Előzmények Tito Jugoszláviája A második világháború szovjet érdekszférájából kiemelkedett Jugoszlávia, mint a sztálini eszméktől eltérő és bár a szocialista gazdasági rendszerben működő, mégis a nyugati befektetők számára nyitott gazdasági rendszert működtetett. Ezt az önállóságot többek között annak...
Bosznia-Hercegovina Súlyos koronavírus-járvány, kevés segítség A koronavírus-járvány kapcsán az utóbbi egy hónapban több esemény is borzolhatta a kedélyeket Bosznia-Hercegovinában. Március 21-én az európai trendekre egyik leglassabban reagáló régió, a Boszniai Szerb Köztársaság is megszavazta végül a Banja...
Koszovó és Szerbia viszonyában a 2008 óta, mikor a koszovói parlament egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ugyan történtek előrelépések, pozitív változások; például a 2013-as brüsszeli megállapodás, melynek értelmében a felek nem akadályozzák egymás EU-tagság megszerzésére irányuló törekvéseit,...
Koszovó 2020. november 5-én Hashim Thaci volt koszovói elnök bejelentette lemondását, miután a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat háborús és emberiesség elleni bűnök vádpontjában. Ezt követően Vjosa Osmani házelnök vette át az államfői...
Bosznia-Hercegovina államiságának kezdete óta vitatott és rendszeresen felmerülő kérdés a többségében szerbek lakta entitás, a Boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) esetleges függetlensége. Az 1992-95 között zajló, körülbelül százezer halálos áldozattal járó boszniai háború eseményei is...
Bevezetés A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának hallgatóiként 2018 nyarán azzal a szándékkal látogattunk el Koszovóba, hogy a viharos múltú, jelenleg is vitatott jogállású államról szerzett elméleti ismereteinket gyakorlati tapasztalatokkal egészítsük ki, illetve vizsgáljuk felül,...
Kedves Olvasó! A Nyugat-Balkán stabilitása nem csak hazánk számára prioritás, de az Európai Unió bővítéspolitikájának legmarkánsabb kihívása is. A régió magán viseli a közelmúlt véres eseményeinek lenyomatát, ami kiegészülve a jogállamiság helyzetével, a törékeny koalíciós kormányzással,...
2019 decembere óta feszültség övezi Montenegróban az ortodox egyházat. Egy elfogadott törvényjavaslat értelmében az országban listáznia kell a szerbiai központú egyháznak minden vagyontárgyát (beleértve az ingóságait és ingatlanjait is), mely 1918, avagy Montenegró a Szerb-Horvát-Szlovén...
A szerző doktorandusz (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola), e-mail: petruskasz@gmail.com  Hashim Thaçit, Koszovó jelenlegi köztársasági elnökét 1999 februárjában, a rambouilleti békekonferencia koszovói albán tárgyalódelegációjának fiatal, karizmatikus vezetőjeként ismerte meg a világ. Jelen tanulmány célja, hogy rávilágítson...
Szerbiában Slobodan Milosevic 2000-es megbuktatása óta ritkán került sor tömeges ellenzéki megmozdulásra. Ezzel szemben a 2018 novembere óta folyó demonstrációsorozat már a harmadik tömegtüntetés az elmúlt évek során. A 2016-ban és a 2017-ben végbement demonstrációkhoz...