14.2 C
Budapest
2026 április 24. péntek 11:16
Kezdőlap Blog Oldal 17

EU hírfigyelő – 2022. szeptember-október

Szerző:
Mészáros Kinga
-
0

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Közös biztonság-és védelempolitika

2022. október 10-én Josep Borrell, az Unió külügyi főképviselője beszédet mondott az EU nagyköveteinek 2022. évi éves konferenciáján, amelyben következtetéseket vont le az Unió külpolitikájának jelenlegi helyzetéről. Beszédében többek között kitért a Tanács lassú döntéshozatala miatti problémákra, amikor a külső fenyegetésekre határozott és gyors válaszlépésekre lenne szükség. Az EU közös kül- és biztonságpolitikájának (KKBP) hiányosságait szemléltető példaként különösen a Tanácsban egy esetleges ukrajnai kiképző misszióról folytatott véget nem érő belső vitákat említette.

2022. október 27-én véget ért az EU háromnapos közös biztonság- és védelempolitikai orientációs szemináriuma Bécsben. A rendezvényen összesen 26 EU-tagállam és nyugat-balkáni ország képviseltette magát. A TAIEX (az Európai Bizottság technikai segítségnyújtási és információcseréje) és az osztrák védelmi minisztérium szervezte az Európai Biztonsági és Védelmi Főiskola égisze alatt. A szeminárium célja az volt, hogy támogassa a nyugat-balkáni országok közigazgatását az uniós jogszabályok alkalmazásában, valamint elősegítse a legjobb uniós gyakorlatok megosztását. A szeminárium az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájának széles körű megértésére összpontosított: annak összetett felépítésére és döntéshozatali folyamatára, válságkezelési eljárásaira és válságreagálási mechanizmusára, valamint a külső konfliktusok és válságok integrált megközelítésére. A szeminárium foglalkozott továbbá a képességfejlesztés, valamint a KBVP-missziók és -műveletek lebonyolításának struktúráival és eszközeivel. Ebben az összefüggésben a célközönség számára különösen érdekes volt a nyugat-balkáni országokkal kötött keretmegállapodás.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Környezetpolitika

2022. szeptember 28-án az Bizottság közétette harmadik Környezetvédelmi Végrehajtási jelentését (Environmental Implementation Review). Ez a legfontosabb eszköz a környezetvédelmet érintő szabályozások közül, hiszen a szabályok végrehajtását felügyeli és kiemeli a fontosságukat. Az uniós döntések végrehajtása kulcsfontosságú, hiszen csak így lehet garantálni a megfelelő eredményeket a területen a polgárok és a vállalatok számára egyaránt.

Virginijus Sinkevicius, a környezetvédelemért, óceánokért és halászatért felelős biztos elmondta: „Az idei végrehajtási jelentés felhívás a cselekvésre. Bár néhány területen az előző felülvizsgálat óta előrelépés történt, aggodalommal tölt el, hogy más területeken a végrehajtási hiányosságok még mindig egyre nagyobbak, ami mindannyiunkat kiszolgáltatottabbá tesz a környezetszennyezésnek és az ehhez kapcsolódó kockázatoknak. Ez az elemzés a tagállamok rendelkezésére bocsájtja azokat az eszközöket és információkat, amelyekre szükségük van a végrehajtás javításához, valamint egészségünk és környezetünk jobb védelméhez.”

Ez a jelentés 27 ország beszámolója alapján von le következtetéseket a környezetvédelmi intézkedések végrehajtási szintje és az ezzel kapcsolatos uniós tendenciák területén. Ezek fontos információkat tartalmaznak egyes országok légszennyezés és vízszennyezés elleni intézkedéseiről.

Meghatározza a jelentés emellett a főbb környezetvédelmi területek jelenlegi helyeztét is:

  • A biodiverzitás csökken az EU-ban, a legrosszabb helyzetben lévő területek a lápok és a mocsarak. Sok tagállamnak fel kell gyorsítania a Nature 2000 hálózat kiterjesztését.
  • A megfelelő minőségű víz elérése érdekében tett lépések lassan haladnak, mivel sok tagállam késésben van kulcsfontosságú eszközök használatával. (pl.: vízszűrő berendezések) Bár a legtöbb tagállam rendelkezik nemzeti körforgásos gazdasági stratégiákkal és cselekvési tervekkel, jelentős különbségek vannak a tagállamok erőforrás-termelékenységi és körforgásos anyagfelhasználási arányai között. Több intézkedésre van szükség a műanyagok, építőanyagok és textíliák újrahasznosíthatósági potenciáljának javítása érdekében.
  • A hulladékkeletkezés megelőzése továbbra is fontos kihívás minden tagállamban, és néhány országban még mindig kezelni kell a nem megfelelő hulladéklerakókat.
  • A légszennyezés még mindig komoly egészségügyi problémát jelent az európaiak számára. A tagállamoknak szisztematikusan és következetesen kell teljesíteniük a levegőminőség ellenőrzésére vonatkozó követelményeket annak érdekében, hogy nemzeti és uniós szinten jobban érvényre lehessen juttatni a tiszta levegő védelmét. Ennek elérése érdekében szigorú intézkedésekre kell sor kerüljön.
  • Éghajlatvédelemi jogszabályok végrehajtása terén jól áll az Európai Unió. Egyes tagállamokban és uniós szinten is fokozni kell erőfeszítéseket, hogy meg lehessen birkózni az egyre keményebb éghajlatváltozási kihívásokkal. A károk megelőzésére vagy minimalizálására irányuló intézkedések jelentős gazdasági és társadalmi előnyökkel járhatnak.
  • Számos tagállamnak nagyobb finanszírozási keretet kellene biztosítania a célkitűzések fedezése érdekében. A tagállamok közigazgatási kapacitásának kiigazítása és megerősítése döntő fontosságú az uniós jogszabályok betartása és végrehajtása szempontjából, és a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásához elengedhetetlen az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosítása nemzeti szinten.

2022. szeptember 19-én az uniós hatóságok és a hulladék-újrahasznosítási ágazat szakemberei összegyűltek, hogy megvitassák, hogyan lehet a biohulladékot kivonni a hulladéklerakókból, és bioenergia és komposzt előállítására felhasználni. A biohulladék-gazdálkodáshoz kapcsolódó uniós szakpolitikákat, többek között a „Farm to Fork”, valamint a „Fit for 55” stratégia keretében vitatják meg.

A szeptember 19-20. között megrendezésre kerülő eseményre 165 résztvevő érkezett majdnem az összes uniós tagállam környezetvédelmi minisztériumából, fejlesztési minisztériumából és környezetvédelmi ügynökségéből. A rendezvényt a környezetvédelmi hatóságok számára létrehozott kölcsönös tanulási eszköz, a TAIEX – Környezetvédelmi végrehajtási felülvizsgálat keretében szervezik.

Szeptemberben Luxemburgban összeült a Környezetvédelmi Tanács, amely során elkezdték előkészíteni a novemberben megrendezésre kerülő COP27 éghajlat-változási konferencia és a decemberben tartandó COP15 biodiverzitásról szóló üléseket. Kijelentették, hogy a COP27 konferencián az EU további intézkedéseket fog szorgalmazni a klímaváltozás mérséklése, a szén fokozatos kivonása és a metán kibocsájtás csökkentése tekintetében. Az uniós miniszterek előzetesen is támogatták a COP27 alkalmával a károkkal szembenéző és sebezhető országok számára a segítségnyújtást. Legfontosabb célkitűzés az együttműködés és mások további cselekvésre bírása lesz. A biodiverzitás megőrzése terén a COP15 konferencián kiemelt cél lesz a szárazföldek és óceánok legalább 30%-át megvédeni, a korábbi károkat mérsékelni és az érintett földterületeket és óceánokat helyreállítani. Az EU továbbra is elkötelezett a 2050-re kitűzött klímasemlegességi céljai iránt, ami szerint 55%-kal csökkentik majd az üvegházhatású gázok kibocsájtását 1990-hez képest.

2022. október 26-án az Európai Bizottság javaslatot tett a levegő és vizek minőségének megőrzésére irányuló szabályok szigorítására. A javasolt újítások előreláthatólag 10 év alatt 75%-kal csökkentik a káros anyagok kibocsájtását A cél, hogy a levegő szennyezését nullára csökkentsék az EU-ban. Azt remélik, hogy a szigorításoknak egészségügyi, élelmiszertermelési előnyei lesznek. A javaslat a nemzeti és a helyi hatóságokra bízzák, hogy milyen konkrét intézkedésekkel igyekeznek az EU szabályait betartani ezen a téren.

Fontos pontok:

  • a vizek védelme az új szennyező anyagokkal szemben,
  • a vizek vizsgálata további vírusok kiszűrése érdekében,
  • ipari szennyezés komolyabb nyomon követése,
  • vízgyűjtők figyelemmel követése.

Írta: Vida Fanni

Energia- és klímapolitika

Szeptemberben és októberben a figyelem az emelkedő energiaárakra irányult. Több találkozón is egyeztettek az uniós és nemzeti tisztségviselők, hogy fellépjenek az emelkedő energiaárak ellen. Ursula von der Leyen több dolgot is kiemelt az uniós energiabiztonság kapcsán szeptember 7-i beszédében: „Az első lépése a keresletcsökkentés volt. A kereslet csökkentése, így tehát a gáz megtakarítása, hogy tárolhassuk. Létrehoztunk egy közös tárolót, és ez valóban sikertörténet, mert most már 82%-os a közös tárolt mennyiség Európában. Mint tudják, a célunk az volt, hogy október végére elérjük a 80%-ot. Tehát túlteljesítettük, és ez jó. Diverzifikáljuk az orosz fosszilis tüzelőanyagokat. Tudják, hogy leállítottuk az orosz szén importját. Leállítjuk az orosz olajszállítást. És nagyon keményen dolgozunk azon, hogy diverzifikáljuk a forrásországokat más megbízható szállítók felé, mint például az Egyesült Államok, Norvégia, Azerbajdzsán, Algéria és mások. Valójában ma Norvégia több gázt szállít az Európai Unióba, mint Oroszország. És természetesen a harmadik lépés a legfontosabb. Ez a megújuló energiaforrásokba történő hatalmas beruházások. A REPowerEU már az asztalon van. A megújuló energiaforrások olcsók, hazai termelésűek, függetlenné tesznek minket. Idén olyan megújuló energiaforrásokat fogunk telepíteni, amelyek körülbelül 8 milliárd köbméterrel egyenértékűek. Azt is látjuk, hogy a gázpiac orosz manipulációja átgyűrűző hatásokkal jár a villamosenergia-piacra. Tehát van egyrészt az orosz manipuláció, de vannak más tényezők is. Látjuk az éghajlatváltozás hatásait. Látjuk az aszályt. Az Európai Unióban 26%-kal csökkent a vízenergia általt termelt mennyiség idén.”

Az energiaárak növekedésének csökkentésére Von der Leyen öt lépést nevezett meg:

„1) Az első az intelligens villamosenergia-megtakarítás. A villamosenergia-költségeknél vannak csúcsigények. És ez az, ami drága, mert ezekben a csúcsigényekben jön a drága gáz a piacra. Tehát azt kell tennünk, hogy ellapítjuk a görbét, és elkerüljük a csúcsigényeket. Javasolni fogunk egy kötelező célt a csúcsidőszakokban történő villamosenergia-felhasználás csökkentésére. És nagyon szorosan együtt fogunk működni a tagállamokkal ennek elérése érdekében.

2) A második intézkedés: Javasolni fogjuk az alacsony költséggel villamos energiát termelő vállalatok bevételeinek korlátozását. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások ezekben az időkben – mivel alacsonyak a költségeik, de magasak a piaci áraik – hatalmas bevételeket termelnek. Ezek a bevételek nem tükrözik a termelési költségeiket. Itt az ideje tehát, hogy a fogyasztók is részesüljenek az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások, például a megújuló energiaforrások alacsony költségeiből.

3) A harmadik intézkedés az, hogy természetesen ugyanez vonatkozik a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatok váratlan nyereségére is. Az olaj- és gázipari vállalatok is hatalmas nyereséget értek el. Ezért azt fogjuk javasolni, hogy a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatoknak szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük. Mert minden energiaforrásnak hozzá kell járulnia a válság leküzdéséhez.

4) A negyedik pont az energiaszolgáltató vállalatokkal foglalkozik, amelyeket támogatni kell, hogy képesek legyenek megbirkózni a piacok volatilitásával. Itt a határidős piacok biztosításának problémájáról van szó. Ehhez pedig likviditásra van szükség.

5) Célunk a gázköltségek csökkentése. Ezért az orosz gáz ársapkáját fogjuk javasolni. Természetesen a cél itt nagyon világos. Mindannyian tudjuk, hogy a szankcióink mélyen belemarnak az orosz gazdaságba, súlyos negatív hatással. Putyin azonban részben a fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételekkel pufferel.”

Az energiabiztonsági helyzet mellett azonban számos beruházás is történt. Az EU kohéziós politikája keretében 354 millió euró uniós támogatást nyújtott Észtországnak, az Ida-Viruban a fosszilis tüzelőanyagnak számító olajpala energiatermelésből való fokozatos kivonásának támogatására. Németországban 2,5 milliárd eurós területi igazságos átmenet programokkal négy régiót segítenek abban, hogy az éghajlat-semlegességre való átállás során senki ne maradjon le a helyi gazdaságban és társadalomban. Németország kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ra 65%-kal csökkenti a CO2-kibocsátást, és 2045-re klímasemlegessé válik. Az ország azon kötelezettségvállalása, hogy 2038-ig vagy korábban kivonja a szenet, fontos lépés az éghajlatvédelmi célok elérése felé.  Csehország 1,64 milliárd euró uniós támogatásban részesül, hogy támogassa az ország erőfeszítéseit a széntüzelésű energia 2033-ig történő kivezetésére és a klímasemlegességre való méltányos átmenet biztosítására. A támogatás elsősorban három cseh régiót érint: Karlovarsky, Ústecky és Moravskoslezsky régiókban, ahol magas a szénintenzív iparágak koncentrációja, és 21 000 munkahely kapcsolódik a szén- és vegyiparhoz. A mechanizmus gondoskodik arról, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos átállás senkit ne hagyjon magára.

Emellett, felavatták a már több, mint 10 éve épülő földgáz-interkonnektort Görögország és Bulgária között. Ez segít abban, hogy Bulgária még tovább csökkentse függőségét az orosz gáztól, ugyanis a balkáni ország korábban importjának 80 százalékát Oroszországtól szerezte be a földgáz tekintetében.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Szomszédságpolitika

Déli szomszédságpolitika

Az Európai Unió számos háború sújtotta vállalkozásnak nyújtott pénzügyi támogatást a Gázai-övezetben szeptemberben. Az Európai Unió képviselői dicsérték a gázai magánszektort ellenállóképességéért, és radikális politikai és gazdasági reformokat sürgettek. „Először a politikai egységet kell helyreálltani, majd meg kell teremteni a megfelelő hátteret a gazdasági növekedésnek.” – fogalmaztak. A Gázai-övezetben folyamatosak az összecsapások Izrael és a Hamasz terrorszervezet között, legutóbb novemberben lőttek rakétákat egymásra a felek.

47.7 milliárd euró támogatás nyújt Európa közel-keleti partnereinek a COVID-19 vírus gazdasági hatásainak mérséklése érdekében. Az Európai Unió 2020 óta folyamatos pénzügyi és politikai támogatást nyújt partnereinek a kilábaláshoz.

Az Európai Unió lett a társelnöke a Globális Terrorelhárítási Fórumnak. Az Európai Unió a terrorizmus elleni harc mellett fontosnak tartja az emberi jogok képviseletét, a jogállamiság tiszteletben tartását, a nemi egyenlőséget, valamint ezen értékek népszerűsítését. Az Európai Unió mellett Marokkó és Egyiptom tölt be azonos pozíciót.

Az Európai Bizottság rekord értékű, 715 millió euróval fog hozzájárulni 2023 és 2025 között a Globális Alaphoz. A Globális Alap egy nemzetközi együttműködés különböző betegségek és vírusok elleni küzdelemhez, mely az elmúlt 20 év során 50 millió embernek segített túlélni olyan halálos vírusokat, mint az AIDS, a tuberkulózis, vagy éppen a malária.
„Miután közösen megküzdöttünk a koronavírussal, itt az ideje megküzdeni más, halálos betegségekkel. A Globális Alap milliók életét mentette meg, ezért növeljük hozzájárulásunkat a szervezet működéséhez.” – fogalmazott Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke.

A migráció kézben tartása érdekében erősítette kapcsolatait az Európai Unió és Egyiptom. A felek között született új megállapodás megerősíti az Európai Unió és Egyiptom között eddig is erős kapcsolatot.

Tíz év után folytatódik a Társulási Tanács értekezlete az Európai Unió és Izrael között. A találkozó nagy lehetőség a párbeszéd újrakezdéséhez a két fél között. A megbeszélésen szóba került a palesztinok helyzete, a terrorizmus és a régióra vonatkozó békekoncepciók is. „A Társulási Tanács találkozója Izraellel az első lépés volt a régió biztonságának biztosításáért.” -fogalmazott Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Írta: Nagy Imre Jonatán

Keleti szomszédságpolitika

A keleti szomszédok EU-hoz fűződő kapcsolatának erősítését mutatja, hogy mind Ukrajnával, mind Grúziával sor került a társulási megbeszélések folytatására. A szeptemberi 5-i Ukrajna-EU 8. Társulási Tanácson több pontban is megegyeztek a tárgyaló felek Brüsszelben. Megvitatták a társulási megállapodás végrehajtását és az EU-Ukrajna együttműködés jelenlegi helyzetét. Szó esett az orosz agresszió kezdete óta nyújtott uniós támogatásokról, valamint Ukrajna uniós tagság iránti kérelméről és egyéb kérdésekről is. Döntés született további 500 millió eurós költségvetési támogatási megállapodásról is Ukrajna számára. Az Európai Bizottság megállapodást kötött továbbá Ukrajna társulásáról a Digitális Európa programhoz. Mostantól az ukrán vállalkozások, szervezetek és közigazgatási szervek hozzáférhetnek a Digitális Európa program pályázati felhívásaihoz, amelyek a 2021-2027 közötti időszakban 7,5 milliárd eurós költségvetéssel rendelkeznek. További két olyan megállapodást is aláírtak, amelyek előkészítik Ukrajna részvételét az EU Vám- és Fiskális programjában, amely az EU adóügyi együttműködési programja. Ez többek között lehetővé teszi az adóhatóságok számára, hogy együttműködjenek az adócsalás, az adóelkerülés és az agresszív adótervezés elleni küzdelemben.

Az EU-Grúzia Társulási Tanács 7. ülésére szeptember 6-án Brüsszelben került sor. A Társulási Tanács az EU és Grúzia közötti kapcsolatokról tárgyalt Grúzia uniós tagságra irányuló kérelmének hátterében, különös tekintettel a politikai párbeszédre és a reformokra, a gazdasági és ágazati együttműködésre, a kereskedelemre és a kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekre, valamint a konfliktusok békés rendezésére. Az EU és Grúzia képviselői véleménycserét folytattak továbbá a kül- és biztonságpolitikáról, különösen a regionális kérdésekről.

Sor került az Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozójára is Prágában október 6-án. Az európai országok több mint 40 vezetője, köztük Azerbajdzsán és Moldova elnöke, valamint Örményország és Grúzia miniszterelnöke megvitatta az energia, a biztonság, az éghajlat és az európai gazdasági helyzet kérdéseit. A plenáris üléshez videohívás útján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is csatlakozott. Az Európai Politikai Közösséget azzal a céllal hozták létre, hogy előmozdítsa a politikai párbeszédet és megerősítse az európai kontinens biztonságát és stabilitását. A plenáris ülést több tucat kétoldalú találkozó követte, amelyek célja az államok közötti kölcsönös megértés javítása és konstruktív párbeszéd kialakítása a legégetőbb aktuális kérdések megoldása érdekében. A platform jövőbeli irányvonalát is megvitatták. Döntés született arról, hogy az Európai Politikai Közösség következő ülésére Moldovában kerül sor.

Ukrajna átfogó támogatása az időszakban is folytatódott: szeptember 26-án a Pfizer/BioNTech által kifejlesztett COVID-19 elleni vakcinából összesen 400 000 adagot szállítottak Ukrajnába az EU által támogatott COVAX-program keretében, a téli időszakra való felkészülést segítve. Szeptember elején az Európai Unió Ukrajnai Tanácsadó Missziója (EUAM) az Ukrajna elleni orosz agresszió óta először folytatta tevékenységét Odesszában. A misszió szakértői mentorálással, stratégiai tanácsadással, képzéssel és felszereléssel támogatják a helyi partnereket a bűnügyi nyomozás, az általános rendfenntartás, a jó kormányzás és a közösségi rendfenntartás területén. Emellett az EUAM kijevi központjának szakértői közvetlen támogatást nyújtanak az odesszai bűnüldöző szerveknek a háborús bűncselekmények, a korrupció elleni küzdelem, az emberkereskedelem és a fegyverek elterjedése terén. „Az EUAM mintegy 1,6 millió eurót csoportosított át a bűnüldöző szervek számára sürgősségi támogatási csomagra, amelyből elsősegélycsomagokat, élelmiszercsomagokat és kommunikációs eszközöket vásárolt. Az EU által finanszírozott PRAVO Police programon keresztül több mint 8 millió euró értékű felszerelést adományoztunk ukrán kollégáinknak.” – mondta Fredrik Wesslau.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Egészségügy

Szeptemberben a legfontosabb vívmány és esemény az egészségügy területén egy új rákszűrési program előterjesztése volt. Ennek célja a betegség korai felismerése több célcsoport tekintetében is. 2025-re szeretnék megvalósítani, hogy a tagállamok lakosságának 90%-a jogosult legyen a megelőző vizsgálatokon való részvételre. Ez új uniós megközelítés alá helyezi a daganatos betegségeket, amely az EU-nak kiemelt kezdeményezése. A terv végrehajtását az EU4Health program 38,5 millió euróval, a Horizon Europe pedig 60 millió euróval támogatja. Nyújtható még kiegészítő támogatás az európai regionális, kohéziós és szociális alapokból. A Tanács jóváhagyását követően az ajánlás a rákszűrésről szóló jelenlegi, 2003-as ajánlás helyébe lép.

A COVID 19 vírus esetében a Bizottság 2022. szeptember 1-én két adaptált vakcinát engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása alapján. A BioNTech Pfizer és a Moderna varriánsokhoz igazított COVID 19 emlékeztető vakcinákat fogadták el. A hónapban az EU pénzügyi támogatást nyújtott Hollandiának a járványt követően a gazdaság élénkítésére, melyet a Bizottság pozitívan értékelt. Felszínre került ennek kapcsán a NextGenerationEU elnevezésű program is, amely 12 milliárd eurót biztosít Európának a fellendülésre. A SURE keretein belül az Európai Unió igyekezett a munkahelyek biztosításáról is gondoskodni a helyreállítási program részeként, mely a jelentések szerint szintén sikerrel záródott. 2020-ban a járvány csúcspontján ugyanis 1,5 millió embert védtek meg a munkanélküliségtől.

Októberben a Bizottság tovább támogatta pénzügyileg a COVID járvány utáni helyreállás folyamatát és a gazdasági fellendülést. További 11 milliárd eurós keretet nyújtottak a NextGenerationEU keretein belül. (részben ezt az Ukrajna támogatására is használják) Ezt, mint egy kölcsönt az igénybe vevőknek az összeg egy részét 2042-ig le kell törleszteniük.

Írta: Vida Fanni

Szankciós politika

Szeptember 14.-én a Tanács döntése értelmében 6 hónappal meghosszabbításra került –2023. március 15.-ig– az Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásásáért vagy veszélyeztetéséért felelős személyekre vonatkozó korlátozó intézkedések időtartama. A meglévő korlátozó intézkedések továbbra is 1206 természetes és 108 szervezetre vonatkoznak. Ennek keretében a természetes személyekre vonatkozó utazási korlátozásokat, a vagyon befagyasztását, valamint a felsorolt személyek és szervezetek számára pénzeszközök vagy egyéb gazdasági erőforrások rendelkezésre bocsátásának tilalmát írják elő.

Az Európai Unió 2022.10.06.-án elfogadta az újabb, nyolcadik szankcióscsomagot az Oroszországi Föderáció fokozódó katonai agressziójára válaszul, Ukrajna Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető egyéb cselekmények miatt. Ennek keretében az Európai Unió további 30 személlyel és 7 szervezettel szemben vezet be korlátozó intézkedéseket. A Tanács emellett kiszélesítette a jegyzékbe vételi kritériumokat, amelyek a szankcionálásra való kijelölések alapjául szolgálhatnak, annak érdekében, hogy az uniós szankciók kijátszását elősegítő személyeket is célba lehessen venni. A szankcionált személyek közül néhányan szerepet játszottak az ukrajnai Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja régiók egyes részein tartott illegális látszat-„népszavazások” megszervezésében és azok illegális annektálásában. Mások a védelmi ágazat képviselői, mint például a fegyvergyártó JSC Kalasnyikov vállalat legnagyobb részvényese, Alan Lusnyikov, valamint az Orosz Föderáció korábbi és jelenlegi védelmi miniszterhelyettesei. Végül a listán olyan személyek szerepelnek, akik a Kreml dezinformációs és információmanipulációs ökoszisztémájának részei, és akik hozzájárulnak a háborúval kapcsolatos dezinformáció terjesztéséhez, mint például Alekszandr Dugin orosz politológus, valamint Julija Csicserina és Nyikolaj Rasztorgujev énekesek. Míg a 7 szervezet között vannak olyan védelmi vállalatok, amelyek fegyvereket vagy harci repülőgépeket szállítanak az orosz fegyveres erőknek és egy orosz állami tulajdonú részvénytársaság, amely biztonsági termékek gyártásával foglalkozik.

Az említettek mellett a szankcióscsomag kiterjedt többek között:

  • a kriptovaluta tárca-, számla- vagy letétkezelési szolgáltatások nyújtásának teljes tilalma orosz személyek és rezidensek számára, függetlenül a kriptovaluta-eszközök összértékétől
  • az orosz kőolaj harmadik országok számára történő tengeri szállításával kapcsolatos árplafon bevezetése
  • az Oroszország katonai és technológiai fejlődéséhez hozzájáruló, korlátozás alá eső termékek listájának kiegészítése
  • az Oroszországgal folytatott kereskedelemre és szolgáltatásokra vonatkozó további korlátozások.

A Tanács 2022.10.20.-án további három iráni magánszemélyt és egy szervezetet vett fel a szankcionált entitások listájára az iráni drónok orosz-ukrán háborúban való felhasználására, Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásására vagy veszélyeztetésére hivatkozva. A határozat alapját az képezte, hogy a szankcionáltak az Oroszország által az Ukrajna elleni háborúban használt pilóta nélküli légi járművek kifejlesztésében és szállításában játszottak szerepet. A szankció keretében a kijelölt személyek vagyonát befagyasztották, az uniós polgárok és vállalatok számára megtiltották pénzeszközöket rendelkezésre bocsátását, a természetes személyekre ezenfelül beutazási tilalom vonatkozik, amely megakadályozza, hogy az EU területére belépjenek vagy akár azon csak átutazzanak.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Hasonló cikkeink ide kattintva érhetők el.

A borítókép Marius Oprea felvétele.

Helyzetkép Hondurasból: Xiomara Castro kontra bűnszervezetek

Szerző:
Szigeti Kristóf
-
0

Castro 2022. januári beiktatását követően vált Honduras első női elnökévé, aki attól a Juan Orlando Hernándeztől vette át az ország vezetését, akit 2022 februárjában őrizetbe vettek kábítószer-kereskedelem és pénzmosás vádjával. Castro elődjeitől nem egy békés, nehézségektől mentes országot örökölt, ugyanis évek óta jelentős kihívást jelent többek között a transznacionális bűnszervezetek jelenléte, a korrupció és a büntetlenség kimagasló mértéke, az emberi jogok folyamatos megsértése, az évenkénti emberölések kirívó aránya vagy a tömeges kivándorlás által okozott problémák.

2022. november 24-én Castro szükségállapotot hirdetett az országban, aminek kiváltó okaként a bűnszervezetek által használt elsődleges bevételszerzési módszer, a zsarolás nevezhető meg. A továbbiakban a két fő szervezet e hatékony pénzszerzési tevékenységét, a szükségállapotot, illetve az azzal járó lépéseket kívánom ismertetni.

Zsarolás: a Mara Salvatrucha és a Barrio 18 legnagyobb bevételi forrása

Mind a Mara Salvatrucha (MS-13), mind pedig a Barrio 18 (M-18) transznacionális bűnszervezetnek tekinthető, amelyek elsődleges működési területe Közép-Amerika térsége, ebből kifolyólag Honduras kiemelt szerepet kap a szervezetek életében. A hatékony és aktív jelenlét azonban különböző bevételi források megléte nélkül elképzelhetetlen, így az évek során számos pénzszerzési lehetőséget dolgoztak ki és építettek be a működési szerkezetükbe annak érdekében, hogy fenn tudjanak maradni. A két bűnszervezet legnagyobb bevételi forrása Hondurasban a védelmi pénzek, avagy ahogy az országban nevezik, impuesto de guerra (hadiadó) beszedéséből származik. Mikro szinten a leggyakoribb áldozatok az utcai árusok és a kisebb üzletek, azonban a busz- és taxitársaságok is elsődleges célpontok. Egyes számítások szerint a szervezetek 2022-ben több mint 50 millió dollárnyi adót szednek be Hondurasban az állampolgároktól, vállalatoktól és egyéb szereplőktől. Tom Cardamone, az imént ismertetett számításokat elvégző Global Financial Integrity szervezet vezetője, a következőképpen nyilatkozott a szervezetek által alkalmazott zsarolásról:

„A zsarolás jelentős károkat okoz az állampolgároknak, a közösségeknek és a vállalkozásoknak azáltal, hogy károsítja a szociális hálót, korlátozza a gazdasági növekedést, illetve aláássa az intézményekbe vetett hitet.”

Azok a személyek, akik megtagadják a meghatározott adó kifizetését, az életükkel fizetnek. 2022-ben legalább 50, az elmúlt 15 évben 2.500 taxi- és buszsofőr esett áldozatul a bandáknak, amiért nem fizették be a kirótt adót. Ezek után nem állítható, hogy meglepő lenne Castro november 24-i bejelentése a szükségállapot kihirdetéséről és egy új, kifejezetten a bűnszervezetek ellen irányuló program elindításáról.

A különleges állapot bejelentése és az új zsarolás-elleni stratégia

A Castro-kormány döntése nem tekinthető megalapozatlan intézkedésnek, hiszen Hondurasban az elmúlt hetekben számos tüntetésre és tiltakozásra került sor, amelyeken elsősorban a busz- és taxisofőrök vettek részt, nagyobb védelmet követelve az államtól a bűnszervezetekkel szemben. Az évek óta tartó napi adózási kötelezettség e szereplők részéről meglehetősen megterhelő nem csak anyagilag, hanem pszichológiailag is, hiszen állandó félelemben és kételyek közt kell munkájukat végezni.

A november 24-én bejelentett szükségállapot elsődleges célja a bűnszervezetek visszaszorítása, az általuk irányított területek feletti állami irányítás visszaszerzése, illetve a különböző zsarolási technikák felszámolása. Továbbá Castro új intézkedései lehetővé tennék egyes alkotmányos jogok felfüggesztését azokon a területeken, ahol túlnyomórészt a bandák kezében van az irányítás, 20.000 rendőr bevetését, illetve új biztonsági ellenőrzéseket az utakon és határokon. Annak ellenére, hogy ezen intézkedések hatályba is léptek, bizonyos alkotmányos jogok felfüggesztéséhez nem elegendő kizárólagosan az elnök döntése, azt a Kongresszusnak is jóvá kell hagynia. Erre 2022. december 6-án került sor, amely következtében többek között átmenetileg felfüggesztésre került a mozgás szabadságára, illetve a szabad gyülekezésre való joga a hondurasiaknak. Az intézkedés a bejelentés szerint 2023. január 6-ig fog tartani, ezt azonban később meghosszabbíthatják, ha úgy ítélik meg, hogy a helyzet nem javult az érintett városokban. Az ország fővárosa, Tegucigalpa, illetve San Pedro Sula évtizedek óta a bűnszervezetek központjaként szolgál, így nem meglepő, hogy ebben a két városban tervezi elsősorban növelni a rendőri jelenlétet az elnökasszony. Mindemellett a határvédelem is kiemelt szerepet kap az új intézkedések között, amely értelmében 600 katonát vezényelnek az El Salvadorral, Nicaraguával és Guatemalával közös határszakaszokra. A cél egyértelmű: megakadályozni, hogy a környező országokból feltételezett bandatagok érkezzenek Hondurasba.

A Castro-kormány továbbá elindított egy, a bűnszervezetek által alkalmazott pénzszerzési stratégiák felszámolására irányuló átfogó tervet (Plan Integral para el Tratamiento de la Extorsión y Delitos Conexos). A 2022-2026 közötti időszakra meghirdetett stratégia három pillérre épül:

  1. Szigorúbb szabályozás a mobiltelefonok SIM-kártyáit értékesítő vállalkozásokra, illetve a pénzügyi transzferekben részt vevő cégekre vonatkozóan;
  2. a zsarolásban részt vevő bandatagok által használt mobiltelefonok nyomon követése és ezen telefonszámok zárolása a mobilszolgáltatók által;
  3. minden motorkerékpárra kötelező rendszámtábla felhelyezése, továbbá a motorozás közben használt sisak ellátása ugyan azzal a rendszámmal.

Xiomara Castro továbbá kihangsúlyozta, hogy az új stratégia során elsősorban a zsarolás által szerzett pénz útját kívánják követni annak érdekében, hogy feltárják milyen módon és mely területeken mossák tisztára a bűnszervezetek ezeket a bevételeket.

Értékelés

A Castro-kormány által elrendelt intézkedések egyértelmű célja a bűnszervezetek kiszorítása az általuk irányított területekről, továbbá az eddig leghatékonyabban alkalmazott pénzszerzési módszerük ellehetetlenítése. Ezt szolgálja az új stratégia első pillére is, ugyanis korábban minden hondurasi anonim módon vásárolhatott a telefonjába kártyát, azonban az új szabályozás szerint szükséges a vásárló neve és személyi száma is ahhoz, hogy a vásárlást végre tudja hajtani. Emellett az olyan intézkedések, mint a kamerák felszerelése a piacokon (ahol szintén jelentős összegeket szednek be a szervezetek az árusoktól azért, hogy cikkeiket eladhassák), illetve a kézpénzzel feltölthető utazásra jogosító kártyák bevezetése szintén azt a célt szolgálják, hogy ellehetetlenítsék a bandákat attól, hogy pénzt szedjenek be az állampolgároktól, amennyiben azonban mégis megteszik ezt, felkutatásuk könnyeben kivitelezhető legyen.

Az ehhez hasonló intézkedések azonban nem tekinthetők újszerűnek az ország életében, ugyanis a 2000-es évek elején a Zéró Tolerancia (Cero Tolerancia) és a Mennydörgés-hadművelet (Operación Trueno) keretein belül vezettek be hasonló intézkedéseket, amelyek szintén az erőteljes rendőri és katonai fellépésen és letartóztatásokon alapultak. Fontos megemlíteni azonban, hogy ezen intézkedések nem jártak sikerrel, mivel a bandák sikeresen átszervezték a működési struktúrájukat és erősebben, szervezettebben tértek vissza.

Érdekességképpen végül egy dolgot érdemes megemlíteni. 2022 márciusában, a szomszédban, El Salvadorban hirdettek szükségállapotot, miután 72 óra leforgása alatt 87 gyilkosság történt az országban. Az állam által alkalmazott fő fellépési módszer megegyezett a 2000-es évek elején, illetve a 2022 novemberében Hondurasban ismertetettel: rendőri erők nagyszámú telepítése azokra a területekre, amelyek a szervezetek irányítása alatt állnak. A salvadori intézkedések eredménye: a gyilkossági ráta 38%-os csökkenése a tavalyi évhez képest, 58.000 bebörtönzött személy, tömeges jogsértések. Az intézkedések sikerességének, illetve az alkalmazott módszerek jogszerűségének megítélése sok esetben kétes, továbbá fontos megemlíteni, hogy a 2000-es évek elején a tömeges letartóztatásokat követően a bandák megerősödtek és átszerveződtek, korábban nem látott stratégiákat dolgoztak ki, így elképzelhető, hogy ez most sem lesz másképp. Amennyiben Honduras hosszútávon fenn kívánja tartani a rendőri fellépésen alapuló stratégiát, abban az esetben három dolgot lesz érdemes figyelemmel kísérni: a bebörtönzött személyek számának változását, a bűnszervezetek által alkalmazott stratégiák átalakulásának tendenciáit, illetve a gyilkossági ráta arányának változását

Xiomara Castro és kormánya nincs könnyű helyzetben, ugyanis fontos a határozott fellépés a bűnszervezetekkel szemben azonban létfontosságú, hogy ez a fellépés ne kizárólag erőszakos cselekmények keretein belül valósuljon meg, ugyanis az elmúlt évtized azt igazolják, hogy az erőszak kizárólag további erőszakot szül az országban.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben felhasznált képek a flickr.com-ról származnak. 

Orosz-ukrán háborús hírfigyelő – 2022. november

Szerző:
Patócskai Péter Ákos
-
0

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborút kutató műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Az ukrán és orosz haderő összehasonlítása

Az orosz–ukrán háború egy napjainkban is zajló fegyveres összecsapás Oroszország és Ukrajna között. Habár, ez egy 2014 februárjára visszanyúló konfliktus, a célok és azok irányultsága nem változott sokat a Kreml és Vladimir Putyin részéről: a Krím feletti orosz szuverenitás elismerése, az ukrán állam demilitarizálására és „nácimentesítésére” vonatkozó feladatok végrehajtása, valamint „semleges státusz” biztosítása a területen. Moszkva, és természetesen maga az Oroszországi Föderáció sokkal robusztusabb, kiterjedtebb haderővel és hadsereggel rendelkezik, de Ukrajnának is voltak meglepő katonai lépései az elmúlt hónapokban. „Az orosz alkotmány alapján a Duma jóváhagyásával az elnök dönt arról, háborút indítson-e, de a Putyinnak a csapatmozgásokra felhatalmazást adó egyhangú parlamenti határozat jelzi: gyakorlatilag szabad keze van a konfliktus kezelésében, vagy inkább kiélezésében.„ Ennek ellentéte Ukrajna, hiszen Volodimir Zelenszkij igen gyakran kéri szomszédai és a NATO segítségét a harcok folyamán.

A két ország katonai képességeinek összehasonlítása napjainkban
– a legfontosabb jellemzőket figyelembe véve:

Haderő (jelleme)  Oroszország Ukrajna
aktív állomány850.000 db200.000 db
aktív tartalékos állomány250.000 db250.000 db
összes repülőgép4173 db318 db
összes helikopter1543 db112 db
szállító repülőgép445 db32 db
páncélozott jármű30.122 db12.303 db
tarack/önjáró löveg6574 db1067 db
összes haditengerészeti hajó605 db38 db
tengeralattjárók70 db0 db
repülőgép hordozók1 db0 db
Atomtöltet6225 db0 db

 

Írta: Merényi Vivien

Orosz Hadsereg által alkalmazott drónok Ukrajnában

A modern háborúk kellékeként az Orosz fegyveres erők is alkalmaznak, a konfliktusban az orosz oldalon a drónokat leggyakrabban három célra használják; felderítésre, koordinálásra és a különböző pozíciók támadására önmegsemmísitő drónokkal. Röviden kívánom ismertetni a legnagyobb számban az Orosz hadsereg által alkalmazott drónokat.

Orlan-10: 2011-ben rendszeresítette az orosz hadsereg a kötelékein belül, feladata a felderítés és elektronikus hadviselés. A drón gyakorlati csúcsmagassága 5000 méter, ami azt jelenti, hogy a rövid-távú légvédelmi eszközöktől a fizikai távolság miatt védelmet élvez, lelövésére emiatt nagyobb hatótávú légvédelmi eszközök lelövésére van szükség, ami viszont ár-érték arányban nem kifizetődő.
Az Ukrán konfliktus során megfigyelhető, hogy az orosz tüzérséggel közvetlenül összekapcsolva alkalmazzák az Orlan-t ezzel pedig annak csapásainak pontosságát növelik.

Geran-2 (HESA Shahed-136): Az eredetileg Irán által gyártott drónok már Augusztusban megjelentek az Ukrán- Orosz konfliktusban, de valódi hatást az Októberi tömeges alkalmazásuk okozott az Ukrán energia szektor ellen.
A drón legnagyobb előnye olcsósága, kicsiny mérete melynek köszönhetően az ukrán fegyveres erők által alkalmazott régebbi légvédelmi rendszerek, mint a BUK, S-300 és az OSA-AKM nem alkalmasak ezen eszközök hatékony elhárítására, amint az láthattuk az Ukrán energiaszektorra gyakorolt csapásaik során Októberben és Novemberben.

Lancet-1: A Lancet ellentétben a Geran-2-el egy Orosz fejlesztésű és gyártott drón, melynek feladata ugyanakkor megegyezik a Geran-2 feladataival, igaz pusztító képessége annál jóval kisebb. (A Lancet 12 kg-os maximális súllyal rendelkezik, míg a Geran-2-nek csak a robbanófej súlya 30-50 kg.) Ezért a Lancet-1-et főleg kisebb célpontok ellen alkalmazzák, ahol a fő feladat nem feltételen az adott eszköz vagy felszerelés teljes elpusztítása, hanem csak egy adott komponensében olyan kár okozása melynek köszönhetően az egész eszköz használhatatlanná válik.

Írta: Horváth Kristóf

Oroszország kiber tevékenységének fokozódása

A Microsoft igazgatója 2022. december 4.-én arra figyelmeztette ügyfeleleit, hogy készüljenek fel Oroszország irányából érkező nagy számú kibertámadásra a tél folyamán. Ennek legfőbb oka, hogy Oroszország igyekszik fokozni a kibertámadások számát és volumenét az ukrán kritikus infrastruktúrával szemben, melynek kiterjesztéseképpen az Ukrajnával szövetségben álló országok is célpontok lehetnek. Erre kiváló példa a közelmúltban Prestige néven megjelent zsarolóvírus támadás, melynek célpontja Lengyelország és annak infrastruktúrája volt.
Ezen kiberműveletek elsősorban azokat az országokat célozhatják meg, amelyek Ukrajna számára létfontosságú fegyver- és segélyellátmányokat biztosíthatnak a téli időszakban. A kibertámadások célja az USA, az EU, valamint a NATO háborús politikájának aláásása és támogatottságának csökkentése, melyet az állampolgárok befolyásolásával, megtévesztésével igyekeznek elérni különböző „kiberbefolyásolási műveletek” segítségével. Oroszország erre irányuló erőfeszítései közé tartozik a közvélemény manipulálása, dezinformálása többek között a magas energiaárakkal vagy a magas inflációval. Ez a módszer eddig csak korlátozott sikert ért el, azonban előrevetítheti Oroszország kommunikációs és kibertéri stratégiáját az előttünk álló időszakban. Ide vonatkozóan fontos megemlíteni Oroszország által fenntartott és működtett trollhadsereget, melynek vélhetően nagy szerepe lesz a fentebb leírt kommunikációs panelek terjesztésében, mely Magyarországon eddig is nagy erőkkel próbálta felerősíteni az oroszbarát háborús dezinformációkat.

Írta: Ésik Béla

Óriási hibát vétett a hírhedt Wagner-csoport vezetőjének fia

Az ukrán erők nemrégiben számos donbaszi orosz bázisra mértek csapást, amelyek közül egyet feltehetőleg egy Twitter-poszt révén sikmerült azonosítaniuk.

A közösségi oldalon található tweetek között megtalálható egy Pavel Prigozsintól, a Wagner csoportot vezető Jevgenyij Prigozsin fiától származó fénykép, amelyen teljes harci felszerelésben pózol egy Kadijivkában található szálloda előtt. A hotelt a helyben tartózkodó orosz erők használták.

Ugyan egy nem elég ahhoz, hogy HIMARS-célponttá váljon egy épület, ahhoz megfelel, hogy felkeltse az ukrán hírszerzés érdeklődését. Miután állítólag megerősítették, hogy a szállóban a Wagner-csoport emberei laknak, megindították a támadást. Sem a Wagner, sem Oroszország nem kommentálta az esetet.

A háború kezdete óta nem ez volt az első eset, hogy a közösségi média buktatott le orosz állásokat. Augusztusban a Krím-félszigeten nyaraló orosz turisták tettek közzé magukról fotókat egy helyi Sz-400-as légvédelmi rendszer mellett pózolva a Twittwren, amelynél bekapcsolva hagyták a geolokáció megjelenítését, ezáltal leleplezve a fegyverek helyzetét.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Háború a lelki-spirituális térben: az orosz – ukrán egyházak ellentéte

December 1-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalos oldalán közzétett beszédében Ukrajna spirituális függetlenségének kivívásáról beszélt. Ennek értelmében kérte a Verhovna Radát egy olyan törvénytervezet kidolgozására, ami lehetetlenné tenné a Moszkvához köthető vallási szervezetek működését. Itt elsősorban a moszkvai patriarchátushoz tartozó ukrán ortodox egyházról beszélt.
A beszédében párhuzamot vont az Ukrán SzSzK 31 évvel ezelőtti referendumáról, ami szerint kivívták a területi és politikai függetlenségüket a Szovjetuniótól (azaz Moszkvától), ma 2022. december 1-én a spirituális függetlenségüket vívják ki.

A fent említett beszédét öt pontban foglalta össze, aminek a lényege az alábbiak:

  • Moszkvához köthető vallási szervezetek működésének jogi úton való betiltása
  • Az Etnopolitikáért és a Tudat szabadságáért felelős Állami Szolgálat ellenőrizze le az ukrán egyház kapcsolatát az orosz egyházzal
  • Bizonyosodjon meg, hogy jogilag alátámasztottan használják a kijevi Pecserszka lavrát az ottani egyházak
  • Biztonsági szolgálatok ellensúlyozzák Moszkva az egyházak útján gyakorolt felforgató tevékenységét
  • A kettes pontban említett Szolgálat átalakul, hogy feladatát hatékonyabban ellássa

Az elnök kijelentése nem volt váratlan. November 23-án az SZBU és a rendőrség rajtaütést szervezett a kijvei Pecserszka lavrában, ahol állításuk szerint oroszbarát propagandát találtak, pénzt és orosz állampolgárokat. Több mint 50 embert poligráf tesztnek vetették alá, valamint 10 egyházi személy nevét nyilvánosságra hozták, akik kapcsolatban álnak/álhatnak Oroszországgal.
Alapvetően nem alaptalan az ukrán elnök aggodalma, hiszen az ortodox egyháztól nem idegen, hogy ügynököket alkalmazzanak papoknak. A szovjet időkben többen a KGB-hez voltak bekötve.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy egyrészt a kijevi metropolita Onufrij május 27-én függetlenítette egyházát Moszkvától, mivel Kirill pátriárka nyíltan támogatja a „különleges katonai hadműveletet”, másrészt egy posztszovjet országban nem éppen a legjobb időket idézi az, amikor a titkosszolgálat egyházi személyeket listázza, vagyonát elkobozza, templomait bezáratja arra hivatkozva, hogy a „nép ellenségei”.
Ezzel a lépéssel Zelenszkij nem csak politikai értelemben, hanem spirituális értelemben is elszakítja az ukránokat az orosz néptől. Jól látható tehát, hogy ukrán részről egy nemzetépítés zajlik, aminek végső célja egy Oroszországtól spirituálisan, kulturálisan, történelmileg, gazdaságilag és politikailag független európai nyugati ortodox szláv állam létrehozása.

Írta: Krausz József

Orosz páncélvonat Kelet-Ukrajnában

Egy december elsején megjelent videóban tűnt fel tavasz óta először egy orosz páncélvonat Ukrajnában. Az Amur néven elhíresült, majdnem 150 méter hosszú vasparipa ezúttal a Donbasz régióban jelent meg, rajta az elengedhetetlen „Z” jelzéssel.
Oroszország jelenlegi tudásunk szerint négy páncélvonattal rendelkezik, még a szovjet időkből. Igaz, hogy az első csecsen háborúban még komoly szerepet játszottak, de az ezredforduló után leszerelték őket. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azonban 2016-ban bejelentette, hogy reaktiválják a páncélvonatokat.
Az Amur alapvetően nem kifejezetten a fronton teljesít szolgálatot, hanem sokkal inkább a vasúti pályák aknamentesítésével, azok helyreállításával és kiemelt jelentőségű vasúti csomópontok védelmével foglalkozik. Fő feladata azonban a logisztikát biztosító ellátóvonatok kísérése és védelme. Ennek érdekében egy 23mm-es ZU-23-as ikergépágyúval is fel van szerelve, ami hatásos védelmet biztosít alacsonyan szálló vadászgépek, sőt még a rettegett Bayraktar TB2-es drónok ellen is, azon túl, hogy szárazföldi célpontok ellen is bevethető. A vonat védelmét segíti az általa szállított harckocsik és páncélozott szállítójárművek fegyverzete is, valamint több mesterlövész- és géppuskaállással is rendelkezik.
A vonat alkalmas fontosabb személyek szállítására is, köszönhetően a 20mm-es páncéllal ellátott személykocsijának, de szükség esetén bármilyen szállítmányt rá lehet bízni, tekintve, hogy több platóval ellátott, teherszállításra tervezett kocsival is rendelkezik. A vonat el van látva egy, a kommunikációs jeleket zavarni képes eszközzel is, ezzel is segítve a rejtőzködését, igaz, ez a modern légifelderítés korában kifejezetten nehéz feladat.
Oroszország utánpótlás vonalainál ki kell emelni azt, hogy az ország rossz minőségű, fejletlen úthálózata miatt, az orosz hadsereg vasúton szállítja az utánpótlást, valamint sokszor a nehéztechnikát is. Éppen ezért nem rendelkeznek elég teherszállító gépjárművel, így Ukrajna megtámadása után sem tudták ezekkel elégségesen megoldani az utánpótlást, így hárul nagyobb szerep a vasútra.

Írta: Veres Máté

Orosz-ukrán konfliktus: a háború lelassulása várható az elkövetkező hónapokban

Amerikai hírszerző szervek információi szerint a harcok lelassulására lehet számítani az elkövetkező hónapokban. A konfliktus során a hideg idő következtében mindkét fél visszafogta offenzíváit és a „csapatok újra szervezését és utánpótlásaiknak rendezését” tűzték ki célul. A harcok lassulása azonban nem törte meg az ukrán erők ellenállását Avril Haines amerikai hírszerző igazgató szerint.
Az oroszoknak az elmúlt hetekben látszólag szűnni nem akaró csapásai az ukrán kritikus energetikai infrastruktúra ellenére sem sikerült számottevő előnyhöz jutniuk. A harcok során, amelyek orosz félről mai napig „különleges katonai műveletként” folynak, Oroszország több mint felét veszítette már el az Ukrajnától elfoglalt területeiből. Haines igazgató szerint a küzdelmek lelassulása észrevehető az orosz csapatkivonások óta Herszon nyugati részéből. Hozzátette, hogy mind az orosz mind az ukrán felek lehetséges ellen-offenzívákra készülnek fel a téli hónapokat követően. Amerikai hírszerzési információk szerint Vladimir Putyin orosz elnök nincs teljesen tudatában a fegyveres erejének megpróbáltatásaival. „Lőszerek hiányát és alacsony morált, utánpótlási és logisztikai problémákat látunk, amelyeket el fognak szenvedni az oroszok.
Ezzel ellentétben azonban a Háborús Tanulmányok Intézete szerint valószínűtlen, hogy lelassulnának a harcok a térségben, hiszen a Donyec-medence földrajzi adottságai hatására a fagyos talaj a „legoptimálisabb a gépesített manőverharcok folytatásához.” Az intézet állítását Serhiy Haidai, Luhanszk regionális kormányzójának megfigyelésére alapozta, aki figyelemmel kísérte a Donyec-medence változásait az éghajlat változásait követően.

Írta: Jaksi Zsolt

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Ahmed Zalabany fényképét használtuk.

Vallás & Biztonság hírfigyelő 2022. november

Szerző:
Patócskai Péter Ákos
-
0

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak. Az első számban szó esik az Iszlám Államról, az iráni erkölcsrendőrségről, az izraeli választásokról, az afgán máktermesztésről és egy amerikai „prófétáról”.

Új kalifa az Iszlám Állam élén

2019-ben az Iszlám Államra mért vereség után továbbra is aktív maradt a terrorszervezet, de befolyása jelentősen csökkent az elmúlt években Szíriában és Irakban is. 2022. február. 3-án közölte Joe Biden a Twitteren Abu Ibrahim al-Hashimi al-Qurayshi halálhírét, akinek utódja Abu Hassan al-Hashimi al-Qurayshi az Iszlám Állam harmadik kalifája most novemberben vesztette életét „Isten ellenségeivel folytatott harcában”, jelentette be az Iszlám Állam szóvivője.
Egyes információk szerint Abu Hassan al-Hashimi al-Qurayshi 2022 májusában fogsába esett Törökországban, de ezt a török hatóságok és hivatali szervek nem igazolták semmilyen formában. Hashimi-t az amerikai haderő parancsnoksága (CENTCOM – US military’s Central Command) nyilatkozata alapján a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA – Free Syrian Army) fegyveresei ölték meg október közepén Dara városában a déli Daraa tartományában a jordániai határtól közvetlenül északra, Damaszkusztól délre.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője John Kirby üdvözölte a terrorszervezet vezetőjének halálát. A 42 éves iraki férfit Abu al-Husszein al-Kuracsi fogja váltani a terrorszervezet élén, mint a „iszlám állam új kalifája”. A Kurasi név Mohamed próféta törzsére utal, amelyre az önjelölt kalifák a saját legitimitásukat igazolandó hivatkoznak.

Írta: Csesznegi Márk

Az erkölcsrendészet felfüggesztése, kivégzések, emberi jogok és hidzsáb, avagy ez történt Iránban, amíg mi a hatósági áras benzin eltörlését temettük

Mint ismeretes, 2022. szeptember 16-án, egy 22 éves teheráni nő, Mahsa Amini életét vesztette, miután az erkölcsrendészet kissé erősebben adta tudtára, hogy nem a szabályoknak megfelelően viseli a hidzsábot. Az országban működő erkölcsrendészet ilyen jellegű túlkapásai nem ritkák, főleg úgy, hogy a női jogok érvényesítése Iránban még gyerekcipőben jár. Azonban a lány halálát követő tüntetéssorozat volt az esemény, amely az egész világ, de legfőképpen a nyugati országok és a média figyelmét az államra irányította.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, november végén, miután a kormányellenes megmozdulások halálos áldozatainak száma elérte a 300-at (köztük 35 gyerek), egy független, tényfeltáró misszió megindításáról döntött, egyúttal pedig figyelmeztette az iráni kormányt, hogy tartózkodjon a bírói túlkapásoktól és a tüntetők tárgyalás nélküli kivégzésétől.
A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy az iráni főügyész, Mohammad Jafar Montazeri bejelentette, hogy felfüggesztik az erkölcsrendészet működését. Emellett azt is elmondta, hogy felülvizsgálják azt a több évtizede érvényben lévő törvényt, amely a nők számára előírja, hogy nyilvános helyeken hidzsábot viseljenek. Iránban a hidzsábbal kapcsolatos szigorú előírások alapja az iszlám vallás, ez azonban nem jogosítja fel az erkölcsrendészetet arra, hogy hatalmával visszaélve ártatlan nőket gyilkoljon meg.
A síita államban a feszültség egyre csak fokozódik, és forradalom vagy fegyveres lázadás kitörésével fenyeget. Miközben az iráni kormány egy figyelemelterelő intézkedéssel igyekszik csillapítani a kedélyeket, nem szabad szem elől téveszteni a parlament képviselői által november elején tett nyilatkozatot, amelyben ezt írják: „Arra kérjük az igazságszolgáltatást, hogy határozottan lépjen fel e bűncselekmények elkövetőivel és mindazokkal szemben, akik segítették és hergelték a zavargókat”. Kérésük meghallgatásra talált, hiszen a hatóságok már több, mint 14.000 embert letartóztattak, kettőt pedig már ki is végeztek.
A helyzet tehát válságos, és felveti annak a kérdését, hogy mennyire jogszerű egy vallási alapokon nyugvó erkölcsrendészetet működtetni. A válasz a jelenlegi szituáció alapján egyértelmű.

Írta: Urbányi Sára

Tálib máktermesztés

Az iszlám vallásban egyértelműen elfogadhatatlanok a tudatmódosító szerek, így az alkohol és a drogok, köztük a mákból kinyerhető ópium is. Ennek apropóján a tálibok idén tavasszal betiltották a máktermesztést Afganisztánban, a 2001-es tiltással együtt immáron másodszorra, melynek hatása már idén érezhető lett az ópium és a heroin árának növekedésében – derült ki a november elsején megjelent jelentés alapján, mely összegzi a 2022-es afganisztáni máktermesztés hozamát és az abból származó várható hasznot.
Az ország jelenlegi gazdasági helyzete azonban ezt nem tenné indokolttá, ezért felmerül a kérdés, hogy mennyire lesz effektív a döntés. A következő évre való mákot most november környékén kellene bevetni, azonban a kivonulás óta jóval nehezebb informálódni arról, hogy mi történik az országban, így sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a tálibok valóban képesek (vagy hajlandóak) lennének betartani a tiltást, tekintve, hogy az ezzel foglalkozó gazdáknak sincs semmilyen, hasonló hozamot ígérő alternatívájuk. Az árak mindenesetre azonnal reagáltak a tilalom hírére: ez azt jelenti, hogy az idei szárazság miatt hiába volt 10%-kal alacsonyabb a teljes év hozama, ennek ellenére a várható profit megháromszorozódott.
Egyes források szerint az intézkedés csupán látszatjellegű, amivel a tálibok nemzetközi elismerést igyekeznek kivívni, és nem is próbálják valóban megakadályozni a gazdákat a vetésben. Azonban a korábbi, 2001-es tilalom sikeressége miatt nem elképzelhetetlen, hogy a tálibok komolyan gondolják az intézkedést – elvégre az iszlám szerint a drogok egyértelműen bűnnek minősülnek. Hogy a profit és a hit közül végül melyik diadalmaskodik, azt leghamarabb a jövő évi aratáskor fogjuk megtudni.

Írta: Krüzsely Gergő

Pont vagy vessző? Izrael ötödjére választott négy évben belül, de mikor jöhet el a politikai instabilitás vége?

Az izraeli belpolitika igen turbulens időszakot élt át az elmúlt években, koalíciós kormányai rendre széthullottak, mely öt általános parlamenti választást vont maga után szűk négy év alatt. A 120 képviselő által alkotott Kneszetbe tisztán arányos, listás választási rendszerben lehet bekerülni, 3,25%-os bejutási küszöb felett. Ezek a tényezők megnehezítik, hogy egyetlen párt abszolút többséghez jusson a zsidó állam parlamentjében, tehát megágyaz a koalíciós kormányzásnak is.
Az idén november elsején tartott választásokat a Naftali Benett és Yair Lapid vezetése alatt egyesült nyolcpárti koalíció nyári széthullása tette szükségessé, az egy évet megélt centrista, baloldali, liberális és jobboldali pártokat is felvonultató kormányt azonban nem csak egy közös vízió, hanem a korábbi miniszterelnök, Benjamin Netanyahu leváltásának ígérete hívta életre. Az eddig – megszakításokkal – 15 éven át a Likud párt színeiben regnáló Netanyahu azonban nem csak túlélte majd egy éven át tartó ellenzékbe szorulását, novemberben megerősödve tért vissza: markánsan jobboldali retorikával, a vallásos-cionista pártokkal szövetséget alkotva győzelmet aratott és megkezdhette a kormányalakítást célzó tárgyalásokat.
Árnyalja a képet, hogy a koalíciós megállapodást december 11-ig meg kellett volna kötnie a négy párt között Netanyahunak, mivel azonban ez nem sikerült, Izrael köztársasági elnöke december 21-ig adott haladékot a kormányalakításra. Amennyiben ez nem sikerül Netanyahunak, a köztársasági elnök más személyt – szokásjog szerint a második helyezett párt vezetőjét – kéri fel kormányalakításra. Elképzelhető tehát, hogy a mostani választás sem hoz megnyugvást az izraeli politikai életbe, de a hónap végére már biztosan választ kapunk arra, hogy lesz-e Izraelnek a ciklust potenciálisan kitölteni képes kormánya.

Írta: Töll Konrád

20 felesége volt az amerikai „prófétának”

Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) nyomozása szerint Arizona és Utah államok határán működött egy szekta, amelynek vezetője Samuel Bateman nagyjából 20 nőt vett feleségül, velük rendszeresen létesített szexuális kapcsolatot. A házastársak jelentős része  kiskorú volt. Bateman elvárta híveitől, hogy prófétaként tekintsenek rá és kemény testi fenyítéssel büntette, ha valaki nem értett vele egyet.
Az arizonai férfi korábban a mormon egyház tagja volt, majd onnan kilépve 2019-ben megalapította saját vallási közösségét. A tagok a pénzügyi támogatás mellett nejeiket és lányaikat is felajánlották házastársként a „prófétának”.
Batemant még augusztusban tartóztatták le, amikoris három 11 és 14 év közötti lányt találtak a szektavezér tulajdonában álló lakókocsiban Flagstaffben. A járművel rendszeresen lépte át az államhatárt. Később óvadék ellenében elengedték, majd ismét letartóztatták, jelenleg rácsok mögött várja a tárgyalást. Az ellene felhozott vádak között szerepel gyermekek szexuális célú emberkereskedelme, poligámia, valamint egy szövetségi nyomozás akadályozása, amelynek célja, hogy kiderítse az első vád valódiságát.
A vallási vezetőnek rengeteg gyermeke is született. Az arizonai hatóságok 2022 első hónapjaiban 9 fiatalkorút vontak ki a gyámsága alól és helyeztek állami gondozásba. Közülük nyolcan novemberben megszöktek az intézményből, ahova kerültek, majd a hónap végén a Washington államban található Spokaneban kerültek elő, amely Arizonától körülbelül 1900 kilométerre található. A szökés és a menekülés az FBI szerint Bateman három feleségének közreműködésével történt, akik a bűncselekmény miatt december 14-én állnak bíróság elé Flagstaffben.

Írta: Patócskai Péter Ákos

Szerkesztette: Patócskai Péter Ákos

Korábbi hírfigyelőink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Noah Holm fényképét használtuk.

Válságövezetek a 21. században tudományos konferencia

Szerző:
Asztalos Máté
-
0

2022. december 1-én ismét megrendezésre került a Biztonságpolitikai Szakkollégium minden évben nagy sikernek örvendő Válságövezetek a 21. században elnevezésű tudományos konferenciája, ahol alap-, mester- vagy osztatlan egyetemi képzésben, PhD-képzésben részt vevő fiatal hallgatók-kutatók, illetve szakterületükön elismert egyetemi oktatók mutathatták be legújabb kutatási eredményeiket. A konferencia iránti nagy érdeklődést jelzi, hogy 2017 óta – immáron ötödik alkalommal – vette sorra a világon aktuális válságövezetek eseményeit: idén négy panelben összesen 22 előadásra került sor.

Az első panelben – melynek levezető elnöke Remek Éva egyetemi docens asszony volt – a Közel-Kelet és Afrika régiói kapcsán többek között az Ábrahám-egyezmények értékeléséről, a líbiai konfliktusról, az iráni lázadásokról, valamint az Iszlám Állam által sújtott területeken a helyi közösségek szerepéről hallhattak előadást az érdeklődők.

A második panel Dr. Kaló József egyetemi docens, a Biztonságpolitikai Szakkollégium elnöke vezetésével az Eurázsiai térséget tekintette át az orosz-ukrán háború különböző aspektusaival foglalkozó, valamint a Visegrádi Négyek energetikapolitikai együttműködéséről szóló prezentációkkal. A panelt Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes, professzor emeritus előadása nyitotta meg az ukrajnai háborúval kapcsolatos 2023-as stratégiai kitekintésével.

A harmadik panelben a különböző fegyveres szervezetek és fegyveres konfliktusok kerültek górcső alá. A Dr. Csiki Varga Tamás tudományos főmunkatárs által vezetett szekció előadásai között hallhattunk a civil-katonai együttműködés és a katonai antropológia hasznosíthatóságáról, a békeműveletek jövőbeni kihívásairól, valamint a női terrorizmusról is.

A biztonság „régi-új” övezetei címet viselő zárópanel, melyet Vecsey Mariann százados elnökölt, többek között Izrael űrbiztonságáról, az ellátási láncok kiberbiztonsági kihívásairól, valamint a kibertér műveleteiről szóló előadásoknak adott helyet.

A konferencia maratoni hosszúságú, 10:00-től 18:00 óráig tartott, s lebonyolítására hibrid, azaz jelenléti és online formában került sor, hiszen számos előadó a modern telekommunikációs eszközök segítségével adott elő (például Izraelből vagy a Külgazdasági és Külügyminisztériumból).

Szerző:

Dr. Kaló József egyetemi docens

a Biztonságpolitikai Szakkollégium elnöke

 

 

Észak Korea, mint atomhatalom

Szerző:
Vida Fanni
-
0
Rockets are carried by military vehicles during a military parade to celebrate the centenary of the birth of North Korea's founder Kim Il-sung in Pyongyang April 15, 2012. REUTERS/Bobby Yip (NORTH KOREA - Tags: ANNIVERSARY MILITARY POLITICS)

Észak Koreában 1993-tól kezdve láthatjuk az atomprogram iránti érdeklődést, melynek eredménye 2006. október 09-én mutatkozott meg, amikor az ország végrehajtotta első atomkísérletét. Ezt további próbálkozások követték, ezért 2009, 2013, 2016 és 2017 is az atomkísérlet évei voltak, amelyek több-kevesebb sikert hoztak az ország számára. A célba juttatáshoz szükséges eszközöket, azaz a ballisztikus rakétatechnológiát is elkezdte fejleszteni Észak-Korea, melyek hivatalosan egy műhold fellövési program keretein belül zajlottak. Ez a projekt 2012-ben hozott először sikert.

A „nukleáris energiapolitikáról” szóló törvény

2022. szeptemberében Észak-Korea jelenlegi vezetője Kim Dzsongun az ország nukleáris helyzetéről nyilatkozott, ahol szó esett egy nukleáris energiapolitikáról szóló új törvényről is.

„Nem áll szándékunkban lemondani a nukleáris fegyverekről. Az új törvény lehetetlenné teszi a denuklearizációs tárgyalásokat. Nem fogunk lemondani az önvédelem jogáról, amelytől az ország léte, a nép és az állam biztonsága függ, bármilyen nehéz is a helyzet, bármilyen politikai és katonai helyzetet is teremt az Egyesült Államok a Koreai-félszigeten, nem mondhatunk le a nukleáris fegyverekről, mert az amerikai atomállam megfékezésére van szükség” – mondta a vezető.

Ezen „nukleáris energiapolitikáról szóló törvény” jogilag is rögzíti az ország atomhatalmi státuszát. Kim Dzsongun a Legfelsőbb Népi Gyűlésének ülésén kijelentette, hogy Phenjan nem fog tárgyalni ezen fegyverek leszereléséről és eltávolításáról, hiszen ezek birtoklásához törvény által kimondott joga van az országnak. Emellett azonban kiemelték, hogy bár Észak-Korea megtartja nukleáris fegyvereit, „felelős atomhatalomként” fog viselkedni. A fogalom magában foglalja, hogy nem adhat át nukleáris eszközt, technológiát és ezzel kapcsolatos tudást vagy anyagot más országoknak. A dokumentum rendelkezései kiterjednek még az alkalmazás feltételeire és a témával kapcsolatos további döntéshozatal módjára is. Minden nukleáris fegyvereket és erőket érintő ügyekben az Államtanács elnöke élhet a döntéshozatal jogával.  A fegyvereket az ország kizárólag külső támadás vagy fenyegetés esetén alkalmazhatja, de bevethetőek a vezetés vagy fontos létesítmények ellen irányuló bármilyen nemű katonai akció esetén is.

Érdekes falfestmény egy Chungsan-i iskolában

Legfrissebb fejlemények

2022. november 3-án, csütörtökön a reggeli órákban Észak-Korea egy újabb fegyverkísérlettel mozgatta meg a közvéleményt és a biztonságpolitikai szakértőket. Az esemény során kilövésre került legalább három rakéta melyek közül az egyik egy nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) volt. A JCS (Seoul’s Joint Chiefs of Staff) a Phenjan területéről indított nagy hatótávú rakétát koreai idő szerint reggel 7:40-kor észlelte. A hanghatásokat a dél-koreai fővárosban is hallani lehetett, nyilatkozta a NK News. Szakértők szerint az Kim Dzsongunnak és az ország vezetőségének nem volt célja, hogy a rakéta belépjen a szomszédos országok területére, hiszen a fegyvert nagy szögben indították el. A rakéta legnagyobb magassága 1920 kilométer volt, és 760 kilométert sikerült megtennie. A ballisztikus rakéta a JCG (Japan Coast Guard) szerint 8:10-kor „landolt”, így a repülési ideje 20-30 perc lehetett.

A japán kormány evakuálási riasztást adott ki televízión, mobiltelefonon és nyilvános hangszórókon keresztül, illetve ideiglenesen leállította a figyelmeztetéssel érintett területeken a vonatok közlekedését. A riasztás Miyagi, Yamagata és Niigata prefektúrák lakosait érintette, akiket felszólítottak arra, hogy minél előbb menjenek valamilyen közelben lévő óvóhelyre. A vészjelzés ellenére nem érkezett jelentés sérültekről vagy egyéb károkról, ezért hamar visszaállították a korábbi rendet és elindították a vonatok közlekedését is.

Később Yasukaza Hamada, a japán védelmi miniszter elmondta, hogy a rakéta végül nem repült át Japán területe fölött. Ezután a miniszter hozzátette, hogy a hadsereg elvesztette a fegyver nyomát a radaron miután eltűnt a Korea és Japán közötti vizek fölött. Dél-Koreai biztonságpolitikai és katonai szakértők megállapították, hogy a kilőtt nagy hatótávú rakéta repülés közben meghibásodhatott és ezért a Japán -tengerbe esett. Az érintett országok tisztviselői szerint Észak-Koreának az idei évben nem ez volt az első sikertelenül végrehajtott ICBM-kísérlete.

Két további „rövid hatótávolságú” ballisztikus rakéta (SRBM) is kilövésre került a Kaechon térségből, ottani idő szerint reggel 8:39-kor. Ezek a rakéták csupán 330 kilométert repültek, 70 kilométeres maximális magassággal, azonban ezzel kapcsolatban az elemzések még folyamatban vannak.

A csütörtöki eseményeket megelőző napon Phenjan környékéről több mint 20 rakétát bocsátottak fel, ez a legtöbb, amit valaha egy napon elindítottak. Ezen rakéták egyike egy lakott dél-koreai sziget, Ulleung felé haladt, de végül az országok közötti tengeri határnál csapódott be. Az akció légiriadót váltott ki, ezért a lakosok számára evakuációs riasztást adtak ki. Válaszreakcióként Dél-Korea három precíziós irányítású rakétával támadta a keleti tengeri határokhoz közeli helyeket, illetve az ország elnöke elmondta, hogy folytatni fogják az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatokat. Az Éber vihar a valaha volt legnagyobb közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat, mely 2022. október 31-én kezdődött és lehetséges kiváltó oka volt az utána bekövetkezett eseménysornak. A felek a gyakorlat meghosszabbítása mellett döntöttek az aggasztó észak-koreai akciók miatt.

„Az észak-koreaiak igyekeznek lépést tartani, megpróbálják megmutatni, hogy képesek megvívni egy nukleáris háborút” – vélekedett az esetről a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért munkatársa, Ankit Panda. Az NK News-nak azt is elmondta, hogy amennyiben valóban ICMB rakétáról volt szó, ez megmutatja Észak-Korea képességkészletét egy Dél-Korea, Japán vagy Guam elleni esetleges atom felhasználás esetén. Ez volt a történelem legintenzívebb rakétaindítási sorozata, mely során különböző típusú és hatótávolságú rakétákat lőttek ki az ország különböző pontjairól ilyen rövid időn belül.

Nemzetközi visszhang

A japán miniszterelnök, Kishida Fumio további elemzést kért a szakértőktől az esettel kapcsolatban, azonban már most nemtetszését fejezte ki Kim Dzsongun rakétakilövési tevékenységével szemben. Adrienne Watson az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője is elmondta véleményét az esettel kapcsolatban. Japánéhoz hasonló álláspontot közölt az Amerikai Egyesült Államok, miszerint elítélik az ICBM-kísérleteket. Hozzátették, hogy az elnök, Joe Biden a nemzetbiztonsági erőkkel, szövetségesekkel és partnerekkel a későbbiekben tovább értékelik majd a helyzetet. Yoon Seuk-yeol, Dél-Korea elnöke elmondta, hogy amennyiben Észak-Korea vezetése tovább folytatja ilyesfajta provokációit az ország további komolyabb izoláltságához fog vezetni. Az NSC értekezleten az is elhangzott, hogy elítélik a viselkedést miszerint ekkora erőforrásokat pazarolnak el provokáló katonai akciókra, figyelmen kívül hagyva a gazdasági nehézségektől és a COVID fenyegetésétől szenvedő lakosság helyzetét. Az eseménysorozat hatására természetesen megszólalt António Guterres, az ENSZ főtitkára is, aki „mélységes aggodalmát fejezte ki a koreai-félszigeti feszültségek és a konfrontációs retorika előtörése miatt”. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken kiadott közös nyilatkozatában minél hamarabbi „egységes fellépést” javasolt a nemzetközi béke megőrzése érdekében. Az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrel is megszólalt, aki nemzetközi válaszra és az ENSZ-szankciók abszolút betartására szólított fel mindenkit. Hozzátette még, hogy Brüsszel szerint Észak-Korea a közelmúltban mutatott magatartásával egyre jobban kiélezi a lappangó feszültségeket a térségben. Az ország provokáló magatartása határozott negatív nemzetközi visszhangot váltott ki az országok és nemzetközi szervezetek vezetői és szakértői körében. „A fejlesztés, a tesztelés és telepítések intenzitása figyelemre méltó volt az elmúlt néhány évben” – mondta el Észak-Koreáról Daniel Pinkston, a Troy Egyetem nemzetközi kapcsolatok egyik oktatója. A professzor szerint az ország folytatni fogja a 2021 elején nyilvánosságra hozott fegyverfejlesztési terveken való munkálatokat, amit a közelmúltban zajlott események is alátámasztanak. „A világ a növekvő instabilitás szakaszába lép” – tette hozzá.

Az elítélő vélemények ellenére azonban Észak-Korea nem hagyott fel tevékenységével, hiszen 2022. november 5-én, szombaton és később a héten is további rakétákat lőttek ki, ezzel folytatva a fegyverkísérleteket sorát.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben felhasznált képek a flickr.com-ról származnak. 

A NATO globális terjeszkedésének biztonságpolitikai kérdései

Szerző:
Szilágyi Zoárd
-
0

A 2022-es év első féléve eddig nem látott diplomáciai csúcsidőszakot hozott a NATO életében. Ukrajna orosz inváziója a jelek szerint új lendületet adott, és új irányt mutatott az észak-atlanti szövetség számára. Arra még nem volt példa, hogy ilyen rövid időn belül három magas szintű találkozót tartson a szövetség NATO-tagországok állam-, illetve kormányfőinek márciusban rendezett rendkívüli brüsszeli találkozója után a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos berlini tanácskozása következett 2022. május 14-15-én, amit a NATO-csúcstalálkozó zárt.

Az éves NATO-csúcsra 2022. június 29-30.-án Madridban került sor, ahol két új tagországot üdvözölhetett soraiban, mivel Svédország és Finnország felvételi kérelmét jóváhagyták. A nem tagok közül az együttműködés elmélyítése és a globális kihívások kezelése érdekében meghívottként jelen volt Ausztrália, Grúzia, Írország, Japán, Új-Zéland, és Dél-Korea magas rangú képviselője.  Ukrajna távolról vett részt.

Madrid: Az új stratégiai koncepció

A 2022-es madridi NATO-csúcson a tagországok elfogadták a szövetség új “Stratégiai Koncepcióját”, (egy hosszú távú tervezési dokumentum, amelyet utoljára 2010-ben frissítettek), amely meghatározza a következő évtized prioritásait, alapvető feladatait. A tagállamok kihangsúlyozták, hogy Oroszországot tekintik biztonságuk „legjelentősebb és legközvetlenebb veszélyének”. A NATO azt is állítja, hogy mint szövetség nem törekszik konfrontációra Oroszországgal, és nem is jelent rá veszélyt. Ennek ellenére a NATO jelentősen megerősíti haderejét Oroszország elrettentése és saját önvédelem érdekében.  A szövetség a stratégiai nukleáris erőket, különösen az Egyesült Államokat tekinti biztonsága legmagasabb garanciájának. Tovább kívánja erősíteni saját védelmi képességeit, ezért a tagállamok megállapodtak abban, hogy katonai költségvetésüket a GDP 2 százaléka fölé emelik.  Egy átfogó segélycsomagról is döntés született az ukrán fegyveres erők kiképzésére és felszerelésére. Ezen kívül Bulgáriában, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában négy új harci csoportot hoznak létre, ami egyértelműen tükrözi, a fekete-tengeri térségre irányuló összpontosítás fokozódó jellegét

A blokk továbbra is erősíti partnerségi kapcsolatait Ukrajnával és Grúziával, amelyek csatlakozni kívánnak a szövetséghez, emellett fel kíván lépni Kínával szemben, kibővítve partnerségét az ázsiai csendes-óceáni térségben. Japán, Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Korea kormány- és államfőinek részvételével megerősítést nyert, hogy a szövetség túllép transzatlanti identitásán.

 

Az új stratégiai ellenfél: Kína

A dokumentum első alkalommal foglalkozik Kínával és azokkal a kihívásokkal is, amelyeket Peking jelent a NATO szövetségesek, a nyugati típusú világrend biztonsága, érdekei és értékei ellen. Eszerint Kína most „rendszerszintű kihívás” az euro-atlanti biztonság számára. A NATO „rosszindulatú hibrid és kiber hadműveletekkel” vádolja az országot, amely az ellátási láncok feletti ellenőrzést akarja gyakorolni, és „gazdasági befolyást használ a stratégiai függőségek megteremtésére és befolyásának növelésére”.

A dokumentum tudomásul veszi a „Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció közötti stratégiai partnerség elmélyülését, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend aláásására irányuló, egymást kölcsönösen erősítő kísérleteiket”.

A NATO Kína elleni határozott fellépésnek voltak látható előzményei. A 2021. júniusában tartott találkozón a tagállamok vezetői közös nyilatkozatukban azt írták, hogy Kína céljai és fenyegető magatartása rendszerszintű kihívást jelent a szabályokon alapuló nemzetközi rendre, valamint a szövetség biztonságával összefüggő területekre. Amiatt is bírálták Pekinget, mert gyors ütemben bővíti nukleáris erejét, továbbá hadseregének korszerűsítése nem átlátható.

“Kína katonai megerősödése, növekvő befolyása és kényszerítő hozzáállása ugyancsak kihívásokat jelent számunkra” – közölte Jens Stoltenberg.

A szövetség nagy média figyelemmel kísért londoni vezetői találkozóját 2019. december 3–4-én tartották azzal a céllal, hogy megemlékezzenek a NATO alapításának 70. és a vasfüggöny lebontásának 30. évfordulójáról. A kiadott kommüniké összefoglalta és megerősítette a NATO aktuális tevékenységét és érvényben lévő határozatait. A szövegben viszont megjelentek olyan új döntések és politikai megállapítások, amelyek akár stratégiai irányváltásokat is jelenthetnek a szövetségi politikában.

Kína korábban sohasem szerepelt a NATO-tanácskozások napirendjén. Bár a tagállamok véleménye nem egységes a Kína-kérdés megítélésében, a “NATO 2030” jelentés Kínát már potenciális rendszerszintű ellenfélként jelölte meg, amelynek kooperatív vagy konfrontatív megoldása a NATO jövőjét befolyásoló fontos tényező lehet. Az űr műveleti térré nyilvánítása pedig felgyorsíthatja azt a fegyverkezési versenyt, amely a „Big3” katonai szuperhatalom (Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Kína) között már elkezdődött.”

A NATO útja Európából Ázsiába

Washington vezetésével 1949-ben létrehozták a NATO-t, hogy megállítsa és ellensúlyozza a Szovjetunió terjeszkedési ambícióit. A szövetségbe tömörült államok közös célja az volt, hogy Nyugat-Európa többé ne szembesüljön totalitárius fenyegetéssel. A berlini fal leomlása 1989-ben és a Szovjetunió felbomlása 1991-ben sem volt elegendő indok a NATO küldetés befejezéséhez. Az olyan történések, mint Kuvait iraki inváziója és a Jugoszláv polgárháború, a globális katonai szövetség létezésébe vetett hit megőrzését szolgálták. A 2001 szeptember 11.-i merényletek és a terrorizmus elleni meghirdetett globális harc is megerősítette ezt az igényt.  Washington ezekben az években mindig sikeresen mutatott fel egy új ellenségképet, ami életben tartotta a NATO-t.

A szövetség jövője szempontjából a fordulópontot, és az utat a globális terjeszkedés felé mégsem háborús, inkább a globális gazdasági versenyben bekövetkezett ellentétek nyitották meg, amelyek az Egyesült Államok és Kína között feszültek. A NATO alapító szerződése az „észak-atlanti térségre” korlátozza szerepét, így nem vesz fel Ázsiából származó tagokat, és nem vállal semmilyen kötelezettséget az ázsiai országok védelmére. A legújabb lépések azonban azt mutatják, hogy tagjai szükségét látják a hasonló gondolkodású ázsiai és óceániai demokráciákkal való együttműködésnek, hogy megerősítsék a fennálló nemzetközi rendszert a jövőbeli kihívásokkal szemben. Amikor Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland képviselői részt vettek a tagországok külügyminisztereinek kétnapos berlini tanácskozásán, majd vezetői jelen voltak első NATO-csúcstalálkozójukon június végén, a politikai üzenet egyértelmű volt: gyakoribb és mélyebb lesz a koordináció a NATO és az Egyesült Államok ázsiai-csendes-óceáni szövetségesei között. A NATO Ázsiára való kiterjesztésének ötlete nyilvánvaló szerepet játszik az Egyesült Államok indo-csendes-óceáni stratégiájában.

Egyesült Államok arra törekedett, hogy a NATO a lehető leghamarabb teljes körűen megtelepedjen az ázsiai-csendes-óceáni térségben az intézmények és intézkedések tekintetében. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár több alkalommal hangsúlyozta, hogy a NATO-nak és ázsiai-csendes-óceáni partnereinek meg kell erősítenie a gyakorlati együttműködést különböző területeken, beleértve a tengeri biztonságot és a kibertechnológiát.

Washington a Quad nevű biztonsági csoportot vezeti Japánnal, Ausztráliával és Indiával együtt. Aláírta az AUKUS-egyezményt Ausztráliával és az Egyesült Királysággal is, amelynek értelmében Canberra atommeghajtású tengeralattjárókat kap. Új-Zéland és Ausztrália is része a Five Eyes hírszerzési szövetségnek az Egyesült Államokkal, az Egyesült Királysággal és Kanadával. Az elmúlt években évben a NATO a globális partnerségi rendszereken keresztül egyesítette az ázsiai-csendes-óceáni szövetségesei erőforrásait. Washington stratégiai akarata egyre erősebb szövetségek formájában van jelen a térségben, amely egy Kína bekerítését célzó hadművelet része.

 

Kínai reakciók

Kína határozottan ellenzi a szerinte hidegháborús gondolkodással és ideológiai elfogultsággal teli új Stratégiai Koncepciót, amely rosszindulatúan támadja és gyalázza. Ezt véleményt a legmagasabb fórumon is többször jelezték.

Zhang Jun(张军), Kína ENSZ-nagykövete az ENSZ-közgyűlésén tartott beszédében elmondta, hogy “az USA erőpozícióba vetett vak hite, a katonai szövetség kibővítése és a saját biztonságra való törekvése más országok bizonytalanságának rovására elkerülhetetlenül biztonsági dilemmákhoz vezet”.

Kijelentette továbbá, hogy a „ NATO-nak át kell gondolnia saját helyzetét és felelősségét, teljesen fel kell hagynia a hidegháborús, blokk-konfrontációra épülő mentalitással, és törekednie kell egy kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható biztonsági keret felépítésére, összhangban az oszthatatlanság elvével.”

A nagykövet sürgette a NATO-t, “hogy vonja le a tanulságot, és ne használja fel az ukrajnai válságot ürügyként a blokkok világméretű konfrontációjának vagy egy új hidegháborúnak a szítására, és ne keressen képzeletbeli ellenségeket az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és ne hozzon létre mesterségesen ellentmondásokat és megosztottságot.”

Peking szerint ”elavult hidegháborús forgatókönyvet soha nem szabad megismételni az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és a világban zajló zűrzavarok és háborúk soha nem történhetnek meg az ázsiai-csendes-óceáni övezetben.”

A kínai kormányzat határozottan jelzést küldtek azon erők számára, amelyek arra ösztökélik a NATO-t, hogy “tovább terjesszék csápjait az ázsiai-csendes-óceáni térségre, vagy katonai szövetségekre támaszkodva állítsák össze a NATO ázsiai-csendes-óceáni változatát.”

Donald Trump és Xi Jinping egy karikatúrán

A kínai katonai költségvetés exponenciális növekedése, ami becslések szerint 2022-ben 7,1 százalékkal nő, arról árulkodik, hogy Kína hogyan látja saját szerepét és érdekeit. Az Egyesült Államok Kína elleni kereskedelmi háborúja, amelyet Donald Trump volt amerikai elnök is felgyorsított, egyértelműen emlékeztette Pekinget arra, hogy a globális gazdasági hatalom, a világszintű hozzáférés az ásványkincsekhez, és energiahordozókhoz, kereskedelmi utakhoz, csak egyenlő katonai erővel garantálható. Ez a felismerés magyarázza Kína azon döntését, hogy 2017-ben megnyitja első tengerentúli katonai támaszpontját Dzsibutiban, Afrika szarvának stratégiai részén, valamint magyarázza Peking félkatonai lépéseit a Dél-kínai-tenger három mesterséges szigetén, továbbá a Salamon Szigetekkel kötött legújabb katonai megállapodását.

Oroszország és Kína, mint fenyegetés

A hidegháború óta eltelt években a világ egyes nagy- és középhatalmai különböző kontinenseken és régiókban többoldalú politikával igyekeztek szembeszállni az Egyesült Államok, a nyugati típusú civilizáció, és intézményei globális hegemóniájával. A kapitalista rendszer hamar felismerte, hogy politikai és gazdasági stabilitása és túlélése nehéz lenne komoly rivális és ellenségkép nélkül. Éppen ezért a világ, az eltelt három évtizedben, állandó konfliktusban élt, ami a globalizált amerikai értékekkel rendelkező egypólusú és a kulturális és politikai sokszínűséggel jellemezhető többpólusú világ között állt fenn. Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója fordulópontot jelenthet, és a jövő történései valószínűleg komoly következményekkel járnak a nemzetközi rendre nézve.

A NATO úgy véli, hogy az Oroszország és Kína közötti partnerség elmélyítése sérti a szövetség értékeit és érdekeit. A NATO szerint Kína a globális logisztikai láncok és gazdaság ellenőrzésével igyekszik aláásni a jelenlegi világrendet.

A „jelenlegi világrend” védelmének hangsúlyozásával a NATO a jelek szerint szembenállást hirdet azokkal az országokkal és szövetségekkel szemben, amelyek szerint annak fenntartása megőrzi az „egypólusú világot” lényegében az Egyesült Államok irányításával, és akik ezt a struktúrát egy igazságosabb, „többpólusú” világgá akarják átformálni, amelyben minden nemzet nagyobb beleszólást kaphat a világ ügyeibe.

 

A többpólusú világrend felé

A II. Világháború utáni évtizedek hegemón gazdasági és katonai szereplőinek a nyugati típusú civilizációt alkotó államok bizonyultak, az Amerikai Egyesült Államok vitathatatlan vezetésével. Kína többször is nemtetszését fejezi ki a kialakult nemzetközi intézményekben betöltött másodszintű szerepével kapcsolatban. Már a Bécsi Emberjogi Konferencián (1993) konfrontáció alakult ki az Egyesült Államok külügyminisztere által vezetett Nyugat, valamint az iszlám államok és Kína koalíciója között, ahol az utóbbiak határozottan visszautasították a nyugati civilizációs paradigma univerzalizmusát. Álláspontjuk szerint globalizáció nem más, mint a nyugati civilizáció, s különösen az amerikai változatának hegemóniára való törekvése. A Szovjetunió összeomlása után 1991-ben létrejött egypólusú világ, amelyet Wasington abszolút hegemóniája jellemez, minden bizonnyal lassan eltűnik.  Egyre nagyobb méreteket ölt a nem nyugati világban a konkrét ellenállás az amerikai hegemóniával szemben.

Xi Jinping (习近平) kínai elnök országa ENSZ tagságának öt évtizedes évfordulóján tartott beszédében kijelentette, hogy a nemzetközi szabályokat és rendet nem szabad egyetlen hatalomnak vagy egy tömbnek diktálnia.

Az orosz elnök is „visszafordíthatatlannak” nevezte a többpólusú világ kialakulását, és azt mondta, hogy egy ország vagy országok egy csoportjának uralma a globális színtéren „veszélyes”. Vlagyimir Putyin a Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum résztvevőihez fordulva elmondta: Oroszország támogatja ezt a folyamatot, és álláspontja az, hogy ennek a demokratikus, igazságosabb világrendnek a kölcsönös tiszteleten, bizalmon és a nemzetközi jog általánosan elfogadott elvein kell alapulnia.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Wang Yi(王毅) kínai külügyminiszter 2022. március 30-i találkozója valószínűleg nemcsak az időzítése miatt volt fontos, hanem a két vezető diplomata határozott politikai diskurzust folytatva kiemelték a Moszkva és Peking közötti kapcsolatok erősödését, és félreérthetetlen céljait. Lavrov új „világrendről” beszélt, amikor kiemelte, hogy: “egy többpólusú, igazságos, demokratikus világrend felé fogunk haladni.” A maga részéről Wang Yi nagyon pontosan megismételte országa álláspontját az Oroszországgal és a Nyugattal fennálló kapcsolataival kapcsolatban, néhány olyan szóval és kifejezéssel, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnök és kínai kollégája, Xi Jinping február 4-i találkozóján használtak. „A Kína-Oroszország együttműködésnek nincsenek határai… A békére való törekvésünknek nincsenek határai, a biztonság fenntartásának nincsenek határai, a hegemóniával szembeni ellenállásunknak nincsenek határai” – mondta Wang.

Ma már abszurd dolog katonai-ideológiai szövetségekben gondolkodni, mint amilyenek a hidegháború idején jöttek létre. A mai kapcsolatok szorosan összefonódnak, leginkább a kölcsönös gazdasági és kereskedelmi egymásrautaltság logikáján keresztül, és a változó stratégiai társulások lehetővé teszik a két akár ellentétes tábor országainak együttműködését. Példaként említhető a BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika), ahová a NATO tag Törökország jelezte belépési szándékát, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (beleértve Kínát, Oroszországot, és a csatlakozó ősellenségeket: Indiát és Pakisztánt), vagy akár a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség, a világ valaha volt legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása, amely magában foglalja az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) országait, Dél-Koreát, Japánt és Kínát

A 2022. június 23-24-én tartott BRICS- és BRICS+-csúcstalálkozók, valamint a Belt and Road Kezdeményezés, a Sanghaji Együttműködési Szervezet és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti együttműködés elmélyítését célzó megbeszélések azt mutatják, hogy még az Egyesült Államok szövetségesei, például Brazília és India sem állnak készen arra, hogy megszakítsák a kapcsolatokat Oroszországgal, és belépjen az USA-Oroszország harcba. Ezek a fejlemények azt bizonyíthatják, hogy a többpólusú világrend megjelenése lehet az egyik legvalószínűbb jövőbeli forgatókönyv. Nem Kína az egyetlen jelentős szereplő, amely nem fogad el Oroszország elleni szankciókat. Ugyanígy tett India, valamint Afrika, Ázsia és Latin-Amerika államainak túlnyomó többsége. A BRICS-csúcson a tagállamok megfogadták, hogy az egyenlőségen és az igazságosságon alapuló fenntartható fejlődés útját választják, miközben szerintük a NATO-tagállamok továbbra is konfrontációkat és konfliktusokat szítanak, hogy továbbra is uralják a világot.

Kína és Oroszország együttműködése.

Kína és Oroszország az elmúlt évtizedben kiterjesztette a kereskedelmi és védelmi kapcsolatait. Formális nem szövetségesek, megkérdőjelezhető a kapcsolat erőssége, de következetesen osztoznak abban a vágyban, hogy megfékezzék az Egyesült Államok hatalmát és megkérdőjelezzék hegemóniáját. Újonnan szerveződő eurázsiai erőtér megteremtésének egyik fő kérdésköre, hogy miként lesz képes Kína az energiahordozók és ipari alapanyagok tekintetében új szövetségeseket találni. Ezen belül is az egyik legfontosabb kérdés az, hogy hogyan alakul a közeljövőben az orosz-kínai viszony. “Ennek legnagyobb szabású eseménye Vlagyimir Putyin 2014. évi májusi kínai látogatása volt, amelynek keretében több mint egy évtizedes tárgyalás után aláírták az orosz Gazprom és a kínai CNPC (China National Petroleum Corporation) között az „évszázad üzletének” nevezett gázmegállapodást. Ennek értelmében a Gazprom vállalta, hogy 30 éven keresztül évi 38 milliárd köbméter gázt szállít Kínába. Az orosz-kínai viszony erősödésére utal az is, hogy az orosz és a kínai jegybank bejelentette, hogy közös megállapodás tervezetet dolgozott ki, hogy az egymás közötti devizacsere-ügyleteket saját devizában fogják lebonyolítani, s így kiiktatják az amerikai dollárt.”[1]

A hatalmas és növekvő piacokon résztvevő felek közvetlen gazdasági érdekeiken kívül hasonló kihívásokkal is szembe kell nézniük. Mindkét ország például nagyobb mértékben kíván hozzáférni a kereskedelmi vízi utakhoz, de a nyugati katonai lépései hatására a világ néhány legfontosabb kereskedelmi útvonala mentén visszaszorultak. Így nem meglepő, hogy Oroszország egyik legfontosabb stratégiai prioritása az Ukrajnával szembeni agresszió során a Fekete-tengerhez való hozzáférésének javítása, ahol a világkereskedelem jelentős százaléka folyik, különösen a búza és más alapvető élelmiszer-ellátás terén. Oroszországhoz hasonlóan Kína is azon fáradozik, hogy elkerülje az Egyesült Államok katonai hegemóniáját, különösen az indo-csendes-óceáni térségben.

Ahogy a nyugat próbálja teljesen elzárni Oroszországot pénzügyi piacaitól és technológiai innovációitól, és jelentősen csökkenti az orosz olaj- és gázimportot, Oroszország egyre inkább Kínára, Indiára támaszkodik gazdasági túlélés érdekében. Az orosz-kínai partnerség tovább erősödik. A következő években Kína és Oroszország összehangolhatja kölcsönös érdekek mentén a Belt and Road kezdeményezést és az Eurázsiai Gazdasági Uniót.  Talán egy évtizeden belül egy új, erős gazdasági-kereskedelmi pólus jön létre, amely Kínából, Oroszországból, néhány közép-ázsiai, dél-kaukázusi, közel-keleti és délkelet-ázsiai államból áll.

Kína retorikája az ukrajnai konfliktus mentén határozottan Oroszországnak kedvez, tényleges politikája inkább a be nem avatkozáshoz hasonlít. Ha Kína nyíltan támogatta volna Oroszországot, mint ahogyan a NATO, az EU, vagy az Egyesült Államok Ukrajnát, az a nemzetközi politika fordulópontja lett volna. A világ ismét széteshetett volna két rivális blokkra, Ukrajna pedig a 21. századi kétpólusú konfrontáció első csatatere lenne.

 

Befejezés

“A NATO terjeszkedése és az ukrajnai válságra adott reakciói hatalmas társadalmi-gazdasági és politikai problémákat, sőt megrázkódtatásokat fog okozni, ahogy telik az idő”- mondta Jan Oberg, a Transznacionális Béke- és Jövőkutatási Alapítvány igazgatója egy interjúban.

A nem olyan régen Macron francia elnök által még “agyhalottnak” nevezett, más vezető európai politikusok szerint “elavult” -nak tekinthető NATO úgy tűnik képes volt villámgyorsan modernizálni önmagát,  és megtalálta a túlélési célját a világméretű terjeszkedésben, a nyugati típusú civilizáció által kiépített globális intézményrendszer fenntartásában, az egypólusú világrend védelmében, karjait kiterjesztve szorosan együttműködve az Egyesült Államok Kína és Oroszország ellenes stratégiájával.

A NATO hidegháború utáni keleti bővítése nem teszi feltétlenül biztonságosabbá Európát. Az eddig semleges országok csatlakozásával, valamint a posztszovjet Ukrajna és Grúzia csatlakozási szándékának bejelentésével megszűnik az eddig létező semleges korridor a Nato és Oroszország között.

Az ukrajnai agresszió megalapozta a NATO további megszilárdítását, amely Kína szerint az Egyesült Államok geopolitikai céljait segíti. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának három állandó tagja, mint NATO szövetséges, mindent megtesz az ukrajnai konfliktus táplálásáért, fegyverrel történő ellátásáért, ezért Moszkva és Peking is a NATO-t nem védelmi szövetségnek, hanem az amerikai terjeszkedés eszközének tekinti. Az USA és a nyugati típusú civilizáció ragaszkodása az egypólusú világrend fenntartására egy új hidegháborús fegyverkezési versenyt vizionál. A belátható jövőben a Nyugatnak nem lesz más eszköze Oroszország elrettentésére Európában, valamint Kína ellensúlyozására az csendes-óceáni térségben, mint a költséges katonai jelenlét.

A Szovjetunió ellenében folytatott első hidegháborúnak, valamint Oroszország ukrajnai agressziójának fontos és világos tanulságai rajzolódnak ki:

  • az USA és a NATO szövetségesek mindig is megpróbálták, és jelen esetben is próbálják elkerülni a közvetlen katonai konfrontációt egy nukleáris nagyhatalommal.
  • az Oroszország elleni szankciós-gazdasági háború jelentős problémákat okoz a nyugati gazdaságoknak, beleértve a növekvő inflációs nyomást, ellátási láncok összeomlását, csökkenő növekedési rátákat. Bármilyen hasonló akció Kínával szemben minden bizonnyal sokkal súlyosabb következményekkel járna a világgazdaság tekintetében.

A globalizáció a „posztatlanti globalizáció” szakaszába lépett, ami megkérdőjelezi a világgazdaság korábbi atlanti centrikusságát, az észak-atlanti régió és a nyugati kultúrvilág egyetemes szabályrendszerét, növekvő teret adva a nem nyugati típusú civilizáció hatalmai számára. A nyugati országok dominanciája csökkenésével párhuzamosan emelkedik fel a nagyhatalmak közül Kína. [2]

Kína több fórumon világított rá arra, hogy a Nyugat milyen mértékben kényszerítette rá az általa vélelmezett univerzális értékeit a globális rendszerre az 1945 utáni időszakban, ami kedvező volt az Egyesült Államok hegemóniájának gyakorlásához. Az Egyesült Államok ugyanakkor úgy értelmezi Kína elkötelezettségét egy többpólusú, eltérő értékeken alapuló és eltérő normák által vezérelt világrend kialakítására, amely kedvezőbb a nem nyugati országok számára. Úgy tűnik, hogy a globális rend jövőjének e két perspektívája közötti érdekeltérés egy új hidegháború légkörét teremti meg.

A globális kormányzás „multipolaritáson” és „multilateralitáson” alapuló nézete kapcsán mégis felmerül az a kérdés, hogy milyen mértékben törekszik Kína a globális vezető szerepre gazdasági, katonai hatalomként? Meddig elégszik meg a regionális vezető szereppel? Mennyire akarja megváltoztatni a nyugati típusú civilizáció által felállított és működtetett nemzetközi szabályrendszert, és ennek érdekében meddig hajlandó elmenni a globális biztonság veszélyeztetése árán is?

Világ vezető politikusainak és globális intézményrendszereinek legfontosabb jövőbeni feladata, hogy hogy békésen „menedzseljék le” Kína elkerülhetetlen felemelkedését.

Bár még bizonyosan korai beszélni a jelenleg zajló konfliktus jövőjéről, de már nem kétséges, hogy a globális ügyek új korszakát éljük, amely alapvetően különbözik a Szovjetunió felbomlását követő évtizedektől. Azt is tudjuk, hogy Kína és Oroszország is fontos szereplők lesznek ennek a jövőnek a kialakításában, ami valóban elmozdíthatja a világot az USA-nyugati hegemóniától egy többpólusú világrend felé. Figyelembe véve mind Oroszország, mind Kína összetett érdekeit, valamint azt a tényt, hogy a két ország kölcsönös ellenséggel áll szemben, valószínű, hogy az ukrajnai háború csupán előjátéka egy elhúzódó konfliktusnak, amely egyelőre gazdasági, politikai és diplomáciai nyomásgyakorláson keresztül nyilvánul meg, de eszköze lehet nyílt hadviselés is.

[1] Bernek Ágnes, (2014): 21. századi geopolitikai stratégiák – Az ortodox geopolitika

újjászületése és az egyre fokozódó biztonsági kockázatok, Nemzetbiztonsági Szemle, MMXIV, II. Évfolyam III. Szám, p.38-39

[2] Eszterhai Viktor: Új kereskedelmi és gazdasági rendszerek. In: Virág Barnabás (szerk.): A jövő fenntartható közgazdaságtana. 2019 Magyar Nemzeti Bank, Budapest. P.430

 

Hasonló témájú cikkeink ide és ide kattintva érhetők el.

A cikkben Marjan Blan és Jack Hunter képeit használtuk. 

Az Ampelsystem kihívásai a háború árnyékában

Szerző:
Ábrányi Endre
-
0

A hárompárti összkoalíció, az Ampelsystem Németországban nagy válaszút elé érkezett: vajon képesek lesznek mind az Unió által szorgalmazott doktrínákat figyelembe venni és betartatni mint belső szabályrendszert vagy az erőteljesség mögött a saját kudarca felé robog?

Nehéz az út és nemzetközileg sem egyirányú, amely az egyik fél szerint jelenti a tényleges háború fogalmát, míg a másik oldalon egyfajta honvédő háborúként definiált rész-egész egységet nemcsak szétzilálja, hanem újfajta világpolitikai történéseket is hordoz immáron magában. Önmagában a dezinformáció a legerősebb biztonságpolitikai fegyver, az, amelyen belül a két különböző struktúra elkülönül és jelentésében erőteljesebb képet fest. Az Ampelsystem, másnéven Ampelkoalition vagy közlekedésilámpa-koalíció a 2021-ben megválasztott német Szociáldemokrata Párt, a régebbi stílusú Szabaddemokrata Párt és az újonnan belépő egyre markánsabb Zöldek egyszerre kormányzása. Egyedi megoldás volt a Merkel-éra után, tele kérdőjelekkel egyaránt a magukat németnek valló lakosság részéről, egyaránt a külföld részéről is, ahol nagy figyelem hárult rájuk. A többpárti kormányzás hibrid formája valósult meg Németországban, egyelőre nagyobb belpolitikai harcok nélkül.

Megbízhatóságát az utókor fogja láttatni, mint minden korábbi párt esetében is történt, de szerencsés helyzet, hogy nem egységileg bomlik le – ahogy Ausztriában láttuk–, hanem egységenként eltérő véleményt képvisel. A belső törvényhozás mint tagállami jog és az uniós jog sui generis attribútumából adódóan a non-definitív jelentéstartalmon túl belső tagállami feszültség is a béke-nem-tűrés szimbólumává vált, csakúgy mint a hárompárti koalíció egymáshoz való viszonya. Ez az egység kiegészül az alkotmányjogból is megismert kevésbé erős államfő fogalmával, az időközben újraválasztott Frank-Walter Steinmeier  kezében nem sok hatalom összpontosul, de reprezentatív funkciója adott tárgykörben (is) megkérdőjelezhetetlen. Mind személyében, mind retorikájában a belső békét hivatott (tehát itt: hivatalból) megtestesíteni, holott a kérdések súlya bár nem tőle egyszemélyben függ, de jelentős beleszólása van továbbra is a törvénykezésbe. Nagyon érdekes szempont továbbá az is, hogy a nemrég lezajlott választáson a szomszédos Ausztriában ismét Alexander van der Bellen  kapta meg a szövetségi elnöki tisztséget és ez egy igen erős érv arra nézve, hogy a német valamikori egység valahogyan belsőleg próbál meg kilábalni a válságból.

A hárompárti koalíció megválasztása előtt a véghajrában egyik fél sem beszélt konkrét szükségállapotbeli kérdésekről, a programokon belül főleg a pártok különbözőségét igyekeztek ellensúlyozni és lehetőség szerint közelíteni egymáshoz,  azonban a kialakult háborús helyzetre valamilyen ok miatt egyáltalán nem voltak felkészülve, holott a történelem amennyiben ismétli önmagát, úgy nem sok újat hoz magával – a legnagyobb hiba kétségtelenül az, ha egy összpárti koalíciónak nincsenek meg a sikerhez vezető belső útjai és itt ez a kérdés sokkal összetettebb egy olyan ország esetén, ami nemcsak példa, hanem gazdasági életszereplő és a törvényhozás tekintetében „állam az államban”. A német gazdaság a háborús kérdések árnyékában rendre nehezebben viseli a kialakult új, nekik nem mindig tetsző kötelezettségvállalásokat,  de a rendszer működőképesebb még mindig mint az Unió bármely más országában köszönhetően annak, hogy a jóléti állam fogalma ezt a képet adatja vissza – képernyőn keresztül. A valóságban természetesen a cenzúrázott média által előadott és megszerkesztett képsorok mögöttes jelentéstöbbletét is magában hordozó apróbb figyelemfelhívások és a közösségi média megkerülhetetlen mivolta azt mutatják, hogy a belső befolyásolás televízió-csatornánként, adott pártszimpatizásként meglehetősen heterogén.

Szavazólevél

A Zöldek egy évvel ezelőtti németországi hatalomra jutásával soha nem látott mértékű spórolási hullám indult el, ami öngerjesztő mivolta miatt először visszásnak tűnt, később más országok is átvették, mondhatni párhuzamosan ezt a „technikát”, hogy jogilag is és társadalmilag is túléljenek. Nemcsak a kialakult háborús helyzetet igyekeznek túlélni, hanem a gazdasági visszaesés és az esetleges vágtató inflációra való felkészülés is hozzátartozik ehhez, nem beszélve az ebből adódó belpolitikai feszültségekről (vagyonmenekítés, fokozódó terrorfenyegetettség), melyek békeidőben is javarészt elkerülhetetlenek. A zöld propaganda bizonyos értelemben megreformálta az európai közös gondolkodást, mert a fenntartható fejlődést egyre inkább szorgalmazó törekvésekből egyre több és több van, kérdés természetesen továbbra is az, hogy ezek a célok vajon 2030-ra teljesíthetőek-e? Utópisztikus lenne az a gondolkodás, miszerint az egyik háborúban harcoló fél sarcát rövid időn belül arányosan belpolitikai kudarcok nélkül lehessen támogatni, Európának és vele együtt a legerősebb húzó-országoknak is évek kellenek majd, hogy ezt a kiesett keretösszeget megfelelő módon tudja újra visszaforgatni önnön költségvetésükbe; ilyen módon nehéz a 2030-ra kitűzött reformtörekvésekről beszélni, amikor is a fejlődés egyáltalán nem fenntartható a jelenlegi instabil helyzetben.

A hatalmi törekvések és az euróövezeti közös valuta fokozatos elértéktelenedése azt vonják maguk után, hogy a háborúellenes tüntetések előbb-utóbb mindegyik uniós országot pillérszerkezetre lebontva belsőleg kezdik ki. A nemzetek feletti európai gondolat, amely vezérfonala volt a közös európai egység gondolatának, mostanra halványul, még ha ez a torzító hatás látens összefogásonként újabb és újabb szövetségeseket szül. A német-francia tengely nemcsak motorikusan, hanem ideológiailag is meghatározta az Európai Uniót, mostanra sajnos ez a szomszédságpolitika sem annyira erős mint egykoron volt és ennek az az oka, hogy az Unión belül eltérő álláspontok megvitatására nincs olyan fórum jelenleg a szupranacionális szervezeten belül, ahol a nemzetek egymás előtt és egymás védelmében vélelmeznék a közösen kidolgozott javaslatokat ilyen veszélyhelyzeti közös kormányzásra, tagállami szinten természetesen működhet, azonban össztársadalmi szinten megkérdőjelezhető ennek jelenléte.

„… az Európai Unió nem csupán a közös piacot jelenti, sokkal több ennél: az értékek és értékrend közösséget is jelenti, ugyanakkor közösen kell fellépni a potenciális fenyegetések ellen is, legyen szó akár az ebolajárványról, az ukrán válságról, Oroszország agressziójáról vagy a terrorizmusról. Az EU egyik legaktuálisabb kihívásának azonban a kohézióteremtést tartotta, mivel az összetartás elengedhetetlen ahhoz, hogy együtt, összehangoltan tudjunk cselekedni. Megjegyezte továbbá azt is, hogy hazája külpolitikája mindig is „európai” volt, ugyanakkor azt is gyakran tapasztalja, hogy rendkívül – néha túlságosan is – magasak az elvárások Németországgal kapcsolatban. Hozzátette, hogy részben az ukrajnai helyzet hatására 2014-ben új külpolitikai irányvonalat fogadtak el: szakítottak a régi szokásokkal és az eddigi „Ostpolitik” irányvonal változni látszik.” – Lieselore Cyrus, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete 2015. ápr. 15-i beszéde után a problémák nem eltűntek, inkább kibővültek, ennek azonban nem az elhibázott politika az oka, hanem az össz-tagállami nem megfelelő fellépés volt, aminek következtében az agresszorokkal szembeni fennálló szankciós törekvések veszítettek értékükből, avagy fel sem tűntek a korábbi szokásjogi normák elfogadásai miatt és ez a nemzetközi jog sajátos felfogásának is betudható.

A legnagyobb kérdés viszont az, hogy a kezdetben mindhárom párt által támogatott integratív beilleszkedési törekvések mennyire lesznek hosszú életűek nemcsak az országukat elhagyó oroszok, hanem a volt szovjet tagköztársaságokból érkezőknek – elképzelhetőek-e Németországban népességszankciós csomagok és újabb határzárak, ahogy a koronavírus megfékezése érdekében tették? Amennyiben a cél szentesít, akkor az eszköz megválasztása a korlátlan lehetőségek háza. Mennyire hat ez belsőleg és kifelé; identitáskeresésében mennyire támogató mint ahogy azt korábban ígérték, mennyire elképzelhető végtére is (a legrosszabb forgatókönyveket idézve) az NC mint a német egyetemekre bejutás esetében (a.m. numerus clausus)? Ezeket a kérdéseket a politikai és a területi rend hivatott majdan megválaszolni.

Végezetül a szakadárok sajátos helyzete egy újabb jogalanyiságot teremt, mely normál esetben kevésbé lenne markáns, itt viszont egyre inkább felülvizsgálandó az a tény, hogy aki az egyik országban parancsot teljesít vajon a másik országban mint nemzeti hős vonulhat be a köztudatba? Az utóbbi évtizedek megmutatták, hogy jelen cikk egyik esete sem de facto egyedi eset, de ezt minden esetben a nemzetközi jog bírósági esetjoga dönti, döntheti el és az állampolgároknak akárhány félről legyen is szó – önnön meggyőződése a mérleg bármely részét tekintve releváns képet ad a belpolitikai anomáliákról.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Norbert Braun és Glenn Cartens képeit használtuk.

A Tunéziából Európa felé irányuló illegális migráció történeti áttekintése (2011–2022)

Szerző:
Kmeczkó Sára
-
0

A 2010 végén, 2011 elején kezdődött és a „jázminos forradalomban” kicsúcsosodott tunéziai megmozdulások az egész arab világ szempontjából kiemelkedő eseménysorozatnak számítanak. A kiterjesztett értelemben vett Közel-Kelet térségében (MENA) jelentős politikai és társadalmi változások bekövetkeztét katalizálták. Az észak-afrikai régióban hosszú ideje autoriter kormányzást folytató tunéziai és líbiai vezetők hatalomból történő eltávolításával azonban az Európai Unió biztonság- és védelempolitikai érdekeivel ellentétes folyamat erősödött fel az Afrikából Európa felé tartó tömeges illegális migráció formájában. A jelen elemzés a migráció szempontjából ma már fontos kibocsátó és tranzitországnak számító Tunéziából induló és az Európai Unió déli tagállamai felé tartó 2011 és 2022 közötti migrációs folyamatokat elemzi, valamint az ezeket erősítő gazdasági és társadalmi tényezőket vizsgálja meg, végül pedig áttekinti a Tunéziából kiinduló migrációs folyamatoknak az elmúlt évtizedben bekövetkezett változásait.

A kezdetek: legális és államilag támogatott migráció Tunéziából Európába

Az arab világ nyugati részén (Maghreb) elhelyezkedő Tunézia 75 évig állt francia gyarmati uralom alatt. Az 1881 és 1965 közötti időszakban jelentős számú népesség vándorolt el gazdasági okok miatt Tunéziából Európába. Miután az ország 1956-ban a később autoriter módon kormányzó Habib Bourguiba vezetésével visszanyerte függetlenségét, Tunézia számos nyugat-európai országgal kötött olyan kétoldalú megállapodást, melyek keretében a tunéziai állampolgárok vízummentesen utazhattak Európába és ott szabadon vállalhattak munkát. Az elsősorban partmenti övezetekből származó és európai viszonylatban olcsó munkaerőnek számító tunéziaiakat nagy számban alkalmazták a francia, német, holland és később az olasz gazdaság különböző szektoraiban, enyhítve a kialakult munkaerőhiányt. A schengeni egyezmény elfogadását követően azonban az egyezmény részes államai az 1990-es években jelentős mértékben szigorították a külső határellenőrzést, amelynek részeként megszűnt a volt francia gyarmatok állampolgárainak vízummentessége is. Ezzel az Európába irányuló migráció legális útjait az újonnan életbe léptetett vízumfeltételek egyre inkább korlátozták. Miután a tunéziai állam a saját nemzetgazdasági érdekeit figyelembe véve kifejezetten támogatta a saját állampolgárai európai munkavállalását, számára az európai államok lépése kedvezőtlen volt. Ezzel ugyanis apadni kezdett az Európában munkát vállaló tunéziaiak által hazautalt deviza mennyisége, valamint nőni kezdett a hazai, elsősorban a fiatalokat érintő munkanélküliség is, miután a tunéziai gazdaság nem tudta felszívni a népességrobbanás miatt drasztikusan megnőtt munkaerő jelentős részét. Az európai országok vízumrendszerének szigorítása hasonlóan érintette a térség más államait is. [1]

 

Az Európába irányuló irreguláris migráció kezdete: az első útvonalak kialakulása

A legális migráció feltételeinek szigorítása ellenére a helyieket továbbra is nagy számban vonzották a kedvezőbb európai gazdasági lehetőségek. A korábban a sokszor a gazdaságilag elmaradottabb régiókban elsősorban árucsempészettel foglalkozó és bizonyos feltételek – többek között a kábítószer- és fegyvercsempészet, illetve a felkelők csoportjaival és a határokon átívelő terroristahálózatokkal történő együttműködés beszüntetése – teljesülése mellett az állam informális toleranciáját is maguk mögött tudó hálózatok [2] tevékenységi körüket diverzifikálva, számos Észak-Afrikából Európába irányuló illegális migrációs útvonalat alakítottak ki. Az útvonalak Marokkó és Spanyolország, Tunézia és Olaszország, valamint Líbia és Olaszország között jöttek létre. Ezeken az útvonalakon egyre nagyobb számban szubszaharai országok állampolgárai is átkeltek, és a 2000-es évek elején az európai határőrök már több szubszaharait fogtak el, mint észak-afrikait. Az utóbbi fejlemény a térséget az ezredfordulóra a migráció szempontjából fontos tranzitterületté tette. [3] Az a tény, hogy illegális migránsok nagy számban érkezhettek Észak-Afrikába, feltételezi, hogy a térség államainak határai könnyen átjárhatók voltak. Ezt a körülményt tovább erősítette a Maghrebben működő kiterjedt csempészhálózatok megléte, amelyek ugyan közvetlenül nem veszélyeztették az érintett államok stabilitását, azonban a létezésük jelezte a határbiztonsági architektúrában meglévő jelentős hiányosságokat. [4]

Az 1990-es éveket megelőzően a cigaretta, kábítószer, fegyverek és lőszerek csempészetére szakosodott és az olasz maffiával is szoros kapcsolatot ápoló hálózatok a Tunézia északi részén található, franciául Cap Bonnak nevezett félsziget és Szicília, valamint a középső és déli kormányzóságok és a Pelagie-szigetek (Lampedusa, Lampione, Linosa) között létesítettek illegális migrációs útvonalakat. Miután a tunéziai állam szemet hunyt a területén működő embercsempészettel is foglalkozó hálózatok működése felett, a csempészhálózatok által foglalkoztatott helyi halászok és tengerészek jelentős számban szállítottak migránsokat az előbb említett olasz szigetekre, akiknek túlnyomó többsége tunéziai állampolgár volt. [5]

 

Együttműködés Olaszország és Tunézia között

Olaszország és Tunézia között mindig is intenzív politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok álltak fenn. Silvio Berlusconi második miniszterelnöki ciklusa (2001–2005) idején az Olaszország és Tunézia közötti együttműködés az egyre nagyobb migrációs terhelés miatt még szorosabbá vált. A két állam számos kétoldalú szerződést írt alá, amelyek magukba foglaltak egyebek mellett egy, az Olaszországban illegálisan tartózkodó tunéziai állampolgárokra vonatkozó visszafogadási megállapodást, valamint a két állam által közösen folytatott tengeri járőrözést is. A Tunéziát 1987 óta elnökként irányító Zine el Abidine Ben Ali továbbá törvényi úton büntethetővé tette az embercsempészetet 2004-ben, és ezzel párhuzamosan a tunéziai hatóságok határozottabban kezdtek fellépi az ország területén működő embercsempész-hálózatokkal szemben is. Ugyanebben az évben hozták létre az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget (Frontex). A migrációval kapcsolatos szigorúbb fellépés hamarosan eredményt hozott. A Tunéziából Olaszországba irányuló illegális migráció visszaszorult, azonban a tunéziai állam érdemben nem kezelte az illegális migrációt kiváltó, alapvetően gazdasági és társadalmi okokat, így az Európa irányába tartó illegális migráció nem szűnt meg. [6]

 

A tunéziai embercsempészek átteszik tevékenységük központját Líbiába

A tunéziai hatóságok keményebb fellépésének hatására a Tunéziában működő embercsempészek tevékenységük jelentős részét Líbiába helyezték át. A két ország között már az 1970-es évektől számos olyan embercsempész-hálózat működött, amely a tunéziai munkavállalókat – kihasználva a határokon átnyúló törzsi kapcsolatokat – abban segítette, hogy az ekkoriban beinduló líbiai olajkitermeléshez kapcsolódó iparágakban helyezkedjenek el. Legális és nem legális úton megközelítőleg 85.000 tunéziai jutott el Líbiába az 1980-as években, hogy az ottani olajszektorban találjon munkát. [7] Ezek az embercsempész-hálózatok 2004-et követően az Európába illegális módon eljutni kívánók Tunéziából Líbiába, majd onnan Európába történő mozgását segítették, miután úgy ítélték, hogy a líbiai partoktól kiinduló utazás a helyi hatóságok figyelmét kevésbé kelti fel. A tunéziai illegális migránsokhoz hasonlóan Marokkóból is egyre nagyobb számban érték el Európát Líbiából indulva. A gyenge líbiai határbiztonság végső soron lehetővé tette, hogy 2006-ra Líbia az Európába tartó észak-afrikai illegális migránsok egyik legfőbb kilépési pontjává vált. [8]

Együttműködés Olaszország és Líbia között

A Berlusconi-kormány Líbia vonatkozásában is törekedett arra, hogy a Tunéziával folytatott együttműködéshez hasonlót alakítson ki. Ezt elősegítették a két állam között meglevő szoros történelmi és gazdasági kapcsolatok. Számos esetben kényszerítették Líbiát a menekültügy legfontosabb nemzetközi dokumentuma, az 1951-es menekültügyi egyezmény szerinti eljárásra, holott azt a líbiai állam sosem írta alá, így azt nem is tekintette magára nézve kötelező érvényűnek. Annak érdekében, hogy a Líbiából Európa felé irányuló illegális migrációt vissza tudják szorítani, az olasz és a máltai parti őrség a líbiai parti őrséggel közösen végezte Líbia tengeri határainak, illetve a nemzetközi vizek bizonyos részének ellenőrzését. A 2008-ban megválasztott negyedik Berlusconi-kormány (2008–2011) még nagyobb hangsúlyt fektetett Olaszország külső határainak ellenőrzésére és védelmére. Ennek köszönhetően a Líbiából Európa felé irányuló illegális migráció 2009 és 2011 között szinte teljesen megszűnt. [9]

Mindez azt támasztja alá, hogy Tunézia és Líbia 2011 előtti elnökei – megfelelő politikai és diplomáciai nyomást követően – készek voltak együttműködni az európai államokkal az Európai Unió külső határai védelmének és az EU-ba irányuló illegális migráció megfékezése érdekében. Az észak-afrikai országoktól délre eső államokból kiinduló és észak felé irányuló migráció fékezéséért – és természetesen a térségbeli francia és olasz gazdasági érdekek érvényesüléséért – cserébe az európai politikai kész volt szemet hunyni a térséget irányító politikai vezetők autoriter és sok esetben emberi jogokat súlyosan sértő irányítási módszerei felett, illetve lehetővé tették, hogy megszűnjenek a Líbiára kivetett nemzetközi szankciók, és ezzel Moammer Khadafi a 2000-es évek elejére kiemelje országát a már hosszú ideje fennálló fojtogató politikai, gazdasági és diplomáciai elszigeteltségből. [10]

 

Tunézia a 2011-es „jázminos forradalom” előestéjén

Az Észak-Afrikából Európa felé irányuló illegális migrációs folyamatokat tekintve a 2011-es év mérföldkőnek számít, mert a 2010 végén, 2011 elején Tunéziában kirobbant „arab tavasz/iszlamista tél” eseménysorozat alapozta meg a térségbeli migrációs helyzetet. Emiatt érdemes röviden áttekinteni, hogy melyek voltak a tunéziai „arab tavaszként” elhíresült „jázminos forradalom” legfontosabb közvetett kiváltó okai, amelyek többsége máig megoldatlan problémaforrás a tunéziai állam számára: demográfiai robbanás, a gazdaság szerkezetváltozására visszavezethető megoldatlan problémák, az állam munkahelyteremtő képességének gyenge volta, következésképpen magas munkanélküliségi ráta, illetve a belbiztonsági szervekre kiemelten támaszkodó autoriter állammodell.

  • Demográfiai robbanás: Az arab világban a népesség ugrásszerű növekedése a 20. század közepén kezdődött. A tunéziai népességnövekedés jellegét tekintve követi a többi arab országban tapasztalható népességnövekedési folyamatokat, azonban attól mértékét tekintve elmarad. A tunéziai népesség tehát folyamatosan nő, azonban a többi arab országhoz hasonlóan egyre lassuló növekedésről beszélhetünk. Ez a trend az európai népesedési pályát időbeli lemaradással követi. 1960 és 2011 között a népességszám több mint 5-szeresére (4.200.000 főről 10.700.000 főre) nőtt, azonban a népesség eltérő ütemben növekedett. Az 1980-as évek elejéig – egy rövidebb időszakot leszámítva – a népességszám megszakítás nélkül emelkedett. A csúcspontot 1983 jelentette, amikor a népességnövekedés az 1961-ben mért 1.4% kétszerese, 2.8% volt. Az 1983-at követő két évtizedben ezzel szemben a népességnövekedés üteme jelentős mértékben lelassult. A 2003-ban mért 0.7%-os mélypontot követően a tunéziai népesség növekedésének mértéke 2011-ig sosem haladta meg az 1.1%-ot. A termékenységi adatokat nézve hasonló, az európai mintát követő tendencia rajzolódik ki: míg 1960-ban egy nő átlagosan közel 7 gyermeknek adott életet, addig ez a mutató 2011-re 2.2-re esett vissza. A tunéziai társadalom korfája szintén egyre közelebb kerül az európai adatokhoz: míg a 0–14 éves korosztály 1960-ban a társadalom 43%-át tette ki, addigra 2011-re már csak a 23%-át (az Európai Unió államaiban ez az arány átlagosan 15%, míg az arab világban 34%). A többi arab országhoz hasonlóan Tunézia a gyors népességnövekedés okozta széleskörű munkanélküliségből fakadó problémákra csupán tüneti megoldást adott azzal, hogy a felsőoktatást minél szélesebb rétegek számára tette elérhetővé. [11] A tunéziai hadsereg – szemben a többi arab állam haderejével – politikai okokból nem volt alkalmas a felesleges munkaerő felszívásása.

 

  • Gazdasági szerkezetváltozás, munkanélküliség: A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által az 1980-as évektől a térségre kényszerített, a gazdaság liberalizációjára és a külkereskedelmi nyitás megteremtésére hivatott Strukturális Kiigazítási Programokért (SAP-ok) cserébe a kölcsönben részesült államoknak nagy árat (robbanásszerűen emelkedő élelmiszerárak, magas munkanélküliség) kellett fizetniük. [12] A sokak által modellországként tekintett Tunéziában az 1990-es évek végére a nemzetgazdaság teljesítménye – az évente 3 és 6% közötti GDP-arányos növekedés ellenére – elégtelennek bizonyult. A létrehozott munkahelyek többsége ugyanis alacsony fizetésért alacsony képzettséget igénylő munkát kínált, amely nem követelte meg a magas hozzáadott értéket teremtő munkatevékenységet, így érdemben nem növelte a tunéziai gazdaság hozzáadottérték-termelési képességét. A vonzó elhelyezkedési lehetőségek hiánya hosszú időn át tartó magas, 13–16%-os munkanélküliséghez vezetett, ami elsősorban a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalokat érintette súlyosan. Az utóbbiak aránya a tunéziai társadalomban jelentősen megnőtt a 2000-es évekre, a körükben tapasztalható munkanélküliség 2010-re a 30%-ot is elérte. [13]

 

  • A mukhábarát-típusú állammodell: A függetlenségét 1956-ban nem katonai, hanem politikai úton kivívó Tunéziában – ellentétben más arab országokkal – az állam erejét nem a hadsereg, hanem a belbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati szervek (mukhábarát) képezték. A hadsereg marginalizálása arra a félelemre vezethető vissza, miszerint az állam vezetői mindig is attól tartottak, hogy a hadsereg meg fogja dönteni a hatalmukat. A „Legfőbb Harcosnak” (le Combattant suprême) is nevezett Bourguiba ezért – látva a közel-keleti katonai puccsok növekvő számát – professzionális, kis létszámú – megközelítőleg 36.000 fős – haderőt hozott létre, amelyet nem ruházott fel politikai hatalommal. A depolitizált hadsereg teljesen egyedülálló fejleménynek számított az arab világban, hiszen az 1950-es és az 1960-as években az arab államokban a nemzeti haderők igyekeztek politikai szereplővé válni, hogy ezáltal ők határozhassák meg a társadalmi fejlődés irányát. [14] A tunéziai függetlenség kivívását követően nem sokkal alakult meg a Nemzeti Gárdából, az Elnöki Gárdából és a Nemzetbiztonsági Rendőrségből álló rendvédelmi architektúra, amely elsősorban az ország vezetőjének hatalmát és a rezsimbiztonságot volt hivatott garantálni. Tunézia politikai vezetői a rendvédelmi szektor intézményeit használták fel a gazdasági nehézségek szülte, tüntetésekben kicsúcsosodó társadalmi elégedetlenség leverésére. [15] A Bourguiba hatalmát békés úton megpuccsoló Ben Ali azonban az 1990-es évekre – egy ellene kitervelt, ám sikertelen katonai puccskísérletet követően – rendőrállamot (commissariat) épített ki: jelentősen felduzzasztotta a rendvédelmi szektor személyi állományát, költségvetésüket pedig megemelte. [16] Ennek következtében a belbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati szervek létszáma Ben Ali idején mintegy 150.000 főt tett ki. [17] Az elnök elhatározásában okként legalább ugyanilyen hangsúlyosan jelent meg a Közel-Keleten, különösképpen a szomszédos Algériában megerősödött iszlamista mozgalmak jelentette biztonsági kockázat. A Nahda (Harakat al-Nahda/Mouvement Ennahda) nevű tunéziai iszlamista politikai párt – amely az 1990-es években részt vett az elnök elleni puccskísérlet megtervezésében – ugyanis reális fenyegetést jelentett meg Ben Ali számára, attól tartva, hogy a politikai iszlám Tunéziában is erőre kap. Az – egyébként valóban létező – iszlamista fenyegetésre hivatkozva politikai ellenfeleit börtönbüntetésre ítélték vagy száműzték az országból. [18] A rendőrállam megkülönböztetett figyelmet szánt a média ellenőrzésének is, miután az elnök családjában elhatalmasodó és köztudottá váló korrupció, valamint az elmaradó politikai változások fokozódó társadalmi elégedetlenséghez vezettek. [19] Ennek következtében a tunéziai sajtótermékek állami propagandát közöltek és az elnök személyi kultuszát építették („benalizmus”). Az utóbbi fejlemény már Bourguiba idején is megfigyelhető volt. [20]

A „jázminos forradalom” hatása a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációra

A mindössze 28 napig tartó és közel 350 halálos áldozatot követelő „jázminos forradalom” a líbiai, szír és jemeni folyamatoktól eltérően nem torkollott polgárháborúba. Ennek legfontosabb oka, hogy a hosszú évtizedekig elhanyagolt hadsereg – miután a védelmi erők a fennálló rezsimtől nem remélhettek sokat – Ben Ali rendszerével szemben a tüntetők oldalára állt és nem volt hajlandó drasztikus intézkedések megtételére. [21] A biztonsági erők figyelmét a futótűzként terjedő tüntetéshullám leverése kötötte le, a tunéziai határellenőrzés összeomlásával párhuzamosan pedig az állam kevesebb figyelmet fordított az illegális migráció megfékezésére. 2011 első hónapjaiban az olasz hatóságok közel 48.000 illegális migránst fogtak el, ebből megközelítőleg 28.000 fő tunéziai állampolgársággal rendelkezett. [22] Ez a 2010-es adatokhoz viszonyítva 4192%-os emelkedést mutat. [23]

 

Csökkenő tendencia a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációs folyamatokban 2011 és 2017 között

A migráció hirtelen megugrása azonban két okból is átmenetinek bizonyult. Egyrészt a következő évre a tunéziai hatóságok a belpolitikai káosz mérséklődésével újra képessé váltak az illegális migrációval szembeni hatékony fellépésére. [24] A meglévő tunéziai politikai akaraton túl azonban az olasz kormány is nyomást fejtett ki Tunéziára. A negyedik Berlusconi-kormány 2011 tavaszán ugyanis olyan megállapodást kötött Tunéziával, amelynek eredményeképpen a Tunéziából Olaszország felé irányuló illegális migráció 2012-re megközelítőleg 90%-kal esett vissza, így 2017-ig éves szinten nem haladta meg a 2.500 főt. [25]

Az illegális migráció célpontjai között azonban Olaszország mellett további régiók is feltűntek. Többek között a romló gazdasági helyzet és a szociális kirekesztettség hatására sokan radikalizálódtak és különböző közel-keleti szélsőséges mozgalmakkal kezdtek szimpatizálni. [29:30–29:53] Így 2011-et követően a tunéziai illegális migránsok egy része már nem Olaszország felé indult el, hanem Szíriába, Irakba és Líbiába. Tunéziából megközelítőleg 7.000 harcos csatlakozott terrorista szervezetekhez, ebből körülbelül 1.500-an a szomszédos Líbiában működő al-Kaida vagy ISIS helyi filiáléjához („foreign fighter phenomenon”). Más országokkal összehasonlítva Tunézia volt a legtöbb külföldi harcost kibocsátó ország. A tunéziai harcosok körében volt a legmagasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, így többségében ők töltötték be az ISIS-on belül a vezető tisztségeket is. Sőt, a Szovjetunió ellen harcoló afgán-arabok többségét is a tunéziai mudzsáhedek tették ki, akik Boszniában is jelen voltak. [26]

 

A változás éve a Tunéziából kiinduló és Európa felé tartó illegális migrációban (2017–2018)

A Tunéziából Európa felé irányuló migrációban a 2017-es év változást hozott. A 2011 nyarától csökkenő tendenciát mutató adatokhoz képest az olasz hatóságok 2017 közepétől egyre több tunéziai illegális migránst fogtak el az olasz partoknál. Az illegális migránsok számának emelkedése a már korábban is meglévő súlyos gazdasági problémák felerősödésére vezethető vissza. A 2017 és 2018 közötti időszakban a tunéziai fizetőeszköz, a dínár (TND) az euróhoz és a dollárhoz viszonyított értéke ugyanis mintegy 30%-kal csökkent, ami 2018-ra a tunéziai viszonylatban rekordmagas, közel 8%-os inflációhoz vezetett. Ezek a kedvezőtlen gazdasági folyamatok csak tovább növelték az ország egyébként is magas külső sérülékenységét. Mindezek hatására az olasz hatóságok ebben a két évben több mint 11.000 tunéziai illegális migránst fogtak el. [27] Az emelkedő számokat látva az Európai Unió tagállamainak biztonsági szervei attól tartottak, hogy az Észak-Afrikából Európába érkezők közé olyan dzsihádisták is keveredhetnek, akik akár már a Közel-Keletet is megjárták és képessé váltak az EU területén terrorista tevékenység folytatására.

 

Az Olaszországra nehezedő migrációs nyomás erősödése 2020 és 2022 között

Az elmúlt két és fél évben a 2017 és 2018 között tapasztalt migrációs folyamatok felerősödtek, és ennek nyomán az olasz hatóságok által elfogott tunéziai állampolgársággal rendelkező illegális migránsok száma a 2011-es eseményeket követő hónapok óta nem látott szintre emelkedett. A 2020-ban ez a szám mintegy 13.000-re emelkedett, ami kétezerrel több, mint amennyit 2017 és 2018-ban összesen elfogtak. 2021-ben már a 15.000 főt is meghaladta azoknak a tunéziai illegális migránsoknak száma, akik a Földközi-tengeren áthajózva eljutottak az olasz partokig, így 2021-ben több mint feleannyian jutottak el illegális tengeri útvonalon Olaszországba, mint a 2011-es „jázminos forradalmat” követően. [27] A 2022. január és szeptember között eltelt hét hónap során pedig több tunéziait fogtak el az olasz hatóságok, mint 2021-ben összesen. Ezért feltételezhető, hogy ez a tendencia még nem tetőzött, és a Tunéziából Olaszországba illegális úton érkezők száma a következő hónapokban és minden bizonnyal években tovább fog emelkedni. [31:32–32:22]

 

A 2020 és 2022 közötti migrációs nyomás erősödését kiváltó főbb tényezők

A Tunéziából kiinduló migrációs folyamatok mögött összetett és egymással szoros összefüggésben álló társadalmi és gazdasági tényezők húzódnak meg.

  • Gazdasági problémák: A bajok forrásának elsőszámú okozója a már korábban említett, hosszú évek óta rosszul teljesítő tunéziai gazdaság, amely nem képes megfelelő számú és minőségű munkalehetőséget kínálni az egyre nagyobb lélekszámú lakosságnak (Tunéziában a 2021-es adatok szerint megközelítőleg 200.000 fővel éltek többen, mint 2011-ben.) Így a munkanélküliségi ráta 2019 óta folyamatosan emelkedik, 2021-ben majdnem elérte a 17%-ot. A GDP-arányos növekedés a 2020-ban mért -8.7%-ot követően 2021-re jelentős mértékben javult, 3.3%-ot tett ki. Az infláció mértéke ugyan a dínár 2017–2018-ban tapasztalt leértékelődését követően közel 2%-ot csökkent, azonban 2021-ben még így is 5.7% volt.

 

  • Zsugorodó középosztály: Az egyre súlyosbodó gazdasági problémák már nem csupán a korábban is kedvezőtlen körülmények között élő családokat érinti. A tunéziai középosztály is egyre inkább ki van téve a romló gazdasági környezetnek. [16:40–17:03]
  • Kormányzati kudarcok: A tunéziai kormány az 1990-es évek óta nem képes kezelni a közoktatási rendszerben a jelentős mértékű lemorzsolódást. Három évtizede ugyanis éves szinten a középiskolai diákok 12%-a, mintegy 70.000 fő hagyja el az egyébként egyre romló közoktatást. Többségük nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, így hozzájárulnak a munkanélküliségi ráta, valamint a megoldatlan társadalmi feszültségek keltette általános kiábrándulás súlyosbodásához. [21:37–22:38]

 

  • Covid-19: A járvány okozta gazdasági hatások minden államot megviseltek. Ez különösen igaz a mára adósságcsapdában vergődő Tunéziára, amelynek az egyik húzóágazata a turisztikai ipar. A pandémia által szükségessé vált egészségügyi intézkedések tovább emelték a 2020 előtt is magas munkanélküliségi rátát. [17:05–17:58]
  • Az ukrajnai háború: A 2022. február vége óta tartó háború – a Covid-19-hez hasonlóan – tovább rontott az inflációs rátán és Tunézia magas külföldi sérülékenységén az akadozó és dráguló gabonaimport miatt, miután az ország szükségletének jelentős részét a hadban álló felektől szerzi be. [18:15–18:35] A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Tunézia kénytelen volt többek között az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankon túl az IMF-hez is kölcsönért folyamodni 2022-ben. (A hitelekért cserébe azonban Tunéziának várhatóan a SAP-ok által kiváltott negatív társadalmi következményekkel kell majd ismét szembenéznie.)

 

Változások a Tunéziából Európa felé tartó illegális migrációt ösztönző folyamatok dinamikájában

2011-hez képest számos változást állt be a Tunéziából Európába irányuló illegális migrációhoz köthető folyamatokban.

  • A nemzetiségi összetételt érintő változások: A Tunéziából Európa felé tartó illegális migránsok döntő többsége mindvégig tunéziai állampolgár volt. Azonban 2020-tól kezdődően a Tunéziából Olaszországba illegálisan érkezők körében egyre nagyobb a külföldiek aránya, ami a tunéziai és az olasz elfogási adatokban is megmutatkozik. Egy 2020 januárja és 2021 decembere között készült statisztika szerint a tunéziai hatóságok által elfogott migránsok közel 30%-a nem rendelkezett tunéziai állampolgársággal. [28] A külföldi illegális migránsok többsége Nyugat-Afrikából származik, körükben egyre több a nő és a fiatal gyermek. Tunéziában jellemzően Tunisz, Sfax és Sousse térségében koncentrálódnak. [29]

 

  • Életkort, nemet, valamint pénzügyi-oktatási hátteret érintő változások: A tunéziai illegális migránsok hagyományosan a kedvezőtlen életkörülmények között élő családok rossz életkilátással jellemezhető fiatal férfitagjainak a köréből kerültek ki. Mára azonban egyre nagyobb számban döntenek az illegális migráció mellett a korábban stabil munkahellyel rendelkező középosztálybeli családok is. A migrációs adatok alapján növekedést mutat a negyven és ötven év feletti férfiak, a nők, illetve a kísérő nélküli gyerekek száma is. Utóbbiak aránya 2022 januárja és júliusa között az olasz hatóságok által elfogott tunéziai állampolgársággal rendelkező migránsok 20%-át tette ki. [30]

 

  • A tunéziai embercsempész-hálózatok működése: Az észak-afrikai embercsempész-hálózatok közül az elsők egyike Tunéziában jelent meg az 1990-es években. Ezek a hálózatok nem mentek át jelentős változáson az elmúlt három évtized alatt: a líbiai hálózatokkal ellentétben kevés embert foglalkoztatnak – jellemzően a harmincas éveik közepén járó halászférfiakat, ritkán nőket is – és kis kiterjedésű földrajzi területen működnek. A hálózat emberei túlnyomórészt tunéziai állampolgárok, de bizonyos utazási lehetőségek esetében külföldi állampolgárok, így francia vagy olasz személyek is bekapcsolódnak az embercsempészetbe. Általában készpénzben kérik el a nyújtott szolgáltatás díját, azonban néhány hálózat a bankkártyás fizetést is elfogadja. [31]

 

  • Tunézia illegális elhagyásának módjai: Az illegális migrációban részt vevők döntő többsége valamelyik embercsempészettel (is) foglalkozó hálózat szolgáltatását veszi igénybe, hogy Tunéziából Európába jusson. A hálózatok – kényelmi szempontok és az érkezésre kiszemelt országba való eljutás gyorsaságától függően – kétfajta szolgáltatást nyújtanak. A hosszabb ideig tartó és veszélyesebb, jellemzően rozoga bárkákon és csónakokon való utazás ára 2019 óta nem változott jelentősen. Ma is 900 és 1.500 euró között mozog. A másik lehetőség egy ennél sokkal kényelmesebb és rövidebb ideig tartó utazás, amelynek a működtetésében külföldi állampolgárok is részt vesznek. Ebben az esetben a Tunéziából útnak indulók általában egy magánjachton szelik át a Földközi-tengert, és ezért 2.500 és 3.500 euró közötti összeget fizetnek. Ha valaki az utóbbit választja, akár Franciaországba is eljuthat. [32] Az elmúlt években azonban egyre több tunéziai döntött úgy, hogy nem veszi igénybe az embercsempész-hálózatok szolgáltatásait, hanem saját maguk tervezik és szervezik meg az utazást az elejétől a végéig. Az illegális migrációnak ez a módja ugyanis az Európába érkezés szempontjából lényegesen biztonságosabb, kevésbé kelti fel a hatóságok figyelmét. [33]

 

  • Az illegális migráció tunéziai kilépőpontjai: Mindazok számára, akik Tunéziát illegális módon tervezik elhagyni, a helyszínt illetően számos lehetőség kínálkozik. Nem áll rendelkezésre arra vonatkozó információ, hogy a kilépőpontokat illetően jelentős változás állt volna be. Az illegális migránsok többsége továbbra is az ország középső kormányzóságában található nagyvárosból, Sfaxból indul az olasz partok felé. Egyéb fontos kiindulópontok: északon Bizerte és Nabeul, keleten Mahdia, délen pedig Medenine városa. [34]

Kitekintés: mit hoz a jövő?

Az arab világban 2022-ben végbemenő folyamatok meglepték az Európai Uniót, amely nem volt felkészülve az elsősorban a déli tagállamait érintő tömeges és illegális migrációra. A kezdeti nyugati reményekkel ellentétben ráadásul az „arab tavasz” kevés államban hozott kézzelfogható pozitív változást, a strukturális problémák továbbra is megoldásra várnak. Számos ország máig tartó mély politikai, gazdasági és társadalmi káoszba süllyedt a rég nem látott ellentétek felszínre kerülésével. A bajokat pedig csak tetézi, hogy némelyük területén a jelenben is végeérhetetlennek tűnő fegyveres konfliktus zajlik.

Az „arab tavasz” hatására az észak-afrikai térségben végbemenő változások közvetlen hatással vannak az Európai Unió bevándorlás- és menekültpolitikájára nézve, és ezért kulcsfontosságú, hogy az Észak-Afrika irányából jelentkező migrációnak elsődlegesen kitett déli államok miként gondolkodnak a 2011 óta tartó migrációs folyamatokról, illetve miképpen tudnak nyomást gyakorolni az olyan kibocsátó és tranzitországokra, mint Tunézia. Éppen ezért a nemrég megválasztott új olasz kormány migrációs politikája az eddigi gyakorlathoz képest jelentős elmozdulást is hozhat a jövőben.

 

Felhasznált irodalom

[1] Herbert, Matthew: At the Edge. Trends and Routes of North African Clandestine Migrants. Institute for Security Studies, 298, 2016, 3–4. & De Bel-Air, Françoise: Migration Profile: Tunisia. Policy Brief – European University Institute (2016/8), 1.

[2] Ben Yahia et al: Transnational Organized Crime and Political Actors in the Maghreb and Sahel, Mediterranean Dialogue Series (2019/17), 4–5.

[3] Triandafyllidou, Anna & Maroukis, Thanos: Migrant Smuggling. Irregular Migration from Asia and Africa to Europe, New York 2012, 33.

[4] Hanlon, Querine & Herbert, Matthew M.: Border Security Challenges in the Grand Maghreb, United States Institite for Peace, 109, 2015, 9.

[5] Herbert, 2016, 3–4.

[6] Herbert, 2016, 4–5.

[7] De Bel-Air, 1.

[8] Herbert, 2016, 5.

[9] Triandafyllidou & Maroukis, 40–41.

[10] Besenyő János & Marsai Viktor: Országismertető – Líbia. MH Összhaderőnemi Parancsnokság, Székesfehérvár 2012, 57–63.

[11] N. Rózsa Erzsébet: Az arab tavasz. A Közel-Kelet átalakulása, Budapest 2015, 77–78 és De Bel-Air, 1.

[12] Eldin, Kamal & Salih, Osman: The Roots and Causes of the 2011 Arab Uprisings. Arab Studies Quarterly 35 (2013/2), 187.

[13] World Bank: The Unfinished Revolution. Bringing Opportunity, Good Jobs And Greater Wealth To All Tunisians, Synthesis Development Policy Review, 2014, 5.

[14] N. Rózsa Erzsébet: A hadseregek politikai szerepe az arab országokban in Hadseregek a Mediterráneumban, Veszprém–Budapest 2009, 70–71.

[15] N. Rózsa, 2015,100–102.

[16] Éva Ádám: A tunéziai biztonsági és védelmi szektor reformjának eredményei és nehézségei az „arab tavasz” után (Külügyi Szemle – Különszám 2020). Budapest: Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2021.

[17] N. Rózsa, 2015, 104.

[18] N. Rózsa, 2015, 101–102.

[19] N. Rózsa, 2015, 105.

[20] Sadiki, Larbi: Bin Ali’s Tunisia: Democracy by Non-Democratic Means. British Journal of Middle Eastern Studies 29 (2002/1), 70–72.

[21] Bou Nassif, Hicham: A Military Besieged: The Armed Forces, the Police, and the Party in Ben Ali’s Tunisia, 1987–2011. International Journal of Middle East Studies 47 (2015/1) 80. & Ádám, 60.

[22] Herbert, Matt: Losing Hope. Why Tunisians are Leading the Surge in Irregular Migration to Europe. Research Report – Global Initiative Against Transnational Organized Crime, 2022, 6.

[23] Herbert, 2016, 2.

[24] Herbert, 2016, 22.

[25] Herbert, 2022, 6.

[26] Kis-Benedek József: Dzsihadista fészkek mint a terrorizmus lehetséges kiindulópontjai, Hadtudomány 27 (2017/1–2), 99.

[27] Herbert, 2022, 6.

[28] Herbert, 2022, 8.

[29] Herbert, 2022, 10–11.

[30] Herbert, 2022, 9.

[31] Herbert, 2022, 21–22.

[32] Herbert, 2022, 32.

[33] Herbert, 2022, 24–25.

[34] Herbert, 2022, 11–13.

 

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Julie Ricard és Eric Masur képeit használtuk.

Mi történik északon a háború közben? – Az orosz Északi Flotta és arktiszi ambíciók

Szerző:
Kovács Tibor
-
0

Az 2022. február 24-én megindított orosz katonai agresszió Ukrajna ellen számos tekintetben nagy jelentős hatást gyakorolt a nemzetközi gazdasági-, hatalom-politikai, energetikai-, ipari-, valamint diplomáciai viszonyokra egyaránt. Jelen cikk a gazdasági szankciók, háborús események közepette, egy pillanatnyilag média háttérben lévő témát igyekszik ismertetni.

A geopolitikai szempontból egyre hangsúlyosabbá váló arktiszi térségben való orosz ambíciók a jelenlegi ukrajnai események fényében kisebb figyelmet kapnak. A cikk éppen ezért Moszkva gazdasági- katonai érdekeinek és kapacitásainak bemutatásán keresztül igyekszik felhívni a figyelmet az Oroszországi Föderáció egyéb terjeszkedési céljaira és (ismét) egyre erősödő befolyásépítésére.

Miért érdekli a Kreml-t a térség?

Arktiszi érdekei érvényre juttatása során Moszkva számára elsődleges fontosságú, hogy zavartalan és könnyed hozzáférése legyen a régió óriási mennyiségű kőolaj és földgáz kincséhez. A régió hozzávetőlegesen mintegy összesen 90 milliárd hordó olajat, 481.000 millió köbméter földgázt, valamint mintegy 44 milliárd hordó cseppfolyósított gázt rejt, így érthető, hogy a Kreml nem titkolt célja, hogy a hatalmas állam kedvező földrajzi pozícióit kihasználva a lehető legnagyobb mértékben részesüljön ebből az igen jelentős energiakincsből. Mindemellett hatalmas gazdasági jelentőséggel bír, hogy a RAZ (Russian Arctic Zone) (valamint az Arktisz bizonyos egyéb részei) bizony egyéb ásványkincsekben sem szenved hiányt. Olyan számos iparág számára találhatóak meg itt, mint a süllyesztett gyémánt (99%-a az orosz termelésnek), platina csoportba tartozó elemek (98%), nikkel és kobalt, króm, réz mangán, volfrám és egyéb ritkaföldfémek. kritikus jelentőségű nyersanyagok

A nyersanyagban való ellátottságból logikusan következik, hogy a szubarktikus területek Oroszország számára nem csupán szűkebb értelemben vett gazdasági-, hanem óriási ipari jelentőséggel is bírnak. Ugyanakkor annak ellenére, hogy az orosz arktikus területek a hatalmas állam bruttó hazai össztermékének 11-, míg exportbevételeinek 22%-át adják, az ország lakosságának mindössze 1%-a él a térségben. Az Arktisz tényleges potenciáljának a lehető leghatásosabb kihasználása érdekében elengedhetetlen, hogy az orosz állam, illetve magáncégek akár külföldi befektetések (FDI) bevonzásával is, de jelentős fejlesztéseket hajtsanak végre olyan fontos szektorokban, mint a bányászat, a közlekedési- vagy kommunikációs infrastruktúra, vagy az energiaszektor.

Nem véletlen tehát az sem, hogy az orosz kormány állami stratégiai dokumentumokban is világossá teszi az északi sarki érdekeket, valamint, hogy olyan dokumentumok is megjelennek, mint amilyen például a 2008-ban jóváhagyott „Az Orosz Föderáció alapjai, állami politika az Északi-sarkvidéken 2020-ig és azon túl” című úgynevezett arktiszi stratégia, vagy ennek „tovább fejlesztése”, (számos változtatással) a 2020. november 5-én megjelent „Az orosz állam sarkvidéki politikájának új alapelvei 2035-ig” névre keresztelt stratégia.

Orosz katonai jelenlét a sarkkörön túl

Ami Moszkva északi-sarkvidéki katonai jelenlétét illeti, megállapítható, hogy nem csupán a jelenlegi háborúnál, még modern Ukrajna és Oroszország között kialakult 2014-es területi konfliktusnál (Krím-félsziget) is jóval régebbre nyúlik vissza. A hidegháborús szembenállás idején, a mai Oroszországnál jóval nagyobb ipari-, katonai- és gazdasági potenciállal rendelkező Szovjetunió a jelenlegi orosz képességeknél (a kor viszonyai között) jóval erősebbekkel rendelkezett és utódállamával ellentétben számos tengerészeti és légierő fegyvernem tekintetében is paritást tudott felmutatni az Egyesült Államokkal, illetve a NATO-val szemben.

A posztbipoláris viszonyok között a gazdaságilag káoszba süllyedő „újszülött” Oroszországi Föderáció a többi katonailag, valamint stratégiai szempontból jelentős fölrajzi térség mellett az Arktiszon sem tudta fenntartani az „örökölt” szovjet katonai kapaitásokat és létesítményeket csupán a nukleáris erőkivetítő képesség, valamint az     arzenál lehetőségek szerinti leginkább épp állapotban való megőrzését tekintette elsődleges katonai prioritásnak. A 2000-es évek végére gazdaságilag egyre inkább feltörekvő Föderáció (olajáremelkedés) a már fentebb említett célok érdekében az említett dokumentumok értelmében megkezdte ambíciói érvényesítését (a korábbi pozíciókra hivatkozott) „terjeszkedést” a térségben.

A számos kiépített katonai légibázis és nukleáris atomsiló (Kola-félszigeten található az orosz nukleáris arzenál jelentős része, valamint) a térségben világosan mutatja, hogy az orosz hatalmi elit komolyan számol a térség jövőben egyre csak növekedő (jégolvadás, felmelegedés) gazdasági, kereskedelmi (Northern Sea Route – NSR) és katonai lehetőségeivel. A Távol-Kelet és Európa, valamint az Eurázsia és Észak-Amerika között potenciálisan megnyíló alternatív útvonalak a hatalmas (közvetítő)kereskedelmi profit mellett bizony katonai-rendészeti (határrendészeti – partiőrség) feladatokat is jelentenek a Föderáció számára. Ennek következtében tehát, a már említett 2020-ig tervező arktiszi stratégiában az orosz vezetés kiemelten fontosnak tartja Északi Flotta Egyesített Stratégiai Parancsnokságának, Szövetségi Biztonsági Szolgálat parti védelmi szolgálatának (FSZB), valamint a határellenőrzésnek fokozott felelőségét. Az Északi-sarkvidéki Erők Csoportjának feladata tehát nem csupán a területek védelme – és az egyes szorosok és folyótorkolatok ellenőrzése-, hanem az orosz gazdasági-, katonai- és biztonsági érdekek térségbeli érvényesítése is. A biztonsági szervek és a katonai szervek egymásba integrálása sikeres volt, így például aktualitásként említhető ez év augusztusában lezajlott az Északi Flotta FSZB-vel végrehajtott hadgyakorlata.

Az Északi Flotta jelentősége, modernizálása

Bár történelmi előzményei a cári időkig visszanyúlnak, az Északi Flotta igazán nagy jelentőségre a szovjet éra alatt tett szert. A cári korszak Jeges-tengeri flottillájából 1933-ra egy fejlettebb és ütőképesebb tengerészeti erő fejlődött ki, melyet ekkor szerveztek a Szovjetunió Haditengerészetébe. Miután 1965-ben kitüntették a Vörös Zászló érdemrenddel, a Vörös Zászló Északi Flottájának hívták. A hidegháborús fegyverkezés zenitjén, az 1970-es években jelentős felszíni erők mellett több mint 200 tengeralattjárót üzemeltetett, melyek közöl számos nukleáris tölteteket célba juttató ballisztikus rakétákkal (meglepetés ereje – általában nem lehetett tudni az atomtengeralattjárók pontos helyzetét) volt felszerelve.

Ugyan a posztbipoláris korszak posztszovjet térséget sújtó gazdasági- és részben ennek következtében bekövetkező katonai hanyatlása az Északi-Flottát sem kímélte, mára számos fejlesztésnek, és a 2010-es évek elejétől meginduló modernizációnak (nem lehet tudni pontosan milyen károkat és csúszásokat okoz ebben Moszkva jelenlegi gazdasági- és politikai elszigeteltsége) lehetünk tanúi. Az Ilja Murometsz jégtörő, a Knyaz Vlagyimir Borej-osztályú atomtengeralattjáró, a frissen tesztelt Poszeidón nukleáris vezető nélküli vízalatti jármű (UUV -Unmanned Underwater Vehicle), valamint a hiperszonikus Cirkon rakéták azonban az Északi Flotta nagyfokú fejlesztéséről tanúskodnak, melynek legújabb szakasza a 2018 és 2027 között lezajló a fegyveres erőket érintő fejlesztési programban hivatott tovább folytatódni. Emellett fontos megemlíteni, hogy az orosz katonai tervezés az északi sarki vizek egyre hajózhatóbbá válásának dacára továbbra is igyekszik növelni a flotta operabilitási képességeit a jégtörő flotta fejlesztésével. (ezen a területen az ország előnyben van a nyugati államokkal szemben) Az említett 2017-ben szolgálatba állított Ilya Murometsz mellett a Flotta mintegy 5,5 milliárd rubel értékben rendelte meg a szentpétervári Almaz vállalattól a Jevpatyij Kolovrat segédjégtörő hajó építését mely ugyan kisebb, de kisebb és olcsóbb a fenntartása     , mint a jelenleg „fő” jégtörőnek számító Ilya Murometsz és amely tervek szerint ez évben került volna hadrendbe. Ugyan ez valószínűleg késni fog, a Flotta igénye további jégtörőkre az egyre szűkülő és kedvezőtlenebb gazdasági lehetőségek ellenére is töretlennek látszik.

A jelenlegi orosz fegyverkezési program

A 2018-tól 2027-ig tervezett orosz fegyverze-tmodernizálási program, melyet 2017 novemberében fogadott el Vlagyimir Putyin elnök ugyan az Orosz Fegyveres Erők valamennyi haderőnemét, így a téma szempontjából jelentős hadászati nukleáris-, valamint flottaerőket is érinti. A program egy 2011-től meginduló modernizálási program folytatásaként indult azzal megegyező, mintegy 19 billió rubelnyi költségvetéssel. Ugyan kezdetben számos nézeteltérés akadt a Védelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium között a felhasználható pénzösszeget illetően (a percepciók és az államapparátuson belüli összhangot mutatja, hogy jóval a program megindítása előtt a Védelmi Minisztérium nagyjából 40 billió rubelnyi igényével      szemben a Pénzügyminisztérium először 14 billió rubel allokálására lett volna hajlandó) komoly viták akadtak, azonban kompromisszum megszületése sem jelentett egyértelmű viszonyokat, csupán áthelyezte a konfliktust egy alsóbb szintre. Ennek értelmében az egyes haderőnemek (szárazföldi- űrerők és haditengerészet, stratégiai rakétaerők és légideszanterők, valamint a különleges műveleti erők) „versenyeztek” egymással az elérhető pénzösszegekért.

Orosz hadihajó

A stratégiai rakétaerők modernizálása

A program értelmében 2021-re a nukleáris triász haditengerészeti komponensének hat Delta IV-osztályú és nyolc Borei-osztályú stratégiai ballisztikus rakéta-tengeralattjárót kellett volna magában foglalnia, egyenletesen elosztva az északi és a csendes-óceáni flotta között. Ebből mindössze a Delta IV-osztályra való célkitűzést sikerült teljesíteni (mindegyik az Északi-Flottához tartozik), míg a Borei osztályból mindössze 5 került aktív szolgálatba, s ebből csupán 3 került az arktiszi erőkhöz. További célkitűzésként már mostanra megvalósult a Kh-55-ös nagyhatótávolságú cirkálórakéták jelentős részének Kh-101-re való lecserélése is. Végül, de nem utolsósorban a program keretében három jelentősebb fejlesztési projekt is megindult (vagy kapott forrásokat a befejezéshez) a nukleáris triád továbbfejlesztésére. A      Rubezs  közúti mozgó interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM), a Barguzin vasúti mozgó ICBM és a Szarmat nehéz, silóalapú ICBM. Ezek közül eddig csak a Rubezs projektből ért el sikereket, ugyanis a RS-24-es (Rubezs-24) modelleket már szolgálatba állították. Ugyanakkor a szintén célként kitűzött 26-os modell még mindig nincsen kész, és már a jelenlegi háborús viszonyokat megelőzően bejelentésre került, hogy ezen évtized végéig várhatóan nem is kerül befejezésre. (háborús szankciók nélkül sem)

Flottafejlesztés az Arktiszon

A fentiek szerint, az előző fegyverkezési program (2008/11-2018) során is jelentős fejlesztések valósultak meg az Északi Flotta eszközállományát illetően. Mindazonáltal meg kell említenünk, hogy bár ezen fegyverkezési ciklusban is számos fejlesztésről állapodtak meg, a flotta összességében a forrásokért folytatott „verseny” egyik legnagyobb vesztesének tekinthető. Az előző ciklusban folyósított mintegy 4,7 billió rubelnyi összeg helyett, a tervek szerint a jelenlegiben csupán mindössze 2,6 billió rubelnyi támogatást fog kapni. A nagyfokú forrásmegvonás egyik legfőbb oka, hogy – bár a katonapolitikai szándék megvan a tengeri erőkivetítőképesség tovább növelésére – a flotta az orosz hajóipar technológia hiánya, a Krím annektálását követő nyugati szankciók miatti gazdasági korlátozottságban nem tudta elkölteni a fejlesztésekre kiutalt óriási összegeket. Annak ellenére, hogy a haditengerészeti doktrínában nagyszabású tervek szerepelnek nagy vízkiszorítású, impozáns fegyverzettel rendelkező hajók építésére, jelenlegi helyzetben valószínűbbnek tűnik, hogy a fókusz egyre inkább a tengeralattjárók, valamint a fregattok és korvettek fejlesztésére és modernizálására fog áttevődni. A jelenleg zajló egyetlen új fejlesztési projekt, mely egy teljesen új hajóosztályt kíván vízre bocsátani, a Szuper-Gorskov osztályú nukleáris fregatt, mely a tervek szerint 48 darab 3M-54 Kalibr cirkálórakéta mellett Cirkon-hiperszonikus ballisztikus rakétával is fel lenne szerelve. Az ambíciók ellenére azonban látnunk kell, hogy az Oroszországi Föderáció gazdasági teljesítő képessége igencsak korlátolt, és azt a jelenlegi nyugati gazdasági szankciók valószínűleg csak gyengíteni fogják. Ez, valamint a szükséges technológiáktól való elszakadás rendkívül negatívan érinti az orosz hadiipart, valamint a modernizációt is.

Konklúzió

Összességében látható tehát, hogy Moszkva ambíciói számos tekintetben az északi sarkkörre vonatkozó fejlesztésekben sem igazán találkoznak a tényleges kapacitásokkal. Az orosz hajóipar számára az import helyettesítés már 2022-ig is ötéves késedelmet okozott az egyes fejlesztési és modernizálási projekteket illetően, és várható, hogy az orosz United Shipbuilding Corporationt sújtó 2022. áprilisi szankciók további gátakat jelentenek majd a Kreml modernizálási ambícióinak.

Hasonló témájú cikkeink itt találhatók.

A cikkben Vitali Adutskevich és Nikolai Artiminov képeit használtuk.

1...161718...11317. oldal a 113-ból

Kiemelt témák

3,127KövetőTetszik

biztonsagpolitika.hu

BIZTONSÁGPOLITIKAI SZAKPORTÁL.
A honlap "Elemzések" rovatához tartozó időszaki kiadványok és egyéb folytatódó dokumentumok nemzetközi szabványos azonosítószáma: ISSN 2062-4379
Email: biztpolkapcsolat@biztonsagpolitika.hu
Facebook

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

internetster 2004 - 2026 © biztonsagpolitika.hu - Minden jog fenntartva!