Égő gáz- és olajfáklyák egy a Szaharában lévő kitermelőhelynél.A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen.(Forrás: MTI Fotó: Fényes Tamás)
A XXI. században a környezettel és általában a minket körülvevő természettel kapcsolatos kérdések rendkívüli módon felértékelődtek. Így a földrajzi adottságok vizsgálata is az államok különböző tényezőinek vonatkozásában, akár csak a nemzetek egymással fenntartott kapcsolataiban. A világ egyik legismertebb helye a Szahara, amely számos veszély mellett potenciált is tartogat a jövőben. A következőkben a Szaharát érintően e két utóbbi tényezőit fogom vizsgálni. Mindennek keretén belül azon vonatkozásaira fogok fókuszálni, amelyeknek a jövőben nagy szerepük lehet, s kötődnek a földrajz tudományához, azaz a vízbiztonság, az energiabiztonság, illetve a közlekedéssel kapcsolatos körülmények.
A Szaharáról általában
A Szahara a világ legnagyobb kiterjedésű sivatagja, majdhogynem egész Észak-Afrika területét lefedi: kelet-nyugat irányban kiterjedése 4800 kilométer, míg észak-dél irányi kiterjedése 1300-2000 kilométer. Ez a szám természetesen állandóan változik, mivel a Szahara kiterjedése hol nő, hol csökken. A Szahara területe tehát 8,6 millió km2, amely megközelíti Európa területi kiterjedését. Ezen a hatalmas területen tizenegy ország osztozik: Algéria, Csád, Egyiptom, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Szudán, Tunézia, illetve Nyugat-Szahara. A Szahara határvonalai tehát nyugaton az Atlanti-óceán, északnyugaton az Atlasz-hegység, északon a Földközi-tenger, keleten pedig a Vörös-tenger. A Szahara déli határvonalának a Száhel-övezetet tartjuk, amely egy átmeneti övezet a sivatag, illetve a szavanna között.
A Szahara felszíne meglehetősen változatos, s jórészt nehezen járható: közel négyezer méternyi szintkülönbség van a legmagasabb és a legmélyebb pontja között. Legmagasabb pontja a Csádban található, 3415 méter magas Emi Koussi, vulkáni eredetű hegy, míg legmélyebb pontja Egyiptomban van 135 méterrel a tengerszint alatt, a Kattara-mélyföld. Felszíne tehát változatos és nehezen járható, körülbelül 25 százalékát homoklepedők és dűnék borítják. Ezek a dűnék meglehetősen változatosak, s elérhetik akár a 300 méteres magasságot is, emellett különféle földrajzi képződmények találhatóak területén, mint medencék, mélyedések, hegyek, tehát a régió nagy részét sziklák vagy homok borítja. Mindezen körülményeket nehezítik a különböző éghajlati és időjárási viszontagságok, így a homokviharok, amelyek sokszor akkora méretűek, hogy Európát is elérik, illetve a Szahara időjárása, amely meglehetősen szélsőséges: az éves csapadékmennyiség néhány régióban 5 milliméter alatti, illetve mindezt rontja a hatalmas forróság és a hőingadozás. A világ egyik legforróbb régiójaként számontartott Szahara éves átlagos hőmérséklete ugyanis meghaladja a 30°C-ot. A legmelegebb hónapokban a hőmérséklet 50°C fölé emelkedhet, télen pedig fagypont alá süllyedhet. Előfordulnak olyan napok is, amikor éjszaka -0,5°C, míg nappal 37,5°C a hőmérséklet. A Szahara emellett rendkívül szeles, amely az előzőekben említett homokviharok kialakulásához is hozzájárul.
A Szahara vízbiztonsága
A Szahara vízbiztonságának mértéke meglehetősen alacsony. Egyrészt az országok többnyire fejlődőek, így nem áll rendelkezésükre a megfelelő infrastruktúra a szélsőséges körülmények közötti hatékony vízgazdálkodáshoz. A vízhiány okai főképpen az alacsony éves csapadékmennyiségben és a magas hőmérsékletben keresendőek. A Szahara kevés felszíni vízforrással rendelkezik, számottevő csupán a területén kismértékben kanyargó Niger, az Egyiptomot éltető Nílus vagy a kiszáradófélben lévő Csád-tó. A felszín alatti vizei azonban jelentősek, mivel a Szahara területén kilencven olyan nagyobb oázis található, amely jelentős mértékben hozzájárul a térség vízellátásához. A legjelentősebb felszín alatti víztározó a 60 millió évnél is idősebb núbiai homokkő víztározó rendszer, amely Egyiptom, Szudán, Csád, Líbia területe alatt található, s a becslések szerint több mint 150 millió köbkilométernyi vizet foglal magában. A Szaharában emellett kisebb, fúrt kutakkal is lehet találkozni, azonban ezek többsége gyakran nem üzemel, ahogy azt a Maliban végrehajtott 2009-es felmérés is alátámasztja, ezáltal megvonva a lakosságot a vízellátás biztonságától és folyamatosságától.
Mindez már jelenleg is hatalmas gondokat és számos belső konfliktust okoz a falvak között. A vízhiány kérdésének megoldására azonban számos megoldási lehetőséget dolgoztak már ki, mint például az elsivatagosodás, globális klímaváltozás, vízhiány problémakörét célzó Nagy Zöld Fal Kezdeményezés. A Kezdeményezés a nyolcvanas években merült fel, s a klímaváltozás miatt délre terjeszkedő Szahara megállítására szolgál. A kérdésben azonban a nemzetközi támogatás ellenére jelentős előrelépés napjainkig nem történt. A Kezdeményezés keretében a Szahara déli sávjába fákat ültetnének, amely olyan mikroklímát hozna létre, amely hozzájárulna az elsivatagosodás és a talajerózió megállításához, és lehetővé tenné például a kontinens vízforrásainak védelmét, többek közt a Csád-tó kiszáradásának megakadályozását.
Megállapítható tehát, hogy széleskörű regionális összefogással a vízhiány mértékét csökkenteni lehetne. Mindez meglehetősen sürgető hiszen a globális klímaváltozás hatásai a következő években egyre szélsőségesebbé fognak válni, további gondokat okozva, amelyek további konfliktusokhoz, illetve még nagyobb migrációs nyomáshoz vezethetnek. Mindemellett a víz stratégiai nyersanyag, amely nem csak az emberi élet fenntartásához szükséges, hanem különböző ágazatok működéséhez is, így a térség fejlődéséhez is elengedhetetlen.
A Szahara energiabiztonsága
A Szahara az energiabiztonság területén hatalmas potenciállal rendelkezik, mivel területe rendkívül szeles és napos, ami jó alapot nyújt a megújuló energiaforrásokra való áttéréshez. A térség országai energiaellátásának fenntarthatóvá és folyamatossá, biztonságossá tétele szintén kulcs a térség általános fejlődéséhez. Azonban az energiabiztonság fokozása olyan követelményeket is magában foglal, mint az energiatakarékosság, az energiahatékonyság vagy a kritikus infrastruktúrák sérülékenysége, illetve védelme. Tehát csupán a Szahara időjárása nem elegendő a térség energiabiztonságának fokozásához, hanem elengedhetetlen annak infrastrukturális fejlődése is. Az átfogó prosperitásban fontos tényező az energia, és az azzal való ellátottság, mivel az energia szükséges az élet minden területéhez, s a társadalmi és humán biztonság megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy a lakosság is hozzáférjen. Sajnos, ez egyelőre nem teljesül a vizsgált országok mindegyikében, amelyet a következő ábra szemléltet:
A Szahara területén elhelyezkedő országok lakosságának energiaellátásának mértéke. (Forrás: Világbank)
A térség hasznosítható potenciálja a napenergia, amelyből nincs hiány, lévén, hogy a Földön itt a legmagasabb a napsütéses órák száma évente, emellett a szélenergiát is lehet hasznosítani. A Sahara Forest Project elnevezésű kezdeményezés ugyan nem a térségre, hanem a Földközi-tenger keleti partvidékére, Jordániára koncentrál, azonban jó példaként szolgálhat a térség államai számára is hasonló földrajzi adottságai miatt. Mindezen kezdeményezésnek azonban nem csupán az energiabiztonság fokozására van hatása, hanem közvetetten például a termőterületek növekedését is eredményezheti. Mivel a koncentrált napenergia elvére épülő erőművek az energia mellett sok hőt termelnek, amelyet az üvegházakban párologtatásra lehet hasznosítani. A tengervízben található ásványi anyagokkal a növényeket táplálják, a megmaradt, szinte teljesen desztillált víz felhasználható az erőmű tisztántartására. A megújuló energiákra való átállásra tehát az egész térségben megfontolandó lenne, mivel akár energiaexportra is képesek lennének az országok. Mindezzel hozzájárulva gazdasági fejlődésükhöz, illetve a környezeti biztonsághoz a megújuló energiaforrásra való átállás okozta szén-dioxid kibocsátás csökkenésével. A Szahara ugyanis 22 milliárd GWh energiát tudna termelni csak a napenergia hasznosításával, amely Európa éves energiafelhasználásának hétezerszerese. A megújuló energiaforrások tekintetében meg kell még említenünk a vízenergiát, amely létrehozására szolgáló vízerőművek elsősorban a Níluson létesülnek, hatalmas vitákat generálva (pl. Etiópia és Egyiptom között).
Természetesen a térségben találhatóak fosszilis energiaforrások is, a régió államai ugyanis fontos tranzit-, illetve forrásországok. Mindez azonban nem minden esetben a térség, illetve más importrégiók energiabiztonságát erősíti, hiszen a Szahara országai többnyire instabilak, s egy-egy konfliktusban (pl. Líbia) számos esetben használják ki, fordítják saját hasznukra a szemben álló felek az energetikai kérdéseket, így például az energiaellátás akadályozását. A legnagyobb fosszilis energiát előállító országok a térségben Algéria és Líbia, azonban a régióban számos vezeték halad át más országokon is, például Nigeren, amelyek Európába szállítják a különböző energiaforrásokat. Éppen ezért lenne elengedhetetlen ezen útvonalak biztonságossá tétele.
Közlekedés
A közlekedési hálózat tekintetében a Szahara térsége meglehetősen visszamaradott, noha a kiépített közlekedési infrastruktúra és összekötöttség globalizált, új évezredünkben a fejlődés egyik sarokköve. Utak inkább az észak-afrikai országokban épültek, s a Szahara központi részén csekély az összekötöttség, amelyet a következő ábra szemléltet a leginkább:
Úthálózatok a Szaharában. (Forrás: Google Maps)
A kiépített közlekedési hálózat évezredünkben tehát kiemelt fontosságú, s ez a Szahara területén is így van. Itt a közlekedést nehezítik a rossz időjárási viszonyok, illetve az utak megépítése és karbantartása is kihívást okozhat, amelyek ? az földrajzi és időjárási viszontagságok mellett ? szintén az országok alacsony fejlettségi szintjének tényében keresendőek. Mindezek ellenére már évek óta napirenden van egy nagy terv az afrikai kontinensen, amely épp az úthálózatok kiépítését célozza meg Afrika-szerte. Az épülő útvonal a Transz-afrikai útvonal nevet kapta, amely a tervek szerint behálózza majd egész Afrikát, amely közül több folyosó is a Szaharán át fog vezetni: Fokváros-Kairó, Dakar-Kairó, Algír-Lagos, Tripoli-Fokváros, Dakar-Ndjamena és Ndjamena-Dzsibuti. Jelenleg a Szaharán keresztülfutó utak közül a Transz-szaharai útvonal a leginkább kiépített. 1962-ben létesült, és ezzel a kontinens egyik legrégebbi aszfaltozott transznacionális útvonala. Algéria északi területeit köti össze Nigéria tengerpartjával Nigeren keresztül. A 4500 km hosszúságú útvonalat a régi kereskedelmi utak figyelembe vételével építették meg. Számos szakasza a mai napig hiányzik, s a karbantartás hiánya, az útonálló fegyveresek és a kéregetők miatt több a már készen lévő szakasza is járhatatlan. A tömegközlekedés kapcsán a vasútvonalakat érdemes megemlíteni, azonban ezek is csupán a fejlettebb országokban épültek ki, s ezeken belül is elsősorban Egyiptomban.
Összegzés
A Szahara tehát lehetőséget, ámde veszélyt is hordoz magában. Egy dolog azonban biztos: széles körű összefogással a fejlődés pályájára kell állítani a térséget. Mindez nem lehetetlen, mivel ? ahogyan az előzőekben is bemutattam ? van lehetőség, amely nem csupán a Szahara országainak, hanem szomszédos régiók fejlődéséhez és a biztonságuk növeléséhez is hozzájárulhatna. Mindemellett a térségben a radikalizmus, s a különböző konfliktusok állandóak, amelyek csökkenéséhez hozzá lehet járulni azzal, hogy a nélkülözés mértékét egyre inkább csökkentik a vízbiztonság, az energiaellátás, illetve a közlekedés fejlesztése által kiváltott közvetett és közvetlen hatásokkal.
Címlapkép: Égő gáz- és olajfáklyák egy a Szaharában lévő kitermelőhelynél. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. (Forrás: MTI Fotó: Fényes Tamás)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-2-II-NKE-65 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
Koszovói rendőr egy videokonferencia tiszteletére leterített vörös szőnyegen megy át a koszovói fővárosban, Pristinában 2021. február 1-jén. A koronavírus-járvány miatt digitálisan megtartott találkozón az izraeli és a koszovói külügyminiszter aláírta a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló egyezményt Jeruzsálemben, illetve Pristinában.(Forrás: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)
Közel-Kelet
Izrael-Palesztina
Izrael és Koszovó diplomáciai kapcsolatot létesített egymással
Izrael és Koszovó a koronavírus-válság miatt virtuálisan létesített diplomáciai kapcsolatot egymással. Az Egyesült Államok közvetítésével létrejött megállapodás magában foglalja, hogy a muszlim többségű ország nagykövetséget fog nyitni Jeruzsálemben.
A videokonferencia híváson keresztül tartott aláírási ceremónia során Gabi Ashkenazi izraeli külügyminiszter elmondta, hogy az új kapcsolatok ?történelmi? jellegűek, és tükrözik az utóbbi időben tapasztalt arab (és) muzulmán világ Izraelhez fűződő viszonyának változását.
Meliza Haradinaj-Stublla koszovói külügyminiszter szerint Koszovó és Izrael mindketten ?hosszú és kihívásokkal teli utat tettek meg a népként való lét és az állammá válás során?.
Egyiptomi-francia-német-jordán találkozó az izraeli-palesztin békefolyamat folytatására
Kairóban, látta vendégül Egyiptom Németország, Franciaország és Jordánia külügyminisztereit, hogy megvitassák közösen az izraeliek és palesztinok közötti béketárgyalások újjáélesztésének módjait.
Az egyiptomi külügyminisztérium szerint a találkozó célja az volt, hogy arra ösztönözze a palesztinokat és az izraelieket, hogy folytassák a tárgyalásokat egy ?igazságos és átfogó politikai rendezésről? a kétállami megoldás alapján, így egy palesztin államot létrehozva Kelet-Jeruzsálem központtal.
A francia külügyminisztérium szerint a megbeszéléseken megvitatták az izraeli és a palesztin tárgyalások megkezdésének módját, építve a közelmúltbeli normalizációs megállapodásokkal kapcsolatos ?pozitív regionális helyzetre?.
Katar háromszázhatvan millió dolláros támogatást ígér a Hamász által uralt Gázának
A katari kormány közölte, hogy 360 millió dollár értékben nyújt támogatást a Gázai övezet számára az elkövetkező év során, felelevenítve egy programot, amely az Izrael és a Hamász közötti konfliktus csökkentésének elősegítésére jött létre.
Katar, az Öböl energiahordozókban gazdag ország, 2018-óta havonta 20 millió dollárt utal Gázának. Ez az összeg hivatott fedezni a villamosenergia ellátást, a Hamász tisztviselőinek fizetését és havonta további 100 dollárt rengeteg elszegényedett családnak. Katar ezenfelül forrásokat biztosít olyan fejlesztési projektekhez, amelyekből például új utak és kórházak épülnek.
A katari bejelentésnek köze lehet ahhoz, hogy a Hamász és a Palesztin Hatóság hosszú évek óta először választásokat próbál tartani az általuk uralt területeken.
Irak
Kettős öngyilkos bombamerényletben több tucat ember vesztette életét Bagdadban
Az iraki egészségügyi minisztérium szerint a Bagdad központjában egy piacon történt kettős robbantásban, legalább 32 ember vesztette életét. A támadásban további 110 ember sebesült meg ? közölte a minisztérium. Többen kritikus állapotban kerültek kórházba.
Az ilyen jellegű merényletek az iraki fővárosban ritkák voltak az Iszlám Állam iraki veresége óta. A halottak magas száma miatt a támadás, a legsúlyosabbnak tekinthető az elmúlt három évben.
Növekszik az iraki elégedetlenség a választások elhalasztása miatt
Irak vezető politikusai a parlamenti választások elhalasztása mellett döntöttek, mivel a választópolgárok elégedetlenségtől tartva a hatalmuk elvesztésére számítanak ? állítja egy az iraki kormányhoz több szállal kötődő elemző. Musztafa al-Kadhimi miniszterelnök, Barham Salih elnök és Mohammad al-Halbusi parlamenti elnök az újraválasztási kilátásaikkal kapcsolatos aggályok miatt, időt akarnak vásárolni a választások eltolásával ? mondta Mohammad Bakhtiar,
Az iraki Független Választási Bizottság kérésére a kormány a múlt héten jelentette be, hogy a parlamenti választásokat június 6-a helyett október 10-ig halasztják.
Al-Kadhimi után tavaly májusban hivatalba lépett megígérte, hogy előrehozott választásokat fog tartani az ország politikai rendszerének átalakítását követelő tüntetők megnyugtatására. A választási késedelem hűvös fogadtatásra talált számos iraki részéről. A tömeges tüntetések 2019 októberében kezdődtek, amikor is százezrek vonultak utcára az olajban gazdag országban, hogy tiltakozzanak a gazdasági lehetőségek hiánya, a korrupció és a külföldi befolyás miatt.
Szíria
Eredmény nélkül zárultak a szíriai alkotmányról szóló genfi tárgyalások
Az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja csalódottságának adott hangot, miután a szíriai kormány, az ellenzék és a civil csoportok tárgyalóküldöttségei öt napig tartó egyeztetéseken nem tudtak megegyezni, amelynek célja a háború sújtotta ország alkotmányának felülvizsgálata lett volna. Pedersen utalt rá, hogy a szíriai kormány delegációja a hibáztatható elsősorban a kudarcért. Az Egyesült Királyság követe elmondta, hogy javaslatot nyújtott be a damaszkuszi kormány és az ellenzék vezetőinek, kezdeményezését a kormány küldöttek elutasították, míg az ellenzékiek elfogadták.
A szír választási törvény szerint az elnökválasztásra április 16. és május 16. között kellene sort keríteni – legalább kilencven nappal Aszad jelenlegi hétéves hivatali mandátumának lejárta előtt.
A közel tíz éve tartó polgárháborúban eddig több mint félmillió ember vesztette életét és több millióan kényszerültek elmenekülni otthonukból.
Észak-Afrika
Egyiptom
Sikertelen tárgyalások a Nílus-folyóra épített gát ügyében
Egyiptomnak, Szudánnak és Etiópiának nem sikerült áttörést elérnie az Afrikai Unió által szervezett tárgyalásokon, amely az Etiópia által a Kék-Nílusra tervezett gát körüli viták feloldására szolgált volna.
A tárgyalások során továbbra is kulcsfontosságú kérdés maradt, hogy Etiópia mennyi vizet enged át egy többéves aszály esetén, továbbá a három ország hogyan rendezi a jövőben felmerülő vitás helyzeteket. Egyiptom és Szudán jogilag kötelező érvényű egyezmény aláírását követeli Etiópiától a gát működésével kapcsolatban.
Fontos látni, az Etiópia által a Kék-Níluson (amely Szudánban a Fehér-Nílushoz csatlakozik és a Nílus-folyóvá válik) épített gáttal kapcsolatosan, hogy a Nílus-folyó vízének mintegy 85%-a Etiópiából származik. Etiópiában remélik, hogy a gát, amelynek már több mint háromnegyede elkészült, 2023-ban eléri a teljes kapacitását, és így emberek millióit fogja kiemelni a mélyszegénységből.
Tunézia
Tüntetések Tunéziában az arab tavasz évfordulóján
A hónap elején Tunéziában kirobbant tüntetések tovább folynak. A tömegekben egyre több sérelmet hoz felszínre a koronavírus okozta gazdasági visszaesés, ami teljes mértékben lebénította az ország motorjaként szolgáló turizmust. A járvány kiváltotta kétségbeesésen túl a tunéziaiak felismerték a hatalmas társadalmi különbségeket, amelyek egzisztenciális szinten jelentkeznek, a szegényebb rétegekben sokkal erőteljesebben és hamarabb, mint a tehetősebbek körében. A 2011-es arab tavasz kiindulópontjaként ismert országban a történelmi esemény évfordulója előtt a tunéziai közvélemény úgy látta, hogy az új korszak és kormányzás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 36% körüli munkanélküliség és a politikai korrupció a népet az utcára vitte. A főként fiatalokból álló és a jövőjüket féltő vagy éppen a kilátástalanságtól frusztrált fiatalok többször is összecsaptak a rendőrökkel, amelynek eredményeképpen a Tunéziai Emberjogi Liga (LTDH) jelentése alapján 1400 főt tartóztattak le. Az új kormány létrehozásáról tárgyaló parlament jelenleg csak a rendvédelmi szervek és a hadsereg segítségével képes megőrizni a rendet.
Marokkó
Nem jó, de nem is tragikus: Nyugat-Szahara helyzete
A független Szaharai Demokratikus Arab Köztársaság létrejöttéért küzdő Polisario Front újabba támadást hajtott végre a Marokkó és Mauritánia közötti határon, ütközőzónaként szolgáló Guerguerat városa ellen. A marokkói hadsereg propaganda háborúnak nevezte a Polisario tavaly novemberben kezdődött alacsony intenzitású támadásainak sorozatába illeszkedő mostani incidenst. November elején a már említett Guerguerat térségében futó kereskedelmi utat zárták le a lázadók, és erre válaszul 13-án a marokkói hadsereg bevonult a demilitarizált területre, ahonnan kiszorította a Polisario erőit.
Az újra aktivizálódó, korábban egy befagyott és az ENSZ által is mellőzött önrendelkezési kérdést tovább terheli az Egyesült Államok nyilatkozata, amelyben elismerte Marokkó uralmát a nyugat-szaharai területek felett, tette mindezt az ország és Izrael között zajló kapcsolatmélyítési folyamatok részeként. 2021 januárjában megkezdődtek az előkészületek Dakhla városában egy amerikai konzulátus létrehozására, amely egy újabb gesztus Marokkó joghatóságának elismerésére.
Írta: Hende Olivér és Kovács Ádám
Szerkesztette: Halasi Gábor
Címlapkép: Koszovói rendőr egy videokonferencia tiszteletére leterített vörös szőnyegen megy át a koszovói fővárosban, Pristinában 2021. február 1-jén. A koronavírus-járvány miatt digitálisan megtartott találkozón az izraeli és a koszovói külügyminiszter aláírta a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló egyezményt Jeruzsálemben, illetve Pristinában. (Forrás: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)
A megbuktatott Aung Szan Szú Kji mianmari államtanácsos (kormányfő) képe előtt mutatják az ellenállás jelképének tekintett háromujjas kézjelet a puccs ellen tüntetők Rangunban 2021. február 9-én. Az öt főnél nagyobb gyülekezést betiltó rendelet ellenére folytatódnak a tüntetések, miután a hadsereg február 1-jén átvette a hatalmat és szükségállapotot hirdetett ki Mianmarban.(Forrás: MTI/EPA/Lynn Bo Bo)
Hatalomátvétel Mianmarban
Február 1-én, hétfő hajnalban a Mianmari Fegyveres Erők (Tatmadaw) katonái őrizetbe vették az ország államtanácsosát (ez a miniszterelnöki posztnak felel meg), az 1991-ben Nobel-békedíjjal is kitüntetett Aung Szán Szú Csít és mellette több vezető politikust, ezzel megszakítva a törékeny, alig tíz éve tartó demokráciát. A főváros, Nepjida (Naypyitaw) utcáit katonák lepték el, és hogy a lakosság körében ne alakuljon ki szervezett ellenállás, minden internet és telefon-összeköttetést lekapcsoltak. A hatalomátvételt Min Aung Hlaing tábornagy-vezérkari főnök a katonaság saját televíziójában, a Myawaddy TV-ben jelentette be. Az akciót azzal indokolták, hogy szerintük a 2020. november 8-ai választásokat magas fölénnyel nyerő Nemzeti Liga a Demokráciáért Párt (NLD) elcsalta azokat, és a hadseregnek közbe kellett lépnie a demokrácia biztosítása érdekében. A hadsereg az egész hatalomátvételt ideiglenesnek igyekszik feltüntetni. Állításuk szerint egy évig vészhelyzeti kormányzás várható, majd újra kiírják a választásokat. Az 54 milliós ország történetében nem ez az első ilyen eset. A hadsereg 1988-ban hasonló ígéretet tett, majd figyelmen kívül hagyva a következő évi választásokat további 25 évig irányította az országot. Habár az Amerikai Egyesült Államok mellett több ország is elítélte a puccsot, a Mianmart is magába foglaló ASEAN, illetve a szomszédos Kínai Népköztársaság nem kíván a konfliktusban állást foglalni. A mianmari hadsereg nemzetközi megítélését tovább súlyosbítja a 2016-2017-ben a muszlim rohingya közösség ellen elkövetett erőszakhullám, amelyet a Min Aung Hlaing tábornagy vezette mianmari hadsereg kezdeményezett. Az üldözések következtében több mint 700 ezer rohingya kényszerült elhagyni az otthonát, és menekült a szomszédos országokba, elsősorban Bangladesbe.
Írta: Szomolányi Szabolcs
Erőszak a Köztársaság Napján Indiában
Erőszakba torkollott az indiai mezőgazdászok Köztársaság Napi tüntetése, felvonulása. A január 26-ai ünnep és a három mezőgazdasági törvény okán felvonuló gazdák letértek a felvonulásukhoz biztosított útvonalról, és a Vörös erődbe vonultak be, ahol rendőrökkel csaptak össze. Az incidens egy halálesetet és többszáz sérültet eredményezett, illetve újabb törést a tüntető gazdák csoportjai között.
Már a szeptemberi hírfigyelőben beszámolt három mezőgazdasági törvény által gerjesztett tüntetések körüli események nem lassultak a hónapok folyamán. A törvénycsomag ellenzői számos közlekedési útvonalat zártak le, éhségsztrájkba kezdtek, felvonulásokat szerveztek a törvények visszavonását követelve. December során elindult a központi kormánnyal való tárgyalássorozat, amely eleinte nem hozta a várt sikert. A farmerek tovább folyattatták protestálásukat, és a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak. A 2020 év utolsó napjaiban a kormány engedményeket tett a január folyamán a tárgyalások újból holtpontra értek.
A kormány január 20-án felajánlotta a törvények felfüggesztését a következő 18 hónapra, mely megosztotta a gazdákat képviselő szakszervezeteket, de a legtöbb főt tömörítő Samyukta Kisan Morcha nevű ernyőszervezet ezt visszautasította. A három törvény teljes visszavonását, további követeléseik kielégítését kérték. A kormánynak több időszerű érdeke is megbújt az törvények felfüggesztésének ajánlata mögött.
A Legfelsőbb Bíróság negatív megjegyzéseket tett a kormány a helyzet kezelésére felsorakoztatott eszközeit illetően. A kormánypárt Bharatiya Janata Párt befolyásos ?anyaszervezete? a Rashtriya Swayamsevak Sangh egyik tisztviselője is a kölcsönösen előnyös álláspontok kialakítását és a megbékélést szorgalmazta, ebből kifolyólag a BJP egységén is repedések kezdtek kirajzolódni, mely tovább rontja a helyzetet az államháztartási tervezet elfogadásának ülései előtt. Végezetül pedig az ünnepi parádé fényét csorbította volna a grandiózus traktoros felvonulás és tüntetés, melyet végül megtartottak párhuzamosan zavartalanul.
Ebben a politikai zsákutcában virradt a Köztársaság Napja, mely az indiai alkotmány hatálybalépésének 72. évfordulója volt idén. A mezőgazdászok felvonulása a rendőrség által jóváhagyott útvonalról letért, és a történelmi fontosságú Vörös Erőd irányába indultak. Az út során számos rendőri barikádot törtek át, és végül magába az erődbe is behatoltak. Az erőd átvétele után kitűzték a Khalsa lobogót, mely a szikh vallásközöség egyik jelképe, az indiai trikolor mellé.
A rendőrség és félmilitáris egységek nagy erőkkel léptek fel a tüntetők ellen és estére sikerült visszaállítani a rendet a helyszínen. A fentemlített Samyukta Kisan Morcha elhatárolódott a történtekről és a tüntetések erőszakba torkollásától és vizsgálatot indít. Az események szerencsétlen végkifejlete kapóra jöhet a kormánynak a helyzet kezelésében és a tüntetések gyors elzárásában, a törvény keresztülvitelében. Az erőszakos ünnepnapot követően a tüntetők által lezárt útvonal egyike körül élő helyiek felszólították a tüntetőket a helyszín elhagyására, mivel barikádjaik és jelenlétük lényegesen megnehezítik mindennapi életüket. A tüntetők pedig eleget is tettek kérésüknek és elhagyták az Új-Delhitől délnyugatra lévő hidat.
A Vörös Erődben történeteket követően elindult a tettesek letartóztatásai, illetve a politikai frakciók igyekeznek az incidenst saját narratíváikba illeszteni. A tüntetők azonban valószínűleg elvesztették a lehetőségüket céljaik elérésében. Ha a tárgyalások folytatódnak céljaikban és követelésikben nagymértékben engedniük kell majd.
Indiában az utóbbi két évben nem volt hiány tüntetésekből. Míg a 2020-as év első fele az új állampolgársági törvények körüli tüntetésekről szóltak, 2019 augusztusát követően az Alkotmány 370. (Dzsammu és Kasmír autonómiájáról szóló) cikkelyének visszavonása váltott ki széleskörű társadalmi nyugtalanságot.
Írta: Kertai Zoltán Péter
Hongkong
Peking az elmúlt egy évben végleg bekebelezte a különleges közigazgatási területként működő, autonóm státuszú városállamot. A kereken 20 éve Kínához visszakerült Hongkongban 2020 nyarán bevezetett nemzetbiztonsági törvény nagymértékben korlátozza a kommunista rendszert kritikusainak vélemény és szólásszabadsághoz való jogát, valamint lehetővé teszi a központi kormányzathoz köthető nemzetbiztonsági szolgálatok szabad tevékenységét a város területén. London jelezte, hogy kész segítséget nyújtani volt gyarmata polgárainak, ha Peking a jövőben is folytatja agresszív integrációs politikáját.
Az angol belügyminiszter Priti Patel bejelentette, hogy minden olyan hongkongi lakos, aki rendelkezik Brit Nemzeti Tengerentúli státusszal (British National Overseas status-BNO), 2021 januárjától kezdve jogosulttá válik speciális vízum igénylésére. A távozás mellett döntők kedvezményesen, 5 év tartózkodás után juthatnak letelepedési engedélyhez az Egyesült Királyságban, illetve további egy év elteltével kaphatnak angol állampolgárságot. A kínai kormányzat a londoni bejelentést politikai indíttatású cselekedetnek értékelte, amellyel egy más ország ? a nemzetközi normákkal és joggal ellentétesen ? beavatkozik Hongkong belügyeibe, ezzel aláásva Kína szuverenitását a terület fölött. Zhao Lijian a kínai külügyminisztérium szóvivője figyelmeztetett, a brit intézkedésekre válaszul, a BNO útleveleket az ország területén nem fogják a továbbiakban hivatalos okmányként számon tartani az erre illetékes kínai hatóságok. London becslései szerint, 2,9 millió ember élhet az új letelepedési lehetőséggel, azonban egyelőre 300.000 indítványozóval számolnak.
Írta: Zernig Csombor
Kiáll Japán mellett Joe Biden új védelmi minisztere
Telefonon egyeztetett Lloyd Austin, az Egyesült Államok újdonsült védelmi minisztere japán kollégájával, Kisi Nobuoval január 24-én. Ez volt az első miniszteri szintű megbeszélés Washington és Tokió között, mióta a Biden-adminisztráció hivatalba lépett. Austin megerősítette, hogy az Amerikai?Japán Kölcsönös Együttműködési és Biztonsági Egyezmény 5. cikke, amely külső támadás esetén kötelezi az Egyesült Államokat a Japánnak való katonai segítségnyújtásra, kiterjed a Szenkaku-szigetek védelmére is. Hasonló ígéretet tett novemberben Joe Biden megválasztott elnök Szuga Josihide japán miniszterelnöknek. A Kelet-kínai-tengeren található apró szigetcsoportra Kína és Tajvan is igényt tart, ők a Tiaojü-szigetek névvel illetik. A közelmúltban egyre sűrűbbé váltak a kínai behatolások a szigetek körüli japán fennhatóság alatt álló vizekbe, egyes elemzők szerint Kína így próbálja hozzászoktatni Tokiót jelenlétéhez. Bonyolíthatja a helyzetet, hogy a pekingi vezetés által nemrég elfogadott jogszabály feljogosítja a kínai parti őrséget, hogy fegyveres erőt alkalmazzon, amennyiben illegális tevékenységet végző idegen hajók a Kína által magáénak tartott vizeken nem engedelmeskednek parancsaiknak.
Az amerikai miniszter kifejtette, hogy az Egyesült Államok ellenez minden egyoldalú próbálkozást, amely a Kelet-kínai-tenger status quo-jának felborítására irányul. Kisi rendkívül bíztatónak nevezte Austin kijelentéseit, valamint szerinte amerikai kollégája erős érdeklődést mutat az ázsiai biztonsági környezet felé, és rendkívül fontosnak tartja a japán-amerikai szövetséget. A két fél elkötelezte magát egy szabad és nyitott indo-pacifikus régió fenntartása és megerősítése mellett. Többek közt további együttműködés várható az észak-koreai nukleáris leszerelés kérdésében. Kifejezték szándékukat egy megállapodás gyors tető alá hozataláról a Japánban állomásozó amerikai csapatok fenntartási költségei kapcsán, Austin jelezte, hogy amint lehetséges, szeretne Japánba látogatni. Pozíciója elfoglalása előtt Austin a szenátusi bizottság előtti meghallgatásán úgy fogalmazott, alig várja, hogy ?felfrissíthesse? az amerikai szövetségeket az indo-pacifikus térségben.
Írta: Varga Domonkos Bálint
Kazahsztán és Üzbegisztán partnersége
2021. január 26-án Askar Mamin, Kazahsztán miniszterelnöke bejelentette, hogy megkezdik az ország két déli régióját, Symkentet és Türkisztánt Üzbegisztán fővárosával, Taskenntel összekötő nagysebességű vasút kiépítését. A projekt fő célja a turisztikai ipar közös fejlesztése, amely a nagymúltú Türkisztánt az üzbég Szamarkand és Bukhara történelmi nevezetességeivel köti össze. Az infrastruktúrafejlesztési tervnek azonban több aspektusa is van, ami megerősíti a kapcsolatokat és a két ország együttműködését.
Kazahsztán gazdaságilag hasznosnak tekinti a projektet, amely következtében – a becslések szerint ? az idegenforgalom az ország GDP-jének 5,2%-ra növekedhet. A beruházás 22.000 új munkahelyet teremtene az idegenforgalmi iparban, ami 50%-os növekedést jelent, valamint 100.000 munkahelyet a gazdaság kapcsolódó ágazataiban. Várható ennek megfelelően a belföldi turistaáramlás mintegy 22%-os növekedése.
Az országok stratégiai partnersége egyre erősödik, a közös vasúti projekt az erős gazdasági és politikai együttműködés fényében az kapcsolatok további mélyítését jelenti. A közép-ázsiai régióban Üzbegisztán és Kazahsztán a terület két legnagyobb államaként megteremtheti a hosszútávú stabilitás alapjait, mivel elismerik a másik jelentőségét és szubkomplexumban betöltött szerepét, hajlandóak a közös cselekvésre.
Írta: Györgyi Dominika
Címlapkép: A megbuktatott Aung Szan Szú Kji mianmari államtanácsos (kormányfő) képe előtt mutatják az ellenállás jelképének tekintett háromujjas kézjelet a puccs ellen tüntetők Rangunban 2021. február 9-én. Az öt főnél nagyobb gyülekezést betiltó rendelet ellenére folytatódnak a tüntetések, miután a hadsereg február 1-jén átvette a hatalmat és szükségállapotot hirdetett ki Mianmarban. (Forrás: MTI/EPA/Lynn Bo Bo)
Az olasz haditengerészet ITS Durand De La Penne rombolóhajója és a TCG Goksu, valamint a TCG Fatih elnevezésű török hadihajók tengeri hadgyakorlatot tartanak a Földközi-tenger keleti részében 2020. augusztus 26-án. Ezen a napon közös hadgyakorlat kezdődött Görögország, Ciprus, Franciaország és Olaszország részvételével a Földközi-tenger keleti medencéjében. Törökország augusztus 10-én jelent meg Oruc Reis nevű kutatóhajójával és az azt kísérő hadihajókkal a térségben, amelyre válaszul Görögország, illetve szövetségesei is megerősítették katonai jelenlétüket a területen.(Forrás: MTI/AP/Török védelmi minisztérium)
Ciprus az utóbbi években geopolitikai értelemben felértékelődött a Földközi-tenger keleti térségében. A 2000-es évek közepétől kezdve a különböző, nemzetközi vállalatok által a ciprusi Különleges Gazdasági Övezetben (EEZ) lefolytatott vizsgálatok egyre több földgázlelőhelyet tártak fel. Az addig sem túl békés helyzetet ezen felfedezések tovább rontották, újabb konfliktusforrást adva a szigetben érdekelt államoknak. 2019 tavaszán Törökország ? az EU és az Egyesült Államok tiltakozása ellenére ? fúróhajókkal jelent meg a ciprusi EEZ-ben, amely egyfajta nemzetközi válságot generált a régióban. Immáron nemcsak egy történelmi-etnikai alapú biztonságpolitikai kérdésként értelmezhető Ciprus megosztottsága, hanem mint egy nemzetközi válság gócpontjaként is, avagy a térség államainak nemzetközi erőkivetítő képességének színtereként.
Történelmi előzmények
Ahhoz, hogy a jelenleg is zajló problémákat jobban megértsük, mindenképp ismernünk kell Ciprus történelmét, illetőleg az azt meghatározó fordulópontokat. A szigetről több évezredre visszamenőleg vannak ismereteink. Tudjuk, hogy már az ókori Közel-Kelet világában is nagy jelentőséggel bírt, egyfajta ?stratégiai alapkőként? funkcionált. 1571-ben a 60 000 fős oszmán flotta elfoglalta Ciprus szigetét a Velencei Köztársaságtól, majd az még további 300 évig maradt az Oszmán Birodalom kezén. Ezalatt az idő alatt számos török telepedett le főleg Anatóliából, amelynek következtében török etnikai kisebbség jött létre a szigeten, felbontva a görög lakosság addigi viszonylagos homogenitását.
A 19. század közepétől az Oszmán Birodalom meggyengült, számos belsőés külső gonddal küszködött. Ezzel párhuzamosan Cipruson nacionalista törekvések kezdődtek el, melynek megoldása, és az esetleges konfliktus elkerülése érdekében az oszmánok 1878-ban éves díjért cserébe ?bérbe adták? a szigetet a Brit Birodalomnak. Az első világháborúból Törökország vesztesként került ki, így az 1923. július 24-én aláírt lausanne-i békeszerződés által elveszítette többek között a Ciprus feletti fennhatóságát. A sziget 1925-ben brit koronagyarmat lett, de az 1930-as évektől kezdődően újult erővel terjedtek el a nacionalista törekvések, melyeket a britek nem tudtak megakadályozni. A ciprusi görögök egy jelentős csoportja, Makáriosz érsek vezetésével az úgynevezett enóziszt szerették volna megvalósítani, azaz Ciprus Görögországgal történő egyesítését. A mozgalom egyre erőteljesebb lett, melynek keretében 1955-ben létrejött a Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezete (EOKA), amely már fegyverrel szállt szembe a brit csapatokkal. A helyzetet tovább rontotta, hogy a kialakuló zűrzavart kihasználva a ciprusi török vezetők ? természetesen Ankara támogatásával ? pártot alapítottak, és létrehozták a Török Ellenállási Szervezetet (Turkish Resistance Organisation, TRO). Céljuk először a brit fennhatóság megtartása volt, később a sziget megosztása (taksim) vált prioritásukká. Ettől kezdve a harcok már nemzetközi konfliktussá fejlődtek.
A konfliktus esetleges polgárháborúba torkollását, vagy épp nemzetközi válsággá történő eszkalálódását megelőzendő, már az 1955-ös évtől kezdődően tárgyalási kísérletek sorára került sor a sziget státuszát illetően. 1959-ben fogadták el a zürichi és a londoni egyezményt, amelyben kimondták Ciprus függetlenségét (1960). Az egyezmény aláírásával és Ciprus függetlenedésével egyértelműen az volt a cél, hogy a szigetet senki se ne egyesíthesse, se ne oszthassa fel. Erre a három közrejátszó hatalom (Egyesült Királyság, Görögország és Törökország) garanciát is vállalt. A megállapodás tartalmazta ezen felül például azt is, hogy a brit csapatok kivonulnak az újonnan alakult országból (miután megépítettek egy katonai támaszpontot), valamint rendelkeztek arról, hogy a mindenkori államfőnek görögnek kell lennie, míg az alelnöknek töröknek. Hogy ezen pozíciók gyakorlati jelentőségét növeljék, mindkét személy vétójoggal rendelkezett. Ami a parlamenti képviselőhelyek elosztását illeti, a törökök a török kisebbséghez képest (20%) aránylag sok mandátumot kaptak. A Legfelsőbb Bíróságban (High Court of Justice) pedig két görög, egy török, valamint egy ?semleges? személy kapott helyet ? aki a bíróság elnökeként két szavazati joggal is bírt, s akit az elnök és az alelnök közösen nevezett ki.
A zürichi és a londoni egyezményben foglaltak összességében azonban nemhogy békét teremtettek volna, inkább fokozták a görög-török feszültséget, amely ?robbanással? fenyegetett. 1963-ban a török kisebbség megerősítette enklávéit Cipruson, s Törökország katonai beavatkozására csak az USA heves tiltakozása miatt nem került sor: Lyndon B. Johnson amerikai elnök 1964 januárjában közölte a török államfővel (Johnson-levél), hogy egy ciprusi török invázió esetén könnyen háborúba kerülhetnek Görögországgal ? ekkor már mindkét állam NATO-tagállam is volt, mely újfajta értelmet adott a leendő szemben álló felek tükrében. Törökország helyzetét tovább rontotta Johnson azon kijelentése, miszerint a Szovjetunió valószínűleg nem hagyná annyiban a török agressziót, Ciprus török megszállása esetén közbeavatkozna, s akkor hiába a NATO 5. cikkelye, Johnson nem ígérte, hogy a törökök segítségére lennének. A török intervenció tehát elmaradt.
Ugyanezen esztendőben, 1964-ben a még Cipruson tartózkodó brit csapatok ? a konfliktus súlyosbodását megelőzendő ? tűzszüneti vonalat (Green line) hoztak létre a szigetország északi harmadánál, kettéosztva az országot: északon ?Török Ciprus?, délen pedig a ?Görög Ciprus? jött létre. A felosztás a fővárost, Nicosiát is érintette. A Buffer-zónaként is elhíresült vonal az 1974-es török inváziót követően tovább szélesedett (300 km), az ellenőrzést ezen területen napjainkig az ENSZ békefenntartó erői végzik. Miután a török invázió véget ért, Ciprus két részre szakadt: a Ciprusi Köztársaságra (Republic of Cyprus) délen, míg északon az ún. Megszállt Ciprusra (Occupied Cyprus).
A britek által 1964-ben meghúzott Zöld vonal, mely Ciprus későbbi két részre szakadásának alapjául szolgált. (Forrás: cyprusalive.com)
1974-ben történt egy puccskísérlet, melynek folytán Athén támogatásával az EOKA B nevű görög ciprióta fegyveres csoport elűzte Makáriosz érseket, és átvették a hatalmat Ciprus fölött. Az új kormány erősen nacionalista volt, legfőbb céljuk az enózisz megvalósítása lett. Az erőszakos hatalomátvételre válaszolva Törökország ? miután a britek elutasítottak a részükről történő mindenfajta beavatkozást a zürichi egyezmény ellenére ? kidolgozta az ún. Attila-tervet a sziget töröklakta részének katonai megszállása végett. A terv értelmében először egy hídfő kiépítésére volt szükség Kyrenia régióban (Észak-Ciprus). A partraszállás, s ezzel együtt a művelet 1974. július 20-án kezdődött el. A pár napos hadművelet eredményeként Törökország Ciprus 36%-át szerezte meg, az elfoglalt területeken 170 ezer görög kényszerült elhagyni lakhelyét. Ezzel párhuzamosan a sziget görögök lakta területein 44 ezer törököt űztek el. A görög katonai junta nem számított ilyen volumenű török hatékonyságra, és nem is tudott érdemben reagálni. Végül a menekülés mellett döntöttek. Érdekesség, hogy ez nagyban hozzájárult Görögország diktatúrájának felszámolásához is. Sem az első, sem a második genovai konferencia nem hozott pozitív eredményt, melyre kiváló bizonyíték lehet, hogy az utóbbi véget érése után két órával Törökország megkezdte Ciprus elleni második invázióját. A hadművelet török részről sikeresnek volt tekinthető, hiszen annak végén a török csapatoknak immáron a sziget 37%-a felett volt fennhatósága.
1983-ban kiáltották ki a török részen az Észak-ciprusi Török Köztársaságot (Kuzey K?br?s Türk Cumhuriyeti, KKTC), amelyet azonban mindmáig csak Törökország ismer el. A biztonságért mintegy 30 000 török katona felel. Törökország nem mint csatlós államra, sokkal inkább mint Törökország részeként tekint a KKTC-re. Erre ékes példaként szolgálhatnak egyaránt a török betelepítési programok (Észak-Ciprus mai lakosságának mintegy 30%-a), egyetemek létesítése a szigeten, valamint a magas, vezetői pozíciókba való, kizárólag török származású személyek megválaszthatóságáról szóló rendelkezések.. Törökország mindmáig nem ismeri el a Ciprusi Köztársaságot, így a megbékélési törekvések eleddig kudarcot vallottak. A Ciprusi Köztársaság 1997-től, míg Törökország 1999-től vált az Európai Unió tagjelöltjévé. Ciprus történelmében óriási fordulatként értékelhető, hogy 2004-ben a sziget az EU teljes jogú tagjává vált. A tagsággal nemcsak egyfajta biztosítékot kapott nyugati szövetségeseitől, hanem politikai fegyvert is, hiszen csatlakozása óta folyamatosan vétóz mindenfajta török csatlakozási kísérletet. Az azóta eltelt 16 év során sem tudott a két fél dűlőre jutni, az újraegyesítési tárgyalások folyamatosan zátonyra futnak. Legutóbb Svájcban, Crans-Montanában ültek össze, s bár szervezésügyileg mindent megtettek a törökök kérésének (az EU csupán megfigyelő lehetett a tárgyalásokon, az ENSZ BT tagjai részt sem vehettek, míg a Ciprusi Köztársaságot nem képviselhette senki, csupán az ott élő görög cipriótákat). A törökök által javasolt új Konföderáció elfogadhatatlan volt a görög ciprióták számára, arról nem is beszélve, hogy az ? miképpen etnikai diszkrimináción alapulna ? alapjaiban sértette volna meg az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakat. Ezeknek tudatában nem is meglepő, hogy a felek végül nem tudtak megállapodni egymással. Az pedig, hogy a 2010-es évektől egyre több földgázmezőt fedeznek fel a ciprusi EEZ-ben, gyakorlatilag ellehetetlenített bárminemű megegyezést a két ország között.
Ciprus és régiói. (Forrás: Mappr)
Ciprus a geopolitika tükrében
A történelem folyamán földrajzi szempontból stratégiai jelentőséggel bíró Ciprus geopolitikailag a 2000-es évek második felétől kezdett felértékelődni a környezetében feltárt hatalmas földgázmezők következtében. De nemcsak Ciprus EEZ-jében találtak földgázlelőhelyeket, hanem szerte a Mediterrán-térségben. A legjelentősebbek közülük: Zohr-mező (Egyiptom, 850 milliárd m3), Leviathán (Izrael ? 605 milliárd m3), Tamar (Izrael ? 305 milliárd m3), és hogy Ciprust is megemlítsük: Aphrodité-mező (129 milliárd m3), Glaucus-mező (140 ? 227 milliárd m3) és a 2018-ban felfedezett Calypso-mező (170 ? 230 milliárd m3). Az összesen mintegy 550 ? 650 milliárd m3 földgázkészlet mágnesként vonzotta a nemzetközi szereplők, így az EU figyelmét is, s nagyban fölértékelte Ciprus geopolitikai helyzetét. Az egyre jelentősebb multinacionális befektetéseknek köszönhetően 2019-től Ciprus folyamatosan áll át kutatásokról energiatermelésre, amelynek következtében hamarosan a térség egy meghatározó energiaközpontjává válhat.
Potenciális szövetségek és élesedő ellentétek
A felfedezések számos kérdést vetettek fel a régióban elhelyezkedő, és a talált földgázból részesülő államok vonatkozásában. Az egyik leglényegesebb kérdés az volt a 2010-es évektől, hogy ezen lelőhelyek mit jelentenek egyrészt a térségre nézve, másrészt Európára, tágabb értelemben pedig a globális energiapiacra. Legalább ennyire fontos kérdésként merült fel, hogy vajon ezen felfedezések a Kelet-Mediterráneumban mennyire hozzák össze, késztetik kooperációra az egyébként merőben különböző kultúrájú és értékekkel rendelkező államokat. Óriási lehetőség tárult a régió országai számára: energiaimportőrökből immáron exportőrökké válhattak (Egyiptom, Ciprus, Izrael). Egyiptom nemzetközi presztízse tovább növekedhet azáltal, hogy két cseppfolyósított földgázterminállal (LNG) is rendelkezik. Ez lehetővé teszi számára, hogy vezeték nélkül szállíthassanak földgázt Európába. Ciprus tekintetében ez azért is lehet lényeges, mert LNG-terminál híján nem lenne képes a felesleget exportálni, végső soron hasznot szerezni. A gazdasági nyereség mind Egyiptom, mind Ciprus (s ugyanez Izraelre is elmondható) vonatkozásában óriási lehet a közeljövőben, így a három ország 2015 óta folyamatosan javított kapcsolatain, mára pedig már ? energiabiztonság szempontjából legalábbis ? szövetségeseknek lehet őket tekinteni. Várhatóan 2021 körül fog tudni teljes kapacitáson működni a két egyiptomi LNG-terminál, amely lehetővé teszi az előbb felsorolt partnerállamok földgázkészletének feldolgozását is, majd Európába (Izrael esetében Jordániába) történő szállítását.
Athén ezzel párhuzamosan igyekezett részt venni az új Földközi-tengert érintő energiapolitika kidolgozásában, s mint lehetséges tranzitország Európa és a Közel-Kelet / Észak-Afrika között, a többi fél (Ciprus, Egyiptom, Izrael) is pozitívan állt közeledéséhez. Ebből kifolyólag nem kellett sokat várni a megállapodásokra sem: előbb Görögország-Ciprus-Izrael, majd Görögország-Ciprus-Egyiptom között köttetett meg háromoldalú szerződés. Ciprust mindkét egyezményt tekintve egyfajta nyertesként is el lehet könyvelni, hiszen előbbi esetében már titkárságot is létrehoztak Nicosiában (a háromoldalú egyezmények intézményesülése felé ez óriási lépésnek tekinthető), míg utóbbi vonatkozásában Afrika felé leltek biztos támaszt.
2019 januárjában újabb mérföldkőhöz érkezett a regionális energetikai együttműködés: Kairóban hét aktor, a Ciprusi Köztársaság, Egyiptom, Görögország, Izrael, Jordánia, Olaszország és a Palesztin Hatóság részvételével megalakult az ún. Eastern Mediterranean Gas Forum avégett, hogy az energetikai ügyeket érintő együttműködést koordinálhassák. Számos ország, így Szíria, Líbia, Libanon és Törökország (no és természetesen a KKTC) is kimaradt az egyezményből. Ennek legfőbb oka az a tény, hogy mindegyiknek van területi nehezményezése valamelyik aláíró állammal szemben (tekintsük például Libanont, amelynek Ciprussal és Izraellel szemben is vannak tengeri határvitái). A Fórum sikerességét jól mutatja, hogy 2020 szeptemberében a hat állam (Palesztin Hatóság nem vett részt benne) az ugyancsak Kairóban tartott találkozójukon aláírt egy olyan dokumentumot, amely a Fórum regionális szervezetté történő felfejlesztéséről hivatott dönteni. Ezen lépéssel egyrészről Törökország agresszív gázpolitikája ellen szeretnének fellépni, másrészről viszont abban reménykednek az aláíró felek, hogy a regionális szervezeten keresztül a különböző, földgázt érintő fejlesztések (például: tengerfenék alatti vezeték-építés) terén is együtt tudnak majd működni, csakúgy, mint a hat érintett állam egyéb, energetikát érintő kérdésköreiben.
A képen Ciprus különleges gazdasági övezete, a fúrás blokkjai, valamint az ezeken tevékenykedő nemzetközi vállalatok származásuk szerinti besorolása figyelhető meg. (Forrás: Andreas Vou/ VoxEurop/ Observatorio balcani e caucaso transeuropa)
Ciprus tekintetében az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy a fennálló észak-déli ellentét a feltárt földgázlelőhelyekre is kiterjedt. A Ciprusi Köztársaság ? mint a független sziget jogos örököse ? ellenez minden olyan kutatási akciót a Különleges Gazdasági Övezetében, amelyhez nem adta beleegyezését: az ilyen tevékenységeket saját szuverenitásának megsértéseként értelmezi. Ennek szöges ellentétét hangoztatja a KKTC török lakossága: szerintük ugyanis, mivelhogy legitim államként vannak jelen, részesedniük kell a feltárt gázkészletekből. Egyfajta harmadik szereplő közvetítéséért lobbiznak (ENSZ, EU), aki majd jogosan elosztja a tengeri blokkokat. Bár voltak erre kísérletek (2011-ben, 2012-ben és 2019-ben egyaránt), mind zátonyra futott, a döntő faktor pedig az volt, hogy ha ez megvalósulna (elsősorban az EU-s közvetítés), az jogi státuszt adna az Észak-Ciprusi Török Köztársaságnak, amelyről Nicosia hallani sem akar. A feszültséget fokozza, hogy Törökország is jelentős méretű területet követel magának. Ankara nem írta alá az 1982-es ENSZ Tengerjogi Egyezményt, így nem is tartja magára vonatkozónak az abban foglaltakat, többek között a kizárólagos gazdasági övezetet (200 tengeri mérföld) sem. Szerinte Ciprus, mint sziget nem is rendelkezhet ekkora gazdasági övezettel. Mivel nem aláírója az egyezménynek, Törökország nem is próbálja betartani a tengerfenék ásványi nyersanyagainak kutatására vonatkozó szabályokat. A törökök vitatják továbbá Ciprusnak az Izraellel és Egyiptommal kötött megállapodásait is, hiszen szerintük azok a Cipruson élő törökök megkérdezése nélkül történtek.
A török fenyegetés új dimenzióban
Ciprus körül az utóbbi években egyfajta fegyverkezési verseny jött létre. A ciprusi részről licenszjogot szerző nemzetközi vállalatok (pl. Noble Energy) 2008-tól folyamatosan küldenek kutatóhajókat Ciprus EEZ-jébe. Csakhogy Ankara ezt nem hagyja annyiban, és már többször is előfordult, hogy ezen hajókat török hadihajók tartóztatták fel, nemzetközi felháborodást váltva ki. Mindemellett a törökök erőteljes hajóépítési programba kezdtek a Földközi-tengeren, feltett szándékuk pedig a fellelt földgázmezők mielőbbi elfoglalása, majd a fúrások megkezdése. A török agresszió ellen Nicosia tiltakozott, és az EU-hoz fordult segítségért. Bár az Európai Unió szankciókkal sújtotta a törököket (előcsatlakozási alap megvágása, magas szintű tanácskozások szüneteltetése), az volumenében nem volt akkora, hogy térdre kényszerítse (vagy legalábbis tárgyalóasztalhoz ösztönözze) Törökországot. Ankara tehát folytatja a fúróhajók építését és azoknak az általa követelt blokkokba történő küldését. Az is igaznak bizonyulhat, hogy Törökország, bármennyire is erőlködik, jelenleg nem képes felvenni a versenyt a másik oldal államaival, s úgy a nemzetközi közösség egészével, hiszen eszközeit tekintve még van hova fejlődnie. Szándékáról azonban nem mond le, melyet jól mutat, hogy 2020-ban már három fúróhajót és további két szeizmikus kutatóhajót tudhat magáénak, mellyel immáron a világ élvonalába tartozik. Törökország tengerpolitikáját kitűnően szemlélteti az utóbbi években meghirdetett ?Mavi Vatan? (Kék haza) programja, melynek célja egyrészről a török hadiflotta kapacitásának növelése annak érdekében, hogy a Kelet-Mediterráneumban meghatározó szereplővé tudjon válni, másrészről pedig ? a különböző kutatómunkálatok és fúrások révén ? elérni, hogy Törökország energiafüggősége minél kisebb legyen, végeredményben pedig nettó energiaexportőr lehessen. A Mavi Vatan keretében 2019. február 27. és március 8. között megrendezték az ország modern kori történelmének legnagyobb haditengerészeti gyakorlatát. A gyakorlaton mintegy 103 hadihajó, tengeralattjáró és egyéb hajó, valamint drónok vettek részt. 2020 nyarára elkészült Törökország első repülőgép-hordozója (TCG Anadolut), amellyel növelheti nemzetközi presztízsét a Ciprust érintő kérdésekben is. A feszültség tehát fokozódik a térségben, melyre jó precedensként szolgálhat az ez év augusztusában történő görög-török incidens, melynek során egy görög fregatt ütközött össze Rodosztól 125 kilométerre egy török hadihajóval, amely egy kutatóhajót kísért. 2020 szeptemberében Törökország újabb hadgyakorlatot folytatott a KKTC területén (mint ahogy azt az utóbbi években is tette), mintegy elrettentésként címezve azt a régió államainak.
Lehetséges forgatókönyvek a ciprusi földgáz exportját illetően
I. EastMed gázvezeték megépítése
Törökország tehát elszigetelődött, a régióban magányosan próbálja érdekeit érvényre juttatni a nemzetközi rendszerben. Az elszigetelődés egyik lényegi következménye az energiapolitikában is megtalálható, ezen belül is azon leendő földgázvezeték (EastMed) kiépítésénél, amely összekötné a Kelet-Mediterráneum térséget Európával. Törökország ugyan azt szeretné, hogy a vezetékek rajta keresztül jussanak el Európába, mellyel nemcsak az orosz energiafüggőséget tudná csökkenteni, de gazdasági téren is komoly bevételekre tehene szert. Arról már nem is beszélve, hogy ennek esetleges megépülésével politikai-gazdasági ?fegyverként? is képes lenne azt használni, elsősorban az Európai Unióval szemben. Ankara nem bízik semmit a véletlenre: 2019 decemberében Líbiával kötött szerződést egy ?különleges gazdasági övezet? létrehozása érdekében, amely Törökország Déli, jóval a ciprusi felségvizeket is érintő gazdasági övezetét kötné össze Líbia Északkeleti-övezetével.
Az EastMed gázvezeték megépítéséről szóló megegyezést 2019 márciusában írták alá a másik oldal államai (Görögország, Olaszország, Ciprus és Izrael). Ennek az lenne a lényege, hogy az izraeli-ciprusi felségvizekről származó földgázt Görögországon és Olaszországon keresztül juttatnák el Európába, összesen 1900 kilométer távolságot megtéve. A vezeték az izraeli Leviathan földgázmezőtől indulna, majd a ciprusi Aphrodité mezőt érintve jutna el Krétára, ahol egy 120MW-os kompresszort terveznek építeni. A vezeték elkészítését 2025-re tervezik, s úgy számolnak, hogy évente 10, néhány éven belül pedig évi 20 milliárd m3 földgázt tudnak majd szállítani rajta keresztül Európába. Ezen törekvést az Európai Bizottság is támogatja csakúgy, mint az Egyesült Államok. A projekt megvalósulásával Európa energiabiztonsága is növekedni tudna, hiszen az diverzifikálná a földgázimportját. Mindemellett, Ciprus vonatkozásában fontos megemlíteni, hogy a szigetország végre összeköttetésbe kerülhetne Európával, s tranzitállamként hatalmas bevételre tehetne szert. Bár elméletben és az eddig ismertetett információk alapján kivitelezhetőnek tűnhet az EastMed gázvezeték, számos problémát kell még megoldaniuk az ebben érdekelt feleknek, amire az elkészül. Ilyen gondok lehetnek például a piacok nagyságai, vagy éppen a nemzetközi viták.
Az ábrán az EastMed gázvezeték tervezett szakaszai láthatók. (Forrás: idcommunism.com)
II. Ciprus és az LNG viszonya
A második fennálló lehetőség, hogy Ciprus maga épít egy LNG-terminált. Erre viszonylag kicsi az esély, hiszen egyrészt igen költséges, másrészt jelenleg kérdéses a kitermelhető földgázkészlet nagysága is.
III. Ciprus és Egyiptom közös érdekei
A harmadik, gyakorlatban talán a legkivitelezhetőbb alternatíva kétségkívül az lenne, ha a Ciprus környékén kitermelt földgázt Kairóba szállítanák, ahol a már meglévő LNG- terminálok cseppfolyósítanák a ciprusi földgázt. Innen természetesen hajóval szállítanák át az így átalakított természetes gázt Európába. Az ötlet komolyságát jelzi, hogy a két fél erről 2018-ban aláírt egy megegyezést is. Azóta folyamatosan találkoznak, s 2020-ban már a munkálatok is javában zajlanak. A vezeték előreláthatólag 2022-ben fog elkészülni.
Mi várható a jövőben?
Láthatjuk tehát, hogy Ciprusnak napjainkban több biztonsági kérdéssel is meg kell küzdenie. Már nem a szigetország etnikai megosztottsága körül zajlanak a fő viták, s ez valószínűleg a közeljövőben is így lesz. Az is igaz és lényeges lehet megjegyezni, hogy a török-ciprusi konfliktus alapját továbbra is a sziget megosztottsága, illetőleg a török ciprióták védelmében tett török lépések fogják meghatározni. A törökök mindenáron megpróbálják majd megszerezni az általuk követelt, de jogilag Ciprushoz tartozó gázmezőket. Elsődleges céljaik között fog szerepelni, hogy a kelet-mediterráneumi együttműködésre és a ciprusi kutatásokra nyomást gyakoroljanak, továbbá megvédjék a KKTC török lakosságát, valamint késleltessék a nemzetközi cégek fúrásait. A török agresszió ellen az EU szankciókat vethet be, bár az eddigieknél súlyosabb gazdasági megszorításokra lesz szükség Törökországgal szemben a jövőben, amennyiben érdemben segíteni szeretnék Ciprus helyzetét. Ez viszont egy, az EU számára egyáltalán nem kellemes helyzetet szülhet, nevezetesen azt, hogy Ankara zöld utat nyit a több millió szíriai menekültnek Európa felé. Egy másik lehetséges megoldás az USA beavatkozása lehetne, aki maga is érdekelt a kelet-mediterráneumi térségben, és többek között Ciprus szövetségeseként jelenik meg. Az eddigi tapasztalatokból azonban kitűnik, hogy egyedül ők sem képesek maradandó megbékélést elérni. Természetesen Oroszország is egyre nagyobb érdeklődést mutat a régiót illetően, s bár a török agressziót és flottafejlesztést egyaránt elítélte, számára előnyösek lehetnek a NATO-n belüli érdekellentétek.
Érdemes lehet még megemlíteni egy olyan javaslatot is, amely talán a legjobb megoldás lenne a kialakult konfliktus mérséklésére. Eszerint, amennyiben az érdekelt felek (Görögország, Törökország és Ciprus) megtiltana mindenfajta fúrást a Hellén-árokban és úgy egyáltalán a Földközi-tenger keleti térségében, az nemcsak a kapcsolatok javulásához, de a Párizsi klímakonferencián 2015-ben az általuk is elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok mihamarabbi megvalósulásához is vezethet. Amennyiben az eddigi, Földközi-tengert érintő mélytengeri kiaknázások tilalmáról szóló rendelkezések tapasztalatait vesszük alapul, egyáltalán nem tűnik kivitelezhetetlennek az ötlet: a Földközi-tenger nyugati és középső részén már bevezették a fúrások általános tilalmát, de Franciaország esetében ez igaz az Atlanti-óceánra is. Egyes források szerint a mélytengeri földgázkészletek gazdaságilag alapból nem kifizetődőek, arról nem is beszélve, hogy egy-egy baleset esetén a tengeri ökoszisztéma egésze kerülhet veszélybe. Mindhárom állam érdeke, és kötelessége is az éghajlatváltozás elleni küzdelem, melyhez elengedhetetlen lenne, hogy a feltárt készleteket ne aknázzák ki. Ezen elképzelés azonban ? elsősorban Törökország aktuális külpolitikájának következtében ? a közeljövőben bizonyára nem fog megvalósulni a gyakorlatban.
Elmondható tehát, hogy a látottak tükrében eléggé valószínűtlen, hogy az egyesítési tárgyalások sikerrel végződjenek. Minden bizonnyal maradni fog a kialakult patthelyzet, melynek eredményeként Ciprus északi gazdasági övezetében a törökök, míg délen Ciprus, illetve az általa feljogosított államok, NGO-k fognak majd tevékenykedni. A kialakult konfliktust nagymértékben enyhíthetik, vagy éppen súlyosbíthatják az elkövetkező évek mérései, különösképpen a két ország által vitatott területeket nézve.
Címlapkép: Az olasz haditengerészet ITS Durand De La Penne rombolóhajója és a TCG Goksu, valamint a TCG Fatih elnevezésű török hadihajók tengeri hadgyakorlatot tartanak a Földközi-tenger keleti részében 2020. augusztus 26-án. Ezen a napon közös hadgyakorlat kezdődött Görögország, Ciprus, Franciaország és Olaszország részvételével a Földközi-tenger keleti medencéjében. Törökország augusztus 10-én jelent meg Oruc Reis nevű kutatóhajójával és az azt kísérő hadihajókkal a térségben, amelyre válaszul Görögország, illetve szövetségesei is megerősítették katonai jelenlétüket a területen. (Forrás: MTI/AP/Török védelmi minisztérium)
A Kongói Demokratikus Köztársaságban tartott elnökválasztás ellenzéki győztese, Felix Tshisekedi támogatói ünnepelnek a fővárosban, Kinshasában 2019. január 20-án, miután az alkotmánybíróság reggelre virradóra megerősítette Tshisekedinek a december 30-i választáson aratott győzelmét.(Forrás: MTI/EPA/Hugh Kinsella Cunningham)
A Kongói Demokratikus Köztársaság (Kongó, KDK) Földünk egyik legszegényebb országa. Ennek részben történelmi, részben természetes geopolitikai okai vannak. Az ország földrajzára alapvetően jellemző az, hogy csak egy nagyon kis része éri el az Atlanti?óceánt (ez mintegy negyven kilométer tengerpartot jelent), illetve keleti oldalon a Tanganyika?tó határolja. Így összességében inkább belső magterületről beszélhetünk.
Kongó a Belga Királyság gyarmata volt ? Kongói Szabadállam, majd Belga Kongó néven ? amely időszak súlyos kizsákmányolással járt együtt az ország lakossága számára. II. Lipót (1878-1909) uralma alatt a rablógazdálkodás egyes becslések szerint az ország lakossága felének életét követelte. Ennek a maga groteszk módján jogi alapjai is voltak ? az uralkodó egy küldött útján kötött tulajdonjogi szerződéseket az analfabéta törzsfőnökökkel, megszerezve így a földjük feletti uralmat. Emellett állami monopóliummá nyilvánították a legértékesebb árucikkek kereskedelmét, vagyis a kaucsuk és az elefántcsont árusítását, ebből is a kaucsukra fektettek nagyobb hangsúlyt. Utóbbi olyannyira fontossá vált II. Lipót számára, hogy külön rendfenntartó erőt létesített a gumibeszolgáltatások biztosítására, amelynek elsődleges feladata a lakosság megfélemlítése volt. Groteszk érdekesség, hogy a termelés biztosítása céljából a legelterjedtebb büntetés a kéz levágása volt, ezzel egyfajta verseny alakult ki a katonák között. Mivel a törzsek számára egyre nehezebbé vált a gumikvóta teljesítése, gyakran egymásra támadtak. A lakosságszám egyre csökkent, a túlélők élete egyre inkább nehezedett, a kötelező munkavégzés pedig megakadályozta őket saját földjeik megművelésében.
A történelem a későbbiekben sem hozott jobb sorsot az ország számára ? 1960?ig gyarmati sorban volt, majd az autoriter rendszerből fakadó nehézségek, polgárháborúk és belső viszályok akadályozták a fellendülést.
Az ország lakossága közel kilencven millió fő, ezzel Közép?Afrika legnépesebb állama. Az egészségügyi infrastruktúra hiányosságai és a fertőző betegségek markáns jelenléte nagy terhet rónak az országra. Magas a HIV?fertőzöttek aránya, a maláriában és a vissza?visszatérő ebolajárványokban megbetegedők száma, valamint hiányoznak az alapvető védőoltások. A gyermekhalandóság csökkenőben van, de a csecsemők több mint 5%-a még mindig nem éri meg a felnőttkort. A termékenységi ráta 6, így a népességszám az egészségügyi nehézségek ellenére is folyamatosan emelkedik.
Napjainkban a kizsákmányolás, bár új formában, továbbra is folytatódik, ennek oka Kongó némiképpen szerencsétlen geopolitikai helyzete, amely azzal jár együtt, hogy az ország területe alatt rejtőzik a világ még elérhető kobaltmennyiségének jelentős része. Ugyanígy jelentős például a gyémánt, az arany, az ón, a cink, a mangán, a réz és a nikkel az országban. Ugyanakkor a belső problémák miatt Kongó a világ egyik legrosszabb helyzetben lévő államának tekinthető, a népesség 72%-a él a létminimum alatt, ők naponta kevesebb, mint 2 dollárból élnek. Ez többek között a külföldi tőkebefektetések alacsony hányadából adódik.
Ennek nyomán elmondható, hogy ? Friedrich Ratzel és Rudolf Kjellén nyomán ? Kongó számára nem feltétlenül volt gyümölcsöző a gazdasági?társadalmi fejlődését illetően az a tény, hogy a területén megtalálható nyersanyagok szempontjából a világ egyik leginkább diverzifikált országának számít. Ez a szociáldarwinista irányzat egyik alapelvének ? melynek része, hogy a földrajzi fekvés hatással van az államok gazdasági-társadalmi fejlődésére-, a tökéletes negatív példája, mivel a fejlődés hiánya éppen a földrajzi fekvésből és a bőséges ásványkincsekből adódik. Részben ebből fakad, hogy Kongó nagy területi kiterjedése ? 2267050 m2 területtel a világ 11. legnagyobb országa ? ellenére sem tudott igazán komoly súlyt szerezni magának a világpolitikában. Ez az oka annak, hogy a klasszikus geopolitikában nem sűrűn jelenik meg Kongó, mint befolyásos nagyhatalom. Jól mutatja csekély súlyát például az egy főre eső GDP-je is ? 2017?ben a világ országai között a 182. helyet sikerült megszereznie. Ezen mutató fényében, a nominális GDP?t alapul véve ez fejenként 462 dollárt jelent.
Az ország felfedezése elhelyezkedéséből fakadóan sokáig váratott magára a nehéz terepviszonyok és a sűrű esőerdők miatt. A földrajzi elhelyezkedéssel kapcsolatban nem elfelejtendő, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság határos Ugandával, ahol 1994 óta aktív a Lord?s Resistance Army nevű, gyerekkatonákat is alkalmazó terrorszervezet. Ez a tényező mind közvetlenül, mind közvetetten érinti Kongót, hiszen a támadások, összecsapások időnként erre a területre is átterjednek, csakúgy, mint a menekültek tömegei.
Kongó földrajzát illetően alapvető információ, hogy területének nagy részét a Kongó?medence adja, emellett a trópusi éghajlatából adódóan főként esőerdőkkel borított. Ezen kívül magaslatok, fennsíkok, dombok is jellemzőek a térségre, nehezítve így például az olyan alapvető szolgáltatások kiépítését, mint a megfelelő úthálózat vagy a telekommunikációs csatornák. Így lehetséges az, hogy összesen 4007 kilométernyi vasútvonal szeli át az országot ? elsősorban teherszállítási céllal épültek ezek a vonalak ? azonban a beruházások hiányából fakadóan az infrastruktúra rendkívül rossz állapotban van, sok helyen legfeljebb 35 km/h átlagsebességgel képesek haladni a szállítmányok. Ezzel hetekig is eltart, mire a nyersanyagok Angolába érnek, vagyis képesek bekapcsolódni a nemzetközi, azon belül is elsősorban a vízi úton történő kereskedelembe.
A belső konfliktusok is főleg a földrajzi jellemzőkkel állnak összefüggésben ? harcok dúlnak az olyan alapvető erőforrások megszerzéséért, mint például az ivóvíz, amelyhez a lakosság mintegy fele nem tud hozzájutni a megfelelő minőségben és mennyiségben. A másik értékes dolog természetesen az ásványkincseket rejtő területek feletti uralom. Akié a föld, azé a pénz.
Különösen az ásványkincsekben gazdag területeken élő emberek vannak kitéve a támadásoknak, szexuális erőszaknak, kényszermunkának, valamint az elsődleges megélhetést jelentő termések ellopásának. Az egészségügyi ellátás romokban hever, mivel a fegyveres csoportok ezekről a területekről szerzik be a saját tagjaik számára szükséges kötszereket és gyógyszereket.
Amivel Kongó valóban geopolitikai szereplővé tud válni, az a nyersanyag, ezzel képes magának szövetségeseket szerezni. Sajnálatos módon azonban ennek a fordítottja is elmondható, a rossz életkörülmények elől külföldre menekülő embertömegek miatt ellenségeket is nagyon könnyen szerez magának az ország. Nem beszélve arról, hogy a szomszédos országok szívesen megszereznék a kongói bányák kincseit. A bányászat nem tekint vissza túlságosan hosszú múltra, inkább a világ technológiai fejlődésével (hiszen a kobalt az egyik alapvető összetevője az akkumulátoroknak) és a mezőgazdasági termelési hatékonyság csökkenésével van összhangban. Részben ez is magyarázatul szolgálhat arra, hogy miért nem sikerült még biztonságos munkakörülmények közé helyezni a kitermelést, illetve a jelenleg használt technológia miért nem képes elérni a termelési lehetőségek határát. A legtöbb esetben a bányászok ? felnőttek és gyermekek egyaránt ? kezdetleges eszközökkel ásnak, majd puszta kézzel hordják fel az akár tíz méter mélyen rejtező kincseket.
Talán némi fejlődést jelent az az intézkedés, amellyel Kongó ? felismerve egyik legnagyobb erősségét ? stratégiai eszközzé nyilvánította a kobaltot és megháromszorozta a kitermelés díját. Ennek oka, hogy az állam felismerte, mivel képes sakkban tartani az őt zsinóron rángató gazdasági nagyhatalmakat: ez pedig az az alapvető tény, hogy kobalt nélkül nagyon sürgősen kellene innovációkat kitalálni az akkumulátorok felépítéséhez. Az így szerzett többletbevételek alkalmasak lehetnek mind a technológiai fellendülés finanszírozására, mind a munkások bérének, így életszínvonalának emelésére.
Az ?Afrika Első Világháborújaként? elhíresült két kongói háború körülbelül húsz fegyveres csoportot és kilenc állam geopolitikai státuszát érintette. A háborúk háttere elsősorban a hiányzó állami szuverenitásból fakadt: a kivonuló Belgium magára hagyta a fiatal országot, amely nem volt képes megbirkózni a hirtelen rá szakadt feladatok tömegével. Ezt követte a diktatórikus rendszer kiépítése, majd a kilencvenes években a ruandai népirtás elől menekülő emberek áradata, amely nagyon leterhelte a kongói állam ellátási képességeit. Ezzel együtt a ruandai hutuk megtámadták a KDK területén élő tuszi közösségeket, így a genocídium Kongó területére is átterjedt. A Kongó és Uganda között dúló háborúnak 2004?ben békeszerződéssel vetettek véget, ez azonban nem jelentett teljes csapatkivonást az ellenséges területekről.
A konfliktus 2016?ban ismét erőre kapott, ezzel összefüggésben például a válság kezdete óta az éhínségben szenvedők száma mintegy 750%-ra emelkedett. Habár Kongóban jelenleg is körülbelül tizennyolcezer ENSZ-békefenntartó van jelen, a belpolitikai konfliktusok felszámolása még várat magára. Így napjainkban sem jutott még nyugvópontra az ország ? 2020 októberében Észak-Kivuban lángoltak fel ismét az ellentétek. Az Egyesített Demokratikus Erők csoportja (Allied Democratic Forces- ADF) a hónapban legalább negyvenkét halálesetért volt felelős.
Emellett a 2018?ban kitört újabb ebolajárvány is több mint kétezer áldozatot szedett, amíg 2020 júniusában véget ért. Ez már a tizedik alkalom volt, hogy ez a betegség az országot sújtotta. A járvány kezelését nagyban megnehezítette, hogy 2018 óta körülbelül 420 alkalommal érte támadás az egészségügyi intézményeket, ezek hátterében főleg kormányellenes erők állnak.
A 2019 elején kitört kanyarójárvány tovább súlyosbította az egyébként is nagy nyomás alatt álló egészségügyi ellátórendszer helyzetét ? összesen mintegy 310 ezren kapták el a betegséget, az áldozatok száma már meghaladja a hatezer főt. Mindezt úgy, hogy az UNICEF és a WHO 2019?ben körülbelül 18 millió gyermekhez juttatta el a szükséges védőoltásokat.
Nem elfelejtendő a szomszédos Uganda területén működő Lord?s Resistance Army tevékenysége sem ? a földrajzi közelségből fakadóan előfordul, hogy az LRA közvetlenül vagy közvetve érinti Kongót, úgymint gyerekkatonák toborzásával, vagy támadásokkal.
A nemzetközi közösség számára figyelmeztető jel lehet, hogy a konfliktus további eszkalálódása esetén könnyedén előfordulhat, hogy az továbbterjed Burundi, Ruanda és Uganda területére, a közvetlen hatások mellett például menekültek áradatával terhelve a szomszédos, egyébként sem kifejezetten stabil és erős államokat. Ezen felül Kínának lenne különösen nagy érdekeltsége abban, hogy Kongó egy valóban stabil kereskedelmi partner lehessen, hiszen a tizennégy legnagyobb kongói kobaltbánya közül nyolc kínai cégek tulajdonában van.
Kongó bátran nevezhető az ellentmondások földjének: egy olyan országnak, amely számára a fent leírt minőségben és mennyiségben áll rendelkezésre a nyersanyagok széles tárháza, miközben az állami szféra kudarca és a belső konfliktusok okozta általános kiszolgáltatottság és alacsony életszínvonal miatt a bányászatból fakadó előnyeit nem tudja megfelelően kihasználni. A 80 milliós lakosság mintegy hetedének ? ennek mintegy fele gyermek ? szüksége lenne valamiféle humanitárius támogatásra.
Címlapkép: A Kongói Demokratikus Köztársaságban tartott elnökválasztás ellenzéki győztese, Felix Tshisekedi támogatói ünnepelnek a fővárosban, Kinshasában 2019. január 20-án, miután az alkotmánybíróság reggelre virradóra megerősítette Tshisekedinek a december 30-i választáson aratott győzelmét. (Forrás: MTI/EPA/Hugh Kinsella Cunningham)
[1] Besenyő János: Országismertető – Kongói Demokratikus Köztársaság, 2010, 119-122. oldal
[2] Bozzay Zoltán: Népirtások a XX. században, Scolar Kiadó, 2019, 19-31. oldal
Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen a háromnapos hivatalos látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai államfő (balra) és Vlagyimir Putyin orosz elnök két kínai óriáspanda átadásán a moszkvai állatkertben 2019. június 5-én. Kína a két óriáspandát 15 évre adja kölcsönbe az állatkertnek.(Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszandr Vilf)
A szélesebb közvélemény részéről is közkedvelt gondolat egy, az Amerikai Egyesült Államokkal szemben szerveződő orosz-kínai katonai szövetség a XXI. században. Noha a két hatalom közötti együttműködésnek valóban vannak nagyon jelentős védelempolitikai elemei, és a nemzetközi biztonsági környezet aktuális dinamikái a kooperáció erősítését indikálhatják, az orosz-kínai viszonyrendszerben számos olyan negatív metszéspont van, amelyek kétségessé teszik formális tekintetben egy robosztus eurázsiai katonai tömb létrejöttét. Az alábbi elemzésben röviden áttekintem az együttműködés védelempolitikai dimenziójának a fejlődését, valamint bemutatom azokat a tényezőket, amelyek gátolhatják egy formalizált katonai szövetség létrejöttét.
Az általános közvélekedéssel szemben az orosz-kínai viszonyrendszer fejlődése közel sem tekinthető egy kiegyensúlyozott folyamatnak. Az imperializmus korában egymás természetes ellenfelei voltak, a társadalmi szempontból meghatározó kínai történeti tudatban Külső-Mandzsúria a mai napig idegen (orosz) megszállás alatt áll. Noha a Kínai Népköztársaság létrejöttét követően a közös kommunista ideológia alkalmas volt arra, hogy közös platformra kerüljön a Szovjetunióval, a hagyományos geopolitikai és reálpolitikai tényezők azonban a hatvanas évekre már felülírták a mesterséges politikai kohéziót ? a két atomhatalom közötti feszültségek egy rövid lefolyású, határmenti fegyveres konfliktushoz vezetett 1969-ben, az enyhülés pedig csupán a nyolcvanas években kezdődött meg.[1] A hidegháborút követően az Oroszországi Föderáció több lépésben (1991; 1995; 2003; 2008) rendezte a fennálló határvitáit a Kínai Népköztársasággal, valamint 2001-ben megkötötték a barátsági szerződést.[2]
A kapcsolatok rendezésével párhuzamosan fejlődött a két állam közötti együttműködés a biztonság különböző dimenziójában. A védelempolitikai vonatkozású együttműködést a kilencvenes és kétezres években a fegyverrendszerek kereskedelme határozta meg: a kétezres évek eleji csúcsán az orosz fegyverrendszerek exportja a két ország közötti teljes kereskedelem negyedét tette ki.[3] Ezzel szemben az országok fegyveres erőinek együttműködése elhanyagolható volt[4], az első jelentősebb közös hadgyakorlat a Shanghai Együttműködés Szervezet által szervezett 2005-ös ?Béke Művelet?-nek (Peace Mission) elnevezett közép-ázsiai terrorizmus elleni gyakorlat volt.[5] Ráadásul a kétezres évek végén a fegyverrendszerek exportjában is negatív változás következett be, miután a hadiipari komplexumok és más kiemelt gazdasági szereplők hatására Vlagyimir Putyin orosz elnök informálisan megtiltotta a fejlett orosz technológiák exportját Kínába, tekintettel a Kínai Népköztársaság hírhedt, ?visszafejtő fejlesztés? gyakorlatára, azaz a megvásárolt termékek és technológiák lemásolására.[6]
A napjaink szorosabb orosz-kínai viszonyrendszerét meghatározó dinamika a 2014-es ukrajnai konfliktus és az abba való aktív orosz beavatkozás volt. A lépés az elérhető nyílt források szerint a Kínai Népköztársaság vezetése számára is meglepő volt, azt egyaránt kihívásnak és lehetőségnek tekintették.[7] Ezen lépésével Oroszország nyíltan megkérdőjelezte a posztbipoláris nemzetközi rendet, ezzel megszakítva a stratégiai szintű együttműködését a transzatlanti közösséggel. A transzatlanti-orosz kapcsolatok mélypontra zuhanásával Moszkvának új stratégiai partnerre volt szüksége, így került még hangsúlyosabban az eurázsiai gondolat, azaz a Kínai Népköztársasággal való stratégiai együttműködés.[8]
A partnerség erősítésének céljából Moszkva felülvizsgálta az álláspontját a fejlett technológiát képviselő fegyverrendszerek exportját illetően és az orosz védelmi ipar csúcsát jelentő eszközöket, az S-400-as légvédelmi komplexumot és az Su-35 típusú nehéz vadászbombázókat adtak el a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg számára.[9] A megnevezett haditechnikai eszközök jelentősen hozzájárulnak a Kínai Népköztársaság légifölényének biztosításához a tajvani-szoros tekintetében, amely komoly kihívást jelent a Kínai Köztársaság, valamint az Egyesült Államok számára a műveleti szabadságot illetően.[10] Az elemzők azonban úgy tartják, hogy az orosz exporttevékenység helyett a jövőben a közös fejlesztések dominálhatják a védelmi ipari együttműködést, az orosz kutatási-fejlesztési, valamint műveleti tapasztalatokra és a kínai gazdasági erőforrásokra együttesen építve.[11]
A védelempolitikai együttműködés egyik legfontosabb eleme a közös hadgyakorlatoknak a végrehajtása. 2016-tól kezdődően intenzív fejlődésnek indult ezen kooperáció mind a szárazföldi, mind pedig a haditengerészeti műveletek tekintetében. Az orosz és kínai haditengerészet a két ország geopolitikai törekvéseit támogatandó együtt gyakorlatozott a Balti-tengeren (2017), valamint a Dél-kínai-tengeren (2019), aggodalmat keltve ezzel az Egyesült Államokban és szövetségeseiben.[12] A kínaiak, ha csupán egy alacsonyabb létszámú kontingenssel (ellenben páncélos és forgószárnyas eszközökkel felszerelve), de rendszeresen részt vesz az Oroszországi Föderáció éves ázsiai hadszintéri hadgyakorlatain (Vosztok és Centr).
Ezzel lehetőségük nyílik tanulniuk az ukrajnai és szíriai művetekben éles harci tapasztalatot szerzett parancsnokoktól és alakulatoktól, amely kiemelt jelentőséggel bír a Kínai Népköztársaság számára, lévén a hidegháborúban vett részt utoljára ténylegesen, az alacsony intenzitású konfliktusokat meghaladó fegyveres összetűzésben.[13] Fontos szempont azonban, hogy a hadgyakorlatok során nem kerül sor közös vezetési-irányítási struktúra kialakítására.[14]
Az együttműködés 2017-ben fejlődött tovább, amikor a Trump-adminisztráció ellenséges magatartásának következtében Peking számára is felértékelődött az orosz partnerség.[15] Ekkor került aláírásra a két ország közötti katonai együttműködésről szóló 3 éves (2017 ? 2020) útiterv, amely egy fontos lépés volt a formalizált katonai együttműködés irányába.[16] A kölcsönös biztonságpolitikai bizalom és függőség erősödésének, valamint az orosz-kínai együttműködés fokának meghatározó tényezője, hogy a 2019-es Valdaj Klub-on elhangzott Vlagyimir Putyin részéről, hogy támogatni fogja Kína ballisztikus rakétavédelmi előrejelző rendszerének kifejlesztését. Ez magában foglalja olyan súlyosan érzékeny technológiai információk átadását, amely a kooperáció és bizalom rendkívül magas szintjét feltételezi ? noha pontos részleteket nem közöltek az együttműködésről.[17] Ez az együttműködés lehetővé teszi a rakétavédelmi előrejelző rendszerek integrálását, azaz Oroszország lefedné Kína számára az északról, Kína pedig Oroszország számára a déli irányból érkező esetleges fenyegetéseket, ez a szintű együttműködés pedig már megegyezne azzal, amely az Egyesült Államok és legszorosabb szövetségesei között áll fent.[18]
Mindezektől függetlenül nem beszélhetünk tényleges, formális katonai szövetségről. Az orosz-kínai viszonyrendszerre a kínai fél az ?átfogó partnerség?, Oroszország pedig a ?stratégiai partnerségen keresztül megvalósuló szövetség? kifejezésekkel hivatkoznak.[19] Noha a formális szövetségre Moszkva részéről lenne hajlandóság, Peking ettől elzárkózik. 2019-ben, egy Dél-Korea közelében lévő vitatott területek felett végrehajtott közös berepülést követően a kínai védelmi minisztérium nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amely leszögezte, hogy Kína továbbra sem kíván egyetlen katonai szövetség részévé válni ? ugyanakkor kiemelte az Oroszországgal fennálló stratégiai partnerség fontosságát.[20]
A katonai szövetség létrejötte az eddigiekben kifejtett együttműködés intenzitása és mélysége ellenére is alacsonynak tekinthető. Ennek oka, hogy az országok stratégiai érdekei a felszín alatt erősen különbözőek, az együttműködésüket nem a közös célok, sokkalta inkább a közös félelmek határozzák meg[21], mégpedig az USA és szövetségeseinek jelenléte a két ország perifériáján.[22]
A nagyhatalmak alapvetően eltérő geostratégiai törekvésekkel rendelkeznek: amíg Kelet-Ázsiában Kína revizionista hatalomként, addig Oroszország a status quo támogatójaként van jelen, Európában pedig fordítva.[23] Oroszország destruktív magatartása a nemzetközi intézmények tekintetében szintén ellentétesek Kína érdekeivel, hiszen Peking a jelenlegi nemzetközi intézményrendszerben való befolyásszerzésen keresztül próbálja erősíteni globális hatalmi szerepét.[24] A geostratégiai törekvéseiknek is megvannak azok a földrajzi (Közép-Ázsia és az Északi-sarkkör) és politikai (Oroszország és India kapcsolata) metszéspontjaik, amelyek meghatározó konfliktusforrásokká válhatnak a jövőben.[25] A két ázsiai hatalom eltérő elképzelésekkel rendelkezik az átfogó eurázsiai együttműködésekről is: gazdasági szempontból Moszkva az Eurázsiai Gazdasági Unió, Peking pedig az Egy Övezet, Egy Út projekten keresztül kívánja integrálni az ázsiai országok gazdaságát. A Shanghai Együttműködési Szervezetet ? amelyet sokan prognosztizáltak egy lehetséges ázsiai katonai tömbnek ? illetően is különböző a két ország álláspontja, Oroszország elsősorban védelempolitikai együttműködésként, míg Kína átfogó integrációs szervezetként tekint rá.[26]
A formális szövetségi szerződés hiánya ellenére az orosz-kínai együttműködés kiemelt kihívást jelent az Egyesült Államok számára. Önmagában, anélkül hogy bármilyen katonai műveletet végrehajtanának, a közös fejlesztések és az innovációs szinergiák kihasználása könnyedén egy fegyverkezési versenybe hajszolhatja az Egyesült Államokat. Ugyan a nagyhatalmak közötti képességbeli paritás rövidtávon még elképzelhetetlen, de Washingtonnak jelentős pénzügyi forrásokat kellene fordítani a védelmi költségvetésének tekintetében, hogy ne szűküljön be túlságosan az olló a felek között.[27] A legnagyobb kihívást természetesen az jelenti, hogy a két nagyhatalom koordinációja ne tudja úgy megosztani az Egyesült Államok erőforrásait, hogy valamelyik színtéren (Kelet-Ázsia, Európa) alulmaradjon a kihívó nagyhatalmakkal szemben.
Ahogyan az elemzők is felhívják rá a figyelmet, a jelenlegi tendenciákat alapul véve, az Egyesült Államoknak gyökeres változtatást kell eszközölnie a XXI. századi hatalmi vetélkedést illető stratégiájában, hiszen, ha mindkét hatalommal ellenséges kapcsolatban áll, úgy az természetszerűleg közelebb hozza egymáshoz az ellenfeleit.[28] Ehhez azonban egy sokkalta kifinomultabb diplomáciára van szükség és bizonyos fokú politikai deeszkalációra Washington részéről, hogy kiaknázhassa az Oroszország és Kína között meglévő geopolitikai ellentéteket és megakadályozza egy eurázsiai katonai tömb kialakulását.
Címlapkép: Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen a háromnapos hivatalos látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai államfő (balra) és Vlagyimir Putyin orosz elnök két kínai óriáspanda átadásán a moszkvai állatkertben 2019. június 5-én. Kína a két óriáspandát 15 évre adja kölcsönbe az állatkertnek. (Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszandr Vilf)
[1] Személyes megjegyzés: a kárpátaljai születésű édesapám a nyolcvanas években Vlagyivosztokban töltötte a sorkatonai szolgálatát tüzérként, az enyhülés ellenére az elmondása szerint a szovjet alakulatok mindvégig magas készültségben álltak, a gyakorlatok pedig nyíltan egy kínai konfrontációra készítették fel őket. Elmondása szerint szórványosan kínai területre is végrehajtottak tűzcsapásokat, de ezt nem tudom megerősíteni.
Magyar katona a mostari Öreg hídnál 2013. szeptember 12-én. A mostari városháza mellett egy emlékkő áll azoknak a magyar katonáknak a tiszteletére, akik 1997 és 1999 között részt vettek a híd újjáépítésében, amelyet egy horvát harckocsi lőtt szét 1993 novemberében.(Forrás: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)
Mostar egy kis lélekszámú város Bosznia-Hercegovinába déli részén, a Hercegovina-Neretva kantonban, mely egyben az ország egyik fő turisztikai célpontja is. Becsült népessége nagyjából 105 ezer fő, a legfőbb problémát azonban a délszláv háború óta kialakult etnikai és vallási ellentét okozza: egy 2013-as cenzus szerint akkor az össznépesség 49,1%-át horvátok, 44,8%-át bosnyákok, és 4,2%-át szerbek tették ki. A várost a Neretva-folyó vágja ketté, mely egyben természetes határvonalként is szolgál: a muszlim bosnyákok a keleti, a katolikus horvátok a nyugati oldalon élnek, azonban nem csupán területi szegregációról van szó. Mindkét félnek külön tűzoltósága, hulladékkezelője, kórháza, postaszolgálata, focicsapata, autóbusz-állomása, társasági élete van. Az iskolákban az oktatás is etnikailag elkülönítve történik, csak úgy, mint az ország nagy részében.
A délszláv háborútól napjainkig
Az 1992 előtti város akár a különböző népek békés együttélésének mintapéldája is lehetett volna, amikor a horvátokon és bosnyákokon kívül nagyobb létszámban szerbek, jugoszlávok és más népek is gyarapították a lakosság létszámát. Az éves házasságkötések közel egyharmada eltérő etnikumok között történt. Miután Szlovénia és Horvátország után Bosznia és Hercegovina is bejelentette függetlenségét Jugoszláviától, a boszniai szerbek a Jugoszláv Néphadsereggel támogatva támadást intéztek ellenük. A délszláv háború boszniai szakaszának kezdetén a horvát és bosnyák csapatok még vált-vállvetve harcoltak a Boszniai Szerb Köztársaság ellen, és együtt verték vissza az ostromlókat Mostar térségéből, 1992 végére azonban az előbbiek nagy-horvát nemzeti törekvései a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság létrehozásával megpecsételték a szövetség sorsát.
Az új állam fővárosának Mostar-t jelölték ki, melyet 1993. május 9-én körülzártak és megtámadtak a horvát csapatok, a nyugati oldal elfoglalása után pedig tovább lőtték a bosnyák pozíciókat a folyó túloldalán, miközben a térségben etnikai tisztogatást hajtottak végre. A több mint 400 éves Stari Most (?öreg híd?) is a harcok áldozata lett, miután november 9-én, feltehetőleg Slobodan Praljak boszniai horvát tábornok parancsára lerombolták. Praljak 2017-ben tett szert nemzetközi hírnévre, amikor a hágai Nemzetközi Törvényszék ülésén a délszláv háború alatt elkövetett emberiség ellen elkövetett bűntettei következményeként hozott ítélettel szemben, tiltakozásképp megitta a becsempészett méregpoharat. A washingtoni tűzszüneti egyezmény után az EU adminisztráció alatt 1996-ban ideiglenes statútum született a város önkormányzati működéséről, mely etnikai alapon hat (3 horvát ? 3 bosnyák) adminisztratív kerületre osztotta fel azt, melyek határai a háborús helyzet alatt kialakult frontvonalat tükrözték.
Slobodan Praljak jelenete a hágai bíróságon. (Forrás: YouTube/RNZ)
A város fejlődéséért felelős ENSZ-főképviselő belátta, hogy minden jószándék ellenére az évek során csupán elmélyíteni sikerült az etnikai megosztottságot, emellett a hatalmasra duzzasztott bürokrácia magával hozta a rendszerszintű korrupciót és a hatalommal való visszaélést, így a statútum 2004-es módosításával próbált reformokat bevezetni, többek közt a város önkormányzásának egységesítésével.
A daytoni békeszerződés után több mint 25 évvel a népcsoportok polarizációját továbbra sem sikerült feloldani. A két legnépszerűbb, etnikai alapon szerveződött jobboldali párt, a horvát HDZ BiH (Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség) és a bosnyák SDA (Demokratikus Akciópárt) dominálják a városi döntéshozást, és a délszláv háború óta fenntartják az identitáspolitikát vívó két szekértábor állandó küzdelmét.
Tizenkét évnyi patthelyzet
Mostarban 2008 óta nem tartottak helyhatósági választásokat, mivel egy 2010-es alkotmánybírósági határozat megsemmisítette a 2004-es statútumban foglalt választási törvény egyes rendelkezéseit, amiért a kijelölt választókerületek nem biztosítottak népességarányosan elég helyet a képviselő-testületben. A városvezetésnek mandátuma hátralévő részében ki kellett volna egyeznie a választási törvény helyrehozásáról közösen az országgyűléssel, azonban a két vezető párt, a horvát HDZ BiH, és a bosnyák SDA nem tudott kompromisszumra jutni.
Mivel nem sikerült idejében megteremteni a szükséges jogi alapokat, a 2012-es és 2016-os választásokat egyszerűen nem tartották meg. Az utolsó megválasztott polgármester, Ljubo Bešlić ideiglenesen pozícióban maradt az állami parlament rendkívüli meghatalmazása által, a képviselő-testület mandátuma lejártával azonban feloszlott, ezzel a település egyfajta politikai szellemvárossá változott. A polgárok nem tudtak érdemben beleszólni a közügyek eldöntésébe, ezzel csorbult a képviselethez való joguk. Bešlić és Izet Sahovic, a pénzügyi osztály vezetője és az SDA tagja gyakorlatilag teljhatalommal rendelkeztek a városi költségvetés felett, mivel nem tudta senki elszámoltatni őket annak felhasználásáról, a korrupciós ügybe keveredett pénzek aránya éves szinten nagyjából 30 millió euróra rúgott. A lakók életét közvetlenül befolyásolta, hogy az önkormányzat egyáltalán nem, vagy csak igen hiányosan tudta ellátni feladatait, így a közművek működését sem tudta felügyelni. Az egyik legsúlyosabb problémát a hulladékkezelés jelentette: a városban öt hulladékkezelő cég működött, melyek nem mindig tudtak megállapodni az általuk kezelt terület határairól, ezért a vitatott részeket egyszerűen elhanyagolták. A túlcsordult szemetesek nyomában elszaporodtak a patkányok, melyeknek kiirtását sem sikerült koordinálni, ezzel városszerte közegészségügyi problémát okozva.
Egy nő csatája a demokráciáért
Irma Baralija filózófiatanár és a balközép Mi Pártunk (Naša stranka) alelnöke az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitte az ügyet, azzal az indoklással, hogy a fennálló jogi hiányosságok miatt sérült a választáshoz és a közvetlen képviselethez való joga. A Bíróság 2019 októberében megállapította Baralija jogsérelmét, és hat hónapos határidőt szabott ki a választások lebonyolítására. A HDZ BiH és az SDA pártok vezetőinek az Egyesült Királyság és az Európai Unió nagyköveteinek közvetítésével sikerült kiegyezniük az új törvény rendelkezéseit illetően, a következő választás időpontját pedig 2020. november 15-re jelölték ki az országos helyhatósági választásokkal egyidőben, azonban a lebonyolításához szükséges források hiánya miatt elhalasztották december 20-ra.
Baralija nagy sikerként élte meg a döntést: ?Évtizedekig abban a hitben tartottak minket, hogy az egyén tehetetlen. Csak akkor változtathatsz a dolgokon, ha egy etnikai csoport, vagy egy párt tagja vagy. A strasbourgi testület ítélete bizonyítja, hogy nem így van. Bárki képes lehet változást elérni egyedül is? ? mondta. Baralija maga is indulni készült kerületi képviselőként a Mi Pártunk színeiben, célja a háború előtti, szegregációtól mentes Mostar visszaállítása volt. Valóban, a voksolás nagy kérdése az volt, hogy vajon az új politikai tömörülések képesek lehetnek-e számottevő eredményt elérni a két legerősebb párttal szemben.
A választás eredményei
A választási rendszer alapján a voksolók 6 választókerületi listán és egy központi, városi listán szavazhattak az induló képviselőjelöltekre. A kerületi listákról összesen 22, a központi listáról 13 képviselői mandátum volt megszerezhető. A polgármester személyét a képviselő-testület választja először kétharmados többséggel, együtt nem értés esetén a harmadik fordulóban a jelenlévők egyszerű többségével. A 100 864 választóból 56 072 adott le szavazatot, vagyis valamivel több, mint a jogosultak 55%-a ment el voksolni. A választáson 38 politikai párt és 9 független jelölt képviseltette magát. Az induló pártok nagy száma kétségeket vetett fel a választás tisztaságával kapcsolatban, egyes elméletek szerint valamennyi induló mögött a domináns pártok álltak, ezzel nagyobb irányítást szerezve a választási bizottságokban, mindenesetre a független megfigyelők nem rögzítettek komolyabb problémákat a választás napján. A két legtöbb szavazatot kapott párt, a horvát HDZ BiH összesen 13 (a kerületi listáról 8, a központi listáról 5) képviselői helyet szerzett, az SDA koalíció összesen 11 (a kerületi listáról 7, központi listáról 4) helyet kapott a képviselő-testületben a megszerezhető 35-ből. A Mi Pártunk és a szociáldemokraták koalíciója 6 mandátumhoz jutott. A polgármesteri széket a HDZ BiH jelöltje, Mario Kordic foglalhatta el. Irma Baralija a 2. választókerületben sikeresen mandátumot szerzett Sanel Zuljevic mellett a Mi Pártunkkal.
Nem mertek nagyot álmodni
Az eredmények megmutatják, hogy Mostarban a háború óta továbbra is a két nagy, etnikai alapon szerveződő párt a legnépszerűbb a lakosság körében, ezzel nem sok remény maradt a megosztottság megszüntetésére. Valamennyien rezignáltan vették tudomásul a választás eredményét: ?Azt hittem, hogy adunk majd egy esélyt a fiatalabb, tanultabb jelölteknek. Úgy látszik, itt tényleg semmin sem lehet változtatni.? ? mondta sajnálkozva egy 40 éves szavazó a Balkán Nyomozásjelentési Hálózatnak (BIRN). ?Nagy változások előtt áll az ország. Tudom, hogy ezzel nincs vége a nacionalizmusnak vagy a nacionalistáknak, de meggyőződésem, hogy ez már a vég kezdete.? ? nyilatkozta optimizmussal a Mi Pártunk elnöke, Pedja Kojovic.
Ettől függetlenül a legfontosabb eredmény azonban, hogy tizenkét év után sikerült helyreállítani azokat a törvényi alapokat, melyek lehetővé teszik ezután is a rendszeres választások megrendezését, illetve sikerült újraindítani a mostari önkormányzat intézményét, így idővel talán sikerül teljesen felszámolni az ebből fakadó problémákat városszerte. Az Európai Bizottság is üdvözölte az eseményeket, mely szerint ez egy fontos lépés volt az európai uniós csatlakozás felé vezető úton Bosznia-Hercegovina számára. Az ország 2003 óta egy potenciális tagjelöltnek számít, mely csatlakozási kérelmét 2016-ban nyújtotta be hivatalosan.
A cikk a Balkán Műhely cikksorozata keretei közt valósult meg.
Címlapkép: Magyar katona a mostari Öreg hídnál 2013. szeptember 12-én. A mostari városháza mellett egy emlékkő áll azoknak a magyar katonáknak a tiszteletére, akik 1997 és 1999 között részt vettek a híd újjáépítésében, amelyet egy horvát harckocsi lőtt szét 1993 novemberében. (Forrás: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)
A Japán Önvédelmi Erők (JSDF) egyik egysége a Tokiótól északra fekvő aszakai támaszponton rendezett katonai díszszemlén 2018. október 14-én. (Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon)
Rekordmagas Japán védelmi költésvetése 2021-ben
A japán kormány rekordmagas, 5,34 billió jenes (51,7 milliárd amerikai dolláros) védelmi költségvetést hagyott jóvá az áprilisban kezdődő 2021-es pénzügyi évre. Az előző évhez képest ez egy 1,1%-os növekedést jelent, így már kilenc éve folyamatosan emelkednek Japán védelmi kiadásai. A kormánypárt által dominált törvényhozás várhatóan az év elején megszavazza a tervezetet. A cél nem más, mint hogy az ország megfelelő képességekkel rendelkezzen Kína és Észak-Korea potenciális fenyegetéseinek elhárítására.
Egy új, saját lopakodó vadászgéptípus, az F-X létrehozására 706 millió dollárt szánnak, amely az F-2-es gépeket cserélné. A projekt teljes költségét 40 milliárd dollárra becsülik, és a 2030-as évekre várják az elkészültét. A főkivitelező a Mitsubishi Heavy Industries lesz, az amerikai Lockheed Martin cég segítségével. Ezen felül 630 millió dollárból további két F-35B és négy F-35A vadászbombázó repülőgép kerülhet beszerzésre Japán által.
323 millió dollárt költenének egy új, nagyhatótávolságú rakéta kifejlesztésére, amelynek Okinava prefektúra védelmében lehet kiemelkedő szerepe. Az elképzelések szerint a fegyver képes lenne az ellenséges hajókat azok fegyverzetének hatótávolságán kívülről megsemmisíteni. Az Aegis program keretein belül 16 millió dollár juthat két új hadihajó építésének megkezdésére, melyeknek működtetése a tervek szerint kisebb legénységet igényel majd, mint az eddigi rombolóké.
A világűrbe telepítendő képességekre 1,15 milliárd dollárt különítenének el. A tervek között szerepel, egy optikai teleszkóp, amely ismeretlen objektumok megfigyelését végezné, valamint egy műholdrendszer, amely hiperszonikus fegyvereket lenne képes észlelni, mint amilyeneket Kína és Oroszország jelenleg is fejleszt. A kibertérre 291 millió dollár juthat, melyből a védelmi erők egy új, körülbelül 540 fős kibervédelmi egységét állítanák fel. További 27 millió dollárt pedig egy nagyteljesítményű lézer kifejlesztésére fordíthatnak, amelyet többek közt drónelhárításra lenne alkalmazható.
Írta: Varga Domonkos Bálint
Japán a jövő légiharcaira készül
A japán védelmi minisztérium tervei szerint az ország F-X néven új, 6. generációs pilóta nélküli vadászrepülőgép fejlesztésébe kezd. Elsősorban a 2035-től fokozatosan kivonásra kerülő F-16C típuson alapuló Mitsubishi F-2 vadászgépeket kívánják az új típussal leváltani. A fejlesztések során arra törekednek, hogy közeljövőben minőségben tudják ellensúlyozni a Kínai Népköztársaság fegyveres erői által jelentett mennyiségi erőfölényt. Kína jelenleg több mint 1000 db bevethető 4. generációs harci géppel rendelkezik, amely mintegy háromszorosa a Japán Légi- és Tengerészeti Véderő rendelkezésére álló eszközök számának. Ezen felül Kína folyamatos erőfeszítéseket tesz a hazai gyártású 4+ illetve 5. generációs típusok hadrendbe állítása terén.
A felvázolt követelményeknek megfelelően az új vadászgépet már alacsony észlelhetőségűnek tervezik. A pilóta nélküli eszközök nélkülözni fogják a pilótafülkét, amely révén jelentős súlyt takaríthatnak meg, valamint kisebbre építhetik őket. Az emberi tényező hiánya lehetővé teszi, hogy olyan helyzetekben és olyan módon vessék be őket, ahol azt a pilóta által vezetett eszközöket egyébként nem lehetne.
A jövő vadászrepülőgépének megtervezése 2010-ben kezdődött, amikor felvázolásra került egy magas szinten digitalizált, intelligens és azonnali válaszadásra képes, un. ?i3 FIGHTER? koncepciója. Ezt követően épült meg 2016-ban a Mitsubishi X-2 tesztrepülőgép, amelyet számos új technológia kipróbálására használtak. A Védelmi Minisztérium tervei szerint 2024-ben kerülhet sor az első tesztrepülésekre, majd 2025-ben választanák ki a sikeres prototípust, amit végül 2035-ös határidővel állítanának hadrendbe. Egyes becslések szerint teljes program több ezer milliár yenre rúghat.
Japán három lépcsőben tervezi a pilóta nélküli eszközök bevezetését: 1) egyéni távvezérléssel, 2) egy ember vezette repülőgép irányítása alatt álló drónrajok (teaming), valamint 3) teljesen önállóan működő négygépes drónrajok formájában. Az autonóm fegyverek biztonságos alkalmazásához nélkülözhetetlen a fejlett mesterséges intelligencia (MI) megalkotása. A japán fejlesztések első körben a ?teaming? technológiára fognak koncentrálni 2035-ös határidővel.
A pilóta nélküli repülőgép tervezését és gyártását elsősorban a hazai erőforrásokra támaszkodva tervezik megvalósítani, de nem tartják kizártnak a külföldi (elsősorban amerikai és angol) vállalatokkal történő együttműködést sem. Hazai oldalon elsősorban repülőgépek tervezésben már jártas Mitsubishi Heavy Industries, a Mitsubishi Electric, valamint a Subaru fog részt venni a programban. A lehetséges külföldi vállalatok között az amerikai Lockheed-Martin, a Boeing, valamint az angol BAE Systems lett megnevezve. Ezek közül a Lockheed-Martin már komoly tapasztalatokkal rendelkezik 5. generációs repülőgépek fejlesztésével kapcsolatban. Erről várhatóan 2021 nyaráig születik majd döntés.
Írta: Szomolányi Szabolcs
India oltása
Zajlanak a COVID-19 járvány elleni tömeges oltások megkezdésének főpróbái. A dél-ázsiai országban január 2-án 4 államban tesztelték a tömeges oltások megkezdéséhez szükséges képességek tesztelését. Ezen alkalomból kinevezett oltók és oltandók bevonásával követték végig, hogy az oltóanyag megfelelő feltételek teljesülésével kerül kiszállításra, a célhelyen tárolásra, majd beadásra. Az oltóanyag állandó és megfelelő hőmérsékleten való tartásán túl komoly hangsúlyt kap egy ilyen eljárásban az oltásra jogosultak igazolása, az oltás beadása, a használt oltótűk és további elhasználódó orvosi eszközök megfelelő kezelése, illetve az egész folyamat hátterében álló logisztika megszervezése. Az első alkalom tanulságai közé tartozik, a távoli helyszínek megfelelő lefedésének biztosításának fontossága, az események gyors és széleskörű jelentésének fokozása és a személyzeti képzések gyorsításának szükségessége. Hasonló teszt vette kezdetét január 8-án is.
Indiában kettő oltóanyagot fognak használni. Az első a Covaxin a Bharat Biotech India által kifejlesztett oltóanyag melynek tesztelését már 2020 nyarán átfogóan megkezdtek, és egy feszített eljárásban kapta meg a megfelelő engedélyeket a tömeges oltásokhoz való felhasználáshoz. A második pedig a Covishield, ami az Oxford AstraZeneca egyik variánsa, melyet a Serum Institute of India fejlesztett ki. Mindkét oltóanyag feszített tempójú eljárásban kapta meg a megfelelő engedélyeket a tömeges oltásokhoz való felhasználáshoz.
Indiában január 6-ig több mint 10 millió igazolt fertőzöttje volt a vírusnak, melyből 224 ezer a jelenleg is aktív beteg, míg összesen 150 ezer elhunytat követelt. A vírus Egyesült Királyságban mutálódott verzióját 73 főnél mutatták ki. A COVID-19 által kritikusan értintett déli államok esetében érdekes módon Új-Delhinek kellett felszólítania a helyi vezetést a járványügyi intézkedések fenntartásáért bizonyos esetekben. Ezen túl, Pandzsáb és Gudzsarát államokban a kislétszámú osztályok (előbbinél 5-12 fő, utóbbinál 10-12 fő) számára újranyitják az iskolákat.
Az indiai miniszterelnök Narendra Modi Angela Merkellel is tárgyalt, mely során Modi beszámolt az Indiában fennálló helyzetről, illetve előre vetítette az indiai képességek nemzetközi szolgálatba állítását, a belső viszonyok rendezését követően.
Írta: Kertai Zoltán Péter
Az IDF betiltása Indonéziában
Az indonéz kormány betiltotta az Iszlám Védelmi Front (Islamic Defender?s Front-IDF) nevű, jelentős politikai befolyással rendelkező fundamentalista csoport működését A szervezet nevéhez számos olyan terrorcselekmény fűződik, amellyel ellentétet próbáltak szítani az ország többségi népességét adó muszlimok és más kisebbségi csoportok között. Omar Sharif Hiariej igazságügyi miniszter kiemelte, a főbb jelenlegi és korábbi vezetők közül 30 személyt terrorizmussal vádoltak meg, valamint az IDF vezetőjét, Rizieq Shihab-ot 455 támogatójával együtt december 18-án őrizetbe vették, miután a koronavírus-járvány következtében tiltott tömegrendezvényen vettek részt.
A szervezetet hivatalosan már a tavalyi évben feloszlatták, ennek ellenére továbbra is működött, az utóbbi időben támogatásának növelése érdekében jótékonysági programokat is szervezett. A csoport 1998-ban jött létre, legfőbb céljukként a saría törvények bevezetését tűzték ki. A 2016-os, Jakartában kirobbanó tüntetéshullám fő résztvevőjeként tagjai fontos szerepet játszottak a város akkor keresztény kormányzója, Basuki Tjahaja Purnama megbuktatásában, aki egy beszédében kifogásolta, hogy a Korán nem tesz említést a nem iszlám vallásúak politikai szerepvállalásáról.
Az idén 55 éves Oyungerel közgazdász diplomáját a Szovjetunióban szerezte, 2004-ben a Stanford Egyetemen végzett, majd 2011-ben részt vett az Eisenhower Fellowship Programban, illetve ő írta a ?A zöld szemű láma? című bestsellerkötetet is. Az 1990-es és 2000-es években különböző közalkalmazotti pozíciókat töltött be, a korábbi elnök (Elbegdorj) tanácsadójaként az emberi jogokkal és az állampolgárok részvételével kapcsolatos politikákkal foglalkozott. a parlamentben 2012-től képviselő. Amellett, hogy emberi jogi aktivista, a Mongóliai Demokratikus Nőszövetség vezetője is, publikációival nemcsak a társadalom legfontosabb kérdéseit érinti, hanem a szociális jóléttel kapcsolatos kezdeményezésekben is élenjár ? ehhez köthető a Local Solutions Foundation szervezettel történő köztisztasági kezdeményezése.
Az elnökjelöltséggel kapcsolatban felmerültek bizonyos kérdések Oyungerel személyét illetően. Egyrészt mivel a korábbi elnök, Elbegdorj tanácsadója volt, feltételezik, hogy még mindig része holdudvarának, másrészt kritikusai azt hozzák fel ellene, hogy férje amerikai állampolgár (a külföldiekkel való házasságkötés vitatott kérdés Mongóliában).
Nem garantált, hogy Oyungerel valóban eljut az elnökválasztásig, mivel elsőként a Demokrata Párt jelölését kell megkapnia ? ehhez azonban a jelenlegi elnököt, Battlugát kéne legyőznie ? ezt követően pedig a Mongol Néppárt jelöltjével kellene versenyeznie (aki feltehetően a jelenlegi miniszterelnök, Khurelsukh lesz).
Írta: Györgyi Dominika
Szerkesztette: Györgyi Dominika
Címlapkép: A Japán Önvédelmi Erők (JSDF) egyik egysége a Tokiótól északra fekvő aszakai támaszponton rendezett katonai díszszemlén 2018. október 14-én. (Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon)
Vlagyimir Putyin orosz elnök (középen), Szergej Sojgu védelmi miniszter (jobbra) és Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke (balra) a Kavkaz-2020 fedőnevű nemzetközi hadgyakorlatra érkezik az Oroszország Asztraháni területén lévő Kapusztyin Jar gyakorlóterén 2020. szeptember 25-én.(Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Mihail Klimentyev)
Az Oroszországi Föderáció minden évben rotációs elv alapján nagyszabású hadgyakorlatot tart: 2017-ben az ország nyugati részén került rá sor (Zapad 2017), ezt követte a keleti területek mozgósítása (Vosztok 2018), majd tavaly az ország középső részén szervezték meg (Centr 2019). Jövőre az egész rendszer újraindul a Zapad 2021-gyel. Idén pedig 2020. szeptember 21-26. között került megrendezésre az ez évi legnagyobb orosz hadgyakorlat, a Kaukázus 2020. Így az idei hadgyakorlat jelentősége véleményem szerint abban keresendő, hogy a korábbiaktól eltérően az orosz egységeken kívül ? összesen tíz ország – stratégiai partnerek és szövetségesek is részesei voltak az eseménynek. A résztvevők ? még India és Azerbajdzsán visszalépése mellett is – igen impozáns listáján olyan államok szerepelnek, mint Kína, Pakisztán, Irán vagy Fehéroroszország.
Jelen elemzésem célja, hogy részletes összefoglaló anyagot készítsek a Kaukázus 2020 hadgyakorlatról, annak információiból kiindulva pedig megállapítást tegyek arra nézve, hogy mennyire képes ellátni a Déli katonai körzet az Oroszországi Föderáció dél-nyugati védelmét, illetve megválaszoljam a külföldi katonai erők részvételét a gyakorlaton.
A Déli katonai körzet és Asztrahán régió
A téma részletekbe menő elemzése előtt az átláthatóság érdekében fontosnak tartom tisztázni az orosz katonai közigazgatás egy alapfogalmát. A katonai körzetek az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek földrajzi-adminisztratív egységei, amelyek védelmi szempontból az országot öt részre osztják. Az öt egység: a Nyugati Katonai Körzet, a Központi Katonai Körzet, a Keleti Katonai Körzet, az Északi Flotta és a Déli Katonai Körzet.
Mint korábban említettem az éves orosz hadgyakorlatokat rotációs elv alapján szervezik, így idén a Déli katonai körzet került sorra. A katonai közigazgatási egység az ország dél-nyugati felén terül el, így határos Ukrajnával, Georgiával, Azerbajdzsánnal és Kazahsztánnal. Továbbá olyan területeket ölel fel, mint például a Csecsen Köztársaság, és az Észak-Oszét Köztársaság. A Kaukázus 2020 helyszínéül a körzeten belül, az Európa és Ázsia határán és a Kaszpi-tengeri torkolatához közel fekvő Asztrahán régió szolgált.
A terület számos ok miatt jelentős Oroszország számára: kedvező geopolitikai fekvés, stratégiai jelentőség, instabil régió. A kedvező geopolitikai fekvésének köszönhetően innen kiindulva könnyen elérhető mind a Közel-Kelet, mind pedig Nyugat-Ázsia. Továbbá a tengeri közelsége fontos kereskedelemi lehetőségeket rejt magában. Emellett köztudott, hogy a terület stratégiai jelentőségű a Déli katonai körzethez kapcsolódó műveletek ? védelem és támadás ? tekintetében, amit jól igazol, hogy 2015-ben Oroszország innen indított sikeres rakétatámadást Szíria ellen. Azonban véleményem szerint a legfontosabb az, hogy a Kaukázus Oroszország leginstabilabb területe. Ezt igazolja az elmúlt évtizedekben a régiót jellemző számos vallási és etnikai ellentét, illetve a területen található két befagyott konfliktus is: az Örményország és Azerbajdzsán közötti hegyi-karabahi háború, valamint a Georgiától elszakadt abháziai és oszétiai területek helyzete. Ezek alapján nem véletlen a hadgyakorlat igen magas részvételi száma és az sem, hogy a Déli katonai körzetben állomásoznak a legmagasabb harcértékű csapatok.
Miért éppen a Kaukázus?
Ahogyan azt már a korábbi fejezetekben említettem az Oroszországi Föderációban az éves hadgyakorlatokat rotációs elv alapján szervezik: egyik évben a Nyugati, majd a Déli és így sorban a Keleti a Központi katonai körzet vagy az Északi flotta került sorra. Így a tavalyi Centr 2019 után, idén a Déli katonai körzet következik.
A hadgyakorlat helyszínéül a Kaukázus szolgált, melynek országon belüli területei köztudottan Oroszország leginstabilabb régiója. Emellett pedig szomszédos terület, így az orosz ?közel-külföld? külpolitikai nézetre alapozva fontos a Föderáció számára az ingatag térség stabilizálása. Másrészt pedig az sem titok, hogy Oroszország úgy tekint a Dél-Kaukázusra, mint amely természetes érdekszférájára. Bár a katonai gyakorlat nagy része Észak-Kaukázusban zajlik, Oroszország a helyszínválasztással valójában rejtett üzenetet is küld a Dél-Kaukázusnak – különösen Azerbajdzsánnak és Grúziának.
A részes felek és a két lemondó: India és Azerbajdzsán:
Mint a bevezetésben említettem, a hadgyakorlat résztvevőinek listája és száma egyaránt igen impozáns. Hiszen Oroszország mellett, további hat ország hadseregének mintegy 80.000 tagja gyakorlatozott együtt. Jelentőségét továbbá igazolja, hogy az észak- és dél-kaukázusi régióban, illetve a fekete-tengeri vizeken rendezett hadgyakorlaton közel 250 harckocsit, majdnem 500 páncélozott szállítóeszközt, mintegy 200 darab tüzérséget, valamint az orosz és az iráni haditengerészet hajóit is bevonták. Ezekkel a számokkal a Kaukázus 2020 lett ? a Zapad 2018 után ? a második legnagyobb orosz hadgyakorlat a 21.században.
A nagyszabású orosz hadgyakorlat részes állama lett volna India, illetve Azerbajdzsán is, ezek az országok azonban az utolsó pillanatban lemondták a részvételt. A hivatalos álláspont szerint ennek oka a COVID-19-hez kapcsolódó aggály volt. Vélhetően azonban Azerbajdzsán azért maradt távol, mert a szeptemberben újra felerősödő Hegyi-Karabahban zajló konfliktusban Oroszország Örményországot támogatta. Indiának alapvetően két oka is volt a visszalépésre. Hivatalosan azzal indokolta távolmaradását, hogy Azerbajdzsánhoz hasonlóan aggódik a jelenlegi pandémiás helyzet miatt. Azonban a feltételezések szerint az igazi ok az volt, hogy kiéleződött a határvita az ország és ? a szintén részes fél ? Kína között, így nem kívánta lekötni csapatait a gyakorlaton. Emellett India közelmúltban tett külpolitikai lépéseit tekintve az a be nem vallott ok is szerepet játszhatott a lemondásban: az elmúlt időben látványosan javította kapcsolatát az Amerikai Egyesült Államokkal.
A gyakorlatot megelőző felkészülés
Az orosz gyakorlatokra való felkészülés jóval szeptember előtt megkezdődött, és három fő szakaszból állt. Az első, június közepén az orosz déli katonai körzet erőinek – 150 000 katonai személyzet, 400 különböző típusú légi jármű, több mint 26 000 katonai felszerelés és több mint 100 különböző típusú hajó a Fekete-tengeri flottából és a Kaszpi-tengeri flottából – magas szintű harckészültségbe állításával kezdődött meg. A második szakaszban július végén, több mint 10 000 katona vett részt előkészítő gyakorlatozáson Volgograd, Rosztov, Dagesztán, Krím, valamint Abházia és Dél-Oszétia tesztterületein. Az augusztus 21-én indított, ?speciális kiképzésnek? minősített harmadik szakaszban mintegy 6000 fő és 750 különböző katonai eszközt alkalmaztak a már említett területeken.
A gyakorlatok megkezdése előtti hivatalos tájékoztatón Alexander Fomin védelmi miniszterhelyettes két fontos szempontról tett nyilatkozatot. Először is a közelgő esemény ?szigorúan védekező jellegét? hangsúlyozta. Másodsorban kitűzte a Kaukázus 2020 fő célkitűzéseit ?az orosz fegyveres erők harci készültségének értékelése a dél-nyugati szárnyon? és a ?terrorizmusellenes akciók ennek megoldások tesztelését?.
A gyakorlat legfontosabb elemei
Úgy gondolom, hogy a Kaukázus 2020 hadgyakorlat kapcsán öt kiemelten fontos aspektust és tényt lehet elkülöníteni, melyek a következők:
A haditengerészet különleges szerepe. Az augusztus 3?31-i Ocean Shield 2020 haditengerészeti gyakorlattól eltérően a haditengerészetnek nem volt döntő szerepe a Kaukázus 2020 során, de ennek ellenére jelentőségét nem szabad leértékelni. A Fekete-tengeri flotta, több mint 20 hajójával vett részt első sorban megelőző terrorizmusellenes feladatokban. Mindez magában foglalta a fegyverek és felszerelések, nemzetközi terroristákhoz történő eljuttatására irányuló kísérleteket a Krasznodarszk határterületen.
Az olyan komplex rakéta- és légvédelmi rendszerek, mint az S-400, a Buk-M2 és a Pantsir-S tömeges alkalmazásának fontossága. Ezt a következtetést elsősorban az Ashuluk tesztterén végzett gyakorlatok alapján állapították meg. Fontos kiemelni, hogy a szárazföldi platformokon kívül, a tengeren is végeztek műveleteket a Moszkva névre keresztelt cirkálóval, a Visnyij Volochek és Orekhovo-Zuyevo korvettekkel, valamint négy rakétahajóval.
A precíziós légicsapások fontossága, melyek alapvetően a Fekete-tengeri flotta erőin alapulnak. Ezt igazolandó egy Kilo osztályú, főként tengerhajózási és tengeralattjáró-ellenes műveletekre szánt dízel-elektromos tengeralattjáró, elindított egy Kalibr cirkálórakétát, amely 185 kilométeres távolságban megsemmisített egy parti célt. Hasonlóképpen a Bal és a Bastion rakétarendszereket használták az ?ellenséges? erők elleni csapásokra a gyakorlat során.
A gyakorlatból levonható megállapítások
Úgy gondolom, hogy a Kaukázus 2020 hadgyakorlat kapcsán három fő konklúzió állapítható meg. Az első, hogy az esemény ? diplomáciai szempontból ? alapvetően megosztotta a nemzetközi közösség véleményét. Egyrészt Oroszországnak sikerült igen impozáns erők összefogását véghez vinni, amely magában foglalta ? mindenki legnagyobb meglepetésére, tekintettel az ország ?állandó semlegességére? ? Türkmenisztánt.
Ezt Ashgabat növekvő megértéseként értelmezték, miszerint Moszkvával fenntartott kapcsolatai komoly javulást igényelnek, hiszen az Oroszországgal fenntartott kapcsolat lehetne a kiút a társadalom és a gazdaság fenntarthatatlan állapotából, melyben jelenleg az ország a folyamatos gazdasági válság következtében van. Ugyanakkor Szerbia részvételének elutasítását a vezető orosz katonai szakértők aggasztó jelként tartották számon implicit módon arra utalva, hogy Oroszország helyzete a Balkánon romlik, és az Egyesült Államok túllépheti Moszkvát ebben a stratégiai régióban.
Másodsorban, a gyakorlatok utolsó szakasza, amelynek csúcspontja az ?ellenséges? erők veresége volt, világosan megmutatta, mely Oroszországokat tekinti szövetségeseinek a katonai-politikai területen: Kína, Fehéroroszország és Örményország.
Végül a hivatalos kijelentéssel ellentétben, amely szerint a gyakorlat ?szigorúan védekező? jellegű volt, inkább ellentámadó műveletek kiképzésének tekinthető. Ez egyértelműen megmutatkozott az utolsó szakaszban, amikor ?a védelem ellentámadásos műveletekké alakult át?, ami a koalíciós erők ellentámadását eredményezte.
Erődemonstráció, szövetségi rendszer erősítése és stabilizáció
Véleményem szerint a Kaukázus 2020 hadgyakorlatot hiba lenne csupán az ország bizonyos területének katonai képességeit ellenőrző gyakorlatként értelmezni. Ismerve Oroszország expanzív külpolitikai hozzáállását, a gyakorlat kitűzött célrendszere három szóval fémjelezhető a legjobban: erődemonstráció, szövetségi rendszer, stabilizáció.
Napjaink konzisztensen változó biztonsági környezetben az Oroszországi Föderációnak számos területen van szüksége az erődemonstrációra. A média elmondásai szerint az egységek védelmi taktikákat, hadszíntéri irányítást és bekerítést fognak gyakorolni. Véleményem szerint azonban a gyakorlatot részben az Amerikai Egyesült Államok nagyhatalmiságának és Kína gazdasági, katonai és már egyre erősebb politikai pozíciójának ellensúlyozására rendezték meg. Hiszen a Kaukázus 2020 hatóköre széles: éles lőgyakorlatokat tartottak a harckocsik és a tüzérség bevonásával, ejtőernyős ugrásokat végeztek, tesztelték a legújabb drón technológiákat, valamint a Fekete-tengeren és a Kaszpi-tengeren is sor került manőverekre.
Ezek alapján elmondható, hogy a hadgyakorlat méretei és a haderőnemek széles spektrumára való kiterjedése bizonyítja Oroszország igyekezetét a fegyveres képességének bemutatására. amelyet akár a Déli katonai körzet dél-nyugati határán fekvő Ukrajna is közvetett üzenetként értelmezhet. Hiszen a nagyszabású gyakorlatra főként Oroszország déli katonai körzetében kerül sor, amely az oroszok által elfoglalt Krímtől nyugaton, a Kaszpi-tengerig terjed, és középen az ingatag Észak-Kaukázusig terjed. Az említett elképzelést igazolja az ukrán államfő a médiának tett nyilatkozta is, miszerint az orosz hadgyakorlat kérdését megvizsgálta és megvitatta a hadseregparancsnokkal, a vezérkari főnökség és a Védelmi Minisztérium képviselőivel. Továbbá ennek nevében azt hangoztatta: ?Készen állunk erre a kérdésre, semmitől nem félünk, teljesen fel vagyunk készülve?. Véleményem szerint Ukrajna felkészültsége megalapozott, ismerve az orosz expanzív külpolitikai törekvéseket és a Krím-félsziget 2014-es annektálásának tényét.
Ezen kívül a Kaukázus vagy oroszul a Kavkaz 2020 gyakorlat ténye riasztóan hathat Azerbajdzsán számára is. Hiszen a hadgyakorlat egy része Oroszország határain kívülre került ? Örményországba ? számos nemzet csapatainak bevonásával. Így mintegy 1500 orosz és örmény katona gyakorolt együtt az Azerbajdzsán határtól nem messze fekvő területeken.
A szeptemberben eszkalálódó Hegyi-Karabah konfliktus és a Moszkva-Baku kapcsolatok közelmúltbeli felszínessége nyomán egy ilyen katonai gyakorlat felhívja magára Azerbajdzsán figyelmét.
A hadgyakorlat egyúttal arra is lehetőséget biztosított az Oroszországi Föderáció számára, hogy felvonultassa a nemzetközi közösség előtt milyen széleskörű szövetségi rendszerrel rendelkezik. Például Irán, mint potenciális atomhatalom, illetve Kína, a világ egyik legnagyobb gazdasági befolyással rendelkező országa. Emellett képes volt megerősíteni a szövetségi rendszeren belül fennálló politikai-katonai kapcsolatokat. Úgy gondolom, hogy ennek reményében akarta Oroszország bevonni többek között Indiát, Azerbajdzsánt, Iránt, Szíriát, Törökországot, Mongóliát, további öt közép-ázsiai államot, valamint két de facto államot (Abházia és Dél-Oszétia). Ezzel a lépéssel -amely jóval meghaladta a gyakorlatok hivatalosan deklarált célkitűzéseit? és így erősítse saját imázsát, mint erős geopolitikai közvetítő az eurázsiai régióban. Így kimondható, hogy a gyakorlatok kezdeti vagy rejtett, illetve valós orosz céljai egyesítették a katonai és a geopolitikai célkitűzéseket.
Konklúzió
Összefoglalva tehát kimondható, hogy a Déli katonai körzet képes ellátni Oroszország dél-nyugati részének védelmét. Mi több ezen területen összpontosul az orosz hadsereg legmagasabb harcértékű csapatainak jó része, hiszen egy stratégiailag fontos és egyben instabil régióról van szó. Nem csak a Kaszpi-tengerhez fekszik közel, hanem számos olyan területhez is, amelyeket Oroszország az elmúlt években ? a nemzetközi közösséget erősen megosztó módon ? csatolt országához vagy vonzáskörzetéhez.
Ezzel a lépéssel Vlagyimir Putyin elnök nemcsak megerősítette saját belpolitikai pozícióját, hiszen egy nemrégiben ?bővített? régiót stabilizált, egyúttal Oroszország szövetségi rendszerén belüli vezető pozícióját is, mert mindezt az orosz állam széleskörű szövetségi rendszerének segítségével tette. Ezzel pedig képes volt a politikai, katonai és gazdasági kapcsolatait, továbbá biztosította geopolitikai pozícióját a területen, mindemellett erőt is demonstrált az Amerikai Egyesült Államok és Kína mellett, olyan aktuális szemben álló országoknak, mint Azerbajdzsán vagy Ukrajna.
Címlapkép: Vlagyimir Putyin orosz elnök (középen), Szergej Sojgu védelmi miniszter (jobbra) és Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke (balra) a Kavkaz-2020 fedőnevű nemzetközi hadgyakorlatra érkezik az Oroszország Asztraháni területén lévő Kapusztyin Jar gyakorlóterén 2020. szeptember 25-én. (Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Mihail Klimentyev)
A Nílus folyó vizén siklik egy vitorlás a délutáni napsütésben Kairó közelében 2017. szeptember 14-én. (Forrás: MTI/EPA/Mohamed Hoszam)
A vízbiztonság fenntartása a XXI. században a nemzetközi közössége globális érdeke. A víz amellett, hogy az emberi élet egyik alapfeltétele, stratégiai nyersanyag is. Mindezek ellenére, a globális vízhiány problémaköre jelenkorunk egyik legégetőbb kihívása, amely a prognózisok szerint nem hogy javulni, hanem csak súlyosbodni fog az idő előrehaladtával. A vízforrások kérdése így az államok közötti viták fókuszában vannak, s már most olyan, hatalmas vitákat generálnak, amelyekre a nemzetközi jog nem tud megoldással szolgálni. Mindez megkérdőjelezi az ilyesfajta viták békés megoldásának lehetőségét. Hasonlóan van ez az észak-afrikai Nílus folyó esetében is, amely körüli vitáknak az egyik legforróbb pontját az Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát (Grand Ethiopian Renaissance Dam, a továbbiakban: GERD) építése, valamint víztározóinak feltöltése jelenti. A duzzasztógát építése ugyanis egy olyan kihívás, amely alapvetően egy olyan területet érint, amelynek jelenleg is számos aggasztó tendenciával kell számolnia, amelyet a duzzasztógát csak fokoz, továbbá nincs a helyzetre pontos szabályozó sem. A téma rendkívüli mértékben releváns, hiszen a jövőben számos, hasonló konfliktussal kell számolni, amelyek a vízszűkösség mértékének növekedésével várhatóan sokkal intenzívebbek is lesznek.
A Nílus
A Nílus talán az emberiség egyik legmeghatározóbb folyója, ugyanis az emberi civilizáció bölcsőjének számító Egyiptomot gyakran emlegetik úgy, mint a Nílus ajándékát. Mindez tény, hiszen Egyiptom élete valóban a Nílustól függ még napjainkban is. Azonban a Nílus nem csupán ezért meghatározó. A világ egyik leghosszabb folyójaként is számon tartja a közvélemény, amely címért az Amazonasszal verseng. Hossza 6650 kilométer, s a világon egyedülálló, dél-észak irányultságú a folyása. Mindemellett, tizenegy afrikai államot éltet vízével: Tanzánia, Uganda, Ruanda, Burundi, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Kenya, Etiópia, Eritrea, Dél-Szudán, a Szudáni Köztársaság és Egyiptom területén is kanyarog a Nílus. Vízgyűjtő területe 3 millió 400 ezer km2, ez Európa területének harmadát jelenti, tehát meglehetősen nagy kiterjedésű a folyó. Mindezt támasztja alá, hogy öt éghajlaton is keresztülér: a sivatagi éghajlattól a trópusiig. Vízhozama átlagosan 2830 m?/s, amely nem számít olyan magas értéknek, azonban a terület tulajdonképpen csak sivatagból áll, így a Nílusnak nagy szerepe van a lakosság, az ipar és a mezőgazdaság vízellátásában. Összehasonlításképpen. az Amazonas vízhozama 209 ezer m?/s, míg a Dunáé 6500 m?/s. A Nílus eredetét tekintve nincs egységesen kialakított tudományos álláspont, számos kutató szerint legtávolibb forrása Közép-Afrikában található, legtávolabbi forrása Ruandában ered.
A Nílus két fő mellékfolyója a Fehér-Nílus, illetve a Kék-Nílus. A két folyó a szudáni Kartúm városánál folyik össze, s válik eggyé a Nílussá, hogy folytassa útját Egyiptomba. A Fehér-Nílus a Viktória-tóból ered, s azért nevezik fehérnek, mivel színe világosabb a benne található agyag hordaléknak köszönhetően. A Fehér-Nílus a lomhább folyó, azonban hosszabb is, mint a Kék-Nílus. 3700 km hosszú, s vízhozama 878 m?/s, mindezek ellenére a Fehér-Nílus tekintendő a főfolyónak. A Kék-Nílus a gyorsabb, amit egyrészt az okoz, hogy az Etióp-felföldről ered, tehát folyása alatt lejtse nagy, s mindezek okán területén számos duzzasztógát és vízerőmű található. A Kék-Nílus az etióp Tana-tóból ered, 1800 méterrel a tengerszint felett, s azért nevezik kéknek, mert az agyagnál sötétebb színű iszapot szállítja az Etióp-felföldről. Az 1460 km hosszú Kék-Nílus vízhozama körülbelül 5663 m?/s, így ez a mellékfolyó a Nílus vízhozamának fő forrása, amely csapadékosabb időben a Nílus összes vízhozamának akár 80 százalékát is kiteheti.
A Nílus hasznosítása rendkívül széles körű, s számos ágazat működésének mozgatórugója a folyó. A Nílust például szállításra is használják, s igen könnyűvé teszi a szállítást, emellett turisztikai célú hajózásra is tökéletesen hasznosítható a folyó, elsősorban Egyiptom területén. A lakosságot is ellátja, például a háztartásokat vízzel, illetve számos halászfalu található a folyó mentén. A lakosság táplálásához nem csupán a halászaton keresztül, hanem a térségben nagy hagyományokkal bíró öntözéses földműveléssel is hozzájárul. Továbbá, a folyó mentén számos duzzasztógát és vízerőmű épül, amely nagy mennyiségű villamos-energiát termel. Vizét emellett nem pusztán a lakosság és a mezőgazdaság, hanem az ipar is hasznosítja.
A Nílus-völgy sajátosságai
A Nílus-völgyében tehát tizenegy ország helyezkedik el több, mint 250 millió fő népességgel, de az országok teljes népességét vizsgálva ez a szám 450 millió főre is rúghat egyes becslések szerint. Mindez tehát rendkívüli terhet ró a folyóra, amely különösképpen igaz Egyiptom esetében, amely ország népességének 97-99 százaléka közvetlenül a folyó völgyébe koncentrálódik, amelyet a következő ábra szemléltet:
A Nílus völgyének népességmegoszlása. (Forrás: Reddit)
Mindezen terhek a jövőben csak növekedni fognak, mivel az előrejelzések szerint a vizsgált régió lakossága robbanásszerűen fog növekedni a következő években. Mindez fokozottan igaz a városi lakosság arányára is: 2050-re a városi népesség százaléka várhatóan meghaladja az összlakosság 50 százalékát a tizenegy Nílus-medencei parti állam közül négyben. Hét országban a városi népesség a teljes népesség több, mint 40 százalékát teszi majd ki. Mindezek által az urbanizációs ráta növekszik. Ez pedig megnöveli a jobb vízellátás, szennyvízelvezetés, áram, kommunikáció és egyéb szolgáltatások iránti igényeket, amelyek más, jelentős vízforrás híján mind a Nílus fokozottabb igénybevételét fogják jelenteni. Az urbanizáció várhatóan növeli a természeti erőforrásokra és a környezetre nehezedő nyomást, fennáll a veszélye a vízkészletek fokozott szennyezésének is, amely jelen időnkben is súlyos, mivel metállal, kemikáliákkal és mikroműanyaggal szennyezett a folyó.
A népesedési mutatók előrejelzései, illetve a fokozódó szennyeződés azért is veszélyes, mert Nílus országai jelen korunkban is vízhiánnyal vagy vízszűkösséggel birkóznak meg, amelyet a globális felmelegedés hatásai csak tovább fognak rontani. Emellett, a globális éghajlatváltozás okozta tengerszint növekedés szintén Egyiptomot sújtja, amelynek leglakottabb területét, s ?élelmiszerkosarát? a Nílus-deltát pusztítja. A Nílust, illetve annak országait tehát számos veszély fenyegeti, amelyet nem tudnak kellőképpen kezelni, s a következőkben bemutatott gátépítések is rontják a helyzetet. Emellett, a folyó vize nincs kellőképpen szabályozva, növelve a fegyveres konfliktusoknak kitörését a térségben.
A Nílussal kapcsolatos nemzetközi szerződések
A Nílus geopolitikai jelentőségét mi sem támasztja alá jobban, hogy már a XIX. század óta számos szerződést kötöttek a folyóból való részesedés vonatkozásában, így az 1929-es Nílus Egyezmény, az 1959-es Egyiptom-Szudán Bilaterális Egyezmény, az 1993-as Kairói Együttműködés Keretrendszere, az 1999-es Nílus-völgyi Kezdeményezés, illetve a 2015-ös Alapelvekről Szóló Nyilatkozat.
A Nílus Egyezményt 1929. május 9-én kötötte meg Nagy-Britannia, illetve Egyiptom. Az Egyezmény számos jogosultságot adott az észak-afrikai országnak a Nílust illetően. Elsősorban, a vízhozam elosztása tekintetében Egyiptom 48 milliárd köbméterre volt jogosult, míg Szudán 4 milliárd köbméterre évente. Mindez jelentős különbséget jelentett a két ország között. Egyiptom pozícióját tovább erősítette a folyón a vétójog, amelyet szintén ezen Egyezmény utalt hatáskörébe, s birtokában minden olyan beruházást megvétózhatott a Nílus felső részén, mely érinti vízhozamát. Mindez azt is jelentette, hogy például Szudánnak minden öntözéssel kapcsolatos projektjét Egyiptomnak jóvá kellett hagynia, továbbá Egyiptom hatáskörébe használati jogot utalt a Viktória-tó, illetve a Nílus környékén található egyéb vízképződmények tekintetében.
Az 1959-ben, Szudán és Egyiptom között köttetett Egyiptom-Szudán Bilaterális Egyezmény ugyan már felülvizsgálta az 1929-es Nílus Egyezményt, azonban jelentősen új rendelkezéseket nem hozott. Mindössze a két ország között a vízmegosztás arányát módosította: Egyiptom vízhozamát 48 milliárd köbméterről 55,5 milliárd köbméterre, Szudánét pedig 4 milliárd köbméterről 18,5 milliárd köbméterre emelte. Emellett az egyezmény előírta, hogy az átlagos vízhozam növekedése esetén, a megnövekedett hozamot egyenlő arányban kell megosztani a két alvízi részes állam, Egyiptom és Szudán között. Szembeötlő, hogy a két egyezmény, sem az 1929-es, sem az 1959-es nem említ más részes államot. Ugyan ekkora a mai tizenegy Nílus-völgyi államok nagy része nem volt még független, azonban Etiópia, ahonnan a Nílus vízének nagy része származik már független volt, mindezek ellenére sem szerepelt a szerződésekben, amely nagy hiányosság volt már ekkoriban is.
A következő, nagyobb megállapodásra majd négy évtizedet kellett várni, ekkor azonban az afrikai államok függetlenné váltak, s Etiópia szerepe is egyre jelentősebbé vált, valamint ekkora datálható az afrikai egységmozgalmak kibontakozása is, így Egyiptom számára elkerülhetetlenné vált, hogy megállapodjon Etiópiával a Nílus vize tekintetében. A két afrikai állam 1993-ban dolgozta ki a Kairói Együttműködési Keretrendszert. Mindennek keretében, megállapodtak arról, hogy a Nílus hasznosításának kérdéskörét a későbbiekben mélyreható részletességében kell kidolgozni a nemzetközi jog elvei alapján. Ami ennél is lényegesebb, hogy rendelkezett a Keretrendszer arról, hogy mind a két fél elhatárolódik bármely olyan tevékenység folytatásától, amely érezhetően sértené a másik fél érdekeit. Mindezen rendelkezés a mai gátépítésekkor rendkívül jelentős, mivel a GERD megépítése nagyrészt sérti Egyiptom érdekeit. Problémás továbbá, hogy még 1993-ban is csupán három Nílus-völgyi ország állapodott meg a Nílussal kapcsolatban, s a többi hét továbbra sem tagja ekkor a különböző kezdeményezéseknek.
A leginkább széleskörű egyezmény 1999-ben lépett életbe, ugyanis az összes Nílus-parti állam részese a Nílus-völgyi Kezdeményezésnek Eritreán kívül. A Kezdeményezés célja, hogy kooperatív formában hozzájáruljon a Nílus és országai fejlődéséhez, s hogy mindez jelentős társadalmi-gazdasági előnyökkel járjon. Célja továbbá, hogy elősegítse a regionális békét és biztonságot, valamint egy olyan intézményi mechanizmust, olyan közös jövőképet és olyan politikai iránymutatásokat biztosítson, amelyek létrehozzák az együttműködés alapszintű kereteit. Azonban, Etiópia és Egyiptom vitáját vizsgálva, megállapítható, hogy az entebbei székhelyű Kezdeményezés nem érte el fő célkitűzését. A Kezdeményezés keretében, 2010-ben hasonló célkitűzésekkel kötötték meg az Együttműködési keretmegállapodást az igazságos vízelosztás és vízbiztonság fokozása érdekében, emellett tartalmazza a Nílus-medence más államai számára okozott jelentős károk megelőzésének elvét is. Mindezek ellenére sem írta alá a két alvízi ország, Egyiptom és Szudán sem.
A helyzet további szabályozása érdekében, 2015-ben Szudán, Egyiptom és Etiópia megkötött egy újabb egyezményt a Nílus vize kapcsán, az Alapelvekről Szóló Nyilatkozatot, amely elsősorban a Nagy Etióp Reneszánsz Gát beruházás miatt köttetett meg. A Nyilatkozat rendelkezik a károk megtérítéséről, továbbá egy konfliktuskezelési mechanizmus felállításáról, illetve arról, hogy elsőbbséget kell biztosítani az alvízi országoknak a gát által termelt villamos energia tekintetében.
Megállapítható tehát, hogy a Nílus tekintetében számos szerződés született az elmúlt évszázad során, azonban egyik megállapodás sem rendelkezik egyértelműen a Nílus vizének felhasználása kapcsán, sem a Nílussal kapcsolatos beruházások tekintetében sem. A következőkben a gátak építésének problematikáját mutatom be, mivel azok jelentős károkat okoznak, így az alvízi országok rendszerint tiltakoznak ezen gátak megépítése ellen, s általában a számukra leginkább kedvező szerződéssel példálóznak az előzőekben bemutatottak közül. A szerződések szabályozatlansága tehát számos vitát generál, s így megfontolandó a jövőben egy átfogó és széles körű nemzetközi szabályozás létrehozása, a következőkben bemutatott, ?forró helyzetek? elkerülése érdekében.
Gátak a Níluson
A Nílus tehát igencsak jelentős a térség országai számára, mivel számos állam tekintetében megállapítható, hogy gazdasága, akár csak népessége szorosan függ a folyótól, emellett a Nílus vizét és annak országai számos olyan regionális és/vagy globális kihívás éri, amelyre mielőbbi válaszlépések lennének szükségesek, hogy elkerülje a völgy a lehetséges katasztrófát, amelyet az előzőekben bemutatott folyamatok okozhatnak. A térség országai azonban elsősorban nem a kihívások megválaszolására fókuszálnak, hanem a gátépítésekre a Níluson, amely destruktív hatással van mind a folyóra, mind az országok közötti kapcsolatokra. A Nílus tehát e tekintetben is kihívást jelent, mivel az előzőekben bemutatott szerződések jó táptalajul szolgálnak a Nílus-völgy országainak különböző vitás helyzeteihez, mivel nem tartalmaznak olyan rendelkezéseket, amelyek a jelenkori helyzethez igazíthatóak lennének, s így számos ország sajátosan értelmezi ezeket, elsősorban a gátépítések vonatkozásában. A gátépítések azonban nem csupán az országok kapcsolataira nézve terhesek, hanem magára az ökoszisztémára, s a környezetre is. Mindezek ellenére, számos gát található a Níluson, s jó néhány megépítése van még tervben. A jelenlegi gátakat a Níluson az alábbi ábra szemlélteti:
Gátak a Níluson. (Forrás: Neszmélyi György Iván: A Nílus vízhozamának megosztása ? regionális együttműködés vagy konfliktus?, Tér és Társadalom, 28. évfolyam, 1. szám, 2014.)
Az ábra jól szemlélteti, hogy számos ország szeretné kihasználni a Nílus vizét a gátak jelentette előnyökkel. A duzzasztógátaknak ugyanis számos pozitív következményük van az építő ország számára. Elsősorban, a vízenergia olcsó, környezetbarát és fenntartható energiaforrás, s számos esetben akár energiaexportra is képessé válik az adott ország. Emellett, a különféle, gátak által létrehozott víztározók víz-erőforrást jelenthetnek olyan területek számára, amelyek nem rendelkeznek vízforrásokhoz való hozzáféréssel, így biztosítva a folyamatos öntözést a mezőgazdaság számára, illetve a lakosság és az ipar vízzel való ellátást. A gátak továbbá szabályozzák a folyók vízhozamát, így védnek az árvizektől is, illetve biztonságosabbá teszik a hajózást. A gátaknak ezzel számban rendkívül káros környezeti hatásai is vannak, amelynek következtében teljesen átalakítják az ökoszisztémát. A folyó szállította hordalék csökken, s így a Nílus-delta építését nem teszi lehetővé, valamint a folyó által szállított hordalék számos olyan anyaggal rendelkezi, amely a területeket termékennyé teszi, így a különböző földekre a gátépítés által nem jutnak el ezek a pozitív hatású hordalékok, lejjebb rontva a talaj minőségét, amelynek a szikesedés és különböző élőlények eltűnése is következményei lehetnek. Emellett, a duzzasztógátak a halállomány csökkenéséhez is hozzájárulnak, amely a Nílus esetében igen veszélyes, mivel a folyó mentén számos halászfalu található. A duzzasztógátaknak klimatizációs hatásai is lehetnek, mivel a megnövelt vízfelület miatt erősebb a párologtató hatása, így a duzzasztógát lokálisan képes növelni a légkör vízgőztartalmát, ami üvegházhatású tulajdonságot mutat. Emellett, a lassú, vagy épp álló víz iszapjában keletkezett többlet metántermelés is problémás, mivel a globális felmelegedést okozó üvegházhatású gátak egyike. A duzzasztógátak építése emellett csökkenti a folyók vízhozamát, s drasztikus mértékben csökkentheti az alvízi országok vízből való részesedésének mértekét, amely a Nílus, s Egyiptom tekintetében hatványozottan igaz. Emellett, olyan etikai és morális kérdéseket is felvetnek a duzzasztógátak építései, hogy a termelt energiából a lakosság részesedik-e, ami meghozza a szükséges áldozatokat például a halállomány és termőterületek csökkenése által, vagy messzi területek, esetleg a gazdaság? Mindezen problémák mellett, az olyan kihívások, mint a történelmi, régészeti, geológiai vagy topográfiai kincsek eltűnése (pl. Asszuáni-gát) már csupán járulékos veszteségnek tűnhetnek.
Összefoglalván, a gátak építése, s ezáltal a vízenergiát hasznosító erőművek építése számos előnnyel, azonban ugyanannyi hátránnyal is járnak. Mindez a Nagy Etióp Reneszánsz Gát építésére hatványozottan igaz, mivel az előnyök Etiópiában, míg a hátrányok az így is a Nílus vizére nagy mértékben támaszkodó, s egyre nagyobb vízhiánnyal küzdő Egyiptomban fognak érvényesülni. Ez hatalmas konfliktust generál a két ország között, s az előbbiekben bemutatott szerződések egyike sem dönti határozottan egy oldalra a mérleg nyelvét. Mindezt fokozza, hogy a konfliktusban részt vesz Szudán is, emellett olyan nagyhatalmak is, mint az Amerikai Egyesült Államok, Kína vagy Oroszország.
A Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát
A gátépítés és vízerőmű létesítésének problémakörét leginkább Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát vagy Nagy Etióp Újjászületés Duzzasztógát megépítése szemlélteti a térségben, ugyanis hatalmas port kavart a régió államai között. A Gát építését 2011-ben kezdték meg több, mint 5 milliárd amerikai dollár értékben, tehát már az összegből megállapítható, hogy a Duzzasztógát építése megaberuházás. A Duzzasztógát az előbbiekben is ismertetett negatív következményekkel járna, amelynek legnagyobb károsultja Egyiptom lenne.
Az észak-afrikai köztársaság már az építés kezdetétől hevesen tiltakozott, s a két ország kapcsolata meglehetősen terheltté vált az elmúlt évtizedben, gyakran a fegyveres konfliktus kitörésének határvonalára sodródva. Például, 2013-ban Mohammed Morsi, Egyiptom korábbi elnöke kijelentette, hogy ?minden lehetőség nyitva áll” az ország vízellátását fenyegető, a GERD által okozott bármilyen veszély kezelésére, mindezzel kilátásba helyezve a fegyveres konfliktus lehetőségét is. Morsi ugyan elutasította a fegyveres erők bevonását a konfliktusba, azonban mondatai meglehetősen ezt sugallják, mivel több ízben kifejezte, hogy nem engedi, hogy veszélybe kerüljön Egyiptom vízellátása. Emellett, egy egyiptomi TV véletlenül levetített egy kormányülésről egy olyan felvételt, amelyen az egyik politikus a fegyveres akció lehetőségét ajánlja Etiópia ellen. A két ország viszonya viszonylagosan nyugodtabb talajra került El-Sziszi hatalomra lépésével, s több két- vagy többoldalú egyeztetést is folytattak az afrikai országok a GERD vonatkozásában, azonban mindez csak a felszínen és nyíltan volt így. A háttérben ugyanis Egyiptom tovább igyekezett gyengíteni Etiópia pozícióját, s számos esetről tudomást is szerzett a nemzetközi közösség, például igyekezett szorosabbra fűzni kapcsolatait Eritreával, de számos súlyosabb vád is felmerült az észak-afrikai köztársasággal kapcsolatban, például, hogy Dél-Szudánba, az etióp határhoz közel katonai támaszpontot kezdett el építeni. 2020-ban például az egyiptomi kibertámadás érte az etióp kormányzati weboldalakat. A konfliktusnak tehát meglehetősen forró pontjai is vannak, a következőkben a gát megépítésével kapcsolatos egyiptomi és etióp (ellen)érdekeket tekintem át.
A Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát, ahogy elnevezése is mutatja Etiópiát igyekszik újjáéleszteni. A gát építése egy hatalmas beruházása az afrikai országnak, ugyanis ez a gát a tizedik legnagyobb a világon, s a kontinensen az első, míg víztározójának területe Kairó méretének többszöröse. Az afrikai országban ugyanis hatalmas mértékű a szegénység, s az infrastrukturális helyzete is meglehetősen szegényes. A GERD egyfajta lehetőséget kínál a szegénység mértékének csökkentésére, illetve a fejlődés útjára való lépésre. Az etióp vízierő-termelés ugyanis 6145 GWh fog évente nőni, ami szintén növeli a Nílus keleti részének energiatermelését is 33 százalékkal. A Duzzasztógát víztározóinak feltöltése után Etiópia nettó haszonélvező lesz, az éves energiatermelés átlagosan 300 százalékos növekedésével, tehát energiaexportra is képes lesz, tovább növelve gazdaságát. Mindez tehát az ország fejlődése szempontjából kulcsfontosságú, hiszen az etióp emberek 55 százaléka jelenleg nem fér az elektromos áramhoz.
A Duzzasztógát megépítése azonban Szudánra és Egyiptomra destruktív következményekkel jár. Szudán ugyan még tud kamatozni a gátépítésből azáltal, hogy a területén gyakori árvizeket csökkenti a Duzzasztógát, azonban a vízhiánnyal küzdő Egyiptomra nézve a gátépítés visszafordíthatatlan károkat okoz, mivel csökken vízhozama, amelyre az egész ország támaszkodik, s így sem elegendő, emellett a csökkenő vízhozam visszaveti Kairó vízenergia termelését is. Emellett, a csökkenő hordalék hozzájárul az egyiptomi termőföldek további szikesedéséhez, illetve a Nílus-deltát sem építi tovább, amely a globális éghajlatváltozás következményeként a Földközi-tenger növekedő tengerszintje miatt így is nagy veszélyben van. A GERD emellett Egyiptom energiaellátásra is negatív hatással lehet, egyrészt csökkenti a vízhozamot, amelyek a vízerőművek teljesítményének növekedésével járhatnak, akár az Asszuáni gát működését megnehezítve. A Duzzasztógát megépítése azonban az egyiptomi kísérletek ellenére sem hiúsult meg, s 2020 júliusára megépült. A Duzzasztógát hatalmas víztározójának feltöltésének menete azonban még kérdéses. Jelenleg a Duzzasztógát feltöltésének menete okozza a legnagyobb vitákat, mivel Egyiptomra meglehetősen más hatással van ha a víztározót 3 vagy 21 év alatt töltik fel. A következő ábra a potenciális forgatókönyveket mutatja be, s a termőterületek, illetve vízhozam százalékos csökkenését mutatja a víztározó feltöltésének ideje függvényében:
A víztározó megtöltésének ideje
Mezőgazdasági terület
Vízhozam
21 év
2,5 %
5 %
10 év
18 %
14 %
7 év
30 %
22 %
5 év
50 %
37 %
3 év
67 %
50 %
1. táblázat – A GERD víztározó megtöltésének ideje, s annak következményei (saját szerkesztés, az Al Jazeera prognózisai alapján)
Összegezvén, a Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógátnak számos pozitív, de ugyanannyi negatív következménye is van, s a nagy kérdés már nem a gát és vízerőmű megépítésének ténye, hanem annak víztározójának feltöltésének ideje. Véleményem szerint, Etiópiának figyelembe kellene venni az alvízi országokat, hogy nekik sem okozzon rövid távú, visszafordíthatatlan károkat, s így a víztározónak legoptimálisabb, 21 év alatti feltöltési idejét kellene választania, hogy mind a további konfliktusokat, mind az esetleges humanitárius katasztrófát megelőzze.
Konklúzió
A Nílussal kapcsolatban tehát számos, égető problémával kell szembesülnie nem csupán a medence lakóinak, hanem a környező régiókban élőknek is, mivel ha a Nílus kimerül, az esetben az itt élő, s folyton növekedő embertömeg várhatóan meg fog indulni a jobb megélhetés reményében. Hogy mindezt megelőzzük, fontos lenne nem csupán a Nílus-völgyét érő kihívásokra válaszokat adni, hanem minden vízforrás tekintetében menteni a menthetőt, s mihamarabbi akcióterveket, végrehajtható megoldási javaslatokat kidolgozni. Mivel a jövőben a vízhiány mértékének növekedésével kell számolni, ezen kihívások tovább fognak mélyülni, s egyre hevesebb és egyre intenzívebb válaszlépésekkel kell majd számolni. Különös tekintettel a vízhozam országok közötti megosztásának és a folyón létesítendő építmények szabályozásának tekintetében, amely nem csak a Nílus vonatkozásában, hanem globálisan igaz, mivel számos más folyó estében találkozhatunk ilyen problémákkal (pl. Kína gátépítései a Mekongon).
Címlapkép: A Nílus folyó vizén siklik egy vitorlás a délutáni napsütésben Kairó közelében 2017. szeptember 14-én. (Forrás: MTI/EPA/Mohamed Hoszam)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-2-II-NKE-65 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ
Cookie-k elfogadása
Cookie beállítások
Süti box beállítások
Süti box beállítások
Adatvédelmi beállítások
Döntse el, hogy mely cookie-kat kívánja engedélyezni. Bármikor megváltoztathatja ezeket a beállításokat. Ezek a változtatások korlátozhatják az oldal elérhetőségét, használatát. További információkért a cookie-k törléséről látogasson el böngészőjének a Segítség oldalára.
A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat
Ez a honlap használja:
Emlékezni arra, melyik süti csoportot fogadta el
Ez a weboldal nem használja:
Bejelentkezési adatok megjegyzése
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Ez a weboldal nem használja:
Bejelentkezési adatok megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Ez a weboldal nem használja:
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Ez a weboldal nem használja:
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
