20 C
Budapest
2026 június 19. péntek 06:29
Kezdőlap Blog Oldal 10

Olaszország jelenlegi védelempolitikája és katonai ereje

Szerző:
Merényi Vivien
-
0

Olaszországról és a hazai honvédelemről viszonylag keveset tudunk – de annál nagyobb figyelmet érdemelne, hiszen a NATO berkein belül és a nemzetközi szinteken is igen magas részvétellel vannak jelen az olasz erők.

Áttekintés

Olaszország védelempolitikája az ország külpolitikájának és geopolitikai helyzetének számos tényezőjétől függ. Mivel az ország fontos tagja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének – amelynek keretében szoros kapcsolatban áll más tagországokkal, és együttműködik azokkal a honvédelmi kérdésekben – a kormány kiemelt fontossággal kezeli a haderőfejlesztést és a hadsereg modernizálását is. Olaszország fontos szereplőként van jelen a NATO európai szárnyának erősítésében és a transzatlanti kapcsolatok fenntartásában egyaránt. Ezek mellett Olaszország ugyancsak szintén részt vesz a közös európai védelempolitikában, amely az Európai Unió tagállamait összefogja a (nemzet)védelmi ügyekben – ez magában foglalja az együttműködést katonai missziókban, valamint a honvédelem fejlesztését és összehangolását.

Fontos említést tenni arról is, hogy Olaszország különleges geopolitikai helyzetben van, mivel fontos szereplő a Földközi-tenger térségében. Ennek megfelelően a védelempolitikája jelentős hangsúlyt fektet a tengeri biztonságra és a migráció elleni küzdelemre is. A tengernek meghatározó szerepe volt és van ma is a térség geopolitikai viszonyaiban. Ennek a tudata megjelenik napjaink térszemléletében, földrajzi gondolkodásában is.

A védelem,- és biztonságpolitika alakulása befolyásolja az ország gazdasági állapotát és társadalmi helyzetét is, mivel a védelmi kiadások és beruházások hatással lehetnek az állami költségvetésre és a belföldi iparágakra egyaránt.

Olaszország védelempolitikája

Olaszország védelempolitikája az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül, különösen a migráció és a nemzetközi együttműködés területén. Az ország a Földközi-tengeren keresztül érkező nagy számú illegális bevándorlóval szembesül, ami komoly nyomást gyakorolt a befogadó központokra és a közszolgáltatásokra. A Giorgia Meloni vezette kormány keményebb intézkedéseket vezetett be az illegális bevándorlás megfékezésére, beleértve a visszatoloncolások fokozását és a migrációt támogató civil szervezetekkel szembeni szigorúbb fellépést. Emellett Olaszország aktívan részt vesz az EU biztonsági és védelmi kezdeményezéseiben, szorosan együttműködve más tagállamokkal a közös védelmi politikák kialakításában és végrehajtásában, és fontos szerepet játszik az EU által támogatott fegyverkezési projektekben. Belföldön a szervezett bűnözés elleni harc, különösen a maffiával szembeni fellépés, kiemelt fontosságú, a kormány különböző intézkedéseket vezetett be a közbiztonság növelése érdekében, beleértve a rendőri erők és technológiai eszközök fejlesztését.

Emellett az ukrajnai konfliktus és a globális geopolitikai helyzet változásai miatt is jelentős fejlődés történt. Olaszország az EU egyik vezető katonai hatalma és a NATO tagjaként is fontos szerepet játszik. Védelempolitikája szorosan kapcsolódik a NATO és az EU biztonsági stratégiáihoz, célja a nemzeti és nemzetközi biztonság biztosítása és a globális béke fenntartása. Ennek kulcseleme a fegyveres erők modernizálása és korszerűsítése, beleértve a technológiai fejlesztéseket és katonai eszközök beszerzését. Olaszország aktívan részt vesz nemzetközi katonai és békefenntartó missziókban, képviselteti magát NATO és EU műveletekben a Balkánon, a Közel-Keleten és Afrikában. Az olasz katonák hozzájárulnak a stabilitás és béke fenntartásához ezekben a régiókban, ami fontos eleme az olasz kül- és védelempolitikának.

Összességében Olaszország védelempolitikája és katonai ereje meghatározó tényező a régióban, amely biztosítja az ország biztonságát és hozzájárul a nemzetközi békéhez.

Az olasz katonai erők

Olaszország védelempolitikája és geopolitikai helyzete jelentős hatással van a katonai erőkre és azok felhasználására. Itália a világ negyedik legerősebb európai haderejével rendelkezik, amelyben a szárazföldi erők, a légierő és a haditengerészet is fontos szerepet töltenek be. Az olasz fegyveres erők létszáma körülbelül 175,000 fő, amely az aktív szolgálatot teljesítőket és a tartalékosokat is magában foglalja.

  • Szárazföldi erők – Esercito Italiano: Az olasz hadsereg korszerű harckocsikkal, páncélozott járművekkel és különféle tüzérségi eszközökkel van felszerelve. Katonai doktrínájuk kiemelten kezeli a gyorsreagálású erőket, amelyek gyorsan bevethetők és hatékonyak a különböző hadműveletekben.
  • Légierő – Aeronautica Militare: Az olasz légierő számos modern repülőgéppel és helikopterrel rendelkezik, beleértve az ötödik generációs F-35 Lightning II vadászgépeket is. Fontos szerepet játszanak a NATO légtérvédelmében és a nemzetközi békefenntartó missziókban.
  • Haditengerészet – Marina Militare: Az olasz haditengerészet flottája több modern fregattot, korvettet és tengeralattjárót foglal magába. Fő feladatuk a Földközi-tenger biztonságának fenntartása, különös tekintettel az illegális bevándorlás és a tengeri kalózkodás elleni küzdelemre.
  • Karabélyosok hadteste – Carabinieri: Egyedülálló katonai egység Olaszországban, amely egyszerre lát el katonai és polgári rendőrségi feladatokat. Az egység feladatai közé tartozik a közbiztonság fenntartása és a szervezett bűnözés elleni küzdelem.

Olaszország részt vesz különböző nemzetközi katonai missziókban, mint például az ENSZ békefenntartó és a NATO vezetésű műveletekben. Ennek megfelelően a védelempolitika határozza meg, milyen mértékben és milyen típusú erőt képes az ország kiküldeni ezekre a missziókra. A védelempolitika befolyásolja a katonai költségvetést és a fegyveres erők modernizációját, politikai prioritásoknak megfelelően dönthet arról, hogy milyen típusú fegyverzetet fejleszt, vagy milyen katonai képességeket kíván megerősíteni. Emellett Olaszország katonai erőinek elhelyezése és felkészülése az ország területén és a szomszédos régiókban történő potenciális fenyegetésekre is vonatkozik, meghatározva a határvédelem erősítésének mértékét és a biztonságot fenyegető kihívásokra, például a terrorizmusra vagy a migrációs válságokra adott reakciókat. Az olasz haderő szoros együttműködést folytat más országokkal a védelem területén, részt vesz nemzetközi hadgyakorlatokban, és különböző katonai partnerségeket épít ki más országokkal.

Az olasz fegyveres erők jelentős modernizációs programokban vesznek részt, amelyek keretében új harci helikoptereket, mint a Leonardo AW249 NEES, valamint a Tempest hatodik generációs vadászgépet fejlesztik az Egyesült Királysággal és Japánnal együttműködve.    Emellett folytatják az F-35 programot, amely fontos része az ország légierejének modernizációjának. Olaszország hangsúlyt fektet a összhaderőnemi – multidomain – hadviselésre, így az erőknek képesnek kell lenniük együttműködni szárazföldi, légi, tengeri, űrbeli és kiberterületeken is, amihez szükséges a folyamatos képzés és a technológiai fejlesztések összehangolása. A védelem költségvetése jelentős kihívásokkal néz szembe, mivel a személyi költségek aránya rendkívül magas, ami korlátozza az új technológiákra és képzésekre fordítható forrásokat. Ezért a költségvetési egyensúly javítása és a hatékony beszerzések kiemelt fontosságúak. Itália aktívan részt vesz nemzetközi katonai együttműködésekben és NATO-műveletekben, például az afganisztáni és a közel-keleti békefenntartó missziókban, valamint az európai védelmi kezdeményezésekben. Jelentős befektetéseket hajtanak végre kiberbiztonsági képességeik fejlesztésében, valamint az elektronikai hadviselés területén, ahol a C6ISTAR-EW – Command, Control, Communications, Computers, Intelligence, Surveillance, Target Acquisition, Reconnaissance, and Electronic Warfare – képességek fejlesztése központi szerepet játszik a jövőbeni katonai műveletekben.

Olasz-magyar katonai kapcsolatok

Az olasz-magyar katonai kapcsolatok hosszú és gazdag múltra tekintenek vissza, melyek a közelmúltban új lendületet kaptak. Az együttműködés történelmi sokrétűségét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az olasz egységért folytatott harcok közös emlékei fémjelzik, mint például az 1860-ban Palermóban megalakult magyar légió és a caporettói áttörés.
Napjainkban a kapcsolatok különösen a NATO keretében erősödtek meg, ahol Magyarország és Olaszország aktívan együttműködnek a védelempolitikai párbeszédben és közös katonai gyakorlatokban. 2024-ben aláírták az olasz-magyar katonai együttműködés új ütemtervét, amely a védelempolitikai konzultációkat és közös kiképzési programokat, valamint a védelmi ipari kooperációt is magában foglalja. Az olasz és magyar katonai vezetők rendszeresen találkoznak, hogy megvitassák a közös biztonsági kihívásokat, mint az orosz-ukrán háború, a migrációs válság és a Nyugat-Balkán stabilitása.

A közelmúlt együttműködésének konkrét példája a Szicíliában megnyitott Magyar Múzeum, amely bemutatja a két ország közös katonai múltját és a szicíliai magyar katonai jelenlétet. Ez az intézmény nemcsak történelmi emlékhely, hanem a két nemzet közötti kulturális és katonai kapcsolatok ápolásának is fontos eszköze. Az olasz-magyar katonai kapcsolatok tehát továbbra is aktívak és sokrétűek, folyamatosan keresve az új együttműködési lehetőségeket a modern védelmi kihívások kezelésére és a közös történelmi örökség ápolására.


Összegzés

Olaszország jelenleg működő védelempolitikája az ország nemzetközi kapcsolatainak és geopolitikai helyzetének összetettségét tükrözi, miközben igyekszik fenntartani a nemzetbiztonságot és a béke megőrzését a régióban és a világban.

Az ország nemzetközi szerepvállalása szilárdan tükrözi a haza elkötelezettségét a globális biztonság iránt, mellette az olasz katonai erők és humanitárius szervezetek jelentős hozzájárulást nyújtanak a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez a stabilitás fenntartása és a konfliktusok megoldása érdekében. Az olasz védelempolitika és a katonai erő fontos szerepet játszanak a regionális és a kollektív védelem és biztonság fenntartásában is – hiszen jelenleg is kiemelt szereppel bírnak – miáltal az olasz hadsereg számos területen működik együtt a NATO-val is.

A borítókép Mikita Yo fótója az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

Moldova: Európa peremén, válságövezet határán

Szerző:
Gelencsér Kata
-
0

A posztszovjet térség számos befagyott vagy éppen egyáltalán nem befagyott konfliktus színtere. Egy ilyen befagyott, időközönként kiújuló konfliktusról beszélhetünk Moldova esetében is.

Moldova, mint “ütközőzóna” stratégiai szerepe az orosz-ukrán fegyveres konfliktus során kiemelt fontosságúvá vált. Oroszország 2022. február 24. napján megindított Ukrajna elleni hadművelete szignifikáns hatással volt a kelet-európai országra, menekültválság, energiaválság, infláció tekintetében. Az orosz katonai hadművelet a faktuálisan megnyilvánuló hatásain túl egyfajta „következő célpont” státuszát helyezte Moldovára a lélektani hadviselés folyamán.

A Moldováról, mint potenciális válsághelyzetről szóló hírek és elemzések 2024-ben ismét megsokszorozódtak, miután a Moldovai Köztársaság és a Dnyszter Menti Köztársaság (DMK) közötti ellentétek ismét kiélesedtek.

Befagyott konfliktus előzményei

A Moldovai Köztársaság és a Dnyeszter menti, de facto köztársaság konfliktusa egészen a Szovjetunió felbomlásáig vezethető vissza. Az első világháborút követően Besszarábia román befolyás alá került. A terület feletti román vezetést – amely 22 éven keresztül állt fent – nem ismerte el Oroszország. A Dnyeszter túlsó partján, Besszarábia északi határán fekvő terület azonban az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság részeként, majd később a Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságként a szovjet érdekszférához tartozott. A 1939-ben a Molotov-Ribbentrop paktumban jelent meg az az igény, hogy Besszarábia szovjet fennhatóság alá kerüljön. Az igény érvényesítéseként, Sztálin ultimátumot küldött Romániának, majd azt követően, a Szovjetunió 1940-ben megszállta, és ezzel visszaszerezte a Besszarábiához tartozó területeket. Ezzel létrejött a Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaság, amely 1990-1991-ig állt fenn.

A konfliktus kiéleződése

A Szovjetunió felbomlását követően Moldova 1991-ben kikiáltotta függetlenségét, amelyre válaszul a Dnyeszteren túli területek kikiáltottak a Moldovától való elszakadásukat. Az elszakadási igény kinyílvánításával létrejött a Dnyszteren Túli Moldovai Köztársaság. Az ekként létrejött új államot Oroszországon kívül a nemzetközi közösség nem ismerte el, és a mai napig sem ismeri el. A két terület közötti ellentét a függetlenség deklarálását követően rohamosan romlani kezdett. Moldova 1992. március 3. napján felvételt nyert az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, ezzel megszerezve az állam nemzetközi elismerését, a nemzetközi elismeréssel egyidejűleg pedig illegitimmé nyilvánították a Dnyeszteren túli szakadár területeket. Moldova ENSZ-tagságát követően fegyveres konfliktusban realizálódott a két terület ellentéte. A mindkét fél számára súlyos veszteségekkel járó moldovai háború 4 hónapig tartott, és végül orosz beavatkozással ért véget. A 1992 júliusában megkötött fegyverszüneti egyezmény egyrészt egyenrangú félként kezelte a transznisztriai vezetést, ezzel legitimálva a szakadár terület jogállását, másrészt a megállapodás keretében Transznisztriában trilateriális békefenntartó erők szavatolják a terület stabilitását.

A transznisztriai konfliktus rendezésével kapcsolatban már számos javaslat, mechanizmus került kidolgozásra, azonban egyik sem hozta el a várva várt eredményt, a kialakult, ámbár egyértelműen nem fenntartható status quo megváltoztatását. A területek integritásával kapcsolatos rendezési javaslatok közül a 2003-as Kozak-memorandum jutott a legközelebb a megvalósításhoz, azonban a memorandumot a Moldovai Köztársaság akkori elnöke, Vlagyimir Voronyin utolsó pillanatban elutasította.

Trasznisztria segítségkérése

A chișinăui és tiraszpoli vezetés közötti ellentét ismét kiélesedett a 2024. január 1-jén hatályba lépett új vámszabályozás következtében. A transznisztriai szakadár hatóságok részéről heves tiltakozást váltott ki a Moldovai Köztársaság új vámkódexének bevezetése. Az előző szabályozás értelmében, a szakadár köztársaság Moldovával azonos feltételekkel tudott az Európai Unió területére exportálni, azonban vámmentes behozatal illette meg az EU területéről érkező import termékek vonatkozásában. A vámkedvezmények eltörlésének következtében a transznisztriai vállalatoknak – mint a moldovai vállalatoknak -, általános jelleggel vámot kell fizetniük a moldovai központi költségvetésbe, hogy az Európai Unió területére exportálhassanak.

A tiraszpoli vezetés gazdasági blokád bevezetéseként értékelte Chișinău által bevezetett új szabályozást. Az intézkedésre válaszul – részben nyomás gyakorlásként – a Dnyszter menti entitás 2024. február 28-án, a VII. triaszpoli kongresszuson diplomáciai segítésért fordult Oroszországhoz és a nemzetközi közösséghez. A 2006 óta először megrendezésre kerülő kongresszuson a szakadár köztársaság képviselői által elfogadott nyilatkozatban bírálták Moldovát az új vámszabályok bevezetése miatt, valamint védelmet kértek Moszkvától, tekintettel arra, hogy több mint 220 ezer orosz állampolgár él a szakadár köztársaságban. A moszkvai vezetés segítségkérő nyilatkozatra válaszul biztosította a triaszpoli vezetést, hogy Oroszország számára Transznisztria polgárainak védelme prioritás, továbbá biztosították afelől, hogy megvizsgálják a kongresszuson megfogalmazott kéréseket.

 

A szomszédos háború hatásai

 

Moldova Európa egyik legszegényebb országa, ahol az orosz-ukrán háború következtében kialakult gazdasági-, energia- és menekültválság komoly problémát jelent a chișinăui vezetés számára. A gazdasági válság kezelésére vezette be január 1-jén a vámmal kapcsolatos szabályozást Moldova, ami számára nem kevés többlet bevélt jelent, és a jelenlegi különösen nehéz gazdasági helyzetben kiváltképp szüksége van minden potenciális bevételre az országnak, hogy a háború tovagyűrűzött hatásait valamiképpen kezelni tudja. Azonban az Ukrajna elleni orosz hadművelet folytán a szakadár terület kereskedelmi forgalma jelentősen lecsökkent, mivel a Dnyszer menti entitás egyik két legjelentősebb kereskedelmi partnere Ukrajna és Oroszország volt. A háború miatt Ukrajna szigorított a határellenőrzésen, ami a két terület közötti kereskedelem visszaeséséhez vezetett. Az orosz import visszaesésének oka pedig nagyrészt földrajzi tényezőkből fakad, mivel jórészt ukrán területek felől érkezett az területre az orosz áru.

A másik legnagyobb kihívást a kelet-európai ország számára az energiaellátás jelenti. Moldova volt az Európai államok közül az egyik legnagyobb kedvezményezettje az orosz gáz importnak. 2023-ra függetlenedett az orosz gáztól, azonban továbbra is villamos energia behozatalra szorul, aminek importja Transznisztriában található erőművek felől érkezik. Az áram ellátása tekintetében a Moldova Köztársaság korábban Ukrajnára támaszkodott, amely az Oroszország Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen intézett támadások következtében ellehetetlenült. Komoly kihívást jelent Moldova számára az energiaellátás, amit csak tovább bonyolít, hogy 2024. decemberében az orosz-ukrán gáztranzit megállapodás lejár.

A Moldovai Köztársaságnak mindezek mellett a menekültválságot is kezelnie kell, Moldova az egyike azoknak az országoknak akik legtöbb háborús menekültet fogadta be. Ezzel szemben a Dnyeszter túloldalán, a háború fölrajzi közelsége és az orosz jelenlétnek köszönhetően Transznisztria a dezinformációs kampányok egyik legnagyobb bázisává vált a kontinensen.

EU-csatlakozás

A Moldovai Köztársaság az európai uniós tagság iránti kérelmét 2022 márciusában nyújtotta be, a tagjelölti státuszt pedig azon év júniusában kapta meg. A csatlakozási tárgyalások 2023 decemberében vették kezdetüket. Az Európai Tanács elismeri Moldova elkötelezettségét és előmenetelét az európai úton. Azonban Moldovának olyan reformokat kell implementálni a további előrelépés érdekében, amelyek kézzelfogható eredményekhez vezetnek a jogállamiság, az alapvető jogok és az igazságszolgáltatás területén. Továbbá az uniós belső piacba való integrációjának érdekében pénzügyi- és gazdasági reformok kieszközlésé is szükséges. A balkáni és a kelet-európai országok, jelen esetben Moldova uniós integrációjának folyamata azonban egy hosszabb folyamatot takar, annak ellenére, hogy a Maria Sandu és a Bizottság is megerősítette, hogy a területi viták lezáratlansága kelet-európai ország esetében nem akadály a csatlakozási folyamatban. Ezzel pedig deklarálásra került, hogy a területi konfliktusok a kelet-európai államok számára nem jelentenek akadályt az Unióhoz való csatlakozás során. A lezáratlan konfliktus a Dnyszter két oldalán található területe között azonban egyéb módokon tudja befolyásolni Moldova EU-csatlakozásának gyorsaságát és folyamatát. A de facto állammal kapcsolatos területi viták lezáratlansága mellett számos reform vár teljesítésre a chișinăui vezetés által, azonban az Európai Tanács elnöke, Charles Michel prognózisa szerint 2030-ra várható az unió újabb bővülése.

Összegzés

A 2022. február 24-én elindított orosz katonai hadművelet eredményeként felértékelődött Moldovai Köztársaság és Dnyszter menti, de facto köztásaság geopolitikai fontossága. Moldovának már a háború kitörése előtt komoly gondokkal kellett szembenéznie, azonban a szomszédjában dúló fegyveres konfliktus következtében egy olyan gazdasági-, energia- és menekültválság tovagyűrűző hatásaival kell megküzdenie, amely komoly terhet tesz a jelenlegi rezsimre. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy 2024 őszén tartják az államfői választásokat, ahol Moldova polgárai az EU-csatlakozás, felzárkózási folyamat és az oroszbarát, keleti érdekek képviselete között választanak. Moldova Európai Unióhoz való csatlakozástól sokan egyrészt Moldova fellendülését és a szakadár területtel való vitájának lezárását várják, egy esetleges reintegrációt. Azonban az orosz-ukrán és a jelenlegi gázai helyzet, valamint az Európai Unió belpolitikai problémái tovább lassíthatják Moldova integrációs folyamatát. Mindezek mellett, az ország regionális biztonságának kérdése egyre aktuálisabba válik, az Ukrajna ellen indított orosz hadművelet óta, egyrészt a földrajz közelség, másrészt a Transznisztriában állomásozó mintegy 1500 fős kontingens eredményeképp. Számtalan prognózis szól egy potenciális orosz támadás ellen és mellett, azonban úgy, ahogy Ukrajna esetében sem lehetett, úgy jelen esetben sem lehet teljes bizonyossággal állítani egy fegyveres konfliktus elkerülését a Dnyeszter két oldala között.

Összefoglalóan elmondható, hogy jelenleg Moldova felzárkózása és ezzel uniós integrációja, úgy a transznisztriai de facto köztársaság befagyott konfliktusának megoldása is egyre inkább távolinak tűnik. Különösen a jelenlegi geopolitikai helyzetben minden európai állam érdekét szolgálja Moldova stabilizálása és felzárkózása, tekintve, hogy egy újabb válságövezet kialakulása a kontinensen olyan következményekkel járna, amelyre az európai biztonsági rendszer nincs megfelelően felkészülve.

A borítókép Dorin Seremet fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

Etnikai tisztogatás, polgárháború, az Al-Kaida visszatérése, Wagner-csoport Szudánban

Szerző:
Németh Merse Kristóf
-
0

Az ország, ahol a tűzszüneti-kísérletek és a diplomatikus hozzáállás ellenére sem néz ki úgy, hogy csillapodnának a harcok. Sőt, azt a tendenciát vehetjük észre, hogy inkább egyre rosszabb a helyzet, ami azonnali beavatkozást követelne. A kegyetlen háború a hadsereg és egy félkatonai fegyveres alakulat között 2023. április 15-én, Ramadánkor kezdődött. A jelenlegi és jövendőbeli helyzetet elemezve a tavaly áprilisi események hátterében az ország bemutatása után történelmi kontextusból is vizsgálni kívánom az országot.

 

Röviden az országról

 

Szudán – hivatalos nevén Szudáni Köztársaság – Afrika harmadik legnagyobb területű országa a kontinens északkeleti részén; több mint 1,8 millió km²-es területével megközelítőleg ötször akkora, mint Németország. Dél-Szudán 2011-es kiválásáig Afrika és az Arab Liga legnagyobb országa volt. Az Iszlám vallás volt az ország államvallása, melynek hatására a Saría törvényeit 1983-tól 2020-ig alkalmazták, azonban a belső konfliktusok okán az ország világi állammá vált. Szudán az emberi fejlettségi indexen 170. helyen áll. Fővárosa Kartúm, melynek már 6 milliónál is több lakosa van. Az ország neve az arab bilād asz-szūdān (بلاد السودان) kifejezésből származik, ami szó szerint azt jelenti, hogy „a feketék földje”.  Ez a kifejezés főleg a szudáni régióra vonatkozik és utal a régióban élők többé-kevésbé sötét bőrére. Államformája –  papíron –  köztársaság, hivatalos nyelve az arab és az angol. Függetlenségüket 1956. január 1-jén nyilvánították ki Egyiptomtól és a Brit Birodalomtól. Szudánnak – friss jelentések szerint – 49 millió a népessége.

 

Mi a helyzet Dél-Szudánnal?

 

A 2011-es függetlenségi kikiáltását megelőzően Dél-Szudán egy 2005-ös megállapodás alapján kezdeményezett népszavazást, így ezáltal függetlenné tudott válni Szudántól. Azonban még Abyei és Dárfúr tartományok is megpályázták, hogy egyszer szuverén állammá nyilvánítsák őket. 2011. július 14-én az ENSZ felvette őket tagjai közé, ezáltal Dél-Szudán lett az ENSZ 193. tagországa. Illetve, 2011. július 28-án az Afrikai Uniónak is tagja lett. Fővárosa Juba lett, amelynek 459 ezer lakosa van. A két országrész ellentéte mélygyökerű a többnyire keresztény és animista sötétbőrűek lakta dél és az északi részen élő muszlim arabok között. Azonban nem csak vallási és etnikai szempontból különbözik a két fél, hanem földrajzi szempontból is, mivel az északi terület inkább sivatagos, a déli területre pedig inkább a „dzsungeles” jelző illik. Az ország egyetlen hivatalos nyelve az angol.

 

Az USA bele akart avatkozni a népszavazásba?

Az Egyesült Államok 2010. novemberében belengette azt, hogy levennék Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról azzal a feltétellel, ha 2011. januárjában zökkenőmentesen lebonyolítják a déli országrész elszakadásáról szóló népszavazást. A népszavazáson belül nem csak a déli országrész hovatartozásáról dönthettek az emberek, de még az olajban gazdag Abyei régió délhez csatolásáról is. E két népszavazás a két országrész között zajló, 21 évig tartó polgárháborút lezáró megállapodás eredménye lett.

Az USA megemlítette azt is, hogy enyhítenék a büntetőszankciókat az országgal szemben, illetve elengedik az állam 40 milliárd dolláros adósságának egy részét. Ezeket az ígéreteket akkor váltanák be, ha akadálymentesen lefolyna a népszavazás, illetve, ha az utána következő időszakban sem robban ki polgárháború. Szudán akkori elnöke, Omar el-Basír támogatásáról biztosította a déli országrész lakosait, ha esetlegesen úgy döntenének, hogy önálló állammá válnak és elszakadnak Szudántól.

 

Dél-Szudán, a világ legszegényebb országa

 

Az olajban gazdagság ellenére, az etnikai konfliktusok által kialakult évtizedekig tartó polgárháború miatt Dél-Szudán a világ legszegényebb országaként született meg, ahol az egy főre jutó GDP-je 492,72 dollár. Példaként: Burundiban, ahol csak Dél-Szudánban rosszabb a helyzet, 936,42 dollár. Területét illetőleg: ez a fiatal ország nagyobb, mint az Ibériai-félsziget.

Kis érdekességként megjegyezném, – hogy ne csak a szürke adatokat olvassa az olvasó – Dél-Szudán himnuszát egy az X-faktorhoz hasonló tehetségkutató keretein belül választották ki.

Véget ért a kis dél-szudáni kitekintőm, visszatérek Szudánhoz.

 

  1. április 15., egy újabb polgárháború kezdete

 

  1. április 15-én a szudáni hadsereg parancsnoka, Abd el-Fattáh el-Burhán és a volt helyettese, – az RSF (Rapid Support Forces) vezetője – Mohamed Hamdan Dagalo között hatalmi harcok törtek ki és polgárháború alakult ki, miután az RSF megkísérelt egy katonai puccsot. Egyéb érdekesség, hogy azon az Abd el-Fattáh el-Burhán tábornokon szerettek volna államcsínyt végrehajtani, aki 2021. október 25-én ugyanígy vette át az állam irányítását. El-Burhán tábornok hatalomátvételét is véres tüntetések követték. Április 15-én fegyverropogás és robbanások rázták meg Kartúmot, pánikot keltve az emberekben. Április 16-án pedig már a légierőt is bevetette a szudáni hadsereg a milicisták ellen.

A háború 3. napja után – egy ENSZ-jelentés szerint – már 400 halálos áldozata és legkevesebb 3500 sebesültje volt a konfliktusnak. Érdekesség, hogy a halálos áldozatok közt volt 3 munkása a Világélelmezési Programnak, amelynek hatására a szervezet befejezte munkáját az országban, annak ellenére, hogy éhínség uralkodik Szudánban.

Április 22-én a nemzetek megkezdték kimenekíteni állampolgáraikat Szudánból földön és levegőn is.

Április és július között összesen négyszer jelentettek be tűzszünetet, amit minden alkalommal megsértettek. Leginkább Kartúmban és Dárfúrban. Július 11-re Szudán már nemleges, elutasító válaszokat adott a békére való törekvések során.

 

Az Egyesült Arab Emírségek támogatják a lázadókat?

 

A hadsereg vezetői már korábban is utaltak arra, hogy egy – meg nem nevezett – szomszédos ország támogatja az RSF-et. Yassir al-Atta tábornok azonban meggyanúsította az Egyesült Arab Emírségeket: „Információnk van arról, hogy az Egyesült Arab Emírségek repülőgépeken keresztül támogatják a Dzsandzsavíd-lázadókat.” Az RSF egy Dzsandzsavíd nevű arab milíciából alakult, akik anno segítették a szudáni hadsereget leverni a felkelőket Dárfúrban. Az Emírségek a vádakra azt a választ találta, hogy ők mindvégig az azonnali tűzszünetet támogatták és elutasítják a vádakat.

 

A Wagner-csoport Szudánban?

 

Mind a kormány, mind a Nyugat megvádolta Oroszországot azzal, hogy a Wagner-csoporton keresztül beavatkozik a háborúba és az RSF lázadóit segíti. A Wagner-csoport akkori vezetője, Jevgenyij Prigozsin a vádakra válaszként csak annyit mondott, hogy: „egy darab Wagner-zsoldos nem volt jelen Szudánban már két éve.”

Ez volt 2023. áprilisában, viszont mi történt ez ügyben azóta? Egy februári jelentés szerint az ukrán különleges alakulatoktól is harcolnak a szudáni polgárháborúban. Felvetülhet a kérdés az olvasóban, hogy: mégis mit keresnek ukrán katonák Szudánban? A válasz viszonylag egyszerű: az ukrán katonák segítik a kormány erőit a Wagner-zsoldosok által támogatott RSF ellen. A The Kyiv Post nyilvánosságra hozott egy rövid videót, melyben egy elfogott orosz katonát faggatnak a helyiek. Az állítólagos orosz katona a videóban bevallja, hogy ő a Wagner-csoport egyik zsoldosa és a Közép-Afrikai Köztársaságból vezényelték át Szudánba. Azonban a videó helyszínét független forrás nem erősítette még meg.

 

Etnikai tisztogatás

 

A Human Rights Watch jelentései szerint az RSF támadásokat hajtott végre El Geneinában, Szudán Nyugat-Dárfúr tartományában, ahol legkevesebb ezer halálos áldozatot és menekültek százezreit hagyták maguk után. A kegyetlen mészárlás a masszalit törzs tagjait, illetve több, különböző nem arab közösségek tagjait vette célba. A 2023. április és június között történt szörnyűségekről egy jelentés készült, „The Massalit Will Not Come Home” néven. A 218 oldalas jelentés részletesen leírja a brutális mészárlást, melyet az RSF és – nagyrészt – arab szövetséges milíciák vittek véghez, El Geneina masszalitok által lakott kerületeiben. A bántalmazások újrakezdődtek november elején, amikor – a már említett támadók – megkínozták, megerőszakolták és kifosztották a helyieket. Több mint félmillió menekült vándorolt át a szomszédos Csádba Nyugat-Dárfúr tartományból 2023. április óta. 2023. júniusában Khamis Abakar, egy masszalit és egyben Nyugat-Dárfúr kormányzója, megvádolta az RSF-et népirtással. Ő még akkor nem sejthette, de ez egy végzetes döntés volt, ugyanis később megölték.

 

Az Al-Kaida visszatérése? „Szudán pillanata eljött…”

 

„Szudán pillanata eljött; a káosz az esélyünk arra, hogy elvessük a Dzsihád magjait,” figyelmeztetett Abu Hudhaifa al-Sudani, egy magasrangú Al-Kaida vezető, egy 2022. októberi manifesztumában. Akkoriban elhamarkodottnak tűnhetett al-Sudani hipotézise, de egy év brutális polgárháború beletaszította Szudánt abba a káoszba, amiből a terroristák szép hasznot húznak. Mind a kormány hadseregét, mind az RSF-et vádak érték, miszerint iszlamista harcosokat toboroznak, ezzel táplálva azt a félelmet, hogy – a győztestől függetlenül – a polgárháború talpalatnyi helyet fog biztosítani az extrémista csoportoknak. Az RSF lehetséges győzelme egy 9/11 előtti Afganisztán képét mutathatja az országról és azokat az időket idézhetné elő.

A jelenleg is tartó konfliktusok a közel-keleten és kelet-Európában elviszik a reflektorfényt a szudáni krízisről és arról a potenciális eshetőségről, hogy a már szinte „legyengített” Al-Kaida, újult erővel folytatni fogja tevékenységét azzal a Szudánnal, melynek történelmi szálai vannak a terrorizmussal. A kiutasítása ellenére is, Osama bin Ladennek a globális dzsihád szempontjából nagy tervei voltak az országgal. Bin Laden egy 2006-os hanganyagban és a naplójában is úgy említi Szudánt, mint egy „sarkalatos üzemeltetési bázist”. Egy 2023-as publikáció szerint – melyet az Al-Kaida egyik kulcsfigurája, Ibrahim al-Qussi hozott nyilvánosságra – bin Laden létrehozott egy alapot, melyben 12 millió dollárt tárolt a szudáni dzsihádért. Azonban Szudán vonzereje több a bin Ladennel való múltnál. Stratégiailag összeköti észak- és a szub-szaharai Afrikát, Szudán egy kulcsfontosságú helyszíne lehet azoknak a terroristáknak, akik terjeszteni szeretnék befolyásukat a régióban.

A borítókép Kyle Glenn fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

Tádzsikisztán a dzsihádizmus árnyékában

Szerző:
Bognár Gábor
-
0

A moszkvai terrortámadás ismételten bebizonyította, hogy az iszlám fundamentalizmus  egy kiemelten magas biztonsági kockázat, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A támadók egy olyan országban hajtottak végre sikeresen egy hatalmas anyagi kárt okozó, valamint temérdek emberéletet követelő műveletet, amelynek titkosszolgálatai az Ukrajnával való háború miatt – feltételezhetően – csúcsra vannak járatva, így véleményem szerint az Európai Unió sem veheti félvállról a Közép – Ázsia országaiból érkező ilyen jellegű fenyegetéseket. Az kétségtelen, hogy rengeteg dologról még nincsen pontos és megbízható információ, viszont a nyílt forrású hírekből az megállapítható, hogy a négy elkövető mindegyike tádzsik állampolgár. Ezen kutatásom ezért kizárólag Tádzsikisztánra fókuszál, viszont a későbbiekben tervezem elemezni a többi közép-ázsiai ország helyzetét is. 

Elemzésem célja az, hogy átfogó képet adjak Tádzsikisztán etnikai megosztottságáról, valamint, hogy választ találjak arra a kérdésre, hogy melyik etnikum(ok) körében elterjedtebb az iszlám szélsőséges változata.

Tádzsik identitás rövid bemutatása

Fontosnak tartom azt, hogy, megvizsgáljuk a tádzsik identitás kialakulását, illetve a társadalom dinamikájának alakulását ahhoz, hogy feltérképezzünk, hogy esetlegesen vannak-e olyan régre visszanyúló problémák, amelyek elősegíthetik a fundamentalizmus megjelenését és terjedését. 

A tádzsik identitás (és nemzeti összetartozás) egy kiemelten fontos alapja a nyelv, amely az indoeurópai nyelvcsalád, indo-iráni (azon belül a délnyugat iráni) ág tagja. Sok nyelvészeti hasonlóságot mutat az újperzsa (fárszi), valamint az afgán (dari) nyelvekkel, kijelenthető, hogy ezekkel áll legközelebbi kapcsolatban. Az évszázadok folyamán azonban sok külső behatás érte – ilyen például a türk, valamint orosz jövevényszavak, illetve az, hogy a cirill ABC-t használják – tehát mára már jelentős eltérést lehet felfedezni a környező iráni-perzsa népektől.

 Az első létrejövő államszervezet a Tádzsik Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság, amely üzbég fennhatóság alatt állt és többségben az iráni nyelvet beszélő népek volt. Ezután 1929-ben szervezték át a határokat, amikor létrejött a Tádzsik Szovjet Szocialista Köztársaság (ekkor már körvonalazódtak a mai határok). A tádzsik államiság viszonylag későn, csak a 20.században jött létre, egészen pontosan akkor, amikor elnyerték függetlenségüket a Szovjetuniótól, ekkor fixálódtak a ma is ismert határok is. Az ország területén sok különböző népcsoport él, így maga a tádzsik identitás egy exogén gyűjtőfogalom. A tádzsikok különböző kulturális és szociális dimenziók mentén szerveződnek (hiszen többféle vallás és klánok keverednek). Vannak ugyan külső tényezők, mint akár a különböző hatalmi érdekek (orosz, perzsa). A sokszínűségnek egy erős összetartó ereje van, mégpedig az irodalmi tádzsik nyelv. Fontos kihangsúlyozni az égtáji megkülönböztetést (tádzsikok – hegyi tádzsikok). A hegyi vagy völgyi tádzsikok az ország gazdaságilag prosperáló területein élnek, amelyek nem igazán keverednek a nyugati területeken élőkkel, így ez a kulturális entitás külön fejlődhetett. Az északon élők sokkal inkább elfogadóbbak az üzbég és orosz hatásokkal, míg a déliek inkább a pastu/dari és pamíri nyelvformákhoz hasonlítanak. Így tehát kijelenthető, hogy a társadalmi törések inkább a nyelvi és etnikai síkon történnek, mint sem vallási alapon.

Iszlámizmus a Szovjetunió széthullása után 

A nyolcvanas években az általánosan romló gazdasági helyzet elérte a Közép-Ázsiai országokat is. A tádzsik ipar egy monokultúrális gazdaság ebben az időben, ugyanis fő húzóereje a gyapottermelés volt. Éppen ezért különböző nyersanyagok tekintetében függött a többi tagállamtól, valamint a szovjet központi kormánytól érkező transzferektől. A gazdasági visszaesés miatt megnőtt a szegénység, kijelenthető tehát, hogy a kommunista rendszer 1989-re megrendül. Ebben az évben kezdődnek az első ellenzéki szerveződések is – igaz, ekkor még illegalitásban. A három legfontosabb politikai entitás a Tádzsik Demokrata Párt, a Rastokíz (Újjászületés) és az Iszlám Újjászületés Párt (IRP). A három szervezetből az utóbbi jelentős bázissal rendelkezett, a népesség többségét alkotó vidéki, mezőgazdasági területek lakosságából állt a támogató bázisának jelentős része. A nyugat orientált demokrata politikusok inkább a fővárosra koncentráltak. Volt azonban egy negyedik politikai erő is, a “Lali Badaksan” amely alapvetően egy autonómista mozgalom volt, fő céljuk a Badaksan tartomány szélesebb körű autonómiájának elérése (az ott iráni nyelveket beszélő siíta lakosság képviselete). A zavargások 1990 elején kezdődtek meg, kétes okok miatt, ezt a helyi hatóságok a szovjet belügyi csapatokkal karöltve verték le. Azonban a lakosság elégedetlenségének már nem tudott ellenállni a kommunista vezetés, 1991.augusztus 31-én lemondásra kényszerült a regnáló pártfőtitkár. Az első viszonylagosan szabad választást a Kommunista Párt nyerte, amelybe az ellenzék nem nyugodott bele. A tüntetések és a résztvevők száma folyamatos növekedést mutatott. A Nabijev-kormány megelégelve az állandó tüntetéseket fél évre rendkívüli hatalmat kért a parlamenttől, valamint elrendelte egy nemzeti gárda létrehozását, így technikailag elindítva azon események láncolatát, amelyek végül a polgárháborúhoz vezettek. 

A téma tekintetében az egyik legfontosabb politikai, illetve katonai aktor az Iszlám Újjászületés Pártja. Az IRP több volt, mint egy tisztán vallási mozgalom, ugyanis szociális és politikai problémákra is választ kerestek. Soraikban megtalálhatók voltak azok a frakciók, akiknek a célja a regnáló tádzsik rezsim elpusztítása volt, ezek az entitások segédkeztek az ellenzék transzformációját egy katonai-politikai szervezetté. A kommunista vezetés a narratívájával ezt elősegítette, ugyanis gyakran olyan szlogeneket hangoztattak, hogy “le az iszlámmal”, amelyek kiváló célpontokká tették őket a dzsihádnak. 1992-re a legtöbb ellenzéki pártot betiltották, ennek hatására a legtöbb iszlamista aktivista száműzetésbe vonult, majd Afganisztán területén megalkotva a MIRT ( Movement for Islamic Revival in Tajikistan) szervezetét, amelynek fő célja a katonai és politikai stratégiák megalkotása és végrehajtása volt. 1994-re elérték azt, hogy ők lettek a legerősebb szereplők az UTO-ban (United Tajik Opposition).  Fontos lépés volt – hogy az alapvetően katonai győzelmet kívánó szervezet – rájött arra, hogy szükséges tárgyalásokat folytatni a kormánnyal. Az első és legfontosabb ok, hogy úgy gondolták, hogy a CIS (Commonwealth of Independent States) az iszlám fenyegetés miatt teljesen izolálná Tádzsikisztánt, ezzel gazdaságilag megfojtva azt. A másik ok az, hogy az IRP célja az volt, hogy Tádzsikisztánt iszlám alapelvek mentén egyesítsék, ezt azonban a lakosság teljes támogatása nélkül nem lehetett elérni. A tárgyalások nem voltak elegendőek ahhoz, hogy megakadályozzák az etnikai háborút, amely még súlyosabb töréseket okoztak a társadalomban. A fegyveres összetűzések folyamatosan megakasztották a egyezkedést, egészen 1997-ig kellett várni a háború lezárására, amikor is az UTO illetve a tádzsik kormány aláírta a mai is érvényben lévő megállapodást.

Khorasan tartományi Iszlám Állam (ISKP)

A dzsihádista csoport története 2010-ben kezdődött, ekkor azonban még “Jamaat Ansarullah” néven. A csoport egy afganisztáni bázison alapuló, alapvetően tádzsik szervezet, amely megalakulásakor nagyjából 100 főből állt. Támogatását nagyrészt az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalomtól, a Talibántól, valamint az al-Qaidától kapta. Eredeti célkitűzésük az volt, hogy egy iszlám kormányt segítsenek hatalomra Tádzsikisztán területén. A csoport első vezetője Amriddin Tabarov volt (2015 decemberében Afganisztánban meghalt), viszont a vezetés gyakorlatilag családon belül a vejére Mavlavi Salmonra szállt át. A nemzetközi szerepvállalásuk 2014-ben kezdődött, amikor is harcosokat küldtek Szíriába, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak. A sikeres szerepvállalás után az Iszlám Állam egyre komolyabb anyagi támogatásokkal hálálta a részvétet, amely komoly feszültséget okozott az al-Qaidával. 2014 októberében a szervezet hivatalos weboldalán publikált videóban hivatalosan is hűségesküt fogadtak az ISIS-nak, 2017-ben pedig összeolvadva más al-Qaidából kiszakadt harcosokkal megalkották a Khorosan tartományi Iszlám Állam szervezetét. Az első támadásukat 2018 júliusában hajtották végre tádzsik területen, amikor is 5 nyugati biciklistát öltek meg a fővárosban, Dushanbeban. A terrortámadás után egy 9 perces tádzsik nyelvű videó került a “Zello” nevű applikációra – amely egyfajta hivatalos portálként funkcionál – amelyben megfenyegették a tádzsik minisztert azzal, hogy a mudzsahedinek átszivárogva Tádzsikisztánba megdöntik a hatalmát. Jól érzékelteti a fundamentalizmus mint probléma súlyosságát az, hogy milyen magas szinten is vannak beépülve szimpatizánsok a tádzsik kormányba. Kiemelném Gulmurod Khalimov ezredest ( nom de guerre: Shaykh Abu Malik), aki gyakorlatilag a tádzsik OMON parancsnoka volt, majd dezertálása után – temérdek hasznos információ átadását követően – 2016-tól az ISIS hadügyminisztere egészen 2017-es állítólagos (és vitatott) haláláig.

A szervezeti átalakulásokon túl azonban érdemes azt is megvizsgálni, hogy milyen módon változott a végrehajtott feladatok köre, valamint az, hogy a szervezet milyen módon növekedett. A megalakulás után közvetlenül a céljaik viszonylag korlátozottak voltak. Alapvetően egy “transzfer szervezet” volt, amelynek az volt a lényege, hogy harcosokat szállítsanak Közép-Ázsiából Szíriába kiképzés céljából. A műveleti alkalmazásukban lényegében semmilyen jellegű eltérést nem mutatott a többi dzsihádista szervezethez képest, elmondható, hogy kisalegységekben, autonóm módon teljesítettek feladatokat, amelyhez az instrukciókat többnyire a szíriai ISIS főhadiszállásból kapták. A magasztos cél, amelynek elérése érdekében tevékenykedtek az egy globális kalifátus megalkotása volt, amelyet a szalafista törvények vezérelnek, illetve a nem muszlimok ellen vívott átfogó dzsihád. Lokálisan (Afganisztán területén belül) a fő célpontjaik az afgán kormány prominens tagjai, valamint az ekkor még itt szolgálatot teljesítő nemzetközi koalíció tagjai. A Talibánnal nem ápoltak különösen jó kapcsolatot, ugyanis mind a két szervezet harcolt az Afganisztánban való lehető legnagyobb befolyás eléréséért. A fennállása óta a legtöbb esetben az ISKP főleg az afgán, valamint pakisztáni műveleti területre fókuszált, hiszen az Afganisztán északi provinciáiban lakó viszonylag nagy tádzsik bázison tudtak leginkább toborozni, valamint a bevételi forrásuk egy jó része is innen érkezett. A harcos létszám tekintetében a csúcs 2018 volt, amikor a létszám elérte a néhány ezer főt. Ezekben az időkben az ISKP az egyik legaktívabb, valamint legbrutálisabb szervezet volt Afganisztán területén. A külföldi műveleteik többnyire korlátozottak voltak, a fő cél főleg különböző adományok begyűjtése – valamint természetesen toborzás -, illetve fontos volt a különböző kommunikációs csatornák létesítése, illetve fenntartása Szíriával (ezt előzetesen Törökországon keresztül). A nyugat által támogatott kormány 2021-ben összeomlott, azonban az ISKP ugyanúgy folytatta támadásait elsősorban a siíta hazaras népcsoport ellen, de ekkor már megtámadott különböző nemzetközi célpontokat is (például a kabuli orosz nagykövetséget, valamint rakétatámadásokat intéznek különböző üzbég és tádzsik célpontok ellen). Az erőforrásainak nagy részét továbbra is a Talibán elleni harcra fókuszálták, így ezek a nemzetközi támadásokra meglehetősen korlátozott erőforrások jutottak. A Közel-Keletről kijelenthető – kifejezetten Izrael gázai műveleti után – hogy egyre fokozódik a destabilizálódása. Ebben a helyzetben az ISKP természetesen egyre inkább keresi a külföldi támogatást – legyen az anyagi, vagy személyi. Az idei évben viszonylag sok támadást hajtottak végre, amelyből a legtöbb médiafigyelmet a moszkvai Crocus City elleni merénylet volt, azonban hajtottak végre támadást Iránban (Kerman, 94 halott) valamint Isztambulban egy katolikus templomban (1 halott). A támadások közötti összefüggés az lehet, hogy az ISKP nézőpontja alapján mindegyik ország “hitetlen”, vagy pedig harcoltak az ISIS ellen Szíriában vagy pedig Afganisztánban.

Tádzsikisztán és az ISIS kapcsolata

Az ISIS szíriai és iraki összeomlása után, az ISIS ideológiája által inspirált emberek előtt két út maradt. Az egyik az, hogy csatlakoznak az ISIS egyik “regionális szervezetéhez”, vagy pedig erőszakos cselekedeteket hajtanak végre a saját hazájuk, Tádzsikisztán kormánya ellen. Az elmúlt egy évtizedben a tádzsik kormány kifejezetten aktívan harcolt a társadalom iszlamizációdása ellen. 2011 óta a kormány tiltja, hogy fiatalkorú gyermekek mecsetben imádkozzanak, valamint azokat a hallgatókat, akik vallási tanulmányokat folytattak külföldön, hazarendeltek. Ennek azonban volt egy negatív hatása, ugyanis azok a szülők, akik vallási oktatásban szeretnék gyermekeiket részesíteni, csak és kizárólag nem hivatalos imámoknál tehetik meg. Ebben az esetben viszont megkérdőjelezhető az oktatás milyensége. Ezzel azonban még korántsem értek véget a kormány drasztikus intézkedései. 2015-ben például körülbelül 13.000 férfinak kényszerből levágatták a szakállát, valamint kitiltották a hidzsáb viselését a közoktatási intézményekből. Azonban ha megfigyeljük az adatokat, a Szovjetunió széthullása után az iszlámizmus általános erősödése figyelhető meg (2008-ban a lakosság nagyjából 75%-a tartja magát vallást gyakorlónak). Az ok pedig az, hogy az oroszul beszélő városi értelmiség lassan háttérbe szorul a vidékről beáramló, jóval konzervatívabb lakosok miatt. Ha ebben a társadalomban próbáljuk meg értelmezni a kormány lépéseit, világosan érthető az, hogy az ISKP miért tartja a tádzsik kormányt iszlámellenesnek, valamint, hogy miért tud eredményesen toborozni a tádzsik fiatalok köreiből.

Összefoglaló

A tádzsik dzsihádizmus alapvetően a Szovjetunió széthullása után, majd az 5 évig tartó polgárháború során erősödött meg, hiszen a politikai elemek egy jó része határozottan kihasználta a vallási narratívát. A fő probléma a térségre jellemző általános szegénység, valamint az ország területi megosztottsága, amely alapvetően jó táptalajt a fundamentalista szervezeteknek a toborzás tekintetében. Úgy gondolom, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása és a gazdasági helyzet javítása nélkül a tádzsik kormányzat nem fog tudni eredményesen fellépni ezen entitások ellen. 

Felhasznált irodalom 

MEHL Damon: “Coverging Factors Signal Increasing Terror Threat to Tajikistan” , CTC Sentinel, 2018.11, 25.o 

STRACHOTA Krzysztof: “ Islamic State-Khorosan: global jihad’s new front” , OSW Centre for easter studies, 2024.03.29, elérhető: https://www.osw.waw.pl/en/publikacje/osw-commentary/2024-03-29/islamic-state-khorasan-global-jihads-new-front (letöltve: 2024.04.10) 

SHARIFZODA Khamza: “ How serious is the ISIS threat to Tajikistan?”, OSCE Academy in Bishkek, 2020.01, elérhető: https://osce-academy.net/upload/file/policy_brief_Khamza.pdf (letöltve: 2024.04.09

BAROCH Csaba: “ Tádzsik identitások: Egy koraszülött nemzet kortalan alternatívái” IN: Etnikai földrajzi kutatások a posztszovjet térségben, 2018, Budapest, 161-171.o, elérhető: https://evfm.elte.hu/media/d3/5c/78a44adff0f04ea5a342156fff9e7aaf0ab5e46d0744da1a343a562d1109/EVFM_konyv_03.pdf (letöltve: 2024.04.02) 

HARANGOZÓ Dániel: “Az elfelejtett háború: Tádzsikisztán 1992-1997” IN Kül-Világ- a nemzetközi kapcsolatok folyóirata, X.évfolyam 2013/1.szám, 2-9.o, elérhető: https://real-j.mtak.hu/21753/1/Kul-vilag_2013_10_1_.pdf (letöltve: 2024.04.11) 

OLIMOVA Saodat, OLIMOV Muzaffar: “ The islamic renaissance party” IN.: Politics of compromise the tajikistan peace process, 2001, London, 26-27.o, elérhető: https://rc-services-assets.s3.eu-west-1.amazonaws.com/s3fs-public/Politics_of_compromise_The_Tajikistan_peace_process_Accord_Issue_10.pdf (letöltve: 2024. 04.11)

Szíria: Megoldódik a megoldhatatlan helyzet?

Szerző:
Simon Attila
-
0

Halkuló fegyverek?

Szíria, ez a máig megoldatlannak tűnő problémákkal küszködő ország, úgy tűnik, hogy lassan a stabilitás útjára lép, amit több elemző is a gázai háború miatti meggyengült amerikai behatásnak is betud. A változás szeleként is igazán jól érzékelhető, hogy az Öböl menti arab nemzetek lassan újra elkezdték felújítani kétoldali kapcsolataikat Szíriával, és ami méginkább hatalmas változást hozhat pozitív irányban Szíria státuszának növekedésében és erősödésében, hisz az Arab Liga vissza vette soraiba az országot. A kapcsolatok robbanásszerű fejlődésben a legátütőbb esemény az elemzők szerint -Arábia Szaúd-Arábia külügyminiszterének damaszkuszi hivatalos látogatása jelentette, ahol többek között a két ország közötti repülőjáratok újraindításáról is megállapodtak. Szaúd-Arábia volt a már 2011 óta zajló polgárháborúban az Aszadellenes felkelők legnagyobb támogatója, így mostani fordulata jelzésértékű az arab világ számára.

Moszkvában, a Kreml kezdeményezésére Szergej Kuzsugetovics Sojgu orosz, , a török Hulusi Akar és a szíriai Ali Mahmúd Abbász védelmi miniszter közös találkozót tartott a kölcsönös együttműködés jegyében,  ami itt a szírek arab világban elfoglalt helyének javulását jelzi, az a török oldal részvétele volt a találkozón. Ez nem mellesleg megmutatja azt is, hogy Törökország kulcs szereplőnek számít a Közel-Keleten, hiszen megkerülhetetlenek a konfliktus rendezésében. Ezt alátámasztja az asztanai találkozó is.

A Közel-Keleten úgy tűnik, hogy  Szíria helyzete fokozatosan stabilizálódik és erősebb alapokon nyugszik, mivel kisebb jelek arra utalnak, hogy szinte minden régióbeli országban felismerik, hogy a szíriai polgárháború lényegében, bár formálisan még nem, de gyakorlatilag közelít a végéhez, és az Aszad-féle vezetőség, kormányzat az ország területének túlnyomó részére kiterjesztette és megtartja befolyását, és hatalmi primátusát.

Az elmúlt időszak véres tapasztalatai után a fegyverek csendesedni látszanak. Észrevehetően egy egyfajta békeszerző keretrendszer jött létre, melynek keretében különböző társadalmi csoportok, akik ellentétes vagy részben eltérő érdekeket képviselnek, gyakorlati megfontolásokból, saját érdekeiket is szem előtt tartva ugyan, kompromisszumok által kialakított viszonyokat tartanak fenn a kurdok által lakott és ellenőrzött autonóm területekkel. Szíria hihetetlenül súlyos veszteségeket szenved és szenvedett el, de képes volt megőrizni nemzetközileg is elismert államhatárin belüli egységét, az ISIS által kikiáltott kalifátus (melynek területét az Egyesült Államok vezette koalíció segítségével 2017re sikerült felszámolni, 2019. március 23-án az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF Syrian Democratic Forces) teljes katonai győzelmet hirdetett ki az Iszlám Állam felett.) és más terrorcsoportok tevékenységének ellenére is túlélte a belső konfliktust, és még a nyugati és arab világ együttes szankciói és katonai beavatkozásai sem döntötték meg a rezsimet.

A kezdet

A napjainkban regnáló szíriai elnök Bassár el-Aszad édesapja, Háfez el-Aszad 1971-ben ragadta magához a hatalmat, s lett a későbbiekben Szíria teljhatalmú vezetője. Az Aszadok azóta is gyakorolják az országban a hatalmat. A Közel-Keleten sajnos a stabilitás nem számít hétköznapi jelenségnek, és Szíria elkerülve végzetét, átment a nemzeti legitimitás vizsgáján.

Az országot a hetvenes évektől a szocialista irányzatú Ba’ath Párt irányította világi, szekuláris rendszerben. A kemény politikai elnyomással párhuzamosan viszonylag jó volt az oktatás és az egészségügy, a háború előtt a születéskor várható élettartam hasonló volt a magyarországihoz.

A rendszer stabilitását a szegényebb rétegeknek juttatott, rendszeres dotációk biztosították. Az országra erőltetett piacpárti reformok, a szociális támogatások csökkenése volt talán az Arab Tavasz mellett az egyik kirobbantó oka az azt követő eseményeknek.

A polgárháború viharában

2011. március 15-e óta Szíriában dúló konfliktussorozat eleinte kormányellenes demonstrációkkal indult el a Tunéziában történt eseménysorozatok, illetve az Arab Tavasz által indukált politikai folyamatok hatására, amelyek 2011 márciusában érték utol Szíriát. A szíriai válság közvetlen előzményeként megemlítendő, hogy az eleinte Londonban or-vosnak készülő Bassár el-Aszad mindössze 34 éves volt, amikor apja halálát követően 2000-ben átvette Szíria vezetését a korábban egy balesetben váratlanul elhunyt testvére helyett.

A kivonuló tüntetők az uralkodó politikai körök autoriter hatalomgyakorlása ellen tiltakoztak, de a demonstrálók kezdetben csak reformokat követeltek, nem pedig a rezsim leváltását. A rendfenntartók a helyzetnek nem megfelelően kezelő erőszakos beavatkozása következtében a tüntetések zavargássá fajultak, majd a rendőrség éles lőszerrel lőtt a tiltakozó tömegbe, a lázongások gyorsabb elfojtása érdekében pedig harckocsikat is bevetettek.

Az elmúlt évek alatt egy államon belüli, fegyveres  konfliktus nemzetközi fegyveres erők jelenléte közben zajló konfliktussá fejlődött ki, amelyben a Bassár el-Aszad vezette szíriai rezsimhez hű kormányerők és szövetségesei állnak szemben a szíriai demokratikus ellenzéki erőkkel és szövetségeseivel.

Emellett több belső és külső szereplő is részt vesz a konfliktusban a rezsimmel és a felkelőkkel is szemben állva, ami nehezen átláthatóvá teszi az egész szíriai helyzetet, olykor még a szakértők számára is.

A Szíriai Arab Fegyveres Erők (Syrian Arab Armed Forces) és a főként szunnita ellenzéki csoportok mellett többek között szalafista dzsihadista fegyveresek (mint például az an-Núszra Front), a kurdokból és arabokból álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) és a gyakorlatilag mindenki számára ellenségnek számító Iszlám Állam harcosai állnak szemben egymással. A válság összetettségét pedig tovább fokozza az a tény, hogy az immár hosszú évek óta húzódó polgárháborúnak már több külső állami szereplője is van, amelyek közvetetten proxyk támogatásával vagy akár közvetlenül katonai intervencióval avatkoztak be a konfliktusba, például Irán, Oroszország, Törökország és az Egyesült Államok.

A közkeletű magyarázat szerint az orosz hadsereg billenti a szíriai polgárháborút Aszad javára. Az orosz hadsereg és a Wagner-csoport valóban komoly segítséget jelentett a szír hadseregnek.

Az elmúlt évek váltakozó sikerű harcait követően viszont a helyzet stabilizálódni látszik. A háború mérhetetlen szenvedéssel párosult, ráadásul az egész térség biztonságát veszélyezteti a következményeivel. Lehet, hogy Szíria Bassár el-Aszad győzelmével „csúnya ország” marad, de a harcok csendesedésével, és a kormányon lévő Aszad-rezsim vezető jellegét hallgatólagosan kezdi valamennyi fél elismerni, s az esetleges fegyvernyugvással visszanyerheti stabilitását a Közel-Kelet egyik legforróbb pontja. Környezete számára ez minden bizonnyal megnyugtatóbb, mint ha iszlám terroristák és elszabadult hadurak anarchiája tombolna a romokban heverő ország helyén.

A békéhez egyetértés kell – a vallási kérdés kulcsszerepe

Egy esetleges, hosszanti alapokra helyezendő béke viszonylatában nagyon fontos tényező lehet a vallási türelem kérdése. A szekuláris értelemben vett demokrácia vizsgálata mellett a muszlim többségű országokban a vallásszabadság lényegesebb a politikai pluralizmusnál.

A klerikális diktatúrákban a kisebbségi vallások hívei állandó üldöztetésnek vannak kitéve, a visszatérő pogromok tíz- és százezrek halálával járnak. Szíriában viszont vallásszabadság volt, és a kisebbségek szabadon gyakorolhatták a hitüket. Az ország lakosságának mintegy tíz százaléka keresztény, és szinte a teljes, kétezer éves keresztény egyháztörténet képviselve van az országban. A szír katolikusok és ortodoxok mellett a káld, asszír, örmény egyház is jelen van, és az ókori egyházszakadás idején elkülönült nesztoriánusok közösségei is megmaradtak. Kisebb keresztény közösségek ma is az evangélium korának köznyelvét, az arámit beszélik. Damaszkusz keresztény virágzott a háború kitörése előtt.

Másik jelentős vallási kisebbségként vannak még jelen az országban a keresztények mellett az alaviták. A dogmatikai alapjait tekintve síita jegyekkel rendelkező, de keresztény elemeket is mutató vallási irányzatot a szunniták egy hányada nem tartja az iszlám részének, és az alaviták még a közel-keleti keresztényeknél is több üldöztetésnek voltak kitéve. Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szír alavita kisebbség tudatosan fonódott bele a biztonsági erők és a hadsereg kötelékébe. Ráadásul, hogy a súlyuk mértékére méginkább rámutassunk, ki kell emelnünk azt a tényt, hogy a politikai elit döntő többsége, őt, az Aszadok is ehhez az irányzathoz tartoznak.

Tisztában vannak azzal, hogy vallási meggyőződésüket nem erőltethetik rá a szunnita többségre, ezért hagyományosan a vallási türelmet, a szekuláris államot támogatják. Ebben a szíriai keresztények a legfontosabb szövetségeseik, akik számára a polgárháború különösen kemény kihívást jelentett.

Nagyhatalmak árnyékában

Az oroszok számára fontos szempont volt a beavatkozás szempontjából a szíriai orosz hadikikötő megmentése, az iszlamista terjeszkedés megállítása és az a lélektani üzenet, hogy Moszkva Washingtonnal szemben nem hagyja cserben a szövetségeseit. Ám a sikeres beavatkozás lehetséges módon az orosz vezetés elhamarkodott hozzáállásához vezethetett a későbbiekben Belaruszban és Kazahsztánban zajló események mellett az ukránokkal szemben.

Ez súlyos tévedés volt, a hazájukért küzdő ukránok harcértéke nem hasonlítható az iszlám milíciákéhoz. Oroszország mellett Irán is küldött fegyveres egységeket Szíriába, és diszkrétebb eszközökkel, de Kína is igyekezett megmenteni az Aszad-rendszert. India pedig a kívülről vezényelt rendszerbuktatást ellenezve tartott fel korrekt kapcsolatokat Damaszkusszal.

A szír rendszer hatalma megvédése közben nagyon súlyos bűnöket követett el a civilek ellen is, hasonlóan persze az ellenfeleihez.

A 2020-as év azért is tűnik fordulópontnak Szíria vonatkozásában, mert az elemzők szerint az Aszad-rezsim, ha nem is megnyerte, de „túlélte” a polgárháborút, amelynek az ország számára és a régió számára is komoly következményei lesznek

A globális aktorok közül az Amerikai Egyesült Államok a korábbi évek során világossá tette ugyan, hogy nem kíván mélyrehatóan foglalkozni a szíriai politikai rendezés és újjáépítés kérdéseivel, és azt lényegében átengedte Oroszországnak, ám az orosz-ukrán háború kitörésével, illetve Kína és Oroszország egymáshoz való közeledtével változhat ez a fajta közel-keleti politika, amely az országban csendesedni vágyó konfliktus újra fellángolásával fenyegethet. Nyilván, ha és  amennyiben a  rezsim Moszkva támogatásával felszámolja a  felkelők által ellenőrzött területet, akkor a török befolyás alatt álló rész, és az észak-szíriai Rodzsava autonóm tartomány kivételével valamennyi terület az  Aszad-rezsim szuverenitása alá tartozik majd. Észak-Szíriában a napjainkban is hajt végre légicsapásokat a török légierő a kurd lázadók ellen. Valójában ebből a szempontból a kulcsfontosságú Szíria nyugati tartományai, a Damaszkusz–Homsz–Hama–Aleppó-vonal feletti ellenőrzés, hiszen a lakosság nagy része itt összpontosul. Ez a terület pedig, Idlib tartományt leszámítva, visszakerült az Aszad-rezsim ellenőrzése alá.

Mi lehet a vége?

Az Aszad-rezsim hatalma megszilárdulni látszik. Viszont, amennyiben végleg pontot tesznek a háború végére, hatalmas felelősség fogja nyomni a damaszkuszi kormányzat vállát, mint az ország stabilitásának és biztonságának helyreállítása, valamint a humanitárius segítségnyújtás szervezése a szenvedő lakosságnak.

Az újjáépítés időszakban kiemelten fontos lenne a menekültek visszatérésének támogatása és az ország újjáépítésének kezdeményezése. Ehhez szükség lenne nemzetközi segítségre és támogatásra, beleértve a pénzügyi és technikai erőforrások biztosítását.

Azonban a fenntartható béke és stabilitás elérése érdekében ezek a lépések szükségesek lennének a szíriai nép és az egész régió jövője szempontjából.

Az Európai Unió felelőssége is hatalmas a kérdésben, ha megkezdi a szankciók szakaszos feloldását és az újjáépítési segélyek adagolását a menekültek visszatelepítéséhez, a békés átmenethez szükséges ellenőrizhető reformok bevezetéséhez, az állami erőszak megszüntetéséhez köthetné azokat.

A megbékélés folyamata szintén kulcsfontosságú lenne a tartós béke eléréséhez. Ez magában foglalná az igazságszolgáltatást és a felelősségre vonást a háborús bűnösökkel szemben, valamint a különböző etnikai és vallási csoportok közötti párbeszéd előmozdítását a közösségek közötti feszültségek csökkentése érdekében.

Ám az országon belüli feszültségek az Aszad kormány által irányított területeken megint növekednek az Izrael és az Egyesült Államok által az iráni titkosszolgálat és más terrorista szervezetek ellen irányított légicsapások miatt, melynek kiváltó okai, hogy Irán titkosszolgálatának jelenléte az országban, hisz amaz támogatja a  jemeni húti lázadókat és a Hesbollahot egyaránt fegyverekkel és pénzügyileg. A lázadók támadásainak oka a napjainkban is zajló Gázai háború, melyet Izrael vív a Hamasz terrorszervezettel szemben. A harcokban ugyan Szíria nem vesz részt, de elítéli Izrael túlzónak ítélt katonai fellépését, illetve egyre erősebben ad hangot a területén végrehajtott légicsapásokkal szemben. Illetve robbantások rázták meg Damaszkuszt, ami a feszültségek további növekedéséhez vezet.

A politikai reformok elengedhetetlenek lennének a demokratikus intézmények megerősítése és az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében. Az állampolgári részvétel előmozdítása és a korrupció elleni küzdelem szintén fontos elemek lennének a stabilitás és a fejlődés elősegítésében, aminek egyik legszembetűnőbb eleme, hogy 2019-ben létrejött a Szíriai Alkotmányozó Bizottság, aminek célja a kormánypárti és az ellenzéki erők közötti közös nevező kialakítása.

Összességében a szíriai polgárháború lezárása hosszú és bonyolult folyamat, amely nemzetközi együttműködést és kompromisszumkészséget igényelne minden érintett eddig egymással szemben álló felett.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

A borítókép Aladdin Hammami fényképe az Unsplash-ről.

Befagyott konfliktusok nyomán: Koszovó

Szerző:
Gelencsér Kata
-
0

Az orosz-ukrán háború és a jelenlegi izraeli konfliktus komoly hatást gyakorolhat a balkáni országok közötti viszonyrendszerre, így a koszovói helyzetre is. A fő kérdés, hogy vajon a koszovói helyzet mennyi ideig tekinthető még „befagyott konfliktusnak”?

A „puskaporos hordó”

A Balkánt Európa „puskaporos hordója”-ként is szokták emlegetni. A térségben dúló konfliktusok története az ókori Rómához visszavezethető, a világháborúkon át egészen Jugoszlávia felbomlását követően a volt tagköztársaságok között dúló fegyveres konfliktusig. A volt jugoszláv államok közötti fegyveres konfliktus „délszláv háború” -ként vonult be a történelembe, amelynek 1999-ben a NATO bombázása vetett véget.

A Nyugat-Balkán a délszláv háború után sem tekinthető konfliktusmentes övezetnek. 2023-ban a geopolitikai konfrontáció közül egyértelműen az orosz-ukrán háború az egyik legsúlyosabb. Azonban több más befagyott konfliktus fenyeget az eszkaláció veszélyével. Ilyen befagyott konfliktus vagy háborús küszöb alatti konfliktus Kína és Tajvan viszonya, október 7. napja előtt az izraeli és palesztin vezetés közötti viszony, illetve Szerbia és Koszovó viszonya is.

Szerbia és Koszovó kapcsolata

A koszovói albánok és a szerb között zajló és 1999-ben lezáruló fegyveres konfliktust követően, 2022 végén élesedtek ki ismételten az ellentétek. Az eszkaláció magas kockázatával járó feszültség a felek között 2023. május 29-én a rendőrség és a helyi szerbek közötti összecsapáshoz vezetett. A helyzet és a további eszkaláció megakadályozása érdekében kivonult a NATO parancsnokság alatt álló KFOR is. A KFOR az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének egyik legrégibb, a Nyugat-Balkán stabilitásában kulcsszerepet játszó misszióban magyar katonák is részt vesznek. A május 29-ei zavargások során tömegoszlatási feladatok ellátása céljából bevetésre került a magyar kontingens, amelynek során 27 magyar katona is megsérült. Ezt követően a Szövetség további tartalékos erőket vezényelt Koszovóba a nyugat-balkáni erőkből.

A konfliktus kiéleződése

Miután 2008-ban Koszovó kikiáltotta függetlenségét, megkezdődött a koszovói rendszámtáblák gyártása, emellett 1999 óta párhuzamosan gyártott UNMIK jelzésű rendszámtáblával. A többségben szerbek által lakott Észak-Koszovóban viszont elfogadott, bár tiltott volt a szerb hatóságok által kiadott rendszámtáblák használata.

A koszovói kormány 2022. november 1-jén hatályba lépő döntésében kötelezni akarta a koszovói szerbeket, hogy a szerb hatóság által kibocsátott rendszámtáblák helyett a koszovói állam által elfogadott rendszámtáblákat használják.

Az új szabály életbelépésével a koszovói hatóságok kezdetben csak figyelmeztették a szerb rendszámmal közlekedőket, azonban november 21-től már 150 eurós pénzbírsággal is sújthatták azon gépkocsi-tulajdonosokat, akik nem a koszovói állam által elfogadott rendszámtáblákat használták.

Az új jogszabály ellen a koszovói szerbek több száz fős demonstráció keretében tiltakoztak. Majd az Észak-Koszovóban élő szerbek kivonultak az állami intézményekből,  ezáltal a bíróságokból, önkormányzati hivatalokból és a rendőrségekből.

A szerbek kivonulására válaszul Vjosa Osmani, Koszovó elnöke önkormányzati választásokat írt ki a kivonulással érintett településeken.

Az Európai Unió közreműködésével tárgyalásos úton megegyezésre került sor a felek között. A megegyezés értelmében Szerbia tartózkodni fog a rendszámtáblák kibocsátásától, azonban jogában áll megújítani a régieket. Koszovó pedig felhagyja a koszovói szerbek bírságolását a rendszámtáblák miatt.

Ezt követően Szerbia és Koszovó viszonyában a következő feszültséget egy szerb rendőrtiszt 2022. decemberi őrizetbevétele jelentette, akit terrorizmussal vádoltak. A koszovói szerbek tiltakozásul barikádokat állítottak az autópályákon. A további eszkaláció elkerülése érdekében a koszovói államfő elhalasztotta a decemberre kiírt önkormányzati választásokat.

A konfliktus kicsúcsosodása

A kiújuló feszültség drasztikus mélypontját az előrehozott önkormányzati választások jelentették. A négy észak-koszovói településen megtartott választásokon 3%-os részvételi aránnyal kerültek megválasztásra az albán polgármesterek. A szerbek bojkottja miatt alacsony részvétellel lezajlott választásokat a szerbek tiltakozása követte, amely során az újonnan megválasztott albán polgármestereket a helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati hivatalokba. Az önkormányzati választásokat követő zavargások május végére csúcsosodtak ki, amikor a tüntetők összecsaptak a koszovói rendőrökkel és a KFOR erőkkel.

2023 szeptemberében újabb összecsapásra került sor Koszovóban szerb fegyveresek és koszovói rendőrök között.

A koszovói Szerbtöbbségű Önkormányzatok Szervezete (SZÖSZ)

A Szerbtöbbségű Önkormányzatok Szervezetének létrehozását Koszovóban már a 2013-ban aláírt brüsszeli megállapodás is tartalmazta, amelyet a koszovói-szerb kapcsolatok normalizálásának érdekében írtak alá az akkori szerb és koszovói kormányfők. A SZÖSZ értelmében, azon 10 szerbtöbbségű koszovói önkormányzat szövetségbe való tömörülését tenné lehetővé, ezáltal bizonyos tekintetben többlet – végrehajtói és közigazgatási – jogosítványokkal rendelkeznének. A 2015-ben kidolgozott részletes megállapodás azonban megosztotta a koszovóiak véleményét a szerbek végrehajtási jogosítványának elfogadásával kapcsolatban, amely egyfajta területi autonómiát biztosítana számukra.  A megállapodás végrehajtását továbbá ellehetetlenítette, hogy a koszovói alkotmánybíróság kimondta, hogy egyes részei összeegyeztethetetlenek az alkotmánnyal.

Az EU 2022 tavaszán elfogadott megállapodáshoz kompromisszumos javaslatot nyújtott be a feleknek, azonban Albin Kurti, Koszovó miniszterelnöke elutasította a SZÖSZ létrehozására irányuló folyamat megindítását.

A Nyugat szerepe a konfliktusban

A májusi zavargásokra válaszul Josep Borell, az Európai Unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője válságtanácskozásra invitálta Aleksandar Vučić szerb elnököt és Albin Kurti koszovói miniszterelnököt. A tanácskozás keretében egy 11 pontból álló uniós gyakorlati javaslatot tartalmazó megállapodás született meg a két fél közötti kapcsolat rendezésének érdekében.

2023. május 29-ét követően Jens Soltenberg, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára bejelentette a NATO haderő megerősítését. A nyugat-balkáni térségben történő katonai jelenlét növekedésének fő célja, hogy kontroll alatt tartsa az erőszakot a koszovói albánok és a koszovói szerbek között.

Az Európai Unió számos nyilatkozattal igyekszik segíteni a konfliktus további eszkalációjának elkerülését. Az EU-t tárgyalások során megtestesítő Josep Borell, mint a közös kül- és biztonságpolitika főképviselője aktív szerepet igyekszik betölteni a koszovói válságkezelésben. Azonban sem a nyilatkozatok, sem a tárgyalások nem bizonyultak elégnek a Belgárd és Pristina közötti párbeszéd normalizálásához.

Az Európai Parlament öt képviselőcsoportja közös állásfoglalást nyújtott be a szeptember 24-ei koszovói válsághelyzetre való válaszul, amelyben terrortámadásnak nyilvánított a szerb félkatonai erők által elkövetett merényletet.

A felek közötti párbeszéd sikerességét befolyásolja, hogy annak ellenére, hogy alapvető érdek a Nyugat-Balkán stabilitása, a nagyhatalmak között még sincs konszenzus a tárgyalási pozíciók és az elérni kívánt célok tekintetében.

Részben a nagyhatalmak közötti egyet nem értés, és részben a felek kompromisszum-hiánynak következtéből nem várható jelentősebb áttörés Belgrád-Pristina viszonyában. A szerb és a koszovói fél között politikai kérdésekben teljes összeférhetetlenség áll fenn, engedmények megtételére egyikük sem hajlandó.

A jelenlegi geopolitikai helyzetben különösen nagy figyelmet érdemel a koszovói válsághelyzet. Minden állam érdeke, hogy előrelépés történjen Belgrád és Pristina közötti tárgyalásokon, ezzel elkerülve egy újabb háborús küszöb alatti konfliktus háborús övezetté válását.

A borítókép Besart Ademi fotója az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Válogasson hasonló cikkeink közül ide kattintva!

Ismét megrendezésre kerül a Válságövezetek a XXI. században konferencia!

Szerző:
BSZK
-
0

A Válságövezetek a XXI. században konferencia a Biztonságpolitikai Szakkollégium visszatérő rendezvénye, amely minden tanévben megrendezésre kerül. Alapesetben az őszi szemeszterben kap helyet az esemény, azonban idén a tavasziba került. Március 22-én új helyszínen, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiumának A-D multimédiás termeiben kerítünk sort a konferenciára, amelyre a korábbi évekhez hasonlóan várjuk minden olyan hallgató és kutató jelentkezését, akik be szeretnék mutatni legfrissebb kutatási eredményeiket.

A konferencia szekciót a beérkező előadások témái alapján manuálisan válogatjuk össze. Az eseményen biztonságpolitikai témák bemutatása az elsődleges, azonban ez tágan értelmezhető, így minden biztonsági vonatkozású bemutató szerepet kaphat.

A jelentkezéshez egy egyoldalas absztrakt megküldése szükséges a biztpolszakkoll@gmail.com címre. Határidő: 2024. március 18. 23:59.

A szekciók beosztásait legkésőbb március 20-án közzétesszük.

A borítókép Kenny Eliason fényképe az Unsplash-ről.

Tavasszal is felvételizhetsz a Biztonságpolitikai Szakkollégiumba!

Szerző:
Patócskai Péter Ákos
-
0

A Biztonságpolitikai Szakkollégium idén második alkalommal hirdet felvételit a tavaszi félévben. A felvételi eljárás egyszerűsítése érdekében, ezúttal nem szükséges esszét beküldeni, hangsúlyosabb lesz ugyanakkor az írás- és szóbeli fordulók szerepe.

Jelentkezés 

A jelentkezéshez egy amerikai típusú önéletrajz és egy motivációs levél megküldése szükséges a biztpolszakkoll@gmail.com e-mail címre. A dokumentumokat külön fájlban, .docx vagy .pdf formátumban kérjük csatolni. Sem az önéletrajz, sem a motivációs levél nem lehet hosszabb egy oldalnál.

Írásbeli forduló

Ez a kör továbbra is egy tesztből áll, amelyben a kérdések száma 30-ról 15-re csökkent. A feladatsorban szerepel egy esszékérdés, amelyben az érvelésé a főszerep. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen jellegű kérdésekre számíthatsz és hogy hogyan teljesítenél, ide kattintva elérhetsz egy minta feladatsort. Az írásbeli fordulóra 2024. február 28-án kerül sor és csak személyesen lehetséges a részvétel.

Szóbeli forduló

Ebben a fordulóban egy beszélgetés vár a jelentkezőkre, amely során mind szakmai, mind pedig a személyes motivációt érintő kérdések előkerülnek. A szóbeli felvételi pontszáma a legmagasabb, időpontja pedig 2024. március 6-a. Ebben körben már engedélyezett az online részvétel a jelentkező akadályozottsága esetén.

Jó munkát és sikeres felvételit kívánunk mindenkinek!

Oroszország geopolitikája az amerikai kapcsolatok tükrében

Szerző:
Merényi Vivien
-
0

A mindenkori politikai helyzet minden irányban befolyásolja a körülette lévő
történéseket és azok meghatározott jelenlétét – ez bizonyos szemszögből pozitív hatással bír, másrészt anomáliákat okozhat – ez alól nem kivétel a geopolitika sem – sem mint fenomén, sem mint tudományterület. Ezen felfogást alapjául véve a mai nagyhatalmak prominens szereppel vannak felruházva, amit nem szabad félvállról venni – különösen, ha az Amerikai Egyesült Államok és Oroszországi Föderáció tevékenységét és kettejük viszonyát tartjuk szem előtt.

Bevezetés

Napjainkban fokozott figyelmet kapnak az országok – különösen a jelenlegi nagyhatalmak – tevékenységei, mozgolódásai. Mind a civil szféra, mind a biztonság, – és védelempolitikai szakemberek naponta kísérik figyelemmel, hogy mely nemzet, milyen lépést tesz.
A közelmúlt – különösen a 2022-es év –  egyik legnagyobb politikai eseménye és egyben geopolitikai törekvése az úgynevezett orosz–ukrán háború – ez a  valóságban egy Ukrajna elleni speciális katonai hadművelet, ami egy folyamatban lévő fegyveres összecsapás Oroszország és Ukrajna között. A valódi konfliktus 2014 februárjában kezdődött, közel nyolc esztendővel később Vlagyimir Putyin egy offenzív és nagy horderejű inváziót kezdeményezett nyugati szomszédja felé. Érdemes megfigyelni, hogy az USA miként reagált az eseményre és hogyan próbálja kordában tartani, esetlegesen irányítani a helyzetet és milyen együttműködéseket vagy szankciókat eredményezett az Oroszországi Föderációval szemben. Miben rejlik az amerikai hegemónia és stratégia jövője a volt szovjet nagyhatalommal szemben? Hogyan viszonyultak egymáshoz korábban és milyen volt a kapcsolata a két államnak?

Történelmi előzmények

A mai napig mindkét nemzet – az Amerikai Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció egyaránt – nagy mennyiségű történelmi eseményt tudhat maga mögött. „Az egymásról való ismeretek egyenlőtlensége tükröződik az amerikai-orosz kapcsolatokban a hidegháború vége óta fennálló általános hatalmi egyensúlytalanságban. Negyedszázad hiperhatalom után az Egyesült Államok már nem szokott alárendelni magát más globális szereplők, köztük Oroszország érdekeinek.” Mindkettő a máig kiemelkedő hatalomnak pozicionálja magát – Oroszország jobban hajlik a globális hatalom, – amíg USA a szuperhatalom státusz felé – , de természetesen mindkettő állam rendelkezik erősségekkel és gyengeségekkel is, ami minden területre kiterjed. Oroszország az Egyesült Államokat komoly kihívásnak tekinti – különösképpen, hogy mindketten jelentős atomkészlettel és fegyverarzenállal van ellátva. „(…) más szóval, miközben Oroszország és az USA még mindig képes nemcsak egymást, hanem az egész világot elpusztítani.”

Made in Amerika

Amerika sem hunyta le (mindig) a szemét, amikor a Kreml tevékenykedett – ha nem is közvetlenül, az USA mindig válaszolt a nagyhatalom lépéseire – habár előbbi a geostratégiai felfogását illetően mindenképpen kimagasló. „Geopolitikai közhely, hogy ahhoz, hogy egy szereplő regionális vagy globális vezetővé váljon, három dologra van szüksége: erőre, szándékra és elfogadottságra. Az egypólusú, amerikai világrend kialakulásakor az Amerikai Egyesült Államok mindhárommal rendelkezett. A létrejöttének körülményei azonban számos sajátos kihívást jelentettek mind a szuperhatalomra, mind pedig az új világrend tartós stabilitására nézve” A globális közterek (global commons) uralma is célzottan az USA tervei között van – hiszen ez is akkora irányítást és szankcionálási lehetőséget biztosít, amely egyértelműen növeli a hegemónia összetevőt: nagyobb vizek, légterek, világűr és a kibertér.

„A nemzetbiztonsági stratégiák tanúsága szerint Washington hatalomfelfogása öt alapelven nyugszik. Azok egyidejű megléte szükséges ahhoz, hogy az Egyesült Államok biztos kézzel tölthesse be az egypólusú világrendet vezető hatalom pozícióját.

Ezek a következők:

  1. A hatalom csak összetett lehet.
  2. Egyidejű mennyiségi fölény szükséges annak minden összetevője vonatkozásában.
  3. Az önerő nem elegendő, így azt hatalommultiplikátoroknak

kell növelniük.

  1. A fölény területi megoszlása akkor megfelelő, ha az minden

régióban érvényesül.

  1. A függelmi viszonyai közül mindegyik neki kedvezően legyen

aszimmetrikus.”

(ex-)Szovjetunió

A jelenkori és a történelmi Oroszországra is jellemző, hogy presztízst élvez (például: politika, geopilitika, földgáz vagy nyersanyagok terén)  – vagy élvezni vél – a természeti, földrajzi kvalitása miatt. „Az orosz geopolitikai gondolkodás fejlődésében kiemelkedő szerephez jutott a térbeliség kérdése, nagy hangsúlyt kapott a térnek az orosz történelemben betöltött szerepe.”  Lehetséges-e az új európai biztonsági konszenzus? Az új, regionális helyzet miatt az Európai Uniónak és Európa egész térségének részt kell vennie abban, hogy nemzetközi – legfőképpen területi – békemisszió kezdődjön Ukrajna szabadsága végett; és ebben a legfőbb partner a NATO, köztük az USA lesz. „A mai Oroszország jelentős mértékben különbözik a Szovjetuniótól, de a cári Oroszországtól is a hatalmi viszonyok tekintetében. Az elmúlt negyedszázad során Oroszországnak az Egyesült Államokkal, valamint a nyugat-európai országokkal való kapcsolata többször is megváltozott. Túlzott várakozások, illuzórikus politikai elképzelések, kiábrándulások, ideológiailag is motivált, konfrontatív nézetrendszerek és az egymásrautaltság megértése nyomán kialakult együttműködés felismerése keveredett a kapcsolataikat meghatározó döntésekben.” Nincsenek lehetőségei a Kreml embereinek, hogy a NATO szintjén tudják formálni a katonai beavatkozásokat, így minden más, lehetséges területet használnak fel.

Gazdasági felépítés

Mindkét nagyhatalomra jellemző, hogy a maga módján használja és kihasználja a gazdasági erőforrásait és lehetőségei szerint él azokkal. Az Amerikai Egyesült Államok gazdasága a világ legnagyobbja, amely a globális nominál értékű GDP 22,4%-át foglalja magába és a globális GDP 16,6%-át képviseli – az ipara, kereskedelmi zónája kiváló; emellett a világ legnagyobb gyáriparával büszkélkedhet az ország. Oroszország viszont szinte kimeríthetetlen földgáz, – és kőolaj forrásai mellett igen sok, ritkábban fellelhető nyersanyagban és ásványkincsben gazdag területeket birtokol.

Nagyon gáz, ha nincs gáz…

„Mindenki jól látja, hogy Oroszország jobban függ a nyugattól, mint a nyugat Oroszországtól. (…) A nyugatnak vannak valódi alternatívái, de Oroszországnak jelenleg nincsenek.” Az Amerikai Egyesült Államok az idei év tavaszán fontolgatta, hogy betiltja az oroszországi olaj és a hozzá kapcsolódó termékek importálását, amire válaszként a Kreml olajválsággal fenyegetőzött. Alekszandr Novak – az orosz kormány miniszterelnök helyettese így nyilatkozott: „Ha szükséges, Oroszország leállítja az Északi Áramlat-1 (oroszul: Северный поток) vezetéken keresztül működő gázszállítást. Ez azonban senkinek nem érdeke…” Az Európai Unió földgázának 40 %-át kitermeli, és a világ kőolajfejtésének közel tizede is ide kapcsolódik. Az állam szénkészlete is jelentős, kb. 175 milliárd tonna: ezek mind kiemelkedő szerepet foglalnak el a jelenlegi konfliktusokban, hiszen a csökkenő globális energiatartalékok okán az USA is megmutatja ellenszenvét – tudják, hogy ezeket az információkat nem kezelhetik semmisként, mindamellett majdnem minden adott, hogy nívós színvonalon fenntartsák és irányítsák a gazdaságot.

Kritikus nyersanyagok az orosz földekben

Oroszország területe szerint a világ legnagyobb országa, közel 17 098 240 km²-es terület. Az ipar jelentősebb ágazatai a vas-, alumínium- és színesfémkohászat, acélgyártás, gépgyártás, járműgyártás, kőolaj-feldolgozás, vegyipar, építőipar, fa- és papíripar, textilipar és élelmiszeripar. A területe és természeti, valamint éghajlati adottságai miatt számos értékes bányászati termék adatik meg az orosz gazdaságnak és az iparnak. „Az Egyesült Államok és imperialista szövetségesei versenyt folytatnak az úgynevezett ritkaföldfémek és ásványok ellenőrzéséért. (…) Ezen ásványok (az USA számára) növekvő jelentősége az elektronikai ipar fejlődéséből és számos más gyártási folyamatba és késztermékbe történő beépítéséből adódik.”

Nem elhanyagolható, hogy Oroszország nem szűkölködik a következő természeti (erőforrások ) kincsekből – ezek az úgynevezett kritikus ásványok:

  • nikkel
  • platina-csoport fémek (PGM: Platinum Group Metals)

→ irídium, ozmium, palládium, platina, ródium, ruténium

  • ritkaföldfémek
    → 17 féle ásványból álló gyűjtemény
  • kobalt
  • grafit
  • lítium
  • és a szkandium.

Példaként említve ezekből az anyagokból az Amerikai Egyesült Államok is igen nagy arányban használ,- és hasznosít fel; a rohamosan fejlődő, modern technológia napi szinten alkalmazza ezen anyagokat a gyártási folyamatok során. Az itt előállított ipari termékek egy része a hadiipar számára készülnek, azáltal növelve a piaci forgalmat is.

USA vs. Oroszország

Ugorjunk vissza az időben körülbelül 10 évet, amikor Barack Obama amerikai elnök 2012. március 26-án Szöul városában (Dél-Korea), Dmitrij Medvegyev jelenléte mellett azt nyilatkozta, hogy „amennyiben a következő időszakban is ő lesz az államfő, további munkája során „nagy rugalmasságot” tud majd tanúsítani a NATO rakétaelhárító rendszerének európai telepítését illetően. Mitt Romney – Massachusetts állam korábbi kormányzója – igen erősen és őszintén véleményezte a tényállást: Oroszország az USA első számú geopolitikai ellensége. (…) Nyugtalanítónak tartom, hogy Obama elképzelését, hogy rugalmasságot kell tanúsítani a vele való kapcsolatokban.„ Ez a példa is kiválóan mutatja, hogy az ellenszenv valóban nem egy nóvum.

„A világ, amelyhez az atlanti világ tagjai hozzászoktak, és a világ, amelyre vágynak, lassan eltűnni látszik, és mint ilyen, Oroszország egyaránt oka is és szimbóluma is ennek.” Az USA rohamosan fejlődik – és együtt a NATO országai mellett – folyamatosan fenntartják a hegemóniát és újabb stratégiai lépéseket tesznek. Úgy látszik, a két ország nem akar, vagy csak képtelenek egymással kommunikálni, ez is komoly konfliktusokat okozhat. „Egyik fél sem fordít különösebb figyelmet az együttműködés fenntartására vagy a bővítésére irányuló erőfeszítéseket, akár hivatalos, akár nem hivatalos csatornákon keresztül.” Sokszor a külső szemlélő számára csak egy érthetetlen huzavona megy végbe, de ha szakmai szemmel vesszük górcső alá az eseményeket, más dolgokat is észrevehetünk. „Kiderült, hogy az Egyesült Államok és Oroszország nagyon eltérően értelmezi, mit jelent a konstruktív kapcsolatot kialakítani egymással.”

„A növekvő hatalmi verseny világában az Egyesült Államok kijelentette, hogy meg akarja őrizni katonai fölényét – és egyre inkább szembe kell néznie azzal a kihívással, hogy geopolitikai megegyezésre törekedjen (Kínával) és Oroszországgal a globális együttműködés és a háború kockázatának elkerülése érdekében.” Az USA-nak ott van az az aduásza, ami Oroszországnak nincs: a NATO államai. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Kína jobban szimpatizál a Kreml működési elvével, mint az Egyesült Államok munkálataival – ami bizonyos módon érthető – hiszen mindkét ország autoriter állami berendezkedésű, ezért jobban összeegyeztethetőek a kormányzásai elveik, mint egy demokráciával. „A világ számos katonai konfliktusa mögött amerikai–orosz érdekütközés, illetve szembenállás áll. Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország ellentétei nem elszigetelten, önmagukban, hanem Nyugat és Kelet konfliktusának részeként jelennek meg.”

Példa katonai konfliktusokra, amelyek visszavezethetőek az amerikai-orosz szembenállásra a II. világháborút követően:

  • Grúzia
  • Ukrajna
  • Szíria
  • Észak-Korea

Miért fontos az USA számára az Ukrajna feletti geopolitikai ellenőrzés?

Oroszország igen régóta konfliktusban áll Ukrajnával, és szükségét érzi, hogy bekebelezze az államot. Valóságos jelenség, hogy a geopolitika sokszor egy brutális tényező. „A volt Szovjetunió hamvaiból feltámadt Oroszország mindent megtett, hogy helyreállítsa a geopolitikai hegemóniáját a posztszovjet térben a nyugati befolyás visszaszorítására, nemzetbiztonságának fokozása, az erőviszonyok felborítása érdekében. (…) Ukrajna nyílt megszállása csupán a legújabb – és minden bizonnyal a legkegyetlenebb – bizonyítéka az ilyen határozott törekvésnek.” Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelezte a szándékát Vlagyimir Putyinnal, az Oroszországi Föderáció elnökével szemben, javasolta a gyarmati rendszer megszüntetését – holott ezt a Helsinki Záróokmány keretein belül szeretné folytatni. Oroszország a Szovjetunió jogutódja, és hasonló tevékenységet szeretne véghezvinni. A háromnaposra tervezett villámháború – orosz különleges katonai művelet – a mai napig tart, holott a Kreml nem tud felmutatni kiemelkedő sikereket: egy hosszas „téblábolás” az, ami történik – mellette majdnem az egész világ úgy kezeli (és talán védelmezi) Ukrajnát, mintha maga is a nyugati demokráciák tagja lenne. „Az Egyesült Államok kormányának el kell ismernie a befolyási övezetek „brutális tényét”. Washington már nem állíthatja, hogy „csak Putyinhoz hasonló brutális zsarnokok akarnak befolyásolni szomszédos országokat.” Mert az USA „magát hazudtolná meg” ezzel. (…) Csak, ha az Amerikai Egyesült Államok tiszteletben tartja Oroszország befolyási övezetét, akkor lenne garantált, hogy az orosz befolyás nem fogja tönkretenni Ukrajnát, és így Európa nem kerül háborúba.”

Konklúzió

Azt a megállapítást tehetjük, hogy még ha nem is ápolnak szoros együttműködést az Amerikai Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció – figyelemmel kísérik egymást és egymás lépéseit; mellette nem vonakodnak attól, hogy állja a sarat a másikkal szemben és azonnali reakcióval lássa el a másik oldalt. Mindkét ország nagyhatalomnak számít mai viszonylatban  – ugyanúgy, mint a korábbi időkben – valamilyen szinten szükségük is van egymásra. Az USA és a NATO erős fenyegetés Putyin számára, hiszen mindkettejük elhatározása, hogy kordában tartsák a volt szovjet nagyhatalmat. Oroszország a maga módján ezt tudja és kissé talán féli is Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) teljes szövetségét, mégis feszegeti a határokat – minden értelemben.

A jelen (geo)politikai mozgolódásai miatt még magunk sem tudhatjuk teljesen pontosan, hogy mit hoz a jövő – fontos, hogy fürkésszük, hogy ki melyik bábuval lép az amerikai-orosz sakktáblán – hiszen két olyan fontos szereplőről beszélünk, akik hozzávetőlegesen kéz a kézben járnak, mégis hatalmas differenciával bírnak.

A borítókép Michael Parulava fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

Konfliktusok a Kongói Demokratikus Köztársaságban

Szerző:
Mócsán Evelin
-
0

A Kongói Demokratikus Köztársaságban (Továbbiakban: KDK) szinte függetlenedésének első percétől folyamatos fegyveres harcok dúlnak. Mára az országnak rendkívüli mértékű gazdasági, etnikai, vallási, biztonsági és nem utolsó sorban politikai problémákkal kell szembenéznie. Az évtizedek óta tartó harcok, ellentétek és humanitárius katasztrófák során a KDK a Föld egyik legnagyobb veszélyzónájává vált. Mindez olyan kritikus és kilátástalan helyzetbe sodorta az országot, amely teljes helyreállítása szinte már lehetetlen, de legalábbis hosszú évtizedekre lenne szükség ahhoz, hogy egy békés, demokratikus, jól működő állammá válhasson.

 

A Kongói Demokratikus Köztársaság

A Kongói Demokratikus Köztársaság Közép-Afrikában található, a kontinens második legnagyobb országa és egyben a Föld második legszegényebb állama is. Több mint 103 millió lakosa van, világszinten is meglehetősen népes államnak számít. A népesség nagyrésze a keleti országrészben koncentrálódik.

1960. június 30-án kihirdették az ország Belgiumtól való függetlenedését, jelenlegi nevét pedig 1997 óta viseli. Ez a megnevezése volt 1971 előtt is, de ebben az évben Mobutu Sese Seko tábornok megváltoztatta Zaire Köztársaságra azzal indokolva döntését, hogy így egy hitelesebb afrikai neve lett az országnak. 1996 óta a KDK területén szinte folyamatosan harcok dúlnak, amelyek során több mint 4 millió ember vesztett már életét és több ezren eltűntek. Az instabil helyzet miatt rendkívül rossz a közbiztonság, folyamatosak az erőszakos bűncselekmények és a kannibalizmus sem ritka ebben a térségben. Komoly etnikai ellentétekkel néz szemben az ország és ezáltal súlyos etnikai küzdelmek árnyalják az ott élők mindennapjait. Több mint 200 különböző etnikum lakik a KDK területén, de a szomszédos országok faji és vallási problémái is hatással vannak az itt élőkre. Tehát a politikai, gazdasági konfliktusokon és a fegyveres harcokon túl egyfajta humanitárius krízisről is beszélhetünk a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Számos nemzetközi szervezet van jelen az országban annak érdekében, hogy a szegénység, rossz higiéniás viszonyok, valamint a humanitárius katasztrófa mérséklésében közreműködjenek és azokat elősegítsék.

 

A konfliktus gyökerei

A Kongói Demokratikus Köztársaságban évtizedek óta zajló konfliktusok egyik legkiváltóbb oka az ország olyan ásványkincsekben való bővelkedése, mint például a kobalt, réz, cink, urán, valamint a KDK a Föld legnagyobb fém- és ritkaföldfémekkel rendelkező országa. A világ minden eddiginél jobban függ azoktól az ásványi anyagoktól, amik ebben az országban megtalálhatók, így a helyi és külső erők egyre inkább ösztönözve vannak abban, hogy részt vegyenek a KDK területén lévő konfliktusban. Egyértelműen kijelenthető, hogy a KDK-ban található természeti erőforrások globalizálták a küzdelmet. Többek között Kína és az Egyesült Államok is részt vesz a KDK belső konfliktusában és nagy befolyása van a gazdaságában is, de pénzügyi érdekeltséggel rendelkezik még a kongói bányákban például Ruanda és Uganda is.

Az országban zajló konfliktusok, a kialakult ellentétek egészen 1960-ig és politikai eseményekre vezethetőek vissza. Az 1960-as, első parlamenti választásokat a Kongói Nemzeti Mozgalom jelöltje, Patrice Lumumba nyerte meg, akivel nem sokkal ezután két tartomány is szembeszállt és azok deklarálták saját autonómiájukat. Ezekután a hadsereg vezetője, Joseph Mobutu katonai puccsot hajtott végre az országban, valamint felfüggesztette az alkotmányt és a parlament működését. Továbbá létrejött egy újabb rivális kormány az ország keleti részén és ezzel négy különböző kormányzati rendszer volt hatalmon. Ezen politikai események hatására bontakoztak ki a katonai konfliktusok és alakultak hosszú évekig tartó, állandó harcokká az ország teljes területén. Mindez hatalmas emberáldozatokat követelt, amelynek eredményeként, pár hónapon belül az ENSZ is beavatkozott, azonban kevés sikerrel jártak a missziók. Ezek az összecsapások, fegyveres harcok 1965-ig tartottak, amikor viszonylag megszilárdult a politikai vezetés és az országban egy békés időszak vette kezdetét. Mindez kevesebb mint 20 évig tartott, ugyanis 1994-ben újra súlyos etnikai összecsapások és polgárháború bontakoztak ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban és mindez a mai napig tart. 1996-ban kitört a véres harcokkal teli első kongói háború, amelyhez az 1994-es ruandai népírtás vezetett és két évig tartott. 1998-ban kirobbant a második kongói háború és ez is hasonlóan borzasztó és pusztító volt, sőt, Afrika legvéresebb modernkori háborújaként tartják számon. Kilenc ország katonái harcoltak egymással a KDK területén. Végül ezt a háborút 1999-ben tűszünettel felfüggesztették, de a harcok nem sokkal később, 2001-ben ismét kiújultak. 2003 júliusában ért véget a háború egy átmeneti kormány megalakulásával.

2006-ban tartották 40 év után újra az első, többpárti választásokat, ugyanis a függetlenedés óta egypártrendszer volt az országban. Ekkor a KDK államformáját köztársaságként rögzítették. A szavazás után ismét egy fegyveres összecsapás alakult ki, amely meglehet csak két napig tartott, mégis számos áldozatot követelt és csak a beavatkozó ENSZ erők tudták megfékezni a harcok további proliferációját.

A konfliktus 2016 nyarán kezdődött újra, amikor az ország keleti részén lévő egyik régiójában egy helyi vezetőt meggyilkoltak a biztonsági erők. A fegyveres összecsapások azóta is tartanak a kormányerők és a helyi milíciák között és ez minden további problémának – éhínség, alultápláltság, belső migráció, szexuális erőszak, gyermekkatonaság – az okozója.

 

Jelenkori konfliktusok

A közép-afrikai állam évtizedek óta erőszakos konfliktusok kereszttüzében áll, amely az ország keleti részén koncentrálódik. Mintegy 5 békésnek mondható év után, 2022 márciusában a fegyveres csoportok ismét offenzívát indítottak ami a mai napig tart, sőt egyre csak súlyosabbá válik a helyzet. Több mint 100 fegyveres csoport tevékenykedik az ország keleti részén és családok százait, több százezer embert kényszerítenek arra, hogy elhagyják otthonaikat. Ez vezetett ahhoz, hogy jelenleg a KDK a világ azon országai közé tartozik, ahol a legnagyobb a belső menekültek száma. 2022 márciusától, amikor ismét fegyveres offenzíva vette kezdetét, 2023. október 30-ig majdnem 7 millió ember kényszerült elhagyni a lakóhelyét, ami a korábbiakhoz képest a legmagasabb szám és mindez kevesebb idő alatt történt, mint korábban bármikor.

Ez a 2022-ben kiújult konfliktus a humanitárius segítségnyújtást jelentősen akadályozta, majd teljesen megszakította, hiszen a segélyszervezetek akadályoztatva vannak abban, hogy eljussanak a bajba jutottakhoz. A jelenleg is zajló fegyveres konfliktus során a nők és gyermekek elleni támadások száma is jelentős mértékben megnövekedett a korábbiakhoz képest.

Komoly kihívást jelent az ország számára mindezek mellett az is, hogy a gazdasági körülményei közel sem mondhatók jónak, valamint olyan betegségek rohamos terjedésével kell szembenézniük, mint az ebola, malária vagy kanyaró. Az egészségügyi válsághelyzet mellett komoly problémát jelent, hogy az élelmiszer-biztonság hiánya egyre csak súlyosbodik az utóbbi hónapokban, hiszen elmondható, hogy minden negyedik kongói állampolgárnak nem áll rendelkezésére elegendő élelem. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre több ember éhezik és kényszerül kétségbeesett döntéseket hozni a túlélés reményében.

A legfrissebb tudósítások, jelentések alapján napjainkban egy ismét eszkalálódó válság van kibontakozóban a KDK területén és emiatt az elmúlt 2 hónapban újabb több százezer ember kényszerült arra, hogy elhagyja lakóhelyét és az országon belül máshova meneküljön a túlélés reményében. A férfiakra a halál jelent nagy veszély, míg a nők az ellenük elkövetett erőszakolások miatt rettegnek. Ehhez hozzájárultak a militáns csoportok összecsapásai, a politikai erőszak, a szomszédos országokkal fennálló feszültségek, valamint a biztonsági erők által elkövetett gyilkosságok.

A humanitárius segítségnyújtásnak továbbra is útját állják, a főbb útvonalakat elzárták, így korlátozottan tudják elérni és segíteni a rászorulókat. Ezzel több mint 200 ezer ember esett el attól a lehetőségtől, hogy bárki a segítségére legyen. Az ország jelenlegi helyzetét, ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor azt mondhatnánk, hogy: Az állampolgárok, az egymást követő generációk csak a túlélésért küzdenek.

A jelenlegi konfliktusok a KDK keleti részén hátráltatják a békefolyamat iránti törekvéseket, hiszen több fegyveres csoport is tevékenykedik a régióban, terrorizálják a civileket és ami talán a legfontosabb, akadályozzák a hosszútávú béke fel vezető utat. Az áldozatok száma továbbra is növekszik, mivel a fegyveres csoportok civileket, önvédelmi csoportokat és menekülttáborokat támadnak. Az ország kapcsolata a szomszédos államokkal továbbra is feszült, hiszen a Ruandával fennálló konfliktusok a 2023-as évben csak tovább eszkalálódtak, így ez is oka az országban fennálló instabilitásnak és az erőszak súlyosbodásának.

Mindent összevetve egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban az évek óta zajló lázadói konfliktusok és az ebből kialakuló társadalmi gondok a világ egyik legnagyobb humanitárius válságának kialakulásához vezettek.

 

A közelgő parlamenti választások

A Kongói Demokratikus Köztársaság területén zajló fegyveres konfliktusokhoz, a humanitárius katasztrófákhoz, az erőszak jelenlétéhez, valamint az instabilitás rendkívüli mértékéhez a 2023. december 20-án tartandó egyfordulós, általános választások is nagyban hozzájárulnak. A mintegy 44 millió szavazati joggal rendelkező lakos megválasztja a nemzeti parlament és a 26 tartomány regionális gyűléseinek tagjait, valamint a helyi tanácsosokat. A jelenlegi miniszterelnök, Felix Tshisekedi ismét indul a választásokon és 25 kihívóval kell szembenéznie.

A politikai nyugtalanság is egyre csak fokozódik az országban, különösen a keleti tartományokban. Több vád is napvilágot látott az utóbbi hetekben, miszerint a vezetők szándékosan konfliktusokat szítanak és azokat támogatják annak érdekében, hogy minél több választópolgárt maguk mellé tudjanak állítani.

Az utóbbi két hónapban ismét fellendültek az erőszakos bűncselekmények az ország keleti részén, újabb összecsapások vették kezdetét a lázadó csoportok között és így újabb több tízezer civil állampolgár kényszerült elhagyni lakóhelyét.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy bár 2022 márciusa óta az ENSZ békefenntartói részvételének száma megháromszorozódott, a külföldi erők népszerűsége csökkent a helyi lakosság körében, mivel képtelennek bizonyultak az erőszak megfékezésére. Ennek következményeként az ENSZ békefenntartói ellen is számos tüntetés volt az országban 2023 júliusa óta. Ezek az ENSZ békefenntartó missziók, valamint a nemzetközi és regionális kontingensek most ki is vonulnak az országból, több mint 25 éves folyamatos jelenlét után, annyira fellendült az ellenük való lázadás.  A külföldi erők kivonását 2023 decemberében, az elnökválasztással egy időben tervezik majd. Egyértelművé válik mindezekkel, hogy a KDK komoly biztonsági és logisztikai kihívásokkal néz szembe ezelőtt a kulcsfontosságú decemberi választás előtt.

Felerősödhetnek a pártok támogatói és a politikai jelöltek között már amúgy is meglévő feszültségek, amelyek a konfliktus további elmélyedéséhez, a tüntetések eszkalálásához, valamint a politikai feszültségek súlyosbításához vezethetnek.

Legutóbb a KDK-ban 2018-ban tartották meg az általános választásokat, amikor azt kétszeri elhalasztás után sikerült lebonyolítani, így ennek példáján nem elképzelhetetlen, hogy így lesz ez a 2023. december 20-án esedékes választásokkal is. A sikertelenséget okozhatják a technikai gondok, a csalás és még számos más kihívás, amivel most szembe kell néznie a szervezőknek, hisz ugyanúgy fenyegetést jelentenek, mint öt évvel ezelőtt. Rendkívül fontos lenne a jövő alakulásának tekintetében, hogy elkerüljék ezeket a választásokat befolyásoló, akadályozó zűrzavarokat és késedelmeket. Mindezek fényében egyértelműen kijelenthető, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság 2023. december 20-án döntő fontosságú, általános választásokra készül, amelynek eredménye nagyban meghatározza majd az ország jövőjét.

A borítókép Kaysha fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Válogasson hasonló cikkeink közül ide kattintva!

1...91011...11310. oldal a 113-ból

Kiemelt témák

3,127KövetőTetszik

biztonsagpolitika.hu

BIZTONSÁGPOLITIKAI SZAKPORTÁL.
A honlap "Elemzések" rovatához tartozó időszaki kiadványok és egyéb folytatódó dokumentumok nemzetközi szabványos azonosítószáma: ISSN 2062-4379
Email: biztpolkapcsolat@biztonsagpolitika.hu
Facebook

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

internetster 2004 - 2026 © biztonsagpolitika.hu - Minden jog fenntartva!