Főoldal Általános Nyugat-Balkán, mint az orosz előretörés régi vagy új színtere?

Nyugat-Balkán, mint az orosz előretörés régi vagy új színtere?

Írta
748
0
Megosztás
Forrás: The Kremlin

Napjaink köztudata szerint az orosz külpolitika földrajzi prioritásai számos területre terjednek ki a világon, melyek közül is a legfontosabb a szomszédos posztszovjet országok alkotta térség. Továbbá nagy jelentőséggel bír a gazdasági fő partner Európai Unió, a korábbi szuperhatalmi versenytárs Amerikai Egyesült Államok vagy a feltörekvő Kína. Ezek alapján a Balkán tehát nem tartozik szorosan az Oroszországi Föderáció elsődleges érdekeltségi területei közé, mégis időről-időre előtérbe kerül kérdése.

Ennek a periodikus megjelenésnek az oka a délkelet-európai térség múltjában keresendő. Számos történelmi esemény igazolja, hogy a balkáni országok helyszínként szolgáltak a nemzetközi közösség erőviszonyainak és a nagyhatalmak befolyási övezeteinek tisztázásához. Nincs ez másképp a 21. században sem, csak manapság a küzdelmeket már sokkal „csendesebben”, mondhatni kifinomultabb eszközökkel vívják egymással a felek.

A Balkán történelme során számos birodalomhoz tartozott, volt azok határvidéke, belső vagy belsővé váló külső területe, például a 17.századtól kezdődött meg az Oszmán Birodalom és az európai civilizációk küzdelme. Majd a 20.század elején az állammal vagy nemzeti identitással nem rendelkező népesség által lakott területekért indultak meg a harcok, melyek az első és második balkáni háborúban (1912 és 1913) csúcsosodtak ki. Ezt követően pedig az első világháború (1914-1918) során is folytak a harcok a balkáni befolyás megszerzéséért.

A befolyási övezetté válásában több ok közre játszik úgy mint, gazdasági, katonai, kulturális, vallási tényezők vagy a nemzetközi környezet a világhatalmi státusz demonstrálása. Jelenleg a legnagyobb terhet az 1990-es évek eseményei jelentik (belső és államok közötti konfliktusok) valamint a terület geopolitikai elhelyezkedése, melyet igen sok ország felismert már és igyekszik kihasználni. A Nyugat-Balkán azonban egy olyan térség, amely önálló nem képes kezelni és megoldani felmerülő problémáit. Például a kiéleződött a szembenállást Szerbia és Koszovó között, mivel Pristinában és Tiranában is – bár eltérő elkötelezettséggel de – felmerült egy Nagy-Albánia létrehozásának gondolata 2015-ben. Bosznia-Hercegovina törékeny stabilitását a három népcsoport közötti feszültség mellett, a korrupció elhatalmasodása veszélyezteti, míg a görögökkel vitatkozó Macedóniát a szlávok és az albánok közötti ellentét feszíti. Nem véletlenül hangzik el mostanában mind gyakrabban, hogy a Balkán újra puskaporos hordó lehet. Ezeknek köszönhetően a Balkán nemzetközi segítségre szorul, ezáltal pedig befolyásolhatóvá válnak államai. Napjainkban ennek a hatalmi játszmának az egyik legfontosabb szereplője pedig vitathatatlanul az Oroszországi Föderáció.

Oroszország és a Nyugat-Balkán kapcsolata

A Nyugat-Balkánt az európai kontinensen elhelyezkedő hat állam alkotja (Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, Koszovó, Albánia és Észak-Macedónia), amelynek az európai integráció területébe nem tartoznak bele.

Ezzel párhuzamosan ha megnézzük a térképen az Oroszország által, az elmúlt tíz évben Európa irányába végrehajtott katonai és/vagy politikai megmozdulásait, akkor pozíciómegtartás és egy fokozatos előrenyomulás figyelhető meg ezen államok irányába.

A folyamat 2008-ban kezdődött, amikor Oroszország ugyan nem ismerte el Koszovó függetlenségét, de bizonyos fokú diplomáciai kapcsolatba lépett vele. A következő jelentős esemény . Illetve 2018-ban látott napvilágot az is, hogy orosz üzletemberek finanszíroztak NATO ellenes tűntetéseket Észak-Macedóniában a csatlakozás ellehetetlenítése érdekében. Végül pedig a legaktuálisabb esemény ami Oroszországot a Nyugat-Balkánhoz köti az az előbb említett pozícióerősítés Szerbiával. Moszkva igyekszik tehát balkáni befolyását úgy megtartani és növelni, hogy aktívan részt vesz a regionális konfliktusokban ,amellyel egyúttal éket ver a Nyugat és a balkáni államok EU-s integrációja közé.

Oroszország Nyugat-Balkánon való időnkénti megjelenése tehát egyértelműen az állami érdekek érvényesítéséhez és védelméhez kötődik. Így egészen biztos, hogy Moszkva akár rövid időtávlatban, akár hosszútávban gondolkodik, konkrét elgondolásokkal rendelkezik a térséget illetően.
Jelentőségteljességét Oroszország szemében a Nyugat-Balkán két dolognak köszönheti, egyrészt a geopolitikai elhelyezkedésének, hiszen ez a „kapu” a Nyugat felé az „Orosz Medvének”. Másrészt pedig az gazdasági érdekek amik a területen érvényesíthetők.  Ugyan kiemelt pozícióval rendelkeznek a balkáni államok a Kreml határon túli politikájában, a Föderáció mégsem tesz semmilyen, a helyi problémákat orvosolni igyekvő konkrét és nagyszabású lépést. Ez pedig annak köszönhető , hogy nem áll az érdekében a terület stabilizációja és béke kialakítása, sokkal inkább igyekszik a kialakult állapotot fenntartani, illetve a felmerülő lehetőségekkel a saját pozícióját erősíteni a térségben.

Ennek fő oka, hogy mint említettem az Oroszországi Föderáció számára a Nyugat-Balkán, elhelyezkedése végett egyfajta választóvonalként vagy kapuként funkcionálhat a nyugati hatalmakkal szemben. Itteni befolyása által rálátást nyer a „Nyugat” tevékenységére és közelebbről is összemérheti erejét vele, saját területeinek veszélyeztetése nélkül. Az orosz politikai vezetésnek az az előnyös, ha a térség megosztott, nem mennek végbe az EU-s és NATO-s csatlakozások, mert így egy belső állami és régiós konfliktusokkal fűtött területen, elegendő egy-egy szélsőséges nacionalista csoportot támogatnia, hogy a nyugatellenes és oroszbarát propaganda céltérjen a lakosság körében. Illetve ha nagyobb léptékben gondolkodunk és megnézzük a térképet, akkor kiderül, hogy a Balkán „birtoklása” elvezethet az orosz politikai vezetés egyik legnagyobb szabású tervének megvalósulásához. A régi birodalmi Oroszország határainak visszaállításához.

Oroszország fő célja tehát a Nyugat-Balkán államainak egy költséghatékony, a sikertelen EU-s  és NATO-s csatlakozások kudarcát ellentételező  oroszbarát alternatíva nyújtása. Amely egy sokkal nagyobb lélegzetvételű terv megvalósításának kisebb lépéseként tekinthető. A helyzetét pedig megkönnyíti számára ebben a hatalmai harcban, hogy számos történelmi szál, az ortodox vallás illetve a maga a szláv kultúra, amelyek összekapcsolják a két területet.

A nyugat-balkáni országok uniós integrációja (Forrás: EP/ MN-grafika)

Szerbia, mint Oroszország kapuja a „Nyugatra”

Az említett példák mellett kiemelkedő fontosságú és meglehetősen nyugtalanító volt a nyugati hatalmak számára, hogy már 2012-től kezdve, de különösen 2018-2019-es év folyamán Oroszország a Balkánért folytatott hatalmi versenyben számos úton-módon közeledett a hozzá kulturálisan és vallásilag is közel álló Szerbiához.
Ennek eredményességét szemmel láthatóan példázta az orosz elnök, Vlagyimir Putyin Belgrádban tett látogatása 2019 januárjában. A találkozó során számos olyan diplomáciai gesztus zajlott le, melyek egyértelműsítették az orosz-szerb barátsági viszonyt. Például a Szent-Száva Székesegyház előtt óriási tömeg köszöntötte Putyint, mint a legnagyobb szláv testvért. Aleksander Vucsics szerb elnök pedig még egy kiskutyával is megajándékozta az orosz politikai vezetőt, a szerb nemzet hálájának jeléül. Emellett pedig a két állam több mint 20 megállapodást kötött egymással, ami viszonyuk stratégiai partnerség szintre emelkedését is jelzi.
A megállapodások tárgya széles spektrumon mozgott, de a fókuszban a katonai, gazdasági és kereskedelmi együttműködések álltak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette egyfajta üzenetként az USA számára, hogy országa tovább folytatja Szerbia katonai-műszaki eszközökkel való ellátását, azok szervízelését és modernizációját. Melynek keretében 2019-re datálták hét Mi-35 típusú harci, valamint három, Mi-17-es szállító helikopter átadását. Nem megemlítve a korábbi 2016-2018 közötti katonai együttműködés során már átvett Mig-29-es Fighter-eket. Valamint kiemelte, hogy az előző évi BARSZ-2018 kódnevű repülő harcászati gyakorlaton közös, orosz–szerb személyzetű MiG-29-es vadászgépek és Mi-8-as helikopterek vettek részt. Továbbá megemlítette, hogy úgy gondolja az Amerikai Egyesült Államok fő célja a régió destabilizációja. Ennek érdekében pedig, még ugyanezen évre előirányozták a Slavic Shield 2019 nevű hadgyakorlatot, szintén közös végrehajtással.

A 2019-es Slavic Shield hadgyakorlat (Forrás: Jovo Mamula, MC Odbrana)

Felmerül a kérdés az esemény kapcsán, hogy minek köszönhető az ekkora méreteket öltő összhang Szerbia illetve az Oroszországi Föderáció között. Alapvetően annak, hogy az orosz politikai vezetés gazdasági függésbe kívánja vonni a szerbeket, mégpedig a különböző nemzeti szerb projektek anyagi támogatásával.
Például a szerb vasút építését és modernizációját Oroszország közel 230 millió euróval támogatta illetve több mint 1,4 milliárd dollárt volt kész befektetni a Török Áramlat európai meghosszabbítását jelentő gázvezeték szerbiai szakaszának a megépítésébe. Ezeknek az anyagi invesztálásoknak a fényében nem meglepő a két állam közeledése, hiszen a nem is olyan régen a térséget háború sújtotta.  Ez után pedig az állam gazdasága még ingatag lábakon áll és szükséges a külföldi tőke behozatala. Éppen ezért a befolyás növelésének legkézenfekvőbb módja a befektetések finanszírozása volt orosz oldalról nézve.

Oroszország tényleges pozíciója a Balkánon

Oroszország számos alkalommal hangoztatta, hogy a Balkán destabilitása az Amerikai Egyesült Államok tevékenységének köszönhető. Valójában azonban, az 1990-es évek eseményeit követően a hatalmi harc többszereplőssé fejlődött. Hiszen már nem csak az USA, valamint a Szovjetunió szétesése után fennmaradt Oroszország harcol a helyi befolyásért, hanem a feltörekvő Kína, az EU és NATO és Törökország is.
Ezek az erők pedig közel ugyan akkora nyomást tudnak gyakorolnak a régió államaira. Hiszen a feltörekvő Kína fektette be 2019-ben a legtöbb pénzt például Szerbiában. Az Európai Unió a balkáni államok integrációja érdekben már több, mint 4,5 milliós vissza nem térítendő eurós összeggel támogatta a térséget. Az Egyesült Amerikai Államok pedig nem  csak Koszovó és a NATO-tagállamok jövőjét határozhatja meg a cseppfolyósított gázzal (LNG) hanem az egész Balkánét. Illetve a muszlim közösségeken keresztül a közelmúltban Törökország is megkezdte a balkáni országokra a nyomásgyakorlást.
Az tehát egyértelműen látszik, hogy nem egyedül az orosz vezetés próbája államai érdekeit minél erősteljesebben érvényre juttatni a területen hanem a nemzetközi közösség számos tagja is. Egyúttal az is érezhető, hogy a balkáni államok, a vallási, kulturális, történelmi vagy akár nyelvi szálak ellenére egyre kevésbé vágynak Moszkva elismerésére és támogatására. Ennek a törekvésnek a helyét az euroatlanti integráció és az iszlám térhódítása vette át.
Tehát a nagyhatalmi verseny többszereplőssé válása alapjaiban változtatta meg Oroszország pozícióját a térségben. A Föderáció kénytelen osztozni más hatalmakkal a befolyáson, igyekeznie kell a térség összes államával partneri viszonyt kialakítani és egyúttal a nagyhatalmak egy részével is együtt kell működnie. Hiszen ha például Oroszország és Szerbia mellé akár Törökország csatlakozik egy a BARSZ 2018-hoz hasonló hadgyakorlathoz, az már képes ellensúlyozni az euroatlanti integráció jelentette veszélyt.

Vlagyimir Putyin orosz és Alekszandr Vucsics szerb elnök egy belgrádi katonai parádén 2019-ben (Forrás: Stoyan Nenov)

Összegezve tehát annak ellenére, hogy erőteljes az orosz gazdasági és politikai jelenlét a térségben, a többi hatalmai harcban részvevő államhoz képest ez a részvétel igen csekélynek mondható. Moszkva ugyan minden eszközt igyekszik felhasználni annak érekében, hogy a számára történelmi és kulturális szempontból is közeli térségben megőrizze pozícióit. Egyúttal azt is felismerte, hogy a régebben alkalmazott módszerek már nem hatékonyak, így a változó biztonsági környezetben finomabb, összetettebb a tevékenységre van szükség. Így előkerül az eszköztárban a nem lineáris hadviseléshez tartozó diplomáciai vagy gazdasági nyomásgyakorlás is. Továbbá az orosz vezetés felismerte, hogy a térség országai igyekeznek kihasználni a külső hatalmak értük folyó versengését és az ebből fakadó nagymennyiségű anyagi befektetéseket is. Továbbá szélesebb lehetőségeket biztosít számára, hogy az EU és az USA közel harminc év alatt sem tudta a saját képére formálni a régió társadalmait.
Megszerzett és fix jogok, befolyási övezetek azonban nem léteznek, a jelenlétért igenis meg kell harcolni. Ezt pedig érzékeli a moszkvai politikai vezetés is, éppen ezért nem sajnálják akár a  vasútfejlesztésre, akár a gázvezeték építésre adott dollármilliókat. A moszkvai vezetés fő célja ugyanis, hogy a Nyugat-Balkán területén továbbra is megmaradjon a stabil orosz politikai, gazdasági és katonai jelenlét és befolyás.

Írta: Haiszky Edina Julianna