Mark A. Milley vezérezredes, az amerikai szárazföldi haderő vezérkari főnöke február 24-én egy szenátusi meghallgatás során arról nyilatkozott, hogy szükségesnek véli a haderőnem személyi állományának ? a korábban tervezett lészámcsökkentéshez képest történő ? növelését, amennyiben ez megfelelő források hozzárendelésével, illetve magas készenléti szinttel párosul.
Az amerikai védelmi költségvetés csökkentése jelentős mértékben érinti a szárazföldi haderőt, melynek következtében a 2012-es csúcsévhez képest az aktív létszám már így is 80 000 fővel kevesebb (jelenleg 475 000 fő), és a teljes személyi állomány (melybe az aktív komponens mellett beletartozik a Szárazföldi Nemzeti Gárda és a szövetségi szárazföldi haderő tartaléka is) a tervezett csökkentések szerint 2018-ra 920 000 főre esik vissza. Egy, a haderőnem pozíciójának javításáért lobbizó szervezet (National Commission on the Future of the Army ? NCFA) január végén hozta nyilvánosságra azt a Kongresszus és az elnök számára készült jelentést, amely szerint az Egyesült Államok előtt álló katonai kihívások megfelelő kezelése érdekében a szárazföldi haderőnem teljes személyi állományának el kellene érnie legalább a 980 000 főt.
Milley ? az NCFA jelentésében foglalt javaslatokkal szinte teljesen azonos ? véleménye szerint a szárazföldi haderő ? a források korlátozottságának figyelembe vételével történő ? modernizációja és készenléti szintje közötti egyensúly az aktív személyi állomány 450 000 fős, a tartalékos komponens 196 000 fős, míg a Szárazföldi Nemzeti Gárda 335 000 fős létszáma esetén biztosítható. Milley továbbá kijelentette, hogy véleménye szerint az Egyesült Államokra veszélyt jelentő öt legfőbb szereplő (Oroszország, Kína, Észak-Korea, Irán, nemzetközi terrorszervezetek) közül Oroszország jelenti a legnagyobb fenyegetést. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a két ország között esetlegesen kirobbanó háború össze sem lenne hasonlítható az amerikai haderő által Afganisztánban és Irakban tapasztaltakkal, ezért a szárazföldi haderőnek fel kell készülnie egy közel hasonló katonai képességekkel bíró hatalom (angol terminológia szerint near-peer competitor) által jelentett hagyományos és hibrid fenyegetések kezelésére, többek között magas intenzitású fegyveres konfliktus megvívására is.
El kell ismerni ugyan, hogy a kijelentések mögött minden bizonnyal nagy szerepet játszik az amerikai védelmi szféra szűkösebb pénzügyi forrásainak elosztása miatt felerősödő haderőnemi rivalizálás, viszont az átalakuló biztonsági környezet és az Egyesült Államok legutóbbi Nemzeti Katonai Stratégiájának megállapításai miatt az érvek nem teljesen alaptalanok. A 2012-ben meghirdetett „pivot to Asia” külpolitikai irányvonallal, az Egyesült Államok esetleges kihívójának tartott Kína feltartóztatásához szükséges erőfeszítésekkel összhangban és a két nagyhatalom közötti potenciális gyújtópontok ? például a Dél-kínai- és a Kelet-kínai-tenger ? természetéből fakadóan háború esetén valószínűleg inkább a haditengerészet, a légierő és a tengerészgyalogság kapna főszerepet. Milley tehát nem véletlenül hangsúlyozta most és már a korábbiakban is, hogy szerinte az Egyesült Államok számára Oroszország jelenti a legnagyobb katonai fenyegetést, mivel a két ország közötti esetleges fegyveres konfliktus kialakulására Kelet-Európában van a legnagyobb esély, ahol az amerikai szövetségesek viszontbiztosításában most ? és várhatóan a jövőben is ? a szárazföldi haderő az egyik legfontosabb szereplő.
