including the de facto authorities in the Gaza Strip.

[14] In principle, EUPOL COPPS? area of operation also includes the Gaza Strip, yet the mission?s local counterparts (the PA police and judicial authorities) are fully accessible in the West Bank, so EUPOL COPPS? mandate implementation was not disrupted in any important way due to the Hamas takeover of the Gaza Strip.

[15] The website of the European External Actions Service currently contains 28 news features on EUPOL COPPS and 1 news feature on EUBAM Rafah. Almost all of these features have been produced and originally published by the missions and then re-published by the European External Actions Service.

[16] One such occasion was the period of large-scale hostilities between Israel and Gaza-based militants in 2014 (Operation Protective Edge), when the leaders of France, Germany and the UK went public on an initiative for a monitoring mission in Gaza, which would have been based on EUBAM Rafah. The initiative was never realised.

[17] During the yearly open days at the European institutions in Brussels, the general public is invited to the European External Actions Service to familiarize itself with EU external action through exhibitions and stands. CSDP missions and operations have their own stands, where mission staff engage with passers-by and hand out flyers and small gifts to visitors. Each year, the Palestine missions tend to have a rather high level of visitor engagement at their stands, which may be explained by the relatively high level of interest generated by the missions and their operating environment among the visitors. It may also be explained by the deft public diplomacy measure taken by the missions of offering Middle-Eastern delicacies to visitors stopping at their stalls.

[18] The PA?s official news agency (WAFA) has published 65 features on EUPOL COPPS since 2015.

[19] The term ?state-building? is often used to characterise security and justice sector reform interventions in Palestine.

Ázsia 03 ? Ázsia hírfigyelő, 2020. november

0
Az RCEP megállapodás virtuális tárgyalása: a vietnami fél. (Forrás: Facebook/ DIGI WORLD BLOG News)

Rombolóhajókkal helyettesítheti Japán az Aegis Ashore védelmi képességét

Június közepén a japán kormány hivatalosan is felfüggesztette a tervezett két Aegis Ashore szárazföldi ballisztikus rakéta-védelmi rendszer hadrendbe állítását. A döntés mögött álló okok közül kiemelték a rendszer által használt SM-3 légvédelmi rakéták elhasznált gyorsítórakétáinak esetleges lakott területre való zuhanását, amelyek így jelentős kárt okozhatnának. Az ezt kiküszöbölni képes változtatásokat Kóno Taró védelmi miniszter túl költségesnek találta. Emellett további akadályt jelentett, hogy az Aegis Ashore telephelyeinek tervezett területén, Akita és Jamagucsi prefektúrákban a helyi lakosság hevesen tiltakozott a projekt ellen, mivel attól tartanak, hogy a telepített rendszerek miatt otthonuk kiemelt célpont lenne egy esetleges konfliktus során.

A védelmi minisztérium két új Aegis romboló építésével kívánja kiváltani az Aegis Ashore rendszert. A hajók legénységének feltöltése azonban nehézkes lehet, ugyanis a japán haditengerészet létszámhiánnyal küzd, a minisztérium a tiszti nyugdíjkorhatár emelésével oldaná meg a problémát. A japán kormánypárt, az LDP védelmi ügyekért felelős döntéshozói támogatják az új tervet. Elkészültükkel Japán összesen 10 Aegis-rendszerrel felszerelt hadihajóval rendelkezne, ezek közül a két szóban forgó romboló lenne a legnagyobb. Azonban még így sem nyújtanák azt a szinte egész Japán területére kiterjedő védelmet, amelyet a két Aegis Ashore rendszerrel elérhetnének. Továbbá a költségek akár több mint 100 milliárd jennel magasabbak lehetnek, mint az eredeti szárazföldi telepítés esetén. Ezek nyomán több LDP képviselő is elutasítaná a rombolók építését.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszer amerikai zászló alatt Romániában. (Forrás: DefenceTalk.com)

Nem lesz saját zászlaja és alkotmánya Nágaföldnek.

Nágaföld 1881-ben vált a Brit India részévé, és a függetlenségi törekvései párhuzamosan alakultak ki a nagy indiai és pakisztáni mozgalmakkal. A Nága Nemzeti Tanács (Naga National Council) 1947. augusztus 14-én kiáltotta ki Nágaföld függetlenségét (egy nappal India függetlenségének kikiáltása előtt), melyet az 1951-es népszavazással erősítettek meg. Ezt követően 1952. március 22-én megalakult az illetékes kormány és a hadsereg.

Ezt követően az indiai központi kormány bevonult a térségbe ezzel ? elindult egy hosszan elnyúló fegyveres küzdelem. Az első béketárgyalások még 1964-ben kezdődtek, de azok eredmény nélkül 1967-ben szétestek, folytatva az erőszakot. A Shillong Egyezmény megkötésével 1975-ben részben le lehetett szerelni a Nága Nemzeti Tanácsot. Egy 140 fős frakció ezt elutasította és megalapította a Nágaföldi Nemzeti Szocialista Tanácsot (National Socialist Council of Nagaland) 1980-ban, majd 1988-ban itt is törés történt és megalakult az NSCN-IM és NSCM-K, melyek közül az előbbi kezdte uralni a felkelést.

Tűzszüneti megállapodás csak 1997 augusztusában lépett hatályba, folyamatos tárgyalásokkal egyszerre, majd 1998. szeptember 30-án találkoztak az NSCN-IM vezetői Atal Bihati Vajpayee indiai miniszterelnökkel.

A nágaföldi tárgyalófél aggodalommal fogadta az Indiai Alkotmány 370. cikkelyének visszavonását, mely Dzsammu és Kasmír széleskörű autonómiáját biztosította, ugyanis hasonló intézkedéseket fogalmaz meg a 371.(A) cikkely mely Nágaföldre vonatkozik. Ravi kormányzó azonban biztosította az embereket, hogy aggodalomra semmi ok e tekintetben. A jelenlegi miniszterelnök, Narendra Modi folytatja a Vajpayee által elindított tárgyalásokat.

Ezen tárgyalások folyamatában került kijelentésre, hogy az indiai zászló és alkotmány jelentőségét nem engedik csorbítani. Az Indiára jellemző heterogenitás egységbe rendezésének alapelemei ez a kettő állami szimbólum. Ezzel párhuzamosan viszont kimondatlan bebetonozást nyert a 371(A) cikkely, melynek esetlegesen egy későbbi visszavonása, komolyabb arcvesztést, és a Nága alkotmányosság kialakulásának fontos lépcsője lehet.

Írta: Kertai Zoltán Péter

T.R. Zeliang (balra), Nágaföld korábbi vezető minisztere találkozik Narenda Modival, India miniszterelnökével. (Forrás: Facebook/PMO India)

Aláírták a világ legnagyobb szabadkereskedelmi egyezményét

2020 novemberében 15 részes állam beleegyezésével létrejött a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economical Partnership-RCEP) nevű ázsiai szabadkereskedelmi megállapodás. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) még 2012-ben kezdeményezte egy olyan átfogó integráció létrejöttét, amelynek legfőbb célja a részes felek közötti vámok fokozatos leépítése, majd megszüntetése. Az RCEP kiterjed az áruk és szolgáltatások kereskedelmére, a szellemi tulajdon védelmére, beruházási partnerségre és technológiai együttműködésre is. A 8 évig tartó tárgyalási folyamatot követően 2020. november 15-én létrejött az ASEAN 10 tagországa, Új-Zéland, Ausztrália, a Kínai Népköztársaság, Dél-Korea és Japán részvételével a világ legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása, lefedve a Föld lakosságának harmadát és a globális GDP 29%-át. Előrejelzések szerint, 2030-ig a globális nemzeti összjövedelem évente 186 milliárd dollárral, míg a gazdasági növekedés (tagországokra lebontva) 0,2%-kal emelkedhet az integráció keretein belül. Az eredeti tervek szerint a megállapodás 16. országaként India is csatlakozott volna, azonban ? saját gazdaságát féltve a külföldi termékekkel szemben ? Új-Delhi tavaly felfüggesztette a tárgylásokat. A megállapodás létrejötte az ASEAN országokhoz köthető, így anélkül csatlakozhatott a térség két jelentős állama, Kína és Japán is, hogy alárendelt szereplővé váltak volna. Az RCEP alternatívakét szolgálhat mind Peking, mind Tokió számára, hiszen a szabadkereskedelmi övezeten belül nemcsak gazdasági, hanem diplomáciai viszonyuk is javulhat, valamint multilaterális alapon kereskedhetnek a többi részes állammal.

Írta: Zernig Csombor

Az RCEP-t aláíró felek virtuális ceremóniája. (Forrás: Facebook/ Jacinda Ardern)

Ausztrál háborús bűnök Afganisztánban

Az Ausztrál Fegyveres Erők parancsnoksága november közepén hozta nyilvánosságra azt a jelentést, miszerint 2007 és 2013 között a különleges műveleti feladatokra létrehozott SASR (Special Air Service Regiment) katonái több gyilkosságot követtek el Afganisztánban. A négyévnyi vizsgálati anyagot tartalmazó Brereton-jelentés huszonhárom olyan esetet említ, amelyek során ausztrál katonák összesen mintegy 39 afgán foglyot és helyi lakost öltek meg. Az ügyben huszonöt katona érintett. A jelentés nyilvános verziója konkrétumokat nem említ, továbbá nem tartalmaz információkat arról a széles körben ismert esetről sem, amikor ausztrál katonák két 14 éves afgán fiúnak vágták el a torkát. A jelentés szerint a vizsgált eseteket egyértelműen nem a harc hevében követték el, sokkal inkább egyfajta beavatás keretében kényszeríthettek az alakulat újoncait gyilkosságra, az első ?ölésük? megszerzésére. Több esetben utólag helyeztek fegyvereket és rádiókészülékeket a holttestek mellé, ezzel is próbálva indokoltnak beállítani a gyilkosságokat.

Az ausztrál ABC News 2017-ben ?The Afghan Files? címmel hét részes cikksorozatban közölte a főként szivárogtatás útján szerzett információkat az ázsiai országban folyó gyanús esetekről. A hírek publikálása után alig egy évvel az ausztrál szövetségi rendőrség emberei ?házkutatást? tartottak a szerkesztőségben, amely során több ezer kiszivárogtatott dokumentumot foglaltak le. Azonban a küszöbön álló botrányt nem lehetett sokáig visszatartani. November 12-én Scott Morrison ausztrál miniszterelnök bejelentette egy különleges nyomozóiroda felállítását, illetve figyelmeztette az ausztrál közvéleményt, hogy a rövidesen nyilvánosság elé kerülő jelentés ?súlyos, és nehéz hírekkel fog szolgálni az ausztrálok számára.?

A Brereton-jelentés nyilvánosságra hozatala után a Human Rights Watch jogvédő szervezet felszólította a nemzetközi koalíció többi tagját – beleértve az Amerikai Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát – hogy Ausztráliához hasonlóan vizsgálják ki a katonáik által elkövetett botrányos eseteket.

Ausztrália 2001-től van jelen az ázsiai országban az Egyesült Államok egyik fontos szövetségeseként. A jelentések szerint 2014-ig bezárólag mintegy 26 ezer ausztrál katona szolgált Afganisztánban, és ez idő alatt 41 katona esett el.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Ausztrál katonák Afganisztánban. (Forrás: Facebook/ Royal Australian Navy)

A koronavírus-járvány hatásai a dél-koreai mesterséges intelligenciára

Az új koronavírus napjainkban a legjelentősebb közegészségügyi és gazdasági kockázat, több mint 65 millió embert fertőződött meg, és több mint 1,5 millió fő vesztette életét a betegségben. Dél-Korea a járvány, és a hozzákapcsolódó válságkezelés során alkalmazta a mesterséges intelligenciát: megbízható tesztek kidolgozásától kezdve a kezelési módszerek kutatására, gyorsabb diagnosztizálásra és a karanténba került személyek ellenőrzésére egyaránt használták a technológiát. A MI nemcsak a járvány kezelésében játszik jelentős szerepet, a Moon-adminisztráció Dél-Korea gazdasági jövőjével kapcsolatos terveinek is fontos részét képezi, az innovatív növekedés előmozdítását célzó kormányzati beruházások három stratégiai területének egyikeként azonosítható. A koronavírus-járvány kitörését megelőzően a kormányzat kiadta a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Stratégiáját (National Strategy for Artificial Intelligence), mely a technológiát olyan területeken alkalmazná, amelyek közvetlenül befolyásolhatják az emberek életét, hogy a nyilvánosság megérezze a változásokat (tekintettel a környezeti biztonságra és a védelmi szférára). A nagyobb dél-koreai vállalkozások (LG, Samsung) nem zárkóznak el a mesterséges intelligencia alkalmazásától-fejlesztésétől, mivel a technológiába való befektetés nagyban növeli versenyképességüket. A MI dél-koreai jövőjének kihívásai közé sorolható a koronavírus gazdasági hatásai, illetve a nemek képviseletének aránytalansága is. A Moon-adminisztráció egyértelműen fókuszba helyezte a mesterséges intelligencia kutatását és felhasználási lehetőségeinek feltérképezését, azonban a sikerességhez további beruházásokra, képzésekre és fejlesztésösztönző légkörre van szükség.

Írta: Györgyi Dominika

Címlapfotó: Az RCEP megállapodás virtuális tárgyalása: a vietnami fél. (Forrás: Facebook/ DIGI WORLD BLOG News)

Koronavírus-járvány Dél-Koreában. (Forrás: Facebook/ Anadolu Agency)

Kiemelt témák

3,127KövetőTetszik