Pál Dániel Levente az első foglalkozás alkalmával ?a tárgyalástechnika, protokoll, kommunikáció írásos és szóbeli formáinak elméletét és gyakorlati ?know how?-ját? mutatta be ?a mindennapi élethelyzetektől (pl. felvételi, állásinterjú) kezdve az üzleti tárgyalásokon át a kommunikációs protokoll legmagasabb szintjeiig, a diplomáciai protokollig és a beszédírásig?, külön hangsúlyt fektetve a biztonságpolitikai kontextusokra is. Önreflektív és gyakorlati jellegű előadásában felhívta figyelmünket az előadók tipikus hibáira (sűrű bocsánatkérések és visszatérő indokok, úgymint ?az időkeretek végessége a téma bővebb kifejtését nem teszi lehetővé?, megfázás miatti halk beszéd etc.; időhúzó szófordulatok, szünetkérések), és ezt kiküszöbölendő ? a hasznos praktikák közlésén túl ? konkrét példákkal illusztrálta előadását. Így amikor a prezentáció erős nyitányáról beszélt, humoros és figyelemfelkeltő filmrészletet mellékelt állításaihoz. Hallhattunk a (jószándékú) blöffölés történelmi példáiról is, no meg azok esetenként nem várt mellékhatásairól (v.ö. A világok háborúja című legendás hangjáték tömegpánikot generáló hatása), és megtudtuk, hogy a hitelesség, mint az újságírói tevékenység elvárt, de napjainkban erodálódó követelménye, a magabiztos hozzáállás elengedhetetlenek a jó újságcikkek megszületéséhez, éppúgy, mint a világpolitikában nagyhatalomként elismert államok sikerességéhez is. Ugyanakkor a meggyőző kommunikáció és a jó marketing nem jelent automatikus garanciát az állandó ?fogyasztásra? és támogatásra (lásd például az iraki háború megítélését). Pál Dániel leszögezte, hogy az újságírók élete csak akkor igazán érdekes, ha krízishelyzetek vannak az adott politikai-gazdasági-társadalmi-kulturális-vallási színtéren, de az adott helyzetek empatikus, tudatos, hiteles, pontos megközelítése és bemutatása, a protokollnormák mindenkori tiszteletben tartása elengedhetetlen.

Utóbbi gondolatot tovább erősítette Jászberényi Sándor haditudósító előadása, aki kalandos utazásai (Csád, Jemen, Gázai-övezet, Nigéria, Líbia) során gyerekkatonákkal és iszlám terroristákkal közvetlen kapcsolatba kerülve sok esetben kulturális toleranciájának és tudatosságának köszönhette azt, hogy egyáltalán életben maradt. Lehetetlen visszaadni azt a rengeteg, sokszor irigykedésre okot adó, rendkívül érdekes történetet, amelyeket második előadónktól hallhattunk. Egy olyan előadótól, akit pár órára a terrorista-szervezetként bejegyzett Iszlám Dzsihád palesztin harcosai tartottak fogva megbizonyosodva arról, hogy valóban csak riportot kíván készíteni, s nem kémkedik (a riport és a fotósorozat a nehézségek ellenére elkészült), s egy olyan őszinte előadótól, aki bár nem nevezi magát klasszikus haditudósítónak ? indoka az, hogy nem járt a világ legveszélyesebb országában, Afganisztánban ?, mégis mi mindannyian kétkedés nélkül elhisszük neki, hogy mik a haditudósítás legfontosabb alapszabályai, jelesül: tudd, hova mész, milyen ott az adott politikai helyzet, milyenek a szokások; hogyan tudod csökkenteni a különböző rizikófaktorokat, és végül milyen esélyed van egy jó riporta. Mert miként a Reuters főépületén is olvasható, No picture worths a life, azaz nem ér egy fotó egy emberéletet. Mindenesetre talán az ő sokszor nagy kockázatok árán elkészült cikkei és meghökkentő fotói is közelebb viszik a világot ahhoz a nézethez, amit a legendás fotós, Robert Capa vallott, miszerint ha az emberekhez a tudósítások révén közelebb viszik a háborút, előbb-utóbb rájönnek, hogy békét kell kötni.

Mindkét előadás rendkívül hasznos gyakorlati tapasztalatokkal gazdagította a résztvevőket. A BSZK ezúton is köszönetet mond az előadóknak, akik a bölcsész szemszögéből közelítve új látásmódokra hívták fel a hallgatóság figyelmét, s szereztek számunkra hasznos délutánokat.

Szijj Dóra