Főoldal Általános Hormuzi-szoros, az iráni ütőkártya? – A Hormuzi-szoros stratégiai, gazdasági jelentősége és szerepe...

Hormuzi-szoros, az iráni ütőkártya? – A Hormuzi-szoros stratégiai, gazdasági jelentősége és szerepe a regionális vetélkedésben

Írta
654
1
Megosztás

„Stratégiai pontok, fojtópontok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A Hormuzi-szoros Irán és Omán partjai között helyezkedik el – ezzel elválasztva Iránt az Arab-félszigettől –, és a Perzsa-öblöt köti össze szűken nézve az Ománi-öböllel és az Arab-tengerrel, tágabb értelemben az Indiai-óceánnal. A szoros nagyjából 275 km hosszú, átlagos szélessége 80 km; ám az ománi Musandam-félsziget és  az iráni Jazireh-ye Larak-sziget közötti legszűkebb pontján csupán 34 km széles. A kőolajszállítás szempontjából a Hormuzi-szoros a világ legfontosabb fojtópontja.

A Hormuzi-szoros földrajzi elhelyezkedése.

Kőolajexport a Perzsa-öbölből

A világ kőolaj-kereskedelmének kétharmadát tengeren szállítják, a szállítási útvonalakon számos stratégiai jelentőségű fojtópont helyezkedik el. Ilyen a Malaka-szoros, a Szuezi-csatorna, a Bab el-Mandeb szoros, a Dardanellák, a Panama-csatorna vagy a Hormuzi-szoros. A Hormuzi-szoros mind közül kiemelt jelentőségű, hiszen a Perzsa-öbölnek ez az egyetlen kijárata, ahonnan napi 17 millió hordó olajat exportálnak, mely a világ kőolaj-kereskedelmének 30%-a.

A Hormuzi-szoros az Öböl-menti, kőolajban gazdag államok; Bahrein, Irán, Irak, Kuvait, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek számára az egyetlen tengeri kijárat, melyen keresztül hozzáférhetnek és bekapcsolódhatnak a világkereskedelembe; csupán Irán és Szaúd-Arábia rendelkezik alternatív tengeri szállítási útvonallal.

Megemlítendő azonban, hogy a szoros gazdasági jelentősége kettős. Az Öböl-államok gazdasága az olajexporttól és az olaj világpiaci árától függ; a Perzsa-öböl országainak GDP-je, főként az olajeladások miatt, 200 milliárd dollárra tehető. Ám nemcsak az export szempontjából fontos a szoros, hanem a nyersanyagok, késztermékek és élelmiszerek nagy részét ezen keresztül kapják az Öböl-államok. A tengeri kereskedelem két hajózható sávon zajlik: az egyik sáv a Perzsa-öbölbe vezet, míg a másikon az Öbölből kifelé tartó hajók közlekednek, a két sáv között pedig egy 2 tengeri mérföld széles ütközőzóna húzódik.

A kritikus fojtópont kikerülésére és a kőolaj tengeren való szállításának helyettesítésére több alternatív megoldással is próbálkoztak. Már az 1900-as évek elejétől megjelent a csővezetékes szállítás kérdése; melynek értelmében a Perzsa-öbölből az Arab-félszigeten át a Vörös-tenger vagy a Földközi-tenger partjára érkezne a kőolaj, vezetékeken keresztül. Ez ugyan gazdaságosabb, mint a tankerhajós fuvarozás, azonban a térség különböző konfliktusinak köszönhetően a vezetékek megsérültek; a szállítás akadozott vagy ellehetetlenült. Például az 1930-as évektől működő Mediterrán vezeték, mely Szíriából szállított olajat a haifai kikötőbe, azonban az első arab–izraeli háború alatt támadás érte. A másik példa az 1950-es években épült az Irak–Szíria vezeték, melyen keresztül a kőolaj-szállítás a harmadik Öbölháború alatt szűnt meg, miután légitámadás érte. De a közelmúlt eseményeihez kapcsolódóan említendő példa az Irakot Törökországgal összekötő Kirkuk–Ceyhan ikervezeték, melynek működését sokszor az ISIS tevékenysége akadályozta.

Csővezetékes szállítás az Arab-félszigeten keresztül. Említésre került vezetékek: 2: Kirkuk–Ceyhan ikervezeték, 10: Mediterrán vezeték.

Látható tehát, hogy bár költséghatékonyabb és gyorsabb a kőolaj csővezetéses szállítási módja, a konfliktusokkal terhelt közel-keleti térségben mégis a tankerhajók bizonyultak és bizonyulnak ma is a szállítás biztonságosabb útjának. Ugyanakkor a tengeri fuvarozásra való átállás egyben azt is eredményezte, hogy a kőolajszállítás útvonalán fekvő Hormuzi-szoros mint fojtópont stratégiai jelentősége felértékelődött, és a szorost lényegében felügyelő Irán befolyása megnőtt.

Irán, a Közel-Kelet regionális nagyhatalma(?)

Ugyan a Hormuzi-szoros hivatalosan Omán és Irán partjai között fekszik, a szoros szabad hajózhatósága mégis Irántól függ. Ennek egyrészt oka, hogy Omán csupán egy exklávéval, az Egyesült Arab Emírségek területén fekvő  Muszadam kormányzósággal van jelen a Hormuzi-szoros partján, így a katonai és gazdasági képességek tekintetében amúgy is gyengébb szultánság nem tudja Iránnal felvenni a versenyt, inkább a jó kapcsolat fenntartására törekszik a perzsa állammal. Jó példa erre 2019 áprilisában az ománi Muscat partjainál tartott 6 napos közös tengeri hadgyakorlat, mely az Iran­–Oman Joint Military Cooperation Committee keretei között valósult meg.

Másrészt a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése összefügg Irán közel-keleti regionális nagyhatalmi ambícióival, valamint a nemzetközi közösség és Irán kapcsolatával. Így a szorosra is hatással van az új, közel-keleti hidegháborúként emlegetett Irán–Szaúd-Arábia ellentét, ahol a vallási szembenálláson túl sokkal inkább a közel-keleti befolyásért és a regionális középhatalmi pozícióért zajlik a rivalizálás a két ország között. A szektariánus és geopolitikai törésvonal egybeesésével így egy szunnita geopolitikai régió és egy síita geopolitikai régió vetélkedik egymással, ahol az iráni befolyás alatt álló Hormuzi-szoros fontos ütőkártya lehet. A szoros feletti ellenőrzés Iránnak nemcsak azt jelenti, hogy lehetőséget kap a Perzsa- és Ománi-öbölre is kiterjeszteni érdekszféráját, hanem még az Indiai-óceánra is. A tengerszoros azonban nemcsak a közel-keleti hatalmi viszonyok és befolyási övezet kiépítésében játszik szerepet, hanem a nemzetközi közösségre nézve fontos külpolitikai eszköz. A Hormuzi-szoros esetleg lezárása vagy az áthaladó kereskedelem korlátozása ugyanis jelentős zsarolási potenciál a szankciók sújtotta Irán számára különböző engedmények kikényszerítésére – kifejezetten az Egyesült Államok irányába.

A közel-keleti “síita félhold.”

USA–Irán szembenállás és a Hormuzi-szoros

A feszült amerikai–iráni kapcsolatoknak és az Irán elleni szankciók tavaly novemberi megújításának köszönhetően újra a világ figyelmének a középpontjába került a Hormuzi-szoros, miután Irán annak lezárásával fenyegetett a szankciókra válaszul. Azonban sem a két ország közötti szembenállás, sem a szoros lezárásának a kérdése nem újkeletű, Irán számos alkalommal élt ezzel az eszközzel az elmúlt évtizedekben. Először az 1980-1988-as iraki–iráni, első Öbölháború alatt korlátozta Irán a szoros kereskedelmét az áthaladó tankerhajók megtámadásával – ezt nevezzük az 1983 és 1988 között zajló „tankerháborúnak”–, mellyel elérte, hogy a Hormuzi-szoros forgalma akár 25%-kal is csökkent. 2008-ban újra megjelent az iráni retorikában a szoros lezárásával való fenyegetőzés egy esetleges amerikai vagy izraeli támadás esetén. Majd 2010-ben és 2011-ben már az iráni atomprogram miatt bevezetett ENSZ-szankciókra adták ezt a választ, mely szigorítások során már Irán olajiparát is korlátozták.

Az iráni „atomalkut(Joint Comprehensive Plan of Action – JCPOA) 2015. július 14-én kötötték meg az USA, Egyesült Királyság, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország, illetve Irán részvételével zajló P5+1 tárgyalások keretében. A JCPOA értelmében Irán lemond katonai célú atomprogramjáról, cserébe az ellene bevezetett szankciók fokozatos feloldása következik a nemzetközi közösség részéről. Ezt a megoldás mondta fel egyoldalúan 2018 májusában Donald Trump arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja be a JCPOA-t, illetve támogatja a terrorizmust, majd a szankciók újbóli bevezetését ígérte. A 2016-ban felfüggesztett, majd megújított szankciók 2018 novemberében léptek életbe; érintve Irán energia-, hajózási-, hajóépítési- és pénzügyi szektorát. Erre volt újfent az az iráni válasz, hogy adott esetben lezárják a Hormuzi-szorost; ezáltal pedig nemcsak Irán lesz korlátozva a kőolajexportban, hanem a Perzsa-öböl államai is.

Forrás:
https://www.aljazeera.com/news/2018/11/trump-administration-reinstates-iran-sanctions-181105051328043.html

Összegzés

A szoros stratégiai jelentősége a jövőben az olajexport várható növekedésével még jobban felértékelődik. Ugyanakkor az amerikai–iráni kapcsolatokra, illetve Irán nemzetközi közösségben elfoglalt pozíciójára nézve a szoros lezárásával való fenyegetőzés mint ütőkártya inkább retorikai fogás. A U.S Energy Information Administration jelentése szerint a szoroson áthaladó kőolaj több mint  80%-át ázsiai piacokon értékesítik; Kína, Japán, India, Dél-Korea és Szingapúr a legnagyobb felvásárlói a Perzsa-öbölből származó olajnak, akikkel Teherán a jó viszony fenntartására törekszik – a szoros feletti blokád pedig ennek pont az ellenkezőjét eredményezné.

Összességében megállapítható, hogy az Irán elleni szankciók köré épülő iráni stratégiának része a szoros lezárásával való fenyegetés, azonban hosszú távon politikailag vagy gazdaságilag nem kifizetődő megoldás a kereskedelem akadályozása, ezáltal kevésbé tekinthető valós iráni ütőkártyának.

  • Endrődi László

    Úgy vélem nem kell admirálisnak lenni, hogy nagy repülőgép hordozók számára aligha előnyős egy szűk öbölben lévő tengeri támaszpont mint Katar ha a tengeri kiút egy ellenséges ország Irán partjainál vezet át.