Izrael szeptember 19-én légicsapásokat mért a Gázai övezet több pontjára, miután palesztin területekről rakétatámadás érte az ország déli részét. A Hamász fegyveresei által indított két, rövid hatótávolságú rakéta közül az egyiket a Vaskupola rakétavédelmi rendszer Ashkelon fölött semmisítette meg, a másik Sderot város külterületein csapódott egy buszba, viszont nem sérült meg senki. Számítások szerint a rakétákat Beit Hanounból, a Gázai övezet északi részéből indították.

A támadások hátterében elsősorban a hetek óta újra egyre erőteljesebb fenyegetést jelentő, izraeli és palesztin biztonsági erők ciszjordániai és jeruzsálemi összecsapása áll. A péntek délelőtti harcokban huszonegy palesztin és három izraeli rendőr sérült meg.

A Hamász a pénteki támadásból egy rakéta kilövését vállalta magára, azonban emellett az Iszlám Állam terrorszervezetet támogató Omar Hadid sejk Brigádja is bejelentette, hogy a rakétatámadásokat a Hamásszal harcokat folytató szalafista csapataik indították. A Hamász és az Omar Hadid sejk Brigádja közti támadássorozat még májusban, a szalafista csoport számos tagjának bebörtönzésével vette kezdetét. A letartóztatásokra válaszul a Brigád bombatámadásokat kezdeményezett a Hamász ellen, majd miután a Deir al-Balahban található szalafista központi mecsetet a palesztin biztonsági erők lerombolták, a radikális csoport izraeli területre indított rakétatámadást, hogy nyomást helyezzen a Hamász vezetőire, és elérje a letartóztatottak szabadon engedését. Az izraeli értékelés a Hamász nyilatkozatát fogadta el, így légicsapásaikat a palesztin csapatok táboraira irányították. Szombat hajnalban az izraeli légierő F–15I típusú vadászrepülőgépei által a Hamász három központját érte izraeli légicsapás, amelyben szintén senki nem sérült meg. A hónapok óta tartó rakétatámadás-sorozat után a héten több alkalommal is sikertelenül kísérelték meg az izraeli területek támadását, a rakéták a Gázai övezetben értek földet.

John Kerry amerikai külügyminiszter mindkét felet az erőszakos cselekmények befejezésre szólította fel, kiemelve az önmérséklet fontosságát a palesztinok és a zsidók által is szent helyként tisztelt jeruzsálemi területeken. Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök a felszólításra válaszul kijelentette: támogatja a helyzet minél hamarabb történő normalizálódását.

(Szerkesztette: Agócs Endre)