A 2026-os amerikai félidős választásokon a demokraták magabiztos győzelmet arattak: megszerezték a többséget a Képviselőházban és a korábban nehezebben elérhetőnek látszó Szenátusban is. A washingtoni politikai fordulat szorosabb kongresszusi ellenőrzést és komoly törvényhozási akadályokat hozhat Donald Trump elnökségének második felében. Korántsem magától értetődő azonban, hogy az új erőviszonyok megbénítják az elnök tevékenységét.

Az eredmény

A november 3-i választásokon az Egyesült Államokban a Kongresszus alsóházának, a Képviselőháznak mind a 435 tagjának, valamint a 100 fős felsőház, a Szenátus 35 tagjának személyéről döntöttek. Ezzel párhuzamosan több államban tartottak kormányzóválasztást, illetve az állami törvényhozási kamarákat is újraválasztották.

Az eredmény egyértelmű, a Demokrata Párt elsöprő sikert aratott. Azt már korábban is lehetett sejteni, hogy többséget fognak szerezni a Képviselőházban, de pár hónappal ezelőtt a Szenátus átfordítása még szinte lehetetlennek tűnt, különösen mivel inkább a tradicionálisan republikánusnak besorolható államok szenátori helyeiről kellett dönteni. A már eldőlt választókerületek alapján a demokraták 253, a republikánusok 157 képviselőházi mandátumra számíthatnak, 25 hely sorsa pedig még nyitott. A Szenátusban a demokraták és a velük egy frakcióban működő függetlenek együttesen 54, a republikánusok 44 hellyel rendelkezhetnek; az alaszkai és a mississippi verseny még nem dőlt el. A demokrata többség így mindkét kamarában biztosított, bár a pontos mandátumarány még változhat (2026. november 6-i állás).

A demokrata előretörés a hagyományos csatatérállamokon túl is érződött. Texasban és Kansasban olyan szenátusi helyeket szereztek meg, amelyek hosszú ideje republikánus kézben voltak. Ebből azonban még korai lenne messze menő következtetéseket levonni a jövőre nézve. A közvéleménykutatások alapján a megélhetési költségek (különösen az üzemanyagárak), az iráni háború és a kormányzat működésével kapcsolatos elégedetlenség egyaránt szerepet kapott. Az eredményt inkább Donald Trump politikájának elutasításaként, mintsem a demokraták programjára adott egyértelmű felhatalmazásként értelmezhetjük. Az új Kongresszus 2027. január 3-án kezdi meg munkáját.

A törvényhozás korlátai

Az új törvényhozás első feladatai közé tartozik vezetőinek megválasztása. A Képviselőházban Mike Johnson helyére demokrata elnököt választanak, de a bizottságok élére is új elnökök kerülnek, ami jelentősen befolyásolhatja, hogy mely ügyek jutnak el a szavazásig. Donald Trump törvényhozási programja így már azelőtt elakadhat, hogy érdemi vita kezdődne róla. A demokraták közben saját témáikat is előtérbe helyezhetik, például a megélhetési költségek csökkentését vagy az egészségügyi ellátás megfizethetőségét, ezzel tematizálva a közéletet. Ebbe olyan javaslatok is beletartozhatnak, amelyek elfogadására kevés esély van, de tovább növelhetik a népszerűségüket, vagy akár politikai állásfoglalásra kényszeríthetik ellenfeleiket.

A napirend alakítása azonban egy dolog, a törvényalkotás pedig már egy másik kérdés. Egy javaslatnak a Képviselőházban és a Szenátusban is azonos szöveggel kell átmennie, és csak ezután kerül az elnökhöz. Donald Trump továbbra is vétójoggal rendelkezik, amellyel már előre jelezte, hogy élni is fog. Vétóját pedig mindkét házban csak a szavazatok kétharmadával lehet felülírni. Ehhez tehát republikánus támogatásra is szükség lenne, hiszen a demokraták egyik háza sem fog rendelkezni kétharmados többséggel. Következtetésképpen tehát mindkét fél könnyen akadályozhatja a másik törvényhozási törekvéseit.

A Szenátusban emellett további korlát az úgynevezett filibuster (szenátusi obstrukció) intézménye, amely a vita elhúzásával akadályozhatja a törvényjavaslatokról szóló szavazást. A legtöbb rendes törvényjavaslatnál a vita lezárásához, az úgynevezett cloture-hoz rendszerint 60 szavazat szükséges, miközben a végső elfogadáshoz egyszerű többség is elegendő. A demokrata szenátoroknak így saját törvényjavaslataik előmozdításához is szükségük lehet republikánus voksokra.

Bizonyos költségvetési intézkedésekre ugyanakkor gyorsított eljárás, az úgynevezett reconciliation is alkalmazható. Ebben az eljárásban a vita időtartama korlátozott, ezért a kisebbség filibusterrel nem akadályozhatja meg a végszavazást, a javaslat a Szenátusban egyszerű többséggel is elfogadható. Ez elsősorban az adókat, egyes kiadásokat és az államadósság felső határát érintő változtatásoknál jelenthet előnyt. Az úgynevezett Byrd-szabály azonban korlátozza, milyen rendelkezések kerülhetnek a javaslatba: nem elegendő, ha egy intézkedésnek csupán járulékos költségvetési hatása van. A reconciliation így nem használható bármilyen politikai elképzelés elfogadtatására, és Trump elnöki vétóját sem kerüli meg.

A költségvetés a demokraták egyik legerősebb alkueszköze lesz. A szövetségi szervek jelentős részének működéséhez szükséges előirányzatokat a Kongresszusnak kell jóváhagynia. Ehhez az immár demokrata többség támogatására is szükség lesz, amely különböző módosításokat kérhet, feltételeket szabhat, vagy megtagadhatja egyes javaslatok támogatását. Ha nem születik megállapodás, és az addigi finanszírozás lejárta előtt sem éves előirányzatokat, sem átmeneti finanszírozást nem fogadnak el, ismét a tavaly már tapasztalt részleges kormányzati leállás, a government shutdown lehet a következmény.

Vizsgálatok és kinevezések

A hagyományos törvényhozási munka mellett a demokratáknak más eszközeik is lesznek arra, hogy növeljék a kormányzatra nehezedő nyomást. A bizottságok meghallgatásokat tarthatnak, iratokat kérhetnek, tanúkat idézhetnek, és a közpénzek felhasználását vagy a döntések meghozatalának hátterét vizsgálhatják. Ez egyaránt jelenthet jogi ellenőrzést és politikai tematizálást. Olyan ügyek kerülhetnek az országos vita középpontjába, amelyekkel a Fehér Ház nem szívesen foglalkozna, az itt feltárt adatok pedig később akár hatósági eljárások alapjául is szolgálhatnak.

Természetesen az ellenőrzés sem akadálytalan. A kormányzat titokvédelemre vagy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva vitathatja a különböző irat- és adatbekéréseket, és az idézések kikényszerítése is elhúzódhat.

Fontos megemlíteni az impeachment lehetőségét is, amely az elnök hivatalból történő eltávolításához vezethet. Trump ellen első elnöki ciklusa alatt kétszer, 2019-ben és 2021-ben is vádat emelt a Képviselőház, de a Szenátus mindkét alkalommal felmentette. A vádemeléshez a Képviselőház egyszerű többsége elegendő, az elítéléshez és a hivatalban lévő elnök eltávolításához azonban a jelen lévő szenátorok kétharmadának támogatása szükséges. Ehhez tehát a demokraták mostani többsége sem elegendő. Jelentős republikánus támogatás nélkül az eljárás nem vezethet Trump eltávolításához, aminek így jelenleg csekély az esélye.

A Szenátus megszerzése azért is fontos, mert annak hatáskörébe tartozik bizonyos elnöki kinevezések jóváhagyása. A felsőház ugyanis egyes kormányzati vezetők, nagykövetek és szövetségi bírák jelölését elutasíthatja. Ezzel szintén hátráltathatja a Trump-kormányzat terveit, vagy akár kompromisszumra kényszerítheti azt. A demokraták azonban nem állíthatnak saját jelöltet Trump jelöltjeinek helyére. Az elnök így kompromisszumképesebb személyek jelölésére kényszerülhet, vagy a jogszabályi kereteken belül átmeneti vezetési megoldásokkal próbálkozhat.

Külpolitika szűkebb mozgástérrel

Gyakran felmerülő feltételezés, hogy az amerikai elnökök utolsó ciklusuk végéhez közeledve szívesebben foglalkoznak külpolitikával, ahol nagyobb önállósággal alakíthatják politikai örökségüket, és akár merészebb kezdeményezésekre is vállalkozhatnak. Ronald Reagan például második ciklusának utolsó szakaszában, 1987-ben írta alá Mihail Gorbacsovval a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló INF-szerződést, Barack Obama pedig második ciklusában kezdeményezte a Kubával fennálló kapcsolatok normalizálását, és kormányzata meghatározó szerepet játszott a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás létrehozásában. A félidős választások után fellépő belpolitikai akadályok mellett a külpolitika valóban vonzó terület lehet Trump számára, mert ott széles kezdeményező szerepe és jelentős végrehajtó hatásköre marad. A hadsereg főparancsnokaként hozott döntései, illetve a diplomácia napi irányítása nem kerülnek át a Kongresszushoz.

A helyzet ugyanakkor nem egyértelmű, hiszen éppen egyes külpolitikai lépései, különösen az iráni háború következményei járultak hozzá a republikánusok gyenge eredményéhez. Azt a tényezőt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a ciklus végéhez közeledve, az elnök belpolitikai erejének csökkenésével külföldi partnerei és ellenfelei is dönthetnek úgy, hogy inkább kivárják mandátumának lejártát. Ez megnehezítheti a hosszú távú megállapodások létrehozását, és gyengítheti a tartósságukba vetett bizalmat.

Ukrajna esetében még kedvezőbbé válhatnak egy új támogatási csomag kongresszusi feltételei. A demokrata vezetés napirendre veheti a katonai segítséget, pénzt szavazhat meg beszerzésekre és utánpótlásra, és könnyen lehet, hogy egyes republikánus politikusok is partnerek lennének hasonló intézkedések elfogadásában. A Fehér Ház vétójoga azonban továbbra is fennáll, a támogatások végrehajtása pedig a kormányzat feladata marad, a törvényben meghatározott keretek között. A demokrata többség így javíthatja Ukrajna támogatásának politikai feltételeit, de önmagában nem garantál több vagy gyorsabb fegyverszállítást.

Az Oroszország elleni szankcióknál hasonló a helyzet. A Kongresszus törvénybe foglalhat szigorításokat, jelentéstételt követelhet, és szűkítheti a szankciók alóli felmentési lehetőségeket. Az erőteljesebb fellépésnek a republikánusokon belül is vannak támogatói. Ezt mutatta az orosz dízel amerikai importjának engedélyezéséről szóló októberi bejelentés negatív fogadtatása is. A kérdés tehát az lesz, hogy az ilyen ügyekben megjelenő pártokon átívelő egyetértés elegendő-e konkrét intézkedések elfogadásához.

A félidős választás egyik meghatározó külpolitikai tényezője az iráni háború volt. Itt elsősorban a katonai fellépés jogalapja és finanszírozása kerülhet előtérbe. A kongresszusi többség elvesztése nem jelenti a hadműveletek automatikus leállítását, ugyanakkor a törvényhozás vizsgálhatja az elnök felhatalmazását, és megtagadhatja a folytatáshoz szükséges új előirányzatok megszavazását. A már rendelkezésre álló források és egyes átcsoportosítási lehetőségek miatt azonban ennek sem feltétlenül lenne azonnali hatása. A háború így viszont fokozott politikai költségekkel járhat. A bizottságokban a demokraták kérdéseket tehetnek fel a katonai fellépés indokoltságáról, a veszteségek mértékéről és a költségekről, valamint bekérhetik a döntéseket megalapozó dokumentumokat. Ezzel olyan ügyek is előtérbe kerülhetnek, amelyeket a Fehér Ház nem szívesen tárna a politikai nyilvánosság elé.

A választás előtti sajtóbeszámolók szerint Trump újabb csapásokat mérhet Iránra a voksolás után. Mivel azonban a háború és gazdasági következményei hozzájárultak a republikánusok vereségéhez, kérdéses, hogy végül ezt a megoldást választja-e.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy Trump a választás előtt ismét felvetette az Izraelnek nyújtott rendszeres katonai támogatás megszüntetését. Mindez olyan időszakban történt, amikor Izrael megítélése romlott az amerikai lakosság körében, különösen a fiatalok között. Ez az új kongresszusi erőviszonyokkal együtt növelheti a támogatások feltételeiről és mértékéről szóló viták súlyát, és bizonytalanabbá teheti Izrael számára a korábban megszokott amerikai támogatás fennmaradását.

Összességében tehát elmondható, hogy Trumpnak továbbra is jelentős jogosultságai és lehetőségei maradnak az amerikai belpolitika és a nemzetközi politika alakítására. A választási eredmény nem írja át alkotmányos hatásköreit, azok gyakorlásának politikai feltételeit azonban jelentősen megváltoztatja. Az elnöknek szorosabb ellenőrzéssel, több törvényhozási akadállyal és döntéseinek magasabb politikai költségével kell számolnia.

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető