A Közel-Kelet, azon belül a Levante, vagy a Kelet-mediterrán térség népcsoportjai nem csak az ábrahámi vallások ütközeteit élték meg a történelem során; de a modern kori gyarmatosítás határvonalai is hol szétszakították, hol egybekényszerítették őket. A strukturális társadalmi tényezők mellett az iszlamizmus katalizátorként hatott a térség konfliktusaira, meghatározó történéseire, és ezáltal annak lakosságára. Ez súlyos és visszafordíthatatlan változásokat eredményezett a Levantei térség térképén.
Miképp jött létre az iszlamizmus?
Az iszlamizmus ? a köztudattal ellentétben ? nem az iszlám vallás szélsőséges gyakorlása személyi vagy társadalmi szinten, hanem az iszlám eszközösítése politikai célokra. Másképp nevezve politikai iszlám.
Az iszlamizmus megjelenése generációkra meghatározta az arab és az iszlám világ viszonyrendszereit; szembe állítva kormányokat, népeiket és közösségeiket egymással, illetve a nemzetközi színtér más szereplőivel. Beékelődése a köztudatba és a nemzetközi politikába egy olyan folyamat volt, amelyet több egymásra épülő esemény élesztett fel, miután az Oszmán Birodalom bukásával 1922 után alvó státuszba esett. Amikor három évtizeddel később Dwight D. Eisenhower felvetette a muszlimok mozgósíthatóságának lehetőségét Moszkvával szemben, magát adta a lehetőség, hogy az ateista Szovjetunióval és a szovjetbarát rezsimek ellen fordítva hasonlóan támogassák a Közel-Kelet dzsihadistáit, mint ahogyan a szélsőjobboldali felkelőket Dél-Amerikában. Az ettől fogva felszínre törő iszlamizmus már nem csak állami szereplők hatalmi eszközrendszerében vált értékhordozóvá, hanem államon aluli szinteken is. Mai megnyilvánulása a segélyszervezetektől kezdve a parlamenti képviseleten át a terrorszervezetekig terjed.
?Mindent lehetőséget meg kell tennünk, hogy alkalmazzuk a szent háború koncepciót, amelynek nagy értéke van Közel-Keleten.?
? hangzott el Eisenhowertől a Fehér Házban 1957-ben.
A külső ráhatás az 1967-es arab-izraeli háborúban találkozott a muszlim társadalmak belső ébredésével. A hat napos háború vereségét követően az arab népek kiábrándultsággal álltak a szekuláris vezetőik elé. Amint az arab nacionalizmus kimerült, a szalafita ideológiai körök lendületes önérvényesítésnek indultak állami szint alatt. Egy évtizeddel később az állami szintű megnyilvánulást az iráni forradalom demonstrálta 1978 és 1979 között. Ez volt az első modern iszlamista hatalom, amely központi jellegűvé tette a vallási legitimációt.
Ezzel egy időben, 1979 decemberén kezdődött a szovjet megszállás Afganisztánban. Az iszlám mozgósítás ekkor globalizálódott először. Az első években több, mint 35 ezer dzsihadista érkezett az országba a világ muszlim közösségeiből. Az Egyesült Államok a háború 10 évében közel 6 milliárd dollár értékben támogatott, képzett ki és fegyverzett fel harcosokat a szomszédos Pakisztán táboraiban, a legnagyobb befogadó és elosztó ponttá alakítva azt. A dzsihád elfogadott jelenséggé vált, ez a felállás pedig az arab államok számára is lehetőséget adott, hogy a saját radikálisaikat is ebbe az irányba tereljék. A szovjet kivonulás után a nemzetközi elismerésre és legitimációra szert tett dzsihadisták ? akik harci és szervezeti tapasztalatokkal gazdagodtak ?, hazájukba visszatérve gyorsan közösségeik élére kerültek motivációs többlettel maradva aziránt, hogy máshol is folytassák a szent háborút. Ott, ahol szükségét érezték, vagy ahova küldték őket.
Ezt tetőzte be az Öböl-háború 1990-ben. Amikor a csatározásban eladósodott Szaddám annektálni próbálta Kuvaitot az olajárak dömpingje miatt, az USA Szaúd-Arábia légterén keresztül avatkozott be. A muszlim társadalom báboskodásnak vélte Rijád viselkedését, így az iszlám gondolkodók a baathista rezsimek mellett már az olajmonarchiákra is nehezteltek. Indokolatlannak látták az amerikai bázisok helyben maradását, és provokációnak a de facto megbékélést Izraellel. Így született meg a nyilvános nyugatellenesség, és hosszú idő után ? részben a Szovjetunió felbomlásának köszönhetően ? a dzsihadisták és a nyugat útjai ketté váltak. A szaúdi vezetés igyekezett helyreállítani a megítélését azzal, hogy muszlim intézmények és szerveződések támogatásába fogott. Ez két évtizeddel később az arab tavasz kisiklásával minden eddiginél szélsőségesebb megnyilvánulásokhoz vezetett.
Ezek voltak azok a folyamatok, amelyek életre hívták és felépítették az iszlamizmust, végleg megbélyegezve a Levante geopolitikai helyzetét és ideológiai világképét. Ez a paradigmaváltás olyan közvetett hatást gyakorolt a térség vallásföldrajzi térképén, amelyhez egy-egy esemény társulása drasztikus, önkéntes és kényszerű változásokat idézett elő a lakosság vallási és etnikai összetételében.
Meghatározó események
A levantei térségben több olyan országspecifikus esemény játszott szerepet, amely az iszlamizmus árnyéka alatt törésvonalat okozott a régió stabilitásában.
Az modern telepes mozgalom Izraelben 1977-től visszafordíthatatlan folyamatot indított el a térségben. Az 1967-es hat napos háborút követően vallásos-nacionalista mozgalmak határozottan szorgalmazták Ciszjordánia annektálását és a lakosság átköltöztetését. A ?70-es évektől az telepesek átlépték az 1967-es határokat és 1977-től az állam ösztönző anyagi támogatást és hitelkonstrukciókat nyújtott részükre, ami felduzzasztotta az izraeliek áramlását. Ellenlépésként kitört az első intifáda, és a társadalmi széthúzás tartóssá vált.
A 2003-as amerikai beavatkozást Irakban szintén mély társadalmi sérelmekkel járt. Szaddám stabil politikai rendszere nem volt diszkriminációtól mentes, de a homogenizált társadalomban a vallási szélsőségek sem érvényesültek. Az amerikai beavatkozás felélesztette azokat a szereplőket, akik korábban a Szovjetunió ellen harcoltak Afganisztánban.
A libanoni miniszterelnök, Rafiq Al Hariri meggyilkolását 2005-ben Damaszkusz a Hezbollah bevetésével hajtotta végre. Hariri egy liberalizált, demokratikus Libanont épített fel, szembe menve a szír elnök, Bassár Al Aszad érdekeltségeivel. Ezt követően emelkedett hatalomra egy mély állam kialakításával a Hezbollah vezetője, Haszan Nasrallah és vált olyan regionális szereplővé, akivel számolni kell, újra élesítve a szektariánus ellentéteket.
Szíriában 2011-es felkelés jelentette a fordulópontot. Az arab tavasz és a 40 éves Aszad uralom elég hajtóerőt adott a szíriai társadalomnak a felkelésre. A békés tüntetések előbb polgári engedetlenségbe, majd fegyveres ellenállásba eszkalálódtak, a keletkezett anarchiában pedig felütötte fejét a szélsőségesség, ami az iszlamizmussal gerjesztve egyre csak radikalizálódott. Eredményképp szunnita-síita lakosságcsere, keresztény üldözés, és egy területiséget nyert terrorszervezet is érvényesült; amerikai, orosz, iráni és török beavatkozásokkal vívott ? tartósított ? proxy háborúban.
Mindezt megelőzően, az arab nacionalizmus árnyékában eltelt 3-4 évtized stabil és kiszámítható volt. Az autoriter rezsimek megingásával a regionális biztonság is megingott. Az addig tartós elnyomás alatt élő társadalmak nem rendelkeztek politikai kultúrával. Egyetlen alulról építkező szervezet tudott érvényesülni: az 1928-ban megalakult, közel egy évszázados transznacionális gyakorlattal rendelkező szunnita felekezetű Muszlim Testvériség, aminek ellenpólusa az 1982-ben született síita Hezbollah. A két iszlamista szervezet nagy mértékben felelős a jelenkori állapotok kialakulásáért.
A levantei térség vallásföldrajzi térképét befolyásoló tényezők idővonala (saját szerkesztés a VisMe szoftver segítségével).
Társadalmi szintű katalizátorok
A Levantei térségben az iszlamizmus nem csak külső támogatással és politikai történésekkel tört magának utat. A társadalmi jellemzők, a történelmi sajátosságok és a megélhetési körülmények szintén kölcsönhatásban állnak az iszlamizmussal. A régióból kiindulva négy ilyen katalizátort lehet azonosítani.
- Társadalmi-gazdasági tényezők:
A tartós konfliktussal járó szegénység, munkanélküliség, céltalanság, egyenlőtlenség, az oktatás hiánya, a gyenge egészségügy stb. mind a radikalizálódást elősegítő faktorok, különösen, amikor az egyén magára hagyatva, haszontalannak és tehetetlennek érzi magát. Jóllehet, a szocioökonómiai tényező önmagában nem gyújt elegendő szikrát egy merénylet elkövetéséhez, de a térséget átható szektarianista ellentétek katalizátorként hatnak a társadalmi csoportokra. Ez akkor élesedik ki, amikor egyik-másik közösség diszkriminálva érzi magát, márpedig a demarkációs vonalak mögött valamennyi etnikai és felekezeti közösség a másikra mutogat. - Politikai erőszak:
A szabad választás, a gyülekezés joga, a politikai szabadság és a szólásszabadság együttes hiánya az elnyomással vegyítve erős pszichológiai zavart, depressziót eredmé A politikai kultúra absztinenciája olyasfajta identitáshiányt okoz, amit egy zárt kultúrájú közösségben csak szélsőséges ideológiákkal lehet feltölteni. Ezek az ideológiák kezdetben nem feltétlenül vallási szélsőségnek indulnak, azonban az iszlám vallás ? mint a vákuumban megmaradt domináns és egyébként markáns identitás forrása ? hatékony töltő- és égetőanyagként funkcionál, amely külső ráhatással, így az iszlamizmussal könnyel elvihető olyan irányokba, amelyeket a külföldi befolyás növelése, vagy a belföldi hatalomépítés érdeke megkíván. - Történelmi traumák:
A ?nyugati beavatkozás? fogalma az oszmán birodalom összeomlása után terjedt el a helyi népek köztudatában, amikor a Sykes-Picot egyezmény részeként a gyarmatosítók meghúzták a mesterséges határvonalakat. Ez a fájdalom, amit az arabok Trianonjának is nevezhetünk az USA unipoláris időszakában csúcsosodott ki, amelyet az 1990. és 2003. évi amerikai fellépések szilárdítottak meg.
Nem elhanyagolható továbbá az arab-izraeli konfliktus örök jellege, hiszen a ?48-as államalapítást követően alig telt el 10 egybefüggő év ütközések nélkül. A sérelem nem csak a palesztinoké, de a muszlim vallásúak és az arab nacionalisták egyaránt magukénak érezték azt. - Ideológiai vákuum:
Az eszmék mindig domináns és vonzó tényezők a potenciális követő számá Könnyen mutálódnak a geopolitikai helyzet függvényében és választanak maguknak befogadó közösségeket. Az iszlám hívei alapjában véve olyan öntudatos eszmével rendelkeznek, amelynek meglétével az egyén könnyűszerrel vezethető át a politikai kohézió kemencéjébe olyan közösségi eszközök felhasználásával, mint az imaházak, börtönök, egyetemek, valamint a 2011-es arab tavasz nyomán a közösségi média. Ismét megjelenik meg az iszlamizmus ? mint az iszlám felhasználása politikai eszközként ?, hogy legitimitást adjon a radikális cselekvéseknek és hatalmat összpontosítson a vezetőinek. A nacionalista eszmék, noha kevésbé markánsan, de szintén összetartó erővel bírnak egy-egy térség polgáraira, például a palesztin nacionalistákra, illetve a kurdokra.
Következtetések
Összességében elmondható, hogy a terület etnikai és vallási elosztását túlnyomó részt muszlim arab (kisebb mértékben kurd, perzsa, török) népek teszik ki, amelyek ? az európai kontinens országaihoz hasonlóan ? egyívású történelemmel, kultúrával és nyelvvel rendelkeznek. Ennek tudatában a levantei országok válságait nem lehet izoláltan kezelni: az iszlamizmus visszaszorítása, a szélsőségesség felszámolása és a terrorizmus elleni harc és a migráció csökkentése holisztikus megoldást igényel; kollektívan, egy blokként megközelítve a Kelet-Mediterrán államokat. Nincs kétség afelől, hogy ez a térség jelenti az egyik legkritikusabb biztonsági kihívást a Közel-Kelet és az európai szomszédság integritását és stabilitását illetően, amely immár nem csak a megszokott rendészeti és katonai, hanem szakosodott szociálpszichológiai és humán eszköztár alkalmazását igényli.
Írta: Ibrahim Imre
Címlapkép: Ronald Reagan (az USA 40. elnöke) és Gust Avrakotos (A CIA Dél-Ázsia osztályának az igazgatója) találkozója az első tálib delegációval az Ovális Irodában 1983-ban. Forrás: https://www.juancole.com/2019/04/republicans-scientific-socialism.html
