Június közepe óta néznek farkasszemet egymással a Népi Felszabadító Hadsereg (Peoples Liberation Army, PLA) és az Indiai Hadsereg csapatai a himalájai Doklam/Donglang-fennsíkon, India (Sikkim), Kína (Tibet) és Bhután határán. A három határvonal találkozási pontja évtizedek óta vita tárgyát képezi, ennek ellenére a konfliktus idén júniusig nem tört felszínre.
A diplomáciai háromszög
A térképen pirossal jelölt terület képezi a vita tárgyát, és ezen jól látható, hogy a három résztvevő közül India nem tart igényt a területre; az Timpu és Peking közös ügye, ahogy erre az utóbbi fél többször is hivatkozott India ellenében. Az ok azonban, amiért Újdelhi mégis beavatkozott és behatolt a vitatott területre, kétrétű. Egyrészt jelentős szerepet játszott benne különleges kapcsolata Bhutánnal ? aki felkérte a beavatkozásra ?, valamint az 1949-es barátsági szerződés, amelyben Bhután a nemzetközi kapcsolatokban alávetette magát India vezetésének. Másrészt a vitatott régió elfoglalásával Kína olyan stratégiai jelentőségű pozícióra tenne szert, amivel fenyegetheti a Sziliguri folyosót ? a szűk átjárót az északkelet-indiai államokhoz. Mivel India 1962-ben vereséget szenvedett Kínától a Himalájában, az itteni határok védelme kiemelt jelentősséggel bír Újdelhiben. Továbbá, bár a barátsági szerződést 2007-ben felülvizsgálták és azóta Timpu szélesebb autonómiával rendelkezik minden területen, továbbra is szoros a védelmi együttműködés a két ország között, és ez elég okot szolgáltatott Újdelhinek arra, hogy a PLA útépítési munkálatait látva behatoljon a vitatott területre.
A másik fontos pillére a két ország együttműködésének az energetikai szektor, ahol Bhután óriási kapacitásokkal rendelkezik, és ezeket elsősorban indiai tőkéből és technológiával aknázza ki és a megtermelt energiát Indiának adja el. Manmohan Singh korábbi indiai miniszterelnök 2008-ban jelentette be, hogy 2020-ra 10,000 MW-tal fogják növelni a himalájai ország vízenergia-termelését. Ezzel szemben Bhután Kína egyetlen szomszédja, akivel nem tart fent hivatalos diplomáciai kapcsolatot.
Diplomáciai csörte ? fegyveres konfliktus?
Az Indiai Hadsereg benyomulását a vitatott régióba Kína szuverenitása megsértéseként értelmezte, amire válaszul a háborút se tartja elkerülhetetlennek. Ugyan egy hagyományos háború a két óriás között kicsiny valószínűséggel bír, azonban ? a kínai narratíva szerint indiai mintára ? elképzelhető, hogy a két ország közötti vitatott határrégiókban további konfliktusokra kerül sor. Két másik terület hovatartozása (a kelet-indiai Arunácsal Prades, amit Kína Tibet déli részeként magáénak követel; valamint Ladakhban) nem rendezett, ahol korábban is előfordultak kisebb-nagyobb incidensek (legutóbb 2013-ban Ladakhban).
Úgy tűnik tehát, hogy a két ország egy ?gyáva nyúl? játékban van összezárva: egyikük sem látszik engedni, elrettentő lépésekkel próbálja a másikat visszavonulásra kényszeríteni. A nyilatkozatokon túl mindkét fél megerősítette a közös határszakaszokat, a PLA ezen felül egy tibeti hadgyakorlattal demonstrálta utánpótlási képességeit.
Konklúzió
A határkonfliktusok száma és jelentősége az utóbbi évtizedben megnövekedett Kína és India viszonyában, és ez a trend minden jel szerint folytatódni fog a közeljövőben is. Peking az elmúlt évtizedek gazdasági fejlődését kihasználva egyre aktívabbá válik a saját környezetében ? ezt a kezdeményezőkészséget a dél-kínai-tengeri szigetvitáknál és a regionális együttműködési szervezetek esetében is láthattuk. A megnövekedett képesség kihasználásához a határviták remek kiindulási pontot jelentenek. Ezzel szemben Újdelhi szokatlan asszertivitásról tett tanúbizonyságot a „megelőző lépéssel?, deklarálva saját igényét a regionális hegemón szerepére. A jelenlegi helyzet minden bizonnyal békés úton rendeződik majd, azonban hosszú távon tovább éleződhet a hatalmi verseny a világ két legnépesebb országa között.
