Nap és Csillagok ? Avagy a XXI. Századi Japán Külpolitika Dilemmái

Szerző:

-

máj 18, 2021

Tokió, 2019. május 27. Donald Trump amerikai elnök (b) és Abe Sindzó japán kormányfő közös sajtótájékoztatója a tokiói Akaszaka állami vendégházban 2019. május 27-én. Trump a kétoldalú megbeszélésük után bejelentette, hogy Japán további 105 darab F-35-ös vadászbombázót fog vásárolni az Egyesült Államoktól.(Forrás: MTI/EPA/Kijosi Ota)

A kelet-ázsiai térség politikai viszonyai számos kihívás elé állítják napjaink világát. Több ázsiai nemzet tekintélyes pozíciót tud magáénak a globális gazdasági hatalmak ranglétráján, ezen túlmenően pedig a világ legnagyobb népességgel rendelkező területe is. Az elmúlt évtizedek alatt szuperhatalommá vált Kínában az Egyesült Államok kellemetlen riválisra talált, a köztük zajló feszültségek pedig nem csak a régióban szomszédos országokra hatnak ki, hanem közvetett úton az egész világra is. Éppen ezért nem lehet elsiklani az amerikai-kínai konfliktus elburjánzása felett, amelyet már most okkal tekinthetünk a modern kor hidegháborújának. Ebben a kontextusban véleményem szerint Japán kiemelkedő szereppel rendelkezik, ezért írásom célja, hogy bemutassa a 2010-es évek során, Abe Shinzo miniszterelnöksége alatt (2012-2020) (ezen kívül korábban: 2006-2007), Japán hogyan reagált a térségben kibontakozó gazdasági- és biztonságpolitikai kihívásokra.

Az amerikai ?protektorátus?

Ahhoz, hogy pontosan tudjuk értelmezni a Japánt övező XXI. századi külpolitikai nehézségeket, elengedhetetlen visszanyúlnunk az ország második világháború utáni ?jellembeli változásához?. Japán vesztes hatalomként, háborús bűnei ellenére is sikeresen alkudott ki kedvező békefeltételeket az Egyesült Államokkal, habár a két ország részéről még erősen jelen voltak az egymásnak okozott sérelmek, az USA-nak szüksége volt egy erős térségbeli szövetségesre, aki a kommunizmus terjedése elleni védőbástya szerepét töltheti be, Japánnak pedig a túlélés záloga volt egy támogató szuperhatalom, aki segítheti kilábalni a válságból. Japánnak felelnie kellett háborús bűncselekményeiért, többek között a kínai kvázi népirtási mozgalomért, ahol a 10.216.000-es háborús emberveszteségen kívül még további 3.949.000 fő lett japánok általi tömeggyilkosságok áldozata[1], vagy a Korea területén működtetett örömlány-rendszer működtetéséért is. Itt a morális megbánás már nem bizonyult elegendőnek a bizalom megszerzésére, az ország rákényszerült, hogy érdemben is értékelhető lépést tegyen, amellyel felelősséget vállal bűneiért. Így született meg az 1946-os Alkotmány, amelynek IX. cikkében az ország örök érvényűen lemond a hadviselési jogáról. A cikk a következőképpen szól:

?Az igazságon és renden alapuló nemzetközi békéért a japán emberek őszinte törekvéssel örökre lemondanak a háborúról és az erőszakkal való fenyegetésről, mint a nemzetközi viták rendezésére irányuló nemzeti szuverén jogról.

Az előző bekezdés céljának megvalósításának érdekében szárazföldi, tengeri és légi erők, mint más háborúpotenciálisok sosem tarthatók fenn. A hadviselés jogát az állam sosem ismeri el.?[2]

Habár az alkotmány kimondja a hadsereg fenntartásának tilalmát, az ország ettől még rendelkezik egy kvázi ?honvédséggel?, melynek neve napjainkban Japán Önvédelmi Haderő (Jieitai). A IX. cikk újraértelmezési igénye és bizonyos számú véderő felállítása először a koreai háború kibontakozásakor került elő, ekkor alapult meg a Nemzeti Tartalékos Rendőrség, ami az akkori jogelődje volt a mai Jieitainak. Létszáma becsülhetően 75.000 főt számlált, felszereltsége túlnyomórészt könnyű fegyverekből állt, valamint utolsó 90 napja alatt rendelkezett 40 db amerikai M24 ?Chaffee? könnyű harckocsival is.[3]

Az alkotmányba foglalt passzív pacifizmus egy szükségszerű döntés volt a háború után, viszont hamar nyilvánvalóvá váltak a döntés negatív következményei: Japán így magát nyíltan sebezhetőnek deklarálta egy meglehetősen konfliktusos térségben. Megfelelő támogatás nélkül védtelenül néztek volna szembe a hidegháború ?kommunista-veszélyével?, napjainkban pedig a szuperhatalmak soraiba emelkedő Kínával, valamint a nukleáris fenyegetettséget okozó Észak-Koreával. Éppen ezért született meg 1960-ban az amerikai-japán szövetség első legfontosabb dokumentuma, a Biztonsági Szerződés (Treaty of Mutual Cooperation and Security Between Japan and The United States of America, más néven: Yoshida-doktrína), amelyben Japán a teljes katonai, biztonsági és védelmi szakpolitikáját az USÁ-nak rendeli át, ezzel a védernyőjük alá szállva. Így a hadiparba szánt pénzösszegeket az államnak lehetősége nyílt gazdaságélénkítésre fordítani, ami jelentős szerepet játszott az ország döbbenetes gazdasági fellendülésében. A Világbank adatai alapján Japán népessége 1960-ban 92,5 millió, a GDP pedig 44,3 milliárd USD volt (~480 USD/fő), ezek az értékek 2018-ra 126,5 millió főre és 4,9 billió USD GDP-re növekedtek (~39.000 USD/fő). A közel 30 millió fős népességugrás és a gazdasági teljesítőképesség lélegzetelállító növekedése egyértelművé teszi, hogy Japán fejlettsége mára elérte azt a szintet, hogy hadsereggel és szuverén biztonság- és védelempolitikával rendelkező ?normális globális hatalommá? válhasson[4], így az Alkotmány IX. cikke ma már sokkal inkább szolgál béklyóként a védelempolitikai jogalkotás számára.

A japán külpolitikai dilemmák dimenziói

A modern japán külpolitikai dilemmái az előző alcím alatt említett tényekből eredeztethetők. Ezeket a dilemmákat több dimenzióban is vizsgálhatjuk. Először is említsük meg azt a belső, identitástudatbeli kérdést, amelyet legnagyobb részben a nyugatorientált gazdasági fejlődési út alakított ki a társadalomban: a japánok magukat az ázsiai népekhez, vagy a nyugati világhoz tartozónak tekintik? Ebben a kontextusban a történelmi és kulturális hovatartozás áll szemben politikai és gazdasági felfogással. A válasz nem egyszerű, habár szigetországként különálló módon fejlődtek, hosszú, évezredes múltjuk összeköti őket szomszédaival, legfőképpen a rá leginkább hatást gyakorolt Kínával. A Kína iránt érzett történelmi és kulturális tiszteletet azonban megmérgezi, hogy a japán társadalom zöme idegenkedik a Tienanmen téri incidens során bizonyított kínai emberi jogi normákat felrúgó gyakorlattól, vagy a napjainkban a nemzetközi jogot sértő kínai tengeri terjeszkedés elismerésétől. Ázsiai oldalon ugyancsak sokszor visszatetszést kelt a japán közeledési szándék, hiszen annak ellenére, hogy a hivatalos japán álláspont őszinte és mély bűnbánatot tanúsít korábbi szembenálló hadviselői felé, kiragadható néhány olyan esemény, amely erre rácáfolhat. Előfordul néhány olyan közéleti személy felbukkanása, akik még ha talán nem is szánt szándékkal, de olyan magatartást tanúsítanak, amellyel megsértik szomszédos nemzeteket. Koizumi Dzsunidzsiro, korábbi japán miniszterelnök és a Liberális Demokrata Párt (LDP) politikusa például gyakran tette tiszteletét a Yakusuni-szentélynél, amelynek habár fő funkciója az, hogy emléket állítson a japán történelem nagy harcosainak, gyakran kiragadott tény, hogy szerepelnek köztük olyan hadvezérek is, akik számos atrocitást okoztak az ázsiai népeknek. A szentély fontos közéleti szereplők általi látogatása ezért a kínaiak és a koreaiak számára sérelemként jelenik meg, úgy értelmezik, mintha a szélsőséges nacionalista hódítók előtt akarnának a japánok tisztelegni. Másik hasonló, kritikát kiváltó ok például, hogy bizonyos tankönyvekben minimálisan, vagy pedig egyáltalán nem esik szó a Japán által elkövetett háborús bűnökről.

Egy másik dimenziója a japán külpolitikai dilemmáknak az alkotmány IX. cikkét övező belpolitikai vita. Ez a kérdés már a hidegháború során is megosztotta a jogalkotókat, és egészen a mai napig rendkívül komoly közpolitikai viták övezik. A japán politikát közel 70 éve stabilan uraló, jelenleg is kormányon lévő LDP és a baloldali ellenzék között egy állandósult patthelyzet alakult ki. Ez az idei, 2021. októberi választások előtt álló képviselőház székeinek megoszlásából is látszik, ahol a 456 helyből az LDP 278-at, azaz 59,8%-ot, a demokraták pedig 113-at, azaz 24,3%-ot tudnak magukénak.[5] Az LDP tehát többségben van ahhoz, hogy az általa szükségesnek ítélt reformokat napirenden tartsa, viszont nem birtokolja azt a szükséges mandátummennyiséget, amely egyik jelentős feltétele a stabil kormányzásnak. Szemben velük az alkotmányba foglalt pacifizmust képviselő demokraták nem rendelkeznek elég támogatottsággal ahhoz, hogy kormányt váltsanak, viszont pont elég mandátumot tudnak magukénak ahhoz, hogy a többi ellenzéki képviselőt is maguk mellé állítva meggátolják az LDP-t a 2/3-os többséget igénylő jogalkotási kérdésekben. Ennélfogva napjainkig még nem született jelentős eredmény az alkotmány IX. cikkének módosítása ügyében, a japán haderő korszerűsítésének egyetlen legitimálható módja a jogi kiskapuk megkeresése és kihasználása maradt. Erre a ?taktikázásra? ugyanakkor szükség van, ugyanis Kelet-Ázsiában fennálló status quo igencsak felborulni látszik, ez pedig számos kihívás elé állítja ma Japánt, amelyekre nem válasz az önvédelemről való teljes lemondás. Ebből kifolyólag jutunk el a japán külpolitikai dilemmák harmadik és negyedik vizsgálandó dimenziójához, amelyek a legszembetűnőbb külpolitikai orientációs ellentmondást képviselik. A továbbiakban ezzel a kérdéskörrel fogok részletesebben foglalkozni.

A probléma gyökere abban rejlik, hogy Japán gazdasági és biztonságpolitikai érdekei markánsan elkülönülnek egymástól, s míg az előbbi Kínához, addig az utóbbi az USA érdekszférájához vonzza őt. A kelet-ázsiai országok belső gazdasági integrációja és külső kereskedelmi kapcsolatainak erősödése, valamint Kína feltörekvése jelentősen megnövelte az USA régióban való érdekeltségét. Mindez arra kényszeríti az amerikaiakat, hogy fokozott tekintettel legyenek a bilaterális és multilaterális kapcsolataik alakítására, egyúttal betöltsék a régió ?államközi csendőrének? szerepét. A Szovjetunió felbomlását követően a rivális állam pozícióját idővel Kína vette át, aki az elmúlt évtizedek alatt rendkívüli gyorsasággal emelkedett fel a szuperhatalmak soraiba. Kapcsolata Washingtonnal azonban történelmi, politikai, ideológiai és gazdasági okokból kifolyólag igen törékeny, így is legjobb esetben is csak a ?se nem barát, se nem ellenség? viszony jellemezhetné őket. A Kínai Népköztársaság felemelkedése és ?öntudatra ébredése? olyan kihívás elé állította a világot, amelyre alapozva Barack Obama, volt amerikai elnök okkal tekintette a kínai fél aktivitását a XXI. század stratégiai kulcskérdésének, Abe Shinzo miniszterelnök pedig Japán számára markáns nemzetbiztonsági kockázatnak.

Az amerikai-kínai érdekharcban Japán szerepe kiemelkedően fontos, ámbár meglehetősen komplikált. Nem könnyíti meg a dolgukat, hogy az alkotmány IX. cikke és a Yoshida-doktrína kvázi az amerikaiakhoz láncolta őket, habár az ország évről évre megvalósít kisebb lazító intézkedéseket, továbbra is erős a kölcsönös egymásra utaltság. Éppen ezért külpolitikájuk és diplomáciai kapcsolataik alakítása során egyfajta kétarcúságot kell tanúsítaniuk. Ha a válaszlépésről van szó az agresszív kínai expanzióra, az USA pártfogoltságában határozottan hozzák meg a szükséges kína-ellenes védelmi döntéseket, ha pedig gazdasági és kereskedelmi ügyekről kell tárgyalni, akkor diplomatikus és barátságos gesztusokkal fordulnak Kína felé. Többek között azért is érdemes vizsgálni, hogy ?mikor merre süt a nap?, mert habár Japán nem bír még akkora befolyással, hogy diktálni tudja az eseményeket, van akkora jelentősége, hogy a felek közötti helyezkedése sorsdöntő lehessen az érdekütközés végkimenetelét illetően. A folytatás során először bemutatom a japán külpolitikai dilemmák következő, gazdasági szintjét, azt követően pedig a biztonságpolitikai dimenzióját.

TTP vs. RCEP

Az ezredforduló óta számos gazdasági és kereskedelmi megállapodás született a távolkeleti országok között. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) nagyszámú szabadkereskedelmi, partnerségi, vagy együttműködési megállapodást írt alá több ázsiai országgal[6], a kínai export ? az úgynevezett OEC nemzetközi kereskedelmi adatokat összesítő platformjának becslése alapján a 2019. évi kínai teljes export 41,5%-a ázsiai államokba, elsődlegesen Japánba, Dél-Koreába, Vietnámba, illetve a különleges igazgatású területként funkcionáló Hong Kongba irányult[7]. Továbbá létrejött az ASEAN+3 (+Kína, Korea, Japán), de még az ASEAN+6 (+India, Ausztrália, Új-Zéland) együttműködési közösség is. A hidegháború lezárását követően 2015-ig bezárólag összesen 29 szabadkereskedelmi megállapodás született a távol-keleti országok között, valamint 2007-ig további 124 Ázsián túlra nyúló hasonló egyezmény is aláírásra került. Ezeknek az szerződéseknek a zöme bilaterális megállapodás volt, amelyek többször egymást keresztezve alkottak egy átláthatatlan ?gubancot?, amit ?spagetti-problémának? nevezünk. Ez a bonyolult rendszer ösztökélte a csendes-óceáni államokat arra, hogy egy egységes, multilaterális egyezményt kössenek egymással, ez azonban nem volt egyszerű. A legfőbb kérdés az volt, hogy melyik szuperhatalom támogatásával valósuljon meg mindez. A kínai, és az amerikai félnek is érdeke fűződött ahhoz, hogy kiépítse a saját regionális gazdasági szövetségesi rendszerét, és mivel a két ország gazdasági kooperációjára nem sok esély volt, az eredmény az lett, hogy két teljesen különálló, párhuzamos fejlődési útvonal indult el egymás mellett. Megszületett a Transz-ssendes-óceáni Partnerség (Trans Pacific Partnership, TPP), amely Kínát kizárva Washington súlypontjával fogta össze a Csendes-óceán partvidékét körülölelő országokat, ezzel szemben a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership, RCEP) az USA-t kirekesztve jött létre azzal a céllal, hogy integrálja a Kelet-Ázsiában létrejött több szabadkereskedelmi megállapodást.

A TPP tárgyalásai már hamarabb megkezdődtek, de akkor váltak kifejezetten jelentőssé, mikor 2008-tól az USA is csatlakozott hozzájuk. A deklarált cél az RCEP ?spagetti-probémájának? megoldásával ellentétben az volt, hogy a tagországok egymással kooperálva, hatékonyan tudjanak reagálni a XXI. század kihívásaira és a világ modernizálódására. Érdekesség, hogy a TPP-ből nem csupán Kína, hanem India és Dél-Korea is kimaradt, ám az utóbbi 2013-tól kezdve érdeklődést mutatott a csatlakozással kapcsolatban. A tagállamok között ? Egyesült Államokat leszámítva ? Japánnak volt a legjelentősebb szerepe, ugyanis nem csak a TPP-nek, hanem az RCEP-nek is alapító tagja. Bármekkora szerepet is tölthet be Japán életében az USA-val ápolt biztonságpolitikai együttműködés, számára a legnagyobb kereskedelmi partner változatlanul Kína, így nem szigetelődhetett el tőle teljes mértékben. Az OEC adatai alapján a japán import majdnem egyötöde Kínából érkezik, és a kínai felvevőpiac fogyasztja a japán export közel 20%-át, amely alulról becsülve 140 milliárd USD. Az RCEP tárgyalásai hivatalosan a 2012-es phnom penhi ASEAN csúcstalálkozón vették kezdetüket. A szervezet súlypontja diplomáciailag az ASEAN lett volna, ugyanis nekik fűződőtt a legfőbb érdekük az ázsiai integráció megvalósításához, de nem hagyható figyelmen kívül a kínai gazdaság dominanciája és hatalmas ereje, így inkább az utóbbi befolyása érvényesült.

Az RCEP és a TPP tagjai. Forrás: https://www.oliverstuenkel.com/2015/08/21/tussle-regional-influence/

Az USA-t kirekesztő, kínai súlypontú RCEP tagországai egy 2013. szepremberi mérés szerint összesen 17 billió USD GDP-t termeltek, míg az USA érdekeit menedzselő TPP 27,5 billió USD-t, illetve az RCEP vámleépítési célja 92%, a TPP-é pedig 98% volt. Nem csak ebből, hanem a 2015 márciusáig befejezett tárgyalások számából is (RCEP: 5; TPP: 19) kitűnik, hogy az induló évek során először a TPP számára volt jósolható gyümölcsözőbb jövő, ám Donald Trump amerikai elnök 2016-os megválasztásával ez az ambíció szertefoszlott. Trump ?Amerika mindenekelőtt? politikai irányvonala és Kína legfőbb ellenségként való kikiáltása végleg felborította az amúgy is ingoványos talajon álló amerikai-kínai kapcsolatokat. Elindult a két ország közötti kereskedelmi háború, amelyben Trump 250 milliárd USD értékű vámmal sújtotta az Amerikába irányuló kínai exportot, valamint további 267 milliárdos összeggel is fenyegetőzött. Ennek a ?háborúnak? a megnyeréséhez a TPP kiváló szövetségesi hátteret biztosíthatott volna, ám az elnök a kétoldalú egyezményekre esküdött, és elvetette a többoldalú egyezmények hasznosságát, így egyoldalúan elhagyta ezt a partnerségi megállapodást. Mivel pont a TPP volt az az entitás, amely a kínai féllel szemben volt hivatott képviselni az USA regionális gazdasági érdekeit, ezzel a lépéssel tulajdonképpen saját magát gáncsolta el Trump ebben a stratégiai kérdésben. Az ázsiai, főleg a fejlődésben lévő ASEAN országoknak mindenképp érdekükben állt a regionális integráció megvalósítása, nem volt más opciójuk, mint az RCEP-hez való fordulás. Mi sem mutatja jobban, hogy az USA vesztett a legtöbbet saját döntésével, hiszen míg a TPP megközelítőleg kiüresedett a kilépés után, az RCEP tárgyalások ? 2015-ben ebből 5 darab volt ? a 2021. július 7-ei fordulóval elérték a harmincegyet, az országok összesített GDP-je pedig 2017-re már több mint a világ GDP-jének 39%-át, 49,5 billió (x10¹²) USD-t tett ki a maga 3,4 milliárdos népességével. Ennek a hatalmas összegű bruttó hazai terméknek a felét ráadásul a kínai és japán termelés teszi ki. Mindezen túlmenően pedig napjainkban már India is eljátszadozik a gondolattal, hogy a vámleépítés megállapított szintje alatt, 83%-os leépítéssel belép a szervezetbe. Ezt figyelembe véve kimondhatjuk, hogy Kína gyorsan és hatékonyan reagált a TPP-ben felmerült akadályok eredménytelen leküzdésére, és jelentősebb válaszlépéseit is akkor tette meg, amikor az egész világ a 2020-as amerikai elnökválasztással volt elfoglalva, így a sajtóban ismét csak minimális figyelmet kapott egy újabb kínai hegemón törekvés.

Az RCEP alapítótagjaként, ugyanakkor az USA leghűségesebb szövetségeseként Japánnak jutott a ?mérleg nyelvének? szerepe a két rivalizáló szervezet között. Mindkét oldalhoz kötötték motivációs tényezők, így az RCEP-hez az, hogy közel akarta magához tartani ellenfeleit, mert egyrész gazdaságilag rivalizált Kínával, így kedvezőbb pozíciót akart szerezni a minőségi japán termékeknek a ?rabszolgamunkával? előállított olcsó kínai tömegtermékekkel szemben, másrészt versengett Koreával is, mivel szinte ugyanazok a szektorok (gépjárműipar, elektronikai felszerelések stb.) jelentették számukra a gazdaság legnagyobb hajtóerejét, ezért a két utóbbi erőpróba ellensúlyozására szorosabb kapcsolatot kívánt kiépíteni az ASEAN országokkal. Másik oldalon a TPP-hez fűzte az az érdek, hogy hozzáférhetett a Csendes-óceán túlsó partvidéki országainak gazdasági és geopolitikai értelemben is jelentős potenciállal rendelkező szektoraihoz, valamint gazdaságilag is megalapozhatta az USA-val való biztonsági együttműködést, függetleníthette magát a kínai kereskedelemtől.

Forrás: https://oec.world/en/profile/country/jpn, saját összeállítás

A második ? és negyedik ? ábrán szembetűnik a 2008-as válság okozta visszaesés, ám azt követően az USA-ba irányuló japán export növekedni kezdett, az ázsiai országokba irányuló export pedig (Kína kivételével) a három legnagyobb kereskedelmi partner esetében kis, Kína esetében azonban jelentős mértékű csökkenésnek indult. A változás 2015 után következett be, amikor is az USA-val való kereskedelem enyhén emelkedett, azonban ehhez képest a másik három vizsgált partnerországgal egyetemben a Kínába irányuló export is növekedni kezdett. Azonban hogyan lehetséges, hogy a többi ábrán (3;5;6) feltűntetett import- és százalékos mutatók a térséget érintő számos viharos esemény, és a két nagy multilaterális kereskedelmi szervezet rivalizálása ellenére sem mutattak szignifikáns változást?

A válasz három okban keresendő. Először is érdemes megemlíteni, hogy Abe Shinzónak 2012-es hivatalba lépésekor számos kihívással és jelentős megosztottsággal kellett szembenéznie, ugyanis a 2012-es választásokon mandátumot nyert képviselők többsége ellenezte a TPP-t, ugyanakkor az LDP javarésze Kína-ellenes volt. Másodszor, habár a TPP ambíciózusan és gyümölcsöző eredményekkel kecsegtetve indult, a tagországok ratifikációs nehézségei miatt lassú volt a folyamat, az amerikai kilépés pedig megadta a kegyelemdöfést a szervezet számára. Másik oldalon az RCEP legújabb döntéscsomagja még csak frissen lett aláírva Japán által, és jelenleg is a parlament alsóházának ratifikációjára vár. Harmadszor pedig, mint korábban említettem, Japánnak egyaránt vannak motivációi mindkét oldal irányába, így ? attól eltekintve, hogy a két szervezet között a mérleg nyelvének szerepét tölti be ? nagy figyelmet kell szentelnie a saját ?belső mérlegének? vizsgálatára is. Egyik oldalon a Kínával való gazdasági és diplomáciai kapcsolatépítés helyezkedik el, többek között az RCEP folyamatos erősödése, valamint a magas Kínára utaltság miatt, illetve az USA TPP-ből való kilépését is ide szükséges helyezni. Ezzel szemben a másik, transz-csendes-óceáni, ?Kína-ellenes? oldalon pedig az USA-val való bilaterális gazdasági és katonai kapcsolatai, továbbá a közép- és dél-amerikai államok piacaihoz való hozzáférés említhető meg. Az, hogy a számadatok nem tükrözték a régión belül zajló izzasztó feszültségeket arra is enged következtetni, hogy Abe Shinzo képes volt tökéletes egyensúlyban tartani ezt a mérleget. Habár számos gazdasági kihívással kellett szembe néznie, ebből a feltételezésből az szűrhető le, hogy országa helyt tudott állni az RCEP és TPP között zajló viták kereszttüzében.

A fentiekben tehát részletezésre került Japán külgazdasági irányvonala mögött rejlő stratégiai elképzelések céljai, és arra a következtetésre juthattunk, hogy bár az USA szövetségesi körének megbecsült tagja, nem húnyhat szemet az Ázsiába irányuló kereskedelmi érdekki és függőség felett. De hogyan tudja mindezt összhangba hozni védelmi stratégiájával? Végül, de nem utolsó sorban a következő alcím alatt ezt a dilemmát, a japán védelempolitika motivációit fogom bemutatni.

A japán védeledelempolitika kihívásai és alakulása

Ahogy már korábban említettem, a Kínai Népköztársaság felemelkedése jelentős kihívások elé állította Kelet-Ázsiát és az Egyesült Államokat. Mivel Japán az USA legfontosabb bilaterális szövetségesének tekinthető, a Kelet-Ázsiába irányuló amerikai külpolitika célkitűzéseit pedig túlnyomórészt a Kínával való rivalizálása határozza meg, így ahhoz, hogy jól tudjuk értelmezni Japán biztonságpolitikai környezetét, elengedhetetlen megvizsgálnunk a kínai fél motivációit.

1990 óta a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) haditengerészete (PLA Navy) fenyegető fejlődésen ment keresztül. 1990-től 2020-ig a rombolók száma 18-ról 28-ra, a fregattok száma 40-ről 52-re növekedett, a legszembetűnőbb újdonság azonban a 2019-ben szolgálatba állított Shandong nevű repülőgéphordozó, valamint a 2020-ban üzembe állított Renhai Type-055-ös cirkáló hajó, amelyek jelentős tengeri fölényt kölcsönöznek Kína számára. A Military Balance forrásai alapján a kínai Fehér Könyv legfőbb célkitűzésként emlegeti a hadseregfejlesztés technikai és információs oldalról történő megközelítését és az önálló fejlesztési-modernizációs projektek véghez vitelét. Ezt támasztja alá a katonai kiadások csillagászati összegű növekedése is, amely a 2000-es évi 14,5 milliárd USD-ről 2020-ra 181 milliárd USD-ra ugrott fel.[8] Ehhez a nagy mértékű expanzióhoz ráadásul egy meglehetősen agresszív külpolitika is társul, ennek a hátterében pedig az áll, hogy Kína úgy véli, gazdasági szuperhatalommá válásával jogosan formál igényt arra a helyre, ami a globális katonai hatalmi pódiumon található. Értelmezésükben saját tengereik feletti hegemóniájuk a túlélésük záloga, hiszen jelenleg ellenségük, az USA rendelkezik fennhatósággal a Csendes-óceán kelet-ázsiai vizei felett, az egész tengerentúli kereskedelmük, azaz a teljes áruexportjuk 80%-a van függőhelyzetben az USA-tól.[9] Ez azért is okoz félelmet Kína számára, ugyanis feltételezései szerint az USA az afganisztáni és iraki ideológiai akciói után rá is veszélyt jelentene, ezért neki is határozott önvédelmi fellépésre van szüksége. Számos olyan szigetre tart igényt, amelyek nemzetközi jogilag legitim módon nem tartoznának kínai fennhatóság alá, ennek keretében mesterséges szigeteket hoz létre katonai bázisként a tengeren, gyakoriak a japán parti őrség riasztásai a területükre illegálisan belépő kínai vízi járművek miatt, illetve az egyik legjelentősebb szigetvita pedig a Szenkaku-szigetekhez köthető, amely jelenleg Japán fennhatóság alatt van.[10] Ez a szigetcsoport talán a legfontosabb stratégiai pont Kelet-kínai-tengeren, ami jelenleg Japán stabil tengeri hatalmi pozícióját biztosítja, vagy esetleg a jövőben Kína stratégiai állását szolgálná a Tajvan ellen irányuló potenciális invázióhoz. Japánnak azontúl, hogy fokozott figyelmet kell szentelnie a fennálló törvényes rendet sértő kínai gyakorlat elleni védekezésre, arra is egyaránt tekintettel kell lennie, hogy a földrajzi közelsége, történelmük és terhelt kapcsolataik okán jelentős veszélynek van kitéve a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris fegyverkezését illetően.

Ahogy az első két alcím kifejtésében olvasható, Japánt rendkívül komoly bilaterális védelmi együttműködés köti össze az Egyesült Államokkal. Ennek a különleges kapcsolatnak a történeti kialakulása a következőképpen írható le: a kooperáció első fontos dokumentumai értelemszerűen a már említett japán alkotmány, az 1960-as Yoshida-doktrína, de a hidegháború lezárulásáig mérföldkövet jelentett még az 1978-as Egyesült Államok és Japán Védelmi Együttműködésének Irányelvei című stratégiai dokumentum is, amelyben a felek biztosították egymást a kölcsönös katonai támogatásról.[11] Japán gazdasági szuperhatalommá válásával 1983-ban nagy szerepet játszott a Közös Katonai Technológiai Bizottság létrehozásában, amelyet követően Tokió olyan, főként civil szektorban létrehozott hight-tech termékeket kezdett exportálni az USA-ba, amelyekre az amerikai haderő is jelentősen támaszodhatott. Itt indult el igazán a két fél egymásrautaltságának kialakulása. Az ezredforduló előtti utolsó két évtizedben azonban Japánnak a nemzetközi közösség komoly ellenszenvével kellett szembenéznie, mivel az a bírálat érte, hogy nem hajlandó a megszerzett gazdasági pozíciójával arányos mértékű nemzetközi katonai szerepvállalást vállalni, hanem továbbra is az USA ?potyautasaként? viselkedik. Ez először az 1991-es Öbölháború során nyilvánult meg, ahova habár 13 milliárd USD értékben folyósított anyagi támogatást, visszautasította a fegyveres erők kiküldetését.[12] Az ország később aktívabb nemzetközi szerepvállalásba kezdett, az észak-koreai nukleáris fenyegetettség felélénkülésére, és a nemzetközi elvárások teljesítése érdekében 1997-ben felülvizsgálták az 1978-as együttműködési nyilatkozatot. Ebben egyrészt részletesebben és alaposabban leírták egy esetleges Japán ellen irányuló fegyveres támadásra adandó reakció menetét, másrészt kiszélesítették Japán mozgásterét a japán területeken túlnyúló védelmi együttműködési műveletek tekintetében, amelyek befolyással bírnak Japán biztonságának megőrzésében, harmadrészt közösen vállalt erőfeszítések megtételét tűzték ki célul a ballisztikus rakétavédelmi rendszerek kiépítésében. Az utóbbi esetében egy modern számítógépes technológiával, az AEGIS-rendszerrel felszerelt vízi járművek megvalósításában nem csak az amerikai hajók voltak a ?kedvezményezettek?, hanem a Japán Tengerészeti Véderő hadihajói is.[13]

A japán-amerikai védelempolitikai együttműködés során egy másik vizsgálandó tényező az USA Csendes-óceáni Egyesített Műveleti Parancsnoksága alá tartozó United States Force Japan (USFJ) egységének a Japán területen állomásozó létszáma.

Forrás: Háda Béla, Matura Tamás: Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai ? 1. fejezet: Bartók András: Az Egyesült Államok és Japán ? Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2020; International Institute of Strategic Studies: The Military Balance, London, 2020, Saját szerkesztés

Mint a 7-es számú ábrán látható, a hidegháború végét követően egy csökkenő tendencia vette kezdetét, amely a 2001-es terrortámadást követő amerikai közel-keleti hadviselés kezdetével, a 2004-2009-es időszakban volt leginkább jellemző.[14] Ezt követően a kínai katonai expanzióra adott válaszként az USFJ 11 év alatt dinamikusan növelte meg létszámát, amely ma már az 1989-es, a hidegháború lezárásakor fennálló rendkívül feszült helyzet alatti létszámot is meghaladta. 2009-től a legnagyobb létszámbeli növekedés a USFJ haditengerészetének állományát érintette.

A 2009-es év más okból is fontosnak tekinthető. A fenti árbán látható amerikai hadállomány legnagyobb részének Okinawa prefektúra ad otthont, amelyet az ott élő japán lakosság kifejezetten sérelmez. Ez a helyi közigazgatási ügy ebben az időben került fel a nagypolitika szintjére, Hatoyama Yukio, korábbi miniszterelnök, a baloldali Japán Demokrata Párt (JDP) politikusa például az általa 2009-ben megnyert választások előtti kampánya során ? többek között ? azt az ígéretet tette, hogy áthelyezi ezeket a támaszpontokat, ezt viszont képtelen volt megvalósítani. Az ügy jelentősen rombolta az amerikai katonák japán állampolgárok általi megbecsültségét, amely később a 2011-es fukushimai atomkatasztrófa elhárítása során nyújtott nagyszabású amerikai műveleti támogatás során indult el újra a pozitív irányba (Tomodachi-hadművelet). A 2010-es évek hátralévő részében a fokozódó kínai és észak-koreai veszély felrázta a japán lakosságot, így a probléma végül helyi közigazgatási szinten maradt. A japán-amerikai biztonsági együttműködés intenzitása ezt követően ismét emelkedésnek indult.

Barack Obama kiállt Abe Shinzo, és a védelempolitikai önállósítási programja mellett. A két ország kötelékének megerősítése érdekében született meg az a szimbolikus esemény, amikor az amerikai elnök Hiroshimába, Abe pedig Pearl Harborba látogatott, ezzel kölcsönösen elismerték az egymásnak okozott háborús bűneiket, egyúttal kifejezték az ígéretes együttműködési szándékaikat. Obama alatt azonban ennek ellenére volt némi nézeteltérés köztük, először is, Japán számára félelmet okozott az, hogy az elnök a Kínával való viszony normalizálására is törekedett, mivel Abe tartott attól, hogy az Egyesült Államok háttérbe szorítaná Japánt egy szorosabb amerikai-kínai együttműködésért. Másodszor gyakran bírálta Obamát, hogy nem lép fel komolyabban az észak-koreai fenyegetést illetően. Negatív feltételezéseit cáfolta azonban a tény, hogy a volt elnök 2013-at követően az 1960-as Biztonsági Szerződés V. cikkére hivatkozva kiállt Japán mellett a Kínával szembeni Szenkaku-szigeteket érintő területvitában, amely kérdés tekintetében mindaddig pártatlanságot deklarált. Az Obama adminisztráció évei meglehetősen konstruktívnak tekinthetők az amerikai-japán biztonsági együttműködés tekintetében. Japán 2012-ben hozta meg döntését a legújabb, ötödik generációs F-35A típusú vadászgépek megvásárlását illetően, valamint 2015-ben ismét újrafogalmazták a Védelmi Együttműködési Irányelveket, amely immár sokkal inkább volt képes idomulni az évtized védelmi kihívásaihoz. A dokumentum egy rendkívül átfogó bilaterális együttműködési szintre léptette Japán és az Egyesült Államok szövetségét. Többek között drasztikusan kiterjesztette a globális és amerikai együttműködés hatókörét, valamint a védelem koncepcióját, illetve kiszélesített jogi felhatalmazást adott a kollektív önvédelem gyakorlására, egyúttal az USA-val közös védelmi tervezési és hadipari fejlesztési erőfeszítések véghezvitelét vállalta, továbbá jogelődjeivel ellentétben tárgyalja a japán űr- és kibervédelmi kérdések egyes aspektusait is.

2016 után, Donald Trump elnök megválasztását követően az Egyesült Államok kelet-ázsiai kapcsolatai gyors ütemben radikalizálódtak, az addig is törékeny amerikai-kínai viták végleg elfajultak. Trump agresszívnek és fenyegetőnek kiáltotta ki a kínai törekvéseket, amelyeket véleménye szerint erőszakkal és elrettentéssel kell elfolytani, riválisa ellensúlyozása érdekében pedig fokozott bilaterális kapcsolatépítésbe kezdett a kelet-ázsiai szövetségeseivel, legfőképpen Dél-Koreával és Japánnal. Így tehát komoly változás nem történt, de jelentős letisztulás következett be Japán külpolitikájának meghatározhatóságában, a japán miniszterelnök Trump teljes támogatásával már egyértelműbbé tehette a külpolitikai célkitűzéseit: az USA mellett komoly szövetségesének tekintette Dél-Koreát; aktív diplomáciai szerepet vállalt az Észak-Koreai fenyegetés elleni nemzetközi szankciók meghozatalában és végrehajtásában; prioritásként kezelte a Japán Önvédelmi Haderő erejének növelését; bátorította az USA-t a térségbeli szerepvállalásában, és sürgette a Szenkaku-szigeteket érintő amerikai-japán védelmi együttműködés megerősítését; baráti alapú nyitást kezdeményezett Kína felé gazdasági kapcsolataik ápolására. A két vezető ráadásul biztonsági érdekeiken túl, remek személyes barátságot is ápoltak egymással. Trump az amerikai-japán barátságot ?megrázhatatlannak?, Abe Shinzo-t pedig legutolsó hivatali minőségükben lezajlott beszélgetésük alkalmával Japán történelmének legnagyszerűbb miniszterelnökének nevezte.[15]

Mivel a távol-keleti biztonságpolitikai kihívások ténylegesen bírtak akkora jelentősséggel, hogy az Egyesült Államok a prioritásai közt kezelje ezt a kérdést, azt is rendkívül fontos megemlíteni, hogy a Japánban állomásozó USFJ kötelékében ? a fentebb említett magas létszám mellett ? a legmodernebb amerikai géptípusok fedezhetők fel. Ezt bizonyítja az alábbi diagram.

Források: Háda Béla, Matura Tamás: Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai ? 1. fejezet: Bartók András: Az Egyesült Államok és Japán ? Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2020, Saját szerkesztés

A 8-as számú diagram egyértelműen visszatükrözi az elmúlt három évtized politikai és nemzetközi környezeti változásainak hatását. A hidegháborút követően az USA fokozatosan kivonta vadászrepülőgépeit Japán területéről, majd 2014 után ugrásszerűen megnövelte azok létszámát, valamint változtatott eszközparkjának összetételén is. 2018-ban 24 db új, ötödik generációs F-35-ös, valamint 36 db negyedik generációs F-18-as vadászgépet tartott hadrendben, amely utóbbi már jóval előrehaladottabb technológiai színvonalat képviselt, mint a korábbi F-16-os típus. Ezen kívül az USFJ 1989 óta 8-ról 13-ra növelte a felszíni hadihajóit, valamint megtartotta a térségben állomásoztatott 1 db repülőgéphordozót is.[16]

Konklúzió

A 2010-es évek meglehetősen zavaros és feszült környezetet jelentettek Kelet-Ázsia számára. Japán, mint jelentős gazdasági, és normalizálódó félben lévő katonai hatalom jelentős ráutaltságtól szenved Kína és az USA felől, ugyanakkor érdekek is kötik a két egymással szembenálló államhoz. Az, hogy a két rivális között sikerült megmaradnia a ?pártatlan személy, mindkét fél barátja? szerepében, azt jelentheti, hogy helytállóan kezelte az ország külpolitikai kihívásait. De vajon ez az elkövetkezendő évtizedben mennyire lesz kivitelezhető? Habár Kínának is erős érdekében áll a Japánnal kialakítandó kereskedelmi együttműködés, és jelen körülmények között a diplomáciai viszony is napról napra egyre barátságosabb, meddig fogja eltűrni, hogy Japán gátat szab az ország tengeri hegemón törekvéseinek? Ellenkező oldalon, ha Japán elpártolna az USA-val való biztonsági együttműködéstől egy mélyebb japán-kínai kereskedelmi partnerségért, az Egyesült Államok jelentős hátrányba kerülne, hiszen legfontosabb bilaterális szövetségesét veszítené el. De vajon tolerálni fogja-e Amerika a japán-kínai gazdasági kapcsolatok további gyümölcsözését? Ezekre a kérdésekre egyelőre nem lehet pontos válaszokat adni, de ha figyelembe vesszük, hogy Japán a történelme, és a 2010-es évek során milyen simulékonyságot és rugalmasságot tanúsított, a következő évtized alatt is pozitív jövőképben bízhatunk.

Források

Inogucsi Takashi (2007): Japán politika, Századvég kiadó

Jeff Kingston (2018): A modern Japán kihívásai, Antall József Tudásközpont

Bartók András (2016): Abe Sinzó miniszterelnök és Japán ?progresszív pacifizmusa?, Nemzet és Biztonság, 2016/2. szám, 125-143. oldal (letöltve: 2021.03.18.)

Bartók András (2019): An alliance made even greater? The US-Japan alliance in the Heisei Era Okinawa, and the American military presence, Antall József Tudásközpont, 2019/3. szám, 35-41. oldal (letöltve: 2021.04.07.)

Háda Béla ? Matura Tamás (2020): Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai ? 1. fejezet (Bartók András): Az Egyesült Államok és Japán, 9-33. oldal Dialóg Campus Kiadó

Ashley Townshend (2017): AMERICA FIRST: US ASIA POLICY UNDER PRESIDENT TRUMP, United States Studies Center (letöltve: 2021.02.15.)

Robert Singh (2012): Barack Obamas post-American foreign policy ? The limits of engagement, Bloomsbury Academic, 139-162. oldal

Toshi Yoshihara ? James R. Holmes (2018): The Red Star over the Pacific ? China?s rise and the challange to U.S. maritime strategy, Naval Institute Press, Annapolis, Maryland

Renuka Mahadevan ? Anda Nugroho(2019): Can the Regional Comprehensive Economic Partnership minimise the harm from the United States?China trade war?, The World Economy

Yifei Xiao (2015): Competitive Mega-regional Trade Agreements: Regional Comprehensive Economic Partnership (RCEP) vs. Trans-Pacific Partnership (TPP), University of Pennsylvania Scholarly Commons, College Undergraduate Research Electronic Journal

Mark Beeson (2019): Donald Trump and Post-Pivot Asia: The Implications of a ?Transactional? Approach to Foreign Policy, Asian Studies Review, DOI: 10.1080/10357823.2019.1680604

Shin Kawashima (2017): Japan?US?China Relations during the Trump Administration and the Outlook for East Asia, Asia-Pacific Review, DOI: 10.1080/13439006.2017.1328800

John Hemmings (2013): Shinzo Abe: Foreign Policy 2.0, Pacific Forum CSIS, (letöltés:2021.02.15.)

Shinichi Kitaoka (2013): The Abe Administration: Beyond 100 Days, Asia-Pacific Review, DOI: 10.1080/13439006.2013.798505

Fumiaki Kubo (2013): The Second-Term Obama Administration and Japan, Asia-Pacific Review, DOI: 10.1080/13439006.2013.788339

Matteo Dian (2020): Obama and Japan: An endangered legacy, DOI: 10.7765/9781526135025.00011

Jessie Johnson ? Satoshi Sugiyama (2020): Trump lauds Abe as Japan’s ‘greatest prime minister’ as bromance set to end, The Japan Times, elérhető: https://www.japantimes.co.jp/news/2020/08/31/national/politics-diplomacy/donald-trump-shinzo-abe-us-japan/

Ian Fergusson (2010): Trans-Pacific Partnership Agreement, Congressional Research Service, elérhető online: https://books.google.hu/books?hl=hu&lr=&id=NJfHZij_yroC&oi=fnd&pg=PA1&dq=trans+pacific+partnership+agreement&ots=J4z1zAEISg&sig=VAlDg8e1UXFRL0AGuW-joT7Zh-g&redir_esc=y#v=onepage&q&f=false

Oliver Stuenkel (2015): TPP vs. RCEP: Trade and the tussle for regional influence in Asia, Oliver Stuenkel, elérhető: https://www.oliverstuenkel.com/2015/08/21/tussle-regional-influence/

Thomas French (2014): Contested ?Rearmament?: The National Police Reserve and Japan?s Cold War(s), Ritsumeikan University, Japan, DOI: 10.1080/10371397.2014.883673

International Institute of Strategic Studies: The Military Balance, London, 2011-2020

R.J. Rummel (1991): China’s Bloody Century, Genocide and Mass Murder Since 1900, New Brunswick

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, Nemzetközi Tanulmányok Mesterképzés szak, Geopolitika és nemzetközi viszonyok elmélete kurzus III. óra, órai jegyzet

Unknown Journalist (2021): Japan Cabinet OKs bill to ratify RCEP trade deal including China, The Mainichi, elérhető: https://mainichi.jp/english/articles/20210224/p2g/00m/0na/071000c

Unknown Journalist (2020): Jól taktikázott Kína a világ legnagyobb kereskedelmi egyezményével, Növekedés.hu, elérhető: https://novekedes.hu/elemzesek/jokor-es-jol-taktikazott-kina-a-vilag-legnagyobb-kereskedelmi-egyezmenyevel

Unknown Author (2017): The Trump Administration and Japan: Challenges and Visions for Japan?s Foreign and Security Policy in the New Era, Asia-Pacific Review, DOI: 10.1080/13439006.2017.1321894

Constitution of Japan, CHAPTER II, RENUNCIATION OF WAR, Article 9. Saját fordítás

OEC.org

ASEAN.org, elérhető: https://asean.org/asean-economic-community/free-trade-agreements-with-dialogue-partners/

Shugiin.go.jp., elérhető: http://www.shugiin.go.jp/internet/itdb_annai.nsf/html/statics/shiryo/kaiha_m.htm

[1] R.J. Rummel (1991): China’s Bloody Century, Genocide and Mass Murder Since 1900, New Brunswick

[2] Constitution of Japan, CHAPTER II, RENUNCIATION OF WAR, Article 9. Saját fordítás

[3] Thomas French (2014): Contested ?Rearmament?: The National Police Reserve and Japan?s Cold War(s), Ritsumeikan University, Japan, DOI: 10.1080/10371397.2014.883673

[4] Inogucsi Takashi (2007): Japán politika, Századvég kiadó

[5] Shugiin.go.jp., elérhető: http://www.shugiin.go.jp/internet/itdb_annai.nsf/html/statics/shiryo/kaiha_m.htm

[6] ASEAN.org, elérhető: https://asean.org/asean-economic-community/free-trade-agreements-with-dialogue-partners/

[7] oec.world

[8] International Institute of Strategic Studies: The Military Balance, London (2000-2020)

[9] oec.world

[10] Toshi Yoshihara ? James R. Holmes (2018): The Red Star over the Pacific ? China?s rise and the challange to U.S. maritime strategy, Naval Institute Press, Annapolis, Maryland

[11] Háda Béla ? Matura Tamás (2020): Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai ? 1. fejezet (Bartók András): Az Egyesült Államok és Japán, 9-33. oldal Dialóg Campus Kiadó

[12] Bartók András (2019): An alliance made even greater? The US-Japan alliance in the Heisei Era Okinawa, and the American military presence, Antall József Tudásközpont, 2019/3. szám, 35-41. oldal (letöltve: 2021.04.07.)

[13] Bartók András (2019): An alliance made even greater? The US-Japan alliance in the Heisei Era Okinawa, and the American military presence, Antall József Tudásközpont, 2019/3. szám, 35-41. oldal (letöltve: 2021.04.07.)

[14] Háda Béla ? Matura Tamás (2020): Az Amerikai Egyesült Államok Ázsiai Kapcsolatai ? 1. fejezet (Bartók András): Az Egyesült Államok és Japán, 9-33. oldal Dialóg Campus Kiadó

[15] Jessie Johnson ? Satoshi Sugiyama (2020): Trump lauds Abe as Japan’s ‘greatest prime minister’ as bromance set to end, The Japan Times, elérhető: https://www.japantimes.co.jp/news/2020/08/31/national/politics-diplomacy/donald-trump-shinzo-abe-us-japan/

[16] Bartók András (2019): An alliance made even greater? The US-Japan alliance in the Heisei Era Okinawa, and the American military presence, Antall József Tudásközpont, 2019/3. szám, 35-41. oldal (letöltve: 2021.04.07.)

Írta: Kovács Áron

Címlapkép: Tokió, 2019. május 27. Donald Trump amerikai elnök (b) és Abe Sindzó japán kormányfő közös sajtótájékoztatója a tokiói Akaszaka állami vendégházban 2019. május 27-én. Trump a kétoldalú megbeszélésük után bejelentette, hogy Japán további 105 darab F-35-ös vadászbombázót fog vásárolni az Egyesült Államoktól.
(Forrás: MTI/EPA/Kijosi Ota)

Kihívások és kérdőjelek a dél-ázsiai térség biztonsági helyzetében ? Szabó István nagykövet előadása a BSZK-ban

Szerző:

Györgyi Dominika

-

máj 18, 2021

0

Fotó Imran Khannal — Szabó István 2018-ban a brit nagykövettel hallgatja az akkor még ellenzéki politikus, néhány hónap múlva pedig pakisztáni kormányfőt, Imrán Khant.(Forrás: Szabó István)

2021. május 14-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium Ázsia Műhelyének meghívását elfogadva, Szabó István nyugalmazott nagykövet, aki 2012-től 2020 júliusiáig Magyarország képviseletét látta el a Pakisztáni Iszlám Köztársaságban, online előadást tartott a szakkollégisták és meghívott vendégek számára.

Nagykövet úr rendkívüli diplomáciai tapasztalattal rendelkezik, negyven éves pályafutása során ? a külügyminisztériumi pozíciókon kívül ? a lagosi és kairói nagykövetségen beosztott diplomataként, Prágában és Iszlámábádban Magyarország nagyköveteként dolgozott. Szakmai eredményeihez hozzátesz, hogy nemzetközi szervezetekben is fontos munkaköröket látott el, így 1994-ben az EBESZ budapesti csúcsértekezletének végrehajtó-helyettese, majd a szervezet magyar elnökségének képviselője volt a délszláv térségben és a Baltikumban; 1996-2001 között Brüsszelben hazánk NATO Állandó Képviseletének helyettes vezetője volt; illetve 2011-ben, az EU elnökségi feladat ellátása során magyar képviselő volt az EU Tanács Nyugat-Balkánnal foglalkozó munkacsoportjában.

Az esemény kezdetén Dr. Kaló József, a Biztonságpolitika Szakkollégium elnöke köszöntötte a vendéget, a résztvevők számára bemutatta életrajzát, ezt követően a szó az előadóhoz került.

Az előadás a ?Kihívások és kérdőjelek a dél-ázsiai térség biztonsági helyzetében? címet kapta, és arra fókuszált, hogy az amerikai és nemzetközi koalíciós erők Afganisztánból való kivonása milyen hatást gyakorol majd a térség biztonsági, biztonságpolitikai helyzetére, illetve a csapatkivonás mennyiben mozdítja elő a megbékélési folyamatot, továbbá milyen potenciális kockázatot rejt magában ? akár belpolitikai feszültségek, akár terrorszervezetek és nem állami szereplők felemelkedését tekintve. Noha a prezentáció kulcsszereplője Pakisztán, a regionális hatalmak érdekeit is érdemes figyelembe venni a téma vizsgálatakor, ezáltal erre is kitért előadónk, továbbá arra is, hogy megmarad-e a térség relevanciája az USA és Európa számára.

Gondolatok az amerikai csapatkivonások kapcsán

Bár a dohai megállapodásban az amerikai kivonulást május 1-jében határozták meg, ez Biden elnök bejelentése alapján szeptember 11-re módosult, ami várhatóan elfogadható lesz a Talibán számára is, bár jelenleg kritikus hangnemet ütöttek meg a dátumváltoztatás kapcsán, hiszen a kivonulással megszabadulhatnának az afganisztáni nemzetközi katonai jelenléttől. A jelenlegi afgán kormányzat helyzete, lehetőségei, képességei igencsak korlátozottak, mivel nem rendelkezik kizárólagos kontrollal az ország minden területén.

Pakisztán központi elhelyezkedéséből adódóan kulcsfigurája a kérdésnek ? hosszan határos Iránnal, Afganisztánnak és Indiával, valamint Kínával is szomszédos. Észak-keleti határán található Kasmír, a világ egyik leginkább militarizált területe, az indiai oldalon közel egymillió, pakisztáni részről kevesebb, ugyanakkor százezres nagyságrendű katonával.

Az amerikai-pakisztáni kapcsolatok szempontjából a húszéves konfliktus lezárása Washingtonban és a térségben is nagy megkönnyebbülést okozott. Minden résztvevő azt vallja, hogy érdekelt a megbékélésben. A dohai megállapodásban azt rögzítették, hogy az amerikai csapatkivonások ellenében az afgán Talibán garantálja, hogy az országból a jövőben ne indulhasson az USA és szövetségesei ellen terrortámadás, célul tűzték ki, hogy elinduljon a belpolitika párbeszéd Afganisztán jövőjéről, és hogy legyen átfogó tűzszünet a tálibok harcosai és a kormányerők között. Az elmúlt húsz év mind a tálib mozgalmon, mind az afgán társadalmon nyomot hagyott, utóbbiban meggyökeresedtek ?nyugati? nézetek, minthogy a nőknek is joga van az oktatásban való részvételre, joguk van dolgozni. Fontos kiemelni, hogy a Talibán is érzékeli a nemzetközi elismertség szükségességét, ami a belső legitimitást is előmozdítja, ennek első lépcsőfokát már megugrották, hiszen az amerikaiak tárgyalópartnerként kezelik őket, a dohai megállapodás aláírói lehettek. Szükségük lesz továbbá pénzügyi-fejlesztési támogatásokra, mivel az ország nem önfenntartó.

Az afganisztáni szovjet intervenció óta három olyan generáció nőtt fel, amely a harcokhoz szokott, ezáltal nem ismerték meg a munka világát. Napjainkban van arra remény, hogy a kialakuló új afgán rendszer ? még a tény ismeretében, hogy a tálibok aktív politikaformáló szerepet kapnak benne ? várhatóan nem lesz olyan brutális és kegyetlen, mint az 1996-2001 közötti tálib rezsim. Az, hogy valóban tartják-e magukat az ígértekhez, nem megjósolható teljes pontossággal, függ attól, hogy a terrorszervezeteket mennyire tűrik meg Afganisztán területén. A legfontosabb tényező ezesetben az al-Kaida, mivel érkeztek információk arról, hogy a Talibán bizonyos mértékű együttműködést, így információcserét folytat a szervezettel. Az Iszlám Állam ellen az afgán tálibok harcot folytatnak ? utóbbiak nem deklarálták szándékukat arra vonatkozóan, hogy az iszlám ideológiát erőszakos módszerekkel kívánják Afganisztán határain kívül elterjeszteni. Azonban látni kell, hogy megbékélés csak akkor jöhet létre, ha az állam életében meghatározó szerepet betöltő csoportok képesek tárgyalóasztal mellett egyezségre lépni, és ki tudnak alakítani egy olyan politikai-társadalmi rendszert, amely mentén Afganisztán a jövőben működni tud. Ezt hátráltatja a megosztottság, mely visszavezethető az etnikai, törzsi heterogenitásra ? még az ország vezetői között is vannak ellentétek.

Várható, hogy az USA a kivonulását követően is figyelmet fordít majd a térségre, keresi a módokat, amikkel a helyszíni katonai jelenlét helyett képes befolyásolni a folyamatokat, figyelemmel kísérni a régió változásait. Pakisztánban néhány évvel ezelőtt még jelen volt a nézet, hogy az amerikai kivonulás nem lesz teljeskörű, így néhány bázis fenn fognak tartani, hiszen Afganisztán remek platform Kína és India megfigyelésére. A dohai megállapodásban azonban az USA vállalta, hogy amerikai fegyveres erő nem lesz Afganisztán területén belül, kivéve a kabuli nagykövetség biztonsági személyzetét.

Pakisztán ? visszatekintés az elmúlt évtizedre

Qureshi pakisztáni külügyminiszter 2020 decemberében fogadta Abdullah Gháni Baradar Mullahot, a Talibán tárgyalódelegáció vezetőjét. Ez már nyilvános demonstrációja annak, hogy Pakisztán a tálib mozgalommal magasszintű kapcsolatokat ápol.

Pakisztánban az elmúlt évtizedben polgári kormányok választások útján kerültek hatalomra, megtörték a korábban jellemző trendet, miszerint a polgári kormányzatokat katonai puccsokkal döntötték meg. A néppárti kormány Ali Asif Zardari elnökletével töltötte ki mandátumát Gillani miniszterelnökségével, majd 2013-ban Nawaz Sharif harmadik alkalommal alakíthatott kormányt ? ez igazolja, hogy a pakisztáni demokrácia erősödik, a hadsereg pedig letett arról, hogy közvetlen hatalomátvétellel vezesse az országot. Arról viszont egyáltalán nem tett le, hogy a polgári kormányzatokat ellenőrzés alatt tartsa, ez a fontosabb külpolitikai kérdéseknél megnyilvánul: valahányszor a polgári kormány nyitott India felé, vagy háttértárgyalásokat próbált folytatni, a kasmíri tűzszüneti vonal mentén incidensek történtek, minek következtében az indiai fél megszakította a tárgyalásokat. Előfordult, hogy indiai területet terrortámadás történt, amit visszavezettek a pakisztáni titkosszolgálat által mozgatott proxy-terrorista csoportokhoz ? nem ritkán ez valóban helytálló következtetés volt.

Iszlámábádban 2012-ben Hina Rabbani Khan külügyminiszterasszony a diplomáciai testület részére adott fogadásán tartott beszédében megjegyezte: reméli, fog még olyan diplomatákkal találkozni, akik Pakisztánt unalmas külszolgálati helynek tartják, ahol nem történnek terrortámadások, incidensek ? napjainkig ez a jóslat nem vált valóra ebben a formában, viszont láthattunk jelentős változásokat Pakisztánon belül. Megerősödött az ország belbiztonsága: ez annak köszönhető, hogy 2014-ben és 2017-ben az afgán határ mentén két nagyobb szabású műveletet is indítottak a biztonsági erők, melyek során felszámolták a pakisztáni Talibán és Hakkani-hálózathoz tartozó terrorista sejteket, ugyanakkor az afgán tálibokkal nem kerültek konfliktusba. A szélsőséges mozgalmak és a pakisztáni kormányzat, illetve hadsereg kapcsolata roppant összetett ? Pakisztán gyakorlatilag befogadó országként funkcionált az amerikai bevonulást követően: Beludzsisztánban, Kvettában működött a mozgalom szellemi vezetése, az afgán tálibok beépültek az üzleti életbe, a kereskedelembe, gyakran utaztak át a határon. A dohai tárgyalások során Pakisztán közvetítő szerepet vállalt fel, mivel alapvetően már megvolt a kapcsolata az afgán tálibokkal.

Az amerikai-pakisztáni kapcsolatokban bizalmi válságot okozott, mikor 2011-ben Oszama bin Ladent likvidálták Abbotábádban, miután kilenc évig élt egy katonai akadémia közvetlen közelében található házában. A pakisztániak a mai napig tagadják, hogy tudtak volna jelenlétéről.

Pakisztán magatartásának vizsgálatakor érdemes figyelembe venni, hogy az ország jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedben. Az idősebb generáció nosztalgiával emlegeti az alkoholtilalom előtti időszakot, az 1960-as éveket, amikor Pakisztán nyitott társadalom volt, működtek a nagyvárosok éttermei, a bárok és szórakozóhelyek, turisztikai szempontból a hippik is kedvelt úticélnak tartották Karacsi városát. Az egykor világhírű pakisztáni légitársaság, a PIA (Pakistani International Airlines) légiutaskísérőinek ruháit Pierre Cardin tervezte, az első osztály utasait pezsgővel fogadták ? ennek drasztikus véget vetett az erőszakos iszlamizálás, ami Ziául-Hakk tábornok, vezérkari főnök puccsát követően kezdődött. Bár az alkoholtilalmat elődje, Zulfikar Ali Bhutto 1977-ben vezette be, kezdetben választási bázisképző ötletként funkcionált a konzervatív vallásos réteg megnyerésére ? azóta azonban kiderült, hogy minden engedmény, amit az ortodox muzulmánok számára tesz a kormányzat, gyakorlatilag visszafordíthatatlan. Ilyen a blaszfémia-törvény, avagy istenkáromlás-törvény is, amely jelentős károkat okoz az országnak, és amely bűncselekmény halállal büntethető: elég, ha valaki negatív vagy pejoratív megjegyzést tesz a prófétára vagy a Koránra nézve. Több százan ülnek eme ítélettel börtönben, de ezzel a váddal kivégzés még nem következett be, ez a nemzetközi nyomásnak köszönhető.

A pakisztáni-afganisztáni kapcsolatokat bizonyos szintű, hullámázó feszültség és bizalmatlanság jellemezte, mely abból fakadt, hogy a pakisztáni Talibán Afganisztánban talált menedéket, az afgán Talibán ? ami a kabuli, USA által konstruált kormánnyal harcol, Pakisztánban tette ugyanezt. A gyanakvás annak ellenére általános, hogy munkacsoportokat hoztak létre a vitatott ügyek megtárgyalására. Iszlámábád kiáll amellett, hogy érdeke a stabilizáció, amit igazol az, hogy tart a spill-over hatástól, tehát attól, hogy az afganisztáni helyzet következtében a pakisztáni is romlani fog.

A ?jó és a rossz talibán? kifejezés akkor került be a köztudatba, amikor a pakisztáni szolgálatok ezeket a proxi-erőket használták. A ?jó talibán? így a Pakisztán érdekeit szolgáló afgán szervezet lett: ilyen érdekként aposztrofálható Afganisztánban az indiai befolyás háttérbe szorítása, ezt pedig akár merényletekkel, megfélemlítéssel is el lehet érni. A ?rossz talibán? a pakisztáni mozgalom lett, amely ellen a hadsereg többször is fellépett.

Az előadás kitért arra, hogy a pakisztáni-amerikai kapcsolatokat gyakran nevezik kényszerházasságnak, mivel az USA-nak nagy szüksége volt Pakisztán együttműködésére, Pakisztán pedig biztosította a légteret és az utánpótlási vonalakat a NATO- és a koalíciós erők számára az afganisztáni műveletekhez. Pakisztán komolyan részesült az amerikai koalíciós alapból, aminek Trump elnök vetett véget ? 2019 januárjában deklarálva, hogy az elmúlt 15 évben kapott segélyt a pakisztáni ?csaló, hazug kormány? arra használja, hogy befogadja az afgán tálibokat, és segítse őket.

Pakisztán regionális befolyása 2021 szeptemberét követően is fontos marad, sőt, felértékelődhet, hiszen nem tudható jelenleg, hogyan alakul majd az Afganisztánon belüli helyzet, a terrorizmus tovább erősödik-e, a terrorszervezeteket mennyire lehet háttérbe szorítani. Az elmúlt időszakban jelentések érkeztek a pakisztáni talibán szerveződéséről.

Pakisztán vidéki részein jelenleg is egyfajta feudalizmus működik, a helyi nagybirtokosok felelősök az ott élőkért, általában jó viszonyt ápolnak a központi hatalommal és a rendfenntartó erőkkel. Érdemes kiemelni, hogy a korrupció elfogadott, része a kultúrának.

Pakisztánban a kisebbségeket a vallási kisebbségek alkotják, a zászlóban a fehér csík jelképezi őket, számukra az alkotmány egyenlő jogokat biztosít. Az állam megalakulásakor, 1947-ben Muhammad Ali Dzsinna biztosította, hogy minden kisebbséget ugyanazok a jogok illessenek meg ? a gyakorlatban viszont a diszkrimináció jelentős probléma. A keresztények és a közel azonos számú (4-5 millió) hindu közösség mellett a leginkább perifériára szorult kisebbség a magukat muzulmánnak valló, de a muszlimok által el nem ismert ahmadijják. A hivatalos narratíva a feledésre igyekszik kárhoztatni olyan ahmadi közösséghez tartozó személyeket, mint például Pakisztán első külügyminisztere, Muhammad Zafrulla Khan vagy a Nobel díjas fizikus Abdus Salam.

A regionális és globális hatalmak hozzáállása

A regionális hatalmak tekintetében elmondható, hogy a pakisztáni-indiai rivalizálás központi szereppel bír az afganisztáni helyzet alakulása során.

India nemcsak a kasmíri konfliktus okán érdekes, és nem kizárólag azért, mert nukleáris hatalomként szembehelyezkedik (a szintén nukleáris hatalommal) Pakisztánnal, hanem azért, mert eddig legnagyobb regionális donorként van jelen. Mindig jó viszonyra törekedett a mindenkori afgán vezetéssel, és annak ellenére, hogy nem támogatja a tálib mozgalmat, megközelítése pragmatikus az intra-afgán dialógusban. A rivalizálás Pakisztánnal a jövőben is fennmarad, alakulása jelentősen függ attól, hogy hogyan alakul az afgán helyet.

Irán a régió egyetlen olyan állama, amelynek kifejezetten rossz a viszonya az USA-val. Regionális figyelme, befolyása elsősorban a síita hazarák támogatásában nyilvánul meg, akik Pakisztán és Afganisztán területén is nagy számban vannak jelen. Irán az afgán menekültek második legnagyobb befogadója Pakisztánt követően. A pakisztáni-iráni hivatalos kapcsolatok külső szemlélő számára szívélyesnek tűnnek, azonban a két ország határán gyakoriak az egymás területét érintő terrorista akciók, üzemanyag-, ember- és fegyvercsempészet kapcsán.

A legnagyobb problémát Iránnak a nemzetközi szankciók okozzák, amelyek miatt olaj- és gázexportját képtelen legálisan külföldre vinni, így hiába fejeződött be iráni részről az IPI gázvezeték építése, Pakisztánban elálltak a kezdeményezéstől, félve az amerikai gazdasági szankcióktól. A kb. 30-40 milliós pakisztáni síita közösség kitett a szélsőséges szunnita szervezetek támadásainak. Védelmüket azok a kisebb, de jól szervezett kis csoportok látják el, melyeket az iráni Forradalmi Gárda tart fenn. Ezek viszonylag ritkán hallatnak magukról, de időnként megtorolják a hazarák elleni merényleteket.

Pakisztán Kínával hagyományosan szoros kapcsolatokat ápol. Kína gazdasági befolyását határozottan érvényesíti és ennek gerince ? az új Selyemút (OBOR) pakisztáni legágazása, a China-Pakistan Economic Corridor (CPEC) 64 milliárd dolláros beruházás, ami a kínai határtól Gwadar kikötőéig húzódik, itt kötve össze az új Selyemút szárazföldi és tengeri komponensét. Az összetett infrastruktúrahálózat magában foglalja a közutakat, az energiaellátást, vezetékeket, összeköti Pakisztán nagyobb városait. Kína szeretne Pakisztánban ? és Afganisztánban is biztonságos üzleti környezetet, utóbbit is bekapcsolná az Egy Út Egy Övezet Kezdeményezésbe, hiszen Afganisztán ásványkincsekben gazdag ország. Nem érdeke a destabilizáció és a terrorizmus megerősödése, tart attól, hogy ez átterjed a kelet-kínai ujgur területekre. Egyelőre kivár, azon országok közé tartozik, mely párbeszédet folytat az afgán talibánnal, remélve, hogy ez segíteni fogja gazdasági érdekeinek érvényesítését Afganisztánban.

Oroszország érdekelt a békés rendezési folyamatban, és abban, hogy megszűnjön az amerikai katonai jelenlét a régióban. Moszkva igyekszik jó kapcsolatot fenntartani az afgán kormányzattal és a tálibokkal is, felmerült, hogy utóbbinak eladott fegyvereket, bár ezt mindkét fél erősen tagadta (érdemes megjegyezni, hogy az USA tényként kezeli az orosz fegyverszállítmányokat az afgán talibán részére). Fontos kiemelni, hogy Oroszország tart attól, hogy a szélsőséges iszlám a közép-ázsiai országokban meggyökeresedik, ezáltal közvetlen szomszédságába is átterjed.

Kitekintés

Az amerikai csapatok kivonulása és a konfliktus lezárása alternatíva lehet a békés fejlődésre, viszont nem tekinthetünk el egy újabb, potenciálisan elhúzódó belső konfliktus, polgárháború kockázatától. Jelenleg a regionális és a nagyhatalmi érdek is erősebb a stabilizációban, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az afgán politikai élet szereplői egyezségre jussanak, amihez a nemzetközi közösség támogatása és valamennyi szomszédos ország konstruktív hozzáállása szükséges. Egy polgárháborús, kaotikus helyzet Afganisztánban beláthatatlan folyamatokat eredményezhet, újabb migrációs hullámot indíthat, a szélsőséges, terrorista szervezet megerősödése globális fenyegetést jelent. Vendégünk mondandóját azzal a gondolattal zárta, hogy Afganisztánt nem szabad magára hagyni, a társadalom megérdemi a biztonságos, élhető jövőt.

A hallgatóságnak az előadást követően lehetősége nyílt kérdéseket feltenni. Az ezekre adott válaszokból megtudhattuk, hogy mi várható az afgán-kínai gazdasági kapcsolatokban teljesen tálib hatalomra jutás esetén; hogy Közép-Ázsia országaiban milyen kereskedelmi változás várható az afgán stabilizáció fényében. Kiderült, hogy miként reagált a pakisztáni politikai vezetés a 2017-es amerikai Dél-Ázsia stratégiában foglaltakra és a pakisztáni társadalom hogyan élte meg a demokrácia felé való elmozdulást és a prominens vezetők kormányzását; hogy előadónk diplomataként hogyan élte a meg a rendszerváltást. Megtudhattuk, hogy a pakisztáni miniszterelnökök mozgástere mennyire korlátozott és milyen súllyal bír; hogy a nemzetközi programokkal (pl. Hungary Helps) hogyan lehet változtatni a pakisztáni vallási intolerancián és vallásdiplomáciai párbeszédet kialakítani; illetve, hogy mik azok a tulajdonságok, amikkel a jövő diplomatáinak rendelkezniük kell.

A Szakkollégium a kapcsolatot Prof. Dr. Szenes Zoltán nyá. vezérezredes úrnak köszönheti, és fontosnak tartja a jövőbeli szakmai együttműködést meghívott vendégünkkel.

Címlapkép: Szabó István nagykövet (középen) 2018-ban a brit nagykövettel hallgatja az akkor még ellenzéki politikus, néhány hónap múlva pedig pakisztáni kormányfőt, Imrán Khant.
(Forrás: Szabó István)

Az afrikai katonalányok sorsa

Szerző:

BSZK

-

máj 16, 2021

0

Szudáni hatalomátvétel. Kartúm, 2019. augusztus 18.Szudáni gyerekek ünnepelnek a szudáni fővárosban, Kartúmban 2019. augusztus 17-én, miután a szudáni katonai tanács és az ellenzék legfőbb ereje végleges megállapodást írt alá a hatalommegosztásról, így megnyílhat az út az átmeneti kormány felállítása előtt.(Forrás: MTI/EPA/Morwan Ali)

Az átlagembernek a ?gyermekkatona? kifejezés hallatán általában egy AK47-esel felfegyverzett fiatal kisfiú képe jelenik meg a lelki szemei előtt. A hagyományos felfogásnak köszönhetően, mely szerint a fegyveres konfliktus a férfiak körében előforduló jelenség, általában, amikor gyermekkatonákról beszélünk, a diskurzus inkább a fiúkról szól, mintsem kiskorú lányok ezreiről, akik a kevésbé látható ?árnyékhadseregeket? alkotják a világon zajló konfliktusokban. Erre a percepcióra erősítenek rá a média által elénk tárt képek is, melyek a fegyveres csoportokban harcoló lányokat gyakran perifériára helyezik, akik így gyakorlatilag láthatatlanok a nyilvánosság számára.

A gyermekkatonák, illetve kifejezetten a katonalányok sorsa nem foglal el központi helyet a Nyugat biztonsági napirendjén, s a biztonsági tanulmányok kutatóit sem az ő sorsuk foglakoztatja leginkább. A lányok háborús tapasztalatai „a társadalmi és politikai erőszakkal foglalkozó tudományos és népszerű munkák legkisebb százalékát teszik ki” (Nordstrom 1997, 5) s a háború alatt, illetve azután játszott különböző szerepeiket csak nemrég ismerték el. A katonalányok toborzásának kérdése azonban ennél jóval nagyobb figyelmet igényelne, már csak azért is, mert évente több ezer gyermek szenvedését és halálát eredményezi, akiknek a száma jóval meghaladja a terrorizmus vagy a tömegpusztító fegyverek közvetlen áldozataiét (Vera Achvarina 2006, 130).

A gyermekkatonák alkalmazását a nemzetközi közösség az emberi jogok és a gyermekek jogainak súlyos megsértéseként ismeri el. Az ENSZ égisze alatt született gyermek jogairól szóló, más néven New York-i Egyezmény (gyermekjogi egyezmény) 1990. szeptember 2-án lépett hatályba. Az 1. cikk alapján ?az egyezmény vonatkozásában gyermeknek számít minden 18 év alatti személy, kivéve, ha egyéb jogszabályi rendelkezés értelmében (például házasságkötés révén) korábban eléri a nagykorúságot? (Molnár Dóra 2016, 45).

A gyermekek katonának toborzását és alkalmazását tiltó vezető nemzetközi jogi eszközök közé tartozik továbbá a Gyermek jogairól és jólétéről szóló afrikai charta, amely szintén a 18. életévet határozza meg a fegyveres csoportokban való részvétel korának; a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 1998. évi római alapokmánya, amely háborús és emberiség elleni bűncselekményként határozza meg a 15 év alatti gyermekek konfliktusban való alkalmazását; valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 182. egyezménye, amely a gyermekmunka legrosszabb formái közé sorolja a 18 év alatti gyermekkatonák alkalmazását.

Az arra irányuló erőfeszítések, hogy az emberi jogi mozgalomban a ?gyermek? nagyobb kategóriájától elkülönülten a lányokról beszéljünk, a Gyermekjogi Egyezmény kodifikációjáig nyúlnak vissza, ahol az aktivistáknak először sikerült bevezetniük a nem-specifikus névmásokat egy nemzetközi szerződésben. További diszkurzív változás a Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Platformhoz való felvezetés során kezdődött az 1990-es évek elején, amikor a humanitárius ?nők és gyermekek? szokásos diskurzus a ?nők és lányok? diskurzusba váltott át az emberi jogi hálózatban kialakuló nemek közötti egyenlőség keretrendszerének részeként. Az 1995-ös Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Platform a fegyveres konfliktusok nőkre és lányokra gyakorolt ??hatásait olyan kritikus, aggodalomra okot adó területként ismerte el, melyre kiemelt figyelmet kell fordítani, s kijelentette:

?A mai lánygyermek a holnap nője. A lánygyermek készségei, ötletei és energiája létfontosságúak az egyenlőség, a fejlődés és a béke céljainak teljes megvalósításához. Ahhoz, hogy a lánygyermek teljes potenciálját kibontakoztassa, egy támogató környezetben kell őt gondozni, ahol a túléléshez, a védelemhez és a fejlődéshez szükséges szellemi, intellektuális és anyagi szükségleteit kielégítik, s egyenlő jogait védik?.

A katonalányok aránya az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint a gyermekkatonák 40 %-át teszi ki. Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma által évente megjelentetett emberkereskedelemről szóló jelentés a gyermekkatonák alkalmazásának megelőzéséről szóló szövetségi törvény (Child Soldiers Prevention Act) 2008-as törvénybe iktatása óta tartalmazza azon külföldi kormányok listáját, melyekről kiderült, hogy jogellenesen toboroztak vagy alkalmaztak gyermekkatonákat. A 2020-as jelentés szerint ez az afrikai térségek kormányai közül Kamerun, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Líbia, Mali, Nigéria, Szomália, Dél-Szudán és Szudán kormányait jelentette. Ami kifejezetten a katonalányok fegyveres erők általi alkalmazását illeti, azt az Európai Bizottság a Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK), Ugandában és Nyugat-Afrikában vélte felfedezni. A Bizottság azonban arra a következtetésre jutott, hogy ?a lányok általában kevésbé láthatók [mint a fiúk], és mindeddig alig részesültek a gyermekkatonáknak szánt demobilizációs és reintegrációs programokból?. A fegyveres erőkhöz és csoportokhoz tartozó gyermekeket vizsgáló gyermekvédelmi szakértők is elismerték, hogy a gyermekkatonák megértése érdekében tett erőfeszítéseik során gyakran csak a fiúk tapasztalataira reagáltak.

A katonalányok láthatatlansága a szerepükről és feladataikról alkotott társadalmi felfogásnak is ?köszönhető?. Amikor fegyveres csoportokban lévő lányokról van szó, akár az akadémia, akár a politika, akár a média területén, az a tendencia figyelhető meg, hogy főként csendes áldozatokként ábrázolják őket – különösen ?feleségként?, támogató szerepekben – és a szexuális rabszolgaság áldozataiként. Ezzel szemben a harcoló erők fiúit elsősorban harcosokként, parancsnokokként és a háborús atrocitások elkövetőiként ábrázolják – olyan egyénekként, akiktől félni és rettegni kell. Míg ezek a kettős és nemi jellegű ábrázolások kétségtelenül néhány elkeseredett lány és fiú tapasztalatait képviselik, a lányok kizárólag szexuális erőszak áldozataiként és/vagy ?feleségekként?, a fiúknak pedig kizárólag erőszakos elkövetőkként való jellemzése torz képet mutat a gyermekek megélt valóságáról. Valójában a kutatások következetesen kimutatták, hogy a lányok és a fiúk összetett és többszörös szerepet játszanak konfliktusokban, melyek során mindannyian egyaránt áldozatok és egyaránt részt vesznek háztartási és támogató tevékenységekben, csakúgy, mint aktív harci szerepekben. Ennek eredményeképp, bár a háború kétségtelenül mélyen érint minden gyermeket, családot és egész közösségeket, a harcoló erők katonalányainak realitása nagyrészt felderítetlen.

A lányok számos lázadó erő gerincét alkotják. Egyes lázadó csoportokban bevonják őket az aktív harcokba, csak úgy, mint fiú ?és férfitársaikat. Libériában és Ugandában meg is fordultak a nemi sztereotípiák ? katonalányokat állítottak be harcosokként, katonafiúkat pedig szexuálisan bántalmaztak. Aktív harcosként a katonalányok felemelkedhetnek a ranglétrán, hogy vezető pozíciókat töltsenek be. Ez lehetőséget ad nekik arra, hogy jelentős hatalmat és befolyást szerezzenek, amelyet civil életükben soha nem tudtak volna elérni. A lányok pl. parancsnokként, hadnagyként és tizedesként szolgáltak az Úr Ellenállási Hadseregében (LRA) Ugandában (Snowdon 2016, 9). Susan McKay és Dyan Mazurana Észak-Uganda összefüggésében megjegyzik, hogy a lányok válaszadóinak 72%-a számolt be arról, hogy fegyvereket és katonai kiképzést kapott, 8% pedig emelt szintű képzésben részesült (Susan McKay 2004, 74). Rámutatnak azonban a katonalányok komplex valóságára is, a fegyveres csoportokon belüli összetett szerepeikre, s megjegyzik, hogy a ?feleségeket? és a ?harcosokat? nem szabad exkluzív kategóriának tekinteni, mivel néhány válaszadójuk jelezte, hogy bár elsődleges szerepük harcosként volt, kénytelenek voltak ?feleségek? is lenni. A lányok militarizálása elkerülhetetlenül táplálta és támogatta a konfliktusokat, mert produktív és reproduktív munkájuk kritikus volt a harci erők szempontjából. Ahogy McKay és Mazurana megjegyzik: ?a nők és lányok munkája a harci erőkben? nem mellékes, hanem a legtöbb esetben az az alap, amelyre a harci erő támaszkodott? (Susan McKay 2004, 120-121).

Bár a fegyveres csoportok kontextusában végzett házimunkát gyakran periférikusnak és jelentéktelennek tekintik, egyre inkább felismerik, hogy a fegyveres csoportok nem működhetnek ilyen munka nélkül. Ha figyelembe vesszük a fegyveres csoport erőforráshiányát, munkaerő-hiányát, a mozgás folytonosságának szükségességét és a gyakran korlátozott szervezeti felépítést, láthatjuk, hogy a lányok által végzett háztartási tevékenységek felbecsülhetetlenek a harci erő túlélése és sikere szempontjából.

A fegyveres csoportokban alkalmazott gyakorlat azonban az, hogy a lányokat szexuális tulajdonként kezeljék, s ?jutalomként? osszák szét a parancsnokoknak és más jól teljesítő katonáknak. Vivi Stavrou tanulmányában szereplő angolai lányok arról számoltak be, hogy számos olyan tevékenységre képezték ki őket, amelyek támogatták a fegyveres csoportok mindennapi működését, ideértve a támadás utáni fosztogató technikákat, a fegyverek rakodását és leszerelését, a védelmi technikákat, a férfi katonák kíséretét, a szabotázst, a szülések lebonyolítását, különleges alkalmakkor pedig a férfiak szexuális vágyainak énekkel és tánccal történő felkeltését.

Amellett, hogy a jó katonákat fiatal lányokkal, mint szex rabszolgákkal vagy ?feleségekkel” díjazzák, más árnyaltabb okai is vannak annak, hogy a fegyveres csoportok fiatal lányokat is megcéloznak a toborzásnál. A fegyveres csoportok gyakran azért értékelik különösen nagyra a lányokat, mert rendkívül engedelmesnek és könnyen manipulálhatónak tartják őket, akik feltölthetik a hiányzó pozíciókat, ha felnőttekből hiány van, s akik biztosítják a kényszerített munka folyamatos állományát. A lányok fizetetlen harcosok, kevesebb élelemre van szükségük, és a fegyveres csoportok számára elengedhetetlen támogatási funkciókat hajthatnak végre, hogy tapasztaltabb, felnőtt férfiharcosokat szabadítsanak fel. Emellett a lányokról általában kevésbé feltételezhető, hogy fegyveres csoportokhoz tartoznak, és kevésbé valószínű az ellenőrző pontokon történő átvizsgálásuk is. Ez a felfogás, mely a fiatal lányok ártatlanságát hangsúlyozza, összhangban van egy további okkal, amiért katonailag nagyra becsülik a lányokat: a természetfeletti világgal való feltételezett kapcsolatukkal. Milfrid Tonheim, a Bergeni Egyetem kutatója ezt a jelenséget vizsgálta Kelet-Kongóban, és felfedezte, hogy a helyi milícia felfogása szerint a gyermekek tisztábbak és mágikus védőerővel rendelkeznek. Ezért a fiatal lányokat gyakran magas rangú katonák és parancsnokok testőreként használják. A Kongói Demokratikus Köztársaság egyes részein a szűz lányokat kifejezetten a fétis hiedelmek részeként toborozták, a fegyveres csoportok tisztító rituáléinak részeként alkalmazva őket, melyekről azt feltételezték, hogy védelmet nyújtanak a harcosok számára.

A katonalányok tehát alapvető szerepet játszanak a háborús gépezetben; operatív hozzájárulásuk szerves és kritikus a fegyveres csoportok általános működése szempontjából. A fegyveres csoportok tisztában vannak azzal, hogy a lányok munkája, legyen az háztartási vagy katonai jellegű, legitimitást és szimbolikus hatalmat adhat háborús erőfeszítéseikhez (Bouta 2005, 7). Értékük a lázadó csoportok számára megmutatkozik abban, hogy e csoportok kategorikusan elutasítják a lányok átadását: ők a fegyveres csoportok utolsó tagjai, akiket a parancsnokok és vezetők szabadon engednek.

Fizikai, pszichológiai és társadalmi-gazdasági következmények

A konfliktusok megszűnése után azonban a katonalányok számos fizikai, pszichológiai, valamint társadalmi-gazdasági következménnyel kell, hogy szembenézzenek. A fizikai következmények tekintetében a szabadon engedett katonalányok gyakran fogyatékosságokkal küzdenek, (pl. halláskárosodással, vaksággal vagy végtagvesztéssel), kábítószer-és alkoholfüggőségben, illetve különböző betegségekben szenvednek, mint pl. malária, tuberkulózis, légzési rendellenességek.

A szexuális erőszaknak kitett katonalányok nemi jellegű egészségügyi problémákat is tapasztalnak, s nagyobb valószínűséggel élnek át ?kettős traumát?; a konfliktusokban való részvétel tapasztalatainak borzalmait, valamint a szexuális- és nemi alapú erőszak tartós hatását, hiszen a háborús szexuális erőszaknak pusztító pszichológiai utóhatásai is vannak. A Harvard Egyetem kutatói által végzett empirikus vizsgálatok során kiderült, hogy a katonalányok a hazatérés után jobban ki voltak téve a depressziónak és a poszttraumás stressznek, mint a fiúk. Hosszabb távon a lányok szorongásról, rossz önértékelésről és dühről számoltak be. Flashbackekkel, tartós félelmekkel küzdöttek, valamint nehézségeket tapasztaltak az intim kapcsolatok helyreállításában is.

A társadalmi-gazdasági következményeknél fontos megjegyezni, hogy míg a család vagy a közösség a fiúkat is megbélyegezheti múltbeli cselekedeteik miatt, ugyanilyen valószínű az is, hogy a társadalom a fegyveres konfliktusokban való részvételüket tekinti a ?normának?, különösen akkor, ha a fegyveres erő vagy csoport, amelyhez egy fiú csatlakozott, fizikai védelmet nyújtott családjának vagy közösségének. Ezzel szemben a katonalányokat nem nevezik ?harcosoknak?, s a civil életbe való visszatérésük után hatalomvesztés éri őket, hiszen néha a fegyveres csoportokban az élet több egyenlőséget kínált nekik, mint a polgári lét (pl. hadnagy lányok az LRA harcosai között). Ennek a kontrasztnak a megtapasztalása néhány volt katonalányt arra késztetett, hogy a háború éveiben szerzett tapasztalatait előnyösebben jellemezze az utána következő időkkel szemben. Amikor a fegyverek elhallgattak, sok lány az unalom, a szegénység és a kiábrándultság zord világában találta magát.

A lányok fegyveres csoportokkal való kapcsolata, különösen ahol aktív harcban vettek részt, jelentősen megkérdőjelezheti a társadalmi normákat. A helyi közösségek előítélettel vannak a volt katonalányok felé: sokukat megbélyegzi a társadalom azért, mert ?erkölcstelen? szexuális tevékenységet folytatott a lázadó csoportokon belül, még akkor is, ha ezt egyáltalán nem önszántából tette. Bizonyos közösségekben ezekről a lányokról azt mondják, hogy elvesztették nőiességüket. Még a volt férfiharcosok is gyakran elutasítják azokat a nőket, akik saját milíciacsoportjuk tagjai voltak, „sérült áruként” kezelve őket. Tekintettel a szüzességnek a házasságban betöltött jelentőségére, a lányokat a nemi erőszak nyilvánosságra hozatala után gyakran ?házasságra alkalmatlannak” titulálják. Egy olyan társadalomban, ahol a lányokat elsősorban feleségekként és anyákként betöltött jövőbeni szerepük miatt értékelik, s ahol a házasság a legjobb megoldás a gazdasági biztonság és védelem megszerzéséhez, a ?házasságra való alkalmatlanság” gyakran mélységesen veszélyezteti a lányokat társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt.

Miután a lányokat erkölcstelennek bélyegezték, és szociális támogató hálózat vagy megélhetés nélkül maradtak, a nemi alapú áldozattá válás és bántalmazás körforgása gyakran folytatódik, mivel a lányok kénytelenek a szex kereskedelemhez fordulni a túlélés érdekében; erre néha saját családtagjaik kényszerítik őket. Néhány lány prostitúció, bűnözés és drogfogyasztás felé fordul, hogy megbirkózzon a háború utáni időszakkal. A volt katonalányok szintén könnyebb áldozatai az erőszakos bűnözőknek, akik tudják, hogy a közösségeknek nem áll szándékukban megvédelmezni őket és valószínűleg nem követelnek megtorlást értük.

A DDR programok hiányosságai és lehetséges megoldások

Az ún. DDR programokat (Disarmament, Demobilization, and Reintegration ? Leszerelés, Demobilizáció és Reintegráció) eredetileg felnőtt katonák számára alakították ki, azonban a modellt számos változtatással gyermekkatonák esetében is alkalmazzák, hogy segítsenek nekik visszaszerezni érzékenységüket a háborús borzalmak iránt. A programokat a nemzetközi jog széles égisze alatt rögzítik, mivel az államokat a Gyermekjogi Egyezmény 39. cikke kötelezi a gyermekkatonák fizikai és pszichológiai gyógyulásának elősegítésére.

A DDR elméletileg döntő fontosságú a biztonság, a konfliktusok utáni védelem fokozása, valamint a béke előmozdítása szempontjából. Az ENSZ főtitkárának 1998-as jelentése a konfliktus utáni béketeremtés prioritásaként sorolja fel ?a volt harcosok és mások újbóli beilleszkedését a produktív társadalomba?. Hasonlóképpen, a Brahimi-jelentés a leszerelést és a reintegrációt a háború utáni stabilitás szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte.

Ezen programok azonban, ahogy arra az Európai Bizottság is rámutatott, jelenleg csekély mértékben veszik figyelembe a lányok konfliktushelyzetekben átélt tapasztalatait. A DDR programok nélkülözik a gyermekkatonaság nemekre érzékeny megközelítését és nem foglalkoznak a lánykatonák összetett társadalmi, pszichológiai és orvosi szükségleteivel. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a DDR programokat következetesen a nemi sztereotípiákhoz igazítják, másrészt pedig sok lány azért kerüli a DDR programokra való beiratkozást, mert (mint láttuk, joggal) tartanak attól, hogy közösségük megbélyegzi és elutasítja őket, ha megtudják, hogy ilyen programokban vesznek részt, hiszen akkor fény derül a lázadó erőkkel való korábbi kapcsolatukra.

Sajnos a program sikerét nagyrészt a leszerelt fegyverek számában mérik. A DDR kezdeti ?készpénz fegyverekért? megközelítése rendkívül kirekesztő volt. A program I. és II. szakaszában a férfi harcosok ?feleségei?, valamint eltartottaik nem voltak jogosultak a belépésre. Az angolai nőknek és lányoknak pl. annak érdekében, hogy a leszerelési folyamat másodlagos haszonélvezőivé válhassanak, hivatalos kapcsolattal kellett rendelkezniük egy férfi katona családjával. Sok lány arról számolt be, hogy a leszerelés előtt parancsot adtak fegyvereik leadására, és otthagyták őket, amikor férfi kollégáikat gyülekező központokra szállították. Más lányok jelezték, hogy a parancsnokaik elvitték fegyvereiket, és férfi harcosoknak adták őket, vagy bizonyos esetekben eladták civileknek, akik aztán éltek a DDR programok pénzügyi előnyeivel. A konfliktus utáni Mozambik DDR programjainak előnyeiből is kevés volt katonalány részesült, mivel a kormány megpróbálta eltitkolni azt a tényt, hogy a lányok harci erőik részét képezték. Ahogy egyik informátoruk megjegyezte: Alapvetően, amikor a lányokról és a leszerelésről beszélünk, olyasmiről beszélünk, ami soha nem történt meg (Susan McKay 2004, 111).

Emellett a DDR programokat az óriási szükséglethez képest krónikus alulfinanszírozás jellemezte. Mivel a pénzeszközök szűkösek voltak, csak azoknak a lányoknak segítettek, akik bizonyítani tudták, hogy tudnak fegyverrel lőni, és nekik is csak csekély csomagokkal – általában egy kis étellel, vízzel, műanyag lepedővel, néha pedig egyszeri fizetéssel és a hazajutásuk biztosításával. Ráadásul mindaddig, amíg a konfliktusok tartottak, ezek a lányok nem folytathatták tanulmányaikat, s gyakran további jogsértéseknek és erőszakos újra-toborzásnak voltak kitéve; sőt, az irreguláris erők rendszeresen célozták meg az iskolákat és kiképző központokat, mint az új gyermekkatonák elsődleges ?vadászterületeit?.

Az említett okok miatt a katonalányok közül csak körülbelül 5% vesz részt a DDR programokban. Ahhoz, hogy az érdekükben tett nemzetközi erőfeszítések sikeresek legyenek, fontos szempont figyelembe venni e lányok szükségleteit és perspektíváit. Sok kutató megkérdezte erről a volt katonalányokat, akik maguk is meghatározták azokat a kulcsfontosságú módszereket, amelyekkel a nemzetközi közösség elősegítheti közösségeikbe való visszailleszkedésüket. A következőket említették: közvetítés és érzelmi támogatás; segítségnyújtás az oktatásban, a képzésben és a foglalkoztatásban; valamint orvosi ellátás a nemi úton terjedő betegségek kezelésére és a reproduktív egészség elősegítésére.

A katonalányok helyreállásának segítése kapcsán fontos azonban azt is megjegyezni, hogy az, hogy a lányok erősebb társadalmi hangot hallassanak, bizonyos összefüggésekben ellenkezhet a hagyományos társadalmi normákkal. Számos társadalomban a hagyományos kulturális gyakorlatok automatikus tiszteletet, hatalmat és státuszt biztosítanak az (idősebb) férfiaknak, miközben mind a törvényben, mind a szokásokban diszkriminálják a nőket és a lányokat, akár a társadalmi élet, akár az oktatás, akár a politika, akár a gazdaság területén. Azokban a kontextusokban, ahol a lányok és a nők kizsákmányolása és fizikai bántalmazása mélyen gyökerezik a kultúrában, ott kérdéses, hogy a női szerepvállalásra irányuló új politikák és alapelvek képesek-e az uralkodó hatalmi struktúrák átrendeződését létrehozni.

A tervezett társadalmi változás, különösen, ha alapvető kihívást jelent a férfiak és a nők, a fiúk és a lányok közötti kapcsolatok számára a magán- és a közélet minden szintjén, változatlanul lassú folyamat, amely átfogó tömeges mozgósítási stratégiákat és erősen politikai természetű cselekvéseket igényel. Ezenkívül a mély szegénység és a széles körben elterjedt társadalmi problémák kontextusában – amint ez a konfliktus utáni országokban gyakran tapasztalható – könnyen belátható, hogy a fiatalok, és különösen a lányok egyedi igényei és körülményei hogyan tudnak háttérbe szorulni a látszólag sürgetőbbnek tűnő társadalmi-gazdasági prioritásokkal szemben. A katonalányok turbulens élettörténeteire való tekintettel, ha figyelmen kívül hagyjuk, aláássuk vagy láthatatlanná tesszük perspektíváikat és igényeiket, valamint a háború utáni társadalmi újjáépítésben és megújulásban való aktív részvételre irányuló jogukat, az egyenlőtlenség, az instabilitás és az erőszak folytatódását kockáztatjuk. A katonalányoknak tehát nem csak a háborút kell túlélniük, hanem annak társadalmi-gazdasági hatásait is. A nemzetközi közösség pedig azért is felelős e kérdésben, mert ahogy azt Cnythia Enloe is megfogalmazta: ?a hanyagság is egy politikai lépés? (Enloe 2000, xii).

Irodalomjegyzék

Bouta, Tsjeard. Gender and Disarmament, Demobilization and Reintegration: Building Blocks for Dutch Policy. The Netherlands Institute of International Relations, 2005.

Enloe, Cynthia. Maneuvers: The International Politics of Militarizing Women’s Lives. University of California Press, 2000.

Molnár Dóra, Tóth Tünde. Elveszíteni a gyermekkort II. ? a gyerekkatonaság a nemzetközi jogban. Nemzet és Biztonság 2016/3. szám, 2016.

Nordstrom, Carolyn. Girls and warzones: Troubling questions. Life and Peace Institute, 1997.

Snowdon, Laura. Girl Child Soldiers: The relevance of gender in preventing and responding to the use of child soldiers. Essay Contest 2016, 2016.

Susan McKay, Dyan Mazurana. Where are the girls? Girls in Fighting Forces in Northern Uganda, Sierra Leone, and Mozambique: Their Lives During and After War. International Centre for Human Rights and Democratic Development, 2004.

Vera Achvarina, Simon F. Reich. No Place to Hide: Refugees, Displaced Persons, and the Recruitment of Child Soldiers. International Security, 2006.

Írta: Nagy Abigél

Címlapkép: Szudáni hatalomátvétel. Kartúm, 2019. augusztus 18.
Szudáni gyerekek ünnepelnek a szudáni fővárosban, Kartúmban 2019. augusztus 17-én, miután a szudáni katonai tanács és az ellenzék legfőbb ereje végleges megállapodást írt alá a hatalommegosztásról, így megnyílhat az út az átmeneti kormány felállítása előtt.
(Forrás: MTI/EPA/Morwan Ali)

Az energiabiztonság helye a biztonság fogalomrendszerében, s jelentősége a XXI. században

Szerző:

Mészáros Kinga

-

máj 13, 2021

0

Szélenergia az Egyesült Államokban. Palm Springs, 2017. július 14. Szélmalmok a naplementében a kaliforniai Palm Springs közelében fekvő San Bernardino hegység San Gorgonio-hágójánál 2017. július 13-án. A hágóban működő több mint négyezer turbina elegendő elektromosságot termel Palm Springs nagyváros és vonzáskörzete, a Coachella-völgy áramellátásához. (Forrás: MTI/EPA/Paul Buck)

Az energia hétköznapi életünk egyik alapfeltétele. Energia szükséges az élet minden szegmenséhez az oktatáson át, az egészségügyön keresztül az áruházak működéséig. Emellett az államok közötti kapcsolatok formálásban is nagy szerepe van az energia kérdésköréhez kapcsolódó tényezőknek, akár csak maguknak az energiahordozóknak. Mi több, ma már olyan jelenségről is beszélhetünk az államközi kapcsolatokban, mint az energiadiplomácia. Az energiaügy szerepének ekkora mértékű felértékelődése kockázatokkal is jár, hiszen eddig soha nem látott mértékben megnövelte az energia iránti és az államok közötti dependenciát. A továbbiakban bemutatom az energiabiztonság tartalmi elemeit, illetve a biztonságpolitikában betöltött helyét és szerepét.

Bevezetés

Közismert, hogy az energia szerepe, az energiabiztonság kérdése a hidegháború alatt értékelődött fel, azonban az energiabiztonság kérdéskörének megjelenése jóval korábbra nyúlik vissza. Az energia életet formáló hatása tulajdonképpen az emberiség történelméig vezethető. Az ember ugyanis a mindennapi élethez szükséges energiaforrások közelében választotta meg élőhelyét. Az ókori civilizációk már felhasználták a ma megújuló energiaforrásként ismert szél- és vízenergiát, például vízi közlekedésre. Megdöbbentő, de a manapság a legtöbb energiát szolgáltató szénhidrogének egyik fajtáját, a földgázt már feltehetőleg időszámításunk előtt 6000-ben, a bitument pedig időszámításunk előtt 3000-ben használták a civilizáció bölcsőjében, Mezopotámiában. Időszámításunk előtt 500-ban Kína már bambuszcsöveken keresztül szállította a nyersanyagot. Az Ókori Keleten és az antik világban tehát már régóta jelen vannak a különböző szénhidrogének, amelyeket a történelem kezdetén elsősorban az építészetben, a gyógyításban, illetve a mindennapokban, fényforrásként használtak.

A szénhidrogének nem kaptak szerepet a középkor Európájában. Az energia forrása ekkoriban a fa, illetve az állati és emberi élőerő volt, de az emberiség életének és eszközkészletének fejlődésével egyre inkább kiterjedt más nyersanyagokra is, s a szénhidrogének újra felbukkantak. Az ipari forradalommal először a szén került a középpontba, azonban az 1850-es évektől kezdve az amerikai kontinensen az aranylázat a fekete arany iránti lelkesedés váltotta fel.[1] Ezt követően, a kőolaj egyre inkább teret hódított, s Winston Churchill döntése, miszerint a brit hadiflotta eszközeinek energiaforrásául szolgáló szenet kőolajra kell leváltani véglegesen megváltoztatta a történelmet. Az Egyesült Királyság hadiflottájának energiaellátása ugyanis a hazai szénmezők helyett egy földrajzilag távoli terület, Perzsia kőolajtartalékaitól kezdett függővé válni. Mindez a folyamat egyre több államban jelent meg, miközben átrendezte az erőviszonyokat: kisebb, addig jelentéktelenebb államok súlya megnövekedett a világpolitikában, s a tőzsdén a kőolajjal kapcsolatos részvények egyre inkább előtérbe kerültek. A kőolaj és földgáz aranykorát élte, s átalakította a társadalmakat. A szénhidrogének nyújtotta energiatöbblet ugyanis lehetővé tette a tömeggyártást, a lakosság energiával való állandó ellátását, a kontinensek közötti gyors utazását. Mindez gyökeresen megváltoztatta a világot. Addig példátlan mobilitás és globalizáció bontakozott ki ugyanakkor a megnövekedő energiaszükséglet kielégítésére, s a kényelem fenntartásra egyre több energiára volt szükség, így megjelentek más energiaforrások és energiatermelési módok, mint a nukleáris energia. Az 1970-es és 1980-as években a környezet rombolása a történelemben addig példátlan mértéket öltött, amely egyre inkább megkérdőjelezte a természet ilyen mértékű, szisztematikus kifosztását. Mindez odáig vezetett, hogy a világgazdaság egyik alapkövének számító szénhidrogéneket egyre inkább igyekszenek az államok más energiaforrásokra felváltani.

Az energiabiztonság helye a biztonság fogalomrendszerében

A biztonsággal való tudományos szintű foglalkozás igazán a hidegháború idején, az 1950-es évektől került a kutatók fókuszába, amelynek köszönhetően megszületett a biztonsági tanulmányok tudományterülete. Az ezt követő évtizedek alatt számos kutató (pl. Buzan, Nye, Mearsheimer) foglalkozott e kérdéskörrel, azonban a hidegháború időszaka alatt általánosan elfogadott tény volt a katonai biztonság elsődleges szerepe. Így az állam fegyveres erejének tulajdonságai, illetve az állam védekező képessége került a középpontba.

A bipoláris világrend fellazulásával és a világpolitikai enyhülés bekövetkeztével azonban egyre inkább kibővült a biztonság fogalma is. 1998-ban megjelent az az elmélet, amelyen keresztül világunk történései magyarázhatóbbak lettek, s ez a biztonság szektorális elmélete. A szektorális elmélet alapjait Barry Buzan, Ole W?ver és Jaap de Wilde fektették le a ?Biztonság: új keretrendszer az elemzéshez? című műben. A könyv megjelenése hatalmas mérföldkőnek számított, mivel igazán rávilágított arra, hogy a biztonság megtartásához és fenntartásához nem pusztán a katonai tényezőkre kell figyelmet fordítani. Az elmélet szerint a nemzetközi kapcsolatokat szektorokon át lehet vizsgálni, amelyek azonban nem különállóak, hanem akár csak a lencsék, átfedésben vannak. A koppenhágai trió ekkor a biztonság összetevőit öt szektorra bontotta: politikai, társadalmi, katonai, környezeti, illetve gazdasági szektorokra.

A biztonság szektorális elméletének atyjai az energiabiztonságot ekkor még nem nevezték meg, mint egy különálló szektort. Jóllehet, az eltelt közel 25 év alatt, nem csupán az energiabiztonság önállósodása figyelhető meg hanem, ? hogy csupán néhányat említsek ? a humán biztonság, a pénzügyi biztonság vagy a jól ismert kiberbiztonság területe is. Visszakanyarodva az eredeti, 1998-as elmélethez, az energiabiztonság különböző vonatkozásai már ekkor is hangot kaptak, de főleg a gazdasági biztonság, illetve részben a környezeti biztonság szektorának alkotórészeként jelentek meg. Az energiabiztonság környezeti biztonság alá eső aspektusain is főként a gazdasági jellegű, illetve fenntarthatósági-szűkösségi problémákat érti az elmélet: a természeti erőforrások kimerülését, az energiához kapcsolódó tevékenységek környezetkárosító-, szennyező hatását, továbbá a rendelkezésre álló erőforrások szűkösségét és az ebből fakadó egyenlőtlen elosztást. A gazdasági jellegű problémák elsősorban azok, amelyeket a nem fenntartható termelési módok okoznak.

Az energiabiztonság ezt követően, elsősorban az energia árának világpiacra gyakorolt destruktív hatásaival és a főképp ellátást érintő kockázatokkal párhuzamosan, a gazdasági biztonsághoz közeledett a kétezres években. Az elmúlt évtizedben még inkább előtérbe kerültek a környezetvédelmi megfontolások, a szűkösség és dependenciából eredő fenyegetések. Mindezt egyre több nemzetközi esemény is alátámasztotta, illetve megmutatta, hogy manapság már nem csupán az olajfegyver, hanem az energiamixnek bármely összetevőjének manipulálása súlyos következménnyel lehet nem csupán országok, hanem egész térségek biztonságára (pl. orosz-ukrán gázvita). Emellett a társadalmi nyomás is megnövekedett a döntéshozókon, hiszen az egyéni és közösségi szinten egyre inkább megjelent a környezettudatosság, mint követendő érték, s ezt az állami szinten is látni kívánják.

Egyre több összetevője lett tehát az energiabiztonságnak: folyamatosan jelennek meg az új technológiák és egyre nő szerepük. Az államok is egyre fokozottabban figyelnek az energetikai kérdésekre, s külön szakágazati stratégiákat alkotnak, megjelentek az energiadiplomáciai kapcsolatok, a stratégiai fontosságú külföldi energetikai beruházások is. Elmondható tehát, hogy az energiabiztonságot ezen indokokból kifolyólag ma már külön szükséges elemezni, mert a horizontális biztonságpercepció egyik új elemeként jelent meg.

A biztonság fogalmához hasonlóan, az energiabiztonságnak sincs egy általánosan elfogadott definíciója. Az energiabiztonság univerzális fogalmának megalkotását több tényező is nehezíti. Elsősorban, a biztonsági tanulmányoknak több iránya létezik, s ezen szemléletmódok változásával az energiabiztonság tartalmi összetevői változhatnak. Másodszor, az energiabiztonság ?szereplői? dinamikusan növekednek: ma már nem csupán államok, hanem nagy szerep jut a különböző multinacionális vállalatoknak, állam alatti szereplőknek (pl. félkatonai szervezetek, terrorista szervezetek), de a nemzetközi intézményeknek is. Harmadszor, az energiabiztonság, a biztonsághoz hasonlóan több szinten és aspektusból is értelmezhető, emellett az államok defenzív és offenzív stratégiát is követhetnek az energiabiztonság garantálása tekintetében, amely nagy mértékben változtatja az elemzés kereteit. A biztonság etimológiai értelmezéséből azonban lehet következtetni az energiabiztonság fogalmára. Az energiabiztonság tartalmi elemeit a nemzetközi szervezetek és államok energetikai stratégiáiból is rendszerré alakíthatjuk. Az energiabiztonság egy olyan állapotot feltételez, amely az energetikai szektor fenyegetettségének a hiányaként határozható meg, de a fenyegetésekre való reagálási képességet is magában foglalhatja. Ezen túl, számos fenntarthatósági és a humánbiztonságot előmozdító követelmény is bekerült az energiabiztonság fogalomrendszerébe, mint például az ellátás biztonsága, azaz ?megfizethető és megbízható hozzáférés minden üzemanyaghoz és energiaforráshoz?

Az energiabiztonság főbb kihívásai

Az energiabiztonság tehát a tágan értelmezett biztonság egyik elválaszthatatlan része, ugyanis az energia a mindennapi élet, s így az állam működésének, mi több a nemzetközi rendszer működésének feltétele. Mint a biztonság más szektorait, úgy az energiabiztonságot is számos kihívás éri, amelyek eltérőek ugyan a szereplők és szintek különböző elemeinek megválasztásával. Mindazonáltal, számba vehetők a világ történéseit alapjául véve az energiabiztonságot érő széleskörű kihívások ááltalánosságban. A következőkben ezen kihívások bemutatását igyekszem megtenni.

Az energiabiztonságot érő egyik legnagyobb kihívás talán az államok közötti dependenciából, illetve a rendelkezésre álló energiahordozók szűkösségéből fakad. A két legfőbb fosszilis energiahordozót, a földgázt és kőolajat vizsgálva, arra a megállapításra juthatunk, hogy ezen természeti kincsekből való részesedés globálisan nem egységes. Például, a kőolaj-tartalékok régiónkénti megoszlását tekintve alábbiak az arányok: 48,18% Közel-Kelet, 18,7% Dél- és Közép-Amerika, 14,1% Észak-Amerika, 8,4% FÁK-államok, 7,2% Afrika, 2,6% Ázsia és a Csendes-óceánti térség, s végül a sort zárja Európa a maga 0,8%-os részesedésével. A földgáz eloszlását vizsgálva is hasonló megállapításra juthatunk az aránytalanság kapcsán: 38% Közel-Kelet, 32,3% FÁK-államok, 8,9% Ázsia és a Csendes-óceáni térség, 7,6% Észak-Amerika, 7,5% Afrika, 4% Dél- és Közép-Amerika, s a kőolaj tekintetében is Európa rendelkezik a legkevesebb tartalék felett, mindössze 1,7% a részesedése világszinten. Mindeközben, érdemes megvizsgálni azt, hogy Európa az egyike a fejlett térségeknek, amelyből következtethetünk arra, hogy így energiaigénye is jóval nagyobb, mint például a fejlődő térségeknek. Természetesen, ezen számok régión belüli alakulása is elemzést kíván, mivel egyes országok régión belüli súlya is kötődik az energiatermeléséhez, azonban ezen elemzés formai korlátai nem teszik ezt lehetővé. A fogyasztás és az előállítás tehát nincs országonként, régiónként egyensúlyban, s így számos térség nagy mértékű importra szorul. Például, az EU 27 tagállamának energiafüggősége elérte összesítve az 58 százalékot 2018-ban, ami azt jelenti, hogy az energiatermelés és energiafogyasztás közel 60 százalékban nem kiegyensúlyozott, s mindezt harmadik országokból importálják.

Az energia előzőekben bemutatott, heterogén megoszlása egyes térségek ?kezében? nagy kockázatot jelent. Az ekkora mértékű függőség csökkenti egyes régiók országainak mind szubjektív, mind objektív biztonságpercepcióját. Az ellátási rendszerek ugyanis országokon keresztül ívelnek, s egy-egy ország kiesése nagy zavart okozhat magában a rendszerben, illetve az őt követő országok ellátásában is. Minderre példaként az orosz-ukrán gázvita szolgálhat, amely során az orosz földgázra szorítkozó európai államok ellátása szünetelt Ukrajna és Oroszország árvitája miatt. A stratégiai fontosságú energiahordozók ?fegyverként? való használatának gyökerei azonban a történelem koraibb időszakáig kalauzolhatják az olvasót, így például az 1970-es évekig, amikor is az arab államok többször is bevetették az olajfegyvert, amely a világpiacon hatalmas recessziót okozott. Mindezek kiküszöbölésére az energiabiztonságnak olyan követelményei lettek, mint az ellátás és energiahordozók diverzifikálásának kívánalma. Továbbá, az energiatakarékosság és energiahatékonyság elvei is kötődnek a szűkösségből, s ezáltal a dependenciából fakadó kihívások kezeléséhez.

Az ellátásbiztonság kérdéskörében megemlíthető még, hogy az ellátás mennyiben jut el a lakossághoz, s ha igen mennyire fenntartható mértékben, milyen áron, illetve mennyire biztosított az állandó ellátás? Például, a modern társadalmakban hatalmas gondot okoznak az áramkimaradások, ami csökkenti a lakosság szubjektív biztonságpercepcióját, lévén, hogy az energia lapszükséglet. Példaként említhető a 2006-os nagy európai áramkimaradás vagy az idén (2021) januárban történt áramkimaradások kontinensünkön. Aggasztó, hogy a szakértők még több, ezekhez hasonló áramkimaradásokat várnak a jövőben, amelyek még nagyobb volumenűek lesznek. Mindennek oka abban keresendő, hogy az országok közötti dependencia nő, illetve a globális klímaváltozás okozta szélsőségesebb időjárás is veszély jelent a villamosenergia-ellátásra. Minderre példáként szolgál a 2021. február 16-án Texas-ban a hirtelen, extrém havazás okozta áramkimaradás, amely 4 millió ember áramellátását lehetetlenítette el.

Az energiaszolgáltatáshoz fűződő létesítményeket, mint kritikus infrastruktúrákat természetesen számos szándékos vagy nem szándékos, emberi vagy természeti tevékenységből fakadó fenyegetés is érheti. Ezen fenyegetések gyakran válsággá és katasztrófává válnak, mivel ezen energetikával kapcsolatos infrastruktúrák kiesése a rendszerből hatalmas zavart okozhat, s a környezetkárosító és egészségkárosító hatásaik, veszélyességük rendkívül súlyosak. Mindezen okokból kifolyólag, számos konfliktusban célpontot jelentenek ezek az infrastruktúrák, mind a fizikai, mind a kibertérben. 2019-ben például az indiai Kudankulam lett hekkertámadás áldozata vagy ugyanebben az évben egy szaúdi olajfinomító által indított húszi dróntámadás is megemlíthető. Ebbe a kategóriába sorolhatóak a 2008-as orosz-grúz háború során a Baku-Supsa és Baku-Tbilisi-Ceyhan olajvezetékekkel kapcsolatos konfliktusok is. A természeti katasztrófa által megkárosított energiaszolgáltató létesítményre talán a legközismertebb példa a 2011-es japán tragédia, amely során a tóhokui földrengés áldozata lett a Fukusimai atomerőmű is. Az említett atomerőmű-baleset következményeit tekintve a legkisebb problémaként tartható számon a kieső energiaellátás, sokkal inkább a nukleáris katasztrófa emberiséget és természetet érintő problémái kerültek középpontba. Mindez felveti az energiabiztonság több tartalmi elemét is, így azt, hogy ezen rendszereknek ellenállóaknak kell lenni a zavarokkal szemben, illetve a környezetben és az ember egészségében kárt nem okozhatnak. A nukleáris atomerőművek kérdése jelen korunkban kiemelt, s hatalmas társadalmi nyomás nehezedik a döntéshozókra elsősorban a potenciális balesetek következményeinek, illetve a nukleáris hulladék tárolásának veszélyfaktorai miatt.

A fenti veszélyek kiküszöbölésére, a környezetvédelem és a fenntarthatóság követelményeinek kielégítésére, illetve a fosszilis energiahordozók szűkőssége miatti nemzetközi verseny csillapítására, számos követelmény alakult ki a megújuló energiaforrások használata és az energiamixben való részesedésének növelése iránt. A zöld energián elsősorban a szél-, a víz-, a nap-, illetve a geotermikus energia értendő. Azonban a zöld energia sem kellőképpen zöld minden esetben. A vízerőművek alkalmazásának például számos negatív következménye van, s ebből fakadó heves geopolitikai vitákat vált ki a különböző szereplők között. Emellett különböző hatalmak nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy egy-egy országban ilyen erőművek beruházói lehessenek. Mindez még tovább fokozza az államok közötti feszültséget, s a helyi konfliktusokból könnyen regionális feszültséget eszkalál. Például, Kína világszerte finanszíroz gátépítést, Laoszban, Etiópiában, illetve Afganisztánban is, amely számos környező vagy nagyhatalom nemtetszését váltja ki. Emellett a gátat építő és egyéb részes országok között is hatalmas vita kerekedik a gátépítések kapcsán, így például Egyiptom és Etiópia között vagy Kína és India között, de a Mekongon épülő gátak is kisebb mértékű feszültséget generálnak a délkelet-ázsiai térségben. Természetesen a nagyhatalmak saját pozícióik erősítésére mediátorként részt vesznek ezen viták feloldásában, így például Oroszország és USA szerepe a Nílust érintő vitában vagy az USA jelenléte a Mekongot érintő kérdésekben is jelentős. A feszültségokozás mellett, a vízerőművek létesítése a környezetre is rendkívül károsak, mivel az élőlények, a víz és egyéb anyagok áramlásának ritmusát megzavarják, amely nagy károkat okozhat a bioszférában.

Összegzés

Az energia napjaink világának egyik alapfeltétele, de láthatóan az emberiség történelme során mindig is jelentős szereppel rendelkezett. Az energiabiztonság szerepe a biztonsági tanulmányok rendszerében jelentős, s a biztonság fogalmához hasonlóan meglehetősen komplex az energiabiztonság fogalma, s folyamatosan bővül az értelmezése is az újonnan megjelenő szereplők, kihívások, technológiák megjelenése okán. Az energia szerepe a nemzetközi kapcsolatokban jelentős, emellett hatalmas feszültségeket is generálhatnak az energetikai ügyek, amelyek a fokozódó szűkösséggel egyre hevesebbé válhatnak. Az energiadiplomácia pedig egy új elemét jelenti a nagyobb hatalmak jelenlétének fokozásának különböző térségekben, hiszen a különböző energetikai infrastruktúra beruházások kohéziós ereje jelentős, akár csak az energiarendszerek feletti minél szélesebb körű rendelkezés az országok és más szereplők érdeke. További konfliktusos területet jelent, hogy az energiával kapcsolatban nagyon fontosak a gazdasági, a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok is. Mindezek elérésére és fenntartására számos követelményt dolgoztak ki a döntéshozók, azonban ezek realizálása rendkívül nehézkes, s számos további, megoldandó kérdést vethetnek fel, hiszen számos állam bevétele még ma is a fosszilis energiahordozókhoz köthetőek (pl. Venezuela), emellett a korlátozottabb költségvetéssel rendelkező államok és azok állampolgárai sem képesek a legjobb energiahatékonyságot és környezetvédelem tekintetében legmegfelelőbb, csúcstechnológiák alkalmazására. Az energiarendszereket érintő probémák megoldása és a kérdések tisztázása, a veszélyforrások kiküszöbölése azonban sürgetőek az energiarendszerek nagy szerepének és az őket érő kihívások okán.

Források

16 Amazing Facts About Natural Gas, Forbes, 2015. https://www.forbes.com/sites/statoil/2015/01/12/16-amazing-facts-about-natural-gas/#:~:text=Natural%20gas%20is%20thought%20to,to%20make%20evaporated%20salt%20brine (Letöltés ideje: 2020.10.10.)

Buzan, Barry-De Wilde, Jaap-Waever, Ole: Security: A New Framework for Analysis. Lynne Rienner Publishers, London, 1998.

Dobos Edina: Az energiaellátás biztonságának elméleti kérdései, Nemzet és Biztonság, 2010. július. http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/dobos_edina-az_energiaellatas_biztonsaganak_elmeleti_kerdesei.pdf (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Energy security, IEA.org. https://www.iea.org/topics/energy-security (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Földi László ? Halász László: Környezetbiztonság. CompLex Kiadó, Budapest, 2009.

From where do we import energy and how dependent are we?, EC. https://ec.europa.eu/eurostat/cache/infographs/energy/bloc-2c.html (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Gazdag Ferenc-Remek Éva: A biztonsági tanulmányok alapjai. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018. 11. oldal. https://akfi-dl.uni-nke.hu/pdf_kiadvanyok/web_PDF_EKM_Biztonsagi_tanulmanyok_alapjai.pdf (Letöltés ideje: 2019.11.06.)

Horváth Attila: A létfontosságú rendszerelemek és a technológiai fejlődés új kockázatai I. rész, Hadtudomány, 2016. http://real.mtak.hu/44940/1/horvathattila2.pdf (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Jesper Starn – Brian Parkin – Irina Vilcu: The Day Europe?s Power Grid Came Close to a Massive Blackout, Bloomberg, 2021.01.27. https://www.bloomberg.com/news/articles/2021-01-27/green-shift-brings-blackout-risk-to-world-s-biggest-power-grid (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Madureira, Nuno Luis: Waiting for the Energy Crisis: Europe and the United States on the Eve of the First Oil Shock, Historische Sozialforschung, 39. évfolyam, 4. szám 2014, 70?93. oldal. www.jstor.org/stable/24145528 (Letöltés ideje: 2020.10.10.)

Orosz-ukrán gázválság: ?ébresztő? az Európai Unió energiaszektorának, Európai Parlament. https://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//NONSGML+IM-PRESS+20060109STO04118+0+DOC+PDF+V0//HU&language=HU (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Porup, J. M.: How a nuclear plant got hacked, CSO, 2019. https://www.csoonline.com/article/3488816/how-a-nuclear-plant-got-hacked.html (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Safi, Michael-Wearden, Graeme: Everything you need to know about Saudi Arabia Oil Attacks, The Guardian, 2019.09.16. https://www.theguardian.com/world/2019/sep/16/saudi –arabia –oil –attacks –everything –you –need –to- know (Letöltés ideje: 2020.10.10.)

Shiriyev, Zaur: Threats to Georgian Pipeline Security: What is Moscow?s Game?, Jamestown Foundination, 2015. https://jamestown.org/program/threats-to-georgian-pipeline-security-what-is-moscows-game/ (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Statistical Review of World Energy, BP, 2020, 69. kiadás. https://www.bp.com/content/dam/bp/business-sites/en/global/corporate/pdfs/energy-economics/statistical-review/bp-stats-review-2020-full-report.pdf (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

The cost of blackouts in Europe, EC, 2016. https://cordis.europa.eu/article/id/126674-the-cost-of-blackouts-in-europe (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Tim Stelloh – Adela Suliman – Kurt Chirbas – Colin Sheeley: Millions in Texas without power as deadly storm brings snow, freezing weather, NBC News, 2021.02.16. https://www.nbcnews.com/news/us-news/knocked-out-texas-millions-face-record-lows-without-power-new-n1257964 (Letöltés ideje: 2021.02.17.)

Walt, Stephen M.: The Renaissance of Security Studies. International Studies Quarterly, 35. évfolyam, 2.szám, 1991. 211?239. oldal. www.jstor.org/stable/2600471. (Letöltés ideje: 2021.02.06.)

Yergin, Daniel: A zsákmány. AJTK, Budapest, 2018.

Yergin, Daniel: Ensuring Energy Security. Foreign Affairs, 85. évfolyam, 2. szám, 2006, 69?82. oldal, www.jstor.org/stable/20031912 (Letöltés ideje: 2020.10.10.)

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-2-II-NKE-65 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

Címlapkép: Szélenergia az Egyesült Államokban. Palm Springs, 2017. július 14. Szélmalmok a naplementében a kaliforniai Palm Springs közelében fekvő San Bernardino hegység San Gorgonio-hágójánál 2017. július 13-án. A hágóban működő több mint négyezer turbina elegendő elektromosságot termel Palm Springs nagyváros és vonzáskörzete, a Coachella-völgy áramellátásához. (Forrás: MTI/EPA/Paul Buck)

Izrael árnyékháborúja az iráni nukleáris törekvések ellenében

Szerző:

Fodor Márk Joszipovics

-

máj 12, 2021

0

Iráni atomprogram - A natanzi urándúsító üzem. Natanz, 2020. július 8.A Maxar Technologies által 2020. július 8-án közreadott műholdkép a közép-iráni Natanzban lévő urándúsító üzem egyik megrongálódott épületéről (k). 2020. július 2-án egy robbanás után tűz ütött ki a létesítményben, az Iráni Atomenergia Szervezet közlése szerint a balesetben megrongálódott egy félig kész épület, de a centrifugáknak helyet adó létesítményben nem esett kár, és emberi sérülés sem történt.(Forrás: MTI/EPA/Maxar Technologies)

Május 8-án hatalmas tűz ütött ki az iráni Bushehr városában, nem messze a város atomerőművétől. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárdához köthető Tasnim hírügynökség szerint szándékos gyújtogatás történt, de bővebb információkat nem osztottak meg ezen felül. A várost nem először érintik súlyos tűzesetek, 2020 júliusában szintén hatalmas tűz pusztított a városban. Ahogyan sok mást várost is Iránban, ugyanis 2020 májusától kezdődően a nyár során a perzsa állam számos városában egymás után következtek be ?rejtélyes? tűzesetek és robbanások. Ezek a városok egy fontos közös tulajdonsággal rendelkeztek: mindegyikük fontos része az iráni nukleáris program országos infrastruktúrájának. Hivatalosan nem került megerősítése, ugyanakkor mind az iráni vezetés, mind pedig a régióval foglalkozó szakértők az izraeli polgári hírszerzést, a Moszadot nevezik meg a szabotázsok végrehajtójaként.

A szűken értelmezett Közel-Keleten jelenleg Izrael az egyetlen állam, amely rendelkezik nukleáris csapásmérő képességekkel, bár ezzel kapcsolatosan fenntartja a ?nukleáris kétértelműség? politikáját, azaz nem erősíti meg, de nem is tagadja az atomfegyverek meglétét. Az atomfegyverek birtoklása jelentős elrettentési képességet jelent az ellenséges szándékú államokkal szemben, továbbá biztosítja az ország regionális műveleti szabadságát is, hiszen az eseti katonai beavatkozásai ellenére sem kell tartania egy átfogó konvencionális támadástól. Amennyiben a régióban egy másik állam is szert tenne katonai célú nukleáris képességekre, az egyrészről döntően korlátozná a zsidó állam műveleti szabadságát, másrészről pedig létfontosságú fenyegetést jelentene Izraelre és lakosságára, tekintettel az ország relatív alacsony kiterjedésére és koncentrált elhelyezkedésű lakosságára. Ennek fényében hirdette meg Menachim Begin 1981-ben a ?Begin-doktrínának? nevezett védelmi alapelvet, miszerint az izraeli kormány semmilyen módon nem hagyhatja (tehát bármilyen eszközt alkalmazni fog annak megakadályozására), hogy egy ellenséges állam tömegpusztító fegyvereket fejlesszen ki Izrael lakossága ellen. A kormányfő nyílt állásfoglalásának oka a nemzetközi közösség felháborodása volt, miután egy az izraeli légierő légicsapásokkal megsemmisített egy iraki nukleáris erőművet, amelyet a Szaddám-rendszer katonai célú nukleáris programjának alapjának tekintettek. [1] A ?Begin-doktrína? fennállásának tanúbizonyságot tesz, hogy az izraeli légierő 2007-ben is légicsapásokkal semmisített meg egy szíriai nukleáris létesítményt, amelyet a katonai célú atomprogram egyik alapjának tekintettek.

Ahogyan az iraki és szír atomprogramot, úgy az Iráni Iszlám Köztársaság nukleáris programját is vitális biztonsági fenyegetésként értékeli az izraeli politikai és katonai vezetés. Az iráni nukleáris ambíciók (amely a nyugati orientációval rendelkező Reza Pahlavi sah rendszerének idején még bírta az izraeliek támogatását) az erősen konzervatív és a zsidó állammal szélsőségesen ellenséges magatartást képviselő Mahmud Ahmadinezsád elnök idején jutottak a csúcsra, amelynek következtében erősödő nemzetközi nyomásgyakorlással és szankciókkal kellett szembenéznie Teheránnak. A 2010-es évek elején a feszültségek olyan mértékűre nőttek, hogy mind Izraelben, mind pedig az Egyesült Államokban felerősödtek a preemptív háborút szorgalmazó hangok. [2] A konfliktus deeszkalációjára az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, Németországgal kiegészülve (P5+1 formáció) azonban tárgyalásos úton rábírták Iránt a katonai célú nukleáris programjának felfüggesztésére, cserébe az iráni gazdaságot sújtó szankciók feloldásáért. [3] A 2015-ben megkötött, atomalkuként elhíresült egyezményt (hivatalos nevén közös átfogó akcióterv [Joint Comprehensive Plan for Action, JCPOA]) Izrael Állam a kezdetektől fogva határozottan ellenezte, tekintettel annak ideiglenes jellegére, valamint a feloldott szankciók következtében megerősödő iráni gazdaságra, amely lehetővé teszi Teherán számára, hogy finanszírozza a regionális törekvéseit.

A nyílt háború végül elmaradt, ugyanakkor az árnyékban egy másik háború tovább folytatódott: ezek voltak az Egyesült Államok és/vagy Izrael által folytatott titkos műveletek (?clandestine operations?) az iráni atomprogram szabotálására. Ezen műveletek végrehajtásukban eltérőek lehetnek, a klasszikus szabotázsoktól kezdve, az iráni nukleáris szakemberek célzott likvidálásán keresztül a korszakos jelentőségében egyedülálló Stuxnet kibertámadásig bezárólag. Mindezek mellett jelen vannak a hagyományos mélységi felderítő és hírszerző feladatok, például a sajtóban nyilvánosságra hozott 2018-as művelet, amikor az izraeli hírszerzés ügynökei tárgyi bizonyítékokat szereztek arról, hogy Irán állítása ellenére nem tartja magát az nukleáris megállapodásban foglaltakhoz és jelentősebb mennyiségű ?sárga pogácsát? (uránérc-por, amelyet ?pogácsává? sajtolnak a szállítás céljából) halmozott fel. Egyes akcióknál, végrehajtásuk komplexitásából fakadóan vélelmezhető az Egyesült Államok részvétele, más műveleteket azonban unilaterális izraeli lépésként azonosítanak.

Az iráni atomtudósok likvidálása mögött a Moszad ?Kidon?, az izraeli különleges egységekből toborzott beavatkozó alegységét sejtik, amelynek működése szigorúan bizalmas még a polgári hírszerzés szervezetén belül is. (A popkulturális ismertségéből fakadóan napjainkra valószínűsíthetően átszervezésre került az alegység, ahogyan az történt a hetvenes években is.) Jellegzetes módszerük a célzott likvidálásokra a járművekre erősített robbanóeszközökkel végrehajtott merénylet volt, 2010 és 2012 között négy vezető atomfizikus is ilyen merényletek következtében veszítette életét. Ezt követően szüneteltek a célzott likvidálások egészen tavaly novemberi, amikor Mohsen Fakhrizadeh-Mahabadi, az iráni nukleáris program (akkori) vezetője egy pokolgépes támadást követő tűzharcban az életét veszítette Teherán közelében. A lépés hátterében volt amerikai politikai és katonai döntéshozók Izrael azon szándékát azonosították, hogy a feszültségek eszkalálásával kényszerpályára állítsa a Biden-adminisztrációt a Donald Trump által 2018-ban felmondott, Joe Biden által pedig ismételten tervezetten megkötendő atomalku kapcsán. Izrael érintettsége a merényletben erősen vélelmezhető, tekintettel arra, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2018-ban a tudóssal kapcsolatban csak annyit kért, hogy emlékezzenek a nevére. A Moszadot vélelmezik Ali-Reza Asgari, az Iráni Forradalmi Gárda dandártábornoka elrablása mögött is: az iráni tábornok 2007-ben tűnt el Törökországban, Ronen Bergman izraeli oknyomozó újságíró szerint a kihallgatása során kulcsinformációkhoz juttatta az izraeli nemzetbiztonságot az iráni nukleáris program fejlettségéről, valamint a szíriai és észak-koreai érintettségről. [4]

A likvidálások mellett a másik leginkább jellemző eszköz a nukleáris létesítmények elleni szabotázsakciók végrehajtása. A május 8-ai tűzesetet megelőzően április 11-én történt egy jelentős akció a natanzi nukleáris létesítményben, amely során egy 150 kilogrammos távirányítású robbanószerkezettel kiiktatták a létesítmény elsődleges és tartalék elektromos hálózatát. A szabotázs valószínűsíthetően hónapokkal vetette vissza az iráni atomprogramot. Natanz nem először vált a szabotázsakciók célpontjává: a város is része volt a 2020 nyarán bekövetkezett robbantás és gyújtogatás sorozatnak, amikor három hét alatt tucatnyi olyan energetikai és katonai létesítményben történtek incidensek, amelyek bizonyos mértékben mind köthetőek voltak az iráni nukleáris programhoz. A robbantások és tűzesetek mellett a szabotázsakcióknak egy kifinomultabb módját is alkalmazta a Moszad, mégpedig különböző fedőcégeken keresztül becsatlakoztak az iráni nukleáris program fejlesztésének nemzetközi ellátási láncába és gyárilag hibás alkatrészeket szállítottak le a megrendelések során.

A szabotázs legkifinomultabb módja azonban a kibertámadások végrehajtása, amelyek tekintetében a 2010-ben ismertté vált Stuxnet-vírust lehet kiemelni. A ? valószínűsíthetően a Moszad, az Aman (izraeli katonai hírszerzés) 8200-es alegysége és a CIA ? által végrehajtott művelet során a Stuxnet-vírus a natanzi urándúsítóban a centrifugák fordulatszámát észrevétlenül, szakaszosan manipulálta: folyamatosan lecsökkentette majd pedig felgyorsította őket, a központi monitoring rendszer felé pedig hamis adatokat küldött. Noha a vírus jelenlétét érzékelték, az iráni szakembereket megtévesztette, hogy a bushehri atomerőműben semmilyen kárt nem okozott, miközben a natanzi dúsítóban 2016-ra a centrifugák 20%-a megsemmisült. [5]

Az bizonyos, hogy ezen műveletekből két egyértelműen azonosítható tapasztalat vonható le: az izraeli nemzetbiztonsági szolgálatok képességei mellett az iráni elhárítás felkészültségéről is sokat mond, hogy a perzsa államban hány főből álló mélyfedésben lévő izraeli hírszerző állomány tartózkodhat, akik képesek a tavaly nyári szabotázs-sorozat végrehajtására, vagy a nukleáris program egyik fő elemének számító natanzi létesítmény központjában egy több, mint 100 kilogrammos robbanószerkezetet elhelyezni.

Összességében azonban még az izraeli elemzők körében sincs azonban egyetértés az izraeli titkos műveletek középtávú eredményességét illetően. Ennek oka, hogy a nukleáris létesítmények ellen végrehajtott műveletek a globális terrorizmus elleni műveletekhez hasonlítható: a központi létesítmények elleni támadások az iráni nukleáris infrastruktúra decentralizálását (valamint a föld alá telepítését) vonják magukkal, amely megnehezíti a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség ellenőrző tevékenységét, továbbá megerősíti az iráni vezetést azon törekvésében (és csökkenti a kompromisszumkészségét), hogy mihamarabb szert tegyen egy nukleáris fegyverre.

Izrael számára azonban továbbra elfogadhatatlan egy 2015-öshöz hasonló kompromisszum (a Biden-adminisztráció ezirányú törekvéseire jelentős negatív hatással bírnak az elmúlt időszak szabotázsakciói) a jelenlegi iráni vezetéssel, így amerikai támogatással vagy anélkül, de valószínűsíthetően folytatni fogja az titkos műveleteit az atomprogram szabotálására. Ez az árnyékkonfliktus bizonyos mértékben párhuzamba állítható a két ország közti vetélkedés másik elemével, a regionális helyettesítő (?proxy?) háborúval, amely keretében Irán különböző állam alatti szereplők támogatásán (a libanoni Hezbollah, a Gázai-övezetet irányító palesztin Hamász, további szíriai entitások) keresztül tartja állandó nyomás alatt a zsidó államot, amely légicsapásokkal törekszik ezen aktorok visszaszorítására és semlegesítésére [6], így az iráni-izraeli konfliktus alapjának a kölcsönös kifárasztás stratégiája tekinthető.

Az bizonyos, hogy a Moszad szabotázsakciói önmagukban nem lesznek elegendőek az iráni nukleáris program felszámolásához, ahogyan ? robosztus katonai ereje ellenére ? Izrael sem képes egyoldalúan felvenni a küzdelmet az Iráni Iszlám Köztársasággal. Az Egyesült Államok azonban nem keveredhet bele Afganisztánhoz hasonlóan egy regionális konfliktusba, miközben az erőforrásaira a Kínai Népköztársaság és az Oroszországi Föderáció által jelentett globális revizionista hatalmi kihívások kezelésére lenne szüksége. Az ellentétek feloldásának megoldása egy esetleges iráni demokratikus rendszerváltás lehetne, amely növelné a nemzetközi közösség bizalmát (és csökkentené Izrael fenyegetettség-percepcióját), ennek társadalmi megalapozottsága azonban kérdéses, a külső szereplők ezirányú beavatkozási kísérletei pedig mindeddig kevés sikerrel jártak a Közel-Keleten.

[1] Kapusňak, Ján: Covert operations attributed to Israel’s Intelligence Services against Iran’s nuclear program. In: Majer, Marian ? Ondrejcsák Róbert (szerk.): Panorama of global security environment 2013. Centre for European and North Atlantic Affairs, Bratislava, 2013. ISBN 978-80-971124-5-5. pp. 375-376.

[2] N. Rózsa Erzsébet: Az Egyesült Államok, Izrael és Irán: a közel-keleti stratégiai háromszög a világ napirendjén. In: Külügyi Szemle, 2015. pp. 58-59. Elérhetőség: https://kki.hu/assets/upload/NRE.pdf (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

[3] Szálkai Kinga ? Baranyi Tamás Péter ? Szarka E. Luca (szerk.): Biztonságpolitikai Corvinák I. Antall József Tudásközpont, Budapest, 2019. ISBN 978-61-555595-7-0. pp. 420-421.

[4] Vielhaber, David ? Bleek, Philipp C.: Shadow Wars ? Covert Operations Against Iran?s Nuclear Program. In: The Nonproliferation Review, 2012/3. p. 483. Elérhetőség: https://www.tandfonline.com/doi/pdf/10.1080/10736700.2012.734194 (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

[5] Vámos Sándor: A Stuxnet sztori. Bolyongó blog, 2020. 08. 16. Elérhetőség: https://bolyongo.hu/doku.php?id=passport:a_stuxnet_sztori (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

[6] Németh Bence ? Szalai Máté: A lezárás felé? A szíriai polgárháború megoldásának lehetséges körvonalai (3.) – A regionális szereplők céljai és érdekei: Izrael és a GCC. In: KKI Elemzések, 2017. pp. 13-14. Elérhetőség: https://kki.hu/assets/upload/29_KKI-elemzes_SYR_Nemeth-Szalai_20171120.pdf (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

Címlapkép: Iráni atomprogram – A natanzi urándúsító üzem. Natanz, 2020. július 8.
A Maxar Technologies által 2020. július 8-án közreadott műholdkép a közép-iráni Natanzban lévő urándúsító üzem egyik megrongálódott épületéről (k). 2020. július 2-án egy robbanás után tűz ütött ki a létesítményben, az Iráni Atomenergia Szervezet közlése szerint a balesetben megrongálódott egy félig kész épület, de a centrifugáknak helyet adó létesítményben nem esett kár, és emberi sérülés sem történt.
(Forrás: MTI/EPA/Maxar Technologies)

A hadviselés átalakulása a multipoláris világrendben, avagy az űr militarizálása

Szerző:

Haiszky Edina Julianna

-

máj 12, 2021

0

A Dragon érkezése a Nemzetközi Űrállomásra. Világűr, 2020. november 17.A NASA által közradott képen a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Crew Dragon személyszállító űrhajója összekapcsolódni készül a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomással 2020. november 16-án.(Forrás: MTI/EPA/NASA)

Jelen elemzés rövid áttekintést nyújt a hadviselés arculatának átalakulásáról a multipoláris világrend viszonylatában. Valamint arra keresni a kérdést, hogy melyek az űr, mint a negyedik elismert hadszíntér militarizálásának sarokpontjait és hadviselésbe való bevonásának legfőbb okai. Ennek keretében a következő néhány oldal sorra veszi, hogy milyen események, folyamatok hatására érte el jelen formáját a nemzetközi közösség globális biztonságpercepciója, illetve ez miként befolyásolta az űr és a hadviselés kapcsolatát.

A biztonsági környezet változása a 21. században

A biztonság egy nehezen meghatározható fogalom, amely számos aspektusból, szinten és területre kiterjedően vizsgálható, így napjaikban még nincs egy, a nemzetközi közösség által általános elfogadott definíciója. Maga a szó a latin ?securitas? kifejezésből eredet, amelynek jelentése a fenyegetésektől mentes állapot vagy a veszélyeztető tényezők kivédésének képessége. Ennek alapján kijelenthető, hogy a biztonsággal kapcsolatos tudományos vizsgálódásnak elsődlegesen az egyes embereket, közösségeket, államokat és a nemzetközi rendszert fenyegető kérdésekkel való összefüggéseit kell számba vennie.

Ezen gondolati szálon elindulva a biztonság fogalmának elmúlt évtizedben való drasztikus átalakulása egy, számos tényező által befolyásolt, öngerjesztő folyamatként fogható fel. Véleményem szerint a változás előzménye, hogy történelmi időtávban az államok életében közelmúltnak tekinthető korszakban, a 20.-21. században és annak eseményeiben keresendő. Az olyan történelmi korszakokat meghatározó történések, mint például a két világháború, a forradalmak, a szabadságharcok és akár a Szovjetunió összeomlása, nagymértékű átalakító erővel rendelkeztek. Az államok igyekeztek az időről-időre megváltozó biztonsági környezethez adaptálódni. Így a korábbi események során szerzett tapasztalatok eredményeként új gazdasági és geopolitikai érdekeltségek, illetve politikai kapcsolatrendszerek jöttek létre, megváltozott az államok katonai gondolkodása és többek között megjelent az igény a fejlettebb technológiai eszközökre, ezek hadviselésbe való beintegrálására.

Tág értelemben véve tehát részben ezen változások folyományának tekinthetjük az elmúlt években egyre gyakrabban említésre kerülő újtípusú hadviselés kialakulását, valamint az esetenként a korábban ? akár már az ókorban is – alkalmazott módszerek ?újrafelfedezését?. Mindezen változások tehát alapjaiban véve írták át a biztonsági környezetet, az abban felmerülő kihívások, fenyegetések jellemzőit és a hatékony hadviselés arculatát.

Ez manapság abban érhető tetten a legnyilvánvalóbban, hogy már nem lehet minden esetben éles határvonalat húzni egy ország ideológiai orientációja, energetikai érdekei vagy gazdasági eltartóképességének védelme között. Köszönhetően annak, hogy napjainkban a hadviselést a sokkal láthatatlanabb, plasztikusabb módszerek alkalmazása jellemzi. Meglátásom szerint a fejlemények gyökere egyfajt generációváltás a hadviselésben.

Az új paradigma fókuszpontja pedig a technológiai vívmányok új, eddig felfedezetlen területeken katonai, gazdasági, politikai előnyszerszerzés céljából való felhasználásában testesül meg. Ezen nagyívű változásnak köszönhetően az elmúlt években nem csak a nemzetközi közösség biztonságpercepciója, de egyúttal a műveleti környezet fogalma is jelentős mértékben átalakult – kiterjedt a kibertérre és a világűrre – elavulttá téve az addig megszokott eszközöket, eljárásokat és lehetőséget nyitva a fennálló erőviszonyok átalakítására. Éppen ezért a következő fejezetben arra keresem a választ, hogy milyen tényezők járultak hozzá az űr teljesértékű hadszíntérréválásához.

Az űr, mint a negyedik hadszíntér

A világűr évezredek óta élvezi az emberiség megkülönböztetett figyelmét: a pánspermia elmélet szerint az élet a kozmoszból ?importálódott? a Földre, az ókortól csillagászok figyelik az eget új bolygók és jelenség után kutatva, a hidegháború egyik legemblematikusabb eseménye az USA-Szovjetunió űrversenye volt, valamint napjaikban is zajlik a kutatás az élet jelei után más bolygókon. Emellett mint korábban említettem a világ vezető hatalmai tisztában vannak a ténnyel, hogy amelyik ország előbb képes az űrben kiépíteni a hatékony hadviselésre alkalmas körülményeket és eszközöket, az behozhatatlan stratégiai előnyre tesz szert versenytársaival szemben. Az ilyen léptékű előny birtoklásának lehetősége és a megfelelő technológiai fejlettségi szint elérésének köszönhetően a 20. század második felétől megjelent az igény az űr meghódítására és kicsivel később a militarizálására. A jelen elemzés alapjául szolgáló Oroszország, illetve az olyan nagyhatalmak, mint a Kínai Népköztársaság, India, Izrael, az Amerikai Egyesült Államok meglátták az űrben a potenciális lehetőséget a világszintű hatalom monopóliumának megszerzésére.

Ezek alapján a tény, miszerint az elmúlt húsz évben exponenciálisan megnövekedett a katonaság érdeklődése az űr iránt, nem meglepő. A kozmikus tér kiterjedése ugyanis felülmúlja a Földön tapasztalt szárazföldi, légi vagy vízi hadszínterek kereteit. A világűrben nincsenek olyan természetes vagy mesterséges határok, amelyek képesek lennének gátat szabni a katonai eszközöknek vagy tevékenységnek térben és időben.

Érdekes számomra, hogy az űrhadviselés definíciója szerint a világűrben történő harcról van szó. Valójában azonban hatásköre nem csak az űrben zajló hadviselést ? például műholdak támadnak műholdakat ? foglalja magába, hanem egyúttal a világűr-Föld közötti folyamatokat ? például műholdak földi célokat támadnak ? is.

Ez kiemelkedően fontos, mert az űrből a Föld bármely pontja viszonylag gyorsan és pontosan lokalizálható. Így a megfelelő képességekkel rendelkező ország az világűrből egyrészt könnyen megfigyelése alatt tudná tartani az egész Földet, másrészt pedig kisajátíthatná az űr által biztosított stratégiai lehetőségeket, így az irreguláris hadviselés egy teljesen új és formabontó verziója valósulhatna meg.

Az űr hadviselésben betöltött jelentőségét – az előző fejezetben említettek mellett az is – jelzi, hogy a NATO a 2019. december. 03-04. között tartott londoni csúcstalálkozón hivatalosan is a negyedik hadszíntérré nyilvánította. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy mit nevez manapság a szakirodalom hadszíntérnek és ez miért bír akkora jelentőséggel. Lánszki János megfogalmazása szerint: ?a háborús térségnek olyan kontinentális vagy óceáni méretű része, melyben a szembenálló hadviselő felek hadipotenciáljának adott kontinensre, vagy óceánra eső részei helyezkednek el?. Gyakorlatiasabban fogalmazva a hadszíntér az a terület, ahol a harci cselekmények, maga a hadviselés megvalósul. Mára már a klasszikus szárazföld, levegő és víz mellett a hadszíntér fogalma alá sorolunk más területeket is: a kiberteret és az űrt. Ezen domainekben éppúgy fennáll a lehetőség a védelemre, a támadásra és egyéb hadászati feladatok végrehajtására, mint a hagyományosak esetében.

A világűrre alapozott képességek fontossága, különösen a technológiailag fejlett fegyveres erőkben vitathatatlan, hiszen a műholdas kommunikáció, a pontos helymeghatározás és navigáció, az időszinkronizálás, az űrben végzett hírszerzési tevékenység felbecsülhetetlen előnyöket biztosít a modern hadviselőfelek számára. Mindamellett fontos megjegyezni, hogy az elmúlt években egyre nagyobb a civil vállalatok érdeklődése az űr iránt.

Az űr első szereplői állami cégek és kormányzati szervezetek voltak, különösen a hadsereg (pl. német A4 Rocket fejlesztés, első űrhajósok). A hadsereg tehát a kezdetektől fogva vezető szerepet játszott az űrképességek létrehozásában és kifejlesztésében, valamint az űrkorszak első éveiben a világűr-alapú szolgáltatások elsődleges felhasználója volt. Ezt az időszakot manapság ?hagyományos űrkorszaknak? nevezik, amit olyan kifejezésekkel lehet fémjelezni, mint hosszú távú küldetések (10-20 év), kormányzati ellenőrzés, állami költségvetés, bürokratikus folyamat és korlátozott számú versenytárs. Ezekben az években a fő célkitűzéseit az emberiség űrbe való eljuttatása, a Föld megfigyelése, a világűr megismerése és ott eszközök elhelyezése jelentették.

Ezt követően az ezredforduló első éveiben egyfajta tudományos felfogásváltás volt megfigyelhető, mert egyre több magán beruhására kerül sor az űrgazdaság és űrtechnológia területén. Felmerülhet a kérdés, hogy ?Miként kapcsolódnak a magánvállalatok és az űr katonai jelentősége ??, melyre a válasz a kooperációban rejlik. Ugyanis az űrrel kapcsolatban a hadseregek két kiemelten fontos célkitűzéssel rendelkeznek. Ezek a saját nemzeti űreszközök feljuttatása és használata a kozmoszban, illetve az állami biztonság-, és védelem garantálása. Mindezekhez nagymennyiségben kell rendelkezésre az újabbnál újabb technológiai megoldásoknak, amiket a magáncégek bocsátanak rendelkezésükre.

Véleményem szerint az űr modern hadviselésben betöltött szerepét négy fő tényezőnek köszönheti.

Az első és úgy gondolom a legfontosabb, hogy a földi konfliktusok alapozták meg az űr fontosságát a hadviselésben. Ugyanis napjaink hadviselése túlmutat a Földön tapasztalt fizikai világ nyújtotta kereteken: nem állnak rendelkezésre további meghódításra váró területek, a hadrendebe állított eszközök megközelítőleg kiegyensúlyozott erőviszonyokat generálnak a nagyhatalmak között, valamint a nemzetközi jog, az országok gazdasági kapcsolatai és sok egyéb tényező nehezíti meg a hadviselés kizárólag hagyományos hadszíntereken való lebonyolítását. A leírtak alapján úgy vélem, hogy köszönhetően a fent említetteknek és a technológiai fejlődésnek együttesen, az emberiség nyitottá vált az új, potenciális hadszínterek felfedezésére, kialakítására. Így tulajdonképpen kézenfekvő megoldást jelentett, mint a kibertér, mint pedig az űr bevonása a hadviselésbe.
A második fontos tényezőként az űr geopolitikai és geostratégiai jelentőségét azonosítom. Korábban már említést tettem arról, hogy a világűrből könnyedén megfigyelés alatt tartható az egész Föld, így zavarhatók vagy kiiktathatók a földi kommunikációs, navigációs és helymeghatározási rendszerek, valamint a műholdak segítségével fontos információkra lehet szert tenni. Amennyiben egy államnak a birtokában van egy olyan eszköz, amellyel a többi ország űrbeli eszközeit zavarni vagy kiiktatni képes, akkor megbéníthatja azok földi működését is, ezzel stratégiai jelentőségű előnyt szerezve.
Harmadsorban véleményem szerint az űrre – az ismert gazdasági és katonai előnyszerzés mellett – az erődemonstráció és presztízsépítés fontos eszközeként is tekinthetünk. A megállapításomat arra alapozom, hogy kezdetben az atom már csak birtoklásának ténye is stratégiai szempontból elrettentő és nagyhatalmiságot igazoló hatással bírt. Így elképzelhető -az akár támadásra is alkalmazható-, hogy a haditechnikai eszköz űrbe juttatása is hasonló hatást eredményez.
A negyedik megállapításom pedig az, hogy a nemzetközi közösség hadseregei már a kezdetektől fogva részt vettek az űr militarizálásához. Ezen a ponton tartom fontosnak kiemelni a kozmosz hadászati fontosságát alátámasztandó, hogy számos állam jelentette be: az ország nemzetbiztonsági stratégiájában hangsúlyozni kívánják az űrhadviselési felkészülés jelentőségét és feladatait. Kiváló példa erre, hogy a 2019-es évben Donald Trump amerikai és kis idő múltán Emmanuel Macron francia elnök is bejelentette, országa önálló űrkatonaságot és űrprogramot hoz létre. Az amerikai elnök kétséget kizáróan az akkoriban egyre erősödő orosz űrtevékenység hatására emelte az űrtevékenységet, az USA hadseregének hatodik haderőnemévé. Míg a francia politikai vezető szerint az űr a közeljövőben komoly feszültségek, akár fegyveres konfliktusok helyszíne is lehet, így erre az eshetőségre jobb felkészülni.

Azonban fontos megemlíteni azt is, hogy a jelen tanulmány fókuszpontjában álló Oroszországi Föderáció esetében, az űrre és az abban történő hadviselésre való koncentráció korábbra tekint vissza, első jeleként a hidegháború idején vívott űrverseny tartható számon.

Címlapkép: A Dragon érkezése a Nemzetközi Űrállomásra. Világűr, 2020. november 17.
A NASA által közradott képen a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Crew Dragon személyszállító űrhajója összekapcsolódni készül a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomással 2020. november 16-án.
(Forrás: MTI/EPA/NASA)

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-1-I-NKE-100 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.”

Balkán 05 – Balkán Hírfigyelő, április

Szerző:

Györgyi Dominika

-

máj 10, 2021

0

Választások Albániában Tirana, 2021. április 27.Edi Rama albán miniszterelnök támogatói nemzeti zászlókkal egy tiranai utcai nagygyűlésen 2021. április 27-én. Az április 25-i parlamenti választásokon a kormányzó Szocialista Párt (PS) kapta a legtöbb szavazatot.(Forrás: MTI/AP/Hektor Pustina)

Szerbia

Az elmúlt hónapokban számtalan hír jelent meg a nemzetközi sajtóban arról, hogy nem csak Európában, de világszinten is a Szerb Köztársaság lett az egyik leggyorsabb ütemben haladó állam a Covid-19 vírus elleni védekezésben. Ennek oka a szerb politikai vezetés döntése, miszerint a Nyugat-Európában kétes fogadtatású kínai Sinopharm és orosz Sputnik-V vakcinákat is alkalmazták az ország oltási tervében. Így ugyan gyorstempóban megvalósulhatott az előzetesen regisztrált lakosság beoltása, de az általános oltási kedv mégis alacsony szinten maradt: napjainkban csupán a lakosság 17,7%-a került beoltásra.

Március 26 és 28. között Szerbia a szomszédos Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró és Horvátország, több mint 18.000 állampolgárának biztosított ingyenes, előzetes regisztrációt nem igénylő AstraZeneca oltóanyagot ? jelentette be Nikola Nikodijevic, a belgrádi városi tanács elnöke. A szerb kormány az oltási kampányt, mint a regionális kereskedelmi kapcsolatok fellendítése érdekében hozott intézkedést nevesített. A szakértők szerint azonban a valós motivációt nem a Covid-19 járvány visszaszorítása jelentette a Balkán-félszigeten. Sokkal inkább az, ? amellyel kapcsolatos aggodalmáról Aleksandar Vucic elnök korábban már nyilatkozott ?, hogy a kormányzat elegendő oltást szerzett be lakosság számára, azonban szerb nemzet oltakozási kedve túlzottan alacsony ennek felhasználására.

A World of Data információi szerint április 18-án a közel 7 milliós fős szerb lakosságból 3.055.007 fő kapott meg legalább egy dózist a vakcinából. A problémát a politikai vezetés abban látja, hogy a fennmaradó majdnem 4 millió fő nem kíván oltakozni. Így a jelenlegi oltási kedv mellett a nyájimmunitás kialakulása nem tud megvalósulni.

Szerbia vakcinadiplomáciája tehát az országban fennmaradó AstraZeneca oltóanyag kényszeres felhasználásának tekinthető, amely soft power eszközzel egyúttal igyekszik lekötelezni a környezetében lévő államok politikai vezetését.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Észak-Macedónia

Elhalasztásra került a népszámlálás

A tervezett népszámlálás április 1-i kezdete előtt két nappal egyezett meg Zoran Zaev miniszterelnök és Hristijan Mickoski, a fő ellenzéki erő VMRO-DPMNE vezetője a népszámlálás szeptemberre való elhalasztásáról. A döntést hivatalosan azzal indokolták, hogy a lakosság nagy többsége még nem jutott hozzá a koronavírus elleni vakcinához, így a népszámlálás egészségügyi veszélyt jelent.

Emellett megállapodtak abban is, hogy az október elejére kiírt önkormányzati választásokat október végére tolják, hogy a két esemény időpontja egyértelműen elkülönüljön egymástól. 2021. április 3-án a képviselők túlnyomó többsége a parlamentben megszavazta a népszámlálásról szóló törvény módosítását. Mickoski pártja kezdettől fogva a népszámlálás ellen kampányolt, míg a kormányzat annak megtartása mellett érvelt. A jelenlegi megegyezés értelmében a VMRO-DPMNE parlamenti képviselői nem fogják tovább akadályozni a törvényhozó munkát, és biztosítani fogják a határozatképességet a gazdasági válság leküzdése, illetve az EU-hoz való közeledés terén fontos törvények elfogadásához.

Mindenközben az albán pártok, köztük a kormánykoalícióban részt vevő DUI (Demokratikus Unió az Integrációért), azt nehezményezték, hogy a halasztásról kizárólag a két nagy párt elnöke döntött, kihagyva a többi politikai formációt az egyeztetésekből. Megjegyzendő, hogy a népszámlálás eredménye az albánok számára nagy jelentőséggel bír, ugyanis az összlakosságon belüli arányuk a becslések szerint mára jócskán meghaladja a legutóbbi, 2002-es összeíráson rögzített 25 %-ot.

Korrupciógyanús autópálya-építés?

Az észak-macedón kormányzat versenypályázat és nyílt közbeszerzési eljárás nélkül tervez megállapodást kötni a Bechtel-Enka amerikai-török építőipari konzorciummal több autópálya-szakasz megépítése céljából. Meglepő, hogy a Zaev-kormány éppen azért állította le a Kicsevo-Ohrid autópálya-szakasz építését, mert a Gruevszki-kormányzat idejében megkötött kivitelezési szerződés körül korrupciós problémákat észleltek. A jelenlegi megállapodás-tervezettel kapcsolatban Hristijan Mickoski is kifejezte aggályait.

Új korrupcióellenes stratégia

Az észak-macedón parlament 2021. április 18-i ülésén elfogadta a 2021-2025 közötti időszakra szóló korrupció és összeférhetetlenség megelőzésére megalkotott nemzeti stratégiát. Az USA szkopjei nagykövetsége is üdvözölte a lépést, ugyanakkor közleményében hozzátette, hogy a korrupcióellenes harcban történő valódi előrelépést a stratégia tényleges gyakorlati megvalósítása fogja jelenteni.

írta: Kőbányai Dénes

Montenegró

Nem megfelelően működnek a montenegrói légitársaság repülőgépei

Montenegró új nemzeti légitársasága, az Air Montenegro jelenleg nem kezdheti meg a működését, mert egy névtelen bejelentésnek köszönhetően karbantartási hiányosságokat fedeztek fel a gépeknél. A montenegrói kormány azért, hogy támogassa az új légitársaságot, két gépet ajándékozott az új cégnek a megszüntetett Montenegro Airlines gépparkjából, ám azok nem megfelelően voltak karbantartva. A hibák kijavításáig a szerb állami légitársaság bonyolítja le a Szerbia és Montenegró közötti utakat.

Megegyezett a montenegrói kormány és a szerb egyház

Zdravko Krivokapic Montenegró miniszterelnöke bejelentette, hogy a kormány a megállapodást fog kötni a közeljövőben a legnagyobb vallási szervezettel, a szerb ortodox egyházzal. Az országot korábban hosszú ideig vezető szociáldemokrata párt és az ortodox egyház között a 2019-es úgynevezett egyházügyi törvény elfogadását követően mérgesedett el a viszony. Megjegyzendő, hogy a legfrissebb népszámlálási adatok szerint az ország lakosságának 72%-a azonosítja magát a szerb ortodox egyház tagjaként.

Nem mond le a montenegrói miniszter

Nem távozik posztjáról Vladimir Leposavic igazságügyért, emberi- és kisebbségi jogokért felelős miniszter a sebrenicai vérengzést érintő, heves kritikát kiváltó megszólalásáért. A miniszter szerint a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak nincs joghatósága, mivel a bíróság bizonyítékot semmisített meg a szerb lakosságot érintő szervkereskedelemmel kapcsolatban. A politikus hangsúlyozta, hogy a népírtás tényét nem tagadta, csupán kritikát fogalmazott meg a hágai testülettel kapcsolatban. A kormánykoalíciót vezető Krivokapic miniszterelnök szavazást rendez a miniszter leváltásáról a parlamentben, ami szakítópróba lehet a jelenlegi kormánykoalíció számára.

Az Európai Bizottság együttműködik Montenegróval az autópálya ügyében

Várhelyi Olivér szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztos szerint az Európai Bizottság és Montenegró szorosan együttműködnek az ország államadósságának rendezésével és a korábbi hitelmegállapodásokkal kapcsolatban. Korábban Dritan Abazovic miniszterelnök-helyettes az Európai Unió támogatását kérte az előző kormány által felvett 1 milliárd eurós kínai hitel miatt. Peter Stano, az Európai Unió szóvivője szerint a szervezet nem fizeti ki a hitelt, azonban aggodalommal szemléli Kína befektetéseinek hatásait.

Drogkereskedők terveztek merényletet a miniszterelnök-helyettes ellen

A hatóságok információi szerint egy ismert kábítószer-kereskedő hálózat merényletet tervezett Dritan Abazovic ellen, a csoportot ért rendőri intézkedések miatt. A szervezett bűnözői kör tagjait őrizetbe vették a drogpiacok felügyeletéért folyó bandaháborúval kapcsolatban. Az illegális szervezetek között folyó konfliktusnak eddig legalább 40 áldozatát azonosították különböző országokban. Abazovic szerint a letartóztatás az elmúlt évtized egyik legnagyobb sikertörténete.

Írta: Párducz Árpád

Albánia

Covid-19 intézkedések

Az albán hatóságok április 8-tól továbbra is fenntartják a COVID-19 terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozásokat. Az országban kijárási tilalom van érvényben este 22 óra és reggel 6 óra között. Az emberek a kijárási tilalom ideje alatt csak a kötelező munkavégzés és egészségügyi vészhelyzet miatt hagyhatják el otthonaikat. Az összejövetelek résztvevőinek száma továbbra is csak 10 fő lehet, valamint a maszkok is kötelezőek minden beltéri és kültéri nyilvános helyen.

A hatóságok enyhítenek a nemzetközi belépési korlátozásokon. Albánia négy hónappal a felfüggesztés után (április 12-től) újból megindítja az Egyesült Királyság közötti légiközlekedést.

Az Egyesült Királyságból érkezők, akár légi, szárazföldi vagy vízi úton érkeznek az országba, a belépéstől számított 14 napig tartó karanténba kerülnek. Albániában továbbra is működik a nemzetközi légi- és vízi közlekedés. Ezenkívül az összes szárazföldi határátlépő is nyitva van, és a külföldről érkezők számára ? Egyesült Királyság kivételével ? nincs kötelező karantén követelmény.

Parlamenti választások

2021 április 25-én 3,6 millió szavazati joggal rendelkező albán állampolgár vehetett részt a parlamenti választásokon, amin140 képviselői hely elosztásáról dönthettek.

Albánia 12 régióból áll, amely 61 önkormányzatra és 92 választási övezetre oszlik. Az ország 383 közigazgatási egységből áll. Reggel 7:00 és este 19:00 óra között 5199 szavazóhelyiség volt nyitva országszerte. A részvételi arány 45,72 százalék volt.

A szavazók több pártra is leadhatták voksukat, köztük a Szocialista Pártra (PS) amelyet Edi Rama miniszterelnök vezet, az ellenzéki Lulzim Basa fémjelezte Demokrata Pártra (PD), illetve Ilir Meta államfő Szocialista Mozgalom az Integrációért (MSI) pártjára. A szavazatok számlálása két napig tartott.

Edi Rama „a legszebb győzelem” jelzővel látta el a parlamenti választásokon született eredményt és kijelentette, hogy „történelmi” harmadik mandátumot nyert.

A Központi Választási Bizottság előrejelzései szerint a szocialista párt 140-ből 74 helyet szerzett a parlamentben, vagyis abszolút többsége lesz, ami lehetővé teszi Edi Rama számára, hogy ő legyen az első miniszterelnök, aki megnyerte a harmadik mandátumot.

A választási bizottság szerint a más pártokkal egyesült Lulzim Basa Demokrata Párt a szavazatok 39,4 százalékát, tehát 59 helyet kapott. Az egykori szocialista politikus, illetve Rama heves bírálója, Ilir Meta elnök MSI pártja nagy visszaesést könyvelhetett el az előző választásokhoz képest, mivel a szavazatok kevesebb mint hét százalékával négy mandátuma van a parlamentben.

Az Európai Unió üdvözölte a választások „jó szervezését”, és felszólította a pártokat, hogy tartsák tiszteletben az eredményeket.

Írta: Živković Lara

Bosznia-Hercegovina

Migráció ? újranyithat a lipai befogadóközpont

Megbeszélést tartott az április 4-i héten az IOM (Nemzetközi Migrációs Ügynökség), a boszniai Biztonsági Minisztérium és a Külügyi Ügyek Szolgálata (SFA), ahol szóba került többek közt a lipai ideiglenes befogadóközpont újranyitásának terve is.

A téma először március 23-án merült fel, amikor az SFA és az IOM a lipai tábor esetleges újranyitása előtt álló operatív kihívásokról egyeztetett. (Ilyen kérdések a befogadható migránsok és menedékkérők száma, illetve az élelmiszerellátás is.)

Kapva az alkalmon a humanitárius szervezetek ismételten felszólaltak a nyugat-boszniai önkormányzatok által bevezetett korlátozások ellen, melyek alapján legfeljebb 650 migráns tartózkodhat egyszerre a befogadóközpontokon kívül Bihácsban és Velika Kladusában.

Ismét asztalra került a Nyugat-Balkán határainak újrarajzolása (?) ? Szlovénia tagad

Szlovénia elnöke, Borut Pahor cáfolta azokat a napokban felmerült híreket, melyek szerint az egykori jugoszláv tagköztársaság lényegében feldarabolná Bosznia-Hercegovinát. (A lépéssel állítólag Szarajevó európai uniós integrációját szeretnék elősegíteni.)

A hírek akkor röppentek fel, amikor a boszniai média arról számolt be, hogy Pahor legutóbbi szarajevói látogatása alkalmával megkérdezte Zeljko Komsicot, a boszniai elnökség horvát tagját, mégis ?mekkora a realitása az ország békés feldarabolásának?. Ezt követően április 11-én arról szóltak a hírek, hogy egy névtelenségbe burkolózó vezető állami tisztviselő szerint Janez Jansa szlovén miniszterelnök egy dokumentumot is átadott az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, melyben Szlovéniának, mint az Európai Tanács 2021 júliusától következő soros elnökség – prioritásai voltak felvázolva. Ezen prioritás esszenciája állítólag a ?volt Jugoszlávia utódállami határainak újrarajzolása? lenne. Bosznia-Hercegovina jelenlegi határai az 1995-ös daytoni békeszerződés vonalait követik, annak elveivel együtt, mint a többnemzetiségű, extra-bürokratikus kormányzás. A szerződés két tagállamot is létrehozott az így föderációvá alakított Bosznia-Hercegovinában: a horvát és bosnyák többségű Bosznia-Hercegovinai Föderációt és a szerb lakosságú Boszniai Szerb Köztársaságot. A boszniai szerb vezetők korábban gyakran fenyegetőztek azzal, hogyelszakadnak és létrehoznak egy független államot, azonban külföldi támogatás hiányában ettől az ötlettől rendre elálltak. Úgy néz ki, amennyiben ez a terv tényleg létezik, akár még erre is sor kerülhet.

Vélhetően ? amennyiben ez a terv nem csak pletyka, esetleg egy vagy több ország destabilizációs kísérlete ? az említett felek ezzel szándékoznak feloldani azt a belső politikai és etnikai divíziót, melynek eredményeként hiába kérte Szarajevó 2016 februárjában az EU-tagfelvételi procedúra elindítását, lényegi lépés azóta sem tudott megvalósulni.

A boszniai fél a hírekre reagálva azonnal behívatta Ljubljana szarajevói nagykövetét, Zorica Bukinac-ot, hogy magyarázatot kérjen. A nagykövet kijelentette, hogy a felosztási terv mindössze pletyka, hiszen Janez Jansa is tagadta annak létét.

(A rejtélyes dokumentum tartalma ugyanakkor állítólag nem csak Bosznia egységét fenyegetné, hanem Montenegróét, Észak-Macedóniáét és Albániáét is.) Michel szóvivője, Barend Leyts április 11-én azt közölte a média érdeklődésére való tekintettel, hogy a Tanács nem tud róla érkezett-e ilyen dokumentum Szlovéniából, de tovább ellenőrzik a kérdést.

Az egyik horvát lap szerint Jansa mellett Orbán Viktor és a szerb elnök, Alekszandar Vucsics is aktív szerepet vállalt a terv kidolgozásában. A dokumentumot ? melynek létezését egyelőre egyik fél sem igazolta ? elítélte többek közt Horvátország, az Egyesült Államok és Törökország is, akik mind Bosznia-Hercegovina területi integritása mellett álltak ki.

Egyre nő a vakcinahiány miatti elégedetlenség Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovina fokozatosan megkezdte a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítését. Hétfőtől (avagy április 11-től) például ? több mint három hét után ? Szarajevóban ismét megnyithattak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei.

Bosznia-Hercegovina jelenleg a Worldometer adatai szerint a világon ötödik legsúlyosabban érintett ország a koronavírus által. A nyugat-balkáni államban jelenleg 212 haláleset jut 100 ezer emberre.

Ez arra a kormányzati hibára vezethető vissza, mely szerint Szarajevó a kezdetektől nem rendelkezett egységes oltási tervvel, mindössze a nemzetközi COVAX-mechanizmusra támaszkodott. Éppen ennek köszönhetően először 2021 márciusa során érkezett COVAX-vakcinacsomag Boszniába, mellyel a délkelet-európai állam vált a kontinens ?leglassabban oltó országává?. Ennek eredményeként az állampolgárok egy csoportja büntetőfeljelentést tett az állam vezető politikusai ellen. A panaszt online formában eddig több mint 8 ezerenírták alá.

Törökország kapva az alkalmon 30 ezer adag Sinovac-vakcinát adományozott a kétségbeesett állam számára. A Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök utasítására Boszniába küldött 30 ezer adag Sinovac vakcina március 28-án érkezett meg az országba.

Ez ugyanakkor nem segített azon, hogy a lakosság ne vonuljon utcára és tüntessen az új típusú koronavírus-járvány elleni oltóanyagok lassú beszerzése ellen. Szarajevóban az autósok járműveikkel torlaszolták el a főpályaudvarhoz vezető teret, majd számos tiltakozó a parlamenthez vonult az egyik helyi hírportál beszámolója szerint.

Az Oroszországhoz való közeledést promótálta a tatár elnök Boszniában

Bosznia-hercegovinai munkalátogatása során Rustam Minnikhanov tatárföldi elnök meghívta a nyugat-balkáni államot, hogy csatlakozzon az Oroszország ? Iszlám Világ stratégiai fejlesztő munkacsoport programjába. A látogatás során Minnikhanov egyeztetett többek közt Milorad Dodikkal, Sefik Dzaferovic-al és Zeljko Komsic-al is. Milorad Dodik a találkozót követően támogatásáról biztosította a tatárföldi elnököt törekvésében.

Az Oroszország-Iszlám Világ Stratégiai Vízió Csoportja 2006-ban jött létre Jevgenyij Primakov orosz miniszterelnök és Mintimer Szajmijev tatár elnök segítségével. A szervezetnek ma 27 tagállama van, köztük Indonézia, Marokkó, Szaúd-Arábia, Irán és Kuvait.

Elhunyt Jovan Divjak

Április 8-án elhunyt a szerb származású Jovan Divjak, aki azzal vált híressé, illetve Bosznia-Hervegovinában hőssé, hogy a Szarajevó 1994-es szerb ostromakor a város védőinek oldalára állt. Az egykori katonának korábban nem sok köze volt a városhoz. Divjak Belgrádban született, ott is kapott katonai kiképzést. A jugoszláv néphadsereg kötelékében a nyolcvanas években vált a mostari védelmi erő parancsnokává.

Divjak 1989 után került a többségében muszlim Szarajevóban. Amikor 1991-ben a tagköztársaság bejelentette függetlenedését (1992-ben kiáltották ezt végül ki hivatalosan, a szerb lakosság többsége azonban nem támogatta), Divjak fegyvereket adott át helyi katonai erőknek, amiért a jugoszláv néphadseregben el is ítéltek ? megbüntetni azonban nem tudták, ugyanis soha nem tért vissza ottani kötelekébe. 1992-ben döntötte el, hogy hivatalosan is átáll a független Bosznia hadseregéhez, az Armija BiH-hez. A gyakran ?muszlimnak? tartott Armija BiH több nemzetiségűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hadsereg három parancsnoka a horvát katolikus Stjepan Siber, a szerb ortodox Jovan Divjak és az iszlámot követő Sefer Halilovic voltak.

1994-től Divjak irányította a muszlim többségű városok védelmét ellátó parancsnokságot az Armiján belül. Szarajevó ostromakor is igy volt jelen, amikor a szerb nacionalista erők körbezárták és a hegyekből lőtték azt majdnem négy éven át (1992 áprilisától 1996 februárjáig). Az ostrom során több, mint 10 ezer ember vesztette életét.

Büntetni akarták a Srebrenica-tagadást ? leszavazták

A szerb és horvát képviselők is leszavazták a boszniai parlament felsőházának, tehát a Népek Házának azon indítványát, mely szigorított volna a srebrenicai népirtással kapcsolatos tények tagadásának szankcionálásán. Ez a jelenség nem újkeletű, szinte évente ismétlődik. A Népek Házának boszniai képviselői 1995, avagy a népirtás óta szigorítana a szankciókon, melyet a horvát és szerb képviselők rendre leszavaznak.

Annak érdekében, hogy a bosnyák képviselők sikerrel járjanak, Valentin Inzko főképviselő is felszólalt az ügy érdekében, ám még így sem történt érdemi előrelépés az ügyben.

Visszanyerte Szarajevó a Ramadán-recitálási jogát

A bosznia-hercegovinai fővárosban található oszmán örökségű Ferhadiye mecset visszanyerte a ramadánra vonatkozó recitálási jogát. A 16. századi történelmi mecset az egyetlen, mely rendelkezik ezzel a joggal Szarajevóban. A mecset 1992-ben veszítette el recitálási jogát az 1995-ig tartó háború miatt, és közel három évtizeddel később, 2021-ben tudta csak visszanyerni a recitálási jogot, melynek értelmében különleges szakrális eseményeket is meg lehet tartani benne.

A recitálás minden nap, a ramadán végéig (május 11.), 11:30-as kezdettel valósulhat meg a Ferhadiye mecsetben, melyet a koronavírusra való tekintettel online is közvetítenek. A mecset imámja, Vecic szerint közel 30 éves szünetet követően mostantól minden évben lehetőség lesz recitálást hallgatni Szarajevóban is.

Írta: Gönczi Róbert

Címlapkép: Választások Albániában Tirana, 2021. április 27.
Edi Rama albán miniszterelnök támogatói nemzeti zászlókkal egy tiranai utcai nagygyűlésen 2021. április 27-én. Az április 25-i parlamenti választásokon a kormányzó Szocialista Párt (PS) kapta a legtöbb szavazatot.
(Forrás: MTI/AP/Hektor Pustina)

Koronavírus a béke és biztonság összefüggésében ? az EU stratégiai kommunikációs tevékenysége a világjárvány idején

Szerző:

Torda Péter

-

máj 7, 2021

0

quote_web — Forrás:https://www.google.be/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Feeas.europa.eu%2Fheadquarters%2Fheadquarters-homepage%2F79305%2Feuropean-defence-fighting-covid-19-preparing-future_en&psig=AOvVaw3BC7-UgSPui7WrQ_yaLCUQ&ust=1620454721878000&source=images&cd=vfe&ved=2ahUKEwiyueyx9rbwAhXf8rsIHcywAeUQjRx6BAgAEAcletöltés dátuma: 2021.május 07. ? European External Action Service

Kivonat

Jelen tanulmány az EU, és különösen az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselőjének, stratégiai kommunikációs tevékenységét elemzi a Covid-19 világjárvány és a béke és biztonság összefüggésében. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy az EU kommunikációs erőfeszítéseiben megjelenő tematikus kérdések ? a szankciók, a kiberbiztonság és az európai biztonság- és védelempolitika kölcsönhatása a pandémiával ? viszonylag gyorsan elhalványult és háttérbe szorult a regionális problémák, különösen a szíriai és afganisztáni konfliktusok, tárgyalásához képest. A tanulmány rámutat arra is, hogy a 2020. márciustól júliusig tartó intenzív kezdeti periódust követően, egy mai napig megfigyelhető visszaesés következik be a koronavírust a béke és biztonság kontextusába helyező uniós stratégiai kommunikációs tevékenységben.

Kulcsszavak

Stratégiai kommunikáció, Európai Unió, Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselő, koronavírus, Covid-19, konfliktusrendezés, válságkezelés

Abstract

This article analysis the strategic communications activities of the EU, and in particular those of the Union?s High Representative for Foreign Affairs and Security Policy, as regards the interlinkages between the Covid-19 pandemic and peace and security. It is argued that thematic issues addressed in the EU?s communications efforts ? the interplay between the pandemic, sanctions, cybersecurity and European security and defence policy ? have relatively quickly faded out and have been de-prioritised as compared to regional issues, especially the conflicts in Syria and Afghanistan. It is also pointed out that an intense initial period in the EU?s strategic communications activities regarding the coronavirus in the context of peace and security, which lasted from March to July 2020, has been followed by a decline up to the present day.

Keywords

Strategic communications, European Union, High Representative for Foreign Affairs and Security Policy, coronavirus, Covid-19, conflict resolution, crisis management

Bevezetés

Az utóbbi években az EU fokozatosan kibővítette és megerősítette stratégiai kommunikációs képességeit a kül- és biztonságpolitika területén, különös tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) erőforrásaira [1]. Az Európai Unió (EU) Közös Kül- és Biztonságpolitikáját érintő kérdésekben folytatott stratégiai kommunikáció elsődleges letéteményese Josep Borrell, az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője (a továbbiakban: Főképviselő), aki ? az EKSZ támogatásával ? elődeinél[1] intenzívebb és strukturáltabb módon folytat politikai kommunikációs tevékenységet[2].

Jelen tanulmány megvizsgálja, hogy a világjárvány első hullámának felerősödése (2020. márciusa) óta eltelt bő egy évben miként kapcsolódnak össze a pandémia és a béke és biztonság kérdései a Főképviselő ? és ezen keresztül az EU ? stratégiai kommunikációjában. A vizsgálat keretében áttekintettem a Főképviselő 2020. márciustól 2021. májusig tartó időszakban tett nyilatkozatait, az általa publikált blog-bejegyzéseket, vezető európia és Európán kívüli sajtótermékekben közzétett véleménycikkeit, beszédeit és Twitter bejegyzéseit[3].

A tanulmány célja a Főképviselő stratégiai kommunikációs tevékenységében a koronavírus és a béke és biztonság keresztmetszetén elhelyezkedő témák, üzenetek, illetve az utóbbiaknak keretet adó kommunikációs erőfeszítés dinamikájának elemzése. Ilyen módon, a tanulmány hozzá kíván járulni a stratégiai kommunikáció és a béke és biztonság összefüggéseivel foglalkozó hazai [2] és nemzetközi tudományos gondolkodáshoz, valamint a Covid-19 konfliktushelyzetekre gyakorolt hatásának feltárásához [3][4][5][6]. A tanulmánynak nem célja vizsgálni az EU stratégiai kommunikációs eszköztárában ?infodemic? néven rögzült, a világjárvánnyal párhuzamosan felerősödő információs, félretájékoztatási és dezinformációs dömpinget, sem az erre adott EU-s válaszlépéseket.

A tanulmány a következőképpen épül fel. Áttekintem és elemzem a Főképviselő ? saját, illetve EU nevében folytatott ? releváns stratégiai kommunikációs tevékenységének kezdeti szakaszát, majd a kommunikációs erőfeszítések kibontakozásával megjelenő regionális és tematikus problémákkal kapcsolatos üzeneteket. Ezután következtetéseket fogalmazok meg, és a további kutatómunka lehetséges irányaihoz adok támpontokat.

A kezdetek

A koronavírus járvány és a fegyveres konfliktusok összefüggése azt követően vált hangsúlyossá az EU stratégiai kommunikációjában, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Főtitkára, 2020. március 23-án, globális tűzszünetre hívta fel a fegyveres konfliktusokban harcoló feleket [7]. Ez a felhívás adta a kezdőlökést egy 2020. április 3-án ?EU-27? szinten[4] elfogadott nyilatkozathoz, amely csatlakozva az ENSZ Főtitkár felhívásához, a világszerte folyamatban lévő fegyveres konfliktusok leállítására és a harci cselekmények azonnal beszüntetésére szólított fel [8].

A fent említett nyilatkozat volt a világjárványt a fegyveres konfliktusok rendezésével összefüggésbe hozó uniós stratégiai kommunikáció ?felütése?, így részletesebb elemzést érdemel. Ami az EU nyilatkozat tematizálását illeti, a vezető üzenet az ENSZ Főtitkár felhívásának támogatása. Ezután a nyilatkozat ?globális egységre, együttműködésre, szolidaritásra és együttérzésre? szólít fel a világjárvány okán. Ezt követi az effektív felhívás a fegyveres konfliktusok és harcok beszüntetésére és a konfliktusok politikai úton történő rendezésére. Az előzőkkel csaknem egyenértékű üzenetként jelenik meg az ENSZ által jegyzékbe vett terrorista csoportokra vonatkozó kitétel [?(n)em szabad azonban, hogy az ENSZ által jegyzékbe vett terrorista csoportok a maguk javára fordítsák ezt a fegyverszünetet?[5]], illetve a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartása. A nyilatkozat ezután szinte teljes terjedelemben a szankciók kérdésére összpontosít (illetve oda kanyarodik vissza[6]), szempontokat adva a szankciós rezsimek olyan módon történő alkalmazásához, hogy azok ?ne akadályozzák a világjárvány elleni globális küzdelmet?. A szankciókra vonatkozó üzenetek csaknem a felét teszik ki a teljes EU nyilatkozatnak.

Regionális megfontolások

A Covid-19 regionális válsághelyzetekre gyakorolt hatásával kapcsolatos első főképviselői üzenetek egy 2020. március 29-i blog-bejegyzésben [9] és egy 2020. március 30-án ? számos európai, afrikai, ázsiai és amerikai sajtótermékben ? publikált véleménycikkben [10] jelennek meg. Írásaiban a Főképviselő megjegyzi, hogy a Covid-19 könnyen elmélyítheti az EU szomszédságában hosszabb ideje folyamatban lévő konfliktusokat. Emellett rámutat, hogy különös figyelmet kell fordítanunk az olyan térségekre, ahol a vírus terjedése a már meglévő válságok súlyosbodásának kockázatával jár, Szíriát, Jement a Gázai övezetet és Afganisztánt nevezve meg példának. Ugyanakkor, a Főképviselő megjegyzi, hogy a világjárvány az elhúzódó konfliktusok lezárására is esélyt adhat, emlékeztetve az ENSZ Főtitkár fent említett felhívására, és ezzel megelőlegezve a néhány napon belül megjelenő ?EU-27? nyilatkozatot.

A következő hónapokban a Főképviselő fokozatosan bővítette és árnyalta regionális megfontolásait a világjárvány és a konfliktuskezelés keresztmetszetén elhelyezkedő üzeneteiben. A Főképviselő 2020. április 11-i, a Team Europe ?márkanevet?[7] bevezető, blog-bejegyzésében kijelenti, hogy az EU elsődleges prioritásai közé tartozik segítséget nyújtani a konfliktus által sújtott térségekben rekedteknek, hozzátéve, hogy a pandémia kirívóan pusztító hatással járhat az ilyen környezetekben, különös tekintettel Afrikára [11]. Egy 2020. április 29-én megjelent véleménycikkében [12] Afganisztán vonatkozásában mutat rá, hogy a világjárvány még sürgősebbé teszi egy valódi tűzszünet elérését A France 24-nek 2020. május 4-én adott interjújában [13] a líbiai helyzetet, konkrétan a harcok felerősödését, állította kontrasztba az ENSZ Főtitkár fegyverszünetre vonatkozó felhívásával. Emellett megjegyezte, hogy Líbiával ellentétben, Jemenben és Afganisztánban látszólag volt hatása az ENSZ Főtitkár szavainak. Ami az EU keleti partnerségének országait illeti, a Főképviselő 2020. június 12-én tett blog-bejegyzésében [14] egy viszonylag szűkszavú utalást találunk arra nézve, hogy a Covid-19 egészségügyi ellátórendszerekre gyakorolt nyomása tovább erősödhet a konfliktus által sújtott térségekben. A Főképviselő 2020. június 24-én publikált, Venezuelával kapcsolatos, véleménycikke [15] a Covid-19 menekültek és migránsok helyzetét súlyosbító hatásáról tesz említést. A szíriai konfliktus, a pandémia és az EU szankciók összefüggései hangsúlyosan jelentek meg a Szíria és a régió jövőjével foglalkozó éves brüsszeli konferenciát megelőzően ? 2020. június 29-én ? adott főképviselői interjúban, amely az Asharq Al-Awsat nemzetközi arab napilapban jelent meg [16]. Egy 2020. július 9-én, a Carnegie Europe és az EU Biztonságpolitikai Kutatóintézetének társszervezésében, megtartott rendezvényen a Főképviselő megjegyezte, hogy a pandémia tovább rontott számos válsághelyzeten, ideértve Líbiát, Szíriát, a Szahel-téréget, Venezuelát és Afganisztánt [17].

A fentieket követően, a pandémiával összefüggésbe hozott konfliktusok köre nagyjából stabil maradt a Főképviselő stratégiai kommunikációjában. Egy 2020. október 6-i blog-bejegyzésében [18] Borrell kifejti, hogy a sáskajárás és a pandémia együttes hatására, amely összeadódott a konfliktusok és az éghajlatváltozás következményeivel, a 2020. év a humanitárius szempontból legnehezebb időszaknak bizonyult Kelet-Afrikában a második világháború óta. A Főképviselő 2020. október 29-én számos sajtótermékben megjelent interjújában reflektál tovább a Covid-19 hatásairól a konfliktusban érintett országokban, rámutatva, hogy a világjárvány tovább súlyosbította a helyzetet az egyéként is meggyengült Líbiában és Libanonban [19]. Hosszabb kihagyás után, a Szíria és a régió jövőjével foglalkozó 2021. évi brüsszeli konferenciát megelőzően adott interjúiban tér vissza Borrell a szíriai konfliktus, a pandémia és az EU szankciók kérdéseire. Az említett interjúk 2021. március 30-án jelentek meg az Al-Awsat nemzetközi arab napilapban [20], illetve az Enab Baladi szíriai napilapban [21].

Tematikus megfontolások

A Covid-19 és a béke és biztonság kölcsönhatását érintő EU-s stratégiai kommunikáció elődleges tematikus megfontolása a pandémia és a kiberbiztonság összefüggése. A kérdésnek ?EU-27? szinten tulajdonított prioritást tükrözi a Főképviselő EU nevében tett 2020. április 30-i nyilatkozata, ami kifejezetten a koronavírus járványt kiaknázó kártékony kiber tevékenységekre fókuszál [22]. Később, egy 2020. december 17-i blog-bejegyzésében idézi fel Borrell, hogy már előző évben is többszáz kiberbiztonsági incidens érintett európai kritikus infrastruktúrákat, és a Covid-19 csak felerősítette ezt a trendet [23]. A másik vezető tematikus megfontolás a koronavírus EU biztonság- és védelempolitikára gyakorolt hatása, amelynek a világjárvány korai szakaszában, 2020. április 7-én, szentelt egy teljes blog-bejegyzést a Főképviselő [24]. Borrell felidézi az EU tagállamok védelmi minisztereivel előző nap folytatott megbeszélését, ahol egyetértés mutatkozott abban, hogy az EU katonai missziók és műveletek folytatják tevékenységüket. Ennek egyik szempontja az volt, hogy a pandémia a meglévő konfliktusok súlyosbodását vonhatja maga után. Egy hónap elteltével, és egy újabb EU védelmi miniszteri megbeszélést követően, 2020. május 14-én tér vissza Borrell a koronavírus és az EU biztonság- és védelempolitika összefüggéseire [25]. Egyrészt megismétli, hogy az EU missziók és műveletek továbbra is végre fogják hajtani a biztonság erősítését szolgáló mandátumukat és az EU partnereinek támogatását a pandémia időszakában. Másrészt, előre tekintve, megállapítja, hogy a világjárvány a folyamatban lévő konfliktusok és válságok elmélyülését okozhatja, amely közvetlen hatással lehet az EU biztonságára. Végül, a Főképviselő levonja a pandémia első tanulságait az Európai biztonság és védelem szempontjából[8].

Következtetések

Az EU stratégiai kommunikációja gyorsan, jó politikai ütemérzékkel, karolta fel a koronavírus és a béke és biztonság összefüggéseit. Az ENSZ Főtitkár globális tűzszünetre irányuló felszólítását követő néhány napon belül a Főképviselő előbb saját nevében, majd az EU nevében erősítette fel és egészítette ki az ENSZ Főtitkár üzeneteit[9].. Az EU nevében tett nyilatkozat szélesebb fogalomkört fog át, mint ENSZ Főtitkár felhívása, különösen jelentős teret adva a szankciós rezsimek, beleértve a terrorista csoportokra vonatkozó szankciók, alkalmazásának a világjárvány idején. Ugyanakkor, az EU kezdeti üzenetiben a szankciók széleskörű tematizálása erős kontrasztot mutat a Főképviselő későbbiekben folytatott stratégiai kommunikációjával, ahol ritkán és kizárólag a szíriai konfliktus vonatkozásában kerülnek elő a szankciók.

A koronavírus és a béke és biztonság keresztmetszetét érintő uniós kommunikáció egyéb tematikus vezérfonalai ? a pandémia és a kiberbiztonság, illetve a pandémia és az EU biztonság- és védelempolitikájának összefüggései ? csak bizonyos késéssel kaptak nyilvánosságot az ?EU-27?, illetve a Főképviselő tolmácsolásában. Stratégiai kommunikációs szempontból jobban magyarázható ez a fáziskésés az európai biztonság- és védelempolitika ? mint speciális és alapvetően csak az EU-t mélyebben ismerő, ?bennfentes? közönség számára értelmezhető téma ? vonatkozásában. Kevésbé egyértelműek az Unió stratégiai kommunikációs megfontolásai amögött, hogy a világjárvány idején ? illetve azzal összefüggésben ? felerősödő kiberbiztonsági kihívásokat csak egy hónap elteltével integrálta a Főképviselő, illetve az ?EU-27? a koronavírussal kapcsolatos stratégiai kommunikációjukba. Megjegyzendő azonban, hogy a téma ekkor látványos erővel törte át az Unió stratégiai kommunikációs ingerküszöbét, egy ?EU-27? szinten jóváhagyott nyilatkozat formájában.

A regionális megfontolásokra áttérve, megfigyelhetjük, hogy ezek nagyobb teret és tartósabb figyelmet kapnak az uniós stratégiai kommunikációs erőfeszítésekben, mint a tematikus aspektusok. Az összes vizsgált kommunikációs tevékenység közül 12 fókuszál regionális összefüggésekre, és csak 5 a tematikus kérdésekre. A pandémia és a regionális konfliktusok vonatkozásában legutóbb 2021. márciusában szólította meg a Főképviselő a nyilvánosságot, míg tematikus megfontolásokról legutóbb 2020. decemberében ejtett szót. A főképviselői kommunikációban leggyakrabban hivatkozott válsághelyzetek Szíria és Afganisztán, emellett Líbia, Jemen és Venezuela is visszatérő elemei a világjárvány és a folyamatban lévő konfliktusok kölcsönhatását érintő megfontolásoknak.

Ami a vizsgált uniós stratégiai kommunikációs tevékenység rendszerességét illeti, a 2020. márciusától július elejéig terjedő időszakban viszonylag rendszeres közlések figyelhetők meg: 13 kommunikációs tevékenységre kerül sor ebben a periódusban. Ezt követően, egy mai napig megfigyelhető visszaesés következik be: a 2020. év maradékában összesen 3 kommunikációs fellépésre kerül sor (2 októberben és 1 decemberben), majd 2021. évben mindezidáig 1 fellépést regisztráltunk.

További kutatómunka tárgyát képezheti, hogy az EU stratégiai kommunikációs tevékenyége a Covid-19 konfliktushelyzetekre gyakorolt hatását illetően milyen módon prognosztizálta vagy követte le az egyes válsághelyzetekben tapasztalható reálfolyamatokat. Erre irányuló kutatás kontextusba helyezheti az egyes világhelyzetekre vonatkozó uniós üzenetek alakulását, például Afganisztán és Jemen vonatkozásában. Felmerülhet továbbá a béke és biztonság területén aktív multilaterális szervezetek koronavírussal összefüggő stratégiai kommunikációs tevékenységének összehasonlító vizsgálata, például az EU, az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Afrikai Unió vonatkozásában.

[1] M. G. Amadio Viceré & G. Tercovich (2020). The high representative and the Covid-19 crisis: a preliminary assessment, Global Affairs, 6:3, 287-299, DOI:10.1080/23340460.2020.1834426

[2] J. L. Németh, ?Stratégiai kommunikáció ? szakirodalmi áttekintés? Hadmérnök Fórum, 14. évf. 3. sz. pp. 159?166, 2019.

[3] K. Mustasilta (2020). From Bad to Worse? The impact(s) of Covid-19 on conflict dynamics. European Union Institute for Security Studies, Brief/13, June 2020. Elérhető: https://www.iss.europa.eu/content/bad-worse-impacts-covid-19-conflict-dynamics (Letöltve: 2021. április 20.)

[4] International Crisis Group, ?Covid-19 and conflict: Seven trends to watch?, Special Briefing no.4, March 24, 2020. Elérhető: https://www.crisisgroup.org/global/sb4-covid-19-and-conflict-seven-trends-watch (Letöltve: 2021. április 20.)

[5] Sara M.T. Polo. „A Pandemic of Violence? The Impact of COVID-19 on Conflict”. Peace Economics, Peace Science and Public Policy, vol. 26, no. 3, 2020. https://doi.org/10.1515/peps-2020-0050

[6] T. Ide. COVID-19 and armed conflict, World Development, Volume 140, 2021, 105355, ISSN 0305-750X, https://doi.org/10.1016/j.worlddev.2020.105355

[7] United Nations (2020). Transcript of the United Nations Secretary-General’s virtual press encounter on the appeal for global ceasefire. Elérhető: https://www.un.org/sg/en/content/sg/press-encounter/2020-03-23/transcript-of-the-secretary-generals-virtual-press-encounter-the-appeal-for-global-ceasefire (Letöltve: 2021. április 20.)

[8] Az Európai Unió Tanácsa (2020). Josep Borrell főképviselőnek az Európai Unió nevében tett nyilatkozata az ENSZ főtitkárának az azonnali globális tűzszünetre irányuló felszólításáról. letöltve: https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2020/04/03/declaration-by-the-high-representative-josep-borrell-on-behalf-of-the-eu-on-the-un-secretary-general-s-appeal-for-an-immediate-global-ceasefire/ (Letöltve: 2021. április 20.)

[9] J. Borrell (2020). The Coronavirus pandemic and the new world it is creating. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/76379/coronavirus-pandemic-and-new-world-it-creating_en (Letöltve: 2021. április 22.)

[10] J. Borrell (2020). Four Priorities for a Global Pandemic Strategy. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/76726/four-priorities-global-pandemic-strategy_en (Letöltve: 2021. április 22.)

[11] J. Borrell (2020). ?Team Europe? – Global EU Response to Covid-19 supporting partner countries and fragile populations. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/77470/?team-europe?-global-eu-response-covid-19-supporting-partner-countries-and-fragile-populations_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[12] J. Borrell (2020). Afghanistan: a war not to forget, a people to support. Elérhető: https://ipolitics.ca/2020/04/29/afghanistan-a-war-not-to-forget-a-people-to-support/ (Letöltve: 2021. április 22.)

[13] C. De Camaret (2020). EU’s Borrell on Covid-19: ‘We must further promote multilateralism’. Elérhető: https://amp.france24.com/en/europe/20200504-talking-europe-eu-s-borrell-on-covid-19-we-must-further-promote-multilateralism (Letöltve: 2021. április 22.)

[14] J. Borrell (2020). The Eastern Partnership is at the heart of EU foreign policy. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/80811/eastern-partnership-heart-eu-foreign-policy_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[15] J. Borrell & A.G. Laya (2020). Solidarity with the Venezuelan People (with Arancha González Laya). Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/79954/solidarity-venezuelan-people-arancha-gonzález-laya_en (Letöltve: 2021. április 22.)

[16] I. Hamidi (2020). Josep Borrell to Asharq Al-Awsat: Regime, Not Sanctions, Responsible for Syrian People?s Suffering. Elérhető: https://english.aawsat.com/home/article/2361396/josep-borrell-asharq-al-awsat-regime-not-sanctions-responsible-syrian-people?s (Letöltve: 2021. április 22.)

[17] J. Borrell (2020). Navigating a pandemic world: global disorders and Europe?s role. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/82659/navigating-pandemic-world-global-disorders-and-europe?s-role_en (Letöltve: 2021. április 21.)

[18] J. Borrell (2020). Let’s strengthen our ties with Africa. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/86560/lets-strengthen-our-ties-africa_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[19] European External Action Service (2020). Several Outlets – Europe Must Learn Quickly to Speak the Language of Power. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/87754/several-outlets-europe-must-learn-quickly-speak-language-power_en (Letöltve: 2021. április 22.)

[20] I. Hamidi (2021). Borrell to Asharq Al-Awsat: Reconstruction of Syria Hinges on Change in Regime?s Behavior. Elérhető: https://english.aawsat.com/home/article/2889681/borrell-asharq-al-awsat-reconstruction-syria-hinges-change-regime?s-behavior (Letöltve: 2021. április 22.)

[21] Enab Baladi (2020). Borrell to Enab Baladi: Presidential elections will not lead to international normalization with Damascus. Elérhető: https://english.enabbaladi.net/archives/2021/03/borrell-to-enab-baladi-presidential-elections-will-not-lead-to-international-normalization-with-damascus/ (Letöltve: 2021. április 22.)

[22] Az Európai Unió Tanácsa (2020). Josep Borrell főképviselőnek az Európai Unió nevében tett nyilatkozata a koronavírus-járványt kihasználó rossz szándékú kibertevékenységekről. Elérhető: https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2020/04/30/declaration-by-the-high-representative-josep-borrell-on-behalf-of-the-european-union-on-malicious-cyber-activities-exploiting-the-coronavirus-pandemic/ (Letöltve: 2021. április 25.)

[23] J. Borrell (2020). Make cyberspace a safer place. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/90747/make-cyberspace-safer-place_en (Letöltve: 2021. április 24.)

[24] J. Borrell (2020). Europe?s military and civilians working together against the coronavirus. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/77192/europe?s-military-and-civilians-working-together-against-coronavirus_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[25] J. Borrell (2020). European defence: fighting COVID-19, preparing for the future. Elérhető: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/79305/european-defence-fighting-covid-19-preparing-future_en (Letöltve: 2021. április 23.)

[1] Josep Borrell előtt Federica Mogehrini (2014-2019) és Catherine Ashton (2009-2014) töltötték be az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője pozíciót.

[2] Az EU kül- és biztonságpolitikai döntéshozatalában központi, de a stratégiai kommunikációs tevékenység szempontjából másodlagos, szerep jut az EU Tanácsának, amely leginkább a Külügyek Tanácsa formáció üléseit követően kiadott sajtóközlemények, illetve a Tanács által elfogadott deklarációk (tanácsi következtetések) formájában címez üzeneteket a nemzetközi közvéleménynek. Továbbá, az Európai Tanács és az Európai Tanács Elnöke is rendelkezik hatáskörökkel az EU Közös Kül- és Biztonságpolitikájának területén, és az elnöki tisztségét betöltő Charles Michel elődeinél nagyobb ? vagy legalábbis látványosabb ? érdeklődést mutat a külpolitika, illetve az ehhez kapcsolódó stratégiai kommunikáció iránt. Mindazonáltal, a kül- és biztonságpolitika területén az Európai Tanács és annak Elnöke által folytatott politikai kommunikáció gyakoriságában és láthatóságában is erősen háttérbe szorul a Főképviselő tevékenységéhez képest.

[3] A közelmúltban a Főképviselő neve alatt megjelent ?Európa külpolitikája a Covid-19 idején? címet viselő terjedelmes online könyv a vizsgálat keretében áttekintett főképviselői kommunikációs tevékenységekből emel át, illetve ismétel meg témákat és üzeneteket. Így ezt a könyvet nem vizsgáltam külön. A kiadvány az alábbi linken érhető el: https://eeas.europa.eu/sites/default/files/eeas_2020.6338_european_foreign_policy_in_times_of_covid19_web_new.pdf)

[4] A nyilatkozatot az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője adta ki az EU nevében, vagyis a nyilatkozatot formálisan (és egyhangúlag) jóváhagyta az EU 27 tagállama.

[5] Ez a kitétel nem szerepel az ENSZ Főtitkár üzeneti között, ami az EU és az ENSZ terrorellenes politikái közötti különbségre mutathat rá.

[6] Az ENSZ által jegyzékbe vett terrorista csoportok voltaképpen az ENSZ szankciók hatálya alá vont terrorista csoportokat jelentik.

[7] A ?Team Europe? kezdeményezés az EU intézmények és az EU tagállamok koordinált külső fellépését célozza a pandémia elleni küzdelemben.

[8] A Főképviselő által megfogalmazott tanulságok a szolidaritás, reagálóképesség, felkészültség és reziliencia, képességek és partnerségek területeit érintik.

[9] Ennek további jelentőséget ad, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóval később, 2020. július 1-én elfogadott 2532. sz. határozatában, erősített csak rá az ENSZ Főtitkár felhívására.

V&B 08 – Vallás és biztonásg hírfigyelő, 2021. árpilis

Szerző:

BSZK

-

máj 6, 2021

0

Öngyilkos merénylet Indonéziában. Makassar, 2021. március 28.Rend?rök az indonéziai Celebesz (Szulavézi) déli részén található Makassar város Jézus Szent Szíve katolikus templománál elkövetett öngyilkos merénylet helyszínén 2021. március 28-án. A hatóságok szerint két feltételezett merénylő vesztette életét, 14-en megsebesültek. A támadás elkövetőjeként egyel?re senki sem jelentkezett.(Forrás: MTI/EPA/Daeng Mansur)

Ramadán 2021-ben

A világ muszlim népessége 2021-ben április 13-a ás május 12-e között ünnepli az iszlám holdnaptár 9. hónapját, a ramadánt. Ebben az évben azonban a Covid-19 világjárvány miatt egészen más élményben van része a hívőknek a vallási ünnep kapcsán, hiszen immáron második éve a tradicionális vallási gyakorlatok alkalmazkodtak a megváltozott életkörülményekhez.

Az ünnep neve az arab ?ramida? szóból eredeztethető, amely szárazságot, hőséget jelent. Ez alatt egy hónapa az iszlám hívők számára az egyik legszentebb vallási ünnep, amely alatt a arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát. A hagyomány szerint ugyanis Allah a Koránt, a Híra hegyre elmélkedni és böjtölni visszavonult Mohamednek 610-ben ennek a hónapnak a 27. napján adta. Ebből a történetből következik az iszlamisták ezen hónaphoz kapcsolódik egyik rituális szokása: napkeltétől napnyugtáig böjtölnek és a felfogás szerint a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszakát élik meg.

Ennek egyik legmeghatározóbb példája az iftar, az egész napos böjtöt megtörő közös esti étkezés. Normál esetben a családok, a barátok és a mecsetek közösségei összegyűlnek, hogy közösen fogyasszák el ezt a vacsorát. Jelenleg azonban a Covid-19 járvány megfékezésére tett kormányzati intézkedések a világ nagyrészán nem teszik lehetővé, hogy az emberek ilyen nagy számban gyűljenek össze.

Kivételt képezhet ez alól Anglia, ahol a sikeres oltási kampánynak köszönhetően a kormányzati enyhítések és a ramadán időpontja várhatóan éppen egybe fog esni. Így ugyan csak legfeljebb hat ember vagy két háztartás, de összegyűlhet a szabadban vagy egy privát kertben. Továbbá a kiterjedt brit muszlim közösség online iftar rendezvényeket hozott létre a közösségi tudat fenntartásának és a hívők vallásgyakorlásának leegyszerűsítésére. Ilyen a Ramadan Tent Project által kínált My Open Iftar program is, amely számos tevékenységet, receptet, útmutatást és dekorációt tartalmaz, lehetővé téve ezzel a ramadán szellemének életben tartását. További változás 2020-hoz képest, hogy az egész Egyesült Királyságban ismét nyitva vannak a mecsetek, amelyek esténként otthont adnak a Taraweeh imáknak. Mindemellett az angliai mecsetek arra kérik az imádkozókat, hogy viseljenek arcot-és szájat eltakaró maszkot, hozzák magukkal az imaszőnyeget és ügyeljenek a szociális távolság betartására. Mi több sok imám csökkenti az imák hosszát, ezzel is minimalizálva a gyülekezetben töltött időt és bátorítja a híveket az oltakozásra mondván: a vakcina az izomba kerül, nem pedig a véráramba, és nem tápláló, ez nem jelenti a böjt megtörését.

Írta: Haiszky Edina Julianna

India új lépése a vallásszabadság irányába?

2021. április 9-én az indiai Legfelsőbb Bíróság elutasított egy, a Bharatiya Janata kormánypárt által előterjesztett, a vallási térítés elleni törvény megalkotásáról szóló petíciót, amellyel megerősítette az indiai állampolgárok vallásszabadsághoz fűződő jogait. A kérelemben a kormánypárt egyik vezetője, Ashwini Kumar Upadhyay szorgalmazta, hogy a ?vallással való visszaélés? kontrollálásának céljából egy felügyelő bizottságot hozzanak létre. A kérelem elutasításának okaként a Legfelsőbb Bíróság India alkotmányának 25. cikkét nevezte meg, amely szerint az indiai állampolgároknak joguk van az általuk választott vallás gyakorlására és terjesztésére.

A döntés fogadtatása vegyes volt, hiszen míg az indiai vallási kisebbségek ezzel egyfajta jogi védelmet nyertek, a Bharatiya Janata Párttal szimpatizáló hindu nacionalisták veszítettek a ?lehetőségeikből?, eszközeikből. A hindu radikálisok egyébként gyakran felhasználják az olyan, úgynevezett térítésellenes törvényeket, amelyek alapján az indiai állampolgárok csak akkor térhetnek át különböző, Indiában kisebb számú hívővel rendelkező vallásokra, ha azt a hatóságok is engedélyezik.

Írta: Fuksz Emese

A kínai keresztényüldözés rejtett és nyílt formái

Folytatják a kínai hatóságok a keresztény árvaházak megszüntetését a vallási ügyekre vonatkozó új előírások betartatásának égisze alatt, ezzel szegény és hátrányos helyzetű árvák, illetve fogyatékkal élő gyermekek ezreit veszélyeztetve. Az új szabályozás 2018 februárjában lépett hatályba, s azóta számos katolikusok és protestánsok által működtetett árvaházat zártak be a különböző tartományokban. A hatóságok azzal vádolták a keresztény csoportokat, hogy gyermekeket térítenek jótékonysági szervezetek felhasználásával, mely ellentétes a szabályozás azon záradékával, amely tiltja a 18 év alatti kiskorúak evangélizációját.

Ezentúl a Kínai Polgári Ügyek Minisztériuma szerint Kína indítani fog egy kampányt, melynek célja az illegális társadalmi szervezetek 5 típusára irányuló szigorítás. Ide tartoznak olyan szervezetek is, melyek a vallás nevében tartanak összejöveteleket. A Minisztérium kampánya néhány tartományban, pl. Szecsuánban már meg is kezdődött: a listán számos buddhista és keresztény szervezet szerepel, többek között az erősen üldözött Early Rain Covenant Church is.

A Radio Free Asia új jelentése továbbá súlyos, a kínai keresztényeket érő emberi jogi visszaélésekről számol be. A jelentés szerint a keresztényeket ?titkos, mozgatható ?átalakító? létesítményekben? tartják fogva, hogy megtagadtassák velük hitüket. Az RFA olyan pincékben tartott ?agymosási foglalkozásokról? ad hírt, melyeket a gyülekezeti tevékenységekben való részvétel ?bűntettéért? róttak ki a keresztényekre. Egy álnéven nyilatkozó keresztény arról számolt be, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Egyesült Front Munkaügyi Osztálya 10 hónapig tartotta fogva, miután a kormány rajtaütést hajtott végre a gyülekezetén. Elmondása szerint a létesítményben különböző kormányhivatalokból érkező emberek dolgoztak, akik ?rendkívül alattomos? módszereket alkalmaztak. A volt fogvatartottnak 10 hónapos fogsága alatt szörnyű bánásmódot kellett elszenvednie; verést, verbális bántalmazást és mentális kínzást is.

A Kínai Kommunista Párt Hszi Csin-ping elnök alatt csak 2019-ben több, mint 70 protestáns gyülekezetet záratott be, pl. Jiangau tartomány városaiban. A Bitter Winter szerint Kína annak érdekében, hogy a keresztények összegyülekezését megakadályozza, egyes istentiszteleti helyeket lerombol, míg másokat gyárakká és ?kulturális centrumokká? alakít át, hogy a kommunista eszmék propagandáját terjessze.

Írta: Nagy Abigél

Keresztény közösség elleni terrortámadás Indonéziában

Húsvét vasárnapján öngyilkos merénylők hajtottak végre terrortámadást az indonéz Makkasar városában, a keresztény Jézus Szíve Székesegyháznál. A támadók motorral akartak a templomba hajtani, ezt az ott lévők megakadályozták, így a robbanás a bejáratnál történt. A támadás során 14 ember sérült meg, köztük egy egyházi tisztviselő is. A terrorcselekményért a Jamaah Ansharut Daulah (JAD), az Iszlám Államhoz tartozó terrorista csoportot tették felelőssé.

Indonézia 275 milliós lakosságának kb. 87%-a muszlim, ezzel az egyik legnépesebb muszlim többségű országok közé tartozik. A mintegy 23 millió főt számláló keresztény közösséget számos atrocitás éri vallási hovatartozásuk miatt.

A legsúlyosabb támadás legutóbb 2018-ban történt. Surabaya városában 28 embert öltek meg öngyilkos merénylők. Hasonlóan a mostani esethez, ez is a JAD-hoz volt köthető. A JAD célpontja rendszerint templomok, mert ezek általában gyengén őrzött területek és nagy esélye van a tömeges áldozatszerzésnek.

Ennek megakadályozására húsvét és a ramadán idején az indonéz keresztény egyház a rendőrség és egyéb, magán biztonsági erők közreműködésével biztosítják a közösség biztonságát. A makassari terrortámadás során is egy magánbiztonsági őr akadályozta meg, hogy a merénylők bejussanak a templomba.

Írta: Ács Nóra

50% alatt a vallásosak aránya az USA-ban

A Gallup & Robinson analitikai és tanácsadó vállalat 1937 óta követi figyelemmel a vallásos és nem vallásos lakosság arányát az USA-ban, az idén mért számokat március végén hozták nyilvánosságra. A százalékban kifejezett arányszám a kutatás történetében először süllyedt 50% alá, egészen pontosan 47 volt. A felmérés során azokat a lakosokat tekintették vallásosnak, akik rendszeresen vesznek részt istentiszteleten.

2000 előtt rendszeresen 70%-hoz konvergált az eredmény, utána folyamatos csökkenés figyelhető meg. Ennek egyik oka a generációs különbségekben keresendő. Az 1946 előtt születettek közül továbbra is 66%, de az ún. ?millenial? (1981-1996 között született) nemzedék körében már csupán 36% jár rendszeresen gyülekezetbe. Ahogy az idő halad, az idősebb korosztályokat egyre kevesebben képviselik, így az összetett arány is eltolódik

David Campbell, a Notre Dame egyetem kutatója szerint a visszaesés egyfajta ?allergiás reakció? is lehet az elmúlt évek jobboldali valláspolitikájára. Állítja, hogy főként a fiatalabbak a republikánus politikához kötik a vallást. Mivel politikai nézeteik eltérőek, vallási nézeteiket is ehhez igazítják. Szavait alátámasztja, hogy a demokrata beállítottságúak között 25%-al csökkent azok aránya, akik vallásosnak tekinthetőek.

Írta: Patocskai Péter

Mi történik Eritreában?

Az afrikai országban a ?nem hagyományosnak? minősített felekezetekből származó keresztények a legkeményebb üldöztetéssekkel néznek szembe mind a kormány, mind az eritreai ortodox egyház (EOC) részéről. Az EOC az egyetlen keresztény egyház, melyet a kormány elismer. A hatalmon lévők az említett egyházat szigorúan monitorizálják. A kormányzati biztonsági erők folyamatosan aktívan figyelik a telefonhívásokat, számtalan rajtaütést tartanak keresztények ellen, lefoglalják a tulajdonaikat.

Sok keresztényt hitük gyakorlása miatt, tárgyalások nélkül tartóztatják le. Őket embertelen körülmények között, börtönökben tartják fogva. Az eritreai keresztények számára az egyetlenegy esélyt az Etiópiával kötött békemegállapodás jelenthette volna, amelynek értelmében kiterjesztettek volna különböző emberi jogokat, viszont a megállapodás nem valósult meg, az erőszak Eritreában ráadásul tovább súlyosbodott. Az eritreai üldöztetésnek a protestánsok és az eritreai ortodox egyháztól eltérő felekezetek keresztényei különösen kiszolgáltatottak, valamint a muszlim hátterű, ám átkeresztelkedett hívők is.

2021 márciusa és áprilisa között több keresztényt is letartóztattak az ország területén. Március utolsó heteiben 12 keresztényt tartóztattak le, miközben ők Asszabban imádkoztak, Dzsibuti határának közelében. Őket a várostól távoleső kikötőben található börtönben tartják fogva embertelen körülmények között. Április során Asmarban, egy imaértekezleten is számos keresztényt tartóztattak le. Ezek a rajtaütések aláírjak azt a tényt, miszerint a kormány nem fog enyhíteni az ország keresztényeivel szembeni kemény, elnyomó politikáján. (2020. szeptembere óta ugyanakkor legalább 160 keresztényt szabadítottak fel az eritreai börtönökből.)

Eritrea még mindig a világ egyik, keresztényüldözés szempontjából legkitettebb országa. Egyes becslések szerint még mindig legalább 165 hívő szenvedhet börtönökben, azonban pontos számadat nem ismert.

Írta: Németh Csenge

Az első muszlim jeruzsálemi nagykövetség

Február elsején kölcsönös elismerési szerződést írt alá Koszovó és Izrael, melynek folyományaképp a nyugat-balkáni állam március 14-én megnyitotta nagykövetségét is első muszlim államként Jeruzsálemben. Az ügyvezető nagykövet Ines Demiri lett, aki szerint egy ?történelmi pillanat? volt a külképviselet átadása. Koszovó az Egyesült Államok segítségével írta alá azt a szerződést, még a nemrég leköszönt Hoti-kormány idején, mely alapján elkötelezték magukat amellett, hogy mindenféleképp Jeruzsálemben nyitja meg kapuit nagykövetségük. Mindeddig mindössze az Egyesült Államok és Guatemala döntött úgy, hogy izraeli külképviseletét Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezi át. Amióta 2017-ben a Trump-adminisztráció Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosaként, 2018-ban pedig megnyitotta nagykövetségét, több állam is megígérte, hogy hasonlóképp tesz (pl. Malawi és Honduras is). Több állam az arany középutat választotta ugyanakkor, hazánknak például továbbra is Tel-Avivban van nagykövetsége, ám megnyitásra került egy jeruzsálemi iroda is.

Koszovó valódi kihívása a megállapodás kapcsán az ENSZ nemzetközi döntései mentén fedezhető fel a történetben. 1980-ban az ENSZ Biztonsági Tanácsa 478. számú határozatában elítélte ?Kelet-Jeruzsálem megszállását? és megtiltotta, hogy tagállamai elismerjék a várost, mint Izrael Állam fővárosát, valamint, hogy diplomáciai képviseleteket nyissanak ott. Többek közt az Európai Unió is megtiltotta az ENSZ nyomán, hogy tagállamai a korábban említettek mellett döntsenek. Koszovó ennek ellenére ? hivatkozván arra, az őt kritizáló államok többsége el sem ismeri függetlenségét ? mégis szembe ment a 478. száma határozattal. Az ország több irányból is komoly kritikákat kapott. Pristina döntését elítélte többek közt Törökország, Jordánia és a palesztin hatóságok is. Ennek ellenére a frissen megválasztott Albin Kurti miniszterelnök kormányának külügyminisztere nemrégiben úgy fogalmazott, a nagykövetség megnyitása egy ?már eldöntött ügy?.

Írta: Gönczi Róbert

Címlapkép: Öngyilkos merénylet Indonéziában. Makassar, 2021. március 28.
Rend?rök az indonéziai Celebesz (Szulavézi) déli részén található Makassar város Jézus Szent Szíve katolikus templománál elkövetett öngyilkos merénylet helyszínén 2021. március 28-án. A hatóságok szerint két feltételezett merénylő vesztette életét, 14-en megsebesültek. A támadás elkövetőjeként egyel?re senki sem jelentkezett.
(Forrás: MTI/EPA/Daeng Mansur)

A 2021-es év és az afrikai választások

Szerző:

Palkovics Dóra

-

máj 4, 2021

0

Kampala, 2021. január 15.Bobi Wine egykori ugandai popcsillag, a legnépszerűbb ellenzéki elnökjelölt nyilatkozik a Kampala környékén lévő házánál 2021. január 15-én, az ugandai parlamenti és elnökválasztás másnapján. A hivatalos előzetes eredmények szerint Yoweri Museveni hivatalban lév? államfő gy?zött, de Bobi Wine szerint erőszak és csalások jellemezték a választásokat, és ő nyert.(Forrás: MTI/EPA)

A 2021-es év során Afrika több országában kerül vagy került már sor helyi, parlamenti, illetve elnöki választásokra. Jelen cikk a 2021 április 11-ig bezárólag megvalósult választásokat foglalja össze, kitérve a bennük lévő hasonlóságokra, következtetéseket vonva azokból.

Az afrikai kontinens legtöbb országa alig valamivel több, mint fél évszázada került ki a gyarmati státuszból, így elmondható, hogy az önrendelkezési gyakorlat ezen országok esetében még igencsak kiforratlan. Számos esetben feszültséget okoznak az önkényesen, ámde az etnikai-törzsi határokat abszolút figyelmen kívül hagyva meghúzott államhatárok. Általánosságban véve a politikai kultúra és képzettség színvonala alacsony, bár ez a szegmens folyamatosan fejlődik, köszönhetően a fiatal társadalmaknak és az ifjú korosztály politikai állásfoglalási vágyának.

A választásokat azonban megnehezítik az államon belüli ellentétek, a lázadó, illetve terrorszervezetek jelenléte, illetve gyakori eset, hogy az aktuális kormányerők igen nehezen engedik át a hatalmat. Ehhez kapcsolódóan gyakran megjelennek különféle nemzetközi szervezetek, főként az Afrikai Unió, az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európai Unió, akik a választások tisztaságát figyelik meg az adott országban. Habár ez a gyakorlat megkérdőjelezi a valódi függetlenséget, illetve a szuverenitás tiszteletben tartását, az eddigi tapasztalatok alapján kétségkívül hasznos a megfigyelő missziók jelenléte.

Benin és a választási reform

Beninben 2021 április 11-én zajlott le az elnökválasztás, mely során az állampolgárok a következő öt évet illetően hoztak döntést. A legesélyesebb jelölt egyértelműen Patrice Talon volt, aki 2016 óta van hatalmon a kicsiny Nyugat-afrikai országban. 2016-os megválasztásakor kinyilatkoztatta, hogy később nem kíván elindulni a választásokon, ám utóbb azt közölte, be szeretné fejezni az általa elkezdett munkát. Egy 2019-ben bevezetett választási reformnak köszönhetően, amely erősen megnehezítette a választásokon való elindulást, Talonnak mindössze két kihívója akadt, Corentin Kohoue és Alassane Soumanou. Ez a 2016-os adathoz (akkor 33 induló volt) mérve meglehetősen kevés, és nehezen összeegyeztethető a demokratikus választás fogalmával. Bár Benint alapvetően többpárti demokráciaként tartják számon, jelenleg jó úton van egy autoriter rezsim kialakítása felé. Az amerikai Freedom House nemrégiben az állam politikai besorolását ?free? (vagyis szabad) státuszról ?partly free? (vagyis részben szabadra) változtatta. Ezzel kapcsolatban azonban fontos kiemelni, hogy bár a jelenlegi államszervezet erősen korrupt, a korábban üzletemberként tevékenykedő Talon elnöksége alatt sokat tett az infrastruktúra fejlődéséért és a gazdasági növekedésért.

A választásokat megelőző csütörtökön zavargások törtek ki, a tüntetők lezártak egy főútvonalat, a rendőrökkel való összecsapás során ketten életüket vesztették. A választási reformmal összefüggésben több ellenzéki vezető arra kérte a követőit, hogy bojkottálják a szavazást.

A végső eredmények értelmében Talont 86%-kal újraválasztották. Habár három nemzetközi megfigyelő misszió jelezte, hogy igen alacsony volt a részvételi arány (a választásra jogosultak 50.17%-a jelent meg), összességében békésen zajlott a szavazás, komoly problémákat nem azonosítottak.

Dzsibuti és az egyfős választás

Dzsibuti kis alapterületű, Kelet-afrikai ország, ahol 2021 februárjában elnökválasztásokra került sor. Az állammal kapcsolatban megjegyzendő, hogy az eddigi adatok alapján kifejezetten jól kezelte a koronavírus-járványt, gyors gazdasági felépülést mutatott, és a kontinens többi országával ellentétben elkerülte a recesszió is.

Az idei választások során valójában kevéssé beszélhetünk demokratikus értelemben vett választásról: Számos ellenzéki vezető el sem indult, mert nem látta értelmét a szinte nyilvánvalóan előrejelezhető végeredmény miatt. Ennek ellenére a kormányoldali kampány aktívan zajlott, a 73 éves Ismail Omar Guelleh elnök pedig ötödjére indult el a választásokon. Mivel a hatályos alkotmány értelmében 75 év a felső korhatár a választások idején az elnökjelölt számára, ez lehetett az utolsó reális esélye, hogy további öt évig hatalmon maradhasson. A kampány során elsősorban a fiatalokat célozták, mivel az ország 75%-a 35 év alatti, így bennük komoly támogatóerő összpontosul.

A választásokat megelőzően érkeztek ugyan fenyegetések a gyerekkatonákat is alkalmazó as-Sabáb terrorszervezettől, ám a szavazás végül viszonylagos békében zajlott le. Guelleh-et ötödjére is megválasztották, a szavazatok 98%-át szerezte meg. Legfőbb riválisa, az üzletember Zakaria Farah alig ötezer szavazatot kapott, míg az elnök több, mint 165 ezret.

Az inkumbens elnök már 22 éve van hatalmon, a jelenlegi eredmények értelmében pedig további öt évre meghosszabbodott a mandátuma. Ezzel a szabad Dzsibuti történelmében továbbra is ő a második elnök. Az eredmények nyilvánosságra hozatala után Guelleh a következőt osztotta meg a közösségi médiában: ?Thank you for your trust, thank you for Djibouti! Together, let?s continue!?, azaz ?köszönöm a bizalmatokat, köszönöm neked Dzsibuti! Folytassuk együtt {amit elkezdtünk}!?

Az Afrikai Unió megfigyelői szerint minden rendben zajlott, bár ellenzéki képviselők nem jelentek meg a választási helyszíneken. Ezzel részben tiltakozásukat fejezték ki, részben a fent említett okokból döntöttek a távolmaradás mellett.

Közép-afrikai Köztársaság és a választási erőszak

A mintegy 4,75 milliós lakosú Közép-afrikai Köztársaságban a tavalyi és idei évben háromfordulós parlamenti választások zajlottak, azonban a decemberi első fordulót lázadó csoportok szabotálták. A jelenlegi elnök, Faustin-Archange Touadéra a korábbi elnököt, Francois Bozize-t gyanúsította a zavargások szításával. A gyanú talán nem alaptalan, ugyanis Bozize szintén indulni szándékozott a választásokon, ám kérvényét elutasították, arra hivatkozva, hogy nem felel meg a ?jó moralitás? kitételnek, amely elengedhetetlenül szükséges az elnökjelöltté váláshoz. A felkelés több várost, köztük a fővárost is érintette, az ENSZ számításai szerint mintegy 30 000 kényszerült elhagyni az otthonát és vált menekültté.

Ennek ellenére számos helyen sikerült megtartani a választásokat, amelyek Touadéra-t hozták ki győztesként. Az ellenzék tiltakozik az eredmény ellen, az alacsony részvételi arányra hivatkozva érvénytelennek nyilvánították a győzelmet, ugyanis a decemberi választásokon csak az arra jogosultak mintegy egyharmada jelent meg.

A korábbi tapasztalatok alapján márciusban fokozott erőkkel vigyáztak a választók biztonságára, ebben mind a kormányerők, mind az országban állomásozó ENSZ békefenntartó csapatok részt vettek. Az újonnan odaküldött háromezer békefenntartóval együtt már összesen 14 400 katona tartózkodik az Közép-afrikai Köztársaság területén. A 140 parlamenti helyből 22 az első fordulóban került megválasztásra, 49 a másodikban, a maradék 69 pedig a jelen álláspont szerint májusban, a harmadik fordulóban kerül kiosztásra.

Az Afrikai Unió megfigyelő missziójának jelentése alapján a szervezet összességében elégedett volt a választások lebonyolításával, több helyen sikeres volt a kormányerők és a fegyveres csoportok közötti közvetítés, azonban biztonsági okokból adódóan az ország számos területére nem tudtak ellátogatni. A missziót Modibo Sidibe, korábbi mali elnök vezette.

A választások között eltelt idő azonban korántsem zajlott békésen. Az ENSZ nyilatkozata alapján december óta számos emberi jogi sérelem történt az országban, többek között civilek elrablása, a felvonuló tömegbe éles lőfegyverrel történő lövések leadása, illetve választási épületek felégetése. A nemzetközi biztonság érdekében a kormányzatnak a jelenleginél sokkal nagyobb erőkkel kellene fellépnie az erőszak ellen, illetve a büntetések kiszabását is fokozottabb ellenőrzés alá kellene vonnia.

Niger és a demokratikus hatalomátadás

A Nyugat-afrikai Niger az idén már lezárult afrikai választások ?mintadiákjának? tekinthető. A kétfordulós elnökválasztásban két komoly esélyekkel bíró jelölt állt szemben egymással, a kormányoldal jelöltje, Mohamed Bazoum, és a korábbi elnök, Mahamane Ousmane. Az idén áprilisig regnáló Mahamdou Issoufou két ötéves ciklust töltött hivatalban.

Bazoum a szavazatok 55.75%-át szerezte meg, ezzel április 2-től ő lett az új elnök. Kinevezését követően számos kihívással kell szembenéznie: a Száhel-övezeti konfliktus hatásai továbbra is komoly nyomást gyakorolnak Nigerre, illetve az egyre erősödő ISWAP tevékenysége is befolyással bír a térségben. Niger a Föld egyik legszegényebb országa, a szomszédos Mali és Nigéria területén folyó harcok pedig gyakran hatnak rá közvetlenül is.

Niger Legfelsőbb Bírósága legitimizálta Bazoum győzelmét, így hivatalosan kijelenthető, hogy ez lesz az első alkalom Niger történelmében, amikor demokratikus úton cserélődött a vezető. Mivel a választásra jogosultak 63%-a élt a lehetőségeivel, érvényesnek tekinthető Bazoum közel 56%-os eredménye, bár megjegyzendő, hogy 73 választási pont eredményeit egyszerűen semmisnek tekinti a Bíróság.

Noha a választás összességében békés körülmények között történt, az előzetes eredmények közzétételét követően volt némi belső feszültség az államban, amikor ellenzéki támogatók utcára vonultak. A rendőrségnek könnygázt kellett alkalmaznia a tömegoszlatáshoz, ketten életüket vesztették, négyszáznál is több embert pedig őrizetbe vettek.

Szenegál és az elhalasztott szavazás

Szenegál a korábbi években politikai szempontból az egyik legstabilabb államnak számított a Nyugat-afrikai régióban, jelenleg azonban ez nem mondható el róla. Macky Sall, a napjainkban hatalmon lévő elnök ciklusa alatt az amerikai Freedom House az állam státuszát ?free?, azaz szabad besorolásról ?partly free?, vagyis részben szabad kategóriára minősítette vissza.

Az elnökválasztásnak már 2019-ben meg kellett volna történnie, ám előbb 2020-ra, majd 2021 márciusára halasztották a megrendezését. Jelenleg nem ismert a következőnek betervezett dátum.

Szomália, a harminc éve anarchikus körülményekben fuldokló állam

A politikailag igencsak instabil, belső konfliktusoktól szenvedő országban eredetileg 2020 novemberében tartottak volna választásokat, ám ezeket inkább 2021 februárjára halasztották. A szavazás azonban idén sem tudott teljeskörűen megtörténni, mert Puntland és Jubaland tartományok vezetői meggátolták annak megvalósulását. Ez a jelenség már a korábbi, 2016-os választáson is észlelhető volt, és súlyos károkat okoz a demokratikus működésben, ugyanis a harminc éve anarchiába süllyedt államnak igen nagy szüksége lenne a stabilitásra, mind a társadalmi, mind a politikai szegmens tekintetében.

A jelenlegi döntés értelmében az elnök, Mohamed Abdullahi Farmaajo mandátuma meghosszabbításra került, így további két évig maradhat tisztségben, annak ellenére, hogy eredeti, négy évre szóló megbízatása februárban lejárt. Ez a döntés elsöprő méretű támogatottságot élvezett: 152 képviselőből 149 igennel szavazott. Ezalatt a két év alatt azonban a választásokat meg kell tartani, az államban évtizedek óta ez lesz az első közvetlen választás, amely megvalósulása esetén komoly előrelépést fog jelenti a demokratizálódási folyamat során.

Az államon belüli összetűzések, érdekütközések lehetőséget adnak az as-Sabáb számára a megerősödésre. Ha a szomáli vezetők figyelmen kívül hagyják ezeket a hatásokat, annak már rövid távon is komoly biztonságpolitikai következményei lehetnek.

Uganda ? az inkumbens elnök és a popsztárból lett politikus szembenállása

Yoweri Museveni, aki a 35 éve tartó elnökségével az egyik legrégebb óta hatalmon lévő személy a világon, 2021-ben hatodik alkalommal kívánta elnyerni az elnöki tisztséget. Museveni 2017-ben megszüntette a korábbi alkotmányos kikötést, mely tiltotta, hogy 75 év feletti személy töltse be az elnöki posztot, így lehetővé téve saját maga számára az újbóli elindulást.

Museveni számára a 2021-es választásokon tíz vetélytárs is akadt, akik közül kiemelkedett a korábban popsztárként elhíresült Bobi Wine. Wine, aki kihasználta a fiatal korából fakadó előnyöket, képes volt úgy megszólítani a fiatalokat, ahogy az idősödő elnöknek nem sikerült. Ez kulcsfontosságú volt a kampánya során, hiszen Ugandában van a világon a második legalacsonyabb medián átlagéletkor, ami 15.7 évet jelent. A fiatalság nagy erőt képvisel az államban, jobb állami szolgáltatásokat, megfizethető egészségügyi ellátást és mindenekelőtt munkát követelnek.

A választásokat megelőző hetekben meglehetősen erőszakos kampányidőszak zajlott, több ellenzéki vezetőt is őrizetbe vettek, Wine személyi testőreit pedig eltávolították saját használatú ingatlanja elől. Mivel Wine-on kívül más ellenzéki szereplőkkel is történtek atrocitások, a volt zenész januárban a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult azzal az indítvánnyal, melynek értelmében Museveni erőszakhullámot engedélyezett politikai szereplők és emberjogi jogászok ellen, illetve őt magát meg akarta gyilkoltatni, továbbá az állami rádióban nem biztosították számára a szabad beszéd jogát.

Az elnök ezzel szemben azt az álláspontot tartotta, hogy az ellenzékiek valójában külföldi ügynökök. A választások napján a kormányzat lekapcsoltatta az internetet, illetve megakadályozta a közösségi média platformjainak elérését. Ebből adódóan ellehetetlenült az online szavazás is, ami főként a fiatalokat fosztja meg jogaik gyakorlásának lehetőségétől.

A végső eredmények alapján Museveni a szavazatok 62%-át, míg Wine a 30%-át szerezte meg. Wine először nem fogadta el az eredményeket, jogi úton kért felülvizsgálatot, majd kérelmét visszavonta. Indoklásképpen azt nyilatkozta, hogy a bíróság Museveni kezében van, így nincs értelme a jogi procedúrát lefolytatni. A szavazás idején a szokottnál kevesebb nemzetközi megfigyelő volt jelen, az Európai Uniótól például egy sem, az USA megfigyelőinek pedig nem engedélyezték a jelenlétet. Végül csak az Afrikai Unió képviselői felügyelhették a választások tisztességes lebonyolítását.

Márciusban Wine kormányellenes fellépésre szólította fel az ugandaiakat, békés, fegyvermentes felvonulásra hívva őket, a rendőrség azonban ezt jogellenesnek titulálta és elutasította.

Az idei, Afrikában zajló választások közötti hasonlóságok

A fentiekből kitűnik, hogy az afrikai kontinensen sok helyen még gyerekcipőben jár a valódi demokrácia és a választások békés úton történő lezajlása. Számos esetben beszélhetünk ? akár a választás napját megelőzően, akár az eredmények kihirdetését követően ? zavargásokról, tüntetésekről, amelyek súlyosan veszélyeztetik az adott állam belső biztonságát.

A bevezetőben említett, alacsony színvonalú politikai kultúra részben összefüggésben áll azzal a könnyen felfedezhető ténnyel, hogy számos államban inkumbens vezetőkről beszélhetünk, akik akár több évtizede hatalmon vannak, illetőleg idén is elnyerték a lehetőséget mandátumuk megújítására. Ez nem kedvez a politikai nevelés számára, hiszen gyakorlatilag nem beszélhetünk többpárti demokráciáról, szabad választásokról, értelmezhető számú döntési lehetőségről.

Az amerikai Freedom House több esetben visszanyilvánított államokat a politikai szabadság alapján ?free? kategóriából ?partly free? kategóriába, amely egyfajta megtorpanást, visszazuhanást jelöl a korábban kedvezően alakuló politikai stabilitás terén. Összevetve ezt a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaeséssel, úgy vélem, a közeljövőben mindenképpen érdemes lesz a szokásosnál több figyelmet fordítani az Afrikában zajló politikai és társadalmi eseményekre, mivel egy együttesen zajló gazdasági és politikai instabillá válási folyamat további problémákat vonhat magával, például a migráció ismételten fokozott mértékű megindulását.

A legtöbb államban ugyanakkor kedvező, hogy a nemzetközi, független megfigyelő missziók többnyire nem azonosítottak problémákat, de nem elfelejtendő, hogy például a Közép-afrikai Köztársaság esetében eljutni sem sikerült minden meglátogatandó pontjára az országnak. Máshol, így Ugandában például a megfigyelést nem engedélyezték a hatóságok, így ott sem beszélhetünk fejlődésről ilyen téren. Összességében azonban látható egyfajta pozitív elmozdulás a nyitottság, transzparencia irányába.

Konklúzió

A cikkben bemutatott hét állam közül négyben továbbra is az idei évig hatalmon lévő elnök tarthatta meg tisztségét, két esetben pedig nem sikerült megtartani a választásokat, így összesen egy olyan országról beszélhetünk, ahol 2021-ben megtörtént a hatalom demokratikus átvétele. Ez a fejlett országokhoz viszonyítva igen alacsony arányszám, hiszen az adatok értelmében tulajdonképpen fennmaradt az évtizedek óta fennálló status quo. Mindazonáltal ez nem tekinthető sem egyértelműen előnyös, sem minden kétséget kizáróan hátrányos helyzetnek. Pozitívumként fogható fel, hogy az évtizedek óta regnáló elnökök képesek lehetnek pusztán a személyükkel is egyfajta stabilitást sugallni az állampolgárok felé, elindítva ezzel egy tényleges társadalmi stabilizálódást, amelyre kétségkívül szüksége van minden említett és bemutatott államnak. Negatívumként azonban szükséges megjegyezni, hogy ez a fajta bebetonozódása a hatalomnak természetszerűleg visszaveti a politikai kultúra és a politikai rendszer, az államszervezet fejlődését, mivel a benne lévők nem érdekeltek ebben.

Címlapkép: Kampala, 2021. január 15.
Bobi Wine egykori ugandai popcsillag, a legnépszerűbb ellenzéki elnökjelölt nyilatkozik a Kampala környékén lévő házánál 2021. január 15-én, az ugandai parlamenti és elnökválasztás másnapján. A hivatalos előzetes eredmények szerint Yoweri Museveni hivatalban lév? államfő gy?zött, de Bobi Wine szerint erőszak és csalások jellemezték a választásokat, és ő nyert.
(Forrás: MTI/EPA)

biztonsagpolitika.hu

Az amerikai ?protektorátus?

A japán külpolitikai dilemmák dimenziói

TTP vs. RCEP

A japán védeledelempolitika kihívásai és alakulása

Konklúzió

Források

Gondolatok az amerikai csapatkivonások kapcsán

Pakisztán ? visszatekintés az elmúlt évtizedre

A regionális és globális hatalmak hozzáállása

Kitekintés

Fizikai, pszichológiai és társadalmi-gazdasági következmények

A DDR programok hiányosságai és lehetséges megoldások

Irodalomjegyzék

Bevezetés

Az energiabiztonság főbb kihívásai

Összegzés

Források

A biztonsági környezet változása a 21. században

Az űr, mint a negyedik hadszíntér

Szerbia

Észak-Macedónia

Elhalasztásra került a népszámlálás

Korrupciógyanús autópálya-építés?

Új korrupcióellenes stratégia

Montenegró

Nem megfelelően működnek a montenegrói légitársaság repülőgépei

Megegyezett a montenegrói kormány és a szerb egyház

Nem mond le a montenegrói miniszter

Az Európai Bizottság együttműködik Montenegróval az autópálya ügyében

Drogkereskedők terveztek merényletet a miniszterelnök-helyettes ellen

Albánia

Covid-19 intézkedések

Parlamenti választások

Bosznia-Hercegovina

Migráció ? újranyithat a lipai befogadóközpont

Ismét asztalra került a Nyugat-Balkán határainak újrarajzolása (?) ? Szlovénia tagad

Egyre nő a vakcinahiány miatti elégedetlenség Bosznia-Hercegovinában

Az Oroszországhoz való közeledést promótálta a tatár elnök Boszniában

Elhunyt Jovan Divjak

Büntetni akarták a Srebrenica-tagadást ? leszavazták

Visszanyerte Szarajevó a Ramadán-recitálási jogát

Ramadán 2021-ben

India új lépése a vallásszabadság irányába?

A kínai keresztényüldözés rejtett és nyílt formái

Keresztény közösség elleni terrortámadás Indonéziában

50% alatt a vallásosak aránya az USA-ban

Mi történik Eritreában?

Az első muszlim jeruzsálemi nagykövetség

A 2021-es év során Afrika több országában kerül vagy került már sor helyi, parlamenti, illetve elnöki választásokra. Jelen cikk a 2021 április 11-ig bezárólag megvalósult választásokat foglalja össze, kitérve a bennük lévő hasonlóságokra, következtetéseket vonva azokból.

Benin és a választási reform

Dzsibuti és az egyfős választás

Közép-afrikai Köztársaság és a választási erőszak

Niger és a demokratikus hatalomátadás

Szenegál és az elhalasztott szavazás

Szomália, a harminc éve anarchikus körülményekben fuldokló állam

Uganda ? az inkumbens elnök és a popsztárból lett politikus szembenállása

Az idei, Afrikában zajló választások közötti hasonlóságok

Konklúzió

Kiemelt témák

biztonsagpolitika.hu

NÉPSZERŰ CIKKEK

NÉPSZERŰ KATEGÓRIÁK

Cookie (süti) beállítások

Adatvédelmi beállítások

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja a különböző típusú cookie-kat

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

Ez a honlap használja:

Ez a weboldal nem használja:

A kurzor segítségével aktiválhatja és deaktiválhatja
a különböző típusú cookie-kat