A 2022-es év sok tekintetben rendhagyó időszakot jelentett biztonságpolitikai szempontból, ám miközben a nyugati világot az orosz-ukrán háború és annak gazdasági következményei foglalták le, Észak-Koreában nem álltak le a különféle stratégiai fegyverfejlesztések, sőt, ez volt a rakétafegyverzet tekintetében a legmagasabb kísérletszámot produkáló év, így érdemes figyelmet fordítani azok jelentőségére és lehetséges hatására.
A ballisztikus rakéták a modern hadviselés stratégiai fegyverei közé tartoznak, azonban azok egyes változatai taktikai szerepkörben is alkalmazhatóak. Közös jellemzőjük, hogy a harci részt (mely számos eszközzel-így például konvencionális robbanóanyag, nukleáris töltet, vegyianyag – felszerelhető) ballisztikus pályán juttatja célba, rendszerint nagy magasságon és sebességgel, kihasználva a gravitáció által biztosított pályaerőket.
Észak-Korea esetében ezen eszközök indítása jelenlegi ismereteink szerint három fő módon történhet. Szárazföldről indítható az ország területén elhelyezkedő számtalan rögzített pozíciójú indítóállomás, vagy siló biztonságából, egyben azonban csökkentve a meglepetés erejét a könnyű területi lehatárolás lehetősége miatt. Ezzel szemben folyamatos helyváltoztatásra való képesség taktikai előnye miatt a szovjet mintához hasonlóan számos hordozójárművet (Transportable Erector Launcher, vagyis TEL) alkalmaz a hadsereg, így például a WS51200 önjáró platform is rendszeres szereplője a katonai parádéknak. A vízről való indítás nemzetközileg általánossá vált, és a csapásmérő képesség védelmének legbiztosabb garanciájává forrt, ballisztikus rakéták hordozására is képes tengeralattjárók is szerepet kapnak az arzenálban a Pukgukszong-3 rakéták révén. Emellett a hivatalos állami kommunikáció szerint különleges módon vízalatti silókkal is rendelkezik Észak-Korea, azonban azok létezése vitatott.
A ballisztikus rakéták legfontosabb megkülönböztető jegye azonban a hatótávolság, mely alapján osztályozásuk is történik. A ballisztikus rakéták taktikai alkalmazása 1000 km alatt történik, mely a hadszíntéren való közvetlen, katonai célpontok ellen való alkalmazást jelenti. Ebben a kategóriában rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákról beszélhetünk, Észak-Korea az Öböl-háborúban hírhedtté vált szovjet Scud rakéta továbbfejlesztett verzióit használja Hvaszong-9 néven, mely az alapváltozat hatótávolságának közel ötszörösével rendelkezik. A ballisztikus rakéták következő csoportja 1000 és 3000 km közötti, közepes távolságig képesek eljutni. Az észak-koreai hadsereg többek között a Nodong-rakétát alkalmazza ebben a kategóriában, mely 1600 kilométeres hatótávval bírva képes közel 7 percen belül Japán elérésére. Sikerét mutatja, hogy mind Irán, mind Pakisztán importálta és fejlesztéseket alapozott a típusra. A közbenső hatótávolságú, 3000 és 5500 km közötti tartományban működő rakéták már komoly regionális lefedettséget biztosítanak, közülük kiemelendő a 2017-ben tesztelt Hvaszong-12, mely képes akár a Guam szigetén található amerikai támaszpont támadására is. A rakétafegyverzet stratégiai és kommunikációs szempontból is legfontosabb részét képező kategória azonban az 5500 km hatótávolság feletti, interkontinentális ballisztikus rakéták osztálya. Az első olyan stratégiai fegyver, mely ilyen módon képessé vált az amerikai kontinens közvetlen támadására, a Hvaszong-14, mely közel fél tonna nukleáris vagy konvencionális töltet hordozására képes.
Észak-Korea a 2022-es évben az eddigi legmagasabb kísérletszámot érte el, több mint 70 hordozóeszköz-tesztelés zajlott le, mely így (amennyiben a 2022-es évet nem vesszük figyelembe), Kim Jong-un 10 éves vezetése alatti éves átlagos rakétaindítási szám (közel 14) négyszeresére emelkedett. Hiába szorult tehát háttérbe a nyugati sajtó porondján Észak-Korea, az egykor primer fenyegetésnek tartott rakétafejlesztések már mennyiségi szinten is rohamosan gyarapodtak.
A részletes felbontását megvizsgálva az idei rakétakísérletek eloszlásának, átfogó képet kaphatunk arról, hogy valójában mely csapásmérő képességek kerültek fejlesztésre.
2022 első negyedében nagy valószínűséggel olyan minőségi fejlesztések alapjául szolgáló kísérletek kerültek végrehajtásra, melyek a rakéta harci részének visszatérésén kívántak javítani. Ennek egyik eszköze az önállóan célravezethető fejek komplexuma (Multiple Independentebly-targetable Reentry Vehicle, a továbbiakban: MIRV), mely képessé teszi a rakétát arra, hogy egyidejűleg több célpontot támadjon, egyben akár félrevezető (hamis) robbanófejeket is felhasználva. Másik fontos kutatási iránnyá vált a ballisztikus rakéták valódi hiperszonikus fegyverré való fejlesztése, mely a hatalmas sebességen való irányítás tökéletesítésével a jelenleg elérhető legütőképesebb csapásmérő eszközök csoportjába emelné azokat. Ezeket a fejlesztéseket azonban jelenlegi fázisukban nehéz külső megfigyelőként elemezni, a szakértők számára sem teljesen egyértelműek a mostani eredmények. Észak-Korea a ballisztikus rakéták mellett alternatívaként fejleszti robotrepülőgépeit, melyekkel lehetséges az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1718-as számú határozatának semlegesítése, mivel azokban ezen eszközök nem esnek korlátozás alá. Kisebb méretük és költségük sokkal rugalmasabbá teszi bevetésüket a ballisztikus rakétákkal szemben, így taktikai alkalmazásuk köre is szélesebb, kezdve a tengerészeti egységek elleni harctól a támaszpontok elleni precíziós csapásmérésig. Így 2022 során legalább 6 alkalommal került tesztelésre ez a képesség, többek között olyan típusokkal is, melyek nukleáris robbanófejek hordozására is alkalmasak.
Tavasszal azonban már a ballisztikus rakétáké volt a főszerep, a 13 tesztből 8 májusban zajlott le, egy nap akár több próbát is végrehajtva. 2022 márciusában végrehajtott interkontinentális ballisztikus rakéta teszt 4 év után az első volt, mely így egyben a korábbi rakétatesztelési moratóriumot is felbontotta. Egyes kísérleteket Észak-Korea egy műholdfejlesztés részeként hirdetett meg, míg a sűrű tesztidőszakban arra is volt példa, hogy a dél-koreai megfigyelők szerint egy ballisztikus rakéta pályáján való haladás során felrobbant.
A nyár során már a rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták kerültek előtérbe, egy háromnapos tengeri hadgyakorlat ideje alatt 8 ilyen típusú csapásmérő eszköz csapódott a tengerbe szárazföldi indítása után.
Az ősz beköszöntével megsokszorozódott a kísérletek száma, bár egészen novemberig továbbra is a rövidebb hatótávolságú csapásmérő képesség fejlesztésén maradt a hangsúly. Tesztelésre került a KN-23 jelzésű rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta tengeralattjáróról való indításának a lehetősége. Ez a fegyver sok hasonlóságot mutat az orosz-ukrán háborúban is bevetett szárazföldi Iszkander rakétához, így tengeri alkalmazása viszonylag újszerű fejlesztési lépésnek mondható.
Novemberben az addigi kísérletek folytatásában azok haditechnikai jelentősége mellett nagymértékben szerepet játszott a politikai kommunikáció is. Az első hetekben lefolytatott „Vigilant Storm” elnevezésű közös amerikai-dél-koreai (többségében légi) hadgyakorlat nem maradhatott válasz nélkül, így Észak-Korea 4 ballisztikus rakétát tesztelt, reagálva arra, hogy az amerikai erők az eredetileg nukleáris fegyverek hordozására is képes B1-B Lancer jelzésű szuperszonikus nehézbombázókat is felvonultatták.
Hasonló megfontolásokból kerülhetett sor az amerikai félidős választások idején újabb rakétaindításra, a Dél-Korea területéhez közel becsapódó hordozóeszközök maradványait a déli állam hadserege a későbbiekben közszemlére helyezte. Ezzel együtt azonban napvilágra került, hogy a légvédelmi szirénákat is beindító rakéták az előzetes várakozásokkal szemben korántsem modern ballisztikus támadófegyverek voltak, hanem valójában a már régóta szolgálatban álló Sz-200 légvédelmi rakéták nem hagyományos alkalmazása történt.
November 18-án azonban elérkezett a tesztek csúcspontja, ugyanis kilövésre került egy Hvaszong-17-es interkontinentális ballisztikus rakéta, mely jelenleg az önjáró szárazföldi platformról üzemeltetett, folyékony hajtóanyaggal rendelkező ballisztikus rakéták közül a világon a legnagyobb rendszerben álló fegyver. 15 ezer kilométeresre becsült hatótávolságával képes lehet a kontinens belsejében található amerikai államokra is csapást mérni. Ennek a képességnek a hatékonysága pedig megtöbbszöröződhet, amennyiben a korábban már említett, az év első felében tesztelt MIRV képesség ezen a típuson alkalmazásra kerül, illetve amennyiben tömegpusztító töltettel szerelik fel a harci részt.
Természetesen az egyre látványosabb fenyegetést jelentő kapacitások fejlesztése nem maradt nemzetközi válasz nélkül. Az utóbbi tesztre reagálva az Amerikai Egyesült Államok ismét felvonultatta a térségben a már korábban bemutatott szuperszonikus nehézbombázóit, a G7 országok konszenzusos ENSZ-re való nyomásgyakorlása pedig bár 14 ország tesztek elleni diplomáciai fellépését ösztönözte, a Biztonsági Tanács megosztottsága miatt nem sikerült hivatalos határozatot kiadni.
December 15-án Észak Korea statikus földi tesztet végzett egy szilárd üzemanyagú rakétahajtóművel, mely a becslések szerint nagy hatótávolságú, tengeralattjáróról indítható rakéta, vagy egyéb platformról üzemeltetett interkontinentális ballisztikus rakéta első fokozatának lehet majd a hajtóműve. Emellett december 18-án két közepes, december 23-án pedig két rövid hatótávolságú rakéta indítása történt meg, felháborodást keltve a nyugati diplomáciai körökben. A kísérletek azonban az év végén sem álltak le, december 31-én három rakéta került felbocsátásra, és a 2023-as évet pedig már az első napon egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával nyitotta meg Észak-Korea.
A tömegpusztító fegyverek célba juttatására is alkalmas ballisztikus rakéták fejlesztése mellett mindeközben komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az atomtöltetek fejlesztése is folytatódik, ugyanis műholdfelvételek szerint vélhetőleg a jelenlegi atomerőműnél tízszer nagyobb komplexum épül, mely tovább növelhetné egy nukleáris fegyverhez szükséges hasadóanyagok előállítási kapacitását.
A Koreai Munkáspárt év végi ülésén az ötéves terv részeként tárgyalt, majd a januári nagyszabású politikai gyűlésen is elfogadott célok alapján a fejlesztések pedig tovább fognak folytatódni, melyek legfőbb elemei a taktikai nukleáris fegyverek képessége, valamint a várhatóan áprilisban felbocsátásra kerülő katonai felderítő műhold.
Bármennyire is heves a nemzetközi közösség tiltakozása, ezen csapásmérő képességek Észak-Korea biztonságpolitikájának központi elemét képezik, így azokról nem fog lemondani. Még annak ellenére sem, hogy rendkívül költséges a folyamat, ugyanis idén csupán a június hónapig végrehajtott tesztek pénzügyi vonzata az ország GDP-jének 2 százalékát tette ki, miközben pontosan ugyanezt a költségvetési százalékot nehezen éri el (a bár természetesen teljesen más gazdasággal bíró) NATO tagállamok többsége mint teljes védelmi kiadás. A csapásmérő képességek az elavuló konvencionális erők ellensúlyozása mellett komoly elrettentő erővel bírhatnak, melynek elsősorban a célja egy esetleges invázió megakadályozása. Emellett nemzetközi diplomáciai súlyát is erősítheti ezen kapacitásokkal való rendelkezés, nem beszélve a politikai rendszer belföldi legitimációjáról, így továbbra sincs kilátásban ezen erők korlátozása vagy leszerelése, ugyanis az az egész állam politikai berendezkedésének biztonságát is veszélyeztethetné.
Összességében tehát Észak-Korea minőségi és mennyiségi szempontból is kiemelkedő évet zárt rakétakísérletei terén, mely mérföldkő lehet a csapásmérő képességek fejlesztésének folyamatában. Ezen kapacitások haditechnikai és (biztonság)politikai jelentősége miatt betöltött szerepe a továbbiakban is az állami rendszer sarokkövévé teszi azokat, így fejlesztésük várhatóan csak erősödni fog. Ezáltal egyben pedig felhívja a nemzetközi figyelmet is a jelenlegi tendenciákra, melyek hosszútávon akár az ország nemzetközi rendszerben elfoglalt pozícióját is megváltoztathatja.
Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.
A cikkben Eric Shi és Micah Brandli fényképeit használtuk, amelyek az Unsplash-ről származnak.
