Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a Hegyi Karabah Köztársaság (Arcah Köztársaság, Nagorno-Karabah) körüli évtizedes konfliktus újbóli fellángolásáról szóló hírekkel. Megannyi sajtóorgánumban hallhatjuk, olvashatjuk, hogy minden nappal egyre több helyen csapódnak be rakéták, civilek vesztik életüket a harcokban, illetve, hogy a nemzetközi közösség tűzszünetet szorgalmaz a két ország között. De mi vezetett el odáig, hogy az elhúzódó konfliktusból napjainkra újból egy állóháború kerekedjen ki?

A konfliktushelyzet évtizedekkel előtti kialakulásához nagyban hozzájárult Nagorno-Karabah elhelyezkedése: a mindössze 11 433 km2  területű délnyugat-ázsiai enklávé, Azerbajdzsán, Irán és Örményország között fekszik. Hegyi Karabah jogilag (de jure) Azerbajdzsánhoz, gyakorlatban (de facto) pedig Örményországhoz tartozik. A terület államiságát csak három, korlátozottan elismert állam, Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter-menti Köztársaság (Transznisztria), illetve Ausztrália Új-Dél-Wales állama és az Amerikai Egyesült Államok egyes területei, illetve 2020 október 16-a óta Milánó ismeri el.

Hegyi-Karabahot jelenleg 147 906 fő nevezi hazájának. Népességét tekintve az ország az elmúlt száz évben nagyot változott. A népszámlálások szerint Nagorno-Karabah lakossága 1939-ben mintegy 150 000 fő volt, melynek nagyjából 88%-át (132 800 fő) az örmény nemzetiségűek, és kicsivel több mint 9%-át (9 079 fő) a magukat azerbajdzsáninak valló lakosok tették ki. Az évtizedek során a társadalom szinte egynemzetiségűvé vált, ezt támasztja alá a 2005-ös cenzus eredménye: ebben az évben az országnak már csak hat lakosa vallotta magát azerinek, a későbbi, 2015-ös népszámláláson pedig már nem regisztráltak azerbajdzsáni gyökerekkel rendelkező polgárt.

A népesség nagy mértékű változásának okát a terület hovatartozásának évtizedes vitái között kell keresnünk. Habár az évszázadok alatt Örményország hegyi-karabahi területe megannyi nép fennhatósága alá került már, nagyobb etnikai konfliktusok egészen kicsivel több, mint 100 évvel ezelőttig nem fordultak elő. A ma Hegyi-Karabahként ismert terület az 1828-as türkmencsáji béke megkötése után az Orosz Birodalomhoz került, de a ?modern?,  mai összetűzések elődjeinek tekinthető konfliktusok nem ekkortájt, hanem közvetlenül a Szovjetunió létrejötte előtt alakultak ki.

A viszályok kialakulásához nagyban hozzájárult a Kaukázusontúli Demokratikus és Szövetségi Köztársaság felbomlása. Az 1918-ban széthulló szövetség nyomán, rövid időre három ország jött létre, amely magában foglalta azokat a területeket, amelyeket ma Azerbajdzsánként, Georgiaként és Örményországként ismerünk. Míg Georgia ebben az időszakban viszonylag egyértelmű határokkal rendelkezett, addig Örményország és Azerbajdzsán között határviták indultak meg több terület, közöttük Hegyi-Karabah és Nahicseván miatt. (Nahicseván Azerbajdzsán 5500 km2 területű exklávéja, Hegyi-Karabahhoz hasonlóan ez a terület is többször gazdát cserélt az elmúlt évszázadban.) Tovább gerjesztették a feszültséget a két nép között olyan etnikai konfliktusok, mint az 1904-1905-ös bakui sztrájk, vagy az 1910-es örmény népirtás. A helyzet alakulásának szempontjából a bakui sztrájkot tekinthetjük a mérvadónak.  Az 1904 decemberében kirobbanó tüntetés alapkonfliktusa az, hogy a bakui örmény munkásság és középosztály életkörülményei sokkal jobbak voltak az azeri munkásokénál. Az elégedetlenség miatt a nemzetiségek között etnikai pogromok robbantak ki, a sztrájk vérfürdőbe torkollt, amely egy napjainkra állandósuló feszültséget teremtett a két népcsoport között.

1920 áprilisában a Szovjetunió Vörös Hadserege megszállta Azerbajdzsánt. Az országban megkezdődött a szovjetizáció, illetve a megszállás következtében, a Vörös Hadsereg közvetlen fenyegetése és a bakui lázongások miatt az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság felbomlott, helyette megalakult az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság (Azerbajdzsáni SZSZK). A szovjet hatás következtében Hegyi-Karabah helyzete többször is változott. Az első, nemzetek közötti összetűzéseket is erre az időszakra datáljuk, amely a Szovjetunió megalakulásával még inkább elmélyültek. 1920 november 30-án az Azerbajdzsáni SZSZK Forradalmi Bizottságának elnöke Nariman Narimanov és Azerbajdzsán külügyi népbiztosa, Mirza Huseynov bejelentette, hogy az Örményországgal folytatott területi vitákat elrendezték, és hogy ezentúl az Azerbajdzsáni SZSZK Hegyi-Karabahot, Nahicsevánt és Zangezurt az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság (Örmény SZSZK) részeként ismeri el.

Ezt a határozatott ugyan a Kaukázusi Kommunista Párt Politikai Bizottsága is deklarálta, azonban a terület Örményországhoz csatolása nem történt meg. A bejelentés után másnap Narimanov szerette volna semmissé tenni a döntést, emellett az ekkor már a nemzetiségi ügyek népbiztosának posztját betöltő Joszif Visszarionovics Sztálin ? habár először támogatta Hegyi-Karabah az Örmény Demokratikus Köztársasághoz csatolását ? hogy erősítse országának törökökkel való kapcsolatát, szorgalmazta, hogy az arcahi régiót inkább az Azerbajdzsáni SZSZK kapja meg. Ezen törekvéseit a karsi és a moszkvai egyezmények aláírásával véghez is vitte, így Hegyi-Karabah Azerbajdzsánhoz került. Az itt élő örmény lakosság azonban nem nyugodott bele a helyzetébe, többször is megpróbálták a hegyi-karabahi területet visszacsatoltatni Örményországhoz, de ez a szovjet ráhatás miatt évtizedekig megvalósíthatatlan tervnek bizonyult.

A nyolcvanas évek végére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió belátható időn belül szét fog hullani. Részben ennek is köszönhetően az örmények újra mozgolódni kezdtek Hegyi-Karabah visszaszerzésének érdekében. 1988. február 20-án kérelmezték a szovjet vezetőségtől Hegyi-Karabah Örmény SZSZK-val való egyesítését.  Ez az etnikai konfliktusok szempontjából viszont olaj volt a tűzre, miután Hegyi-Karabahban egyre csak fokozódott az azeriek elleni erőszak, erre pedig mintegy válaszul, Azerbajdzsánban örményellenes pogromok kezdődtek meg. Az erőszak olyannyira elharapózott, hogy 1989-re a konfliktus háborús méretűvé fokozódott, amelynek állóháborúvá alakulásához az adott zöld utat, hogy a Szovjetunió 1991-ben felbomlott. Így Örményországot és a függetlenségét még 1991. augusztus 30-án deklaráló Azerbajdzsánt a továbbiakban semmi sem állította meg abban, hogy a két ország kirobbantson egy évekig húzódó háborút. További katalizátorként hatott az helyzet végérvényes megromlására az, hogy 1991. szeptember 2-án Hegyi-Karabah is kikiáltotta függetlenségét. Ez után egy éveken keresztül húzódó háborús időszak következett az immáron független államok közös történelmében, egészen addig, amíg 1994. május 11-én, Biskekben a két fél megkötötte a háborút lezáró tűzszünetet. A mintegy hat évig tartó összecsapások több mint 30 000 áldozatot követeltek, és több százezer lakost kényszerítettek lakhelyük elhagyására. A konfliktus megoldására az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ, vagy angolul OSCE) létrehozta a Minszk-csoportot, amellyel az volt a cél, hogy az azeri-örmény háborúskodást elsimítsák. A fegyverszünetekkel ez nagyrészt sikerült is, azonban a területi vita továbbra is megoldatlan maradt. A két ország között továbbra is előfordultak kisebb fegyveres összetűzések, de egyik ilyen esemény sem okozott akkora konfliktushelyzetet, hogy abból háború kerekedjen ki. Az országok közötti konfrontáció legközelebb 2016-ban vált kritikussá, amikor április 2-án az azerbajdzsáni erők offenzívát indítottak az örmény erők által ellenőrzött területeken. A támadás indokaként Baku azt állította, hogy az civilek lakta területeken zajló örmény bombázásokra ad válaszlépést, de a támadás inkább az örmény védelmi vonal áttörésére irányult. A két ország többféle fenyegetést is támasztott egymással szemben, Azerbajdzsán felvetette Sztyepanakert bombázásának gondolatát, míg Örményország kilátásba helyezte Azerbajdzsán olajlétesítményeinek megtámadását. A fenyegetések azonban üresnek bizonyultak, ugyanis április 5-én a felek kijelentették, hogy a harcot felfüggesztik. A négynapos háború nem kapott nagy nemzetközi szerepet, csupán néhány állam szorgalmazta egy régóta várt békeszerződés megkötését, Törökország pedig kifejezte támogatását Azerbajdzsán irányába.

A komolyabb konfliktusok nélkül zajló négy év után a befagyott konfliktusból ismét egy háborús helyzet bontakozott ki. A viszonylagos csend után 2020-ban az örmény-azeri konfliktus újra kiélesedett. Július 13-án a kora délutáni órákban Hegyi-Karabah határain újból összecsapások kezdődtek. Az eszkaláció megfékezésére a Minszk-csoport már a nyári konfliktushelyzet első napján közleményt adott ki, amelyben felhívta Azerbajdzsán és Örményország figyelmét arra, hogy folytassák a tárgyalásokat a területi vitákkal kapcsolatban, emellett nemzetközi megfigyelők kihelyezést szorgalmazták a konfliktus követésére. A szeptembertől napjainkig tartó háborús helyzetet több hónapnyi feszültség előzte meg, amelyet olyan, kisebb események tarkítottak, mint a tűzszünet sokadszori megsértése, mind azeri, mind pedig örmény oldalról.

Azonban a nyári konfliktus jelenleg úgy tűnik, hogy nem ?fagyott vissza?, és nem is kapott végleges lezárást. 2020. szeptember 27-én  harcok törtek ki Hegyi-Karabah területén. A jelenlegi konfliktus súlyosságát mutatja az is, hogy megannyi jereváni tanuló és lakos vonulna harcba önkéntesként az azeri erők ellen. Emellett a nemzetközi érdeklődés is fokozódott a harc iránt: Törökország zsoldosokat kezdett toborozni az azeri erők kisegítéséhez, Szíriából és Libanonból pedig örmények térnek haza csapataik megerősítésére. Az eldurvuló konfliktushelyzet megoldása azonban égetővé vált akkor, amikor a bombázások már nem csak katonai célpontok felé irányultak. A Hegyi-Karabahot érő támadások három nap alatt a 80 katona esett el, és 5 civil halt meg, másik 35 pedig megsebesült. Azóta, nagyjából két hét alatt összesen több száz civil vesztette életét, emellett tízezrek lettek áthelyezve, vagy veszítették el otthonukat. A civilek támadását a Nemzetközi Vöröskereszt is elítélte: Martin Schüepp, a Nemzetközi Vöröskereszt eurázsiai regionális igazgatója kifejtette, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni a civilek védelmében, emellett ? a nemzetközi humanitárius jogok megsértésének elkerülése érdekében ? kitért arra, hogy a helyi kórházakat és az iskolákat is meg kell óvni.

Október 2-án Örményország kihirdette, hogy kész a tűzszünet megkötésére. A konfliktushelyzet kezeléséhez Georgia is hozzá akar járulni: Salome Zourabichvili, georgiai elnök kijelentette, hogy Tbiliszi felkészült a Minszk-csoport tagjainak fogadására és egy találkozó megtartására. A tárgyalás végül a Minszk-csoport jelenléte nélkül, október 10-én, Moszkvában zajlott. A találkozón Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország külügyminiszterei ? Szergej Lavrov, Dzseihun Bairamov és Zohrab Mnatsakanyan ? vettek részt. A három miniszter Vlagyimir Putyin orosz elnök által támogatott megbeszélése mintegy 10 órán át zajlott, de az összejövetel végül eredményesen zárult: sikerült megkötni a tűzszünetet, ami helyi idő szerint, aznap déltől hatályba is lépett. A megállapodást a nemzetközi közösség is üdvözölte, az ENSZ főtitkár, Antonio Guterres megkérte a feleket, hogy a helyzet helyreállításának érdekében tartsák tiszteletben a tűzszünetet, egyben megköszönte az Oroszországi Föderációnak, hogy vállalta a közvetítői szerepet Azerbajdzsán és Örményország között.

Azonban úgy tűnik, hogy a tűzszünet nem sokat jelentett a harcban álló feleknek. A megállapodást már percekkel a szombati hatályba lépés után megsértették: az örmény védelmi minisztérium azeri bombázásokat jelentett egy örmény településen, illetve hírek érkeztek arról, hogy csupán öt perccel déli 12 óra után Azerbajdzsán offenzívát indított Hegyi-Karabah ellen. Azerbajdzsán pedig örmény csapásokról számolt be az ország területén. Az összecsapások folytatódtak, talán még nagyobb intenzitással, mint a tűzszünet előtt. A megállapodás megszegése óta állandósultak a Sztyepanakert elleni irányuló bombázások, illetve a konfliktus kezdete óta egyre gyakoribbá vált török gyártású drónok észlelése a Hegyi-Karabah légtérben, amely megteremtheti a lehetőséget arra, hogy a karabahi küzdelmekbe idegen erők is belépjenek. Ezzel kacsolatban az örmény elnök, Armen Sarkissian is úgy fogalmazott, hogy Törökországnak célja lehet egy ?kaukázusi Szíria? létrehozása.

Az október 10-én megkötött, jobbára semmibe vettnek tekinthető fegyverszünet után 2020. október 18-án Örményország és Azerbajdzsán ugyancsak fegyverszünetet helyeztek kilátásba, amely azután vált fontossá, hogy Örményország éjszakai rakétatámadást indított az azerbajdzsáni Gandzsa városa ellen, ezzel legalább 13 civil életét kioltotta, és a város számtalan lakosát hajléktalanná tette. A két ország a helyzet további eszkalációjának elkerülése érdekében újból megegyezett egy október 18-i humanitárius tűzszünetben, azonban az éjféli hatálybalépés után, még az éjszaka folyamán, a Gandzsáért bosszúra felesküdött Azerbajdzsán az éjszaka folyamán újból támadást indított Hegyi-Karabah ellen. Ez újfent indokot adott arra, hogy az összecsapások folytatódjanak, hiszen láthatjuk, hogy amíg az egyik fél nem veszi komolyan a tűzszünetet, addig a másik fél ? akár defenzíven, akár támadó jelleggel ? fel fog lépni a saját területének megóvása érdekében.

Ezek után feltételezhető, hogy Azerbajdzsán és Örményország mintegy harminc éves szélmalomharca Hegyi-Karabahért nem a közeljövőben fog véget érni. Hiába a nemzetközi közösség segítőkészsége, tekintve az azeri és az örmény érdekeket, a két nép közös történelmét és ragaszkodásukat Hegyi-Karabahhoz nem valószínű, hogy belátható időn belül olyan egyezség születhet a két ország között, amely támogatna egy hosszan tartó tűzszünetet, vagy esetleg egy, a befagyott konfliktust lezáró, sokak által várt békeszerződést.

Írta: Fuksz Emese

Címlapfotó: Az Azerbajdzsántól a Szovjetunió összeomlása után kitört háborúban elszakadt, az ország délnyugati részén található Hegyi-Karabah falra festett zászlója előtt sétál el egy nő a hegyi-karabahi főváros, Styepanakert főterén. Az 1991-ben kezdődött függetlenedési harcok 1994. május 2-án orosz közvetítéssel, tűzszünettel zárultak. A túlnyomórészt örmények lakta területet, mely 1996. szeptember 2-án Hegyi-Karabahi Köztársaság néven kiáltotta ki függetlenségét, csak Örményország ismeri el önálló államként. A területre továbbra is igényt tart Azerbajdzsán, és végleges békemegállapodás sem született, gyakoriak a határvillongások. (Forrás: MTI/ Magócsi Márton)

Felhasznált irodalom:

Ali Askerov (2020): The Nagorno Karabakh Conflict ? The Beginning of the Soviet End.

Carey Cavanaugh (2017): Renewed Conflict Over Nagorno-Karabakh.

International Crisis Group (2005): Nagorno-Karabakh: Viewing the Conflict from the Ground.

Kiss Adrienn (2016): Konfliktusok és önrendelkezés a Kaukázusban. Letöltés dátuma: 2020.10.15.

forrás: http://real.mtak.hu/37522/1/11_Kiss20Adrienn_u.pdf

Mark A. Uhlig (Vol. 10, No. 4 (Winter, 1993/1994): The Karabakh War.

Public International Law and Policy Group (2000): The Nagorno Karabagh Crisis: A Blueprint for Resolution.

Szabó Mihály (2016): Befagyott Konfliktusok: Esettanulmány Hegyi-Karabah példáján keresztül. Letöltés dátuma: 2020.10.14.

forrás: https://kgk.sze.hu/images/dokumentumok/folyoirat/TGE_IV_evf02.pdf#page=97

Wagner Péter (2016/5): A ?négynapos háború? Hegyi-Karabahban. Letöltés dátuma: 2020.10. 14.

forrás: https://kki.hu/assets/upload/5_KKI-tanulmany_AZE-ARM_Wagner_20160713.pdf