Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti viszonyról Donald Trump elnökké választása...

Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti viszonyról Donald Trump elnökké választása óta

924
0
Megosztás
A kép forrása: http://www.activistpost.com/wp-content/uploads/2016/06/russiaamerica1.jpg

Miért lett volna kedvező Oroszország számára, ha rendeződik a viszonya az Egyesült Államokkal? Milyen erre utaló jelek voltak az amerikai elnökválasztást megelőzően? Mi volt az oka annak, hogy a viszony mégsem rendeződött?

Oroszország számára az Egyesült Államokkal való viszony javulása azért lett volna különösen fontos, mert a szankciók (amiket az Egyesült Államok szabott ki Oroszországra 2014-ben, az ukrajnai eseményekre reagálva) jelentősen rontották az ország gazdasági helyzetét, ami az infláció miatt egyébként is stagnált, és az olajárak csökkenésének következtében 2015-ben még jobban meggyengült. A kapcsolat normalizálódása eredményezhette volna a szankciók feloldását, a Krím hivatalos orosz területként való elismerését, valamint az oroszok azt is elérhették volna, hogy az Egyesült Államok ne támogassa tovább Ukrajna nyugati irányú orientációját és egyúttal vonja meg a védelmi célú támogatásokat, ezzel Oroszország számára kedvező nyomást gyakorolva az országra.

Donald J. Trump az amerikai elnökválasztást megelőző kampányának keretein belül nyilatkozott először az Oroszország és USA közötti lehetséges jövőbeli viszonyokról. Többek között utalt arra is, hogy a szíriai konfliktusra az oroszokkal közösen fog megoldást találni. Emellett a mostanra már megválasztott elnök többször is pozitívan nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök vezetői képességeivel kapcsolatban. A kampány során Trump arra is utalást tett, hogy az Egyesült Államok csökkentené a NATO-ban betöltött (főleg pénzügyi) szerepét, ami az oroszok számára egyértelműen kedvező fordulat lett volna, hiszen ez a lépés növelte volna a két ország közötti viszony javulásának esélyét. Ezeknek tudatában logikus, hogy Oroszország ténylegesen elkezdett reménykedni a viszony hivatalos úton történő rendezésében, amit egyfajta kiegyezésnek (grand bargain) nevezhetünk. Ennek lényege a globális terrorizmus elleni, az eddigieknél szorosabb együttműködés volt, melynek részeként az oroszok azt várták volna, hogy az Egyesült Államok hivatalosan elismerje a Krím orosz fennhatóságát, feloldja a szankciókat, a szíriai konfliktus rendezésének kapcsán pedig elfogadja az Oroszország által szabott feltételeket.

Itt meg kell említenünk az ukrajnai események kapcsán a 2016 végén kezdődő kisebb mértékű, ukrán és szeparatista állások közötti offenzív előre nyomulást a front több szakaszán is. Ez a jelenség egy változás részeként volt értelmezhető, mivel korábban ukrán oldalról csak védekező lépések voltak megfigyelhetők, ez volt az első offenzív jellegű tevékenység, amivel egyébként az ukránok megszegték a 2015. februári Minszk-II tűzszüneti megállapodást. Ezt az időzítés miatt fontos kiemelni, hiszen ebben az időszakban a Trump adminisztráció még alig kezdte meg működését, az oroszokat pedig lefoglalták a szíriai események. Ami a legfontosabb viszont, hogy orosz oldalról azért sem érkezett semmiféle válaszreakció, mert Moszkva még aktívan reménykedett az Egyesült Államokkal való kiegyezésben, és nem akarta azt kockáztatni az ukrán offenzívára reagált esetleges megtorlással. Annak kapcsán is egyértelmű volt orosz részről az óvatosság, hogy 2016 decemberében Moszkva nem reagált arra, amikor az Egyesült Államok kiutasított 35 orosz diplomatát, és szankciókat szabott ki két orosz hírszerző irodára.

Hogy miért nem jött létre ez a megállapodás annak okát csak találgatják, de maga a tény már biztos. Az első erre utaló jel James Mattis védelmi minszterré válása volt, aki szerint Oroszország agresszív tevékenysége a nemzetközi jogot tekintve sértő és destabilizáló hatású is. Nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben – a két országot kizárólagosan érintő –  katonai együttműködésre nem áll készen, a két ország közötti viszony rendezését viszont – annak érdekében, hogy a mindkettőjüket érintő veszélyekre hatékonyabban tudjanak reagálni –  sürgetőnek ítélte meg. Donald Trump és Vlagyimir Putyin első elnöki telefonbeszélgetése sem úgy alakult, ahogy azt valószínűleg az oroszok várták: a szankciók feloldásáról egy szó sem esett. Ezek mellett az is a viszonnyal kapcsolatos status quo-ra utal, hogy Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a washingtoni orosz nagykövettel lezajló ellentmondásos telefonbeszélgetése miatt mondott le.

Ezek alapján valószínűtlen, hogy a közeli jövőben beszélhetnénk egy esetleges amerikai-orosz megállapodásról, vagy akár csak a viszony nagymértékű javulásáról. Ennek egyik következményeként az oroszok (a remélt megállapodást immár nem féltve) lépéseket tettek az ukrán előrenyomulás megtorlására, aminek eredménye volt a harcok ismételt kiéleződése 2017 januárjában. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy a mindkét országot érintő veszélyek megvitatása érdekében észlelhető hajlandóság az együttműködésre a két ország részéről. Ezt bizonyítja legalábbis az, hogy – a szíriai helyzet megvitatása végett – 2017 februárjában és márciusában is találkozott egymással Joseph Dunford amerikai főparancsnok és Valerij Geraszimov vezérkari főnök és helyettes védelmi miniszter. Ennek valószínűsíthető előzménye a március elején bekövetkezett amerikai szárazföldi haderők bevonulása Szíriába, ami eddig példátlan volt, és aggodalmat keltett nem csak az orosz, de a török vezetőség köreiben is.