Kezdőlap Blog Oldal 45

Feltámad az ókori Selyemút?

0
Róma, 2019. március 23.Luigi di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, ipari miniszter (j) és He Li-feng, a kínai nemzeti fejlesztési bizottság elnöke kezet fog a kínai Új selyemút kezdeményezéshez való olasz csatlakozásról szóló szándéknyilatkozat aláírása után a római Villa Madama rezidencián 2019. március 23-án. A világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7-csoport tagjai közül Olaszország az els?, amely csatlakozik az Új Selyemút gazdasági övezet, illetve a 21. századi tengeri selyemút néven futó gazdaság- és kereskedelemfejlesztési programhoz.(Forrás: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami)

Olaszország az első a világ hét legfejlettebb gazdaságát tömörítő G7-csoport tagjai közül, amely csatlakozik a Kínai Népköztársaság által indított Egy övezet, egy út elnevezésű nagyszabású gazdasági kezdeményezéshez.

Az új Selyemútként is emlegetett kezdeményezéshez való csatlakozásról szóló szándéknyilatkozatot 2019. március 23-án írta alá Luigi di Maio, miniszterelnök-helyettes és iparügyi miniszter, valamint He Li-feng, a kínai nemzeti fejlesztési bizottság elnöke Rómában. Ez az esemény volt Hszi Csin-ping kínai államfő háromnapos olaszországi látogatásának csúcspontja. E három nap alatt a két fél összesen huszonkilenc egyezményt írt alá.

Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (Belt and Road Initiative) célja olyan infrastrukturális projektek kínai hitelekből való megvalósítása szerte a világon, melyek felgyorsítják a kínai áruk áramlását. A tervek között szerepel egy új szárazföldi útvonal (New Silk Road) és egy tengeri kereskedelmi útvonal infrastruktúrájának kiépítése is (Maritime Silk Road). A cél tehát a kereskedelmileg fontos területeken lévő vasútvonalak, közutak, kikötők, gáz- és olajvezetékek fejlesztése, esetlegesen újak építése kínai bankok által nyújtott hitelekből. Ennek megfelelően a China?s Communication and Construction Company ezentúl használhatja Trieszt kikötőjét a Közép- és Kelet-Európával folytatott kereskedelem élénkítése céljából, illetve Kína részt vesz a genovai kikötő fejlesztésében is.

A projekt elindítását 2013-ban jelentette be Hszi Csin-ping, kínai államfő. Az alapvető cél természetesen Kína gazdasági és politikai befolyásának növelése, illetve a felhalmozott belföldi tőke hatékony befektetése. Emellett Kínának szüksége van az exportpiacokra, ugyanis a nyugati fogyasztás visszaesése negatívan hatott az exporttól erősen függő kínai gazdaságra. A hatalmas méretű acél- és építőipari kapacitásokat igyekeznének minél hatékonyabban kihasználni, ehhez pedig a belföldi beruházások már nem elégségesek. Természetesen nem utolsó szempont az sem, hogy a kínai gazdaságnak rengeteg nyersanyagra van szüksége, ezt a szükségletet pedig könnyedén fedezhetik, ha a célországokban gazdasági befolyásra tesznek szert.

Kína gazdasági térnyerését kiválóan példázza, hogy 2016-ban kínai cégek többségi birtokosai lettek a pireuszi kikötőnek, ezáltal még több árut tudnak fuvarozni Európa különböző részeire. Ehhez szükségeltetik a Budapest és Belgrád közötti vasúti vonalszakasz felújítása is (habár a kínai kormány térképe szerint a fő útvonal az Adriai-tengeren futna). Kína és tizenhat közép- és kelet-európai ország, köztük Magyarország már aktívan együttműködik az Egy övezet, egy út keretein belül. 2017 decemberében Budapesten tartották a 16+1 együttműködés miniszterelnöki csúcstalálkozóját.

Mindeközben az Egyesült Államok és az Európai Unió nem nézi jó szemmel Olaszország csatlakozását a kezdeményezéshez, ugyanis tartanak a túlzott kínai gazdasági befolyástól. Egy héttel korábban az Európai Bizottság nyilatkozatot adott ki, szót emelve Kína gazdasági erejének növekedése és politikai befolyása ellen. A Bizottság vezetői szerint Kína nemcsak stratégiai?gazdasági partnere az EU-nak, hanem egyben versenytársa is. Ezért a gazdasági kapcsolatokat a kereskedelem és a befektetések terén kölcsönösségnek kell jellemeznie. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is hangsúlyozta a kiegyensúlyozott és fair kereskedelmi kapcsolatokat, illetve az egyenlő hozzáférést a piacokhoz. Az Egyesült Államok a kereskedelmi versengésen kívül a Huawei kínai telekommunikációs vállalat térnyerésétől is tart, mert szerintük a cég olyan hálózatokat építhet ki, amelyek segítségével a kínai állam számára kémtevékenységet folytathat.

Az olasz kormány azonban nem tulajdonított nagy jelentőséget a veszélyekre figyelmeztető véleményeknek. Hszi Csin-ping és Giuseppe Conte is utalt arra, hogy a szándéknyilatkozat aláírása történelmi pillanat, hiszen az ókorban is Kína és Itália volt a Selyemút két végpontja. Emellett, ha a kínaiak beruháznak az olasz kikötőkbe, az növelheti Olaszország közvetítő szerepét a kelet?nyugati irányú kereskedelemben. Conte nyilatkozatában megemlítette, hogy az olasz fél szívesen fogadja a kínai vállalatok beruházásait, melyek közös előnyökhöz juttatják mindkét oldalt. Ezen felül a tárgyaló felek kiemelték az Európai Unió és Kína közötti kapcsolat fontosságát. Nagy kérdés, hogy az európai vezetők által hangoztatott kölcsönösséget a kereskedelem és a befektetések terén a jövőben sikerül-e megvalósítani.

Az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel kapcsolatban olyan jogos aggodalmak is felmerültek, miszerint Kína gyakorlatilag gyarmatosítja a projektben részt vevő országokat. A szegény, gyenge gazdasággal rendelkező afrikai és ázsiai országok esetében ennek valóban van alapja, hiszen bizonyos államok nem képesek fizetni a hiteleket Kínának. Nem egy esetben Kína területek átadásáért cserébe engedte el az adósságok egy részét. Erre példa Tádzsikisztán, amely 2011-ben egy 1160 négyzetkilométernyi vitatott hovatartozású területet volt kénytelen átengedni, vagy Sri Lanka, amely 2017-ben 99 évre átengedte Hambantota kikötőjének működtetését Kínának. A kelet-afrikai Dzsibutiban pedig kínai katonai bázis működik, tehát nem csupán gazdasági eszközökkel gyakorolják hatalmukat a régió érintett országai felett. Ez a tény pedig már biztonságpolitikai problémákat is felvet. Egyértelmű, hogy a fejlődő világ szegény országaival szemben Kína szinte teljes hatalmi pozíciót tud kialakítani. A jövő nagy kérdése, hogy a napjainkban gyengélkedő olasz gazdaságra hogyan hat majd a kínai hitelezés. Valószínűtlen, hogy Olaszország az afrikai és ázsiai országok sorsára jut, mindenesetre szimbolikus jelentőséggel bírna, ha egy, a G7-es csoportba tartozó fejlett ország gazdasága is ?térdet hajtana? a világhatalmi pozícióra törekvő Kína előtt.

Írta: Kőbányai Dénes

Címlapkép: Róma, 2019. március 23.
Luigi di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, ipari miniszter (j) és He Li-feng, a kínai nemzeti fejlesztési bizottság elnöke kezet fog a kínai Új selyemút kezdeményezéshez való olasz csatlakozásról szóló szándéknyilatkozat aláírása után a római Villa Madama rezidencián 2019. március 23-án. A világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7-csoport tagjai közül Olaszország az els?, amely csatlakozik az Új Selyemút gazdasági övezet, illetve a 21. századi tengeri selyemút néven futó gazdaság- és kereskedelemfejlesztési programhoz.
(Forrás: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami)

Keresztényüldözés a történelemben ? KONFERENCIA MEGHÍVÓ ? 2019. április 11.

0
Forrás:https://akfi.uni-nke.hu/image/uni-nke-hu/fokep_sziriai_menekultvalsag_eloadas.JPG, a letöltés dátuma: 2019.március 29.

https://www.uni-nke.hu/document/uni-nke-hu/HHK-Kereszt%C3%A9ny%C3%BCld%C3%B6z%C3%A9s-HU.pdf

Eltűntek Észak-Koreában ? a Japán?KNDK visszahonosítási program

0

1959-ben indult az első hajó a Japánban élő koreai közösség tagjaival Észak-Koreába. 1984-ig megközelítőleg 95 ezer személy hagyta el önkéntesen Japánt, csak néhányuknak sikerült kimenekülnie az országból. A Japánban élő koreai közösség tagjainak ma is élnek olyan rokonaik Észak-Koreában, akik megélhetése azon múlik, hogy mekkora anyagi támogatást képesek biztosítani nekik korábban elhagyott otthonukból. A cikk a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Japán visszahonosítási programjának 60. évfordulója alkalmából született.

Japánban az 1900-as évek közepétől beszélhetünk számottevő (kb. 2 milllió fős) koreai kisebbségről. A Japán Birodalom 1945-ös kapitulációját követően a japánban maradt nagyjából 600 ezer fős koreai közösséget zainichi-nek nevezzük. Az 1952-es San Francisco-i békeszerződés megkötésének egyik következménye volt, hogy a zainichi elveszítette japán állampolgárságát, amely Korea megszállásának eredményeként jött létre. A közösség tagjainak nyilatkoznia kellett politikai hovatartozásukról, az északi identitást választók a Chongryon nevű (más elnevezése Chosen Soren), KNDK politikai támogatásával létrejött érdekvédelmi szervezethez tartoztak, míg a dél-koreai nézeteket vallók a Mindanhoz.

Az 50-es évek elején, a koreai háború alatt valósult meg a japán állam legkeményebb fellépése a koreai kisebbség és szövetséges szélsőbaloldali szervezeteikkel szemben, akik számos alkalommal keveredtek a japán kommunisták által szervezett véres tüntetésekbe és zavargásokba. A tömeges letartóztatások következtében az Omura fogvatartási központ túlzsúfolttá vált (ahonnan a japán törvényeket megszegő külföldieket kitoloncolják a szigetországból). 1954-ben Dél-Korea politikai okokból kifolyólag nem fogadta be zainichi tagjait. Emellett a deportálásra váró elítéltek jelentős része az antikommunista Dél-Korea politikájától félve kérelmezte, hogy a KNDK-ba szállítsák őket, amelyet Kim Ir Szen még 1955-ben engedélyezett.

A dél-koreai vezetés hozzáállásával szemben a KNDK igyekezett elérni, hogy a kormányon lévő japán Liberális Demokrata Párt (LDP) engedélyezze koreai munkások és szakemberek ideiglenes áttelepülését Észak-Korea újjáépítése céljából. 1955-ig bezárólag az LDP és a japán vöröskereszt (Japan Red Cross Society ? JRC) többször is tárgyalt Kim Ir Szennel, aki végül egy olyan visszahonosítási programba egyezett bele, amely teljes utazási költségét a KNDK fedezi.  A programot 1959 decemberében a kalkuttai szerződés ratifikálta, amely a nemzetközi vöröskereszt (International Committee of the Red Cross in Geneva ? ICRC) közreműködésével jött létre.  A kalkuttai szerződés látszólag minden érintett szempontjából előnyös volt. Észak-Korea munkaerőhöz jutott és teret nyert Dél-Koreával szemben a japán belpolitikában. Kim Ir Szen egyúttal az ország nemzetközi elismertségét is növelte, mert egyenrangú félként kötött nemzetközi szerződést a ICRC-vel és Japánnal, amely a hidegháború ellentétes hatalmi blokkjának szuperhatalma, az USA szövetségese volt. A japán vezetés ezzel párhuzamosan megszabadult a zainichi politikai (szélsőbaloldali) és társadalmi fenyegetést jelentő tagjaitól, amelyet akkoriban az összes japán párt támogatott, mert a program csökkentette az Omura fogvatartási központ túlzsúfoltságát is. Emellett a koreai közösség részéről is felmerült az igény a visszatelepülésre a Japánban megtapasztalt szigorú szabályok és nehéz életkörülmények miatt, melyre a Chongryon propagandája erőteljes befolyást gyakorolt. A szervezet ígéretében ?földi paradicsomként? állította be a KNDK-t, ahová az Észak-Koreával szimpatizáló zainichi tagjai elmenekülhetnek a diszkrimináció elől vagy például ingyenes felsőoktatáshoz juthatnak. Az áttelepítést az ICRC felügyelte (a résztvevőkkel egy szándéknyilatkozatot írattak alá, hogy önszántukból hagyják el otthonukat), így megközelítőleg 95-93 ezer zainichi (és kb. 6800 japán állampolgár, akik koreaiakkal éltek vegyes házasságban) hagyta el Japánt 1959 és 1984 között, de legfeljebb 200 fő tudott visszatérni a szigetországba Dél-Koreán keresztül.

2014 februárjában az ENSZ emberi jogi bizottságának nyilatkozata egyértelműen emberiség elleni bűncselekménynek minősítette Észak-Korea részvételét a visszatelepítési programban (és a japán állampolgárok elrablását). Jelenleg 5 fő perli a phenjani kormányt emberi jogaik megsértésével a tokiói bíróságon, összesen 500 millió jenes kompenzációt követelve. A felperesek a visszahonosítási program keretein belül települtek át Észak-Korába, ahol éheztek, és a szongbun rendszer (amely az észak-koreai társadalmat 50 különböző kategóriába sorolja a rendszerhez fűződő támogatásuk mértéke alapján) az ellenséges osztályhoz tartozóként kezelték őket: vidékre telepítették és termelő közösségekbe kényszerítették vagy bányában dolgoztatták őket. Az egykori zainichi tagjait bebörtönözték vagy koholt vádak alapján kivégezték családtagjaikat. Az áttelepülteknek csak a kétezres években sikerült dezertálni, hátrahagyva hozzátartozóikat, mert a phenjani vezetés megtiltotta számukra az ország elhagyását. 2018 februárjában az egyik dezertőr keresetet nyújtott be a Hágai Emberi Jogi Bírósághoz azzal, hogy a megtévesztésért és emberi jogaik megsértéséért (Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának 7-es cikke alapján) vonják felelősségre emberiség elleni bűncselekmény miatt Kim Dzsong Un-t, Észak-Korea vezetőjét és Ho Dzsong Man-t, a Chongryon első emberét.

A Chosen Soren, Észak-Koreához köthető koreai érdekvédelmi szervezetnek, ma is nagyjából 75 ezer fős taglétszáma van. Ennek oka főként az általuk biztosított etnikai oktatás és munkalehetőségek hálózata, azonban az indokok között szerepel a visszahonosítási program keretein belül áttelepült családtagok helyzete is. A zainichi érintett tagjaira a Chosen Soren nyomást gyakorolhat Észak-Koreában tartózkodó szeretteiken keresztül (habár koruknál fogva egyre kevesebb az érintett), és többek között a rezsim anyagi és politikai támogatására kötelezheti őket. Az érintettek beszámolói alapján, rendszeresen juttatnak pénzügyi támogatást közvetlenül családtagjaiknak vagy Kínán keresztül megvalósuló személyes látogatások alkalmával olyan luxuscikkeket adnak át (kozmetikumok vagy ruhadarabok), melyket később pénzzé tehetnek, elcserélhetnek vagy megvesztegetésként használhatják fel Észak-Koreában.

A Japán állam részéről szintén fontos szerepet tölt be a Chosen Soren. A két ország közti diplomáciai kapcsolatok teljes hiányában a szervezet szolgál az egyetlen olyan fórumként, amely előremozdíthatja a két ország közti párbeszédet, és az 1970-80-as években elrabolt japán állampolgárok szabadon bocsájtásának ügyét. Emellett a koreai kisebbség életkörülményeit nagyban befolyásolja a szervezet tevékenysége és ellátja képviseletüket (Kim Dzsong Un a szervezethez írt legutóbbi levelében a Mindan, dél-koreai érdekképviseleti szervvel való együttműködést szorgalmazta a Korea-közi kapcsolatok fejlődésének tükrében). A koreai etnikum kultúra és identitás ápolásának egyik fajsúlyos szereplője a szervezet, ezért nem kerül napirendre beszüntetése a japán vezetés részéről, azonban törvénysértő, vagy titkosszolgálati és hírszerzési botrányokba keveredett tagjaival és vezetőivel szemben a japán hatóságok határozottan lépnek fel, átvizsgálások, vízummegtagadás és letartóztatások formájában.

Felhasznált irodalom:

KAZUKI BABA, Repatriation Program, 2011.12.06. Elérhető: https://japansociology.com/2011/12/16/repatriation-program/

DEWAYNE J. CREAMER, The Rise and Fall of Chosen Soren: It?s Effect On Japan?s Relations on the Korean Penninsula, Naval Postgraduate School Monterey, 2003, 24-27. oldal. Elérhető: http://www.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/a420217.pdf

Tessa MORRIS-SUZUKI, Exodus to North Korea Revisited, 2011.június 23. Forrás: https://ips-dc.org/exodus_to_north_korea_revisited

RYUICHI KITANO, Defectors bid to sue N. Korea for rights abuses in Japanese court, The Asahi Shinbun, 2018. augusztus 21. Elérhető: http://www.asahi.com/ajw/articles/AJ201808210034.html

DAISUKE KIKUCHI, ICC eyed to condemn North?s ?59-?84 repatriation program,The Japantimes, 2018. február 16. Elérhető: https://www.japantimes.co.jp/news/2018/02/16/national/politics-diplomacy/icc-eyed-condemn-norths-59-84-repatriation-program/#.W83dS3szY2w

MOTOKO RICH, Koreans in Japan Embrace the North as the World Shuns It, The New York Times, 2019. február 25. Elérhető: https://www.nytimes.com/2019/02/25/world/asia/korea-japan-diaspora.html

Hol is tart a Brexit?

0
Brexit - Nagy-Britannia. London, 2020. január 31.Függetlenségpárti kitűzők egy szuverenista férfi öltönyén a londoni Parlament téren 2020. január 31-én. Közép-európai idő szerint éjfélkor megszűnik az Egyesült Királyság tagsága az Európai Unióban.(Forrás: MTI/EPA/Andy Rain)

2016. június 23-án a britek népszavazáson a voksok 51,9%-ával megszavazták az Európai Unióból való kilépést. Az új miniszterelnök, Theresa May 2017. március 29-én jelentette be hivatalosan a kilépést, melyet az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 50. Cikkelye szabályoz. Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk kapta kézhez a levelet, mellyel elindult a kilépési folyamat, ezzel kezdetét vette a szerződésben meghatározott két éves határidő.

2017 áprilisában az Európai Tanács elfogadta az alapvető elveket, melyek meghatározták a kilépést. Ez többek között azt jelenti, hogy az Unió olyan eredmény elérésére törekszik, mely ?minden tagállam számára igazságos és méltányos és az uniós polgárok érdekeit szolgálja?. Illetve a megállapodás a jogok és kötelezettségek egyensúlyán kell, hogy alapuljon, így kizárja az ágazati megközelítést, tehát a négy szabadság egymástól elválaszthatatlan. A tárgyalások során az érintett felek (nemcsak az EU és az Egyesült Királyság, hanem a polgárok, vállalkozások, nemzetközi partnerek) folyamatos és részletes tájékoztatása kötelező. Az olyan átmeneti intézkedésekben, melyek a későbbiekben a viszonyrendszer várható keretét adják, meg kell határozni az időtartamot, az átmeneti mechanizmusok hatályát. A tárgyalások során törekedni kell az uniós tagállamokban és az Egyesült Királyságban élő állampolgárok jogainak védelmére, illetve kölcsönös garanciákról kell megállapodni, a polgárok munkavállalását vagy tanulmányait érintő kérdésekben.

A bizottsági ajánlás után az Európai Tanács minősített többséggel szavazott az iránymutatásokról. Az erőteljes minősített többség azt jelentette, hogy a 27 tagállam 72 százaléka, és a tagállamok lakosságának 65 százalékára volt szükség. Megkezdődtek a tényleges tárgyalások, az EU-t Michel Barnier mint a Bizottság főtárgyalója képviselte.

A két éves periódus alatt, egy többfordulós tárgyalássorozaton, a felek megállapodtak a ?Kilépésről szóló megállapodás? részleteiről, melynek tervezete 2018 februárjában készült el. Ez a dokumentum többek között a következő kérdéseket tisztázza: az EU-tagállamok állampolgárainak jogainak kérdését az Egyesült Királyságban. Ha a polgárok az átmeneti időszakban ? azaz 2020 decemberéig ? érkeztek az Egyesült Királyság területére, öt év tartózkodás után tartósan maradhatnak az országban. Az átmeneti időszak után érkezők helyzetét egy másik, a ?Megállapodás a jövőbeli kapcsolatok?-ról elnevezésű dokumentum fogja szabályozni. Ez kiterjed az üzleti célú, a vízummentes, rövidtávú tartózkodásokra, illetve az illegális bevándorlás elleni küzdelemmel kapcsolatos együttműködésekre. Az utóbbi dokumentum fogja szabályozni a biztonsági- és védelmi együttműködést, de a Kilépési Megállapodás tisztázza, hogy biztosan nem marad a jelenlegi szintű adatmegosztás az Egyesült Királyság és az EU között. Bár az energia- és gázszolgáltatásokkal kapcsolatos egyezmények nem változnak, a kutatási, innovációs és tudományos kapcsolatok részleteiről a jövőben születik majd megállapodás. Az Európai Unió Bírósága megtartja hatáskörét az átmeneti időszak alatt, tehát rendelkezései az Egyesült Királyságra is kötelezőek maradnak. A kereskedelmi kérdések nem változnak az átmeneti időszakban.

A már elkészült, 585 oldalas ?Kilépésről szóló megállapodás? elfogadásáról szavaztak a brit parlamentben. 2019 januárjában, majd március 13-án újra nagy többséggel leszavazták a dokumentum elfogadását. Az egyezmény több aspektusát is kifogásolja az Alsóház. Az átmeneti időszak alatt az EU Bíróságának ítéletei Nagy-Britanniára is érvényesek maradnak, azonban ezt követően az UK ígéretet tett, hogy a környezetvédelem, a szociálpolitika és a foglalkoztatás terén Uniós ?szabványokat? fog követni, tehát nem határolódik el az uniós jogtól. A határokkal kapcsolatos kritika, hogy az átmeneti időszak alatt megmarad a szabad mozgás, és az Egyesült Királyság csak az átmenet után alakíthatja ki saját bevándorlási szabályait.

A legmegosztóbb akadály az ír határ kérdése. Ha ebben a témában nem sikerül megegyezni, életbe lép a ?backstop?, ami biztosítaná a nyílt határokat az Ír Szigeten, tehát Észak-Írország továbbra is követne bizonyos uniós szabályokat. Így viszont Észak-Írország és Nagy-Britannia között lenne vámhatár, ami a brit képviselők szerint elfogadhatatlan. Viszont, ha az írek és észak-írek között vezetnének be vámhatárt, az veszélybe sodorná az 1998-as Nagypénteki Megállapodás eredményeit.

Több képviselő szerint Észak-Írországot nem kellene külön kezelni az Egyesült Királyságtól, illetve aggódnak, hogy a ?backstop? szabályozást a későbbiekben nehézkes lenne megszüntetni, hiszen az Unió engedélye is szükséges ehhez. May hiába biztosította többször a képviselőket arról, hogy a ?backstop? csupán ideiglenes lenne.

Ezt követően március 14-én a brit alsóház a kilépés határidejének meghosszabbítására szavazott. Ez csak akkor következhet be, ha a kezdeményezést a március 21-22-i EU?csúcson az összes tagállam egyhangúan elfogadja. A brit alsóház egyébként sokat ülésezik a Brexit kérdésében az utóbbi időben: Nemcsak a kilépési egyezményről, illetve a halasztásról, hanem egy esetleges új referendum kiírásáról is szavaztak, ezt az alsóház szintén elutasította. Szintén voksoltak arról, hogy Theresa May maradjon-e a tárgyalások vezetője, ez utóbbi szavazás szoros volt, mindössze két szavazaton múlott a May számára kedvező kimenetele.

Mi történik ezután?

A tegnapi EU-csúcson az alábbi lehetőségeket kínálták fel a tagállamok állam- és kormányfői Maynek. Ha a brit parlament megszavazná a már kétszer nagy többséggel leszavazott Kilépési Megállapodást, akkor május 22-ig maradhatnak a britek az Unióban ? addig megtörténik a megállapodás ratifikációja a tagállami és az uniós parlamentben is. Ám amennyiben harmadszor is elutasítja a brit parlament a kilépési megállapodást, április 12-ig halasztja csak az Unió a brexitet; addig a brit félnek elő kell állnia egy új forgatókönyvvel, hogyan képzeli el a jövőt. Ez az eset egyébként különösen érdekes, hiszen ha ekkor hosszú távú halasztást kér Nagy-Britannia, akkor nekik is EP-választásokat kell tartaniuk.

 A 29-i határidő kitolása máig határozatlan hosszúságú halasztási időt jelent, de May egy rövidebb halasztához ragaszkodik.

Tehát a Brexit remélt március 29-i lezárása helyett várhatóan egy még kaotikusabb kilépés fog bekövetkezni. Bár a Kilépési Megállapodást sikerült megkötnie a feleknek, a brit alsóház elégedetlensége miatt az eljárás koránt sem záródhat le.

További felhasznált irodalom:

Az Európai Unióról szóló Szerződés 50. cikke ? Kérdések és válaszok, Európai Bizottság ? Tájékoztató

Címlapkép: Brexit – Nagy-Britannia. London, 2020. január 31.
Függetlenségpárti kitűzők egy szuverenista férfi öltönyén a londoni Parlament téren 2020. január 31-én. Közép-európai idő szerint éjfélkor megszűnik az Egyesült Királyság tagsága az Európai Unióban.
(Forrás: MTI/EPA/Andy Rain)

Az Európai Unió?Arab Liga együttműködés: az Euro-Arab Párbeszédtől a sarm-es-sejki csúcstalálkozóig

0
Sarm-es-Sejk, 2019. február 25.Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök, és Ahmed Abdul-Geit, az Arab Liga f?titkára (b-j) sajtóértekezletet tart az Arab Liga és az Európai Unió első csúcstalálkozóján az egyiptomi Sarm-es-Sejkben 2019. február 25-én.(Forrás: MTI/EPA)

2019. február 24-25-én, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben került sor a történelem során először az Arab Liga és az Európai Unió csúcstalálkozójára. Jelentősége azonban nemcsak abban rejlik, hogy először ültek le egymással tárgyalóasztalhoz a tagországok állam- és kormányfői, hanem abban is, hogy létrejött egy, a további kooperációról szóló közös nyilatkozat, illetve megfogalmazódott az a szándék, hogy a jövőben is folytatódjon a párbeszéd hasonló szintű találkozók keretében.

Az Arab Liga

Az 1945-ben, főként brit támogatással megalakult Arab Liga (League of Arab States ? LAS) az arab államokat tömörítő, pánarab regionális szervezet, amely jelenleg 22 észak-afrikai és közel-keleti tagországot számlál, köztük a felfüggesztett tagságú Szíriát is. A Liga megalakításának célja annak alapító okiratában szerepel: egyrészt a politikai együttműködés, és az arab államok szuverenitásának és területi integritásának megőrzése; másrészt az olyan különböző szakpolitikai területeken való kooperáció, mint a gazdaság, kereskedelem, pénzügy, kommunikáció, egészségügy, szociális jólét, kultúra. Emellett részt vesz a tagállamok vitás kérdéseinek rendezésében, valamint agresszor állam elleni fellépésben is. Noha az Arab Ligát sok kritika éri a konfliktuskezelés hatékonysága, a döntések kikényszerítése és a kollektív intézkedés területén, valamint megosztottsága miatt is, a Liga maga a pánarab eszme szimbólumává vált. Mindemellett különböző szakterületein számos szervezetet hozott létre céljainak elérése, és a konfliktusok, problémák kezelése és megelőzése érdekében.

Az Arab Liga közel 70 éves fennállásának ideje alatt több szervezettel és országgal is kialakította kapcsolatát a nemzetközi közösségben: állandó képviselete működik az ENSZ-ben és az Afrikai Unióban is. A Mediterrán Unióval, az USAN-nal és az ASEAN-nal folyamatban van a szorosabb együttműködés kialakítása; a pánarab szervezetben pedig megfigyelői státuszt tölt be India, Brazília, Venezuela és Eritrea. Mindemellett Oroszországgal és Kínával is jó kapcsolatot ápol a társulás számos tagországa.

Az Euro-Arab Párbeszéd

Az Arab Liga és az Európai Unió kapcsolatépítése az 1970-es évekig nyúlik vissza. Ekkor az olajárrobbanás és az arab?izraeli konfliktusok okozta feszültség légkörében az EGK és a LAS 1974-ben, francia kezdeményezésre létrehozta az Euro-Arab Párbeszédet (EAD), amelynek célja főként a gazdasági és politikai együttműködés volt. Az arab fél azonban folyamatosan az Izrael elleni érdekérvényesítés eszközeként, míg az európai fél a gazdasági térnyerése érdekében használta fel az Euro-Arab Párbeszédet. A Párbeszéd működését végül 1979-ben, a Camp David-i megállapodás miatt felfüggesztették. Az EAD újbóli elindítását az 1980-as ? a palesztinok önrendelkezési jogát elismerő ? Velencei Nyilatkozat tette lehetővé, azonban az Öbölháború ismét lelassította a Párbeszéd dinamikáját, és a maastrichti-i szerződés aláírása után már egy teljesen új intézményi keretben folytatódhatott a kooperáció.

Euro-arab kapcsolatok az EU létrejötte után

Az Európai Unió az 1990-es években főként a multilaterális szerződésekre koncentrált, ennek keretében jött létre az Euro-Mediterrán Partnerség, amelyhez ugyan nem kötődik intézményileg az Arab Liga, de 8 tagországa, illetve Törökország, Izrael, Ciprus és Málta is társult. A Partnerséget 2008-ban a Mediterrán Unió váltott fel, amely új löketet adott a barcelonai folyamatnak. A 2000-es évektől az Unió és a Liga különböző tisztségviselői kölcsönösen meglátogatták egymás különböző találkozóit, gyakran megfigyelő státuszban.

Az Arab Liga és az Európai Unió újbóli kapcsolatépítése 2007-ben kezdődött el, amikor Málta kezdeményezésére 2008 februárjában megrendezték a két szervezet közötti külügyminiszteri találkozót. A legfontosabb momentumnak az tekinthető, hogy közös álláspontot alakítottak ki az akkori közel-keleti helyzet kapcsán, illetve megegyeztek egy olyan keret kialakításáról, amelyen belül a jövőben is folytatódhat a párbeszéd. Ennek ellenére a máltai találkozó jelentősége végül csupán szimbolikus maradt. 2011-ben kitört az arab tavasz, így az Unió közvetlen szomszédságában megváltozott biztonsági helyzet hatására az EU felülvizsgálta a Mediterrán Partnerséget, illetve a Ligával is igyekezett szorosabbra fűzni kapcsolatát. Tette ezt sikeresen, hiszen egy évvel később ismét megrendezésre került Kairóban egy külügyminiszteri találkozó, s mindkét fél erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tovább mélyítsék az együttműködést; magas rangú tisztviselői találkozók szintjére emelve. Ezután állandóvá váltak az összejövetelek az EU és a LAS képviselői között. Megegyeztek továbbá az Arab Liga és az Európai Parlament közötti szorosabb kooperációról is. Mindezzel az EU nagyobb mértékben hozzájárulhatott az arab országok demokratizálódásához.

2014-ben az athéni külügyminiszteri találkozón a két szervezet közötti politikai párbeszéd stratégiai párbeszéddé fejlődött, amely immár a politikai, gazdasági és biztonsági kihívásokra is fókuszált. Mindemellett útjára indították a Korai Figyelmeztetés és Válságreagálás Projektet, illetve számos szociális, biztonsági és mélyebb intézményi együttműködésről tettek nyilatkozatot. Kijelentették, hogy a Stratégiai Párbeszéd keretében, ahol lehetőség szerint a két szervezet egységes álláspontot képvisel majd, és közösen cselekednek a terrorizmus területétől kezdve a nonproliferáción át a különböző határokon átnyúló bűncselekmények ellen. Mindezen célok elérését segítette elő az EU Külügyi Szolgálata és az Arab Liga Főtitkársága által aláírt egyetértési megállapodás 2015-ben. Így kialakultak a jövőbeni találkozók pontosabb keretei: kétévente külügyminiszteri találkozókra, évente pedig az EU Politikai és Biztonsági Bizottságának képviselői és a LAS állandó képviselői közötti találkozókra kerül majd sor.

A negyedik külügyminiszteri találkozót 2016-ban rendezték meg Kairóban. Ez alkalommal megerősítették az előző találkozókon elfogadott irányelveket, illetve már felmerült az a szándék, hogy a Stratégiai Párbeszéd szintet lépve, állandó időközönként megrendezett állam- és kormányfői csúcstalálkozókon is folytatódjon.

A 2019-es Sarm-es-Sejki csúcs

A Sarm-es-Sejki csúcstalálkozó megszervezéséről az Európai Unió állam- és kormányfői 2018-ban Salzburgban egy informális találkozó során döntöttek. Az idei csúcstalálkozót közvetlenül az ötödik külügyminiszteri találkozó előzte meg, amelyet 2019. február 4-én Brüsszelben rendeztek. A külügyminiszteri találkozó legfontosabb célja a február végi csúcstalálkozó előkészítése volt. A résztvevők megvitatták az aktuális libanoni és palesztin helyzetet, valamint a klímaváltozásról, a multilateralizmusról, az emberi jogokról és az illegális migráció elleni harcról is szó esett. Azonban a közös álláspont kialakítása a migrációs helyzetről sikertelennek bizonyult, többek között a magyar vétónak ?köszönhetően?. Mindezek ellenére Mogherini nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon nyílt, nagyon konstruktív találkozó zajlott le, illetve megegyeztek a nem válságokhoz köthető, főként az oktatás, befektetés, kereskedelem területein belüli együttműködések elmélyítésében is. Az Arab Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit szerint a találkozó rendkívül jól sikerült a közös megegyezések tekintetében.

Magára a csúcstalálkozóra 2019. február 24-25-én került sor az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. A csúcson az EU 28 tagállamának, illetve a LAS 21 tagországának vezetői mellett a Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, illetve az EU szomszédságpolitikájáért és bővítési tárgyalásaiért felelős biztosa, Johannes Hahn is megjelent. Az ülés az egyiptomi elnök, Abdel Fattah el-Sisi és Donald Tusk elnöklete alatt zajlott. A találkozó fő célja az arab?európai partnerségi kapcsolat megerősítése, a közös problémákról és lehetőségekről szóló párbeszéd, illetve az aktuális regionális helyzet kiértékelése volt. A csúcs fontosságáról többek között Federica Mogherini is beszélt: ?Az arab régió volt az egyetlen olyan a világon, amellyel az Európai Uniónak nem volt csúcstalálkozója. Ez paradoxon, mind a közelségünk, mind a közös kihívások és lehetőségek miatt.?

A csúcstalálkozó február 24-én helyi idő szerint 17:00-kor kezdődött el-Sisi megnyitó beszédével. Ezután Donald Tusk megköszönte el-Sisi meleg fogadtatását és a résztvevők jelenlétét. Kifejezte a találkozó különlegességét, továbbá elmondta, hogy a két térség földrajzi közelségén, hasonló érdekein és történelmén alapuló kooperációt választották a konfliktus helyett. Felvázolta, hogy mely területeken várható az együttműködés: oktatás, munkanélküliség, kereskedelem, befektetés, fiatalok lehetőségei, klímaváltozás, valamint migráció. A nyitóceremóniát az Euro-Arab Partnerség megerősítéséről és a globális problémákról szóló plenáris ülés követte. Február 25-én egy kihívásokról szóló munkaértekezlet következett, amelyet egy újabb plenáris ülés követett. A csúcs végül a záróülést követő sajtókonferenciával fejeződött be. A záróbeszéd alkalmával Donald Tusk kifejtette, hogy az együttműködés mélyítésének legfontosabb területei jelenleg a klímaváltozás és a kereskedelem. Ezt követően el-Sisi megköszönte még egyszer a vezetők megjelenését, akik részt vettek e sikerekben gazdag csúcstalálkozón. Elmondta, hogy biztos abban, hogy kikristályosodtak mindkét fél számára egymás elképzelései és céljai, valamint hozzátette, hogy ?több, ami összeköti az arab és európai világot, mint ami elválasztja?.

A Sarm-es-Sejki csúcson sor került egy 17 pontból álló közös nyilatkozat elfogadására. A pontok közül a legfontosabb az, hogy nem ez volt az első és utolsó ilyen magas szintű csúcstalálkozó, hiszen 2022-ben ismét sor kerül majd rá, amelynek immár Belgium lesz a házigazdája. Ami a stratégiai párbeszédet illeti, megegyeztek ennek további mélyítéséről és minden, a további együttműködést elősegítő mechanizmus használatáról. Rendkívüli fontosságú a demokratizálódás folyamatában, hogy a civil társadalom, a nők és fiatalok fontossága mellett a nemzetközi jog és a multilateralizmus tiszteletben tartását is megemlítették. Mindemellett a konfliktusrendezés, a biztonság, illetve a szociális és gazdasági fejlődés területén is megegyezett a két fél a kooperáció elmélyítéséről. Egymás mellett harcolnak továbbá a kulturális és regionális intolerancia, az extrémizmus, a proliferáció és a diszkrimináció ellen. Hitet tettek a regionális konfliktusok, válságok politikai úton való megoldására, amely a kulcsa a nép által megérdemelt prosperitásnak és békének. A dokumentumban a térség konfliktusos országairól is igyekeztek közös álláspontot kialakítani. Mindegyik állam kapcsán támogatják a vonatkozó ENSZ-határozatokat, akárcsak az ENSZ különmegbízottjait is, és kifejezték aggodalmukat a fennálló humanitárius helyzetek kapcsán. A palesztin kérdésről megegyeztek az álláspontok azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi jogba ütközőek a megszállt palesztin területeken létrejött izraeli telepek, illetve felszólították mindkét felet a Gázai övezet fennálló helyzetének megváltoztatására irányuló azonnali lépések megtételére. A szír helyzet kapcsán kifejezték, hogy az ország stabilizálódásához elengedhetetlen a politikai transzformáció, amely a 2012-es genfi irányelveknek megfelelően kell, hogy történjen. Líbiával kapcsolatban minkét fél teljeskörűen támogatja a 2015-ös politikai megállapodást, csakúgy, mint a jemeni helyzet megoldására irányuló stockholmi egyezmény végrehajtását is.

Azonban a csúcs nem csak az egyetértésről szólt, hiszen főképp az emberi jogok védelme és garantálása területén akadt néhány nézeteltérés. Az EU ugyan kerülte Egyiptom közvetlen és nyilvános kritizálását, azonban Jean-Claude Juncker nyitóbeszéde alkalmával elmondta, hogy ?azt szeretném, hogyha együtt megvédenénk az emberi jogok és tolerancia tiszteletének alapvető értékeit.? Ennek ellenére a jelenlegi egyiptomi helyzet világossá teszi, hogy az arab országnak nem azonosak az emberi jogi elképzelései az Unióéval, melynek kapcsán el-Sisi megjegyezte, hogy ?ti nem taníthattok meg minket az emberiességről (?) különböző felfogásunk van róla, akárcsak az értékekről és etikáról. Tiszteljétek az értékeinket, ahogy azt mi is tesszük.?

Mindenesetre, tagadhatatlan a diplomáciai siker a találkozó létrejöttében. Az Európai Unió számára elengedhetetlen a térség stabilizálása ? annak közvetlen szomszédsága és a fennálló migrációs helyzet miatt ?, amelyben kiemelten fontos az Arab Liga szerepe, hiszen a konfliktusok a tagországokban zajlanak, illetve az EU-ba érkező migrációs hullám egyharmada ezekből a nemzetekből érkezik. Egyes nézetek szerint az Unió a kapcsolatépítést az USA elfordulása utáni, hatalmi vákuumot betölteni kívánó Oroszország és Kína lehetséges dominanciájának ellensúlyozására és saját érdekeinek védelmére is teszi. A közös álláspontok kialakításának elérése, illetve az együttműködés mélyítése a politikától eltérő területekre azonban rengeteg potenciállal kecsegteti mind az Unió, mind a Liga jövőjét.

Írta: Mészáros Kinga

Címlapkép: Sarm-es-Sejk, 2019. február 25.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök, és Ahmed Abdul-Geit, az Arab Liga f?titkára (b-j) sajtóértekezletet tart az Arab Liga és az Európai Unió első csúcstalálkozóján az egyiptomi Sarm-es-Sejkben 2019. február 25-én.
(Forrás: MTI/EPA)

Lianghui ? év legnagyobb politikai eseménye Kínában

0
Peking, 2019. március 13.Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt főtitkára az Országos Népi Gyűlés, azaz a kínai parlament évenkénti ülésszakának záróülésére érkezik a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2019. március 13-án.(Forrás: MTI/EPA/Vu Hong)

A 2019-es év dupla évfordulót jelent Kínában. Idén 70 éves a Kínai Népköztársaság, és 40 éves a Teng Hsziao-ping által elindított ?reform és nyitás? politikája. Ezen évfordulók szellemében ült le március 3-án a Nemzeti Népi Gyűlés és a Kínai Népi Konzultációs Konferencia 13. Nemzeti Bizottsága (CPPCC) az éves ülésére, ami a ?Lianghui? vagyis ?Dupla ülés? (?Two sessions?) nevet viseli. Előzetesen a gazdaság helyzete, a további nyitás lehetőségei, az úgynevezett hármasharc (szennyezés, szegénység, pénzügyi kockázat) és az életszínvonal növelése voltak a kulcstémák.

Jeles alkalom lévén a kínai kommunikáció a világ többi részét célozta az angol nyelvű tartalmakkal. Éltették a demokrácia kínai jellegét hangzatos mondatokkal, a fiatalabb korosztálynak címezve kiadták legújabb rapszámukat(!), és legvégül pedig egy (magában az országban elérhetetlen) közösségi felületen megosztott videóban láthatjuk a kínai demokráciát egy amerikai szemével.

Ezzel párhuzamosan maga az esemény biztonsági előkészületei Pekingben annak rendje és módja szerint folytak. Érzékelhetően megnőtt a rendőri jelenlét. A városba ingázó vonatokon táskákat kutattak át, de még a lakosságból is soroztak be önkénteseket, hogy a polgárőrség a ?stabilitást felügyelje?. Az árnyoldala az egésznek, hogy a közismert pekingi kormányellenes aktivistákat erre az időre vagy háziőrizetben tartják, vagy egyenesen kiutaztatják őket Pekingből az ülések idejére.

De mi is ez az egész?

A Lianghui vagy Two sessions az év legnagyobb politikai eseménye Kínában, aminek a pekingi Országos Népi Gyűlés Csarnoka ad helyet. Az ott összegyűlt politikai elit 2 héten át tanácskozik, melynek keretein belül áttekintik az elmúlt évet, megszemlélik az ország helyzetét és kilátásba helyezik a jövőbeli terveket. Két szerv ülésezik ekkor párhuzamosan, amiből ered a név.

A Nemzeti Népi Gyűlés egy közel 3000 főt számláló megválasztott törvényhozó testület. Törvényekről szavaznak, felügyelik a kormányt és megválasztják az állami tisztviselőket. A tagok csak részidős honatyáknak minősülnek és pénzt sem kapnak a szolgálatért. Ezen szerven belül képezi a kivételt a Nemzeti Népi Gyűlés állandó bizottsága, ami 166 főből áll. Az állandó bizottság látja el az egész gyűlés feladatait, az év során a megszabott keretek között.

A Kínai Népi Konzultációs Konferencia Nemzeti Bizottsága (CPPCC) egy politikai tanácsadó szerve a három  hatalmi ágnak. Az itt helyet foglaló 2157 fő az élet és Kína különböző területeiről érkezik. Ez a kínai demokrácia egy különlegessége. Az ország alkotmányának preambuluma feladatának határozza meg a ?más országokkal való barátság építését, a szocialista modernizációért, az ország újbóli egyesítéséért és egységéért való küzdelmet?. A székek 2/3-át a kommunista párt tagjai foglalják el, míg a többin az Egységes Front pártjai osztoznak.

A gazdasági ügyeket illetően a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang ismertette a terveket. Főbb pontok a kínai gazdasági növekedés lassulásának fényében kerültek kialakításra, és egy kiszámíthatóbb gazdaságra törekednek. Az éves GDP-növekedést 6-6,5%-ra tették, ami az elmúlt három évtized legalacsonyabbja, viszont ha teljesítik, akkor is a világ  egyik legnagyobb növekedési rátája lenne. Bejelentették továbbá a külföldi cégekkel szembeni gazdaságilag gátló tényezők felszámolását, és hogy ?egyenlőkként kezelik? majd kínai vetélytársaikkal őket.

A hazai változások között szerepel az adócsökkentés, illetve 11 millió új munkahely teremtése, amivel milliárddolláros többlethez jut az ország népessége, így a fogyasztás mértékének a növelésével támogatják a gazdaság biztosabb növekedését. A kötvények kibocsátásából befolyt bevételeket pedig az önkormányzatok adósságkezelésére fordítják. A kutatás és fejlesztés területére szánt összegeket, illetve a hadsereg költségvetését tovább növelték. A fennálló kereskedelmi háborúról pedig azt jelentette be a miniszterelnök, hogy ?pártolják az USA?Kína kereskedelmi tárgyalásokat?, de konkrétumok nem hangoztak el.

Külügyi politikában változatlanul hangsúlyozták Kína békés fejlődését, a ?win-win? kapcsolatok létét, és az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésből eredő hozzájárulásukat a világjólét, béke és prosperitás oltáránál.

A Nemzeti Népi Gyűlés állandó bizottságának elnöke, Li Zhashu a magas minőségű törvényhozást hangsúlyozta a nagymértékű fejlődés érdekében. Az idei törvényhozásnak gondja lesz többek között a további nyitás jogi hátterének megteremtése, a hatályos polgárjog áttárgyalása, az új alkotmánymódosítás megszövegezése és a fegyveres erőkre vonatkozó törvények áttekintése. Li kiemelte, hogy a törvényhozásnak táptalaját Hszi Csin-ping vezetése adta, és hogy a bizottság feladatává tűzte ki az elnök által írt mű (Hszi Csin-ping: Thought on Socialism with Chinese characteristics for a New Era) tanulmányozását és integrálását.

Az Kínai Népköztársaság elnöke Hszi Csin-ping is felszólalt a vállalkozási kedv növeléséhez szükséges feltételek megteremtése érdekében; a kis- és középvállalkozások és a high-tech vállalatok számára. A beszédében továbbá gazdasági, kereskedelmi, infrastrukturális, kulturális összefogásra buzdította a Tajvani-szoros két partját. Hozzátette, hogy 70 éve jött létre az Új Kína, és fontos, hogy egy régió se maradjon ki a gazdag társadalom építéséből. Ebben az összefogásban kiemelt szereplő Fucsien.

A cikk írásának időpontjában még hátravan 2 ülés, ami a Legfelsőbb Népi Bíróság és a Legfelsőbb Népi Ügyészség éves jelentését érinti, illetve a záró szavazásokat. Az esemény március 15-én zárja be kapuit.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Címlapkép: Peking, 2019. március 13.
Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt főtitkára az Országos Népi Gyűlés, azaz a kínai parlament évenkénti ülésszakának záróülésére érkezik a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2019. március 13-án.
(Forrás: MTI/EPA/Vu Hong)

Algéria a választások előtt

0
Elnökválasztás Algériában. Algír, 2019. március 18.Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök hivatalban maradása ellen tüntetnek Algírban 2019. március 18-án. A 82 éves államfő március 11-én bejelentette, hogy bizonytalan időre elhalasztja az eredetileg április 18-ra a kitűzött elnökválasztást, valamint az újbóli indulása ellen hetek óta tartó tüntetések hatására a visszalépését is. A választások elhalasztása azt is jelenti, hogy Buteflika hivatalban maradhat 2019 végéig vagy akár még tovább is.(Forrás: MTI/EPA/Mohamed Messzara)

Algériában az elhalasztott választások előtt tízezrek vonultak az utcára, és az ország történetének eddigi legnagyobb tüntetéssorozata vette kezdetét az arab tavasz óta. A demonstrációk akkor kezdődtek, mikor a jelenlegi elnök, Bouteflika bejelentette, ismételten versenybe száll az államvezetői székért. A tüntetések Algír városán kívül még 40 településen folytak; mint például Oran, Constantine, Setif, Tizi Ouzou és Bouira városában is nagy tömegeket mozgatott meg a demonstrációsorozat. A jelenlegi elnök választáson való indulása ellen a közösségi médiában is széleskörű mozgalom vette kezdetét.

Az elmúlt hetek eseményei

Az események általában békésen folytak, Algír kivételével, ahol az elnöki palota közelében harcok alakultak ki a biztonsági erők és a tüntető tömeg között. Az összecsapásokban többen is megsérültek. A vezérkari főnök és védelmi miniszterhelyettes aggodalmát fejezte ki a tüntetésekkel kapcsolatosan, és óvatosságra, valamint az erőszak kerülésre kérte az embereket. Az eseményekkel kapcsolatosan ez volt az első hivatalos megnyilvánulás a hadsereg részéről.

A tüntetéssorozat részeként a média dolgozói közül március 1-jén többen összegyűltek Algír központjában és a ?Demokrácia? jelszót skandálva tiltakoztak a közmédia ellen, mert annak híradásaiban az utcákon zajló eseményekről nem esett szó. Csak azt követően adtak hírt a tüntetésekről, hogy több, a közmédiában dolgozó személy is benyújtotta felmondását. Az újságírók közül többeket is letartóztatott a rendőrség, és csak több órányi fogva tartást követően engedték őket szabadon.

A most 82 éves államfő negyedik ciklusát fejezi be ebben az évben. 2013-ban azonban agyvérzést szenvedett, és egészségi állapotára hivatkozva alig mutatkozik nyilvánosság előtt. Bouteflika rendszeresen gyógykezelésekben részesül egy svájci klinikán, ám ötödik alkalommal is indul a választásokon az FLN?National Liberation Front (Nemzetit Felszabadító Front) jelöltjeként. A rezsimet mindig is átláthatatlan döntéshozatali rendszer jellemezte, de mára tagadhatatlanul nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszer vezéralakja képtelen egyedül kormányozni Algériát.

A tüntetéseket követően az elnök leváltotta kampánymenedzserét. Majd az Ennahar TV-ben Abdelghani Zaalen, az új kampányigazgató az államfő nevében bejelentette, hogy nem fogja visszavonni indulási szándékát. Azonban, amennyiben győzelemmel zárja az elnökválasztást, egy éven belül idő előtti választásokat ír ki. A bejelentésének nem sikerült csillapítani a kedélyeken, a tüntetések folytatódtak  amikhez a társadalom egyre szélesebb rétegei csatlakoztak. Az emberek elveszítették az elnökbe vetett hitüket, és már csak a hatalomhoz ragaszkodó elit bábját látják benne, az ajánlatában pedig az ő időhúzásukat. A tüntetéssorozat eredményesnek tűnik egyelőre, ugyanis Bouteflika bejelentette, az április 18-ra tervezett választások máskor kerülnek megrendezésre, és nem kíván ötödik alkalommal is indulni az elnöki posztért.

Ellenzéki összefogás?

Az ellenzéki pártok közül néhányan megpróbáltak koalícióra lépni, az Iszlám Igazság párt és Fejlődés Front párt, de a tárgyalások egyezség nélkül értek véget. Ennek oka, hogy a pártok nem rendelkeznek közös ideológiai alappal, és az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseik is eltérőek. A legnagyobb iszlamista ellenzéki párt, a Társadalomért és Békéért Mozgalom bejelentette, amennyiben Bouteflika nem áll el a választásokon való indulástól, kiszállnak a versenyből és nem indítanak jelöltet az április 18-i választáson. A helyi média értesülései szerint a párt súra tanácsának 145 tagja szavazott a visszavonulás mellett, míg 97 ellene.

A tüntetések harmadik hetére már több  politikus is csatlakozott az elnök újbóli jelölése ellen, amiből arra lehet következtetni, hogy mára a politikai elit sem egységes már.

A múlt lábnyoma

Elemzők véleménye szerint a társadalomban mély nyomot hagyott az 1990-es években 200 000 ember halálát okozó vérfürdő. Emiatt az algériai társadalom tartózkodott a nyilvános politizálástól és a fegyveres erőktől való félelem mellett egyfajta kiábrándultság is áthatja az emberek viszonyát a politikához. A francia gyarmatbirodalomtól való függetlenedés óta ugyanaz a politikai?katonai elit uralja az államot. Az országban az arab tavasz eseményei ? amelyek a környező országokban rezsimváltáshoz vezettek ? sem tudták meggyengíteni Bouteflika immáron két évtizedes hatalmát. Sőt, a négy évvel ezelőtti választások eredményeire nagy hatással voltak az arab világ államaiban zajló események; kifejezetten a szíriai és líbiai polgárháború. Az emberek biztonságot és békét szerettek volna, így megválasztották negyedik alkalommal is vezetőjüknek az agyvérzésből lábadozó elnököt. A múltban történtek miatt megnőtt a bizalmatlanság minden társadalmi rétegben, és senki sem mert jelentős nemzeti párbeszédet kezdeményezni a változás érdekében.

A 30 éven aluliak több mint negyede munkanélküli, ami fokozza a politikai vezetéssel szembeni elégedetlenségüket. A gazdaság nagy hányadát állami tulajdonban lévő cégek uralják, melyeket a hosszú évek óta uralkodó felső vezetői réteg irányít, vagy hozzájuk közel álló iparmágnások.

Habár Bouteflika bejelentette, hogy nem indul a választásokon, a tüntetések nem érnek véget, ugyanis az emberek nem kifejezetten az ő személye ellen vonultak az utcákra, hanem a kormánypárt által kiépített rezsim ellen. Az FLN párt vezetői nyitottak a néppel való párbeszédre, azonban a társadalom elutasítóan reagált, és több új tüntetést is szerveztek a politikai vezetés ellen.

Az elmúlt hetek eseményei minden jellel arra utalnak, hogy felnőtt Algériában egy nemzedék, akik készek tenni a változás érdekében. Azonban a több évtizede hatalmon levő elit leváltása csak hosszú és kitartó erőfeszítéssekkel érhető el, és társadalmi egység nélkül ez egyelőre nem lehetséges. Ez utóbbi véghezvitele csak teljes körű ellenzéki összefogással teremthető meg, amit még nem sikerült elérni.

Címlapkép: Elnökválasztás Algériában. Algír, 2019. március 18.
Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök hivatalban maradása ellen tüntetnek Algírban 2019. március 18-án. A 82 éves államfő március 11-én bejelentette, hogy bizonytalan időre elhalasztja az eredetileg április 18-ra a kitűzött elnökválasztást, valamint az újbóli indulása ellen hetek óta tartó tüntetések hatására a visszalépését is. A választások elhalasztása azt is jelenti, hogy Buteflika hivatalban maradhat 2019 végéig vagy akár még tovább is.
(Forrás: MTI/EPA/Mohamed Messzara)

Skagerrák és Kattegat, illetve a Kiel-csatorna geostratégiai jelentősége

0

?Stratégiai pontok, fojtópontok? sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

Skagerrak és Kattegat stratégiai jelentősége a történelem során

Az elemzés egyik fókusza a Dánia északi partjainál található Skagerrak és Kattegat tengerszoros párosa. Ezek a természetes képződmények választják el a Jütland-félszigetet a Skandináv-félszigettől, azaz Dániát Norvégiától (Skagerrak-szoros) és Svédországtól (Kattegat-szoros), valamint az Északi-tengert a Balti-tengertől. Alapvető stratégiai jelentőségét is ez jelentette a történelem során, mert az Eider-, majd a Kiel-csatorna megépítéséig vízi úton kizárólagos földrajzi átjáróként létezett a Balti-tenger felé. Ennek köszönhetően már a középkorban rendkívül intenzív tengeri kereskedelmi útvonal alakult ki a szorosokon keresztül, amely a Hanza-szövetség városai között zajlott. A kereskedelem vámolása rendkívüli jövedelmeket biztosított a dán uralkodók számára, évszázadokon keresztül. A szorosok partjai mentén olyan jelentős nagyvárosok alakultak és fejlődtek ki, mint Oslo (Norvégia fővárosa), Aarhus (Dánia második legnagyobb városa) vagy Gothenburg (Svédország második legnagyobb városa). Kereskedelmi szempontból napjainkban is nagy fontossággal bír, egyike a legforgalmasabb hajózási útvonalaknak.

Földrajzi kizárólagossága nem csupán a tengeri kereskedelem, hanem a hadviselés szempontjából is rendkívüli jelentőséggel ruházta fel a tengerszorosokat, melyek biztos ellenőrzésével lehetősége van egy adott államnak arra, hogy meggátolja a hadihajók áthaladását az Északi-tengerről a Balti-tengerre és fordítva.

Ennek köszönhetően a szorosok mindkét világháborúban hadszíntérré váltak. Az első világháborúban, 1916. május 31-én és június 1-jén került sor a skagerraki csatára (ismertebb nevén: jütlandi csata), mely a világháború legnagyobb tengeri ütközete volt a brit és német hadiflották között. A csata előzménye volt, hogy a németek a szorosok ellenőrzésével képesek voltak blokád alá helyezni Oroszországot és elszigetelni őt Nagy-Britanniától, aki viszont hasonló módon Németországot helyezte blokád alá az Északi-tengeren. A hadászati patthelyzet feloldásának céljából mindkét fél jelentős erőkkel vett részt a küzdelemben, melyből a németek kerültek ki eredményesebben, de sikerüket nem tudták már tovább fejleszteni és áttörni a britek blokádját. A második világháborúban a Skagerrak-szoros stratégiai jelentősége is az egyik fontos oka volt annak, hogy Németország megszállta Dániát és Norvégiát, biztosítva ezzel a közvetlen ellenőrzést a tengerszoros felett, így pedig a Balti-tengerre vezető vízi útvonalat. Mind Dánia, mind pedig Norvégia a NATO tagállamai, így az Észak-atlanti Szövetség képes volt arra, hogy megakadályozza a szovjet Balti Flotta kijutását az Északi-tengerre, ezáltal csökkentve a Szovjetunió globális erőkivetítési képességét.

Kiel-csatorna stratégiai jelentősége a történelem során

A Kiel-csatorna a tengerszorosokkal szemben egy mesterséges képződmény, melyet 1895-ben nyitott meg II. Vilmos császár a hajók előtt. Előzménye a dánok által a XVIII. század végén épített Eider-csatorna volt, amely azonban már nem volt képes kiszolgálni az ipari forradalomnak köszönhetően dinamikusan fejlődő tengeri kereskedelmet. Az Eider-, illetve a Kiel-csatorna jelentősége az, hogy lehetővé teszi a közvetlen kapcsolatot a Balti-tenger és az Északi-tenger között, anélkül, hogy a kereskedelmi hajóknak meg kelljen kerülni Dániát a tengerszorosokon keresztül. A csatorna a németországi Brunsbüttel és Kiel városok között húzódik.

A csatorna megépítése egyaránt szolgált katonai és kereskedelmi célokat a Német Császárság számára. Egyrészt magas profitot reméltek a két város számára a kereskedelem vámolásából, másrészt pedig a csatorna alkalmas volt kisebb méretű csatahajók számára is az átkeléshez az 1907-es bővítése után. Ezzel alternatívát teremtettek a tengerszorosok mellett arra, hogy kijussanak az Északi-tengerre. Az első világháború után a csatornát nemzetközi ellenőrzés alá helyezték, 1936-ban került ismét Berlin ellenőrzése alá. A második világháború után a szövetségesek biztosították, hogy a csatorna nyitott maradhasson a nemzetközi kereskedelem számára.

A területek geostratégiai jelentősége napjainkban

A kétezres évek végétől kezdve fokozatosan változás következett be a posztbipoláris rendszerben, hiszen régi és új hatalmak jelentek meg a nemzetközi térben, kihívást jelentve ezzel az Egyesült Államok hatalmára nézve. Az egyik nagyhatalom Oroszország, mely napjainkra nyíltan szembehelyezkedett az Egyesült Államokkal és az Észak-atlanti Szövetséggel. Ez magával vonta a tengerszorosok, valamint a Kiel-csatorna jelentőségének újbóli felértékelődését, a kereskedelem mellett katonai szempontból is. Oroszország jelenleg is a kalinyingrádi exklávéban állomásoztatja a Balti Flottát ? mely meleg tengeri kikötő lévén ? kiemelt helyet foglal el az orosz katonai stratégiai tervezésben. Egy Oroszországgal való eszkalálódó konfliktus esetén a NATO a tengerszorosok, valamint a Kiel-csatorna ellenőrzésével továbbra is képes arra, hogy akadályozza a Balti Flotta kijutását az Északi-tengerre, ezáltal pedig az Atlanti-óceánra. Ez jelentős stratégiai hátrányt jelent Oroszország számára, hiszen a három európai flottájából kettőt (a fekete-tengeri flottának a szintén NATO-tagállam, Törökország által ellenőrzött tengerszorosokon keresztül kéne kijutnia a Földközi-tengerre, majd pedig az Atlanti-óceánra) nem lenne képes maximálisan kihasználni egy konfliktus esetén. Ez pedig jelentősen mérsékeli Oroszország konvencionális fenyegetését és erőkivetítési képességét globálisan az Észak-atlanti Szövetség szempontjából.

Forrás: Saját szerkesztés.

 

Egy forrongó tartomány: Kasmír

0

India és Pakisztán között az elmúlt hetekben kiújuló villongások szinte azonnal a nemzetközi média figyelmének a középpontjába kerültek. A két dél-ázsiai ország közötti feszültség középpontjában a hét évtizede megosztott Kasmír kérdése áll. A jelenlegi feszült viszonyt kiváltó öngyilkos merényletet Kasmír India által felügyelt területén (Dzsammu és Kasmír Állam) hajtották végre, egy indiai paramilitáris egységeket (CRPF) szállító konvoj ellen. A támadás következtében több mint 40 indiai katona veszítette életét, a támadásért a Jaish-e-Mohammed (JeM) nevű pakisztáni hátterű iszlamista terrorszervezet vállalta a felelőséget. Nem sokkal később kiderült, hogy a merényletet a szervezet egy indiai születésű (a Kasmír déli területén lévő Dzsammuból származott) tagja, Adil Ahmed Dar követte el.

Szócsatától a fegyveres konfrontációig

Az eseményeket követően az indiai kormány terrorista szervezetek támogatásával és bújtatásával vádolta az iszlámábádi vezetést. Feltételezések szerint a fentebb már említett JeM, illetve a Lashkar-e-Taiba nevű terrorszervezet folyamatos támogatásokat kap Pakisztántól. Ezen szervezetek az elmúlt években többszőr hajtottak végre terrorcselekményeket Indiában (többek között hozzájuk köthető a 2008-as véres mumbai mészárlás). Pakisztán természetesen tagadta az indiai fél vádjait. Az újraválasztásért küzdő indiai miniszterelnök, a hindu nacionalista Nerandra Modi határozott válaszlépéseket ígért, illetve kemény nyilatkozatott intézett az iszlámábádi vezetés felé: ?óriási hibát követ el szomszédunk (Pakisztán), ha azt gondolja, hogy képes destabilizálni Indiát.?

A támadást követően lázongások robbantak ki Dzsammuban (Kasmír hindu többségű területe), ahol a Pakisztán ellenes jelszavakat skandáló hindu tüntetők több erőszakos cselekmény elkövetését követően összecsaptak a rendfenntartókkal, amelynek következtében a kormányzat kijárási tilalmat rendelt el a területen. Február 26-án indiai vadászgépek légicsapásokat hajtottak végre a pakisztáni Balakot település közelében. Vijay Gokhale, India külügyi államtitkárának a nyilatkozata szerint a pakisztáni területen végzett légitámadás a Balakot közelében lévő JeM kiképzőtábor ellen végrehajtott megelőző csapás volt. Az indiai államtitkár nyilatkozatában ?szükségesnek? nevezte a támadást. A légicsapások jogosságát az indiai hírszerzés azon információra alapozta, amelyek szerint a Jaish-e-Mohammed újabb indiai terrorakciókra készült.

Az indiai behatolásra válaszul február 27-én az pakisztáni légierő támadást intézett a tartományt kettévágó tűzszüneti vonal indiai oldalán lévő célpontok ellen. A támadás során a pakisztáni légierő gépei tűzharcba keveredtek az indiai légierő vadászgépeivel. Iszlámábád állítása szerint az összecsapás során az indiaiak két vadászgépet veszítettek. Pakisztáni források arról adtak hírt, hogy mindkét, pakisztáni területen lezuhant gép pilótáját foglyul ejtették. Míg az egyik állítólagosan lelőtt pilótát súlyos sebesülései miatt korházba szállították, addig az épségben földet érő pilótát az iszlámábádi kormányzat ?békülési szándékának? jeleként hajlandó volt szabadon engedni. Az indiai fél elismerte, hogy az összecsapás során elveszítettek egy MIG-21-es vadászgépet. Még ugyanezen a napon Imran Khan, Pakisztán miniszterelnöke televíziós nyilatkozatában a két ország között estelegesen kirobbanó háború veszélyeire figyelmeztetett, illetve a fennálló feszültség tárgyalásos megoldását javasolta indiai kollégájának. Pakisztán március 1-jén szabadon engedte a lelőtt indiai vadászgép pilótáját, Abhinandan Varthmant. Március 2-án azonban (egy nappal Varthman szabadon engedését követően) újra fegyverropogástól volt hangos a két ország de facto határaként szolgáló tűzszüneti vonal.

Egy hét évtizedes probléma: Kasmír

A kasmíri kérdés a kezdetektől fogva erősen megterheli a két állam viszonyát. A Brit Birodalom távozását követően Kasmír dönthetett arról, hogy a muszlim Pakisztánhoz vagy a döntően hinduk lakta Indiához kíván-e csatlakozni. Végül a többségében muszlim lakosú tartomány maharadzsája az Indiai Köztársaság mellett döntött. Az ezt követő évtizedekben a két dél-ázsiai állam három háborút is vívott egymással (1947-48, 1965, 1971), Pakisztán mind a három megmérettetésben alulmaradt délkelelti szomszédjával szemben (megjegyzendő, hogy bár a kasmírért folytatott első két indiai?pakisztáni háborúban Iszlámábád alulmaradt Indiával szemben, azonban Újdelhi ennek ellenére nem tudta az egész tartományt az ellenőrzése alá vonni). Az indiai?pakisztáni összecsapások következtében Kasmír megosztott terület lett, amelynek 1/3-a Pakisztánhoz, míg a többi terület Indiához tartozik (ez alól kivétel a tartomány észak-keleti területe, amely az 1962-es indiai?kínai háborút követően a Kínai Népköztársasághoz került, 1963-ban pedig egy kínai?pakisztáni határmegállapodás alapján Peking lehasíthatott egy kisebb szeletet Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt álló területéből).

Bár India mind a három háborúban vereséget mért Pakisztánra, ennek ellenére az elmúlt negyven évben komoly gondokkal kellett szembe néznie Kasmír tekintetében. A pakisztáni fenyegetés mellett komoly nehézségeket jelentett a 80-as években megjelenő kasmíri szeparatizmus, amelynek megfékezése érdekében Újdelhi egyre inkább ellenőrzése alá kívánta vonni az észak-indiai tartományt. Az egyre erősödő centralizációnak a következtében jelentősen csökkentették a tartomány autonómiáját (az indiai Alkotmány értelmében széleskörű autonómia illeti meg Kasmírt), ez természetesen tovább növelte a helyi lakosságnak az Indiával szembeni ellenszenvét.

Pakisztán éberen figyelte a szomszédos tartományban zajló eseményeket, és megpróbálta maga számára kiaknázni a kasmíri szeparatizmusban rejlő lehetőségeket. Három vesztes háborút követően Iszlámábád stratégiát váltott, a közevetlen katonai beavatkozás helyett inkább a túlerőben lévő szomszédja destabilizációjára törekedett. A pakisztáni vezetés egyes körei igen jó kapcsolatokat építettek ki a szovjetek ellen az Afganisztánban harcoló különböző mudzsahed csoportokkal. A szovjetek kivonulása után ?munka nélkül? maradó mudzshedek egy részét Pakisztán segített beszivárogni Kasmír indiai felügylet alatt lévő területeire, ahol addigra már szinte állandósultak az összecsapások a helyiek és az indiai rendfenntartó erők között. Újdelhi elhibázott centralizációs politikájára válaszul az egyre erősebbé váló szeparatizmus, és a területre beszivárgó szélsőséges iszlamistáknak köszönhetően a 90-es években egy folyamatos erőszakhullám jellemezte a tartományt.

Terrorizmus, atomfegyverek és hindu nacionalizmus

Az új évezred újabb feszültségeket hozott mind Kasmír, mind pedig a két dél-ázsiai hatolom tekintetében. A millennium beköszöntével mindkét ország csatlakozott az atomklubhoz (1998-ban). Önmagában már az nagyfokú biztonsági kockázatot jelenetett, hogy két, egymással évtizedek óta ellenséges viszonyban lévő ország nukleáris fegyverekkel rendelkezik. Ezt tetézte, hogy a kísérleti robbantásokat követően szinte azonnal kiéleződött a két ország közötti ellenségeskedés. Az 1999-ben kiújuló feszültség helyszíne újra Kasmír volt. A kargili konfliktus névre hallgató esemény keretében pakisztáni irreguláris erők hatoltak be Kasmír indiai igazgatás alatt álló területeire, azzal a szándékkal, hogy ?elfoglalják a stratégiai fontosságú Kargil városát?[1]. A pakisztáni irreguláris erők betörésére válaszul Újdelhi ?korlátozott háborút kezdett, amelynek célja alapvetően a pakisztáni kiképzőtáborok és bázisok bombázása, valamint az indiai-pakisztáni határ védelme volt?[2].

A 2000-es évek növekvő nyugtalanságot hoztak Kasmír tekintetében. Az ezredfordulón több legfelsőbb szintű indiai?pakisztáni találkozóra is sor került, a tartománnyal kapcsolatos feszültségek megvitatása érdekében (az egyik ilyen találkozó eredményeként történt meg a határ megnyitás Kasmírnál). Az egyik legégetőbb problémát a radikális iszlamista terrorszervezetek megjelenése jelentette (ilyen a fentebb már említett Jaish-e-Mohammed és a Lashkar-e-Taiba), amelyek már nemcsak Kasmírt, hanem India más területeit is működési területüknek tekintették. Hasonló problémát jelentett az indiai politika jobbratolódása, a hindu nacionalizmus megjelenése, amely ideológiailag azon túl, hogy Indiát globális hatalommá kívánja tenni (ennek ténye már önmagában rendkívüli fenyegetést jelent Pakisztánra), egyre intoleránsabb módon lép fel az ország lakosságának megközelítőleg 15%-át kitevő muszlimokkal szemben (meg kell említeni, hogy a muszlimok mellett más vallási kisebbségekhez: keresztényekhez és a szikh vallás követőihez is ellenségesen viszonyulnak a hindu nacionalisták).

Kasmír: az idők végezetéig tartó konfliktus?

Bár az elmúlt hetek összecsapásai egy újabb fejezettel gazdagították a kasmíri kérdés majd hét évtizedes történetét, ugyanakkor nem valószínű, hogy komolyabb változást idézne elő a megosztott tartományban fennálló status quo szempontjából A jelenlegi helyzet hagyományos fegyverekkel való megváltoztatásához egyik félnek sincs meg az ereje, és ami még talán ennél is fontosabb, a szándéka. Ugyanis a jelenlegi helyzet fenntartása mindkét fél számára optimális lehetőség, hiszen kiválóan alkalmas mindkét oldalon a tömegek politikai mobilizálására, ugyanakkor nem kell egyik félnek sem megfizetnie a satus quo megváltoztatásához szükséges igen magas árat. Ám az valószínűsíthető, hogy tovább fog mélyülni a kasmíri muszlim többség és az indiai kormányzat közötti feszültség, amely feltehetőleg erősíteni fogja a tartományban uralkodó permanens nyugtalanságot. Mivel láthatólag India nem tudja pacifikálni az igazgatása alatt álló tartományt, csak megerősíti azokat a nézeteket, amelyek szerint a közeljövőben nem valószínű, hogy megoldódna a két dél-ázsiai hatalom közötti ellenségeskedés sarokkövének számító kasmíri kérdés.

[1] Világpolitikai Lexikon (1945-2005). Szerkesztette: Horváth Jenő, Osiris Kiadó, Budapest, 2005, 305-306. o.

[2] Uo.

Kína és KKE, avagy 16+1 = 17?

0

A 16+1 szám a Kína (+1) és 16 Közép- és Kelet-Európában (Central and Eastern Europe – CEE) elhelyezkedő ország együttműködésére utal. Az európai országokból 11 EU-tagállam (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Románia, Bulgária), 4 tagjelölt (Szerbia, Montenegró, Albánia, Észak-Macedónia), Bosznia-Hercegovina pedig potenciális tagjelölt ország. Szerbia, Bosznia-Hercegovina, és Észak-Macedónia kivételével pedig NATO-tagállamok is. A szervezet hivatalosan 2012-ben jött létre a varsói találkozón.

A résztvevő államok érdekei, és így a szervezetben való részvételük oka is különbözik. Kína számára ez az együttműködés több célt is szolgál. A közelmúltig érdeklődése a régió felé ugyan nem volt kiemelt, de több lépcsőfokban ez megváltozott. Az első fontos változás 2008-ra tehető, a gazdasági válság után közvetlenül, míg a második az „Egy Övezet, Egy Út” (One Belt One Road – OBOR) kezdeményezést meghirdetéséhez köthető. Kína nem titkoltan a 16+1 együttműködést az OBOR-hoz kapcsolódóan képzeli el. Így a közép- és kelet-európai térség (KKE) földrajzi elhelyezkedése nagy jelentőségű ezen terv megvalósításához . Továbbá így Kína a felgyülemlett tőketartalékokat hasznos munkára tudja fogni és befektetni a régióban, amelyet a biztosabb haszonra pályázó, vagy politikai feltételeket támasztó hagyományos európai befektetők esetleg elkerültek. Emellett Kína növelheti befolyását az Európai Unión belül is, valamint saját magáról egy pozitívabb képet tud kialakítani, és a kereskedelmi forgalmát is növelheti.

A 16 európai ország pedig alapvetően a külföldi források megszerzése mellett, az Európán belüli periférikus helyzetből való kitörésben bízott, illetve a kereskedelem, tudományos együttműködés, stb. fokozása is a célkitűzések között szerepel. Tehát a kölcsönösen előnyös, win-win kapcsolatok kiépítése, erősödése volt a fő szempont.

Az első, varsói találkozó 2012-ben már konkrét intézkedéseket hozott. A létrehozott intézményi struktúrákban a tagok részvétele önkéntes, a szervezet rugalmas, de hierarchikus. Az egyik legfontosabb szerve a Pekingben lévő Titkárság, amely a kínai Külügyminisztérium alá tartozik. Ezen szervezet feladata a folyamatos egyeztetés a tagállamokkal, a munka koordinálása, az esedékes találkozók főbb napirendi pontjainak kijelölése. A megalapítás óta minden évben voltak találkozók, ahová az államfők érkeznek a kialakult gyakorlat szerint. 2013-ban Bukarestben, 2014-ben Belgrádban, 2015-ben Suzhouban, 2016-ban Rigában, 2017-ben Budapesten, és végül 2018-ban Szófiában találkoztak a résztvevők. A találkozókon az új célok kijelölésén kívül a korábban kitűzött célok teljesülését is ellenőrzik.

Az eddigi eredményeket illetően kijelenthető, hogy a működéshez szükséges intézményrendszer felállt. A koordináció 3 szintje különül el; a pekingi titkárság, az egyes területek szakértői/minisztériumai közötti, és az államfők szintjén történő egyeztetés. A már említett titkárságon kívül számos regionális központtal rendelkező szervezet jött létre. Ilyen például Varsóban a kereskedelemért felelős ügynökség, vagy Budapesten a turisztikai kapcsolatokat fejlesztő ügynökség. Az országok közötti tudományos, kulturális, egészségügyi, ember-ember közti kapcsolatok mind fejlődtek, és közös rendezvények, kutatólaborok, növekvő ösztöndíjas keretszámok jellemzik ezeket. Ezen a téren az együttműködés sikeres, de még nem értek el minden célkitűzést. Az együttműködés sarkalatos pontja a gazdasági kapcsolatok, amely több területre osztható.

Ami a tőkebefektetéseket illeti, az Európába irányuló kínai tőke nagy része még mindig a fejlett nyugat-európai gazdaságokhoz irányul. 2008-ban még csak 840 milliód dollárt fektettek be az EU-ban, míg 2017-re ez a szám már 42 milliárd dollár volt. A Bloomberg szerint Kína eddig összesen 318 milliárd dollárt fektetett be, 45%-kal többet, mint az USA-ban, és ennek során mintegy 360 vállalatot szereztek meg. A legnagyobb befektetések Nagy-Britanniába, Olaszországba, Németországba, és Franciaországba áramolnak. A KKE-régió viszonylag kevés ilyen jellegű befektetést kapott. Jól mutatja ezt, hogy Kelet-Európa (Ausztria, Bulgária, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Románia, Lengyelország) 2016-ban az összes befektetések 3%-át, míg 2017-ben (visszaesés tapasztalható a teljes Európába irányuló összeg tekintetében is) 2%-át kapta meg.

A 16 országra vonatkoztatva is aránytalan a források eloszlása. Például 2014-ben 6 ország kapta a források 95%-át (Csehország, Románia, Lengyelország, Bulgária, Szlovákia, Magyarország). Magyarország több elemzés szerint is kiemelten jól áll ezen a téren; több forrást kapott a régió többi államához képest, a Meric elemzése szerint 2000 és 2017 között 2,1 milliárd euro érkezett Kínából. Az adatok elemzésénél körültekintőnek kell lenni, ugyanis a Kínából érkező tőke jelentős része állami kézben lévő vállalatoktól ered, azonban sok esetben azok leányvállalatai hajtják végre a beruházást. Így  2010-ben az 1600 millió euróért elkelt Borsodchem üzem a Wanhua Csoport tulajdonába került, ám az üzletet egy holland leányvállalaton keresztül bonyolították le. A KKE-államok általánosságban több beruházást vártak, különösen a zöldmezős típusból, azok munkahelyteremtő tulajdonságai miatt. Ezek a remények nem teljesültek a legtöbb esetben, vagy a meghirdetett projektek sokat csúsznak.

A kereskedelmi forgalom növeléséről is folyamatosan zajlanak a tárgyalások. A még Varsóban kitűzött cél szerint 2015-re a kereskedelmi forgalmat Kína és a 16-ok 100 milliárd dollár értékűre növelik. Ez a célkitűzés nem valósult meg, 2015-ben a kereskedelem értéke kb. 50 milliárd dollár volt, de ez javarészt Kína javára változott (42,2 milliárd dollár kínai export és 14,1 milliárd dollár KKE-export). A KKE-országok kereskedelmi deficitje 34%-kal nőtt Kínával szemben. Ez számos országban a kezdeti lelkesedést lehűtötte. A KSH adatai szerint Magyarország tekintetében a Kínába irányuló kivitelünk ugyan nőtt, de az export értéke is, így a kereskedelmi hiány továbbra is fennáll. Ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat, tekintve, hogy a behozott termékek főleg nyersanyagok és energiahordozók, amelyeket a termelésben, gépösszeszerelésben hasznosíthatunk, amelyet aztán exportálunk. Azonban, hogy pontosan mennyi a hazai hozzáadott érték, azt meglehetősen nehéz megállapítani.

Az agrárszektor területén a 16+1 együttműködés előnyös volt az európai partnerek számára is, bár a kereskedelem, és így az agrártermékek útjában is a vámok megoldatlan kérdése áll, amely folyamatosan tárgyalás alatt áll a felek között.

Érdemes megemlíteni, hogy Magyarország helyzete más esetben is különleges. 2013-ban a Bank of China 10 milliárd renminbi-ről kötött valutacsere-egyezményt Magyarországgal, és a bank első közép-európai fiókját nálunk nyitotta meg. Ez szerves részét képezi a renminbi nemzetközileg konvertibilis valutává tételének. 2015-ben a kínai államadósságból is vásároltunk egy részt. Magyarország emelett ún. Panda kötvényeket is kibocsát, amelyekkel a kínai piacokat célozzák meg.

Az infrastrukturális befektetések terén tapasztalható az egyik legnagyobb várakozás, amely a kínai OBOR-kezdeményezés esetében egy ambiciózus 900 milliárd dolláros befektetési alapot jelent. A 16+1 esetében Kína kezdetben 10 milliárd dolláros fejlesztési alapot ajánlott fel, amelyet már át is utaltak egy fejlesztési alaphoz. Az egyik legelső, és afféle zászlóshajónak szánt projekt éppen a Budapest?Belgrád vasútvonal korszerűsítése és bővítése lenne. Ez Észak-Macedónia és Szerbia bevonásával együtt segíthetne eljuttatni a görög Pireusz kikötőjéből az árukat a nyugati tőkeerős piacokra. 2014-ben írta Magyarország alá a vonatkozó szerződést, a magyar szakasz esetén feltehetőleg szükséges 1,8 milliárd dollár javarésze (kb. 85%) kínai hitelből származna. Akárcsak Paks 2 esetében az EU részéről számtalan bírálat érkezett, szabálytalanságokra hivatkoztak, mondván nem volt megfelelő közbeszerzési eljárás, és nyilvános tender. Ennek orvoslására a magyar és a kínai fél kiírt tendert, de a bíráló hangokat ez sem hallgattatta el teljesen. Elméletileg 2020-ban megkezdődhet az építkezés, és magyar kormány reményei szerint 2023-ra el is készülhet a magyar szakasz. A várakozások szerint a szerb fél is tudja tartani ezt az ütemtervet, az ő oldalukon már megkezdődtek a munkálatok orosz és kínai munkások, és források bevonásával. Ha a projekt elkészül, számtalan más területet és projektet is hozzá kapcsolhatnak, pl. a Bar?Belgrad vonalat. A kínai fél komolyságát mutatja a Pireusz kikötőjében elvégzett befektetések nagysága, és a kikötő kapacitásának bővítése. Jelenleg a kikötő 67%-át birtokolja a kínai Cosco vállalat.

Pireusz mostanra az EU-n belül a 8. legnagyobb, a világon pedig a 39. legnagyobb kikötővé vált, a kapacitást pedig a kínai fél 2010 és 2016 között majdnem a négyszeresére növelte.

Ezen kikötő ügye átvezet minket egy másik fő problémakörre, ami a 16+1 kezdeményezéshez kötődik, s mindenképpen megoldásra szorul. A kikötő eladását alapvetően ellenezte a görög közvélemény, és a görög állam sem feltétlen hajlott rá. Azonban a gazdasági megszorító intézkedések miatt, melyeket főleg Németország szorgalmazott, kénytelenek voltak eladni a kikötőt. A beáramló kínai források miatt számos ország, amely vagy a 16+1-nek a tagja, vagy erősen érdekelt az OBOR sikerében, sokkal inkább Kína-barát politikát folytat. Többször kiemelik Magyarországot és Görögországot, kiknek eltérő álláspontja miatt az EU nem volt képes több kényes ügyben egységes nyilatkozatot kiadni, vagy csak lényegesen gyengébb nyelvezettel. Ez természetesen az EU-n belül is szemet szúrt, és a kritikus hangok felvetik, Kína voltaképpen trójai falovat juttatott az EU-n belülre, így bomlasztva a közösség egységét. Kína és a 16 ország folyamatosan hangsúlyozza, ez nem igaz, sőt, mindenképpen követni akarják az EU-s szabályozásokat.

Ezen megnyilatkozásokat sokan kételkedve kezelték, főleg a legnagyobb ellenzője a 16+1-nek, Németország. Az ügy nemcsak a 16+1-et vagy a Balkánon található tagjelölt országok feletti befolyást illeti, hanem részét képezi az EU és Kína közötti befektetési feszültségnek is. Ennek lényege, hogy Kína védi saját vállalatait és piacait, miközben maximálisan kiélvezi az európai gazdaság nyitott szerkezetét. A 2018-as szófiai találkozót szándékosan előbbre hozták, hogy pár nappal az esedékes Kína?EU csúcs előtt tartsák meg, ezzel is üzenve az EU-nak. Pár nappal a találkozó után azonban Li Keqiang Berlinbe utazott, ahol tárgyalt a német féllel, és felvetették Németország bevonását a 16+1 együttműködésbe, mintegy harmadik félként. Ugyanakkor a BASF vállalat lehetőséget kap, hogy felépítsen Kínában egy gyárat, amit elsőként nem a kínaiakkal közösen kell megtennie, nem egy vegyesvállalatként, maximum 49%-os német részesedéssel, ami eddig jellemezte a kínai gyakorlatot. Ez egy biztató lépés, de egyáltalán nem hallgattatta el a kritikus hangokat, és emlékeztetnek olyan kétes alakok üzelmeire, mint pl. Ye Jianming volt Csehországban.

Összegezve a 16+1 egy rugalmas, bővülésre, változásra képes struktúra, azonban Kína irányítja, amelyet elsősorban saját céljaira igyekszik felhasználni. Ezt bilaterális tárgyalásokkal és szerződések rendszerével is fenntartja. Elvégre, a 16-oknak nincs egységes hangja, sokszor egymás között is versenyeznek a kínai befektetésekért, így Kína túlsúlya még jobban érvényesül. A jelenlegi valós erőviszonyok nem a 16+1=17 formában írhatók le. Az EU és Kína között egyensúlyozni működőképes stratégia lehet, azonban javasolt a fokozott együttműködés a 16-okkal, illetve a valós erőviszonyokat figyelembe véve kell megtenni a lépéseket, lévén a meggondolatlanság komoly anyagi, vagy presztízsveszteséghez vezethet.

Felhasznált irodalom:

  • Eszterhai Viktor: The Budapest Guidelines. HUG 2018/1.
  • Eszterhai Viktor: An Introduction to the 16+1 Cooperation. HUG 2018/1.
  • Chen Xin: How the CEE Citizens view China?s Development. China-CEE Institute, Budapest, 2018.

Kiemelt témák

3,127KövetőTetszik