Április 17-én a Biztonságpolitikai Szakkollégium szervezésében tartott könyvbemutatót az Orczy úti kollégiumban Gyócsi László író, újságíró. Legújabb könyvében egy horvát apáca története elevenedik meg, akinek életerős és vidám jelleme inspiráló lehet mindenki számára. Ahogy az író kiemelte: „Szerettem volna az első világháború centenáriumára egy könyvet írni, azonban egy szuronyrohamos, robbanásokkal és vérfürdőkkel teli könyv elveszett volna a milliók közt. Jolica – vagy Jolánka, ahogy már mi hívtuk – története azonban egészen más. Az emberséges, a tragédiák ellenére törhetetlen szellemű nő ékes ellenpéldája a háború borzalmainak.”

Az író a legújabb könyve mellett mesélt korábbi alkotásairól, amelyben egyformán vannak jelen életrajzi és történelmi elemek saját és családja életéből. Elmesélte, milyen hatással volt rá édesapja élete és kitartása: a második világháború, az ’56-os forradalom borzalmait és a hétköznapi kihívásokat is egyforma életvidámsággal és törhetetlenül vészelte át. „Büszke vagyok az édesapámra”, zárta le az alkalmat az író.

Az bemutató előtt Dr. Kaló József, a Szakkollégium elnöke mutatta be a balkáni hadszínteret – azt a környezetet, amelyben Jolica története elindult egy új irányba.

Balkáni hadszíntér

Az első világháború kitörésének egyik oka az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia között jelentős politikai ellentét volt. A 19. század végétől már mindenki javában egy olyan háborúra készült, mely ?véget vet miden háborúnak?. Természetesen a Monarchia is készült rá, hogy megvívja a maga harcát a birodalom területét fenyegető, főként szláv (szerb, orosz) népek ellen.

Az sem meglepő, ha az etnikailag feszült térség fővárosában ? Szarajevóban ? gyilkolták meg Ferenc Ferdinánd trónörököst. A merénylet után Ferenc József ultimátumot küldött Szerbiának, hogy engedje be a Monarchia nyomozóit és kérjen bocsánatot a gyilkosságért. A szerbek ezt elutasították, ezek után Ferenc József Bécsbe hívatta Tisza István miniszterelnököt, hogy a hadüzenet esetleges küldéséről tárgyaljanak. Tisza, aki maga is háborúpárti volt, nem akart belemenni a háborúba, mert félt, hogy az amúgy is vékony jégen táncoló nemzetiségi kérdés végképp felborítaná az egyensúlyt a nemzetiségek javára a magyarokkal és osztrákkal szemben. Ez komoly ellentét volt a császár és Tisza között, mert a magyar kormány engedélye is kellett ahhoz, hogy bevethessék a közös hadsereget. Másrészt Conrad von Hötzendorf tábornagy fokozta a nyomást a császáron, melynek hatására egy tárgyalás keretében megegyeztek, hogy csak akkor küldenek hadüzenetet Szerbiának, ha Németország beleegyezik. Ezért táviratoztak II. Vilmos császárnak, aki elérkezettnek látta az időt a háborúra, így a Monarchia a június 28-i merénylet után 1 hónappal, július 28-án küldött hadüzenetet Szerbiának. Conrad von Hötzendorf tervei alapján két arcvonalas háborúra készültek, melynek első lépéseként Szerbiát kellett megverni, majd utána átcsoportosítani az oroszok ellen. Ehhez létre kellett volna hozni egy 60 hadosztályból álló csoportosítást, ezzel szemben a háború előestéjén 48 hadosztálya volt a Monarchiának. Ezért készítettek egy új tervet, mely szerint létrehoztak egy 20 hadosztályból álló csoportosítást, ami képes döntő csapást mérni a szerbekre (6-8 hét). Végül ez sem valósult meg, mert csak 8 hadosztály állt a rendelkezésre, az ún. ?Minimalgruppe Balkan?, melyet az osztrák-magyar 5. és 6. hadsereg alkotott. A terv tartalmazott még egy tartalék hadsereget is (osztrák-magyar 2. hadsereg), mely a Duna és a Száva folyónál maradt védelmi állásban, és biztosította a másik két hadsereg szárnyát. Ám a háború kitörése után szinte azonnal el kellett szállítani a 2. hadsereget Galíciába, mivel az oroszok sokkal gyorsabban összpontosítottak, mint arra a központi hatalmak számítottak.

1. A Szerbia ellen felvonultatott osztrák-magyar 5. és 6. hadsereg mintegy 140.000 főt számlált és a Drina folyó mentén sorakozott fel. Az osztrák-magyar 2. hadsereg alakulatai a Száva és Drina folyó mentén sorakozott fel. A támadás augusztus 12-én indult. Az 5. hadsereg csapatai több helyen is átkeltek az Alsó-Drinán és súlyos harcok közepette haladtak előre. A 2. hadsereg hadosztályai Sabácnál keltek át a Száván és elfoglalták a várost. Az arcvonal parancsnoka Oskar Potiorek táborszernagy nem volt képes összehangolni a három hadsereg harcát. Az 5. hadsereggel Valjevo irányába próbált előretörni, miközben a 6. hadsereg támadása a Drina felső folyásánál késett, a 2. hadsereg Sabác elfoglalása után már készült az orosz arcvonalra való átszállításra. Ilyen körülmények között a támadás nagyon gyorsan megrekedt. Putnik vajda a szerb haderő vezérkari főnöke eleinte visszavonulást rendelt el, de látva az osztrák-magyar támadás zűrzavarát, augusztus 16-án ellentámadásra adott parancsot, amihez felhasználta a rendelkezésére álló teljes erőt. A szerb 3. hadsereggel az osztrák-magyar 5. hadsereg támadását fogta fel, közben a szerb 2. és 1. hadsereggel Sabác felé vonult, így az osztrák-magyar 5. hadsereg oldalába került, azt bekerítéssel fenyegette. Potiorek tábornok ebben a helyzetben elrendelte a visszavonulást. A Monarchia első katonai akciója Szerbia ellen így kudarccal végződött.

2. Kisebb szerb egységek szeptember első napjaiban betörtek Szarajevó irányába, amit az ott állomásozó csapatok könnyedén elhárítottak, de az orosz sikerek hatására számítani lehetett nagyobb erejű szerb támadásra is. Conrad tábornagy, az osztrák-magyar vezérkar főnöke ezért elrendelte a második hadművelet megindítását Szerbia ellen. A szeptember 8-án indított támadásban az osztrák-magyar 5. és 6. hadsereg, valamint a 2. hadsereg itt maradt alakulataiból, illetve sebtében ideszállított csapatokból összeállított és Krauss tábornok parancsnoksága alá helyezett csoport kezdte meg.

A Drinán és a Száván sikeresen átkelt osztrák-magyar csapatok hadművelete az első napokban jól haladt előre. Azonban szeptember 16-án jelentős erejű szerb ellentámadás bontakozott ki. Mivel a csapatok tartalékokkal nem rendelkeztek és újabb erőt már nem lehetett bevetni, Conrad tábornagy elrendelte a visszavonulást. Ez a visszavonulás most szerencsésebb volt, mivel a Száván és a Dunán előkészített hídfők álltak rendelkezésre, amelyek egy újabb támadáshoz is kedvező feltételeket teremthettek. Erre az újabb hadjáratra a legsúlyosabb galíciai harcok idején, november 5-én került sor.

3. A Száva és a Duna menti hídfőállásokból november 5-én indult a harmadik hadjárat. A szerb hadsereg most is visszavonult, így a támadás egész november hónapban sikeresen haladt előre. November 15-én elfoglalták Valjevót, 29-én pedig Belgrádot is. A szerbek december 3-án indították meg az ellentámadásokat, aminek következtében Potiorek tábornok december 9-én ismét elrendelte a visszavonulást. Néhány nap alatt ? a súlyos harcok árán elfoglalt ? teljes területet fel kellett adni, sőt még a korábban kialakított hídfőket is ki kellett üríteni. Ez a harmadik támadás súlyos veszteségeket okozott mindkét félnek. A Monarchia halottainak és sebesültjeinek a száma 150.000 főt tett ki, emellett 75.000-en fogságba estek vagy eltűntek. A szerb hadsereg is hasonló veszteségeket szenvedett és bizonyos volt, hogy a kis szerb hadsereg még egy támadást már nem tud kivédeni. Mindezek mellett Ferenc József december 22-én leváltotta Potioreket, aki január 1-én idő előtt nyugdíjba vonul.^[1][4]

Az 1915-ös évben a harcok kicsit csillapodtak ezen a szakaszon, mert az olaszok ekkor már titkos tárgyalásokat folytattak arról, hogy az antant oldalán lépnek be a háborúba. Másrészt mind a Monarchia, mind pedig Szerbia ezen a szakaszon a sebeit nyalogatta. Változás ezen az arcvonalon akkor következett be, mikor Bulgária felajánlotta együttműködését Németországnak és az Osztrák-Magyar Monarchiának egy Szerbia elleni hadműveletet illetően. A bolgárok 1915. szeptember 7-én léptek be a háborúba a központi hatalmak oldalán. Megállapodtak abban is, hogy a támadást októberben fogják elindítani, és ennek a támadásnak a parancsnoka a német Mackensen vezérezredes lesz.

Mackensen az erőit öt helyre csoportosította, melyet a Szalonikiben történt antant partraszállás miatt alakított így ki: 1. a Drina felső folyásánál Višegrad környékén egy osztrák-magyar hadosztály, 2. a Drina torkolatánál egy osztrák-magyar dandár, 3. a Száva és Duna hosszában a Kövess tábornok vezette osztrák-magyar 3. hadsereg (hét hadosztály), a Gallwitz tábornok vezette német 11. hadsereg (tíz hadosztály), később csatlakozott még egy hadtest (?Alpen-Korps?), 4. a szerb-bolgár határon Bojdajev tábornok vezette bolgár 1. hadsereg (négy hadosztály), 5. a bolgár 2. hadsereg (három hadosztály) Künstandil körül kettős feladattal (szerbek menekülési útjának lezárása, antant erők megakadályozása). A szerbek időközben pótolták a készleteiket, és feltöltötték az alakulataikat, melyet négy hadseregbe szerveztek, ez összesen 250.000 katona. A szerb hadvezetés úgy osztotta el a hadseregét, hogy lehetőleg képesek legyenek addig ellenállni a központi hatalmaknak, míg az antant erők megérkeznek.

A hadműveleteket Mackensen csapatai kezdték meg október 7-11-e között, átkelve a Drinán, Száván és a Dunán. Rövid idő alatt áttörték a szerb hadsereg fő védelmi vonalát és dél felé szorították őket. Közben a bolgár 1. hadsereg is visszaszorította a vele szemben álló szerb erőket, de mivel hadseregének bal szárnyát nem terjesztette ki eléggé déli irányba, a szerb hadsereg egy része Pristina felé kisiklott a szövetségesek gyűrűjéből. Az antant hadosztályok elkéstek, és őket is visszaszorították a bolgárok. A nagy túlerőben lévő Központi Hatalmak hadseregei két hónap alatt megszállták egész Szerbiát. A szerb hadsereg komoly emberanyag-veszteséget szenvedett, mert a harcok során közel 100.000 katonája esett el. A balkáni hadszíntér az 1915-ös események után már csak mellékhadszíntérként volt jelen az első világháborúban, egészen 1918-ig.^[2]

1918-ban a Görögországban állomásozó antant erők főparancsnoka Franchet d? Esp?rey tábornok lett. A tábornok vezetése alatt megindult erők célja az volt, hogy végképp térdre kényszerítsék a központi hatalmakat. Az egyesült angol-francia-görög-szerb-olasz erőkből álló hadsereg 1918. szeptember 15-én megindította általános offenzíváját, melynek során azonnal áttörték a bolgár állásokat Dobro Poljénál. A támadás sikerét nagyban befolyásolta, hogy a háború végére sem a német, sem az osztrák-magyar erők nem voltak jelen a védelmi vonalon, mert máshol volt rájuk szükség, így a bolgárok képtelenek voltak egyedül tartani az arcvonalat. A támadás hatására a balkáni hadszíntér összeomlott és Bulgária még szeptember 25-én békéét kért, majd aláírta a fegyverszünetet.

Az albániai arcvonalszakaszon sikerült a Központi Hatalmaknak sikereket elérni, de ezeknek már nem volt stratégiai jelentősége, mert képtelenek voltak feltartóztatni az összeomlott bolgár szakaszon az antant erőit. Az antant erők november 10-én elérték a Duna vonalát, és a Monarchia csapatai a Duna, Száva, Drina mentén voltak kénytelenek kiépíteni védelmi állásaikat, ami azt jelentette, hogy ugyanott álltak, ahol 1914-ben megindították a háborút Szerbia ellen.^[3]

Az olasz arcvonalon is összeomlott a Monarchia hadserege, így november 3-án Padovában aláírta a Monarchia képviseletében Viktor Weber von Webenau gyalogsági tábornok a fegyverszünetet. Ehhez még társult a belgrádi katonai egyezmény is november 7-én, mely súlyos feltételeket szabott az amúgy is eléggé megviselt hátországra. A Monarchia felbomlása szinte azonnal bekövetkezett, és a helyén alakult új államokkal külön kellett békét kötni, amire Magyarországgal szemben 1920. június 4-én sor került.

Irodalomjegyzék

[1]: Dr. Csikány Tamás ezredes: Az első világháború eseményei és hadművészete, Budapest, 2010, 59-61. old.

[2]: Dr. Csikány Tamás ezredes: Az első világháború eseményei és hadművészete, Budapest, 2010, 69-70. old.

[3]: Nyulas Szabolcs: 1918 ? A Nagy Háború utolsó éve, https://honvedelem.hu/cikk/44636_1918_a_nagy_haboru_utolso_eve, 2014.06.11.

[4]: Kaló József: Az első háborús év a nyugati hadszíntéren. In: Püski Levente, Kerepeszki Róbert (szerk.) A „Nagy Háború” és emlékezete. 268 p. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 2015.105-124. old. (Speculum Historiae Debreceniense 22.) (ISBN:978-963-473-885-5)