Két évtizede, 1996. február 29-én ért véget a II. világháború utáni időszak – 1425 napon át tartó – leghosszabb ostroma a boszniai Szarajevónál. Az évfordulóra emlékezve rendezett kerekasztal beszélgetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és...
A 2013-as brüsszeli megállapodás új fejezetet nyitott a szerb-koszovói viszonyban. Az EU közvetítésével tető alá hozott egyezmény eredményeként a két ország miniszterelnöke aláírta a megállapodást, melyben vállalták, hogy az európai integrációs folyamat során egyik ország...
Írta: Mesterházi Krisztina, Ozorai Fanni Macedónia – bár súlyos belső és külpolitikai kihívásokkal terhelt – viszonylag ritkán „robbantja be” a balkáni országok közötti konfliktusokat, idén tavasszal viszont egy többtényezős belpolitikai válsággal kell megküzdenie, ami hatással lehet...
Június 17-én a macedón és görög miniszterelnökök, Zoran Zaev és Alexis Ciprasz, valamint külügyminisztereik, Nikola Dimitrov és Nikos Kotzias aláírták a több mint két és fél évtizede húzódó görög–macedón névvita lezárásáról szóló egyezményt. Ennek értelmében...
Bevezetés A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának hallgatóiként 2018 nyarán azzal a szándékkal látogattunk el Koszovóba, hogy a viharos múltú, jelenleg is vitatott jogállású államról szerzett elméleti ismereteinket gyakorlati tapasztalatokkal egészítsük ki, illetve vizsgáljuk felül,...
Újra fellángolt a koszovói hadsereg létrehozásáról szóló vita. Pristina szerint a lépés az ország és a Nyugat-Balkán biztonsági helyzetének növelését, míg Belgrád és a koszovói szerbek szerint a feszültségek további fokozódását jelentené. „Nincs visszaút. A Koszovói Biztonsági Erők...
Hosszú évek óta fontos és vitatott téma az európai politikai színtéren a nyugat-balkáni államok esetleges csatlakozása az Európai Unióhoz. A magyar külpolitika számára is fontos és érzékeny terület ez, a magyar kormányzat kiemelt prioritásként kezeli...
Csaknem másfél év telt el azóta, hogy 2014 januárjában a szerb EU-csatlakozási tárgyalások ünnepélyes bejelentésére sor került, de előrelépés azóta sem történt, a felek még egyetlen fejezetet sem nyitottak meg a 35-ből. Az EU napirendjén...
„Egy kisebb unió Koszovóval abban az esetben képzelhető el, ha az EU lemond a Nyugat-Balkánról” – nyilatkozta Edi Rama albán miniszterelnök a POLITICO-nak. A kormányfő szerint amennyiben az EU felhagy a bővítéspolitika folytatásával, akkor a...
Koszovó és Szerbia viszonyában a 2008 óta, mikor a koszovói parlament egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ugyan történtek előrelépések, pozitív változások; például a 2013-as brüsszeli megállapodás, melynek értelmében a felek nem akadályozzák egymás EU-tagság megszerzésére irányuló törekvéseit,...