Afrika, az etnikailag, nyelvileg és vallási szempontból rendkívül tagolt rejtélyes kontinens ritkán kerül a magyar emberek érdeklődésének középpontjába. Jelen cikkemmel részben az a célom, hogy némileg közelebb hozzak az olvasókhoz egy főleg Afrikához kapcsolódó biztonságpolitikai kérdést. A kontinensen gyakorta zajlanak fegyveres összecsapások, amelyeknek sajnos nem egy esetben nem csak elszenvedői, hanem közvetlen résztvevői a gyerekkatonák is: az ő szerepüket szeretném kicsit körbejárni.
Az UNICEF égisze alatt megszületett fokvárosi definíció értelmében gyerekkatona minden 18 év alatti személy, aki reguláris vagy irreguláris fegyveres erőkben szolgál. Ez azonban nem tesz különbséget a fegyverviselő és a fegyvertelen feladatkört ellátó kiskorúak között, valamint az önként belépett és a kényszerrel besorozottak között sem, ilyen szempontból csonka definíciónak tekinthetjük. Hozzá kell tenni, hogy bár az általánosan elfogadott álláspont szerint 18 év a korhatár, a vádak mégis olyan fiatalkorúak ellen is érvényesek, akik 15 és 18 év között vannak, mivel Afrika több országában az említett 15 év a felnőtté válás ?hivatalos? korhatára, míg máshol egyszerűen nincs számszerűsítve, az egyén fejlettsége határozza meg, mikor válik a közösség teljes jogú tagjává. Így fontos leszögezni, hogy az afrikai hagyományok, értékek és szokások alapvetően máshogy határozzák meg a gyermekkort, a felnőtté válást vagy akár az állami berendezkedést, mint a nyugati országok. A kettő emiatt nem tökéletesen összehasonlítható. A gyarmati sorból való felszabadulás számos állam esetében csak a XX. század második felében történt meg, melynek következtében gyakorlatilag még nem volt idő olyan államszerkezetet kiépíteni, ami a modern állam eszközeivel hatékonyan helyettesíteni tudná a törzsi berendezkedést. Fontos azonban, hogy Afrika esetében nem feltétlenül alkalmazható minden európai vagy amerikai módszer közvetlenül, hiszen egy alapvetően merőben máshogy fejlődő és működő térségről beszélünk. Nehéz például úgy demokratikus államot kiépíteni, ha a gyarmati sor után katonai diktatúrák következtek, majd ezek leáldozásával továbbra sincs semmilyen tapasztalat vagy alap a demokrácia kialakításához. Ez állandósuló törzsi vagy etnikai konfliktusokhoz vezet, főleg azokban az esetekben, ahol az államhatárokat az egykori gyarmattartók nem az évszázadok alatt kialakult törzsi határok mentén húzták meg.
A gyerekkatonákkal való összefüggésben fontos megemlíteni a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményt 1989-ből, illetve az afrikai chartát (African Charter on Rights and Welfare of the Child) 1999-ből. Nemzetközi szinten tehát körülbelül az 1990-es évek közepe óta foglalkoznak a kérdéssel.
A nemzetközi jog értelmében mindenkit megillet a ?boldog gyermekkor?, ez az elv azonban a gyerekkatonák esetében súlyosan sérül, így természetesen a nemzetközi közösség erősen megkérdőjelezi az alkalmazásukat. Az említett egyezmények értelmében a gyerekkatonaság gyermekmunkának tekintendő, a legrosszabb fajtából, nagyjából a kiskorúak szexuális munkára való kényszerítésével egyenértékű.
A történelem során nem most először alkalmaznak gyermekeket ilyen célokra, azonban a nemzetközi jog fejlődésével, a globalizációval, illetve a fejlődő biztonsági tanulmányokkal összefüggésben egyre fontosabbá válik ennek a kérdésnek a kutatása. Gyermekek esetében különösen fontos, hogy életük korai szakaszában milyen impulzusok érik őket, milyen tapasztalatokat szereznek a világról, milyen kép alakul ki bennük az őket körülvevő környezetről, ez ugyanis sok esetben megmásíthatatlanul befolyásolja a felnőttkori világnézetüket is. Ez könnyen újraindíthatja a konfliktust, hiszen az ilyen körülmények között felnőtt gyermekek nem ismernek mást a saját világukon kívül, így nem is tudnak kitörni belőle.
A gyerekkatonákat elsősorban bukott államokban, gerilla hadviselés során vetik be. Terrorszervezetek, lázadó csoportok, de akár kormánypárti szerveződések is élhetnek ilyen módszerekkel. Graca Machel jelentése, a Machel- report alapján azt mondhatjuk, a világ számos pontján, Afrika mellett Ázsiában és akár Dél-Amerikában is megfigyelhető a jelenség. Jelenleg én elsősorban azért szeretnék Afrikára koncentrálni, mivel a kérdéskör elsősorban az afrikai posztkoloniális államokban játszik fontos szerepet, ahol minden lehetséges eszköz bevetése, minden norma mellőzése is bekövetkezhet egy- egy regionális vagy államok közötti konfliktusban.
Lényeges megemlíteni, hogy a gyerekkatonák életkörülményeikből fakadóan összefüggésben állnak a terrorizmus és a klímaváltozásból is fakadó migráció problémakörével. Főként előbbi két ok indukálja a gyermekek bevonását a különféle fegyveres cselekményekbe, míg utóbbi oknál érdemes figyelembe venni, hogy a terrorszervezetek felnőtt tagjaihoz hasonlóan az esetlegesen más országba bevándorló gyermekek is komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek, amennyiben nem kapják meg a szükséges segítséget és rehabilitációt, ami a társadalomba való reintegrációhoz szükséges lenne számukra.
Jogi vonatkozása is van a problémának, nevezetesen, hogy a gyermekek felmenthetők-e, avagy büntethetők-e ilyen mértékű súlyos cselekedetekkel összefüggésben, amiket többnyire nem önként, vagy nem szabadon mérlegelhető lehetőségek között választva követtek el. Bizonyos szempontból a felbujtóknak sokkal súlyosabb tettek „száradnak a lelkükön„, hiszen a gyilkosságok, rablások, terrorcselekedetek mellett a konkrét elkövetőt, a gyerekkatonát pszichológiailag egy életre megnyomorítják.
A gyerekkatonaságnál fontos vizsgálni a pszichológiai hátteret is. Számos esetben elárvult gyermekekről van szó, akik feljebbvalójukban látják a követendő példát, azt az alakot, akinek mindennél jobban szeretnének megfelelni. Mivel minden tekintetben a feljebbvalójuknak vannak kiszolgáltatva, önálló, független véleményt nehezen alkotnak. Ugyanígy a rokonok, idősebb barátok is meghatározó szerepet töltenek be. Előfordul, hogy egy fiatalabb gyermek az idősebb testvérei vagy ismerősei kényszerítésére lép be egy fegyveres szervezetbe.
Ezzel együtt természetesen nem elfelejtendő, hogy sok esetben tudatmódosító szerekkel vagy egyszerűen erőszakkal veszik rá őket az együttműködésre. Előbbi esetben groteszk módon az őket kényszerítő emberektől válnak függővé, hiszen máshogy nem tudnák beszerezni az anyagokat, szereket, amikre már jó előre ráfüggtek.
Pontos számok nem állnak rendelkezésre azt illetően, napjainkban hány gyermek áll fegyveres szervezetek kötelékében, hiszen vagy nem létezik nyilvántartás a tagokról, vagy nem teszik azt hozzáférhetővé. Leginkább a demográfiai adatok alapján lehet tehát becsléseket tenni, jelenlegi álláspont szerint a világban néhány tízezer gyerekkatona lehet szolgálatban. Főleg a menekülttáborokban és a nagyon szegény régiókban élő gyermekek vannak kiszolgáltatott helyzetben, előbbi esetben távol az otthonuktól, adott esetben a családjuktól, hiszen a nyitott táborokból könnyű elrabolni a gyermekeket anélkül, hogy az rövid időn belül bárkinek feltűnne. Főként a hosszabb konfliktusok esetén vonódnak be gyermekek, mivel alapvetően ők adják a legtöbb afrikai társadalom 40-50%-át, így hamar képbe kerülnek, amikor az elhúzódó konfliktusban egyre fiatalabb korosztályok felé kell fordulni. Ez már hagyományos háborúkban, például a második világháborúban is megfigyelhető volt, ahol az utolsó években már egyre fiatalabb fiúkat küldtek a frontra.
A gyermekeket alapvetően könnyebb irányítani, így a szervezetlen, ideológiailag nem megalapozott, konkrét célt vagy tervet nélkülöző szervezetek számára egyszerűbb fiatalkorú katonákat alkalmazni, mint felnőtteket meggyőzni/kényszeríteni a kívánt magatartásra. Mivel kevésbé fejlett a félelemérzetük és a felelősségtudatuk, gátlástalanabbak tudnak lenni a felnőtt harcosoknál, hiszen sokszor fel sem fogják tetteik valódi súlyát, nem gondolnak bele, hogy a felettük álló felnőttön kívül bárki mástól várhatnának ezért büntetést. Gyakran semmilyen kiképzésen nem vesznek részt, mivel szinte korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre, könnyű pótolni őket, így tehát a hosszú és adott esetben költséges kiképzés elkerülésével a minőség helyett a mennyiség elve érvényesül.
A gyermekek katonává való beszervezése többféle módon történhet, az esetek körülbelül 25-50%-ban egyszerűen elrabolják őket. Máskor az elárvult gyermekek gyakorlatilag ellenkezés nélkül tartanak a fegyveresekkel, mert szüleik, rokonaik nélkül nem boldogulnának. Számos afrikai országban egyszerűen nem létezik szociális ellátórendszer, vagy annyira fiatal gyermekekről van szó, akik nincsenek tudatában a közvetlen környezetükön túli világnak. Gyakran racionális megfontolás képezi az önkéntes csatlakozás alapját, egyszerűen az élelem, ellátás reményében adják fel a szabadságukat, ez különösen annak tudatában érthető, hogy több afrikai országban a lakosság fele-háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él. Ezzel összefüggésben vannak azok az esetek, amikor, főleg lányok esetében, a szülők pénzért vagy némi élelemért cserébe eladják gyermekeiket.
A fiúkat egyaránt használják közvetlen harcokban, öngyilkos merényletekben és kémkedésre is, míg lányok esetében a kémkedés és ez utóbbi mellett a szexuális szolgáltatások az elsődlegesek. A gyerekkatona szóról általában fiúkra asszociálunk, a lánygyermekek többnyire kikerülnek a látótérből. Ennek ellenére a lánygyermekek szerepe sem elhanyagolható, egyrészt a közvetlenül őket ért atrocitások (főként szexuális bántalmazás) miatt, másrészt pedig mert az ő ?segítségükkel? 1-1 hosszabb ideig fennálló szervezet képes arra, hogy a toborzás háttérbe szorításával, a szervezet kötelékén belül termelje ki az utánpótlást, az így született gyermekeknek konkrétan esélyt sem adva arra, hogy legyen a világról másmilyen elképzelésük.
Mivel a gyermekek a harccal töltött évek során kimaradnak az oktatásból, így még ha ki is szabadulnak a fegyveres erők kötelékéből, nem, vagy csak nehezen tudnak visszailleszkedni a társadalomba. Különösen igaz ez abban az esetben, ha más országban kell újrakezdeniük az életüket, ahol nem tudnak a család, a közösség megtartó erejére támaszkodni. Ezt nehezítik az esetleges függőségek, illetve traumák, a magukkal cipelt szörnyű emlékek. Előfordul, hogy bár van családjuk, nem fogadják őket vissza, például a terhes vagy kisgyermekes lányokat elutasítja a közösségük, mintegy az ő hibájukként elismerve a kihasználásukat.
Gyerekkatonák előfordulnak többek között például Dél-Szudán, Ruanda, Uganda, Niger, Mali, Nigéria, Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság területén is, Afrikán kívül pedig például Sri Lankán, Nepálban, Irakban, Iránban, Szíriában, Jemenben és Mianmarban. Számuk jelenleg több tízezerre tehető.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban többnyire önkéntes csatlakozásról beszélhetünk, amire több ok is van. Egyrészről a szegénység, a kilátástalanság, a munkanélküliség, az éhezés, a családban vagy az állami hatóságoktól elszenvedett bántalmazás, a bosszúvágy és a biztos megélhetés keresése is állhat az önként jelentkezés hátterében. Gyerekkatonának lenni azt jelenti, van az embernek pénze, fegyvere, némi élelme és megbecsülése. Képes megvédeni magát, és ha szerencsés, egyre feljebb tud jutni a szervezet hierarchiájában, ami további előnyökkel jár. Látható a felsorolt okokból, hogy az ?önkéntes? csatlakozás valójában több rossz opció közül a talán legkevésbé rossz. Gyakorlatilag nem beszélhetünk tehát érdemi választási lehetőségről.
Napjainkban már a nemzetközi közösség fokozott érdeklődésének és a nemzetközi jog fejlődésének, valamint természetesen lelkes civileknek köszönhetően létrejöttek szervezetek, amelyek a gyerekkatonák kiszabadításával, rehabilitálásával és a lehetőségekhez mérten a korábbi közösségükbe való reintegrálásával foglalkoznak. Jó példa erre a Warchild Organization a Közép-afrikai Köztársaságban. A terápia során pszichológiai segítséget kapnak, újraindul az oktatásuk, vagy ha idősebbek, valamilyen munkára való képzésük, miközben sorstársaikkal élhetnek együtt. Utóbbi különösen fontos, hiszen így nem érzik egyedül magukat. A többi gyerekkatonával való megismerkedés miatt tudják, hogy nem csak nekik kell ilyen problémákkal megküzdeni.
Bár a ?hagyományos? értelemben vett gyerekkatonák esetében a rehabilitálás az elsődleges, sokukat egyszerűen börtönbe zárják, mert például egy terrorszervezetnek dolgoztak, így veszélyesnek számítanak. Az egyéni körülmények így nem kerülnek mérlegelésre. Többnyire azonban elismerik, hogy jogi értelemben nem a gyermekeket kell büntetni, hanem azokat, akik erre kényszerítették őket, vagy legalábbis a lehetőséget nyújtották nekik. Főleg az ISIS esetében volt érezhető a megkülönböztetés több alkalommal is, hiszen őket egy nagyon veszélyes terrorszervezetnek tartják.
Összességében elmondható tehát, hogy a gyerekkatonaság egy rendkívül komplex probléma, a biztonsági, nemzetbiztonsági háttér mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a kérdés pszichológiai, jogi, etikai vonatkozását sem. A korábban említett klímaváltozással és a részben ebből fakadó migrációval összefüggésben a gyerekkatonák nem csak a saját régiójukban maradnak megoldandó problémák, hanem akár olyan államokban is felütheti a fejét a jelenség némely következménye, ahol korábban abszolút nem volt napirenden a téma. Többek között emiatt is fontos azoknak a szervezeteknek a munkája, amelyek azért küzdenek, hogy a probléma helyi szinten legyen megoldva. Ami pedig még a felelősségre vonás során sem elfelejtendő, hogy a nemzetközi jog értelmében minden gyermeket megillet a boldog gyermekkor.
Írta: Palkovics Dóra
További felhasznált források:
https://kki.hu/assets/upload/Kulugyi_Szemle_2008_04_Gyerekkatonek_Afrikeban.pdf
https://www.hrw.org/topic/childrens-rights/child-soldiers
https://www.hrw.org/news/2019/03/04/some-child-soldiers-get-rehabilitation-others-get-prison
https://www.hrw.org/news/2018/06/29/better-us-list-countries-using-child-soldiers
https://www.bbc.com/news/world-middle-east-24179084
https://www.usnews.com/news/best-countries/slideshows/5-most-notorious-african-warlords?slide=3
Beah, Ishmael: Gyerekkatona voltam Afrikában. Libri Kiadó, Budapest, 2018.
Címlapkép: Jemen – A síita húszi harcosok támogatói. Szanaa, 2018. január 14.
A síita húszi felkelők melletti kiállásukat demonstrálják géppisztolyos nők és gyermekek egy szanaai gyűlésen 2018. január 13-án. Az ENSZ szakértői a jemeni polgárháború szembenálló feleinek két külföldi támogatói oldalát, Iránt és a Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetséget egyaránt bírálják a Jemenről készített jelentésükben. (Forrás: MTI/EPA/Jahja Arhab)
