Az Egyesült Államok és Oroszország közötti viszony alakulását vizsgáló márciusi cikkünkben annak okait elemeztük, hogy Donald Trump megválasztását követően miért nem következett be a két ország közötti viszony várt javulása. Ezek alapján végül arra a megállapításra jutottunk, hogy a közeljövőben sem számíthatunk látványos javulásra a két fél kapcsolatrendszerében. Jelen cikkünkben az áprilisi események tükrében újra áttekintjük az amerikai-orosz kapcsolatok alakulását és megnézzük, hogy továbbra is érvényes-e a fent említett megállapítás.
A két ország közötti viszony jelenleg négy fő pillérre épül, melyek közül az első a szíriai konfliktus, a második az ukrajnai helyzet és a Krím elcsatolásának kérdése, a harmadik a két fél NATO-hoz fűződő viszonya, a negyedik pedig Észak-Korea.
A szíriai konfliktus kapcsán először érdemes megemlíteni a március elején történt észak-szíriai amerikai csapaterősítést, amely eddig példátlan módja volt az amerikai szárazföldi haderők bevonulásának Szíriába. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy többször is találkozott egymással – három év kihagyás után – az amerikai főparancsnok és az orosz vezérkari főnök és helyettes védelmi miniszter. A találkozó célja az orosz-amerikai hadügyi kapcsolatok értékelése volt, az eredménye pedig egy szóbeli megállapodás arról, hogy a két ország között a jövőben szorosabb kommunikációra lesz szükség. Ez a fejlemény némi javulásként értékelhető a két ország viszonyában, bár a találkozókat alapvetően a kényszerűség szülte.
Az április 4-i vegyifegyver-támadásért a nyugati országok vezetői az Oroszország által támogatott Aszad kormányt tették felelőssé, bár Oroszország szerint erre nincs elegendő bizonyíték. Az Egyesült Államok által válaszlépésként indított rakéta-támadás (amely az első direkt amerikai hadművelet volt Szíriában az Aszad-kormány csapatai ellen) az oroszok szerint sérti a nemzetközi jogot. Másrészt viszont, mivel a támadás előtt az Egyesült Államok nem egyeztetett az orosz vezetéssel ? bár az ottani orosz haderőket nem sokkal előtte figyelmeztették, így orosz katona nem sérült -, ez a cselekmény (és az, hogy az Egyesült Államok a szóbeli megállapodást figyelmen kívül hagyta) nagy mértékben hozzájárult a két ország viszonyának jelentős romlásához.
Mivel az oroszok szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy a szíriai kormány a felelős a vegyifegyver-támadásért, így az ENSZ Biztosági Tanácsának ülésén az orosz ENSZ-képviselő megvétózta azt a határozatot, mely kötelezte volna Szíriát, hogy működjön együtt az eset kivizsgálásában. Az orosz képviselő szerint a határozattervezet hamis tényeken alapul, csak látszatmegoldás lenne a problémára, és további konfliktust provokálna. Ezzel egyidőben Moszkva ? csapaterősítés céljából és a támadásokra reagálva – nagy hatótávolságú rakétákkal felszerelt hadihajókat küldött Szíria partjaihoz.
Erre válaszul Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Moszkvába utazott, ahol először Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, majd Putyin elnökkel is találkozott. A találkozó a szíriai eseményekről szólt, és utólag mindkét fél azt nyilatkozta, hogy az orosz-amerikai viszonyok sosem látott mélységbe süllyedtek. Az orosz külügyminiszter szerint ennek fő oka az Egyesült Államok légitámadása, míg az amerikai külügyminiszter szerint inkább az, hogy az orosz vezetés a szíriai kormányt támogatja.
Maga Donald Trump is azt nyilatkozta a NATO főtitkárával közös találkozója után, hogy az amerikai-orosz viszonyok a lehető legrosszabb irányba haladnak. Ugyanezen a találkozón hangsúlyozta azt is, hogy a NATO mégsem annyira ?elavult? (ahogyan azt a kampánya óta többször is kiemelte), kifejezve ezzel szándékát a Tanáccsal való szorosabb együttműködésre. Az orosz-amerikai viszonyok romlásának és a NATO-val való kapcsolat megerősítésének egy napirenden való említését az oroszok fenyegetésként értékelhetik, hiszen eddig a kapcsolat erősítésére az esélyt éppen a szíriai helyzetben való lehetséges együttműködés jelentette. Így, hogy az elmúlt egy hónapban a helyzet kiéleződött, ez az esély aligha valós már. Az amerikai-NATO kapcsolatok megerősítésének jele az is, hogy hamarosan Lengyelországban is kiépül az amerikai rakétavédelmi rendszer, amilyet Romániában már telepítettek 2016-ban. Az orosz vezetés szerint ez a lépés megsérti az 1987-ben a Szovjetunió és az Egyesült Államok által aláírt, Közepes Hatótávolságú Nukleáris Erők Szerződését (INF szerződés), és mint ilyet, ellenséges lépésként értékelte az Egyesült Államok részéről.
Mindez az ukrajnai helyzetre is érvényes, hiszen a Krím elcsatolása és az azt követő gazdasági szankciók óta a helyzet mit sem javult. Az Orosz Külügyminisztérium idén februárban azt nyilatkozta, hogy a Krímet nem adják vissza Ukrajnának, a félsziget jog szerint Oroszországhoz tartozik. Fontos megemlíteni a 2015 óta érvényben lévő Minszk II megállapodást is, amely fegyverszünetet rendel el a szemben álló felek között. Ez azért is fontos, mert április 23-án az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik amerikai megfigyelője életét vesztette, amikor járőrözés közben aknára futott a gépkocsija. Ezután Tillerson külügyminiszter világossá tette, hogy amíg a Krímet az oroszok vissza nem adják, addig a gazdasági szankciók érvényben maradnak. Ez a viszony további stagnálását vetíti előre amellett, hogy az amerikai és ukrán vezetés a Minszk II megállapodás betartására szólította fel az érintett feleket.
A viszony további romlását sejteti az a tény is, hogy április közepe óta a lengyel-orosz határon állomásoznak a hidegháború vége óta nem látott méretű, nagyrészt amerikai csapatok. Ezt a lépést az amerikaiak szerint Oroszország agresszív kelet-európai politikája indokolja, Putyin elnök szerint viszont a mozgósítás nem volt megalapozott, és inkább az amerikai fél agresszivitásáról árulkodik. Ezután alig egy héttel később sor került a NATO hadgyakorlataira Észtországban és Romániában, ezzel egyidőben pedig az orosz Balti Flotta is tesztelte légvédelmi rendszerét Kalinyingrádban és hadgyakorlatot folytatott a Krím félszigeten is.
Az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát értékelve Észak-Koreát is említeni kell, mint a viszonyt befolyásoló tényezőt. Az Észak-Korea által sorozatosan végzett rakétateszteket az Egyesült Államok nem csak Észak-Korea szomszédos országaira nézve, hanem saját magára is valós veszélyként értékeli. Ennek legfőbb oka az, hogy a kommunista állam birtokol – és tesztel is – olyan nagy hatótávolságú nukleáris rakétákat, melyek elérhetik akár az Egyesült Államok szárazföldi területeit is, veszélyeztetve ezzel az amerikai [főként civil] lakosságot. Az amerikai kormány katonai megoldást javasolt, és egyértelművé tette, hogy egy megelőző csapásra is fel van készülve. Fontos megemlíteni, hogy a szíriai légitámadás, amelyet az amerikaiak mértek a Aszad-kormány csapataira, bizonyítékul szolgálhat, hogy a Trump-kormány valóban nem riad vissza a katonai válaszlépésektől ? vagy akár egy tényleges megelőző csapástól. Ebből a szempontból a légitámadás akár erődemonstrációként is értelmezhető.
Oroszország a gazdasági szankciókat hatástalannak tartja, szerintük a katonai válaszút Észak-Korea esetében katasztrofális eredménnyel járna, helyette inkább diplomáciai megoldásokat javasoltak. Egy esetleges fegyveres konfliktus ugyanis olyan következményekkel járna, mint például a hatalmas menekültáradat, ami egy amerikai-észak-koreai háború esetén indulna meg, többek között Oroszországba. Ugyanilyen ok a vegyiszennyeződéstől való félelem, ami Észak-Korea nukleáris fegyvereinek megsemmisítése közben veszélyeztetheti a környező országokat ? Vlagyivosztokot például két óra alatt érné el a légszennyeződés. Az oroszok számára stratégiai jelentőségű is, hogy a szankciók ellen vannak, ezzel ugyanis lehetőségük van kifejezni nemtetszésüket az ellenük érvényben levő szankciókkal szemben. Az Egyesült Államok olajembargót is bevezetne Észak-Korea gazdaságának gyengítése érdekében, ám ez az ázsiai ország egyik olajexportőreként Oroszországot is hátrányosan érintené. Ugyan nagy mértékű gazdasági együttműködés nincs az oroszok és Észak-Korea között, de például a májusban induló komp járat ? ami Vlagyivosztok és Rajin között fog havonta hat alkalommal kétszáz embert és ezer tonna teherárut szállítani ? bizonyíthatja, hogy egy fegyveres konfliktus hátrányosan érintené Oroszországot, ezzel együtt hozzájárulna az orosz-amerikai kapcsolatok jelentős romlásához. A helyzetet csak súlyosbítaná, ha életbe lépne az a határozattervezet, amely megengedné az Egyesült Államoknak, hogy ellenőrizzék az orosz kikötőket – például Vlagyivosztok kikötőjét – ezzel is nyomást gyakorolva Észak-Koreára. Az orosz kormány a határozattervezetet egyértelműen ellenséges lépésként értékelte, szerintük ez a lépés jogsértő lenne. Az, hogy az orosz vezetés katonai csapatokat küldött Oroszország Észak-Koreával közös határszakaszához, arról árulkodik, hogy az oroszok készenlétbe helyezték magukat egy konfliktus kirobbanásának esetére. Észak-Korea legújabb rakétatesztelésekor (május 14.) a kilőtt ballisztikus rakéta ugyan a Japán tengerbe zuhant, de a becsapódás helye mégis közelebb volt Oroszországhoz, mint Japánhoz. A rakétatesztelésre reagálva az amerikai kormány sajtóközleményt adott ki, amely reflektált az orosz érintettségre is, valamint arra is, hogy az orosz kormánytól válaszlépésekre számítanak.
Összegezve, az elmúlt egy hónap eseményei rég nem látott egyértelmű romlást hoztak az amerikai-orosz viszonyokban. Mindkét ország egyre erősebben van jelen Kelet-Európában, folyamatosan reagálva a másik fél vélt vagy valós agressziójára. A szíriai helyzet elmérgesedése miatt az orosz-amerikai polgárháborús együttműködés lehetősége elszállt, az Észak-Korea kapcsán felmerülő alapvető érdekkülönbségek a két ország viszonyának egyre nagyobb léptékű romlásához vezethetnek. A jelenlegi helyzetben egyetlen tényező sem reális többé azok közül, amelyek Donald Trump megválasztásakor reményt adhattak az orosz-amerikai kapcsolatok rendezésére. Ennek ellenére a két ország vezetője május 2-án harmadik alkalommal beszélt egymással telefonon, amikor is szóba került egy személyes találkozó lehetősége. A találkozóra júliusban kerülne sor a hágai csúcson, ahol a két elnök újabb esélyt kaphat országaik viszonyának rendezésére ? immár személyesen. Továbbá a legújabb rakétakísérletek fényében Észak-Korea már Oroszországra is közvetlen veszélyt jelent, előbb vagy utóbb az orosz kormánynak is reagálnia kell a fenyegetésre. A kérdés csak az, hogy a válaszlépések során felmerülhet-e egy esetleges orosz-amerikai együttműködés.
