Az amerikai titkosszolgálat hibái vezettek 9/11-hez?

0
1108

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) feloldotta annak a nagyjából 500 oldalas vizsgálati jelentésnek a titkosítását, amely a World Trade Centert ért 2001. szeptember 11-i terrortámadást megelőző nyomozás mulasztásairól és a titkosszolgálati munka hibáiról szól. A jelentést a CIA főfelügyelője már ugyan 2005-ben lezárta, de eddig nem került nyilvánosságra. Az elemzésben részletesen kitérnek azokra a rendszerszintű hibákra, amelyek eredményéül a korábbi riasztások ellenére nem tudták kivédeni a támadást. Megemlítik a CIA és az NSA valamint a CIA és az FBI közötti együttműködés hiányosságait. Kitérnek továbbá arra is, hogy a 2001-et megelőző években jelentősen csökkentették a terrorelhárítási műveletekre fordított forrásokat, ami kihatott a szolgálatok munkájára, akik részben ennek köszönhetően nem vettek tudomást a figyelmeztető jelekről. Bár a többi eddig megjelent elemzést a most nyilvánosságra került adatok csak kiegészítik, több elemző szerint ezek az adatok egyértelművé tették, hogy bár jogsértést nem követtek el, a CIA munkatársai nem végezték kielégítően munkájukat. Ezt azzal egészítették ki, hogy ekkoriban nem volt átfogó stratégiájuk az al-Kaida elleni harcra. A terrorista csoportot illetően az elemzés felhívta a figyelmet a lehetséges szaúd-arábiai gazdasági és politikai kapcsolatokra a szaúdi kormány tagjai és az al-Kaida vezetése között, azonban az együttműködést pontos bizonyítékok hiányában nem tudta igazolni.