A szélesebb közvélemény részéről is közkedvelt gondolat egy, az Amerikai Egyesült Államokkal szemben szerveződő orosz-kínai katonai szövetség a XXI. században. Noha a két hatalom közötti együttműködésnek valóban vannak nagyon jelentős védelempolitikai elemei, és a nemzetközi biztonsági környezet aktuális dinamikái a kooperáció erősítését indikálhatják, az orosz-kínai viszonyrendszerben számos olyan negatív metszéspont van, amelyek kétségessé teszik formális tekintetben egy robosztus eurázsiai katonai tömb létrejöttét. Az alábbi elemzésben röviden áttekintem az együttműködés védelempolitikai dimenziójának a fejlődését, valamint bemutatom azokat a tényezőket, amelyek gátolhatják egy formalizált katonai szövetség létrejöttét.
Az általános közvélekedéssel szemben az orosz-kínai viszonyrendszer fejlődése közel sem tekinthető egy kiegyensúlyozott folyamatnak. Az imperializmus korában egymás természetes ellenfelei voltak, a társadalmi szempontból meghatározó kínai történeti tudatban Külső-Mandzsúria a mai napig idegen (orosz) megszállás alatt áll. Noha a Kínai Népköztársaság létrejöttét követően a közös kommunista ideológia alkalmas volt arra, hogy közös platformra kerüljön a Szovjetunióval, a hagyományos geopolitikai és reálpolitikai tényezők azonban a hatvanas évekre már felülírták a mesterséges politikai kohéziót ? a két atomhatalom közötti feszültségek egy rövid lefolyású, határmenti fegyveres konfliktushoz vezetett 1969-ben, az enyhülés pedig csupán a nyolcvanas években kezdődött meg.[1] A hidegháborút követően az Oroszországi Föderáció több lépésben (1991; 1995; 2003; 2008) rendezte a fennálló határvitáit a Kínai Népköztársasággal, valamint 2001-ben megkötötték a barátsági szerződést.[2]
A kapcsolatok rendezésével párhuzamosan fejlődött a két állam közötti együttműködés a biztonság különböző dimenziójában. A védelempolitikai vonatkozású együttműködést a kilencvenes és kétezres években a fegyverrendszerek kereskedelme határozta meg: a kétezres évek eleji csúcsán az orosz fegyverrendszerek exportja a két ország közötti teljes kereskedelem negyedét tette ki.[3] Ezzel szemben az országok fegyveres erőinek együttműködése elhanyagolható volt[4], az első jelentősebb közös hadgyakorlat a Shanghai Együttműködés Szervezet által szervezett 2005-ös ?Béke Művelet?-nek (Peace Mission) elnevezett közép-ázsiai terrorizmus elleni gyakorlat volt.[5] Ráadásul a kétezres évek végén a fegyverrendszerek exportjában is negatív változás következett be, miután a hadiipari komplexumok és más kiemelt gazdasági szereplők hatására Vlagyimir Putyin orosz elnök informálisan megtiltotta a fejlett orosz technológiák exportját Kínába, tekintettel a Kínai Népköztársaság hírhedt, ?visszafejtő fejlesztés? gyakorlatára, azaz a megvásárolt termékek és technológiák lemásolására.[6]
A napjaink szorosabb orosz-kínai viszonyrendszerét meghatározó dinamika a 2014-es ukrajnai konfliktus és az abba való aktív orosz beavatkozás volt. A lépés az elérhető nyílt források szerint a Kínai Népköztársaság vezetése számára is meglepő volt, azt egyaránt kihívásnak és lehetőségnek tekintették.[7] Ezen lépésével Oroszország nyíltan megkérdőjelezte a posztbipoláris nemzetközi rendet, ezzel megszakítva a stratégiai szintű együttműködését a transzatlanti közösséggel. A transzatlanti-orosz kapcsolatok mélypontra zuhanásával Moszkvának új stratégiai partnerre volt szüksége, így került még hangsúlyosabban az eurázsiai gondolat, azaz a Kínai Népköztársasággal való stratégiai együttműködés.[8]
A partnerség erősítésének céljából Moszkva felülvizsgálta az álláspontját a fejlett technológiát képviselő fegyverrendszerek exportját illetően és az orosz védelmi ipar csúcsát jelentő eszközöket, az S-400-as légvédelmi komplexumot és az Su-35 típusú nehéz vadászbombázókat adtak el a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg számára.[9] A megnevezett haditechnikai eszközök jelentősen hozzájárulnak a Kínai Népköztársaság légifölényének biztosításához a tajvani-szoros tekintetében, amely komoly kihívást jelent a Kínai Köztársaság, valamint az Egyesült Államok számára a műveleti szabadságot illetően.[10] Az elemzők azonban úgy tartják, hogy az orosz exporttevékenység helyett a jövőben a közös fejlesztések dominálhatják a védelmi ipari együttműködést, az orosz kutatási-fejlesztési, valamint műveleti tapasztalatokra és a kínai gazdasági erőforrásokra együttesen építve.[11]
A védelempolitikai együttműködés egyik legfontosabb eleme a közös hadgyakorlatoknak a végrehajtása. 2016-tól kezdődően intenzív fejlődésnek indult ezen kooperáció mind a szárazföldi, mind pedig a haditengerészeti műveletek tekintetében. Az orosz és kínai haditengerészet a két ország geopolitikai törekvéseit támogatandó együtt gyakorlatozott a Balti-tengeren (2017), valamint a Dél-kínai-tengeren (2019), aggodalmat keltve ezzel az Egyesült Államokban és szövetségeseiben.[12] A kínaiak, ha csupán egy alacsonyabb létszámú kontingenssel (ellenben páncélos és forgószárnyas eszközökkel felszerelve), de rendszeresen részt vesz az Oroszországi Föderáció éves ázsiai hadszintéri hadgyakorlatain (Vosztok és Centr).
Ezzel lehetőségük nyílik tanulniuk az ukrajnai és szíriai művetekben éles harci tapasztalatot szerzett parancsnokoktól és alakulatoktól, amely kiemelt jelentőséggel bír a Kínai Népköztársaság számára, lévén a hidegháborúban vett részt utoljára ténylegesen, az alacsony intenzitású konfliktusokat meghaladó fegyveres összetűzésben.[13] Fontos szempont azonban, hogy a hadgyakorlatok során nem kerül sor közös vezetési-irányítási struktúra kialakítására.[14]
Az együttműködés 2017-ben fejlődött tovább, amikor a Trump-adminisztráció ellenséges magatartásának következtében Peking számára is felértékelődött az orosz partnerség.[15] Ekkor került aláírásra a két ország közötti katonai együttműködésről szóló 3 éves (2017 ? 2020) útiterv, amely egy fontos lépés volt a formalizált katonai együttműködés irányába.[16] A kölcsönös biztonságpolitikai bizalom és függőség erősödésének, valamint az orosz-kínai együttműködés fokának meghatározó tényezője, hogy a 2019-es Valdaj Klub-on elhangzott Vlagyimir Putyin részéről, hogy támogatni fogja Kína ballisztikus rakétavédelmi előrejelző rendszerének kifejlesztését. Ez magában foglalja olyan súlyosan érzékeny technológiai információk átadását, amely a kooperáció és bizalom rendkívül magas szintjét feltételezi ? noha pontos részleteket nem közöltek az együttműködésről.[17] Ez az együttműködés lehetővé teszi a rakétavédelmi előrejelző rendszerek integrálását, azaz Oroszország lefedné Kína számára az északról, Kína pedig Oroszország számára a déli irányból érkező esetleges fenyegetéseket, ez a szintű együttműködés pedig már megegyezne azzal, amely az Egyesült Államok és legszorosabb szövetségesei között áll fent.[18]
Mindezektől függetlenül nem beszélhetünk tényleges, formális katonai szövetségről. Az orosz-kínai viszonyrendszerre a kínai fél az ?átfogó partnerség?, Oroszország pedig a ?stratégiai partnerségen keresztül megvalósuló szövetség? kifejezésekkel hivatkoznak.[19] Noha a formális szövetségre Moszkva részéről lenne hajlandóság, Peking ettől elzárkózik. 2019-ben, egy Dél-Korea közelében lévő vitatott területek felett végrehajtott közös berepülést követően a kínai védelmi minisztérium nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amely leszögezte, hogy Kína továbbra sem kíván egyetlen katonai szövetség részévé válni ? ugyanakkor kiemelte az Oroszországgal fennálló stratégiai partnerség fontosságát.[20]
A katonai szövetség létrejötte az eddigiekben kifejtett együttműködés intenzitása és mélysége ellenére is alacsonynak tekinthető. Ennek oka, hogy az országok stratégiai érdekei a felszín alatt erősen különbözőek, az együttműködésüket nem a közös célok, sokkalta inkább a közös félelmek határozzák meg[21], mégpedig az USA és szövetségeseinek jelenléte a két ország perifériáján.[22]
A nagyhatalmak alapvetően eltérő geostratégiai törekvésekkel rendelkeznek: amíg Kelet-Ázsiában Kína revizionista hatalomként, addig Oroszország a status quo támogatójaként van jelen, Európában pedig fordítva.[23] Oroszország destruktív magatartása a nemzetközi intézmények tekintetében szintén ellentétesek Kína érdekeivel, hiszen Peking a jelenlegi nemzetközi intézményrendszerben való befolyásszerzésen keresztül próbálja erősíteni globális hatalmi szerepét.[24] A geostratégiai törekvéseiknek is megvannak azok a földrajzi (Közép-Ázsia és az Északi-sarkkör) és politikai (Oroszország és India kapcsolata) metszéspontjaik, amelyek meghatározó konfliktusforrásokká válhatnak a jövőben.[25] A két ázsiai hatalom eltérő elképzelésekkel rendelkezik az átfogó eurázsiai együttműködésekről is: gazdasági szempontból Moszkva az Eurázsiai Gazdasági Unió, Peking pedig az Egy Övezet, Egy Út projekten keresztül kívánja integrálni az ázsiai országok gazdaságát. A Shanghai Együttműködési Szervezetet ? amelyet sokan prognosztizáltak egy lehetséges ázsiai katonai tömbnek ? illetően is különböző a két ország álláspontja, Oroszország elsősorban védelempolitikai együttműködésként, míg Kína átfogó integrációs szervezetként tekint rá.[26]
A formális szövetségi szerződés hiánya ellenére az orosz-kínai együttműködés kiemelt kihívást jelent az Egyesült Államok számára. Önmagában, anélkül hogy bármilyen katonai műveletet végrehajtanának, a közös fejlesztések és az innovációs szinergiák kihasználása könnyedén egy fegyverkezési versenybe hajszolhatja az Egyesült Államokat. Ugyan a nagyhatalmak közötti képességbeli paritás rövidtávon még elképzelhetetlen, de Washingtonnak jelentős pénzügyi forrásokat kellene fordítani a védelmi költségvetésének tekintetében, hogy ne szűküljön be túlságosan az olló a felek között.[27] A legnagyobb kihívást természetesen az jelenti, hogy a két nagyhatalom koordinációja ne tudja úgy megosztani az Egyesült Államok erőforrásait, hogy valamelyik színtéren (Kelet-Ázsia, Európa) alulmaradjon a kihívó nagyhatalmakkal szemben.
Ahogyan az elemzők is felhívják rá a figyelmet, a jelenlegi tendenciákat alapul véve, az Egyesült Államoknak gyökeres változtatást kell eszközölnie a XXI. századi hatalmi vetélkedést illető stratégiájában, hiszen, ha mindkét hatalommal ellenséges kapcsolatban áll, úgy az természetszerűleg közelebb hozza egymáshoz az ellenfeleit.[28] Ehhez azonban egy sokkalta kifinomultabb diplomáciára van szükség és bizonyos fokú politikai deeszkalációra Washington részéről, hogy kiaknázhassa az Oroszország és Kína között meglévő geopolitikai ellentéteket és megakadályozza egy eurázsiai katonai tömb kialakulását.
Címlapkép: Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen a háromnapos hivatalos látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai államfő (balra) és Vlagyimir Putyin orosz elnök két kínai óriáspanda átadásán a moszkvai állatkertben 2019. június 5-én. Kína a két óriáspandát 15 évre adja kölcsönbe az állatkertnek. (Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszandr Vilf)
Felhasznált források:
Aliyev, Nurlan: Military Cooperation Between Russia and China: The Military Alliance Without an Agreement? RKK ICDS, 2020. 07. 01. Elérhetőség: https://icds.ee/en/military-cooperation-between-russia-and-china-the-military-alliance-without-an-agreement/ (Letöltés dátuma: 2020. 12. 11.)
China and Russia Sign Military Cooperation Roadmap. The Diplomat, 2017. 06. 30. Elérhetőség: https://thediplomat.com/2017/06/china-and-russia-sign-military-cooperation-roadmap/ (Letöltés dátuma: 2020. 12. 11.)
Gabuev, Alexander: Friends With Benefits? Russian-Chinese Relations After the Ukraine Crisis. Carnegie Moscow Center, 2016. 06. 29. Elérhetőség: https://carnegie.ru/2016/06/29/friends-with-benefits-russian-chinese-relations-after-ukraine-crisis-pub-63953 (Letöltés dátuma: 2020. 12. 11.)
Gorenburg, Dmitry: An Emerging Strategic Partnership: Trends in Russia-China Military Cooperation. Marshall Center for Security Studies, 2020. 04. Elérhetőség: https://www.marshallcenter.org/en/publications/security-insights/emerging-strategic-partnership-trends-russia-china-military-cooperation-0 (Letöltés dátuma: 2020. 12. 11.)
Isachenkov, Vladimir: Putin: Russia-China military alliance can?t be ruled out. APNews, 2020. 10. 22. Elérhetőség: https://apnews.com/article/beijing-moscow-foreign-policy-russia-vladimir-putin-1d4b112d2fe8cb66192c5225f4d614c4 (Letöltés dátuma: 2020. 12. 11.)
Kainikara, Sanu: Russia?s Return To The World Stage: The Primakov Doctrine ? Analysis. Eurasiareview, 2019. 11. 05. Elérhetőség: https://www.eurasiareview.com/05112019-russias-return-to-the-world-stage-the-primakov-doctrine-analysis/ (Letöltés dátuma: 2020. 12. 11.)
Kashin, Vasily: Russia and China Take Military Partnership to New Level. The Moscow Times, 2019. 10. 23. Elérhetőség: https://www.themoscowtimes.com/2019/10/23/russia-and-china-take-military-partnership-to-new-level-a67852 (Letöltés dátuma: 2020. 12. 11.)
Kendall-Taylor, Andrea ? Shullman, David ? Mccormick, Dan: Navigating Sino-Russian Defence Cooperation. War on the Rocks, 2020. 08. 05. Elérhetőség: https://warontherocks.com/2020/08/navigating-sino-russian-defense-cooperation/ (Letöltés dátuma: 2020. 12. 11.)
Kofman, Michael: The Emperors League: Understanding Sino-Russian Defence Cooperation. War On the Rocks, 2020. 08. 06. Elérhetőség: https://warontherocks.com/2020/08/the-emperors-league-understanding-sino-russian-defense-cooperation/ (Letöltés dátuma: 2020. 11. 11.)
Kuczyński, Grzegorz: Russia-China: a limited liability military alliance. Warsaw Institute, 2020. 05. 18. Elérhetőség: https://warsawinstitute.review/issue-2020/russia-china-a-limited-liability-military-alliance/ (Letöltés dátuma: 2020. 12. 11.)
[1] Személyes megjegyzés: a kárpátaljai születésű édesapám a nyolcvanas években Vlagyivosztokban töltötte a sorkatonai szolgálatát tüzérként, az enyhülés ellenére az elmondása szerint a szovjet alakulatok mindvégig magas készültségben álltak, a gyakorlatok pedig nyíltan egy kínai konfrontációra készítették fel őket. Elmondása szerint szórványosan kínai területre is végrehajtottak tűzcsapásokat, de ezt nem tudom megerősíteni.
