1959-ben indult az első hajó a Japánban élő koreai közösség tagjaival Észak-Koreába. 1984-ig megközelítőleg 95 ezer személy hagyta el önkéntesen Japánt, csak néhányuknak sikerült kimenekülnie az országból. A Japánban élő koreai közösség tagjainak ma is élnek olyan rokonaik Észak-Koreában, akik megélhetése azon múlik, hogy mekkora anyagi támogatást képesek biztosítani nekik korábban elhagyott otthonukból. A cikk a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Japán visszahonosítási programjának 60. évfordulója alkalmából született.
Japánban az 1900-as évek közepétől beszélhetünk számottevő (kb. 2 milllió fős) koreai kisebbségről. A Japán Birodalom 1945-ös kapitulációját követően a japánban maradt nagyjából 600 ezer fős koreai közösséget zainichi-nek nevezzük. Az 1952-es San Francisco-i békeszerződés megkötésének egyik következménye volt, hogy a zainichi elveszítette japán állampolgárságát, amely Korea megszállásának eredményeként jött létre. A közösség tagjainak nyilatkoznia kellett politikai hovatartozásukról, az északi identitást választók a Chongryon nevű (más elnevezése Chosen Soren), KNDK politikai támogatásával létrejött érdekvédelmi szervezethez tartoztak, míg a dél-koreai nézeteket vallók a Mindanhoz.
Az 50-es évek elején, a koreai háború alatt valósult meg a japán állam legkeményebb fellépése a koreai kisebbség és szövetséges szélsőbaloldali szervezeteikkel szemben, akik számos alkalommal keveredtek a japán kommunisták által szervezett véres tüntetésekbe és zavargásokba. A tömeges letartóztatások következtében az Omura fogvatartási központ túlzsúfolttá vált (ahonnan a japán törvényeket megszegő külföldieket kitoloncolják a szigetországból). 1954-ben Dél-Korea politikai okokból kifolyólag nem fogadta be zainichi tagjait. Emellett a deportálásra váró elítéltek jelentős része az antikommunista Dél-Korea politikájától félve kérelmezte, hogy a KNDK-ba szállítsák őket, amelyet Kim Ir Szen még 1955-ben engedélyezett.
A dél-koreai vezetés hozzáállásával szemben a KNDK igyekezett elérni, hogy a kormányon lévő japán Liberális Demokrata Párt (LDP) engedélyezze koreai munkások és szakemberek ideiglenes áttelepülését Észak-Korea újjáépítése céljából. 1955-ig bezárólag az LDP és a japán vöröskereszt (Japan Red Cross Society ? JRC) többször is tárgyalt Kim Ir Szennel, aki végül egy olyan visszahonosítási programba egyezett bele, amely teljes utazási költségét a KNDK fedezi. A programot 1959 decemberében a kalkuttai szerződés ratifikálta, amely a nemzetközi vöröskereszt (International Committee of the Red Cross in Geneva ? ICRC) közreműködésével jött létre. A kalkuttai szerződés látszólag minden érintett szempontjából előnyös volt. Észak-Korea munkaerőhöz jutott és teret nyert Dél-Koreával szemben a japán belpolitikában. Kim Ir Szen egyúttal az ország nemzetközi elismertségét is növelte, mert egyenrangú félként kötött nemzetközi szerződést a ICRC-vel és Japánnal, amely a hidegháború ellentétes hatalmi blokkjának szuperhatalma, az USA szövetségese volt. A japán vezetés ezzel párhuzamosan megszabadult a zainichi politikai (szélsőbaloldali) és társadalmi fenyegetést jelentő tagjaitól, amelyet akkoriban az összes japán párt támogatott, mert a program csökkentette az Omura fogvatartási központ túlzsúfoltságát is. Emellett a koreai közösség részéről is felmerült az igény a visszatelepülésre a Japánban megtapasztalt szigorú szabályok és nehéz életkörülmények miatt, melyre a Chongryon propagandája erőteljes befolyást gyakorolt. A szervezet ígéretében ?földi paradicsomként? állította be a KNDK-t, ahová az Észak-Koreával szimpatizáló zainichi tagjai elmenekülhetnek a diszkrimináció elől vagy például ingyenes felsőoktatáshoz juthatnak. Az áttelepítést az ICRC felügyelte (a résztvevőkkel egy szándéknyilatkozatot írattak alá, hogy önszántukból hagyják el otthonukat), így megközelítőleg 95-93 ezer zainichi (és kb. 6800 japán állampolgár, akik koreaiakkal éltek vegyes házasságban) hagyta el Japánt 1959 és 1984 között, de legfeljebb 200 fő tudott visszatérni a szigetországba Dél-Koreán keresztül.
2014 februárjában az ENSZ emberi jogi bizottságának nyilatkozata egyértelműen emberiség elleni bűncselekménynek minősítette Észak-Korea részvételét a visszatelepítési programban (és a japán állampolgárok elrablását). Jelenleg 5 fő perli a phenjani kormányt emberi jogaik megsértésével a tokiói bíróságon, összesen 500 millió jenes kompenzációt követelve. A felperesek a visszahonosítási program keretein belül települtek át Észak-Korába, ahol éheztek, és a szongbun rendszer (amely az észak-koreai társadalmat 50 különböző kategóriába sorolja a rendszerhez fűződő támogatásuk mértéke alapján) az ellenséges osztályhoz tartozóként kezelték őket: vidékre telepítették és termelő közösségekbe kényszerítették vagy bányában dolgoztatták őket. Az egykori zainichi tagjait bebörtönözték vagy koholt vádak alapján kivégezték családtagjaikat. Az áttelepülteknek csak a kétezres években sikerült dezertálni, hátrahagyva hozzátartozóikat, mert a phenjani vezetés megtiltotta számukra az ország elhagyását. 2018 februárjában az egyik dezertőr keresetet nyújtott be a Hágai Emberi Jogi Bírósághoz azzal, hogy a megtévesztésért és emberi jogaik megsértéséért (Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának 7-es cikke alapján) vonják felelősségre emberiség elleni bűncselekmény miatt Kim Dzsong Un-t, Észak-Korea vezetőjét és Ho Dzsong Man-t, a Chongryon első emberét.
A Chosen Soren, Észak-Koreához köthető koreai érdekvédelmi szervezetnek, ma is nagyjából 75 ezer fős taglétszáma van. Ennek oka főként az általuk biztosított etnikai oktatás és munkalehetőségek hálózata, azonban az indokok között szerepel a visszahonosítási program keretein belül áttelepült családtagok helyzete is. A zainichi érintett tagjaira a Chosen Soren nyomást gyakorolhat Észak-Koreában tartózkodó szeretteiken keresztül (habár koruknál fogva egyre kevesebb az érintett), és többek között a rezsim anyagi és politikai támogatására kötelezheti őket. Az érintettek beszámolói alapján, rendszeresen juttatnak pénzügyi támogatást közvetlenül családtagjaiknak vagy Kínán keresztül megvalósuló személyes látogatások alkalmával olyan luxuscikkeket adnak át (kozmetikumok vagy ruhadarabok), melyket később pénzzé tehetnek, elcserélhetnek vagy megvesztegetésként használhatják fel Észak-Koreában.
A Japán állam részéről szintén fontos szerepet tölt be a Chosen Soren. A két ország közti diplomáciai kapcsolatok teljes hiányában a szervezet szolgál az egyetlen olyan fórumként, amely előremozdíthatja a két ország közti párbeszédet, és az 1970-80-as években elrabolt japán állampolgárok szabadon bocsájtásának ügyét. Emellett a koreai kisebbség életkörülményeit nagyban befolyásolja a szervezet tevékenysége és ellátja képviseletüket (Kim Dzsong Un a szervezethez írt legutóbbi levelében a Mindan, dél-koreai érdekképviseleti szervvel való együttműködést szorgalmazta a Korea-közi kapcsolatok fejlődésének tükrében). A koreai etnikum kultúra és identitás ápolásának egyik fajsúlyos szereplője a szervezet, ezért nem kerül napirendre beszüntetése a japán vezetés részéről, azonban törvénysértő, vagy titkosszolgálati és hírszerzési botrányokba keveredett tagjaival és vezetőivel szemben a japán hatóságok határozottan lépnek fel, átvizsgálások, vízummegtagadás és letartóztatások formájában.
Felhasznált irodalom:
KAZUKI BABA, Repatriation Program, 2011.12.06. Elérhető: https://japansociology.com/2011/12/16/repatriation-program/
DEWAYNE J. CREAMER, The Rise and Fall of Chosen Soren: It?s Effect On Japan?s Relations on the Korean Penninsula, Naval Postgraduate School Monterey, 2003, 24-27. oldal. Elérhető: http://www.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/a420217.pdf
Tessa MORRIS-SUZUKI, Exodus to North Korea Revisited, 2011.június 23. Forrás: https://ips-dc.org/exodus_to_north_korea_revisited
RYUICHI KITANO, Defectors bid to sue N. Korea for rights abuses in Japanese court, The Asahi Shinbun, 2018. augusztus 21. Elérhető: http://www.asahi.com/ajw/articles/AJ201808210034.html
DAISUKE KIKUCHI, ICC eyed to condemn North?s ?59-?84 repatriation program,The Japantimes, 2018. február 16. Elérhető: https://www.japantimes.co.jp/news/2018/02/16/national/politics-diplomacy/icc-eyed-condemn-norths-59-84-repatriation-program/#.W83dS3szY2w
MOTOKO RICH, Koreans in Japan Embrace the North as the World Shuns It, The New York Times, 2019. február 25. Elérhető: https://www.nytimes.com/2019/02/25/world/asia/korea-japan-diaspora.html
