1. Bevezető gondolatok:

A 2014 és 2020 között zajló második líbiai polgárháború lezárását és a konfliktus a Földközi-tenger középső és déli régiójára gyakorolt hatásának kezelését a nemzetközi közösség összefogása övezte.

A konfliktuskezelés tekintetében kiemelt esemény volt a 2020. január 19.-én megrendezésre került berlini ENSZ Líbia-konferencia. A német szövetségi kormány és az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett, a térség tizenegy érintett állama és számos nemzetközi intézmény képviseltette magát. A konferencia eredményeként a résztvevők egyhangúlag kifejezték, hogy tiszteletben tartják és implementálják az 2011-es ENSZ BT (1970-es) líbiai fegyverembargóról szóló határozatát, valamint az azt követő hasonló témájúakat (2292-es és 2473-as). Ennek jegyében az Európai Unió Külügyek Tanácsa február 17-én – a líbiai béke iránti elhivatottság politikai üzeneteként – a 2015-ben útjára indított SOPHIA elnevezésű földközi-tengeri művelet lezárása mellett, új közös biztonság- és védelempolitikai műveletet indított a Földközi-tenger térségében, amely középpontjába az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Líbiával szembeni fegyverembargóról szóló határozatainak végrehajtása került. Így indították útjára az EUNAVFOR MED IRINI (görögül „béke”) elnevezésű műveletet 2020. március 31-én, amelynek mandátumát egy év után 2023. március 31-ig meghosszabbították.

Jelen elemzés célkitűzése, hogy átfogó képet nyújtson az ezen műveletet életre hívó líbiai konfliktus hátteréről és annak központi szereplőiről. Emellett a jelenleg uralkodó biztonsági környezetről. Valamint részletesen bemutatásra kerül az EUNAVFOR MED IRINI, különös tekintettel annak mandátumára. Továbbá az utolsó alfejezetben sor kerül a művelet hatékonyságának értékelésére.

  1. A konfliktus háttere:

A második líbiai polgárháború több egymással vetélkedő hatalmi csoport katonai konfliktusa volt[1], a Líbia területei feletti kormányzásért és az olajtermelés[2] ellenőrzéséért 2014 és 2020 között. A szembenállás az előző évtized elején a MENA-térségen végig söprő arab tavasz demokratizációt népszerűsítő hullámait majd az első polgárháború lezárását követő államépítési folyamat elmaradását váltotta fel[3], ahol a felek álláspontjai az idő múlásával mindinkább távolabb kerültek egymástól.

Öt évvel az első líbiai polgárháborút követően az ország, de jure történelmi régióknak megfelelően – Nyugaton Tripolitánia, keleten Kirenka, délen Fezzen – részekre szakadt, két-két egymással rivalizáló kormánnyal és parlamenttel. A szakadás alapját az képezte, hogy a 2014 júniusában tartott választás eredményét – igen alacsony részvételi szám mellett – megnyerő Képviselőház hatalomátvételét, a korábban regnáló – és a 2011 februárjától kezdve másfél évig ideig vezető Nemzeti Átmeneti Tanácsot hivatalos választások útján elsöprő többséggel váltó – Általános Nemzeti Kongresszus vitatta. A kérdés a Líbiai Legfelsőbb Bírósághoz került, amely a választást alkotmányellenesnek nyilvánította és elköteleződött a Képviselőház feloszlatása mellett. Mindeközben iszlamista fegyveres csoportok újra megalakították Tripoliban az Általános Nemzeti Tanácsot. Míg a Képviselőház Tobrukba helyezte át székhelyét, szövetségre lépett Halifa Belkaszim Haftar tábornokkal és mivel a 2015-ös választások a kialakult fegyveres konfliktus eredményeként megtarthatatlanná váltak, megszavazta saját mandátumának meghosszabbítását[4].

A fegyveres konfliktus kezdeti szakaszának két legmeghatározóbb alakja Fájez Musztafa esz-Szarrádzs, illetve Halifa Belkaszim Haftár tábornok voltak. Fájez Musztafa esz-Szarrádzs a Líbiai Elnöki Tanács elnökeként és Líbia miniszterelnökként vezette az ENSZ által elismert és egyúttal a legtöbb nyugati kormány támogatását élvező tripoli kormányt. Míg az egykor Moammar al-Kaddáfi alatt szolgáló Haftar tábornok a kormányellenes Képviselőház – rivális líbiai törvényhozások egyike, amely a tobruki kormány támogatását élvezte – tagja volt és vezetése alá tartozott az Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA). Az idő előrehaladtával a szereplők köre kibővült: 2015 decemberében a felek aláírták a Líbiai Politikai Megállapodást, ezzel létrehozva a Nemzeti Megállapodás Kormányát (GNA). Emellett a három fő frakció mellett a konfliktusban érintetté vált számos kisebb vetélkedő csoport is, mint a szalafista milícia vezette iszlamista Bengázi Forradalmárok Sura Tanácsa, keleten a Líbiai Hajnal koalíció, nyugaton a Líbiai Pajzs és az Iszlám Állam három líbiai tartománya.

Ugyanakkor a konfliktus ily mértékű elmélyülésének és elhúzódásának elsődleges oka a külső aktorok fokozott színrelépésében és az események kimenetelének befolyásolását célzó hatalmi játszmákban keresendő[5]. Miközben Líbia egyre inkább destabilizálódott, egyre több nemzetközi szereplő igyekezett befolyást gyakorolni a líbiai konfliktus menetének alakulására[6], ami a szembenálló felek közötti mediátori szerepen túlterjeszkedve immár katonai támogatás biztosításában is megnyilvánult. Ennek nyomán az egyre intenzívebb – például Oroszország és Törökország nevével fémjelezhető – külső szereplői jelenlét és az aktorok körének jelentős kibővülése közepette egy proxy hadszíntér bontakozott ki: az LNA-t és Haftar tábornokot az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Jordánia, Oroszország, illetve Franciaország, míg az ENSZ és az EU által elismert Nemzeti Egyetértés Kormányát (GNA) támogatja tevékenyen Törökország, Katar és Olaszország. Ennek jelentősége abban értendő, hogy a külföldi fegyver- és lőszer-utánpótlás jelentősen hozzájárul a fegyveres konfliktus fenntartásához az országban, ahol 2011 óta polgárháborús állapot áll fenn. Mindennek az ENSZ-jelentések mintaértékű bizonyítékául szolgálnak, hiszen dokumentálják a fegyverembargó rendszeres megsértését egyes államok részéről. Ennek hatására a konfliktus határai napjainkra messze túlnyúlnak az országhatárokon. Az így létrejött regionális érdekellentétek tovább nehezítették a konfliktus lezárását és az hatásainak hatékony kezelését.

A Trump-kormányzat líbiai szerepvállalását alapvetően az Iszlám Állam elleni harcra korlátozta, és azon túlmenően nem alakított ki világos stratégiát, más nemzetközi aktorok jelentős szerepet vállaltak a konfliktusban, és döntő befolyásra tettek szert a politikai és a katonai kapcsolatok alakításában. Az ország keleti felét ellenőrzése alatt tartó Haftar tábornok tevékenységének megerősítéséhez az Oroszországi Föderáció, Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok járultak hozzá. A Kreml motivációja – az USA háttérbevonulását kihasználandó – saját érdekérvényesítési képességének megerősítése volt a Száhel-övezetben. Míg az Egyesült Arab Emirátusok és – a közös határszakasszal rendelkező – Egyiptom narratívája szerint így elkerülhető az iszlamista erők hatalomátvétele követlen szomszédságukban. Ezzel szemben az ENSZ által Líbia legitim kormányaként elismert GNA azonban többek között a lassan „drónnagyhatalommá” váló Törökország támogatását tudhatja maga mögött. Mindemellett Katar és Szaúd-Arábia Fájez Musztafa esz-Szarrádzs tevékenységéhez nyújtott donációkat. Törökországot a több, mint 500 éves közös történelmi múlt által megalapozott jelentős mértékű líbiai befektetések tették érdekeltté. Továbbá Líbia képezi a „Kék haza” doktrína egyik sarokkövét a török politikai gondolkodásban[7].

A leírtak alapján kijelenthető, hogy a konfliktus elhúzódó jellegének és határokon átívelő hatásainak köszönhetően az Európai Unió migrációs nyomással szembeni mozgástere jelentősen lecsökkent. Ugyanakkor a líbiai konfliktus rendezésének legnagyobb kihívása, hogy a politikai kiegyezést hátráltatja a szinte teljességgel megosztott helyi hatalmi viszony-rendszer. A belső fragmentáltság mellett, a működőképes intézmény-, és vezetési rendszer hiány alapjaiban véve ellehetetleníti a rendezést. Mindezek összessége megalapozta, hogy az EU az ENSZ elrendelt fegyverembargó érvényre juttatásának támogatása – légi, műholdas és tengeri eszközök segítségévelérdekében egy új műveletet hozzon létre, amelynek a jelenlegi biztonsági helyzetre gyakorolt hatásai a következő fejezetben kerülnek megtárgyalásra.

  1. A jelenlegi biztonsági helyzet:

Számos állami, azok szintje alatt és feletti aktor volt és van jelen aktívan együttesen az EUNAVFOR MED IRINI műveletet körülvevő biztonsági környezetben. Jelenleg a helyi biztonsági helyzetet a feszült béke és az újabb nyílt polgárháború közötti átmenet jellemzi, amelyet három kulcsfontosságú tényező határoz meg: a kettészakadt ország keleti-nyugati része közötti fokozódó ellentét, az egész államterület felett főhatalmat gyakorló központi hatalom és összehangolt államigazgatás teljes hiánya és a külső aktorok hatására – az ENSZ fegyverembargó rendelkezéseit megsértve – az országba beáramló felmérhetetlen mennyiségű fegyver.

A Líbiában 2020 nyara óta uralkodó viszonylagos nyugalmi állapot megtöréséhez az aktuális politikai hatalmi harcokon túlmenően, hozzájárultak a különböző parlamentekhez lojális rivális fegyveres csoportok közötti összecsapások. Ennek alapját az képezte, hogy a tobruki, párhuzamos törvényhozás által 2022-ben februárjában a kettészakadt ország keleti felében miniszterelnökké választott Fathi Basaga hatalomra lépését a Tripoliban székelő és az ország átmeneti kormányát vezető Abdul Hamid Dbeibah nem ismeri el. A konfliktust tovább súlyosbítja, hogy a jelek szerint Dbeibeh szövetségre lépett hatalma megerősítése érdekében Haifa Haftar tábornokkal. Mindezt az igazolja, hogy a nemzeti egységkormány elbocsájtotta a Nemzeti Olajtársaság vezetőjét, helyébe egy Haftar-közeli személyt nevezett ki és ezzel párhuzamosan az állam számára kulcsfontosságú bevételi forrásként számontartott kelet-líbiai olajkitermelő kutak blokádját feloldották a helyi milíciák. Ugyanakkor Dbeibeh-vel szemben a szimpatizáns milíciák és fegyveres csoportok bizalma jelentősen megrendült csakúgy, mint ahogyan az előzőleg a Basagával szembeni ellenállás alapjául is szolgált. Az események hatására az ország jelenleg a Fragile State Index 2022-es felmérései szerint a 21. legtörékenyebb a vizsgált 179-ből. Az ugyanezen szervezet által készített lista szerint, amely az országokat az adott konfliktusok súlyosságának megfelelően rangsorolja: Líbia -2,7 ponttal jobb állapotban van a 2021-es adatokhoz viszonyítva, amelynek elsődleges indikátorai az állami legitimitás, a biztonsági apparátus kérdése, a külső beavatkozás jelentős mértéke és a frakcionált politikai elit.

Így a Líbiában egyre fokozódó feszültségek szignifikáns nyomást, új jellegű biztonsági kihívásokat jelentenek a nemzetközi közösség és különösképpen az Európai Unió számára. A geopolitikai fekvéséből fakadóan az EU számára kiemelt jelentőségű Líbia, hiszen beleilleszkedik külpolitikai tevékenységének déli fő irányvonalába. 2022 júliusáig az olajkutak blokádjával az olajkitermelés felfüggesztése, a fegyveres összecsapások hatására kiinduló migrációshullám és a terrorizmus térnyerése összességében érdekeltté tette az EU-t a térség stabilizálásában való aktív részvételben. Így a következő fejezetben sor kerül az EUNAVFOR IRINI művelet – mint ezen aktív szerepvállalás gyakorlati megvalósulása – részletes bemutatására.

  1. A művelet mandátuma:

A líbiai békefolyamat egy sor diplomáciai találkozó, nemzetközi kezdeményezés és műveleti intézkedés révén bontakozott ki, amelyek végcélja a hosszú ideje tartó polgárháborús állapot megszüntetése és a béke helyreállítása volt. Ezzel kapcsolatosan a 2020. januári berlini Líbia-konferencia különös jelentőséggel bír az Európai Unió hozzájárulásának tekintetében. Számos világhatalom, nemzetközi és regionális szervezet, valamint a Földközi-tenger medencéjének országainak képviselői vettek részt az eseményen, akik mindannyian elkötelezték magukat a líbiai konfliktus békés megoldása mellett. A konferencia egyik kulcsfontosságú megállapítása az volt, hogy az ENSZ BT 1970-es határozatát, amely 2011-ben elsőként rendelkezett a líbiai fegyverembargóról, valamint az azt követő hasonló témájúakat – mint a 2292-es és 2473-as határozatok – a tagállamoknak tiszteletben kell tartania és hatékonyan implementálni.

Ennek jegyében az Európai Unió döntést hozott az ENSZ Líbiával szembeni fegyverembargójának érvényre juttatására irányuló erőfeszítéseinek fokozásáról hozzájárulva ezzel a líbiai békefolyamathoz. Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 2020. február 17-én úgy határozott, hogy ennek érdekében új KBVP-műveletet (közös biztonság- és védelempolitika) indít a Földközi-tenger térségében, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Líbiával szembeni fegyverembargóról szóló határozatainak végrehajtására összpontosít: az EUNAVFOR MED IRINI -t.

A görögül „béke” elnevezésű művelet az EU-tagállamok szoros felügyelete alatt áll, amelyek a Politikai és Biztonsági Bizottságon (PBB) keresztül gyakorolják a politikai ellenőrzést és a stratégiai irányítást. 2020. március 31-én indították útjára, majd eredetileg egy éves mandátumát 2021. márciusában további két évvel hosszabbították meg 2023. március 31-ig. A művelet elsődleges feladata az ENSZ fegyverembargó végrehajtásának biztosítása légi, műholdas és tengeri eszközök felhasználásával. Emellett felhatalmazása különösen arra terjed ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2292. sz. (2016) határozatával összhangban a légi és szárazföldi útvonalakon elkövetett jogsértések nyomon követése mellett, a Líbia partjainál a nyílt tengeren tartózkodó, feltehetően Líbiába irányuló vagy onnan származó fegyvereket vagy kapcsolódó anyagokat szállító hajók ellenőrzését is elvégezze. Másodlagos feladatként az EUNAVFOR MED IRINI továbbá:

  • hozzájárul a líbiai parti őrség és haditengerészet kapacitásépítéséhez és képzéséhez;
  • figyelemmel kíséri és információkat gyűjt a Líbiából származó kőolaj, nyersolaj és finomított kőolajtermékek tiltott kiviteléről, különösen annak a líbiai gazdaságra gyakorolt következményei és a fegyverpiac finanszírozására való esetleges felhasználása miatt;
  • hozzájárul az emberkereskedelem üzleti modelljének megzavarásához, a csempész- és embercsempészhálózatok működési modelljéhez az információk, információgyűjtés és repülőgépes járőrözés és a FRONTEX-szel, az EUROPOL-lal, az EUROJUST-tal, az EASO-val, a SATCEN-nel és egyéb releváns missziókkal, műveletekkel való együttműködés révén.

Mindezek összessége összefoglalóan, az IRINI-művelet elindításakor az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a Bizottság alelnöke, Josep Borrell által kiemelt – a berlini konferencián elfogadott – holisztikus politikai megközelítést tükrözi: „A líbiai válságra csak politikai megoldások és az ENSZ fegyverembargójának teljes körű betartása hozhat megoldást. A diplomácia azonban csak akkor lehet sikeres, ha azt tettek is támogatják. Ez a művelet alapvető fontosságú, és egyértelműen hozzájárul ahhoz, hogy a tartós tűzszünet révén elősegítsük a békét közvetlen szomszédságunkban.”

Ezek alapján a következő fejezetben a művelet részletes bemutatására kerül sor a fent kiemelt három tevékenységi kulcsterületre fókuszálva.

  1. A művelet bemutatása:

Az IRINI a Líbiával kapcsolatos integrált európai megközelítés része, amely politikai, katonai, gazdasági és humanitárius erőfeszítéseket foglal magában az ország stabilitásának és biztonságának megteremtése érdekében.

A római székhelyű EUNAVFOR MED IRINI – European Union Naval Force Mediterranean Operation – katonai végrehajtó művelet a közös biztonság- és védelempolitika (KBVP) égisze alatt, amely 24 uniós tagország aktív részvételével működik. A művelet tevékenységi területének geostratégiai elhelyezkedéséből kifolyólag különösen jelentős Németország, Olaszország, Görögország, illetve Franciaország szerepvállalása, amely a parancsnoki lánc személyi állományában is visszatükröződik. A műveleti parancsnokhelyettes Jean J. De Muizon a francia haditengerészet ellentengernagya. Emellett a műveleti parancsnoki pozíciót Stefano Turchetto olasz ellentengernagy, a vezérkari főnöki tisztséget a görög Stylianos Dimopoulos parancsnok, míg a szárazföldi erők parancsnokságát Fabrizio Rutteri olasz ellentengernagy látja el jelenleg. Emellett Olaszország és Görögország félévente váltja egymást az erők parancsnokának posztján, az aktuális zászlóshajó rotációjával egyetemben.

Érdekesség a katonai művelet költségvetése kapcsán, hogy míg a jogelőd SOPHIA éves költségvetése közel 12 milliárd euró volt, addig az IRINI az első 12 hónapra csupán 9,8 milliárd euróból gazdálkodott.

A 2020. márciusi óta a művelet az ellenőrzési területén – 400.000 km2-en – 7142 kereskedelmi hajót vizsgált át rádióhívások során történő információkérés útján, míg 367 hajót a kapitányok beleegyezésével kerestek fel, úgynevezett baráti megközelítés keretében. Emellett 22 gyanús hajó fedélzetét helyszíni vizsgálat keretében ellenőrizték. A 24 hajóból kettőt egy-egy uniós tagállam kikötőjébe irányítottak át, ahol a rakományt lefoglalták. Hat alkalommal egy lobogó szerinti állam (Törökország) megtagadta a gyanús hajók fedélzetére való felszálláshoz és ellenőrzéshez szükséges hozzájárulást. Ezenkívül az EUNAVFOR MED IRINI 972 gyanús járatot, 25 repülőteret és 16 kikötőt vizsgált meg, és 40 speciális különjelentést nyújtott be az ENSZ Líbiával foglalkozó szakértői testületének, amelyek többsége a fegyverembargó megsértésére vagy lehetséges megsértésére, valamint az ország nyugati és keleti részén folytatott olajcsempészeti tevékenységekre vonatkozott. Végezetül a művelet a beágyazott Bűnügyi Információs Csoport (Crime Information Cell – CIC) révén 69 ajánlást adott ki az illetékes bűnüldöző szervek számára a gyanús hajóknak az uniós tagállamok kikötőiben történő ellenőrzésére, amelyek közül 54-et meg is valósítottak.

Összegzően elmondható, hogy az IRINI légi és tengeri egységekkel rendelkezik, és műholdas felderítést végez. Ez lehetővé teszi a fegyverembargó megsértésével gyanúsított hajók felderítését és ellenőrzését a nyílt tengeren. Ezek a sokoldalú felderítési képességek lehetővé teszik a fegyverembargó megsértésére vonatkozó bizonyítékok légi vagy szárazföldi úton történő gyűjtését is. Az így szerzett információkat továbbítják többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsa Líbia elleni szankciókkal foglalkozó bizottságának szakértői testületéhez. Az IRINI-művelet így hozzájárul a nagyobb átláthatóság előmozdításához, és felhívja a figyelmet a fegyverembargó magánszemélyek, vállalatok és államok általi megsértésére.

A művelet szorosan együttműködik számos más nemzetközi szervezettel (NATO) és azok műveleteivel, mint például testvérműveletével, az EUBAM Líbiával (EUBAM – Európai Unió líbiai határőrizeti segítségnyújtási missziója). Egy olyan polgári művelettel, amely nemzetközi támogatást biztosít a helyi hatóságok számára a nemzetbiztonsági struktúrák kiépítéséhez, mindenekelőtt a határigazgatás, bűnüldözés, büntető igazságszolgáltatás területén, hozzájárulva a terrorista és embercsempészeti tevékenység felszámolására irányuló erőfeszítésekhez a régióban.

A soron következő és egyben utolsó fejezetben arra a kérdésre keresem a választ, hogy az EUNAVFOR MED IRINI milyen mértékben volt képes elindítása óta a fent leírt célkitűzések eléréshez hozzájárulni.

  1. A művelet hatékonyságának felmérése:

Mivel az EUNAVFOR MED IRINI még a mai napig zajló művelet, sikere kapcsán egyelőre nem tudunk teljes mértékben pálcát törni felette, a művelet első éveinek ismeretében azonban bizonyos mértékben felmérhető a hatékonysága. A részleges értékelés során meg kell említenünk a politikai vitákat, mint a művelet hatékonyságát leginkább meghatározó tényezőt. Már a művelet indítása mellett is komoly kompromisszumok árán döntöttek, a közös európai fellépés akadálya a nemzetállamok egymással szembenálló politikai és hatalmi érdekei: a migrációval kapcsolatos feladatok például a mai napig vitás terület[8]. A politikai kohézió hiányát jól jelzi Magyarország és Ausztria tiltakozása, Málta kilépése a műveletből, illetőleg a zavaros görög-török-ciprusi viszony kérdése. Túlságosan nagy kompromisszumokat követel a tagállamoktól politikai területen (pl. migránskérdés), ezek mind rányomják a bélyegjüket a művelet sikerességére. Törökország továbbá számos alkalommal megsértette a fegyverembargót, hátráltatta a műveletet, haditechnikai eszközöket szállított Líbiába.

Kritika éri ezenkívül az IRINI-t a migráció kezeléséhez való közreműködése kapcsán is: a SOPHIA-tól örökölt (másodlagos) ellenőrző feladatokat ugyan átvette, de nehéz élesen elválasztani a nem-kormányzati szervezetek (NGO) által végzett, illetve a fegyverembargó elleni illegális tevékenységeket egymástól. Óriási szerep hárul ekkor a CIMIC-re, ugyanis az NGO-hajók és a katonai hajók is nemzetközi vizeken végzik tevékenységüket, ezért együttműködésük nagyon fontos[9]. További problémaként merül fel, hogy a SOPHIA mandátumához képest területi szempontból nem nőtt, csupán a keleti partvidék irányába eltolódott az IRINI által ellenőrzött mandátumterület.

És mivel az IRINI már csak közvetetten, másodlagos feladatként működik közre az embercsempészetet és -kereskedelmet irányító bűnözői hálózatok visszaszorításában, a migrációs krízis kezelésével már nem is foglalkozik. Habár a migrációs válság a térségben továbbra is fennáll, a járőrözésben, a menekültek keresésében és mentésében az IRINI a SOPHIA-val ellentétben már nem vállal részt[10]. Nem tett jót a művelet presztízsének, hogy Németország kiszállt a líbiai parti őrség és haditengerészet alakulatainak kiképzéséből (amely feladat még a SOPHIA öröksége), német részről a műveletre vonatkozó mandátumba tehát 2022 tavaszától a kiképzés nem tartozik bele. Ennek oka források szerint a líbiai parti őrség a menekültek és NGO-k felé tanúsított „elfogadhatatlan viselkedése”, amelyet Németország megelégelt (German Federal Foreign Office, 2022).

A nemzetközi környezetben is különböző támadásoknak van kitéve az IRINI, Oroszország és Dél-Afrika például többször is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán az EUNAVFOR MED IRINI mandátuma továbbra is az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása alá esik-e (Reliefweb, 2020). Ezentúl nemzetközi jogi problémák is adódtak a művelet során. A műveleti erőknek ugyanis elég széles mandátuma van a hajók ellenőrzését és átvizsgálását tekintve, de a műveletnek az ENSZ 1982-es Tengerjogi Egyezményével (UNCLOS) is összhangban kell lennie. Az IRINI jogi értelemben igen bonyolult szabályozás alá esik, hiszen az uniós jog ideeső rendelkezései mellett a nemzetközi tengerjog szabályai is kötik. Így lehet problémás kérdés például a hajók nyílt tengeren való átvizsgálása, hiszen a tengerjogi egyezmény 95. cikke kimondja: „A nyílt tengeren a hadihajókat a lobogó szerinti államon kívül minden más államnak a joghatósága alól teljes mentesség illeti meg”, illetve a 92. cikk úgy határoz, hogy bármely hajó a nyílt tengeren a lobogó szerinti állam kizárólagos joghatósága alatt áll. Az említett problémákra utal a török hajó példája is. Jóllehet habár, hogy a művelet végrehajtása során az államok többsége engedélyezi hajóinak átvizsgálását a műveleti erőknek. Így az IRINI kiterjedt és átfogó információkat tud gyűjteni az emberkereskedelemről, fegyverek áramlásáról, amelyeket az illetékes partnerekkel és ügynökségekkel.

Összességében elmondható, hogy a célok korlátozott mértékben teljesültek: részben a politikai kohézió hiánya (az EU-tagállamok különböző prioritásai miatt) és a korlátozott katonai képességek miatt. A fegyverek továbbra is áramlanak Líbiába – igaz nem a tengeren, hanem a szárazföldön, az ország instabil szomszédjai felől. Az ENSZ szerint továbbá a berlini konferencia több résztvevője is felrúgta már az embargót, amelyet a szervezet az UNSMIL (UN Support Mission in Libya) művelet 2020-as jelentésében ki is mondott. Miszerint több állam részt vett külföldi harcosok, fegyverek, fejlett rendszerek Líbiába történő szállításában. Egyiptom, Egyesült Arab Emírségek irányából szárazföldön, Oroszország felől légi úton érkeznek a fegyverek Haftar számára. Törökország irányából pedig a tengereken érkezik a fegyver Líbiába, amelyre az adott szabályok alapján nem tud reagálni a művelet.

Emellett ugyan az állam biztonsági helyzetének és ezzel párhuzamosan a művelet eredményességét érzékeltetendő fontos megemlíteni, hogy a művelet elindításának évében – 2020 – a Fragile State Index listáján a 17. pozíciót foglalta el Líbia, míg a 2021-es évben már a 21. helyre sorolható, amely azt jelzi, hogy jelentős előrelépések történtek az első egy év leforgása alatt is. Mindezt megerősíti, hogy a 2022-es jelentés értelmében a tárgyévben az egyik legnagyobb mértékű fejlődést mutató ország is egyben.

A műveleti képességek – a tagállamok változó döntéseiből, felajánlásaiból – zavaros körülmények között állnak rendelkezésre, ez pedig aláássa a műveleti hatékonyságot. Az ENSZ BT felhatalmazása nélkül az EU nem ellenőrizheti a líbiai légteret, így nem tudja a fegyverembargót légi és szárazföldi úton kikényszeríteni. A művelet hatása tehát marginális, és vélhetően csak akkor lehet sikeres, ha egy szélesebb stratégia alapján alakul át. Az EU által tett kezdeti nyilatkozatok és célkitűzések hangzatosak voltak, de ezek egyelőre nem teljesültek. Ez megerősíti azt az érzést, miszerint az EU továbbra is küzd annak érdekében, hogy biztonságteremtőként határozza meg magát a nemzetközi rendszerben.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Asael Pena képe látható.

[1] Selján, Péter. (2020) Líbia, 2021: elhúzódó polgárháború és fokozódó külső beavatkozás, Nemzet és Biztonság, 2020/4. szám, Magyarország, p. 34–58.)

[2]A második líbiai polgárháborúban különösen nagy hangsúlyt fektettek a felek az ország szénhidrogén-ágazatának lelőhelyeire és infrastruktúrájára. Ennek oka, hogy a kőolaj az ország egyetlen exportcikke, ami igen magas mennyiségben, illetve jó minőségben található meg főképp a keleti régióban.

[3] Tálas, Péter. (2011) A líbiai beavatkozás motivációi és nemzetközi megítélése, Nemzet és Biztonság, 4. évf. 3. szám, 2011. április, p. 65-84.

[4] Ratcliff, James. (2017) Weak States and Political Grievances: Understanding the Causes of the Second Libyan Civil War, The Journal of Global Affairs, Volume 2, Issue 6, 2022.

[5] Eriksson M., Bohman E. (2018) The Second Libyan Civil War February 2018, Swedish Defence Research Agency.

[6] Molnár A., Molnár É., Takács L., Vecsey M. (2019) A nemzetközi jelenlét Líbiában 2011-től napjainkig, Stratégiai Védelmi Kutatóintézet, Elemzések 2019/11. szám, Budapest, pp. 1-23.

[7] Málnássy A. (2021) Törökország líbiai beavatkozásának motivációja és háttere. Geopolitikai érdekérvényesítés Észak-Afrikában és a Földközi-tenger keleti medencéjében. Külügyi Szemle különszám, Budapest, pp. 139-155.

[8] Varga Csilla (2022) Civil-katonai együttműködés az Európai Unió katonai műveleteiben és az Európai tagállamaiban (doktori értekezés), Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola. pp. 87-98.

[9] Varga Csilla (2022) Civil-katonai együttműködés az Európai Unió katonai műveleteiben és az Európai tagállamaiban (doktori értekezés), Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola. pp. 99-103.

[10] Pricopi, M. (2020) The Military Operation EUNAVFOR MED IRINI – A Downscale of the EU’s Involvement in the Migration Crisis, Land Forces Academy Review, Vol. 25., Romania, p. 302-306.

Előző cikkHadijáték szimulációk a BSZK vezetésével a 2022/23-as tanévben II. – „Hedgemony : Stratégiai döntések játéka”
Következő cikkVallás és Biztonság hírfigyelő II. – 2022. december