A cikk célja annak bemutatása, hogy milyen konfliktusok állnak fent a politikai vezetők és a fegyveres erőszakszervezetek között a hibrid rezsimekben. A cikk területi fókuszában Törökország áll. Az időfókuszt tekintve, abból a célból, hogy minél szélesebb rálátást kapjon az olvasó a különböző szerkezeti adottságokra és a hadsereg történelmen átívelő pozíciójára, az általános áttekintés az Oszmán Birodalommal kezdődik, azonban a cikk az 1920-as évektől kezdődő köztársasági időszakra koncentrál, különösképpen az 1960-as évektől kezdődő időintervallumra. A cikk elsősorban azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy hibrid rezsimnek tekinthető-e Törökország, illetve ennek a különböző korszakokon át a hadsereg vagy a politika volt-e a forrása. Célja továbbá rávilágítani a török hadsereg „demokráciaőrző” szerepére és „privilégiumaira” is, illetve arra, hogy Erdogan a hibrid rezsimek vezetői által a fegyveres erőszakszervezetek gyengítésére alkalmazott stratégiák közül melyekkel operál. Mindehhez széleskörű forrásokat vizsgáltam meg a kutatás során, elsősorban a releváns szakirodalmat és különböző hírforrásokat. A cikk elméleti áttekintéssel kezdődik, amelynek során megvizsgálom a hibrid rezsimek fogalmát és jellemzőit, valamint típusait. A hibrid rezsimek vezetői által a fegyveres erőszakszervezetekkel fentartott kapcsolatokban alkalmazott stratégiát. Majd a Török Köztársaság történemének és főbb politikai folyamatainak áttekintésével folytatódik a cikk, s végül a török fegyveres erők bemutatása kezdődik. Ezt követően, bemutatásra kerül, hogy Törökország miért is a puccsok országa és miért tulajdonítanak a török fegyveres erőknek „demokráciavédő” szerepet. A cikk a 2016-os puccskísérlet és következményeinek elemzésével zárul.
Elméleti áttekintés
A hibrid rezsimek
A hibrid rezsimek definiálásakor számos nehézségbe ütközhetünk. Egyrészt, a kutatók között nincs konszenzus a fogalmat illetően, emellett rendkívül tágak az értelmezési keretek, hiszen a világban többféle típusú és minőségű politikai berendezkedés figyelhető meg. Emellett a fogalom még mindig homályos, nehezen alkalmazható fogalmakkal operál.
Az sem világos, hogy a demokrácia vagy az autokrácia jelenségéből vezethető-e vissza inkább a hibrid rezsim. Továbbá, uralkodó nézet, hogy átmeneti rendszerekként tekintenek rájuk, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek már önálló rendszertípusokká váltak. [1]
A hibrid rezsimek tudományos diskurzusba való beemelésére egyébként azért volt szükség, mert a demokráciaelmélet bevett keretei között nem voltak értelmezhetők ezek az alakulatok. Kialakulásukat 1980-ig a huntington-i „third wave” demokráciák létrejöttének kezdetéig vezetik vissza, s demokratizálódási folyamatuk nemzetközi közösség tetszésének kiváltására is történt. A folyamatfolytatódott az 1990-es években robbanásszerűen a számos politikai rendszer rendszerváltásával (Latin-Amerika, posztkommunista Eurázsia, Afrika). [2] Fontos megjegyezni, hogy a hibrid rezsimek létrejötte nem egyirányú folyamat, hanem liberális demokráciák is áldozatok lehetnek vagy olyan rendszerek, melyek megakadtak, esetleg visszafordultak a demokratizálódás útján. A visszafordulás a demokratizálódás útjánt példázzák azok az 1990-es években rendszerváltó posztkommunista országok, amelyekben jellemzően a kétezres években a demokratizálódási folyamat megakadt vagy megfordult. [3]
A hibrid rezsimek egy szürkezónás rezsimtípus, mivel az a demokrácia és az autokrácia közötti szürke zónában helyezkedik el, mint önálló rezsimtípus. [4] Azért szürke zónás, mert keverednek a demokráciára és autokráciára jellemző vonások, emellett jellemzője még, hogy a hibrid rezsim vezetője felváltva él az autoriter rezsimekre és demokratikus rezsimekre jellemző eszközökkel, tehát ciklikusan váltja egymást egy demokratikus folyamat és egy autoriter folyamat. [5] Például jogi lehetőség van a pártok és civil társadalom szerveződésére, ezek az országok demokratikus alkotmánnyal rendelkeznek, a választások rendszeresen meg vannak tartva, de számos demokráciadeficittel találkozhatunk. Ilyenek például a hatalomkoncentráció, a vezetés demokratikus felhatalmazás nélküli működése, a transzparencia nagyon alacsony foka vagy teljes hiánya, a politikában való részvétel csekélysége, illetve a hatalmi ágak összeolvadása. Tehát vannak demokratikus elemei, mint például az is, hogy engedélyezettek a pártok és a civil szerveződések, azonban ezek „sosem” kerülhetnek hatalomra vagy érhetnek el igazi eredményt, illetve jelentős jogi akadályokat is gördítenek eléjük. Emellett gyakori az is, hogy a médiumok a vezető elit kezébe kerülnek, teljesen befolyásolva a közvéleményt. [6]
A hibrid rezsimeket emellett Polübiosz tézis-antitézis-szintézis elméletével is lehet jellemezni. Ez az elmélet azt igyekszik megmagyarázni, hogy miként korruptálódnak el az előnyös politikai rendszerek, azaz miért a jó és a rossz körforgásossága a jellemző. A tézis általában egy előnyös állapot, amely éppen a politikában uralkodó. Az antitézis pedig ennek az ellentéte, amikor a tézis megbukik. Ezen körforgásosság kiküszöbölésére alkotta meg a szintézist, amely a kettő vegyítése, azaz a vegyes kormányzat modellje. [7]
A hibrid rezsimek jellemzője még a populizms és a prezidentalizmus. A rezsim vezetője, az elnök áll mindenek felett, a jog felett, így az erő körülötte csoportosul, emellett a jogköreit sem delegálja. Az elnök helyzete gazdaságilag is stabil: az állami vagyon nagyrészével rendelkezik ő vagy strómanja. A populista vezető vagy párt önmagát nevezi ki a társadalmi többség, a nép egyedül méltó képviselőjének. A populista párt, vezető sokszor maga igyekszik meghatározni, hogy a társadalomnak melyik csoportját tekinti az „igazi népnek”. Vagyis a jó emberek csoportját definiálja. [8] Így nagyon jellemző rá egy csoport vagy személy ellenségképpé „faragása”, amelyben a vezető az ország jólétét és biztonságát fenyegető ellenség ellen harcol az igazi népért. A populista vezető a tömeget képviseli, általában a klasszikus értelemben vett kisembert.
A hibrid rezsimeket a következő jellegzetességek jellemzik a leginkább:
- – Prezidentalizmus magas foka és a kormányzati elszámoltathatóság hiánya: populista politika, konzervatív értékek, egyház, elszámoltathatatlan „delegatív„ vezetés, politikai „erős ember” és átláthatatlan döntéshozatali folyamatok.
- – A formális (demokratikus) intézmények hitelessége és az azokba vetett bizalom szintje: a nemzeti törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a politikai pártok bizonyítottan azok az intézmények, amelyekben a lakosság a legkevésbé bízik.
- – Politikai részvétel csökkenése: a politikai részvétel csekély, a kormányzati elszámoltathatóság és hitelesség gyengeségéből fakadóan, a politikai részvétel gyakran a formális intézményi csatornákon kívül zajlik. Civil társadalom és média kormányzati „szankcionálása”. Politikai felek alkalmatlanná tétele.
- – Korrupció és klientizmus/politikai patronázs: a tisztviselőket személyes érdekek vezérlik, és saját hasznuk érdekében cselekszenek, anélkül, hogy a közjó szélesebb értelemben vett érdekeivel törődnének. Az oldalukon állók támogatása mindenki mással szemben, különböző előnyök biztosítása.
- – Alkotmány, fontos jogszabályok megváltoztatása: Alkotmánymódosításával bevezetett hivatali időkorlátok megváltoztatása, egyéb autoritárius rendelkezések bevezetése. (Indoklás: az állami rendszer megerősítése érdekében autoritáriusabb intézkedésekre van szükség.) [9]
Az itt található térkép szemlélteti a hibrid rezsimek elhelyezkedését a világban. A demokráciaindex 60 mutatóra épül, amelyeket öt kategóriába soroltak: választási folyamat és pluralizmus, polgári szabadságjogok, a kormányzat működése, politikai részvétel és politikai kultúra. Az országokat nullától tízig terjedő skálán értékelik, és az átfogó index az öt kategória összesített pontszámának átlaga. Ezután az egyes országokat az átlagpontszámuk alapján négy rendszertípusba sorolják: teljes demokráciák, hibás demokráciák, hibrid rendszerek és autoriter rendszerek. [10] A térképről szembetűnő, hogy Törökország is hibrid rezsimként szerepel.
A hibrid rezsimek tipológiája
A hibrid rezsimek tekintetében a különböző jellemzők alapján, többféle csoportot különíthetünk el. Magyar Bálint és Madlovics Bálint munkássága alapján, tíz féle rezsim-típusról beszélhetünk. Mindezen típusok megalkotásakor a szerzők figyelembe veszik a civil társadalom helyzetét, a többpárti választások meglétét, a társadalmi szabadság fokát, a rezsim alapját képező ideológiát, a korrupció mértékét, a gazdasági formát, az uralom patronalizmusának mértékét, az uralkodó part tagságát, az intézmények formalitását, az uralkodó párt funkcióját, a domináns gazdasági mechanizmust / tulajdonformát, illetve a korlátozottságot. [11]
A fegyveres erőszakszervezetek a hibrid rezsimekben
A fegyveres erőszakszervezetek helyzete hibrid rezsimekben rendkívüli érdekességeket tartogató kutatási téma. A demokratikus rendszerekben ugyanis elvárás a civil kontroll a haderő felett, de emellett az is, hogy a haderő működése maradjon eredményes és hatékony. Az eredményesség és a hatékonyság azt jelenti, hogy a hadsereg képes-e a politikai vezetők által ráruházott szerepeket és missziókat („eredményesség”) elfogadható élet- és erőforrásköltségek („hatékonyság”) mellett teljesíteni. [12] Természetesen, a ráruházott szerepkör, illetve a civil kontroll is eltérő a különböző politikai rendszerekben. Például, az arab rezsimek erősen centralizált és merev parancsnoki struktúrája, a közvetlen vezetés alkalmazása és a parancsnoki láncok politikai okokból történő megbolygatása negatívan befolyásolja az arab hadseregek hatékonyságát. [13]
A hibrid rezsimekben kiemelten fontos a kormánypárt és az ország fegyveres erői közötti kiegyensúlyozott kapcsolat, ugyanis ezeket a rendszereket nehezebb fentartani, mint a demokráciát. Épp ezért a rendszer fenntartása céljából szükséges a hibrid rezsim vezetője számára, hogy valamilyen formában, de lojális legyen a rendszerhez vagy függjön a rendszertől a fegyveres erőszakszervezet. Ezt a rendszert fent kell tartani, ebben fontos szerepe van a haderőnek és a fegyveres erőszakszervezeteknek. De ezekben a hibrid rezsimekben hogyan alakulhat a civil kontroll, ha az ország egy hibrid rezsim? Ha egy ország hibrid rezsimeinek vezetői nem értik meg reálisan a civil-katonai kapcsolatot, akkor a fegyveres erőszakszervezet küzdeni fog a demokrácia helyreállításáért, akár a választásokba való beavatkozás, akár politikai alkudozások útján. [14] Emellett, vannak olyan országok, mint például Törökország, ahol a hadsereg rendkívül erős, s többnyire független a politikától. Éppen ezért, a haderővel való helyzet stabilizálására, a hibrid rezsim politikai vezetésének, vagy széleskörű intézményi kontrollt kell alkalmaznia a haderő felett, vagy egy kevésbé „kényszerített” módszerrel élni, amely a közös ideológiai alapon vagy identitáson alapulva a vezetők lojalitásának megnyerése. Ez biztosítja, hogy a hibrid rezsimekkel szemben kiteljesedő polgári elégtelenség elfojtható legyen és a hibrid rezsim túlélése biztosított legyen. Így, a hibrid rezsimeknek a hadsereggel való kapcsolat stabilizálásával válnak a polgári felkelések elnyomhatóvá (pl. Bahrein 2011 és Irán 2009) és a választási csalások érvényesíthetővé (pl. Fehéroroszország 2021). [15]
Stratégiai megközelítések a hibrid rezsimek számára a fegyveres erőszakszervezetekhez fűződő viszonyukat illetően
A hibrid rezsimek vezetői számára tehát kifejezetten égető cél az, hogy megszerezzék a fegyveres erőszakszervezetek feletti kontrollt vagy elnyerjék azok lojalitását. A releváns szakirodalom, nevezetesen Michael Penfold, Andrés García Trujillo és Alejandro Urrutia „A fegyveres erőszakszervezetekkel való párbeszéd lehetőségei a hibrid rezsimekben” című tanulmányukban, több eszközt is megneveznek ezen célkitűzés elérésére. Az eszközök lehetnek pozitív hatásúak a fegyveres erőszakszervezetek vezetőire, például hatalmi vagy gazdasági pozícióhoz juttatva őket, azonban lehetnek negatív kimenetelűek is, mint például a tisztogatások vagy a kontroll erősítése. Ezek az eszközök az alábbiak:
- – intézményi átrendezés a civil kontrollt illetően: a parlamenti ellenőrzés megszüntetése a fegyveres erőszakszervezetek felett, s a kontrollt biztosító jogkörök áthelyezése a végrehajtó ág felügyelete alá;
- – a korlátozás és megfigyelés fokozása: a koordináció megnehezítése, az egység meggyengítése, a felügyelet fokozása, a biztonsági intézmények felszalámizása, a végrehajtó hatalomhoz hű félkatonai csoportok létrehozása, a nemzetbiztonsági szervezetek megerősítése, tisztogatások, alegységek és magasabb egységek „lefejezése”
- – politikai hatalomhoz való hozzáférés: magas rangú hivatásos személyek politikai vezetői szerephez való juttatása;
- – különböző ösztönzők: magasabb rangok, fizetésemelések, stratégiai iparágak ellenőrzése (pl. a pakisztáni haderő az ország élelmiszeriparát ellenőrzi);
- – külső szövetségesek, együttműködések: más hibrid rezsimekkel való együttműködés, kiképzés, technológia (pl. az irakiak által kiképzett jemeni Köztársasági Gárda vagy az etióp biztonsági szolgálatok kínai technológiára való támaszkodása). [16]
Törökország politika folyamatai és a török fegvyeres erők helyzete
Általános áttekintés: Törökország
Törökország egy egyedülálló földrajzi régióban helyezkedik el Ázsia és Európa között. A történelem során a két kontinenst összekötő hídként szolgált, amely jelentőséget növelte a két tengerszorosának, a Boszporusznak és a Dardanelláknak a stratégiai jelentősége. Törökország a Kaukázus, a Közel-Kelet, a Balkán és a Földközi-tenger keleti részének kereszteződésében fekszik. Lakosságát és területét tekintve a régió egyik legnagyobb országa, szárazföldi területe pedig nagyobb, mint bármely más európai országé. Az ország területe nyugatról keletre körülbelül 1200 kilométer, északról délre pedig 480-640 kilométer. Törökország határai a következők: északon a Fekete-tenger, északkeleten Grúzia és Örményország, keleten Azerbajdzsán és Irán, délkeleten Irak és Szíria, délnyugaton és nyugaton a Földközi-tenger és az Égei-tenger, északnyugaton pedig Görögország és Bulgária. Isztambul a legnagyobb város és tengeri kikötő, Ankara pedig az ország fővárosa.
A Török Köztársaságot a Szeldzsuk Birodalomig vezetik vissza, amit a XI. században türkmén törzsek alapították Anatóliában. A Szeldzsuk Birodalmát követte az Oszmán Birodalom, amely a XIV. században lépett a hosszan tartó fejlődési és prosperálási útra, amely a XVII. században tetőzött. A jelenlegi Török Köztársaság nacionalista, világi és parlamentáris demokrácia, amelyet 1923-ban, az Oszmán Birodalom bukását követően hoztak létre. Ezt követően, az 1950-es évekig az államalapító Mustafa Kemal (Atatürk) és utódja alatt egypárti volt a kormányzás. Atatürk egy meglehetősen nyugatias demokráciát kívánt létrehozni, amiben csökkenteni kívánta az arab világhoz kapcsoló, iszlám vallás szerepét a társadalomban és az ország közigazgatása tekintetében is. Így az Atatürkhöz hű hadsereg ideológiai alapja is átalakult, s a demokrácia és a szekularizmus őrzőivé váltak. Végül, Törökország törvényhozó és végrehajtó hatalmi ága az 1950-es évek óta általános választójogon alapuló többpárti választásokon alapul. [17]
A Török Köztársaság társadalmának etnikai és vallási megoszlása még érdekfeszítőbb. A Török Köztársaság ugyan alapvetően muszlim vallású, de nagyban eltérő mértékű az, hogy az egyén mennyire követi a szigorú előírásokat. Ez azért fontos, mert Erdogan meglehetősen pro-iszlám nézeteket követ, amely a hagyományos és szigorú értékeket valló, többnyire vidéki embereknek kedvez. Általában a nagyvárosiak a szabadabb értékeket vallják, s ez a szavazóbázison is meglátszik. Emellett, gondot okoz még a betelepedett arabok ellen irányuló szegregáció a török társadalom részéről, illetve a Török Köztársaság délkeleti részében, a szír határ mentén letelepedett kurd lakosság is. Ez azért fontos, mert a hadsereg jelentős szerepet kapott a kurd kérdésben, majd Erdogan politikájának is fókuszába került nyilvánvalóan. Ezek mellett, az országba egyre több menekült települ be a környező, háborúval sújtott arab államokból. Az itt látható térképek bemutatják a Török Köztársaság etnikai viszonyait, illetve politikai viszonyait, amely jól leköveti az etnikai és város-vidéki viszonyokat:
Általános áttekintés: A török fegyveres erők
A török fegyveres erőket (angolul: Turkish Armed Forces, törökül: Türk Silahlı Kuvvetleri) Mustafa Kemal tábornok, az Oszmán Birodalom hamvaiból feltámadt köztársasági Törökország megalapozója volt, aki a mai formáját megalapozta. A hadsereg, amely az új állam alapértékeinek önjelölt letéteményeseként működött, az új állam szervezeti struktúráinak alapító intézménye volt. A katonaság hosszú éveken át felügyelte a kemalista vívmányok fenntartását, és időnként közvetlenül avatkozott be az ország alkotmánya által előírt módon, hogy helyreállítsa a rendet, amikor ezt szükségesnek ítélte. [18]
Az Oszmán Birodalom alatt is megkülönböztetett szerepe volt a török katonáknak. A török hadsereg vallási és történelmi alapjai miatt a társadalom felsőbb rétegeiben helyezkedett el. Az a felfogás, hogy a hadsereg testesítette meg az állam legmagasabb eszményeit, és hogy az állam egyenértékű a társadalommal és annak kulturális-vallási identitásával, megerősítette a hadsereg elitista státuszát az oszmán korszakban. A birodalom bürokratikus öröksége azóta átöröklődött a köztársasági korszakra, beleértve annak katonai és polgári szárnyát is. A katonaság presztízsének alapvető forrása mindmáig az a tény, hogy a Török Köztársaságot hivatásos katonák alapították, akik átvették a vezetést az isztambuli bábkormánytól, és kiűzték az ellenséges erőket az 1920-as években. A fényes történelmi hagyatékhoz és a köztársaság bevezetésének idealizált képéhez hozzájárultak még egyéb katonai sikerek is, történetesen az 1950-es koreai háború sikere és az 1974-es ciprusi konfliktusé, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt többszöri megfékezése is. [19] Továbbá hozzájárult a hadsereg lakosság körében való népszerűségéhez az is, hogy a politikai pátokkal és rendőrséggel szemben nem érte nagyobb korrupciós vagy egyéb visszaélési botrány. Továbbá, meglehetősén nagy tudással rendelkező hadsereg, emellett igyekeztek a Nyugathoz kötni azzal is, hogy az Amerikai Egyesült Államok tanácsadói biztosították a kiképzés alapját. [20]
Jelenleg a török fegyveres erők a NATO tagországok közül a 2. legnagyobb létszámmal rendelkező haderő 2022-ben. [21] A politikai szerepe noha még a mai napi jelentősebbnek mondható az ország politikájában, azonban ez 2007 óta folyamatosan csökken. Ennek oka Erdogan intézkedései, amelyekkel átszervezték a haderő vezetését, irányítását és felelősségét, továbbá hatalmas mértékű tisztogatást végzett. Emellett a haderő ideológiai alapja, a kemalizmus és a szekularizmus ideáit is folyamatosan igyekszik aláásni Erdogan és kormánya, mivel azt az iszlám és birodalmi hagyományokhoz való visszatérés ideájának követése jellemzi. Mindezek következtében tehát megnövelték a civil kontrolt a haderő felett, melynek 2017 óta főparancsnoka a török Nemzetgyűlés nevében, a köztársasági elnök, aki a kormányfő is egyben, tehát Erdogan. A vezérkari főnököt pedig szintén a köztársasági elnök nevezi ki, s a Védelmi Minisztériumnak tartozik felelősséggel. [22]
A török fegyveres erők történelmi „privilégiumai”
Az előzőekben leírt, a fegyveres erők megszervezése és a köztársaság megalapítása körülményei és annak sajátosságai okán, a török fegyveres erők számos „privilégiummal” rendelkeztek többnyire Erdogan hatalmának kiteljesedéséig. Erdogannak mind ideológiai és vallási ellentétei, mind politikai érdekellentétei voltak a hadsereggel abból kifolyólag, hogy a demokrácia őrzőjeként fenyegette Erdogant, hogy hatalmát megdöntenék puccsal.
A fegyveres erők belső szolgálatáról szóló törvény 35. cikke, amely 2013-ig volt hatályos például az alábbiakat teszi lehetővé: „A Török Fegyveres Erők feladata a török föld és a Török Köztársaság védelme az alkotmányban meghatározottak szerint.” Ez mindazt is lehetővé teszi, hogy a Török Fegyveres Erők bármikor beavatkozzanak, ha a demokrácia vagy a kemalista alapelveket megsérti a törvényhozó vagy végrehajtói hatalmi ág. Megemlítendő még az 1997-től hatályos EMASYA (Security and Public Order Assistance) Protokoll is, amely lehetővé tette a hadsereg számára, hogy a polgári hatóságok engedélye nélkül belső biztonsági műveleteket hajtson végre. [23]
Megemlítendő a 1961-es alkotmánymódosítás is, amely célja az államhatalom további korlátozása volt. Például, kiszélesítette a civil és szabadságjogokat a lehetőségekhez mérten, a végrehajtó és törvényhozó hatalmat korlátozta, az igazságszolgáltatás függetlenségét erősítette és ezzel együtt az állam feletti ellenőrző szerepét kiterjesztette. Az új alkotmány a végrehajtó hatalmat is igyekezett megosztani: az elnöki hatalmat megerősítették annak érdekében, hogy a miniszterelnök pozícióját korlátozzák. Az elnöki mandátum hosszát hét évre növelték. Fontos megjegyezni, hogy az elnök szerepét ebben az időben (1960 – 1989) mindig egy magas rangú katonatiszt töltötte be. A fegyveres erők ellenőrző szerepét kívánták biztosítani a Nemzetbiztonsági létrehozásával. Az intézmények önállóságát is erősítették: az egyetemek és a Török Rádió és Televíziós Ügynökség autonómiát kaptak, ezáltal is csökkent a végrehajtó hatalom mozgástere. Az új alkotmány az intézményi autonómia bővítése mellett a bíróságok önállóságát is megnövelte. Az Alkotmány 118. cikke alapján a katonaság saját igazságszolgáltatással is rendelkezett, amelyen gyakran megjelentek polgárok ügyei is. Az Alkotmány 125. cikke alapján immunitás Legfelsőbb Katonai Tanács számára. A fentieken túl, gazdaságilag is megerősített volt a haderő helyzete, hiszen például létezett a Török Fegyveres Erők Támogatási és Nyugdíjalapja, illetve a Török Fegyveres Erők Alapítványa. A hírszerzés vezetői is emellett nyugalmazott altábornagyok voltak, s egyéb nemzeti tanácsokba (minisztériumok) is hivatásosokat választottak be. [24]
A politikai folyamatok hatása a török fegyveres erőkre
A köztársaság kora és a puccsok (1920-2002)
A vizsgált korszakban több puccs és puccskísérlet is történik, ezek közül alegjelentősebbek 1960-ban, 1971-ben, 1980-ban és 1997-ben történnek. Atatürk uralma alatt és az azt követő tíz évben, utódja, Ismet Inönü elnöksége alatt a hadsereg pozíciója rendkívül stabil volt. Ezt követően azonban gyengülni kezd, az egyre erősödő iszlamista mozgalmak következtében, fokozatosan gyengíteni próbálják az iszlamista/pro-muszlim politikai szereplők. Az 1950-es évek második felében nincs egy erős politikai vezetése vagy nagyon szélsőséges vezetősége van az országnak a korábbiakhoz képest és az ellenzék is megerősödik, így az ezt követő években be is avatkozik a haderő a demokráca védelmében és átveszik a hatalmat, felfüggesztve a civil politikai élet lehetőségét. Ezekben az években Inönü és pártja, a CHP ellenzékbe szorul 10 évig, s megkezdődik a DP uralma. 1959-ben Inönü meghirdeti a Nagy Offenzívát, amely a kormánypártiak és a haderő közötti összecsapásokban csúcsosodik ki. A DP ezért fel kívánja számolni az ellenzéket egy vizsgálattal, azonban erre a katonaság beavatkozik és 1960. május 27-én átveszik a hatalmat. Öt évig katonai juntát vezetnek be, s módosítják is az alkotmányt 1961-ben erősítve a haderő pozícióját. 1962-től a hadsereg elkezdett belülről polaizálódni, amelynek következtében Inönü lemondott, azonban 1963-ban visszatért egy elbukott katonai puccs hatására, hogy stabilizálja a politikai életet, s kitiltotta a puccsistákat. [25]
Az 1960-as évek második felében ismét a civilek kezébe kerül a hatalom, azonban mind a marxista, mind az iszlamista szélsőségek felerősödtek, emellett a gazdasági mutatók is romlottak. A kormánypárt is bomlani kezdett. 1971-re a társadalmi feszültségek tetőztek, már utcai összecsapásokra is sor körült. Emellett alacsony részvétel volt a választásokon és a baloldal és az iszlamisták is jó eredményeket értek el. 1971-ben a haderő memorandumban szólította fel a kormányt, s lemondatták azt. Két évre rendkívüli állapotot hirdettek ki, s ismét korlátozták a civil életet. Ezt követően, a baloldali Ecevit elnöksége következett. Ecevit azonban nem kormányzott eléggé erőskézzel, s kiéleződött a török−kurd, alevi−szunnita, bal−jobb ellentét, amely hatalmas erőszakba torkollt. A hadsereg ismét átvette a hatalmat 1980-ban, hiszen az országban pusztító anarchia mellett, 1979-ben Iránban győzött az iszlám forradalom, s egy esetleges iszlamista hatalomátvétel még inkább megrémítette a haderőt. Ekkor Evren vezérkari főnök bejelenti a katonai hatalomátvételt, s három évig rendkívüli állapotot vezetnek be. Ekkor letartóztatnak és kizárnak politikusokat, s új alkotmányt fogadnak el. Az 1983-as választásokon az induló pártokat is előszűrik. [26]
Az 1983-as választásokat Turgat Özel nyerte. Elnökségét az erőskezűség jellemzi, ami alatt kiterjesztette a civil kontrollt a haderő felett pl. az előmeneteli rendszert is megváltoztatta, illetve a haderő érdekeivel ellentétesen alakította az Irakkal kapcsolatos politikát. Az 1990-es évektől ismét megerősödnek a pro-iszlám mozgalmak és fokozódik a kurd nacionalizmus. A soron következő választásokon az iszlamista Refah párt győz. Ekkor kerül sor az 1997. február 28-i „posztmodern” katonai puccsra. A Török Fegyveres Erők fellépése következtében összeomlik a párt, s megerősítették az állam jogköreit abban, hogy fellépjen a vallási reakcionizmus és az etnikai szeparatizmus ellen. 1998-ban az Alkotmánybíróság is betiltotta a pártot. [27]
Erdogan hatalma és intézkedései
2002-ben a már fentiekben ismertetettt Refah pártból kiváló AKP győzött, élén Erdogannal. A párt szlamista és anti-szekularista nézeteket vall, s az Oszmán Birodalom történelmének romantizálására alapul. Természetesen, ezek mind magukkal vonják a haderő szisztematikus gyengítésének folyamatát. Mindez meg is történik, de először a hatalom konszolidálására koncentráltak, majd következett a haderő politikai szerepének fokozatos „szalámizása”. Ennek alapját és a társadalom tetszésének elnyerését több faktor is indukálta: egyrészt a kurdok elleni sikeres fellépés és a helyzet keménykezű kezelése az AKP által. Másrészt, folytatódott az EU csatlakozás folyamata, amely demokratikus elvei szintén a civil kontroll kiterjesztését indokolták. Harmadrészt, megkezdődtek a korábbi puccsisták bíróság elé állítása és a közvélemény ellenük hangolása. [28]
Először intézményi „reformokat” hajtott végre Erdogan: csökkentették a Nemzetbiztonsági Tanács jogköreit és feltöltötték civilekkel. Az önálló katonai bíróságot megszüntették. 2007-től újabb perek és tárgyalások kezdődtek a „puccsisták” ellen, s megszüntették az EMSAYA-t. 2011-től lehetővé tették, hogy a civil politikusoknak ráhatása legyen a katonai magas tisztségviselők kinevezésébe, s civil intézményeket hoztak létre a biztonsági ügyekkel kapcsolatban, emellett új honvédelmi minisztert neveztek ki. 2013-tól módosították a fegyveres erők belső szolgálatáról szóló törvény 35. cikkét, [29] majd egy évvel később, 2014-ben a csendőrség a Belügyminisztérium fennhatósága alá került. [30] Továbbá hatályba léptették, hogy a kötelező katonai szolgálat alóli díjfizetés alóli mentességről szóló törvényt. [31]
A 2016-os puccskísérlet
A fent leírtakra reagálva, 2016. július 15. és 16. között Isztambulban és Ankarában puccskísérletet hajtott végre a hadsereg(?). Július 15. 19.30-tól harckocsikkal lezárták az isztambuli Boszporusz és a Fátih Szultán Mehmet hidat, majd megjelent a légierő is. Az Erdogan-kormány azt mondta, hogy ő gülenista katonák vagy amerikai katonák. A Belügyminisztérium ekkor bejelentette a puccsot, majd elfogták a puccsisták a vezérkari főnököt. A Béke Otthon Tanács beolvastatta közleményét, amely szerint a hadsereg a demokratikus jogállamiság és szekularizmus védelmében átvette a hatalmat, és a rend helyreállításáig kijárási tilalmat rendelt el, illetve új alkotmányt jelent be. Lezárták az Atatürk Nemzetközi Repülőteret, majd épületeket, főképpen kormányzati épületeket. Kisebb robbantások is történtek. Erdogan ekkor sikeresen be tudott jelentkezni onlne, s kérte az állampolgárok fellépést a puccsisták ellen. Utcai összecsapások kezdődtek, s hajnalra leverték a puccsot, amelyben 290-en vesztették életüket.[1]
A 2016-os puccskísérlet következményei és a jelenlegi helyzet
A puccsot követően, Erdogan szükségállapotot vezetett be három hónapra, s felfüggesztette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, illetve 30 napra növelték az őrizetbe vételi időt. Előtérbe kerültek a kormánypárti katonák a hadseregben, míg a régi, nagytudású katonákat utolérte a tisztogatási hullám. Ezzel eltűnt a régi, tapasztalt személyzet a szervezetből. 2016-os adatok alapján, a 325 tábornokból 149-et elbocsátottak, illetve 500 ezredest, 2500 alacsonyabb rangú tisztet. A koncepciós perek azonban tovább folytatódtak:2021-ben 21000 katona került elbocsátásra, 4723 bebörtönzésre, s 16500 kadétot bocsátottak el. A légierő részvétele miatt, sokukat elbocsátották és elítéltek, amely azért nagyon negatív, mert a NATO légi képességeiben a török légierőnek egy kiemelt szerepe volt. [32] A puccs továbbá két táborra osztja a haderőt, illetve elkülöníti más fegyveres szervezetektől is. A hatalmas mértékű tisztogatások napjainkig tartanak, de nem csak a haderőben: 2700 bíró, 6000 rendőr, 10000 tanár elbocsátásra vagy bebörtönzésre került. Felszámoltak 1200 egyesületet, betiltottak 19 szakszervezetet, bezárattak 15 egyetemet és 35 orvosi intézményt, 10 hónap alatt 113 260 embert vettek őrizetbe, s 131 médiumot zárattak be. [33]
A 2017-es alkotmánymódosítás következtében, összevonásra került a köztársasági és a miniszterelnöki hatalom, s Erdogan tejhatalmú vezetővé lett. A civil szféra és média az „ember ellenségei” lettek, illetve „külföldi erők által támogatott”-nak kerültek titulálásra. A haderő napjainkban teljesen átváltozóban van: a haderőnemek parancsnokai közvetlenül a Védelmi Minisztériumnak felelősek, az elnök jogosult közvetlenül parancsot adni nekik, az elnök a hadsereg főparancsnoka. Egyes források szerint, kevésbé hatékony, például a terrorizmus elleni fellépésnél szükséges a külső segítség. A katonaságot többnyire a szír hadműveletekben kötik le. Kevésbé szekuláris már, például Törökország vezérkari főnöke, Hulusi Akar tábornok egy mecset építését támogatta szülővárosában, Kayseriben 2017-ben. [34] A 2016-os puccskísérlet legfőbb következménye az, hogy Erdogan és kabinete kezébe került a hatalom, s nagyon kicsi az esélye, hogy a hadsereg beavatkozik a demokrácia védelmében, s szabad az út Erdogannak, hogy még inkább kiépítse tejhatalmát.
Összegzés
A leírtak alapján, az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, hogy Erdoganig mi is a hibrid rezsim Törökországban? Hiszen a haderő avatkozott be az elvileg szabad politikai folyamatokba, azonban az AKP hatalomátvételével egyértelmű, hogy Erdogan vette át a legfőbb hatalmat, s terelte a hibrid rezsimek útjára országát. Az elméleti áttekintés során ismertetett stratégiák közül Erdogan többféle stratégiát alkalmaz: tisztogatás, civil emberek bevonása, lojális embereinek pozicíó juttatása, korrupció, média és emberi jogok korlátozása, ellenségkép gyártása, például Gülan tekintetében, s leszámolás az „ellenzékével”, amely esetében a hadsereg. Megállapítható, hogy nincs őrzője a demokráciának sem már. Azonban felveti a kérdést az, hogy igazából Erdogan érdeke is volt a haderővel való leszámolás, amelyhez egy puccs tökéletes indíték lehet, emellett a puccs meglehetősen nagy hibákkal rendelkezett a tervezést illetően és amatőr volt, s esetlegesen nem Erdogan áll-e a puccs megszervezése mögött? Erdogannak azonban nehéz dolga van, hiszen Törökország továbbra sem homogén a tradicionalistákat és a modernistákat/kemalistákat tekintve. Emellett, az isztambuli főpolgármester-választások ellenzéki sikere okán, úgy tűnik, hogy mégis van kiút.
Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.
A cikk borítóképe Engin Yapici fényképe, amely az Unsplah-ről származik.
Felhasznált irodalom
[1] Gyulai Attila – Stein-Zalai Juliane: Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire. 54. oldal. (In: TANULMÁNYOK – Gondoljuk újra a demokráciát…! – Tematikus szerkesztés, METSZETEK Vol. 5, No. 2, 2016.) https://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_2016_2_04_gyulai.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[2] Alina Rocha Menocala, Verena Fritzb, Lise Rakner: Hybrid regimes and the challenges of deepening and sustaining democracy in developing countries. South African Journal of International Affairs Vol. 15, No. 1, June 2008, 29-40. https://cdn.odi.org/media/documents/4160.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[3] Gyulai Attila – Stein-Zalai Juliane: Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire. 51. oldal. (In: TANULMÁNYOK – Gondoljuk újra a demokráciát…! – Tematikus szerkesztés, METSZETEK Vol. 5, No. 2, 2016.) https://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_2016_2_04_gyulai.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[4] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 671. oldal
[5] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 673. oldal
[6] Bozóki András–Hegedűs Dániel: A kívülről korlátozott hibrid rendszer. Az Orbán-rezsim a rendszertipológia tükrében, Politikatudományi Szemle, 2017/2. http://epa.oszk.hu/02500/02565/00090/pdf/EPA02565_poltud_szemle_2017-2_007-032.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[7] Gyulai Attila – Stein-Zalai Juliane: Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire. 43. oldal. (In: TANULMÁNYOK – Gondoljuk újra a demokráciát…! – Tematikus szerkesztés, METSZETEK Vol. 5, No. 2, 2016.) https://metszetek.unideb.hu/files/metszetek_2016_2_04_gyulai.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[8] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 246. oldal.
[9] Alina Rocha Menocala, Verena Fritzb, Lise Rakner: Hybrid regimes and the challenges of deepening and sustaining democracy in developing countries. South African Journal of International Affairs Vol. 15, No. 1, June 2008, 29-40. https://cdn.odi.org/media/documents/4160.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[10] Democracy Index 2021, The Economist Intelligence Unit. https://www.eiu.com/n/campaigns/democracy-index-2021/ (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[11] Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája – Egy fogalmi keret. Noran Libro, Budapest, 2021. 664 – 670. oldal. https://www.postcommunistregimes.com/wp-content/uploads/2022/08/2021.07.28.-Magyar-Madlovics-A-posztkommunista-rendszerek-anatomiaja.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[12] Millett, Allan R. – Williamson Murray – Kenneth H. Watman: The Effectiveness of Military Organizations. International Security 11, no. 1 .1986. 37–71. https://doi.org/10.2307/2538875 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[13] Thomas C. Bruneau, Aurel Croissant: Civil-Military Relations: Control and Effectiveness Across Regimes. Lynne Rienner Publishers, 2019. 10. oldal. https://www.rienner.com/title/Civil_Military_Relations_Control_and_Effectiveness_Across_Regimes (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[14] Alina Rocha Menocala, Verena Fritzb, Lise Rakner: Hybrid regimes and the challenges of deepening and sustaining democracy in developing countries. South African Journal of International Affairs Vol. 15, No. 1, June 2008, 29-40. https://cdn.odi.org/media/documents/4160.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[15] Andrés García Trujillo, Alejandro Urrutia, Michael Penfold: The Scope for Dialogue with Security Forces in Hybrid Regimes, IFIT Discussion Papers, 2021.10. 2. oldal. https://ifit-transitions.org/wp-content/uploads/2021/10/the-scope-for-dialogue-with-security-forces-in-hybrid-regimes.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[16] Andrés García Trujillo, Alejandro Urrutia, Michael Penfold: The Scope for Dialogue with Security Forces in Hybrid Regimes, IFIT Discussion Papers, 2021.10. 3-4. oldal. https://ifit-transitions.org/wp-content/uploads/2021/10/the-scope-for-dialogue-with-security-forces-in-hybrid-regimes.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[17] Turkey, Britannica.com. https://www.britannica.com/place/Turkey (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[18] Çandar, Cengiz. “A New Turkey?: Implications of the Failed Military Coup and Subsequent Political Coup.” Horizons: Journal of International Relations and Sustainable Development, no. 8, 2016, pp. 102–17. JSTOR, https://www.jstor.org/stable/48573691. (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[19] Yavuz Cilliler. “Popular Determinant on Civil-Military Relations in Turkey.” Arab Studies Quarterly, vol. 38, no. 2, 2016, pp. 500–20. JSTOR, https://doi.org/10.13169/arabstudquar.38.2.0500 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[20] Turkey, Britannica.com. https://www.britannica.com/place/Turkey (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[21] Defence Expenditure of NATO Countries, 2021. https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/2022/6/pdf/220627-def-exp-2022-en.pdf (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[22] Yilmaz, Ihsan: Erdogan’s Political Journey: From Victimised Muslim Democrat to Authoritarian, Islamist Populist. ECPS Leader Profiles. European Center for Populism Studies (ECPS). February 14, 2021. https://doi.org/10.55271/lp0007 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[23] Yavuz Cilliler. “Popular Determinant on Civil-Military Relations in Turkey.” Arab Studies Quarterly, vol. 38, no. 2, 2016. JSTOR, https://doi.org/10.13169/arabstudquar.38.2.0500. (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[24] Yavuz Cilliler. “Popular Determinant on Civil-Military Relations in Turkey.” Arab Studies Quarterly, vol. 38, no. 2, 2016, pp. 506-508. oldal. JSTOR, https://doi.org/10.13169/arabstudquar.38.2.0500. (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[25] Egeresi Zoltán – Pénzváltó Nikolett: A Török Köztársaság a történelemben, NKE SVKI, Budapest, 2020. 31-43. oldal. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15807/A%20Torok%20Koztarsasag%20a%20tortenelemben.pdf;jsessionid=8C30572292E709A4BE82D2F734F2D5EC?sequence=1 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[26] Egeresi Zoltán – Pénzváltó Nikolett: A Török Köztársaság a történelemben, NKE SVKI, Budapest, 2020. 31-43. oldal. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15807/A%20Torok%20Koztarsasag%20a%20tortenelemben.pdf;jsessionid=8C30572292E709A4BE82D2F734F2D5EC?sequence=1 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[27] Pénzváltó Nikolett: Törökország belső és külső válságai. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018. 7-8. oldal.
[28] Egeresi Zoltán – Pénzváltó Nikolett: A Török Köztársaság a történelemben, NKE SVKI, Budapest, 2020. 39-49. oldal. https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15807/A%20Torok%20Koztarsasag%20a%20tortenelemben.pdf;jsessionid=8C30572292E709A4BE82D2F734F2D5EC?sequence=1 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[29] Satana, Nil. S.: The New Civil-Military Relations in Turkey, MEI, 2022.10.18. https://www.mei.edu/publications/new-civil-military-relations-turkey (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[30] Gurcan, Metin: Splitting gendarmerie from Turkish army: reform or bad timing?, Al-Monitor, 2014.11. https://www.al-monitor.com/originals/2014/11/turkey-separating-gendarmerie-from-turkish-army.html#ixzz7mvB1Lmh2 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[31] Turkish gov’t revisits exempted military service before 2015 polls, Hurriyet Daily News, 2014.12.03. https://www.hurriyetdailynews.com/turkish-govt-revisits-exempted-military-service-before-2015-polls-75106 (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[32] Bekdil, Burak Ege: Turkey’s Failed Coup Leaves Military Weakened, Defense News, 2016.08.09. https://www.defensenews.com/home/2016/08/09/turkeys-failed-coup-leaves-military-weakened/ (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[33] Álvaro Escalonilla: Erdogan’s purge claims 21,000 military commanders expelled from Turkish armed forces. Atalayar, 2021.08.31. https://atalayar.com/en/content/erdogans-purge-claims-21000-military-commanders-expelled-turkish-armed-forces (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[34] Turkey’s military chief sponsors 750-person mosque, Ahval News, 2017.12.13. https://ahvalnews.com/religion/turkeys-military-chief-sponsors-750-person-mosque (Letöltés ideje: 2023.01.02.)
[1] Turkey timeline: Here’s how the coup attempt unfolded, Al-Jazeera, 2016.07.16. https://www.aljazeera.com/news/2016/7/16/turkey-timeline-heres-how-the-coup-attempt-unfolded
