Kezdőlap Blog Oldal 33

Észak-Macedónia ? veszélyben az uniós csatlakozás?

0
Várhelyi Olivért, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagját (jobbra) fogadja Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök Szkopjéban 2020. október 7-én.(Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Észak-Macedónia pozitívan nézhetett 2020 őszének elébe: október 6-án az Európai Bizottság közzétette az integrációs előrehaladást értékelő éves jelentéseit, emellett közzétették egy, a Nyugat-Balkán államaira specializált Gazdasági és Beruházási Terv tartalmát is. Továbbá Észak-Macedónia bizton számíthatott arra, hogy az év végéig sikerül megtartani az első kormányközi konferenciát az Európai Unióval, azaz sikerül elkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat ? Bulgária elutasító álláspontja miatt azonban mindez máig nem valósulhatott meg. Ezen írás célja röviden, de átfogóan felvázolni a macedón-bolgár konfliktus fő mozgatórugóit.

A macedón-bolgár ellentétek történelmi gyökerei

A mai Észak-Macedónia területe a történelem folyamán számos alkalommal kapcsolódott Bulgáriához, illetve a bolgár identitáshoz. A Balkán-félszigetre betelepülő bolgár szláv törzsek Macedónia területén is megjelentek, letelepedtek, habár a terület csak a IX. század első felében vált a bolgár állam részévé ? ezzel, főként a kereszténység felvétele után, a macedón területek lakói is a bolgár fejlődési pályára léptek. A bolgár állam uralma a területen azonban nem volt tartós: a XI-XIII. század között több ízben is bizánci, majd szerb fennhatóság alá tartozott a terület, az 1390-es évekre pedig ? Bulgáriával egyetemben ? oszmán fennhatóság alá került. A bolgár függetlenségi mozgalom 1870-re ért el egy jelentős eredményt: megalakult a gyakorlatilag független vallási központ, a Bolgár Exarchátus, amely jelentős szerepet játszott a bolgár nemzettudat terjesztésében ? Macedóniában is. Az 1877-78-as orosz-török háborút követően, az orosz érdekeket szolgáló san stefanói békeszerződéssel hozták létre Nagy-Bulgáriát, amely magába foglalta a mai Macedónia teljes területét. Néhány hónappal később azonban, a nagyhatalmak berlini konferenciáján Nagy-Bulgáriát szétdarabolták: létrehoztak két bolgár kisállamot (melyek 1885-ben egyesültek), Macedónia területe pedig az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt maradt. Ezzel a bolgárok és a macedóniai lakosok (akkoriban őket is bolgároknak nevezték) más-más fejlődési pályán kezdtek el haladni. A XX. század háborúi során Bulgária számára végig elsődleges fontosságú volt Macedónia visszaszerzése ? ennek elveszítése számukra igen fájó pont. Párhuzamot szokás vonni a bolgár és a magyar történelemben bekövetkezett nagy területveszteségek között ? tudományos igényesség nélkül mondhatjuk, hogy Nagy-Bulgária szétdarabolása a bolgárok ?Trianonja?. Mindenesetre sem a Balkán-háborúk során, sem a két világháborúban nem sikerült visszaszerezni a területet ? köszönhetően annak, hogy Bulgária mindkét világégés során a vesztesek oldalán harcolt.

A macedón identitás kialakulása és az ezt vitató bolgár álláspont

A mai Észak-Macedónia területén élő szláv népcsoport nemzeti fejlődése a többi balkáni néphez képest jelentős késéssel indult meg. Az évszázadokon át tartó oszmán uralom természetesen nem segítette elő a nemzetté válás folyamatát, ráadásul a környező, jóval előrehaladottabb nemzeti fejlődést átélt népek ? bolgárok, görögök, szerbek ? a XIX. századtól gyakorlatilag versenyt futottak egymással azért, hogy a macedóniai szlávokat a saját etnikumukhoz tartozónak ismertessék el. Természetesen az itt élőknek a bolgárokkal volt/van a legszorosabb kapcsolatuk, történelmi, kulturális és nyelvi téren is ? a XIX. században a lakosság többsége valóban bolgár identitással rendelkezett. 1878 után ezért is támogatta Bulgária jelentősen az oszmán uralom alatt maradt Macedóniában a függetlenségi mozgalmakat (például a Belső Macedón Forradalmi Szervezetet, rövidítve: VMRO), remélve a terület mielőbbi visszaszerzését ? ebben az időszakban azonban már kialakulóban volt egy különálló, macedón identitás, illetve a bolgár öntudaton belül egy erős regionalista felfogás is. Az önálló macedón nemzet elismertetését külső szereplők is szorgalmazták, elsősorban a cári Oroszország és Szerbia ? feltehetően Oroszország a szerbek a bolgárok gyengítésére irányuló tevékenységét akarta ezzel támogatni. A Macedón Irodalmi Társaság Szentpéterváron működött ? egyik jeles képviselője, Krste Misirkov fektette le a különálló, sztenderdizált macedón nyelv alapjait 1903-ban. A két világháború között, mikor Macedónia a délszláv állam keretei között semmifajta autonómiával nem rendelkezett, fokozódtak a bolgár identitás kigyomlálására irányuló törekvések ? erőszakos szerbesítés által. Az 1930-as évektől azonban a nemzetközi kommunista mozgalomban egyre inkább teret nyert az önálló macedón nemzet gondolata ? ezt a nézetet osztották a jugoszláv kommunisták is. Így, miután a második világháború végén Tito kommunista partizánjai megszerezték a hatalmat, 1944-45-ben sor került a nyelv kodifikálására és hivatalossá tételére Misirkov munkája alapján (a sztenderd bolgár nyelvtől legtávolabbi, nyugati-bolgár nyelvjárást vették alapul), továbbá létrehozták az autonóm Macedón Népköztársaságot Jugoszlávián belül. Ennek megfelelően továbbra is üldözték a bulgarofil érzelműeket, akik közül nagy számban menekültek Bulgáriába. Az új hatalom megszilárdulásával megkezdődött Macedóniában a felülről vezérelt identitásépítés folyamata: létrehozták a macedón nyelv tudományos hátterét (szótárak, nyelvtani szabálykönyvek), illetve jelentős lépések történtek az önálló macedón történelem megalkotására is.

A Bulgáriával folytatott viták középpontjában éppen a nyelv és a történelem körüli problémák állnak ? a bolgárok főleg a történelmi személyek és helyszínek, illetve a kulturális örökség ?kisajátítását? sérelmezik, emellett nem ismerik el az 1945 előtti önálló macedón nyelv létét ? egyesek szerint a macedónok által beszélt nyelv ma sem tekinthető különálló nyelvnek. Ennek megfelelően a macedón nemzet voltát is kétségbe vonják ? nem is ismerik el nemzeti kisebbségként a területükön élő macedónokat (akik főként a macedón-bolgár határ mentén, a pirini körzetben élnek). Érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy a második világháborút követő években igen szívélyes volt a viszony Bulgária és Jugoszlávia között: terítéken volt egy jugoszláv-bolgár államszövetség megalakítása és a pirini körzet a jugoszláviai macedón tagköztársasághoz való csatolása is, emellett a Georgi Dimitrov vezette kommunista bolgár vezetés elismerte a macedón nyelv és identitás létét. A szovjet-jugoszláv viszony rohamos elmérgesedése azonban véget vetett a baráti viszonynak: a szovjet irányvonalat követve a bolgár állam ? és pártvezetés az 1950-es évektől kezdve radikálisan szembefordult a korábbi politikával, és határozottan elutasította a macedón nyelv és nemzet elismerését. A bolgár-jugoszláv viták végigkísérték az egész hidegháború időszakát ? azonban a rendszerváltozást követően sem szűnt meg a probléma, annak ellenére, hogy Bulgária volt az első állam, amely elismerte az önálló Macedón Köztársaságot 1992-ben, emellett a még kezdeti fázisban lévő euroatlanti integráció terén is szorosan együttműködött a két ország. 1999-ben egy közös deklaráció keretében igyekeztek rendezni a bilaterális kapcsolatokat ? azonban, amennyiben ennek tartalma maradéktalanul meg is valósult volna, akkor sem oldotta volna meg végleg az identitás és nyelv körül kialakult évtizedes vitákat. A 2000-es évek végétől Bulgária, a NATO és az EU teljes jogú tagjaként, határozottabban kezdte el képviselni érdekeit ? 2012-től több ízben vétózta meg Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak elkezdését, Görögországgal együtt. Bulgária különös hangsúlyt fektetett egy kétoldalú, jószomszédsági szerződés aláírásra, amely által közös bizottságot állítottak volna fel a történelmi és kulturális különbözőségek megtárgyalására. Erre végül több évig tartó huzavona után, 2017-ben került sor. Emellett Bulgária sérelmezte a macedón közéletben tapasztalható bolgárellenes hangulatot, továbbá a két állam közötti közlekedési infrastruktúra fejlesztésére való macedón hajlandóság hiányát.

A jószomszédsági szerződés és az azt követő fejlemények

Mint az előző bekezdésben említésre került, Macedónia és Bulgária 2017. augusztus 1-jén írta alá a barátsági, jószomszédi és együttműködési szerződést. Az egyezményben a felek elismerik a két ország közös történelmének valódiságát, ugyanakkor fenntartják a jogot az egymástól eltérő vélemények, nézőpontok formálására. A szerződés aláírásakor a felek a lépést történelminek nevezték, és igen sokat vártak tőle. Ezt az is jelzi, hogy augusztus 1-jét választották az aláírás időpontjának, ugyanis egy nappal később ünnepli mindkét ország az 1903-as, törökellenes ún. Ilinden-felkelés évfordulóját ? többek között e felkelés vezéralakja, Goce Delcsev személye is a történelmi viták kereszttüzében áll. A közös történelmet vizsgáló kétoldalú bizottság ugyan megkezdte munkáját, azonban az igen eltérő álláspontok miatt máig nem fejezte be működését. Az utóbbi időben bolgár részről több keményebb hangvételű nyilatkozat is napvilágot látott, például Krasimir Karakachanov védelmi miniszter egy rádióinterjúban elmondta, hogy a hadsereg bevetésével eltávolítana minden szobrot és műemléket Szkopjéből, hiszen azok egy hamis történelmet szimbolizálnak. Mindkét oldalon problémát jelent a túlzott nacionalista hozzáállás, amely nem segíti elő a megegyezést, inkább újabb frontokat nyit a vitában.

Az egyezmény fontos hozadéka volt ugyanakkor, hogy Bulgária elméletileg támogatja nyugati szomszédját az euroatlanti integrációban, és nem gördít további akadályokat Macedónia NATO- és EU-tagsága elé. Észak-Macedónia NATO-tagsága így sem bolgár, sem görög részről nem ütközött már ellenállásba. 2020 márciusának végén, mikor az Európai Tanács végül megadta a ?zöld utat? az Észak-Macedóniával való csatlakozási tárgyalások megkezdésére, a jelenlegi patthelyzet közeli állapot nem volt előrelátható, tekintve, hogy a bolgár kormány is támogatta a döntést. Azonban miután az Európai Bizottság júliusra kidolgozta az előzetes tárgyalási kereteket, Bulgária belengette a vétót, ugyanis értelmezése szerint az észak-macedóniai nemzetépítési folyamatban továbbra is semmibe veszik a közös történelmet, illetve a közös etnikai és nyelvi gyökereket. 2020 novemberében, az EU Általános Ügyek Tanácsában Bulgária be is váltotta fenyegetését, így Észak-Macedóniával máig nem indultak meg a csatlakozási tárgyalások. 2020 második felében az EU Tanácsának elnökségét betöltő Németország erőteljesen próbálta a megegyezés felé terelni a feleket ? nem mellesleg azért is, hogy az Angela Merkel kezdeményezésére 2014-ben elindított Berlini Folyamat – amely a nyugat-balkáni államok integrációjának elsőszámú koordinációs mechanizmusa lett – ne rekedjen meg. Az intenzív és folyamatos macedón-bolgár egyeztetések ellenére sem közeledtek azonban érdemben az álláspontok.

2021 első felében, a portugál elnökség alatt vélhetően nem várható áttörés a csatlakozási tárgyalások elkezdésének ügyében ? egyrészt, Portugáliának sokkal kevesebb érdeke fűződik a nyugat-balkáni régióhoz, illetve kevesebb nyomásgyakorlási eszközt tud felvonultatni, másrészt pedig a jelenlegi prioritások egyértelműen a koronavírus elleni védekezésen és a vakcina beszerzésén vannak.

 

Címlapfotó: Várhelyi Olivért, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagját (jobbra) fogadja Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök Szkopjéban 2020. október 7-én. (Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

 

Felhasznált források:

ADAMCZYK, Artur ? KARADZOSKI, Mladen (2014): Macedonia and Her Difficult Neighbours on the Path to the EU. Yearbook of Polish European Studies, 17/2014. 223. Forrás: https://www.ce.uw.edu.pl/pliki/pw/17-2014_karadzoski.pdf (2021.01.12.)

ARDAY Lajos (2002): Reformok és kudarcok. Jugoszlávia utolsó évtizedei és ami utána következett. Budapest, Books in Print Bt. 185-186.

DEMETER Gábor (2007): Kisállami törekvések és nagyhatalmi érdekek a Balkán-háborúk idején (1912-1913). Budapest, Hungarovox Kiadó. 178., 219-220., 303., 307.,317-321., 383

KLEIN András (2014): Bolgár szempontok az aktuális bolgár-macedón vitában. Külügyi Szemle, 2014. ősz.   44-46.  Forrás: https://kki.hu/assets/upload/Klein.pdf (2021.01.09.)

NIEDERHAUSER Emil (1999): A két Balkán-háború és előzményei. In: KRAUSZ Tamás szerk.: A Balkán-háborúk és a nagyhatalmak ? Rigómezőtől Koszovóig. Budapest, Napvilág Kiadó. 18-19.

MAZOWER, Mark (2004): A Balkán. Budapest, Európa Könyvkiadó.140-143.

PAVLOV, Plamen ? JANEV, Jordan (2005): A bolgárok rövid története (A kezdetektől napjainkig). Budapest, Cédrus Alapítvány ? Napkút Kiadó. 17-39., 55-58.

PRÉVÉLAKIS, George (2007): A Balkán. Kultúra és geopolitika. Kozármisleny, Imedias Kiadó. 168-169.

A francia laicizmus modern válsága

0
A Charlie Hebdo szatirikus magazin egyik karikatúráját vetítik egy ház falára az öt nappal korábban megölt Samuel Paty történelemtanár emlékére Montpellierben 2020. október 21-én. Október 16-án egy 17 éves csecsen fiú késsel megölt, majd lefejezte a történelemtanárt Párizs északnyugati elővárosa, Conflans-Saint-Honorine egyik utcáján. A tettest a rendőrök agyonlőtték. Korábban a tanár az óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak, amikor a szólásszabadság felelősségéről beszélt.(Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

Október 16-án Párizs külkerületén, Conflans-Sainte-Honorine városában fényes nappal Abdullah Anzorov 18 éves csecsen származású menekült brutálisan megölt, majd lefejezett egy középiskolai tanárt. Tettét vallási megfontolásból tette, mivel az áldozat, Alexander Paty tanóráján Mohamed-karikatúrákat mutatott be a véleményszabadság szemléltetése céljából. A próféta ábrázolása az iszlám tanítások szerint tilos a bálványimádat elkerülése végett. Öt évvel ezelőtt, 2015. január 7-én két fegyveres férfi vérfürdőt rendezett a közismerten vallásellenes és az iszlámot gyakran kifigurázó Charlie Hebdo hetilap szerkesztőségében, mely egyben egy párizsi támadássorozat első állomása volt. A fegyveresek magukat Mohamed próféta védelmezőjeként nevezték meg, és az ő személyét ért sértések miatt, bosszúvágyból öltek. Emmanuel Macron megemlékezési beszédében kiállt a karikatúrák védelmében,          mivel azok szerinte elválaszthatatlanok a véleménynyilvánítás szabadságától, amit azonban a muszlim világban tiltakozásokkal fogadtak. Ennek az írásnak célja az események fényében röviden bemutatni Franciaország sajátos szekularizmus-koncepciójának létrejöttét, illetve a muszlim kisebbség helyzetét és vallási harcát a francia törvényhozással, így jobban megérthetjük a mostani események mögött húzódó társadalmi törésvonalakat is.

La?cité: a francia szekularizmus sajátos formája

A Harmadik Köztársaság idején, a katolikus egyházzal való több évszázados ellentétet követően a republikanizmus eszmerendszere szellemében döntöttek az egyházi- és államügyek rendezéséről. Az 1905-ben elfogadott törvény az állam és egyház elválasztásáról lett a francia szekularizmus sarokköve, melynek legfőbb céljai a véleményszabadság és szabad vallásgyakorlás megerősítése volt az 1789-es Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata szellemében, illetve a vallási közösségek szabályozása, különös tekintettel az oktatás terén. Kimondta többek közt az egyházak és felekezetek közti egyenlőséget, szabályozta a vallási közösségek létrehozását, működésüket és finanszírozási lehetőségeiket. Ezen rendelkezések alapján is kaphatott teret a francia jogalkotásban a vallások kritikus véleményezése, amíg az nem sérti azok híveinek alapvető emberi jogait. A francia laicizmus azonban többet jelent annál, mint az állam semlegessége az egyházi ügyek iránt: a társadalom integráló eszmerendszere is, mely összefogja a Köztársaság polgárait. A ?la?cité? később bekerült a francia alkotmányba is, mint a Köztársaság egyik alkotmányos alapelve: ?Franciaország oszthatatlan, laicista, demokratikus és szociális köztársaság?.

Bevándorlás a huszadik századi Franciaországban

A második világháború után Franciaországnak munkaerőre volt szüksége gazdasága felfuttatásához. Eleinte nagy számban érkeztek a környező országokból, mint Spanyolország, Portugália és Olaszország, az általános európai életszínvonal növekedésével azonban a gyarmatbirodalom akkori és egykori országaiból, különösen az észak-afrikai Maghreb régióból érkezők tették ki a bevándorlók többségét, akik gyakran az egész családjukkal települtek be. Az immigránsokat a nagyvárosok rossz lakhatási körülményekkel rendelkező peremterületein (banlieues) helyezték el, ahol vallási és nemzetiségi közösségek jöttek létre.

1975-re az összlakosság 7,4%-a bevándorló volt (megközelítőleg 3,89 millió fő). Az első olajválság okozta gazdasági recesszió és munkanélküliség következtében elsőként a betelepült munkavállalókat bocsátották el, ami tovább mélyítette a társadalmi ellentéteket, és fokozta az iszlamofób nézetek terjedését. Világossá vált, hogy az az asszimilációs politika, ami egy egységes, köztársasági eszméken alapuló nemzeti identitás kialakítását szorgalmazta, most kudarcra volt ítélve, ettől fogva a francia kormány szigorított a bevándorlási szabályokon. A legsúlyosabb korlátozásokat az 1993-ban Charles Pasqua belügyminiszter által előterjesztett ún. Pasqua-törvények tartalmazták, bár ezekből valamennyit a következő, szocialista kormány visszavont, vagy kedvezően módosított. Egy 2016-os felmérés szerint a francia lakosság 8.8%-a (megközelítőleg 5,720,000 ember) vallotta magát muszlimnak, és ez a szám azóta csak nőtt. Ez az is jelenti, hogy jelenleg Nyugat-Európában Franciaország területén él a muszlimok legnagyobb része.

A laicizmus és az iszlám konfliktusai

A francia állam egyik leghosszabb és legemlékezetesebb ügye az iszlámmal az ún. fátyol-vita (l’affaire du voile) volt. 1989-ben három muszlim diáklányt kitiltottak középiskolájukból, amiért nem voltak hajlandóak levenni a hidzsábjukat. Lionel Jospin akkori oktatásügyi miniszter határozata alapján több mint tíz évig az iskolák egyéni döntése volt a hidzsáb és egyéb vallási jelképek viselésének szabályozása. Jaques Chirac elnök előterjesztésére 2004-ben törvénybe iktatták a muszlim fejkendők és más feltűnő vallási jelképek viselésének megtiltását az általános- és középiskolákban, majd 2010-ben a burka, nikáb és más arcot elfedő ruházat hordását is közterületen. Az indokok mindkét esetben a közbiztonság védelme és a vallási szélsőség elleni fellépések voltak a szekularizmus jegyében. Az intézkedésekre válaszul a muszlimok , hasonlóan, mint az elmúlt fél évben. Fellángoltak a laicizmus eszméjének iszlámellenes és politikai haszonszerzésre való felhasználása körüli viták, a francia lakosság nagy része azonban kedvezően fogadta őket: sokan a vallási elnyomás alóli felszabadulást látták bennük.

A tanárgyilkosságra adott reakciók és ellenreakciók

Samuel Paty halálát országszerte megemlékezések kísérték, Emmanuel Macron francia elnök beszédében Paty-t a köztársasági értékrend megtestesítőjének nevezte, és elítélte az iszlám radikalizmust. Kijelentette egyúttal, hogy továbbra sem lesznek korlátok közé szorítva a vallási karikatúrák, mivel azok a véleményszabadság részei. Néhány nappal a gyilkosság után a francia hatóságok bezárattak egy mecsetet, és több iszlám vallási szervezetet feloszlattak, mivel azok iszlamista retorikát terjesztettek. Macron már a terrorcselekményt megelőzően is felszólalt a Charlie Hebdo-ügy vádlottjai tárgyalásának apropóján az iszlám szeparatizmus ellen, és egy olyan törvényjavaslat benyújtását helyezte kilátásba, ami többek közt nagyobb állami befolyást tenne lehetővé az imámok alkalmazásának feltételei és a vallási szervezetek bevételei fölött.

Macron iszlámkritikus kijelentéseire válaszul több arab országban tüntetést szerveztek, és a francia áruk bojkottjára szólították fel az embereket, Recep Tayyip Erdogan török államfő pedig beszédében mentális kezelésre szorulónak nevezte őt. A franciaországi muszlim közösségből többen aggodalmukról számoltak be a terrortámadások utáni előítéletek fellángolása miatt, köztük Otman Aissaoui nicei imám és Abdallah Zekri, a Muszlim Hit Francia Tanácsa testület tisztviselője is felszólaltak a stigmatizálás ellen.

Köztársasági értékrendre szabott vallás?

A Harmadik Köztársaság alatt létrehozott szekuláris eszmerendszer óta az ország vallási és kulturális összetétele megváltozott: egy évszázad során egy szinte kizárólag keresztény és európai társadalomból multikulturális, vallásukban változatos közösségek születtek. A francia törvényhozás eddig szigorúan ragaszkodott az 1905-ös törvény értékeinek megtartásához, azonban azt még nem tudhatjuk, az októberi terrortámadás milyen társadalmi változásokat fog elindítani. Emmanuel Macron mindenesetre világossá tette álláspontját, miszerint az iszlám jelenleg globálisan válságos időkön megy keresztül, és személyes célja a szeparatizmus elleni harc, valamint egy ?felvilágosult iszlám? felépítése Franciaországon belül, amely kompatibilis a köztársaság eszmerendszerével. Két évvel ezelőtt Christophe Castaner akkori belügyminiszter is hasonlóan nyilatkozott a Le Pointe hetilapnak: a francia állam és társadalom közös összefogásával egy külső befolyásoktól mentes, radikális eszméket nélkülöző iszlám kialakítását jelölte meg célként.

 

Címlapfotó: A Charlie Hebdo szatirikus magazin egyik karikatúráját vetítik egy ház falára az öt nappal korábban megölt Samuel Paty történelemtanár emlékére Montpellierben 2020. október 21-én. Október 16-án egy 17 éves csecsen fiú késsel megölt, majd lefejezte a történelemtanárt Párizs északnyugati elővárosa, Conflans-Saint-Honorine egyik utcáján. A tettest a rendőrök agyonlőtték. Korábban a tanár az óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak, amikor a szólásszabadság felelősségéről beszélt. (Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

MENA 02 ? MENA térség hírfigyelő, 2020. november-december

0
A marokkói amerikai nagykövetség által közreadott képen megérkezik az El Al izraeli légitársaság Tel-Avivból indult, első közvetlen járata fedélzetén Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével és közel-keleti főtanácsadójával, valamint a zsidó állam nemzetbiztonsági tanácsának vezetőjével, Meir Ben-Sabbattal és az amerikai-izraeli békedelegációval a marokkói főváros repülőterére 2020. december 22-én.(Forrás: MTI/EPA/Marokkói amerikai nagykövetség)

Észak-Afrika

Algéria

Egy új vezér

Abdelmalek Droukdel júniusi megölését követően, az Észak-Afrikai al-Kaida (AQIM) új vezetőt választott az algériai származású, Abu Obaida Yusuf al-Annabi személyében, aki eddig a szervezet egyik tanácsában és a médiájuk irányításában töltöttbe vezető szerepet. 2015-ben került fel, az Amerika által számontartott nemzetközi terroristák listájára.

Az algériai csoport, amelynek tagja volt 2011-ben esküdött hűséget az al-Kaidának és azóta részt vettek több, a Száhelben végrehajtott terrortámadásban. Többek között a 2016-os Burkina Fasoban elkövetett hotel elleni támadásban, ahol 30, főleg nyugati származású személy halt meg. Korábban, mint azt pozíciói is jól mutatják al-Annabi inkább egy háttérszereplőként teljesített jól, nem pedig gyakorlatias, műveleti helyzetekben.

Abu Obaida Yusuf al-Annabi egy propagandaképen. (Forrás: Wikipedia)

Egyiptom

Emberjogi aktivistákat vádolnak terrorizmussal

Emberjogi aktivisták és az egykori elnökjelölt is a 28 ember között van, akiket egy egyiptomi bíróság felvett az állam által terroristának tekintett személyek listájára. Abdelmoneim Aboul Fotouh, aki 2012-ben pályázott az elnöki posztra, és Alaa Abdel Fattah, baloldali aktivista, aki évek óta tartózkodik háziőrizetbe, a Kairói Büntetőbíróság által megnevezett a legkiemelkedőbb két személy a listára kerültek közül. Aboul Fotouh-t 2018-ban a legutóbbi elnökválasztás előtt tartóztatták le, és korábban szerepelt már a terrorista listán. A 69 éves férfi majdnem két éve előzetes letartóztatásban van, terrorista csoport vezetésének és finanszírozásának vádjával.

A Szíszi kormány 2015-ben kezdte el használni a terrorista listát, és azóta előszeretettel alkalmazza a politikai ellenfeleivel szemben (Muszlim Testvériséggel elsősorban). Noha a megnevezettek között vannak terroristák és fegyveresek, a listára került emberek túlnyomó többsége békés aktivista, politikus és emberi jogi ügyvéd, vagy egyszerűen csak velük kapcsolatban álló ember.

Abdelmoneim Aboul Fotouh egy 2011-es választási plakáton. (Forrás: Facebook/ ??? ?????? ??? ??????)

Helikopter-szerencsétlenség a Sínai-félszigeten

Az Egyesült Államok hadserege azonosította azt az öt amerikai katonát, akiket Egyiptomban helikopter-balesetben meghaltak. Az incidens egy békefenntartó misszió során következett be az érintettek a Multinational Force and Observers (MFO) kötelékében szolgáltak, amely nemzetközi misszió feladata  megfigyelni és felügyelni az izraeli-egyiptomi békeszerződésben foglaltak betartását.

Mike Pompeo külügyminiszter nyilatkozatában elmondta, hogy a helikopter szerencsétlenségben egy francia és egy cseh katona is életét vesztette. A cseh védelmi minisztérium megerősítette az információt, továbbá a balesetet okaként technikai hibát említettek.

Hárman a Sínia-félszigeten elhunyt öt amerikai katonai közül. (Forrás: Facebook/ WFLA News Channel 8)

Szudánba látogatott az egyiptomi elnök

Első egyiptomi elnökként Dél-Szudánba látogatott Abd el-Fattáh esz-Szíszi. Nyilatkozatában kifejtette, hogy Salva Kiir elnökkel megvitatták a regionális biztonságot érintő problémákat és a Nílus vizének felhasználását, ami szerinte a reményt és nemzeti fejlődést kell jelentenie mindkét ország számára. Érdekes módon Szíszi nem említette a kérdés középpontjában álló országot, Etiópiát.

Kairó korábban Etiópia gátprojektjét egzisztenciális fenyegetésként jellemezte Egyiptom számára, amely vízellátásának döntő részében a Nílusra támaszkodik.

Esz-Szíszi (jobbra) és al-Burhan egy korábbi találkozó alkalmával. (Forrás: Facebook/ Farhan Jimale)

Líbia
Tömegsírok Líbiában

A 2014 óta zajló második líbiai polgárháborút lezáró tárgyalások kezdődtek meg augusztusban, amit egy szerződésbe foglalt fegyverszünet, és a közös kormányzat kialakításáról szóló tárgyalássorozat követett. A fegyverszüneti megállapodás egyik fontos eleme volt a helyi milíciák beazonosítása és felszámolása, vagy esetleges beolvasztása a majdani közös haderőbe. A konfliktus során mindkét felet támogatták ilyen formában működő csoportok. A milíciákat kiemelten kezeli a szerződés, mivel sok esetben ezek opportunista jelleggel jönnek létre. Sokszor a velük szövetséges hatalom se tudja kontrol alatt tartani őket.

Január közepén a Fáiz asz-Szarrádzs vezette, nemzetközileg elismert kormány (Government of National Accord ? GNA) elfoglalta Tarhúna városát, ahol tömegsírokat fedeztek fel, amelyek 15 testet tartalmaztak, olykor teljes családokat. A GNA azonnal nyomozást indított az ügyben és az elkövetkező hónapokban további, 230 testet exhumáltak a városban és annak környékén. A nyomozás során a gyanú végül a helyi Mohamed al-Káni-ra, és az általa vezetett al-Kánijat milíciára terelődött, akik a megszállás alatt felügyelték a területet. A Káni család Halifa Haftár tábornok csapatait (Libyan National Army ? LNA) támogatta a harcok során. Az ENSZ líbiai missziójának (UNSMIL) és emberi jogi szervezetek jelentései alapján is ez a csoport tehető felelőssé az elkövetett atrocitásokért.

Az Egyesült Államok és Németország a teljes családra és a milícia tagjaira vonatkozó beutazási tilalmat, és a külföldi vagyonuk befagyasztását javasolta az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsának. Ezt azonban, a szintén Haftárt támogató Oroszország megvétózta arra hivatkozva, hogy még nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a bűnösség megállapítására, de Moszkva nem zárkózott el a kezdeményezés későbbi támogatásától. Az USA azonban sikeresen kijátszotta a vétót, a 2012-ben elfogadott Magnitsky határozattal, amelynek 2016-ban-a Kongresszus döntése nyomán-globálissá vált hatálya lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy az emberi jogokat megsértő egyéneket és országokat kereskedelmi szankciókkal súlytsa, valamint zárolja az elérhető számláikat.

A török félhold árnyéka Líbia felett

Hulusi Akar török védelmi miniszter látogatást tett Tripoliban, ahol reagált Haftár tábornok azon kijelentésére miszerint addig nem lehet béke Líbiában, amíg a gyarmatosítókat el nem űzik. Utalva ezzel arra, hogy Törökország Miszráta kikötőjében és az al-Watiya légi bázison kíván állomásoztatni csapatokat. A miniszter bármilyen agresszív lépésre elsöprő megtorlást ígért. A nyáron a török katonai támogatásnak köszönhetően, az ENSZ által is elismert GNA-nek sikerült feloldani a 14 hónapja tartó ostromgyűrűt Tripoli körül és visszakényszerítenie Haftár által vezetett Líbiai Nemzeti Hadsereget Szirt városáig.

Szarrádzs (balra) és Erdogan egy korábbi találkozó alkalmával. (Forrás: Facebook/ Anadolu Agency)

Marokkó

Egy hanyagolt konfliktus

November 13-án egy újabb befagyott konfliktus olvadt fel. 1000 Marokkói katona lépett be az ENSZ által ellenőrzött Guerguerat ütköző zónába. Az ezen keresztül vezető fontos kereskedelmi utat, október 21 óta tartott blokád alatt a Nyugat-Szaharai térség autonómiája céljából szerveződő Polisario Front, amely a szomszédos Algéria támogatását élvezi. A bevonuló marokkói erők sikeresen biztosították a területet, azonban erre válaszként a Polisario felmondta az 1991-ben megkötött tűzszünetet. A lázadó erők Szaharai Demokratikus Arab Köztársaság területéről indítottak támadásokat, a 2700 km hosszú homokfal mentén, ami elválasztja egymástól a Marokkó és a Polisario által uralt területeket. A Polisario önkéntesek toborzásába kezdett, és bár marokkói közlések szerint az ellenük indított támadások sikertelenek voltak a harcok továbbra is folynak alacsony intenzitással. A konfliktus fellángolását kiváltó okként a Polisario azt az utat nevezte meg, amely összeköti Marokkót és Mauritániát mivel megépítése szerintük sértette a 91?-es egyezményt. A kép ennél kissé árnyaltabb. A ENSZ missziója (MINURSO), ami 1997-ben népszavazást igyekezett lebonyolítani megbukott, ugyanis Marokkó nem volt megelégedve a szavazásra jogosultak körével. Az ezt követő nemzetközileg indított kezdeményezések is, sorra az egyes felek elutasításával találkoztak. Marokkó a Nyugat-Szahara legértékesebb területei tartja felügyelete alatt, ahol jelentős foszfát lelőhely található és amely régió hozzáférést biztosít az Atlanti óceán halászható vizeihez. Horst Kohler a régióba delegált ENSZ követ lassan egy éves lemondása óta, a nemzetközi szervezet nem nevezett ki utódot. Így a Polisario és a függetlenedést támogató szaharai őshonos nép jogosan érezheti azt, hogy nemzetközileg az ügye elvesztette a támogatást, így az erőszakhoz nyúlva próbálják ügyüket sikerre vinni. Ezzel párhuzamosan az ENSZ szerepe és befolyása az eseményekre erodálódik, így az eszkalálódás veszélye megnő a külső kontrol hiányában.

Nyugat-szaharai zászló és ENSZ-helikopter valahol a sivatagban, melyet magának követel Marokkó. (Forrás: Facebook/ World Politics Review)

Megújuló izraeli-marokkói kapcsolatok

2020 december 13-én Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Marokkó, idén harmadik országként rendezni kívánja kapcsolatait Izrael álammal és a diplomáciai valamint kereskedelmi kapcsolatok kiépítése felé kíván elmozdulni, a 2000-ben kezdődött második intifáda mozgalom kapcsán befagyott nyilvános dialógus terén. Bár a két ország kapcsolata koránt sem volt ellenségesnek nevezhető annyira, mint a korábban Izrael felé nyitó Emírségeké. Tekintve a hírszerzés terén folytatott, egymást segítő közös tevékenységüket és Algéria mindegyikükkel szembeni ellenséges magatartását, a két nemzetben több közös van, mint bármelyik más arab ország és Izrael viszonylatában. Közel milliós azon zsidók száma Izraelben, akik marokkói gyökerekkel rendelkeznek és jelentős az izraeliták száma az észak-afrikai országban is. A zsidó közösséget a marokkói alkotmány is megemlíti, mint az ország kultúráját gazdagabbá tevő kincset. December 22-én földet érett az első kereskedelmi repülőjárat a rabati reptéren, amelynek fedélzetén utazott Meir Ben-Shabbat nemzetbiztonsági tanácsadó, az izraeli delegáció vezetője és Jared Kushner Trump elnök veje, aki a korábbi Ábrahám-egyezmény megkötésében játszott közvetítő és kezdeményező szerepet. Ugyanezen a napon született meg az együttműködési szándékról szóló egyezmény, amely a kereskedelmi és politikai kapcsolatok mellett a turisztikára is nagy hangsúlyt fektet, figyelembevéve, hogy a közös vallású lakosság között aktív kulturális viszony jöhet létre.

A közös társadalmi alapot képző zsidő közösség mellett azonban létezik egy réteg, amelynek tagjai ellenzik a két ország közeledését. A Adl Wal Ihssane csoport, akik a társadalom iszlamizációját tűzték ki célul tüntetést szerveztek, amit a helyi hatóságok sikeresen megfékeztek.

Az egyezség másik fontos eleme a Nyugat-Szahara feletti marokkói autoritás elismerése amerikai részről, ami egy hatalmas lépés a királyság régió béli tevékenységének, és a régió függetlenségéért küzdő Polisario front megítélése szempontjából.

Közel-Kelet

Irak

Választójogi reform Irakban

Irak elnöke ratifikálta az új választási törvényt, amelynek célja, hogy a függetlenek jelöltek számára nagyobb esélyt biztosítson a parlamenti helyek megszerzésére, ezzel utat nyitva a jövő évi előrehozott választásoknak. Barham Saleh elnök hangsúlyozta a szabad, tisztességes és átlátható szavazás szükségességét, amely helyreállítja az iraki nép bizalmát a választási rendszer és az állam iránt.

Az új törvény az ország 18 tartományának mindegyikét több választási körzetre szabja, és megakadályozza, hogy a pártok egységes listákon induljanak, ami a múltban segített nekik abban, hogy könnyedén elnyerjék egy adott tartomány összes mandátumát. Helyette az kapná a mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapja az adott választási körzetben.

Választási biztosok ellenőrzik a szavazatokat Irakban 2018-ban. (Forrás: Facebook/ Metin Feyzio?lu)

Amerikai csapatkivonások Irakban és Afganisztánban

A Fehér Ház 2500 katonát hoz haza az év végéig Afganisztánból és Irakból a Pentagon legrangosabb tisztségviselőinek tanácsa ellenére. A parancs értelmében az Afganisztánban állomásozó katonák létszáma 4500-ról 2500-ra az irakiaké 3000-ről 2500-ra csökken, tehát a jelenlegi mintegy kétharmadára apad az amerikai katonai jelenlét a két országban.

Nem sokkal a bejelentése után a szenátus legbefolyásosabb republikánusa, Mitch McConnell kifejezte, hogy ellenez minden változtatást az elkövetkező néhány hónapban az USA védelmi és külpolitikájában – ideértve az afganisztáni és iraki jelentős csapatkivonásokat is. McConnell az újságíróknak elmondta, hogy ?Afganisztánban és Irakban a katonai erők számának csökkentése, hiba?.

Amerikai katona Afganisztán Kandahár régiója felett. (Forrás: Facebook/ U.S. Department of Defense (DoD))

Trump kegyelmet adott négy elítélt Blackwater tagnak

Karácsony előtt kegyelmet adott Trump elnök két olyan embernek, akik korábban bűnösnek vallották magukat Robert Mueller különleges ügyész vezette orosz beavatkozás körüli nyomozás során, továbbá a Kongresszus három korrupció miatt elítélt republikánus képviselőjének. Trump kegyelmi listáján négy amerikai veterán is szerepelt, akiket iraki civilek meggyilkolása miatt ítéltek el, miközben 2007-ben a Blackwaternek dolgoztak.

Bagdadban, a Nisour téren történt mészárlás, a háború egyik legismertebb eseményévé vált az Egyesült Államokban, és mély nyomokat hagyott mindkét oldalon.

A Blackwater katonai magánvállalat zsoldosai. (Forrás: Faceboook/ Thawka Aung)

Török-iraki megállapodás a radikálisok ellen

Törökország és Irak megállapodtak abban, hogy folytatják együttműködésüket a szélsőséges szervezetek, köztük az Iszlám Állam terrorcsoport és a kurd lázadók elleni harcban – közölte Recep Tayyip Erdogan török ??elnök.

Musztafa al-Kadhimi az Ankarába látogató iraki miniszterelnökkel folytatott találkozó után, újságíróknak nyilatkozva Erdogan azt is elmondta, reméli, hogy az iraki-török ??kőolajvezetéket, amely megsérült az Iszlám Állam elleni konfliktus során, hamarosan megjavítják, és folytatódhat rajta keresztül az olajszállítás a világpiacokra.

Törökország számos határain túlnyúló földi és légi támadást hajtott végre a szomszédos Észak-Irakban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen, akik bázisokat tartanak fenn a régióban. A legutóbbi júniusi offenzíva, a Claw Tiger művelet során, hogy a török kommandósok repültek be, hogy végrehajtsák a műveleteket a PKK ellen, amely 1984 óta harcol a török ??állammal (Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekinti).

Török és iraki katonák valahol a két ország határszakaszán. (Forrás: Facebook/ Star Gazete)

Izrael

Izraeli miniszterelnök Szaúd-Arábiában (?)

Benjamin Netanyjahu izraeli miniszterelnök titokban Szaúd-Arábiába utazott Moszad kémfőnökével, Yossi Cohennel, hogy találkozzon Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceggel és Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, több izraeli sajtóorgánum szerint is. Ha igaz, akkor ez volt az első ilyen találkozó az izraeli és a szaúdi vezetők között, amelyről széles körben beszámoltak az izraeli médiában. Úgy tűnik Izrael, Szaúd-Arábia és a Trump-adminisztráció igyekszik összehangolni álláspontját Iránnal kapcsolatban, mielőtt Joe Biden megválasztott elnök hivatalba lépne. Szaúd-Arábia külügyminisztere cáfolta, hogy a találkozóra Netanyahuval sor került volna, mondván, hogy ?a jelenlévő tisztviselők egy amerikai és egy szaúdi volt?.

Szaúd-Arábia lehet a következő ország, mely békét köt Izraellel és elismeri függetlenségét? (Forrás: Facebook/ StandWithUs)

Elnapolt tárgyalások Izrael és Libanon között

Libanon és Izrael között a tengeri határ ügyében tervezett tárgyalásokat elhalasztották, és az amerikai közvetítők most külön-külön veszik fel a kapcsolatot a két féllel – közölték izraeli és libanoni tisztviselők A tárgyalásokat októberben kezdték, a delegációk az Egyesült Államok katonai bázisán gyűltek össze, hogy megpróbálják megoldani a tengeri határokkal kapcsolatos vitát, amely eddig visszatartotta az olaj- és földgázkutatást a vitatott vonal közelében. Yuval Steinitz izraeli energiaügyi miniszter szerint az amerikaiakkal megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat néhány hétre elhalasztják.

Az előkészítés Washington diplomáciájának három évbe telt, és a tárgyalások megkezdése Jeruzsálem és Bejrút közt jelentené a csúcspontot.

Szabadlábon az izraeli kém

Benjamin Netanyjahu izraeli miniszterelnök üdvözölte az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által kiadott feltételes szabadlábra helyezés korlátozásainak feloldását Jonathan Pollard, az amerikai haditengerészet volt elemzője ügyében, akit az 1980-as években ítéltek el, amiért Izraelnek kémkedett. Pollard azt nyilatkozta, hogy hamarosan Izraelbe költözik. Netanyahu közleményében elmondta, hogy évek óta dolgozott Pollard szabadon bocsátásáért. ?A miniszterelnök arra számít, hogy hamarosan találkozni fog Jonathan Pollarddal Izraelben, továbbá minden izraelivel együtt kifejezi jókívánságait neki és feleségének, Eszternek? – közölte Netanyjahu irodája.

Márciusban Izrael két év alatt a negyedik választását tartja

Izrael parlamentje feloszlatta magát, miután a Benjamin Netanyahu miniszterelnök vezette kormánykoalíció nem tudta elfogadtatni a jövő évi költségvetést. Az ország két év alatt a negyedik választását fogja tartani előreláthatólag március végén.

Netanyahunak új kihívóval kell szembenéznie a befolyásos jobboldali, Gideon Saar személyében, aki a Likud elhagyását követően megalapította saját Új Remény névre hallgató pártját. Több közvélemény-kutatás is azt sugallja, hogy Saar jelentős támogatást vonhat el Netanyahutól és a Likudtól. Mindeközben Gantz politikailag ellehetetlenült. Az általa vezetett Kék-Fehér megrendülése akkor kezdődött, amikor megkötötte a koalíciót Netanyahuval, a közös kormányzás pedig csak ráerősített erre, a közvélemény kutatók szerint ez előreláthatólag csak néhány parlamenti hely elnyerésére lesz elegendő.

A 2015-ös izraeli választás plakátjai. (Forrás: Facebook/ Reading The Pictures)

Letartóztatták Ester Horgan gyilkosát

Elfogták az a férfit, akit Esther Horgen múlt vasárnapi meggyilkolásával gyanúsítanak, a gyanúsított személy állítólag már beismerte tettét és vallomást is tett a bűncselekmény részleteiről. Az 52 éves, hatgyermekes anya, Horgen egy vasárnap délután indult futni a Reihan erdőbe a háza közelében, Tal Menashe településén, és nem tért vissza, mire férje, Benjamin értesítette a rendőrséget. Az erőszak jeleit hordozó holttestét másnap hajnalban találták meg az erdőben.

A palesztin média a gyanúsítottat egy 36 éves férfiként azonosította Turából, aki mintegy 2,5 kilométeres autóútra lakott Tal Menashe-tól. A híradások azt is tudni vélték, hogy különböző bűncselekmények miatt ült már korábban is egy izraeli börtönben.

Az Izraeli Védelmi Erők feltérképezték a gyanúsított ciszjordániai otthonát, felkészülve annak esetleges jövőbeni lebontására.

Ester Horgan. (Forrás: Facebook/ Yishai Fleisher ??? ??????)

Szíria

Bashar Asszad szíriai elnök új külügyminisztert nevezett ki, Faisal Mekdad külügyminiszter-helyettes személyében. A döntés azután született, hogy miután több mint egy évtizedig töltötte be a posztot Walid al-Moallem november 16-án, 79 éves korában elhunyt. Az elmúlt évtized Aszad ellenes felkelés és polgárháború során az ország egyik legismertebb arca volt a külvilág felé.

Elődjéhez hasonlóan Mekdad is karrierdiplomata, közeli bizalmasa Asszadnak és kemény kritikusa az ellenzéknek az elmúlt tíz év alatt. A polgárháború közel félmillió ember halálát okozta, és az ország lakosságának felét lakhelye elhagyására kényszerítette.

Írta: Hende Olivér és Kovács Ádám

Szerkesztette: Halasi Gábor

Címlapfotó: A marokkói amerikai nagykövetség által közreadott képen megérkezik az El Al izraeli légitársaság Tel-Avivból indult, első közvetlen járata fedélzetén Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével és közel-keleti főtanácsadójával, valamint a zsidó állam nemzetbiztonsági tanácsának vezetőjével, Meir Ben-Sabbattal és az amerikai-izraeli békedelegációval a marokkói főváros repülőterére 2020. december 22-én. (Forrás: MTI/EPA/Marokkói amerikai nagykövetség)

 

A líbiai energiaválság elkerülése

0
Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök a választási bizottság központi irodájához érkezik Tripoliban 2018. május 2-án. (Forrás: MTI/EPA)

A líbiai polgárháború több fordulaton is keresztülment az elmúlt időszakban. Ezen változások epicentrumában a katonai és politikai megfontolások mellett, a gazdaság és annak alapköve az olajipar áll. A kérdés nem csak belügy, hiszen a legtöbb európai energetikai vállalatnak befektetései vannak az országban. A cégek anyaországainak pedig prioritást képez Líbia stabilizálódása, így igyekeznek a lehető legnagyobb támogatást biztosítani Észak-Afrika háború szaggatta országának. Ennek egyik lehetséges útja az olajipar és a benne rejlő potenciál kiaknázása.

Az olajcsap blokádja

A líbiai konfliktus egy kevésbé ismert, de Európára is nagy hatást gyakorló összetevője a gáz-és olajkitermelés és annak exportjának kérdése. Az ország kiemelkedő mennyiségű olajkészlettel bír. Az OPEC 2019-es adatai alapján 48,363 millió hordónyi bizonyított olajtartalékkal és 1,505 milliárd köbméternyi gázzal rendelkezik, amelyek az ország gazdaságának alapját biztosítják.

Ez év január 17-én, amíg a berlini béketárgyalások zajlottak az ország jövőjéről, a Halifa Haftárt támogató törzsek és a Petroleum Facilities Guard nevű olajcég és milícia elfoglalták a főbb kikötőket és termelői létesítményeket, melyek az energiaexport motorjai voltak. A Haftár párti erők azzal indokolták a műveletet, hogy az ENSZ által elismert Nemzeti Egységkormány (GNA) arra használja a nyugati központú, ez által a Fájez esz-Szarrádzs kormány területén működő Nemzeti Olajtársaságot ( National Oil Corpotation), hogy az abból származó bevételekből török és szíriai zsoldosokat fizessen, akiket Ankara biztosít. Ezt az érvet alátámasztotta a tény, hogy Törökország egy Pentagon jelentés alapján 3700 szíriai zsoldost küldött a térségbe. A megszállók emellett pedig követelték az olajból származó haszon egyenlő elosztását is. A létesítmények őrzését hosszabb távon az oroszországi Wagner Csoport, katonai magánvállalat biztosította, akik a második líbiai polgárháború kihagyhatatlan szereplőivé váltak, mint az orosz proxy tevékenység eszközei.

A kikötők blokádjának célja a nyomásgyakorlás volt a nyugati kormányra a párhuzamos adminisztráció által. Az eredmény azonban kontraproduktívnak nevezhető, annak ellenére, hogy augusztusban több tüntetés is zajlott Tripoliban a korrupció, a romló életkörülmények és az áramkimaradások miatt. Ezek a megmozdulások azonban lezajlottak a Haftári erők központjaként számon tartott Bengáziban és Al-Marjban is szeptember elején. Az események megmutatták, hogy bár az állami intézmények megosztottan, egymással párhuzamosan működnek, a gazdasági hatások nem ismerik az ilyen megosztottságot.

Nyitás és tárgyalások

Az események súlyát felismerve szeptember 18-án Haftár bejelentette, hogy hajlandó feloldani a blokádokat az energiaipari bevételek méltányos elosztásának feltétele mellett. A bejelentést az Ahmed Matiq, a GNA miniszterelnök helyettese által vezetett tárgyalások előzték meg, ahol közös bizottságokban egyeztek meg a költségvetésről és egyéb részletekről. Bár Fájez esz-Szarrádzs nem hagyta jóvá a végső egyezséget, a Wagner csoport tagjai és más zsoldosok elkezdték elhagyni posztjaikat, és a helyzet a rendezettség felé mozdult el.

Az ország olajtermeléséért a már említett National Oil Corporation felelős, amely több leányvállalattal rendelkezik, ezek nagy része a Haftár által uralt régióban üzemel. A termelő kutak és a kikötők megszállásakor az NOC kivonta munkatársait azok biztonsága érdekében, és leállította a termelést. A cég a feloldásokat követően is leszögezte, hogy csak azon telepein hajlandó újrakezdeni a termelést és a kivitelt, amelyeket mindenfajta militáns csoport elhagyott és ezután is politikától függetlenül kívánja folytatni működését. A társaság már több kikötőt és lelőhelyet is biztonságosnak minősített és feloldotta azok vis maior helyzetét. Elindította Szeptember 22-én Zuwaytinah városában működő leányvállalatát a javuló biztonsági helyzet eredményeként. Ez hatalmas előrelépésnek tekinthető a líbiai emberek helyzetének szempontjából, ugyanis ez a telephely biztosítja az ország északi partszakaszán történő gázszállítást Bengázi felé és ez látja el a helyi erőművet, amely a környező régiónak állítja elő az elektromosságot. Emellett Hariga és Brega tengerparti városaiban is újrakezdődött a szállítás a külföldi partnereknek. A megnyíló líbiai olaj és gázpiac kapcsán találkozott Mustafa Sanalla, az NOC elnöke Oliver Owcza Németország líbiai nagykövetével, akit tájékoztatott a konszolidálódott helyzetről, és egyeztettek a jövőbeli német cégekkel történő együttműködésről. Németországon kívül Olaszországnak is fontos befektetései vannak. Földrajzi helyzetét kihasználva az olasz Eni olaj- és gázvállalat kiépítettet a Zöld Áramlat elnevezésű gázvezetékét, ennek kapacitása 8 milliárd köbméter évente. Ebből 2018-ban 4,55 milliárdot, 2019-ben pedig 5,86 milliárdot használt ki a cég.   Ezek a tények és adatok jól mutatják, hogy az európai országok nagy érdeklődést mutatnak Líbia energiahordozói iránt és a kitermelés éves szinten növekszik. Szeptember 23-án Giuseppe Bocino Olaszország líbiai nagykövete az olasz érdekek fenntartása miatt találkozott Mustafa Sanalla igazgatóval, az NOC vezetőjével. Sanalla tájékoztatta a nagykövetet az egyes leányvállalatok által vezetett kitermelő létesítmények biztonsági helyzetéről és az ott érvénybe lépetetett COVID-19-el kapcsolatos megelőző intézkedésekről. Ezek alapján látható, hogy a jelenlévő vállalatok, illetve azok székhelyéül szolgáló országok felismerték a termelés felfutásában rejlő lehetőségeket. Jövőbeli energia stratégiájukban pedig a javuló biztonsági helyzet miatt fontos szerepet szánnak majd Líbiának.

A National Oil Corporation júliusi és augusztusi jelentése alapján a blokád 10 milliárd dollárnyi veszteséget okozott az államnak a 9 hónapos periódusban. Az előző év júliusához képest 2,1 milliárd dollárról 38,2 millióra esett vissza az olaj- és gázexport bevétel. Az adatokat vizsgálva azonban optimizmusra adhat okot, hogy az augusztusi hónapban 38-ról 90 millióra emelkedett a jövedelem.

Megdermedő frontok, majd támadás

Augusztusban váratlan fordulat következett be, ugyanis a kezdeményezést megszerző, és így támadó pozícióban lévő Nemzeti Egységkormány erők megálltak az olajmezők egyik mediterrán térség felé nyíló kapujánál, Szurtnál. A megállás egyik oka a város ostromára való felkészülés volt, amelynek földrajzi elhelyezkedése mellett a másik stratégiai jelentősége az El-Dzsufra katonai légi bázis közelsége. A főbb okok azonban a nemzetközi nyomás, amely az ENSZ részéről is a békés politikai megoldást hangsúlyozta, valamint az a rizikó, amit az akkor formálódó esetleges egyiptomi intervenció hordozott magában. Abdel Fatah asz-Sziszi elnök egyeztetett a Líbia keleti felén élő törzsekkel, valamint a támogatásukat élvező keleti Képviselőházzal (House of Representatives) a beavatkozásról.

Az egységkormány háborús üzenetnek tekintette asz-Sziszi bejelentését, aki vörös vonalkánt jelölte meg Szurtot és kijelentette, hogy a város megszállása és a további előrenyomulás Egyiptom határait is fenyegetheti, így teljes körű, összhaderőnemi támogatásról biztosította a haftári erőket. A kialakult patthelyzet és gazdasági instabilitás más pályára kényszerítette a feleket, amely az augusztusban mindkét fél részéről deklarált tűzszünethez vezetett. Líbiában már több fegyverszünet született, többek között a berlini konferencia előtt is, azonban ezeket sorra megszegték. Jelenleg valami egészen másnak lehetett szemtanúja a háború sújtotta ország, ugyanis a meghirdetett tűzszünet óta, egy átfogó tárgyalási folyamat vette kezdetét a regionális országok és az ENSZ segítségével.

Tárgyalások zajlottak Egyiptomban és Marokkóban, melyek főként az alkotmányos átmenetről és a jövőbeli választások lebonyolításának részleteiről szóltak. Ezt követte az október 23-i genfi találkozó, ahol az ENSZ kezdeményezte tárgyalási folyamatok részeként létrejött 5+5 Katonai Bizottság (JMC) írta alá a tűzszüneti egyezményt, amely így már megkötő erővel is bírt a szerződéses forma által.

A felek közti egyeztetéssel párhuzamosan folytatódott a további olajlétesítmények beindítása a szeptember 29-i hurghadai egyeztetésekre alapozva, ahol a Petroleum Facilities Guards (PFC) és a JMC vállalták, hogy együttes erővel biztosítják az állandó olajkivitel fenntartását. Ezen elköteleződés egyik eredménye volt az október 11-i El-Sharara mező megnyitása, amely az országban a legnagyobbnak számít, és ahonnan elsődlegesen a Závij-i finomítót fogják ellátni olajjal, jelentette be az NOC. Ugyan ez pozitív előrelépés és kiutat jelenthet az ország jelenlegi gazdaságai helyzetéből, azonban fontos kiemelni, hogy a Sharara a blokádot megelőzően csak magában napi 300 hordónyi olajat termelt, addig mostanra ez a szám napi 40 hordóra csökkent. A helyzet akkori pillanatnyi megítélését segíti a tény, hogy az október 12-i országos termelés 335 hordó volt. Egy lendületvétele után a termelés napi 150 hordóra emelkedett, a mielőbbi profit elérés kapcsán az NOC havi 600 hordónyi kivitelt irányzott előre.

Október 23-án további lezárt kikötők Ras Lanuf és Es Sider nyíltak meg, – részben a megkötött fegyverszünet hatására, amelynek központi eleme a külföldi harcosok kivonása – melyeken keresztül az olajexport folytatódhatott. Waha és Harouge termelőegységei is újraindultak, ennek eredményeképpen országosan napi 800 000 hordónyi termeléssel számolnak a szakemberek az NOC-nél, amit négy héten belül egy millióra kívánnak növelni. Haftár ígéretéhez hűen az őt támogató törzsek és az idegen zsoldosok elhagyták az utolsó lelőhelyet is, El-Feel-t, így október 26-ra már minden egyes blokád alá vont objektum biztonságossá vált a munkálatok megkezdésére.

A megjelent jelentés alapján a szeptemberi termelésből befolyt összeg 116.9 millió dollár volt, ezzel szemben 2019-ben az ezen hóra eső jövedelmek elérték 1.7 milliárdot. A következő október havi 230.2 milliós összeg felszálló ágat mutat, persze ez is elenyésző az elmúlt év októberi 2 milliárd dolláros teljesítményének tükrében. Az enyhe növekedés annak volt köszönhető, hogy a szeptember végén megnyitott Al-Hrega és Brega kikötőkbe el tudták szállítani a termelésbe már korábban visszacsatlakozott telepekről kinyert és addig ott felhalmozott olajmennyiséget. A kijelölt napi egymillió hordó november 7-re sikeresen el is érte Líbiát, ami valóban rendkívüli teljesítmény a több hónapnyi zárlat és a helyenként még mindig instabil biztonsági helyzet miatt, a kilátások azonban nem felhőtlenek.

A költségvetés jelentős részének kiesése kölcsönök felvételére kényszerítette a cégeket, hogy a gépek és felszerelések fenntartását el tudják végezni. Mivel a legtöbb helyen hónapokig sem munkások, sem pedig karbantartó személyzet nem tartózkodott, ezért az amortizáció komollyá vált. Az így keletkezett károk kijavítására fordított pénzt sajnos a munkások béréből kellett elvenni, így az ő kifizetésük is csúszott. Az NOC attól tart, hogy a frissen elért termelést nem tudják sokáig fenntartani, és szinte lehetetlennek tűnik a blokád előtti szintre emelni azt.

A líbiai olajszektor visszatérése a nemzetközi piacra negatívan hatott annak szereplőire és a piacra magára. A koronavírus járvány miatti csökkenő kereslet okozta veszteségeket a líbiai kínálat berobbanása tovább növelte és e két hatás 3 %-kal vetette vissza az árakat.

Olajipar szerepe a stabilizációban

Az épülő líbiai államban, amelynek következő választását 2021 decemberére írták ki, nagy szükség lesz olyan intézményekre, melyek nem átpolitizáltak, és hozzájárulnak a népesség jólétének kiépítéséhez, jelen esetben munkahelyek teremtésével. Az ország adottságait vizsgálva a turizmus-, a halászat- és az energiaipar fejlesztése lehet rövidtávon a megoldás. Ebben a folyamatban nem elhanyagolható a National Oil Corporation szerepe, amely igyekszik a lehető leginkább kivonni magát a politikai folyamatokból és a szektorán belül professzionálisan ellátni feladatát, emellett pedig A Tripoli központú cég megbélyegezhető azzal, hogy inkább a GNA felé húz, ennek főként gyakorlati okai vannak.

A GNA irányába mutatott simulékonyság annak tudható be, hogy ez az ENSZ által elismert a két frakció közül és a legtöbb nyugati kapcsolattal is az egységkormány rendelkezik, valamint Törökország szövetségese, amely nagy igényt mutatnak az energiahordozókra és a gazdasági együttműködésre Líbiával. Ennek egyértelmű jele volt a 2019 végén megkötött exkluzív gazdasági zóna létrehozása a Földközi-tengeren, amely összeköti a két országot. Bár ezt a fajta elfogultságot cáfolni látszik a cég állításai mellett az a találkozó is, ahol Mustafa Sannala és az egyes Európai Uniós államok- többek között Magyarország-nagykövetei tárgyaltak.

A résztvevők kölcsönösen köszönetet mondtak egymásnak. Sannala a biztosított támogatásokért, a nagykövetek pedig a társaság kitartó munkájáért. A találkozó lényeges eleme volt, hogy az EU-s követek hangsúlyozták az NOC úttörő munkáját, melyet az átláthatóság és a jó kormányzás érdekében végzett. A cég rendszeresen publikálja adatait a bevételek és a termelés kapcsán, tájékoztatva ezzel a líbiai népet. Sanalla maga is hitet tett amellett, hogy az NOC igyekszik kimaradni a politikai csatározásokból, és megmarad egy állami szervnek, aminek működését a líbiai törvények szabályozzák.

A blokád kialakulásának egyik oka a társadalom haragja volt az egyenlőtlen elosztások kapcsán. Erre reagálva az NOC egyik közleményében kifejtette, hogy a bevételek mind a Libyan Foreign Bank-be futnak be, és azok felhasználására a társaságnak nincs ráhatása. Ezzel a lépéssel igyekeztek kivédeni minden jövőbeli támadást, és felhívni a kormány figyelmét az elkövetkező átalakítások során a jobb transzparencia kiépítésére. A társaságnak nincsen félni valója és nyugodtan kihasználhatja lehetőségeit hiszen bármilyen összetételű is lesz az új kormány, az nem ignorálhatja a gazdaság motorját képző entitást.

Vitán felül áll, hogy az olajvállalatok munkáltatói szerepe megkerülhetetlen lesz Líbia jövőjében. A globálisan is válságot megélő olajágazat azonban itt tovább mutat és a társadalom szemléletének átformálására is hatással lehet a semlegessége és a stabilitás iránti elköteleződése okán akkor is, ha ezt önös érdekekből teszi a mellékes hatása előremutató. A gazdaság ugyan a politikától soha nem lehet teljesen független, azonban ne felejtsük el, hogy a kettészakadt Líbiában ez az állítás nem a teljes kivonódást jelenti a politika determináltsága alól, hanem a két frakció közötti szembenállásból való kimaradást. Ez egyfelől jó stratégia lehet arra, hogy a majdani kormány miként ítéli meg a szervezetet. Nem utolsó sorban pedig fent kell tartania az ország vonzerejét a külföldi befektetők előtt és ehhez egy semleges viszonyulás a belpolitikai ügyekhez legjobb választás.

Kilátások

A jövő kérdései közé tartozik, hogy milyen összetételű lesz majd a Petroleum Faciliteis Guard, amely mint fegyveres szervezet a genfi tárgyalások értelmében szintén át lesz alakítva.

Az is vitákhoz vezethet, hogy a két fél területén lévő létesítményeket hogyan osztják fel, valamint vegytisztán az LNA vagy a GNA kötelékeiből áll-e majd az olajkutakat védő biztonsági erő.

 

Címlapfotó: Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök a választási bizottság központi irodájához érkezik Tripoliban 2018. május 2-án. (Forrás: MTI/EPA)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Abu Dhabi, fegyverek, buli ? az IDEX fegyverkiállításról

0
Orosz harckocsi a 2015-ös IDEX kiállításon. (Forrás: Facebook/ Military: The Art of Warfare on the Battlefield)

1993. február 14-án rendezték meg a legelső IDEX ? Nemzetközi Védelmi Kiállítást és Konferenciát. A Közel-Kelet legnagyobb állambiztonsági és fegyverkezési kiállítása, amely kétévente kerül megrendezésre Abu-Dhabiban. A rendezvény célja, hogy nemzetközi vállalatok bemutassák a fegyveripar legújabb termékeit és azoknak újításait. Kezdetben csak 34 ország vett részt 350 céggel, de az évek során egyre nagyobb és nagyobb lett az érdeklődés az esemény iránt. 2005-ben már 2 milliárd dollár értékben kötöttek itt üzleteket. 2009-ben volt a legnagyobb érdeklődés, amikor is 70 ország 900 hadiipari vállalata vett részt az expón. A kiállításon a látogatók és hadiipari vállalkozók a legmodernebb rakétavédelmi elhárító rendszerekkel, fegyverekkel és technikákkal találkozhatnak. A résztvevők között vannak honvédelmi miniszterek, vezérkari főnökök, vezető kormányzati döntéshozók, akik konferenciatermekben, társasági eseményeken és háttérbeszélgetéseken találkoznak. Nemcsak a fegyvereket lehet megcsodálni, hanem mesterséges környezetben rendeznek háborút, bábuk és vetítések helyettesítik az embereket, szabadtéri bemutatók és naponta rendezett vízi csaták zajlanak.

12 belső kiállítási csarnokon és több mint 35 000 négyzetméternyi területen mutatják be a helyi és nemzetközi vállalkozók fegyvereiket. Olyan nevesebb hadiipari cégek vesznek rendszeresen részt az eseményen, mint a BAE Systems, a Thales, a német Heckler & Koch, a Northtrop Grumman, a Raytheon, a Tyssen Krupp. (A rendezvény egyik legkiemelkedőbb formáját rendre az orosz hadiipar hozza, ami az utóbbi időben visszaszerezte az őt megillető helyét a világpiaci élvonalban és rangsorban.)

Petro Porosenko volt ukrán államfő selfie-t lő a 2015-ös IDEX kiállítás alkalmával. (Forrás: Facebook/ Sputnik)

Az Öböl menti fegyverkereskedelem jövedelmező a hadiipar számára. Csak a vásár ideje alatt az Egyesült Arab Emírségek hadserege több milliárd euró értékű befektetéseket kötött meg. Ez 30% több, mint 2013-ban. A katonai kiadások az Arab-öbölben az ?arab tavasz? kezdete óta az egekbe szöktek. Az Egyesült Arab Emírségek az Egyesült Államok egyik stratégiai partnere az Iszlám Állam szíriai és iraki terrorizmus ellen folytatott harcában ? jelenleg kétszer annyit költenek fegyverekre, mint 5 évvel ezelőtt. A megnövekedett fegyverkezési kiadások együtt járnak az Arab-félsziget biztonsági politikájának változásával. Noha az Egyesült Arab Emírségek már részt vett az Egyesült Államok afganisztáni és iraki műveleteiben, a legtöbb ilyen beavatkozás a nyilvánosság előtt sosem volt titok. A líbiai ISIS és a milíciák elleni légicsapásokkal az Egyesült Arab Emírségek immáron regionális nagyhatalomként jelenhetett meg. Az új biztonsági helyzet pedig megnövelte a fegyverek iránti igényt. Az Egyesült Arab Emírségek hadseregének képviselői nagy érdeklődést mutatnak a német fegyvergyártók legújabb technológiái iránt.

Az IDEX mellett másik legjelentősebb esemény a NAVDEX, a haditengerészeti expó, ahol lehetőség nyílik a kiállítók számára, hogy népszerűsítsék a legújabb haditengerészeti és parti biztonsági technológiákat és felszereléseket. Szintén helyi és nemzetközi kiállítók vesznek részt az eseményen, az expót még élő vízi bemutatók is színesítik. Az IDEX kiállításon számos nemzetközi konferenciát is megrendeznek, ahol a világ kormányainak és katonai döntéshozóknak lehetőségük nyílik, hogy megvitassák a hadiiparral kapcsolatos kihívásokat és akár ezekre közösen megoldást tudjanak találni. Az IDEX (illetve az ehhez kapcsolódó NAVDEX) az egyetlenegy nemzetközi védelmi kiállítás és konferencia a közel-keleti térségben, amely bemutatja a legújabb technológiát a tengeri- és légvédelmi ágazatokban. Ez egy egyedülálló platform a kormányzati szervekkel, vállalkozásokkal és kapcsolatok kiépítésére, megerősítésére az egész régióban.

 

Címlapfotó: Orosz harckocsi a 2015-ös IDEX kiállításon. (Forrás: Facebook/ Military: The Art of Warfare on the Battlefield)

A 2015-ös NAVDEX egyik részlegének kiállítása. (Forrás: Facebook/ ??????? ???????? ?????????)

Felhasznált források:

 

 

 

 

 

 

 

 

Balkán 02 ? Balkán Hírfigyelő, 2020. november

0
Boszniai katonák menetelnek a boszniai szerbek "nemzeti ünnepén", a köztársaság napján Banja Lukában 2017. január 9-én. A boszniai alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek nyilvánított ünneppel a boszniai Szerb Köztársaság 1992. január 9-i kikiáltásának évfordulójáról emlékeznek meg a boszniai szerbek. (Forrás: MTI/EPA/Vladimir Stojkovic)

Balkán mini-Schengen

Az úgynevezett Balkán mini-Schengen megállapodás első életbe lépő szakaszának köszönhetően az albán, szerb, és észak-macedón állampolgároknak kizárólag személyigazolvány szükséges a határátlépéshez, jelentették be az országok államfői november 9-én. Alekszandr Vucic szerb elnök közleményben erősítette meg, hogy az intézkedések eredményétől a turizmus növekedésére számítanak Albániában és Szerbiában. Emellett a három ország államfői aláírtak egy kooperációról szóló memorandumot is, amelynek értelmében együtt küzdenek a koronavírus járvány és annak következményei ellen. Első közös döntésként pedig lehetővé tették az országok közötti közlekedést PCR teszt nélkül.

A koszovói Önrendelkezés (Vetëvendosje) és elnöke Albin Kurti élesen elutasítják a mini-Schengenhez való csatlakozást.  A párt álláspontja szerint a megállapodás tovább veszélyezteti Koszovó határainak biztonságát, mivel annak államiságát Szerbia még mindig nem ismerte el. Emellett az Önrendelkezés szerint a megállapodás nem szolgálja az albán nép érdekeit. Albin Kurti volt koszovói miniszterelnök szerint egy Albánia és Koszovó között létrejövő Schengen övezetet lenne érdemes kidolgozni.

Albin Kurti volt miniszterelnök, a Vetëvendosje nevű koszovói párt vezetője. (Forrás: Facebook/ Lëvizja VETËVENDOSJE!)

Koronavírus és gazdaság

Az albán kormányzat újabb szigorításokat léptetett életbe a koronavírus járvány visszaszorítása érdekében. Az újonnan bevezettet rendelkezések betiltanak minden 10 főnél nagyobb gyűlést és összejövetelt. Emellett az este tíz és hajnali hat közötti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad.

Az albán statisztikai hivatal közlése szerint az általuk vizsgált időszakban az ország külkereskedelmi mérlege 7,6%-kal csökkent. A szakértők számításai szerint az exportmutatók 12,2%-kal, míg az importmutatók 9,7%-kal csökkentek. Az elemzés szerint Albánia legfőbb kereskedelmi partnere továbbra is Olaszország.

Az Európai Tanács 103,3 millió eurós támogatást küldött Albánia számára, ezzel segítve az országot a további reformok bevezetésében, valamint a COVID-19 járvány okozta problémák megoldásában. A járványhoz kapcsolódó problémák kezelése mellett az új források lehetőséget biztosítanak az ország számára a jogállamisági reformok bevezetéséhez és a szervezett bűnözés elleni harchoz.

A német kormányzat 58,2 millió euróval tervezi támogatni Albániát, az ország gazdaságának fejlesztésében. Peter Zingraf, Németország albán nagykövete szerint a támogatás magában foglal több közös gazdasági és vízügyi infrastruktúra fejlesztő projektet.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentés szerint Albánia a Nyugat-Balkán legfukarabb országa. A jelentés szerint az albániai bankbetétek összege az ország GDP-jének csaknem 70%-át teszi ki.  A bankbetétek magas összege összefüggésbe hozható a külföldön dolgozó albán vendégmunkásokkal, akik így juttatnak haza pénzt a családjaiknak. Az IMF prognózisa szerint a koronavírus miatti GDP csökkenésnek köszönhetően az arány még inkább eltolódhat.

Írta: Párducz Árpád

Albán orvosok egy tiranai kórház Covid-osztályán. (Forrás: Facebook/ U.S. Embassy – Tirana)

Bosznia-Hercegovina

Bosznia-Hercegovina egyik nemzeti ünnepe november 25-e, az ún. államiság napja. 1943. november 25-26-án ülésezett a Nemzeti Antifasiszta Tanács, amely határozatot hozott az ország náci uralom alóli felszabadításáról. Ennek az eseménynek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak az ország fennállása, létezése kapcsán. Az idei évben az ünneplést természetesen beárnyékolta és némileg ellehetetlenítette a koronavírus-járvány, emellett azonban az ünnep megítélése körül is felfedezhetőek az országon belüli ellentétek és törésvonalak. Az államiság napját ugyanis csak a bosnyák-horvát Föderációban ünneplik meg ? november 25-e itt munkaszüneti nap, az intézmények és boltok többsége zárva tart, a tömegközlekedés ünnepi menetrend szerint működik, emellett pedig Szarajevó nemzeti színekben pompázik, és számos megemlékezést tartanak. A Boszniai Szerb Köztársaságban (Republika Srpska, RS) ugyanakkor nyoma sincs az ünneplésnek, ez egy ugyanolyan munkanap, mint a többi. Sokatmondó, hogy idén Bosznia-Hercegovina hármas államelnökségének szerb tagja (a RS képviselője) nem vett részt az ünnep alkalmával tartott fogadáson.

2020. november 29-én Bosznia-Hercegovina szaúd-arábiai nagykövete, Mohamed Jusic, Szaúd-Arábia külügyminiszterével, Adil-al Dzsubeir-rel tárgyalt Rijádban. A találkozón természetesen szóba került a koronavírus-járvány és a gazdasági krízis kezelése, a Szaúd-Arábia által megrendezett G20-as csúcstalálkozó várható eredményei, illetve a két állam közötti hagyományosan jó és baráti kapcsolat továbbfejlesztése. A külügyminiszter megerősítette a nagykövetet abban, hogy Szaúd-Arábia kiáll Bosznia-Hercegovina területi integritása és függetlensége mellett. Fontos megjegyezni, hogy Szaúd-Arábia jelentős segítséget nyújtott a boszniai háborúban a függetlenségért küzdő bosnyákok számára, emellett napjainkban is számos fejlesztést és infrastrukturális projektet támogat, illetve egyre több beruházást hajt végre az országban.

Írta: Kőbányai Dénes

Egy boszniai szerb patrióta Banja Luka utcáin. (Forrás: Facebook/ Iva Zimova)

Montenegró

A szerb ortodox egyház vezetése kórházi ellátásra szorul a COVID-19-ben elhunyt montenegrói püspök temetése után.

A 90 éves Irinej pátriáka, a szerb ortodox egyház vezetője pozitív koronavírus tesztet produkált, majd egy vírusfertőzöttek ellátásra specializálódott belgrádi korházba szállították miután részt vett egy ? koronavírusban elhunyt ? montenegrói püspök temetésén. A Szerb Védelmi Minisztérium nyilatkozata szerint a vallási vezető jó egészségügyi állapotnak örvend és semmilyen tünetet nem mutat. Egyes hírforrások szerint azonban közepesen súlyos tüdőgyulladással küzd.

A pátriáka megfertőződésében feltehetően nagy szerepet játszik az ortodox egyházi szokásrend, hiszen a gyászolók védőmaszkok nélkül gyűltek össze az eseményen, és sokan megcsókolták a püspök testét, miközben egy nyitott koporsóban feküdt. Mindezt annak ellenére tették, hogy Szerbiában és Montenegróban is megugrott a koronavírus esetek száma, és a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az esemény komoly közegészségügyi kockázatot jelent. A pátriáka megfertőződésének esete jól mutatja, hogy az ortodox egyháznak milyen erőteljes pozíciója van Szerbiában, és Montenegróban. A két nemzetet nem csak történelmi és kulturális szál köti össze, de az ortodox egyházhoz való tartozásuk is, a történelemi hagyományokból fakadóan pedig a vallási vezetők fontos szövetségesei vagy éppen kritikusai lehetnek a politikusoknak, döntéshozóknak.

Ezt támasztja alá Alekszandr Vucic szerb elnök és Irinej pátriáka között kialakult nézeteltérés is, ugyanis az erősen nacionalista beállítottságú egyházi vezetők továbbra is határozottan ellenzik azt, hogy a szerb vezetés engedményeket tegyen Koszovónak, ami nem csak a szerb alkotmány, de az ő elvi meggyőződésük szerint is tartomány jogállású terület. Ezzel kapcsolatban, 2019 májusában néhány püspök felszólította a kormány tagjait, hogy ne hátráljanak meg az albán követelésekkel szemben, illetve ne egyezzenek bele a felvetődött területcserébe.

Írta: Haiszky Edina

Irinej pátriárka a koronavírus-járvány előtt. (Forrás: Facebook/ International Orthodox Christian Charities)

Észak-Macedónia

Bulgária elutasította az Európai Unió által Észak-Macedónia számára kidolgozott tagsági tárgyalási keretrendszert, ezzel gyakorlatilag megbénította a csatlakozási tárgyalások elindítását. Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter a közös történelmi és nyelvi kérdések rendezésének elmaradásával indokolta a döntést, hozzátéve, hogy további párbeszédre lenne szükség a két állam közt. Az észak-macedón kormány hivatalos nyilatkozata szerint Bulgária magatartása szembemegy a 2017-es barátsági megállapodásban foglaltakkal, és aláássa a két ország jószomszédi viszonyát.  Zoran Zaev macedón miniszterelnök állítása szerint a vétót részben a közelgő bolgár parlamenti választások is indokolhatták, mely sokkal inkább egy politikai kommunikációs manőver volt, semmint a bolgár nép akaratának kifejezése. Mindenesetre bízik a bilaterális tárgyalások sikerében, és az év végére komoly eredményekre számít a vitás kérdések megoldását illetően.

November 23-án tartották meg a 2020-as Macedóniai Energetikai Fórumot. A fórum egyik témája az energiafüggőség csökkentése volt, melynek kapcsán felszólalt Kate Byrnes, az Egyesült Államok észak-macedóniai nagykövete is. Byrnes felhívta a figyelmet arra, hogy a földgáz beszerzése miatt a balkáni államok erősen kiszolgáltatottak Oroszországnak, ami politikai befolyásolhatóságot is eredményez. Ebből kifolyólag üdvözlendőnek tartja Görögország és Észak-Macedónia tervét egy 55 kilométer hosszú rendszerösszekötő vezeték megépítéséről, ami növelheti majd például Koszovó, Szerbia vagy Albánia ellátásának biztonságát is.

Írta: Kocsis Máté

Címlapfotó: Boszniai katonák menetelnek a boszniai szerbek „nemzeti ünnepén”, a köztársaság napján Banja Lukában 2017. január 9-én. A boszniai alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek nyilvánított ünneppel a boszniai Szerb Köztársaság 1992. január 9-i kikiáltásának évfordulójáról emlékeznek meg a boszniai szerbek. (Forrás: MTI/EPA/Vladimir Stojkovic)

Bulgária és Észak-Macedónia határa. (Forrás: Facebook/ Harsha Telang)

EU CSDP missions in Palestine – Stakeholders and visibility as key aspects of effective strategic communication

0
A kép forrása: https://www.euneighbours.eu/sites/default/files/styles/node_image_wide/public/2020-05/EU-PAL_1.jpg?itok=OSTm0Mpz, a letöltés dátuma: 2021 januáar 04

EU CSDP missions in Palestine – Stakeholders and visibility as key aspects of effective strategic communication

 

Abstract

This article analysis the stakeholder base of the European Union?s civilian crisis management missions in Palestine (EUBAM Rafah and EUPOL COPPS) and whether and to what extent stakeholders afford visibility to the missions through their strategic communications activities. It is argued that influence over the missions is concentrated among intra-EU stakeholders, which means that the missions are more exposed to intra-EU dynamics and resultant influences than to dynamics and influences arising on the ground. It is also argued that over the past years, the missions have largely been omitted from strategic communications activities by all kinds of stakeholders who otherwise routinely engage in such activities, especially stakeholders in a public service function. In this context, stakeholders in Palestine and Israel have tended to afford relatively higher levels of visibility to the missions than those in the EU.

Keywords: European Union, Common Security and Defence Policy, Palestine, stakeholder analysis, visibility, strategic communications

Kivonat

Jelen tanulmány elemzi az Európai Unió Palesztinában működő civil válságkezelési misszióiban (EUBAM Rafah és EUPOL COPPS) érdekeltek körét, valamint azt, hogy az érdekeltek láthatóvá teszik-e a missziókat ? és ha igen, milyen mértében ? stratégiai kommunikációs tevekénységükben. A tanulmány rámutat, hogy a missziók feletti befolyás az EU-n belüli érdekeltek körében összpontosul, ami azt jelenti, hogy a missziók jobban ki vannak téve az EU-n belül jelentkező dinamikáknak és ebből fakadó befolyásoknak, mint a műveleti területen keletkező dinamikáknak és befolyásoknak. A tanulmány rámutat arra is, hogy az elmúlt években a missziók javarészt kimaradtak az érdekeltek azon köre által folytatott stratégiai kommunikációs tevékenységből, akik egyébként rutinszerűen folytatnak ilyen tevékenységet, különös tekintettel a köztisztséget betöltő érdekeltekre. Ebben a kontextusban, a Palesztinán és Izraelen belüli érdekeltek általában relatíve nagyobb láthatóságot biztosítottak a misszióknak, mint az EU-n belüliek.

Kulcszavak: Európai Unió, Közös Biztonság- és Védelempolitika, Palesztina, érdekeltek elemzése, láthatóság, stratégiai kommunikáció

Introduction

Most people with an interest in the external action of the European Union (EU) would probably know that the EU and its Member States are the world?s leading provider of development assistance[1] or that the EU collectively is the leading donor of humanitarian aid in the world[2]. However, it appears to be less well-known that, after the United Nations (UN), the EU deploys the second highest number of field missions in conflict-affected situations, currently including 11 civilian crisis management missions and six military crisis management missions / operations under the EU?s Common Security and Defence Policy (CSDP).

Source: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/430/military-and-civilian-missions-and-operations_en. Accessed: 15.03.2021.

Civilian CSDP missions are typically mandated to promote the reform of the security and justice sectors in their host countries, working with local authorities on individual and institutional capacity building, supporting legislative reform, policy development and raising the standards of service delivery by the security and justice sector institutions[3].

The EU has two civilian CSDP missions deployed to (or destined for) the occupied Palestinian territory[4], namely the European Union Border Assistance Mission for the Rafah Crossing Point (EUBAM Rafah) and the European Union Police Mission for the Palestinian Territories (EUPOL COPPS).

EUBAM Rafah is mandated to provide a Third Party presence at the Rafah Crossing Point in the Gaza strip, in order to contribute to the opening of the crossing point and to build up confidence between the Government of Israel and the Palestinian Authority (EU 2005a). The mandate of EUPOL COPPS is to contribute to the establishment of sustainable and effective policing arrangements under Palestinian ownership, in accordance with best international standards in the wider context of the security sector including criminal justice reform (EU 2005b).

Drawing on the author?s personal observations in the CSDP structures of the EU Council and the European External Action Service, as well as on the review of scholarly articles, official documents and European, Israeli and Palestinian media, this article analyses the stakeholder base of the EU civilian missions in Palestine as well as the missions? visibility among its stakeholders.

Civilian CSDP missions are characteristically embedded in and depend on a complex web of EU and non-EU stakeholders who determine the entire lifecycle of the missions. In terms of stakeholder analysis, the aim of this article is to define and categorise stakeholders with an influence over planning, policy- and decision-making and mission implementation processes related to the CSDP missions in Palestine.

As regards visibility, this article aims to explore whether and to what extent stakeholders give an outward expression to their awareness of, interest in and engagement with the missions, including in their strategic communications activities. Visibility has been a constant issue in the realm of CSDP. CSDP field presences, including the EU missions in Palestine, have the attributes to qualify as the most visible dimension of EU external action: women and men in uniform with their ?boots on the ground?, working in ?hot-spot? situations on three continents. However, since the launch of the first CSDP mission in 2003[5], and despite the ?proliferation? of CSDP deployments in the intervening period[6], CSDP missions have struggled to gain high levels of visibility. Analysing visibility aspects related to CSDP missions prepares the ground for further studies on the effectiveness of strategic communications efforts deployed by the missions, EU structures and other actors in the realm of CSDP. Examining manifestations of the missions? visibility, including in the context of strategic communications, also paves the way for further research on perceptions, impact and influence in the CSDP domain.

Among the extant civilian CSDP missions, EUBAM Rafah and EUPOL COPPS are particularly well-placed for studying stakeholders and visibility for the following reasons: (1) these missions are the two longest-standing field presences in civilian CSDP; (2) while EUBAM Rafah has not been able to carry out its core mandate in the Gaza Strip since June 2007, EUPOL COPPS has progressively intensified its activities since its deployment in 2006; (3) the missions are deployed to a conflict situation which prompts involvement, from afar and on the ground, by the EU as well as a range of bilateral and multilateral players, non-state actors, civil society organisations and other stakeholders.

The article proceeds in the following way: first, it defines stakeholders and analysis the missions? stakeholder base through a non-exhaustive stakeholder matrix. Secondly, it provides an analysis of the missions? visibility across their stakeholder groups. Thirdly, in the conclusion, it summarises main findings and implications for future research.

Stakeholder base

The stakeholder base of the Palestine missions is visualized, in a non-exhaustive manner, in the matrix below. For the purposes of this analysis[7], the following definitions have been used. ?Stakeholders? are defined as any institution, group of individuals or individual who can affect or be affected by the activities carried out by the missions. ?EU (internal) stakeholders? are defined as EU institutional actors and public and private entities established in EU Member States, some of which operate in Israel and/or Palestine, as well as the general public residing in EU Member States. ?Non-EU (external) stakeholders? are defined as public and private entities, multilateral organisations and non-state actors established or operating in Israel and/or Palestine as well as the general public residing therein. ?Direct influence? is defined as possessing a consultative, contributory, decision-making, enabling or prohibitive capacity in regard of the planning, establishment and implementation of the missions. ?Indirect influence? is defined as possessing an observational-commentatory, facilitatory or obstructive capacity in any of those regards.

 

EUBAM Rafah and EUPOL COPPS ? Stakeholder matrix

(non-exhaustive[8])

EU (internal) stakeholdersCapacity Non-EU (external) stakeholderCapacity
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Direct influence

EU Council (EU Member States? governments)Decision-makingPalestinian Authority government;

Government of Israel;

Decision-making
EU High Representative for Foreign Affairs and Security PolicyContributory / EnablingPalestinian Authority police, judicial and border authorities (beneficiaries);

 

Enabling / Prohibitive / Contributory
European External Action ServiceContributory / EnablingNon-state actors involved in the conflict (Hamas de facto authorities in the Gaza Strip, armed groups etc).Prohibitive
European CommissionContributory / Enabling
EU Member States? police, judicial and border authorities (personnel contributors)Contributory / Enabling / Prohibitive
EU presences in host country (EU Delegation to Israel, EU Representative Office to West Bank and Gaza Strip, UNRWA, EU Special Representative for the Middle-East Peace Process)Consultative / Contributory
European Parliament

 

Consultative
 EU (internal) stakeholdersCapacity Non-EU (external) stakeholderCapacity
 

 

 

 

 

 

 

 

Indirect influence

EU Member States? diplomatic missions to Israel and the Palestinian AuthorityFacilitatory / ObstructiveParties involved in conflict resolution (UN, Middle East Quartet, Egypt and other Arab states etc);Facilitatory / Obstructive
EU Member States? operational presences in Palestine (development offices, technical assistance programmes etc)Facilitatory / Obstructive

 

Third states? and multilateral organisations? political and operational presences in host country (diplomatic missions, UN special political mission and peacekeeping operations, US Security Coordinator, humanitarian aid operations etc.)Facilitatory / Obstructive
Political actors in EU Member States (parliamentary bodies, political parties etc)Facilitatory / Obstructive

 

Political actors in Israel and the occupied Palestinian territory (parliamentary bodies, political parties, movements etc)Facilitatory / Obstructive
Civil society organisations (EU)Observational-commentatoryCivil society organisations (Israel, occupied Palestinian territory)Observational-commentatory
Media (EU)

 

Observational-commentatoryMedia (Israel, occupied Palestinian territory)Observational-commentatory
Scientific and academic community (EU)Observational-commentatoryScientific and academic community (Israel, occupied Palestinian territory)Observational-commentatory
General public (EU)Observational-commentatoryGeneral public (Israel, occupied Palestinian territory)Observational-commentatory

 

It is important to note that the Palestine missions? stakeholder base has not been static, it has rather evolved in line with broader dynamics in EU external action and in pace with developments in the conflict situation. For instance, important changes have occurred in the situation of the two stakeholders with the strongest influence[9] over the missions: the EU Council and the host country government.

When the EU Council decided on the establishment of the missions in 2005, the external relations configuration of the Council was still presided by the Member State holding the rotating EU presidency. This meant that the rotating Presidency?s political priorities were liable strongly to determine policy- and decision-making in EU external action. Aside from the political opportunity presenting itself in the Israeli-Palestinian context in 2005[10], the interest of the then-UK Presidency of the EU Council, under the leadership of Tony Blair[11], was instrumental in prompting the Council to launch two civilian CSDP missions in Palestine in the space of six months. The Lisbon Treaty, which entered into force on 1 December 2009, permanently reattributed the presidency function in the area of EU external action to the (newly-instituted) EU High Representative for Foreign Affairs and Security Policy. This means that the rotating EU Presidency has lost most of its influence over the missions, while the EU High Representative has gained very strong influence in this regard.

Concerning the situation of the host country executive, the Palestine missions have been operating under special circumstances form the outset. The missions? area of operations is not a proper state, rather the occupied Palestinian territory, which under international humanitarian law is considered territory under military occupation, with Israel as the occupying power[12]. It follows that the mission?s existence is not only contingent on the request of the government of the Palestinian Authority (PA), but also on the agreement of the government of Israel. The intra-Palestinian rift between the dominant Fatah and Hamas factions and the EU?s listing of Hamas as a terrorist organisation add further layers of complexity to the situation of the host state. Following Hamas? victory in the Palestinian legislative elections in 2006 and the subsequent formation of the Hamas-led PA government, the then newly-launched EUPOL COPPS mission had to refrain from any contact with Hamas political appointees in the Palestinian security and justice sectors[13], and limit itself to working with local authorities at the technical level. In June 2007, a violent split took place between the Fatah and Hamas factions, which culminated in the Hamas takeover of the Gaza Strip, while an internationally recognized PA government was established in the West Bank. Hamas de facto authorities took control over the Gaza Strip and the legitimate PA security and justice authorities got constrained to operating in the West Bank. This reconfiguration of the local stakeholder landscape proved debilitating to EUBAM Rafah in particular[14], which was withdrawn from the Gaza Strip, and has remained unable to carry out its mandate at the Rafah Crossing Point ever since.

Visibility

For the purposes of this analysis, we define ?visibility? as stakeholders giving public expression to their awareness of, interest in or engagement with the missions, for instance through integrating the missions in their strategic communication activities. On this basis, we take under review the visibility of the EU CSDP missions in Palestine across their main stakeholder groups.

EU stakeholders with a direct influence are arguably best-placed to grant visibility to EUBAM Rafah and EUPOL COPPS by integrating the missions in their strategic communication efforts. This behaviour was typical of the EU Council in the period 2006-2015, when the Palestine missions were afforded visibility in several high-level political declarations (Council conclusions). These were rather formalistic and short references, mainly pertaining to the possible reactivation of EUBAM Rafah, but also to the support provided by EUPOL COPPS to PA institutions. Further, the EU Council?s General Secretariat has maintained the practice of issuing succinct and factual press releases on the occasion of the yearly extensions of the missions? duration. In recent years, the European External Actions Service has occasionally published news features[15] on the missions? support to PA authorities as well as notices of vacancies in the missions. When it comes to other EU stakeholders with a direct influence, it is only on very rare occasions that they grant visibility to the missions[16].

With regard to non-EU stakeholders with a direct influence, they do not typically use their position to raise the missions? visibility. It is very infrequent that these stakeholders publicly engage with the missions. Despite its overwhelmingly positive perceptions about EUPOL COPPS in particular (Tartir and Ejdus, 2018), the PA leadership does not seem to address the missions in its strategic communications. On the side of the Israeli leadership, there are sporadic and rather disapproving references to the missions in a strategic communication context: Bouris quotes then Israeli foreign minister Avigdor Lieberman declaring his opposition to the reactivation of EUBAM Rafah in an op-ed in the Wall Street Journal in 2011 (Bouris 2012, p. 263). The Hamas de facto authorities exhibit a similar behavior towards EUBAM Rafah: Bouris and Reigeluth quote a Hamas official arguing in 2011 that that „there is no need for them [EUBAM Rafah’s Officials] at this time? (Bouris and Reigeluth 2012, p. 6).

As regards EU stakeholders with an indirect influence, those based in the missions? areas of operations routinely conduct strategic communication activities, yet the missions do not appear to be covered. Among EU stakeholders with an indirect influence who are based in EU Member States, there are indications of the missions? visibility within the scientific and academic communities, the media and civil society organisations. In absolute terms, this means rather low levels of visibility, while in relative terms it coincides with typical levels of visibility accorded to civilian CSDP missions. Regarding political actors outside the executive branch and private citizens in the EU, there are no outward signs of them being aware of, interested in or engaged with the missions[17].

Even though the missions maintain working relationships with a number of non-EU stakeholders with an indirect influence (third states and multilateral actors based in Israel and Palestine), these stakeholders do not give expression to their engagement with the missions in their own strategic communication activities. There is evidence of the missions? visibility within the scientific and academic communities and civil society organisations in Palestine, not least through the missions? collaboration with these actors (Bouris and Reigeluth 2011; Müller and Zahda 2017; Bouris and Isleyen 2018). Similarly to the situation in the EU, the levels of the missions? visibility among these communities in Palestine is rather limited. As Shapovalova points it out, only a few out of nearly 300 non-governmental organisations which try to influence EU policy towards the Israeli?Palestinian conflict have ever focused on the CSDP missions in Palestine (Shapovalova 2016, p. 340). It is more difficult to make a judgement on the missions? visibility with the general public in Palestine. On the one hand, as Tartir and Ejdus argue, the majority of private citizens do not tend to distinguish among international actors involved in security sector reform in Palestine (Tartir and Ejdus, 2018, p. 148.). On the other hand, EUPOL COPPS has almost 42,000 followers of Facebook and more than 1,000 on Twitter, and it is safe to assume that many of these followers are Palestinians (EUBAM Rafah has no social media accounts). Both Palestinian and Israeli media provide higher visibility to the missions than EU-based media, mostly covering EUPOL COPPS on the Palestinian side[18] and EUBAM Rafah on the Israeli side. Other than the media, Israel-based stakeholders with an indirect influence do not appear visibly to engage with the missions.

Conclusions

This article has examined the stakeholder base of the EU civilian CSDP missions in Palestine as well as the missions? visibility across their stakeholder base.

As regards the missions? stakeholder base, the main observation is that the number of EU actors with direct influence over the missions is considerably higher than the number of non-EU actors with such influence, indicating that influence is concentrated on the EU side. This means that even though the missions? primary orientation is to help reform the Palestinian security and justice sectors[19], where local ownership is a precondition to success, EUBAM Rafah and EUPOL COPPS are more exposed to intra-EU dynamics and resultant influences than to dynamics and influences arising on the ground. Paradoxically, the case of EUBAM Rafah reinforces this observation. The mission has been unable to carry out its core mandate for close to 14 years due to dynamics arising on the ground (the absence of acceptable local counterparts in Gaza), however, intra-EU dynamics have prevailed and kept the mission alive and running all this time.

Regarding visibility, the main observation is that the missions have largely been omitted, especially in recent years, from strategic communications activities by all kinds of stakeholders who otherwise routinely engage in such activities. This is typifying of almost all stakeholders in a public service function: EU, Palestinian, Israeli and international actors alike. In this sense, EUPOL COPPS does not appear to enjoy privileged attention over EUBAM Rafah despite the fact that EUPOL COPPS has maintained and even increased its operations, while EUBAM Rafah has largely been inactive. It can be observed as well that over the past years, stakeholders in Palestine and Israel have tended to afford relatively higher levels of visibility to the missions than stakeholders in the EU.

To date, little scholarly attention has been devoted to stakeholder analysis and visibility aspects in CSDP. By refocusing on these basic issues in the case of EUBAM Rafah and EUPOL COPPS, this article can produce relevant knowledge and complement and inspire broader scholarship on civilian CSDP in general and on the Palestine mission in particular, including around the themes of strategic communications, perceptions, impact and influence.

References

Bouris, D. 2012. The European Union’s role in the Palestinian Territories: state-building through Security Sector Reform? European Security, 21:2, 257-271, DOI: 10.1080/09662839.2012.665804

Bouris, D. 2019. Unintended Consequences of State-building Projects in Contested States: The EU in Palestine, The International Spectator, 54:1, 89-104, DOI: 10.1080/03932729.2019.1555910

Bouris, D. and ?şleyen, B. (2020) The European Union and Practices of Governing Space and Population in Contested States: Insights from EUPOL COPPS in Palestine, Geopolitics, 25:2, 428-448, DOI: 10.1080/14650045.2018.1552946

Bouris, D. and Reigeluth, S. 2012. Introducing the Rule of Law in Security Sector Reform: European Union Policies in the Palestinian Territories, Hague journal on the rule of law. 4:1, 176-193

Doyle, K. and Desta, T. 2020. An Analysis of Common Security and Defence Policy?s (CSDP) Strategic Communication (StratCom). Journal of Politics and Law, 14:2, 56-73, doi:10.5539/jpl.v14n2p56

EU Council. 2005a. Council Joint Action 2005/889/CFSP of 12 December 2005 on establishing a European Union Border Assistance Mission for the Rafah Crossing Point (EU BAM Rafah).

EU Council. 2005b. Council joint action 2005/797/CFSP of 14 November 2005 on the European Union police mission for the Palestinian Territories.

EU Council. 2006. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 13-14 November 2006

EU Council. 2007. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 23 July 2007

EU Council. 2008. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 26-27 May 2008

EU Council. 2009a. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 26-27 January 2009

EU Council. 2009b. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Luxembourg, 15 June 2009

EU Council. 2009c. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 8 December 2009

EU Council. 2010. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 13 December 2010

EU Council. 2011. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 23-24 May 2011

EU Council. 2012a. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 14 May 2012

EU Council. 2012b. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 10 December 2012

EU Council. 2014a. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 22 July 2014

EU Council. 2014b. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 17 November 2014

EU Council. 2015. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 20 July 2015

EU Council. 2016a. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 16 January 2016

EU Council. 2016b. EU Council Conclusions on the Middle East Peace Process, Brussels, 20 June 2016

Müller, P. and Zahda, Y. 2018. Local perceptions of the EU?s role in peacebuilding: The case of security sector reform in Palestine, Contemporary Security Policy, 39:1, 119-141, DOI: 10.1080/13523260.2017.1399624

Shapovalova, N. 2016. The power of informality: European Union?s engagement with non-state actors in Common Security and Defence Policy, European Security, 25:3, 326-345, DOI: 10.1080/09662839.2016.1193487

Tartir, A. and Ejdus, F. 2018. Effective? Locally owned? Beyond the technocratic perspective on the European Union Police Mission for the Palestinian Territories, Contemporary Security Policy, 39:1, 142-165, DOI: 10.1080/13523260.2017.1407486

 

 

[1] The EU and its Member States collectively provided 55% (or EUR 75.2 billion) of global Official Development Assistance in 2019.

[2] In 2020, combined EU and Member States? funding for humanitarian aid amounted to EUR 7.577 billion.

[3] The only civilian CSDP mission ever to have held executive functions, beyond those related to security and justice sector reform, is the European Union Rule of Law Mission in Kosovo (EULEX Kosovo), which still retains a limited residual executive capability. And the only ongoing civilian CSDP mission which is not focused on security or justice sector reform is the EU Monitoring Mission in Georgia (EUMM Georgia), mandated to monitor the implementation of the EU-mediated Six Point Agreement which ended the August 2008 hostilities in Georgia.

[4] Following the evolution of EU official language, the terms ?occupied Palestinian territory? and ?Palestine? are used interchangeably in this article.

[5] The term European Security and Defence Policy, or ESDP, was in use until the entry into force of the Lisbon Treaty on 1 December 2009.

[6] To date, 36 EU CSDP missions and operations have been launched, and partly completed.

[7] There is scope for different categorisations when analysing stakeholder groups, for instance along the axes of ?levels of power? and ?levels of interest? respectively. It should also be noted that overlaps may occur between stakeholders in the below matrix, for instance EU Member States may also be involved in conflict resolution on their own right.

[8] Certain stakeholders not included in the matrix may have either direct or indirect influence over the Palestine missions. For instance, the European Court of Auditors may address the situation of the missions in its audits and thereby exert indirect influence over the missions, and the Court of Justice of the EU may rule on cases brought before it in relation to the missions and thereby exert direct influence. However, these actors rarely take the initiative or are called upon to apply their influence over the mission.

[9] As for any other civilian CSDP mission, the establishment of EUBAM Rafah and of EUPOL COPPS in 2005, as well as each extension of their initial duration to this day, was contingent on the request of the host country as well as on the unanimous decision of the EU Council. This internal and external conditionality means that the EU Council and the host country government hold the strongest influence over the mission.

[10] The year 2005 opened up political space for renewed international efforts on state-building in Palestine, and the international community attached high priority to security sector reform.

[11] Tony Blair later held the function of Representative of the Middle East Quartet in the period 2007-2015.

[12] In mid-2005, Israeli dismantled its settlements and military bases in the Gaza Strip, and pulled out is military forces from the territory. After this disengagement, Israel made a declaration to the UN that it no longer considered itself as the occupying power in the Gaza Strip. Nevertheless, the UN and the majority of the international community continues to consider the Gaza Strip occupied territory, given that Israel still controls the land and maritime borders of the Gaza Strip (save the border with Egypt where the Rafah Crossing Point is situated), its airspace and retains certain civil registry functions.

[13] In accordance with standing EU policy on Hamas, the EU does not maintain relations with Hamas, including the de facto authorities in the Gaza Strip.

[14] In principle, EUPOL COPPS? area of operation also includes the Gaza Strip, yet the mission?s local counterparts (the PA police and judicial authorities) are fully accessible in the West Bank, so EUPOL COPPS? mandate implementation was not disrupted in any important way due to the Hamas takeover of the Gaza Strip.

[15] The website of the European External Actions Service currently contains 28 news features on EUPOL COPPS and 1 news feature on EUBAM Rafah. Almost all of these features have been produced and originally published by the missions and then re-published by the European External Actions Service.

[16] One such occasion was the period of large-scale hostilities between Israel and Gaza-based militants in 2014 (Operation Protective Edge), when the leaders of France, Germany and the UK went public on an initiative for a monitoring mission in Gaza, which would have been based on EUBAM Rafah. The initiative was never realised.

[17] During the yearly open days at the European institutions in Brussels, the general public is invited to the European External Actions Service to familiarize itself with EU external action through exhibitions and stands. CSDP missions and operations have their own stands, where mission staff engage with passers-by and hand out flyers and small gifts to visitors. Each year, the Palestine missions tend to have a rather high level of visitor engagement at their stands, which may be explained by the relatively high level of interest generated by the missions and their operating environment among the visitors. It may also be explained by the deft public diplomacy measure taken by the missions of offering Middle-Eastern delicacies to visitors stopping at their stalls.

[18] The PA?s official news agency (WAFA) has published 65 features on EUPOL COPPS since 2015.

[19] The term ?state-building? is often used to characterise security and justice sector reform interventions in Palestine.

Ázsia 03 ? Ázsia hírfigyelő, 2020. november

0
Az RCEP megállapodás virtuális tárgyalása: a vietnami fél. (Forrás: Facebook/ DIGI WORLD BLOG News)

Rombolóhajókkal helyettesítheti Japán az Aegis Ashore védelmi képességét

Június közepén a japán kormány hivatalosan is felfüggesztette a tervezett két Aegis Ashore szárazföldi ballisztikus rakéta-védelmi rendszer hadrendbe állítását. A döntés mögött álló okok közül kiemelték a rendszer által használt SM-3 légvédelmi rakéták elhasznált gyorsítórakétáinak esetleges lakott területre való zuhanását, amelyek így jelentős kárt okozhatnának. Az ezt kiküszöbölni képes változtatásokat Kóno Taró védelmi miniszter túl költségesnek találta. Emellett további akadályt jelentett, hogy az Aegis Ashore telephelyeinek tervezett területén, Akita és Jamagucsi prefektúrákban a helyi lakosság hevesen tiltakozott a projekt ellen, mivel attól tartanak, hogy a telepített rendszerek miatt otthonuk kiemelt célpont lenne egy esetleges konfliktus során.

A védelmi minisztérium két új Aegis romboló építésével kívánja kiváltani az Aegis Ashore rendszert. A hajók legénységének feltöltése azonban nehézkes lehet, ugyanis a japán haditengerészet létszámhiánnyal küzd, a minisztérium a tiszti nyugdíjkorhatár emelésével oldaná meg a problémát. A japán kormánypárt, az LDP védelmi ügyekért felelős döntéshozói támogatják az új tervet. Elkészültükkel Japán összesen 10 Aegis-rendszerrel felszerelt hadihajóval rendelkezne, ezek közül a két szóban forgó romboló lenne a legnagyobb. Azonban még így sem nyújtanák azt a szinte egész Japán területére kiterjedő védelmet, amelyet a két Aegis Ashore rendszerrel elérhetnének. Továbbá a költségek akár több mint 100 milliárd jennel magasabbak lehetnek, mint az eredeti szárazföldi telepítés esetén. Ezek nyomán több LDP képviselő is elutasítaná a rombolók építését.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszer amerikai zászló alatt Romániában. (Forrás: DefenceTalk.com)

Nem lesz saját zászlaja és alkotmánya Nágaföldnek.

Nágaföld 1881-ben vált a Brit India részévé, és a függetlenségi törekvései párhuzamosan alakultak ki a nagy indiai és pakisztáni mozgalmakkal. A Nága Nemzeti Tanács (Naga National Council) 1947. augusztus 14-én kiáltotta ki Nágaföld függetlenségét (egy nappal India függetlenségének kikiáltása előtt), melyet az 1951-es népszavazással erősítettek meg. Ezt követően 1952. március 22-én megalakult az illetékes kormány és a hadsereg.

Ezt követően az indiai központi kormány bevonult a térségbe ezzel ? elindult egy hosszan elnyúló fegyveres küzdelem. Az első béketárgyalások még 1964-ben kezdődtek, de azok eredmény nélkül 1967-ben szétestek, folytatva az erőszakot. A Shillong Egyezmény megkötésével 1975-ben részben le lehetett szerelni a Nága Nemzeti Tanácsot. Egy 140 fős frakció ezt elutasította és megalapította a Nágaföldi Nemzeti Szocialista Tanácsot (National Socialist Council of Nagaland) 1980-ban, majd 1988-ban itt is törés történt és megalakult az NSCN-IM és NSCM-K, melyek közül az előbbi kezdte uralni a felkelést.

Tűzszüneti megállapodás csak 1997 augusztusában lépett hatályba, folyamatos tárgyalásokkal egyszerre, majd 1998. szeptember 30-án találkoztak az NSCN-IM vezetői Atal Bihati Vajpayee indiai miniszterelnökkel.

A nágaföldi tárgyalófél aggodalommal fogadta az Indiai Alkotmány 370. cikkelyének visszavonását, mely Dzsammu és Kasmír széleskörű autonómiáját biztosította, ugyanis hasonló intézkedéseket fogalmaz meg a 371.(A) cikkely mely Nágaföldre vonatkozik. Ravi kormányzó azonban biztosította az embereket, hogy aggodalomra semmi ok e tekintetben. A jelenlegi miniszterelnök, Narendra Modi folytatja a Vajpayee által elindított tárgyalásokat.

Ezen tárgyalások folyamatában került kijelentésre, hogy az indiai zászló és alkotmány jelentőségét nem engedik csorbítani. Az Indiára jellemző heterogenitás egységbe rendezésének alapelemei ez a kettő állami szimbólum. Ezzel párhuzamosan viszont kimondatlan bebetonozást nyert a 371(A) cikkely, melynek esetlegesen egy későbbi visszavonása, komolyabb arcvesztést, és a Nága alkotmányosság kialakulásának fontos lépcsője lehet.

Írta: Kertai Zoltán Péter

T.R. Zeliang (balra), Nágaföld korábbi vezető minisztere találkozik Narenda Modival, India miniszterelnökével. (Forrás: Facebook/PMO India)

Aláírták a világ legnagyobb szabadkereskedelmi egyezményét

2020 novemberében 15 részes állam beleegyezésével létrejött a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economical Partnership-RCEP) nevű ázsiai szabadkereskedelmi megállapodás. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) még 2012-ben kezdeményezte egy olyan átfogó integráció létrejöttét, amelynek legfőbb célja a részes felek közötti vámok fokozatos leépítése, majd megszüntetése. Az RCEP kiterjed az áruk és szolgáltatások kereskedelmére, a szellemi tulajdon védelmére, beruházási partnerségre és technológiai együttműködésre is. A 8 évig tartó tárgyalási folyamatot követően 2020. november 15-én létrejött az ASEAN 10 tagországa, Új-Zéland, Ausztrália, a Kínai Népköztársaság, Dél-Korea és Japán részvételével a világ legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása, lefedve a Föld lakosságának harmadát és a globális GDP 29%-át. Előrejelzések szerint, 2030-ig a globális nemzeti összjövedelem évente 186 milliárd dollárral, míg a gazdasági növekedés (tagországokra lebontva) 0,2%-kal emelkedhet az integráció keretein belül. Az eredeti tervek szerint a megállapodás 16. országaként India is csatlakozott volna, azonban ? saját gazdaságát féltve a külföldi termékekkel szemben ? Új-Delhi tavaly felfüggesztette a tárgylásokat. A megállapodás létrejötte az ASEAN országokhoz köthető, így anélkül csatlakozhatott a térség két jelentős állama, Kína és Japán is, hogy alárendelt szereplővé váltak volna. Az RCEP alternatívakét szolgálhat mind Peking, mind Tokió számára, hiszen a szabadkereskedelmi övezeten belül nemcsak gazdasági, hanem diplomáciai viszonyuk is javulhat, valamint multilaterális alapon kereskedhetnek a többi részes állammal.

Írta: Zernig Csombor

Az RCEP-t aláíró felek virtuális ceremóniája. (Forrás: Facebook/ Jacinda Ardern)

Ausztrál háborús bűnök Afganisztánban

Az Ausztrál Fegyveres Erők parancsnoksága november közepén hozta nyilvánosságra azt a jelentést, miszerint 2007 és 2013 között a különleges műveleti feladatokra létrehozott SASR (Special Air Service Regiment) katonái több gyilkosságot követtek el Afganisztánban. A négyévnyi vizsgálati anyagot tartalmazó Brereton-jelentés huszonhárom olyan esetet említ, amelyek során ausztrál katonák összesen mintegy 39 afgán foglyot és helyi lakost öltek meg. Az ügyben huszonöt katona érintett. A jelentés nyilvános verziója konkrétumokat nem említ, továbbá nem tartalmaz információkat arról a széles körben ismert esetről sem, amikor ausztrál katonák két 14 éves afgán fiúnak vágták el a torkát. A jelentés szerint a vizsgált eseteket egyértelműen nem a harc hevében követték el, sokkal inkább egyfajta beavatás keretében kényszeríthettek az alakulat újoncait gyilkosságra, az első ?ölésük? megszerzésére. Több esetben utólag helyeztek fegyvereket és rádiókészülékeket a holttestek mellé, ezzel is próbálva indokoltnak beállítani a gyilkosságokat.

Az ausztrál ABC News 2017-ben ?The Afghan Files? címmel hét részes cikksorozatban közölte a főként szivárogtatás útján szerzett információkat az ázsiai országban folyó gyanús esetekről. A hírek publikálása után alig egy évvel az ausztrál szövetségi rendőrség emberei ?házkutatást? tartottak a szerkesztőségben, amely során több ezer kiszivárogtatott dokumentumot foglaltak le. Azonban a küszöbön álló botrányt nem lehetett sokáig visszatartani. November 12-én Scott Morrison ausztrál miniszterelnök bejelentette egy különleges nyomozóiroda felállítását, illetve figyelmeztette az ausztrál közvéleményt, hogy a rövidesen nyilvánosság elé kerülő jelentés ?súlyos, és nehéz hírekkel fog szolgálni az ausztrálok számára.?

A Brereton-jelentés nyilvánosságra hozatala után a Human Rights Watch jogvédő szervezet felszólította a nemzetközi koalíció többi tagját – beleértve az Amerikai Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát – hogy Ausztráliához hasonlóan vizsgálják ki a katonáik által elkövetett botrányos eseteket.

Ausztrália 2001-től van jelen az ázsiai országban az Egyesült Államok egyik fontos szövetségeseként. A jelentések szerint 2014-ig bezárólag mintegy 26 ezer ausztrál katona szolgált Afganisztánban, és ez idő alatt 41 katona esett el.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Ausztrál katonák Afganisztánban. (Forrás: Facebook/ Royal Australian Navy)

A koronavírus-járvány hatásai a dél-koreai mesterséges intelligenciára

Az új koronavírus napjainkban a legjelentősebb közegészségügyi és gazdasági kockázat, több mint 65 millió embert fertőződött meg, és több mint 1,5 millió fő vesztette életét a betegségben. Dél-Korea a járvány, és a hozzákapcsolódó válságkezelés során alkalmazta a mesterséges intelligenciát: megbízható tesztek kidolgozásától kezdve a kezelési módszerek kutatására, gyorsabb diagnosztizálásra és a karanténba került személyek ellenőrzésére egyaránt használták a technológiát. A MI nemcsak a járvány kezelésében játszik jelentős szerepet, a Moon-adminisztráció Dél-Korea gazdasági jövőjével kapcsolatos terveinek is fontos részét képezi, az innovatív növekedés előmozdítását célzó kormányzati beruházások három stratégiai területének egyikeként azonosítható. A koronavírus-járvány kitörését megelőzően a kormányzat kiadta a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Stratégiáját (National Strategy for Artificial Intelligence), mely a technológiát olyan területeken alkalmazná, amelyek közvetlenül befolyásolhatják az emberek életét, hogy a nyilvánosság megérezze a változásokat (tekintettel a környezeti biztonságra és a védelmi szférára). A nagyobb dél-koreai vállalkozások (LG, Samsung) nem zárkóznak el a mesterséges intelligencia alkalmazásától-fejlesztésétől, mivel a technológiába való befektetés nagyban növeli versenyképességüket. A MI dél-koreai jövőjének kihívásai közé sorolható a koronavírus gazdasági hatásai, illetve a nemek képviseletének aránytalansága is. A Moon-adminisztráció egyértelműen fókuszba helyezte a mesterséges intelligencia kutatását és felhasználási lehetőségeinek feltérképezését, azonban a sikerességhez további beruházásokra, képzésekre és fejlesztésösztönző légkörre van szükség.

Írta: Györgyi Dominika

Címlapfotó: Az RCEP megállapodás virtuális tárgyalása: a vietnami fél. (Forrás: Facebook/ DIGI WORLD BLOG News)

Koronavírus-járvány Dél-Koreában. (Forrás: Facebook/ Anadolu Agency)

Stratégiai kommunikáció; nyilvános diplomácia; kreatív diplomácia ? Interjú dr. Fehér Zoltánnal

0

 

dr.Fehér Zoltán

dr.N.J.L.: Kérem, ismertesse eddigi szakmai pályafutásának legfontosabb állomásait!

  1. F.Z.: Tanulmányaimat Magyarországon és az Egyesült Államokban végeztem. Mesterdiplomát szereztem az ELTÉ-n amerikanisztikából és politikatudományból, jogi doktorként végeztem a Pázmányon, majd később a Harvard Egyetemen folytattam tanulmányokat, amelyek végén mesterdiplomát szereztem közigazgatás-kormányzás szakon. 13 évig dolgoztam magyar diplomataként. 2005 és 2009 között Magyarország washingtoni nagykövetségén szolgáltam külpolitikai elemzőként, illetve sajtó- és kulturális attaséként. 2011 és 2014 között Törökországban, az ankarai magyar nagykövetségen dolgoztam a nagykövet helyetteseként, valamint két hosszabb időszakban Magyarország első számú képviselője voltam Törökországban ideiglenes ügyvivőként. Ezt követően a Miniszterelnökség EU Ügyek Államtitkárságán vezettem az EU koordinációs osztályt, amely összefogta Magyarországnak az EU intézményekben képviselt hivatalos álláspontjai kidolgozását. Immáron öt éve Bostonban élek, ahol a Harvard Egyetemen közigazgatás-kormányzás szakon végzett posztgraduális tanulmányaim mellett Joseph Nye asszisztenseként dolgoztam. Jelenleg a Fletcher School of Law and Diplomacy-ban doktori disszertációmat írom, mellette pedig a Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársaként és a Tufts Egyetem Politikatudományi Tanszékének vendégelőadójaként dolgozom. Az évek során tanítottam politikatudományt és nemzetközi kapcsolatokat Magyarországon az ELTÉ-n és a Pázmány jogi karán, itt az Egyesült Államokban pedig a Harvard Summer Schoolban és a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) is. Mondhatjuk úgy is, hogy eddigi karrierem első szakaszában a diplomácia gyakorlati oldalán működtem, a mostani szakaszában pedig a diplomácia elméleti-tudományos oldalán, hiszen diplomáciát, nemzetközi kapcsolatokat oktatok és ezen a területen végzek tudományos kutatásokat.

dr.N.J.L.: Kérem, foglalja össze jelenlegi kutatásainak/tanulmányainak legfontosabb irányait és várható eredményeit!

  1. F.Z.: Tudományos kutatásaimban mindig a szuperhatalmak stratégiái foglalkoztattak. Legelső kutatási projektemben a NATO hidegháború utáni átalakulásával foglalkoztam.[1] Ennek fontos része volt az ún. keleti bővítés, amelynek első hullámában hazánk Csehországgal és Lengyelországgal együtt része lett az atlanti szövetségnek. Ezt követően figyelmem az Egyesült Államoknak a Szovjetunióval szembeni, hidegháború alatti stratégiája, a feltartóztatás és annak szellemi atyja, George Kennan felé fordult.[2] Jelenlegi, doktori kutatásaim középpontjában pedig annak vizsgálata áll, hogyan alakult az Egyesült Államoknak Kínára vonatkozó stratégiája a Nixon-Kissinger-féle 1972-es nyitástól napjainkig. Különösen az érdekel, hogy miért követte Amerika a nyitás/együttműködés (engagement) stratégiáját a hidegháború elmúltával is, s mennyire igyekeztek az egymást követő amerikai kormányzatok az együttműködés mellett a kiegyensúlyozás (balancing) elemeit is beintegrálni stratégiájukba, amelyet az én álláspontom szerint a két hatalom nemzetközi rendszerben elfoglalt strukturális pozíciójának változása, a hatalmi átrendeződés (power transition) perspektívája indokolt volna.[3] Ezt Kenneth Waltz és Robert Gilpin neorealista elméleteinek segítségével vizsgálom, de kutatásaim alapján egyre inkább arra jutok, hogy mindennek megértéséhez a liberális Innenpolitik és a konstruktivista elméletek egyes elemeire is építeni kell.[4]

dr.N.J.L.: álláspontja szerint, milyen összefüggések ismerhetők fel/ fontosak a stratégiai kommunikáció és a nyilvános diplomácia között?

  1. F.Z.: A stratégiai kommunikáció államok vagy nemzetközi szervezetek esetén mindig magában kell foglalja a nyilvános diplomáciát. A NATO Stratégiai Kommunikációs Politikájáról szóló hivatalos állásfoglalás is úgy definiálja a stratégiai kommunikációt mint ?a NATO kommunikációs tevékenységei és képességei koordinált alkalmazását?, s e kommunikációs tevékenységek és képességek körébe beleérti a katonai közkapcsolatok, az információs műveletek és a pszichológiai műveletek mellett a nyilvános diplomáciát is.[5] A nyilvános diplomáciának tehát illeszkednie kell egy állam vagy szervezet stratégiai kommunikációjába, annak fő céljait kell szolgálnia. Ez természetesen azt feltételezi, hogy az adott állam vagy szervezet stratégiai kommunikációját annak központjában (a miniszterelnök stábjában vagy a NATO esetében a főtitkár stábjában, de természetesen a tagállamok egyetértésével) megtervezik és koordinálják. Ez nem egyszerű feladat, ugyanis az államok esetében a stratégiai kommunikáció általában ? ahogy fent is jeleztem ? nem a diplomáciáért felelős szervezeti egységhez (Magyarország vagy az Egyesült Államok esetén a Külügyminisztériumhoz), hanem a végrehajtó hatalom feje mellett közvetlenül működő stábhoz kötődik (ez Magyarországon a miniszter által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Egyesült Államokban pedig a Fehér Ház kommunikációs igazgatója által vezetett csapat). A politikai kommunikáció központosításáról részletesen írtam ?A kormányzás háttérintézményei? című kétrészes tanulmányomban a Politikatudományi Szemlében, amelynek első része a végrehajtó hatalom feje háttérintézményeinek egyes nemzetközi példáit mutatja be komparatív kutatásaim alapján (részletesen tárgyalva az amerikai elnök Fehér Házi Stábját),[6] a második része pedig a magyar Miniszterelnöki Hivatalról szól.[7] Számos ország kormányzatában sikerült úgy kialakítani a stratégiai kommunikációt, hogy a nyilvános diplomácia is annak a céljait szolgálja, a nyilvános diplomácia üzenetei össze legyenek hangolva a kormányzat stratégiai kommunikációjával. Ebben a Külügyminisztériumnak a miniszterelnök vagy elnök kommunikációs stábjával való együttműködése kulcsfontosságú. Ez szerintem Magyarországon vagy Németországban egy ideje már így működik, de az Egyesült Államokban nem minden időszakban sikerült ezt elérni. Különösen a most lezáródó elnöki ciklus alatt voltak zökkenők amiatt, hogy Trump elnök maga volt a ?Communicator-in-Chief?, de a kormányzat egészén belül nem mindig sikerült koordinálni a nemzetközi tartalmú üzeneteket. Meg kell azonban jegyeznem, hogy Mike Pompeo külügyminisztersége alatt az üzenetek egységesülése lényegesen javult, a kormányzat stratégiai kommunikációja és nyilvános diplomáciája között nagyobb összhang jött létre.

dr.N.J.L.: Honnan ered és mi a tartalma a kreatív diplomáciának?

  1. F.Z.: Ahogy említettem, 2005 és 2009 között Washingtonban a magyar nagykövetségen teljesítettem külszolgálatot, Simonyi András és Somogyi Ferenc nagykövetek irányítása alatt külpolitikai elemzőként, valamint sajtó- és kulturális attaséként dolgoztam. Simonyi András nagykövet vezetésével fejlesztettük ki a nagykövetség új nyilvános kommunikációs megközelítését, amelyet én kreatív diplomáciának neveztem el. A kreatív diplomácia lényege, hogy a diplomácia és azon belül a nyilvános diplomácia hagyományos tárházán túl új eszközöket, új médiumokat is bevonunk egy ország nemzetközi kapcsolatépítésébe, ha úgy tetszik, az országimázs-építésbe. Három új eszközt vagy területet állítottunk a nyilvános diplomácia szolgálatába: (i) a populáris médiát, (ii) a populáris kultúrát, és (iii) a digitális média világát. Az elsőre, a populáris média alkalmazására példa a magyar nagykövet szereplése az egyik legnézettebb amerikai televíziós talk-showban, a Colbert Report-ban 2006-ban és 2007-ben is, amelyeknek nagy sikere volt az Egyesült Államokban, de komoly visszhangja volt odahaza is. A másodikra, a populáris kultúra mint diplomáciai médium alkalmazására példa a ?rock and roll diplomácia?, Simonyi András nagykövet amerikai diplomatákból álló rockzenekarának koncertjei, szereplései, a rock and roll zenének mint összekötő kapocsnak a használata a két ország között. Egy másik példa, amely a kezdeményezésemre jött létre, a számos hollywoodi személyiség (Lucy Liu, Andy Vajna) bevonásával létrehozott egész estés dokumentumfilmnek, ?A szabadság viharának? washingtoni premierje 2006. novemberben az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére. A Colin Keith Gray és Megan Raney Aaron filmrendező-operatőr testvérpáros által rendezett, nagyhatású filmnek Washington legnagyobb filmszínházában, az Uptown Theater-ben szerveztünk hollywood-i stílusú premiert (vörös szőnyeggel!), amelyen a világhírű színésznő és egyben a film egyik producere, Lucy Liu mellett részt vettek kongresszusi képviselők és egykori 56-os szabadságharcosok is. Végül pedig a digitális médiának a diplomácia szolgálatába való állítására példa a nagykövet és a nagykövetség diplomatái által írott ?Hungarian Diplomats in DC? nevű nyilvános diplomáciai blog. A mai olvasókban, különösen a fiatalabb korúakban persze felmerül, hogy mindebben mi az újdonság, hiszen ma már mindezek az eszközök (populáris média, populáris kultúra, Internet és közösségi média) részei a nyilvános diplomácia eszköztárának. Ez igaz, de ekkor, a 2000-es évek második felében még nem voltak azok, ebben mi magyar diplomaták úttörő jellegű munkát végeztünk. Hadd meséljek el ennek alátámasztására egy anekdotát. A ?Hungarian Diplomats in DC? blog 2006-ban indult, és én 2007 nyarán felkerestem az amerikai Külügyminisztérium akkor még csak rövid ideje működő e-Diplomacy igazgatóságát. Az ottani amerikai diplomaták elmondták nekem, hogy egy ideje diplomáciai blogot indítottak, de az csak az amerikai nagykövetségek és konzulátusok diplomatái számára elérhető. Amikor meséltem nekik a magyar nagykövetség blogjáról, akkor ők mondták ki: a ?Hungarian Diplomats in DC? a világ első nyilvános diplomáciai blogja volt. Az, hogy mindezek az eszközök, sőt különösen a digitális térből a Facebook és a Twitter azóta a diplomáciai kommunikáció fontos részeivé váltak, számomra nagy öröm, hiszen olyan folyamatnak voltunk az előfutárai, amely gyakorlatilag forradalmasította a diplomácia eszköztárát.

dr.N.J.L.: Hogyan látja a jövő nemzetközi viszonyait a meggyőzés és befolyásolás szempontjából?

  1. F.Z.: Mentorom, Joseph Nye 1990-ben megalkotta a ?soft power? koncepcióját, mivel Bound to Lead című könyvében szerette volna az egyes államok hatalmának, erejének (power) mérését valamilyen tudományos alapra helyezni.[8] A katonai erő és a gazdasági erő mérésével nem voltak gondjai, de úgy látta: ezek nem fedik le egy ország erejének összességét. Van minden országnak olyan ereje, erőforrása, amely elsősorban az adott állam presztízséből, politikai rendszerének vagy kultúrájának vonzerejéből fakad. A katonai és gazdasági erő ?kemény? erőforrásai (hard power) mellé, amelyre a neorealisták kizárólagosan hagyatkoztak az államok erejének megbecsülésénél, Nye megalkotta a ?soft power? koncepcióját, amely az egyes országok reputációs és kulturális erejét, kisugárzó hatását foglalta egybe. Nye koncepciója azóta világszerte elfogadott lett és alkalmazzák a nemzetközi kapcsolatok elméletében ugyanúgy, mint annak gyakorlatában, de én azt gondolom, hogy a ?soft power? jelentősége a mai világunkban tovább növekszik. A nyilvános diplomácia és így a kreatív diplomácia is elengedhetetlen része a ?soft power?-nek. A meggyőzés és befolyásolás szempontjából a ?soft power? és a ?hard power? egyszerre játszik szerepet, hiszen más országok nézőpontjából az egyes országok hitelessége befolyásoló tényező, de ilyen tényező lehet az adott állam katonai erejének elrettentő hatása (deterrence) is. Nye a kétféle erő hatékony együttes alkalmazását ?smart power?-nek nevezi. Azt is fontos elmondani, hogy az ún. dezinformációs műveletek és az információs hadviselés nem tartoznak a ?soft power? kategóriája alá, azok részei a katonai erő alkalmazásának. Úgy látom, a 21. század diplomáciájában az az állam lehet sikeres, amely sokféle erőforrását ?smart power?-ként tudja összegezni és a nemzeti érdek szolgálatába állítani.

dr.N.J.L.: Miben látja az állam és haderő szerepét/jelentőségét a jövő nemzetközi kapcsolataiban?

dr. F.Z.: A nemzetközi kapcsolatok elméletében két domináns irányzatot láthatunk az elmúlt 40-50 évben az államok közötti kapcsolatok természetének alakulását illetően. Az egyik a realizmusból kinőtt neorealista iskola, amelynek követői ? Kenneth Waltztól John Mearsheimeren át Stephen Waltig ? alapvetően úgy látják, az állam központi szerepe a nemzetközi politikában megmarad, ahogy továbbra is meghatározó szerepe van és lesz a haderőnek mint az állam legfontosabb erőforrásának.[9] A neorealistákkal élesen szemben áll a Joseph Nye, Robert Keohane és Richard Rosecrance által fémjelzett elméleti iskola, amelyet a neorealizmussal való kontrasztja miatt neoliberalizmusnak neveztek el. Nye és Keohane elméletének lényege, hogy az államok és a katonai erő központi szerepét megváltoztatja a globalizáció révén felélénkült világgazdaság, létrejön a vezető államok között (akár egymással szembenálló hatalmak között is) egy nagyfokú kölcsönös függőség (interdependencia), megnő a nem-állami szereplők (pl. a transznacionális vállalatok) szerepe, és bizonyos szituációkban már a gazdasági erő és a gazdasági érdekek kezdenek dominálni a katonai erő és a biztonsági érdek felett.[10] Rosecrance ezzel egybevágó elméletének lényege pedig, hogy az ún. katonai-politikai és területi államok logikáját az ún. kereskedő államok logikája váltja fel, a katonai erő és a területi expanzió háttérbe szorul a gazdasági erő és a gazdasági expanzió javára.[11] Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Harvard Egyetemen tanulhattam mind Stephen Walttól, mint Joseph Nye-tól és Richard Rosecrance-től, ráadásul a karrierem során tanúja lehettem annak, ahogy a hidegháború után a nemzetközi politikában háttérbe szorult a területi expanzió és előtérbe került a globalizáció és a kereskedelem, majd az elmúlt másfél-két évtizedben újra kiújult a nagyhatalmak versengése és ismét fontossá vált a katonai-területi expanziós politika. Külszolgálataim alatt is megtapasztalhattam mindezt, hiszen washingtoni éveim alatt még dominált a gazdasági terjeszkedés célja és a nyilvános diplomácia eszköztára, miközben már dúltak az újabb háborúk, majd törökországi diplomáciai szolgálatom alatt a ?szomszédból? követhettem a szíriai háborút és a Krím-félsziget orosz annektálását is. Úgy látom, a globalizáció, az interdependencia és a világkereskedelem kiszélesedése révén eljutottunk egy olyan történelmi érába, amelyben a két elméleti irányzat által fókuszba helyezett két világ (nevezzük Rosecrance nyomán a területi államok világának és a kereskedő államok világának) egyszerre van jelen, egyfajta hibrid nemzetközi politikai univerzumot hozva létre. Visszatérve saját kutatási témámhoz, ha korunk legfontosabb nagyhatalmi versengését, az Egyesült Államok és Kína rivalizálását vesszük górcső alá, akkor azt láthatjuk, hogy miközben a két nagyhatalom gazdasága 1980 óta gyakorlatilag összefonódott, összenőtt, eközben Kína gazdasági felemelkedése természetszerűleg hozta el katonai és politikai ambícióinak növekedését, amely viszont legfőbb gazdasági partnerével, az Egyesült Államokkal állítja Kínát szembe. Kapcsolatukban jelen van a kereskedő államok együttműködése és a katonai-területi államok versengése is, utóbbi egyre növekvő mértékben. Az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások ? a nagyhatalmak versengésének kiújulása, a nemzeti alapú politikák előretörése, valamint a COVID-19 világjárvány gyakorlatilag teljes mértékben nemzetállami szintű kezelése[12] (a szakirodalom meg is alkotta az ?oltás-nacionalizmus? kifejezést) ? mind-mind rámutatnak arra, hogy a nemzetállam központi szerepe a nemzetközi politikában megmarad, sőt a nemzetközi együttműködések rovására még nőhet is. Másrészről viszont a mai nemzetállamoknak egy olyan időszakban kell nemzeti érdekeiket képviselniük a globális porondon, amikor a nemzetgazdaságok egymással összenőttek és a világ egyik pontján történő események sokkal közvetlenebb hatással vannak a világ akár legtávolabbi másik pontján élő emberek életére, mint bármikor a világtörténelem során. Mindennek megértéséhez az állam, a nemzeti érdek és a katonai erő központi szerepére építő realizmus, a nem-állami szereplők és a nemzetközi intézmények jelentőségét, továbbá a kereskedelem és az interdependencia fontosságát hangsúlyozó liberalizmus, végül pedig az ideák, ideológiák, eszmék nemzetközi politikát formáló szerepét hangsúlyozó konstruktivizmus elméleti koncepcióira egyaránt szükség lesz a 21. század további évtizedeiben.

[1] Fehér Zoltán: NATO?s New Place in the European Security Architecture. Bard Journal of Social Sciences 2001. ősz, 46-63. old.

[2] Fehér Zoltán: George F. Kennan: realista diplomata a hidegháborús amerikai stratégia alakításában. In: Frank Tibor (szerk.): Gyarmatokból impérium. Magyar kutatók tanulmányai az amerikai történelemről. Gondolat, 2007. 205-216. old.; Fehér Zoltán: Nekrológ: George F. Kennan. Egy realista diplomata az amerikai külpolitika alakításában. Kül-Világ ? a nemzetközi kapcsolatok folyóirata II. évf. 2005/2-3. szám, 83-92. old.

[3] Fehér Zoltán: The Rise and Fall of U.S. Engagement toward China. Elephants in the War Room Blog ? Center for Strategic Studies, 2020. augusztus 17. https://sites.tufts.edu/css/the-rise-and-fall-of-u-s-engagement-toward-china/

[4] Fehér Zoltán: A világrend átalakulása, az Amerikai Egyesült Államok nagystratégiája és Kína kihívása a 21. században. In: Káncz Csaba (szerk.): Változó világrend. A bizonytalanság kora a nemzetközi politikában. Kossuth, 2020.

[5] NATO Strategic Communications Policy SG(2009)0794. 2009. szeptember

[6] Fehér Zoltán: A kormányzás háttérintézményei. Amerikai és európai példák ? I. rész Politikatudományi Szemle, 2002. évi 3-4. szám, 35-69. old.

[7] Fehér Zoltán: A kormányzás háttérintézményei. A Miniszterelnöki Hivatal 1990-2003 ? II. rész Politikatudományi Szemle 2003. évi 1. szám, 105-154. old.

 

[8] Joseph Nye: Bound to Lead. The Changing Nature of American Power. Basic Books, 1990.

[9] Kenneth N. Waltz: Theory of International Politics. Waveland Press, 1979, 2010.

[10] Robert Keohane and Joseph Nye: Power and Interdependence: World Politics in Transition. Longman, 1977, 2001.

[11] Richard Rosecrance, The rise of the Trading State: Commerce and Conquest in the Modern World. Basic Books, 1986.

[12] Fehér Zoltán: ?Realpolitik and Cooperation in the Age of COVID-19: How Can the World Escape Captivity?? Global Security Review, 2020. május 26.

?Ez a publikáció az  Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-5-NKE-108 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott és az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj szakmai támogatásávalkészült.?

Macron küzdelme a radikálisok ellen: la?cité és a francia iszlám

0
Emmanuel Macron francia elnök, miután lerótta kegyeletét az öt nappal korábban megölt Samuel Paty történelemtanár koporsója előtt a Párizsi Egyetem udvarán 2020. október 21-én. Október 16-án egy 17 éves csecsen fiú késsel megölte, majd lefejezte a történelemtanárt Párizs északnyugati elővárosa, Conflans-Saint-Honorine egyik utcáján. A tettest a rendőrök agyonlőtték. Korábban a tanár az óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak, amikor a szólásszabadság felelősségéről beszélt.(Forrás: MTI/EPA/AP/Francois Mori)

Közeledve a Bataclan klubban történt mészárlás ötödik évfordulójához, kijelenthetjük, hogy 2015 után újra a radikális iszlamista szélsőségesek célpontjává vált Franciaország. Szeptember 25-én a párizsi szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo egykori szerkesztőségénél végrehajtott késes merényletet követően, előbb az október 18-án lefejezett történelemtanár Samuel Paty esete, majd október 29-én a nizzai Notre-Dameban imádkozó (három halálos áldozatot követelő) hívek elleni terrortámadás rázta meg a francia és nemzetközi közvéleményt. Az ország államfője Emmanuel Macron ezt követő kijelentései az iszlámról aztán hatalmas felháborodást és népharagot váltottak ki szerte a világ muszlim közösségeiben és országaiban, melyek vezetői (sokszor igencsak durva és fenyegető hangvételben) megüzenték ellenérzéseiket az elhangzottakkal kapcsolatban. Macron terve azonban világos és a történéseket követő kiállása is azt tükrözi, hogy véghezvitelében semmi nem akadályozhatja meg: reformokra van szükség a békés együttélés előmozdítása érdekében, különben lehetetlen lesz elejét venni a további támadásoknak, a 2022-es választásokhoz közeledve, ezért egyre sürgetőbb számára, hogy megoldást találjon radikális muszlimok problémájára. A cél tehát nem más, mint egy felvilágosodott francia iszlám, amely békében él a köztársasággal, igazodik annak szabályaihoz és értékeihez.

Francia-muszlim együttélés, a ?colonisation inversée? esete

Megállapíthatjuk, hogy a történelem folyamán Franciaország mindvégig nagy sikerrel asszimilálta a területén élő kisebbségeket, egészen addig amíg meg nem jelentek a ?60-as és ?70-es évektől főként az egykori észak-afrikai gyarmatokról beáramló muszlim vendégmunkások. A fiatal egyedülálló férfiak sok éves munkát követően megkapták az állampolgárságot, letelepedtek és családot alapítottak. Mint azt látni fogjuk az integrálásuk azonban korántsem ment úgy, ahogyan azt a franciák elképzelték. Nem kizárólagos okként, de nagyon jelentős mértékben ez a magukkal hozott, a leszármazottakra is tovább örökített iszlám vallásnak és kultúrának tudható be. A második, harmadik generációk identitásában és önmeghatározásakor sokkal nagyobb szerepet kap a származás (algériai marokkói, tunéziai stb.), mint az elsőnél volt, annak ellenére, hogy sokan jobban beszélik a franciát, mint az arab nyelvet. Nagyon sok esetben azonban a többségi társadalomtól elzárva, saját etnikumúakkal együtt nőnek fel, az ún. gettók miatt lehetséges az is, hogy jelenleg a bevándorló hátterű fiatalok kevésbé lettek integrálva a társadalomba, mint évtizedekkel korábban a szüleik és nagyszüleik. Mi sem bizonyítja ezt jobban egy friss Ifop (Institut français d’opinion publique) felmérésnél, mely szerint a jelenleg Franciaországban élő mintegy 5-6 millió fős muszlim közösség (amely egyébként jelentős szám, az összlakosság 7-9 százaléka) 25 évnél fiatalabb tagjai arra a kérdésre, hogy az iszlám vagy a köztársaság értékei fontosabb-e számukra, 74%-a azt a választ adta, hogy az iszlám felette áll és előrébb való a köztársaságnál. Fontos figyelembe venni azt a tényt is, hogy az elmúlt 25 évben a ramadánt megtartó muszlimok száma 30%-ról mára 70% fölé emelkedett. A vallás felé fordulás népszerűségének növekedése egyértelműen látható, ez pedig a már említett identitásválságban szenvedő bevándorló gyökerű fiatal muszlimoknál ugyan kiutat jelent az általuk tapasztalt bizonytalanságból, azonban egyúttal hajlamosabbá teszi őket a radikális eszmék befogadására is (gondoljunk csak az elmúlt hetekben végrehajtott merényletek elkövetőinek életkorára: 25, 18 és 21 év). Ha ehhez hozzávesszük a francia többségi lakossággal szemben kimutatható sokkal nagyobb gyermekvállalási kedvet a muszlimok körében, akkor könnyen eljuthatunk arra a következtésre, hogy jelenleg a társadalomban tapasztalható problémák és összeütközések a jövőben sem fognak csökkeni, sőt sokkal inkább a tovább erősödő negatív tendenciákra számíthatunk. Megjegyzendő ez nem a francia helyzet sajátossága minden olyan országnak szembe kell néznie ezzel, ahol elindult a ?fordított gyarmatosítás? folyamata (többek között Belgium és Nagy-Britannia is ide sorolható).

2018-ban adott hangot aggodalmának az azóta már lyon-i polgármester (ekkor még belügyminiszter) Gerard Collomb, aki a francia népet sújtó közeli polgárháborút vizionált, amennyiben sürgősen nem történik változás. Nyilatkozatában felhívta a közvélemény figyelmét, hogy a mai ?egymás mellett? élésből hamar átlehet csúszni az ?egymással szemben? élés állapotába és ez nem csupán a jobboldali-szélsőjobboldali politikai erők riogatása, hanem a valós helyzet. A 2015-óta eltelt időszakot vizsgálva és mérlegre téve a több mint húsz terrortámadást, megközelítőleg 250 halottat és 1000 sebesültet kapunk, különösen napjaink történéseit elnézve igazat kell adnunk Collombnak. Az évtizedek alatt felgyűlt nagyon bonyolult, sokszor kényes és szerteágazó problémahalmaz megoldását az sem segíti elő, hogy az ügyben érintett francia muszlimok sokszor a reformoktörekvéseket a hitük elleni támadásként élik meg, így kontraproduktívan hatnak, továbbá fontos látni, hogy aki kiutat keres és próbál elérni valamilyen változást, annak nagyon gyorsan szembe kell majd néznie a személyére irányuló elutasítással és haraggal.

Iszlám hitoktató tanítja követőit a párizsi Eiffel-torony aljában. 2015.05.12. (forrás: Facebook/Sadiq Iqbal)

Macron fellép a szeparatista törekvésekkel szemben

Emmanuel Macron tervezete a francia iszlám átformálására korántsem az elmúlt hetek eseményeire reagál csupán, hanem már elnökségének első évében napirenden volt a gazdasági és szociális reformok mellett. Eredetileg az 1905-ös állam és egyház szétválasztásáról szóló törvény megszületésének 112-ik évfordulóján prezentálta volna a nyilvánosság előtt programját, azonban ez folyamatosan tolódott. Végül az Elysée-palotában kamerák és mikrofonok nélkül, zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokat az általa meghívott vallási vezetőkkel, mely beszélgetés hangvétele inkább tekinthető filozofikusnak, mint a gyakorlatiasnak: ?Ez a francia stílusú szekularizmus, amely időnként meglepi szomszédainkat, egy hatalmas összetartó ereje hazánknak, amelyet annyi vallási háború szakított darabokra, ahol a vallás beágyazódott a szellemi, kulturális és társadalmi örökségünkbe. Az államnak ez döntőbírói szerepet biztosít, amely lehetővé teszi, hogy a szellemi viták idején is folyamatosan megőrizze politikai legitimitását. [?] Soha nem fogom megmondani a francia állampolgároknak, hogyan éljék meg a vallásukat, de mindenkit folyamatosan arra kérek, hogy teljes mértékben tartsa be a Köztársaság összes jogszabályát.?

Macron figyelmét azonban lekötötték a többi reformötletével összefüggésben kialakult társadalmi megmozdulások és tüntetések, a sárga-mellényesek miatt így egészen idén februárig várni kellett rá, hogy újra napirendre kerüljön a téma. A bejelentés helyszínéül szimbolikusan Mulhouse-t választotta. Az elzászi város egyike annak az állam által még 2018-ban kijelölt 47 körzetnek, ahol a lakóközösségek megosztottak és az együttélés nehézségekbe ütközik a kulturális különbségek miatt. Megvitatását azonban ezt követően a kibontakozó koronavírus-járvány szorította háttérbe egészen őszig. Az ügy folyamatos halasztásának az is állhat a hátterében, hogy korábban megosztotta magát a kormányt is, a nyár közepén azonban Jean Castex lett új miniszterelnök és így személyében Macron szekuláris terveit mindenben támogató politikus került kinevezésre. Megjegyzendő sokan tartják úgy, hogy ezzel Macron a 2022-es elnökválasztásra készül már, és a lehetséges kihívó Marine Le Pennel szemben akar előnyre szert tenni az új iszlám megreformálását kitűző programjával, így kifogná a szelet a Nemzeti Front jelöltjének vitorlájából, aki a Politico legújabb méréseiben már beelőzte őt.

Szeptember 4-én a III. Köztársaság kikiáltásának évfordulóján a párizsi Panthéonban mondott beszédében a francia államfő bejelentette, hogy a következő hónapok során törtvénytervezetet fognak benyújtani annak érdekében, hogy az országot veszélyeztető szeparatizmusok ellen hatékony küzdelmet lehessen folytatni. Macron határozottan kiállt a szabad véleménynyilvánítás mellett, ideértve a blaszfémiához való jogot, mellyel muszlimok tömegeinek ellenszenvét váltotta ki. Sokak szemében Mohammed szent a mai napig, és a róla készült karikatúrák a Próféta meggyalázását jelentik, mint a világsajtót bejáró képsorok a tiltakozásokról is mutatják a koronavírus sem tartja vissza őket attól, hogy az utcára menjenek érte. A párizsi késes merénylet után egy héttel, október másodikán állt elő Macron az akciótervével. Mielőtt megnéznénk ezt részletesen, tegyünk egy európai kitekintést, természetesen a témánkhoz kötődően, ugyanis fontos látnunk a francia törvényhozó milyen példákat lát maga előtt a kontinensen, amelyekre támaszkodhat és követhet.

Vajon sikeres lesz Emmanuel Macron francia elnök (középen) kísérlete, hogy megreformálja a franciaországi iszlám rendszerét? 2020.10.28. (forrás: Facebook/CGTN)

Megoldási kísérletek Európában a radikális iszlám problémájára

Először is vizsgáljuk meg Ausztriát, ahol 2015 elején fogadták el az új, kizárólag az iszlámra vonatkozó jogszabályt, mely teljes mértékben megtiltja a muszlim szervezetek külföldi finanszírozását és előírja minden magukat az osztrák muszlimokat képviselő közösség számára, a Korán német nyelvű fordításának használatát. „Osztrák típusú iszlámot akarunk, és nem olyat, amelyet más országok uralnak” ? mondta Sebastian Kurz, aki ekkor még csak külügyminiszter volt. A törvény Ausztria félmillió muszlimját érinti, a lakosság körülbelül 6 százalékát jelenti ez (túlnyomórészt török vendégmunkások és családjaik). Alapvető probléma volt, hogy sok osztrák imámot a török állam vallási ügyekben illetékes igazgatósága (Diyanet) küldött ki és finanszírozta tevékenységüket, ezzel gyakorlatilag Ankara akaratát érvényesítették az általuk irányított mecsetekben. Vezetője Mehmet Gormez a törvény elfogadása előtt ki is fejtette egyet nem értését: ?ezzel a törvénytervezettel Ausztriában a vallásszabadság ügye száz évet ment vissza az időben?. 2018-ban Kurz (már, mint kancellár) vezetésével megkezdődött a külföldi imámok működésének felülvizsgálata, köztük több tucat kifejezetten Törökországhoz köthető személyt tartózkodási és működési engedélyének megvonásával fenyegetve. Bécsben bezártak egy a hírhedt török nacionalista csoport, a Szürke Farkasokhoz köthető illegálisan működő mecsetet, hasonló okokból hat másik arab kézben lévő mecsettel egyetemben.

Olaszországban is évek óta folyamatos a radikálisnak tartott imámok kitoloncolása, legutóbb egy 41 éves marokkói állampolgárt az Iszlám Állam támogatásának vádjával utasítottak ki. 2015-óta megközelítőleg 500 szélsőségessel szemben jártak el hasonlóan. Hollandiában idén januárban állítottak fel egy vizsgálóbizottságot a mecsetek körüli gyanús külföldi pénzmozgásokkal kapcsolatosan. A vizsgálat lezárultával hangot is adtak aggodalmuknak a bizottság tagjai, elsősorban a szaúdi, katari, kuvaiti és török forrásokból beáramló több tízmillió euró miatt, mely főként a szalafisták által dominált közösségeket erősítette, akik hírhedt fundamentalizmusa és demokrácia-ellenessége aláássa a holland állam normális működését.

Tavaly Németország is megelégelte a külföldi imámok túlzott befolyását a muszlim közösségeken belül (szintén törökökre kell elsősorban itt gondolni, akik a DITIB néven futó német ernyőszervezet alatt, mintegy 900 mecsetet irányítanak), ezért az osnabrücki egyetemen, a belügyminisztérium támogatásával imámképzést indítottak. Az ügyben illetékesek szerint egyelőre nem kell nagy elvárásokat megfogalmazni a pilot-programmal szemben.

Sebastian Kurz osztrák kancellár mécsest helyez el a novemberi bécsi terrortámadás helyszínén. 2020.11.05. (forrás: Facebook/Patti Chetwynd-Chatwin)

A francia iszlám

Az előbb ismertetett európai válaszlépések után nem ér meglepetés senkit, ha Macronék programpontjait vizsgálva rendre visszaköszönnek ugyanezen intézkedések, sokszor még a retorikán sem változtatva, nyilván mindezt a francia helyzethez igazítva. Visszaérkezünk tehát október másodikához, Les Mureaux városába, ahol a francia elnök éppen az iszlám globális válságáról beszél hallgatóságának, majd kifejti az iszlám szeparatizmus negatív hatásait Franciaországra nézve, különös hangsúlyt fektetve a párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyére. A Macron által javasolt jogszabály célja annak biztosítása, hogy a francia közélet tükrözze a la?cité, vagyis az állami szekularizmus értékeit, egy évszázados jogi alapelvet, amely elválasztja az egyházat és az államot, és utóbbi semlegességét írja elő a vallássokhoz való viszonyulásában.

A francia elnök szerint az első lépésként ehhez a muszlim vallású francia állampolgárokat meg kell szabadítani az őket érő külföldi befolyástól, amely a mecsetekben éri őket. Az országban körülbelül 300 külföldi imám (150 török, 120 algériai, 30 marokkói) prédikál a több mint 2 ezer mecset egyikében, a jövőben erre nem lesz lehetőség, továbbá az imámnövendékek számára minden külföldi résztanulmány is betiltásra fog kerülni. Összefoglalva tehát megszűnik az eddig jellemző ?imám-import” és helyette kizárólagosan egy francia muszlim szervezet felügyelete alatt fog működni a hazai imámképzés, továbbá a beszédben megnevezett három ország, Szaúd-Arábia, Katar és Törökország felől áramló pénzcsapot is elzárják a mecsetek és elől.

A hivatalos álláspont szerint ugyanakkor az is igaz, hogy a francia muszlimok szélsőséges ideológiával való beoltásának helye egykor a mecset volt, de mára ez áttevődött az iskolákba. Macron Franciaország iskoláit ?a szekularizmus (ahol a gyermekek állampolgárrá válnak) szívének nevezte?. Az erre vonatkozó szabályozás értelmében mindenki 3 éves kortól kezdve köteles lenne francia oktatási rendszer intézményeibe járni, és csak orvosi okokból engedélyeznék a magántanulást. Jelenleg 50 ezren tanulnak otthon (jelentős részük vallási okokból), továbbá 80-100 ezren diákok a Franciaországban létrejött közel kétezer muszlim magániskolában, a következő évtől kezdve ez utóbbiak működését is szigorúbban fogják vizsgálni. Az állami támogatásban részesülő egyesületeknek számot kellene adniuk kiadásaikról, és kénytelenek lennének visszafizetni azokat a hatóságoknak, amennyibben átláthatatlanok és visszaélés történik működésük során.

Macron hangsúlyozta, hogy az intézkedések nem a francia muszlimok megbélyegzésére vagy elidegenítésére irányulnak, hanem az együttélés képességének megerősítésére. Ezt követően az iszlám jobb megértését szorgalmazta, és elmondta, hogy a radikalizálódás problémája részben annak a francia városokra jellemző ?gettósodásnak? az eredménye, ahol franciák a saját szeparatizmusukat építették fel. Szerinte a lakosság származása alapján koncentrálódik, nem kellőképpen sokszínű, vagy nincs biztosítva a megfelelő gazdasági és társadalmi mobilitás az elkülönült területeken. A radikális iszlamisták lecsaptak a kínálkozó lehetőségre: ?kihasználták elvonulásunkat és gyávaságunkat” ? tette hozzá Macron.

A la?cité alapját képező 1905-ös állam és egyház szétválasztásáról szóló törvény 115-ik évfordulóján, december 9-én fog a kormány ülésezni a törvényjavaslattal kapcsolatosan, és a tervek szerint jövő év elején fogják a Nemzetgyűlés elé terjeszteni.

Francia és olasz muszlimok együtt imádkoznak egy katolikus templomban, hogy közösen ítéljék el a 2016-os roueni terrortámadást, melyben egy pap is, Jacques Hamel is életét vesztette. 2016.08.02. (forrás: Facebook/Daily Rosary Family)

Muszlim reakciók a tervezetre

Azzal, hogy Macron szót emelt a radikális szeparatista iszlámmal szemben és muszlim világ válságáról beszélt, hatalmas felháborodást váltott ki. Leghangosabb kritikusa a muszlim vezetők közül mindenképp Erdogan volt, akivel viszonya eddig sem volt felhőtlennek nevezhető, elég ha a két fél Kelet-Mediterránumban való egymásnak feszülését vesszük, amikor is Macron a következőképp fogalmazott török kollégájával kapcsolatosan: ?A nacionalizmust és az iszlamizmust vegyítve terjeszkedő politikát folytat, ami destabilizáló tényező, és ezt nem lehet összeegyeztetni az európai érdekekkel.? (Franciaország és Törökország egyébként rendre az ellentétes oldalon találja a másikat napjaink konfliktusaiban, legyen szó Líbiáról, a török-görög és azeri-örmény viszonyról, vagy a már említett Földközi-tenger medencéjében található földgáz mezők körül kialakult bonyolult több oldalú vitáról.) Az enyhülés folyamatát az sem segíti, hogy Erdogan nemrég nyilvánosan megkérdőjelezte a francia elnök elmeállapotát, mire Párizs hazarendelte konzultációra ankarai nagykövetét. Az egyik legnagyobb médiavisszhangot kapott reakció azonban egyértelműen az egykori maláj miniszterelnöktől, Mahathir Mohamadtól érkezett, aki mikroblogján azt írta: ?A franciák történelmük során emberek millióit ölték meg. Sokan közölük muszlimok voltak. A muszlimoknak joguk van haragudni és francia emberek millióit megölni a múlt mészárlásai miatt.” A rangos egyiptomi szunnita iszlám egyetem (amely az arab világban hatalmas tekintéllyel bír) az Al-Azhar tudósai is elítélték Emmanuel Macron francia elnököt az iszlamista szeparatizmussal kapcsolatosan tett megjegyzései miatt, rasszizmussal és gyűlöletbeszéd terjesztésével megvádolva őt. Mások a Mohamed-karikatúrákra és Macron tervezetére válaszul a muszlim többségű országokban a francia termékek, márkák és vállalkozások bojkottjára szólítottak fel. Míg egyes helyeken már elkezdték a bojkottot nem-kormányzati szinten (például Kuvaitban és Katarban), addig Erdogan nyilvánosan is felszólította erre az embereket Törökországban. A helyzet komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint a francia külügy tárcavezetőjének nyilatkozata a nizzai terrortámadást követően a kormány által életbe léptetett intézkedésekről, melyben kiemelte a további terrorakciók megvalósulásának reális veszélyét: ?A francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön? ? jelentette ki a védelmi tanács ülését követően Jean-Yves Le Drian. ?A virtuális gyűlölettől gyorsan jutunk el a tényleges erőszakhoz, ezért úgy döntöttünk, hogy minden szükséges intézkedést meghozunk az érdekeink és az állampolgáraink védelmére” ? tette hozzá. A bejelentés szerint a francia nagykövetségek utasítást kaptak, hogy erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket minden francia érdekeltségű épület és intézmény körül (nagykövetségek, konzulátusok, iskolák). A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a nizzai Notre-Dame-bazilikában három áldozatot követelő dzsihadista támadás előtt két héttel Samuel Paty francia történelemtanárt azért ölte meg, majd fejezte le egy csecsen iszlamista, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A nizzai támadást követően Emmanuel Macron államfő a helyszínen jelentette be, hogy az Őrszem (Sentinelle) művelet keretében 3000-ről 7000-re emelik a fontos létesítmények, imahelyek és iskolákat védő katonák létszámát.

Macron-ellenes muszlim tüntetés Franciaországban. A legközelebbi tábla felirata így szól: „Tiszteld Mózest, tiszteld Jézust, tiszteld Mohamedet!” 2020.11.14. (forrás: Facebook/Syed Ayleya)

Zárógondolatok

Macron tervét a francia iszlám megreformálására tekinthetjük előre mutatónak. Eddig nem szóltunk róla, de például a törvényjavaslat megtiltaná az orvosok által a muszlim nőknek házasság előtt kiadott ?szüzességi bizonyítványokat? is. Macron, aki elnöksége prioritásává tette a nemek közötti egyenlőség megvalósulását, elmondta, hogy ezek a dokumentumok sértik a női méltóságot. A másik oldalon azonban a francia muszlimok érezhetik úgy, hogy a vallásukban újra korlátozni akarja őket az állam, márpedig, ha kívülről próbálnak valamit ráerőltetni egy közösségre és a belső akarat hiányzik, addig az biztosan nem fog működni. A burka betiltásával is hasonlóan jártak a franciák: született rá törvény 2011-ben, de a gyakorlatban már nem tudott teljes mértékben megvalósulni és félő a mostani szabályozással is megeshet ez. Nagyon sok fog múlni helyi szinten, az államot képviselő személyek hozzáállásán (orvosok, rendőrök, tanárok stb.), mindezt úgy, hogy a terhek jelentős része eddig is az ő vállukon nyugodott. Macron programjának sikeréhez kulcsfontosságú az együttműködés olyanokkal, mint Tareq Oubrou a Bordeux-i nagymecset imámja és teológusa: ?A vallás feladata a reform megindítása és a köztársaság törvényeinek tiszteletben tartása [?] A muszlim teológiának Franciaországban kell elvégeznie az iszlám adaptálását, a francia kultúrához igazítva. Lehetséges az iszlám egyszerűsítése és a muszlim hagyomány szempontjából fontos szokások megőrzése, valamint a francia törvények és kultúra tiszteletben tartása. Számos muszlim dolgozik az alkalmazkodás teológiáján, hogy az iszlámot a Nyugathoz és Franciaországhoz igazítsa. [?] Figyelembe kell vennünk, hogy mennyi időbe telik az integráció. Ez nem történik meg egy pillanat alatt. Az iszlám olyan vallás, amely viszonylag nemrégiben honosodott csak meg Franciaországban. A teológia egyszerű adaptálása nem fogja az embereket rögtön megváltoztatni ? időre van szükség ehhez.? ? nyilatkozta egy interjú során.

Vajon Macron és Franciaország sikerrel fog járni az iszlám szeparatizmus elleni harcában? Az idő majd választ ad erre a kérdésre is, egy biztos, jelenleg még vannak radikálisok és minden bizonnyal lesznek is, egészen addig amíg meg nem történik az iszlám teljes integrálása a francia rendszerbe (amennyiben ez valaha be fog egyáltalán következni).

 

Címlapfotó: Emmanuel Macron francia elnök, miután lerótta kegyeletét az öt nappal korábban megölt Samuel Paty történelemtanár koporsója előtt a Párizsi Egyetem udvarán 2020. október 21-én. Október 16-án egy 17 éves csecsen fiú késsel megölte, majd lefejezte a történelemtanárt Párizs északnyugati elővárosa, Conflans-Saint-Honorine egyik utcáján. A tettest a rendőrök agyonlőtték. Korábban a tanár az óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak, amikor a szólásszabadság felelősségéről beszélt. (Forrás: MTI/EPA/AP/Francois Mori)

Kiemelt témák

3,127KövetőTetszik