A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán (MH ÖHP) 2016. február 03-án megrendezett ?Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás? című tudományos konferenciája szorosan illeszkedett az ÖHP-n 2009-ben alapított kutatóhely célkitűzéseihez. A soron következő rövid összefoglalókban az elhangzott előadásokat foglaljuk össze. Ennek első része ide, második része ide, míg harmadik része ide kattintva olvasható.
Dr. Jobbágy Zoltán alezredes a ?Mission Command, Auftragstaktik és a szövetségi összhaderőnemi műveletek? című előadás második előadójaként kapott szót.[1]
Jobbágy alezredes előadásában hangsúlyozta, hogy a szövetségi összhaderőnemi doktrína szerint a vezetés olyan hatáskör, amivel egy parancsnoknak lehetősége van az események befolyásolására és döntéseinek megvalósítására. A vezetés három, egymással szoros kapcsolatban álló elemből áll, úgymint a vezetői képességből eredő parancsnoklás, a kockázatértékelésen alapuló döntéshozatal, és a folyamatos visszaellenőrzést lehetővé tevő irányítás. A vezetéshez szükség van a megkívánt eredményekre vonatkozó vízióra, a különböző elgondolások megértésére, a küldetési prioritások meghatározására, a különböző erőforrások rendelkezésre bocsátására, az emberek és kockázatok felmérésére, valamint a mindenkori helyzet folyamatos értékelésére.
Az összhaderőnemi erő parancsnokának lehetősége van hatásköröket az alárendelt parancsnokok számára átadni, így a hadműveleti folyamatok egy részét decentralizálni. Ennek megfelelően az alárendelt parancsnokok saját hatáskörükben önállóan tevékenykedhetnek egészen addig, amíg az elöljáró parancsnok szándékán belül maradnak. Ez lehetővé teszi, hogy az alárendeltek tudjanak előre nem látható eseményekre reagálni, és előnyösnek tűnő lehetőségeket kihasználni. Az összhaderőnemi erő parancsnoka egyértelműen rögzíti a hatáskörök egy részének átadása előtt a szándékát, meghatározza az alárendelt parancsnokra vonatkozó korlátozásokat és az elérendő célokat, és biztosítja a feladat végrehajtásához szükséges erőforrásokat katonai erők és eszközök formájában. Az elöljáró parancsnok szándéka lehetővé teszi, hogy az alárendelt parancsnokok a hadművelet tágabb környezetét szabadon értelmezve cselekedjen, ne pedig meghatározott hadműveleti elgondolások, manőver sémák megkötései mentén. Az elérendő végállapotot és nem az egymást követő eseményeket alapul véve elősegíti a döntéshozatali sebesség növelését, a döntéshozatalba vetett bizalom erősítését.
Az összhaderőnemi erő parancsnoka és az összhaderőnemi törzs viszonyát a hadműveleti dizájn és a hadműveleti menedzsment különválasztásával az AJP-k tárgyalják.[2] Szövetségi összhaderőnemi műveletek esetében a küldetésorientált vezetés sikeres alkalmazásának előfeltétele, hogy az összhaderőnemi erő parancsnoka és törzse alapvetően összhaderőnemi szintű hadműveleti kérdésekkel, míg az alárendelt haderőnemek hadműveleti kérdéseivel csak a szükséges mértékben foglalkozzon. Továbbá az alárendelt parancsnokok teljes mértékben értsék meg az elöljáró parancsnok szándékát és a számukra meghatározott célokat, a siker érdekében minimális elöljárói ellenőrzés mellett legyenek kezdeményezőek. A tagállamok aktívan vegyenek részt a NATO doktrínafejlesztési tevékenységében annak érdekében, hogy az erők alkalmazása közösen kidolgozott és értelmezett elvek és eljárások mentén történjen; az összhaderőnemi erő parancsnoka és az alárendelt haderőnemek parancsnokai, valamint a parancsnokok és a törzsek közötti munkakapcsolatot hassa át a bizalom és a bajtársiasság. Ilyen értelemben az összhaderőnemi erő parancsnoka kiadja és az alárendeltek számára hozzáférhetővé teszi a parancsnoki szándékát, meghatározza a hadművelet alakulására vonatkozó elgondolását, egyértelműsíti a saját hatáskörben megtartott hadműveleti szintű döntést igénylő jogköröket, és az alárendeltek számára maximális szabadságot biztosít harcászati tevékenységük végrehajtása során.
A küldetésorientált vezetés kialakulása részben visszavezethető a XIX. század második felében lezajlott gyarmatosítási hullám idejére. A fejlett államok hagyományos értelemben vett katonai mutatóiknak (felszerelés, fegyverzet, kiképzés, ellátás) köszönhetően egymás után aratták katonai győzelmeket. Képesek voltak a legegyszerűbb harceljárások alkalmazása esetén is lényegesen nagyobb ellenséges erők felett sokszor mészárlásokba fulladó győzelmeket aratni.[3] Gyarmati múltja miatt a brit haderő máig egy felkelések elleni műveletekre szakosodott hadsereg, mivel a kezdetektől fogva igen sikeresen vett részt különböző kis háborúkban. Ennek megfelelően a brit haderő fő feladata sokáig a birodalom terjeszkedésének támogatása, majd annak belső rendjének folyamatos fenntartása volt. A brit küldetésorientált vezetés kialakulásának okai alapvetően olyan tényezők mentén érthetőek meg a legjobban, mint a minimális (katonai) erő alkalmazása és a civil-katonai kapcsolatok megléte.
A XIX. század elejétől az egyre erősebbé és befolyásosabbá váló brit középosztály a tisztikar fontos utánpótlási bázisa volt. A korszak a liberalizmust és filantrópiát hangsúlyozó, a lovagiasság, becsületesség és a kötelesség köré épülő viktoriánus korszak (1837-1901) volt, s előkelő, bentlakásos iskoláinak rendszere, amely a jellemet és nem feltétlenül az intellektust helyezte előtérbe, mindenképpen fontos tényezők. A brit haderő innen kikerülő és zömében úriemberekből álló tisztikara saját magára úgy tekintett, mint akik nemcsak a brit birodalmi érdekeket szolgálják, hanem egyben brit értékeket is közvetítenek. Ezek az értékek a brit katonákat folyamatosan figyelmeztették arra, hogy a fő feladatuk az ellenség teljes és/vagy részleges megsemmisítése helyett az átmeneti zavargások elnyomása, amely során az alkalmazott erőnek mindig arányosnak kellett lennie a feladattal. Az arányos erő alkalmazásával kapcsolatos döntések meghozatala pedig alapvetően a helyi parancsnok feladata volt. A birodalmi rendteremtési és rendfenntartási feladatokat ellátó brit katonai szervezeteket sok esetben szándékosan hagyták felsőbb irányelvek, ajánlások és szabályok nélkül. Ennek következtében a katonák tevékenységét alapvetően homályosan megfogalmazott társadalmi elvárások szabályozták, aminek következtében a brit haderőben kialakult az önálló döntéshozatal kultúrája. A módszereket illetően ? néhány szomorú esettől eltekintve ? kijelenthető, hogy a brit hadsereget áthatotta a fair play iránti igénynek való egyfajta megfelelés, és a különböző mocskos trükköktől való idegenkedés. A minimális erő alkalmazása olyannyira a brit haderő mindennapjainak részévé vált, hogy pl. az Észak-Írországba küldött csapatoknak nem voltak bevetési szabályai (ROE[4]).
A minimális katonai erő alkalmazásának elve és az önálló döntéshozatal gyakorlata nem volt elképzelhető hatékony és jól működő civil-katonai kapcsolatok nélkül. Az együttműködés alapja a bizalom volt, mivel mind a katona, mind a civil igyekezett a feladatot olyan módon megoldani, hogy az ne hozzon szégyent a londoni kormányzatra. Az esetek többségében a tisztviselők iránymutatását követve a tisztek megértették, hogy a kis háborúk sikere megköveteli a civil iránymutatást. Nem szabad eltekinteni attól a ténytől sem, hogy mind a katonatisztek, mind a civil tisztviselők ugyanazon társadalmi csoportból jöttek és ugyanazokat az iskolákat végezték. A hasonló társadalmi származás lehetővé tette, hogy a tiszt a döntése meghozatala előtt hallgasson más emberek véleményére, ily módon legyen kész a problémákat megtárgyalni. A közös háttér jelentette kapcsolati rendszer a mai napig folyamatos megerősítést kap a meglévő formális/informális átfedésekből, a közösen szerzett tapasztalat megosztásából. A brit haderő a kis háborúkat alapvetően civil összefüggésben közelítette meg és értelmezte, amelyben a londoni politikai elit soha nem volt türelmetlen, és nem követelt gyors eredményeket. Az előadó itt föltette a kérdést, hogy mennyiben tekinthető ez esetleg a comprehensive approach brit előfutárának. Természetesen a civil-katonai kapcsolatok brit rendszere nem mindig volt problémamentes, esetenként a katonákat akár magukra is hagyták. Azonban a politikai döntéshozók bíztak a tisztek és tábornokok felkészültségében, akik pedig bíztak beosztottjaik felkészültségében, fegyelmezettségében és kiképzettségében. Ez a fajta bizalom képezte az alapját a brit küldetésorientált vezetésnek (mission command), ami mind a felelősséget, mind a feladatot lefelé delegálja. Ennek máig ható eredménye, hogy a brit katonák alacsonyabb szinteken nem várnak a parancsra, hanem amennyiben szükséges, bátran kezdeményeznek.
Elődását Jobbágy alezredes Napóleon[5] 1806-os jénai győzelmének vezetési tapasztalataival zárta: a csata során Napóleon nem tudott semmit a nap folyamán végrehajtott fő harctevékenységről, elfeledkezett két hadtestéről, nem adott parancsokat egy harmadiknak és talán egy negyediknek, teljesen meglepődött egy további (ötödik) hadteste tevékenységétől, valamint egyik alárendeltje olyan engedetlenséget tanúsított, amiért más a kivégzőosztag előtt találta volna magát. Mindezen tényezőkben nyilvánult meg a küldetésorientált vezetés fölénye, amely ilyen körülmények között is biztosította a siker kivívását.[6] A fenti gondolatok összecsengenek Dr. Porkoláb Imre, a jövő vezetőivel kapcsolatos elvárásokkal kapcsolatban megfogalmazottakkal[7] csakúgy, mint Lippai Péter ezredes által kifejtett egyes elméleti összetevőkkel[8].
[1] Jobbágy alezredes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Összhaderőnemi Műveleti Tanszék egyetemi docense, és egyben Czeglédi százados témavezetője a Hadtudományi Doktori Iskolában.
[2] Allied Joint Publications = Szövetségi Összhaderőnemi Kiadványok (vagy Doktrínák)
[3] Az előadó itt a következő példát említette: az 1898-as omdurmani csatában egy hat darab Maxim géppuskával megerősített, de kisebb brit seregtest döntő győzelmet tudott aratni a két és félszer nagyobb mahdista sereg felett.
Összesen 28 brit katona halt meg, de a géppuskáknak hála egy halott brit katonára 393 halott dervis jutott, ami a csatát tömeges kivégzéssel tette egyenlővé.
[4] Rules of Engagement = a bevetés/harcérintkezés szabályai.
[5] Bonaparte Napóleon (1769-1821) francia tábornok, politikus, I. Napóleon néven Franciaország császára (1805-1814/1815).
[6] Dr. Jobbágy Zoltán alezredes: Mission Command, Auftragstaktik és a szövetségi összhaderőnemi műveletek, konferencia előadás anyaga, MH ÖHP, 2016. február 03., p. 1-31.
[7] Németh József Lajos: ?Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás? I. ? Összefoglaló Dr. Porkoláb Imre dandártábornok előadásáról az MH ÖHP-n, in: http://biztonsagpolitika.hu/cikkek/korszeru-hadviseles-korszeru-vezetoi-felfogas-i-osszefoglalo-dr-porkolab-imre-dandartabornok-eloadasarol-az-mh-ohp-n, a letöltés dátuma: 2016.02.18.
[8] Kaló József: ?Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás? I. ? Összefoglaló Lippai Péter ezredes előadásáról az MH ÖHP-n, in: http://biztonsagpolitika.hu/cikkek/korszeru-hadviseles-korszeru-vezetoi-felfogas-i-osszefoglalo-lippai-peter-eloadasarol-az-mh-ohp-n, a letöltés dátuma: 2016.02.18.
