Az amerikai kormány és a tanácsadói kör is megosztott abban, hogy az al-Káida vagy az Iszlám Állam jelent-e nagyobb veszélyt az Egyesült Államok biztonságára. A New York Times cikkéből kiderül, hogy mindenekelőtt azt a szempontot veszik figyelembe, hogy a szervezetek milyen hatást gyakorolnak az Egyesült Államok érdekkörébe tartozó államok stabilitására, valamint milyen jelentőséget lehet tulajdonítani az említett csoportok tagjai között lévő potenciális terroristáknak. A vita keményen befolyásolja az amerikai kormány több milliárd dollárra tehető, terrorellenes pénzügyi támogatásának allokációját. A vita végére a Fehér Ház teheti a pontot, amely egyelőre úgy tűnik, hogy az Iszlám Államot ?preferálja? a nagyobb veszélyt jelentő csoportok között. Tekintettel arra, hogy az al-Káida az elmúlt 14 évben nem hajtott végre merényletet az Egyesült Államokban, valamint figyelembe véve a világpolitika jelenlegi alakulását, valóban az Iszlám Állam lehet a toplistás a felszámolásra váró szervezetek listáján. A számos ok közül talán leginkább az emelkedik ki, hogy az Iszlám Állam komoly hatással van a közvéleményre, amely politikai vitát generál, ezzel megosztja a szakmai, politikai és társadalmi fórumokat egyaránt.
„Iszlám Államtól mentes övezetet” hoznának létre a török-szír határon
A The Guradian cikke szerint török és az amerikai vezetés közösen dolgozta ki azt a koncepciót, amely szerint a török-szír határon létrehoznának egy Iszlám Állam befolyásától mentes övezetet. A török adminisztráció ezzel közelebb sodródik a szíriai polgárháborúba való aktív beavatkozáshoz. A közel 90 km széles zóna létrehozásával több célt is el szeretnének érni. Egyfelől biztonságos helyet kívánnak létrehozni a mintegy 1,8 millió menekült számára, akik a szíriai polgárháború elől kénytelenek elhagyni otthonukat. Másfelől Törökország szíriai határán problémát okoznak az ellenőrizetlen szakaszokon beszivárgó, az Iszlám Államhoz köthető fegyveresek, akik ? amint az látható volt az elmúlt hét során is ? potenciális veszélyforrást jelentenek az ország számára. Törökország a NATO 4. cikkelye szerinti tanácskozás összehívásával is azt próbálta jelezni, hogy a nemzetközi közösség közös erőfeszítésére van szükség az eszkalálódó helyzet megoldásához. Arról egyelőre nem érkeztek hírek, hogy a szóban forgó biztonságos határ menti szakaszt ki és milyen katonai erővel fogja felszabadítani, majd ezután megtartani az Iszlám Államtól.
Trident Juncture 2015 – közeleg az elmúlt 13 év legnagyobb NATO-hadgyakorlata
Az Észak- Atlanti Szövetség a 2002 óta eltelt időszak legjelentősebb katonai gyakorlatára készül, amelyet a Földközi-tenger térségében tartanak, és a szervezet érdekeit sértő katonai fenyegetésekkel szembeni fellépésen lesz a hangsúly. Egyrészt a Szövetségnek nemcsak a keletről érkező fenyegetésekre kell megtalálni a megfelelő választ, hanem fel kell készülnie a délről érkező kihívások kezelésére is. Az olaszországi, a spanyolországi és a portugáliai partok jelentős mértékben ki vannak téve a migránsok érkezéséből fakadó nehézségeknek, és a Szövetség tagjai érdekeltek az Iszlám Állam által jelentett, valamint a Líbiából és Szíriából érkező egyéb fenyegetések kezelésében is. Mindenekelőtt azonban a 2014-es gyakorlathoz hasonlóan első számú feladatként a 2012-es chicagói csúcstalálkozón elfogadott, a NATO-tagállamok fegyveres erői közötti interoperabilitás növelését szolgáló Összekapcsolt Haderők Kezdeményezésben (Connected Forces Initiative ? CFI) kitűzött célok minél hatékonyabb megvalósulásához való hozzájárulás jelenik meg. A tervezett gyakorlat 2015. október 3-ától november 6-áig fog tartani, és az előzetes tervek alapján körülbelül 30 ország 36 000 katonája vesz részt rajta. Érdemes összehasonlítanunk, a tavalyi, 2014. november 17-én megrendezett Trident Juncture gyakorlattal, amelyet közvetlenül a 2014-es walesi csúcstalálkozó után hajtottak végre, hiszen ekkor még mindössze 1255 személy vett részt az eseményen, melyből jól látszik, hogy a NATO az utóbbi időben milyen nagy hangsúlyt próbál helyezni a tagországok haderői közötti együttműködési képesség tökéletesítésére.
A NATO tagállamai mellett a hadgyakorlaton több partner is részt vesz, úgy mint Svédország, Ausztria illetve az Afrikai Unió. Hans-Lothar Domröse tábornok, a brunssumi Szövetséges Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokság (Joint Force Command Headquarters ? JFC-HQ) parancsnoka szerint a gyakorlat bárki számára nyitott, így hajlandóságuk esetén akár Oroszország megfigyelői is részt vehetnek az eseményen.
Az idén eddig megrendezett hadgyakorlatok során már elkezdték tesztelni és kiképezni a 2014-es walesi csúcstalálkozó egyik legfőbb eredményeként létrejött Készenléti Akcióterv fontos részét képező ,,Lándzsahegy?, vagy hivatalos nevén a NATO Nagyon Magas Készenlétű Összhaderőnemi Erejét (NATO Very High Readiness Joint Task Force; továbbiakban: VJTF). A VJTF erőit a NATO Reagáló Erő (NATO Response Force; továbbiakban: NRF) keretén belül hozták létre. A körülbelül 5000 főből álló összhaderőnemi erőcsomagra a közelmúltban tett bejelentés alapján ? a korábbiaktól eltérően 30 000 fő helyett ? 40 000 fősre tervezett NRF erőinek egyfajta elsődleges válaszadási erőiként tekinthetünk, amelyet elsősorban a hibrid hadviselés elleni hatékony fellépés és elrettentés érdekében hoztak létre.
2014. április 7-10. között a ,,Noble Jump I? keretein belül már megkezdődött a VJTF erőinek kiképzése, amely során főként repülőterek illetve behajózási pontok elfoglalása, illetve megtámadása elleni fellépésre készültek a csapatok. 2014. június 9 és 19. között tovább folytatódott a kiképzési sorozat nyugat Lengyelországban, ahol ,,Noble Jump II?-n belül harcászati szintű műveletek végrehajtásának gyakorlásával egy esetlegesen kialakuló válság kezelésére kellett felkészülniük a résztvevő alakulatoknak. Mindemellett érdemes megjegyeznünk, hogy a Szövetség tagjai az elkövetkező időszakban a Trident Juncture-al összefonódó, további 18 nemzeti gyakorlatot fognak tartani.
Természetesen a VJTF erőinek kiképzése a mediterrán térségben is jelentős szerepet fog kap. Hans-Lothar Domröse tábornok szerint a szervezetnek fel kell készülnie minden egyes támadásra, amely a NATO-t Észak-Amerikától, Európáig érintheti. A legjelentősebb kihívást a nagy távolságok gyors és hatékony leküzdéséhez szükséges képességek terén fennálló hiányosságok jelentik, amelyet a tábornok új tényezőként kezelt. A gyakorlat egyik fő célja azért az, hogy minél megfelelőbb választ találjanak erre a problémára, és ennek révén valóban a legfőbb reagáló erőként lehessen tekinteni a VJTF-re. Itt érdemes kitérnünk a Krím- félsziget ellen elkövetett gyors lefolyású orosz agresszióra, amely meglepetésként érte Ukrajnát illetve a NATO-t is, amelynek fel kell készülnie Oroszországtól tartó kelet-európai tagállamainak hatékony védelmére.
A Trident Juncture 2015 alapvetően két tényezőből fő részből fog állni:
- Egyrészt az október 3 és 16 között zajló Command Post Excercise (CPX) elnevezésű gyakorlatból, amely stratégiai és műveleti szinten fog értékelési és hitelesítési feladatokat ellátni az Európai Unióval és az Afrikai Unióval karöltve.
- Másrészt pedig az október 21 és november 6 közötti Live Excercise (LIVEX) részből, amely során a fegyveres erők harcászati szintű műveletek végrehajtását fogják gyakorolni.
A Trident Juncture 2015 hadgyakorlathoz vezető út.
(A kép forrása: http://1.bp.blogspot.com/-W74oSlKbKHo/VFO-NRI1RGI/AAAAAAAAdPE/7OIPYKSlkiE/s1600/Trident_Juncture_2015.jpg)
A gyakorlat fő célkitűzése, hogy a dinamikusan változó környezeti hatásokra megfelelő választ tudjanak adni, mind a NATO parancsnokai, mind pedig az NRF végrehajtó állományt képező katonák. Domröse tábornok hozzátette, hogy a magas készenlétű szárazföldi, légi és tengeri alakulatok a számukra megszabott feladatokat fejlett haditechnikai eszközökkel, a katonai műveletek teljes spektrumában hajtják végre. Mindemellett kiemelte, hogy a NATO legfontosabb célja továbbra is az, hogy fenntartsa a szervezet védelmi ernyője alá tartozó tagállamok lakosságának, területeinek és értékeinek biztonságát, melyhez remélhetőleg jelentősen hozzájárul a nagymértékben kibővített NRF, és az interoperabilitás növelését szolgáló Trident Juncture 2015 hadgyakorlat is.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
Légvédelmi azonosítási zóna (ADIZ)
A légvédelmi azonosítási zóna (Air Defence Identification Zone; továbbiakban: ADIZ) a védelmi légi szembenállási hadműveletek (Air Defence Operations ? ADOA) keretén belül a légvédelmi hadműveleti körzetben kerül kialakításra, és meghatározott földrajzi, valamint az a fölötti légi kiterjedésével elsődleges szerepet játszik a honi légtérvédelemben. Érdemes megjegyezni viszont, hogy az ADIZ a nemzetközi légtérre is kiterjedhet. Célja a légi járművek azonosítása, tartózkodási helyének meghatározása és mozgásának irányítása. A zónán átrepülő repülőgépeknek bekapcsolt transzponderrel (radar-válaszjeladó), kétirányú kommunikációra alkalmas rádióval és a hatóságok felé előzetesen leadott repülési tervvel kell rendelkezniük. Ha ezek egyike nem teljesül, az irányítás a behatolót először megpróbálja a rádión keresztül azonosítani. Amennyiben a kapcsolat nem jön létre, akkor a ráemelt készültségi elfogó vadászrepülőgép (géppár) vizuálisan létesít kapcsolatot vele (pl.: fényjelek, figyelmeztető gépágyú sorozat), majd megpróbálja kivezetni a zónából, indokolt esetben leszállítja egy közeli katonai légibázisra. Az ellenségesen viselkedő és fenyegetést jelentő légijárművet a nemzeti légtérbe történő érkezését követően végső esetben a vadászrepülőgépek fegyvereivel, illetve a földről indított légvédelmi rakétával le is lőhetik.
A zóna területének kijelölése ? a szemben álló fél várható tevékenységének értékelése alapján ? a kiemelten veszélyeztetett irányok figyelembevételével történik. Elsősorban a berepülő katonai fenyegetések, mint a vadászrepülőgépek, stratégiai bombázók, illetve a ballisztikus rakéták ellen hozták létre. Később a zónák feladatköre a katonai mellett a civil légijárművekre is kibővült, legyen az eltévedt gép, esetleg eltérített légijármű, amely fegyverként használható terroristák kezében. Szándékos légtérsértők között előfordult, hogy a meghatározott zónákon repült át politikai menedékjogot kérő dezertált pilóta a katonai gépével.
A zónák a kijelölt katonai objektumok mellett egyéb potenciális célpontok, mint gazdasági övezetek, vitatott határvonal, kiemelt terrorista célpontok, fővárosok-nagyvárosok, államvezetési objektumok és kiemelt történelmi jelentőségű nemzeti emlékek védelmét is szolgálhatják. A zónák emellett például részei lehetnek a szervezett bűnözés, így kiemelten a repülőgépes drogcsempészet elleni tevékenységnek, és ellenőrzésében a katonai és a civil repülésirányítás szorosan együttműködik.
Észak-Amerika
ADIZ-okat először a II. világháború után az Amerikai Egyesült Államok és Kanada jelölt ki 1950-ben Észak-Amerika területei fölött az Észak-Amerikai Légi és Űrvédelmi Parancsnokság (North American Aerospace Defense Command ? NORAD) irányítása alatt. Ezek a zónák Hawaii-ra, Guamra, Puerto Rico teljes körére és Alaszka nyugati partmenti területeire is kiterjednek. Kiépítéséhez a hidegháború és annak koreai eszkalálódása járult hozzá.
Észak-amerikai ADIZ.
(A kép forrása: http://www.globalsecurity.org/military/ops/images/map-adiz-1.jp)
Washington D.C. Metropolitan ADIZ
Kiemelt fontosságú a Washington DC Metropolitan ADIZ. Létrehozásának oka a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás volt, amely romba döntötte a new yorki Világkereskedelmi Központot, illetve lerombolta a Pentagon egy szárnyát, és a repülőgépek utasaival együtt 2977 halálos áldozatot okozott.
Ezek a támadások egyértelműen jelezték, hogy az Egyesült Államok sebezhető a hasonló nem állami szereplők által elkövetett támadásokkal szemben, ezért kiemelt fontosságúvá vált a kormányzati intézmények védelme. A zóna által lefedett területen helyezkednek el a Kapitóliumon, Fehér Házon, Pentagonon és más kormányzati központokon kívül a Raytheon, General Dynamics, Northrop Grumman és a BAE systems védelmi ipari óriáscégek létesítményei is. Kiemelendő még a NASA Goddard, DARPA, a haditengerészeti ONR és a légierő AFOSR kutatóközpontjai, illetve a hírszerző ügynökségek központjai közül az NSA, NRO, NCC, CIA. Mindemellett kiemelt védelem alá esnek a Dulles, Ronald Reagan és a Baltimore nemzetközi repülőterek.
Washington D.C. Metropolitan ADIZ.
(A kép forrása: https://www.faasafety.gov/files/gslac/courses/content/41/508/071204%20ADIZ-FRZ.jpg)
Az események során az is súlyos problémát jelentett, hogy sokáig nem sikerült meghatározni az eltérített gépek számát, valamint a légierő is lassan emelte a levegőbe készenléti vadászrepülőgépeket. Emellett a szabályozás nem tette lehetővé a parancsnokok számára az azonnali döntést, esetenként a pilóták kezéből is kivéve a létfontosságú, azonnali döntés meghozatalának lehetőségét és a gyors reakciót. A zóna védelmét a 2003-as iraki háború előtt megerősítették, és különböző titkos aktív és passzív védelmi rendszereket helyeztek el a washingtoni zónában.
Incidensek
A 2014-es ukrajnai orosz agresszió, és a Krím orosz megszállása fokozta a NATO és Oroszország közötti feszültségeket. Sűrűsödtek a korábban is szokásos elektronikai felderítő, bombázó, és vadászrepülőgépek általi berepülések a Baltikumban, az Egyesült Királyság és Alaszka körzetében egyaránt. A berepülések veszélyességét a felfegyverzett repülőgépek mellett a légijárművek közötti kis távolságok is tovább növelték, így többek között a SAS légitársaság Rómába tartó repülőgépe Malmötől 50 mérföldre délkeletre majdnem összeütközött egy orosz felderítő repülővel. Ez jelzi a civil légiközlekedésre gyakorolt biztonságcsökkentő tényezőt, mivel az orosz gép kikapcsolt transzponderrel repült, így nem látta a civil irányítás a radaron.
Fenyegető viselkedést mutattak azok az orosz stratégiai bombázók, amelyek berepülve a Labradot-tenger fölé, cirkálórakétákkal támadást szimuláltak az Egyesült Államok ellen. Bár a gép a kanadai ADIZ területén kívül maradt, egyértelmű provokációnak tekinthetjük, mivel a rakéták hatótávolságába esett Ottawa, New York, Washington, Chicago és a norfolki haditengerészeti támaszpont is. 2014 május, június, szeptember során rendszeresen került sor elfogásokra a kanadai és amerikai ADIZ-ban. A szeptember 18-i Beaufort-tenger feletti kanadai ADIZ-ba való berepülés egyértelműen politikai jelzés volt, ugyanis Petro Porosenko elnök aznap kezdte meg ottawai és washingtoni utazását, hogy észak-amerikai partnereivel megbeszéléseket folytasson az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban. A berepülések során az amerikai és kanadai légvédelem gyorsan és rugalmasan reagált, tehát a rendszer megbízható, léte pedig az orosz ,,tapogatózások? miatt megkérdőjelezhetetlen. Az ADIZ így reneszánszát éli Észak-Amerikában, különösen Alaszkában.
Egy orosz Tu-95 stratégiai bombázó és egy amerikai F-22 Raptor vadászrepülőgép.
(A kép forrása: http://thehigherlearning.com/wp-content/uploads/2014/09/norad.jpg)
Kelet-kínai-tenger
A Kelet-kínai-tenger az egymással többszörösen eltérő érdekek és szembenállás miatt különösen problémás övezetnek számít, amely megfigyelhető az ADIZ zónák kialakításában is. Ez alapvetően Kína és Észak-Korea páros, valamint a nyugati szövetséges Japán és Dél-Korea között figyelhető meg. Ugyanakkor Dél-Korea és Japán érdekei is ütközhetnek, valamint Oroszországé és Japáné is. Dél-Korea a térségből elsőnek, 1951-ben hozott létre ADIZ-t, a nyilvánvaló észak-koreai kommunista fenyegetés miatt. Japán 1969-ben csatlakozott a zónát kialakító államokhoz az egészen napjainkig releváns észak-koreai, orosz, és kínai fenyegetés miatt. Japán területi és gazdasági konfliktusban is van szomszédos államokkal. Gazdaságilag főképp a halászati és tengeri nyersanyaglelőhelyek, valamint kereskedelmi útvonalak miatt főleg Kínával és Oroszországgal. Utóbbival nem sikerült megegyezni a II. világháború óta a Kuril-szigetek, hovatartozásáról, emellett Japán, Tajvan és Kína között egyaránt vitát képez a Szenkaku-szigetek feletti fennhatóság kérdése. Ennek megfelelően Kína, Dél-Korea, Tajvan, Japán ADIZ zónái részben lefedik egymást, ami állandó berepüléseket, és válaszként elfogásokat eredményez. Kína 2013-ban hozta létre a saját körzetét, ezzel is nyomatékosítva területi igényét, illetve alátámasztva agresszív gazdaságpolitikáját. Kína és Oroszország természetesen elutasítja a japán és tajvani ADIZ zónák jogos létezését. Mindemellett a Socotra-sziget is a vitatott területek közé tartozik. Az említett zónákban rendszeresek a kisebb atrocitások, esetleg lövések nemcsak légi, de hajóegységek között is.
Dél-koreai, kínai, japán és tajvani ADIZ-ok a Kelet-kínai-tenger térségében.
(A kép forrása: http://i1.wp.com/inserbia.info/news/wp-content/uploads/2013/12/adiz.jpg)
Dél-kínai-tenger
A Kelet-kínai-tenger mellett természetesen a Dél-kínai-tenger is forró pont, mivel Kína saját gazdasági övezetének tekinti a térséget, és ezzel nemcsak több nála jelentősen kisebb délkelet-ázsiai államot, de az Egyesült Államokat is maga ellen hívja ki. Kína magának követeli a vitatott hovatartozású Paracel- és Spratley-szigeteket, illetve a környező tengeri területek feletti fennhatóságot, valamint fenntartja a jogot egy térségbeli ADIZ létesítéséhez, amit ugyanakkor az Egyesült Államok az ENSZ Tengerjogi Egyezményére (United Nations Convention on the Law of the Sea ? UNCLOS) hivatkozva elutasít. A konfliktus katalizátora a térségen átmenő évi 5,3 billió dollárnyi kereskedelmi áru, valamint a kitermelhető kőolaj- és földgázvagyon. A nagyhatalmi viaskodás tengeri és légi incidensekben nyilvánul meg, a felszíni hajók mellett megnövekedett kínai tengeralattjáró aktivitással párosulva. Erre és a Fiery Cross korallzátonyon épülő ? a jövőben valószínűleg haditengerészeti és légibázisoknak otthont adó ? kínai mesterséges szigetekre válaszul az amerikaiak fokozták felderítő tevékenységüket P-8A felderítő/tengeralattjáró-elhárító gépekkel. Ez viszont további súrlódásokhoz vezetett az amerikai és kínai fél között, ugyanis idén májusban egy nemzetközi légtérben ? viszont a Spratly-szigetek és az erre a területre is kiterjedő kínai ADIZ térségében ? végzett felderítő művelet során a kínai haditengerészet egymás után többször is felszólította egy P-8A személyzetét az övezet azonnali elhagyására.
Emlékezetes eset a 2001-es Hainan szigetnél történt incidens, amely során az amerikai haditengerészet EP-3 elektronikai felderítő gépe és a két, elfogást végrehajtó kínai J-8III vadászrepülőgép közül az egyik összeütközött, aminek a következtében az amerikai gép megsérült, a kínai pilóta viszont életét vesztette. Ezt követően az amerikai repülőgép személyzete kínai területen hajtott végre kényszerleszállást, amely után két napos kemény kihallgatásnak vetették alá őket. A helyzet komolysága miatt leszállás előtt a személyzet minden fontos kommunikációs berendezést, dokumentumot és felderítési adattárolót használhatatlanná tett.
Lockheed EP-3 elektronikai felderítő repülőgép.
(A kép forrása: http://fly.historicwings.com/wp-content/uploads/2013/04/HighFlight-HainanIncident4.jpg)
Új korszak a szaúdi ? orosz kapcsolatban: miért épp most?
A szaúdi koronaherceg helyettese, Mohammed bin Salman Vlagyimir Putyin orosz elnöknél tett látogatása rendkívüli politikai jelentőséggel bír. Az esemény kiemelkedő fontosságát az is jelzi, hogy a delegáció tagjaként többek között a külügyminiszter, Adel bin Ahmed Al-Jubeir is tiszteletét tette Szentpéterváron. A felek széleskörű gazdasági megállapodásokat írtak alá több fontos területen, megvitatták a regionális biztonsági helyzetet, továbbá kilátásba helyezték a legfelsőbb szintű kölcsönös látogatás még ebben az évben történő lebonyolítását is.
A látogatás nemcsak azért meglepő, mert Szaúd-Arábia hagyományosan az Egyesült Államok szövetségese, de éles kontrasztban áll Rijád márciusban kiadott elítélő hangvételű közleményével, melyben képmutatással vádolják Putyint, mivel az orosz elnök úgy kritizálta az Arab Ligát közel-keleti szerepvállalása miatt, hogy maga is támogatja Bassár el-Aszad szíriai rezsimjét.
Mi indokolja ezt a hirtelen fordulatot? Mint általában, Rijád számításainak a háttérben most is a külső és belpolitikai kényszerek együttese áll.
Az arab világ leghatalmasabb olajmonarchiájának egyre nehezebb nemzetközi és belső kihívásokkal kell szembenéznie. A huti csoportok jelenléte a szaúdi-jemeni határ mentén továbbra is komoly kihívást jelent, északról a szíriai válság és a proxy-csatározások elhúzódása, délen pedig a jemeni katonai műveletek nehézségei okoznak problémát, nem beszélve az ISIS fenyegető közelségéről. Kétségtelen, hogy Moszkva Rijád számára ebben a helyzetben jelentősen felértékelődött ? Szaúd-Arábiának szüksége van a Kreml segítségére is.
Ezt pedig Putyin maga is jól tudja, ahogy azt is, hogy Oroszország számára a közel-keleti térnyerés olyan lépése ez, mely megerősítheti Moszkva pozícióját a térségben. Ugyanakkor a találkozó rövidsége és az orosz fogadó delegáció alacsony szintje spekulációknak adott alapot a szaúdi fél meggyengült pozícióját illetően.
A Kreml iráni befolyása is beleszámít a szaúdi számításokba, tekintve, hogy Moszkva hagyományosan ajtóként szolgálhat Irán felé, és Mohammed bin Salman látogatása feltételezhetően ennek az ajtónak a megnyitására is szolgált.
Gazdaság
Mivel a találkozóra a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum részeként került sor, a két állam számos területen írt alá gazdasági jellegű megállapodásokat. Az infrastrukturális beruházások és az ingatlanügy, az élelmiszerbiztonság területein kívül a szaúdi nukleáris program terve is szerepel a kétoldalú megállapodások között, melyet az orosz állami atomenergetikai vállalat, a Roszatom valósítana meg. A projekt megvalósulása esetén mindkét fél számára rendkívül jövedelmező lenne: az orosz államkincstárnak most mindennél jobban szüksége van egy kis utántöltésre, a szaúdiak számára pedig lehetővé teszi jelenlegi exportpolitikájuk folytatását, miközben kiszolgálja a növekvő belső energiaigényt is. A terv magában foglalja a reaktorok és kutatóközpontok kiépítését, a nukleáris fűtőanyag szállítását és a hulladék kezelését is, a további részletekig viszont Putyin ? minden bizonnyal a közeljövőben bekövetkező ? szaúdi látogatásáig még várni kell.
Szintén gyümölcsözőnek bizonyult a szaúdi olajügyi miniszter, Ali bin Ibrahim Al-Naimi látogatása. A két oldal munkacsoportok felállításáról egyezett meg a közös energetikai projektek megvalósítása céljából. Ez jelzi Szaúd-Arábia olajpolitikájának új irányát, amely egyben könnyebbség Oroszország számára is (a királyság alacsony olajár-stratégiája, melyet sokáig politikai eszközként használt Moszkva ellen visszaütött, így Rijád minden bizonnyal most kívánja korrigálni ennek káros hatásait).
Kell félnie az Egyesült Államoknak?
Az orosz?szaúdi kapcsolatok élénkülése különösnek tűnhet annak fényében, hogy az arab állam hagyományosan az Egyesült Államok szövetségese. Rijád kitekintésének egyik oka lehet, hogy az Obama-adminisztráció nem adja meg a remélt támogatást és politikailag jól érzékelhetően visszavonul az arab világ térségéből. A javuló kapcsolat ébreszthet bizonyos aggodalmakat az Egyesült Államokban: a vezető ok, hogy Oroszország új partnerei (korábban energetikai és pénzügyi megállapodásokat írt alá Kínával és a norvég Statoil vállalattal is) segítségével hatékonyan tudja enyhíteni az amerikai szankciók negatív hatásait.
Ugyanakkor nem mondható, hogy ez az orosz törekvés váratlan volna, továbbá a gazdasági és nukleáris jellegű megállapodások is ártalmatlanok. Végső soron az együttműködés akár hasznos is lehet az Egyesült Államok közel-keleti politikai céljai szempontjából.
A két állam diplomáciai kapcsolatait a szíriai válságban elfoglalt ellentétes pozíciójuk (Moszkva vállaltan az Aszad-rezsimet, míg Rijád a felkelő erőket támogatja) lehetetlenítette el, ahogy az álláspontok Jemennel kapcsolatban is hadilábon állnak, és a szoros orosz-iráni kapcsolatok is az ellenségességet erősítették. A gazdasági együttműködés nem fogja varázsütésre megoldani ezeket a nézeteltéréseket a két állam között, de megkönnyítené a kommunikációt és megoldáskeresést az olyan ügyekben, mint a szíriai vagy a jemeni válság és az ISIS elleni harc.
Bár a tárgyalások elsősorban gazdasági jellegűek voltak, a felek kitértek a térség (fentebb már említett) biztonsági problémáira is. A továbbiakban remélhetőleg sűrűbben sorra kerülő bilaterális tárgyalások a két állam között jelentősen könnyíthetik tehát a közel-keleti helyzet kezelését.
Összefoglalva, a szaúdi?orosz kapcsolat új iránya nemcsak financiálisan jövedelmező a feleknek, de hosszú távon egy stabilabb közel-keleti helyzethez is hozzájárulhat. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ? jelenleg ? Szaúd-Arábiának nagyobb szüksége van az oroszokra, mint fordítva. Akár tetszik ez a Nyugatnak, akár nem, ez a fordulat biztosíthatja, hogy a Kreml a térség jövőbeni biztonsági és gazdasági fejlődésének egyik központi játékosa legyen. Ami viszont mindenkinek érdeke: Oroszország és Szaúd?Arábia közösen hatékonyabbak lehetnek a közös rémálom, az Iszlám Állam ellen.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
A japán Képviselőház elfogadta a Japán Önvédelmi Erők tevékenységi körét bővítő törvényjavaslatokat
A japán Képviselőházban többségben lévő és kormányalkotó Liberális Demokrata Párt, valamint koalíciós partnere, az Új Komeito elfogadta azt a két törvényjavaslatot, mely biztosítaná az ország számára a kollektív önvédelem korlátozott gyakorlásához szükséges jogokat. A szavazás előtt az ellenzéki Japán Demokratikus Pártja, a Japán Innováció Párt, a Japán Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt tiltakozásul kivonult a teremből, mivel úgy vélik, hogy a törvényjavaslatok teljesen ellentétesek az Egyesült Államok által tervezett 1947-es japán ?békealkotmány? 9. cikkével. Ebben ugyanis Japán lemondott a háborúhoz való jogáról, ezzel együtt a nemzetközi viszályok fegyveres erő alkalmazásával történő megoldásáról ? kizárva az ENSZ Alapokmánya által biztosított kollektív önvédelemhez való jogot is.
A törvényjavaslatok összesen 10 jelenleg is érvényben lévő törvény tartalmát érintik, és jelentősen kibővítik a Japán Önvédelmi Erők tevékenységi körét. Ennek keretében a hatályba lépésüket követően lehetővé válik többek között, hogy Japán ? akár fegyveres erő bizonyos mértékű alkalmazásával is járó ? segítséget nyújtson egy megtámadott szövetségese számára, illetve a Japán Önvédelmi Erők logisztikai támogatást nyújtsanak más országok katonai műveleteket végrehajtó fegyveres erőinek abban az esetben is, ha ezek a tevékenységek közvetlenül nem kapcsolódnak Japán biztonságához.
A jelenlegi, Abe Sinzó miniszterelnök által vezetett japán kormányt már eddig is sok kritika érte egyrészt az ellenzék, másrészt a II. világháború alatti és előtti japán birodalmi törekvések elszenvedőinek ? mint Kína és Dél-, illetve Észak-Korea ? oldaláról amiatt, hogy egyre nagyobb szerepet kap politikájukban a nacionalizmus, és ezzel párhuzamosan különféle intézkedéseik többek aggodalma szerint a japán militarizmus fokozatos újraéledéséhez vezethetnek.
Narusige Micsisita japán biztonságpolitikai szakértő szerint azonban a törvények ? hatályba lépésüket követően ? Japánnak szövetségesi kötelezettségeinek ellátásához csupán minimálisan szükséges mértékben adnak felhatalmazást a fegyveres erő alkalmazáshoz. Japán biztonságának elsődleges garantálója az Egyesült Államok, melynek alapját a két ország közötti 1960. évi kölcsönös együttműködési és biztonsági szerződés szolgáltatja. Az ebben szereplő rendelkezések részletesebb kifejtésére, és ? válaszul a változó körülményekre ? időről-időre történő aktualizálására szolgálnak az Egyesült Államok és Japán védelmi együttműködési irányvonalai, melynek legfrissebb verzióját épp idén, április 27-én fogadták el. Habár a dokumentumban részletesen foglalkoznak a kétoldalú katonai együttműködés mikéntjéről azokban az esetekben, amikor a különféle fenyegetések közvetlenül érintik Japán biztonságát, azonban Japán és az Egyesült Államok regionális és globális szinten történő kooperációjáról már sokkal szűkszavúbban nyilatkoznak. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a japán kormány az alkotmány 9. cikkelyét érintő felülvizsgálati folyamata még nem fejeződött be, így a két ország tágabb földrajzi térben történő együttműködési keretének tartalommal való megtöltése nagyban függ a további japán jogalkotástól, melyben a szóban forgó két törvény hatályba lépése komoly előrelépést jelentene.
Micsisita szerint a két törvény emellett jóval nagyobb mozgásteret fog biztosítani Japánnak egy India, Ausztrália és egyes délkelet-ázsiai államokat magában foglaló regionális biztonsági partnerség kialakításához, és ezáltal fegyveres erőinek elrettentési funkciójának alátámasztásához, fenntartva a térség erőegyensúlyát Kína egyre kiterjedtebb nagyhatalmi törekvéseivel szemben is. A kollektív önvédelem ? habár egyelőre korlátozott értelemben történő ? gyakorlása lehetőségének japán jogrendbe történő átültetése, és egy életképes szövetség létrehozásának szándéka közötti összefüggés jelentőségét jól szemléltetheti, hogy 5. cikkelyében az Észak-atlanti Szerződés is az ENSZ Alapokmányának kollektív önvédelem jogát biztosító 51. cikkére hivatkozva legitimálja a NATO kollektív védelmi profilját.
Mivel az új törvények szükségességét még Abe Sinzó japán miniszterelnök is részben Kína felemelkedésével kapcsolatos kihívások kezelésével magyarázza, nem véletlen, hogy több kínai tisztségviselő is kifejezte nemtetszését. A kínai védelmi miniszter szerint Japán lépése tovább fogja bonyolítani a térség biztonsági helyzetét és a stratégiai stabilitást, míg a kínai külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a törvényjavaslatok megkérdőjelezik Japán békés fejlődés iránti elkötelezettségének fennmaradását.
A törvényjavaslatok a Képviselőházban történő elfogadásukat követően a a Tanácsosok Házához (japán felsőház) kerültek, melynek 60 napja van a döntésre. Amennyiben a felsőház nem fogadja el a javaslatokat a Liberális Demokrata Párt – kihasználva a Képviselőházban lévő jelentős fölényét – kétharmados szavazással felülbírálhatja a Tanácsosok Háza döntését, így a törvények a jelenlegi ülésszak végére (szeptember 27) minden bizonnyal így is hatályba lépnek.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
Növekvő feszültség Oroszország és Grúzia között
A Dél-Oszétiában állomásozó orosz csapatok a múlt hét folyamán kísérletet tettek a demarkációs vonal megváltoztatására a határhoz közel fekvő Tsitelubani falu térségében ? jelentette be a be grúz kormány különleges képviselője, Zurab Abashidze. Az oroszok határjelzőket állítottak fel Grúzia területén annak érdekében, hogy a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger között futó stratégiai fontosságú Baku-Suspa kőolajvezeték 1,5 kilóméteres szakasza Dél-Oszétia területére kerüljön. A grúz hatóságok válaszul felszámolták a határjelzőket és helyettük grúz nemzeti zászlókat helyeztek ki. Erre reagálva csütörtök délelőtt egy kis létszámú fegyveres csoport behatolt Grúzia területére, ahol levették a grúz hatóságok által kihelyezett nemzeti zászlót. A csoport vezetője, Robert Gasaev ? aki a dél-oszétiai határőrség helyettes parancsnokaként azonosította magát a helyszínre érkező újságíróknak ? kijelentette: ?Dél-Oszétia területén áll, és azért érkezett, hogy lecserélje a határjelzőt.?
Az incidens idején jelenlévő grúz rendőrök nem léptek közbe, és Gasaev távozását követően sem kísérelték meg átvizsgálni a helyszínt tartva a potenciális eszkaláció lehetőségétől, mivel fegyveresek maradhattak hátra a terület őrzése érdekében. Fontos megemlíteni, hogy az elmúlt időszakban több hasonló incidensre került sor, mely összefüggésben áll a térséget érintő orosz gazdasági érdekekkel és veszélyeztetik a régió stabilitását. Reagálva a kialakult helyzetre az Európai Unió szerdai közleményében elítélte a határ megváltoztatása kapcsán tett lépéseket, kiállva Grúzia területi integritása mellett. Az EU térségben működő megfigyelő missziója (European Union Monitoring Mission in Georgia ? EUMM) várhatóan találkozót hív össze jövő héten, mely lehetőséget ad az érintett feleknek a határ kapcsán felmerült vitás kérdések rendezésére. James Stavridis nyugalmazott tengernagy, a NATO-erők volt európai főparancsnoka szerint aggasztó, hogy Oroszország a hibrid hadviselés eszközeihez nyúl Grúziában, ami akár katasztrófához is vezethet. A történtek helyszínétől nem messze ?Tbiliszi közelében ? a NATO csapatok és a grúz hadsereg részvételével jelenleg is tart az ?Agile Spirit 2015? fedőnevű többnemzeti gyakorlat, mely a konvencionális műveletekben történő együttműködés fejlesztését célozza.
https://www.youtube.com/watch?v=i4wdNEOw_EU
Fenyegeti-e a radikális iszlamizmus Közép-Ázsiát?
A térség biztonsági helyzetének rövid áttekintése az észak-afganisztáni összecsapások, az orosz haderő-átcsoportosítások, valamint az Iszlám Állam térnyerésének tükrében.
Bevezetés
A közép-ázsiai régió kormányai az elmúlt időszakban kényelmetlenségüket fejezték ki a növekvő katonai jelenlét miatt Észak-Afganisztánban, beleértve a Talibán és az Iszlám Állam fokozódó jelenlétét is. Oroszország az elmúlt hónapokban komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy növelje katonai jelenlétét a közép-ázsiai térségben. A Kreml aggódik amiatt, hogy a tálibok és iszlám szélsőségesek által elkövetett erőszakhullám továbbgyűrűzhet Afganisztánból a közép-ázsiai államokba. Április 2-án a tádzsikisztáni orosz 201-es katonai bázis parancsnoka bejelentette, hogy Oroszország növelni szándékozik az ott állomásozó csapatainak számát 5 900-ról 9 000 főre a következő öt évben. Moszkva és Dusanbe emellett egy 1,2 milliárd dolláros katonai segélyről is tárgyal. A közbeszédben az is felmerült, hogy 2005-ös kivonásuk után ismét orosz határőröket telepítenének a tádzsik-afgán határ védelmére. A türkmén média pedig arról számolt be, hogy Türkmenisztán is az oroszoktól kért segítséget az afgán határ megerősítéséhez. A térség államainak aggodalmát a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (Collective Security Treaty Organization, CSTO) által májusban a tádzsik?afgán határon végrehajtott terrorellenes hadgyakorlat is mutatja.[1]
(A kép forrása: stratfor.com)
Moszkvát azonban az Egyesült Államok afganisztáni kivonulásával összefüggő ?poszt-washingtoni? korszak jelentette újfajta biztonsági kihívások mellett régebb óta fennálló, hagyományos érdekek is motiválják térségbeli jelenlétének megerősítésében: szeretné elejét venni a nyugati, illetve a kínai terjeszkedésnek hátudvarában.
A tanulmány a következőkben először röviden áttekinti a közép-ázsiai régió biztonsági helyzetét, külön kitérve Oroszországnak a térségben betöltött szerepére, valamint a közelmúlt afganisztáni eseményeire; majd ezt követően arra a kérdésre keresi a választ, hogy mennyire fenyegeti a radikális iszlamizmus elterjedése, valamint az ezen alapuló destabilizálódás a közép-ázsiai régiót; és, hogy növekedett-e a radikalizálódás veszélye a Talibán Észak-Afganisztánban elkövetett támadásaival, valamint az Iszlám Állam térségbeli megjelenése következtében.
A közép-ázsiai régió főbb biztonsági kihívásai – államon belüli, illetve államközi szint
A hagyományosan öt államot (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán) magába foglaló posztszovjet közép-ázsiai régió biztonságpolitikai szempontból történő vizsgálatakor a biztonság fogalmát tágan kell értelmeznünk. Bár a térséget közel sem tekinthetjük teljesen homogénnek ? tekintettel az egyes országok között fennálló jelentős különbségekre ?, az említett államok földrajzi helyzetük okán, valamint megközelítőleg azonos biztonsági fenyegetéseik, egymáshoz elválaszthatatlanul kapcsolódó biztonsági ügyeik révén mégis egy elkülönült regionális biztonsági komplexumot alkotnak, ami indokolttá teszi a régió egységes vizsgálatát.[2] A következőkben az egyes biztonsági szektorok egy-egy jelentősebb kihívását/ kockázatát/ fenyegetését emeljük ki, nem törekedve a mindent lefedő bemutatásra.
A térség államainak meghatározó jellemzői (2012). (Forrás: Honvédségi Szemle 2014/4. szám, 71. o. )
A közép-ázsiai térségben a hagyományos értelemben vett katonai biztonságra több területen is jelentkezhet veszély. Komoly vita tárgyát képezi például az érintett államok között a Kaszpi-tenger/tó nemzetközi jogállása, ezzel kapcsolatban a vízi határok kijelölésének kérdése. Ugyancsak ki kell emelnünk a nagy népsűrűségű és vegyes etnikumú, a tisztázatlan határok és az enklávék jelenléte miatt folyamatos határvillongásokkal terhelt Fergána-medencét, mint neuralgikus területet, amelynek mezőgazdasági termelésre alkalmas földjein három állam (Kirgizisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán) osztozik.
Közép-Ázsiát biztonságpolitikailag rendkívül érzékeny régióvá teszik a szűkös erőforrások (termőföld, energia, víz). Tádzsikisztán és Kirgizisztán, a térség két leginkább instabil, energiahordozókban rendkívül szegény állama az Amu-darja és Szir-darja folyókon épített erőművel (Rogunban illetve Kambaratban) próbálja javítani a helyzetét, aminek hatásaként viszont a folyón lejjebb fekvő államok számára vízhiányt idéznek elő az (öntözés nélküli művelésre túlnyomórészt alkalmatlan) türkmén, üzbég és kazah rizs- és gyapotföldeken. A mezőgazdasági tevékenység ezen országok lakosságának egyik fő megélhetési forrása, ami tovább növeli a vízkonfliktus jelentőségének mértékét. Intő jel lehet, hogy a pazarló vízfelhasználás mára az ? 1961-ben még a világ negyedik legnagyobb tavának számított ? Aral-tó csaknem teljes kiszáradásához vezetett.
A 20. század elején Közép-Ázsiában még nem léteztek nemzetállamok, azokat 1924 és 1936 között a Szovjetunió hozta létre, mesterségesen gyorsítva fel a helyi lakosság etnikumokra való elkülönülését, és azok nemzetté válásának folyamatát. Tekintve, hogy a közép-ázsiai népek a perzsa eredetű tádzsikokat leszámítva török gyökerekkel rendelkeznek, a szovjet nemzetiségi törekvés egyben egyfajta pántörök (pániszlám?) tömörülés kialakulásának megakadályozását is szolgálta. Részben a történelmi örökség, részben a fentebb említett problémák miatt a térségben rendkívüli mértékben vannak jelen etnikai feszültségek. Kirgizisztánban például 1990 után 2010-ben is pogromot hajtottak végre az üzbég kisebbség ellen, amely több száz halálos áldozattal járt.[3]
(A kép forrása: Hadtudomány 2013/1. elektronikus szám, 142. o.)
A régió gazdasági helyzetére ? a szovjet örökségből fennmaradt strukturális gondok mellett ? jelenleg komoly negatív hatást gyakorolnak az alacsony olajárak és az orosz gazdaság (részben a nyugati szankciók, részben az olajár csökkenése miatti) lelassulása. Ez utóbbi hatás jelentőségének jobb megértéséhez kiemelhetjük Tádzsikisztán helyzetét, hiszen az Oroszországban dolgozó tádzsik vendégmunkások hazautalásainak összértéke eléri az ország GDP-jének felét. A gazdaság fellendülését a hagyományosan rendkívül korrupt politikai rendszerek (a Transparency International indexe szerint a legjobb helyezést a közép-ázsiai országok közül 2013-ban Kazahsztán érte el, a 140. hellyel) sem segítik.
Ki kell még emelnünk a különböző transznacionális fenyegetéseket (például illegális fegyver- és kábítószer-kereskedelem), amelyek növekedésére jelentős hatást gyakorol Afganisztán közelsége. A fenyegetés komolyságát mutatja, hogy a régió ? alább részletesebben is vizsgált ? biztonsági szervezetei (CSTO, SCO) ezeknek a kihívásoknak a kezelését legfontosabb céljaik között említik. Afganisztánból például 2010-ben körülbelül 90 tonna heroin, illetve mintegy 35-40 tonna nyers ópium ? az Afganisztánban előállított kábítószer mennyiség körülbelül 25%-a ? volt az, ami az úgynevezett északi útvonalon, a közép-ázsiai államokon keresztül haladt Oroszország, illetve (kisebb részben) tovább Európa irányába.[4]
(A kép forrása: World Drug Report, UNODC, 54. o.)
Közép-Ázsia és Oroszország
A cári Oroszország a 18. századtól kezdve hódította meg a közép-ázsiai területeket, amelyek ezután az Orosz Birodalom, majd a Szovjetunió részét képezték, egészen utóbbi felbomlásáig. Moszkva azonban ezt követően is megőrizte befolyását és katonai jelenlétét a térségben. Az oroszoknak ma még mindig vannak katonai bázisai Tádzsikisztánban és Kirgizisztánban. A kirgiz katonai létesítmények közül a legjelentősebb a ? 2012-ben aláírt megállapodás alapján legalább 2032-ig a területen működő ? Kant légibázis, ahol 2014 elején 12 darab Szu?25-ös csatarepülőgép és 2 darab Mi?8-as szállító helikopter mellett körülbelül 400 orosz katona állomásozott.[5] Áprilisban pedig bejelentették, hogy pilóta nélküli eszközök telepítésével erősítik tovább a bázist.[6] Ki kell még emelnünk a Kazahsztánban található (különleges státuszú) Bajkonur űrrepülőteret is. Oroszország emellett továbbra is a közép-ázsiai államok elsődleges szállítója a katonai eszközök területén. Az ?orosz medve? jelentette fenyegetéssel egyidejűleg a közös kultúra, nyelv, a szovjet katonai felszerelések ismerete mint történelmi hagyaték, valamint a földrajzi közelség tovább ösztönzi ezeket az államokat arra, hogy erős katonai kapcsolatokat tartsanak fenn Moszkvával.
Orosz vezetők a régió ? illetve, lényegében a teljes orosz ?közel-külföld? ? fölötti befolyás gyakorlására egy nulla-összegű játékként tekintenek, részben amiatt, ahogyan az amerikai érdekeket értelmezik a térségben. Az orosz felfogás szerint az USA maga is egy nulla-összegű játékot játszik, amelyet jól mutatnak azon törekvései, mint például egy Oroszországot elkerülő energiafolyosó kiépítésének terve; a nyugatbarát vezetők hatalomra kerülését célzó, úgynevezett ?színes forradalmak? támogatása; illetve katonai bázisok hálózatának kiépítése a térségben.[7]
Moszkva ? kihasználva az iszlám fenyegetettség légkörének növekedését ? igyekszik erősíteni az együttműködést a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén (Collective Security Treaty Organization, CSTO) belül, és az egyetlen olyan katonai erőként feltüntetni a szervezetet, amely képes lehet elhárítani a veszélyt. Ezzel egyben próbálja meggyőzni a mindeddig még nem tag Türkmenisztánt, valamint a 2012-ben kilépett Üzbegisztánt, hogy lépjenek intézményi együttműködésre. Az 1992. május 15-én aláírt taskenti szerződés negyedik paragrafusa a NATO-hoz hasonló kollektív védelmet biztosít a tagállamok számára. A CSTO azonban mindeddig még nem került komoly erőpróba alá, így kérdéses, mennyiben tudná ellátni a feladatát egy külső támadás esetén. A szervezet az elmúlt években mindenesetre elsősorban saját szervezésű hadgyakorlatok területén jeleskedett.
A CSTO keretei között szervezett és az Oroszországgal való kétoldalú hadgyakorlatok.(Forrás: SIPRI)
A térség biztonságában betöltött szerepét illetően ki kell még emelnünk a Sanghaji Együttműködési Szervezetet (Shanghai Cooperation Organisation, SCO), melyet 2001-ben alapított Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán. Üzbegisztán kivételével a többi ország tagja volt már az 1996-ban alapított Sanghaji ötök csoportjának is. Legújabban pedig, 2015 júliusában a szervezet elfogadta India és Pakisztán csatlakozási kérelmét, melynek köszönhetően a két állam várhatóan 2016-ban az SCO teljes jogú tagjává válik.[8] A szervezet a ?három gonosz?, a terrorizmus, szeparatizmus és extrémizmus elleni harcot tekinti legfőbb feladatának. 2003 óta közös katonai gyakorlatokat is tartanak, melyek közül tavaly augusztusban került sor az eddigi legnagyobb, öt tagállam hétezer katonáját mozgósító terrorellenes gyakorlatra Kínában.
Egyéb szereplőkről röviden: Kína és az USA
A régió (elsősorban Kazahsztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán) energiahordozókban és színesfémekben egyedülálló gazdagsága, valamint hatalmas felvevőpiaca Moszkván kívül más szereplőket is vonz. Közép-Ázsia előkelő helyet tölt be az energiaimport diverzifikálására irányuló kínai törekvésekben. Kína emellett a stabilitás fenntartásában is érdekelt, elsősorban Hszincsiang határtartományra tekintettel. 1997 óta a kínai stratégiai dokumentumok Közép-Ázsiát kiemelt jelentőségűként kezelik, és elsősorban két fő célt fogalmaznak meg: megőrizni a térséget kicsi és megosztott, Kínára fenyegetést nem jelentő államok rendszereként, amelyek ütközőzónát képeznek Kína és Oroszország között; valamint megakadályozni egy domináns állam felemelkedését Közép-Ázsiában, amely képes lehet a saját kizárólagos ellenőrzése alá vonni a régiót.[9]
Az Egyesült Államok számára 2001. szeptember 11 óta a térségnek ? az orosz befolyás visszaszorítását célzó általános geopolitikai megfontolások mellett ? Afganisztán szempontjából van elsődleges jelentősége. A háború alatt a közép-ázsiai országoknak tranzitországként volt fő szerepük, a kivonulás időszakában pedig Afganisztán világgazdaságba való visszaintegrálásában kellene segíteniük. Ezt a célt szolgálja például az amerikai elképzelések között először 2011-ben megjelenő Új Selyemút[10] projekt, amely a hagyományos kereskedelmi útvonalak, valamint az évtizedes harcokban tönkrement infrastruktúra helyreállítását célozza. Ezen belül szakértők szerint a médiában mindeddig kevés figyelmet kapó, ugyanakkor jelentős Lápisz Lazuli Folyosó (Lapis Lazuli Corridor) megvalósulásának van a legreálisabb esélye. Ez ? az alábbi térképen szürke nyíllal jelölt folyosó ? az Északi Elosztóhálózat módosított változatának is tekinthető, amelyen keresztül a Kaszpi-tengeren és a Kaukázuson keresztül lehetne árukat eljuttatni Afganisztánból, illetve Afganisztánba.[11]
A térképen szürke nyíl jelöli a Lápisz Lazuli Folyosó tervezett nyomvonalát.(A kép forrása: orientalreview.org)
Az afganisztáni kivonulással összefüggő biztonsági aggályok
Az Egyesült Államok és a nemzetközi erők afganisztáni kivonulásával kapcsolatban rengeteg bizonytalanság fogalmazódott meg a közép-ázsiai régió államaiban. Az itt élők attól tartanak, hogy az ISAF (International Security Assistance Force) erők 2014. decemberi kivonásával Afganisztán még instabilabbá válik, és az afgán kormány, illetve biztonsági erők nem lesznek képesek önállóan felvenni a harcot az egyre nagyobb magabiztosságra szert tevő tálibokkal. Általános aggodalom, hogy a szélsőségesek kiképző táborokat, bázisokat hoznának létre a határ mentén. Bár a következmények elsősorban azokat az államokat érintenék, amelyeknek közös határa van Afganisztánnal (Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán), a gyakorlatban a folyamat az egész térség destabilizálódásához, elégedetlenséghez, felkelések kirobbanásához, adott esetben rezsimváltásokhoz vezethet. Az észak-afganisztáni területek vegyes etnikai összetétele pedig ? a félelmek szerint ? lehetővé tenné, hogy az ott élő üzbégekbe és tádzsikokba is elvessék a szektariánus erőszak magvait, akik így könnyebben tudnák tovább terjeszteni a radikális eszméket, esetleg erőszakos cselekményeket végrehajtani hazájukban. A könnyen átjárható határokon illegálisan átáramló fegyveresek, fegyverek és kábítószer, illetve az ezek eladásából származó bevételek emellett hozzájárulhatnak szélsőséges csoportok megerősödéséhez a közép-ázsiai államok határain belül, ezzel mintegy exportálva az afganisztáni polgárháborút. Bár a kutatók többsége úgy véli, hogy a Talibán alapvetően egy helyi mozgalom, amely nem érdekelt abban, hogy túllépjen Afganisztán határain, a szomszédos államokban ezek az aggodalmak továbbra is jelen vannak. Mintegy kettő- és négyezer közé teszik azoknak a harcosoknak a számát, akik a közép-ázsiai országokból csatlakoztak az Iszlám Államhoz. Az ő esetleges visszaszivárgásuk szintén aggasztó következményekkel járhat.[12]
Afganisztán északi régiójában az elmúlt hónapokban a biztonsági helyzet egyre bizonytalanabb. A tálibok 2009-ben kezdték el destabilizálni az északi tartományokat, amelyeket 2001 óta viszonylagos béke jellemzett. 2014 decemberében a tálibok elfoglalták az északi Dzsuzdzsán tartomány egyik kerületét, illetve ugyanebben a hónapban jelentették be egy kiképzőtábor létrehozását Fárjáb tartományban. 2015-ben április 24-én vette kezdetét a tálibok – immár hagyományosnak mondható, éves – tavaszi hadjárata (Azm, vagyis Kitartás néven), amelynek célpontjai továbbra is elsősorban az országban állomásozó külföldi katonák. A tavaszi hadjárat első napjait követően az északi Kunduz tartomány mintegy 65%-a tálibok kezére került. A 2015-ös év egyébként is az eddigi legvéresebbnek tűnik az Egyesült Államok bevonulása óta. Az év első 15 hetében 4950 afgán katona és rendőr halt meg (összehasonlítva, az előző év ugyanezen szakaszában 2900 volt ez a szám), amely mutatja, hogy az instabilitás jelentősen megnőtt az ország egész területén.[13]
Afganisztán tartományai. (A kép forrása: armymomstrong.com)
Az ISAF erőinek afganisztáni kivonulása utáni bizonytalan biztonsági helyzetet az Iszlám Állam fegyvereseinek és propaganda tevékenységének megjelenése még tovább bonyolítja. Putyin elnök Afganisztánért felelős tanácsadója szerint az Iszlám Állam harcosai fegyveresek ezreit képezik északon a tádzsik és türkmén határ közelében. A jelenség a CSTO legutóbbi csúcstalálkozóján is kiemelt kérdésként szerepelt.[14]
Az Iszlám Állam afganisztáni megjelenéséről szóló híreket sokan eltúlzottnak tartják, noha a szervezet az elmúlt hetekben már a Kaukázusban is megvetette a lábát.[15] Zafar Hasimi, az afgán elnök helyettes szóvivője június 29-én mindenesetre arról számolt be, hogy legkevesebb három afganisztáni tartományban (a keleti Nangarhar, a nyugati Faráh és a déli Hilmend tartományban) már aktívan jelen van a dzsihadista szervezet.[16] Kabul elkötelezett a szélsőséges csoport kiűzése iránt, és a tálibok sem támogatják az Iszlám Államot. A tálib vezetés június 16-án levélben szólította fel Abu Bakr al-Bagdádit, hogy az Iszlám Állam szüntesse be tevékenységét az országban.[17] Biztosnak Afganisztán kapcsán mindenesetre egy dolog tűnik: nehéz megjósolni, hogy a jövőben miként fognak alakulni az erőviszonyok az országban, különösen a NATO Eltökélt Támogatás (Resolute Support) műveletének befejeződése után.
A fenyegetettség percepcióját az Egyesült Államokból érkező hangok is erősítik. 2015 januárjában az Egyesült Államok bejelentette, hogy (a három évvel ezelőtt Üzbegisztánnal szemben bevezetett fegyverembargó ellenére) 308 darab Afganisztánból kivont MRAP (Mine Resistant Ambush Protected) járművet adományoz Üzbegisztánnak, hogy segítse az országot a közös biztonsági fenyegetések kezelésében, elsősorban a terrorizmus elleni küzdelemben. Ez az ügylet volt az amerikaiak eddig legnagyobb katonai eszköz felajánlása egy volt szovjet közép-ázsiai állam számára.[18]
Az északi-afganisztáni támadások számának emelkedése mellett azonban egyelőre nincs semmilyen konkrét bizonyíték arra nézve, hogy kiemelt veszély fenyegetné a közép-ázsiai államok határait.[19] Közép-Ázsiában legutóbb 1999 és 2001 között volt tapasztalható a militarizmusnak egy, az egész régióra kiterjedő nagyobb hulláma, mikor az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (IBU) támadásokat hajtott végre a Fergána-völgyben. A 9/11 utáni amerikai beavatkozás Afganisztánban azonban megtizedelte a csoportot, túlélő tagjai pedig szétszóródtak az afganisztáni-pakisztáni határvidéken.[20]
( A kép forrása: themoscowtimes.com)
Az iszlámon alapuló radikalizálódás veszélye a régióban ? eltúlzott fenyegetés?
A fent leírt eseményekkel egyidejűleg újra előtérbe kerültek azok a hangok, amelyek a iszlám veszélyre figyelmeztetnek Közép-Ázsiában. Mivel a lakosság döntő része a (szunnita) iszlám vallás követője, sokan gondolták úgy, már közvetlenül a Szovjetunió felbomlását követően is, hogy a térség államai szakítanak a rájuk erőltetett, kényszerű szekularizmussal, és egyfajta iszlám fordulat következhet be, amely teret nyit az extrémizmusnak is.
Rustam Burnashev a közép-ázsiai államok stratégiai dokumentumainak, meghatározó szereplők nyilatkozatainak vizsgálata alapján egy egyszerű ábrán foglalta össze, hogy az egyes országok döntően hogyan, milyen típusúként érzékelik az iszlám jelentette kihívást. Láthatjuk, hogy a percepció az egyes államokban nem egységes.[21]
Az iszlám, mint a biztonságot veszélyeztető tényező vizsgálatakor – a fenti ábrának megfelelően – el kell választanunk kívülről jövő, nemzetközi szélsőséges csoportok által motivált, valamint belülről jövő, a saját muszlim társadalmon belül alulról szerveződő; illetve katonai jellegű, valamint a politika-ideológia szintjén jelentkező kockázatokat és fenyegetéseket. El kell különítenünk továbbá az iszlámnak is legalább három szintjét: az iszlámot, mint vallást (és életformát); a politikai iszlámot (vagy iszlamizmust); és a különböző radikális eszméket, illetve ezen alapuló, erőszakos mozgalmakat.
A Chatham House 2014. novemberi elemzése elsősorban a belső fenyegetés szempontjából vizsgálja meg a kérdést. A cikk amellett foglal állást, hogy kevés bizonyítéka van, vagy éppen egyáltalán nincs bizonyítéka a muszlim radikalizálódásnak Közép-Ázsiában a poszt-szovjet időszakban, amely jelenséget a média és számos kutató körében népszerű mítosznak nevez. A szerzők rámutatnak, hogy az iszlám vallásgyakorlás növekvő terjedése nem a Szovjetunió felbomlását követő új keletű jelenség, nyomait már az ötvenes években fellelhetjük a régióban. Arra is figyelmeztetnek, hogy az iszlám közel sem kapcsolható össze minden esetben a politikai radikalizálódással.Véleményük szerint nem támasztható alá egyértelmű bizonyítékokkal az a közkeletű állítás sem, mely szerint a radikalizálódás sokkal gyakrabban jelenik meg autoriter rendszerekben, ahol nagy a társadalmi szegénység. Példaként hozzák fel a nyugati társadalmakat, ahol szintén egyre több kis csoport radikalizálódásának lehetünk szemtanúi. Emellett rámutatnak más változók fontosságára is: a kilencvenes évek súlyos veszteségekkel járó tádzsik polgárháborújának esetéből például sokkal inkább azt a következtetést vonják le, hogy az extrémizmus (és nem csak iszlám szélsőségesek) megjelenése a politikai instabilitással (tehát nem a rendszer autoriter jellegével) áll ok-okozati kapcsolatban. Az elemzés szerint a közép-ázsiai államok ? a Szovjetunió ateista örökségeként fennmaradt ? erősen szekuláris társadalmak, amelyek az iszlámot elsősorban úgy kezelik, mint a kultúra, történelem, társadalmi szokások, erkölcsös viselkedés, nem pedig a politikai mobilizáció forrása. Ezt támasztja alá például az is, hogy a Chatham House a közép-ázsiai államokban végzett felmérése alapján a megkérdezett emberek mindössze 2%-a ismerte a – többek között az al-Káidára is nagy hatást gyakorló – iszlám teoretikus, Szajjid Kutb nevét; a legismertebbek olyan történelmi személyek voltak, mint Ibn Szina (42%), vagy Muhammad al-Bukhári (25%). Megemlíthetjük azt is, hogy 2001 és 2013 között mindössze három olyan (összesen tizenegy halottal járó) támadást követtek el a régióban, amelyet szélsőséges muszlimokhoz köthetünk.[22]
Ha viszont nincsenek egyértelmű jelei a Talibán, vagy akár az al-Káida, sem belső terrorszervezetek közép-ázsiai aktivitásának, és az Iszlám Állam támogatottsága sem számottevően nagyobb a közép-ázsiai államokban (a csatlakozott harcosok becsült számából kiindulva), mint akár Európában; illetve, ha elfogadjuk, hogy a közép-ázsiai társadalmak kevésbé hajlamosak az extrémizmusra, akkor miért beszélhetnek mégis sokan az iszlámról a térség legnagyobb fenyegetéseként?
Rustam Burnashev fentebb említett tanulmányában az iszlám biztonságiasításának jelenségét vizsgálja Közép-Ázsiában. A biztonságiasítás (securitization) fogalma Barry Buzanhoz és a koppenhágai iskolához kötődik, és azt a folyamatot jelöli, amelyen keresztül egy kérdés a túlélést veszélyeztető biztonsági fenyegetésként lesz definiálva ? függetlenül attól, hogy objektíve, valójában létfenyegetést jelent-e -, ezáltal kikerül a normál politika menetéből, és rendkívüli intézkedések bevezetésére ad felhatalmazást. Burnashev arra mutat rá, hogy a közép-ázsiai rezsimek által végrehajtott biztonságiasítás referens objektuma (amelynek túlélését elsősorban szavatolni törekszenek) nem az állam, vagy a társadalom, hanem maga a rezsim. Az iszlamizmus kritikája tehát nagymértékben kapcsolódik azon törekvésekhez, amelyek csökkenteni igyekeznek azoknak a különböző ideológiáknak a számát, amelyek versenyezhetnének a domináns diskurzussal; más szóval, a céljuk, hogy megvédjék a rezsimeket (és az államhatalmat) a versenytől. Mivel ugyanis a jelenlegi rezsimek nem képesek hatékony stratégiával előállni az államok megoldatlan belső problémáinak kezelésére (szegénység, munkanélküliség, korrupció, stb.), az emberek idővel más alternatívákat, új politikai, gazdasági-társadalmi és identifikációs modelleket kezdenek el keresni. A társadalmi és vallási tényezőket integráló iszlám pedig vonzó alternatívának tűnhet. Burnashev szerint ez a legfőbb oka annak, hogy a domináns biztonsági diskurzus részeként a legjelentősebb biztonsági fenyegetésként igyekeznek feltüntetni az iszlámot Közép-Ázsiában. A politikai vetélytársak semlegesítését célzó iszlám ellenes retorika működőképessége legutóbb Tádzsikisztánban bizonyított, ahol a kormánypárt sikeresen egybemosta az Iszlám Állam által jelentett fenyegetést a legnagyobb ellenzéki párt, az Iszlám Újjászületés Pártjának tevékenységével, aminek következtében a párt 15 év óta először egyetlen helyet sem tudott megszerezni a márciusi parlamenti választásokon.[23]
A radikális iszlám fenyegetés atmoszférája megadja az egyébként is autoriter rezsimek számára a legitimitást, hogy a terrorveszélyre való hivatkozással még tovább korlátozzák a civil, politikai és média jogokat. Különösen jó ürügyet jelenthet a hazai biztonsági intézkedések szigorítására olyan időben, amikor egyre több okuk lehet félni gazdasági indíttatású (olajár esése, orosz gazdaság lassulása) zavargások kirobbanásától a térségben.[24] A gyengén teljesítő államok emellett azt is megtanulták, hogy az iszlám szélsőségesekre és a terrorizmusra való hivatkozással nyugati figyelmet és pénzt vonzhatnak be országukba. A nagy globális játékosok (Egyesült Államok, Oroszország) számára szintén kényelmes ez a helyzet, igazolja ugyanis a ? különböző egyéb érdekek által motivált ? fokozott jelenlét fenntartását a geopolitikailag olyannyira fontos régióban.
A fentiek nem azt állítják, hogy egyáltalán nincs realitása az iszlamizálódásnak és/vagy radikalizmusnak, de azt igen, hogy nem a radikális iszlám a biztonságot elsődlegesen veszélyeztető tényező jelenleg Közép-Ázsiában. A legnagyobb különbség az egyes szereplők között a probléma intenzitásának megítélésében van, vagyis abban, hogyan helyezik el a kérdést a kihívás-kockázat-fenyegetés-válság-konfliktus skálán.[25] A kockázat kétség kívül jelen van, az viszont már erősen megkérdőjelezhető, hogy beszélhetünk-e akut fenyegetésről. Ilyen szempontból tehát, intenzitását tekintve indokolt lehet eltúlzott retorikáról beszélni. Ugyanakkor azt sem felejthetjük el, hogy a vallási identitások minden történelmi és társadalmi körülmények között jól mozgósíthatóak/manipulálhatóak, illetve, azt is szem előtt kell tartanunk, hogy politikai (érdek)ellentétek sokszor mosódnak össze a vallással, az egyes konfliktusok könnyen kapnak vallási színezetet. Azt sem lehet sohasem kizárni, hogy egy-egy magányos terrorista merényletet követ el az iszlám nevében, amely esemény szintén gyorsan megváltoztathatja a percepciókat. A szekuláris kormányok megdöntése, a saría (iszlám törvénykezés), vagy egyéb hasonló intézkedések bevezetése mindenesetre a romló biztonsági környezet fényében sem tűnik valószínűnek a közeljövőben.
Hivatkozások
[1] Why Russia Will Send More Troops to Central Asia. Stratfor, 2015. 04. 11. Online: https://www.stratfor.com/analysis/why-russia-will-send-more-troops-central-asia
[2] A regionális biztonsági komplexumok (RSC) elméletéről bővebben lásd Barry Buzan munkásságát. A szakirodalom álláspontja megoszlik a tekintetben, hogy Közép-Ázsia önálló RSC-t alkot-e – ehhez a vitához lásd bővebben: Inomjon Bobokulov: Central Asia as a Security Complex: Theory and Practice. In: Central Asia and the Caucasus, 2012, 13. évf. 3. sz. 105-113. o.
[3] Bezdán Györgyi: Etnikai ellentétek és határviták a posztszovjet Közép-Ázsiában. In: Hadtudomány, 2013, 23. évf. 1. elektronikus szám. 141-153. o. Online: http://mhtt.eu/hadtudomany/2013/2013_elektronikus/2013_e_Bezdan_Gyorgyi.pdf
[4] Opiate flows through Northern Afghanistan and Central Asia. A Threat Assessment. UNODC, 2012.május. Online: https://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/Studies/Afghanistan_northern_route_2012_web.pdf
[5] Russia Ratifies Central Asia Base Deals. Sputniknews, 2013. 04. 19. Online: http://sputniknews.com/military/20130419/180732956.html
[6] Russian UAVs in Kyrgyzstan ?Kant? military base. Eurasia-Online, 2015. 04. 13. Online: http://www.eurasia-online.com/russian-uavs-in-kyrgyzstan-kant-military-base/
[7] Dmitry Gorenburg: US-Russian Cooperation in the Caspian. Eurasia Policy Memo, 136. szám. 2011. május. Online: http://www.gwu.edu/~ieresgwu/assets/docs/ponars/pepm_136.pdf
[8] India, Pakistan become full SCO members. The Hindu, 2015. 07. 11. Online: http://www.thehindu.com/news/international/india-gets-full-membership-of-the-shanghai-cooperation-organisation-along-with-pakistan/article7407873.ece
[9] Rustem Kulnazarov: New Geopolitical Role of Central Asia within Foreign Policy Interests of World Powers. Asian Social Science, 2015, 11. évf. 12. szám. Online: http://ccsenet.org/journal/index.php/ass/article/view/42171
[10] U.S. Department of State. Online: http://www.state.gov/p/sca/ci/af/newsilkroad/
[11] Andrew Korybko: The Hoagland-Blinken Doctrine Is Washington?s Updated Plan For Central Asia (II). Oriental Review, 2015. 04. 13. Online: http://orientalreview.org/2015/04/13/the-hoagland-blinken-doctrine-is-washingtons-updated-plan-for-central-asia-i/
[12] Syria Calling: Radicalisation in Central Asia. Crisis Group, 2015. 01. 20. Online: http://www.crisisgroup.org/~/media/Files/asia/central-asia/b072-syria-calling-radicalisation-in-central-asia.pdf
[13] Nargis Kasseniva: Relations between Afghanistan and Central Asian States after 2014. SIPRI, 2014. május. Online: http://books.sipri.org/files/misc/SIPRI14wcaNK.pdf
[14] Stratfor.
[15] Az Iszlám Állam szóvivője, Abu Muhammad al-Adnáni június 23-án bejelentette egy új tartomány megalakítását Oroszország észak-kaukázusi területein. A szervezet ezáltal ? első alkalommal fogalmazva meg konkrét területi követelést Oroszországgal szemben ? már közvetlenül Moszkvát is kihívta. A ?kaukázusi tartomány? élére új kormányzót neveztek ki Abu Mohammad al-Kadar személyében, és engedelmességre szólították fel a térség muszlimjait. Adnáni nyilatkozata néhány nappal követte azt a bejelentést, amelyben az Iszlám Állam támogatói Dagesztánban, Csecsenföldön, Ingusétiában, Kabard-Balkár és Karacsáj (KBK) köztársaságokban hűséget esküdtek a magát önhatalmúlag kalifának kikiáltó Abu Bakr al-Bagdádinak. Az említett területek nagyrészt lefedik a 2007-ben alapított iszlamista szervezet, az al-Káidához kötődő Kaukázusi Emirátus területeit (a hat köztársaságból négyet). A Kaukázusi Emirátus felbomlása már hónapokkal korábban megkezdődött, mikor több parancsnoka hűséget fogadott az Iszlám Államnak. A folyamatot azonban felgyorsította, hogy áprilisban az orosz biztonsági erők megölték az Emirátus vezetőjét, Aliasab Kebekovot, egyfajta vezetői vákuumot idézve ezzel elő a szervezetben.
[16] Afghan Official: Islamic State Present in at Least 3 Provinces. Military.com, 2015. 06. 29. Online: http://www.military.com/daily-news/2015/06/29/afghan-official-islamic-state-present-in-at-least-3-provinces.html
[17] Taliban in Afghanistan tells Islamic State to stay out of country. The Washington Post, 2015. 06. 16. Online: https://www.washingtonpost.com/world/asia_pacific/taliban-warns-islamic-state-to-stay-out-of-afghanistan/2015/06/16/a88bafb8-1436-11e5-8457-4b431bf7ed4c_story.html
[18] Joshua Kucera: No Longer Under Sanctions, Uzbekistan Gets 300 Armored Vehicles From U.S. Eurasianet, 2015. 01. 11. Online: http://www.eurasianet.org/node/71746
[19] Stratfor.
[20] Az USA-ban és a közép-ázsiai államokban is terrorszervezetként nyilvántartott mozgalomról legutóbb akkor hallhattunk, mikor vezetője, Uszman Gozi tavaly októberben bejelentette a szervezet csatlakozását az Iszlám Államhoz.
[21] Rustam Burnashev: Why Islamists are not the important regional security challenge for Central Asian states. In: ISAF’s withdrawal from Afghanistan ? Central-Asian perspectives on regional security, 56-65. o. 2014. június. Online: https://www.academia.edu/9923096/Why_the_challenge_from_Islamists_is_not_the_most_important_regional_security_challenges_for_Central_Asian_states
[22] John Heathershaw – David W. Montgomery: The Myth of Post-Soviet Muslim Radicalization in the Central Asian Republics. Chatham House Research Paper, 2014. november. Online: http://www.chathamhouse.org/sites/files/chathamhouse/field/field_document/20141111PostSovietRadicalizationHeathershawMontgomeryFinal.pdf
[23] Farangis Najibullah: Tajikistan’s Islamic Renaissance Party On Life Support. RFE/RL, 2015. 03. 03. Online: http://www.rferl.org/content/tajikistan-islamic-renaissance-party-on-the-ropes/26880001.html
[24] Ryskeldi Satke ? Casey Michel ? Sertaç Canalp Korkmaz: The Islamic State Threat in Central Asia: Reality or Spin? Terrorism Monitor, 2015. 03. 20. 13. évf. 6. szám. Online: http://www.jamestown.org/programs/tm/single/?tx_ttnews[tt_news]=43680&cHash=0675ecbfd7e509e815ff002b4143e228#.VZ6HQfnO84t
[25] Bővebben lásd: Gazdag Ferenc ? Tálas Péter: A biztonságot veszélyeztető tényezőkről I. In: Nemzet és biztonság ? Biztonságpolitikai Szemle, 2008. április. Online: http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/gazdag_ferenc__talas_peter-a_biztonsagot_veszelyeztet___tenyez__kr__l_i_.pdf
Az amerikai hadsereg tervezett csökkentése nem lesz hatással az Európában állomásozó állományra
Frissítés (2015. 07. 16.): A Stripes szerint az Egyesült Államok szárazföldi hadereje által eredetileg közölt számok nem voltak helytállóak, viszont időközben tisztázódott a helyzet. A legutóbbi információk szerint a szárazföldi haderő 40 000 fős leépítése révén Európában 1699 fővel, Dél-Koreában 533 fővel, míg Japánban 71 fővel csökken az említett helyeken állomásozó jelenlegi állomány. Mindent összevetve azonban így is igaz, hogy a csökkentés jóval nagyobb mértékben éri az Egyesült Államok területén lévő alakulatokat, mint a geopolitikai szempontból egyre fontosabbá váló európai és kelet-ázsiai térségben állomásozó erőket.
Az Egyesült Államok Szárazföldi Haderő Minisztériuma bejelentette, hogy a haderő felépítéséről és az alakulatok állomásoztatásáról szóló döntések értelmében a haderőnem aktív személyi állományát 490 000-ről 450 000-re fogják csökkenteni. Az összesen 40 000 főtől történő megválás a 2018-as költségvetési évben fejeződik be, mely kiegészül a minisztérium 17 000 civil munkatársának elbocsátásával. A csökkentés hatással lesz a hadsereg számos létesítményére az Egyesült Államok területén, valamint a tengerentúli bázisokon egyaránt. A hadsereg becslése szerint ezzel a lépéssel négy év alatt nagyjából 7 milliárd dollárt tudnak spórolni.
A csökkentés keretében a hadsereg gyorsan telepíthető erőinek alapját képező dandár harccsoportok száma is változni fog, így a háborús időszak csúcsát jelentő 45-ről a 2017-es költségvetési évre már csak 30 marad.
Egyes vélemények szerint a 2019-es költségvetési évre 420 000 főre is csökkenhet a hadsereg aktív személyi állománya, amennyiben a költségvetésben újabb zárolásokra lenne szükség a jövőben. Ha mindez megvalósul, akkor a haderőnemnek hét év alatt összesen 150 000 fős ? vagyis 26%-os ? csökkentést kell elszenvednie, ami a szervezet vezetőinek aggodalma szerint jelentősen megnehezíti az alakulatok telepítéséből fakadó jelenlegi feladatok, és a jövőben esetlegesen felmerülő tengerentúli katonai műveletek egyidejű végrehajtását.
A közelmúltban megjelent új amerikai Nemzeti Katonai Stratégiában a korábbiaktól eltérően ? az orosz és kínai politikai vezetés heves ellenzését kiváltva ? Oroszországot és Kínát gyakorlatilag egy lapon emlegetik az Észak-Korea és Irán által jelentett fenyegetéssel. Emellett a dokumentum megemlíti, hogy egy nagyméretű államközi háború kitörésének valószínűsége továbbra is alacsony, de folyamatosan növekszik. Ez elsősorban a Krím-félsziget Oroszország általi megszállásának, és az orosz fegyveres erők Kelet-Ukrajnában folyó harcokba történő beavatkozásának, valamint Kína Dél-kínai és Kelet-kínai-tengeren folytatott konfrontatív politikájának köszönhető. Mindezek következtében az Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikájában vélhetően ismét egyre nagyobb szerepet fog kapni a válságövezetekben fekvő szövetséges országok védelme iránti amerikai elkötelezettség bizonyítása, ami a szárazföldi hadsereg csökkentésének mikéntjére is rányomja a bélyegét.
A csütörtökön bemutatott tervből ugyanis kiderül, hogy az nem lesz hatással az Európában állomásoztatott erőkre ? valamint a csendes-óceáni térségben is csupán a Hawaiin és Alaszkában található bázisokon irányoz elő 3800 főnyi létszámcsökkentést.
Az Egyesült Államok Hadseregének Európai Parancsnoksága (U.S. Army Europe) alárendeltségébe jelenleg nagyjából 30 000 fő tartozik, amelynek fenntartása nagy jelentőséggel bír, miután Oroszország Ukrajnával szemben tanúsított agresszív magatartása és a NATO keleti szárnyának biztosítása újabb feladatok elé állította az Egyesült Államokat. A Parancsnokság nyilatkozata szerint az Európában állomásozó amerikai erők jelenlegi mérete megfelel a stratégiai és kollektív védelmi követelményeknek. A haderőnemi minisztérium ezen döntése megnyugtató lehet a kelet-európai szövetségesek számára, hiszen az elmúlt évek során az Egyesült Államok így is számos alakulatot vont ki Európából. Ezek során a Hadsereg Európai Parancsnokságnak két nehéz dandárról kellett lemondania, míg legutóbb áprilisban a hadsereg átszervezése miatt 25 Németországban állomásozó AH-64 Apache támadó, és egy sor egyéb katonai helikoptert vontak ki Európából.
https://www.youtube.com/watch?v=8mLJbUMKZik
Mindemellett ? a csekély hawaii és alaszkai kivonásokat leszámítva ? a hadsereg nem tervezi a csendes-óceáni térségben állomásozó erőinek csökkentését, így vélhetően képes lesz megbirkózni a régióban felmerülő érdekellentétekből fakadó egyre komolyabb követelményekkel. Az Egyesült Államok Hadserege Csendes-óceáni Parancsnoksága (U.S. Army Pacific) alárendeltségébe összesen 106 000 katona tartozik, és a parancsnok, Vincent K. Brooks tábornok szerint ez egyértelmű jele annak, hogy az Egyesült Államok továbbra is hű marad erőinek a távol keleti területekre történő átcsoportosítása kapcsán tett ígéreteihez. Ez a lépés részben megnyugtathatja az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségeseit is, hiszen többen attól tartottak, hogy a korábbi „rebalancing”-ként, vagy „pivot to Asia”-ként emlegetett stratégiai irányváltás ellenére az Egyesült Államok figyelmét a csendes-óceáni térség helyett ismét egyre inkább a Közel-Kelet fogja lekötni.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
Kiemelt témák
