A Száhel-övezet Afrikában található, Szenegáltól Eritreáig terjed, északon a Szahara, délen pedig az afrikai trópusok között fekvő területet fogja össze. Politikailag vitatott, hogy mely afrikai országok tartoznak ebbe a térségbe. A legelfogadottabb álláspont szerint a következő országok részei a Száhel-övezetnek: Burkina Faso, Kamerun, Csád, Gambia, Mauritánia, Mali, Niger, Nigéria és Szenegál. A Száhel-övezetet nevezik a világ egyik, ha nem a legszegényebb régiójának. Mindez a gyarmatosításnak, a természeti erőforrások kizsákmányolásának, a nemzetek közötti harcoknak és a nagyhatalmi politikának köszönhető. Ezek ellenére mégis csak másodlagos helyet foglalnak el a száheli konfliktusok és geopolitikai nehézségek a globális hírekben. A Száhel-övezet régóta súlyos, összetett biztonsági és humanitárius válságokkal küzd. A közelmúlt eseményei pedig ezt a tényt csak tovább erősítették, ugyanis az elmúlt több mint egy évben számos katonai puccs, valamint dzsihadista lázadás történt a Száhel-övezet országaiban.

 

Hosszú idők óta nehezítik meg az életet a Száhel-övezetben az időnként kitörő vagy felerősödő konfliktusok. Az országok 1960-as évekbeli függetlenségük elnyerése óta a térség minden szinte területén erőszakos szélsőségesség uralkodik, a gyenge és törvénytelen kormányzás képtelen kezelni az állapotokat, a gazdasági hanyatlás, valamint az éghajlatváltozás pedig csak tovább súlyosbítja a helyzetet.

Az erőszak, a konfliktusok, a bűnözés és a terrorcselekmények száma az elmúlt 10 évben jelentős mértékben megnőtt és napjainkban ezek jelentős kihívások elé állítják a régió országait és a nemzetközi közösséget is. Az utóbbi időszakban a 2023 július közepén sikeresen elkövetett nigeri katonai puccs erősítette fel az amúgy is meglévő krízishelyzetet. Az ilyesfajta puccsok egyáltalán nem ritkák a Száhel-övezetben, 2021-ben Maliban, Szudánban és Guineában, 2022-ben Burkina Faso-ban sikeres katonai hatalomátvétellel buktatták meg az éppen regnáló kormányokat. Azzal az indokkal hivatkoztak az elkövetett puccsokra a fegyveres erők, hogy szükségesek voltak az iszlamistáktól való félelem miatt.

Egyértelműen megállapítható, hogy a térség egyik országa sem stabil politikailag, valamint élelmezési, ivóvízellátási, iskoláztatási és időjárási nehézségek is komolyan sújtják a Száhel-övezetet. A jelenlegi kilátásokat tekintve egyáltalán nem valószínű, hogy a közeljövőben a régiónak sikerül szembenéznie a hosszú évtizedek óta jelenlévő problémákkal.

Az egyre súlyosbodó konfliktusok és a rendkívül nagymértékű szegénység miatt a politikai, gazdasági és biztonsági helyzet csak tovább romlik a 2024-es évben is. Ez magával hozza a migrációs helyzet nagyobbodását és romlását is, hiszen az elmúlt években körülbelül egymillió ember kényszerült elhagyni a hazáját és más országba menekülni a konfliktusok eszkalálódása elől. Rengeteg embernek Európa a célállomás, így a nemzetközi politikai életet is nagyban befolyásolják a Száhel-övezetben történtek és egyre inkább leterhelik az Európai Uniót.

Szakértők véleménye szerint az erőszakos szélsőségesség elterjedése a tartósan gyenge kormányzásoknak a következménye. Ezekre a kormányokra a korrupció, demokratikus visszaesés, legitimációs hiányosságok és az emberi jogok nagymértékű megsértése jellemző.

 

2024-ben a Száhel-övezetben történt a terrorizmus okozta halálesetek majdnem fele világszerte.  Az iszlamista szélsőséges csoportok támadásainak veszélye egyre növekszik és egyre több ilyen offenzíva történik ebben a térségben. Az elmúlt két évben elkövetett számos puccs ahhoz vezetett, hogy a nemzetközi közösség sorra vonja ki csapatait a régióból. Ez pedig mára azt eredményezte, hogy meglehetősen elterjedtek az iszlamista militáns támadások.

 

Politikai szempontból igen jelentősnek mondható Csádban a 2024-es év, ugyanis több mint 30 év óta most először tartanak választásokat. Az ország 1960-as függetlenné válása óta puccsok, önkényuralmi kormányok és lázadók támadásainak helyszíne. Egy ilyen térségben szinte lehetetlen választásokat lebonyolítani a biztonsági és politikai helyzet miatt. Csádban 2022 második félévére tervezték a választásokat, de azt el kellett halasztani. A Száhel-övezet országai nagy erőkkel küzdenek az afrikai Boko Haram terrorszervezet ellen, akik több mint 10 éve indítottak lázadásokat a Száhel-övezet országai ellen és céljuk az iszlám törvények bevezetése. Csádban a Csád-tó térségében folytat erőszakos hadműveleteket a szélsőséges csoport. A terrorszervezet elleni küzdelem miatt tartották fontosnak a választások megtartását és sikeres lebonyolítását, ugyanis azt remélték, hogy jelentős következményekkel jár majd a választás Csádban és a többi Száhel-övezeti országban is.

A Száhel-övezetben Csád az egyetlen ország a puccsot elszenvedett államok közül, amely választásokkal próbál visszatérni az alkotmányos rendhez. 2024. május 6-án tartottak egy elnökválasztást, amelynek előzményei egészen 2021 áprilisáig nyúlnak vissza, amikor Mahamat Idriss Deby magához ragadta a hatalmat miután apját, Csád akkori elnökét megölték. Ekkor Deby magát önkényesen ideiglenes vezetőnek nyilvánította és kormánya erőszakkal elfojtotta a polgári kormányzáshoz való visszatérési törekvéseket, majd mindez 2022 októberében egy véres leszámolásban csúcsosodott ki. Több ezren tiltakoztak az átmeneti időszak meghosszabbítása ellen, de nem értek el áttörő sikereket.

A 2024. májusi választások eredményeinek értelmében a Nemzeti Választási Ügynökség Débyt nevezte meg az ideiglenes elnöknek. Jóval megelőzte politikai ellenfelét, ugyanis a szavazatok több mint 61%-át szerezte meg, míg a második helyen álló Succes Masra alig kevesebb mint 19%-ot kapott.

Masra, aki 2024. január és május között az átmeneti kormány miniszterelnöke volt, fellebbezést nyújtott be a választás eredményei miatt, a győzelmét követelte és Debyt választási csalással vádolta meg. Ennek következtében már az eredmények kihirdetése előtt kijelentette, hogy ő nyertek meg a választásokat és magát az ország elnökének nevezte.

A különböző nemzetközi szervezetek szerint a választás nem volt sem hiteles, sem tisztességes, így azt szabadnak és demokratikusnak sem lehet nyilvánítani. Ezt a megállapítást az támasztja alá, hogy a május 6-i választást számos erőszakos cselekmény előzte meg. A fővárosban lövöldözésekre került sor, amelyek következtében több civil is életét vesztette. A választás napján is lövöldözés tört ki a biztonsági erők és a civilek között, ahol legalább tíz ember meghalt.

Ezek az események kérdőjelezték meg a választás hitelességét és vezettek oda, hogy 2024. augusztus 21-én a Nemzeti Választási Ügynökség újabb választásokat írt ki, amelyet várhatóan 2024. december 29-én fognak megtartani és végleges eredmények 2025. február 3-án lesznek.

Szakértők szerint a választások sokkal inkább a jelenlegi vezetés fennmaradását szolgálják és a valódi politikai változás esélye csekély. Az, hogy Csád milyen irányba halad majd a továbbiakban nagyban függ a választások utáni politikai stabilitástól és a hatalom békés átadásának esélyétől.

 

A nyugat-afrikai fekvésű Mali Köztársaság jelenlegi válsága is több évtizedes politikai és etnikai feszültségekben gyökerezik. A mai napig tartó zavargások a 2012-es puccsal kezdődtek, amelyet katonák hajottak végre. Az ország északi területein 2012 óta aktívak a szeparatista és iszlamista, mint például az al-Kaidával és az Iszlám Állammal kapcsolatban álló csoportok. Folyamatosak az általuk végrehajtott támadások, amelyeket sem az ENSZ, sem a francia békefenntartó erők nem tudnak megfékezni. Ez vezetett oda, hogy 2023 végén az ENSZ MINUSMA misszió kivonult Mali területéről, amely következtében jelentősen megnőtt az ország területén a biztonsági kockázat, a helyi lakosság védelme megnehezült, valamint az erőszakos cselekmények felerősödtek és számuk megnőtt.

A mali válságot tovább mélyíti az etnikai konfliktusok fokozódása is, hiszen a különböző etnikai milíciák gyakran megtorló támadásokat hajtanak végre és ezeket a központi kormányzat képtelen kezelni, visszafolytani vagy megelőzni.

Erős az orosz Wagner-csoport jelenléte és ez a biztonsági helyzet kezelésének tekintetében meglehetősen ellentmondásos, valamint sok feszültséget okoz az országban. Rendszeresen részt vesznek terrorellenes műveletekben, ezekkel a civil lakosságot támadják, amelyekkel jelentősen megsértik az emberi jogokat és ennek eredményeképp az állampolgárok elidegenednek a központi kormánytól.

2024-ben sem csökkentek az erőszakos cselekmények, az iszlamista csoportok több támadást hajtottak végre országszerte. Közel 100 civil vesztette életét, több gyermeket megöltek, számos civil lakost elraboltak, több száz házat felgyújtottak, valamint ezreket kényszerítettek menekülésre. Ezek egyértelműen nemzetközi jogot sértenek és háborús bűncselekményeknek számítanak, de ez sem rettenti vissza az Al-Kaida terrorszervezet fegyveres csoportjait. A 2021 májusában puccsal hatalomra került átmeneti katonai hatóságok nem tudnak érdemben fellépni a támadók ellen, így azok következmények nélkül tudják támadni a civil lakosságot.

Az utóbbi évek során a politikai stabilitás és a kormányzat legitimitásának kérdése meglehetősen kritikus tényezők Maliban. Az ország súlyos humanitárius válságba került az elmúlt évek eseményeinek következtében. Ezek következményeként rengeteg ember döntött a migárció, mint egyetlen lehetőség mellett és illegális útvonalakon keresztül indultak Észak-Afrika, valamint Európa felé.

A helyzet továbbra is rendkívül instabil és a válság megoldásához szükséges lehet mind a nemzetközi közösség, mind a helyi hatóságok részéről egy új stratégiai megközelítésre, amely figyelembe veszi az etnikai, vallási és politikai megosztottságokat.

Mali helyzete hasonló a Száhel-övezet többi országához és a súlyosbodó állami instabilitás, etnikai és vallási konfliktusok, valamint a terrorfenyegetettség csökkenti annak az esélyét, hogy bármiféle változás tudjon bekövetkezni a közeljövőben.

 

A Száhel-övezet minden országában hasonló a helyzet, mindenhol konfliktusok, terrorcselekmények, puccsok uralják a mindennapi életet. Nincs ez másképp Nigerben sem, ami a Száhel-övezet egyik leginstabilabb államává vált az elmúlt időszakban. Ez a 2023 júliusában végrehajtott katonai puccsnak köszönhető, amely Mohamed Bazoum elnök hatalmát döntötte meg. Csakúgy, mint Maliban, a francia katonai jelenlét itt is megvolt, azonban a puccs után a francia jelenlét csökkentését célozta meg a hatalmat átvett katonai junta. A katonai együttműködés megszüntetése sikerrel járt, ugyanis 2023 október végére Franciaország kivonta csapatait Nigerből. Az Egyesült Államok továbbra is jelen van az országban, hozzávetőlegesen ezer katona állomásozik országszerte Nigerben.

Az orosz Wagner-csoportnak pedig egyre erősebb a jelenléte és egyre nő a hatása, amelynek következtében sikeresen destabilizálja a térséget, valamint visszaszorítja a nemzetközi közösség szerepvállalását. Jelentős és egyre növekvő kihívást jelent az iszlamista csoportok jelenléte is. A katonai puccs óta több támadást is végrehajtottak különböző szélsőséges csoportok és folyamatos fenyegetést jelentenek a civil lakosság számára.

Az elmúlt hónapok eseményeit összevetve, egyértelműen megállapítható, hogy Nigerben folyamatosan súlyosbodik a helyzet, egyre nő az instabilitás és a humanitárius helyzet is meglehetősen rossz. Ezidáig több százezer ember kényszerült elhagyni otthonát az erőszakos cselekmények miatt, akik a növekvő biztonsági kockázatok elől menekülnek. A jelenleg hatalmon lévő katonai junta különböző biztonságpolitikai intézkedésekkel igyekszik javítani a helyzeten, de ezek mindössze rövidtávú megoldásokként szolgálnak, hosszútávon csak tovább növelik a térség instabilitását.

Jól mutatja Niger helyzete a Száhel-övezet jelenlegi kihívásait, amely a rendkívüli politikai instabilitásban, egyre súlyosbodó humanitárius válságban, valamint a növekvő iszlamista fenyegetésben csúcsosodik ki.

 

Nigerhez hasonlóan Burkina Fasót is a katonai junták irányítják, amely jelentősen meghatározza biztonságpolitikáját. 2022-ben hajtottak végre katonai puccsot és a hatalomra került központi kormányzat az ország közel felét tartja uralma alatt, másik felét pedig fegyveres csoportok ellenőrzik és egyre több várost vesznek blokád alá. Jelenleg körülbelül 40 település, közel 2 millió lakossal áll blokád alatt, ami azt jelenti, hogy az emberek és az áruk ki-és befelé történő mozgása nem lehetséges. A hatalom átvétele után a katonai junta a biztonság helyreállítását ígérte, ezt azonban nem sikerült véghez vinni a fegyveres csoportok egyre növekvő ereje miatt. Az ország északi és keleti területein zajló erőszakos konfliktusban különféle fegyveres csoportok, köztük az ISIS és a Jama’at Nasr al-Islam wal Muslimin (JNIM) alkalmaznak kormányellenes hadjáratokat és blokádokat.

Mindez jelentősen korlátozza a létfontosságú erőforrásokhoz való hozzáférést, valamint ellehetetleníti az élelmiszerellátást. Az elmúlt évek során közel 3 millió ember kényszerült elhagyni otthonát, valamint a lakosság majdnem fele él szegénységben és kűzd az alultápláltsággal. A blokádok tovább nehezítik a helyzetet, ugyanis ezek sok esetben a vízforrások megmérgezésével járnak, ami tovább növeli a lakosság szenvedését és kiszolgáltatottságát. Burkina Fasóban, Maliban és Nigerben is a lakosság nagyrésze belső menekült, országon belül vándorolnak el. Jelenleg a világ egyik leggyorsabban növekvő menekültválságával kell az országnak megküzdenie, valamint az elmúlt 1 évben az éhínség, alultápláltság és a kiszolgáltatottság szintje is rekordot döntött.

A civil lakosság folyamatos fenyegetettségben él és gyakran esnek a fegyveres csoportok támadásainak áldozatul. Mindezek mellett a kilímaváltozás okozta extrém időjárási jelenségek is csak tovább rontják az amúgy is válságos helyzetet Burkina Fasóban.

Burkina Faso esetében is jellemző, hogy a militánsok és lázadók egyre növekvő erőszakára a katonai erők szintén növekvő erőszakkal reagálnak. A rezsim felkelés elleni militarizált hozzáállása az eszkalációs dinamikát táplálja. Az elmúlt hónapok során a Száhel-övezetben egyre növekvő szerepvállalást tanúsított Oroszország és itt is megjelent már a Wagner-csoport.

Burkina Fasóban is súlyos humanitárius válság zajlik napjainkban, amely az egyre fokozódó erőszak, politikai isntabilitás és nagymértékű migráció következménye. A katonai puccs óta eltelt idő alatt a nem állami fegyveres csoportok által elkövetett gyilkosságok száma megháromszorozódott. Ez az adat jól mutatja, hogy a humanitárius helyzet rohamos mértékben romlik, az erőszakos cselekmények száma pedig egyre csak nő. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a humanitárius segítségnyújtás komoly kihívásokba ütközik, ugyanis a segélycsomagok és pénzösszegek csak kis része jut el az országba, így a segítségre szoruló 9 millió embernek csak a 38%-át tudják támogatni a rendelkezésre álló összegekkel. Mindennek ellenére több száz humanitárius szervezet igyekszik segítséget nyújtani Burkina Fasónak több-kevesebb sikerrel.

 

A jelenlegi helyzet Szudánban is egyre súlyosabb humanitárius válsághoz vezet a 2023 áprilisában kirobbant harcok nyomán, amelyek a Szudáni Fegyveres Erők (SAF) és a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) között zajlanak. A harcok elsősorban az ország központi és nyugati régióit érintik, így például Dárfúrt és a fővárost, Kartúmot. Ezek hatására közel 11 millió ember vált menekültté és kényszerült elhagyni lakóhelyét. A szudáni lakosság nagyrésze országon belül menekül, de magas a régión kívülre menekültek száma is. Több mint kétmillió ember menekült az országon kívülre, Egyiptomba, Csádba és Etiópiába. Ezekben az államokban a nagyszámú migráció jelentős terhet ró a humanitárius rendszerekre. Csakúgy, mint Burkina Faso, Szudán is a legnagyobb alultápláltsággal küzdő országok közé tartozik az elmúlt másfél év eseményei alapján. A szudáni lakosság milliói kerültek szélsőségesen kiszolgáltatott helyzetbe a konfliktus kitörése óta és súlyosan korlátozott számukra az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a konfliktusban álló felek, a kormány és a fegyveres csoportok akadályozzák a segélyszállítmányok célba jutását. Az ENSZ és más nemzetközi szervezetek folyamatosan felszólítják a feleket arra, hogy az érintett közösségek számára engedélyezzék a biztonságos és akadálytalan hozzáférést a sürgősségi élelmiszer- és egészségügyi ellátáshoz, azonban számos területen a segélyek eljuttatása továbbra is komoly kihívásokba ütközik.

A nemzetközi közösség arra figyelmeztet, hogy azonnali intézkedéseket kell tenni, máskülönben a válság tovább fog súlyosbodni és hosszútávú destabilizációt okozhat az egész Száhel-övezetben. A diplomáciai kísérletek az erőfeszítések ellenére nem bizonyulnak sikeresnek, ugyanis a Szudánban harcban álló felek egyáltalán nem nyitottak a béketárgyalásokra vagy fegyverszünet tartására.

A jelenlegi helyzetből arra lehet következtetni, hogy Szudánban a 2025-ös évben az élelmezési helyzet várhatóan tovább fog romlani a folyamatos konfliktusoka, az élelmiszerellátás bizonytalansága, az egészségügyi és higiéniai szolgáltatások romlása, a hozzáférések korlátozása és a járványok kitörése miatt.

Előző cikkA Hezbollah vezetőinek célzott likvidálása
Következő cikkVallás és biztonság hírfigyelő – 2024. szeptember-október