Athén, 2021. május 31. Görögország, Törökország és az Európai Unió zászlaja leng az athéni külügyminisztérium épületén Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter athéni látogatása alatt, 2021. május 31-én.(Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu)
Michel Foucher 1946-ban született. A mai napig aktívan dolgozó diplomata és földrajztudós, aki az állami- és földrajzi határok fontosságával kapcsolatban gondolkozik. Legfőbb kutatási területei között megtalálható Európa, Afrika és kis mértékben Ázsia is.
Véleménye szerint a határokról alapvetően kétféleképpen lehet gondolkozni. Egyrészről, lehet úgy tekinteni a Földre és annak országaira, mint nagy egy piacra. Ebből kifolyólag számukra a határok nem jelentenek mást, mint felesleges korlátokat. Ez az elmélet egyre jobban érezhető a mai globalizálódó világban. Másrészről, akiknek nem a gazdaság a legfontosabb, a határok elkerülhetetlenül szükségesek. Ennek oka, az emberek identitásának meghatározásában található. A határok léte az egyének öntudatának és különbözőségeinek meghatározó eleme. Ahogy Foucher fogalmazott, ?a határok jelölik a választóvonalat köztünk és köztük, amire egy embernek feltétlenül szüksége van, mert külső tér nélkül nem képes arra, hogy meghatározza önmagát ami esetlegesen bezártsághoz, valamint a mástól való félelemhez vezethet.?
Gondolkodása során leginkább felmerülő téma Európa határainak megfoghatatlansága. Mindennek oka, hogy Európa határait megvizsgálhatjuk földrajzi, történelmi és politikai szemszögből is, de mindig különböző eredményeket kapunk. Véleménye szerint ennek következtében a politikai döntések lesznek azok, amik meghatározzák a határvonalakat, ami egyszerre előny és hátrány is. A földrajzi adottságok alapján nyugaton az Atlanti-óceán, északon a Jeges-tenger, keleten az Urál hegység, az Urál-folyó és a Kaszpi-tenger, délkeleten a Kaukázus vidéke és a Fekete-tenger, délen pedig a Földközi-tenger jeleneti Európa határát. Történelmi szempontból Európa azon társadalmakat foglalja magába, amelyek a római jogra és a kereszténységre épülnek. Mivel nem lehet meghatározni egy kifejezett határvonalat, amely minden szempontból megfelelő lenne, II. Pius pápa volt az első, aki a másoktól való különbözőségek alapján kezdte meghatározni Európát a törökök legyőzése érdekében. 1918-tól volt a következő nagy lépés Európa számára. Ekkortól ugyanis a diplomácia részévé vált és két politikai ideál jellemezte: az európaiság és az európaizáció. Az első elmélet szerint a civilizációhoz való tartozás számít mérvadónak, míg a második szerint Európát nekünk kell megépíteni a béke érdekében. Ezek után az Európai Unió hozott jelentős változást Európa történelmében, mivel itt már egy közös értékeken alapuló, szerződésekre épülő közösség jött létre.
A probléma napjainkban ott jelenik meg, hogy egyre több állam szeretne részese lenni az EU-nak, miközben nehéz a közös nevezőt megtalálni. Ebből adódóan a közös politika létrehozása csak nehezebb és nehezebb lesz. A legfontosabb kérdés, hogy mit is jelent akkor pontosan európai államnak lenni?
Az integráció során azok, akik a föderációs Európa létrehozásában hisznek, a bővítést a mélyítés akadályának tekintik, akik a folyamatos bővítést tartják szem előtt, azok biztosítékot látnak ebben arra, hogy egy békés egységet hoznak létre. Foucher megemlíti munkájában Jean Monnet elméletét, ami a kezdetekben egy piac létrehozása volt, ami nyitott volt és idővel politika hatalommal is kecsegtetett. Foucher véleménye szerint ez volt az uralkodó elmélet egészen a Brexitig. A másik személy, akit megemlít, az Robert Schumann, aki pont az ellentétjét állítja, miszerint csak olyan államoknak kellene tagnak lennie az Európai Unióban amik hasonlítanak egymásra.
Mi is lehetne akkor a megoldás? Foucher szerint azok az országok, amelyek az EU geostratégiai fontosságát tartják szem előtt, fontosnak tartják azt, hogy Törökország részese legyen az EU-nak, de Oroszország ne. A legkérdésesebb terület ebből a szempontból a Dél-Kaukázus, amire egyelőre senki nem tud választ találni. Akik az identitást és a közös értékeket tartják szem előtt, azoknak Törökország elképzelhetetlen tagállamként, mert muszlim ország. A föderalista felfogás azért nyitott a bővítésre, hogy az európai eszméket is vele együtt terjessze. A franciák, németek, olaszok úgy vélik, hogy az EU kapacitását kéne figyelembe venni a bővítéshez, ami annyit jelent, hogy szünetet kéne tartani a tagfelvételben annak érdekében, hogy megerősítsék az EU-t mint intézményt és a köztes időben kedvező szomszédságpolitikát kell létrehozni, amely a jövőben az érintettek esetében egy esetleges csatlakozáshoz vezethet.
Foucher szerint a legfontosabb lépésként át kellene gondolni és közös nevezőre kellene jutni abban, hogy melyik tagállam milyen szinten tud hozzájárulni az európai projekthez azért, hogy egy működő külpolitikát tudjanak folytatni, amely kifejezi és támogatja a közös érdekeket, értékeket. Mindemellett véleménye szerint meg kell ragadni a lehetőséget, mert ha az alapító tagok nincsenek abban a helyzetben hogy újraformálják a közös politikát és nem cselekednek egységként a jövőben mint EU, akkor esetleg át fogja venni a nemzetközi politikai cselekvést az Amerikai Egyesült Államok, Kína vagy Oroszország, ami súlyos presztízsveszteséget jelentene Európának.
Foucher szerint az a legfőbb probléma abban rejlik, hogy az EU a történelme során folyamatosan bővült, így eltolódtak a külső határai, ami hátráltatja az önmeghatározást. Itt Immanuel Kant javaslatára utal, ugyanis Kant szerint ahhoz, hogy valaki állampolgárnak érezze magát, szüksége van a szimbólumokra és lehatárolásokra mind időben (történelmi sík), mind térben (terület és annak határai). Foucher erre Törökország példáját említi. Ugyanis ennek az államnak a csatlakozása az EU-hoz az európai közvélemény miatt nem valószínű. Ebből következi, hogy a bizonytalan viszony fenntartása helyett az EU-nak egy mindenki számára világos Törökország-politikát kellene megalkotnia. Így az EU a Törökországhoz való viszonyulásának tiszta megfogalmazásával meghúzhatná az uniós identitás egyik határát.
Foucher úgy véli, főleg Európán belül a határok kevésbé láthatóak a berlini fal leomlása után és abban a pillanatban fedezzük fel újra őket, amikor a biztonság kérdése kapcsán felmerül. A határok, mint az identitás paraméterei el lettek törölve Európán belül azért, hogy szabaddá tegyük a javak, a tőke, a szolgáltatások és emberek áramlását.
Összegezve álláspontját elmondható, hogy napjainkban a tisztázás korszakát éljük és Foucher szerint újra létrejött a kapcsolat a határok meghúzása és a vallás között, így véleménye szerinte ha nem figyelünk, ez további erőszakos vallási reakciókat szülhet.
Írta: Takács Anna
Címlapkép: Athén, 2021. május 31. Görögország, Törökország és az Európai Unió zászlaja leng az athéni külügyminisztérium épületén Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter athéni látogatása alatt, 2021. május 31-én. (Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu)
Rendőrnő elleni késes támadás Franciaországban. Rambouillet, 2021. április 23.A helyszínt biztosítják rendőrök 2021. április 23-án, miután egy tunéziai állampolgár késsel halálosan megsebzett egy rendőrnőt a Párizstól délnyugatra fekvő Rambouillet rendőrőrsén. A támadót a rendőrök lelőtték, ő is belehalt sérüléseibe.(Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon)
Hundreds of inmates are about to be set free from prisons all over Europe after serving their sentences. The biggest number of releases is expected to happen in France since the country makes the highest number of convictions for terrorist offenses. Europol stated this issue poses a direct security threat in the European Union. France ranked as the 31stleast peaceful European country (out of 36) in 2020. This indicates that France?s battle with islamophobia and jihadist terrorism is far from being over.
Terrorism: new questions to an old problem
Terrorism has always been a cheaper and simpler way of destruction compared to conventional warfare. It?s easy to find the hurt, lonely and often excluded people, who would give up anything to demolish a country or an ethnic group. No need for an army or evacuation plan, it?s enough to get a few people with bombs attached to their bodies. These features can characterize terrorism well, but it?s easier to recognize the symptoms when we have a more accurate term to describe this phenomenon. The problem is we don?t. One reason why there is no direct definition of the term ?terrorism? is because it would make it harder to account for publicly approved, organized armed violence. ?Terrorism is different from murder, assault, arson, demolition of property, or the threat of the same; the reason is that the impact of terrorist violence and damage reaches more than the immediate target victims?[1]This scheme got even more violent in the past years, famous terrorist expert Walter Laqueur talks about ?old? and ?new? terrorism. The main thing which differentiates one from the other is that new terrorism indiscriminate when it comes to casualties. There are no defined targets anymore. But from which point in time can we talk about this new approach? The evolution of terrorism can be differentiated into four waves. The First Wave was in the 19th century, the second was from around 1921 to the 1960s when the Third Wave hit, and the Fourth Wave is what we live in today. This phase started with the 9/11 attack in New York. The Fourth Wave of terrorism is the religious justification of killing people, with the use of modern technologies and WMDs. (Weapons of mass destruction)
Based on a report of the International Centre for the Study of Radicalisation (ICSR) from April 2019 to June 2020, there are an estimated 1414 people held in custody for terrorism-related offenses in ten European countries[2]. Almost fifty percent of them (558) are in French prisons. The report also mentions that the management of these criminals is especially hard as their sentence lengths and backgrounds are different. At the intake of a new male inmate, the authorities have to decide whether to put him into a high-security institution or a different wing of the prison or leave him with other inmates. According to ICSR, the strict separation of female inmates is not yet necessary, based on the so-far available data. The radicalization by high-profile inmates indicates the separation of these people from others, although the growing number of them makes separation harder. When the so-called ?high-profile? prisoners are not isolated from the others, radicalization and recruitment are not the only dangerous elements. When a well-known inmate arrives, it is possible that their fellow prisoners would take the chance and assault or murder the convict as a mean of taking revenge for a particular act of terrorism.
Prisons have always been a ?center of gravity? for extremists, but recent data shows that the number of re-offenders is on the rise. Belgium observed that inmates do not tend to file a request for early release, because this way they don?t have to agree on probation measures or any condition after their discharge.[3] As an inmate stated, it is not a big deal to be locked up for 5 or 8 years if the person was ready to give up his life for an attack. The problem with the release of such detainees came up last year, after various terrorist attacks attempted by freshly released and radicalized people. For example, this was the case with 20 years old Sudesh Amman, who carried out a knife attack in Streatham High Road, England in 2020 February. The incident left the attacker shot dead by police, and three people injured. Throughout 2019 and 2020 several attacks were committed on French soil.
While we can see a slight decrease in the number of terrorist attacks in Europe over the last few years, the amount of people sentenced to jail because of terrorist offenses is on the rise. As previously stated, France makes by far the highest number of convictions for terrorist offenses in the European Union.
Macron?s strategy: The New Terrorism Bill
The new terrorist wave in France provides opportunity to the rise of far-right movements. The leader of the right, Marine Le Pen expressed her concerns this April after a French police officer was stabbed by a Tunisian immigrant, residing illegally in the country for a decade. She said that France needs ?to expel hundreds of thousands of illegals in France. We need to return to reason. Support our police, expel the illegals, eradicate Islamism.? As of 2020, France has more than 5 million people defining themselves as Muslims, which means around 7% of the population. This number is much likely to grow because of the higher birth rate among Muslim families and migration is still a determinative factor in Europe?s demographics. This factor is important, considering that 82% of the extremist offenders are driven by jihadist ideology. Prime Minister Emmanuel Macron made a promise to stabilize the situation, because French citizens ?have a right to a peaceful life?. Many of his opponents questioned this promise, with polls suggesting the 2022 election?s main topic will be security. Macron?s goal is to create an ?enlightened Islam? and battle secularism. Last September, the President told in a speech at UN General Assembly, that France?s priority is to stand and fight united against terrorism. On 28 March 2019, the first Agenda was accepted by the UN Security Council to battle terrorism.
From November 2015, an almost two years-long state of emergency was in effect in the country, which came to an end with the New Anti-Terrorism bill. It?s France?s answer in one act: it passed by the General Assembly in 2017 but not the Senate, as it has been sent back for revision after the Constitutional Council declared that it poses a threat to constitutional freedom. The bill would allow authorities to shut down mosques or religious groups when the sharing of a radical ideology is suspected. Members of the government would be able to confine individuals, who can only move inside their hometown and have to report to the police once a day. The divisive parts of this bill got criticized by the United Nations, a humans rights expert stated that these kinds of regulations endanger freedom of movement, privacy and religion, especially for Muslim citizens.
Recent year?s faces the problem that self-radicalized, ever-younger, isolated individuals are the ones committing terrorist attacks, who are completely off the national security?s radars, because they don?t have an extremist background. In comparison, the terrorist attack on Paris in 2015 was committed by jihadists, who had fought in Syria and Iraq as well, therefore were well-known by the authorities. France has certainly made steps: a new position was created in 2019, called the national counterterrorism and intelligence coordinator and +1900 more intelligence officers were recruited. As a sign of hardening anti-terrorism laws, the government plans to use algorithms to monitor not only social media but suspicious online searching history. For example, security services could put someone on their watchlist, when searching the word ?beheadings?.
Imprisonment because of ?terrorist criminal association? is a term used in cases when a direct correlation between an attack and a person isn?t provable. This verdict is special, only existing in France. This may explain the high number of convictions in the country.
The RIVE and PAIRS initiatives
The country started to fund a set of deradicalization programs for these convicts, radicalized by prison so that it would be easier for them to go back into society. While the rehabilitation process could improve their behavior, the creation and operation of these centers are not cheap. Until the end of 2017 the French government was meant to create 13 residential rehabilitation centers across the country. The Research and Intervention on Violent Extremism (RIVE) program was issued and started in 2016. Until 2018 twenty-two people took part in the program (twelve men and ten women) who were under judicial control. Some of them awaiting trial, some of them already incarcerated. Under the process they worked together with psychologists, psychiatrists and a Muslim chaplain who was also part of the program. The goal of the initiative was to reintegrate these people into society and prevent re-offending. Although RIVE came with undeniable hardships and failures to this day there has been no sign of recidivism among the participants. The RIVE got disbanded after 2018 and has been replaced with the PAIRS initiative. The two programs differentiated in place, staff members, methods and in the selection process as well. It cannot be told in simple one-worded answers whether this form of attempts for disengagement is a success since there are some re-offenders who participated in PAIRS. However, the complete closure of these programs would be contra-productive for sure.[4]
The future of France
The country is definitely on a bumpy road tackling terrorism while maintaining democracy and respecting civil liberties. Prime Minister Jean Castex mentioned that immigration and anti-terrorism policies are certainly connected, however the two areas cannot be managed as one, neither politically nor legally. With Covid-19?s effects slowly weakened in Europe, tensions among the French might be more visible. The terrorism we experience comes with a new approach: ?Today?s terrorists don?t want a seat at the table; they want to destroy the table and everyone sitting at it?.?[5] The 2022 elections will decide on France?s new approach.
Bibliography
Matusitz, Jonathan. ?Terrorism and Communication?, SAGE Publications Inc, 2013.
European Union Terrorism and Situation Trend Report. Europol, 2020.
Morgan, Matthew J. ?The Origins of the New Terrorism? Parameters, XXXIV (1) 2004.
Marc Hecker, ?Once a Jihadist, Always a Jihadist? A Deradicalization Program Seen from the Inside?, Focus strate?gique, No. 102 bis, Ifri, February 2021.
[2] Belgium, Denmark, England & Wales, France, Germany, Greece, The Netherlands, Norway, Spain, Sweden
[3] European Union Terrorism and Situation Trend Report. 2020, Europol.
[4] Marc Hecker, ?Once a Jihadist, Always a Jihadist? A Deradicalization Program Seen from the Inside?, Focus strate?gique, No. 102 bis, Ifri, February 2021.
[5] Morgan, Matthew J. (2004) The Origins of the New Terrorism. Parameters, XXXIV (1), 30-31.
Címlapkép: Rendőrnő elleni késes támadás Franciaországban. Rambouillet, 2021. április 23. A helyszínt biztosítják rendőrök 2021. április 23-án, miután egy tunéziai állampolgár késsel halálosan megsebzett egy rendőrnőt a Párizstól délnyugatra fekvő Rambouillet rendőrőrsén. A támadót a rendőrök lelőtték, ő is belehalt sérüléseibe. (Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon)
Nis, 2019. március 25.Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, a háromtagú boszniai államelnökség soros vezetője (b) és Aleksandar Vucic szerb elnök a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak huszadik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a dél-szerbiai Nisben 2019. március 24-én. A katonai szövetség a jugoszláv haderő Koszovóból való kivonását kényszerítette ki az 1999. március 24-én indított légicsapással.(Forráss: MTI/EPA/Djordje Savic)
Előzmények
Tito Jugoszláviája
A második világháború szovjet érdekszférájából kiemelkedett Jugoszlávia, mint a sztálini eszméktől eltérő és bár a szocialista gazdasági rendszerben működő, mégis a nyugati befektetők számára nyitott gazdasági rendszert működtetett. Ezt az önállóságot többek között annak is köszönhették, hogy a Tito vezette kommunista partizán mozgalom lényegében maga szabadította fel a Balkán rájuk eső részét a német és kollaboráns erőktől. A Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács által kidolgozott program egy föderalista alapokra helyezett államot vázolt fel. A tagköztársaságok: Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Crna Gora szabad társulási joggal rendelkeztek, tehát akár az elszakadás lehetősége is nyitott volt számukra. Szerbián belül pedig létrehoztak két autonóm régiót, Vajdaságot és a számunkra fontosabb Koszovót, ezek azonban ekkor még csak részleges autonómiával bírtak, mozgásterük nem volt egyenlő a tagköztársaságokéval. Tito a föderáció létrehozásakor gondosan ügyelt arra, hogy a ne egy teljesen központosított, egy adott etnikum által dominált államszerkezetet hozzon létre. Ismerte a térség múltját és jól tudta, hogy az új föderáció egyik fő gyengesége lehet a túlzott centralizációra adott nacionalista reakció a tagköztársaságok részéről, ami a felbomláshoz vezető egyenes út (mint ez később majd látható is lesz). Így Tito a kommunista internacionalizmus köntösében hozta vissza a régi délszláv identitást, aminek korábban is azt a szerepet szánták, hogy egységesítse a régió népeit.
Az említett önállóság több szempontból is megnyilvánult. A Kominform 1948. júniusi határozata után a Szovjetunió és a kommunista blokk országai minden formális kapcsolatot megszakítottak Jugoszláviával. Persze a félig nyílt és ismert találkozók és egyeztetések folytatódtak tovább a szovjetek részéről, például az 1956-os magyarországi események kapcsán. Emellett az állam részesült a Marshall segélyből, és az 1960-as években elkezdett piaci elemeket is beépíteni a gazdaságba. Az ország egyik központi tagja lett az el nem kötelezettek mozgalmának, ami a bipoláris megosztottságtól távolmaradó államokat tömörítette magába, ezzel is kivonva magát a szovjet érdekszférába való betagozódás alól. A föderalizmus erősítése és a centrális irányítás kiküszöbölése végig kísérte a titoi politikát. Az albán-kérdés így mindig jelen volt, hiszen a jelentős albán népesség igyekezett elérni a köztársasági státuszt. A szerbek megbékítése érdekében csak a fokozatos jogosultsági körök kibővítésével juthatott előre Tito, úgymint az albánság helyi és szövetségi intézményekbe való bevonása. Ennek csúcspontja az 1974-es alkotmánymódosítás, ami erősítette a föderalista jelleget és erős, majdnem a köztársaságokkal azonos jogokat, saját parlamentet, oktatást és közigazgatást adott Koszovónak. A megnövekedő külföldi adósság és az infláció nehéz helyzetbe hozta a tagállamokat, különösen a lemaradt és fejletlen Koszovót. A helyzetet tovább súlyosbította Tito 1980-ban bekövetkezett halála, ami az első állomása volt Jugoszlávia szétesésének.
A dezintegráció folyamata és főbb állomásai
Tito halálával elveszett az a fajta politika, ami az egységes délszláv állam ideológiáját képviselte, ezen tovább rontott a magas infláció és annak hatásai. Mindezek eredményeképpen megerősödtek a nacionalista és önrendelkezés párti irányzatok az egyes tagállamokban. Ez alól a szerbek sem jelentettek kivételt, akik között megjelent a történelem során többször is előkerülő Nagy-Szerbia ideálja, ami egy államba fogja össze a szerbeket függetlenül attól, hogy Jugoszlávia mely területén helyezkednek el. Ez persze egy abszolút szerb hegemóniát követelt meg, egy centralizált vezetéssel, aminek a többi köztársaság nem kívánt a része lenni. A szerb dominancia élharcosa Szlobodan Milosevics volt, aki a 80-as évek elején Szerbiai Kommunista Szövetség elnökeként, majd az 1989-ben elnökként képviselte a szerb érdekeket. 1989 júniusában a rigómezei csata 600. évfordulóján elmondott beszédében tovább tüzelte az indulatokat, és a szerbség védelmére és egyesítésére tett ígéretet.[1]
A függetlenedési törekvések egyre jobban felerősödtek. A tagköztársaságok a közösségből igyekeztek kikerülni, a területükön élő szerb lakosság pedig ellenkezőleg, az általuk belakott részt kívánta bent tartani a szerb fennhatóság alatt. Először a szlovénok és a horvátok kiáltották ki függetlenségüket 1991-ben, majd ezen évben Macedónia is (ma Észak-Macedónia). A Jugoszláv Néphadsereg azonnal a műveleteket indított a határok megszilárdítására, megakadályozva ezzel a szerb népesség más államba kerülését. A leggyorsabban Szlovéniában értek véget a harcok, mivel itt a lakosságban nem volt releváns arányban a szerb népesség, így nem is lehetett a helyiek támogatására számítani, továbbá ez volt a legmesszebbi tagállam Belgrádtól és nehezen volt fenntartható a harc. Ez a gyors lefolyás nem jellemezte a horvát és boszniai harcokat, melyek egészen 1995-ig elhúzódtak, és egy rövid ideig a szövetséges bosnyák és horvát fél egymással is harcolt. Mindkét államban a helyi szerbek népszavazással Szerbiához kötötték magukat, ez Horvátország esetében csak déli és dél-keleti részeket érintette a Krajinai Szerb Köztársaság formájában, míg a Boszniai Szerb Köztársaság, Bosznia-Hercegovina teljes területét lefedte. A szerb fél végül meggyengült az elhúzódó harcok és a nemzetközi elszigetelődés miatt, így 1995-ben a horvátok a Vihar hadművelet keretében elfoglalták a Krajinát. Az Egyesült Államok közvetítő szerepének fontos szerep jutott a konfliktus megoldásában. Az amerikai erőfeszítések és a nemzetközi nyomás hatására megkezdődött tárgyalások végén Alija Izetbegovic bosnyák, Franjo Tudjman horvát és Slobodan Milosevics szerb elnök aláírták a daytoni egyezményt 1995. november 20-án, amely egyben a háború lezárását is jelentette.
A koszovói függetlenség történelmi háttere
A második világháború alatt a megszálló olaszok támogatták a Nagy-Albánia tervét és Koszovót Albániához csatolták. A megszállás alatt a szerbek ellen etnikai tisztogatás indul, ezeket a sérelmeket torolják meg majd az albánokon 1999-ben. A háború végével a terület elvették Albániától és bár a délszláv egység kommunista köntöse elfedte, de a nemzeti érzelmek megmaradtak a koszovói albánok köreiben. Az 1974-es új alkotmány az autonómia új szintjét jelentette, ez azonban megerősítette a nemzeti öntudatot, ami Tito halálát követően tüntetések sorozatában öltött testet, önállóságot követelve. A 60-as és 70-es évek demográfiai robbanása és a kivándorló szerb lakosság következtében, egy szinte tiszta etnikumú államalakulat körvonalazódott ki. Így a szerbek aggodalommal nézték az 1981-es tüntetéseket. Az elszakadási törekvéseket az 1989-es alkotmánymódosítással próbálták gátolni, amiben megfosztották Koszovót autonómiájától, ezzel megkezdte tetőzését a Milosevics -féle centralizálódás. A teljes biztonsági és katonai apparátust szerb felügyelet alá vonták, az oktatási és közigazgatási rendszerrel egyetemben. Az egyes megmozdulásokat rendre elfojtották a szerb rendőri alakulatok és hatalmas tisztogatásokat hajtottak végre a közintézményekben, ahonnan teljesen kiszorultak az albánok. A lehetetlen helyzet sokakat kényszerített kivándorlásra. Ez által erősödött a külföldi diaszpóra, amely a hazai ellenállás, és a központi szerb egészségüggyel és oktatással szemben létrehozott párhuzamosan működő szervek pénzelésében jelentékeny szerepet vállalt.
1. ábra: Koszovói népesség növekedése. (Forrás: https://www.worlddata.info/europe/kosovo/populationgrowth.php)
A koszovói albánok, látva a Boszniában zajló háborút és annak hatásait, kérvényezték a területük ENSZ védnökség alá helyezését és a Boszniára érvényes repüléstilalmi zóna kiterjesztését, de ezt elutasította a nemzetközi szervezet. A békés ellenállás lehetősége egyre hatástalanabbnak tűnt, az agresszív fellépést támogató albánok létrehozták a Koszovói Felszabadítási Hadsereget (továbbiakban UCK-t), ami félkatonai szervezetként jött létre, és albán önvédelmi erőként határozta meg magát. Kisebb támadásokat és merényleteket hajtottak végre a szerb rendőri és katonai szervek, valamint a szerb szimpatizáns albánokkal szemben. Az albán fegyveres csoportok számának és tevékenységének növekedésével exponenciálisan nőtt a bevetett biztonsági erők száma és a retorziók súlyossága is, aminek sokszor a civil albánok estek áldozatául. A kezdetben gerilla hadviselést alkalmazó UCK végül már nyílt harcot is felvállalt a Jugoszláv Hadsereggel és a rendőri alakulatokkal. A szerbek terrorellenes akciói a lakosság körben menekülthullámot indítottak el. Ez, valamint az elkövetett atrocitások a nemzetközi közösség figyelmét ráirányították a konfliktusra. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1199-es határozata mindkét felet a békés rendezésre szólította fel. Milosevics engedett a nyomásnak, miután az akkori NATO főtitkár Javier Solana beavatkozással fenyegetett. Richard Holbrooke amerikai diplomatával való megegyezése során a harcok beszüntetésére tett ígéretet a szerb államfő. Beleegyezett abba, hogy az EBESZ KVM missziója Pristinába települjön és a NATO ellenőrizze a térség légterét. Az egyezség és a szerb csapatok kivonása nem segített a helyzet megoldásában, mivel az UCK visszatért a kiürített területekre és folytatta tevékenységét.
1999. február 6-án került sor a rambouvilett-i Koszovó konferenciára, ahol az érintetteken kívül a területen élő kisebbségek képviselői is jelen voltak. Az Összekötő csoport, ami a felek közötti közvetítő államokat foglalta magába (Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Orosz Föderáció) kiállt a szerb szuverenitása mellett, ugyanakkor felszólalt a kisebbségek jogaiért is. Egy 3 éves átmeneti időszakra tettek javaslatot, amely időszak alatt az autonómia jegyében az albánok választásokat tartanak és aztán népszavazáson döntenek a terület státuszáról. Egy NATO kontingens biztosította volna a békés átmenetet és felügyelte volna az UCK leszerelését. Az egyezményt mindkét fél elutasította, az albánok államuk bizonytalan jövőbeli helyzete miatt, a szerbek pedig a NATO erők jelenlétét kifogásolták, mivel úgy látták az csak az albánok érdekeit erősítené. Eközben Belgrád mintegy negyvenezer fegyverest vont össze Koszovóban és Koszovó körül. Így nem maradt más választása a nemzetközi közösségnek, mint a fegyveres beavatkozás a humanitárius katasztrófa megelőzésére. A beavatkozást még a szerb-orosz viszonyból eredő kapcsolatok sem tudták megakadályozni, az oroszok levették a kezüket Milosevicsről.
Március 24-én megkezdődtek a légi támadások, amivel párhuzamosan zajlott a ?Patkó hadművelet?, aminek célja a koszovói albánok elűzése volt déli irányba, ezzel homogenizálva a területet és megfosztva az UCK-t a civilek közegétől, ahonnan támogatást remélhetett. A NATO légi hadművelete célt ért, és a jugoszláv vezetés beleegyezett abba, hogy kivonja katonai és rendőri erőit a tartományból és átadja annak ellenőrzését a NATO Koszovói Biztonsági Erejének (KFOR ? Kosovo Force). A kivonulást a Katonai-technikai Megállapodás (Military Techincal Agreement ? MTA) írta elő. Az egyezmény szerint fokozatosan zajlott le a szerb erők felváltása a szövetséges csapatokkal, ami 1999. június 20-ra végbe is ment.
Műveletek
Az alábbi fejezetben bemutatom a 78 napig tartó,Allied Force hadműveletben a szövetség által megfogalmazott célokat, a rendelkezésre álló eszközöket. Röviden kitérek arra, hogy melyek voltak a nemzetközi közösség motivációi. Ezzel szemben áttekintem a szerb fél terveit és lehetőségeit. Ezt követően a légi hadjárat lefolyását ismertetem, majd pedig az abból levont tapasztalatokból következtetek arra, milyen hatással voltak a műveletek a NATO-ra és a szembenálló félre.
A nemzetközi közösséget motiváló tényezők
Az UCK és szerb biztonsági erők közötti harc 1999-re egyre nagyobb méreteket öltött. A sorra megbukott tárgyalások után a NATO-nak nem maradt más választása, mint a fegyveres beavatkozás. Ekkorra már 300 000 embernek kellett elhagynia lakhelyét, ami egy masszív menekülthullámot eredményezett és ez erősen aggasztó volt, különösképpen az Európai Unió számára, amely a frissen függetlenedő kelet-európai államok felé kívánt nyitni, és az ezen országok közvetlen szomszédságában zajló háborút magára nézve is fenyegetésként érzékelte.
A Clinton adminisztráció igyekezett elkerülni azt a hibát, amit Bosznia esetében követett el, ahol a beavatkozás késleltetése miatt a polgárháború elmélyülhetett. 1998 októberében a NATO előkészületeket tett egy korlátozott, főleg katonai célpontokat érintő légi hadjárat elindítására, ?Determined Force? néven. Az ebből eredő nyomás vette rá Milosevicset arra, hogy Richard Holbrooke amerikai főtárgyalóval kiegyezve kivonja erőit Koszovóból. Az UCK erők azonban visszaszivárogtak az egyes területekre és az addig megtett lépések a béke felé semmissé váltak.
A NATO és a JSZK eszközeinek és céljainak összehasonlítása
A NATO politikai céljai teljesen egybevágtak az elbuktatott rambouilett-i konferencia pontjaival, tehát az erőszak és az etnikai tisztogatások beszüntetését, a szerb biztonsági erők kivonását és helyükre nemzetközi NATO békefenntartók települését, ebből adódóan a menekültek visszatérését és a békés politikai átmenet elindítását akarta kikényszeríteni a szövetség. A hadműveleti tervet a politikai célokhoz igazították és eleinte korlátozott célokkal terveztek, mivel úgy gondolták az első csapások jobb belátásra késztetik a szerb vezetést. Ennek pont az ellenkezője történt, és a szerbek nagyszabású műveleteket indítottak a koszovói albánok ellen és a növekvő erőszak a menekültek számának megugrását eredményezte. Milosevics a szerb lakosság teljes támogatását élvezte és igyekezett a közhangulatot a NATO ellen hangolni. Eleinte abból indult ki a szerb vezetés, hogy a NATO korábbi fenyegetéseit sem váltotta be, és reménykedett egy esetleges megosztottság kialakulásában is a szövetségen belül a műveletek lefolytatásának mikéntjével kapcsolatban. Amikor nyilvánvalóvá vált a NATO eltökélt és egységes fellépése, a végsőkig kitartás vált a szerb stratégia alapjává.
A szövetség műveleteit a rugalmas reagálás érdekében hat fázisra osztotta fel. Az első fázis tartalmazta az erők átcsoportosítását január 20-i kezdettel. A második fázisban a légi uralmat kívánta megszerezni és fenntartani a NATO, az integrált légvédelmi és a vezetési rendszerek, energiaellátó központok elleni precíziós támadásokkal. Ezzel megteremtve a szabad mozgás lehetőségét és megtartva a kezdeményezést, lehetőséget teremtve a politikai döntés kikényszerítésére. Miután a fentebb leírtak alapján a szerbekből pont az elérni kívánttal ellentétes reakciót váltottak ki a támadások, így ezt követte a harmadik fázis. Itt támadó légi hadműveletekkel kezdték bomlasztani és pusztítani a szerb hadsereget és a rendőri erőket, különös tekintettel a Koszovóba telepített egységekre. Ennek célja a lakossággal szembeni atrocitások visszaszorítása volt a fegyveres erők műveleti képességeinek csökkentésén keresztül. Ebben a szakaszban kezdték meg a katonai és kiszolgáló infrastruktúra pusztítását az egész ország területén. A további fázisokat nem vezették be. A negyedik fázisban eszkalálták volna a nyomásgyakorlást és további stratégiai célokat támadtak volna szerte Jugoszláviában. Ezt követték volna az ötödikben stabilizáló műveletek, végül pedig az erőket és műveleteket csoportosították volna át.
Tehát a műveletek fő célja a fegyveres erők lefogása, pusztítása, elszigetelése volt, ezekkel gyengítve azokat és csökkentve az agresszió mértékét. Az eszkalálódó szárazföldi műveleteket követően a NATO kiterjesztette a stratégiai célpontok körét és az integrált légvédelmen túl, már a magasabb szintű vezetés-irányítási pontokat és a jugoszláv hadsereg műveleti képességeit biztosító logisztikai erőkre és üzemanyagraktárakra is mértek csapásokat. Ezzel szemben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság sokkal inkább a túlélés stratégiáját követte, hiszen minden optimizmus ellenére felismerték a NATO technikai és mennyiségi fölényét. A légvédelem bevethetőségének megőrzése prioritást képzett a stratégia megalkotása során, ezt pedig az erők és eszközök folytonos manőverezésével kívánták elérni. Mindezzel párhuzamosan pedig az ellenfél katonai és politikai döntéshozatalát akarták elbizonytalanítani a légvédelem váratlan felbukkanásaival.
A felek eszközei, fegyverzete, annak alkalmazása és elhelyezkedése
A 13 NATO-tagállam (Belgium, Kanada, Dánia, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Törökország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok) mindegyike hozzájárult a légicsapások kivitelezéséhez. Először 370 repülőgép állt a szövetség rendelkezésére a csoportosításban, ebből 270 csapásmérő volt. A legszélesebb körű gépparkkal az Egyesült Államok sorakozott fel, ebbe tartoztak: F?14 vadászrepülőgépek, F?15, F?16, F?18 és F?117A vadászbombázók, A?10 közvetlen légi támogató repülőgépek, EA?6B elektronikai harc repülőgépek, B?52 hadászati bombázók, KC?135 és KC?10 légi utántöltő repülőgépek, valamint AWACS légi felderítő-repülőgépek. Az Egyesült Királyság Harrier GR7-es és Tornado vadászbombázókkal, Franciaország pedig Mirage 2000-es és Super Etendard vadászrepülőgépekkel volt jelen a műveletekben. Kanada CF?18 vadászbombázókat, Spanyolország pedig F?18 vadászbombázókat és KC?130 légi utántöltő repülőgépek küldött. A fennmaradó országok mind F-16-os vadászbombázókkal vettek részt. A gépek az akkori legmodernebbnek számító fegyverzettel voltak felszerelve, ebbe a körbe tartozott a JDAM (Joint Direct Attack Munition), amit az amerikai haditengerészet és légierő közösen fejlesztett ki. Ez lényegében egy olyan GPS navigációs rendszerrel ellátott rendszer volt, amelyet hagyományos töltetekre szereltek fel, ezzel létrehozva egy nagy pontosságú eszközt, amit akár rossz időjárási körülmények között is alkalmazhattak. Az erős felhőzet gyakran okozott kihívást a pilótáknak, ilyenkor nagyban rá voltak utalva a JDAM-hez hasonló precíziós fegyverekre, illetve a műholdas rendszerekre, amelyek a felderítésben és a kommunikációban játszottak fontos szerepet. A precíziós csapásmérés a megítélés szempontjából is fontos volt a NATO-nak, hiszen a járulékos veszteségek csökkentése nem csak a műveletek sikerességét és jó nemzetközi megítélését segítette elő, de a szerb lakosság számára is rámutathatott arra, hogy nem ellenük, hanem a kormányuk ellen irányul a támadás, akik bűntetteket követnek el. Ez a másodlagos cél kevésbé tekinthető eredményesnek, hiszen a mai napig vannak ellenérzések a szerb lakosság körében az intervenciót illetően, ennek példája a lelőtt F-117-es és F-16-os gépek maradványainak kiállítása. A szövetséges gépek több, mint 38 000 fordulót repültek,- ebből 10484 csapásmérő volt- amely során nem szenvedtek veszteséget.
A haditengerészet is jelen volt a műveletek során. Az USA 6. flottája és a többi ország kisebb hadihajói és tengeralattjárói, mind jelen voltak az Adriai-tengeren. A manőverező repülőgép- hordozóknak központi szerep jutott, mivel ezekről indították a BGM-109 Tomahawk robotrepülőket, melyek a korban a legmodernebb pilótanélküli eszköznek számítottak. A USS Theodore Roosevelt hordozónak és a kísérő hajóknak kiemelt szerep jutott, hiszen az innen indított Tomahawkok és repülőgépek sokkal nagyobb hatótávolsággal bírtak és több időt tudtak a levegőben tölteni. Itt fontos megemlíteni az EA-6B elektronikai harcirepülőgépet, mely az egyes támadó gépeknek kiváló fedezetet nyújtott korlátozva a légvédelmi rendszer radarjait és az ellenfél szárazföldi erejének rádiókommunikációját. Szárazföldi műveltek nem zajlottak az Allied Force hadművelet alatt, de 3000 főnyi tengerészgyalogos és a bosznia-hercegovinai SFOR is rendelkezésre állt szükség esetén.
A daytoni-i megállapodás korlátozásokat szabott ki a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság haderőjére, 90 000 főben maximalizálva annak létszámát és a páncélozott szállító harcjárművek, valamint a harckocsik létszáma is meg volt határozva. Az akkori haderő három hadseregre és egy speciális rendeltetésű hadtestre oszlott, utóbbi terrorellenes műveleteket látott el. A 3. hadsereg ?Pristina? hadteste, amelyet gépkocsizó, lövész és légvédelmi dandárok alkották, délen és délnyugaton volt jelen, tehát az általunk tárgyalt Koszovó térségében diszlokált. A szerb speciális rendőrség jelenléte is indokolt volt, lévén az UCK gerilla műveletei ellen szükséges volt az egyes területeken az állandó rendfenntartás, amely képességgel általánosan a rendőrség bírt. A rendőri létszám körülbelül 14-16 000 főre tehető. A légvédelem három hadtestbe szerveződött, nekik volt a feladatuk az ország két légvédelmi körzetének védelme. 240 repülőgéppel rendelkezett a légierő, ezek többnyire akkora már kissé korszerűtlen MIG21-es harcászati vadászrepülőgépek és néhány, a kor fejlettségi színvonalát elérő MIG29-es elfogó-vadászrepülőgépek voltak. A légvédelem is dominánsan szovjet gyártmányú rakéta komplexumokból állt. A légvédelem magába foglalta (NATO kód szerint), az SA-6 Gainfullal felszerelt rakéta ezredet, és egy SA-3 légvédelmi rakétaosztályt, valamint egy kevésbé fejlett SA-2-es rakétaosztályt. A légi ellenségről az információt a korai felderítő, értesítő és riasztó rendszer biztosította. Ezeket a stratégiai fontosságú katonai objektumok, repülőterek, kikötők, városok, szárazföldi erők csoportosítási körzetei, ipari telepek környékén helyezték el. A haditengerészet ekkorra 15 000 főből és 8-10 kis hajóegységből állt, szerepük nem volt jelentős hatással a harcok menetére. A légvédelem ugyanakkor a maga előnyére tudta használni a terepet és a környezeti adottságokat. A hegyekkel övezett vidéken könnyebb volt elrejtőzni, különösen, ha a hegyek miatt a felhőzet sűrűbbé vált. A terepen, a kiterjedt radarhálózaton kívül, még fedett megfigyelők is segítették a védekező felet, akik az egyes európai bázisokat figyelték meg. Az Allied Force hadművelet jó összehasonlítási párja lehet a Sivatagi Vihar hadművelet a légierő alkalmazása szempontjából. Ezt már akkor felismerte a politikai vezetés és korábban, a hidegháború alatt integrált légvédelmi rendszereket vásárló Iraktól szerzett be adatokat az amerikaiak légvédelem ellen alkalmazott taktikáiról és az irakiak személyes tapasztalatairól. Ezekből kiindulva a jugoszláv hadvezetés egy olyan taktikát dolgozott ki, amely a légvédelmi tüzérség, a föld-levegő rakéták és a hordozható RBS-70 légvédelmi rendszereket ötvözve egy 10 000 láb alatti halálzónát hozott létre. A korábbi Delibarete Force művelet parancsnoka General Michael Ryan ?különösen nagy? veszteségeket jósolt a művelet megkezdése előtt, ezt azonban cáfolták az első időszak sikerei.
A hadjárat lefolyása és a kiemelkedőbb események
Irányítás és parancsnokságok
A műveletet az Észak-atlanti Tanács közvetlenül irányította. A katonai tevékenység főparancsnoka a szövetséges erők európai legfelsőbb parancsnoka (SACEUR) Wesley Clark négycsillagos amerikai tábornok volt, aki a közvetlen vezetést a szövetséges fegyveres erők dél európai főparancsnokára (CINCSOUTH), James O. Ellis Jr. tengernagyra ruházta. A légi hadműveletek operatív vezetését a Szövetséges Légierő Dél-Európai Parancsnoksága (COMAIRSOUTH) végezte Nápolyból. A légierő parancsnoka Michael Short altábornagy volt. A napi harctevékenység közvetlen irányítása az 5. Szövetséges Harcászati Légi Parancsnokság (5. ATAF, Vicenza) feladatát képezte, melynek parancsnoka (Air Commodore) David Wilby tábornok volt.
A hadjárat első időszaka
A támadás március 24-én este 20 órakor kezdődött meg, amikor első körben Tomahawk robotrepülőgépeket indítottak hajók fedélzetéről és tengeralattjárókról. Ezt követően indultak meg a merevszárnyas gépek által végzett bombázások. A csapások főként az elektromos művek, katonai kommunikációs létesítmények és Montenegró, Szerbia és Koszovó területén található repülőterek, valamint légvédelmi rakétatüzelő állások ellen irányultak. Különös figyelmet fordítottak arra, hogy a lézer vezérlésű bombák robbanóereje a lehető legkisebb legyen, ami még elég a célok megsemmisítéséhez, de nem okoz számottevő járulékos veszteséget. Ezen felül, ha a pilóta nem tudta teljes biztossággal megerősíteni, hogy tisztán látja a célt, nem oldhatta ki a bombát, és vissza kellett térnie a bázisra. A légi csapásokat intenzív elektronikai zavarással készítették elő. Többek között támadás érte a Podgorica és Pristina térségében lévő légvédelmi objektumokat, Kragujevacnál a Zasztava gyárat, ami hadiipari termékeket is gyártott. A légvédelem tevékenysége alacsony volt, köszönhetően a felderítő és rávezető lokátorok blokkolásának, illetve, hogy az alacsonyan repülő, nehezen észlelhető robotrepülőgépek is eredményesen működtek. Az este során két MIG29-est is lelőttek. A támadás után a NATO kivárt a kiváltott, számukra kedvező politikai hatásra. A szerb álláspont nem változott, így a műveletek folytatódtak. A második napon már jóval intenzívebbek voltak a támadások, a nagyobb nyomásgyakorlás érdekében. Itt már katonai reptereket is célba vettek Nisben és Golubovciban. A harmadik napon már nagyobb hangsúly került a szárazföldi erők elleni csapásokra és a célpontok túlnyomó többsége Koszovó területén kívül helyezkedett el.
Az első szakasz bár hozott korlátozott sikereket katonailag, de a politikai célhoz nem került közelebb a szövetség. A művelet kezdetben a légierő legyőzése és a légtér feletti ellenőrzés megszerzése érdekében zajlottak. Az elektronikus hadviselésnek és a repülési magasságnak köszönhetően a légvédelem nem tudott érdemben reagálni a NATO tevékenységére.
A hadjárat második szakasza
A hadjárat második szakasza már a fizikai térben és időben is kiterjedtebb volt. Nappal hajtották végre a támadásokat és a Jugoszlávia egészét támadták. A repülési magasságot csökkenteni kellett annak érdekében, hogy a rejtésben és mozgásban lévő légvédelmi eszközök felderítését és megsemmisítését eredményesen lehessen folytatni. Március hónapban már több mint 500 repülőgépet vetett be a NATO. Támadás érte Belgrád környékét, a Somber repülőteret és Nist. A hónap végén a NATO nagyköveti tanácsa megegyezett a célpontok listájának kibővítésében és a légi csapások intenzitásának növelésében. A bővített lista magában foglalt üzemanyag-feldolgozó és -ellátó rendszereket, energetikai központokat az elektromos ellátóhálózat főbb elemeit, valamint a közlekedési infrastruktúrát. Az új kijelölt célpontok között volt a pancsovai olajfinomító, amit március 30-án ért találat, illetve az újvidéki Öreg hidat is lerombolták április 1-én. Ekkorra már jelentékeny veszteségeket okoztak a jugoszláv erőknek, de azok képesek voltak kitartani. Repülőiket átmentették kényszer repülőterekre, és a hadianyagot a kiemelt védelmet képező kórházak és iskolák környékén raktározták el, ezzel egyfajta védelmet biztosítva azoknak, hiszen egy ilyen negatív erkölcsi és nemzetközi jogi következményeket magában hordozó támadást a NATO nem kockáztatott meg. A szárazföldi erők elleni csapások kezdtek egyre inkább a középpontba kerülni a célpontok meghatározásakor, harcjármű telepek és csoportosítási létesítmények ellen vetették be a szövetséges légierőt.
A NATO 50. évfordulója során megtartott gyűlésen a tagok elkötelezték magukat, hogy nem hajlandóak veszíteni, és a növekvő albán áldozatok miatt növelni kívánták a nyomást Belgrádon. A politikai és katonai elitet akarták meggyengíteni, ezzel lefejezve a jugoszláv hadigépezetet. Milosevics hatalmi négy ?pillérének? megtörésére fordította erőfeszítéseit a NATO. Ezek voltak a gazdasági rendszer, a politika, média és a biztonsági erők. Milosevicsnek és pártjának közvetlen üzleti érdekei is voltak például a médiában, így egyfajta ellene és a propagandája elleni támadásként értékelhető az április 21-i belgrádi televízió épülete elleni támadás, amire a NATO előzetesen figyelmeztette az alkalmazottakat, de így is számos áldozattal járt. Milosevics pártjának székházát ugyanebben a támadásban semmisítették meg és találat érte privát újvidéki rezidenciáját is. Az elkövetkező napokban GBU-28-as bunkerromboló bombával pusztították el a pritinai repülőtér földalatti hangárját. Május 2-án pedig a honvédelmi minisztérium és a hadsereg főparancsnokságának épülete ellen intéztek támadást. A precíziós műszerek és a műholdas kapcsolat azonban nem minden esetben tudta kiküszöbölni a felderítési hibákat, mint amilyen a szófiai lakónegyedet ért rakétatámadás volt. A NATO országok állam- és kormányfői aggodalommal tekintettek az ilyen esetekre, különösképpen Jacques Chirac akkori francia elnök, aki ellenezte a belgrádi elektromos hálózat központjai elleni romboló jellegű támadásokat. A konszenzus megteremtése érdekében a CBU-104(V)2/B kazettás lőszer bevetése mellett döntöttek, amely nem halálos eszköz. A grafitbombaként is ismert eszköz grafitport és -szálakat terít szét a célterületen,ezzel zárlatokat okozva. F-117-es gépek Jugoszlávia szerte Obrenovac, Nis, Bajina Basta, Drmno, Novi Sad településeken vetették be CBU-104-es lőszereiket a helyi hálózati rendszer ellen, ezáltal az ország területének 70%-a ideiglenesen áram nélkül maradt, ez kihatott a katonai kommunikációs vonalakra és összezavarta a szerb vezetést. A műveletek itt már láthatóan magasabb fokon zajlottak és a szerb népesség is már közvetlenül érintve volt, nem csak a félresikerült támadások, de az áramkimaradások miatt is. Az energiaipar rombolása és a korábban a boszniai háború miatt bevezetett nemzetközi szankciók egyre növekvő mértékben károsították a gazdaságot. A kragujevaci gyár felszámolása 15 000 munkanélkülit eredményezett és Belgrád ipari telepein található 50 gyár elpusztítása további ezreket fosztott meg a megélhetésüktől, csökkentve a NATO iránti bizalom kiépülésének lehetőségét. Az elektronikai hadviselés áldozatául esett a civil telekommunikációs szektor is. A cyber hadviselés egy korai példája is látható, amely a jugoszláv banki rendszert vette célba és precedens értékkel bírt.
Az F-117-es lelövése, egy újabb magyar a délszláv válságban
A csökkentett észlelésű repülőgépek iránti igény hamar kialakult. Először Pjotr Ufimcsev tanulmányában állította, hogy a teljesen sima és a meghatározott szögekbe állított felületi elemek képesek arra, hogy olyan szögben verjék vissza a radarsugarakat, hogy azokból csak nagyon kevés jusson vissza a kibocsájtó radar vevőegységébe, így ?láthatatlanná?, azaz nehezen észlelhetetlenné téve a repülőgépet. A szovjetek mellőzték ennek a fejlesztését, így került a technológia az amerikaiakhoz. Lockheed megrendelést kapott a légierőtől egy lopakodó repülőgép kifejlesztésére, s ennek eredményeként jött létre az F-117A Nighthawk repülőgép, amely prototípusa 1981-ben végrehajtotta a tesztrepülését. Fejlett GPS technológiával és bevetéstervező rendszerrel látták el, így képes volt az önálló berepülésre. Újfajta anyagokat használtak a borításhoz, amely elnyelte a rádióhullámokat. Azonban gyenge fegyverzet, alacsony terhelhetőség jellemezte, amihez kiábrándító aerodinamika társult csökkentve a manőverezési képességet. A műveletek negyedik napján kis kötelékben szállt fel pár F-117-es, amelyeket visszafelé SZ-125-ös rakétacsapás ért. Dale Zelko alezredes katapultált, de sikeresen kimenekítették.
A repülőgépet a hosszúhullámú kereső radarok szerencsés helyzetben képesek észlelni, azonban a célpont pontos bemérésére szolgáló radarok nem. A jugoszláv légvédelem ütege, amely lelőtte a gépet azonban nem szokványos alegység volt. A parancsnoka, Dani Zoltán, egy székely származású tiszt, aki behathatóan tanulmányozta a lopakodó technológiát és az F-117-est is. Ezek után átalakította az SZ-125 Nyeva rakétához tartozó radarokat, hogy azok pontosan igazodjanak az F-117 méreteihez és szögeihez. Ezekre a módosításokra a parancsnokságtól Dani többszöri kérés után sem kapott engedélyt, így azokat saját szakállára hajtotta végre. Az így átalakított radar képes volt bemérni és célra vezetni a rakétát. Segítette emellett őket az is, hogy az időjárás miatt az F-117-es felszínét vízcseppek borították, melyek kissé megtörték a sima felületét, illetve nem kellett félniük attól sem, hogy más repülőgépek megtámadják az üteget, mivel csak az F-117-esek voltak aznap a levegőben ? erről a szerb rádióamatőröknek köszönhetően tudtak. Miután bemérték a célt és kilőtték a rakétát, az F-117-es védtelenné vált, s mivel nem rendelkezett semmilyen önvédelmi rendszerrel, nem védhette ki az érkező rakétát.
A háború vége
Június elejére a Jugoszláv hadsereg és a polgári lakosság is kellőképpen kifulladt a növekvő veszteségek miatt. Június 2-án Marti Ahtisaari finn elnök az Európai Unió képviseletében és Viktor Csernomirgyin Oroszország balkáni nagykövete Belgrádba repült, ahol ultimátumot adtak át Milosevicsnek, amely az amerikai, orosz és európai felek közös követeléseit és egy békejavaslatot tartalmazott. Milosevics beleegyezett a nemzetközileg megalkotott békejavaslat elfogadásába. A béke feltételeként a már korábban is ismert követeléseket fogalmazták meg. A szerb fegyveres erők kivonását Koszovóból, a helyükre NATO biztonsági erők telepítését, és egy átmeneti etnikai albán vezetést, amely elismeri Jugoszlávia területi integritását. Az egyezséget már másnap ratifikálta a szerb parlament.
Az egyezség engedélyezett egy száz fős szerb kontingenst, amely a térségben maradva segíti majd General Sir Michael Jackson hadnagy vezette aknamentesítést. Az egyezség életbelépése utáni 48 órában ki kell vonni minden légvédelmi eszközt egy Koszovó határától számított 15 mérföldes sávban, ezzel megelőzve minden félreértést. A szerződés a területeken szektorokra osztotta szét a békefenntartókat, nemzetiség szerint amerikai, olasz, német, brit és francia szektorokra, amely egységek nehéz technikával is rendelkeztek volna.
Külön kérdés volt a bombázások beszüntetésének időpontja, amit a szerb csapatok kivonáshoz kötöttek és nem akarta elsietni a NATO, attól tartva, hogy újra fellángolnak a harcok. A szerbek által elfogadott tűzszünet után Belgrádot nem érte támadás és a műveletek a jugoszláv hadsereg egységeire korlátozódtak. A szerb fél vonakodott a kivonulás megkezdésével, ugyanis egy ENSZ nemzetközi békefenntartó erő bevetését kérte a NATO csapatok mellett, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa által kiadott határozatot a műveletek lezárásáról, ezzel nagyobb biztosítékot szerezve arra vonatkozóan, hogy a NATO tartja magát a vállalásaihoz. Ez meg is akasztotta a részletek megtárgyalását, és rövid időre kiújultak a harcok az UCK-val. Június 7-én a Pastrik hegynél, nyílt terepen elhelyezkedő szerb csapatokat komoly támadás érte B-52-es bombázókról. A várt hatás bekövetkezett, másnap a BT határozatot (1244) adott ki a csapatok kivonására és a háborús bűnöket tárgyaló eljárás elindítására, ahol magát Milosevicset is megvádolták. A hat oldalas dokumentumban mandátummal ruházzák fel a NATO-t, hogy a Kosovo Force keretében kezdje meg a békefenntartó feladatok ellátását és az irányítás átvételét, a nemzetközi közigazgatás létrehozását Koszovóban, továbbá az UCK lefegyverzésének felügyeletét. Egy 5km széles ütköző zóna lett kialakítva Koszovó körül, elzárva ezzel bármilyen katonai művelet útját. A szövetség végül beszüntette a légi műveleteket, amint Belgrád elkezdte kivonni a csapatait a térségből. A bevonuló NATO csapatok sorra fedeztek fel különböző létesítményeket, ahol a szerb rendőri erők vetették alá kínzásnak az albán lakosságot, de fény derült a lapušniki táborban elkövetett szerbek elleni atrocitásokra is. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság attól félve, hogy végleg elveszíti Koszovót, 1999. június 9-én aláírta a kivonását biztosító katonai technikai megállapodást (Military-Technical Agreement), amely megnyitotta a válság rendezésének útját.
Összegzés
A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság bukásának több oka is volt. A folytonosan növekvő károk és katonai veszteségek mellett Belgrád elvesztette vezető szerepét Koszovóban és nehezen tudott úrrá lenni a történéseken. A szalonképtelen kezelési módok és gyenge vezetés miatt az ország elvesztette minden nemzetközi támogatottságát, különösképpen az orosz fél részéről. A vereséget előidéző másik tényező a politikai elit támogatásának elvesztése volt, akiknek az ipari és pénzügyi szektorban meglévő érdekeltségeik fizikailag is sérültek, ezáltal nem volt érdekük a konfliktus fenntartása. A Milosevics- féle vezetés számára pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a kitartás stratégiája nem tartogat számukra sikert.
A technikai és mennyiségi fölény ellenére a NATO-nak több kihívással is meg kellett birkóznia. A légvédelem rejtése azáltal, hogy a radarok nem bocsájtottak ki jelet, meglehetősen sikeresnek bizonyult, amely párosult ezen eszközök állandó mobilitásával. A kisebb egységek által is hordozható légvédelmi eszközök alkalmazása pedig 15 000 láb magasságba kényszerítette fel a NATO gépeket. A magasan történő repülést tovább nehezítették a rossz időjárási körülmények és a hegyvidékes terület, így egy idő után az elsődleges cél, tehát a légvédelem teljes elpusztítása, nehézkessé vált és a hangsúly is áthelyeződött az infrastruktúra rombolására. A rossz látási viszonyok miatt több félresikerült támadást is végrehajtottak, ilyen volt például a belgrádi kínai nagykövetség ellen elkövetett bombázás, amely diplomáciai bonyodalmakat okozott és hűvössé tette a viszonyt a NATO országok és Kína között. Kiváltképp fájó pont volt, amikor tévedésből egy menekültoszlopot ért csapás. Különösen fontos volt a média által állandóan közvetített konfliktusban, hogy a járulékos veszteségek elkerülésére nem volt elég csupán törekedni, de már elvárásként jelent meg. Az etnikai tisztogatásokat csak részben sikerült megakadályozni és sokkal inkább lehet azt mondani, hogy a menekültek visszatérése volt a tényleges siker.
Megjelentek tervezési hibák is a műveletben, melyek ütemezésekor nem vették figyelembe azt, hogy milyen történeti és kulturális jelentőséggel bír a szerbek számára Koszovó, ezért rövid távú műveletekkel terveztek kezdetben, remélve a gyors kapitulációt. A NATO tagállamok politikai vezetése közötti konszenzus is hiányzott. Sokan nem akartak jelentős erőt alkalmazni, amely szükséges lett volna a humanitárius katasztrófa lefékezéséhez. A nézeteltérés olyan stratégiai tervezés alapját képező kérdésekben is jelen volt, mint a fegyverhasználatra vonatkozó szabályok, vagy pedig a szárazföldi erők alkalmazása, melyet az USA vehemensen ellenzett. Ezek mind gátolták a hatékony fellépést.
A műveletek történelmi jelentőségűek voltak, mivel a második világháború óta ez volt a legintenzívebb háborús tevékenység, amit egy nyugati szövetségi rendszer vívott, emellett pedig az első alkalom, hogy csak a légierő alkalmazásával sikerült az ellenségre saját akaratát rákényszerítenie az egyik félnek.
A 11 hétig tartó nemzetközi hadműveletben összesen 2 300 légicsapást mértek, melyben 995 objektum sérült meg. 1 150 harci repülőgép 420 000 robbanóanyagot szórt le a célpontokra, beleértve 20 000 nehéz légi bombát, 1 300 cirkálórakétát, 37 000 kazettás bombát ? köztük uránium tartalmú töltetekkel. Az ENSZ szakosodott szervezete 2002-ben készített egy jelentést a környezeti hatásokról Szerbiában és Montenegróban. Maga a tanulmány az uránium tartalmú lövedékek hatásáról szól. A jelentés kimutatta, hogy az uránium tartalmú lövedékek bár a talajban vannak, de nem jelentenek közvetlen veszélyt, a szennyezettség alacsony mértéke miatt.
A koszovói háború hatásai ma is érezhetők, s a dialógus megkezdődött a felek között, de még mindig szükséges a nemzetközi katonai jelenlét. 2008. február 17-től Koszovó de facto független Szerbiától, önálló biztonsági szervekkel és közigazgatással. Komoly gondot jelent a szervezett bűnözés, amely felszívta a volt UCK katonák egy részét. A Balkán-félsziget még mindig tartogat biztonsági kihívásokat, nemcsak a szomszédos államok, de Magyarország számára is, mivel egy esetlegesen eszkalálódó helyzet erodálná a biztonsági környezetünket. A tárgyalások jelenleg lassú mederben folynak és belátható időn belül nincs esély arra, hogy a koszovói államiság elismerésre kerüljön Belgrád által.
Irodalomjegyzék
Andrew J. Bacevich, Eliot A. Cohen: War over Kosovo, Columbia University Press, New York, 2001. Gian Gentile: How Effective is Strategic Bombing?: Lessons Learned From World War II to Kosovo, New York University Press, New York, 2001.
Benjamin S. Lambeth: NATO?s air war for Kosovo, RAND, Santa Monica, 2001.
Czifra Dóra: Humanitárius intervenció és államépítés Koszovóban, Dél?kelet Európa ? South-east Europe International relations quarterly, vol. 1. no. 4 (winter 2010/4 tél)
Csengeri János (2013): ?Operation Allied Force? a NATO légi háborúja a délszláv válság megoldása érdekében 1, Repüléstudomány közlemények, XXV. évfolyam 1.szám 114-125.
Csengeri János (2013): ?Operation Allied Force? a NATO légi háborúja a délszláv válság megoldása érdekében 2, Repüléstudomány közlemények, XXV. évfolyam 2.szám 127-128.
Dr. Törő Lajos: A délszláv háború történelmi okai, eseményei és következményei. Hadtudományi Szemle, 2015. VIII. évfolyam 1. szám
Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia. A délszláv állam története, Osiris, Budapest, 1999.
Korom Mária: A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia) NATO bombázása-ahogy a szemtanú látta. Hadtudományi Szemle, 2016, IX. évfolyam 2. szám
Kovács Zoltán: Koszovó államiságának létrejötte, valamint annak regionális és globális következményei. Doktori (PhD) értekezés, 2019.
Magyar István ezds. (2001): A NATO jugoszláviai légi támadó-hadművelete Hadtudomány XI. évfolyam 3-4. sz.
Sergio Balanzino: NATO humanitárius segély a koszovói válság áldozatainak, NATO tükör, 1999. nyár, 2. szám
Címlapkép: Nis, 2019. március 25. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, a háromtagú boszniai államelnökség soros vezetője (b) és Aleksandar Vucic szerb elnök a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak huszadik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a dél-szerbiai Nisben 2019. március 24-én. A katonai szövetség a jugoszláv haderő Koszovóból való kivonását kényszerítette ki az 1999. március 24-én indított légicsapással. (Forráss: MTI/EPA/Djordje Savic)
Washington, 2021. április 29.Joe Biden amerikai elnök (j) elmondja kongresszusi országértékelő beszédét az amerikai törvényhozás épületében, a Capitoliumban 2021. április 28-án.(Forrás: MTI/EPA/The Washington Post pool/Melina Mara)
2021. április 27-én zajlott le a Magyar Hadtudományi Társaság ?Az Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikai kilátásai Trump elnöksége után? című online konferenciája.
1. ábra: A transzatlanti kapcsolat jelentősége és átalakulása a 2010-es évtizedben – dia az online előadásból. Saját szerkesztés.
A konferenciát Dr. Nagy László nyugállományú ezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság örökös tagja nyitotta meg, melyet Dr. Németh Gergely védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár úrnak a konferencia témaköreit összefoglaló felvezetője követett. Dr. Csiki Varga Tamás gondolatébresztő előadásában a transzatlanti kapcsolatokra helyezte fókuszát a Trump, illetve a Biden elnökségek kapcsán. Ezt követően Csizmazia Gábor beszélt a Biden adminisztráció külpolitikájáról Kínával és Oroszországgal összefüggésben, jelentős hangsúlyt fektetve az amerikai belpolitikára is. Ennek kapcsán rendkívül izgalmasnak találtam az amerikai közvéleménynek a külpolitikához való hozzáállásáról szóló összefoglalót. Itt az elmúlt évtizedek azon tendenciájáról hallhattunk, miszerint egyre inkább csökken a külpolitikai kérdések mérlegelt és szakmai elemzése az amerikai társadalomban, valamint hogy erre már egy politikai elit is ráépült, annak is köszönhetően, hogy a Kongresszusból egyre inkább kikerülnek azok a szereplők, akik tekintélyes külpolitikai tapasztalatokkal rendelkeznek, s ezzel párhuzamosan egyre nagyobb hanggal lépnek fel azok, akik a külpolitikai kérdéseket belpolitikai kérdésekként tüntetik fel (pl. az izraeli-palesztin konfliktusnál központi kérdésként jelent meg az a gondolat, hogy ami a Közel-Keleten történik, párhuzamba hozható azzal, ami rendszerszintű rasszizmus címszó alatt történik az afro-amerikaiakkal).
2. ábra: A Biden-adminisztráció külpolitikája – dia az online előadásból. Saját szerkesztés.
A konferencián sor került két panelbeszélgetésre is. Az első beszélgetés témája az amerikai katonai jelenlét jövője volt, mely Urbanovics Anna moderálásával zajlott. Résztvevői Etl Alex, Dr. Mártonffy Balázs, valamint Dr. Wagner Péter voltak. Az eszmecsere egy rövid áttekintéssel indult az elmúlt évtizedek amerikai katonai jelenléttel kapcsolatos különböző trendjeiről. Etl Alex felvázolta, hogy az elmúlt évtizedekből a legfontosabb megatrend az indo-csendes-óceáni térség felemelkedése, ezzel párhuzamosan pedig Kína katonai, politikai, gazdasági képességeinek rohamos mértékű növekedése volt. Az Obama adminisztráció hivatalba lépésétől kezdve az Amerikai Egyesült Államok visszatért az ázsiai fókuszhoz, melyet a Bush adminisztráció alatt a szeptember 11-i terrortámadások, illetve az arra adott amerikai válaszok egy időre megszakítottak. A térség azonban a Trump adminisztráció idején is egyre hangsúlyosabbá vált, s a Biden adminisztráció ezt a politikát követve olyan államként azonosította Kínát, mely kihívást jelent a stabil és nyitott nemzetközi rendszerre. Az Egyesült Államok komparatív előnye Kínával szemben az, hogy van egy globális szövetségi rendszere. Annak érdekében viszont, hogy ezt egyben tudja tartani, képesnek kell lennie arra, hogy ennek a szövetségnek minden pontján hitelesen demonstrálja a szövetség egybentartása iránti elköteleződését. Továbbá ahhoz, hogy ezt az indo-csendes-óceáni térségben fenn tudja tartani, az Egyesült Államoknak az erőforrások szűkössége miatt más térségekből kell elvonnia erőforrásokat; ezt láthatjuk az elmúlt évtizedekben pl. az iraki, aztán az afganisztáni kivonulásokkal. Ennek a kontextusában tudjuk értelmezni azt is, hogy az USA távol marad a nagyobb beavatkozástól Szíriában vagy akár Líbia esetében, valamint azt is, hogy megkezdte az elfordulást Európától, melyet egyre inkább önállóságra ösztönöz.
3. ábra. A kínai-kérdés az amerikai belpolitikában – dia az online előadásból. Saját szerkesztés.
Mártonffy Balázs a nukleáris modernizációs folyamatot emelte ki bevezetőjében, továbbá felhívta a figyelmet a kibertérre is, hiszen a Biden adminisztráció egyre több erőforrást szeretne a kiberbiztonságnak nevezett tér felé irányítani. Dr. Wagner Péter az amerikai katonai jelenlét Közel-Keletről való kivonására helyezte a hangsúlyt, mely meglátása szerint kérdéses, hogy be fog-e következni, vagy mindig lesz-e elég érdek ahhoz, hogy legalább száz katona jelen legyen a térségben. A beszélgetésben felmerült az USA katonai hegemóniája fenntartásának kérdése, valamint az európai szövetségesek, azon belül pedig Magyarország haderejének, illetve Magyarország és az USA kapcsolatának változásai is.
4. ábra. Dia az előadásból. Saját szerkesztés.
A második panelbeszélgetés Erdész Viktor főhadnagy moderálásával zajlott le, témája az amerikai haderőfejlesztésben lévő új hangsúlyok, célok és irányok voltak. Résztvevői Prof. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, Dr. Kis-Benedek József nyugállományú ezredes, valamint Molnár Zsolt ezredes úr, a Magyar Honvédség és az Egyesült Államok egyesített vezérkarának, a Virginia állambeli haderőfejlesztési részlegének összekötő főtisztjei voltak. Szó esett az Egyesült Államok jelenlegi vezetésének prioritásairól, mely inkább a diplomáciának szentel nagyobb figyelmet, mintsem a katonai erőnek, mely a republikánus kormány alatt volt jellemző. A Biden adminisztráció eszerint olyan politikát fog folytatni, melynek célja, hogy a liberális demokrácia modellje megerősödjön. Geopolitikai szempontból hangsúlybeli változást figyelhetünk meg; míg a Trump érában első helyen az indo-csendes-óceáni térség állt, második helyen a Közel-Kelet, harmadik helyen pedig Európa, addig a jelenlegi elnökség számára második helyen Európa áll, harmadik helyen pedig a nyugati térség megerősítése. Szó esett továbbá az amerikai haderőfejlesztésről is, melynek keretein belül rendkívüli hangsúlyt fektetnek az űrparancsnokságra, a mesterséges intelligenciára, a robotizációra, drónrendszerek kialakítására, fejlesztésére, valamint a kiberképességekre.
5. ábra. 3 C – costs, capabilities, commitment – dia az online előadásból. Saját szerkesztés.
A számtalan izgalmas témát magában foglaló és további gondolkodásra ösztönző konferenciát Dr. Tálas Péter zárta szavaival, hangsúlyozva abbéli reményét, hogy a következő találkozót már személyes formában tudják megtartani.
Írta: Nagy Abigél
Címlapkép: Washington, 2021. április 29. Joe Biden amerikai elnök (j) elmondja kongresszusi országértékelő beszédét az amerikai törvényhozás épületében, a Capitoliumban 2021. április 28-án. (Forrás: MTI/EPA/The Washington Post pool/Melina Mara)
Najpjido, 2021. március 27.Min Aung Hlaing tábornok, a mianmari hadsereg főparancsnoka a fegyveres erők napja alkalmából tartott katonai parádén Najpjidóban 2021. március 27-én.(Forrás: MTI/EPA)
Vérfürdő és díszszemle: ilyen, amikor a mianmari hadsereg ünnepel
A mianmari hadsereg idén tavasszal is díszszemlével ünnepelte a fegyveres erők napját a fővárosban. A minden év márciusában megtartott ünnepség a hadsereg számára nagy jelentőséggel bír, ugyanis 1945-ben ezen a napon alakult meg a fegyveres ellenállás az országot megszálló Japán Császári Hadsereggel szemben. Habár az előző évben a koronavírus járványra hivatkozva elhalasztották, idén a több száz halálos áldozatot követelő belpolitikai válság ellenére mégis az ünnep megtartása mellett döntöttek. A díszszemlét megelőző napon a katonai junta az állami televízióban figyelmeztette a lakosságot, hogy ne menjenek tüntetni, mert fejbe vagy hátba lőhetik őket. Ennek ellenére az ország több nagyvárosában folytatódtak a katonai hatalomátvétellel szembeni tiltakozások, amelyeket a hadsereg elképesztő brutalitással vert le. A Myanmar Now hírportál információi szerint a fegyveres erők csak március 27-én mintegy 114 embert öltek meg, amely az addigi legvéresebb nap a hatalomátvétel kezdete óta. Szomorú módon a halálos áldozatok között már több kiskorú is szerepel.
A díszszemlén idén hivatalosan nyolc ország, Oroszország, Kína, India, Pakisztán, Banglades, Vietnám, Laosz és Thaiföld jelent meg Nepjidában. A résztvevő országok közül különösen említésre méltó Oroszország, amelyet Alexander Fomin, az ország hadügyminiszter-helyettese képviselt. Fomin a díszszemlét megelőző napon találkozott a mianmari hadsereg főparancsnokával, Min Aung Hlainggal, aki Oroszországot ?igaz barátnak? nevezte. Oroszország komoly támogatója a juntának, valamint Kínához hasonlóan Mianmar belügyének tekinti a hadsereg erőszakos hatalomátvételét, és a lakossággal szemben elkövetett atrocitásokat. Ezen felül mindkét ország a Biztonsági Tanács állandó tagja, ebből adódóan képesek blokkolni bármiféle közös ENSZ-fellépést a katonai junta védelmében.
Bemutatták Dél-Korea első saját fejlesztésű vadászgépét
Április 9-én, a Korea Aerospace Industries székházában látványos ceremónián leplezték le az ország első saját fejlesztésű vadászrepülőgépének prototípusát. A füstfüggőny mögül kiguruló, KF-21 Boramae ?fiatal sólyom?, komoly előrelépés a távol-keleti ország repülőgép fejlesztésének történetében. A bemutatón megjelenő Mun Dzsein elnök történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, valamint kijelentette, hogy az új repülőgépet a jövőben a légierő fő típusának szánják. A ?70-es évek óta szolgálatban álló F-4 és F-5-ös harci gépek leváltására tervezett típus fejlesztése még 2015 végén kezdődött KF-X projectnéven. Az első tesztrepüléseket 2022-re, a fejlesztési szakasz befejezését 2026-ra tervezik. Ha nem történik csúszás a programban, akkor 2028-ra szolgálatba állhatna az első 40 darab, 2032-re pedig akár 120db-os flottával rendelkezhetnének az ország fegyveres erői. A KF-21 fejlett kinézete ellenére négy és feledik generációs típusnak tekinthető, mivel nem rendelkezik az alacsony észlelhetőség szempontjából elengedhetetlen belső fegyverterekkel.
Az új harcigép fejlesztése közös programként indult Dél-Korea és Indonézia között. Habár Jakarta csupán a fejlesztési költségek 20%-át vállalta, pénzügyi okokra hivatkozva eddig csak a töredékét fizette meg a vállalt összegnek. További kételyekre ad okot, hogy Indonézia az év elején bejelentette, hogy 2022 és 2024 között az Egyesült Államoktól 8db F-15EX, Franciaországtól pedig 36db Rafale típusú harci gépet szándékozik venni.
A koreai kormány 100 ezer új munkahely létrejöttét várja a programtól, amely csak növekedhet, ha exportra is sikerül gyártani a típusból. A KF-21-től komoly exportlehetőségek várnak, ugyanis várhatóan jóval olcsóbb lesz, mint például az F-35-ös, amelyet az Egyesült Államok javarészt külföldi piacokra szán. Indonézia mellett, Thaiföld, a Fülöpszigetek és talán még Irak is a lehetséges megrendelők között lehet. A bemutatón látványos fényshow köretében számos jövőbeni, potenciális vásárló zászlaját vetítették a gép oldalára.
Az évtized végére Kína erővel is visszaszerezheti Tajvant
Sokakat hidegzuhanyként ért Phil Davidson tengernagy, az Egyesült Államok India-Csendes-óceáni Parancsnoksága (USINDOPACOM) korábbi vezetőjének ominózus kijelentése, miszerint a Kínai Népköztársaság 2027-ig kísérletet tehet Tajvan erővel történő visszaszerzésére.
A márciusi szenátusi meghallgatáson, amelyen főként Kína a térségre gyakorolt növekvő fenyegetését elemezték, a tengernagy a következőképpen fogalmazott: ?Szerintem még ebben az évtizedben bekövetkezhet az, amitól leginkább tartunk. Nem csak a fejlődés ? tudják, a hajók, repülőgépek, rakéták stb. száma, amellyel rendelkeznek ? hanem ahogyan fejlesztik ezeket a képességeket. Mindehhez hozzá véve Hong Kong-ot, Tibetet, a Dél-kínai-, és a Kelet-kínai-tengereket (?) Aggodalommal figyelem a növekvő becsvágyukat, ahogy kitúrják az Egyesült Államokat a szabályokon alapuló nemzetközi rendben betöltött vezető szerepéből ? amit egyébként már régóta mondanak, hogy 2050-re el akarnak érni. Aggódom amiatt, hogy egyre közelebb kerülnek a céljukhoz. Tajvan egyértelműen az egyik régi vágyuk. Én azt gondolom, hogy a fenyegetés még ebben az évtizedben bekövetkezhet, valójában az elkövetkező hat évben.?
Davidson továbbá kitért az Egyesült Államok Tajvan kapcsán tanúsított stratégiai kétértelműség (strategic ambiguity) fenntartásának kérdésére is. ?Elismerem, hogy a stratégiai kétértelműség a több mint 40 év során segített megtartani Tajvant jelenlegi állapotában. De tudják, ezeket a dolgokat időnként újra kell gondolni.?
Az Egyesült Államok és a térség több országa is aggódva szemléli a Kínai Népköztársaság egyre fokozódó ütemű fegyverkezését. Peking az elmúlt 5 évben 90 nagyobb hadihajót és tengeralattjárót épített és mintegy 4-5x annyi eszközzel rendelkezik, mint az Egyesült Államok az Ázsia-csendes-óceáni térségben. Április 23-án Kína teátrálisan egy rombolót, egy partraszállító hajót, és egy ballisztikus rakéta-hordozó tengeralattjárót bocsátott vízre. Több elemző szerint ha Kína elég erősnek érzi magát, előbb vagy utóbb erővel is kísérletet tehet a szakadár tartomány visszafoglalására. Davidson tengernagy már korábban kérte az INDOPACOM következő évekre tervezett költségvetésének növelését a Kongresszustól. A 2022-es költségvetési évre mintegy 4,68 milliárd dollárt szeretne, majd további 22,69 milliárd dollárt 2023 és 2027 között. A megnövelt költségvetés kulcseleme lenne a 2021-ben elindított Csendes-óceáni Elrettentés Kezdeményezés (Pacific Deterrence Initiative), amely Kína növekvő katonai erejét hívatott ellensúlyozni.
Az elkövetkező évtizedben több jelentős esemény 100. évfordulója várható. 1927. április 12-én élesedett ki a konfliktus a nacionalisták és a kommunisták között, amikor a Csang Kai-sek vezette Kuomintang váratlanul több száz kommunista párttagot tartóztatott le, majd végeztetett ki Sanghajban. Ezt követően a bujkálni kényszerült kommunisták több felkelést szítottak a vidékeken. Ezek közül a 1927. augusztus 1-jén kezdődött nancsangi felkelés a legjelentősebb, amely során a paraszti partizánalakulatokból alakult meg a Vörös Hadsereg, a Kínai Népi Felszabaditó Hadsereg elődszervezete.
Írta: Szomolányi Szabolcs
A Peking-ellenes tüntetésekről
Az utóbbi hónapokban fokozódott a feszültség a Hongkong és Tajvan között. A kapcsolatok romlásában nagy szerepet játszott a Pekingben kidolgozott és Carrie Lam kormányzó nevével fémjelezett nemzetbiztonsági törvény bevezetése a Kínán belül elhelyezkedő, de önálló államigazgatással rendelkező Hongkongban, amelynek következtében számos demokráciapárti politikus és aktivista menekült a városállamban működő kommunista titkosszolgálatok elől Tajvanra. 2020 augusztusában egy 12 fős csónakot fogtak el a kínai hatóságok, akik Hongkongból a szigetországba akartak szökni, félve az esetleges megtorlásoktól. További feszültséget okozott, hogy a hongkongi de facto tajvani képviselet tisztviselőinek vízumát a helyi hatóságok fel akarják függeszteni, ha nyilatkozatban nem ismerik el az ?egy Kína? koncepciót. Májusban, a kapcsolatok mélypontra kerülésével, a hongkongi vezetés indoklás nélkül megszüntette a tajpeji képviseltük működését.
A közel 2 éve tartó Peking-ellenes tüntetések mára elgyengültek a kínai fellépés hatására. Május 14-én befagyasztották a hongkongi ellenzék egyik legbefolyásosabb személyének Jimmy Lai-nek számláit, ezzel teljesen ellehetetlenítve a városban még működő rendszerellenes sajtó- és médiatevékenység további működését. Lai esete egyedinek számít, hiszen a hatóságok először használták az újonnan bevezetett nemzetbiztonsági törvényt, mint jogalapot, arra, hogy tőzsdén jegyzett cég részvényesinek vagyonát befagyasszák. Bár a pekingi kommunikáció az ügyet a hongkongi helyzet konszolidációjaként kommentálta, több elemző szerint is aggodalomra adhat okot a jelenség. Egy felmérés szerint a hongkongi amerikai vállalatok 42 százaléka kívánja elhagyni a várost, ebből 62 százalék a nemzetbiztonsági törvény jelentette kockázatokat nevezte meg, mint a távozás okát.
Írta: Zernig Csombor
Bekérették Kína fülöp-szigeteki nagykövetét
A Fülöp-szigeteki Külügyminisztérium (DFA), miután a megelőző hetekben napi rendszereséggel nyújtotta be panaszait, bekérette Kína nagykövetét, hogy megvitassák a kínai hajók ?illegális elhúzódó jelenlétét? a Dél-Kínai-tenger Manila által magáénak tartott területein. Elizabeth Buensuceso külügyminiszter-helyettes megismételte kormánya követelését, miszerint Kínának fel kell hagynia jogsértő tevékenységével az olyan vitatott vizeken, mint amilyen például a Whitsun-zátony és környezete.
A Fülöp-szigetek járőrei körülbelül 240 kínai katonai hajó jelenlétéről számoltak be az általuk ellenőrzött területen egy hét alatt. A kínai hatóságok szerint ezek csupán halászhajók, meghazudtolva Manila állításait miszerint a kínai partiőrség és tengeri milícia járműveiről van szó. A helyzetet azonban tovább árnyalja a tény, hogy a fülöp-szigeteki parti őrség rendszeresen találkozik kínai orvhalászokkal is Manila kizárólagos gazdasági övezetében.
Közös holdbázist létesítene Kína és Oroszország
Egyetértési megállapodást írt alá március 9-én a kínai (CNSA) és az orosz (Roscosmos) űrügynökség. Ennek értelmében a két ország elhatározta magát, hogy közös bázist fog létesíteni a Hold felszínén, vagy egy holdkörüli pályán, Nemzetközi Holdi Kutatóközpont néven. Kína az ajánlattal az Európai Űrügynökséget is megkereste. Az újabb tudományos kutatások lehetővé tétele mellett a bázis létesítése az első lépés lehet az olyan holdi nyersanyag kitermelésében, mint például a jégvíz, a hélium-3 vagy különféle ritkaföldfémek.
A megállapodás beleilleszkedik Kína stratégiájába, miszerint 2045-re vezető hatalommá kíván válni az űrben, ezáltal gazdasági és politikai előnyre szert téve az Egyesült Államokkal szemben. Jelenleg a NASA-t az amerikai jogszabályok eltiltják a CNSA-val való együttműködéstől, így, ha az Egyesült Államok részt kívánna venni a projektben, változtatnia kell a kínai űrprogramhoz való viszonyulásán.
Írta: Varga Domonkos Bálint
Az indiai variáns
Az Indiában tomboló koronavírusjárvány számos terhet rótt az országra. A pozitív esetek ugrásszerű növekedését követte a kórházi oxigénkészletek kifogyása, a halálozások tetőzése, a krematóriumok kapacitásainak maximalizálása és a közterületeken létesített máglyák.
Ha a járvány elleni intézkedések hatásossága már érzékelhető is, az eredményeket beárnyékolja a hivatalosan B.1.617 elnevezésű ?indiai variáns?. A fertőzőbb, halálosabb, ellenállóbb variáns valószínűleg még októberben jelenhetett meg, és Mahárástrában vált általánosabbá.
Brit tudósok kutatásai alapján a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyagok 80%-os hatékonysággal védenek a variáns ellen.
Maga az indiai kormány erőfeszítéseket tesz, hogy megállítsa a variáns Indiával való azonosítását, és felszólította a közösségi médiafelületeket, hogy távolítsanak el oldalaikról minden ?indiai variáns?-ról szóló tartalmat.
Írta: Kertai Zoltán Péter
Szokatlan változások Ausztráliában a COVID-19 következtében
A koronavírusjárvány nemcsak emberek millióinak életét érintette, a régóta fennálló gazdasági elképzeléseket is aláaknázta, valamint potenciálisan hosszan érvényesülő hatást gyakorolhat a regionális és globális erőviszonyokra. Ausztráliában olyan, a belső erőviszonyokban is észrevehető változás történt, amely az ország működésének átalakítását eredményezheti ? a föderációt alkotó államok újra felemelkedni látszanak.
A föderáció első évtizedeiben Ausztrália államai számítottak a politika meghatározó szereplőinek. 1927-ig Új-Dél-Wales és Victoria állam kormányzói voltak az ausztrál politikai élet legbefolyásosabb alakjai. Canberra csak a második világháborús pénzügyi intézkedések (a szövetségi kormány hatáskörébe került a jövedelemadó beszedésének ellenőrzése, ezáltal az államok függetlenségük jelentős részét elvesztették) következében vált az ország valódi hatalmi központjává, a tagállami gazdasági jelentősen erőforrások megrövidültek.
A világjárvány kitöréséig az ausztrálok többnyire elfogadták ezt, ellentétben pl. Kanadával, ahol a regionális identitás messze erősebb a nemzetinél, a szövetségi kormány hatalomvesztését nem tekintették személyes sérelemnek vagy egzisztenciális fenyegetésnek. Amíg az általános jó kormányzás (good governance) fennmaradt, az ausztrálok többségét nem foglalkoztatja, hogy hatalmi központ föderatív, vagy tagállami szinten található.
A járvány viszont közvetlenül érintette az egyik fő területet, ahol az államok továbbra is elsődleges felelősséget viseltek: a közegészségügyet. A helyi egészségügyi rendszer biztonságát tekintve a más államok területéről beutazó ausztrálok fenyegetést jelentettek, ennek értelmében az ország belső határait rendkívüli döntés alapján lezárták.
Mivel az államok rendelkeznék saját rendőri erőkkel, és kevés út szeli át az államhatárokat, a lezárásokat viszonylag könnyen hajtották végre. Az ingázók számára, akik az egyik államban éltek, de egy másikban dolgoztak, belső vízumrendszert hoztak létre. Bár az ausztrál alkotmány 92. szakasza tételesen kimondja, hogy ?a gazdasági tevékenységek, a kereskedelemek (?) teljesen szabadnak kell lennie?[1], az államok a pandémiás helyzetben figyelmen kívül hagyták a rendelkezést.
A szövetségi kormány rövid ideig csatlakozott a Nyugat-Ausztrália (WA) ellen indított perhez, amely a határok megnyitására kényszerítette volna az államot, azonban kihátrált az ügy mögül. Észrevehető hatalomváltás történt az országban: a kormányzók jóval erősebbnek látszottak a miniszterelnöknél. A pandémia során tartott állami választások eredménye (részben erődemonstrációként is aposztrofálhatóan) ? Queenslandban egy Nyugat-Ausztráliában egyaránt – kényelmes győzelmet hozott a korábban is hivatalukat töltő kormányoknak. Nyugat-Ausztráliában, ahol Mark McGowan kormányzó komolyan fellépett a belső elszigeteltség mellett, a hivatalban lévő párt az állami törvényhozásának 59 mandátumából 53-at nyert.
A tagállamok hatalmi térnyerését a szövetségi kormány saját kezdeményezése is megkönnyítette, mivel megkezdődött a regionális vezetők és Canberra interakcióinak átszervezése. Korábban az Ausztrál Kormányok Tanácsa (COAG) – amely a miniszterelnökből, a hat állami kormányzóból és két területfőnökből állt – évente csak kétszer ülésezett, hogy megvitassák a szövetség ügyeit. Mivel azonban a járvány nagyobb koordinációt követelt meg a két kormányzati szint között, létrejött egy új és sokkal rendszeresebb testület, Országos Kabinet néven, ez már hetente kétszer tart üléseket nagy intenzitású munkák idején.
Ezáltal az államok hatalma jelentős mértékben megnövekedett az ország döntéshozatali folyamatában. A hozzáértő és jól felkészült kormányzók számára lehetőség nyílik arra, hogy a szövetségi kormány intézkedéseit saját előnyükre alakítsák. A terv jelenleg az, hogy az új testület állandó szerepet kapjon az ország kormányzási rendszerében, előreláthatóan havi megbeszéléseket tartva a világjárvány lecsengése után. Az új, kooperatív struktúra intézményesítése potenciálisan az államok javát szolgálja.
A járvány következében valóban szükségessé vált bizonyos mértékű elszigeteltség, viszont Ausztrália egyedülálló a hasonlóan szerveződő országok között, mivel gyorsan feltárta, hogy a szövetségi rendszert védelmi mechanizmusként is lehet alkalmazni. Az izoláció azonban a regionális politikának eddig nagyjából ismeretlen, újfajta autonómiát adott, amelyre lehetséges, hogy a COVID-19 járvány után is igényt tartanak majd az államok. Az ország gazdasági- és kulturális hatalmának (Sydneyben és Melbourne-ben összpontosulva) Új-Dél-Wales és Victoria kormányzói ismét Ausztrália legjelentősebb politikai szereplőivé válhatnak.
Címlapkép: Najpjido, 2021. március 27. Min Aung Hlaing tábornok, a mianmari hadsereg főparancsnoka a fegyveres erők napja alkalmából tartott katonai parádén Najpjidóban 2021. március 27-én. (Forrás: MTI/EPA)
Arlanda, 2020. augusztus 28.Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter (b) és Barbara Barrett, a Pentagon légierőért felelős államtitkára könyöke érintésével üdvözli egymást a Stockholm közelében fekvő Arlanda repülőtéren 2020. augusztus 8-án. A felek a térség biztonságáról és az északi-sarkköri területeteket érintő kérdésekről tárgyalnak.(Forrás: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Fredrik Sandberg)
Svédország immár több mint kétszáz éve, 1814 óta nem viselt hadat, kimaradt mind az első, mind a második világháborúból, mindössze nemzetközi missziókban vett részt. Az ország Napóleon kora óta tartó semlegességére sok svéd büszke, azonban egyre többen kérdőjelezik meg, hogy ez a hozzáállás továbbra is tartható-e. A jelenleg kormányzó szociál-demokraták és zöldek ellenzik az ország NATO-hoz való csatlakozását, eközben pedig a hidegháború óta nem látott mértékben fejlesztik a haderőt, hogy az ország ily módon tudja garantálni saját biztonságát. A 2022-es parlamenti választások azonban fordulópontot jelenthetnek, hiszen a jelenlegi ellenzék győzelme esetén reális esély lesz rá, hogy Svédország több évtizedes közeli NATO-partnerség után teljesjogú tagja legyen a szövetségnek.
A hidegháború évei
A második világháború után Svédország sem a nyugati, sem a kommunista blokk felé nem kötelezte el magát, habár érezhetően az előbbi felé húzott. Erősen támogatta az Egyesült Nemzetek Szervezetének felállítását, elkötelezte magát a demokrácia és az emberi jogok nemzetközi védelme mellett. Rengeteg svéd diplomata dolgozott az ENSZ megalkotásán és ?beüzemelésén?. Legjobb példa erre nem is lehetne más, mint Dag Hammarskjöld, az ENSZ második főtitkára. Ő volt továbbá a nemzetközi békefenntartó missziók megindításának egyik legfőbb támogatója. A folyamatos fejlődésen áteső, és napjainkban is zajló missziókban a NATO és tagállamai kiemelt szerepet vállaltak és vállalnak továbbra is. Svédország hosszú évtizedeken keresztül a közvetítő szerepét játszotta, hatalmas presztízsre szert téve a diplomácia világában.
Svédország hidegháborús doktrínája a ?békeidőben el nem kötelezett, háborúban semleges? (alliansfrihet i fred syftande till neutralitet i krig) volt. A svéd vezetés egy kimondatlan, azonban de facto létező védelmi garanciával számolt a nyugati szövetségesek részéről egy esetleges kommunista agresszió esetére. Ennek megfelelően Svédország a színfalak mögött széleskörű együttműködésben vett részt az Egyesült Államokkal és a NATO egyéb államaival. Stockholm nem bízta azonban sorsát csupán a nyugati hatalmak jóindulatára, a hidegháború alatt modern és ütőképes haderőt tartott fent. Az 1960-as évek végéig pedig még a svéd atombomba kifejlesztése is az ország ambíciói között szerepelt, hogy ezzel garantálja saját háborítatlanságát.
Az Egyesült Államok politikája a hidegháború éveiben a balti régió kapcsán a szovjet befolyás féken tartásából állt, a térségben található szövetségesek és semleges országok támogatásán keresztül. Majd mikor 1993 és ?94 folyamán az orosz csapatok elhagyták a három balti ország (Észtország, Lettország, Litvánia) területét, az Egyesült Államok minél előbb át kívánta venni Moszkva szerepét a térségben. Bill Clinton elnök úgy nyilatkozott, a régió egyetlen országa sem fog szürke zónává vagy ütközőállammá válni. A három balti állam 2004-ben csatlakozott is a NATO-hoz a Békepartnerség (PfP) programban való részvétel után. Svédország és Finnország is a NATO partnerévé vált, azonban nem lépett be a szövetségbe. Ahogy a világ figyelmét a terror elleni globális háború és a Közel-Kelet kötötte le, valamint Oroszország saját belső válságaival küszködött, a Balti-tenger térsége nyugalmat és stabilitást élvezett, nem szerepelt a nagyhatalmak által kiemelten kezelt régiók között. Az Egyesült Államok csupán a krími válság után kezdett újra hangsúlyt fektetni az északi államokra.
Svédország, mint NATO-partner
1994-ben, mikor a NATO meghirdette a Békepartnerség (angolul Partnership for Peace, PfP) programot, Svédország szinte azonnal a szövetség partnerévé vált. A PfP keretében Svédország továbbra is közeli kapcsolatot ápol a NATO-val, közös hadgyakorlatokon és konferenciákon vesz részt, valamint többek közt szerepet vállalt a NATO albániai és szerbiai aknamentesítési programjaiban is. Svéd csapatok részt vettek a NATO afganisztáni és koszovói újjáépítési és békefenntartói misszióiban, valamint a NATO Reagáló Erő gyakorlatain is. A NATO tag balti államokkal és Norvégiával különösen szoros Stockholm együttműködése, míg előbbieknek azok védelmi fejlesztéseiben segédkezett, utóbbival közös légi és tengeri megfigyelő küldetésekben vett részt. Ezen kívül tagja az Európai Unió Északi Harccsoportjának, Finnország, Norvégia, a balti államok és Írország mellett. Megemlítendő a svéd védelmi ipar is, amelynek gyártmányait számos NATO tagállam használja, ahogyan például Magyarország is a Saab által gyártott JAS 39 Gripen vadászbombázó repülőgépeket rendszeresítette. A NATO tehát módot talált a papíron semleges országokkal való érdemi együttműködésre, és azoknak bizonyos szintű integrációjára. Finnország és Svédország megközelítőleg tagállami szintet ért el az interoperabilitás szintjén. Nem meglepő tehát, hogy a két ország az úgynevezett kibővített lehetőségekkel járó NATO-partnerség (Enhanced Opportunities Partners, EOP) programnak is a résztvevője.
Svédország és a NATO közös gyakorlataira kiváló példa a 2019-es ?NORTHERN WIND 19?, melynek alkalmával Észak-Svédországban szimulálták egy magas intenzitású háború megvívását rendkívül hideg körülmények között. Körülbelül tízezer, többek közt finn, norvég, brit, amerikai, valamint svéd katona vett részt a gyakorlaton, melynek során a svéd és finn csapatok végezték a védelmi műveleteket, míg a NATO tagok vállalták magukra a támadó ellenség szerepét. Stefan Smedman svéd ezredes szerint az efféle gyakorlatok kiváló lehetőséget teremtenek a fejlődésre egészen a dandárok szintjéig. Elégedettségét fejezte ki az iránt, hogy NATO csapatokat fogadhattak Svédországban, ezzel lehetőséget teremtve az egymástól való tanulásra és az interoperabilitás további építésére.
A svéd közvélemény ? egy 2014-es közvélemény kutatás alapján megkérdezettek 66%-a ? bízik a NATO által nyújtott gyors segítségben egy esetleges külső támadás esetében, ahogyan azt a hidegháború alatt is tette. Annak ellenére, hogy az amerikai fél kijelentette, hogy erre már nincsenek konkrét tervek és előkészületek. Mivel az Egyesült Államoknak (és a NATO-nak) de jure nem kötelessége megvédeni Svédországot, ezért ennek elmaradása esetén az Észak-atlanti szerződés 5. cikke nem veszítene kredibilitásából. A svédek és finnek pontosan tudják, hogy egy krízis vagy háború esetében a szövetségesek fognak prioritást élvezni, habár ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne kaphatnának támogatást. Azonban ez is elsősorban a NATO érdekei alapján történne, nem pedig a svéd vagy finn igények alapján.
Jens Stoltenberg NATO főtitkár 2015 novemberi svédországi látogatása alkalmával aggodalmát fejezte ki az oroszok kalinyingrádi erőösszpontosításával kapcsolatban, aminek keretében rakéta- és légvédelmi rendszereket, valamint tengeralattjárókat szállítottak az orosz exklávéba. A főtitkár szerint ennek célja a NATO elrettentése a balti régió további katonai és politikai megerősítésétől.
A Hultqvist-doktrína
A Svédországot kisebbségből kormányzó Szociáldemokrata-Zöld koalíciós kormány 2015 nyarán az Egyesült Államokkal való védelmi együttműködés elmélyítése mellett kötelezte el magát. E mögött a lépés az állhat, hogy a kormány nem bízik benne, hogy egy esetleges konfliktus esetén a NATO elég gyorsan lenne képes (és hajlandó) reagálni, ezért Svédország biztonságát elsősorban speciális kétoldalú megállapodásokkal lehet garantálni. A washingtoni kormány reakciói pozitívok voltak a bilaterális tárgyalásokon az úgynevezett Hultqvist-doktrínára, amely a svéd védelmi miniszter nevét viseli. Ennek értelmében Svédország úgy kívánja szorosabbra fűzni az Egyesült Államokkal, Finnországgal és a NATO-val való kapcsolatát, hogy közben a NATO-n kívül marad, lényegében fenntartva semlegességét. Ezt a doktrínát egészíti a svéd kormány által az elmúlt években megkezdett haderőfejlesztési program.
2017-ben decemberében Svédország létrehozta az első új ezredét a második világháború óta, mely 350 fővel biztosítja a Balti-tengeren kiemelt geostratégiai jelentőséggel bíró, Stockholm és Kalinyingrád között félúton elhelyezkedő Gotland szigetét. 2005 óta egy évtizeden keresztül a sziget szinte teljesen demilitarizált terület volt, az új ezrednek most a sziget legnagyobb városa, Visby fog otthont adni. A svéd katonai jelenlét újbóli megerősítése a 2014-es krími válság után kezdődött meg. 2020 szeptemberében ? egyes riportok szerint orosz hadihajók Gotland közelében való elhaladására válaszul ? a svéd fegyveres erők nagyszabású mozgósításba kezdtek a szigeten. Stockholm az elmúlt években többször is megvádolta Moszkvát légtere és vizei megsértésével. Gotland legnagyobb kikötőjét harckocsikkal biztosították, míg a légtéret sugárhajtású vadászrepülőgépekkel, de a mozgósításban részt vettek hadihajók, nehéztüzérségi eszközök, valamint csapatszállító járművek is. A hidegháború óta ez volt svéd fegyveres erők legnagyobb gyakorlata, amelynek hivatalos célja a Balti-tenger ellenőrzésének megerősítése volt. Svédország 2010-ben eltörölte a sorkatonaság intézményét, 2018-cal kezdődően azonban visszaállították, és immár nem csak a svéd férfiak kötelesek szolgálatot teljesíteni, hanem a nők is. A svéd állam évi 4000 újonc kiképzésével számolt.
Oroszország saját kommunikációjában nem kezeli kiemelt helyen Svédországot, mint ahogy az fordítva történik. A svédek által felrótt légi és tengeri határsértéseket annak tulajdonítják, hogy egyszerűen nincs elég hely alapvető gyakorlatok végrehajtására, tehát szó sincsen arról, hogy Gotland invázióját terveznék. Az orosz fél túlzottnak tartja a svédek riadalmát, amelyet szerintük a NATO gerjeszt, Svédország ugyanis csak akkor merülne fel orosz célpontként, ha csatlakozna a NATO-hoz és ezzel felhívná magára a figyelmet.
Napjainkban
A Riksdag, vagyis a svéd parlament 2020 decemberében a védelmi költségvetés 40%-os megemelését szavazta meg a 2021-2025-ös időszakra, ez az elmúlt 70 év legnagyobb növekedését jelenti. 2025-re ezzel a svéd védelmi költségvetés átszámítva 11 milliárd amerikai dollárra fog rúgni. Ez körülbelül a GDP 1,5%-át fogja jelenteni, ami az utóbbi 17 év legmagasabb értéke lesz. Az 1991-ben 2,6%-on álló védelmi kiadások 2012-re csökkentek 1,2%-ra. A javaslatot a Szociáldemokrata-Zöld kormány terjesztette elő, indoklásukban az oroszoknak való üzenetküldésnek nevezték a lépést, mellyel a Krím 2014-es annexiójára, a balti államok légterének többszöri megsértésére, valamint a kalinyingrádi exklávéban végbemenő erőösszpontosításra reagálnak. 2030-ra a fegyveres erők létszámát 55000-ről 90000-re szeretnék növelni.
Az eddigi 4000-es évi újonclétszámot 2021-ben várhatóan megduplázzák, és öt területvédelmi zászlóaljat fognak felállítani, melyeknek feladata a norvégiai Osloból és Trondheimből kiinduló tengeri útvonalak védelme lesz. A svédországi Gothenburgban, amely Skandinávia legnagyobb kikötője pedig várhatóan egy kétéltű egység felállítására fog sor kerülni. A légierő újtípusú Gripen vadászrepülőgépekre számíthat, melyek fejlettebb radarberendezésekkel és nagyobb hatótávval rendelkeznek. Ezeknek egy része egy új, Stockholmtól 70 kilométerre északra található uppsalai repülőezrednél fognak szolgálatot teljesíteni. A haditengerészet egy új tengeralattjárót helyezhet üzembe, valamint finanszírozást kap egy új hadihajó megtervezésére. Ezek mellett légvédelmi rakétákkal fognak ellátni egyes meglévő hajókat, ezzel egy tizenöt éves lemaradást behozva. Niklas Granholm, a svéd védelmi kutatóintézet munkatársa szerint a cél a hidegháborús felkészültség újbóli elérése, ez pedig azt jelentené, hogy Svédország egy esetleges háború alkalmával legkevesebb három hónapig képes legyen megvédeni önmagát, míg meg nem érkezik a várt segítség. Egy másik szakértő szerint a svéd védelmi erők az elmúlt húsz évben ?krízishelyzetben? voltak.
Ezek után 2020 decemberének végén a NATO-csatlakozást pártoló politikai erők győzelmet könyvelhettek el a svéd törvényhozásban. A semlegességet támogató Szociáldemokrata-Zöld kormány és a Baloldali Párt ellenében a megszavazták az úgynevezett NATO-opciót, 204-145 szavazati arányban. Erre azért lehettek most képesek, ugyanis a szélsőjobboldali Svéd Demokraták változtattak korábbi álláspontjukon, amely egyértelműen NATO-ellenes volt. Habár a konkrét tagságot továbbra sem támogatják, az opció megszavazását fontos elemének tartják Svédország védelmi politikájának összehangolásában a skandináv országokkal, és elsősorban Finnországgal. Utóbbival ugyanis a Svéd Demokraták egy önálló védelmi szövetség létrehozását szorgalmazzák. Ez az eredmény azonban nem jelenti a csatlakozási folyamat megkezdését, csupán a törvényhozás szintjén megteremtette ennek lehetőségét. Finnországban 1995-ben került sor a NATO-opció elfogadására, azonban azóta sem lépett be a szövetségbe.
Ann Linde külügyminiszter szerint ez egy komoly és negatív fejlemény a svéd biztonság ügyében. Elemzők arra számítanak, hogy ez a szavazás a témával kapcsolatos diskurzus fellángolásához fog vezetni. A Szociáldemokraták szerint Svédország függetlensége bárminemű szövetségtől továbbra is jól szolgálja az ország érdekeit, a NATO-hoz való csatlakozás csak feleslegesen mérgezné az Oroszországgal való kapcsolatot, és ezzel további feszültségeket generálna Európa keleti felén. Hultqvist svéd védelmi miniszter úgy nyilatkozott, nem kívánnak a kísérletezgetés és kalandozás útjára lépni a biztonságpolitika területén, tehát a miniszter továbbra is tartja magát a nevéhez fűződő doktrínához. A NATO-pártiak ezzel szemben azzal érvelnek, hogy Svédország egy ?biztonsági senkiföldjén? ragadott, ugyanis Oroszország a nyugati biztonsági rendszer részeként kezeli, miközben a NATO államai mégsem nyújtanak számára védelmi garanciát. Svédországban 2022-ben fognak parlamenti választásokat tartani, amennyiben sikerül elmozdítani a jelenlegi balközép koalíciós kormányt, szinte biztosra vehető, hogy a NATO-tagságról referendumot fognak kiírni.
A svéd gothenburgi egyetem kutatói által végzett közvélemény-kutatások alapján 2019-ben a lakosság 32%-a ellenezte a NATO-hoz való csatlakozást, míg 29% támogatta azt. 2015-ben és 2016-ban a csatlakozáspártiak voltak többségben, ez a svéd társadalom reakciója volt az ukrajnai krízisre. A krími események előtt a NATO ügye nem is tartozott a svéd politikai diskurzus fősodrába, csupán a védelempolitika döntéshozói foglalkoztak a kérdéssel. Másik befolyásoló tényező lehetett az a svéd partokhoz közelében elvonuló ?misztikus orosz tengeralattjáró?, amelyről a svéd média 2014 októberében számolt be. Ekkor egy nyugalmazott svéd altábornagy vett észre egy feltételezett tengeralattjárót a Stockholmhoz közeli partoknál kiemelkedni a vízből, a haditengerészet által végrehajtott két hajtóvadászat azonban nem akadt a nyomára.
2021. április 27-én Linde Budapestre látogatott, így véget ért az a kilenc éves időszak, mialatt svéd külügyminiszter nem látogatott Magyarországra. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a gazdaság- és védelempolitikát nevezte Magyarország és Svédország együttműködésének sikerterületeinek. Szijjártó szerint nem túlzás, ha a két ország szövetségesnek hívja egymást, hiszen mindkét állam az Európai Unió része, és Svédország habár nem tagja, de szoros kapcsolatot ápol a NATO-val. Emlékeztett továbbá a Magyarország által használt svéd gyártmányú Gripen vadászgépekre, amelyekkel nem csak a saját légterét biztosítja, hanem Szlovéniának és balti államoknak is segít ebben.
Összegzés
Svédország két évszázados semlegessége példaértékű lehet bármely békeszerető nemzet számára, látható azonban, hogy ez a hozzáállás egyáltalán nem jelent tétlenséget. A svédek a hidegháború alatt Moszkvát lehetséges agresszornak tartották, ugyanúgy, ahogyan ezt a 2014-es ukrajnai események óta újra teszik. Svédország az Európai Unió tagjaként és NATO egyik legközelebbi partnerként a nyugati szövetségi rendszerbe tartozik, azonban teljes NATO tagsággal nem rendelkezik, ezért az nem köteles garantálni az ország biztonságát. A svéd jobboldal a teljes elköteleződést választaná, beléptetné az országot a NATO-ba, míg a jelenleg kormányzó baloldal szerint éppen ez tenné valóban ellenségessé a Stockholm és Moszkva közti viszonyt. Mindenképpen érdemes lesz szemmel tartani, hogy a közvéleményre milyen befolyást gyakorolt az idei, ukrán határral szomszédos területeken tartott, rekord nagyságú orosz hadgyakorlat. A jövőre esedékes svéd parlamenti választások egyik, ha nem a legnagyobb kampánytémája minden bizonnyal Oroszország és a NATO tagság kérdése lesz. Minden orosz lépés, melyet a nyugat fenyegetésként érzékelhet, a NATO karjaiba tereli a svéd közvéleményt, és mivel egy demokratikus államról beszélünk, magát Svédországot is. A NATO-párti erők választási győzelme esetén ugyanis szinte biztosra vehető a kérdésben egy népszavazás kiírása. A következő egy év tehát komoly változásokat hozhat a témában, Svédország akár az immár kétszáz éve fennálló függetlenségét adhatja fel biztonságérzetéért cserébe. Így a skandináv állam válhatna a NATO harmincegyedik tagjává, geopolitikai előnyhöz juttatva a szövetséget a Balti-tenger térségében.
További felhasznált irodalom
Anna Wieslander: NATO, the U.S. and Baltic Sea Security. Swedish Institute of International Affairs, Stockholm, 2016.
Barbara Kunz: Sweden?s NATO Workaround: Swedish Security and Defense Policy against the Backdrop of Russian Revisionism. Institut français des relations internationales, Párizs, 2015.
Johan Martinsson ? Ulrika Andersson (eds.): Swedish Trends 1986-2019. SOM Institute, University of Gothenburg, 2020.
Greg Simons, Andrey Manoylo & Philipp Trunov: Sweden and the NATO debate: views from Sweden and Russia, Global Affairs, 5:4-5, 335-345, DOI: 10.1080/23340460.2019.1681014. 2019.
Címlapkép: Arlanda, 2020. augusztus 28. Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter (b) és Barbara Barrett, a Pentagon légierőért felelős államtitkára könyöke érintésével üdvözli egymást a Stockholm közelében fekvő Arlanda repülőtéren 2020. augusztus 8-án. A felek a térség biztonságáról és az északi-sarkköri területeteket érintő kérdésekről tárgyalnak. (Forrás: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Fredrik Sandberg)
Addisz-Abeba, 2019. október 11.2018. július 16-án készült képen Abij Ahmed Ali etióp miniszterelnök (b) és Iszajasz Afeverki eritreai elnök az eritreai nagykövetség újranyitási ünnepségén Addisz-Abebában. Berit Reiss-Andersen, a norvég Nobel-bizottság elnöke 2019. október 11-én bejelentette, hogy Abij Ahmed Ali etióp miniszterelnöknek ítélték oda az idei Nobel-békedíjat.(Forrás: MTI/EPA)
A cikkben alapvetően a 2020. november elején kirobbanó tigré felkelés gyökereit, valamint hátterét kísérlem meg feltárni. Biztonságpolitikai szempontból fontos kérdés mindezek mellett a konfliktus által generált instabilitás, valamint az emberi jogok érvényesülése a régióban. Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan sikerül a jövőben az országot stabilizálni, illetve milyen érdekekkel rendelkeznek a régióban a világ vezető hatalmai?
Történeti kitekintés
Ahhoz, hogy megértsük a Tigré Népi Felszabadító Front (TPLF) és az Etióp Nemzeti Védelmi Erők (ENDF) közt 2020. november 3-4 éjszakáján kirobbanó nyílt fegyveres konfliktus hátterét, egy röpke pillantást kell vetnünk az ország belpolitikai változásaira és etnikai sajátosságaira egyaránt.
Az 1974 szeptembere és 1991 júniusa között lezajlott az Eritrea által is támogatott Etióp Kormányellenes Felkelő Erők és az Etióp Kommunista Katonai Junta, más néven Derg kormányerői közötti rendkívül véres, és éhínséggel is járó polgárháború a felkelő erők győzelmével zárult. Ezek után az államban a győztes koalíció Etióp Népi Forradalmi Demokratikus Front-ja (EPRDF) által működtetett egypárti kormányzás állandósult. Etiópia rendkívül heterogén etnikai összetételéből adódóan ezen pártszövetségnek etnikai alapokon kellett működnie a stabilitása megőrzése érdekében.
1. ábra: Az etióp polgárháború politikai erőviszonyai. (Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Ethiopian_Civil_War#/media/File:Ethiopian_Civil_War.png (Letöltés dátuma: 2021. 03. 27.)
Az egyesített front első miniszterelnökének, az amhara Tamrat Layne Admassu-nak 1995-ös leváltása után az a (jelenből visszatekintve) furcsa helyzet állt elő, hogy a Tigré Népi Felszabadító Front elnöke, a tigré származású Meles Zenawi Asres lett az EPRDF vezetője. Zenawi rendkívül hosszú ideig, egészen 2012. augusztus 20-án bekövetkezett haláláig töltötte be tisztségét, mely nagyban hozzájárult az tigré elitt hatalomvágyának növekedéséhez. Az őt követő Hailemariam Desalegn Boshe 2018. február 15-én az Etióp Szövetségi Demokratikus Köztársaság (továbbiakban Etiópia) történelmében első vezetőként mondott le miniszterelnöki tisztségéről a 2016-ban meginduló Oromo zavargások miatt.
A tigré felkelés közvetlen előzményei
A jelen események egyik meghatározó alakja, az oromo származású Abiy Ahmed Ali 2018. április 2-án lett beiktatva, mint Etiópia negyedik miniszterelnöke. Az EPRDF pártszövetségének Oromo Demokratikus Pártjából megválasztott Abiy egyik legfontosabb intézkedése volt az Etiópiát akkor már majdnem 28 éve kormányzó EPRDF átalakítása az újonnan létrejövő Prosperitás Párttá. Bár 2018-ban az Eritreával akkorra már csaknem 20 éve tartó határkonfliktusnak véget vető elnök az ezt követő évben Nobel-békedíjat kapott, azonban az EPRDF 2019. december 1-i felszámolása rendkívül nagy ellenérzéseket váltott ki a TPLF részéről, melynek vezetői nem kívántak csatlakozni az új pártba. [1] Nem csoda tehát, hogy az etnikumok pártjainak koalícióján alapuló pártszövetség (EPRDF) felszámolásának következtében mind a politikai feszültségek, mind az etnikai nyugtalanság növekedett az észak-kelet afrikai államban.
A feszültség azonban akkor kezdett egyre veszélyesebb méreteket ölteni, mikor a Debreitsion Gebremichael vezette TPLF illegitim miniszterelnöknek nevezte Abiy Ahmed Ali kormányfőt, miután ő a 2020 májusában esedékes, már egyszer 2020. augusztus 29-re elhalasztott választásokat a COVID-19 következtében meglévő járványveszélyre hivatkozva ismételten elhalasztotta egy 2021-es meg nem meghatározott dátumra. [2]A TPLF szembe szegülve a kormánnyal 2020. szeptember 9-én tartományi választásokat tartott, ahol nem meglepő módon Debreitsion Gebremichael a 2.633.848 szavazatból 2.590.620 szavazatott kapott.
Az eseményt követően az addis ababai központi kormány a választásokat egyértelműen illegálisnak minősítette.[3] Abiy azzal vádolta meg a TPLF-t, hogy aláássák Etiópia területi egységét, és a központi kormány hatalmát, míg a TPLF egész egyszerűen elfogadhatatlannak tartotta a 2020. szeptember 9-i választások el nem ismerését. [4]
A harcok megindulása, háborús bűncselekmények és gyanúsítgatások
A fegyveres konfliktus kibontakozása
A fentebb ismertetett fokozódó feszültség következtében, már a fegyveres konfliktus 2020. november 4-i kirobbanása előtt is megfigyelhető volt a nagyszámú ENDF erő jelenléte az északi Tigré tartományban. A november 3-a és 4-e fordulóján, éjfél környékén meginduló TPLF támadást közvetlenül megelőzte Debreitsion Gebremichael november 2-i sajtótájékoztatója, melyen azt állította, hogy az ENDF egy az északi tartomány ellen indítandó támadást tervez.[5] Ezzel a lépéssel a pártelnök a TPLF speciális alakulatok és milíciák másnap megindított támadását egyértelműen megelőző csapásként próbálta beállítani.
Egy, a BBC által megkérdezett ENDF katona szerint az ENDF Adigrat melletti katonai támaszpontját már november 3-án 23:30 körül bekerítették a TPLF erők, akik éjjel 1:00 körül már meg is indították támadásukat a támaszpont ellen. A 15 órán át tartó közelről vívott tűzharcban az interjúalany állítása szerint 32 ENDF- és nagyjából 100 TPLF katona vesztette életét. A kormányerők megkérdezett harcosa továbbá azt is nyilatkozta a BBC-nek, hogy a tőlük, mintegy 82 km-re fekvő agulai bázist is közel azonos időpontban támadták meg a TPLF erői, hiszen az ENDF kommunikációs rendszeréből egyértelműen kivehető volt, hogy erősítést kérnek. Hasonló események történtek az előbb említettekkel közel egy időben a dansha-i és az eritreai határ közelében fekvő sero-i katonai bázison is. [6] Figyelemre méltó mindemellett, hogy a dansha-i támadásnál a France 24 forrásai szerint részt vettek volt ENDF katonák is, akik a TPLF-hez álltak át.[7]
A 2020. november 4-i TPLF támadások főbb célpontjai . (Forrás: 4. https://www.bbc.com/news/world-africa-54996795 (Letöltés dátuma: 2021. 03. 27.)
A meginduló TPLF offenzíva egyik legfontosabb célpontja egyértelműen a Tigré tartomány fővárosa, a kormányt támogató amhara tartomány határán fekvő és több mint 310.000 lakosú Mekelle (Mak’all?) városa. [8]A november 4-én korai órákban megindított Tigré támadás gyorsan sikerrel járt, ugyanis az ENDF északi főparancsnokságának mekelle-i főhadiszállásán nagyrészt kiszolgáló személyzet tartózkodott, így azt különösebb nehézségek nélkül foglalták el a TPLF csapatai. [9]
Háborús bűncselekmények, gyanúsítgatások ? mekkora a humanitárius katasztrófa?
Már a fegyveres konfliktus kirobbanásának vizsgálata során is egyértelműen ellentmondásokba ütközhetünk, ugyanis a TPLF és a kormányerők egyértelműen másképp értékelték a harcok fellángolását. Míg a TPLF erők a már említett november 2-i sajtótájékoztatói nyilatkozat értelmében akciójukat egyértelműen ?önvédelemként? értékelték, addig Abiy Ahmed Ali további szándékaira vonatkozóan nem sok kétséget hagyva úgy nyilatkozott, hogy ?A vörös vonalat átlépték?. [10]
Az első, hatalmas port keverő háborús perfídiát november 9-ről 10-re fordulóan éjszaka követték el a szudáni és az eritreai határhoz is egyaránt rendkívül közel fekvő Mai Cadera-ban. A mintegy 600 civil áldozatot követelő mészárlás elkövetőinek kiléte azonban a gyanúsítgatások miatt máig tisztázatlan. Elgondolkodtató, hogy az Amnesty International és az Etióp Emberi Jogi Bizottság előzetes vizsgálatai szerint helyi tigré milíciák, valamint a TPLF-hez köthető rendőri erők az elkövetők[11], míg egyes menekültek a Reuters-nek azt nyilatkozták, hogy amhara milíciák mészároltak le tigré civileket. [12]További hasonlóan sajnálatos események történtek november közepéig. Példa erre a november 12-én Humera-ban elkövetett mészárlás, melyet feltehetőleg az ENDF mellett olyan amhara milíciák követték el, mint a Fano, egy erősen nacionalista ifjúsági szervezet. [13]
A sok tisztázatlan esemény ellenére az elég biztosan látszik, hogy az etnikai törésvonal miatti polgárháborús állapotok, és az ennek következtében kialakuló létbizonytalanság, valamint sok esetben életveszély hatására számos etióp állampolgár – elsősorban tigré származásúak ? kényszerült elhagyni otthonát, és vált menekültté. Megdöbbentő, hogy az ENSZ felmérései szerint az etióp kormány által a még 2020 november elején történt állami szolgáltatás felfüggesztés következtében 2020. december közepére a Tigré tartományban már nagyjából 2,3 millió gyermek szorult sürgősen humanitárius segítségre. [14]Mindemellett a már novemberben Eritreát is elérő konfliktus következtében jelentős számban érkeztek eritreai menekültek is a Tigré régióba. A tartományban lévő bejelentett menekültek 4 nagyobb menekülttáborban vannak összezsúfolva, mely a COVID-19 vírus terjedésének kiváló feltételeket biztosít, ezzel is nehezítve a már egyébként is súlyos humanitárius katasztrófát. [15]Nem meglepő tehát, hogy egyre világosabban látszik, hogy a fentebb ismertetett mérhetetlen szenvedéseknek egyedül a felek közti párbeszéd megindulásával, a békét elsődleges szempontként kitűző kompromisszumkészséggel, valamint normál állapotok visszaállításának megkezdésével (békeépítéssel) lehetne véget vetni.
A Mekelle-offenzíva
A tigré tartomány fővárosának november 4-i TPLF általi ?megszállása? jelentős érvágás volt a kormányerők számára a tartomány feletti ellenőrzés és a felkelés elfojtására tett kísérlet szempontjából. Nem meglepő tehát, hogy már november közepén megindult az ENDF ellentámadása, mely a tartományi főváros feletti kormányzati ellenőrzés visszaállítását tűzte ki céljául. A meginduló támadás sikeresnek mondható, hiszen a november 17 és 19 között zajló ütközetsorozat következtében a kormányzati erők kezére került számos olyan jelentős tigré város, mint Akszúm, Alamata, vagy Shire.[16] Ezen sikerek az ENDF számára megteremtették a szükséges feltételeket az ekkorra már eritreai haderővel is harcban lévő TPLF elleni offenzíva további sikeres folytatásához. [17]
November 23-a, hétfőre az ENDF erők sikeresen bekerítették Mekelle-t és nemzetközi jogilag nem kissé vitatható módon megkezdték a város tüzérségi tűzzel való bombázását. Az Etióp haderő katonai szóvivője, Dejene Tsegaye ezredes azt nyilatkozta, hogy az ENDF-nek a várost mindenképp tűz alá kell venni, a civil lakosságnak pedig a haderő által képviselt bármilyen féle megértés hiányában pedig egyértelműen a város elhagyását tanácsolta. [18]A mintegy 5 napig tartó harcok után az ENDF annak ellenére különös kegyetlenséggel foglalta el végleg a települést, hogy a TPLF vezetői számos harcosukkal együtt eddigre már elhagyták Mekellét. Bár Abiy Ahmed Ali miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a városi harcok során az ENDF erők a civil lakosságban semekkora pusztítást nem végeztek, a Human Rights Watch jelentései szerint azonban 27 halottra és nagyjából 100 sebesültre rúgnak a civil veszteségek. [19]
Összegzés
Ugyan Mekelle november 28-i elfoglalását követően, még aznap Abiy egyértelműen kijelentette, hogy tigré konfliktus egyértelműen véget ért Mekelle elfoglalásával, a további történések szöges ellentétben álltak az etióp miniszterelnök állításával.[20] A TPLF ugyan látva egyre tarthatatlanabbá váló helyzetét, már 2020 novemberében kérelmezte az Afrikai Uniónál, hogy szólítsa fel béketárgyalásra a feleket, azonban ezt Abiy Ahmed Ali visszautasította.[21] Bár számos kísérlet történt a konfliktus rendezésére, jelentősebb mértékben egyik fél sem hajlandó engedni célkitűzéseiből, így a mély etnikai és politikai ellentétek mentén folyó polgárháború, annak minden gazdasági, egészségügyi, pszichológiai hatásával együtt jelenleg is folytatódik.
Brown, Will: After the bombs they attacked with knives, claim Ethiopians fleeing peace prize winner’s war. Daily Telegraph, 23. 11. 2020. https://www.telegraph.co.uk/news/2020/11/23/ethiopia-unleashes-bombing-knife-wielding-militias-civilians/ (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
Calvin-Smith, Georja: Ethiopian election board proposes controversial August date for crucial polls. France 24, 15.01.2020. https://www.france24.com/en/20200115-abiy-ahmed-ethiopia-elections (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
Chanie, Paulos: Clientelism and Ethiopia’s post-1991 decentralisation. The Journal of Modern African Studies, Volume 45, No. 3, 2007. 43.
De Waal, Alexander: Evil Days: Thirty Years of War and Famine in Ethiopia. Human Rights Watch, New York, 1991.
Ethiopia crisis: Tigray leader vows to keep fighting as government advances. BBC News, 18.11.2020. https://www.bbc.com/news/world-africa-54984056 (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
Ethiopia lurches towards civil war. Economist, 7.11.2020., https://www.economist.com/middle-east-and-africa/2020/11/04/ethiopia-lurches-towards-civil-war (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
Ethiopia PM Hailemariam Desalegn in surprise resignation. BBC News, 15.02.2018. https://www.bbc.com/news/world-africa-43073285 (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
Ethiopia PM says Tigray operation over after army seizes Mekelle. Al-Jazeera, 28.11.2020. https://www.aljazeera.com/news/2020/11/28/ethiopian-army-takes-full-control-of-tigray-capital-abiy-says (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
Ethiopia: Investigation reveals evidence that scores of civilians were killed in massacre in Tigray state. Amnesty International, 12. 11. 2020. https://www.amnesty.org/en/latest/news/2020/11/ethiopia-investigation-reveals-evidence-that-scores-of-civilians-were-killed-in-massacre-in-tigray-state/ (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
Ethiopia: Unlawful Shelling of Tigray Urban Areas. Human Rights Watch, 11.02.2021. https://www.hrw.org/news/2021/02/11/ethiopia-unlawful-shelling-tigray-urban-areas (Letöltés dátuma 2021.03.23)
Ethiopia’s Tigray crisis: How a soldier survived an 11-hour gun battle. BBC News, 10.12.2020. https://www.bbc.com/news/world-africa-55215431 (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
Ethiopia’s Tigray crisis: PM gives Tigray forces 72 hours to surrender. BBC News, 22.11.2020. https://www.bbc.com/news/world-africa-55023029 (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
Gadner, Tom: Will Abiy Ahmed?s Bet on Ethiopia?s Political Future Pay Off? Foreign Policy, 21.01.2020.
Gebremedhin, Desta: Tigray crisis: Ethiopia orders military response after army base seized. BBC News, 04.11.2020. https://www.bbc.com/news/world-africa-54805088 (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
Millions of children in Tigray remain out of reach, despite access agreement ? UNICEF”. UNICEF (New York), 15.12.2020. https://www.unicef.org/press-releases/millions-children-tigray-remain-out-reach-despite-access-agreement-unicef (Letöltés 2021.03.23.)
More than a million displaced in Tigray as Ethiopian PM warns of ‘final’ offensive against region. France 24, 26.11.2020. https://www.france24.com/en/africa/20201126-more-than-1-million-displaced-in-ethiopia-s-tigray-region-as-un-warns-of-critical-food-shortages (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
Plaut, Matrin: Ethiopia’s Hailemariam Desalegn sworn in as prime minister. BBC News, 21.09.2012. https://en.wikipedia.org/wiki/Ethiopian_People%27s_Revolutionary_Democratic_Front#cite_ref-HIST_9-0 (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
Siddig, Khalid Abdelaziz, El Tayeb: Ethiopians fleeing to Sudan describe air strikes and machete killings in Tigray. Reuters, 13.11.2020. https://www.reuters.com/article/us-ethiopia-conflict-sudan-bombings-idUSKBN27T1OP (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
Situation Report Europe External Programme with Africa 18. 11. 2020. https://www.eepa.be//wp-content/uploads/2020/11/Situation-Report-EEPA-Horn_18-November-2020.pdf (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
The 2015/16 Ethiopian Household Consumption ? Expenditure (HCE) Survey. Federal Democratic Republic of Ethiopia Central Statistical Agency, 06.06.2018., 42. https://web.archive.org/web/20180606103106/http://www.csa.gov.et/ehioinfo-internal (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
The midnight confrontation that helped unleash Ethiopia’s conflict. France 24, 27.11.2020. https://www.france24.com/en/live-news/20201127-the-midnight-confrontation-that-helped-unleash-ethiopia-s-conflict (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
TPLF wins Tigray by-election. BBC News, 11.09.2020.
Wanjohi, Coletta: TPLF asks AU to intervene in Ethiopia’s military offensive launched by government. SABC News, 20.02.2021. https://www.sabcnews.com/sabcnews/tplf-asks-au-to-intervene-in-ethiopias-military-offensive-launched-by-government/ (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
Lábjegyzetek
[1] Gadner, Tom: Will Abiy Ahmed?s Bet on Ethiopia?s Political Future Pay Off? Foreign Policy, 21.01.2020.
[2] Calvin-Smith, Georja: Ethiopian election board proposes controversial August date for crucial polls. France 24, 15.01.2020. https://www.france24.com/en/20200115-abiy-ahmed-ethiopia-elections (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
[3] TPLF wins Tigray by-election. BBC News, 11.09.2020.
[4] Gebremedhin, Desta: Tigray crisis: Ethiopia orders military response after army base seized. BBC News, 04.11.2020. https://www.bbc.com/news/world-africa-54805088 (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
[5] Gebremedhin, Desta: Tigray crisis: Ethiopia orders military response after army base seized. BBC News, 04.11.2020. https://www.bbc.com/news/world-africa-54805088 (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
[6] Ethiopia’s Tigray crisis: How a soldier survived an 11-hour gun battle. BBC News, 10.12.2020. https://www.bbc.com/news/world-africa-55215431 (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
[7] The midnight confrontation that helped unleash Ethiopia’s conflict. France 24, 27.11.2020. https://www.france24.com/en/live-news/20201127-the-midnight-confrontation-that-helped-unleash-ethiopia-s-conflict (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
[8] The 2015/16 Ethiopian Household Consumption ? Expenditure (HCE) Survey. Federal Democratic Republic of Ethiopia Central Statistical Agency, 06.06.2018., 42. https://web.archive.org/web/20180606103106/http://www.csa.gov.et/ehioinfo-internal (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
[10] Ethiopia lurches towards civil war. Economist, 7.11.2020., https://www.economist.com/middle-east-and-africa/2020/11/04/ethiopia-lurches-towards-civil-war (Letöltés dátuma 2021.03.20.)
[11] Ethiopia: Investigation reveals evidence that scores of civilians were killed in massacre in Tigray state. Amnesty International, 12. 11. 2020. https://www.amnesty.org/en/latest/news/2020/11/ethiopia-investigation-reveals-evidence-that-scores-of-civilians-were-killed-in-massacre-in-tigray-state/ (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
[12] Siddig, Khalid Abdelaziz, El Tayeb: Ethiopians fleeing to Sudan describe air strikes and machete killings in Tigray. Reuters, 13.11.2020. https://www.reuters.com/article/us-ethiopia-conflict-sudan-bombings-idUSKBN27T1OP (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
[13] Brown, Will: After the bombs they attacked with knives, claim Ethiopians fleeing peace prize winner’s war. Daily Telegraph, 23. 11. 2020. https://www.telegraph.co.uk/news/2020/11/23/ethiopia-unleashes-bombing-knife-wielding-militias-civilians/ (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
[14] „Millions of children in Tigray remain out of reach, despite access agreement ? UNICEF”. UNICEF (New York), 15.12.2020. https://www.unicef.org/press-releases/millions-children-tigray-remain-out-reach-despite-access-agreement-unicef (Letöltés 2021.03.23.)
[15] More than a million displaced in Tigray as Ethiopian PM warns of ‘final’ offensive against region. France 24, 26.11.2020. https://www.france24.com/en/africa/20201126-more-than-1-million-displaced-in-ethiopia-s-tigray-region-as-un-warns-of-critical-food-shortages (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
[16]Ethiopia crisis: Tigray leader vows to keep fighting as government advances. BBC News, 18.11.2020. https://www.bbc.com/news/world-africa-54984056 (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
[17] Situation Report Europe External Programme with Africa 18. 11. 2020. https://www.eepa.be//wp-content/uploads/2020/11/Situation-Report-EEPA-Horn_18-November-2020.pdf (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
[18] Ethiopia’s Tigray crisis: PM gives Tigray forces 72 hours to surrender. BBC News, 22.11.2020. https://www.bbc.com/news/world-africa-55023029 (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
[19] Ethiopia: Unlawful Shelling of Tigray Urban Areas. Human Rights Watch, 11.02.2021. https://www.hrw.org/news/2021/02/11/ethiopia-unlawful-shelling-tigray-urban-areas (Letöltés dátuma 2021.03.23)
[20] Ethiopia PM says Tigray operation over after army seizes Mekelle. Al-Jazeera, 28.11.2020. https://www.aljazeera.com/news/2020/11/28/ethiopian-army-takes-full-control-of-tigray-capital-abiy-says (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
[21] Wanjohi, Coletta: TPLF asks AU to intervene in Ethiopia’s military offensive launched by government. SABC News, 20.02.2021. https://www.sabcnews.com/sabcnews/tplf-asks-au-to-intervene-in-ethiopias-military-offensive-launched-by-government/ (Letöltés dátuma: 2021.03.23.)
Címlapkép: Addisz-Abeba, 2019. október 11. 2018. július 16-án készült képen Abij Ahmed Ali etióp miniszterelnök (b) és Iszajasz Afeverki eritreai elnök az eritreai nagykövetség újranyitási ünnepségén Addisz-Abebában. Berit Reiss-Andersen, a norvég Nobel-bizottság elnöke 2019. október 11-én bejelentette, hogy Abij Ahmed Ali etióp miniszterelnöknek ítélték oda az idei Nobel-békedíjat. (Forrás: MTI/EPA)
Minden bizonnyal a Gladio név hallatán a történelmet kedvelők közül sokaknak először a római légionáriusok hírhedt 50-70 centiméter pengehosszúságú rövidkardjára (gladius) vagy az arénában küzdő gladiátorokra asszociálnak, nem pedig a NATO hidegháborús szerepvállalásának egy kevésbé ismert fejezetére. Írásunkban a ?stay-behind? (a továbbiakban SB) előzményeit, elméleti részét, a vele kapcsolatban felmerülő kérdéseket és dilemmákat ismertetjük, valamint NATO-országok példáján keresztül bemutatjuk, hogy milyen funkciót töltött be a hidegháborús védelmi stratégiákban, és mindez hogyan valósult meg a gyakorlatban. Végül érintjük még a témát körülölelő információ és forráshiány problematikáját, illetve az ebből hasznot húzó, összeesküvés-elméletekre hajlamos írások megjelenését.
Kémjátszmák Olaszországban és a Gladio-botrány
Két férfi kicserél egy-egy csomagot a sötét éjszakában Róma egyik félreeső parkolójában, majd hirtelen megjelenik a helyszínen az olasz csendőrség (Arma dei Carabinieri) és letartóztatja őket. Az oroszul beszélőt diplomáciai mentessége védi, ezért hamar elengedik, majd kiutasítják az országból, a másik fél ellen, (aki az az olasz haditengerészet fregattkapitánya) pedig vádat emelnek kémkedésért és államtitkok megsértéséért. A rajtaütés során talált tárgyi bizonyítékok (NATO-dokumentumok és jelentős mennyiségű készpénz) is alátámasztják, miszerint az adósságokkal[1] küszködő olasz tiszt fizetség fejében katonai dokumentumokat adott át az orosz hírszerzőnek. Igazi hidegháborús kémtörténet is lehetne mindez, ha nem napjainkban (2021 márciusában) történik.[2] Az ügy horderejét jól szemlélteti az olasz média egyöntetű állásfoglalása, amely a hidegháború óta nem tapasztalt súlyosságú esetként hivatkozik rá.
A ?90-es évek elején is egy másik több ország nemzetbiztonsági szolgálatát érintő esettől volt hangos az olasz média: az újságok címlapon tudósítottak az egyik parlamenti vizsgálóbizottság eredményeiről, amely az általa összegyűjtött információk alapján rejtett fegyverraktárakról, a NATO és CIA koordinálta titokban működő paramilitáris szervezetekről és azok esetleges részvételéről az olasz belpolitikában számolt be. Az ügy kirobbantója a második világháború utáni olasz politika meghatározó tagja, az események idején miniszterelnök Giulio Andreotti volt, aki 1990-ben egy parlamenti vita során (a magas rangú hivatalt betöltő személyek közül) elsőként fedte fel a Gladio létezését és adta elő a szervezet keletkezésének történetét. Ezt követően, kénytelen-kelletlen, Francesco Cossiga, Olaszország államfője is beismerte, hogy az ?50-es években részt vett a Gladio megalakításában, mely nyilatkozata után a kommunista utódpárt, a Baloldali Demokrata Párt (Partito Democratico della Sinistra), hazaárulással vádolta meg és kezdeményezte az alkotmányos módon történő elmozdítását. Sikertelenül.[3]
Az olasz Gladio-botrány aztán továbbgyűrűzött más NATO-tagországokba (sőt olyan semleges országokba is, mint Ausztria, Svédország vagy Svájc[4]): a közvélemény, újságírók, a be nem avatott parlamenti képviselők és politikusok összefogva követeltek magyarázatot a kormányzatoktól és a hírszerző közösségtől a hazájukban zajló fedett műveletekről. A NATO érezve a nyomást hivatalos közleményt adott ki az üggyel kapcsolatosan,[5] a nyugat-európai és skandináv kormányok pedig félszegen elismerték, hogy az olaszokéhoz hasonló szervezetek működtettek az országukban.[6] Állást foglalt az Európai Parlament is, mely felszólította a tagországok igazságszolgáltatásának szerveit, hogy vizsgálják ki hazájuk érintettségét az ügyben, továbbá a nemzeti kormányokat, hogy számolják fel a szóban forgó titkos hálózatokat.[7] Fontos megjegyezni, hogy a Gladio-üggyel párhuzamosan zajlott az Öbölháború, ami nem meglepő módon sokkal nagyobb médiafigyelmet kapott akkoriban; azt mondhatjuk valamennyire el is sikkadt az egész botrány a kuvaiti beavatkozás árnyékában. Ezzel együtt, Andreotti időzítése nem volt a legideálisabb a koalícióban résztvevő NATO-országok szempontjából, hisz gondoljunk bele, egy háború közepén senki nem akar magyarázkodni az otthon több évtizedig titokban működtetett szervezetekkel kapcsolatban.
Összeesküvés-elméletek és a kutatás során felmerülő nehézségek
Ha rákeresünk a worldcat.org-on a Gladio-szóra és megnézzük az így generált hálózat-ábrát (1. ábra), visszatérő elemként vannak jelen rajta az olyan címszavak, mint: anti-kommunista mozgalmak, paramilitáris szervezetek, szélsőjobboldali terrorizmus, államilag támogatott terrorizmus, terror-elhárítás, különböző hírszerző ügynökségek (Moszad, KGB, CIA stb.), egyes esetekben titkos társaságok (Propaganda Due-botrány), szervezett-bűnözés (maffia), drogkereskedelem és még a katolikus egyház is. Mindezekből a szavakból mozaikszerűen a hidegháborús Olaszország képe rajzolódik ki előttünk, annak sokszereplős és komplex kapcsolati rendszerével együtt, amelyben alapították és működtették a Gladio-szervezetét.
A témát kutatóknak hamar szembesülnie kell vele, hogy rengeteg mindennel összefüggésbe hozták már a Gladio-t és egyes összeesküvés-elméletekben előszeretettel kap kiemelt szerepet, amelyek nagyban megnehezítik a terület feldolgozását. Ez alól hazánk sem kivétel: teljes fogalmi zavart okozva, egy a napjainkig fennálló(!) titkos hidegháborús struktúrát vizionál elméletében az ismert konteós, Drábik János is, aki szerint a ?háttérhatalom? (értsd: nemzetközi pénzügyi elit), a NATO ?titkos hadseregein? (értsd: ukrán szélsőjobboldali milíciák) keresztül befolyásolta a 2014-es ukrajnai eseményeket.[8]
1. ábra A Gladioval társított szavak hálózat-ábrája (Forrás: http://worldcat.org/identities/lccn-nr97018688/) letöltve: 2021.04.05.
A Gladio-történetének[9] feldolgozása erősen hiányos az akadémiai oldalról, ellenben már rengeteg nagyratörő, forrásokkal kellően alá nem támasztott, illetve azokat helytelenül értelmező mű íródott. A témában született legátfogóbb könyv a zürichi Center for Security Studies (CSS) volt kutatójáé Daniel Ganseré (NATOs Secret Armies – Operation Gladio and Terrorism in Western Europe), amely elköveti ugyanezt a hibát: túl sokat akar mutatni (sorra veszi az összes nyugati ?stay-behind? erőt), ez pedig kutatása alaposságának a rovására megy, ezenkívül rosszul von le összefüggéseket és eltúlozza a NATO szerepét (mindezt a saját narratívájának is ellentmondó források szerepeltetése után!). A svájci kutató könyvét annak tudatában kell olvasni, hogy írója hangos kritikusa a NATO-nak és az általa imperialistának nevezett Egyesült Államok politikájának, ezenkívül többször is vendége volt már az orosz állami média németnyelvű adásainak.[10] Ganser korábban a 9/11 terrortámadást kivizsgáló bizottság egyes állításait is kétségbe vonta.[11] Esete nem egyedi, több más könyv, amely a Gladioról született, axiómaként kezel be nem bizonyított állításokat (pl.: a ?70-es és ?80-as évek olaszországi terrortámadásai és a szervezet közötti kapcsolatot stb.), egyúttal nem élnek forráskritikával, holott az ilyen rejtetten működő hálózatok esetében rendszeres a dezinformáció minden oldalról. Jó példa erre az a FM 30?31-es ?amerikai? harcszabályzat esete, melyre Ganser is (részben) alapozta az állításait. Az FM 30-31-es vagy más néven Westmoreland Field Manual (állítólag William Westmoreland vezérkari főnök aláírása szerepel rajta) különböző felkelés ellenes műveleteket tárgyal, köztük a ?feszültség keltés stratégiáját? (strategy of tension), amely az erőszak szintjének növelését támogatja az adott (szövetséges) országban, akár ?false flag? műveleteken keresztül is.[12] A dokumentumról már a nyolcvanas években is azt híresztelték, hogy KGB-hamisítvány,[13] ezt erősítette meg egy interjúban a CIA egykori igazgatója, William Colby is; vannak olyanok akik, azonban hitelesnek tartják, mint például a BBC-dokumentumfilmjében nyilatkozó egykori vezető elemző a CIA-nál.[14] Hogy ez is csak egy elterelés volt az amerikaiak részéről és a dokumentum valódi, azt nehéz megítélni ezek után, mindenesetre komplett elméleteket teljes bizonyossággal nem lehet alapozni rá, olyan módon ahogy azt Ganser és több más szerző is tette.
Ettől eltérő megközelítést alkalmazott a Leopoldo Nuti és Olav Riste a The Journal of Strategic Studies-ban megjelent ?Preparing for a Soviet Occupation: The Strategy of ?Stay-Behind?.? című tanulmánykötete, amely összegyűjtötte és bemutatta a biztosan tudható és állítható információkat az SB csapatokról Olaszországban, Franciaországban, Norvégiában és Hollandiában, anélkül, hogy nagyratörő megállapításokat tenne. Úgy gondolom ez az óvatos, tartózkodó, ?biztos minimum? viszonyulás sokkal célratörőbb, azzal együtt, hogy nyitva hagy és nem ad választ több kérdésre sem (szélsőjobboldali terrorizmus ügye Olaszországban), ugyanakkor bölcsebb így eljárni, mint kétes eredetű forrásokra alapozva (esetleg hamis) narratívát alkotni.
Mindenképp érdekes és egyúttal hasznos lenne, ha a Gladio-ügyben érintett országok szélesebb körben kutathatóvá tennék a vonatkozó anyagokat titkosításuk feloldásával, annak érdekében, hogy egy lehetőleg tiszta képet lehessen a szervezet felépítéséről és működéséről kapni, ezáltal megcáfolni a már említett összeesküvés elméleteket (ha csak részlegesen is). A dolog természetéből fakadóan erre azonban még egy ideig nem számíthatunk: a ?svájci Gladioról?, a P-26-ról, nyílt kiállítás 2018 novemberében Gstaadban: a média és a nyilvánosság részvétele nélkül tartott átadási ünnepségen kiderült, hogy a múzeum 2041-ig nem fogad látogatókat, mert egészen addig tart a bemutatott anyagok titkosítása.[15]
A második világháború öröksége: a stay-behind erők[16]
A második világháború történései nagyban befolyásolták a hidegháborús katonai stratégiák megalkotását a vasfüggöny mindkét oldalán. A nyugati-blokk államaiban ezalatt leginkább a német megszállás során szerzett tudást és tapasztalatot értjük; a háborút követően több országban is hasonló módon kezdték el megszervezni a védelmüket, mely részben önálló indíttatásból történt, részben amerikai-brit javaslatok és felügyelet alapján. Általános volt a félelem attól, hogy a történelem megismétli önmagát[17], azonban a német csizmák helyett a szovjetek fogják lerohanni a nemzeti szuverenitásukat épphogy csak visszanyert országokat.
A hidegháború elején a nyugati védelmi stratégiák kidolgozói azzal számoltak, hogy a következő háború hasonló dinamikával fog zajlani, mint az előző, ezúttal mindez nem éri majd váratlanul őket és tudatosan feltudnak rá készülni. Úgy gondolták a nyugati és a szovjet erők összecsapásának korai szakaszában először az utóbbiak fölénye fog érvényesülni, ezért az ellenséges erők inváziója és a megszállás elkerülhetetlen. Ezt az állapotot azonban csak átmenetinek tekintették: a konfliktus későbbi szakaszában a friss nyugati erők (amerikaiak) beérkezésével újra lehetőség nyílik majd a megszállt területek felszabadítására (ahogyan az a második világháborúban is történt). Egészen eddig azonban folyamatos ellenállást kell kifejteni a megszálló haderő csapatainak lekötésére, akadályozására, illetve a felszabadítás előkészítésére. A koncepció sikere érdekében igyekeztek már gondosan lerakni az alapjait egy földalatti ellenálló-hálózatnak, amely a bekövetkező invázióra felkészült, kiképzett, továbbá rendelkezik a feladatainak elvégzéshez szükséges kompetenciákkal és felszereléssel. Ezen szempontok fontosságának felismerése a már említett második világháborús tapasztalatok alapján született, amikor rengeteg anyagi és élőerő ráfordítást igényelt az ellenálló-hálózatok létrehozása a német vonalak mögött, illetve annak működtetése során ugyancsak sok problémával (logisztika területén) szembesültek a szövetségesek.[18] Ilyen módon hozták létre, és kezdték el szervezni tehát a ?stay-behind? erőket, Rómától Stockholmig.
Jellemző módon a hálózatok felállításával olyanokat bíztak meg, akik már rendelkeztek a korábbi évekből gyakorlattal ezen a téren: legyen szó civilekről, partizánokról, hírszerzőkről vagy egykori katonatisztekről. A résztvevő személyek mind első kézből tanulták meg, illetve alkalmazták élesben a különböző hírszerzési módszereket és fedett tevékenységeket; kiterjedt kapcsolati hálóval bírtak és készek voltak újak létrehozására. Leggyakrabban a honi katonai nemzetbiztonsági szolgálatok alá osztották be az újonnan alakult egységeket, lévén tevékenységük rejtett volt és megkövetelte a titoktartást. A világháború alatt a British Special Operations Executive (SOE), továbbá a The US Office of Strategic Services (OSS) és a megszállt területeken működő ellenállók között már létrejött a kapcsolat, mely egyúttal megágyazott a későbbi hidegháborús együttműködésnek is.[19] A gyakorlatban ez azt jelentette, sokszor a személyes ismertség révén, hamarabb öltött testet az együttműködés informális úton, minthogy a hivatalos csatornákon az megtörtént volna.
A NATO-megalakulása és szerepe a stay-behind erők működésében
Az olyan események, mint a csehszlovák és magyarországi kommunista hatalomátvétel, illetve a berlini blokád, arra sarkallták a nyugati tömb országait, hogy felgyorsítsák a ?stay-behind? hálózataik kiépítését[20], továbbá ezek működésének multilaterális alapon történő koordinálását. Elsőként ez a Nyugati Unió (Western Union; WEU) keretei között valósult meg, amikor 1949-ben a Benelux-államok, Franciaország és Nagy-Britannia részvételével megalakult a WEUCC (Western Union Clandestine Comittee), mely bizottsághoz a közös stay-behind irányelvek lefektetését követően, 1950-ben megfigyelőként csatlakoztak az amerikaiak is.[21]
1949 áprilisában transzatlanti katonai szövetségként megalakult az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO), amellyel intézményesült az amerikaiak befolyása a hidegháborús európai biztonságpolitikában. Ahogyan azt a NATO első főtitkára, Lord Ismay is megfogalmazta, a szervezet célja az volt, hogy ?az amerikaiakat bent, az oroszokat kint és a németeket lent tartsa?.[22] A szovjetek távol tartása, vagy másnéven az Egyesült Államok feltartóztatási politikája (containment policy), számos politikai, gazdasági és katonai eszköz alkalmazását jelentette a Szovjetunió azon szándékával szemben, hogy befolyását kiterjessze Európa többi részére (lásd 2. ábra).[23] Ez utóbbi célt szolgálta tehát a ?stay-behind? hálózatok megszervezése is.
2. ábra A szovjet befolyási övezet a második világháború utáni Európában (Forrás: https://www.thinglink.com/scene/644583434622074882) letöltve: 2021.04.12.
A korábban említett tevékenységek köréről (?unorthodox warfare activites?) CPC pedig egy dokumentumot köröztetett a szövetséges országok hírszerző főnökei között: ebben szó volt titkos hírszerző tevékenységekről (secret intelligence activites; SI) és különleges műveletekről (special operations; SO), mely utóbbi magában foglalta a paramilitáris (gerilla) csapatokat és lélektani-műveleteket is. A NATO megszületésével a WEUCC feladatait a következő év áprilisától a Clandestine Tervező Bizottság (Clandestine Planning Comittee,CPC) vette át, amelyet a Szövetséges Hatalmak Európai Legfelsőbb Parancsnoka (Supreme Commander for Europe,SACEUR) hozott létre, és kezdetben csak a NATO fő katonai erejét adó három ország (Standing Group) képviseltette benne magát (Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok), de értekezleteiken a többi szövetséges állam képviselői is részt vehettek. A CPC-ben megegyeztek arról, hogy a ?stay.behind? tevékenységekért elsősorban a nemzeti kormányok felelősek, szövetségi szinten csak a koordinációról lehet szó. Ezt bizonyítja egy 1961-es dokumentum is, amely átfogó és részletes betekintést nyújt abba, hogy a NATO hogyan látta akkoriban a háború kitörését követő fejleményeket. Ez részben a tizenöt évvel korábbi koncepciót váltotta fel, amely, mint már említettük a második világháborúhoz hasonló kimenetellel számolt; mindeközben mindkét oldalon nagyszámban jelentek meg nukleáris fegyverek és modern katonai eszközök. A kezdeti feltételezés tehát az volt, hogy az általános háború az atomfegyverek bevetésével kezdődik, és két szakaszból fog állni: az első, nagyszabású, szervezett hadviselésből álló szakaszból, amely valószínűleg nem tart 30 napnál tovább, és egy második, hosszabb ideig tartó részből, amelyet az újra szervezés és készletek feltöltése jellemez. A NATO stratégia ekkoriban már azzal számolt, hogy az ellenség nem lesz képes elfoglalni kiterjedt területeket Európában; a tagországi SB-készületek mindazonáltal továbbra is kívánatosak arra az esetre, ha a NATO-erőknek ideiglenesen vissza kellene vonulniuk bizonyos térségekből (különösen a határ menti területekről). Azt látjuk tehát, hogy mind a Szövetséges Európai Erők Főparancsoksága (Supreme Headquarters Allied Powers Europe,SHAPE), mind a CPC megállapodott arról, hogy az ilyen jellegű SB-tevékenység tisztán nemzeti hatáskörbe tartozik, és kizárólag a tagállamok területére korlátozódik: a tervezés részben sem a SHAPE, sem a CPC nem vette ki részét.[24] Ez egyrészt fakadt az SB-természetéből, melynek sokszor sejtszerű szerveződése megkövetelte, hogy a résztvevők személyéről és számáról csak korlátozott számú személy tudhat, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok azon törekvéséből, hogy az SB-hálózatok felett szuverén fennhatóságot gyakoroljanak, továbbá a hely és nyelvismeret fontosságát sem tekinthetjük ebben az esetben elhanyagolható tényezőne, amellyel kizárólag a helyi szereplők bírtak.
Az amerikaiak megpróbálták szorosabbra fűzni az együttműködést, és a CPC-t helyett egy erre a célra létrejött koordinációs központot létrehozni, de ez elbukott a részes felek nemzetbiztonsági szolgálatainak ellenállásán.[25] Később, először a Benelux-államok, majd más országok is helyet kaptak a bizottságban, amely 1958-tól ACC (Allied Clandestine Committe) néven folytatta tevékenységét egészen 1976-ig, amikor is nyugatnémet SB-erőkért felelős Heidrun Hoferről kiderült, hogy KGB-nek dolgozik. Az új név megalkotásakor ACC-ben a ?clandestine?-t egyszerűen kicserélték ?coordination?-re.[26] Az ACC, utolsó ismert ülését 1990-október 24-én, a Gladio-botrány kirobbanásának idején tartotta Brüsszelben.[27]
Ha országokra lebontva vizsgáljuk a különböző SB-szervezetek felépítését, létszámát és sokszor a rendeltetését is, akkor jelentős eltéréseket tapasztalunk. Példának okáért vegyük először az olasz SB-t, amely, mint ismeretes, Gladio név alatt híresült el. A későbbi Gladio-magját kezdetben a második világháború után reaktivált ellenálló csoport, az Osoppo jelentette; mintegy négyezer-ötszáz fős állományával az Osoppora kiemelt szerep hárult a ?45-utáni Olaszországban. Az 1948-as választások idején ugyanis az egyik legfőbb fenyegetést az észak-keletről beszivárgó jugoszláv csapatok jelentették, amelyek egy potenciális kommunista puccsot hivatottak támogatni; egyes (kissé túlzó) jelentések az olasz kommunisták (apparato) birtokában lévő fegyverek számát több mint kétszázezerre becsülték, amely kiegészülve külső támogatással jelentős kockázatot hordozott magában az olasz biztonsági erők megítélése szerint. A forradalom/puccs megelőzése érdekében titokban a jugoszláv?olasz határ térségébe vezényelték az Osoppo-t, amely legalább egy komoly összecsapásban bizonyítottan részt vett (méghozzá jugoszláv területen).[28]
1951-ben felmerült az olasz katonai hírszerzés (Servizio Informazioni Forze Armate; SIFAR) első emberében, Umberto Broccoli tábornokban, hogy az addigra már csak ?O? néven futó paramilitáris szervezetet átalakítsák a többi nyugati ország mintájára SB-erővé. Bizonyos szempontól kényszerszülte megoldás volt ez, az amerikaiak hasonló irányú törekvésére[29] Olaszországban; az olasz nemzetbiztonsági szolgálatok úgy ítélték meg, hogy ennek elkerülése érdekében ki kell építeni a saját képességeket minél előbb, és biztosítani kell azok nemzeti kontroll alatt tartását. A SIFAR-t ezt követően meg is hívták 1952-ben Párizsba, a CPC-vel és SACEUR-ral közös egyeztetésekre, mely után (olasz?amerikai) bilaterális alapon kezdődött el ténylegesen a Gladio megalakítása (1956-ban fejeződött be véglegesen). A Gladio pár év alatt sikeresen betagozódott a NATO SB-struktúrájába: 1964-ben az ACC-ülésein már teljes jogú tagjaként volt jelen a SIFAR képviselője.[30]
3. ábra A Gladio-címer, alatta a felirat: ?Csendben szolgáljuk a szabadságot?(Forrás: https://libcom.org/history/articles/operation-gladio) letöltve: 2021.04.20.
Hasonlóan Olaszországhoz, Franciaországban is a katonai hírszerzés, a DGSE (Direction Générale de la Sécurité Extérieure) és az NSZK-ban is a BND (Bundesnachrichtendienst) volt a felelős az SB-műveletekért. Ami feltűnő, hogy míg az olasz SB-ben egyszerre a becslések alapján akár ezer-ezerötszáz ember is szolgált, addig a nyugatnémet párjában 1979-ben összesen nyolcvanöt(!),[31] a franciáknál is csupán a DGSE operatív részlegén (Service Action) belül feleltek ezért (kisszámban).[32] Ugyanezt látjuk Hollandiában: összesen pár tucat emberről beszélhetünk az SB-kapcsán, akárcsak a semleges Ausztriában, amely ugyan nem volt NATO-tag, de Svédországhoz és Svájchoz hasonlóan amerikai segítséggel alakult az országban SB-erő a háború után. Az alacsony létszámmal zajló nemzeti SB-programok önmagukban is cáfolják Ganser állításait, aki titkos ?NATO hadseregeket? vizionál könyvében, holott mint az az adatokból kiolvasható, mindez erősen túlzásnak tekinthető.[33] Akárcsak az általa felvázolt amerikai (CIA) és brit (MI6) befolyás mértéke a szervezetekre; Ganser narratívájában ők játszák a fő szerepet a CPC/ACC keretében zajló egyeztetéseken, ezzel szemben az igazság, hogy a képviselőik ugyan jelen voltak ezeken, de szavazati jog nélkül (!), és mint már említettük korábban is, a mindenkori nemzetbiztonsági szervek vezetői gondosan ügyeltek a szuverenitásuk megőrzésére az SB-erők kapcsán.[34]
Különösen igaz ez, a hollandokra. A holland SB-szervezet nem is vett részt a NATO-n belül zajló koordinációban, tevékenységével is kizárólag nemzeti kormányának irányába tartozott elszámolással. Eltért a tekintetben is, hogy a feladatszabásakor kizárták azt, hogy a holland SB bármikor is gerilla-erőként funkcionáljon egy szovjet megszállás esetén.[35] Ez utóbbi egyébként megfigyelhető más SB-k esetében is. Alapvetően két irány létezett e tekintetben, egyik a francia/brit modell, amely főleg a hagyományos hírszerzésre, beszivárgásra, ügynökök kimentésére stb. helyezte a hangsúlyt, és az amerikai (nyugat-német és olasz SB-k is e szerint szerveződtek), ami sokkal inkább cselekvésközpontú volt (gerillák, szabotázs stb.) Annak ellenére, hogy sikerült megőrizni a SB-eredeti ötletét és életben tartani a szövetségi rendszeren belül, mégis a NATO-t ez nem akadályozta meg abban, hogy új koncepciót dolgozzon ki: a különleges erőkét (Special Forces), mely létrejötte egyértelműen a szervezetben folyamatosan növekvő amerikai befolyással volt magyarázható.[36]
Szélsőjobboldali terrorizmus és további dilemmák
Talán a legvitatottabb és legnehezebb kérdés, amellyel foglalkoznunk kell még, a lehetőség, hogy az SB-hálózatok (Belgium és Olaszország esetében mertül ez fel) eredeti rendeltetésüktől eltérve, illegális tevékenységekben vettek részt, a ?belső ellenségek? (kommunisták) elleni kémkedéstől kezdve, egészen a ?false-flag? terrorizmusig bezárólag. Olaszország esetében például nem lehet kizárni, hogy a Gladio ne játszott volna szerepet az országot a ?60-as évektől megrázó terrorhullámban; igaz, amíg a parlamenti vizsgálóbizottságok által feltárt dokumentumok teljes bizonyossággal nem támasztják alá ezt a következtetést, addig ez csupán feltételezés marad. Jelenleg tehát nem állnak rendelkezésre olyan bizonyítékok, amelyek meggyőzően alátámasztják a kapcsolatot a Gladio és az elkövetett terrorcselekmények között. Mindenesetre figyelemre méltó egy a Thomas Polgarral (magyar emigráns, később magas rangú CIA-tiszt) készült interjú, amelyben elárulja, igaz az SB-műveletek elkülönültek a CIA tevékenységtől, ennek ellenére azonban személyi szinten néha történt egybeesés.[37] A hidegháború elején, amikor a szovjet megszállástól való félelem a legnagyobb volt, ez nem volt ritka: a rövid időn belül létrehozott titkos hálózatok gyakran fedték át egymást, a küldetésük és funkcióik egyértelmű elhatárolása nélkül. Ami a legérdekesebb, Polgar szerint ?az 1970-es években Olaszországban néhányan egy kicsit túlléptek azokon a szabályokon, amelyeket a NATO lefektetett?. Hogy ez pontosan mit takart, és milyen jellegű tevékenységre utalt vele Polgar az a mai napig kérdés, mindenesetre szavai után jogosan merül fel az emberben a nemzetbiztonsági szolgálatok működésével kapcsolatban gyakran idézett kétezeréves juvenalisi dilemma: ?Quis custodiet ipsos custodes?? – ?Ki őrzi az őrzőket??.[38]
Írta: Hende Olivér
Lektorálta: Siposné Prof. dr. Kecskeméthy Klára ezds.
Irodalomjegyzék
Arboit, Gérald: Quelles ? Armées Secrétes ? de l?OTAN ? Centre Français de Recherche sur le Renseignement, 2016.
Cogan, Charles: ?Stay-Behind? in France: Much ado about nothing?, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.
Engelen, Dick: Lessons learned: The Dutch ?Stay-Behind? organization 1945?1992, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.
Ganser, Daniele: NATO?s Secret Armies: Operation Gladio and Terrorism in Western Europe. Frank Cass, London. 2005.
Hansen, Peer Henrik: A Review of: ?Falling Flat on the Stay-Behinds?, International Journal of Intelligence and CounterIntelligence, 19:1, 2006.
Nuti, Leopoldo and Riste, Olav (2007) ‘Introduction – Strategy of ‘Stay-Behind”, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.
Nuti, Leopoldo: ‘The Italian ‘Stay-Behind’ network ? The origins of operation ‘Gladio”, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.
Prados, John: Safe for Democracy. The Secret Wars of the CIA. Chicago, Rowman and Littlefield Publishing Group. 2006.
Riste, Olav: With an eye to history: The origins and development of ?Stay-Behind? in Norway, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.
Tas, Hakki: ?Turkey’s Ergenekon Imbroglio and Academia’s Apathy.? Insight Turkey, vol. 16, no. 1, 2014.
Wilian, Philip: Puppetmasters. The political use of terrorism int Italy. Constable and Company Ltd, 1991.
Wood, Randall Bennett: Shadow Warrior. William Egan Colby and the CIA. Basic Books, New York. 2013.
[9] A Gladio, egy kialakult összefoglaló megnevezés, minden olyan szervezetre, amely az olasz ?eredetivel? részben megegyező, de legalábbis hasonló tevékenységet végzett. Ezekre, a túlzott általánosítást kerülendő, ?stay-behind?-ként vagy SB-ként fogunk utalni, amelyet pontosabbnak tartunk.
[12] Ganser, Daniele: NATO?s Secret Armies: Operation Gladio and Terrorism in Western
Europe. Frank Cass, London. 2005. 7.o
[13] Hansen, Peer Henrik: A Review of: ?Falling Flat on the Stay-Behinds?, International Journal of Intelligence and CounterIntelligence, 19:1, 2006. 184.o
[16] Stay-behind force definiciója az AAP-06 NATO GLOSSARY OF TERMS AND
DEFINITIONS alapján: ?A force which is left in position to conduct a specified mission when the remainder of the force withdraws or retires from the area.?.
[32] Cogan, Charles: ?Stay-Behind? in France: Much ado about nothing?, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 949.o
[33] Az SB-erők alacsony létszámára az a magyarázat, hogy a legtöbb országban úgy számoltak velük, hogy majd ők fogják jelenteni a magját a kialakuló szélesebb körű ellenállásnak, részben ez utóbbi megszervezése is lett volna a feladatuk egy szovjet invázió esetén. Az ellenállók felfegyverzéséhez ennek érdekében pedig több tucatnyi rejtett fegyver és felszerelésraktárt (arms caches) hoztak létre az érintett országok területén.
[34] Hansen, Peer Henrik: A Review of: ?Falling Flat on the Stay-Behinds?, International Journal of Intelligence and CounterIntelligence, 19:1, 2006. 183.o
[35] Engelen, Dick: Lessons learned: The Dutch ?Stay-Behind? organization 1945?1992, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 995.o
[36] Arboit, Gérald: Quelles ? Armées Secrétes ? de l?OTAN ? Centre Français de Recherche sur le Renseignement, 2016. 4.o
[37] Cogan, Charles: ?Stay-Behind? in France: Much ado about nothing?, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 941.o
[38] Tas, Hakki: ?Turkey’s Ergenekon Imbroglio and Academia’s Apathy.? Insight Turkey, vol. 16, no. 1, 2014. 163.o
Tragédia egy zsidó ünnepségen. Jeruzsálem, 2021. április 30.Eliezer Goldberg rabbi holttestét viszik gyászolók a temetésén Jeruzsálemben 2021. április 30-án. A rabbi el?z? nap az Izrael északi részén fekvő Meron-hegyen halt meg, ahol a tömeg a lág báómer zsidó ünnepségen kialakult tolongásban legalább 45 embert agyontaposott. A sérültek száma elérte a 150-et. Az ünneppel a Kr. u. 2. században élt Simon bár Joháj rabbi halálának évfordulójáról emlékeznek meg, aki halála előtt ezen a napon felfedte a zsidó miszticizmus, a kabbala titkait.(Forrás: MTI/AP/Ariel Schalit)
Tűzeset a bagdadi kórház COVID-osztályán
Április végén az iraki főváros egyik, koronavírussal fertőzött betegeket kezelő kórházában tűz ütött ki, amelyben 82 ember veszítette életét és hozzávetőlegesen 100 ember sérült meg. A tüzet feltehetőleg egy felrobbant oxigéntartály okozta. A történtek hatására al-Kadhimi miniszterelnök felfüggesztette az egészségügyi minisztert, Hassan al-Tamimit, aki május elején le is mondott tisztségéről.
Irak, ahogy a világ egésze, folyamatosan küzd a COVID-19 járvány ellen. Az iraki kormányt számos kritika éri az elmaradott egészségügyi ellátórendszer miatt. Emellett az utóbbi hónapokban ismét emelkedett a fertőzöttek és a koronavírusban elhunytak száma, ugyanis hiába van március óta lehetőség az oltásra, ezt sokan nem hajlandóak beadatni. A vakcikát övező félelem és a vírus körüli apátiát az csökkentheti, ha az elöljárók iránymutatást adnak, ahogy ezt a híres síita politikus és vezető, Muktada asz-Szadr tette, aki április végén beoltotta magát. Ennek eredménye már most látszik; ugrásszerűen megnőtt a vakcinára regisztráltak száma.
Orosz légicsapások Szíriában
Az orosz Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy április közepén légicsapásokat hajtottak végre Palmyrától nem messze. A közlemény szerint a támadás során kettő terrorista rejtekhelyet számoltak fel és közel 200 fegyveres veszítette életét.
Izraeli-szír légitámadások
Április végén Izrael bejelentette, hogy szír rakéták hatoltak be az ország területére, amelyek beindították a riasztórendszert a becsapódás környékén található atomreaktor közelében. Válaszképpen Izrael légicsapásokat intézett több szír légvédelmi bázis ellen. A szír hatóságok szerint a támadás során megsemmisült a térségben található légvédelmi ütegeket.
Szíria területén az elmúlt években az Izrael felől érkező támadások célpontjai főleg az Iránhoz köthető létesítmények voltak. Az Izrael és Szíria között növekvő feszültség is inkább Iránhoz köthető. Április elején ugyanis szabotázs érte a Natanzban található iráni nukleáris létesítményt, amelyet az iráni média izraeli kibertámadásnak ítélte meg.
Figyelmeztető lövések a Hormuzi-szorosban
Május 10-én az iráni Iszlám Forradalmi Gárda gyorsnaszádjai ismét túl közel hajóztak amerikai hadihajókhoz. Az amerikai kötelék a nemzetközi jognak megfelelően eljárva kísérte a felszínen haladó USS Georgia (SSGN 729) harcászati robotrepülőgép-hordozó tengeralattjárót a Hormuzi-szorosban, amikor azt 13 iráni gyorsnaszád nagy sebességgel megközelítette. Az iráni gyorsnaszádok közül kettő kivált a csoportból, majd nem reagálva az amerikai hadihajók figyelmeztető üzeneteire mintegy 137 méterre közelitette meg az amerikai köteléket. Az USS Maui-ról 12,7 mm-es géppuskával több figyelmeztető lövést is leadtak, mire a gyorsnaszádok végül irányt váltottak. Az amerikai haditengerészetveszélyesnek és szakszerűtlennek nevezte az iráni akciót, valamint kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem agresszor, és továbbra is szándékában áll a világon bárhol hajózni, ahol azt a nemzetközi jog engedi.
Áprilisban iráni gyorsnaszádok két alkalommal is megzavartak a Perzsa-öbölben közlekedő amerikai hajókat, így a mostani esettel együtt az elmúlt egy hónapban ez már a harmadik. Az esetek különösen aggasztóak annak fényében, hogy a felek a múlt héten ismét találkoztak Bécsben a 2018-ban felmondott atomalku újratárgyalása érdekében. Teherán számára egyre sürgetőbb az ország gazdaságát megbénító nyugati szankciók feloldása. Iránban egy hónap múlva választások lesznek, és ha a felek között addig nem születik megállapodás, nem tudni, hogy a választások utáni politikai helyzet mennyiben fogja befolyásolni a közel-keleti ország jövőbeni tárgyalási hajlandóságát.
Katari emír látogatása Szaúd-Arábiában
Katar emírje és vezetője, Tamim bin Hamad Al Táni sejk május 10-én Szaúd-Arábiába látogatott a szaúdi uralkodó, Szalmán király személyes meghívására. A sejk Dzsiddában találkozott Mohammed bin Szalmán koronaherceggel, ahol megbeszélést folytattak a két ország közötti kapcsolatok rendezéséről. A találkozó a két monarchia közötti több éves diplomáciai válság lezárásának is tekinthető.
Szaúd-Arábia vezetésével az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein és Egyiptom még 2017 nyarán szakította meg diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatait Katarral. A koalíció tagjai többek között azzal vádolták meg Katart, hogy az több terrorszervezetet is nyíltan támogat, valamint túl közeli kapcsolatokat ápol Szaúd-Arábia térségbeli riválisával, Iránnal. A négy ország Katar számára 13 pontban fogalmazta meg követeléseit, melyek között szerepelt a szélsőséges csoportok támogatásának teljes leállítása; az Iránnal való kapcsolatok csökkentése; az iráni Iszlám Forradalmi Gárda kiutasítása Katarból; valamint az épülő török katonai bázis bezárása. A követelések között szerepelt a Szaúd-Arábiának igen kényessé vált katari híroldal, az Al Jazeera és társoldalainak teljes felfüggesztése is. Természetesen a vádakat Doha hevesen tagadta, és a követeléseket teátrálisan elutasította. Az enyhülések 2021 elején kezdődtek meg, amikor január 4-én a felek Al-?Ula sivatagi városában egy közös nyilatkozatban vetettek véget az évek óta húzódó válságnak.
A milíciák állama, Líbia
Líbiában a márciusban létrejövő átmeneti egységkormánynak talán az egyik legnagyobb kihívás, amivel szembe kell néznie, az egyes paramilitáris alakulatok helye és jövőbeli szerepe az állam biztonsági szervezetében. Az legfőbb gondot a Tripoliban szerveződött brigádok jelentik, akik még a város 2019-es ostromakor alakultak, annak védelmére. Az Operation Flood of Dignity elnevezésű műveleteben Khalifa Haftár az akkori keleti kormányzatot támogató tábornok akarta bevenni a fővárost ezzel egyesítve az országot.
A korábbi októberi fegyverszünetnek és a genfi tárgyalásoknak is egyik sarkalatos pontja volt a milíciák lefegyverzése és visszaintegrálása a társadalomba. A mai napig a közrend fenntartsa sok helyen, ezeken a félkatonai szerveződéseken múlik.
Május elején az egyik ilyen csoport tagjai-az Elnöki Tanács szóvivője szerint fegyvertelenül- behatoltak a Corinthia szállodába, ahol az Elnöki Tanács állandó székhely hiányában ülésezni szokott. A tüntetés és a tettlegesség kiváltó oka Najla Mangoush külügyminiszter kijelentése volt, aki a török külügyminiszterrel, Mevlüt Cavusogluval tartott közös sajtótájékoztatón követelte a külföldi erők és a zsoldosok kivonását az országból. A török haderőt nem emelte ki külön, de ez a kommunikációs hiba feltüzelte a törökökkel szimpatizáló lakosság és milíciák egy részét, és ez csapódott le egy tüntetés formájában. Törökországnak meglehetősen nagy a presztízse a fővárosban, hiszen a Tripoli elleni offenzíva megállításában és az ellentámadásba való átmenetben nagy szerepe volt a török légi támogatásnak és a tanácsadásnak. A harcok vége óta pedig a líbiai fegyveres erők kialakításában és képzésében van tevékeny szerepe. A török külügyminiszter szerint jelenlétük nem hasonlítható az egyéb külföldi szereplőkéhez, mivel őket az ENSZ által is elismert Egységkormány kérte fel segítségnyújtásra.
Marokkó hazahívta németországi nagykövetét
Marokkó visszahívta nagykövetét Németországból. A lépés része a már hónapok óta zajló diplomáciai csatározásnak, amit az Egyesült Államok váltott ki miután elismerte Marokkó Nyugat-Szahara feletti szuverenitását. Az észak-afrikai ország kiszorítva érzi magát Líbia stabil jövőjének kialakításában is. Ugyanis a januári berlini tárgyalásokra sem hívták meg Marokkót. Az ország korábban központi szerephez jutott a Líbiai béke kialakításához kapcsolódó tárgyalásokban. A mostani visszahívás annak a döntésnek a része, aminek a során a marokkói kormány minden német politikai szervvel megszakítják a kapcsolatot.
A meroni-tragédia
Legalább 45 ember meghalt és több mint 150 megsérült, köztük sokan válságosan, egy ünnepség során a Meron-hegyen. Benjamin Netanjahu miniszterelnök szörnyű katasztrófának nevezte az esetet, alapos vizsgálatot ígért, és közölte, hogy nemzeti gyásznapot hirdetnek.
A hadsereg rádiója arról számolt be, hogy a halottak és a sérültek között gyerekek is vannak. Az esetet a modern izraeli történelem legsúlyosabb békeidőben bekövetkezett tragédiájának tartják.
A Magen David Adom mentőszolgálat szerint a tragédiát a zsúfoltság és a túlzsúfoltság okozta. Egy rendőrségi tisztviselő szerint az incidens középpontjában egy csúszós, fémpadlóval ellátott járda állt, amelynek környékén nagy volt a tömeg. Az esti koncert résztvevői nagy számban haladtak át a lejtős sétányon, sokan közülük megcsúsztak, és az alattuk lévőkre estek, ami dominóhatást váltott ki a tömegben.
A szervezők becslése szerint mintegy 100 ezer ember tartózkodott a helyszínen. Más becslések szerint mintegy 50 ezren voltak. A rendőrség a halálos baleset után az egész rendezvényt lezárta, és az éjszaka folyamán segített az összes résztvevő evakuálásában.
Elhalasztják a palesztin választásokat
A palesztin vezető Mahmúd Abbász a Jeruzsálem körüli vitát okolta a késedelemért, miután találkozott a palesztin frakciókkal.
?Szembenézve ezzel a nehéz helyzettel, úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a parlamenti választások megtartásának időpontját, amíg Jeruzsálem és lakossága részvétele nem biztosított? – mondta Abbász a palesztin televízióban elhangzott beszédében.
?Jeruzsálemet nem fogjuk kompromittálni, és jeruzsálemi népünk nem fog lemondani arról, hogy gyakorolja demokratikus jogait?.
A palesztinok ragaszkodnak ahhoz, hogy mind a 150 ezer választásra jogosult palesztin választópolgár Kelet-Jeruzsálemben és annak külvárosaiban adhassa le a szavazatát. Az Izraellel kötött korábbi, a város palesztin szavazati jogát szabályozó megállapodás szerint azonban csak legfeljebb 6300-an szavazhattak ott a kijelölt postahivatalokban.
Múlt héten egy magas rangú palesztin tisztviselő, Husszein al-Sejk azt mondta, hogy Izrael arról tájékoztatta a Palesztin Hatóságot, hogy álláspontja a kelet-jeruzsálemi választások megtartásával kapcsolatban ?továbbra is elutasító?. Izrael nyilvánosan nem kommentálta a kérdést, bár a külügyminisztérium azt nyilatkozta, hogy Izraelnek ?nem áll szándékában beavatkozni [a palesztin választásokba] … sem megakadályozni azokat?.
Ugyanakkor egyre több spekuláció látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy Abbász igazából azért mondja le a választásokat, mert saját pártján belül népszerű riválisai kijelentették, saját listával indulnak a voksoláson.
Írta: Ács Nóra, Hende Olivér, Kovács Ádám, Szomolányi Szabolcs
Szerkesztette: Hende Olivér
Címlapkép: Tragédia egy zsidó ünnepségen. Jeruzsálem, 2021. április 30. Eliezer Goldberg rabbi holttestét viszik gyászolók a temetésén Jeruzsálemben 2021. április 30-án. A rabbi el?z? nap az Izrael északi részén fekvő Meron-hegyen halt meg, ahol a tömeg a lág báómer zsidó ünnepségen kialakult tolongásban legalább 45 embert agyontaposott. A sérültek száma elérte a 150-et. Az ünneppel a Kr. u. 2. században élt Simon bár Joháj rabbi halálának évfordulójáról emlékeznek meg, aki halála előtt ezen a napon felfedte a zsidó miszticizmus, a kabbala titkait. (Forrás: MTI/AP/Ariel Schalit)
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ
Cookie-k elfogadása
Cookie beállítások
Süti box beállítások
Süti box beállítások
Adatvédelmi beállítások
Döntse el, hogy mely cookie-kat kívánja engedélyezni. Bármikor megváltoztathatja ezeket a beállításokat. Ezek a változtatások korlátozhatják az oldal elérhetőségét, használatát. További információkért a cookie-k törléséről látogasson el böngészőjének a Segítség oldalára.
A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat
Ez a honlap használja:
Emlékezni arra, melyik süti csoportot fogadta el
Ez a weboldal nem használja:
Bejelentkezési adatok megjegyzése
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Ez a weboldal nem használja:
Bejelentkezési adatok megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Ez a weboldal nem használja:
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Alapvető: Emlékezzen a cookie engedély beállításokra
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Szakaszos cookie-k engedélyezése
Alapvető: Információk gyűjtése, melyeket a hírlevél űrlapokban és a többi oldalon lévő űrlapokban adott meg
Alapvető: A bevásárló kosárhoz hozzáadott termékek nyomonkövetése
Alapvető: Hitelesítse, hogy bejelentkezett a felhasználói fiókjába
Alapvető: Kiválasztott nyelv megjegyzése
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Ez a weboldal nem használja:
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
Ez a honlap használja:
Funkcionalitás: Közösségi média beállítások megjegyzése
Funkcionalitás: Kiválasztott ország és terület megjegyzése
Analitika: A létrehozott kapcsolatok és látogatott oldalak nyomonkövetése
Analitika: Az Ön helyének és országának nyomonkövetése az IP cím alapján
Analitika: Oldalakon eltöltött idő nyomonkövetése
Analitika: A statisztika funkció adat minőségének javítása
Hirdető: Információk és reklám személyre szabása az Ön érdekeltségi körének megfelelően, a látogatott tartalmak alapján. (Jelenleg nem használunk célzott cookie-kat)
Hirdető: Személyazonosításra alkalmas információk gyűjtése mint például név és elhelyezkedés
